Hírmondó XVII. évfolyam 12. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP december
|
|
- Andrea Szekeresné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Herceghalomi Hírmondó XVII. évfolyam 12. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP december a tartalomból Advent első gyertyája 2. oldal Visszatekintés 2015-re 3. oldal Tájékoztató a testületi ülésről 4 5. oldal Alapítványi bál lesz 7. oldal Kis színesek 8 9. oldal Karácsonyi és szilveszteri foci mindenkinek 9. oldal
2 Meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját Herceghalomban Zsúfolásig megtelt a Kulturális Egyházi Központ november 29-én délután Advent első vasárnapjának ünnepén. Állóhely is alig volt e rendhagyó esemény kezdetén. Rendhagyó volt azért, mert a program keretében írt alá testvérkapcsolati szerződést a kárpátaljai Szölösgyula és Herceghalom település polgármestere. Erdősi László köszöntötte a Szölös gyuláról érkezett vendégeket, majd a két község kapcsolat-felvételének körülményeiről beszélt. Sápi Sándor, Szölösgyula polgármestere ismertette a településük történetét, beszélt a fejlődés lehetőségeiről és elmondta azokat a feladatokat, amelyeket folyamatosan valósítanak meg Szölösgyula fejlődése érdekében. Kitért arra is, hogy hálával tartozik Magyarország kormányának azért, hogy lehetőséget ad testvérkapcsolatok létesítésére. Beszédének végén egy hímzett zászlót és egy grillázsból készült szölösgyulai házikót mintázó tortát adott át községünknek. A két település polgármestere ezután aláírásával hitelesítette Herceghalom és Szölősgyula testvérközségi kapcsolatát. Utána Mészáros Péter katolikus plébános atya az advent jelentéséről beszélt. Advent első vasárnapján az első gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún, majd ezt követően a várakozás jegyében még hármat. Ezzel az is kifejezésre jut, hogy a várakozás során egyre nagyobb lesz a fény és mi magunk is egyre jobban megvilágosodunk hitünkben. Ezután meggyújtotta a KEK ad venti koszorújának első gyertyáját. Az ünnepség harmadik részében a Herceghalmi Általános Iskola IV. osztályos tanulói Betlehemi játékot adtak elő, Daróczi Györgyné és Pintérné Baksa Zsuzsanna tanítónők betanításában. A műsort a Labdarózsa Kórus dalai színesítették, Feleki László karnagy vezényletével. A Zeketon Fúvósötös koncertje zárta az ünnepi programokat. Ezt követően Erdősi László polgármester jutalmat adott át az IDF Táncszövetség Barcelonai Európa bajnokságán ezüstérmet nyert négy herceghalmi versenyző lánynak, Szabó Flórának, Széchenyi Ágnesnek, Hajdú Eszternek és Kőröshegyi Annának. Advent első vasárnapján Tankó Zoltánné református egyházközség lelkésze az ajándékozás öröméről beszélt. Az igazi ajándék az, amit a szívünkből adunk, önzetlenül mondta. 2
3 Tisztelt Herceghalmi Polgárok! Az év utolsó napjai alkalmat adnak a visszaemlékezésre, mi is történt az év folyamán mit sikerült végrehajtani a választásokat követő első évben. A Képviselő-testület döntött azokról a tervezett beruházásokról, melyek a testület évi munkatervét képezik. A felsorolt feladatokat folyamatosan, a pénzügyi lehetőségek függvényében végzi majd el az önkormányzat. A tervezett beruházások, fejlesztések körét a testület a következők szerint határozta meg: Iskola tanterem-bővítés, Zöldhulladék-lerakó megvalósítása, Közvilágítás kiépítése pályázat segítségével, Térfigyelő kamera rendszer kiépítése, Útépítések folytatása (Barka köz, Arany János utca), Zsámbéki út aszfaltozása, Óvoda régi szárnyának felújítása, csoportszoba berendezése, Móric-ligeten közösségi tér kialakítása Pályázati lehetőség esetén Sportpálya felújítása, Kápolna felújítása, Sándor-udvar rehabilitációjának megkezdése, Liget utcai parkolók kialakítása, valamint a játszótér felújítása pályázati pénz felhasználásával, Jókai Mór utca, Petőfi Sándor utca, Akácos út járdaépítés, Honlap biztosítása képviselők részére, Tanulmányterv készíttetése a zajvédelem megvalósíthatóságára, Iskoláskorú gyermekek fejlesztésének támogatása (ADHD Magyarország), Iskola informatikai fejlesztése. A Képviselő-testület ezeket a feladatokat látja a legfontosabbaknak, melyek közül sok szerepelt a májusban elfogadott ciklustervben (az 5 éven át átívelő megvalósítandó feladatok tervezése) is. Ebben a ciklustervben több módosítás is napvilágot látott: Régi egészségnap visszaállítása. Önkormányzati épületek felújítása az Önkormányzat teherviselő képességének függ vényében valósul majd meg. A testület jóváhagyta egy napelemes rendszer kiépítését a polgármesteri hivatal tetőszerkezetére. Jókai utca, Petőfi Sándor utca, Akácos út járdaépítésre vonatkozó tervek később valósulnak majd meg, illetve ezeket a feladatokat a HÁLÉP elvégzi az optikai kábel fektetése során szükségessé váló javítási munkák és járdaépítés során. A gördeszka pályánál egy sorompóval ellátott út kiépítése, amely az új műfüves pályáig vezet. A Barka köz és az Arany János utca mellett más közök aszfaltozása, valamint a Széchenyi utca, a Thallóczy utca és a Vadvirág utca utolsó szakaszának befejezése bekerült a tervezetbe. A térfigyelő kamerák kiépítésével kapcsolatban a bizottságok kiegészítették a tervezetet annyiban, hogy pályázati lehetőségek igénybe vétele mellett támogatják azt. Az előzőekben felsorolt feladatok egy része 2015-ben megvalósult, más része valamilyen okból elmaradt és bizonyos feladatokat átütemezett az önkormányzat. Megvalósult: Iskola tanterem-bővítés megoldódott a könyvtár folyóirat olvasójának foglalkoztatóvá alakításával, így a 2015/16. tanévet két első osztály kezdhette meg. Októberben a testület elfogadta az iskola bővítés további ütemezését és döntött a látványtervekről. A Barka köz, és az Arany János utca aszfaltozása megtörtént. Baba-Mama Klub vizes helyiséget felújította az önkormányzat. A kápolna felújítása elkezdődött. A nyár folyamán feltárták a régi freskókat és arról döntött a testület, hogy az állag megóvása érdekében a falak vízszigetelését és a padlófűtést még 2015-ben elvégezteti. Ez a munka megvalósult. A további munkákra 2016-ban, illetve az azt követő években kerülhet sor ben elkészült a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő klimatizálása. Októbertől laboratóriumi szűrővizsgálatokat Herceghalomban is végez Dr. Pintér Márk háziorvos. Nagy viták után a testület úgy döntött, hogy részt vesz az MLSZ pályázatán és így lehetővé vált, hogy októberben át is adták az új 20x40 m-es műfüves pályát községünkben. A felsorolásból nem maradhat ki a Telekom beruházása, melynek során Herceghalom egész területén optikai kábelt fektet le a Telekom. Ennek következtében lehetőség nyílik a községben egy nagyobb fokozatú modernebb átviteli rendszer elterjesztése. Rendeződött a pályaudvar környéke is. Az év végére elkészült az állomás melletti P+R parkolók kivitelezése, megtörtént a tereprendezés, és egy modern kerékpártároló is felépítésre került. Új testvérkapcsolat Szeptember 4 5-én megtörtént a kapcsolatfelvétel a Kárpátaljai Szőlősgyula településsel egy testvérkapcsolat létesítése végett. A testvérkapcsolat hivatalos megkötésére november 29-én került sor. Erről az eseményről részletes beszámolót olvashatnak a Hírmondó 5. oldalán. Kulturális élet 2015-ben a tervezett kulturális események mind megvalósultak. Egy alkalommal a kedvezőtlen időjárás miatt más időpontban kellett megrendezni, a tervbe vett fesztivált. Ebben az évben május 1-én nyílt meg Herceghalom első magán kiállítóterme, a Losonczy Galéria. Egyebek: Ne feledkezzünk meg az év szomorú eseményeiről, mint ahogy az örvendetes eseményekről sem. Örökre eltávozott közülünk 17 lakótársunk, akik közül külön meg kell említeni dr. Lipka Sándor háziorvost, akit az önkormányzat saját halottjának tekintett és poszthumusz díszpolgári címet adományozott részére. Nem sokkal később búcsúztunk el feleségétől dr. Lipka Sándornétól, aki évtizedeken keresztül tanította a gyerekeket Herceghalom Általános Iskolájában. Örömteli adat, hogy 2015-ben 33 újszülött látott napvilágot Herceghalomban. Tiszteletükre az októberi falunapon egy emlékfát állított az önkormányzat. Hagyományt teremtve ezt az eseményt 2016-ban is folytatja az önkormányzat, amikor is az év fáját elültetjük majd a Petőfi utcai parkban. Tisztelt Lakótársaim! Az év utolsó napjai legyenek a szeretet és a családdal együtt eltöltött pihenés napjai. Kívánok mindnyájuknak békés, áldott Karácsonyi ünnepeket és sikeres, boldog újévet! Mindehhez jó egészséget. A Képviselő-testület és az Önkormányzat dolgozóinak nevében: Erdősi László polgármester 3
4 Tájékoztató a Képviselő-testület december 15-i nyilvános üléséről TELEKOMMUNIKÁCIÓS OPTIKAI KÁBEL FEKTETÉSE A PIPACS UTCÁBAN Pipacs utca lakóinak kérésére a Pipacs utca házszámok közötti szakaszon a testületi döntés értelmében - a sorházas beépítéssel szemben levő oldalon történik az optikai hálózat kábeleinek lefektetése. Azokhoz az ingatlanokhoz nem viszik át a kábelt, amelynek tulajdonosai nem járulnak hozzá az ingatlanuk előtti burkolt terület feltöréséhez. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK HARMADIK NEGYEDÉVI BESZÁMOLÓJA Az Önkormányzat költségvetési bevételeink teljesítése 79,7 %, amely magasabb a tervezettnél, és ez annak köszönhető, hogy a költségvetési bevételeinken belül a közhatalmi bevételeink (adók) teljesítése 85,9 %-os mértékű. Költségvetési kiadásaink teljesítése 40,9 %, amely alacsonyabb az időarányosnál. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSA A rendelet a költségvetési bevételeket és kiadásokat eft-al módosította, ennek alapján a költségvetési egyenleg eftban került megállapításra. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVÉNEK MEGVITATÁSA A Képviselő-testület elfogadta a évi költségvetési koncepció kapcsán, az előterjesztésben megfogalmazott irányelveket. Az Önkormányzat a évi kiadásokat a személyi juttatások kivételével a évi bázis számok 4%-os csökkentésével tervezi. A Képviselő-testület döntött arról is, hogy a művészeti oktatáshoz történő szülői hozzájárulás mértéke 2016-ban Ft/félév lesz. Ugyanakkor lehetőséget biztosít arra is, hogy a rászorulók egyéni elbírálás alapján díjkedvezményben részesüljenek. AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVÉNEK ELFOGADÁSA Képviselő-testület jóváhagyta az Önkormányzat évi belső ellenőrzési tervét, egyidejűleg felkérte Nemesné Zöld Magdolna gazdasági vezetőt, hogy kérjen be három árajánlatot a belsőellenőrzési feladatok elvégzésére. AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ NEM LAKÁS CÉLÚ INGATLANOK BÉRLETI DÍJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA A Képviselő-testület január 1-től módosította az Önkormányzat tulajdonában álló helyiségek bérleti díját. Az erről szóló határozat a testületi ülés jegyzőkönyvének elfogadása után a Polgármesteri Hivatalban kifüggesztésre kerül. A KÖZÜZEMI KOMPENZÁCIÓRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGVITATÁSA A Képviselő-testület elfogadta a évi közüzemi díjkompenzációról szóló rendeletét. A rendelet december 20. napjától az Önkormányzat honlapján a rendeletek között elérhetővé válik. A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL SZÓLÓ 11/2013. (V. 31.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSA A Képviselő-testület módosította a település közterületeinek elnevezéséről szóló rendeletét. A rendelet-módosítás kihirdetését követően a közterületek elnevezése a lakosság bevonásával történik oly módon, hogy a pályázat útján beérkezett lakossági javaslatok megvitatása után dönt a testület az adott közterület elnevezéséről. A KÖZTISZTASÁGRÓL ÉS A HULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 16/2003. (XII.30.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSA A rendelet-módosítás után, január 1. napjától lehetőség nyílik arra, hogy azon ingatlanok tulajdonosai, akik ingatlanaikat ideiglenes jelleggel nem használják, a használaton kívüliség idejére mentesülnek a díjfizetési kötelezettség alól. A módosított rendelet december 20. napjától az Önkormányzat honlapján a rendeletek között elérhetővé válik. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉVI MUNKATERVÉNEK ÖSSZEÁLLÍTÁSA A Képviselő-testület elfogadta a évi munkatervét, amelynek rendezvény naptára tartalmazza a évre tervezett községi rendezvények időpontjait is ÉVI KÖZMEGHALLGATÁS ELŐKÉSZÍTÉSE A Képviselő-testület évi munkatervében foglaltaknak megfelelően a közmeghallgatásra január 26-án, kedden 18 órai kezdettel kerül sor. PEST MEGYE ÖNÁLLÓ NUTS 2 RÉGIÓVÁ VÁLÁSÁNAK KEZDEMÉNYEZÉSE A Képviselő-testület határozatával támogatja Pest Megye Önkormányzata Közgyűlésének azon kezdeményezését, hogy Pest megye társadalmi-gazdasági fejlődése érdekében Pest megye önálló NUTS 2-es régióvá váljon. Az önálló régióvá válás után nagyobb eséllyel indulhatnak európai uniós pályázatokon a pest megyében levő önkormányzatok. DUNA-VÉRTES HULLADÉK PROJEKT TANÁCSADÁS Biatorbágy város polgármestere kezdeményezésére a környékbeli önkormányzatok tárgyalásokat folytattak arra vonatkozóan, hogy a Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése című projekttel kapcsolatos önkormányzati döntések előkészítéséhez szakértői segítséget vegyenek igénybe. A testület a döntést elnapolta. JELZŐRENDSZERES HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRA ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A testület hozzájárult ahhoz, hogy az Önkormányzat feladat ellátási szerződést kössön az Esély Szociális Társulással. Az ellátás költségeit biztosító Ft keretösszeget a Képviselő-testület a évi költségvetése terhére biztosítja. EGYSZERŰSÍTETT HÉSZ MÓDOSÍTÁS AZ ISKOLABŐVÍTÉS ÉRDEKÉBEN november 12-én az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága részéről szakértői csoport tartott helyszíni bejárást az Általános Iskolában az iskolaépület bővítésének ügyében. A helyszíni bejáráson részt vevő építész szakértő javasolta, hogy az Önkormányzat készíttesse el az iskolabővítéshez szükséges egyszerűsített HÉSZ módosítást, így eséllyel indulhatunk a várhatóan elején kiírásra kerülő iskolabővítési pályázaton. Az egyszerűsített HÉSZ módosítás elkészítésével a testület a Z:É. Műhely Városrendezési Tervező és Tanácsadó Kft.-t bízta meg Ft + ÁFA értékben. A HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRA, VALAMINT A CSALÁDSEGÍTÉS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSÁRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló évi CXXXIII. törvény kötelező feladatként írta elő a települési önkormányzatok számára a házi segítségnyújtási és a gyermekjóléti szolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátását. Az Önkormányzat a feladatellátást nagyobb részben állami támogatásból, kisebb részben pedig önerőből fedezi. DÖNTÉS AZ ADÓSSÁGKONSZOLIDÁCIÓBAN NEM RÉSZESÜLT TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZAT KERETÉBEN ELNYERT CÉLZOTT TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PROJEKT MENEDZSMENT TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRÓL A Magyarország évi központi költségvetésről szóló évi C. törvény 3. melléklet II. 10. pont szerinti, az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztésének támogatása jogcímén Herceghalom Önkormányzata Ft célzott támogatásban részesült. A testület a projekt menedzsment feladatok ellátásával a Granticon Pályázati és Üzleti Tanácsadó Kft.t bízta meg Ft + ÁFA értékben. HERCEGHALOM KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ- JÁNAK, TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK (TSZT), HELYI ÉPÍ- TÉSI SZABÁLYZATÁNAK (HÉSZ) ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK (SZT) TELJES KÖRŰ FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA Az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztésének támogatása címén kapott célzott támogatás- ból kívánjuk megvalósítani a Településfejlesztési Koncepció, Településszerkezeti Terv (TSZT), Helyi építési Szabályzat (HÉSZ) és Szabályozási terv (SZT) teljes körű felülvizsgálatát és módosítását. A Képviselő-testület a tervezési feladatok elvégzésével Z:É. Műhely Városrendezési Tervező és Tanácsadó Kft.-t bízta meg Ft + ÁFA értékben. DÖNTÉS AZ ÓVODA RÉGI SZÁRNYA FELÚJÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL A Képviselő-testület az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztésének támogatása címén kapott célzott támogatásból kívánja megvalósítani a Herceghalomi Csicsergő Óvoda régi szárnyának felújítását. Tekintettel arra, hogy a felújítás meghaladja a közbeszerzési határértéket, ezért először a közbeszerzési eljárás lebonyolításával foglalkozó társaságot kell kiválasztani. A testület a közbeszerzési pályázat lebonyolításával a Prezent Arone s Kft.-t bízta meg bruttó Ft értékben. DÖNTÉS KÖZBESZERZÉSI BÍRÁLÓBIZOTTSÁG LÉTREHOZÁSÁRÓL Képviselő-testület a Herceghalomi Csicsergő Óvoda régi szárnyának felújítására kiírt közbeszerzési pályázat elbírálására létrehozott a Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjának Erdősi László polgármestert, Makay István alpolgármestert, Csizmadia Zsuzsát, a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság elnökét, Vas Károlyt és Pál Gábor műszaki előadót választotta meg. NAPELEMEK FELSZERELÉSE ÉS KIÉPÍTÉSE A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETÉRE Az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztésének támogatása címén kapott célzott támogatásból tervezzük napelemek beszerzését és felszerelését a Polgármesteri Hivatal épületére. A Képviselő-testülete úgy határozott, hogy napelemek Polgármesteri Hivatal épületére történő kiépítésével a Nap Labor Kft.-t bízza meg Ft + ÁFA értékben. MŰFÜVES PÁLYA KARBANTARTÁSA Az MLSz a műfüves pálya átadása óta kéri az Önkormányzattól, hogy a szerződésben vállalt karbantartásért felelős személy elérhetőségét küldje meg. Erre tekintettel a testületnek döntenie kell az alkalmas személy kijelöléséről. A testület a műfüves pálya gondnoki teendőinek ellátásával ideiglenes jelleggel Tompos Attilát bízza meg. MÉLTÓSÁG MEZEJE PARK FELÚJÍTÁSA A Méltóság mezeje park felújításával kapcsolatos döntést a Képviselő-testület elnapolta. BORÓKA UTCAI BÉRLAKÁSOK SZELLŐZÉSÉNEK ÉS SZIGETELÉSÉNEK MŰSZAKI MEGOLDÁSA A Boróka utcai bérlakások szigetelésével és szellőzésével kapcsolatban felmerült problémák megoldása érdekében első lépésként szellőzőcserepek beépítéséről döntött a testület. A munkálatok elvégzésével az Adrup-Bagi Consult Kft.-t bízta meg Ft + ÁFA értékben. MEDIA SZERZŐDÉS ALÁÍRÁSA A Képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy Erdősi László polgármester szerződést kössön a GLX Média Kft.-vel a képviselő-testületi ülések hanganyagának Önkormányzati portálon történő közzétételére. A BUDAVIDÉK KERESKEDELMI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÓ ZRT. AJÁNLATA A Képviselő-testület felkérte Erdősi László polgármestert, hogy tájékoztassa a Budavidék Kereskedelmi és Vagyonhasznosító Zrt.-t a Herceghalom községben, GKSZ övezetben levő ingatlanfejlesztési lehetőségekről. Felkérte továbbá a Budavidék Kereskedelmi és Vagyonhasznosító Zrt.-t, hogy tegyen ajánlatot az Önkormányzat tulajdonában levő piac területének megvásárlása vonatkozásában. DÖNTÉS A BUDAKÖRNYÉKI NATÚRPARK MEGALAKULÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRÓL A szükséges információk hiányában a testület a döntést elnapolta. Dr. Kovács Judit jegyző 4
5 Szőlősgyula település vezetőinek látogatása Herceghalmon A Herceghalomi küldöttség kárpátaljai látogatásakor Erdősi László polgármester meghívta Sápi Sándor polgármestert és a falu vezetését a testvér-települési szerződés ünnepélyes keretek között történő aláírására. A többször elhalasztott és módosított találkozásra november a között került sor. Meghívott vendégek Szőlősgyuláról november 27- én a déli órákban érkeztek Herceghalom Önkormányzat Hivatalához. Erdősi László polgármester és Makay István alpolgármester fogadta a delegációt, majd szálláshelyükre a Nimród panzióba kísérték őket. Rövid pihenő és az ebéd elfogyasztása után vendégeinkkel az előzetesen kialakított programnak megfelelően elsőként a Könyvtárat, majd az Általános Iskolát és végül a Csicsergő óvodát látogattuk meg. A könyvtárban Némethné Király Márta vezette végig vendégeinket és nagy büszkeséggel mutatta be intézményünket és adott számot a könyvtári állományról és az ott megrendezésre kerülő programokról. A delegáció tagjait a látottak és hallottak közül, legjobban a gyermekkönyvtári rész működése és programja érdekelte. A könyvtár után az általános iskolát látogattuk meg, ahol a vendégeket Markos Katalin igazgatóhelyettes fogadta és mutatta be az intézmény osztályait, az iskolatörténeti kiállítását, és alkalmuk volt látni olyan osztályokat is ahol tanórai oktatás folyt. A delegáció tagjai részletes tájékoztatást kaptak az iskolában folyó oktatási, nevelési programokról és a diákok által különféle versenyeken elért tanulmányi és sport eredményeiről. Megnézhették az intézményhez kapcsolódó tornacsarnokot, iskolai étkezdét és az új, a könyvtár épületében kialakított osztálytermet is. A látogatás végén az igazgatóhelyettes asszony az iskola és a gyermekek által összeállított ajándékcsomagokat adott át Sápi Sándor polgármester úrnak. Ezután következett a nagy érdeklődéssel várt óvoda látogatása, ugyanis Szőlősgyulán új óvoda építése van folyamatban, ahol mielőbb szeretnének elhelyezni a 98 óvodáskorú gyermeket. Varga-Tóth Csaba óvodavezető büszkén és nagy részletességgel ismertette az óvodában folyó nevelési programokat és mutatta be a vendégeknek a különböző csoportszobákat, a hatalmas és jól felszeret játszóudvart, a szülők által kezdeményezett anyagi és társadalmi munkával épülő óvodai műfüves pályát, valamint egy pályázat elnyerésével megvalósított korszerű, elektromos energiát biztosító napelemekkel működő rendszert. A látogatás végén rövid konzultáció következett, ahol Garanyi Sándorné Gyöngyi, leendő szőlősgyulai óvodavezető kapott kérdéseire választ, majd Varga-Tóth Csaba adott át ajándékba a szőlősgyulai gyermekek részére különböző játékokat. A vendégek elmondása szerint igen sok ötletet láttak, amelyeket majd hasznosítani tudnak az új óvodájukban. A vendégek programja az Önkormányzati Hivatal bemutatásával és meghívott civilszervezetek tagjaival történő találkozással folytatódott, amelyre a hivatal tanácstermében került sor. Erdősi László köszöntötte a megjelenteket és felkérte Sápi Sándort, Szőlősgyula polgármesterét, mutassa be a küldöttség tagjait és adjon tájékoztatást településükről. Az ismertetés után Csizmadia Zsuzsa a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke kért tájékoztatást arról, hogy hol tart az óvoda építése és mikorra várható annak átadása. Sápi Sándor elmondta, hogy az építkezés a nehéz anyagi körülményeik miatt 5 éve folyik. Sok segítséget kaptak holland egyházi szervezettől, angol, osztrák és magyar településektől. Reményét fejezte ki, hogy 2016 tavaszára, talán májusban átadásra kerülhet az új és korszerű óvodaépület. Ezt követően a megjelent Labdarózsa Kórus Egyesület és a Nyugdíjas klub tagjai által feltett kérdésekre válaszoltak a delegáció tagjai és a megjelentek baráti kötetlen beszélgetésben fejtegették a két település kapcsolatának lehetőségeit. A találkozó a Nimród panzió éttermében a vendégekkel és civilszervezetek tagjaival közös vacsora elfogyasztásával folytatódott, ahonnan a jó hangulatú ismerkedés és beszélgetés után, a kórus tagjai által kezdeményezett közös éneklést követően tértek nyugovóra. Másnap november 28-án a program, a Fővám téri Vásárcsarnok meglátogatásával, belvárosi (Váci utcai) sétával és a Parlamenti látogatással folytatódott. A rossz idő ellenére mindhárom programnak igen nagy sikere volt, különösen nagy hatással volt vendégeinkre a Parlament és a Szent Korona látványa. A nemzet főterén tett sétánk során megnéztük az október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelyét is. Élményekben gazdag program után utaztunk haza. Vasárnap november 29-én délelőtt Istentiszteleten vettünk részt a küldöttséggel Biatorbágyi Református templomban. Az Istentisztelet után Tankóné Bíró Mónika lelkipásztor kedves vendéglátásba részesített bennünket, és meleg hangú eszmecserét folytatott a szőlősgyulai küldöttséggel. Biatorbágy legnagyobb nevezetességét, a felújított viaduktot is meglátogattuk, és elmeséltük tragikus történetét is. A bőséges ünnepi ebéd az (ÁTK) kutatóintézet ebédlőjében volt Julikánál, aki igen finom és utánozhatatlan rétesével is ellátta vendégeinket. Délután került sor Advent első napjának megünneplésére, amelyen bemutatkozott Sápi Sándor Szőlősgyula polgármestere és a megjelenteknek részletes tájékoztatást adott az irányítása alatt működő faluról, örömeikről, gazdasági és politikai helyzetükről, az óvodaépítés nehézségeiről és arról, hogy ott akarnak élni és megőrizni identitásukat, magyarságukat. Ezután került sor az ünnepélyes testvér-települési szerződés aláírására, melyet a jelenlévők nagy tapssal jutalmaztak. Az aláírások után láthatták az igen színvonalas általános iskola negyedik osztályos tanulóinak adventi műsorát is. A rendezvényen jelen volt Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselőnk is, aki gratulált a kapcsolatfelvételhez és a meghatóan kedves műsorhoz. A búcsúvacsora után Czinege Jánosné a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke kifejtette, hogy a kapcsolatfelvételt a két település között a gyermekeken keresztül a szülőkkel, az iskoláival, óvodával célszerű kezdeni, kialakítani. A települések közötti szerződés egyébként tartalmazza és támogatja azokat az elvárásokat, amelyek az egyének és közösségek közötti kulturális, művelődési, oktatási, művészeti, sport valamint vallási, szociális, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kialakítására, továbbfejlesztésére irányulnak. Hétfőn reggel a Polgármester, az Alpolgármester, Czinege Jánosné és a nyugdíjasok Venter Sándorné vezetésével búcsúztatták az ajándékokkal és reméljük szép emlékekkel távozó Szőlősgyulai küldöttséget. Sápi Sándor polgármester köszönetet mondott a vendéglátásáért, a kapcsolatfelvételért, és azért a közvetlen és szívélyes fogadtatásért, amiben képviselő társait a herceghalmi faluvezetés és a lakosok részesítették. Makay István alpolgármester Nyílt levél Erdősi László polgármesterhez Tisztelt Polgármester Úr! A november 12-én megtartott fórumon, a Telekom beruházással kapcsolatban a Pipacs utcai speciális probléma mellett két fontos dologra hívta fel a figyelmet Herceghalom lakossága. 1. a kommunikáció teljes hiánya a beruházás kapcsán, 2. a kivitelezési munkák rossz minősége. A kommunikáció hiányát mi képviselők is sérelmeztük, mert a Gesztenyés úti árokásáskor tudtuk csak meg, hogy egy olyan Telekom hálózatbővítési munka kezdődött el, amely a teljes falut érinti. Polgármester úr a lakossági fórumon elhangzottak szerint december 9-e óta tud a beruházásról. A munka megkezdéséig eltelt kilenc hónap alatt nem értesítette sem a Képviselő-testületet, sem a lakosságot. Képviselőtársaimmal minden alkalmat megragadtunk arra, hogy elérjük Önnél, szíveskedjen hathatósan intézkedni, hogy a kivitelezési munkákkal kapcsolatos hibák ne ismétlődjenek meg permanensen. Erre Önnek polgármesterként megvannak az eszközei. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a kivitelezési munkák során a teljes úthálózatot tönkre teszik az aszfalt alatti átfúrásokkal. Vagy rossz technológiát alkalmaznak, vagy nem az előírt mélységben fúrnak át az utak alatt. Ismételten kérem Polgármester urat, intézkedjen ez ügyben, mert az eddig végzett átfúrások nagy százaléka felpúposodást eredményezett az aszfaltrétegben, amelyek a téli hónapok után repedéseket okoznak majd az út felületén. Kijavítani ezeket a hibát nem lehet, csak szakaszos újraaszfaltozással, ami az út minőségét rontja. Ön tudja a legjobban Polgármester úr, mennyi közpénzbe került a Petőfi utca, Akácos út, és a tavaly elkészült Deák Ferenc utca aszfaltozása. Bízva abban, hogy ezúttal intézkedik az ügyben, üdvözlettel: Csizmadia Zsuzsa Herceghalomi lakos, képviselő A Képviselő-testület december 15-i ülésén egyhangúlag olyan határozatot fogadott el, melyben felkérik Erdősi László polgármestert, hogy haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat a beruházóval és a kivitelezővel, a községben végzett munka minőségi kifogásaival kapcsolatban. A testület megszavazta egy független szakértő megbízását, a munkákkal kapcsolatos kifogások szakmai alátámasztására. (Szerkesztő) 5
6 Budakörnyéki Önkormányzati Társulás május 31-én Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős és Tök települések önkormányzatai létrehozták a Budakörnyéki Önkormányzati Társulást (BÖT), mint jogi személyiséggel rendelkező szervezetet, amelyhez június 1-jén Telki önkormányzata is csatlakozott. Jelenleg tíz település szövetsége alkotja a társulást, amelynek székhelye Budakeszi, elnöke Budakeszi polgármestere. A társulást alkotó települések polgármesterei és önkormányzataik képviselő-testületei felismerték a térségi politika fontosságát, amely lehetőségeket nyújt számukra a kapcsolatok folyamatos építésére, a tapasztalatcserére, egymás segítésére. A szervezett együttműködés jelentősen növeli a regionális pályázatokon való eredményes részvételt, mivel a megcélzott pályázati források több lakos igényét elégíthetik ki, mintha az egyes önkormányzatok önállóan pályáznának. A társulásban részt vevő települések a közös programokon keresztül jobban megismerhetik egymás értékeit, kultúráját, hagyományait. A társulás öt tagönkormányzata (Budajenő, Nagykovácsi, Perbál, Tök és Budakeszi) tavaly megalapította a Budakörnyéki Közterület-felügyeletet, mely a települések társulásos együttműködésének országosan is egyedi formája. A szervezet feladatainak ellátása során együttműködik a rendőrséggel, a hivatásos katasztrófavédelmi szervvel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, egyéb állami ellenőrző és önkormányzati szervekkel, egyesülettel; így különösen a helyi polgárőr szervezetekkel, melynek köszönhetően biztosíthatóvá válik az illetékességi területén lévő településeken a folyamatos hatósági jelenlét, délután, éjszaka, hétvégén, valamint az ünnepnapokon. A BÖT Budakeszi központtal közösen működteti a HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálatot, melynek szakfeladatai közé tartozik a családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, nappali ellátás, idősklub és szociális étkeztetés. A tagönkormányzatok legutóbbi rendes ülésén döntöttek egy, az idősek szállítását segítő mikrobusz beszerzéséről, melynek költsége a szolgálat évi költségmegtakarításából fedezhető. A társulás a jövőben részt vesz a természeti és kulturális örökség őrzésére, a hagyományos gazdálkodás helyreállítására irányuló Budakörnyéki Natúrpark létrehozásában, továbbá megfontolja, hogy a csaknem valamennyi társult településen tapasztalható, örvendetesen gyarapodó gyereklétszámból adódó megnövekvő feladatok ellátása érdekében együttműködjön-e az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet területén létrehozni tervezett óvoda és bölcsőde megalapításában, továbbá turisztikai konferenciát szervez jövőre Telkiben. Mindezek alapjául szolgál, hogy a társulás elfogadta évi költségvetésének koncepcióját. A társulás eddigi eredményei igazolják a várakozásokat, a jövőre irányuló elképzelései pedig biztosíthatják, hogy a tagönkormányzatokban élők nagyobb közbiztonságban és szociális jólétben, rendezett épített és természeti környezetben élhessék mindennapjaikat, ami a lakosok további megelégedésére fog szolgálni. DR. GYŐRI OTTILIA elnök, Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Herceghalom A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás szerepe Herceghalom község életében A kistérségi politika egyik fő célja, hogy az egyes önkormányzati, illetve államigazgatási feladatok hatékonyabb módon, célszerűbb eszközökkel és költséghatékonyabban valósuljanak meg. Ezeken a célokon messze túlmutatnak azok a kimeríthetetlen együttműködési lehetőségek, amelyek az egészségügy, a kultúra, az idegenforgalom, a szolgáltatások és az élet számos más egyéb területén nyílnak. A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás megalakulása óta számos együttműködési lehetőséget kínál tagönkormányzatainak. A színvonalasabb egészségügyi szolgáltatás érdekében Herceghalom Község Önkormányzata is csatlakozott a hétvégi fogorvosi ügyeleti szolgáltatáshoz, és támogatta egy Járási Mentési Pont létrehozását. Folyamatban van településünk Budakörnyéki Közterület-felügyelethez történő csatlakozása, továbbá szándékunkban áll együttműködni egy humánus, állatbarát szempontokat szem előtt tartó, kistérségi szintű gyepmesteri tevékenység megszervezésében is. Ezek a szerteágazó tevékenységek is jól példázzák, hogy a kistérségi együttműködés keretei között számos közös projekt megvalósítható a tagönkormányzatok szándékainak, közös célkitűzéseinek megfelelően. ERDŐSI LÁSZLÓ a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás pénzügyi és költségvetési bizottságnak tagja, Herceghalom polgármestere Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen. 6
7 7
8 MOZAIK Életkép Herceghalomból...Ilyen is van! Csatlakozni kívánok a hírmondóban megjelent civil kezdeményezéshez és egy kedves élményemet szeretném megosztani az olvasókkal. Herceghalomi Hírmondó / december Vendég voltam a Nyugdíjas Klubban A Nyugdíjas Klub tagjai ez év október 22-én tartották szokásos évzáró összejövetelüket ezúttal az általuk korábban rendbetett un. Ifjúsági Klubban. Erre az eseményre bár nem vagyok tag többen is szeretettel meghívtak. A takarékosság jegyében, ebben az évben, a lelkes tagok összefogásával saját készítésű ebéddel látták vendégül egymást és barátaikat. Az ebéd alapanyagának beszerzési költségét mint megtudtam részben a klub tagdíjaiból és egyéb bevételeiből, részben az önkormányzat hozzájárulásából (köszönet érte) fedezték. A Herceghalmi Ifjúsági Klub most megtelt élettel, a ragyogóan megterített asztal, majd a magyar vendéglátáshoz elmaradhatatlan pogácsa, aztán az ebéd ízletes, omlós marhapörkölt, több köret és saláta és a sok-sok finom, házi sütemény is hozzájárult a vidám hangulathoz. Érezhető volt, hogy itt mindenki nem csak jól lakhatott, de igen jól is érezte magát. Dicséret illeti a szakácsokat a lelkes kukta és felszolgáló csapatot és persze a sütemény tündéreket. Úgy éreztem magam, mintha egy nagy szerető családba csöppentem volna hirtelen, és boldogan hallgattam az érdekes élettörténeteket. Csak így tovább nyugdíjasok, köszönöm, hogy Veletek lehettem. szörpök és karácsonyi díszek mellett ékszereket is kínáltak az árusok. A tornacsarnokban játékvásár volt, és aki az enyhe időjárás ellenére is fázott, az forralt borral melegíthette fel magát. Bubicsné Goreczky Gabriella Adventi vásár Herceghalomban Mikulás futás 17 órakor sok résztvevővel kezdődött el a Mikulás-futás. Felnőttek gyerekek egyaránt átvehették a rendezőktől a futás egy kellékét, a mikulás süveget. Minden résztvevő ajándék édességet kapott, melyből a támogatók jóvoltából annyi maradt, hogy egy második futamot is elindítottak a rendezők. A futásban kimelegedett sportolókat azután a tornacsarnok várta, ahová jelezték a Mikulás érkezését. Az első három helyezett December 5-én rendezte meg a Mosolysziget Családosok Egyesülte a már hagyományos adventi vásárt órától várták a látogatókat. A beharangozónak megfelelően sok finomság várta a vásárlátogatókat. Mint mindig, a község tanuló ifjúsága finom sütiket kínált, és a szülők segítségével sült gesztenyét is vásárolhattak a résztvevők. A kávékülönlegességek mellett ismét volt termelői méz vásár, házi lekvárok, Mikulás járt Herceghalomban Nem sokat kellett várni a szép számban megjelent gyerekeknek és szüleiknek, mert kezdetét vette egy Mikulás váró program a tornacsarnok színpadán. Az Élmény-brigád társulat előadásában voltak tanulságos történetek, énekszó, majd egy adott pillanatban megjelent a várva várt Mikulás is. 8
9 MOZAIK MÉG EGYSZER A MÁRTON NAPRÓL, AHOGY AZ ÓVODÁSOK LÁTTÁK Hideg, sötét éjszakán, Márton baktatott lován: Kipp-kopp, kipi-kipi, kipi-kipi kopp Apró fények, dalfoszlányok, libasült illata: mindenki őriz egy-egy emlékképet Mártonról, ki lóháton érkezik és jót cselekszik. Idén is elindultunk óvodásokkal és iskolásokkal, hogy a lámpák fényében énekeljünk, elmeséljük Márton tetteit, s a jeles naphoz fűződő népi bölcsességeket. Öt éve rendezzük meg ezt a közösségi ünnepet, s ez már több mint jubileum: hagyomány lett itt Herceghalmon is. Hagyomány, hiszen minden évben készülünk lámpával és történettel, ahol az iskolába lépők első alkalommal szerepelnek közösség előtt a Márton dalocskával, s az ötödikesek, a legfiatalabb felsősök adják a műsort. A nagy tűz és a kis lámpák fényében elevenedik meg újra a jó példát adó történet, s mint a mesében, jótett helyébe jót várj : sült alma, tök és libacomb a jutalom. Idén kegyes volt az időjárás, szép számban gyűltünk össze a Falukemence köré. Az ovisok kerek szemmel nézték a nagyokat, Dóri ülte Márton lovát, sokat szorgoskodtak a szülők, volt nagy szaladgálás és evés-ivás, beszélgetés, süti kínálás a műsor után.amíg az apukák besegítettek a gyermeküknek a libacombevésbe, addig az anyukák összeszedelőzködtek.aztán lassan hazaindult gyerek és felnőtt. A biai piros autósok jól végezték dolgukat, eloltották a parázsló tüzet,jó pár kis tűzoltót avatva be a szakmába. A védőnéninek sem volt dolga, senkinek nem esett a rendezvényen semmi baja. Csak néhány kisgyerek sírt: miért kell már haza menni A gyerekek nagyon örültek érkezésének, verssel, dallal köszöntötték őt, aki ezt követően kiosztotta ajándékait a résztvevő gyerekeknek. ADVENTI IDŐSZAK AZ ISKOLÁBAN December 4-én megjött a Mikulás, melyet már minden gyerek nagyon várt. A Szülői Szervezet támogatásával minden tanulónk mikuláscsomagot kapott. Adventi vásáron Kincsesház - kézműves műhelyünk portékáit, valamint saját készítésű ajándékokat árultak gyerekek és szülők közösen. Megjelent Diákcsemege iskolaújságunk idei első lapszáma, melyet tanulóink szerkesztenek. Az újévre elkészült iskolánk naptára is: SULINAPTÁR 2015/2016, iskolai eseményekkel, mely megvásárolható a titkárságon. Az ünnepi fenyőfát évek óta Balogh József ajándékozza iskolánknak, melyet hálásan köszönünk. Tanulóink Mit kérek a Jézuskától? kívánságcédulákon fogalmazták meg Karácsonyi vágyaikat. Meghitt családias légkörben ünnepelték alsós osztályaink a Karácsonyt, műsoraikkal köszöntötték szüleiket, majd iskolai karácsonyi ünnepséggel zárult az Adventi időszak. A karácsonyfa alatt sok meglepetés, hasznos játék várta a gyerekeket, melyekért köszönetünket fejezzük ki a Herceghalom Gyermekeiért Alapítványnak, valamint a Tesco-nak. A Zene az kell zenei tehetséggondozó műhelyünk Karácsonyi koncertjén mutatták meg tanulóink zenei képességeiket, melyet a kamarazenekar együttzenélése zárt. Mennyi szeretet fér el egy cipős-dobozban? A tavalyi évben elkezdett akciónkat folytatva, a herceghalmi lakosú rászorult gyerekek Karácsonyát tettük szebbé egy-egy cipős-doboznyi ajándékkal. Iskolánk pedagógusai, munkatársai nevében kívánok Önöknek áldott, békés Karácsonyt és Boldog Új Évet! Horváthné Gacsályi Marianna intézményvezető MŰFÜVES PÁLYA AZ ÓVODÁBAN hogy még jobb hely lehessen az ovi jelmondattal indultunk el. Volt egy felhívás is, hogy: kéne egy kis lelkesedés, no meg legalább egy brigád. Kis költségvetésből és összefogással szerettünk volna pályát építeni a kicsiknek, hiszen akadt egy olyan hely az udvaron, melyet a tavalyi Napocskások már előkészítettek az állandó focijukkal. A szülők gyűjtést kezdeményeztek, az intézményi költségvetésből is jutott, na meg segített egy ovisunk apukája anyagiakban megtolni a szekeret Lelkes apukákkal, pár anyukával, nagypapával nekiláttunk: ráment pár péntekünk és szombatunk, s félig már készen vagyunk. Kiszedtük és szegélyeztük, majd murvával meghordtuk az alapot, beszereztük a palánkvasakat, labdafogó hálót és a műfüvet. A budaörsi sportegyesület szakmai tanáccsal, kapcsolattal, focikapukkal, kosárpalánkkal szállt be. A szervezésben, fuvarozásban Jeles Antal, és Polgármesterünk közbenjárására Kozma Balázs segített. Gondolná valaki, hogy egy 2 méter széles, 20 méter hosszú műfű tekercs 1 tonnát nyom? És ebből kellett három, nem a szomszédból. Ha kiszámolnám, hamar kiderülne, nem nagyon futotta volna rá Most egy időre megálltunk. Tavasszal, újult erővel folytatjuk. Az a munka gyorsabb, látványosabb lesz majd. Várunk még segítőket is, hogy többen örülhessünk majd az eredménynek. És visszavárjuk majd a pályaavatóra a Napocskás fiúkat is, hiszen ők kezdték. Mi csak folytattuk. Varga-Tóth Csaba, óvodavezető Foci az ünnepek alatt Karácsonyi foci december 25-én Szilveszteri foci december 31-én mindkét alkalommal 9 órától a Sportpályán. Érdeklődni lehet a telefonszámon. Kortól függetlenül várunk mindenkit, aki szeretné egy kicsit lemozogni a karácsonyi vacsorát. A csapatok a hozott italféleségeket nem utasítják vissza!! 9
10 Tisztelt Ügyfeleink! KERESÜNK: Külföldi és belföldi ügyfeleinknek keresünk Herceghalom és környékén lévő eladó családi házakat, lakásokat, ipari- és kereskedelmi ingatlanokat. KÍNÁLUNK: Herceghalom és környékén, az ország egész területén akciós ingatlanokat (házakat, lakásokat, befektetési ingatlanokat), teljes ügyvédi és földhivatali ügyintézéssel, energetikai tanúsítvány elkészítésével, 3d websétával. Az ingatlanközvetítés a vevőinknek DÍJMENTES. Akció ELADÓINKNAK: Jelen hirdetés felmutatójának azingatlanközvetítés díjából 10 % kedvezményt adunk ig. Simon Marianna City Cartel Buda Kft simon.marianna@c-c.hu web: buda.c-c.hu POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Polgármesteri Hivatal az ünnepek miatt az alábbi ügyfélfogadással üzemel: december 21. hétfő óra december 22. kedd óra december 23. szerda óra december 24. csütörtök ZÁRVA december 25. péntek ZÁRVA december 28. hétfő óra december 29. kedd óra december 30. szerda óra december 31. csütörtök ZÁRVA január 1. péntek ZÁRVA január 1-től a Polgármesteri Hivatal a több mint 20 éves ügyfélfogadási rendnek megfelelően, kedden és csütörtökön zárva tart. A Járási Hivatal ügyfélfogadási ideje változatlan, csütörtökönként 8 11 óra. Minden Kedves Ügyfelünknek Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag évet kívánunk! Polgármesteri Hivatal 10
11 KATOLIKUSOK, GYERTEK HAZA AZ ISTEN HÁZÁBA! ÚJ EGYHÁZI ÉV A BIA RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HERCEGHALOMI FILIÁJA 2016 január HAVI SZENTMISÉINEK ÉS LITURGIKUS ESEMÉNYEINEK IDŐPONTJAI SZENTMISék/IGELITURGIák HERCEGHALOMBAN szombatonként órakor kezdődnek. A Szentmisék előtt órakor: PROHÁSZKA IMASZÖVETSÉG KÖZÖS RÓZSAFŰZÉR IMÁDKOZÁSA December 31. csütörtök ÉVVÉGI HÁLAADÁS BIA órakor, ETYEK órakor. Január 1. péntek SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA ÜNNEPE (ÚJÉV) órakor PARANCSOLT ÜNNEP Január 2. szombat Karácsony 2. vasárnapja Szentmise Herceghalomban órakor Január 6. szerda URUNK MEGJELENÉSE VÍZKERESZT IGELITURGIA PARANCSOLT ÜNNEP DIAKÓNUS ATYA VÍZSZENTELÉS órakor Január 16. szombat évközi 2. vasárnap ünnepi Szentmise Január 18 hétfő ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT SZŰZ ÜNNEPE IGELITURGIA órakor Január 23. szombat évközi 3. vasárnap ünnepi Szentmise Január 25. hétfő SZENT PÁL MEGTÉRÉSE IGELITURGIA órakor Január30. szombat évközi 4. vasárnap ünnepi Szentmise. Előtte órától a HITTANOSOK CSALÁDI DÉLUTÁNJA KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Szeretettel és tisztelettel kérjük Filiánk testvéri közösségét, hogy a évi egyházi hozzájárulást rendezni szíveskedjenek az új egyházi év folyamán Szentmise illetve Igeliturgiai alkalomkor a sekrestyében. Ennek mértéke a jövedelem 0,5 %-a. A Szentmise szándékok Ft. KERESZTÉNY SZELLEMISÉGŰ (HÉTFŐ HELYETT) PÉNTEK ESTI BESZÉLGETÉSEK Szokásos összejövetele január 22-én a KÖNYVTÁRBAN órakor lesz, melyre mindenkit szeretettel várunk. Téma: a migráció Európa ma Herceghalmon élő, dolgozó, látogatásra-pihenésre betérő keresztény testvéreinket szeretettel várjuk Szentmisére! Kívánunk kegyelmekben gazdag, áldott 2016-os évet szeretteik, barátaik, vállalkozásaik számára. Egyházközségünk hitéletéről, kaphat tájékoztatást a és a községünk honlapján az egyházi hírek között. Klikkeljen rá Ön is / Te is! Térjen / Térj be hozzánk, mert a harang Önökért / Érted is szól! Szeretettel: Lányi István Anyakönyvi hírek MEGSZÜLEtTek Lukács Zoltán és Gergely Nikolett kisfia Lukács Zalán Kunkli Péter és Barabás Orsolya kisfia Kunkli Alex Szakács -Fehérvári Gábor és Szabolcska Orsolya kislánya Szakács-Fehérvári Abigél ISTEN ÉLTESSE ŐkeT SOKÁIG! Herceghalomi Hírmondó Megjelenik havonta. Kiadja: Herceghalom Önkormányzata Tel.: polghiv@herceghalom.hu Felelős szerkesztő: Szabó György Telefon: h.hirmondo@gmail.com A lapban megjelenő cikkeket a felelős szerkesztő írta. Más esetekben a cikk szerzője az írás végén olvasható. ISSN: Nyomdai munkák: A Herceghalomi Hírmondó következő (XVIII. évf. 1.) lapszáma várhatóan január 17-én jelenik meg. Lapzárta január 5-én lesz. Kéziratokat, hirdetéseket ezidáig lehet leadni a polgármesteri hivatal titkárságán, vagy küldhetők el a fenti címre. A Hírmondó korábbi számai a Községi Könyvtárban megtalálhatók és helyben olvashatók. A felelős szerkesztő, a lapban megjelenő politikai tartalmú írásokban a képviselők által elmondottakkal (idézetekkel) kapcsolatban semmilyen felelősséget nem vállal. Az olvasói levelek tartalmáért az aláíró tartozik felelősséggel. 11
12 NÁLAD IS FEJLESZTJÜK A TELEKOM OTTHONI INTERNETHÁLÓZATÁT TELEKOM.HU/FEJLESZTES HAMAROSAN MÉG GYORSABB, MÉG JOBB OTTHONI TV, INTERNET ÉS TELEFON SZOLGÁLTATÁSOK A TELEKOMTÓL Keresd a Telekom minőségi otthoni szolgáltatásait, együtt még kedvezőbb áron.
Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve
Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkatervének elkészítésénél az alábbi szempontok élveznek prioritást: 1.
Jegyzőkönyv. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi módosított napirendet fogadta el:
Jegyzőkönyv amely készült 2013. szeptember 19. napján 17 óra 30 perckor, Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának a Községháza hivatalos helyiségében
Hírmondó XVII. évfolyam 11. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. november
Herceghalomi Hírmondó XVII. évfolyam 11. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. november A barcelónai fitness európabajnokságon második helyezést elért herceghalmi lányok a tartalomból Barcelónai fitness
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v amely készült Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11. napján 15 óra 02 perckor a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Tárgy: Herceghalom Község Önkormányzatának 2014-től 2019-ig terjedő időszakra vonatkozó Gazdasági Programjának elfogadása
ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015.április 2-i, illetve a Képviselő-testület 2015. április 7. napján tartandó nyilvános
Hírmondó XVIII. évfolyam 2. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2016. február
Herceghalomi Hírmondó XVIII. évfolyam 2. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2016. február a tartalomból A testületi ülésről 2 3. oldal A költségvetésről 5. oldal Riport Bereczki Csabával 7. oldal Hallásvizsgálat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Makay István, a Humán és Környezetvédelmi Bizottság elnöke javaslatot tett a napirendi pontok elfogadására:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2014. április 22. napján Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Humán és Környezetvédelmi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében nyilvánosan
Hírmondó XVIII. évfolyam 3. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2016. március
Herceghalomi Hírmondó XVIII. évfolyam 3. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2016. március MÁRCIUSI PILLANATOK A 8-ik osztályos diákok rajzai A Labdarózsa kórus A 8-ik osztályosok előadása a tartalomból
Herceghalom Község Önkormányzatának /2014. (III.15.) számú rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Herceghalom Község Önkormányzatának /2014. (III.15.) számú rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23.
Hírmondó XVII. évfolyam 2. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. FEBRUár
Herceghalomi Hírmondó XVII. évfolyam 2. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. FEBRUár a tartalomból Tájékoztató a falugyűlésről 2. oldal Tájékoztató a februári testületi ülésről 5. oldal A szelektív
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. A bizottság 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el:
Jegyzőkönyv amely készült 2012. augusztus 30. napján 16 órakor Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának a Községháza hivatalos helyiségében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről
170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)
Jegyzőkönyv. 2) A 2014. évi Költségvetés előzetesen prognosztizált bevételei és kiadásai Előadó: Erdősi László polgármester
Jegyzőkönyv amely készült Herceghalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 28-án 18 órakor a Kulturális Egyházi Központban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésén. Jelen
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL 2013. ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL
JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL 2013. ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Faluház Színháztermében 2013.
K i v o n a t. Különfélék: 1. Javaslat az önkormányzat és szervei valamint a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának megalkotására
K i v o n a t a képviselő-testület 2011. április 21-ei ülésének jegyzőkönyvéből 82/2011. (IV.21.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 21-ei ülés napirendjét
POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI
2012. november 23. - 2012/24. szám (47. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P:
Tisztelt Jászkisériek!
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány
Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v amely készült Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 3. napján 15 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott nyilvános ülésén. Jelen vannak: mellékelt
Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. február 05-én megtartott képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester,
TEREMTI DÍJAKAT 53 HERCEGHALOM, GESS ÚT 13. Tisztelt Képviselő-testület!
TEREMTI DÍJAKAT 53 HERCEGHALOM, GESS ÚT 13. Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXX. törvényt. A törvény alapján megterveztük
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L
P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület
Készült: Rábakecöl Község Képviselő-testületének 2007. szeptember 13-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről.
Rábakecöl Község Képviselő-testülete 9/2007. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábakecöl Község Képviselő-testületének 2007. szeptember 13-án 18 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Tuba Erik, Dr. Gál
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
Jubileumi élôképünk...
Herceghalomi XII. évfolyam 8. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2010. SZEPTEMBER A tartalomból: A Képviselô-testület ülésérôl A választásokról 2009 2010 év történései Szent István ünnepén Pincétôl a
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata
12. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1497/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szociális szolgáltatástervezési
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. Jelen vannak: Tóth Istvánné polgármester, Gehér Mariann,Bogár István, Dormán Jenő,
Újra testvértelepülésünkön jártunk
Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:
INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP
Herceghalomi Hírmondó XII. évfolyam 10. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2010. november-december Községünk minden kedves lakójának kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, békés
ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA
ORFALU KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 Jóváhagyta: Orfalu Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a 68/2015. (VII.27.) képviselő-testületi határozatával Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól
Gesztenyefák ültetése...
Herceghalomi IX. évfolyam 4. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2007. ÁPRILIS A tartalomból... - Testületi ülés - Gazdasági program - A partnerkapcsolatról.. - A zajterhelésrôl.. - Faültetés - A Majálisról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
TÁRGYSOROZAT. 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester
Bököny Község Képviselő-testülete 2013. március 12-i rendes üléséről Ikt. szám: 1-3/2013. határozatai: 27-35/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület 2006. július 25-én megtartott üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1/2006. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület 2006. július 25-én megtartott üléséről Határozatok száma: 64-65, 67-68, 71-73. T A R T A L O M J E G
A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA
A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. (II.28.)
ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. október 29-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 29-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-án 18 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye:
BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006-2010. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ
BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006-2010. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ 1. Általános ismertető Budaörs Kistérség Többcélú Társulása (BTT) 2004. szeptember 28-án alakult meg a kistérségbe tartozó 10
4. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 116/2015.
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 116/2015. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat szociális étkeztetés szakmai programjának jóváhagyása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 26-án (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről
MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat
JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2013. június 26-án 16.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal kistermében
VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre.
VITNYÉD település Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2015-2019. évre. 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselő-társam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete rendes ülését 2015. szeptember 24-én (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre
Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.
Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:
2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Adószám: 18445523-1-05 KSH besorolási szám: 18445523-9499-529-05 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Sátoraljaújhely,
Hírmondó XVII. évfolyam 5. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. május
Herceghalomi Hírmondó XVII. évfolyam 5. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. május Majális 2015 a tartalomból Tájékoztató a testületi ülésről 2. oldal Megkérdeztük az Alpolgármestert 5. oldal Kivonat
J E G Y Z İ K Ö N Y V
15/2012 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Budakeszi Város Képviselı-testületének 2012. május 22-én megtartott nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 10 fı képviselı a jelenléti ív szerint (Pataki Judit igazoltan
Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről. Báta, 2014. június 24.
Tájékoztató a Bátai Ifjúságért Egyesület 2013. évi működéséről Báta, 2014. június 24. Szervezet neve: Bátai Ifjúságért Egyesület Székhelye: 7149 Báta, Fő u. 147. Adószáma:18865608-1-17 Bankszámlaszáma:
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról
Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2013. december 30-án 17 órától megtartott közmeghallgatásáról Helye: Művelődési Ház Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:
Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-68 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Hírmondó XVII. évfolyam 4. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. április
Herceghalomi Hírmondó XVII. évfolyam 4. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2015. április Az iskola várja az elsősöket a tartalomból Tájékoztató a testületi ülésről 2. oldal Aktuális rendeletek 4-6. oldal
JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem vett részt: Fodorné Szabó Erika képviselő Tanácskozási joggal részt vett: Fortuna János jegyző
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 20-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 13,00 óra. Jelen
2. Napirendi pont: Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadása
1/2013.(II.14.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február hó 14. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1. Napirendi pont: Beszámoló a két ülés
TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet
TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet Előterjesztés az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendelet-tervezetének jóváhagyására Könyvvizsgálói jelentés Püspökladány Város Önkormányzata
LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2007.
1 LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2007. Levél község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. március 26-án tartott nyilvános üléséről készült jegyzőkönyv Tartalma: Napirend előtt:
MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014
Nagymágocsi Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI
szeretettel meghívja Önt
III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 21-én (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi
Ünnepnap-tár. szeptember október
2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:
J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.
Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter
Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 04- én 14 00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 04- én 14 00 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott nyílt testületi ülésén.
37/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 11 fő képviselő a jelenléti ív szerint Dr. Csutoráné dr.
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
Szám: 35/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. december 14-én (kedden) 14 óra 15 perckor megtartott rendes, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24-én (kedden) 15,30 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendes nyilvános
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2015. DECEMBER 14.) Határozat: 103/2015. 105/2015. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
2-357/2004. Üi.: Bakai Ildikó Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
1 / 5 2-357/2004. Üi.: Bakai Ildikó Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület!
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat
elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.
XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM, 2016. MÁRCIUS MEGHÍVÓ Szeretettel meghívok minden helyi lakost a TAVASZI HADJÁRAT elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.
A községünkben folyó építkezések... Herceghalomi. A tartalomból:
Herceghalomi XI. évfolyam 1. szám INGYENES ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP 2009. JANUÁR A tartalomból: Fotók: Hámor Szabolcs A Képviselô testület december havi ülésérôl... A Falugyûlésrôl... Gondolatok a Falugyûlés
J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás
JEGYZŐKÖNYV. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet kiegészít és a testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint:
Szám: - /2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21.-én megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelenteket és megállapítja,
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. augusztus 02-án megtartott rendkívüli testületi ülésnek a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 7 képviselő.
1338 1339 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület rendkívüli nyílt ülésén. Helye: Községháza
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
15 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. január 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v
Öttevény Község Önkormányzat Képviselő - testülete 2-7/2008 J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. május 8-án 17,00 órakor az öttevényi Polgármesteri
Jegyzőkönyv 91-4/2010..
91-4/2010.. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2010. február 5-én 17 órakor megtartott falugyűléssel egybekötött közmeghallgatásáról Határozat száma: Tárgy: -------- ---------- 2010.
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 215. évi költségvetéséről szóló 5/215. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5/215. (II.27.) önkormányzati