13. A Paint rajzolóprogram
|
|
- Liliána Juhászné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 13. A Paint rajzolóprogram A Windows operációs rendszer beépített rajzolóprogramja, tartozéka a Paint. A program egyszerű ábrák rajzolására és képek kezelésére alkalmas. PAINT A WINDOWS-7-BEN A programot a START MENÜ / MINDEN PROGRAM / KELLÉKEK mappájából indítjuk, vagy a START MENÜ felső részében rögzített, esetleg az asztalon levő parancsikonra kattintunk. A program parancsikonja a következő: A megnyíló program ablaka az alábbi: (ha a programot teljes képernyőn nyitjuk meg, az egyes menüpontok részletesebben látszanak.) A hagyományos ablakelemek mellett a Rendszermenü az ablak, ezáltal a program vezérlésére szolgál. Az Adminisztrációs menüben az Új, a Megnyitás, a Mentés és Nyomtatás, stb. parancsokat választhatjuk.
2 Az ablak másik fülecskéjén, a Nézet menüben a rajzlap megjelenítésének méretét állítjuk a Nagyítás / Kicsinyítés nyomógombokkal. Az eredeti méretet a 100 % gomb jeleníti meg. A lapon a szerkesztés megkönnyítésére rácsvonalakat jeleníthetünk meg, a lap széle mellett cm-es beosztású vonalzó segíti a munkát. A középső menü ezeket jeleníti meg, vagy rejti el. Az utolsó gombokkal a rajzot a teljes képernyőn jeleníthetjük meg. A legördülő menük pontjai: - VÁGÓLAP A Vágólap egy memóriaterület, amely a kijelölt rajzrészletet megőrzi és azt új helyre illeszthetjük be. A Kép menüben kijelölt rajzrészletet a Kivágás vagy a Másolás parancsokkal küldjük Vágólapra (ezek az ikonok csak a kijelölés után válnak aktívvá), majd a beillesztés helyének kijelölése után a Beillesztés gombbal új helyre illesztjük. (A művelet alkalmas a PrintScreen billentyűvel lemásolt képernyőtartalom beillesztésére is.)
3 - KÉP A Kép menüben a Kijelölés menüpont az első, amely tovább is lenyitható. Itt választhatunk a szabadkézi, vagy a szabályos téglalap alakú kijelölés között. Itt állíthatjuk be vagy törölhetjük a kijelölést. A menüben Körülvághatjuk, Átméretezhetjük és Elforgathatjuk rajzunkat. Az elforgatás beállításaihoz további legördülő menü tartozik. - ESZKÖZÖK A menü a rajzolás fontosabb eszközeit tartalmazza. Sorrendben: Ceruza - Kitöltés színnel - Szöveg Radír - Színválasztó - Nagyító - ECSETEK Az ecsetek a húzott vonal formáját és hatását módosítják, vagy az alakzat kitöltési hatásait állítják be. Sorrendben: Ecset - 1. kalligrafikus ecset - 2. kalligrafikus ecset - Festékszóró Olajecset - Zsírkréta - Kiemelő - Természetes ceruza Vízfestékecset.
4 - ALAKZATOK Ebben a menüben néhány előre elkészített, szabályos alakzat rajzolására van lehetőség. Ha választottunk, a rajzlapon lenyomott egérgombbal megjeleníthető az alakzat, ezután választhatóvá válik a Körvonal és a Kitöltés menüpont, ahol a szín a kiválasztott hatással fog megjelenni. - MÉRET A menüben a rajzoláshoz használt vonalak vastagságát állíthatjuk be. - SZÍNEK A menüben 20, előre beállított szín közül választhatunk, de a Színek szerkesztése gombra kattintva lehetősé válik egyéni színek szerkesztése is. Megkülönböztetjük az 1. színt, amellyel a bal egérgomb rajzol, és a 2. színt, amellyel a jobb egérgomb rajzol. PAINT A WINDOWS-XP-BEN
5 Indítása a START / PROGRAMOK / KELLÉKEK menüből történik. Vagy az itt látható parancsikonra kattintunk. Megnyitáskor a program az alábbi képernyővel jelentkezik be: A menük elemei:
6 Fájl menü: A menü a Windowsban megszokott felépítésű. Új = Új, üres rajzlap kérése Megnyitás = egy már meglevő rajzot továbbszerkesztése használatba veszünk Mentés = kész rajzunk a memóriából háttértárra rögzül Képolvasóról vagy fényképezőről közvetlenül vihetünk be fájlokat a programba Nyomtatási kép = megnézhetjük rajzunk hogyan fest kinyomtatva Oldalbeállítás = a rajzlap méretét és helyzetét, margóit állíthatjuk be Nyomtatás = ha van nyomtatónk papírra nyomtathatjuk a rajzot Küldés = rajzunkat levélben elküldhetjük Alul az utoljára elmentett rajzaink listáját látjuk. Továbbszerkesztéshez kattintsunk rá! Kilépés = a program bezárását jelenti. Szerkesztés menü Visszavonás = ha elrontunk valamit, ide kattintva érvényteleníthetjük a változást Ismét = a Visszavonás parancs ellentéte Kivágás = a kijelölt képrészletet Vágólapra másolja, a rajzlapról eltűnik Másolás = a kijelölt részletet Vágólapra másolja, a rajzlapon megmarad Beillesztés = a Vágólapról rajzot illeszt a Rajzlapra Kijelölés törlése = a kijelölt rész törlődik a rajzlapról Az összes kijelölése = a Rajzlapon levő összes elemet kijelöli Fájlba másolás = a kép kijelölt részét képfájlként elmenti Fájl beillesztése = képfájlt másol a Rajzlapra Nézet menü A pipával kijelölt ablakelemek láthatóak az ablakban Szöveg eszköztár = akkor látható, ha a szerszámkészletből a Szöveg eszközt választjuk. A beírt szöveg formáját állíthatjuk be vele. Nagyítás = különböző méretben jeleníti meg a rajzot Bitkép megjelenítése = teljes méretben láthatóvá teszi a beillesztett fájl képét, akkor is, ha túlér a Rajzlapon Színek menü A Palettán nem szereplő színeket választhatunk ki segítségével.
7 A Szerszámkészlet gombjai
11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés
1. Ablak A képernyő azon része, amelyben programok futhatnak. 2. Aláhúzott A karakter egyszeres vonallal történő aláhúzása a szövegben. 3. Algoritmus Egy feladat megoldását eredményező, véges számú lépések
Operációs rendszerek Windows Xp
Operációs rendszerek Windows Xp (5-8 óra) ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK ÉS TEVÉKENYSÉGEK A SZÁMÍTÓGÉP ADATAINAK LEKÉRDEZÉSE A SZÁMÍTÓGÉPPEL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓKAT A VEZÉRLŐPULT TELJESÍTMÉNY ÉS KARBANTARTÁS
Windows alapismeretek
Windows 98 alapismeretek 8/1 A rendszer indulása A számítógép bekapcsolása és a rendszer elindulása után megjelenik a Windows képernyője, rajta bal oldalon az ikonokkal, alul a tálcával. Ha a Start gombra
WINDOWS ALAPISMERETEK
1 MÁSODIK GYAKORLAT WINDOWS ALAPISMERETEK A feladat megoldása során a Windows 7 használata a javasolt. A feladat elvégzése során a következőket fogjuk gyakorolni: Felhasználói fiók létrehozása. Profil
MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés
Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS
Tanulási segédlet 4. osztály
Tanulási segédlet 4. osztály 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel 4. Infokommunikáció 5. Az információs társadalom 6. Könyvtári informatika
AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program
AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program Felhasználói útmutató 1. MEGVÁSÁRLÁS... 2 1.1. AUTOMATIKUS ÉLESÍTÉS... 2 1.2. MANUÁLIS ÉLESÍTÉS... 2 2. TELEPÍTÉS... 3 2.1. ELSŐ TELEPÍTÉS... 3 2.2. TÖBB PÉLDÁNY
Rovás segéd 1.8. Segédalkalmazás szövegek (át)rovásához
Rovás segéd 1.8 Segédalkalmazás szövegek (át)rovásához 1. Üdvözöllek a Rovás segéd használói között! Ez az alkalmazás a rovás terjedését hivatott segíteni, gépelt vagy a vágólapról beillesztett szövegek
Rajzolás PowerPoint 2007 programban
A Beszúrás lapon találhatók meg az Ábrák, a Szöveg csoportban pedig a 2003-as programban megismert Rajzolás eszköztár elemei. 1. ábra Beszúrás lap A Képek és grafikák fejezetnél már megismerkedtünk az
Az IP címautomatikus megszerzése A windows-ban lépjen a START-CONTROL PANEL-HÁLLÓZATI KAPCSOLATOK-Helyi kapcsolatok menübe A General ablakban klikkeljen a Properties gombra léptessen le az Internet protokol
1.A. feladat: Programablakok
1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes
A Paint program használata
A Paint program használata A Windows rendszerbe épített Paint program segítségével képeket rajzolhat, színezhet és szerkeszthet. A Paint használható digitális rajztáblaként. Egyszerű képek és kreatív projektek
Üdvözöljük. Solid Edge kezdő lépések 2
Üdvözöljük A Solid Edge 19-es verziója az innovatív megoldásokra és a vállalaton belüli kommunikációra fókuszál, ezzel célozva meg a közepes méretű vállalatok igényeit. Több száz újdonsággal a Solid Edge
Telepítési útmutató a Dolphin InvoicePro számlázó program frissítéséhez
Telepítési útmutató a Dolphin InvoicePro számlázó program frissítéséhez A Dolphin InvoicePro számlázó program frissítéséhez kérjük, kövesse a következő lépéseket: Frissítő alkalmazás telepítése A számlázó
Felhasználói kézikönyv
MINERVA Elektronikus Térinformatikai Rendszer Nyergesújfalu Felhasználói kézikönyv 2014. február t e l : 1 ) 4 3 0 1 7 2 0 f a x : ( 1 ) 4 3 0 1 7 1 9 m o b i l : ( 7 0 ) 3 8 9 9 5 7 7 e m a i l : b u
Telepítési útmutató új Dolphin InvoicePro számlázó program telepítéséhez
Telepítési útmutató új Dolphin InvoicePro számlázó program telepítéséhez Amennyiben az Önök által eddig használt számlázó program verziója 3.xx.xx, vagy a meglévő számlázó program MySQL adatbázis verziószáma
GoLabel használati útmutató
Tartalom 1. Bevezetés... 1 1.1 Elindítás... 1 1.2 A főképernyő... 1 2. Munkakörnyezet... 2 2.1 Általános... 2 2.2 Parancsterület... 2 3. GoLa bel eszköztár... 3 3.1 Általános eszköztár... 3 3.2 Objektum
3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26
3. gyakorlat Kótázás, kitöltés (sraffozás), helyiségek használata, szintek kezelése: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. Készítsük el az alaprajz kótáit. Ezt az alsó vízszintes kótasorral
CodeBlocks installálási segédlet
CodeBlocks installálási segédlet A CodeBlocks-EP tömörített fájlt a jobb gombbal rajta kattintva, majd a Cél mentése másként menüpontot választva mentsük le egy előzetesen létrehozott könyvtárba. A lementett
Általános műveletek az asztalon
Általános műveletek az asztalon Kezdő Windows 7-felhasználó? Habár nagyon sok közös vonás van a korábbi Windows-verziója és az új között, előfordulhat, hogy szüksége van egy kis segítségre az eligazodáshoz.
MOODLE segédlet a tananyagok feltöltéséhez
MOODLE segédlet a tananyagok feltöltéséhez 1. Lépés bejelentkezés: A moodle által ajánlott böngésző a Mozilla Firefox legfrissebb verziója. A címsorba az alábbi címet gépelje be: https://moodle.duf.hu/
Újdonságok az ArchiTECH.PC V2014.0-es verziójában
Újdonságok az ArchiTECH.PC V2014.0-es verziójában 1 Új menüfunkciók 2 Új eszközök 3 Új opciók 4 Újdonságok a tárgy könyvtárban 5 Egyebek 1 Új menüfunkciók 1.1 - xxx elrejtése (yyy (zzz) fólia) A xxx elrejtése
PÉLDATÁR 10. 10. BEGYAKORLÓ FELADAT TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA VÉGESELEM- MÓDSZERREL
PÉLDATÁR 10. 10. BEGYAKORLÓ FELADAT TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA VÉGESELEM- MÓDSZERREL Szerző: Dr. Oldal István 2 Végeselem-módszer 10. TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA 10.1. Lépcsős tengely vizsgálata Tömör testként,
AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ
3.ELŐADÁS (2014.01.23-24.) Célja: Az elektronikus építési naplóhoz szükséges Általános Nyomtatvány Kitöltő program megismer(tet)ése. 1 FONTOS!!! Keresd meg az interneten a 191/2009. (IX.15.) Kormány rendelet
Szövegszerkesztés Verzió: 0.051
Verzió: 0.051 1 Tartalomjegyzék A Word 2003 munkakörnyezet...9 Word 2003 program megnyitása...9 A Word 2003 képernyő...9 Program bezárása:...11 Az eszköztár...12 Környezetfüggő eszköztár...13 Fájl menü...14
Alkalmazási segédlet a MiniCheck-RA-H festékrétegmérő készülékhez és az ezt támogató MiniCheckForKiv szoftverhez.
Alkalmazási segédlet a MiniCheck-RA-H festékrétegmérő készülékhez és az ezt támogató MiniCheckForKiv szoftverhez. A MiniCheck-RA-H festékrétegmérő a MiniCheckForKiv programon keresztül szolgáltat online
Budapest, 2009. 1. oldal
e-m@il:vibastile@monornet.hu, web:www.vibastile.hu Budapest, 2009 1. oldal e-m@il:vibastile@monornet.hu, web:www.vibastile.hu TARTALOM 1. A PROGRAM INDÍTÁSA... 3 2. A PROGRAM FUNKCIÓI... 3 3. FIZETÉSI
Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló)
Felhasználói dokumentáció a Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) programhoz Forgalmazó: FORINT-Soft Kft. 6500 Baja, Roosevelt tér 1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 79/420-857 E-mail: forintsoft@forintsoft.hu
POWER POINT. Készítette: Juhász Adrienn
POWER POINT Készítette: Juhász Adrienn 2 Prezentáció készítése A prezentáció készítése, elıadása NEM egyenlı azzal, hogy felolvassuk a dián szereplı szöveget! A dián csak VÁZLAT szerepel, melyet a beszélı
Felhasználói kézikönyv. Angol szókincsfejlesztő rendszer
Felhasználói kézikönyv Angol szókincsfejlesztő rendszer 2016 Üdvözlet a fejlesztőtől Sok-sok évvel ezelőtt, amikor angolul tanultam, nagy segítséget jelentett volna számomra egy számítógépes szókincsfejlesztő
Beállítások módosítása
Kicsinyítés/nagyítás használata Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén 1. Az egyik módszer szerint a Nézet menü/nagyítás parancsra kattintva adható meg a nagyítás vagy kicsinyítés mértéke. 1. ábra Nagyítás
A Adobe Flash CS4 grafikus felülete
Bevezető Az Internet valódi sikerét a W W W (World Wide Web - Világháló) hozta, és a grafikák megjelentek a publikált oldalakon. Pontosan úgy, mint a száz évvel ezelőtti fénykép esetében, ma már nem elégszünk
WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE
WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE ASZTAL Asztalnak nevezzük a Windows indításakor megjelenı képernyıterületet. Ez a grafikus felhasználói felület. Munkaasztalunk bizonyos tulajdonságait tekintve
HASZNÁLATI UTASÍTÁS. OXA Starter+ infrakapus időmérő berendezés
HASZNÁLATI UTASÍTÁS OXA Starter+ infrakapus időmérő berendezés Általános ismertető A berendezés kiválóan alkalmas rövidtávfutók rajtgyorsaságának fejlesztésére, rövid távú nagy sebességű futások mérésére,
Felhasználási útmutató a. Dr. Hibbey oktatószoftver-családhoz
Felhasználási útmutató a Dr. Hibbey oktatószoftver-családhoz Digitális matematikai feladatgyűjtemény 5-8. osztály Tatabánya, 2011. július 30. 2 Tartalom Bevezetés Futtatási környezet Telepítés A tantárgyi
7. gyakorlat Tervlapok készítése, a terv elektronikus publikálása
7. gyakorlat Tervlapok készítése, a terv elektronikus publikálása Olvassuk be a korábban elmentett Nyaralo nevű rajzunkat. Ezen a gyakorlaton az elkészített modellből fogunk tervdokumentációt készíteni,
Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Dorottya Szerkesztő: Pétery István
Kézikönyv. SOFiSTiK SOFiCAD-B (Vasalásszerkesztő modul) 16.5 és 17.1 verzió
Kézikönyv SOFiSTiK SOFiCAD-B (Vasalásszerkesztő modul) 16.5 és 17.1 verzió Copyright 2006 MonArch Kft., SOFiSTiK AG Minden jog fenntartva Ez a kézikönyv és a hozzá tartozó szoftver a MonArch Kft. által
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK
Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 15 1. Alapvető tudnivalók... 17 1.1. A számítógép... 17 1.2. Az adatok tárolása... 18 1.2.1. Lemezegység azonosítás... 21 1.2.2. Állományok azonosítása...
Adatmentő program rövid kézikönyve. A kézikönyvet az Adatmentő szolgáltatás üzemeltetője, a Global Software Kft. készítette.
Adatmentő program rövid kézikönyve Kézikönyv célja Ezen kézikönyv célja, hogy közérthetően, egyszerűen bemutassa az Adatmentő program legfontosabb funkcióit. Mellőzzük a felesleges információkat és a részletes
Interaktív tábla Segédprogram
Használati útmutató Interaktív tábla Segédprogram Tartalomjegyzék Fontos tudnivalók... 2 Szerzői jogok... 3 1. fejezet; a termék bemutatása... 4 2. fejezet, telepítés és eltávolítás... 5 3. Feladat sor
Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
A program elérése. Google Chrome
A program elérése A programot a www.omnt-szamla.hu oldalról lehet elérni. Jelenleg a www.omnt.hu oldalról is ugyanúgy elérhető. Továbbá a www.omnt-szamla.hu oldalon a belépés gombra kattintva szintén a
Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa)
Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa) Kötegelt nyomtatványok általános jellemzői Minden nyomtatványköteg áll
Prezentáció használata
Prezentáció használata A számítógép alkalmazásának egyik lehetséges területe, amikor a számítógépet mint segédeszközt hívjuk segítségül, annak érdekében, hogy előadásunk vagy ismertetőnk során elhangzottakat
LOGO grafikák: - Bevezetés - Válogatás a szakkörösök legszebb munkáiból
BEVEZETÉS LOGO grafikák: - Bevezetés - Válogatás a szakkörösök legszebb munkáiból Aki egy picit is megérti a LOGO programozás lényegét, néhány soros programmal nagyon szép rajzokat készíthet. Ha tudja
MAGISZTER.NET. Tantárgyfelosztás FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS
MAGISZTER.NET Tantárgyfelosztás FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK 1 Ellenőrzés... 3 2 Tantárgyfelosztás létrehozása... 5 3 Tantárgyfelosztás adatai... 6 4 Exportálás Excel-be... 10 5 Adatok visszatöltése...
A tömörítési eljárás megkezdéséhez jelöljük ki a tömöríteni kívánt fájlokat vagy mappát.
Operációs rendszerek Windows Xp (13-16 óra) FÁJLTÖMÖRÍTŐ PROGRAMOK KEZELÉSE A tömörítés fogalma A tömörítő eljárás során az állomány felhasználásának szempontjából két műveletet hajtunk végre. Az állományok
BBS-INFO Kiadó, 2016.
BBS-INFO Kiadó, 2016. Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával történhet. A betűtípus elnevezések, a
Tantárgyfelosztás. Mielőtt hozzákezd a tantárgyfelosztás tervezéséhez, ellenőrizze le, illetve állítsa be a következőket:
Tantárgyfelosztás A Magiszter.NET Iskolaadminisztrációs Rendszerben a tantárgyfelosztás definiálása rész segítséget nyújt Önöknek, hogy az előkészítések után egy olyan táblázatot kapjanak ami átláthatóan
Aronic Road Útnyilvántartó program
6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673 Aronic Road útnyilvántartó program V2.000 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy jó szoftver!
1. BEVEZETÉS... 5 2. A RENDSZER ELEMEI, ARCHITEKTÚRÁJA... 5
EntryProx Beléptető Rendszer FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV v.1.0.7. EntryProx Beléptető Rendszer TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 5 2. A RENDSZER ELEMEI, ARCHITEKTÚRÁJA... 5 3. A RENDSZER ÜZEMBE HELYEZÉSE... 7 3.1. Az
HP Scanjet N6310. Felhasználói kézikönyv
HP Scanjet N6310 Felhasználói kézikönyv Tartalom 1 A lapolvasó használata A HP lapolvasószoftver rövid ismertetése...3 A lapolvasó rövid ismertetése...4 A lapolvasó kezelőpanelje...4 Automatikus lapadagoló
MUNKAANYAG. Földy Erika. A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az. alkotói tevékenység komplex megjelenítése,
Földy Erika A szakmai önéletrajztól a művészeti kritikáig (Az alkotói tevékenység komplex megjelenítése, önértékelés, és szakmai kommunikáció) A követelménymodul megnevezése: Művészetelméleti alapozás
NEPTUN.NET OKTATÓI. WEB modul. Funkcionális leírás
NEPTUN.NET OKTATÓI WEB modul Funkcionális leírás Budapest, 2005 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS...3 2. BELÉPÉS...4 3. ÜZENETEK...4 3.1. ÜZENETEK MEGTEKINTÉSE...4 3.2. ÜZENETEK LISTÁZÁSA...5 3.3. ÜZENETEK
ICR-E42-83-163 DVR ICR-E83H; ICR-E163H ICR-H41; ICR-H81 Felhasználóí kézikönyv ver 2.1
ICR-E42-83-163 DVR ICR-E83H; ICR-E163H ICR-H41; ICR-H81 Felhasználóí kézikönyv ver 2.1 1 Tartalomjegyzék 1 Termék bemutatása... 3 1.1 Termék áttekintése... 3 1.2 Fő funkciók... 3 2 Az Előlap és Hátlap
Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása
Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,
IGLU Software 4028 Debrecen, Rózsahegy u. 26. Tel.: 0620-537-33-21 E-mail: Iglu@t-online.hu www.iglu.hu MEDIALIB ÁLTALÁNOS KATALOGIZÁLÓ ÉS NYILVÁNTARTÓ IRODAI PROGRAM KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (v 2.3.1-2003.10)
ORPHEUS. Felhasználói kézikönyv. C o p y r i g h t : V a r g a B a l á z s 2 0 1 2 Oldal: 1
ORPHEUS Felhasználói kézikönyv C o p y r i g h t : V a r g a B a l á z s 2 0 1 2 Oldal: 1 Tartalomjegyzék Rendszerkövetelmények... 5 Telepítés... 6 A program célja... 10 A program indítása... 10 Rendszeradminisztráció...
Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról
e-könyvtár Használati útmutató a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtár távoli adatbázis elérés szolgáltatásáról Ez a dokumentum ismerteti a terminálszolgáltatások használatához szükséges információkat.
Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. vezetők számára. Tartalom
Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához vezetők számára Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 2. Főoldal... 2 2.1. Jelszó szerkesztése... 3 2.2. Akadálymentesített nézet... 3 2.3. Kijelentkezés...
Általános funkciók partitúrái. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.
Általános funkciók partitúrái Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.11.14. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 20 Tartalomjegyzék
TANTÁL KFT. NLPC Gold nyelvoktató berendezés. kezelési utasítás
E L E K T R O N I K A I K F T H-1149 BUDAPEST XIV. NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 117. TEL./FAX: 220-6454, 220-6455 e-mail: tantal@t-online.hu www.tantal.hu Skype: Tantál Kft TANTÁL KFT NLPC Gold nyelvoktató berendezés
Információ és kommunikáció Microsoft Windows XP
Információ és kommunikáció Microsoft Windows XP Megoldások 1. A címsorba gépelje be a http://www.nbc.com címet! A Kedvencek menü Hozzáadás a Kedvencekhez parancsának segítségével megjeleníthető panelen
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. JANUÁR
GEOMATECH TANULMÁNYI VERSENYEK 2015. JANUÁR Letöltöttétek már a GeoGebra legfrissebb verzióját? Ha igen, a Nézet menüpontban nyissátok meg a 3D-s nézetet! Ha nem, töltsétek le a www.geogebra.org oldalon
Rajzoljunk a Flash programmal! FLASH ALAPOK I.
Bódis Attila: FLASH ALAPOK http://members.upclive.hu/abodis/ A dokumentum az Öveges József SZKI tanulói és tanárai, valamint az Öveges Versenyre nevező általános iskolák diákjai és tanárai számára készült.
FÁJLKEZELÉS BEVEZETŐ GYAKORLAT KEZDETEK. BEVEZETÉS A SZÁMÍTÓGÉPEK HASZNÁLATÁBA Operációs rendszerek
1 BEVEZETŐ GYAKORLAT FÁJLKEZELÉS A bevezető gyakorlat célja a számítógépes kabinet (C100-as) terem infrastruktúrájának megismerése, és a további munkához szükséges alaptevékenységek (pl. fájlok keresése,
Műszaki informatika I. (CAD I.)
DE-MK ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK Műszaki informatika I. (CAD I.) MFCAD31E03 1 1. gyakorlat Bevezetés Információk a kurzusról A Műszaki informatika I., Műszaki informatika II. és Műszaki informatika III. című
Ismerkedés a Windows Explorer-rel
Ismerkedés a Windows Explorer-rel A Windows operációs rendszerek egyik legősibb összetevője az ablakkezelőként és fájlmenedzserként is működő Windows Explorer, vagy ahogy a magyar fordításból ismerjük,
4. osztály. Évi óraszám: 37 óra
4. osztály Évi óraszám: 37 óra Órakeret 1. Az informatikai eszközök használata 4 óra 2. Alkalmazói ismeretek 14 óra 3. Problémamegoldás informatikai eszközökkel és módszerekkel 8 óra 4. Infokommunikációs
ECDL számítógépes alapismeretek modul
1. Mire szolgál az asztal? A telepített alkalmazások ikonok általi gyors elérésére. 2. A tűzfal funkciója A tűzfal funkciója, hogy biztosítsa a számítógép hálózati védelmét illetéktelen külső behatolással
Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz
Gyorskalauz a Windowshoz készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz 2014. február Novell Gyorskalauz A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és
14.2. OpenGL 3D: Mozgás a modellben
14. Fotórealisztikus megjelenítés 1019 14.2. OpenGL 3D: Mozgás a modellben A program az OpenGL technika alkalmazásával gyors lehetőséget biztosít a modellben való mozgásra. A mozgás mellett lehetőség van
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által
Operációs rendszerek Microsoft Windows 2000
Operációs rendszerek Microsoft Windows 2000 Tananyag TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ...9 A SZÁMÍTÓGÉPES KÖRNYEZET...10 OPERÁCIÓS RENDSZEREK OSZTÁLYOZÁSA...10 A SZÁMÍTÓGÉP ELINDÍTÁSA...11 A RENDSZERBETÖLTÉS MENETE...12
1. Hálózati beállítások: Ellenőrizze, hogy a hálózati beállítások lehetővé teszik-e a W1SE rendszer
1 Tárgy: W1SE telepítési útmutató Mire van szükség a W1SE rendszer telepítéséhez? 1. WinNT, Windows2000 vagy Windosw XP operációs rendszer 2. Chip kártya 3. Pin kód 4. Kártyaolvasó (meglévő kártyaolvasó
1. oldal, összesen: 29 oldal
1. oldal, összesen: 29 oldal Bevezetõ AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ Program Az AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ egy olyan innovatív, professzionális nyomtatványkitöltõ és dokumentum-szerkesztõ program, mellyel
Építész-informatika 3, Számítógéppel segített tervezés Kiegészítő- levelező képzés: Számítástechnika 2. 4. gyakorlat
4. gyakorlat Alapozás, födémek, tetők elkészítése, elemkönyvtári elemek (tárgyak, bútorok,...) használata: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. A külső falak rajzolásakor az volt a
Comenius Logo feladatok
Comenius Logo feladatok 1. Milyen betűt rajzol az alábbi utasítássorozat, ha a teknőc kezdetben a képernyő közepén áll és felfelé néz? e 100 j 145 e 120 b 145 e 100 A) M betűt B) V betűt C) N betűt D)
OPTEN Online használati útmutató
OPTEN Online használati útmutató www.opten.hu opten@opten.hu 2016. április - 1 - Tartalomjegyzék Bevezetés... - 4 - CÉGTÁR ALAP és KIEGÉSZÍTŐ szolgáltatások... - 7-1. Keresés / Leválogatás... - 8 - a)
2013 ECDL Számítógépes alapismeretek Szilágyi Róbert S. TESZTKÉRDÉSEK
TESZTKÉRDÉSEK Mire szolgál az asztal? a) Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. b) A telepített alkalmazások tárolására. c) A telepített alkalmazások ikonok általi gyors elérésére. d) E-mailek rendszerezésére.
Dr. Pétery Kristóf: Windows XP Professional
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW)
1 Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) levelező rendszer 8. verziójának alap szolgáltatásait
Szövegszerkesztés Microsoft Word XP. Megoldások
Szövegszerkesztés Microsoft Word XP Megoldások 1. Indítás: Start menü, Minden program, Microsoft Word. A megnyitáshoz használjuk a megnyitás: Fájl menü, Megnyitás menüpontot. A Nézet menüben válasszuk
TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0979
TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0979 Szakkör címe: Informatika tantárgy tanításának fejlesztése: informatika szakkör (60 órás) Program anyaga: Számítógépes alapismeretek Helyszín: Izsáki Táncsics Mihály Általános
Microsoft Office 2010
Dr. Pétery Kristóf Microsoft Office 2010 Mercator Stúdió 2011. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió
Makk Tamás T-Amp Szakdolgozat
Név: Makk Tamás Szül. idő: 1983. július 16. Szül. hely: Székesfehérvár Anyja neve: Csajbi Erika Iskola neve: Kodolányi János Középiskola Iskola címe: Szombathely, Hunyadi u. 64. Szakma neve: Számítástechnikai
Számítástechnika-kidolgozott szóbeli tételek (11-15.)
Számítástechnika-kidolgozott szóbeli tételek (11-15.) Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Kidolgozott szóbeli tételek I. (11-15.) 11. tétel a.) Az operációs rendszerek alapvetõ jellemzõi Az
KissS. A l g o r i t m u s o k I m a g i n e L o g o b a n. Algoritmusok
Algoritmusok Ebben a tárgykörben a ComeniusLogo-val foglalkozunk. "A teknőc számítógéppel vezérelt kibernetikus lény." A Logo-filozófia: "Hogy valamit megtanulhass, először találd meg az értelmét." Maga
BBS-INFO Kiadó, 2013.
BBS-INFO Kiadó, 2013. Bártfai Barnabás, 2013. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával történhet. A betűtípus elnevezések, a
Ismerje meg a Windows 10-et!
Ismerje meg a Windows 10-et! A Windows 10 tervezésekor célunk volt, hogy érintéssel és egérrel egyaránt kényelmesen kezelhető legyen. A rendszer a Windows 7 és a Windows 8.1 felhasználói számára egyaránt
Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel.
Állományműveletek Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel. Azonosítása: név (max.256 karakter). (pont) kiterjesztés (típusjel, általában 3 karakter)
18. Szövegszerkesztők
18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző
Központi proxy szolgáltatás
Központi proxy szolgáltatás Az Informatikai Igazgatóság minden aktív és volt egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkezõ egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy szolgáltatást biztosít. A szolgáltatás
KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE
KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE Kezelési leírás 2015. Program azonosító: WUJEGYKE Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080
"Lynx szofver, az oktató szemével"
"Lynx szofver, az oktató szemével" Ebben a leírásban a Lynx 3.57-es program kerül bemutatásra, Windows Vista Home Basic operációs rendszerrel. A CleverBoard3 interaktív tábla megvásárlása esetén a Lynx
PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 4S SOFTWARE KFT 3523 MISKOLC PF.: 71 4ssoftware@4ssoftware.hu Preisler Ferenc Robonyi Teréz TEL.: 46/324-643 20/360-8478 20/980-8864 1. A PROGRAM TELEPÍTÉSE ÉS INDÍTÁSA Lehetőség
P r e z e n t á c i ó. T a r t a l o m
P r e z e n t á c i ó T a r t a l o m Mintafeladatok... 391 1. Feladat... 391 Megoldás... 391 2. Feladat... 394 Megoldás... 394 3. Feladat... 397 Megoldás... 398 4. Feladat... 399 Megoldás... 401 Gyakorló
TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása
TvNetTel Internet Kapcsolat Beállítása A TvNetTel Kft internetes szolgáltatásának igénybevételéhez szükséges a hálózati csatlakozás beállítása a számítógépen vagy routeren. A beállításhoz szükség van a
Készítette: Lipták István. Szükséges eszközök, javasolt szoftverek. Idı 1., 6. Puzzle 25. Puzzle hardvereszközökbıl
Puzzle hardvereszközökbıl A számítógép fıbb részeit, perifériáit ábrázoló puzzle-k kirakása csoportokban. (Pl.: monitor, gépház, egér, billentyőzet, nyomtató.)a puzzle online felületen is elkészíthetı: