J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Ügyiratszám: /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának és Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának november 22-ei közös rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Köszöntjük ülésünkön Polgármester urat és a megjelenteket. A mai közös testületi ülésre azért került sor, mert a két kisebbségi önkormányzat együtt szeretne működni és együtt szeretne tenni a városért. A Német-Horvát Központ létrehozása mindkét kisebbség számára fontos. Ha az ehhez szükséges ingatlant megkapjuk, képviselni fogjuk a várost. Köszöntöm a megjelenteket. Gratulálok mindkét kisebbségi önkormányzatnak a választások eredményeihez. Örvendetesnek tartom, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Horvát Kisebbségi Önkormányzat közös ülést tart és együtt tud működni. A kisebbségi önkormányzatok alakuló ülésén nem tudtam jelen lenni, ezért az első üléseken igyekszem részt venni. Kívánom, hogy a két kisebbség közötti együttműködés sikeres legyen. Mielőtt a rátérnek a mai ülés hivatalos részére, elmondanék néhány gondolatot a nemzetiségi házzal kapcsolatban. Több tárgyalást folytattunk már, hogy milyen épület jöhetne szóba a nemzetiségi ház céljára. A céloknak reális kereteket kell szabnunk. A Reipál ház hasznosítására nyújtottunk már be pályázatot. Akkor a Liszt Ferenc Kulturális Egyesülettel és a Páneurópai Piknik 89 Alapítvány szerette volna hasznosítani. A pályázat nem sikerült, az épület hasznosítása szabadon maradt. Ezt követően, terveim szerint a Magyar Tudományos Akadémia Bizottsága kaphatott volna benne helyet. Az épület nincs rossz állapotban, bár kell rá költeni. A belső elrendezés meglehetősen tagolt, viszont hangulatossá tehető. Az ingatlan elhelyezkedése kiváló, viszont az épület belső struktúrája nem biztos, hogy alkalmas arra célra, amelyre a szolgálna (pl.: közösségi rendezvényekre). Tehát ezen tényekre tekintettel nem ezt az objektumot javasolnám. Más megoldást kellene keresni, de a városnak nincs sok olyan épülete, mely közösségi célokra használható volna. A nemzetiségi ház kapcsán felmerült az Új u. 24. szám alatti épület is, ahol nagyobb helyiség is található. Nyilván át kellene alakítani. Fontos megjegyezni, hogy egy ilyen nemzetiségi háznak mindenképp önfenntartónak kell lennie. A város ennek a működtetéséhez nem tud hozzájárulni. A felújításra lehet pályázati lehetőséget találni, azonban a fenntartáshoz minden nap biztosítani kell a költségeket. Ha sikerül megegyeznünk az épületet illetően, a pályázati forrás önrészének előteremtéséhez tudunk segítséget nyújtani. Az önrész kérdését akkor kell megtárgyalnunk, amikor a pályázat megnyílt. Arra nincs lehetőség, hogy a város saját erőből vállalja a felújítást. A pályázatokat

2 2 illetően, most újra gondolják azokat, változások lesznek. Prioritások viszont vannak, első a gazdaság, az egészségügy, az oktatás, a kultúra, stb. Ezt tudomásul kell venni. Krisch Aladárné elnök (NNÖ): Mai nap voltuk a Reipál házban körülnézni. Az Új utcai épületet nem ismerem. Örömmel fogadjuk, ha a pályázatokhoz segítséget kapunk. Az Új utcai épület súlyos állapotban van. Többször is megnéztük, 100 milliós tételeket lehetne az ingatlan felújítására fordítani. A megközelíthetősége kimondottan rossz. Inkább több kisebb helyiségre volna igényünk. A Német Nemzetiségi Önkormányzatnak hat, a nekünk évi két alkalommal van nagyobb rendezvényünk. Erre az összesen nyolc alkalomra jó lenne, ha a város térítésmentesen tudna biztosítani számunkra termet a Gyermek és Ifjúsági Központban vagy a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. A kisebbségi önkormányzatok a terembérlettel kapcsolatban felmerült rezsiköltségeket megtérítenék. A Reipál háznak egy része kis átalakítással beköltözhető, ebben a részben csak a fűtést kell megoldani. Van itt egy 50 ember befogadására képes terem is, továbbá termek összenyitására is van lehetőség. Első ütemben az épületnek csak ebbe a részébe költöznénk be, a többi rész felújítását ezt követően képzeljük el. Hosszú távú 25 évre szóló bérletben gondolkodunk, hiszen ez feltétele mindenfajta pályázatnak is. A két kisebbségi önkormányzat közös intézményt hozna létre, melynek financiális ügyeit a város intézné. Hirschler Rezső elnökhelyettes (NNÖ): A Reipál házban a különálló helyiségek biztosíthatják az önkormányzatok önállóságát. A Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ, illetve a Gyermek és Ifjúsági Központ évi egy-két alkalommal valóban reprezentatív helyszínként szolgálhat az egyes rendezvényekhez, de fontos, hogy a programok többségét az épületben kell megtartani, egyébként nem lesz bevétele a háznak. Nincs értelme fenntartani egy házat, ha a rendezvények helyszínéül nem szolgálhat. Krisch Aladárné elnök (NNÖ): Attól lesz a ház nemzetiségi ház, hogy több nemzetiségi szervezet is helyet kaphat benne. Így a bérleti díjak is hozzájárulhatnának a ház fenntartásához. Egy vázlatos üzleti tervet kellene megfogalmazni. Ha kialakult a program, hozzárendelhetők az igények, elképzelések. A kérdés, hogy induláskor milyen igények célozhatók meg, s ehhez mekkora épületrészre lenne szükség. A program már megvan, 3-4 irodára van szükség kisebbségenként.

3 3 Gráf Nándor képviselő (NNÖ): Információim szerint a Reipál házban volt egy kisebb felújítás között, még amikor az épület a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat tulajdonában volt. A vagyonátadás óta üresen áll. Az épület fenntartásához a város nem tud hozzájárulni. A felújításhoz pályázati pénzre van szükség. Pályázatot a tulajdonos adhat be, vagy az objektum hosszú távú kezelője. Minden pályázathoz önrészre van szükség, melyet biztosítani kell. Ha jelentős összegű a pályázat, jelentős az önrész is. Hirschler Rezső elnökhelyettes (NNÖ): A Reipál Ház két részből áll, amennyiben mi csak az első részre tartunk igényt, lehet-e kétfelé választani az épületet? Az épületet mindenképp meg kell osztani, mert hosszabb távon sem tudják majd kihasználni. Ha felújításra kerül sor, akkor viszont az egész épülettel kell számolni. Fábiánkovits Ferenc képviselő (HKÖ): Összefoglalnám az épület állapotával kapcsolatos megfigyeléseimet. A jelenlegi kapualj és üzlet, valamint a magas földszint területe összesen 220 m 2, melyek állapota stabilnak mondható. Ez nyolc iroda nagyságú szobából áll. A kapualj fölött két 50 m 2 -es terem van, ehhez csatlakozik egy-egy 20 m 2 -es helyiség, melyek egybenyithatók. Ez összesen 400 m 2 hasznos terület. Ez a rész gépészeti felújítást igényel, egyéb adottságai nagyon kedvezőek, a beköltözés után is felújítható. Az épület többi része komolyabb felújítást igényel. Azt javaslom, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat nézze meg az Új utcai épületet is. Gráf Nándor képviselő (NNÖ): Az épület hátsó traktusában egy kiegyenlítő tartály szétfagyott, a víz lezúdult, ezért jelentősen átvizesedett. A temperálást kell megoldani, javaslatom szerint szakaszos módszerrel. A vizesblokkok apránként is felújíthatóak. Az első rész tehát csak a fűtés megoldásán múlik. Az épület első és hátsó része egy helyrajzi számon szerepel az ingatlan-nyilvántartásban. Amennyiben pályázat keretében szeretnénk felújítani az épületet, nehézséget jelent, adott esetben szétválasztani. Nem kell szétválasztani. Az egészet kell felújítani.

4 4 Attól tartok, hogy ekkora összeg nem biztos, hogy rendelkezésre áll. Gráf Nándor képviselő (NNÖ): Lehetőség van az ikerházaknál is alkalmazott azonos telektesten elhelyezkedő, külön egységet képező két épületrész per A, illetve per B megosztására. Ezt társasházi alapító okirattal, vagy használati megosztásról rendelkező okirattal lehetne megoldani a tulajdonos kezdeményezésére. Fábiánkovits Ferenc képviselő (HKÖ): A felső szint használható, tehát akár a beköltözés után is lehetne pályázni. Dr. Grubits János elnökhelyettes (HKÖ): Az Új utcai épületnek mennyi volna a felújítási költsége? Fábiánkovits Ferenc képviselő (HKÖ): Ott a tető is életveszélyes állapotban van. Minimális költségnek Millió Forintot becsültem meg, ahhoz, hogy beköltözhető legyen. Hirschler Rezső elnökhelyettes (NNÖ): A soproni német és horvát kisebbség felvehetné a kapcsolatot a burgenlandi német és horvát közösséggel. Európai pályázatot is be lehetne nyújtani. Elég szigorúak az előírások a határokon átnyúló pályázatok tekintetében. Nem beszélve arról, hogy ebből ők is szeretnének profitálni. Javaslom, hogy mindenki nézze meg mindkét épületet. Főmérnök úrral járják be a tervezők a Reipál házat, készüljön egy mérnöki becslés, hogy mi az, ami feltétlenül felújítandó. Nem csak a lakhatóvá tétel, hanem az épület egészének felújítása mennyibe kerülne. Ugyanezt a másik épületre is meg kell tenni. Ezt követően visszatérünk rá, s döntést kell hozni, hogy milyen irányba célszerű továbbmenni. A helyiség biztosítására több alternatívát nem tudok mondani. A funkcióhoz hozzá kell igazítani azt az épületet, ami az igényeknek megfelelő. Látni szeretném mekkora az egyik és a másik ház költségigénye, s mekkora pályázati forrásra van szükség. Dr. Grubits János elnökhelyettes (HKÖ): Hosszú távon van-e alternatív elképzelés a Reipál ház hasznosítását illetően? Továbbra is lehetséges hasznosításnak tartom az Akadémiai Bizottság részére történő átadást.

5 5 Fontos tehát egy ilyen intézmény működtetésénél, hogy önfenntartó legyen. Erre vonatkozóan a város nem tud garanciát vállalni. Bevételt képezhetnek az állami és kötelező jellegű támogatások, továbbá lehet számolni azzal, hogy azokat a rendezvényeket, melyeket a város eddig is támogatott, remélhetőleg tartani tudjuk. A nagyobb rendezvényeknél lehet-e arra számítani, hogy a város térítésmentesen biztosít számunkra termet, és a kisebbségi önkormányzat csak a felmerülő rezsiköltségeket fizeti ki? Beszélhetünk erről. Évi egy-két alkalommal elképzelhetőnek tartom, amennyiben ezt a rendezvény volumene megköveteli. Dr. Grubits János elnökhelyettes (HKÖ): Azt javaslom, hogy többször kerüljön sor a Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös testületi ülés tartására. Amennyiben nincs több kérdés, engedjék meg, hogy távozzam, a két kisebbségi önkormányzat pedig rátérhet a hivatalos testületi ülésre. A Soproni Német Horvát Kulturális Központ ügyét közösen tárgyaljuk a Német Nemzetiségi Önkormányzattal. Az ügyben hozott döntéseit mindkét önkormányzat önállóan, külön-külön határozatban fogadja el és rögzíti. Megállapítom, hogy a Horvát Kisebbségi Önkormányzat 4 képviselő jelenlétével határozatképes. A napirendre a meghívótól eltérően teszek javaslatot. 3. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Közoktatási Esélyegyenlőségi helyzetelemzése és intézkedési Terve felülvizsgálatáról. Amennyiben kérdés, hozzászólás nincs, kérem szavazzunk. A napirend elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 4 képviselő van jelen. 44/2010. (XI. 22.) HKÖ. H a t á r o z a t: Napirend: A Horvát Kisebbségi Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a napirendre vonatkozó határozati javaslatot elfogadta és a következő határozatot hozta: 1. A Soproni Német-Horvát Kulturális Központ létrehozásának megvitatása, az intézmény alapító okiratának előkészítése 2. A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Horvát Kisebbségi Önkormányzat közös célkitűzései

6 6 3. Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Közoktatási Esélyegyenlőségi helyzetelemzése és intézkedési Terve felülvizsgálatáról 1. napirendi pont A Soproni Német-Horvát Kulturális Központ létrehozásának megvitatása, az intézmény alapító okiratának előkészítése A Polgármester úrral történt egyeztetés alkalmat nyújtott arra, hogy a központ létrehozásának gondolatát megvitassuk. Az intézmény alapító okiratának előkészítéséhez jogásztól kapunk segítséget. Javaslatom, hogy a két kisebbségi önkormányzat a közös nemzetiségi ház működtetésére részben önálló intézményt hozzon létre. Amennyiben kérdés, hozzászólás nincs, a javaslatot felteszem szavazásra. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor a Horvát Kisebbségi Önkormányzat részéről 4 képviselő van jelen. A döntéshez egyszerű többség szükséges. 45/2010. (XI. 22.) HKÖ. H a t á r o z a t: A Horvát Kisebbségi Önkormányzat 4 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: A közös nemzetiségi ház működtetésére részben önálló intézményt szeretnénk létrehozni. Felelős: dr. Payrits Ferenc elnök Határidő: azonnal 2. napirendi pont A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Horvát Kisebbségi Önkormányzat közös célkitűzései A két kisebbségi önkormányzat a közös célkitűzéseit együttműködési megállapodásban rögzíti. A továbbiakban, a közös ülést lezárva, külön folytatjuk munkánkat.

7 7 3. napirendi pont Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Közoktatási Esélyegyenlőségi helyzetelemzése és intézkedési Terve felülvizsgálatáról Dr. Payrits Ferenc elnök Amennyiben kérdés, hozzászólás nincs, kérem szavazzunk a határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 4 képviselő van jelen. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges. 46/2010. (XI. 22.) HKÖ. H a t á r o z a t: A testület 4 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata egyetért a Sopron Megyei Jogú Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve. dokumentumban foglaltakkal. Felelős: dr. Payrits Ferenc elnök Határidő: november 25. Dr. Payrits Ferenc elnök: Köszönöm, hogy megjelentek, az ülést bezárom. K.m.f. Dr. Payrits Ferenc elnök Dr. Grubits János elnökhelyettes, jegyzőkönyvhitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2008. március 17-ei rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2008. március 17-ei rendes üléséről. Ügyiratszám: 40.082-3/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2008. március 17-ei rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.492-5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2009. június 16-ai rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. július 22-én tartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. július 22-én tartott rendkívüli üléséről. Ügyiratszám: 40187-10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. július 22-én tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2016. március 9-én 19.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. június 17-én tartott rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. június 17-én tartott rendes üléséről. Ügyiratszám: 40187-8/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2008. június 17-én tartott rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2011. március 29-én 17 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazincbarcika Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. december 17-i ülésén, Kazincbarcika Fő tér 4. szám alatt. Jelen vannak:, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Barta Győző, Benkó Dániel, Fodor Istvánné, Lőrincz József, Mizsei Attila,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Hegedűs János bizottsági elnök köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 5 fővel határozatképes.

Jegyzőkönyv. Hegedűs János bizottsági elnök köszönti az ülésen megjelenteket, majd megállapítja, hogy a Bizottság 5 fővel határozatképes. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2008. augusztus 18-ai nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Ügyiratszám: 40187-21/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

3/2008 NNÖ 2008pr0422. Jegyzőkönyv

3/2008 NNÖ 2008pr0422. Jegyzőkönyv Ügyiratszám: 40.024-4/2008. 3/2008 NNÖ 2008pr0422 Jegyzőkönyv Készült Sopron Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2008. április 22-i rendkívüli, nyilvános üléséről. Jelen vannak: A csatolt

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. október 6. napján 14 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı rendkívüli nyilvános képviselıtestületi ülésérıl.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült a Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött Együttműködési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 18/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 12.11-én tartott Képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 12-én, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 34/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

14/2013. sz. jegyzőkönyv

14/2013. sz. jegyzőkönyv 14/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. július 10-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. március 22-én a Városháza emeleti kistermében 9 15 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 19-én 15.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Dr. Hegedűs Zsuzsanna, Magyar János, Neuwirth László,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.:I/128-28/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 19-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. november 23-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Bódis Józsefné, Dávid Tamás, Dr. Gonda Péter,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 18-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr. Molnár György jegyző

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi

Részletesebben

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén.

Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. 7/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 29-én 14 órai kezdettel megtartott soron következő testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá:

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I.

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 11/2015. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. március 25-i üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő).

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő). 66 296/2000. (XI. 23.) számú Képviselő-testület határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Várpalotai Ipari Park Kft. által a Gazdasági Minisztérium

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 158-6/2014/ÁBR. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8446 Kislőd, Hősök tere 1. Tel/Fax: 88/246-001 Email: kislod@invitel.hu Szám: K.108-13/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kislőd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. OKTÓBER 3-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. október 3-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-3/2012./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzıkönyve. c.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b./ Jegyzıkönyve. c. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2010. július 14-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a 2010. május és

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-15/2011./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 9/2010. Levél község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 02-án tartott ülésérıl készült Jegyzıkönyv Napirend: I. Döntést igénylı ügyek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 24-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó Anna, Kiss Zoltán, Kocsis István, Péter Zoltán,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 16-án, 7:40 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének Községi Polgármestertől S o n k á d 11-2/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendeletei: 6/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 1998. december 10-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Nagykáta Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt. JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 15-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 15-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 15-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

MVSz Elnökségi ülés Időpont: 2012. január 16-án, hétfőn, 1800LT-tól

MVSz Elnökségi ülés Időpont: 2012. január 16-án, hétfőn, 1800LT-tól Helyszín: ELTE Meteorológiai Tanszék, 1117 Budapest Pázmány P. st. 1/A 6. emelet, 6.133-as terem Az Oktatási Bizottság Előterjesztése: MVSz Elnökségi ülés Időpont: 2012. január 16-án, hétfőn, 1800LT-tól

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Molnárné Tarman Renáta

JEGYZŐKÖNYV. Molnárné Tarman Renáta Iktatószám: 366-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. április 19-i nyílt üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság

17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 17. napirendi pont 01/478/2008. Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnökének e l ő t e r j e s z t é s e Tájékoztató

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT 1 Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 10-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M.113-10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A 2010. május és június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. március 08-i soros ülésén Hozott határozatok: 26/2011. (III.08.) - tól 37/2011. (III. 08.) - ig Hozott rendelet: - 1 J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 160/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 13. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 7/2010. (rendkívüli nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2010. május 27-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke:

Az ülésen született döntések jegyzéke: JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2007. DECEMBER 21-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Csór Községi Önkormányzat Képviselő testületének 25/2007.

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak, 2016. március 31-i nyílt testületi ülés jegyz könyv. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2016.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. május 6-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 51 2513-2/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron-Balf Településrészi Önkormányzata 2007. november 21-ei rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron-Balf Településrészi Önkormányzata 2007. november 21-ei rendes üléséről. Ügyiratszám: 40070-21/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron-Balf Településrészi Önkormányzata 2007. november 21-ei rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tisztelettel köszöntöm

Részletesebben

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. OKTÓBER 30-ÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendeletek: 12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat

Részletesebben

2015. m á j u s 1 1.

2015. m á j u s 1 1. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á j u s 1 1. Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. május 08-án 13 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben