Úr Napja. Elhunyt Cserháti Gyula rádiós tájfutó világbajnok szám Június
|
|
- Elemér Balog
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Elhunyt Cserháti Gyula rádiós tájfutó világbajnok Cserháti József Gyula középen, egy évvel ezelõtt a Puskás kupán Fájó szívvel adjuk hírül e lap hasábjain, hogy egy nagyszerû sportolót, egy nagyszerû és becsületes, igaz magyar embert, gondoskodó édesapát elveszítettünk az elmúlt napokban. Életének 70. évében elhunyt Cserháti József Gyula rádiós tájfutó világbajnok. Napjaink súlyos és számtalan esetben gyógyíthatatlan betegségével küzdött már hónapok óta. E küzdelem miatt nem láthatjuk már régóta kitartó és erõs akarattal futni tiszteletköreit a Hungaroring körül. Nem láthatjuk arcán azt az elszántságot, amivel az élet törvényeivel szembeszállva nyugdíjas korában tett tanúbizonyságot az egészséges életrõl, sportról és akaraterõrõl. Nem láthatjuk arcán azt a szelíd és szerény mosolyt, mely a nagy eredményeket elért sportolók arcán látható a mindennapokban. Nem is olyan régen pedig még álmodott. Álmodott versenyekrõl, világbajnokságról, a 70 évesek rádiós tájfutó világbajnoka szeretett volna lenni. Számos siker kapcsán országos és világbajnoki címek, érmek jelezték szobájában a nagyszerû sportoló eredményeit. Mogyoródon Õ kapta meg elõször az Év Sportolója címet. Világbajnoki címe mellett egyéniségével, tiszta jellemével sportemberhez méltó magatartásával és életvitelével Õ is rangot adott az Év sportolója címnek. 70 évesen is hihetetlen célokat tûzött maga elé, melyeket már nem itt, e földi pályán, hanem felettünk fog teljesíteni. Mert azzal az életpályával, melyet itt köztünk befutott, ott felül biztosan célba ér: az égben lesz a 70 évesek világbajnoka. Fájó szívvel búcsúzom 300 fiatal sportoló nevében Hutter József sportköri elnök Úr Napja Az Úr napi körmenet és a virágdísszel borított Fõ utca igazi látványosság még a hite hagyott népek számára is. A mogyoródi idegenforgalommal foglalkozó szakemberek érdekes módon meg sem kísérelték eddig népszerûsíteni, pedig messze földrõl is eljönnének megcsodálni ezt a megmentett szép szokást. Szomszédságunkban egyedül Csömörön veszik ezt kellõ súllyal figyelembe, ott az egész falu ünnepe, s bizony híresek is errõl, s ezen a napon meglepik õket a kíváncsi látogatók minden irányból. Szépen kiegészíthetné, felvezethetné idegenforgalmi szempontból a Szent László Hetet, ha mások is érdemesnek tartanák ezt az ünnepet is bevenni a Mogyoród vonzerejét tartalmazó jegyzékbe. Egy egyházi ünnepet nem szabad megzavarni, oda nem illõ dolgokkal vegyíteni, de nézõnek jöhetnének hozzánk is a látogatók, hiszen valóban szép, ahogy többszázan ünneplõbe, - sokan népviseletbe - öltözve kísérik énekelve az Oltári Szentséget végig a négy virágsátor alkotta útvonalon. Hátha még a Mária lányok csoportja is jelen lenne! Nem vallana szégyent Mogyoród! Galambröptetés, kemencében sül a lángos Újdonságok a Szent László Héten A Nõklub új ötletekkel színesíti a Szent László Hét forgatagát. A Faluházban kemencét építtettek, amiben Kertész Ella néni recepje alapján lángost sütnek a gyermekeknek a szombati napon a kézmûves foglalkozás idejében. Ugyan itt Merkel Lajos galambász kedves galambjait mutatja be és röpteti. Galambröptetés szám Június
3 Mindig is büszkék voltunk a sportolóinkra, de mivel nem csak egy-egy kimagasló sikert érnek el a mogyoródi versenyzõk, lassan tudatosul bennünk, hogy eredményesek vagyunk. Szerkesztõségünk rendszeresen kapja a szebbnél szebb eredményekrõl a híradásokat, s bizony az újság terjedelmébõl egyre többet kell fordítanunk a Sportrovat számára, de ezt szívesen tesszük. Hónapról hónapra folyamatosan gazdagítják a sportolóink a mogyoródi érem- és dicsõségtáblát, s nem is akármilyen helyezésekkel. Elsõ világbajnokunktól Cserháti József Gyulától - szomorúságunkra most júniusban el kellett búcsúznunk, õ a rádiós tájfutás sportág kiemelkedõ versenyzõje volt. A következõ három világbajnoki aranyérmet a Szent László Íjász Egyesületnek köszönhetjük. Kamarás Szilárdnak és Veres Zsombornak. Kamarás Szilárd másodszor is világbajnok lett, ezúttal Buenos Airesben. Az idei, Visegrádon sorra kerülõ világbajnokságra a 14 fõs magyar válogatottba három fõt ad a községünk. Mogyoródot Papp Erika, Ondrik Tibor és Veres Botond képviselheti a világ legjobbjai között. Ugyanakkor íjászaink rangját jelenti, hogy évek óta rendszeres látogatónk és segítõnk Tom Bill a nemzetközi hírû mesteredzõ, aki jelenleg a magyar íjász válogatottat készíti fel a világbajnokságra. Akik még a nemzetközi megmérettetésig nem jutottak el, azok is sikeresek, érmeik számát hónapról hónapra gyarapítják hazai megméretetéseken. Különösen értékesek a gyermekkorú versenyzõink, akik, ha a kitartásuk nem lankad (de errõl edzõjük, Kamarás Szilárd tesz) a jövõ magyar bajnokaivá válhatnak, s akár többen eljuthatnak majd nemzetközi szintekig is. Reményeinket táplálja a most befejezõdött Íjász Diák Olimpia, ahol számos korcsoportban és fegyvernemben állhatott mogyoródi gyermek a dobogó legfelsõ fokára. Ugyancsak jelentõs sportsikernek tarthatjuk azt is, hogy az íjászaink rendszeresen kapnak országos bajnokságok megtartására, lebonyolítására megbízást a Magyar Íjász Szövetségtõl, s nemcsak hazai pályán, még idegenben is. Sport nagyhatalom vagyunk! Rendkívül kiemelkedõ sikerekrõl számolhatunk be a Mogyoród SK Birkózó Szakosztályából is. Sleisz Gabriella 18-szoros magyar bajnok. Idehaza a csoportjában nincs számára alkalmas edzõpartner, olyan fölényes tudással rendelkezik. Ifjabb Kéri Zoltánról is csak a legmagasabb elismeréssel szólhatunk. Kiemelkedõ tehetségû és szorgalmú fiatal, aki szintén itt, a szemünk láttára vált a magyar birkózó sport reménységévé. Hajszálon múlott, hogy nem õ képviseli Európát a Szingapúrban rendezett Világjátékokon. A két fiatalért azonban most a nyáron is szurkolhatunk, ifj. Kéri Zoltán Szarajevóban az Európa Bajnokságon erõsíti a magyar válogatottat, Sleisz Gabriella a budapesti világbajnokságon birkózik július 22- én. Edzõje Kéri Zoltán autóbuszt szervez a Syma Csarnokba a mogyoródi szurkolótábor szállítására. A birkózóink a már beérettnek nevezhetõ tehetségek mellett arról is híresek, milyen eredményes nevelõmunkát végeznek, hiszen Kéri Zoltán edzõ keze alatt több rendkívül tehetséges kisfiú és kislány bontogatja szárnyait. Ezt a fegyvertényt is csodálattal adózva emlegetik a hozzánk látogató világbajnokok, szövetségi vezetõk, hiszen ki gondolná egy ilyen kis faluról, hogy ennyi tehetséget tud felmutatni. A Kutyás Szakosztály sikerei is ismertek, Lesku Ferenc szakedzõ és szakosztály alapító Magyar Bajnok, s számos tehetséges tanítvánnyal büszkélkedhet. Kutyásaink tekintélyét is jelzi a többször nálunk rendezett HNJK Magyar Bajnokság, valamint a Mogyoród Kupa elismertsége. Labdarúgóink csodálatos lehetõségekkel bírnak, mióta a környék egyetlen szabványos méretû mûfüves nagypályájával rendelkeznek, ahol télen is és akár éjszaka is lehet edzeni. Ki is használják, hiszen a különbözõ korcsoportokban több mint 200 fiatal rúgja napról napra a bõrt. A magasabb színvonal elérése érdekében kötöttek szerzõdést az idén a felcsuti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával. Minden adott tehát a látványos sikerek eléréséhez, ami persze sehol sem egyszerû, hiszen mások is ugyan azt a babért szeretnék megszerezni maguknak. Eddig is adtunk a magyar labdarúgásnak Az Év Sportolója díjak tulajdonosai kiemelkedõ tehetségeket, említsük elsõként Busai Attilát, aki tõlünk indulva az ifjúsági válogatottig jutott, s tagja volt az EB bronzérmes U 19-es magyar válogatottnak. Emlegethetünk azonban korábbi történeteket is. A hetvenes években a magyar válogatott edzõmeccsre jött Mogyoródra, s bizony csak fogcsikorgatott erõlködéssel tudták a maguk javára fordítani az eredményt, hogy szégyenszemre ki ne kapjanak. Úgy tûnik a kézilabdásaink a mostohák, de már nem sokáig, hiszen szeptemberre várjuk, hogy felépüljön a tornacsarnok. Ez az új létesítmény a számukra is megteremti a saját fedett pályát, ahol a hazai környezet és a kibõvülõ edzési lehetõség bizonyára hozzájárul a még magasabb szintre emelkedéshez. Ha valahol eldicsekszünk, hogy egy hatezres lélekszámú kistelepülésen ilyen rangos sportélet zajlik, lehet, hogy Hári Jánosnak gondolnak minket, pedig ez mind igaz. Erre minden mogyoródi büszke lehet, és akkor még nem is említettük az Év Sportolóit. Windhager 2002 Cserháti Gyula rádiós tájfutó világbajnok! 2003 Erõss Zsolt, az elsõ magyar hegymászó a Mount Everesten 2004 Szarka Krisztina magyar bajnok tornásznõ, athéni olimpikon 2005 Németh Sándor mesteredzõ és az NB II-es kézilabdacsapat 2006 Lesku Ferenc magyar bajnok, kutyakiképzõ mester 2007 Kamarás Szilárd íjász világbajnok 2008 Busai Attila labdarúgó válogatott, EB bronzérmes 2009 ifj. Babicz Balázs standröplabda világjátékok ezüstérmese 2010???????? Kiadja a Windhager Kft. Decens Kiadója. Kiadó és szerkesztõség: 2120 Dunakeszi, Vörösmarty u. 2. telefon: , fax: , Fõszerkesztõ: Windhager Károly. windhager@decens.eu Nyomdai elõkészítés: Jenõgrafika. Nyomda: folyóirataink 3
4 Paraszimpatikus túlsúly vett erõt a képviselõkön! Képviselõ-testületi ülés A két mezõõr Május 25-én tartotta a havi rendes ülését a képviselõ-testület. A két ülés közt eltelt idõszak fontosabb eseményei közt Babicz László polgármester a következõ tételeket említette: Az iskolai építkezés rendben folyik Elkészült a Fóti út korábban elmaradt szakaszán az aszfaltozás Kátyúzásra 3 millió Ft-ot költöttek m2-et kaszáltattak A Hangya Sörkert bezárt, mivel a szerzõdés lejárt. A patakmeder kitûzését a Gödöllõi Földhivatal elhalasztotta, mivel a hatáskör átkerült a megyei Földhivatalhoz. A Kapitány Attila és Hegedûs József polgármester által aláírt adásvételi szerzõdését bemutatták. A megyei földhivatal a vitát bírósági perrel kívánja lezárni, mivel nem tudják feloldani a helyzetet. Babicz László ismertette, hogy jogi szakértõt kívánnak igénybe venni az eljárás megoldásához. Dr. Varga A. Tamás kifogásolta, hogy a levelezésüket a polgármesterrel nem tûzték napirendre, pedig az nem magánlevelezés, hanem közügy. Kapitány Attila bejelentette, hogy a református temetõ útja nem megfelelõ, mert ott nagyobb autóval nem lehet befordulni az építkezés miatt, pedig a hulladékgyûjtõ konténert idõnként el kell szállítani. Képviselõ úr ismertette, hogy a patakmederrel kapcsolatos vita történetét. Hiába kötött szerzõdést a terület önkormányzattól történõ megvásárlására, mert mire a szerzõdés bekerült a Földhivatalhoz, addigra elkészült a DAT térkép, amely szerint a területet már jóváírták neki. Így a szerzõdés szerinti vásárlást már nem jegyezték be, hiszen az a Földhivatali adatok szerint már úgyis az övé volt. Hangsúlyozta, hogy õ volt az egyetlen, aki meg akarta vásárolni a patakmederben kialakult helyzet szerinti területet, példát mutatva. Mint a Településfejlesztõ Bizottság elnöke is azért küzdött, hogy a testület tûzze Dr. Varga A. Tamás és dr. Holló Gabriella napirendre az önkormányzatot megkárosító elkerítéseket, s maga elsõként akarta megvenni a részét, ezért kezdeményezte a vásárlást még Hegedûs József idejében. A vétel jogilag így meghiúsult, ezért nem is fizetette be a vételárat, csak az illetéket a Földhivatalnak. Szerinte a vételi joga nem veszett el azóta sem. Ha az önkormányzat nevén lesz a terület, akkor tudja majd megvenni. Hangsúlyozta, hogy az összes patakmederhasználó közül egyedül õ kezdeményezte a jogi rendezést jelentõ vásárlást, mégis egyedül vele kötözködnek. Képviselõ úr kapcsolódóan erõsen kifogásolta az önkormányzat lapját, amely valótlanságok állít és egyoldalú. Dr. Varga A. Tamás megerõsítette, hogy az újság valótlanságok sorozatát közli, ám polgármester úr az újság fõszerkesztõjéhez irányította a panaszos képviselõket. Polgármester úr bemutatta a szolgálatba állított két mezõõrt: Sleisz Zsoltot és Marek Csabát. Beszámoló a 2009-es gyermekjóléti feladatok végzésérõl A képviselõk nem tettek fel kérdéseket, egyhangúlag jóváhagyták az elõterjesztést. Néhány érdekesebb adat 2009-bõl Mogyoród lélekszáma 6213 fõ a 18 év alattiak száma 1431 fõ (23 %) Babicz Balázs és Zachár Béla a 60 év felettiek létszáma 970 fõ (15%) a születet gyermekek száma 84 fõ A nõk számaránya 61 évtõl kezdve megelõzi a férfiakét, alatta viszont a férfiak vannak többségben A cigány kisebbség létszáma 1 % A 2200 munkaképes fõbõl 800 dolgozik helyben és 1400 ingázik valahová a munkanélküliség az utolsó évben megduplázódott, a regisztrált munkanélküliek száma 192 fõ. Rendelet a mobilházak tiltásáról A képviselõk egyhangú egyetértésben szavazták meg a mobilházak tilalmát Mogyoród teljes területére. Mentesítés tervkészítés alól Szintén vita nélkül jóváhagyták, hogy az Iskolának és a Polgármesteri Hivatalnak ne kelljen elkészítenie a pénzügyi megvalósítási és teljesítménytervet. Utcák elnevezése Jónéhány utcának nem volt, szám Június
5 A szentjakabi családi napköziotthon vezetõje vagy hivatalosan nem volt neve. A továbbiakban az alábbi neveket használhatjuk: Erdõalja utca, Tavasz köz, Feszty Árpád utca, Lotz Károly utca, Akácvirág utca, Alkotmány utca, Orgona utca, a Bocskai utca pedig megnövekedett. A Némedi nyáras közmûvesítése Egy korábban beszámolt ingatlan kimaradt, ezért a gázszolgáltató által kiszabott összeg szétosztása során egy ingatlanra a korábbihoz képest 3000 Ft-al nagyobb költség jut. Huszár szobor kerül a Mûvelõdési Ház elé A Magyar Államtól kölcsönszerzõdéssel egy életnagyságú színes huszár szobor érkezik Mogyoródra. A szállítási, alapozási és felállítási munkálatokra a testület Ft-ot szavazott meg. Pályázati beszámoló A beszámoló ismerteti, hogy a volt TSz iroda akadálymentesítése elkészült, már csak a jóváhagyás van hátra. Elkezdõdik az iskolaépület és a sportköri épület energetikai felújítása. Kapitány Attila pedig ismételten jelezte, hogy a református temetõbe vezetõ feljáró út a folyóirataink megváltozott helyzet miatt nem alkalmas nagyobb gépkocsik befordulásához. A késõbb csatlakozók költségei a Tölgyesen A döntés értelmében a késõbb csatlakozók ingatlanait csak akkor vonja belterületbe a testület, ha a közösségnek megfizették az egy ingatlanra esõ fejlesztési költséget, amely összeget a tulajdonosi közösség helyi útfejlesztésekre fordít. Kurfis László pedig ismertette, hogy a tulajdonosok nem fogadták el az útszéli járdához szükséges területek megvásárlására az önkormányzat által ajánlott árat. Családi napközik támogatása Mivel az önkormányzat két magán napközit már támogat, a többit is igazságos lenne támogatni. Két változat került elõ. Ha napi 500 Ft-al támogatnak gyermekenként, akkor az öszszes költség az önkormányzatnak 3,6 millió Ft-ba kerül, ha a korábbi meghatározás szerint havonta gyerekenként Ft-al számolunk, akkor ez öszszesen közel 8 millió Ft kiadást jelent Mogyoródnak. Dr. Holló Gabriella javasolta, hogy egységesen fizessenek a családi napköziknek a gyermekek után Ft-ot. Nem célszerû itt szociális megoldásokat keresni. Ha mégis rászorultság szerint akarnak támogatást nyújtani a családoknak, akkor a bölcsõdét kell fejleszteni, mert azzal tudnak segíteni, ha az anyukák hamarabb tudnak ismét munkát vállalni. Hutter József szerint a rászorultság legyen a támogatás alapja. A vállalkozásban üzemelõ magán-napközik támogatása nem célszerû, helyette a rászoruló családok gyermekinek a költségeit célszerû csökkenteni. Az is elhangzott, hogy az egységes gyerekenkénti Ft támogatás ellenére sehol sem csökkentek a szülõk befizetési költségei. Még hosszan vitatkoztak a képviselõk, majd bonyolult szavazgatás után kiderült, hogy egyik megoldás sem bír többséget maga mögött, így a rendelet nem lépett életbe. Rendõrségi beszámoló Farkas Imre rendõr alezredes, a Kistarcsai Õrs parancsnoka számolt be a térség közbiztonságáról. Érdekes, hogy a rendõrségi nyilvántartás szerint Mogyoród lakossága csak 6161 fõ. Õrsparancsnok úr ismertette, hogy a bûnözés mértéke az elõzõ évi igen magas arányhoz Farkas Imre õrsparancsnok képest visszaállt a korábbi szintre. Mogyoród területén az év során 47 közlekedési baleset és 274 bûncselekmény történt. Ez utóbbiból 10 volt szándékos testi sértés, 2 segítségnyújtás elmulasztása,lopás 102 esetben, betöréses lopás 48 esetben történt. Az idei év elsõ 5 hónapjában pedig 19 lopás és 13 betöréses lopást tartanak nyilván. Dr. Varga A. Tamás érdeklõdött, hogy miért nem kerültek ki és miért nem mûködnek a közterületi kamerák, amelyekre a pénzt az önkormányzat már két éve átadta. Intézményi igény a három elsõ osztály miatt Zsákainé Bodoki Gabriella igazgató asszony ismertette, hogy jóval korábban jelezte az Oktatási Bizottság elnökének a beiratkozók várható létszámát, ennek dacára nem engedélyezték a harmadik osztályt, csak utólag. A kétségbe esett szülõk miatt égtek a telefonvonalak az iskolában. Beosztották a gyerekeket a két osztályba, majd utána szétosztották háromba. Közben a szülõk már választottak tanító nénit, tanítási rendet, nyelvet, napközit. Felesleges volt ekkora zavart okozni, amikor eleve látható volt, mi várható. A nevelõi létszámot átcsoportosítással meg tudják oldani, viszont így egy pszichológust kell felvenniük a kapott álláshelyre, de a hozzá szükséges bért nem kapta meg az iskola. Brédáné Benner Ilona ismertette, hogy szeptemberig a bérkeret változatlan szinten tartása nem okoz gondot az iskolában, aggodalomra nincs ok. A téma azonban ismét felelevenítette a véleménykülönbségeket, amit Hutter József nem tartott feleslegesnek, mert legalább a faluban mindenki tudja, hogy célszerû állandóra bejelentkezni, ha ide akarja járatni a gyermekét óvodába vagy iskolába. Kapitány Attila szerint a szeptemberre halasztott pénzügyi döntés veszélyes, mert akkor lesznek az önkormányzati választások, s elõfordulhat, hogy a régi testület már nem, az új pedig még nem dönt. Mûvelési ágból történõ kivonás Ródi vágáson Több képviselõk üdvözölte a lépést, hogy végre az önkormányzat is kivonatja a telkeit a mûvelési ágból, hogy elindulhasson a fejlesztés. Egészségház építés A kezdeti érdektelenséget dr. 5
6 Az érdeklõdõ vendégek vetés tételét találta ellentétesnek az üzleti életben megszokottal szemben. Hutter József összefoglalta, hogy az önkormányzat érdekeivel nem egyezõ szerzõdéstõl õ is ódzkodik, holott nyilvánvaló, hogy valamilyen megoldásra szükség van. Egy ilyen kényszerhelyzetbõl fakadó rossz szerzõdést azonban nem szabad aláírni. Paulovics Géza szerint akkor szerzõdjenek a vállalkozóval, ha meg tudnak állapodni egy olyan változatban, amely az önkormányzat érdekeit is figyelembe veszi. Sári László vállalkozó Elek Attilának sikerült megtörnie, s bõségesen érkeztek kérdések és vélemények az elõterjesztéshez. Ezek összegzése szerint a vállalkozó által tett ígéretek idõrõl idõre fogyatkoztak, míg végül az önkormányzati érdekek jelentõsen háttérbe szorultak. Dr. Elek Attila azonban keserûen állapította meg, hogy az önkormányzat négy éven keresztül nem fejlesztette a rendelõket, nõk nyilatkozatát, hiszen nekik kell majd az új helyen rendelni. Zsákainé Bodoki Gabriella úgy érvelt, hogy amennyiben nem indítják el az építkezést, akkor a jelenlegi épületekre kell rákölteni legalább 17 millió Ft-ot ahhoz, hogy az ÁNTSZ ne kifogásolja azokat. Dr. Elek Attila szerint paraszimpatikus túlsúly vett erõt a képviselõkön, amikor õ ezt elõterjesztette, ezért voltak Kukukkhegyi ingatlanok értékesítése Az önkormányzat egy közel 3000 m2-es zártkerti ingatlant négy felé oszt, majd a négy kis telket értékesíteni kívánják 4000 Ft/m2 áron. A vérvétel díjazása Kényelmi szempontok alapján vezette be az önkormányzat a helyben történõ vérvételt, hogy a lakosságnak emiatt ne kelljen máshová utaznia. Az elõzõ ülésen azonban nem sikerült megoldást találni a kifizetés jogszerûségére. Most, a nettó 8000 Ft/fõ/hó költséget felbruttósították Ft/fõ/hó összegre, s ezt adják át szerzõdés szerint a háziorvosoknak, akik kifizetik azt a munkát elvégzõ asszisztenseknek. A gyermekorvos szerzõdésének módosítása Az OEP határidõbõl történt kicsúszás miatt a szerzõdést az orvos kérésére módosították. Windhager A Szentjakab Nonprofit Kft. éves jelentése Zachár Béla, dr. Elek Attila, Paulovics Géza amelyek nagyon sok kívánni valót hagynak maguk mögött, s most egy laza kézmozdulattal két év munkáját söprik le az asztalról, mert nem érzik a felelõsséget az egészségügy iránt. Dr. Holló Gabriella hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ellátás kötelezõ önkormányzati feladat, s még csak tervek sincsenek arra nézve, ha az egészségház nem valósul meg. Kapitány Attila hozzászólásában azt elemezte, hogy az egészségházhoz szükséges évi 4-5 millió Ft nem rengetné meg a község költségvetését, ám a szerzõdést jelen állapotában õ sem tartotta megfelelõnek. Paulovics Géza egyoldalúnak minõsítette a szerzõdést és hiányolta a háziorvosok és a védõ- ilyen elutasítóak. Babicz Balázs egyrészt kifogásolta a parkolók hiányát, és a döntést a következõ testületre javasolta bízni. Babicz László pedig kérte, hogy a képviselõk, írásban adják be, milyen feltételek beépítése estén fogadnák el a szerzõdést. Sári László vállalkozó azonban megmagyarázta, miért olyan a szerzõdéstervezet, amilyen, s elismerte, hogy a két és fél év alatt ez már éppen a kilencedik változat, ami most a képviselõk elõtt fekszik. Paulovics Géza kiszámolta, hogy a 25 év alatt az önkormányzat rákölthet 100 millió Ft-ot a használati díjakra, s egyéb hátrányos tételeket is sorolt a szerzõdésbõl. Dr. Varga A. Tamás az infláció kö szám Június
7 Energetikai beruházások a községben Az önkormányzat két épületegyüttes energetikai fejlesztésére nyert pályázati összeget. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás is sikeres lett, a szerzõdéseket a kiválasztott vállalkozókkal május 31-én megkötötték. Az aláírásokat követõen a Szilas TV-vel közösen mikrofonunk elé kértük az érintetteket egy-egy rövid nyilatkozatra. Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának 13/2010.(V.26.)számú rendelete a Mogyoród Nagyközség területén elhelyezendõ mobilházak tilalmáról. Mogyoród Nagyközség önkormányzatának Képviselõ-testülete a Helyi Önkormányzatokról szóló 1990.évi 65 tv. 16 (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1.. Mogyoród Nagyközség teljes területén mobilházat elhelyezni tilos. 2.. E rendelet értelmezésében mobilház minden olyan helyhez nem kötött építmény, amely tartós életvitelszerû emberi tartózkodásra alkalmas. Záró rendelkezés 3.. E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, elõírásait a kihirdetést követõ ügyekben kell alkalmazni. Mogyoród, május 25. Babicz László Pervainé Hangodi Ágnes polgármester jegyzõ Kihirdetésre került: május 26. Pervainé Hangodi Ágnes jegyzõ A szerzõdést kézfogással is megpecsételték Babicz László Ennek a pályázatnak a benyújtására még az elõzõ évben került sor, s azt a célt szolgálta, hogy az önkormányzat épületei gazdaságosabban legyenek üzemeltetõek. Nyertünk 66 millió forintot, az önrésszel együtt 9o millió forintos beruházást indítunk az iskola és a sportkör épületein. Mindkettõ esetében kazáncsere is történik, valamint a teljes fûtési rendszert gazdaságosabbá teszszük, továbbá az épületeket leszigeteljük és a nyílászárókat is modernebbekre cseréljük. A közbeszerzési bizottság, melynek én nem voltam a tagja, ügyelt rá, hogy a pénzügyi kereteinket semmiképpen ne lépjük túl. A bekért referenciák alapján bízunk benne, hogy a kiválasztott cégekkel gondunk nem lesz. Hutter József Ez egy nagyon nagy ajándék a Sportkörnek. Az épületünket a téli idõszakban korábban nem igazán használtuk, de a mûfüves pálya bekapcsolódásától már télen is teljes leterheltséggel mûködtetjük. Így igazán fontossá vált, hogy takarékosabb üzemeltetésre térhessünk át. Egyrészt a fûtésrendszert korszerûsítjük, radiátoros és automatikus fûtést kap az épület, illetve egy külsõ hõszigetelés is készül. Durván 18 millió Ft jut a sportköri épületre, aminek a nagy része pályázati pénz, de 6 millió Ft önkormányzati forrásból jön. Azért van két cég, mert a feladatokra külön-külön is lehetett pályázni és így minden részfeladatnál a legkedvezõbbet tudta a bizottság kiválasztani, s ezek nem estek egybe. Az egyik cég a gépészeti munkát nyerte el, a másik az épület homlokzat szigetelését. Bodokiné Zsákai Gabriella Az iskola darázsfészekre hasonlít, de mi vállaltuk az átmeneti nehézségeket, mert tudjuk, hogy a végén egy szép és modern megoldásokkal rendelkezõ, gazdaságosan üzemeltethetõ épületünk lesz. Három osztályunk már most sem az iskolában tanul és még egy pár osztályt ki kell helyeznünk a belsõ munkálatok miatt. Jelenleg az egyik osztály a katolikus iskola hittantermében, a másik osztály az oratórium egyik berendezett termében tanul, a harmadik osztályt a Pillangós Óvodában helyeztük el. Ebédelni pedig étterembe járnak ezek a gyerekek. Ez komoly feladatot jelent a számunkra, szinte percrõl percre át kell szerveznünk az iskola életét. A tornacsarnok átadását szeptember 15-ére várjuk, a régi épület hõszigetelését és a fûtés korszerûsítését augusztus végére fejezik be. folyóirataink 7
8 Az Oktatási Kulturális és Sportbizottság közleménye Tisztelt Fõszerkesztõ Úr! Tisztelt Karcsi! Mindenekelõtt leszögeznénk, hogy Nem kívánt sikertörténet címû írásod kapcsán elsõsorban nem azzal kívánunk foglalkozni, hogy ez az írás minden bizonnyal az Igazgató Aszszony erõs sugallatára született. Tõle már megszoktuk a cél szentesíti az eszközt elv teljes kihasználását, melynek példáival egy önálló írás foglalkozhatna, ezért erre most terjedelmi okok miatt nem térnénk ki. Korrigáló jellegû soraink arra vonatkoznak, hogy a Tisztelt Olvasók pontos képet kapjanak a három osztály indításáról szóló erõsen gerjesztett vitáról. Mindenekelõtt le kívánjuk szögezni, hogy olyan beruházás készül Mogyoródon, ami az elmúlt 30 év messze legnagyobb iskolai fejlesztése 840 millió forintért. A beruházás pénzügyi alapját jelentõ kötvénykibocsátást mi minden esetben megszavaztuk, vállalva ezzel azokat a támadásokat és vádakat, melyek a község esetleges eladósodásáról szólnak. Mi a mogyoródi gyerekekért vállaltuk ezt a felelõsséget és reméljük, hogy a korszerû és egyben impozáns épületben a gyermekeinknek minden feltétel adott lesz a tanuláshoz és a sportoláshoz egyaránt. Visszatérve a konkrét tényekhez: sajnos nem valós ezen írás elsõ része, hiszen nem az Oktatási és a Pénzügyi Bizottság döntése volt elsõ körben még márciusban a két osztály indítása, hanem az egész Önkormányzaté. Ez még akkor is így van, ha a két bizottság elnöke leginkább a fenti beruházás miatt elsõsorban pénzügyi okokból emellett érvelt. Elsõ körben tehát a Testület a két osztály mellett döntött, ugyanakkor határozatában azt is leszögezte: a beiratkozások tükrében visszatér erre kérdésre. (54/2010.(III.30.) Kt.számú határozat) A beiratkozásokat követõen kérte meg az Oktatási Bizottság azon gyermekek névsorát, akik az idén jelentkeztek az iskolába, de emellett megkértük az óvodai felvételi adatokat is. Kötelezettségünk és célunk is volt ezzel. Kötelezettségünk a belsõ ellenõrzés rendjérõl szól, mely nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy az óvodai és iskolai dokumentumokat az Önkormányzatnak jóvá kell hagynia. Célunk pedig az volt ezzel, hogy átfogó és valós képet kaphassunk az iskolai és óvodai jelentkezésekrõl egyaránt és a pontos helyzet alapján tehessünk javaslatot a Képviselõtestület számára. Mint ahogyan a késõbbi döntések igazolják igen nagy szükség volt nemcsak az iskolai, hanem az óvodai adatokra is. Egyrészt tisztázódtak az esetleges óvodai-iskolai átfedések, másrészt erõsebb helyet kapott a felvételi rangsorban a mogyoródi lakóhely, és sokan ennek hatására hivatalosan is beköltöztek nagyközségünkbe. A részletes adatokat megismerve hoztuk meg azután bizottsági döntéseinket áprilisban: 1, az iskolában javasoltuk a harmadik osztály elindítását. 2, az óvodában pedig az Óvodavezetõ által kért létszámokkal javasoltuk a csoportok indítását. Természetesen nem szállunk vitába azzal a kijelentéssel, hogy jó az iskolánk, de mindenképpen hozzátartozik, hogy jó az óvodánk is. Köszönhetõen az intézményeinkben dolgozó munkájukat hivatásnak tekintõ - pedagógusoknak, akiknek ezen fórumot is kihasználva köszönjük meg egész éves munkáját. Zárszóként pedig arra hívnánk föl a Tisztelt Olvasók figyelmét, hogy gyermekeink a közel 1 milliárdos önkormányzati fejlesztéseknek köszönhetõen a tavaly bõvített új óvoda mellett õsztõl új tornacsarnokkal, konyhával és ebédlõvel bõvített, és energetikailag felújított iskolakomplexumba járhatnak majd. Az Oktatási Kulturális és Sportbizottság: Hutter József elnök, Brédáné Benner Ilona, Herman Katalin A Nemzeti Összetartozás Napja A Római Katolikus Templom elõtti téren június 4.-én délután került sor a trianoni eseményekrõl való megemlékezésre, és a Trianon emléktábla megkoszorúzására. Nemzetünk fájdalmas emléke ez, hiszen 1920-ban e- napon írták alá a békediktátumot, melynek következtében Magyarország, területének több mint 2/3 elveszítette, családok szakadtak szét és magyarok milliói kerültek országhatárainkon kívül idegen nemzetek fennhatósága alá. Azonban a mai megemlékezés nem csak a veszteségrõl szólt. Egy új reménysugár is felcsillant. Mintha a szívében mindenki érezte volna, hogy ha kinyújtja a kezét, megérintheti a határokon kívül rekedteket. Babicz László polgármester úr szavait idézve: Magyarország nem volt, hanem lesz. Hogy valójában mit hoz a jövõ, nem tudhatjuk, de a remény a szívekben erõt ad elviselni a megváltoztathatatlant, erõt ahhoz, hogy felálljunk újra, és megpróbáljunk egyesíteni a nemzetet. Nem a határok megváltoztatásával, hanem nemzeti tudattal és összefogással. A megemlékezés szerves része volt a polgármester úr beszéde, és Sebõk Sándor atya gondolatai, imája. Az ünnepi esemény zárásaként pedig sor került a koszorúk elhelyezésére a Trianoni emléktáblán. Ezt követõen a Juhász Jácint Mûvelõdési házban Cs. Szabó István segített felidézni a történelmi tragédia hátterét. Meglepetésként Papp Rita mûvésznõ csembaló muzsikájában is gyönyörködhettünk. Köszönet a szép megemlékezésért a Kaláris Énekegyüttesnek, Szakcsi Ákosnak,, a Szent Mihály Kórusnak, Ferencz Annának, a Karikás Néptánccsoportnak, Pásztor Ilonának, a Jakab Mihály Népdalkörnek, Cs. Szabó Istvánnak és Szentes Annának, hogy részvételükkel megteremtették az ünnepi esemény hangulatát, és minden közremûködõnek, akik segítettek ebben. Speier Henrietta szám Június
9 Nem tanult az önkormányzat Pisokmájból Megtelt a tanácsterem Június 9-én a Glóbusz - Szántó utca lakói tartottak lakossági fórumot MAGUK- NAK. Nem tévedés, az önkormányzat részérõl se képviselõ, se polgármester, se alpolgármester nem volt jelen, mindössze László Miklós mûszaki csoportvezetõ és a szabályozási tervet készítõ mérnökök fogadták a 119 ingatlant képviselõ tulajdonosi kör kifogás özönét. Az önkormányzat távolmaradása nem csak példátlan, hanem azért is megiepõ, mert hiszen éppen az önkormányzat tanácstermét bocsátották a lakossági fórum rendelkezésére. Mivel itt elsõsorban nem mûszaki kérdésekrõl volt szó, hanem elvek csatájáról, a megoldás természetesen elmaradt. Emiatt meglehetõsen elkeseredett hangnemben folyt a meddõ vita. Érthetetlen, hogy Pisokmáj példáján miért nem tanultak a falu vezetõi, s miért változtatják darászfészekké az itteni, több mint száztagú tulajdonosi kört. Az elhangzott elvek csatájából három tétel: Miért most, a szabályozási terv elkészítését követõen került sor erre a lakossági fórumra, holott elõtte kellett volna egyeztetni az érdekeket. Most, ha az önkormányzat hajlik az érveikre, akkor kezdhetik elõröl, ami egy év idõkiesést jelent és feleslegesen fizettek ki a tervkészítõknek a lakók zsebébõl 3,5 millió Ft-ot. Ha valaki egy házat terveztet, a pénzéért megszabhatja az építésznek, hogy milyet tervezzen. A tulajdonosok ez esetben miért nem szólhatnak bele a tervbe, ha már egyszer õk fizetik a teljes összeget. Miért kell olyan széles utcákat kialakítani, ami miatt le kell adni területeket, amely a kerítésen kívül a közmûvek áthelyezését is jelenti, s ezzel újabb, nagyságrendileg 1 millió Ft költséget okoznak ingatlanonként. Tetézi mindezt, hogy az összes közmûvet a saját költségükön alakították ki, s pontosan úgy, ahogy azt a fennálló rendelkezések elõírták. Tudjuk, az illetékeseknek vannak válaszaik, amelyek bizonyára megszívlelendõk, talán még elfogadhatók is, de miért nem elõre egyeztettek, miért bolydítanak fel ismét maguk ellen több mint száz családot? Az önkormányzat malmai lassan õrölnek Amíg a mogyoródi Önkormányzat a szabályozási tervhez körmeszakadtáig ragaszkodik, és akár kész házakon is utakat vinne keresztül, tehetetlen a Gödöllõi úti illegális építkezéssel kapcsolatban. Egy 6 méternél keskenyebb, nem építési telekre kerül most lakóépület az eddig illegálisan felhúzott faépítmény mellé, amelyben már szintén laknak. Hiába vonult ki hozzájuk az önkormányzat, az építkezés serényen halad, és mire bármilyen határozat jogerõs lesz, már tetõ is kerül rá. És ugyebár, amin tetõ van, arra más elõírások vonatkoznak. Úgy látszik csak így érdemes építkezni, és akkor mindent keresztül lehet vinni, amit szeretne az ember. Minden gyorsaság kérdése csupán. Az Önkormányzat leállította az építkezést! Név és cím a szerkesztõségben Minden szabály annyit ér, amennyit megvalósítanak belõle Örömmel nyugtáztuk, hogy az önkormányzat térképes tájékoztató táblák kihelyezésérõl döntött még az áprilisi ülésén. Az öt helyszínre, darabonként Ft-ért készíttetnek vitrineket, amelyekben egyrészt térkép, másrészt reklámok helyezhetõk el. Sajnos azonban június közepéig mégis ez a nem éppen szívderítõ vendégváró fogadja a Mogyoródra érkezõket a szadai úton. Még szerencse, hogy az önkéntes plakátragasztóknak köszönhetõen a törött üveget a ráragasztott papírok megtartják. Mozgáskorlátozottakat is tud fogadni a Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat Jó hír, hogy pályázati összeg felhasználásával elkészült a volt Tsz iroda épületének akadálymentesítése és a mozgáskorlátozottak számára fenntartott mellékhelyiség kialakítása. Egyelõre azonban a kapcsolódóan készített parkolók használatáról számolhatunk be, amelyek nagy szolgálatot tesznek a temetések idején. Indulatos vélemények is elhangzottak folyóirataink 9
10 Demecser a középfutamban több lóhosszal vezet Kurfis József No-be Sweet cége ez évben is benevezte Mogyoródot a Nemzeti Vágtára. Költséget nem kímélve még lovast, és lovat is fogadott, hogy Mogyoród nevét, hírét öregbítse. Saját versenyzõnk ugyanis a községbõl sajnos Nemzeti Vágta Ferenczi Jánost a televízió is megszólította Kurfis László és feleségehutter József és Herman Katica társaságában nem akadt. Az önkormányzat pedig sátrat állított a Vágta Korzón, amiben a Juhász Jácint Mûvelõdési Ház dolgozói igyekeztek a községünket népszerûsíteni. Segítettek ebben a Jakab Mihály Népdalkör tagjai színpompás viseletükkel és mesze hangzó énekükkel, s ugyancsak vonzotta a tekinteteket a Sándor Huszárok jelenléte, még így, gyalogosan is. Hermann Katalin csapata be is csábította a Mogyoród iránt érdeklõdõket a sátorba, ahol kézmûves foglalkozások is zajlottak a fiatalabb látogatók nagy örömére. Így, utólag elmondhatjuk, hogy ez a színvonalasan rendezett verseny nem is csak a magyarság A Mogyoród iránt érdeklõdõk lószeretetérõl szólt, hanem inkább hasonlított egy nagy népünnepélyhez. A települések kaptak lehetõséget a bemutatkozásra, amellyel éltek is, sokan nagyon ötletesen. Lehetett enni, inni finomságokat, találkozni messzirõl jött emberekkel, külföldiekkel, akik mind Magyarországra voltak kíváncsiak. A többnapos látványosság és mulatozás egyetlen hátulütõje talán csak az idõzítése volt. Nem az idõjárásra gondolunk, mert éppen hogy akkor tapasztalhattuk meg az elsõ igazán fényes nyári idõszakot, hanem arra, hogy elterelte a Talán nem sokan tudják, hogy a nagyszabású rendezvény háttérben mogyoródi erôk dolgoztak. Kamarás Ágnes és grafikai stúdiója álmodta és tervezte meg a Nemzeti Vágta látványvilágát. Három évvel ezelõtt indult el igazán a munka. Akkoriban Geszti Péter, a Nemzeti Vágta kreatív igazgatója felkérésére kapcsólódtunk be a folyamatba és készítettük el a Nemzeti Vágta grafikai arculatát. Nagyon érdekes, izgalmas feladat volt. A felkérés tovább bôvült és a három év együttmûködése, meghozta a gyümölcsét. Amit a Hôsök terén, az újságokban és az interneten láthattak a kedves érdeklôdôk az mind Kamarás Ágnes és Stúdiója keze munkáját dícséri. Nagy felelôsség egy ilyen megbízás! Minden évben 2 hónap koncentrált munka, szakmai minôséget, rugalmasságot és teherbírást igénylô kihívás az összes szükséges látványelemet, sajtóhirdetést, meghívót, szóróanyagot, kiadványt összeállítani. Reméljük, hogy figyelmet a június 4-i nemzeti gyásznapunkról, Trianonról, s egybe esett a jeles katolikus ünneppel, az Úr Napjával. Akadtak, akik ebben is szándékosságot véltek felfedezni. Szerintünk is szerencsésebb lenne inkább a nyári napfordulóra, június 21-ére tenni a vágtát. Ekkor már nyári szünet van az iskolákban, a gyermekes családok jobban ráérnek, s ez a nap a magyarság õsi fényünnepe, amelyet sokkal inkább össze lehet kapcsolni egy vidám, parádés, lovas rendezvénynyel. WK Mogyoródiak a Nemzeti Vágtán munkánk eredményeként sikerült a Nemzeti Vágtát az országgal megismertetni és fõleg megszerettetni! Örülünk, hogy Kamarás Ági és csapata, Varga Tibor, Németh László Fritz és Borbás Márton a mogyoródi AB.solu Grafikai Stúdió nevében hozzájárult Nemzeti Vágta sikeréhez. Gratulálunk! M 31 Jó ütemben halad az új út építése, ami számunkra nagyon fontos, hiszen az átadását követõen válhat az M3 ingyenessé Gödöllõ és Budapest között. Az út aszfaltszõnyege elkészült, a tájékoztató feliratok java része is a helyén van szám Június
11 Lapzárta után: Mogyoródi önkéntesek is dolgoztak Edelényben Négy nap alatt 23 bevetést teljesítettek azok a Mogyoródi önkéntesek, akik a Katonai Hagyományõrzõk kétéltû jármûjével vettek részt a borsodi árvízi munkálatokban. Mindössze 3 óra alatt készítették fel a hét és fél tonnás jármúvet a hosszú útra, az Edelényi polgármester elõzõ éjszaka érkezett kifejezett kérésére. Odavisza 600 fárasztó kilométert tettek meg közúton a közel 50 éves páncélossal, mert a katasztrófa-védelem nem tudta megoldani a szállításukat. A fõvárosból kirendelt tûzoltók alárendeltségében dolgoztak, fõleg felderítést végeztek a fertõzés veszélyes elöntött területeken az összedõlt házak között, valamint a tûzoltók szállításában és a kár helyi ellátásában vettek részt. A helyiek nagyon örültek az érkezésüknek, napközben apró ajándékokat, plüssmackót, gyümölcsöt, frissen fõzött kávét hoztak a jármû személyzetének, akik 4 napig szinte a szûk jármûben laktak. 15 árvíz károsult gyermeket hívtak meg a Military Táborba, akik teljesen díjmentesen egy hetet tölthetnek el júliusban és augusztusban az árvíztõl távolesõ Mogyoródon. A kétéltû jármû személyzete: Tilk Ádám, Sárdi Szabolcs õrvezetõk (15 évesek), Babicz Bálint és Horváth Zsolt (Mogyoródi Önkéntes Tûzoltók) folyóirataink 11
12 szám Június
13 folyóirataink 13
14 Ki fizeti ki az útleadások miatti többtízezres ajándékozási illetéket? Tisztelt Olvasók! A februárban megjelent számban olvashatták Újabb váratlan teher Pisokmájon!? címû írásomat. Ebben ismertettem, hogy az önkormányzatnak útnak leadott, pontosabban a szerzõdés megfogalmazása szerint ajándékozott területrész után, az APEH kiszabta az ajándékozásokra érvényes illetéket, melyet nekem kellene megfizetnem. Ígéretemhez híven most tájékoztatom Önöket az újabb fejleményekrõl. Május közepén az APEH II. fokú határozata megérkezett, mely az I. fokú határozatát részben megváltoztatta, helyt adva panaszomnak. Ugyanis a telekbõl az ajándékozási szerzõdés -ben út céljára leadott terület négyzetmétere csupán fele az APEH által kiszámolt területnek. Ennek következtében csak huszonegynéhányezer Ft körüli összeg megfizetésére köteleztek. Ez már haladás az eddigi 100 ezer Ft-hoz képest! Élve a testületi ülésen, és a közgyûlésen elhangzott ajánlattal, kérelmet írtam az Önkormányzat vezetéséhez, hogy szíveskedjenek átvállalni a rám kirótt összeget. Gondoltam, õk az ajándékozottak, meg is ígérték, hát rendezzék a számlát! Röviden a válasz: Ez egy precedens értékû helyzet, az Önkormányzat nem vállalhatja át minden tulajdonos esetében a fizetést. Pert kell indítani az APEH ellen, melyhez segítséget hajlandók nyújtani. Az Önkormányzat szerint az APEH nem értelmezi jól a döntésüket, melyben követelményként írták elõ az építési engedély megadásához az út szélesítés céljára szükséges terület ingyenes leadását. Az ügyben az Önkormányzat ügyeit intézõ ügyvédi iroda fog eljárni. Elfogadtam, de vannak kétségeim az ügyvédi irodával szemben, amelynek alapját a januári testületi ülésen elhangzottak adják. De ne vonjak le messzemenõ következtetéseket, megelõlegezem a bizalmat számukra. Most lehetõséget kapnak arra, hogy a törvény elõtt is megvédjék az Önkormányzat és az általuk készített Ingatlanrész ingyenes átadásáról szóló szerzõdés helyességét. Kedves Pisokmájiak! Az április 17-én megtartott közgyûlésünkön javaslatként merült fel a Szabályozási Terv felülvizsgálatához, hogy a tervezõ által javasolt és tervezett útszélességekrõl kérdezzük meg az itt élõket és a telektulajdonosokat. A javaslatnak eleget téve a Kertbarát Kör és az Egyesület vezetõsége elindult Pisokmáj utcáin és megkérdezi Önöket, mi a véleményük a tervezett útszélességekrõl, és mit szeretnének. Kérem segítsék õket a nyomtatvány kitöltésében! Segítségüket elõre is köszönjük! Libor Ferencné Élet Kukukkhegyen A Kukukkhegyi Kertbarát Kör is tavaszi munkába kezdett, összefogással kitisztították az Önkormányzattól kapott telket, ahol jó idõ esetén már össze tudnak jönni, s lehet rendezvényt szervezni. Május 29-én Szász Béla elnök és a vezetõség kihasználva a váratlanul esõmentes alkalmat, összehívták az Egyesületet egy tavaszi közösségi napra és a Gyermeknapra. A hivatalos megnyitót követõen jókedvû beszélgetésben tervezték a jövõt a tagok, bográcsban fõtt étel, majd élõzene mellett múlatták az idõt, s akadt, akik táncra is perdültek. A rendezvényre vendégek is elfogadták a meghívást és szíves vendéglátást, jelen volt Kurfis László képviselõ, a Pisokmáji Kertbarát Körtõl Nagy Kálmán elnök és Gál Lajos vezetõségi tag, a Pisokmáji Érdekképviseleti Egyesületet pedig Libor Ferencné elnök asszony képviselte. WK Gyerekek is jól érezték magukat Aki a zenét szolgáltatja A vendéglátás Megfõtt a pörkölt Pertu szám Június
15 Nemzeti és etnikai kisebbségek A hazánkban élõ bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán kisebbséghez tartók kisebbségi önkormányzatokat hozhatnak létre nemzetiségi létük megtartása és kultúrájuk ápolása céljából. A kisebbségi önkormányzatot az õszi helyhatósági választással egyidõben választhatják meg azok, akik feliratkoztak valamelyik nemzetiség választói névjegyzékére. A választást akkor lehet megtartani, ha egy nemzetiség választói névjegyzékébe legalább 30 fõ iratkozott föl. A névjegyzékre feliratkozni folyóirataink július 15. napján 16 óráig lehet, a település jegyzõjénél. A feliratkozáshoz ki kell tölteni a Polgármesteri Hivatalban kérhetõ a Kisebbségi választói jegyzékbe vétel iránti kérelem c. ûrlapot. A választópolgár csak egy kisebbség választói jegyzékére kérheti a felvételét. Az adott kisebbségi önkormányzat képviselõit (5 fõ) a választói névjegyzékre feliratkozott személyek közül választják, az arra érvényes szabályok szerint. A fent említett ûrlap, valamint a szabályok teljeskörû ismertetése a Polgármesteri Hivatalban a jegyzõtõl kérhetõ. Kéményseprõ-ipari közszolgáltatás ellátása Pest megyében A Pest Megyei Közgyûlés 21/2010 (V.28.) sz. KGYH alapján, a Magyar Kémény Kft. ( régi nevén : Somogy Megyei Kéményseprõ Ipari Kft.) jogosult a 27/1996.(X.30) számú és az azt módosító 51/1999. BM. rendelet értelmében a kötelezõ kéményseprõ-ipari közszolgáltatás ellátására Pest megye területén. Elérhetõségek: Központ 1126 Budapest, Böszörményi u 24/b Ügyfélszolgálat Filó András Tel.: Tervfelülvizsgálat Berki Tamás: Használatbavételi engedélyek, kéményvizsgálatok megrendelése: Filó András Fõmérnök Oláh Csaba : Kirendeltség: Vác,2600 Zrínyi u.9. Kirendeltség vezetõ: Berecz István Ügyfélszolgálat: V. Egyházi- és Világi Borok Verseny Nagytarcsa, június ben ötödik alkalommal Gödöllõ, Fót, Pécel, Mogyoród után Nagytarcsa település ad otthont egy nemes versengésnek a Gödöllõ Környéki Regionális Turisztikai Egyesület által életre hívott Egyházi- és Világi Borok Versenyének. A rendezõk mindazon bortermelõk, borászatok jelentkezését várják, akik hagyományosan követik az egyházi liturgiához használt borok készítését, illetve pincészetük és boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét vették fel. Természetesen valamennyi egyéb a szõlõ-bor vertikumban tevékenykedõ borászat jelentkezését szívesen fogadják! Nevezni fehér-, rosé- és vörösborokkal is lehet A versenyre benevezett borokat szakmai zsûri értékeli. A legjobb három minta a CHAMPION címet nyeri el. A felajánlott különdíjakat a társadalmi zsûri értékeli, ítéli oda. A borversenyre - a nagytarcsa.hu, vagy a /Hírlevél címû honlapról letölthetõ - nevezési lap kitöltésével lehet jelentkezni. A nevezési lapot postai úton a Polgármesteri Hivatalhoz címzetten Nagytarcsa, Rákóczi u. 4., vagy a Mogyoródi Hegyközség fax számra szíveskedjenek eljuttatni. A borverseny dokumentumai - felhívás, nevezési lap, a borverseny nevezési szabályzata - a minták leadásának lehetséges helyszínei, határideje, a nevezési díj, a szervezés és verseny lebonyolítás feltételei a weboldalakon tekinthetõk meg, illetve tölthetõk le. Eredményhirdetés: július 11-én Nagytarcsán tartandó kulturális turisztikai programmal egyidejûleg történik. Igyunk derûre, Igyunk borúra, Úgy is hol kedvre, Csömör új fõtere Május 21-én délután a csömöri polgármesteri hivatal elõtt Bátovszki György polgármester a meghívott megyei politikusok és közéleti szereplõk, és természetesen az érdeklõdõ csömöri polgárok jelenlétében avatta fel a megújult polgármesteri hivatalt. Felszólalt Zsigmond Úgy is hol búra Fordul az élet. Kedved a jó bor Jobban éleszti, Búdat a jó bor Messze széleszti, S elmúlat véled. (Kölcsey Ferenc) A beruházás keretében megújult Csömör fõtere, a használaton kívüli óvodaépületet bõvítéssel és felújítással korszerû községi könyvtárrá alakították, továbbá bõvítették és felújították a polgármesteri hivatal épületét és kiépítették elõtte a szükségleteknek megfelelõ parkolót. A munkálatok során elvégezték az akadálymentesítést és az azbeszt-mentesítést is. László tervezõmérnök és Mladoniczki Mihály jegyzõ, a Polgármesteri Hivatal vezetõje. Ezt követõen a könyvtár és a Hõsök tere átadásakor Vella Nándor alpolgármester mondott köszöntõt, majd bemutatta a létesítményeket a megjelenteknek. A munkálatokra azt követõen kerülhetett sor, hogy Csömör önkormányzata eredményesen szerepelt az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Programjának keretében meghirdetett, Pest megyei településközpontok fejlesztése Kisléptékû megyei fejlesztések címû pályázaton. A projekt a Faluközpont fejlesztése Csömörön címet viselte, KMOP-5.2.1/A azonosító jellel. A kivitelezés összköltsége forint, a projekthez elnyert európai uniós támogatás összege forint volt. A munkálatok során megújult a község központjában található Hõsök tere, ahol Az új polgármesteri hivatal díszburkolatot alakítottak ki és egy szökõkutat is építettek. Szomszédságában bõvítették és újjáépítették a Tompa utcai, használaton kívüli óvodát, ahol a megyében legeredményesebben mûködõ könyvtár nyert méltó, a kor követelményeinek megfelelõ elhelyezést. Ugyancsak az igényeknek és a szükségleteknek megfelelõ ügyfélszolgálati irodát, és fölötte rendezvénytermet alakítottak ki a polgármesteri hivatal újjáépítésével. Mindkét épületben elvégezték az akadálymentesítést és az azbesztmentesítést is. A polgármesteri hivatal elõtt kiépítették az ügyfélforgalomnak megfelelõ parkolót. 15
16 Íjász Diákolimpia Mogyoródon Nem kis dicsõség, hogy az idei Íjász Diák Olimpia legrangosabb eseményét, Mogyoród rendezhette. A Magyar Íjász Szövetség elismerve a Szent László Íjász Egyesület kiemelkedõ munkáját és a korábbi idõszakokban nagyszerûen megszervezett számos bajnokságát, Kamarás Szilárdra és társaira bízta a záróforduló lebonyolítását. Az egésznapos rendezvényre az ország különbözõ településeirõl jöttek a legjobb fiatal íjászok, természetesen edzõik és a legtöbb esetben a szüleik társaságában, így legkevesebb 500 fõ vendégeskedett és izgult, szurkolt a focipályán. A végre valahára kitisztult, szép, napos Gabriella képviselõk segédkeztek a díjak átadásában. Gratulálunk elsõ körben a rendezõknek, akik valóban kitettek magukért, pontosabban az egyesületük és Mogyoród jó híréért. Céltáblák sora A lapzárta idejében zajló verseny számszerû íjász eredményeit, valamint a verseny során felvett nyilatkozatokat és a 50 íjász egy sorban támogatók jegyzékét csak a következõ számunkban tudjuk majd részletesen közölni. Elõzetesen csak annyit, hogy a tûzõ napon, 5 órán át tartó, idegfeszítõ küzdelem ellenére számos országos csúcsot javítottak meg a fiatalok, köztük ismét több mogyoródi tehetség emelkedett ki, akikre még bizonyára sokszor leszünk büszkék. Ez egy jó sorozat volt Sátrak, napernyõk tengere idõben, napernyõk sokasága színesítette a pálya szélét. Igazi jó érzés volt a sportbarátságot jelzõ helyi összefogás: A labdarúgók elhalasztották egy mérkõzésüket, hogy a pályát átadhassák az íjászoknak, a birkózók edzõje együtt szurkolt a rendezõkkel a helyi sikerekért, a Kutyás Szakosztály pedig a szünetben látványos kutyás bemutatót tartott a vendégsereg számára. A hivatalos versenyeredmények mellett a Szent László Általános Iskola kupát adományozott a diákolimpián legeredményesebben szereplõ tanítványuknak, a Birkózó Szakosztály nevében pedig a legnépesebb íjászcsapat kapott kupát. Ezen túl más támogatói felajánlásnak köszönhetõen kisorsoltak két felajánlott díjat, egy-egy értékes céltáblát állványos vesszõfogóval. Maga a verseny a házigazdáktól megszokott fegyelmezett és átgondolt szervezésnek megfelelõen rendben zajlott le, s ez valóban elismerésre méltó kiemelkedõ eredmény. Közel 200 különbözõ korcsoportú, íjtípusú versenyzõ vetélkedését vezényelték le, a rendkívül szigorú biztonsági követelmények maradéktalan betartása mellett (az íjászatban ugyan olyan szabályrendszert alkalmaznak, mint minden már fegyveres lövészetnél), miközben fejenként 24 sorozatban 3-3 lövést adtak le a résztvevõk, azaz a nap folyamán mindenki 72 nyilat lõtt ki. Kamarás Szilárdnak köszönhetõen a legmodernebb elektromos kijelzõk segítették a verseny lebonyolítását, és átláthatóságát, a Szent László Íjász Egyesület felnõtt tagjai alkották a rendezõk csapatát, az eredmények kiértékelését, nyilvántartását és összesítését az önkéntes segítõk rendben végezték, így a Szövetség két versenybírója semmiféle hibát, kifogást nem talált. Az önkormányzat nevében Brédéné Benner Ilona és Zsákainé Bodoki Ifjabb Kamarás Szilárd a bajnok szám Június
17 Sajtótájékoztatón A rendezõk egy csoportja Veres Botond Sajtótájékoztató folyóirataink Ifj. Bukó László bajnok, Kurfis Ákos második Május 21-én délelõtt sajtótájékoztatót tartott Babicz László polgármester és Kamarás Szilárd a közelgõ Íjász Világbajnokság kapcsán. A Magyar Íjász Szövetség vezetõedzõje, a holland származású Tom Bill jelentette be, hogy a válogató versenyeken elért eredményeikkel a mogyoródi Szent lászló Íjász egyesület három versenyzõt juttatott be a 14 fõbõl álló magyar íjász válogatottba, ami egy ilyen kis település esetében párját ritkítja, sõt valószínûleg példa nélküli. Papp Erika a nõi barebow csoportban, Veress Botond az ifjúsági barebow csoportban, míg Ondrik Tibor a férfi csigás íjasok közt küzdhet nemzeti színeinkben, júliusban Visegrádon, a világbajnokságon. Veress Botond, aki még nem érte el az ifjúsági korhatárt, de mivel 18 év alatt nem indítanak világbajnokságot, így számára nincs más lehetõség, mint az idõsebbek közt helytállni. Éppen ezért Botond a hazai versenyeken is az ifik közt küzd, s ebben a korcsoportban elért eredményeivel szerezte meg a válogatottsághoz szükséges pontszámot. A válogatott tagjait Tom Bil edzi a világversenyre, aki 16 éve foglalkozik ilyen szintû felkészítéssel. Ilyenkor már nem azt kell gyakorolni, hogy hogyan kell ellõni a vesszõt, hogyan kell célozni, hanem azzal, hogy lelkileg is olyan állapotban legyenek a versenyzõk, hogy ki tudják hozni magukból a legtöbbet. Kamarás Szilárd elmondta, hogy nagy büszkeség számukra, hogy három versenyzõt tudtak a válogatottba juttatni. Ez hosszú távú munka eredménye, és köszönik az idõközben kapott - elengedhetetlenül szükséges - támogatásokat, mindazoknak, akik hittek bennük akkor is, amikor még jóval szerényebb eredményeik voltak. A mindössze ötéves egyesület indításakor még gondolni sem mertek ilyen sikerekre. Ondrik Tibor Helyesbítés Elõzõ számunkban egy sajnálatos hiba miatt azt írtuk, hogy Tóth Zsolt kapott szponzori íjat a belga GreenHorn cégtõl, holott ezt a kiemelt figyelmességet nem õ, hanem Papp Erika érdemelte ki. Erikától elnézést kérünk a tévedés miatt. WK 17 Papp Erika
18 MUZSIKA KERTJE II. hangversenysorozat Az idei tanévben is folytatódott, az óvodás és iskoláskorú gyerekek számára rendezett zenei bérletes sorozatunk, a Muzsika kertje. A három elõadásból álló sorozat most is sok gyermeket, felnõttet vonzott iskolánkba, még a szomszédos Fótról is érkeztek hozzánk látogatók. Az elsõ elõadásra november 26-án került sor. A népzenét játszó DÛVÕ Együttes adott nagyszerû, élvezetes koncertet. Elsõsorban palóc népzenét játszanak, de nagyon sok erdélyi település pl. Szászcsávás muzsikája is a repertoárjukhoz tartozik. Mûsoruk címe: Elõre, csak elõre, ami egyben lemezbemutató koncert is volt. A második elõadást február 26-án rendeztük. Ez már zeneileg egy más stílust képviselt. A gödöllõi Arpeggio Gitárzenekar volt a vendégünk. A zenekar a gödöllõi zeneiskolában alakult. Tagjai tanárok, régi is jelenlegi diákok. Az együttes alapítója és vezetõje: Kósáné Szabó Beáta tanárnõ. Az elõadás egy zenei utazás volt térben és idõben. Ennek köszönhetõen nagyon sokféle nemzet jellegzetes zenéjét ismerhettük fel. A koncerten sok érdekes játékot is játszhattak a jelenlévõ gyerekek. Nagyon kellemes délutánt tölthettünk együtt a lelkes fiatalokból álló zenekarral! A sorozat utolsó koncertjére május 6-án került sor. A szintén gödöllõi Talamba Ütõegyüttes lépett fel nálunk. Az együttes népszerûségét méltán bizonyította, hogy ezen a koncerten láttunk vendégül legtöbb nézõt. A fiatalokból álló együttes egy igazán gyerekeknek való mûsorral készült. A zene fejlõdését mutatták be az õskortól napjainkig. Közben több ütõhangszert megismertetve a gyerekekkel. Az egész koncert idején nagyon vidám, felszabadult volt a hangulat. A gyerekek, mint az eddigi koncerteken mindig-most is kisebb ajándékokat kaptak a feltett kérdésekre adott helyes válaszokért. Emellett a koncert végén, A Szent László Iskola Hírei értékes könyvet kapott az a három bérlettel rendelkezõ gyerek, akinek a nevét kisorsoltuk. Reméljük jövõre is rendelkezésünkre áll majd elegendõ anyagi forrás a sorozat folytatásához! Köszönjük az alábbi támogatók segítségét, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a sorozat: Mogyoród Nagyközség Önkormányzata, Gombai Cukrászda, Paulovics Géza és Babicz Balázs képviselõk, Coop üzlet, Sallai DVD Téka, Hantos Hidegkonyha Bt, Don Bosco nõvérek, Foki György, és az iskola Mogyoródi Közoktatásért Alapítványa. Végül hálás köszönet elsõsorban Zsákainé Bodoki Gabriellának, iskolánk igazgatónõjének, kollégáimnak, köztük Kurucz Katalinnak az önzetlen segítségért és szervezõtársamnak, Gulácsi Attilának! Moldovánné Bényei Anna énektanár, szervezõ Iskolai népdaléneklési verseny május 18. Mint minden évben, az idén is meghirdettük a népdaléneklési versenyt, iskolánk diákjai körében. A harmadik osztályosoktól, egészen a nyolcadik osztályos tanulókig voltak jelentkezõk. A versenyzõk-szóló és csoportos ének kategóriában indulhattak. A háromtagú zsûri (Pázmándi Kati néni, Gizike néni és Enikõ néni), 1-10-ig pontozta az énekeseket. Fontos értékelési szempont volt a tiszta intonálás, a biztos szövegtudás és a kifejezõ elõadásmód. Nagyon sok értékes produkciót hallhattak a versenyzõk, ill. a jelenlévõ diákok, szülõk, kollégák. A következõ eredmények születtek: Szóló ének kategória 3-4. oszt. korosztály: I. megosztva Kiss Zsófia 3. a. és Nyári Kornél 3.b II. Surányi Áron 3.a 5-8. oszt. korosztály I. Kollár Dorina 7. a. II. Takács Edina 6. b. III. Babicz Veronika 6. b. Virágot kaptak a pedagógusok Csoportos ének kategória 4. b. lányok Kaláris együttes Különdíjban részesült Gulácsi Attila 2. b. és Hutter Dóra 8. a. osztályos tanuló Szívbõl gratulálunk minden jelentkezõnek és reméljük jövõre is ilyen sok lelkes résztvevõje lesz a népdaléneklési versenynek! Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelõbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielõtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövõ klasszikusait. (Kodály Zoltán: A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966) Moldovánné Bényei Anna énektanár Rajzverseny május 15-én rendezték meg Pátyon az Aradi Jenõ megyei rajzversenyt 5-6. osztályosok számára. Szvitek Tímea 6.a osztályos tanuló, aki a tavalyi tanévben I. helyezést ért el színes csendélet kategóriában, idén is sikeresen szerepelt! Ebben a tanévben portré kategóriában jelentkezett a versenyre, pályamunkájával II. helyezést ért el! Gratulálunk neki! Büszkék vagyunk rá! Tóthné Mátay Orsolya Pedagógus Nap Az iskola Szülõi Munkaközössége szép ünnepséget szervezett az intézmény valamennyi dogozója számára, megköszönve a gyermekek körében végzett odaadó nevelõi munkát. A kedves és színvonalas mûsort követõen a gyerekek egy-egy szál virággal lepték meg tanáraikat, nevelõiket. A rendezvény végén Toma Ferencné az SZMK nevében egy kávéfõzõ géppel is meglepte a nevelõtestületet. Pati-Nagy Adrienn köszönete Kedves Mogyoródiak! Engedjék meg, hogy néhány szóval köszönetet mondjak. Láthatom és érezhetem községünk erejét. Hálával tölt el, hogy mennyi segítõkész ember él a falunkban. Köszönetemet nyilvánítom a hívõknek. Köszönet a Szent László Általános Iskola igazgatójának, Zsákainé Bodoki Gabriellának, tanárnõinek, tanár urainak és diákjainak, akik értem szerepeltek a Jótékonysági esten. Köszönet mindazoknak, akik támogattak és imádkoztak gyógyulásom reményében. A hit, a remény és a szeretet az alapelve az életnek és a gyógyulásomnak. Kívánom, hogy békesség, egészség, szeretet, kitartás és összetartás éltessen továbbra is mindannyiunkat. Köszönettel és tisztelettel: Pati-Nagy Adrienn szám Június
19 Késõ tavasszal megrendeztük a Gesztenyés Tagóvodában a Szülõi Estet, mely kifejezetten a felnõtteknek szólt. Elõször a gyermekek részére mindennapos játékokba avattuk be a szülõket, akik maguk is kipróbálhatták, milyen óvodásnak lenni. Csapatokat Óvodás Hírek Gyermeknevelés a mindennapokban az esõnek. De mi nem ijedtünk meg! A tornateremben a gyermekek sportgimnasztika bemutatója után közös, zenés bemelegítõ tornát tartott a családoknak két óvónõ. Ezt követték a csoportszobákban megtartott játékos A Pillangós Óvoda tornatermében hallgathattuk meg Pécsi Rita gyermekekrõl szóló elõadását. Szép számban gyûltek össze az érdeklõdõ szülõk és nevelõk, hogy közel két órában a napi rohanásból kiszakadva azoknak áldozzák idejüket, akik a legfontosabbak számukra: a gyerekeknek. Az óvodás korú gyermekek igényeit, gondolatait és életfeladatait ismerhettük meg számos közérthetõ példán keresztül. Kiemelten fontos a szülõi példa, hiszen a gyermek utánozva tanul, követi az általa látott viselkedési, gondolkodási és érzelmi sémákat, amelyek késõbbi személyiségének, jellemének alapjait jelentik. Az elõadó szimbolikusan így fejezte ki a fentieket: Nem hallom, amit mondasz, mert olyan hangos amit csinálsz. Az elõadás végére a mesék szerepének, jelentõségének és tartalmának bemutatása jutott. Mindenki számára egyértelmû a televízió nézésének káros hatása, de kevesen tudtuk, hogy egy óvodás korú gyermek számára a gondolkodás képességének teljes megszûnését eredményezheti. A TV nem engedi, hogy gyermekeink gondolatban szárnyalhassanak, hogy nekik tetszõ formában képzeljék el a szereplõket, helyszíneket és a legfontosabbat, hogy õk maguk is a mese részeseivé váljanak. Kérünk benneteket, szülõket és nagyszülõket, hogy öleljétek meg minél többet csemetéiteket, beszélgessetek velük, meséljetek nekik és meglátjátok, hogy a gyermek hamarosan átveszi a mesélõ szerepét és te leszel a hallgató! Megosztja veled gondolatait és érzéseit, hiszen tudja, hogy érdeklõdõ, megértõ közönségre talált. Hisszük, hogy a rengeteg befektetett energia nem vész el és mindezekért serdülõkorban leszel igazán hálás magadnak. Köszönjük mindazoknak, akik lehetõvé tették, hogy egy fantasztikus, magával ragadó elõadás keretében kiszakadhassunk a hétköznapok taposómalmából és talán mi is egy kicsit jobb szülõvé válhattunk. Egy édesanya Családi rendezvények az Önkormányzati Óvoda és Bölcsõdében szerveztünk, akik összemérték tudásukat vicces sorversenyekben, Találd ki játékban. A könnyek is potyogtak, de nem a szomorúságtól! A nyertes csapat az élmények mellé egy finom tortát is nyert, amit mindenkivel megosztottak. Ezután az óvónénik elõadásában gyermekversek és dalok kerültek a színre, csak kicsit másként, felnõtt szemmel nézve. Annyira jó volt hallani a szülõk felszabadult nevetését, szem nem maradt szárazon, tapsvihartól zengett az épület. A Pillangós Óvodában május közepén Családi Sportnapot rendeztünk, melynek forgatókönyvét jó és rossz idõ esetére is elkészítettük. Kis csalódással indult részünkrõl a délután, mert a napocska úgy döntött, elbújik a felhõk mögé és átadja a terepet folyóirataink sportversenyek, melynek során a szülõk gyermekükkel együtt hajtották végre a mókás feladatokat. Miután mindenki jól elfáradt, a büfében sok finomságból válogathattak a vendégek. A rengeteg felajánlásnak köszönhetõen tombola és zsákbamacska várta a gyermekeket, szülõket és rokonokat. Az értékes nyeremények kihúzása elõtt néhány óvodás táncmûsorral szórakoztatta a közönséget. Úgy érezzük, hogy mindannyiunknak szüksége volt ezekre a rendezvényekre, mert a mai világ rohanó életmódja mellett kell, hogy kikapcsolódjunk, jól érezzük magunkat és nevessünk. A nagy számú részvétel, a sikeres délutánok eredményeként szeretnénk óvodánkban hagyományt teremteni ezekkel a programokkal, bízva abban, hogy a szülõk részérõl a jövõben is kedvezõ fogadtatást találnak. A rendezvény támogatói: Az óvodás gyermekek szülei Babicz Lászlóné Bíbor Étterem Csodák Világa Videotéka Forrás Üzletház - Biokuckó Forrás Üzletház - Raniák Dániel Forrás Üzletház- Raniák Nelli Fóti úti Zöldségbolt Gombai Cukrászda Gödöllõi úti COOP Hungarokart Center Kosik Timi M&M Vegyibolt Mázsa téri COOP Nebuló Papírbolt Pogi Vegyesbolt Posta Pizzéria Szépségszalon - Gyetvai Mária Szépségszalon - Kacziba Bea Szépségszalon - Sáradi Ágnes Szépségszalon - Sofi Judit Szokolay Zsolt grafikus Teniszcentrum Tóth József Univerzoo Welnessház - Szilágyiné Karácsony Kitti Minden támogatónknak köszönjük a felajánlását, a szülõknek pedig az önzetlen segítséget és a részvételt! A fotókat Fekete András készítette. Köszönjük! Az óvoda dolgozói 19
20 Mátra alján, falu szélén A Novohrad-Nógrád Geopark ( védett értékei közé tartozik egy egyedülálló geológiai képzõdmény Kazár község határában. Európában ezen kívül csak a törökországi Kappadókiában tartanak számon hasonlót, és a világon is csak néhány ilyen formakincs ismert. A Mátraszele és Kazár települések között húzódó dombvonulat közepe táján, a Mátra felé nézõ lejtõn egy fehér színû, kopár, barázdált kõzettömeg, egy valóságos holdbéli tájrészlet bukkan elénk. Távolabbról szemlélve akár mészkõnek is nézhetné az ember, alaposabban szemügyre véve azonban kiderül, hogy riolittufáról van szó. A község határában is Riolit-tufa feliratú irányjelzõ táblák segítenek a turistáknak a hely megtalálásában. kiképzõtábor, különösen ajánljuk azoknak, akik kacérkodnak a honvédelmi vagy rendészeti pálya gondolatával. Egy hétig minden vezényszóra történik, még az étkezés is de ha kibírod, örök élmény marad! Lesz éleslövészet, gránátdobás és gáztámadás vaklõszerrel és veszélytelen pirotechnikával, kipróbálhatod magad az akadálypályán, és nem marad el az éjszakai riadó sem. Valódi katonai páncélosokkal kell megtámadnotok egy elhagyott rakétabázist, de ti adjátok a tábor éjszakai õrségét is fegyverrel, mint az igazi katonák. A specialistákat valódi kormányõrök, mesterlövészek, kommandósok képzik ki, a tábort pedig katonai eskü, és egy igazi hadgyakorlat zárja, hogy a szülõk is lássák: hasznosan telt az itt töltött egy hét. Fontos tudni, hogy itt nem agresszív gyerekek élhetik ki a vadságukat, hanem épp a jó gyerekek kapnak felejthetetlen nyári élményeket, cserébe a jó bizonyítványért. Átlagos fiataloknak szerzünk nem mindennapos élményeket; a nem ide való, fegyvermániás debileket viszont eltanácsoljuk. Honvédelmi és rendészeti pályára irányító táborunkra olyan 10 és 22 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, akik a koruknál fogva már nem lehettek sorkatonák, de szeretnék magukat férfias próbára tenni. Az elhelyezés tábori körülmények között lesz, katonai sátrakban, tábori ágyakon, napi háromszori étkezéssel. Jelentkezni csak interneten, a oldalon keresztül lehet, részletes tájékoztatást az így jelentkezõknek tudunk adni. Horváth Zsolt hadmérnök, táborvezetõ Dynamic Fesztivál a Hungaroringen A Mátra kb. 20 millió éve lezajlott vulkánkitöréseinek szórt anyaga ez, mely valószínûleg a területen végzett erdõirtás miatt került közvetlenül a felszínre. Az erdõ védelme nélkül maradó puha tufafelszínt a víz eróziós munkája formálta ilyenre, benne bonyolultan ágazó árkokat, gerinceket és szabdalt kúpokat hozva létre. Legnagyobb mértékben a hirtelen érkezõ felhõszakadások és a tartós esõzések mélyítik tovább az árkokat. Mivel ezen idõjárási körülmények gyakorlatilag folyamatosan érik a felszínt, az árkok egyre mélyebbek lesznek, s a szakmai kifejezéssel badland-nek azaz rossz földnek nevezett forma elõbb-utóbb eltûnik majd. A területre száraz idõben érdemes ellátogatni, hiszen ekkor lehet jól bejárni. Esõzéskor a meredek lejtõk nagyon omladékosak és balesetveszélyesek lehetnek. Látogatása jó idõben is figyelmet és óvatosságot igényel, hiszen lépteinkkel is létrehozhatunk omlásokat a lejtõkön. Kár lenne a hosszú idõk alatt kiformálódó csipkéket, fodrokat széttaposni és utódainkat megfosztani egy ilyen ritka földtani értéktõl. Mindenképpen érdemes felkeresnünk, s szabad szemmel is megcsodálnunk ezt a páratlan természeti kincset. Értékeljük egyediségét és ismerjük fel, hogy a földtörténet milyen örökséget hagyott ránk. Jelentkezõket vár a mogyoródi military tábor Kedves gyerekek és tizenéves fiatalok! Nem lehettetek katonák, de kipróbálnátok egy igazi katonai kiképzést, tesztelnétek a helytállásotokat éles harci helyzetben? Gyertek el a mogyoródi military táborba, melynek két nyári turnusára még lehet jelentkezni az augusztus és az augusztus közti idõszakra, korlátozott számban! Táborunk kifejezetten tizenévesek számára létrehozott katonai Hagyományteremtõ céllal rendezték meg június 5-én és 6-án az elsõ Mol Dynamic Fesztivált a Hungaroringen. Ezen a két napon a belépés ingyenes volt, és rengeteg motoros érdekességgel kedveskedtek a szervezõk, hogy az egész család jól érezhesse magát. A legkisebbek az ugráló várban játszhattak, míg a nagyobbak kis motorokon próbálhatták ki tudásukat, a felnõttek részére pedig komolyabb tesztpályát állítottak fel. Voltak baleset-megelõzési filmvetítések, gokartozási lehetõség, koncertek, vetélkedõk, családi programok, kiállítások, rendõrségi motoros bemutató, robogóteszt és látványos akrobatikus motoros szólók is. Jelen voltak a különbözõ motoros iskolák, többek között a mogyoródi Hungaroring Motorsport Iskola is. A komolyabb kihívásokat keresõk számára, a fesztivál keretein belül amatõr motorversenyt rendeztek, melyen a négy nagy japán motorkerékpár gyártó (Honda, Yamaha, Suzuki, Kawasaki) 600 és 1000 cm3-es kategóriáiban lehetett indulni. Amíg a verseny zajlott, az érdeklõdõk a box utcában szabadon nézelõdhettek, így sok olyan helyre be lehetett jutni, amely máskor le van zárva. Bár a fesztivál hétvégéje elmúlt, a versenysorozat folytatódik a Hungaroringen. A további futamidõpontok: június 18. augusztus 13. szeptember 9. és október 16. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak szám Június
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. február 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén.
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község
2 2009. 5. szám Szeptember
2 2009. 5. szám Szeptember Magyarok Szövetsége Országos Gyûlés Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetsége elnöke Bösztörpuszta, augusztus 21-22-23. Az országos híradások jórészt elhallgatták ezt az eseményt,
2 2009. 6. szám Október
2 2009. 6. szám Október Egy régi mondás szerint a választásra akkor kell elkezdeni készülõdni, amikor az elõzõ eredményét kihirdették. Nálunk, Magyarországon is kemény harcokban dõl el a hatalom sorsa.
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
2 2010. 2. szám Február
Iskola bál Iskolabálon voltunk, hiszen itt a farsang, jól esik egy kis mulatozás. Mivel azonban ez egy iskola-bál, már megszoktuk, hogy mûsor is van, s nem is akármilyen. Meglepetésre most a lassan feledésbe
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.
Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. október 10-én /pénteken/ 18.00 órai
KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!
A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati
Községünk lakói lerótták kegyeletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hõsei emléke elõtt, a megújult Hõsök Ligetében Foto: Marosán László
Községünk lakói lerótták kegyeletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hõsei emléke elõtt, a megújult Hõsök Ligetében Foto: Marosán László 2 2009. 7. szám November Életünk talán még nem, de a vagyonunk
JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona
JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.
Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.
140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt
A tartalomból: Pünkösd június 1. Májusfa a lányos háznál. Testvértelepülésünk Madéfalva, hazaindulásunk elõtt
A tartalomból: Jó lapjárást! 3. o. Mogyoród nevét nem adjuk akárkinek 8. o. Madéfalván jártunk 9-15. o. Favágó képviselõk 11. o. Egy éjszaka három betörés 22. o. Pünkösd június 1. Májusfa a lányos háznál
JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő
29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 17 - i üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 17 - i üléséről Önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 57-62 /2013. (06.17) 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint
Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. május 28-án,
J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.
J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza
3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás
?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.augusztus 14-én megtartott testületi ülésének a./ jegyzőkönyve b./határozata c./ előterjesztése d./ tárgysorozata TÁRGYSOROZATA Napirendi javaslat:
Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!
1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071
JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ
JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme
JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február
Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN
ÖNKORMÁNYZAT Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN A folyamatosan változó társadalmi - gazdasági körülmények, a közigazgatási
Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 18-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.
Legénytoll a láthatáron II.
DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.
JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása
JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:
XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.
XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,
1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről
193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben
Akikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.
- 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én
Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:
Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44
Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a
JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről
SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete
Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester
JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme
JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános
Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok
media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a
JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 12-én, 18.00 órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve 20/2013. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési
Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-68 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.
A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.
Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,
Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen
Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés kezdete:
Forradalom. MSZP koszorú A HÓNAP ESEMÉNYE
A HÓNAP ESEMÉNYE Forradalom A forradalom olyan, mint a vulkán, a földrengés vagy a cunami. Nem vesszük észre, mikor tör ki, mikor készül a nagy rohamra. Nyugodtan járunk-kelünk, eszünk és szeretkezünk,
EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.
EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak
Jegyzőkönyv lakossági fórumról
Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.
Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi
JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz
AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"
AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos
Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 15-én, 17 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 155/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető főépítész. jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. június 24-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Farsangi buli az óvodában
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 2. szám 2005. február A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek Az adóiroda tájékoztatója Járõrszolgálat indulhat Pátyon Keksz helyett Boróka játszóház
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.
I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. február 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
Szám: 1/1-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz, József
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri
Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/328-148 www.szombathely.hu
- FELJEGYZÉS Kapcsolatok Bizottságának ülése Helyszín: Városháza földszinti tanácskozója -én 13.30 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Horváth György elnök Ágh Péter Eck-Varga Zsuzsanna