Széchenyi István Egyetem. Kóbor Krisztina

Átírás

1 Széchenyi István Egyetem Kóbor Krisztina Szociális célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatai, hálózatai a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban Doktori értekezés Tervezet Győr,

2 Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Kóbor Krisztina okleveles szociálpolitikus Szociális célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatai, hálózatai a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban Doktori értekezés Tervezet Konzulensek: Dr. Rechnitzer János, DsC. egyetemi tanár Dr. Csizmadia Zoltán, PhD. egyetemi docens Győr július 2

3 Minden előtt Tanultátok-e a számokat? Bizony számok az emberek is, mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak és csodálkozik módfelett az irka, hogy mindegyik csak magára gondol, különb akar lenni a többinél s oktalan külön hatványozódik, pedig csinálhatja a végtelenségig, az 1 ilyformán mindig 1 marad és nem szoroz az 1 és nem is oszt. Vegyetek erőt magatokon és legelőször is a legegyszerűbb dologhoz lássatok adódjatok össze, hogy roppant módon felnövekedvén, az istent is, aki végtelenség valahogyan megközelítsétek. (József Attila: A számokról) 3

4 Tartalomjegyzék Fejezet száma Fejezet címe Oldalszám 1. Bevezetés Témafelvetés Köszönetnyilvánítás A dolgozat elkészítésének motivációi A téma aktualitása Kutatási célok és kérdések Hipotézisek A dolgozat felépítése A dolgozatban használt kutatásmódszertan Fogalmak és elméletek: "a" civilek és "a" hálózat Fogalmi sokféleség, és ami vele jár A civil társadalom kialakulása Az állam, a gazdaság és a civil társadalom elkülönülése A közösség és a kultúra szerepe a civil társadalom létrejöttében A "nyugati" és a "keleti" társadalomfejlődés és hatásai Elméletek a civil szektorról Közgazdaságtani elméletek Interdiszciplináris jellegű elméletek A dolgozat másik pillére: a hálózat és elemzése Fogaskerekek: civil szervezetek, társadalmi tőke, területi identitás, innováció, regionalizmus Civil szervezetek bizalomteremtő szerepe A civil tevékenység és a társadalmi tőke kapcsolata A területi identitás kérdésköre Az innováció fogalmának bekapcsolódása a modellbe A modell utolsó eleme: a regionalizmus Szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek és kapcsolataik megjelenése két régióban 80 Saját vizsgálatom elé - kutatások a civil társadalom és a hálózatok témakörében 80 A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek vizsgálata a Nyugatdunántúli és az Észak-alföldi régióban 88 Kutatásom első lépése - előzetes szakértői interjúkból származó tapasztalatok bemutatása 88 4

5 A kvantitatív és kvalitatív adatgyűjtés, valamint a minta jellemzői Szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek alapvető adatai a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban Kapcsolatok, partnerségek, együttműködések Kapcsolatok iránya és erőssége Együttműködni vagy sem (és hogyan) - az itt a kérdés?! Kapcsolatok problémái, motiváló tényezői, előnyei és hátrányai Újításból szolgáltatás - szolgáltatásból újítás Hatások(k) A felállított modell igazolása, értelmezése Összegzés, lezárás Összefoglalás, következtetések Hipotézisek értékelése A kutatás folytatásának lehetséges irányai Irodalomjegyzék Mellékletek Kérdőív Interjúvázlat 240 5

6 Ábrák jegyzéke Ábra sorszáma Ábra címe Oldalszám 1. ábra Hipotézisek összefüggései ábra A civil társadalmat alkotó struktúrák rendszere ábra 4. ábra 5. ábra Az egyén, a közösség és a társadalom egymáshoz való viszonya a civil társadalom kialakulásában 45 A társadalom, a gazdaság és a politika, valamint a civil kezdeményezések 50 A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás, az innováció és a regionalizmus kapcsolódó fogaskerekei ábra A civil társadalom és a társadalmi tőke kapcsolódó fogaskerekei ábra A civil társadalom, a társadalmi tőke és a területi identitás kapcsolódó fogaskerekei ábra 9. ábra 10. ábra 11. ábra A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás és az innováció kapcsolódó fogaskerekei 78 A kérdőívet kitöltő szervezetek településtípus szerinti megoszlása 99 A teljes adatbázisban szereplő szervezetek településtípus szerinti megoszlása 100 A teljes adatbázisban szereplő szervezetek településtípus és régió szerinti megoszlása 101 Szociális és gyermekvédelmi célú szervezetek alapítóik szerinti 12. ábra megoszlása a két régióban ábra A vizsgált szervezetek céljaik szerint ábra 15. ábra A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek tevékenységei 104 A szociális és nonprofit szervezeteknél dolgozók iskolai végzettsége ábra 17. ábra 18. ábra A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknél dolgozó önkéntesek átlaga két régióban (fő) 106 A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek önkénteseinek iskolai végzettsége 107 A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek önkéntesei megjelenésének gyakorisága (2009) 108 6

7 19. ábra A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek önkéntesei megjelenésének gyakorisága (2010) 108 A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknél dolgozó 20. ábra önkéntesek feladatkörei ábra A kapcsolatfelvétel módja az önkéntesekkel ábra A Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek bevételei (2009) ábra Szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek alapvető kapcsolatai 119 A kapcsolatok erőssége a vizsgált szervezetek és a két régió 24. ábra esetében ábra Forprofit szervezetekkel való kapcsolat ábra Forprofit szervezetekkel való kapcsolatfelvétel módja ábra Forprofit szervezetekkel való kapcsolat típusa ábra 29. ábra Pályázati és hálózati együttműködések formái a vizsgált szervezetek körében ( ) 142 Kapcsolat a civil referenssel, a NIOK-kal, a CISZOK-kal és a TESZ-szel 151 A civil referens, NIOK, CISZOK, TESZ által nyújtott 30. ábra szolgáltatások ábra Partnerségre motiváló tényezők ábra A vizsgált szervezetek által megvalósított innovációk ábra A más szervezetek által megvalósított innovációk ábra A vizsgált szervezetek által megvalósított innovációk és hozzájárulásuk a régió fejlődéséhez ábra A vizsgált szervezetek tevékenységének földrajzi kiterjedtsége ábra A vizsgált szervezetek hozzájárulása a régió fejlődéséhez ábra A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás, az innováció és a regionalizmus kapcsolódásai 186 7

8 Táblázatok jegyzéke Táblázat sorszáma Táblázat címe Oldalszám 1. táblázat A dolgozatban alkalmazott terepkutatási módszerek táblázat Az egyén és a helyi társadalom viszonya táblázat A nyugati és keleti típusú társadalomfejlődés összevetése táblázat A civil nonprofit szektorba tartozó szervezetfajták táblázat 6. táblázat 7. táblázat A két régió szervezeteinek bevételei, illetve az egyes bevételek középértékei 115 A két régió szervezetei által megvalósított kapcsolatok sajátosságai 136 A két régió szervezetei által megvalósított együttműködések sajátosságai 149 Együttműködések problémái, motivációs tényezői, 8. táblázat előnyei és hátrányai táblázat Innovációk sajátosságai táblázat Regionalizmushoz való hozzájárulás sajátosságai táblázat Hipotéziseim bizonyításának összefoglalása 207 8

9 1. Bevezetés Témafelvetés Köszönetnyilvánítás Dolgozatom célja, hogy bemutassa, elemezze a szociális és gyermekvédelmi célú civil / nonprofit szervezetek kapcsolatait, hálózatait a Nyugat-dunántúli és az Északalföldi régióban, illetve ezek hatásait a két régióra nézve. A dolgozat megírása és a benne ismertetett kutatás lebonyolítása során sokat kaptam a vizsgált civil/nonprofit szervezetektől, útravalóul és összefoglalásul azonban egy mondatot tudok kiemelni: Én gyárilag civil vagyok, nem tehetek róla. (11. interjú, Észak-alföldi régió, város) Azt gondolom, ha mindnyájan így és eszerint működnénk, akkor valósulna meg igazán az az integrált társadalom és jól-lét, melyhez az általam vizsgált szervezetek igyekeznek kapcsolataik működtetésével, hálózataik megteremtésével és a közösségek fejlesztésével hozzájárulni. A dolgozat elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönettel tartozom saját erős és gyenge kapcsolataimnak, mind családi, rokoni és baráti szinten, mind pedig szakmai, szociális és civil szervezetek szintjén. Közreműködésük, türelmük és segítőkészségük nélkül ezt az innovációt nem tudtam volna megvalósítani. Ezen túl dolgozatom megírásához nagyban hozzájárult vizsgálati alanyként és támogatásával az Universitas-Győr Alapítvány, valamint a Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány, kiknek mindennemű támogatását ezúton is köszönöm! 9

10 A dolgozat elkészítésének motivációi Vannak, akik nem hisznek a civil társadalom fogalmában. Margaret Thatcher vagy Václav Klaus szerint nincs civil társadalom, csak egyének és családok, akik között a szabad piaci viszonyok teremtenek kapcsolatot. Klaus szerint a fogalom mögött kollektivizmus és gyanús harmadik utas ideológia rejtőzik. (Miszlivetz 2001) Vannak, akik hisznek a civil társadalom fogalmában. A yanomamo indiánok szerint fontos, hogy ha vendéget fogadnak, megmutassák neki azt a tegezt, amiben a korábbi vendégek nyilai találhatók. A vendég maga is ajándékoz egyet a személyes jeleivel ellátott nyilaiból a vendéglátónak, így mindenki egyetlen pillantással felmérheti, hogy a vendéglátó kikre számíthat és milyen társadalmi hálózat tagja. (Csányi 1999) Mivel munkám témája a civil társadalom, én inkább a yanomamo indiánokkal értek egyet, nem Václav Klausszal. Számomra a civil világ a nyitottság és a társadalmi együttműködés szimbóluma, témaválasztásomnak ez tehát az egyik oka. Megközelítésem szerint a civil szervezetek a demokrácia alapkövei, mentesek kell, hogy legyenek politikai befolyásoktól, és a társadalmi önszerveződés alapjainak tekinthetők. Ezáltal önmagukban is jelentős értékeket (rugalmasság, helyi szükségletekre reagálás, gyors problémafeltárás és megoldás) képviselnek, hálózataik (melyek együttműködésük és kapcsolataik alapján jönnek létre) pedig kumulálódott erőt, innovációs potenciált képviselnek, mellyel az állami / önkormányzati szervezetek nem rendelkeznek. Az állammal, illetve helyi önkormányzatokkal való együttműködésük az állampolgárok részvételét biztosítja a döntéshozatali folyamatokban, s kontrollt jelent. Ugyanakkor a civil hálózatok még egy fontos erőforrást képviselnek. Magyarországon ma csak statisztikai értelemben működnek a régiók és a kistérségek, az élő kapcsolatok melyek az emberek, az állampolgárok lehetnének -, valamint a regionális szemléletmód, még nem elfogadott. A kapcsolatok megvalósítói, közvetítői és terjesztői pedig elsősorban a civil/nonprofit szervezetek lehetnek, melyek a szubszidiaritás jegyében ott és akkor tudnak hatni, ahol, és amikor leginkább szükség van rájuk. 10

11 A témaválasztás másik oka személyes élettapasztalatomból adódik. Kilenc évig dolgoztam különböző civil/nonprofit szervezeteknél, ahol az alulról jövő kezdeményezések együttműködését és hálózatait (illetve ezek hiányát, de nagy szükségét) testközelből tanulmányozhattam. Alapvégzettségem általános szociális munkás, egyetemi diplomám pedig szociálpolitikus oklevéllel ruházott fel. Munkám során először egy, a szegénység és a munkanélküliség ellen küzdő szervezetnél foglalkoztam álláskereső emberekkel, majd a gyermekjóléti alapellátás gyermekek átmeneti gondozása önkormányzati kötelező feladat civil szervezet általi átvállalásában működtem közre, ahol bántalmazott gyermekekkel, nőkkel, illetve fedél nélküli családokkal foglalkoztam. Ezek a tapasztalatok adták meg tehát dolgozatom másik irányvonalát, a civil/nonprofit szférán belül a szociális és gyermekvédelmi célú szervezetek tanulmányozását. Véleményem szerint a civilek tömegéből kiemelkednek a szociális, gyermekvédelmi célokkal létrejövő szervezetek. Ezek a mozgalmak, szerveződések állnak talán legközelebb az emberekhez, hiszen alapvető céljuk az egyének jól-létének emelése, szociális-mentálhigiénés körülmények javítása, a meglevő, állam által felállított szociális ellátórendszerben fellelhető lyukak pótlása, foltozása. Tevékenységük szorosan összefonódik a foglalkoztatási, kulturális, oktatási, területfejlesztő célú szervezetek tevékenységével, sokszor olyannyira, hogy egy szervezet minden célt kitűz maga elé, s egyszerre igyekszik megvalósítani azokat. Minderre indok az, hogy tevékenységük folytatása közben komplex problémákkal szembesülnek, melyekre csak összetett probléma-megoldási szemlélettel lehet sikeresen válaszolni. Ez azonban csak akkor lesz sikeres, ha a szervezetek széleskörű kapcsolathálózattal rendelkeznek, és szakmai együttműködéseket, hálózatokat alakítanak ki egymással, az állammal, a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer intézményeivel, szolgáltatásaival, támogatókkal és önkéntesekkel. Az ideálisnak tekintett szociális munkában alapfeltételként megjelölt interprofesszionális szemlélet tehát ezen szervezetek tekintetében nem mikro, hanem mezoszinten kellene, hogy megjelenjen a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek sikeres és hatékony működése érdekében. 11

12 A téma aktualitása A magyar civil társadalom hagyományai az 1840-es évekre nyúlnak vissza, a nemkormányzati szervezetek szerepe a gazdasági és társadalmi életben már ekkor is jelentős volt. A kiegyezést követő időszak virágkorát a szocializmus térhódítása után a paternalisztikus szemlélet, ezáltal a felülről irányítottság váltotta fel. A kvázi önállóság időszakában az önkéntes tűzoltó egyesületek és a hagyományőrző csoportok jelentették a civil társadalmat, így a civil szerveződések abszolút értelmüket vesztették. A Párt részéről az 1980-as évek végén történt csak nyitás a nem-kormányzati szervezetek felé, amikor is civil érdekképviseleti szervezetek történelmi szerepet töltöttek be a rendszerváltás folyamatában azzal, hogy hozzájárultak a plurális politikai struktúra kialakításához. A harmadik szektor számbeli és minőségbeli megerősödéséhez nagymértékben hozzájárult a rendszerváltás utáni jogszabályi változás (1989 törvény az egyesülési jogról, 1997 törvény a közhasznú szervezetekről, 2003 törvény a Nemzeti Civil Alapprogramról). Ezek a jogszabályok fokozatosan teremtették meg szándékuk szerint a civil szektor működési feltételeit, finanszírozása és gazdálkodása szabályait, valamint döntéshozatali folyamatokba való bevonása lehetőségét. (Kuti 1998) A KSH felmérései szerint 1989 és 1990 között a civil szervezetek száma csaknem megduplázódott, és ez a tendencia csak 1992-ben kezdett lassulni. Mindez azt mutatja, hogy a társadalomban mindig is megvolt az igény az autonóm önszerveződés iránt. Ma Magyarországon 2009-es KSH adatok szerint 66 ezer civil szervezetet tartanak nyilván, melyek bizonyos részének alapszabályzatában, alapító okiratában megnevezett célja, hogy a helyi önkormányzat által kötelezően biztosítandó feladatokat lásson el. (Statisztikai Tükör, KSH, 2010) Ugyanakkor szintén a KSH adatai alapján az 1993 és 2000 közötti időszakban a civil szervezetek pénzügyi forrásai jelentősen átrendeződtek. Az állami finanszírozás aránya csaknem a másfélszeresére nőtt, míg a magánadományok és a gazdasági tevékenységből származó bevételek csökkentek. (Kelemen 2005) Mindez arra utal, hogy az állam egyre több civil szervezetet kíván bevonni közfeladatok ellátásába, s a civil/nonprofit szervezetek számának növekedésével, valamint ezen szervezetek forrásainak átrendeződésével az állam szerepe megváltozik, szolgáltatóból egyre inkább szabályozóvá és finanszírozóvá 12

13 válik. A 2009-es KSH adatok a fentieket a gazdasági válság hatásaival és a más forrásokból érkező támogatásokkal árnyalják. Eszerint a szervezetek 88 százalékának volt bevétele és kiadása is az adott évben, 3 százalékuk gyakorlatilag csak tőkét gyűjtött, közel 7 százalékuk semmiféle pénzügyi tevékenységet nem folytatott, 2 százalékuk pedig kizárólag a meglévő tartalékait használta. A klasszikus (magánalapítványok és egyesületek) civil szervezetek közel 7 százaléka jelezte, hogy alaptevékenysége során bevételekre nem tett szert, és kiadásai sem voltak. A vizsgált időszakban érzékelhetően erősödött a nonprofit szektor szolgáltatói szerepe, ezzel összhangban javultak gazdálkodási mutatói is. A bevételek összege meghaladta az 1114 milliárd forintot, a évi 495 milliárd forinthoz képest folyó áron több mint 125 százalékkal nőtt. Ennek ellenére az 500 ezer forintnál kisebb bevételű szervezetek aránya még mindig 44 százalék. ( ) A gazdasági válság hatása kimutatható az állami támogatásokból származó források arányának csökkenésében is ban a teljes szektor bevételeinek 44 százaléka származott állami vagy önkormányzati költségvetésből, míg 2009-ben ennek aránya 42 százalék volt. Ezzel párhuzamosan a magántámogatások aránya 11-ről 13 százalékra nőtt. A magántámogatások esetében 2007-hez képest a vállalatoktól és a külföldről érkező támogatások is hozzávetőlegesen 20 százalékkal nőttek. A lakosság által igénybe vehető közcélú adományozás adókedvezménye évek óta csökken, nagy valószínűséggel ennek is köszönhető, hogy a magánszemélyektől kapott pénzösszegek nagysága a 2007-es érték négyötödére esett vissza. Az állami hozzájárulás 2008-hoz képest 21 milliárd forinttal csökkent, ennek az összegnek a 65 százalékát a nonprofit vállalkozások és közalapítványok kapták, holott a szektor szervezeteinek alig 7 százaléka sorolható ebbe a típusba. Ugyanakkor a klasszikus civil formáknak tekinthető (magán)alapítványok és egyesületek esetében a központi állami támogatás csupán az összes bevétel 31 százalékát jelenti ben közel 13 ezer szervezet juttatott el pénzbeli vagy természetbeni adományt a lakosság, illetve különféle szervezetek részére. A nonprofit szektor 149 milliárd forintnyi (ebből 139 milliárd pénzbeli) támogatást nyújtott, ami 2008-hoz képest mintegy 4 százalékos növekedés. Az adományok négyötöde szervezeteknek, a többi 20 százalék magánszemélyeknek jutott. (Statisztikai Tükör, KSH, 2010, 1.) 13

14 Dolgozatom elsődleges problémáját tehát éppen a fenti gondolatokból kiindulóan a civil szervezetek és az állam, illetve a helyi önkormányzatok kapcsolata jelenti. Az állam megváltozott szerepe a szociális szolgáltatások terén financiális függőségi viszonyt generál a nonprofit szervezetek felől, és véleményem szerint egyértelműen befolyásolja a civil szervezetek tevékenységi körét, mozgását, egyéb kapcsolatait és fejlődését, mégpedig nem a partneri, egyenrangú viszonyt kialakítani képes, autonóm civil társadalom létrejötte felé. A szervezetek bevételei az önkormányzati/állami szféra mellett forprofit szervezetekkel, illetve lakossággal, magánszemélyekkel való kapcsolatokat is kirajzolnak; láthatóan az aktuális szabályozás által meghatározottan hullámzó kapcsolatok ezek. Mindez arra figyelmeztet, hogy a civil/nonprofit szektor kapcsolatai nem írhatók le csupán számokkal, hanem mélyebb tényezők ( soft tényezők, mint például a civil szervezet tevékenysége, földrajzi elhelyezkedése, célcsoportja, stb.) figyelembe vételére is szükség van. Véleményem szerint ugyanakkor maga a nonprofit szektor is megosztott, sokszor összefogásra képtelen. Az egyes szervezetek nem érzik érdeküknek a másokkal való tapasztalatcserét, együttműködést, a hálózatok kialakítását, s ezáltal fontos erőforrások maradnak kihasználatlanul. Hosszabb távon emiatt a nonprofit szektor fragmentáltsága a szervezetek egymástól szegregáltan, egymás mellett elhaladnak, közös célokat megfogalmazni és főleg megvalósítani képtelenül -, valamint a szektor által biztosítható innovációs potenciál visszaesése, kihasználatlansága következhet be. Renn (2003), a civil szervezetek kapcsolatait vizsgálva, a Nemzeti Civil Alapprogram (továbbiakban NCA) megindulása előtt a következő jellegzetességeket vette észre: miután a civil szerveződések sokfélesége alapvetően jellemző a szektorra, természetszerű a kapcsolatok sokszínűsége is. Az együttműködések minden változatában megjelennek manipulatív mesterkedések (pénzek, támogatások átjátszása) és ezek gyakran gátolják az igazán hatékony és tiszta kapcsolatot. Renn szerint, vizsgálva az országos civil együttműködési helyzetfelméréseket, kiderül, hogy a szervezetek több mint fele semmiféle kapcsolattal, de még együttműködési szándékkal sem rendelkezik. Közel negyede is csak nagyon ritkán, az eseti kategóriában kerül közel közös fellépéshez, szervezéshez, megjelenéshez. 14

15 A civilek közti együttműködés valóságos lehetőségeit még nem használja ki a civil társadalom. Renn (2003) a vidéki megyei tájékoztatók alapján azt találta, hogy az alacsony együttműködési ráta okai a következők: az ismeretek hiánya, a kölcsönös tájékozatlanság, a szakemberhiány, a perifériális helyzet és a féltékenység. A vélemények többségében a nagy szervezetek és budapesti szervezetek együttműködési lehetőségei sokkal jobbak. (Általában országos szervezeteknél és szövetségeknél a központ a fővárosban van, nincsenek utazási nehézségek egymás rendezvényeinek látogatásakor és a közreműködéskor.) A civil szervezetek kapcsolatainak elsődleges mérgezője az együttműködések oldalbefolyásoltsága, a bármelyik politikai irányzathoz csapódás, mert annak deklarálása négyévesre minősíti a kialakuló együttműködést. A civil szektor jövőjének alakításában Renn (2003) szerint a legdöntőbb kapcsolatrendszer a civil szervezetek és az önkormányzatok együttműködése. Települési és kistérségi szinten a civil szervezetek a vélemény- és állásfoglaláshomogenizáló hatásuk miatt a helyi hatalmi tényezők érdeklődésére mindig számíthatnak. Ez akkor is fennáll, ha az érintett szervezetek tagjai távol tartják magukat a politikai közélettől. A tapasztalatok szerint az önkormányzatok egy része már felismerte, hogy az együttműködés sok feladatot és felelősséget megoszthat, javítja a kétoldali kommunikációt és erősíti a hatalom legitimitását, de még inkább erősítheti az önkormányzati tevékenység szakmai megalapozottságát. Az önkormányzatok másik része valójában nem szívesen látja a civileket a döntések előkészítésének folyamatában, és még a bizottsági munkában tanácskozási joggal résztvevő nonprofit szervezetet is nehezen viselik el. A civil szervezetek egymás közötti és önkormányzatokkal működő kapcsolataiban, és ezt általános jellemzőként megfogalmazhatjuk, meghatározó jelentőségű a személyi kapcsolatok, a személyiségek befolyása. Még ma is rendkívül erős a volt kapcsolatok és kötődések szerepe, amely kiegészült a rendszerváltás utáni gyors szervezetszaporodásban megjelenő új kapcsolatokkal, de régi kötődéssel. Egy-egy szervezet húzóembere, vagy megszállottja, döntően befolyásolhatja a szervezet elfogadottságát, esetenként erkölcsi és anyagi támogatottságát. Bebizonyosodott, hogy csak a civil oldalról indított kezdeményezések sikerültek, a széleskörű civil fórumokon elfogadott alapokon megválasztott képviseletek maradtak élve, működnek a maguk által megfogalmazott szabályok szerint. (Renn 2003) Ez a fajta együttműködési hajlandóság, kultúra 15

16 azonban sok szervezet esetében még nem alakult ki. Nárai kutatásai (2002, 2003, 2007) is azt bizonyították, hogy még egy viszonylag szűk civil szervezeti kört magáénak tudható kistelepülésen is azzal találjuk szembe magunkat, hogy a szerveződések alig tudnak egymásról, a másik tevékenységéről, gyakori, hogy a többi szervezet csak konkrét személyekhez kapcsolódóan jelenik meg. Jellemző, hogy a civil szervezetek szigetszerűen, csak a saját szervezetükben gondolkodnak, ami egyenes következménye annak, hogy elsősorban saját problémáikkal, financiális hátterük, működési feltételeik megteremtésével vannak elfoglalva, a közös munka, együttműködés, a települési, netán térségi szintű összefogás gondolata alig jellemző. (Nárai 2007, 202.) Bartal (2005) írásában Kuti Éva 2004-es kutatásaira hivatkozva - a civil szervezetek térségi kapcsolatainak megkérdezéséből szintén a következő derült ki: Nincs együttműködés a megyék között. (Bartal 2005, 237.), illetve az NCA csak kiélezi az ellentéteket a civilek között, mert majd az NCA-s választásoknál olyan verseny lesz, hogy ki tudja elnyomni a többit. A civil szervezeteknél nincs regionális szemlélet. Kialakult egy civil hierarchia, amit az NCA is alátámaszt. (Bartal 2005, 237.) Látható tehát, hogy egyrészt sokan, sokféleképpen vizsgálták választott témámnak a civil/nonprofit szervezetek kapcsolataival, hálózataival, együttműködéseivel kapcsolatos részét (Nárai 2002, 2003, 2007; Renn 2003; Bartal 2005; Kútfő Igényfelmérő Kutatás 2006). Mindez azt bizonyítja, hogy a téma aktuális, több kutató érdeklődését felkeltette, s jelen dolgozatban bemutatott kutatás hozzá tud járulni ahhoz, hogy a szervezetek kapcsolatépítő, együttműködési készségének változását, illetve az ezt befolyásoló tényezőket folyamatában lehessen feltárni és látni. Másrészt pedig az is látható, hogy a téma szociális / gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek esetében még feltáratlan, a dolgozat tehát új megközelítést és eredményeket tud mutatni ebben a témakörben. Megközelítésemben a szociális és gyermekvédelmi célú civil/non-profit szervezetek kapcsolatai, együttműködése és hálózatai kutatásának jelentősége abban is áll, amit sok kutató (Castel 1993, 1998; Utasi 2000, 2008; Rechnitzer és Smahó 2005; Bugovics 2007), többféle szempontból megközelítve, mégis egy irányba mutatva fogalmazott meg: az emberek jól-léte nem csak és kizárólag objektív, gazdasági körülmények függvénye, hanem közösségi kötelékeik melyek egyik kifejeződési formája a civil társadalom - is nagymértékben hozzájárulnak pszichés és szociális 16

17 jól-létükhöz. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek pedig a közösségi kötelékek nyújtása mellett amennyiben kapcsolataik, együttműködéseik, hálózataik jól működnek lényeges és hatékony kiegészítői lehetnek az állam által fenntartott szociális szférának, s érzékeny előrejelzői, gyors és rugalmas reagálói a társadalmi változásoknak Kutatási célok és kérdések Az alábbi dolgozattal tehát a következőket vállalom, a következőket tűzöm ki célul: A szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit kezdeményezések és kapcsolataik feltárása két régióban, illetve az általuk létrehozott, vagy azon hálózatok feltárása és elemzése, melyekben folyamatosan részt vesznek. A kutatás során hangsúlyt helyezek a kialakított kapcsolatok irányára, gyakoriságára, a kialakulás módjára, fenntartásának motivációira és lehetőségeire, valamint problémáira. Lényeges számomra az is, hogy azonosítsam a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetekben rejlő innovációs potenciált, melyet kapcsolathálózati oldalról közelítek meg, s melyet összekapcsolok a szervezetek régióra gyakorolt hatásának lehetőségével. A kapcsolatok és hálózatok vizsgálatát több oldalról (önkormányzat, forprofit, informális szektor, szociális szolgáltatások, civil szervezeteket segítő intézmények, más civil szervezetek szférán belül és kívül) közelítem meg, de a fókuszt, a kiindulópontot a civil/nonprofit szervezetekre helyezem a vizsgálatok során. A dolgozat kutatása két térségre irányul, a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióra. A két régió kiválasztása tudatos abból a szempontból, hogy nagyon sok közös (pl.: három határ közelsége) és nagyon sok eltérő vonása (pl.: gazdasági feltételek, szociális ellátások egyenlőtlenségei) van a két térségnek, tehát mind a regionális összehasonlítás, mind az azonosságok és a különbségek feltárása a szociális és gyermekvédelmi célú civil / nonprofit szervezetek kapcsolatai esetében, lehetővé válik. Kutatásomon belül mind vertikális (területi szintek közötti), mind horizontális (területi szinteken belüli) kapcsolatokat, hálózatokat célom vizsgálni. Összefoglalva tehát a dolgozat célja azoknak az alapvető azonosságoknak a felismerése, melyek érthetővé és követhetővé teszik a szóban forgó civil/nonprofit szervezetek kapcsolatainak, hálózatainak alakulását. Számomra témám alapkérdései a következők: 17

18 Milyen kapcsolatok, együttműködések, hálózatok jellemzőek a két régióban a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek körében, és hogyan ágyazódnak be ezek a szervezetek a térségi és országos intézményrendszerbe más kötési irányokon keresztül? Milyen tényezők befolyásolják ezeket az együttműködéseket, kapcsolatokat, hálózatokat? Hogyan lehet a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetekben és együttműködéseikben, hálózataikban rejlő innovációt a regionalizmus és a sikeres régió működtetésére ösztönözni? Ezek a kérdések adják meg azt az irányvonalat, hogy dolgozatom a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil társadalom feltérképezésétől működésének értelmezéséig jusson el. Jelen dolgozattal tehát mindenképpen a megértés a célom, az, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil társadalom részvételét lássam bizonyos területi folyamatok segítésében (regionalizmus), és nem csupán az egyszerű leírás. 18

19 1.2. Hipotézisek A célok mellett végül, a témával kapcsolatban olvasottak és tapasztalataim alapján, hipotézisként, a következőket fogalmazom meg: 1. hipotézis: Feltételezésem szerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknek jelentős szerepe van bizonyos területi folyamatok (regionalizmus) alakulásában. Ezen szervezetek társadalmi tőkét képviselnek (Szakál 2006), illetve az általuk mozgósított egyének területi identitását is erősítik (Bugovics 2007), mely tényezők a létrehozott helyi, elsősorban a településre ható innovációkon keresztül segítik elő a regionalizmus kialakulását, és a régiók nem csupán területi, de társadalmi megjelenését. 2. hipotézis: Az első hipotézisem alapját adó szociális, gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek feltételezésem szerint alapvetően két motivációból jönnek létre. Az egyik motiváció a személyes probléma, személyes érintettség, ami arra sarkallja a szervezet alapítóját, hogy a szociális/gyermekvédelmi rendszerben meg nem talált szolgáltatást hiánypótló tevékenységként civil szervezet keretein belül folytassa. A másik motiváció pedig létrehozza a magyar civil szektor speciális fajtájú civil/nonprofit szervezetét, az állami/önkormányzati fenntartású szociális intézmények mellett, forrásbővítés céljából létrehozott szervezetet. 3. hipotézis: A fentiek alapján harmadik hipotézisem az, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek bármilyen irányú kapcsolataiban a személyes, személyi kapcsolatok dominálnak. Ez egyrészt érthető, hiszen a szervezet létrejötte egy-egy személyhez, az ő személyes problémájához kötődik, másrészt viszont ez a személyesség nem tud átlépni a szakmai 19

20 kapcsolatok szintjére, így meghatározza, sok esetben beszűkíti a szervezetek kapcsolatrendszerét, illetve szakmai, továbbfejlődési lehetőségeit. 4. hipotézis: Feltételezésem szerint a szociális/gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek tiszta formában nem találhatók meg a civil szektorban, mivel a szervezetek túlnyomó többségének alapító okiratában sokfajta cél fogalmazódik meg annak érdekében, hogy a szociális szektorban megjelenő összetett problémákat komplex módon tudják kezelni. 5. hipotézis: Ebből adódik az is, hogy a szociális/gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek egyidejűleg többfajta tevékenységet (kulturális, közfeladat-ellátás, településfejlesztés, szabadidős programok szervezése, stb.) folytatnak, ami feltételezné széleskörű, több irányban jelen levő kapcsolatrendszerüket is. Ennek ellenére - ötödik hipotézisem szerint - a szervezetek kapcsolathálózatelemzésekor elsősorban ad hoc, nem pedig folyamatosan működő, egymásra épülő kapcsolatokat, együttműködéseket fogok találni. 6. hipotézis: A fentiek tekintetében a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek kapcsolatai között meg kell különböztetnem a civillakossági, a civil-civil, a civil-állami/önkormányzati és a civilgazdasági kapcsolatokat. Feltételezésem szerint a civil-lakossági, a civil-civil és a civil-állami/önkormányzati kapcsolatok még bizonyos mértékig működnek, viszont a civil-gazdasági kapcsolatok egyre kevésbé, szinte teljesen hiányoznak a hálózatokból. Márpedig a fenti szektorok együttműködése értelmezésemben az integrált társadalom működésének alapja. 20

21 7. hipotézis: Utolsó hipotézisem visszautal első, elméleti és ötödik feltételezésemre. Hipotézisem szerint kutatásomban azoknál a szervezeteknél fogok nagyobb innovativitást, újító erőt és ötleteket tapasztalni ezáltal ezek a szervezetek nagyobb mértékben járulnak hozzá a regionalizmushoz -, melyek széleskörű, többirányú kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, s ezekből a kapcsolatokból adódó tapasztalataikat vissza tudják forgatni a szervezet működésébe. Ez a hipotézis a Csizmadia (2009) által, a vállalati szektorban feltárt hálózati alapú innovációs rendszerekkel cseng egybe. 1. ábra: Hipotézisek összefüggései H2 (személyes és forrásbővítési motiváció) H7 (innovációs tevékenység azoknál a szervezeteknél jobb, melyek folyamatos és széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek) H1 (civil szervezetektársadalmi tőke-területi identitásinnovációregionalizmus) H6 (forprofit szektorral fenntartott kapcsolatok alig működnek) H3 (személyes kapcsolatok dominanciája) H4 (sokfajta cél és sokfajta tevékenység jellemző) H5 (folyamatos és minden szektorral fenntartott kapcsolatokat kívánna, mégis ad hoc kapcsolatok a jellemzők) Forrás: saját szerkesztés. 21

22 1. 3. A dolgozat felépítése Dolgozatom három alappillérét a civil szervezetek, s a velük kapcsolatos gondolatkör, a hálózat, hálózatelemzés, valamint a szociális szféra témaköre adja. Már ennyiből is nyilvánvaló, hogy tanulmányom éppen ezért interdiszciplináris megközelítést kíván. Célom, hogy a dolgozatban felhasználjam a történelmi, szociálpolitikai, szociológiai, közgazdaságtani, jogi és politikatudományi elméleteket, modelleket, trendeket, gondolatokat annak érdekében, hogy minél teljesebb képet kapjak a szociális és gyermekvédelmi célú civil társadalom kapcsolatairól, hálózatairól, és azok működéséről két régióban, a Nyugat-dunántúli és az Északalföldi régióban. Dolgozatom elején azt a fogalmi sokféleséget jelenítem meg, ami a civil szektort veszi körül, s megadom saját, ebben a tanulmányban használt és követett definíciómat is. A következő fejezetekben a civil társadalom elmélettörténeti hátterét mutatom be, három fő kiindulási pontot megjelenítve: a gazdaság, társadalom és állam különválását; a társadalom és a közösség szerepét; valamint a keleti és nyugati társadalomfejlődés különbségeit ismertetve. Ezek után néhány, tehát a teljesség igénye nélkül - a dolgozat szempontjából adekvát elméletet vázolok fel a nonprofit szektorról, majd áttérek a második alappillérre, a hálózat és elemzése témakörére. Az elméleti fejezetek lezárásaként saját modellem felállítása következik: a civil szektor körül vonok egy keretet, melyben elhelyezem a fogalmat, és amely hozzájárul egész dolgozatom logikájának megértéséhez. Ebben a keretben szerepel a társadalmi tőke, a bizalom, az identitás, az innováció és a regionalizmus fogalma, melyeket tanulmányomban szorosan összetartozónak érzek. Vizsgálatom bemutatása előtt felvázolom a hasonló célú kutatásokat, melyek eredményeikkel hozzájárultak saját kutatásom kialakításához, majd az általam készített adatgyűjtés ismertetése következik, melyet a Nyugat-dunántúli és az Északalföldi régióban, szociális és gyermekvédelmi célúnak tekintett civil szervezetek körében végeztem, a következő fejezetben bemutatott kutatási módszertan szerint. 22

23 1. 4. A dolgozatban használt kutatásmódszertan Dolgozatom két nagy fő részre bontható, először a témával kapcsolatos elméleti alapok bemutatása, majd a saját kutatás ismertetése következik. Az elméleti alapok bemutatása során a következő tématerületekre koncentrálóan dolgoztam fel hazai és külföldi szakirodalmat: - a civil társadalom, a nonprofit szektor fogalmi és tartalmi megközelítése, a definíciók sokféleségének bemutatása; - a civil társadalom kialakulásának elmélettörténeti háttere három pilléren: a gazdaság társadalom - állam szétválása; a közösség, mint a civil szervezetek alapja és ennek viszonya a társadalomhoz, valamint a keleti és nyugati típusú társadalomfejlődés okai és következményei a civil szektorra nézve; - a nonprofit szektor elméletei; - a hálózatok és innovációk kérdésköre, jellemzői; - a fenti elméleti-fogalmi alapokon saját modell kidolgozása a civil szervezetek társadalmi tőke területi identitás innovációk regionalizmus témakörében; - a civil társadalom hálózatai, kapcsolatai kutatására lefolytatott vizsgálatok. A dolgozat második felében saját kutatásom bemutatása történik, mely többlépcsős, különböző módszereket használó munka. Ahhoz, hogy kitűzött céljaimat megvalósíthassam, mind kvantitatív, mind pedig kvalitatív módszerekre szükségem volt. Héra és Ligeti (2006) felteszi a kérdést, hogy melyik az igazi társadalomtudományos adatgyűjtési módszer, a megszámlálható, mérhetővé tett, mennyiségi adatokon keresztüli megismerés (kvantitatív), vagy a puha módszerekkel operáló, minőségi adatfelvételre jogosító kvalitatív? Egyetértek velük abban, hogy bár a két módszer mögött más-más világkép húzódik meg, alkalmazásuk szerencsés esetben egymásra épülve, egymást kiegészítve történik. Dolgozatomban én is erre törekedtem, az először kemény adatfelvételt 23

24 biztosító kérdőív, majd az egyes szervezetekről mélységükben is megismerést adó interjú és fókuszcsoportos interjú felhasználásával. Az alkalmazott módszerek kombinációját igazolja és támogatja az is, hogy együttes alkalmazásuk kölcsönös kontrollt is jelent, az egyik technika során elkövetett hiba (pl. kérdőívemben nem kaptam választ a leggyakoribb konkrét együttműködő partnerekre), a másik segítségével korrigálható (pl. fókuszcsoportos interjúimra ezeket a partnereket hívták meg a szervezetek). Nyilván mindegyik módszer előnyökkel és hátrányokkal is rendelkezik. A kvantitatív módszereket elsősorban akkor érdemes használni, ha már bizonyos rálátással rendelkezünk a kutatás témájára, a vizsgált célcsoport jellemzőire, hiszen akkor tudunk jó kérdéseket megfogalmazni, ha előzetes információk birtokában vagyunk. Dolgozatomban ezért a kérdőív alkalmazása előtt szakértői interjúkat készítettem a kutatás leendő célcsoportjának képviselőivel. A kvantitatív módszerek azonban (főként az általam használt kérdőív) merevek, új szempont megjelenésekor nem változtathatók, ezért információtöbblettel nem szolgálnak a kérdező számára. A motivációk, vélemények, érzések kutatását inkább a kvalitatív módszerek alkalmazásával tartja mérhetőnek a szakirodalom (Héra-Ligeti 2006; Babbie 1998, Vicsek 2006). Ennek érdekében alkalmaztam kutatásom során interjút és fókuszcsoportos interjút is. A következő táblázat összefoglalja a dolgozatban alkalmazott főbb terepkutatási módszereimet, a hat szolga módszer kérdései alapján. Hat szolga módszer kérdései 1. táblázat: A dolgozatban alkalmazott terepkutatási módszerek Kvantitatív módszer: Kérdőív Kvalitatív módszer: Fókuszcsoportos interjú 24 Kvalitatív módszer: Interjú Ki? A dolgozat készítője. A dolgozat készítője. A dolgozat készítője. Mit? - Kérdőív összeállítása - Interjúvázlat - Interjúvázlat a szakértői interjúk összeállítása a összeállítása a alapján. - Kérdőív tesztelése öt civil szervezet képviselőjének segítségével. - Kérdőív véglegesítése és kitöltetése a célcsoport tagjaival, majd a 212 értékelhető kérdőív feldolgozása. visszaérkezett kérdőívek, azok hibáinak és új szempontjainak azonosítása után. - Alanyok kiválasztása és felkérése a fókuszcsoport megszervezésére saját kapcsolati hálójukat aktivizálva, az általam megadott szempontok alapján (résztvevők köre visszaérkezett kérdőívek, azok hibáinak és új szempontjainak azonosítása után, valamint a fókuszcsoportos interjúra való felkérések visszautasítása után interjú lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban.

25 Miért? Hogyan? Nagy mennyiségű és számszerűsíthető, ezért a későbbiekben statisztikai eljárásokkal elemezhető adatok beszerzése érdekében. Az alapsokaság száma nagy volt (2192 szervezet), ezért átfogó információk szerzése csak ezzel a módszerrel vált lehetővé. A kérdőív célja hármas volt: információt kapni a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek alapadatairól, partnerség-építési tapasztalatairól és innovációiról. A kérdőív önkitöltős volt, en, postai úton kerestem meg a célcsoportot, majd telefonon ösztönöztem őket a kitöltésre. Az alapsokaságból mintát nem vettem, célom a minél több szervezet megkérdezése volt. Mikor? március augusztus Hol? Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között. Forrás: saját szerkesztés. és száma, témavázlat) fókuszcsoport lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban. Vélemények, motivációk, elképzelések, új szempontok feltárása a célcsoport kapcsolatait, ezekből származó előnyeit és hátrányait illetően. Komplex vélemények és motivációk megértése a témával kapcsolatosan, valamint ezek ütköztetése. Többfajta kommunikáció (megkérdőjelezés, vitatkozás, egyetértés, nonverbális jelzések, stb.) megismerése az együttműködő szervezetek képviselői között. (Vicsek 2006) - A kérdőívek alapján bő és többoldalú kapcsolati hálóval rendelkező szervezetek kiválasztása, lehetőleg mindkét régióból azonos számban. - Fókuszcsoportok lebonyolítása az alanyok által szervezett helyen, időpontban és résztvevőkkel. - Diktafon és videokamera használata, a csoporttól kapott engedély után augusztus november Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között. A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek kapcsolatait illetően a szervezet képviselője véleményének, attitűdjének megismerése. A vélemény kialakulásának oki feltárása. Non-verbalitás megfigyelése. - A kérdőívek alapján bő és többoldalú kapcsolati hálóval rendelkező szervezetek kiválasztása, lehetőleg mindkét régióból azonos számban. - Interjú lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban. - Diktafon használata az alany engedélye esetén augusztus november Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között. Kutatásom megvalósítása előtt tehát szakértői interjúkat készítettem. Ezek az interjúk a Győr és környékén működő civil/nonprofit szervezetek képviselőivel készültek annak érdekében, hogy kutatási tervem megvalósíthatóságát és előzetes hipotéziseim teszteljem. A szakértői interjúk annak feltárásában is segítettek, hogy megértsem, mit jelent a civil társadalom számára a kapcsolat fogalma, milyen szervezetekkel való együttműködést sorolnak ide, illetve, hogy valójában milyen 25

26 szinttől kezdődik számukra a kapcsolatban állok kifejezés besorolása (pl. konferencián szoktak találkozni, közös pályázatokat valósítanak meg, egy ernyőszervezethez tartoznak, stb.). Ez a fázis 10 interjút foglalt magában, melyek között különböző célú szervezetek és képviselőik jelentek meg (oktatási, kulturális, környezetvédelmi és szociális/gyermekvédelmi), s melyek 2009 nyarán zajlottak. A kutatás során első lépésben adatbázist hoztam létre (2009. szeptember március), melynek szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetekről szóló adatai a Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban KSH), az APEH és a bírósági nyilvántartás adatain alapulnak. E közös, a es esztendők legfrissebb adatait tartalmazó bázis két régió szervezeteit sorolta fel: egyik a Nyugat-dunántúli régió, másik pedig az Észak-alföldi régió. A két régióban összesen 2192, értelmezésemben szociális célú civil szervezet létezik ma. A saját értelmezést azért érdemes kiemelni, mert a KSH besorolása szerint összesen 18 összefoglaló kategória létezik a civil szervezetek tevékenységeit tekintve, s az egyes összefoglaló kategórián belül több aleset. A szociális tevékenységen belül összesen 35 alkategóriát különböztetnek meg. A KSH besorolása alapján a következő kategóriák számítanak szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek főbb tevékenységi körének: Gyermek- és ifjúságvédelem Intézményes gyermek- és ifjúságvédelem, támogatás Bölcsődei ellátás, támogatás Többcélú és egyéb gyermek- és ifjúságvédelem Családvédelem Nagycsaládos szervezetek Kolping családmozgalom Családi problémák kezelése Egészségkárosultak támogatása Intézményes egészségkárosult-ellátás, támogatás Mozgáskorlátozottak szervezetei, támogatása Értelmi fogyatékosok szervezetei, támogatása Krónikus betegséggel élők szervezetei, támogatása Vesebetegek szervezetei, támogatása 26

27 Cukorbetegek szervezetei, támogatása Látás- és hallássérültek szervezetei, támogatása Egészségkárosultak egyéb és általános támogatása Idősek támogatása Intézményes idősellátás, támogatás Idősek szervezetei, támogatás Önsegélyezés Önsegélyező, egészség- és nyugdíjpénztárak Szociális önsegélyező szervezetek Általános és többcélú önsegélyezés Rászorultak szociális támogatása Hajléktalanok szociális támogatása Menekültek szociális támogatása Szegények szociális támogatása Rászorult csoportok támogatása Rászorult egyének támogatása Többcélú és általános szociális ellátás Többcélú humanitárius szervezetek Vállalati, dolgozói szociális támogatás Általános és egyéb szociális ellátás, szolgáltatás Nonprofit szociális szolgáltató vállalkozás/kht. Ezen túl én kutatásomban szociális és gyermekvédelmi célú tevékenységnek tekintettem a következőket is: Nyugdíjas szervezetek, klubok Mentális és szenvedélybetegségek kezelése Alkoholprobléma kezelése Drogprobléma kezelése Pszichológiai problémák kezelése Mentálhigiéné Lelki segélynyújtás Egyéb és összetett mentális betegségek kezelése Foglalkoztatás, munkaügy Szociális foglalkoztatás 27

28 Munkanélküliség kezelése Munkanélküliek, álláskeresők szervezetei Nonprofit foglalkoztatási célú vállalkozás/kht Állampolgári jogok védelme Emberi jogok védelme Kisebbségvédelem Női jogok védelme Többcélú és általános adományosztás Többcélú és általános adományosztás, támogatás Nemzetközi szociális segélyszervezetek. Ezen tevékenységeken túl, a szociális és gyermekvédelmi szférában, az alapító okiratukban ezt nevesítő, szociális és gyermekvédelmi célú tevékenységet ellátó civil/nonprofit szervezetek közfeladatot is elláthatnak, illetve ilyen feladatba is bekapcsolódhatnak. Az évi III. törvényben (szociális törvény) és az évi XXXI. törvényben (gyermekvédelmi törvény) meghatározott szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások, valamint gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások kategóriái határozzák meg ezeket a tevékenységeket. Az évi XXXI. törvény szerint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások a következők: 15. (2) A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások: a) a gyermekjóléti szolgáltatás, b) a gyermekek napközbeni ellátása, c) a gyermekek átmeneti gondozása. (3) A személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekvédelmi szakellátások: a) az otthont nyújtó ellátás, b) az utógondozói ellátás, c) a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás. Szintén ebbe a körbe tartoznak az évi III. törvény által meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátások: 28

29 57. (1) Szociális alapszolgáltatások a) a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, c) az étkeztetés, d) a házi segítségnyújtás, e) a családsegítés, f) a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, g) a közösségi ellátások, h) a támogató szolgáltatás, i) az utcai szociális munka, j) a nappali ellátás. (2) A személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást a) az ápolást, gondozást nyújtó intézmény, b) a rehabilitációs intézmény, c) a lakóotthon (a továbbiakban a)-c) pont együtt: tartós bentlakásos intézmény), d) az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény (a továbbiakban a)-d) pont együtt: bentlakásos intézmény), f) az egyéb speciális szociális intézmény. Az évi XXXI. törvény 96.. (1) bekezdés és az évi III. törvény 91.., az évi LXV. a helyi önkormányzatokról szóló jogszabállyal (81.. (1) bekezdése) összhangban meghatározza, hogy a települési önkormányzat által, a lakosság szükségleteivel összhangban, kötelezően nyújtandó szociális és gyermekjóléti/gyermekvédelmi ellátásokat az önkormányzat más szolgáltató, fenntartó útján is elláthatja, például civil és nonprofit szervezet által is. Ez a szabályozás egyértelműen kijelöli a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek helyét a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok között. A kötelező feladat átvállalásán és az együttműködésen kívül egyéb lehetőség is kínálkozik a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek bekapcsolódására a szociális szektorba. A szociális szolgáltatástervezési koncepcióban a szükségletekre alapozva zajlik a térség által nyújtott szociális szolgáltatások létrehozásának és fejlesztésének tervezése. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 29

30 1993. évi III. törvény 92. (3) bekezdése alapján a legalább 2000 lakosú települési önkormányzat a településen élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében szolgáltatástervezési koncepciót készít. A szolgáltatástervezési koncepciót a helyi önkormányzat kétévente felülvizsgálja és aktualizálja, melynek folyamatába bevonja a településen működő és szociális/gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezeteket. Mindezek alapján saját kutatásomban új kategóriákat is bevontam a szociális célú civil szervezeteket tekintve, s így a vizsgálandó szervezetek száma kibővült. Az adatbázis létrehozását jelentősen nehezítette, hogy a szervezetek általában többcélúak, így előfordult, hogy mivel az alapító okiratban szerepelt a szociális tevékenység, de nem ez volt a szervezet fő irányvonala, az adott civil mégis bekerült a kutatásba. Mint a fentiekből is kitűnik némileg, a szociális és civil szféra még egy sajátosságával szembe kell(ett) néznem. A fentiek során következetesen a civil szervezetek kifejezést használtam, a nonprofit szervezet helyett, ugyanakkor azonban a civil / nonprofit kutatásokra oly jellemző szóhasználati vitákat jelenleg kikerülve nyilvánvaló, hogy a kutatásba csupán intézményesült szervezetek kerülhettek bele, tehát olyan szervezetek, melyek a különböző nyilvántartásokban szerepelnek. Mindezek alapján a nonprofit szervezet kifejezés a helytállóbb, ugyanakkor a civil/nonprofit kifejezés használatával utalok arra, hogy a kutatásom törekszik arra, hogy elsősorban alulról jövő kezdeményezéseket vizsgáljon. Kutatási tervem szerint az általam összeállított kérdőívet először öt szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezet vezetőjével teszteltem, és megjegyzéseik, észrevételeik alapján átalakítottam, majd az adatbázisban szereplő szervezeteket es, telefonos, postai megkeresés alapján kérdőív kitöltésére kértem (2010. március augusztus). A visszaérkezett kérdőívek elemzése után fókuszcsoportos interjút készítettem (2010. augusztus november) a legtöbb kapcsolattal rendelkező, legaktívabb szervezetek és kapcsolati szervezeteik képviselőivel annak érdekében, hogy mennyiségi adataimat minőségi adatokkal egészítsem ki. Az adatbázisban szereplő szervezetekből mintát nem vettem, célom az volt, hogy az összes ott szereplő szervezettel, illetve a lehető legtöbbel felvegyem a kapcsolatot. 30

31 A két régióban megjelenő összesen 2192 szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezet közül összesen 224 küldte vissza a kérdőívemet, ebből azonban csak 212 kérdőív tartalmazott elegendő mennyiségű információt az értékeléshez. Ez az arány 10%-os lekérdezettséget jelent és önkitöltős kérdőívről lévén szó átlagos visszaküldési arányt jelez annak ellenére, hogy a szervezeteket telefonon, illetve felbélyegzett válaszborítékkal ösztönöztem a kérdőív kitöltésére és visszaküldésére. A visszaküldött kérdőívek alapján 40 szervezetet választottam ki, akikkel fókuszcsoportos interjút szándékoztam készíteni. Ebből 20 szervezet vállalta a fókuszcsoportos interjút, 20 szervezet esetében viszont időhiányra és a megszervezésre fordított kapacitáshiányra hivatkozásuk miatt csupán interjút sikerült készítenem szervezettel készítettem fókuszcsoportos interjút a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióból, a fókuszcsoportok helyszíne a következő volt: Kapuvár, Győr, Mosonmagyaróvár, Keszthely, Nagykanizsa, Sé, Szombathely, Rum és Zalalövő, illetve Szolnok, Kisújszállás, Debrecen, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Rozsály és Törökszentmiklós. Az interjúk tekintetében szintén interjú készült a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban: Szombathely, Körmend, Győr, Sopron, Bük, Kőszeg és Zalaegerszeg, illetve Mezőtúr, Debrecen, Szolnok, Tiszacsege, Sárrétudvari, Nyíregyháza, Baktalórántháza, Nagykálló és Kenderes viszonylatában. 31

32 2. Fogalmak és elméletek: a civilek és a hálózat Fogalmi sokféleség, és ami vele jár Bartal (2005) szerint a nyolcvanas éveket a szakirodalom a civil társadalom reneszánszának tekinti. Mindezt a kutatók általában a szervezetek számának robbanásszerű növekedésével igazolják, ugyanakkor viszont ekkor született meg az egyik legismertebb meghatározása a modern civil társadalomnak, Arato és Cohen (1988, hivatkozik rá Bartal 2005) leírása szerint. Eszerint a civil társadalom szervezetek hálózata, mely különbözik az állam és a gazdaság intézményeitől. Nyilvános szféra, de önkéntes és szabadon választott is. Rendeltetése, hogy az államot kontrollálja és a társadalom érdekeit artikulálja. Ezzel szemben, 13 évvel később Miszlivetz (2001, ) a következő értelmezést tartja adekvátnak: a civil társadalom nem redukálható az intézmények birodalmára. A civil társadalom világa a strukturált, társadalmilag megteremtett tudat világa is, a kölcsönös megértések hálózata, amely az explicit intézmények alatt és felett működik Ezekhez az értelmezésekhez teszi hozzá Bőhm a közösség fogalmát. A civil társadalom Bőhm (2003, 235.) szerint az a világ, ahol az állampolgárok sajátos formális és informális csatornákon keresztül tevékenykednek autonóm célokat követve, önmagukat közösséggé szervezve, s öntevékenyen szolgálva saját és közösségeik érdekeit. Bőhm a hazai felfogások közül még hoz megközelítéseket a civil társadalom fogalmára: 1. Arató András közéleti szerepvállalásként értelmezi a civil társadalmat, mely az elit hatalmi döntéseinek befolyásolására törekszik. 2. Molnár Miklós ezzel szemben a politikai szférán kívüli társadalomnak tekinti, míg mások az állammal szembenálló, attól független szerveződésként értelmezik. 3. Hankiss Elemér és Szelényi Iván szerint viszont a civil társadalom a hivatalos mögötti második szférában értelmezhető. (hivatkozik rá Bőhm 2003, 236.) 32

33 Ferguson és Smith szerint (hivatkozik rá Miszlivetz 2001) a civil társadalom fogalma akkor született, amikor a korai kapitalizmusban az egyéni önzés ellenpontját keresték. Az egyén individualizációja ellentéteként, áldozatként a közösségért hozza létre azt a társadalmi teret, amit civil társadalomnak neveztek el. Dahrendorf viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy egy civil társadalom mindig olyan társadalom, mely arra törekszik, hogy senki ne legyen kirekesztve, s amely az odatartozás érzését biztosítja. (hivatkozik rá Miszlivetz 2001) Az értelmezések tengerében tehát a következő kulcsszavak emelhetők ki a civil társadalom fogalmával kapcsolatban: intézmények, szervezetek, társadalmi tudat, társadalmi tőke, közösség, valamint az államon, politikán és piacon kívül megjelenő rendszer, szektor és társadalom. Alexander (hivatkozik rá Anheier, Glasius és Kaldor 2001) ezeket a meghatározásokat teszi értelmezésében időrendbe, s így különít el három nagy szakaszt a civil társadalom fejlődésében: 1. A 17. század végétől a 19. század elejéig tartó első szakaszban a fogalom inkluzív, esernyő jellegű, morális és etikai erőként jelenik meg, egyfajta gyűjtőfogalomként. A civil társadalom megjelenése ekkor a civilizációs folyamatot volt hivatva előre lendíteni, segítette az állam és a társadalom szétválását. 2. A második szakaszban már pejoratív értelemben jelent meg Marxnál, azonosításra került a piaccal, így kiiktatandó fogalom lett. 3. A harmadik szakasz a civil társadalom számára az informális kapcsolatok, a közvetlen társadalmi kapcsolatok és a nyilvánosság gyűjtőfogalma, mely napjainkig is tart. Végül Glózer (2008) vezeti végig a civil társadalom meghatározásáról szóló vitákat, megközelítéseket (diskurzust), a nyelvi változásokat figyelembe véve, az elmélet és módszertan kérdésétől kezdve egészen a fejlesztés kérdéséig. Megállapításai szerint a civil társadalom fogalmára vonatkozó diskurzus több stratégiát is jelent egyúttal: A recepciós megközelítés a civil társadalom eszmetörténeti koncepcióját foglalja magában, tehát a célja a fogalom értelmezése. 33

34 A strukturális helykeresés már a civil társadalmat egy önálló entitásként értelmezi. Végül a mérés és a fejlesztés megközelítései a civil szervezetekre és azok tagjaira koncentrálnak. Bár a szerzőnek nem célja a feltárt stratégiákat időrenddel is azonosítani, mégis úgy tűnik, hogy a recepciós megközelítés jelenti a fogalom kiindulópontját, melyre a mérés és fejlesztés teszi fel a koronát. Ennek a megközelítésnek megfelelően dolgozatom a fejlesztés stratégiáját követi, hiszen a civil társadalmat az azt alkotó civil szervezetek egy részén keresztül vizsgálom. Ugyanakkor Glózer felhívja a figyelmet a fogalom lebomlási folyamatára is. Felismerése szerint ez mindenekelőtt a fogalom magyarázó erejét és hatókörét érinti, viszont számomra kirajzolódik az is, ahogy az egyes tudományágak bevonódnak a civil társadalom vizsgálatába. 1 Glózer következtetése szerint a politikai filozófia foglalkozott először a civil társadalommal, tehát az elit kultúra, mely elsősorban a társadalmi szerződés lehetőségét, az interkulturális és történelmi tanulás jelentőségét taglalta a fogalommal kapcsolatban. Ezután a politikatudomány, a szociológia, a közgazdaságtan és a jogtudomány a kérdés olyan, gyakorlatibb jellegű vonulatát tanulmányozták, mint a jóléti szolgáltatások, a szektorok együttműködése, vagy a civil szervezetek politikai szerepvállalása. Ezekből a kutatásokból származnak az alkalmazott nonprofit elméletek. Tehát a lebomlás folyamata az elméleti tanulmányok felől a gyakorlat irányába tart. A civil társadalom tehát ma és ebben a dolgozatban is elsősorban a gyakorlati megközelítés felől interdiszciplináris módon vizsgálandó, így a civil társadalom mellett szükséges a gyakorlati megvalósítást biztosító nonprofit szervezetek definiálása is. Bartal (2005) Robert Jenkins (1997) interaktív meghatározását alapul véve különíti el a civil társadalmat a nonprofit szektortól. Értelmezésében a nonprofit szektor bizonyos értelemben szűkebb, bizonyos értelemben pedig tágabb kategória, mint a civil társadalom, hiszen a nonprofit szektor nem foglalja magában a társadalmi mozgalmakat, informális kezdeményezéseket vagy a szomszédsági együttműködéseket. A nonprofit szektor csak azokat a szervezeteket tömöríti, melyek 1 Ez is indokolja a dolgozatomban érvényesített interdiszciplináris szemléletet. 34

35 jogi formát öltöttek, s ezen jellegzetessége kapcsán különül el az informális szektortól is. Viszont a két szektor lényeges összekapcsolódását adja, hogy általában az informális szektorban jönnek létre azok a közösségi szükségletek, melyek a nonprofit szektor által kerülnek kielégítésre. Ugyanakkor tágabb fogalomnak is tekinthetjük, hiszen a nonprofit szektorba számos olyan kezdeményezés is beletartozik, melyek állami kezdeményezésre jöttek létre. Egyes kutatók (Bíró 2002) ezért a szektort duálisnak 2 minősítik, s a civil nonprofit kifejezést egyben használják rá. Miszlivetz (2001) értelmezésében a civil társadalom önkéntes és alulról jövő mozgalmai helyére léptek az NGO-k (non-governmental organisations), ezáltal intézményesülés és professzionalizálódás következett be. Az NGO-k azonban nem feltétlenül és teljes körűen a civil társadalom programjának megvalósítói állami feladatokat vesznek át, szerveződésük gyakran anyagi érdekből vagy munkahelyteremtési igényből fakad. Miszlivetz tehát ezeket a szervezeteket nem tekinti a valódi civil társadalom részének, véleménye szerint az egyes szervezettípusokat jelölő rövidítések is gyakran utalnak az adott szervezet működésének valódi vagy nem valódi civil voltára: quasi NGO=QUANGO; donorok irányította NGO=DONGO; pénz irányította NGO=MONGO; maffia vezette NGO=MANGO; hamis (fake) NGO=FANGO. Az egyes kutatók definícióinak sokféleségét látva a jog szükségét érezte egy taxatív jellegű felsoroláson alapuló meghatározás megfogalmazásának, de egyúttal bevezetett egy új fogalmat is, a civil szervezetek fogalmát. A évi L. törvény (a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvény) értelmező rendeletében meghatározza a civil szervezet fogalmát: a civil szervezet az egyesülési jogról szóló évi II. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró társadalmi szervezet, szövetség (kivéve a pártot, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet, a biztosítóegyesületet, valamint az egyházat), és a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró alapítvány (ide nem értve a közalapítványt). 2 Hiszen mind az állami nonprofitok, mind pedig a civil nonprofitok ide tartoznak. 35

36 Bartal (2005) szerint azonban a fentiektől eltekintve a civil szervezet, civil szektor kifejezést elsősorban akkor használják, ha az állampolgári kezdeményezések fontosságát akarják hangsúlyozni a szférával kapcsolatban. Nárai (2007) az alábbi táblázatban meglátásom szerint jól összefoglalja, s számomra is elfogadhatóvá teszi a civil társadalom nonprofit szektor társadalmi kezdeményezések informális szektor NGO-k civil szervezetek egymáshoz való viszonyát. Nárai rendszerezése szerint dolgozatom elsősorban az általa és Bíró (2002) által is civil nonprofit szektornak definiált szervezetek körére koncentrál. 2. ábra Forrás: Nárai 2007: 17. A definíciós problémák és a fogalomhasználat sokfélesége alapvetően a szektor egyegy jellegzetességére utalnak. A civil szektor fogalmi megközelítései azonban magukban rejtik a szféra tartalmi megközelítését is, ami főként az általam vizsgált szociális/gyermekvédelmi célú szervezetek esetében a piac kudarcának kiindulópontjától vezet el az állam, állami szintű közösségek kudarcáig, mely az egyik motivációja a civil szektor megjelenésének. A tökéletes versenynek megfelelő - vagy ahhoz közeli viszonyok közepette a piaci mechanizmus összehangolja a piaci szereplők egyéni döntéseit és hatékonyan 36

37 szervezi meg az erőforrások elosztását és felhasználását (Pareto hatékonyság), de vannak olyan körülmények, amikor a piaci mechanizmus működése során kialakuló erőforrás elosztás nem hatékony. Ez a piaci kudarc, mely arra ösztönzi az államot, hogy redisztribúciót valósítson meg, tehát egyes központosított javakat újra elosszon, illetve a kollektív javakat maga állítsa elő és kínálja. Ugyanakkor az államnak és közösségeinek is megvannak a belső korlátjai a kollektív javak (pl. szociális szolgáltatások) előállítása terén: csak a többség, vagy befolyásosabb társadalmi csoportok által igényelt mennyiségben és választékban gondoskodik a kollektív javak termeléséről, ezáltal mindig marad kielégítetlen kereslet, mely szükségletté formálódva életre hívja a civil világot és szervezeteit. A civil és nonprofit szektor definiálása mint a fentiek mutatják sok oldalról lehetséges. Dolgozatomban azonban én a definíciós vitákat elkerülve több elemből álló megközelítést kívánok alkalmazni. Az alábbi értekezésben a civil, nonprofit szervezetek kifejezés alatt értem az Arato és Cohen (1988) által meghatározott fogalom értelmében szervezetek hálózatát, melyek egyértelműen elkülöníthetők az államtól és a gazdaságtól, és amelyeket a Bíró (2002) és Nárai (2007) által használt civil nonprofit szervezetek kategória alá tudok besorolni. Ezen szervezetek elsődleges feladata az, hogy az államot kontrollálják (Arato és Cohen 1988), illetve az általa és a piac által nem kielégített szükségleteket megtalálják, arra rugalmas módon reagáljanak, ezáltal az odatartozás érzését biztosítsák a közösség szereplői számára. (Dahrendorf, Ferguson és Smith, hivatkozik rá Miszlivetz 2001, Bőhm 2003) Mindez arra is felhívja a figyelmet, hogy dolgozatomban a civil társadalmat, szektort és szervezeteket nem csupán intézmények, szervezetek összességének tekintem, hanem lényegesnek tartom közösségszervező és társadalmi hatást gyakorló szerepüket is. Hammer (1995, hivatkozik rá Glózer 2008, 230.) foglalja össze legjobban e fejezet lényegét, s definíciója hidat képez a fogalmi zűrzavarban: A civil szervezetek szerepe mindenekelőtt az, hogy a polgárok közösségei egymás között tesztelik, próbálgatják azokat a fogalmakat, gondolatmeneteket, melyekkel megérteni kívánják a világot. Ez a megértés pedig egyszersmind teremtő változtatás is. Például ha magánemberek összegyűlve azt latolgatják, hogy egy adott probléma esetében mit 37

38 tenne egy ideális polgár, akkor tulajdonképpen már teszik is azt, amit az a bizonyos tenne. Hammer szerint tehát a civil világ, közösségek alapja a polgár, ideális polgár, aki ha sem a piacon, sem az állam által kínált szolgáltatások között nem találja meg a neki megfelelőt, létrehozza azt a civil szektor keretein belül. Ez az elmélet azonban nem minden társadalomban tud(ott) működni, a civil társadalom kialakulása alapvetően különbözik a nyugati és keleti államokban. Ahhoz tehát, hogy számomra a civil szervezetek Magyarország két régiójában vizsgálhatók legyenek, szükséges az elmélettörténeti háttér felvázolása. 38

39 2. 2. A civil társadalom kialakulása Az állam, a gazdaság és a civil társadalom elkülönülése A civil társadalom kifejezés mint annyi minden más alapvetően ókori fogalom. A latinban a societas civilis, az ógörögben pedig a politike koinona a kifejezés közvetlen megfelelője. Az ókorban mindez valamiféle politikai társadalmat jelentett, ahol az aktív állampolgárok alakítják a politikát és fontos jellemzője volt, hogy a magánérdek elé kellett helyeznie a közjót. Anheier, Glasius és Kaldor (2001) szerint a kifejezést folyamatosan használták az európai történelemben, de igazán fontossá csak a nemzetállamok kialakulásának időszakában vált. Ennek megfelelően a civil társadalom egyik legelső szerzője Thomas Hobbes 3 volt, aki a társadalmi szerződés elméletével hozta összefüggésbe a fogalmat. Az elmélet szerint a természeti állam minden ember háborúja minden ember ellen, amivel szemben áll a civil társadalom, melyben a jogokon alapulva az irányítókat és az irányítottakat egyaránt a társadalmi szerződésben foglalt törvények kötik. Hobbes ugyanakkor műve elején leszögezi, hogy szinonimaként használja a commonwealth, state és a latin civitas fogalmakat, tehát elmélete nem elsősorban a mai értelemben használt civil társadalom elmélete, hanem a társadalomelméletek egyike. Farkas (2007, 11.) jegyzi meg, hogy Hobbes szerint a állam mintegy inkubátorként borul az emberi sokaság fölé, mesterséges klímájában ez a tömeg, amely természeti állapotban nyers és alaktalan, formálódni és tagolódni kezdhet a szerződések és a képviseleti megbízások vonalai szerint, mígnem az ezekhez szükséges szerepek lassan megrögzülnek, a test önálló életre képes szervezet lesz, és ennek idővel a tudatára is ébred. Locke 4 szerint - aki elutasítja Hobbes természeti törvényét - ugyanakkor a civil társadalom legfőbb erénye a törvénykezés, ezáltal a legfontosabb kivívott jogok közé tartozik itt a szabadsághoz és a magántulajdonhoz való jog. Locke gondolatai mai napig visszacsengenek a civil jogvédő szervezetek tevékenységében. Az első gondolkodó, aki szerint a civil társadalom független az államtól, bár szimbiózisban él azzal, Hegel 5 volt. Szerinte a civil társadalom kizárólag társadalmi ben megjelent művére hivatkozom ban megjelent művére hivatkozom ben megjelent művére hivatkozom. 39

40 érintkezés és kereskedelem, ami elválik a kormányzástól és a közéleti szerepléstől. Szintén Hegelnek köszönhető maga a fogalom használata is, 1821-ben használta először ebben a formájában. Ezt a gondolatot folytatta Marx 6, amikor tovább szűkítve a fogalmat és némileg vakvágányra terelve -, a civil társadalmat a polgári társadalommal azonosította, és csak a gazdasági életet tekintette a fogalom megjelenési színterének, ahol mindenki saját önző érdekeit hajszolja, elidegenedik saját emberi lehetőségeitől és környezetétől (Anheier, Glasius és Kaldor 2001). Tehát a marxizmus alaptézise Gellner (1994) értelmezésében az, hogy a civil társadalom puszta szemfényvesztés. Álca, ami segít elrejteni a bizonyos fokig vele szemben álló állam valódi, negatív, uralkodó természetét. Alapjában véve tehát mind az állam, mind pedig a civil társadalom felesleges, hiszen ha az állam által megvalósított kizsákmányolás megszűnik, olyan társadalmi rend alakul ki, amiben nem lesz szükség a központi hatalmat ellensúlyozó intézményekre (értsd: civil társadalomra) sem. Locke gondolatait Alexis Tocqueville 7 elméletében fedezhetjük fel újra. Ő az, aki ismét visszatér az egyéni szabadságjogok és a civil társadalom fogalmainak összekapcsolásához. Úgy véli, az egyéni szabadságjogok a demokratikus eszközök által biztosíthatók, amikbe bele kell érteni az ún. szövetségesi életet is. Tocqueville elméletében fedezhető fel először az a gondolat is, hogy az államhatalom ellenőrzéséhez is aktív önkéntes szektorra van szükség. Anheier, Glasius és Kaldor (2001) szerint a civil társadalom mai, modern megközelítését először Gramsci 8 írta le. Bár műve (Prison Notebooks) nem elsősorban a civil társadalmat elemzi, és önellentmondásokkal terhelt, mégis elválasztja a civil társadalmat a gazdasági kapcsolatoktól. Itt látható tehát először a civil társadalom mai értelmezésében, az állam és a piac között (Arato és Cohen értelmezése 1988). Ugyanakkor azt is kimondja, hogy a civil társadalom, mint a társadalmi érintkezés nem állami és nem gazdasági színtere, csak átmeneti és stratégiai, a forradalmi harc eszköze. A végső cél elérésekor a marxi, állam és civil társadalom nélküli világ fog kialakulni ben megjelent művére hivatkozom ban megjelent művére hivatkozom ben megjelent művére hivatkozom. 40

41 Némileg erre a gondolatra rímel Weber 9 elmélete, aki szerint a közösségi cselekvés szerkezeti formái öntörvényűek, így a közösség kialakulásában sokféle ok játszhat szerepet, nem csupán gazdasági motiváció. Weber szerint bár nem egyértelműen a civil társadalomról beszél - a közösség kialakulásának egyik első jele a közösségi cselekvés, ami aztán társulássá alakítja a közösséget. Ehhez azonban kell egy közös érdek ami általában a gazdaság, de természetesen más is lehet (pl. érdekképviselet). Weber (1992) a közösség tekintetében alapvetően két feltételt szab: helyileg összetartozó emberek alkotják és közös cselekvés köti össze ezeket az embereket. Fontos közösségszervező erőnek tekinti a rokonságba vetett hitet is, ami arra épül, hogy mindnyájan részesei egy sajátos becsületnek amellyel kívülállók nem rendelkeznek. (Weber 1992, 46.) Ugyanakkor az elmélet szerint pusztán a közösség eszmei életéhez tartozó közös érdekek nem olyan hatékonyak, mint a gazdaság. Így az időszakos és irracionális alkalmi cselekvés helyébe tervszerűen működő, racionális üzem kerül, amely akkor is tovább működik, ha az érintettek maguk már rég elveszítették lelkesedésüket eszmék iránt. (Weber 1992, 43.) Látható tehát, hogy Weber elismeri a civil társadalom működését, bár nem tartja olyan hatékonynak, mint a gazdaságot, s felhívja a figyelmet arra is, hogy a civil társadalom egységeinek elhalását mi okozhatja: a motivációvesztés. Ugyanakkor lényeges, hogy a civil társadalom szerinte is elválik a gazdaságtól. A fenti elméletek tehát onnan indultak s oda jutottak, hogy a társadalom és gazdaság viszonyát elemezték, a kettőt különítették el egymástól. Ugyanakkor Glózer (1999, 71.) hívja fel arra a figyelmet, hogy a civil szférát a politikától, azaz az államtól is szükséges elkülöníteni: a civil társadalomról szólva arra a politikát körbefonó szövedékre utalnak, mely az államon kívül, akörül elhelyezkedő civil szervezetek, intézmények, kapcsolatok hálózatát jelenti. Összefoglalva tehát a három szektor egymáshoz való ideális viszonyát, a következőket lehet elmondani: a gazdaság kínálja hatékonyságát és forrásait, az állam szabályoz és forrásokat ad, míg a civil szektor rugalmasságával és a társadalmat alkotó egyénekhez való közelségével, közösségteremtő erejével ben megjelent művére hivatkozom. 41

42 járul hozzá a társadalmi kiegyezés, megbékélés gyakorlatának és szellemének megteremtéséhez (Hankiss 2010). Mindez tehát új formában erősíti meg jelen dolgozatban használt civil szektor definíciómat A közösség és kultúra szerepe a civil társadalom létrejöttében Más az alábbiakban következő - elméletek szerint azonban a civil társadalom a közösség fogalmával hozható szoros összefüggésbe, s nem a társadalom, gazdaság és politika, hanem a társadalom és közösség elkülönítése a lényeges kiindulópont. Elsősorban Tönnies (1983) az, aki foglalkozik a közösség és a társadalom kérdésével: szembeállítja a kettőt, szerinte a bizalmas együttélés a közösség, míg a nyilvánosság a társadalom. A közösséget eleven szerveződésnek, míg a társadalmat mechanikus, mesterséges képződménynek tekinti. A közösségi élet a kölcsönös birtoklás és élvezet, a közös javak birtoklása és élvezete. Szerinte a három összekötő kapocs egy közösségben a vér (kapcsolat, hálózat), a hely (nyelv, kultúra geográfiai meghatározottsága) és a tudat (emlékezés, emlékezet). Csepeli (1981) szerint viszont a közösség meghatározásának többféle lehetősége van: az ember társadalmisága itt koncentrálódik, célok és szükségletek tartják össze, attitűdök és normák jellemzik, tagjainak fejlődését is elősegíti, tudatosság és változtatás jellemzi. Jelentőségüket abban látja, hogy célt és perspektívát nyújtanak az egyénnek, önmeghatározásában az összetartozás élményét adják. Mérei (1971) hívja fel arra a figyelmet, hogy az igazán lényeges kérdés a spontán hálózata ezeknek a közösségeknek, amely mindig ott van a háttérben, még ha nem is rögzített úgy, mint egy intézményes hálózat. Hankiss (1983) értelmezésében viszont ezeknél a horizontális kapcsolódásoknál fontosabb a közösségekben megjelenő függőleges kapcsolatok rendszere, mert ez függőségeket jelez. Szerinte a társadalom különböző szintjeit személyes és nem intézményes kapcsolatok kötik össze, bár a kettő gyakran párhuzamosan fut egymással. A rendszerben a döntő kapcsolatok vertikálisak és nem horizontálisak. Hankiss szerint ezek a vertikális jelegű közösségek a meghatározóak, mivel a társadalom szempontjából igen nagy ellenállásba ütközik a horizontális 42

43 jellegű közösségek létrehozása. Ezek ugyanis a társadalmi hierarchia azonos szintjén levőkből verbuválódnak, vagy ha nem, akkor a társadalmi különbségek itt nem játszanak szerepet, amit viszont a társadalom nehezen tolerál. 10 Hankiss ben íródott Új Diagnózisaiban is azt írja, hogy vágyálom maradt a közösségi dialógus és hálózatok kialakulása. Habermas (1965) viszont a polgári nyilvánosság eszméjéből vezeti le a civil társadalmat, s külön-külön elemzi az egyes országok kultúráját a tekintetben, hogy a nyilvánosság kis körei hogyan alakultak. Az ő elméletében tehát a kultúra dominál, nem az alrendszerek (gazdaság, politika, civil társadalom) szétválasztása, s nem is a közösségek és a társadalom viszonya, bár összefoglalóan talán megállapítható, hogy a civil társadalom kialakulása természetesen szorosan kötődik a politika és gazdaság alakulásához. A. Gergely András (1993) elmélete szintetizálja a közösség, a társadalom és kultúra fogalmát. Szerinte a közösség családot, rokonságot, tulajdont, szerepeket, kötelességet kötött egybe, és a lokalitás a makrotársadalomhoz való tartozás viszonyrendszerében létezett csak. A helyi társadalmak nem mások, mint sokdimenziós társadalmi szerveződés folyamatok, melyekben meghatározó a közös cél- és értékrendszer, normarend, kulturális hagyomány. Tehát duális rendszerről beszélünk (helyi és társadalmi), melynek belső támpillére a közösségi, lokális erőviszonyok és együttműködési formák sokasága. Bőhm (2003) a globalitás-lokalitás viszonyrendszerébe helyezi a társadalomközösség kérdését. Szerinte a globalizáció felbomlasztja a tradicionális társadalmakat, s megváltoztatja a tradicionális emberi kapcsolatokat és értékeket. Ezzel párhuzamosan azonban zajlik a lokalizálódás folyamata, hiszen a tradicionális értékek vesztésével felerősödnek a társadalom közösségek iránti igényei, illetve a kisebb közösségek értékeinek, kapcsolatainak megőrzésére tett erőfeszítések. A helyi társadalomszervezésben a civil szervezetek kiemelten fontos szerepet töltenek be. Bőhm sémája szerint a kiindulópont a család, mint primer közösség, ami köré szerveződnek a rokonság, szomszédság, majd a mind tudatosabban szerveződő közösségek, egészen a helyi társadalomig. Ezek a fokozatok az integráció lépcsőit is jelentik. Saját meglátásom szerint azonban ezek a lépcsők nem csupán az integráció, hanem az interakciók szintjeit is jelentik. 10 Ezzel szemben Beck (2003) éppen azt vallja, hogy az új modernitásban ezek a közösségek erősödnek meg. 43

44 Lényeges, hogy ebben az elméletben az egyén a középpont, aki nem passzív szemlélő, hanem aktívan alakítja a viselkedésmódját a környezet különböző szintjein. Bőhm elmélete a humán ökorendszer megközelítésre rímel (Gordon és Schutz 1982), melynek középpontjában az egyén áll, s a hangsúly az egyén és hagymaszerűen köréje boruló környezete (család, helyi közösség, kultúra, nemzet, állam, társadalom) kétirányú kölcsönhatásán van. Bőhm szerint a közösséggé szerveződés szempontjából meghatározó a jelentősége a nagytársadalom demokratizálódásának és a közvetítő mechanizmusoknak, valamint a termelésnek és fogyasztásnak, a közéletnek és kommunikációnak. A helyi társadalmak ezen keresztül tudnak kapcsolódni a nagytársadalomhoz, illetve a társadalom ezen keresztül szabályozza a helyi közösségeket. Bőhm szerint közösségteremtésen azt értjük, hogy az individuum a családi, rokoni közösségi formákon keresztül eljut egy magasabb szintű és szervezettségű civil közösségig, ahol kifejeződik a helyi társadalom kohéziója és megjelenik az identitástudata is. Az egyén és a helyi társadalom kapcsolata számára hat dimenzión keresztül válik értelmezhetővé: 2. táblázat: Az egyén és a helyi társadalom viszonya Forrás: Bőhm EGYÉN elégedettség kötődés perspektíva HELYI TÁRSADALOM részvétel kooperáció integráció A. Gergely (1999) a magyar civil társadalomról való gondolkodásában három fokozatot tud elkülöníteni. Saját bevallása alapján először a civil társadalmat a helyi társadalmak önkeresésének tartotta Magyarországon (1980-as évek), majd a helyi érdekek megjelenítőjének. Nézete szerint azonban az új évezredre a civil társadalom megjeleníti magát etnoregionális térben, azaz eltérő kulturális örökségében is. Az alábbi ábra összefoglalja a fenti szerzők, közösség és civil szervezetek, valamint társadalom összefüggéseit taglaló gondolatait. 44

45 3. ábra: Az egyén, a közösség és a társadalom egymáshoz való viszonya a civil társadalom kialakulásában Forrás: saját elképzelés Weber, Tönnies, Csepeli, Mérei, Hankiss, Habermas, A. Gergely, Bőhm munkái alapján. A szerkesztést megvalósította: Forgó Anna A nyugati és a keleti társadalomfejlődés és hatásai A Gellner (1994) által megrajzolt kép a fentieknél jóval bonyolultabb, ugyanakkor talán egységesíti is a fenti elméleteket, melyek három különböző nézőpontból indultak ki: a gazdaság, politika és társadalom elkülönítéséből, a társadalom és közösség viszonyából, valamint a társadalom kulturális örökségének meghatározásából. 45

46 Gellner a társadalomból, s annak kategóriába sorolásából indul ki. Úgy véli, ha meg akarjuk érteni, mit jelent ma a civil társadalom, akkor nem szabad egy kalap alá vennünk minden olyan valaha létezett társadalmat, amelyben hatékony intézmények ellensúlyozzák az államhatalmat (Gellner 1994, 14.) Három alternatívát vázol fel: egyrészt beszél a kasztosodott, a kapcsolatok és rituálék által meghatározott társadalmakról, amelyekben ugyan nem feltétlenül a központi hatalom akarata érvényesül, de azt a szabadságot sem biztosítják, amely kielégítő lenne; másrészt felvázolja a központosított hatalmakat, amelyek mindent a centralizált irányításnak rendelnek alá, s ezzel megsemmisítik a társadalmi alrendszereket; harmadrészt pedig megkülönbözteti a szerinte kizárólagosan a civil társadalomnak tekinthető formációt, ami egyaránt mentes a paternalizmustól, a centralizáltságtól és kizárólag a szabadságra épül. Gellner értelmezésében tehát a civil társadalom nem határozható meg csupán a központosítás és a pluralizmus egyszerű szembeállításával. Úgy vélem, hogy a nyugat-európai és a kelet-európai országok között jelentős különbség feszül, a civil társadalmat tekintve, ezért fontos a magam - figyelmét felhívni a következőkre: a nyugati világban legalábbis 1945 óta a civil társadalom mindig is jelen volt, még ha nem tulajdonítottak is neki különösebb jelentőséget. A legtöbb mai társadalomelmélet szinte komikus módon eleve adottnak tételezi: valamennyi a szekuláris, társadalmi és vallási béklyótól mentes individuumból indul ki, aki maga választja meg a céljait, s a társadalmi rend biztosításának céljából egyezséget köt társaival 11. Ilyenformán a civil társadalmat mindig is jelenlevőnek, az emberi viszonyok lényegi összetevőjének tételezik. Ez pedig egy meghatározott, speciális felfogás következménye, annak a képnek az általánosítása, amely egy meglehetősen szerencsés embertípusról, a civil társadalom polgáráról alakult ki. A valóságban ez az embertípus meglehetősen különbözik a másféle társadalomban élőktől (Gellner 1994, 17.) Bőhm (1999, 2003) is arra hívja fel a figyelmet, hogy a civil szféra más a keleteurópai országokban, mint nyugaton. Ennek okait a történelmi fejlődésben (XX. századi traumák, polgárosodás retardáltsága), a földrajzi helyzetben (félperifériás helyzet) és a mentalitásban (paternalizmushoz való hozzászokás) látja. Bőhm gondolatait Erdei, Bibó és Szűcs (1983) teóriáira alapozza. Szűcs szerint Bibó 11 Locke és Hobbes gondolataira alapozva - saját megjegyzés. 46

47 gondolataira alapozva a történések mögött bizonyos szerkezetek a lényegesek, amik határokat és lehetőségeket jelölnek ki a jelennek. Szűcs szerint tehát a nyugati fejlődés a keletkezés körülményéig nyúlik vissza, és úgy érthető meg, ha más civilizációkkal kontrasztba állítjuk (pl. a civil society ősformáját feudális kontextusból kell kihámozni, de ez csak azért lehetséges, mert a történelem az állammal való kapcsolatának már előkészítette korábban a terepet). A nyugat születésének fontos előfeltétele volt, hogy dezintegráció történjen: 1. a magaskultúra holtpontján való túljutással, a lokális keretek és az agrárviszonyok lebontásával, 2. politikai szuverenitás lebontásával, autonóm város megszületésével, 3. sűrű városhálózat, árucsere intenzitásával. Bibó és Szűcs szerint tehát a nyugatot a mozgás szimbolikája, a keletet pedig a mozdulatlanság szimbolikája jellemzi. Az alapelemeiben dezintegrált Nyugat stabilitását hosszú távon éppen az biztosította, hogy nem lehetett felülről integrálni. Az integráció erővonalai alulról kezdtek kibontakozni.. (Szűcs 1983, 28.) A nyugat az összes társadalomelemet befűzte a vazallitással a rendszerbe, illetve nem az állam mellé vagy alá, hanem helyébe lépett. Tehát az állam helyébe a társadalom lépett, amellyel történt egy szerződéskötés. 12 Másképpen fogalmazva: a szabadság kis köreinek sokasága (Bibó, hivatkozik rá Szűcs 1983, 40.) határolja el a nyugatot sok más civilizációtól, és segíti a társadalom autonóm fogalmának kialakulását. Keleten ezzel szemben a fejedelmi hatalom alá rendelődött az egyház, a nemesség, a parasztság, a városi polgárság, ami kizárt bármilyen korporatív egységet. Kelet sajátossága a fejlődés összevont, tagolatlan gyorsasága, az aránytalan felülről való átrendeződés. Nyugaton a társadalom belső rendezési elvei dominánsak voltak az állammal szemben, míg keleten a reformok a struktúra alapelemeinek létrehozására irányultak (pl. telepítések, jobbágyreformok). A kelet lemaradásai bizonyos passzív elemekben is megnyilvánultak: a magyar nyelv három évszázados késéssel merészkedett az írásbeliségbe; aránytalanul széles nemesség jött létre; hűbéri áttétel nélkül vette át a regionalizmus korai feudális keretét, a megyét, ezzel leblokkolta a lokális jogszerűség alulról felfelé áramlását; egyenlőtlenek kölcsönössége volt, 12 Lásd Locke és Hobbes gondolataiban a társadalmi szerződés fogalmát. 47

48 hiányzott a szerződéses jelleg, szolgai jellege volt; a mezővárosokban inkább paraszti, mint polgári életmód volt jellemző, illetve megjelent a műveletlen, ámde kiváltságolt kisnemesség. Anderson (hivatkozik rá Szűcs 1983) szerint az abszolút állam nyugaton kárpótlás volt a jobbágyság megszűnéséért, keleten meg eszköz volt a jobbágyság megszilárdításához. Nyugat az állam alá rendelte, kelet pedig államosította a társadalmat. Keleten senki nem végezte el a nemzetformálást, ezekből következik a passzivitás, a belenyugvás a dolgokba, hiszen eddig minden fontos ügyben fent születtek a döntések. Európa két szélső régiója megcsinálta a maga forradalmait, de Magyarország csak bukott, félforradalmakat tudott produkálni. 13 Ehhez az elmélethez a passzivitást, a bizalomhiányt a nyugati és keleti társadalomfejlődés különbségeire visszavezető megközelítéshez - járult hozzá a Hankiss (1989) által, a szocialista időszakról feltárt tényezők sora. Hankiss szerint a szocialista Magyarországon a gazdasági és társadalmi szereplő autonómiájának lerombolása a következő tényezőkön alapult: - az ipari és kereskedelmi vállalatok államosítása, - a tőkepiac és a szabad tőkeáramlás felszámolása, - a mezőgazdaság kollektivizálása, - a döntéshozatal centralizálása, - az egyházak autonómiájának korlátozása, - munkaerő megfegyelmezése, - gyökerek elvágása hirtelen mobilitás (munkásból igazgató), - önálló kézművesek és kiskereskedők autonómiájának felszámolása, - a különböző foglalkozások érdekképviseleteinek és a Közigazgatási Bíróság felszámolása, - szakszervezetek államosítása, - Nemzeti Bizottságok felszámolása, - szovjet típusú tanácsrendszer, - indoktrináció (kollektív érdek), - független tömegszervezetek felszámolása 14, 13 A szabadság kis köreit innen nem tudták teljes mértékben kiiktatni. 14 Azaz a civil társadalom, szektor előhangjainak megszüntetése. 48

49 - a társadalom atomizálása és klientizálása (társadalmi szervezetektől és hálózatoktól való megfosztás, az emberek beszorítása a családi és magánélet falai közé), - társadalmi identitások lerombolása (mikroszinten: megbélyegezték az emberek származását, mezoszinten és makroszinten: társadalmi csoportok, hálózatok, egyesületek felszámolása, osztálytudatból bűntudat képzése: paraszt=kulák, munkás=lumpenproletár). Az alábbi táblázat összefoglaló áttekintést ad a fenti szerzők gondolatairól. 3. táblázat: A nyugati és keleti típusú társadalomfejlődés összevetése SZEMPONTOK NYUGAT KELET Történelmi fejlődés traumáktól mentes, a jó oldal traumákkal terhelt, a rossz oldal Társadalmi fejlődés polgárosodás polgárosodás retardáltsága Földrajzi helyzet központi félperifériás Jellemző ritmus mozgás, aktivitás mozdulatlanság, passzivitás Az integráció erővonala alulról felülről Domináns rendező elv társadalom állam Állam és társadalom szerződés hatalom viszonya Gazdasági rendező elv szabad tőkeáramlás államosítás Identitás gyökerek fontossága, lokalitás gyökerek elvágása, atomizálás Állampolgárok individualista egyén, az állam polgára kliens Forrás: saját szerkesztés Bőhm, Erdei, Bibó, Szűcs és Hankiss tanulmányai alapján. Hammer (1995) ideális polgár gondolatából kiindulva ebben a fejezetben összefoglaltam a civil társadalom kialakulásának elméleteit. Több elméleten keresztül, alapvetően három megközelítést ismertettem. Az első két megközelítés elsősorban a nyugati fejlődéssel párhuzamosan jeleníti meg a gazdaság, politika, társadalom egymástól való elválását, valamint a közösség és társadalom viszonyát, 49

50 míg a harmadik elméletcsoport új szempontot vezet be, a civil társadalom, szektor kialakulásának hátráltató tényezőjeként, a nyugati és keleti fejlődés ellentmondásait. Az első elméletcsoport lényege dolgozatom szempontjából az, hogy a gazdaság, politika és társadalom egymástól való elválasztása megtörtént. Ennek a hármas egységnek a viszonylatában kell tehát a civil társadalomról, kezdeményezésekről gondolkodni. Ez azt is jelenti, hogy egyik sem működhet a másik nélkül, s eközül a három egység közül mindegyik hat a másikra, egyik elemzése során sem hagyható figyelmen kívül a másik kettő. Elképzelésem szerint tehát a civil kezdeményezések egy egyenlő szárú háromszög fókuszában állnak, s a háromszög egy-egy csúcsát a gazdaság, a társadalom és a politika (állam) alkotja (lásd a 4. ábrát). 4. ábra: A társadalom, a gazdaság és a politika, valamint a civil kezdeményezések Társadalom Civil kezdeményezés Gazdaság Politika (állam) Forrás: saját szerkesztés. Mindez nem azt jelenti, hogy a civil kezdeményezések elválnak a társadalomtól, mint alrendszertől, így a társadalom intézmény nélkül marad, hanem azt, hogy jelen értelmezésben a civil kezdeményezések létrehozásában három alrendszer (társadalom, gazdaság és politika/állam) működik együtt, ezek hatásainak középpontjában áll elő és valósul meg a civil társadalom. A megközelítés tehát nem a funkcionális elméletek irányába, hanem a klasszikus, luhmanni (1984) rendszerszemlélet és a jóléti pluralista szemlélet felé hajlik, egyúttal visszautal az előző fejezet Arato és Cohen (1988) által felállított civil szektor értelmezésére, Glózer 50

51 (2008) interdiszciplináris megközelítésére és előrevetíti a piac és az állam kudarcából kialakuló civil kezdeményezésekről szóló elméletet. A másik elméletcsoport, melyet a fentiekben felvetettem, a társadalom és közösség, valamint kultúra viszonyával foglalkozott. Nyilvánvalóan egy egész társadalom nem köteleződhet el egy-egy kezdeményezés mellett, hiszen a társadalmat egyének alkotják, akik más értékekkel, célokkal és érdekekkel rendelkeznek, sőt akár más kultúrával. Ugyanakkor minden egyén számára lényeges a valahova való tartozás érzése 15, ezért szükséges a társadalmat azonos értékekkel, célokkal, stb. rendelkező egyének csoportjaira (közösségekre) bontani, melyek képesek számukra fontos civil kezdeményezéseket elindítani. A harmadik csoportot a nyugati és keleti társadalomfejlődést feldolgozó gondolatok alkotják. Mivel tanulmányom alapvetően a civil kezdeményezések hálózatairól, kapcsolatairól szól két magyar régió viszonylatában, lényegesek ezek a gondolatok. Úgy vélem, ezek vezetnek a kutatási problémakör mélyebb megértéséhez, mivel a civil társadalom kialakulása, illetve kapcsolatainak működése vagy nem működése -, együttműködéseinek ad hoc szerűsége (Nárai 2007) a társadalomfejlődés eltérőségére is visszavezethető. A nyugati és keleti társadalomfejlődési jellemzőket (lásd a 3. számú táblázatot fenn) összehasonlítva jól látszik, hogy a keleti (azaz a magyar) fejlődésbe kódolták a bizalmatlanságot a másik egyén, szervezet, rendszer, stb. ellen, így az összefogáson alapuló, arra épülő kezdeményezések, szerveződések és együttműködések (lásd a civil szervezeteket, kezdeményezéseket) működésének alapjai hiányoznak Magyarországon. 15 Miszlivetz (2001) civil társadalomról szóló definíciójára utal vissza a kifejezés. 51

52 2. 3. Elméletek a civil szektorról Bár a fentiekben láthattuk, hogy a keleti és nyugati társadalomfejlődés, s ebből következően a civil társadalom, szektor is eltérő utakat járt be, mégis alapvetően kijelenthető, hogy nyugaton a jóléti állam 1970-es évektől bekövetkező megingása után tett egyre nagyobb fontosságra szert a harmadik szektor, mint a válságból kivezető egyik lehetséges alternatíva. Ekkor kezdtek megfogalmazódni elméletek is a szektorral kapcsolatosan, melyek közül az alábbiakban csak a dolgozatom témájához szorosan kapcsolódókat ismertetem Közgazdaságtani elméletek A szektorral foglalkozó első elméletek alapvetően közgazdaságtani megközelítésűek voltak, s egyrészt a szektor szerepére (keresleti és kínálati modellek), másrészt pedig a viselkedésére (optimálási és hatékonysági modellek) irányultak. A civil szektor definiálásának kérdéskörénél (2.1. fejezet) fogalmi és tartalmi megközelítést is ismertettem, melyek közül a tartalmi megközelítés alapvetően a keresleti modellek (Weisbrod 1975) a közjavakra és a piaci kudarcokra hangsúlyt helyező elméletére épül. Elméletük szerint a piac kudarca adja az alapot az állam számára a beavatkozásra, s mivel az állam legtöbbször már nem szolgáltat, ezt a feladatot a nonprofit szektor vállalja át. Tehát a kielégítetlen, illetve piac által kielégíthetetlen szükségletek jelentik a nonprofit szektor számára az államon keresztül azt a szükségletet, amelyre reagálva létrejön. A keresleti oldal elméletei közül ezen túl a funkcionális szempontú megközelítések jelentősek, hiszen a civil szervezeteket, társadalmat a betöltött közös funkciók alapján értelmezik. Ezek az elméletek a szervezetek társadalomban, politikában és gazdaságban betöltött szerepét elemzik, s arra az elmélettörténeti megközelítésre épülnek, melyet a fentiekben ismertettem (2.2. fejezet), a civil szervezetek gazdaságtól, politikától való elválasztása mentén. Sebestyén (2001) nonprofit prizmája az egyik legjobban követhető funkcionális elmélet. Öt kérdésre válaszolva 16 ki, mit, kinek, hogyan és miért ideáltípusokat különböztet meg a szervezetek 16 A hat szolga módszer kérdéseinek egy része. 52

53 csoportosításában. Az elmélet dolgozatom szempontjából nagy jelentőséggel bír, hiszen az általa meghatározott ideáltípusokat keresi kutatásom első lépésben. Ily módon az intézményesültség szempontja szerint nem fontos jellemzőkkel bíró, illetve az alapítók szerint érdekeltek jellemzőkkel bíró szervezeteket (önkiszolgáló, csoportkiszolgáló, céltámogató) célozza meg a dolgozat. Szintén lényeges az intézményi közelséget vizsgáló, strukturális-funkcionális elméletek közül a rendszer-környezet differenciálás elmélete. Ez az elmélet a klasszikus rendszerelmélet (Luhmann 1984) alapjain nyugszik. Feltételezése szerint a civil szervezetek különböző részrendszerek (lásd fent: állam, gazdaság) határain működnek, ezért működésük lényeges feltétele, hogy kapcsolódási készségük jól működjön más rendszerekhez. Mindezek mellett azonban az sem elhanyagolható szempont, hogyan hat egymásra rendszer és rendszer, azaz civil kezdeményezés, állam, gazdaság, társadalom. Dolgozatomban ezeknek a rendszereknek dinamikus egymásra hatása következtében előálló állapotok feltárása a célom, valamint a hatások azonosítása. Értelmezésemben a dinamikus hatás következményeit a civil szervezetek kapcsolatai jelentik, míg a hatás a régióban előálló regionalizmus (a területi identitás és a civil szervezetek hálózatai megjelenésével) vagy annak elmaradása. A kínálati modellek (James, E., 1991) szerint a nonprofit szervezetek minden szolgáltatása a közjavak szektorába tartozik, tehát a nonprofit szektor nem az üzleti, hanem az állami szektorral rivalizál. A nonprofit szektor kialakulásához elsődlegesen az szükséges, hogy kielégítetlen szükségletű személyek és közösségek legyenek jelen a társadalomban. E megközelítés szerint a piac és az állam kudarca csak másodlagos ebben a fejlődésben. A fogalmak meghatározása során (2.1. fejezet) a tartalmi megközelítésben összevontam a keresleti és kínálati oldalról a piac és állam kudarcával foglalkozó elméleteket, s jelen dolgozatban ezt tartom érvényes megközelítésnek. Úgy vélem, szükséges látni a két elmélet összefüggését és kapcsolatát: a piac kudarca vezet az állam szolgáltatásaihoz, majd ennek a kudarca vezet a civil közösségek kialakulásához, melyek olyan szolgáltatásokat (ha úgy tetszik közjavakat) nyújtanak, melyekre a hagyományos rendszerek nem képesek, vagy nem a megfelelő módon képesek. Második hipotézisem is ezt az elméleti tényt veti fel gyakorlati megközelítéssel, hiszen azt 53

54 feltételezem, hogy a civil szervezetek létrehozásánál az egyik motiváció a személyes probléma, személyes érintettség, ami arra sarkallja a szervezet alapítóját, hogy a szociális/gyermekvédelmi rendszerben meg nem talált szolgáltatást hiánypótló tevékenységként civil szervezet keretein belül folytassa. A szektor viselkedésével foglalkozó elméletek közül az optimálási elméletek egy speciális ágazat szervezeteinek magatartását vizsgálják. Alapjuk az a megközelítés, hogy hogyan lehet maximális profitot elérni. A hatékonysági modellek (Hansmann 1987) szerint a nonprofit szektorban működő szervezetek hatékonysága alacsony, mert nincsenek profitérdekelt tulajdonosaik. A szervezetek túlélése ezért csak olyan módon lehetséges, hogy bizonyos szolgáltatásokat piaci módon értékesítenek, majd az ebből keletkező hasznot visszaforgatják a nonprofit jellegű tevékenységeikbe. Ez a civil szektor kudarca, mely visszautal a weberi állításra (2.2. fejezet): a civil közösségek szétesését a motiváció (azaz a profitszerzés) hiánya okozza, ezért csak a gazdasági közösségek életképesek. Ezt az elméletet a dolgozatomban érvényesített megközelítés cáfolni igyekszik, hiszen célom olyan egyéb tényezők bemutatása (altruista segítségnyújtás, a civil szervezetek által létrehozott társadalmi tőke innovációba, identitásba és a régiók építésébe való átforgathatósága), melyek a civil szervezet, közösség fenntarthatóságát és hatékonyságát ösztönzik Interdiszciplináris jellegű elméletek A közgazdaságtani megközelítéseken túl, a nonprofit szektorral kapcsolatosan élnek még az interdiszciplináris jellegű elméletek is. Ezek az elméletek a es évek során születtek, s jellegzetességük, hogy egyszerre több tudományág vizsgálati szempontjait alkalmazzák. Ez a megközelítés a következő elméleteket foglalja magában: interdependencia elmélet, társadalmi eredet teória, illetve jóléti állam elméletek. Az ún. interdependencia elmélet egyes elemei a korábbiakban már megjelentek Hansmann (1987) és James (1989) munkáiban. Az elmélet azonban alapvetően az állami és nonprofit szektor egymástól való kölcsönös függésén alapul. Eszerint mind 54

55 az állami, mind pedig a nonprofit szektor nyújt olyan előnyöket és rendelkezik olyan hátrányokkal, amelyek egyesítve jól kiegészítik egymást. 17 Az interdependencia elmélet kidolgozása Lester Salamon (hivatkozik rá Bartal 2005) nevéhez fűződik. Ez az elmélet azért lényeges számomra, mert megoldásokat, magyarázatokat keres arra, hogy az állam és a civil szervezetek között milyen okok miatt alakul ki partneri együttműködés. Salamon szerint a piac kudarcára reagál a társadalom a civil kezdeményezésekkel, tehát nem a nonprofit szervezetek a másodlagos képződmények, hanem a kormány, ami a civilek kudarcaira reagálva vállal szerepet a közjavak szolgáltatásában. Salamon szerint a civil társadalom kudarca négy tényezőhöz kötődhet: a hatékonyság problémáihoz, a partikularizmushoz, a paternalista megközelítéshez 18, valamint az amatőrizmushoz. Tehát lényegében az elmélet szerint a nonprofit szektornak és az államnak egymást kiegészítő gyengeségei és erősségei vannak, ezért együttműködésük, partneri viszonyuk kialakítása elkerülhetetlen. A jóléti állam elméletek (Offe 1985, Flora 1982, Alber 1983, Evers 1988, Rose 1985) a nonprofit szervezetek térnyerését általában a jóléti állam válságára vezetik vissza. Eszerint a jóléti állam gazdasági válsága eredményezte az új szolgáltatók megjelenését, aminek következményeként létrejött a 90-es évek közepén az ún. jólétmix, majd jóléti pluralizmus, aminek a nonprofit szervezetek meghatározó szereplőjeként jelentkeztek. A jóléti állam elméletén belül a jóléti pluralista koncepció tud hozzátenni dolgozatomhoz. A fenti elméletek jellegzetessége, hogy valamelyik szektor (állam, piac vagy civilek) kudarcát alapul véve fejtette ki saját teóriáját szerzője. Ezzel szemben a jóléti pluralista elmélet (Evers és Olk, hivatkozik rá Bartal 2005) abból indul ki, hogy a jólét csak a három szektor együttműködése alapján valósítható meg, sőt a kiteljesedésben a háztartások (informális szektor) is nagy szerepet játszanak. Úgy vélik tehát, hogy a jólét (akár egyéni, akár társadalmi szinten) a több, különböző szektor együttes eredménye. Ez a modell a civil társadalom világát egyfajta 17 Állami szféra: viszonylag biztos anyagi bázist képez, demokratikus garanciát ad, alanyi jogon biztosít szolgáltatásokat, normákat, kontrollokat állít fel, amik fontos lépései a minőségbiztosításnak. Nonprofit szektor: szolgáltatások személyesebbek, rugalmasan alkalmazkodik a kereslethez, versenyhelyzetet teremt a szolgáltatási piacon. (Jagasics 2001, 20.) 18 Ennek okai a mai Magyarországon a keleti típusú társadalomfejlődésben keresendők (lásd 2.2. fejezet). 55

56 intermedier területnek tartja, mely azért lesz komplex kapcsolat helyszíne, mert összekapcsolja a többi szektort egymással. Dolgozatom ahogy a fentiekben is látható volt a 4. ábrán ezt a megközelítést érvényesíti, ezt tartja az integrált társadalom alapjának. Ugyanakkor Kramer (2000, hivatkozik rá Bartal 2005) egészíti ki mindezt azzal a meglátásával, hogy ez a modell a gazdasági, társadalmi és véleményem szerint az állami szerveződések hálózati összefüggéseire hívja fel a figyelmet. Kramer és a jóléti pluralista megközelítés elméleteinek szerzői tehát az alapját adják dolgozatom megértésének, melyben a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek hálózatait vizsgálom, s azt, hogy mindez hogyan járul hozzá egy régió sikeres működéséhez. Az interdiszciplináris elméletek harmadik eleme a társadalmi eredet elmélete. Az elmélet központi kérdése, hogy miért eltérő a nonprofit szektor kialakulása és fejlődése nemzetenként. Válaszként az elmélet azt állítja, hogy az állampolgárok és fogyasztók választásai történelmileg kialakult szokásokon, hagyományokon alapulnak, így nemzetenként a nonprofit szektor, illetve az általa képviselt értékek is eltérően beágyazottak a társadalomba. Ebből adódóan a nonprofit szektor kialakulásának négyféle útját írják le: liberális modell, szociáldemokrata modell, korporatista modell és államhatalmi modell. Ezek létezésének bizonyítására az előző fejezet szolgál ( fejezet), melyben kifejtettem a nyugati és keleti társadalomfejlődés különbségeit, valamint ezek okait. Lényeges még kiemelnem Hegyesi Gábor megközelítését (1991, hivatkozik rá Bartal 2005), mely az integráció és a nonprofit szervezetek kapcsolatát vizsgálva modellalkotásra tett kísérletet. Hegyesi a civil-nonprofit modell tengelyek (lásd a 4. táblázatot) mentén sorolja be az egyes nonprofit és civil szervezet, illetve kezdeményezés fajtákat. Dolgozatom szempontjából a nonprofit-civil tengelyen elhelyezkedő szervezetek a lényegesek, hiszen ezek azok, amik kutatásom fókuszában állnak. 56

57 4. táblázat: A civil nonprofit szektorba tartozó szervezetfajták Á L L A M I NON-PROFIT egyház, köztestület, közalapítvány intézményesült egyesület és alapítvány, informális helyi csoport, individuális részvétel párt, önkormányzat, szakszervezet közhasznú társaság, kamara, iparszövetség C I V I L ÜZLETI Forrás: Fülöp 2002, 173., hivatkozik rá Bartal 2005, 208. Összefoglalva a civil szektor elméleteivel foglalkozó fejezetet látható, hogy a megközelítések javarészt a fentiekben már ismertetett fogalmakra, illetve elmélettörténeti háttérre épülnek. Dolgozatom szempontjából négy témát tartok fontosnak kiemelni, mely értelmezéseket elfogadok és a továbbiakban követni fogok, illetve figyelembe veszek: - Dolgozatom Sebestyén (2001) nonprofit prizmája alapján az intézményesültség szempontja szerint nem fontos jellemzőkkel bíró, illetve az alapítók szerint érdekeltek jellemzőkkel bíró szervezeteket (önkiszolgáló, csoportkiszolgáló, céltámogató) célozza meg. Ugyanakkor Hegyesi Gábor megközelítését (1991, hivatkozik rá Bartal 2005) alapul véve a nonprofit-civil tengelyen elhelyezkedő szervezetek a lényegesek, hiszen ezek azok, amik kutatásom fókuszában állnak (intézményesült egyesület és alapítvány, informális helyi csoport, individuális részvétel). Mindez takarja a Bíró (2002) és Nárai (2007) megfogalmazásában a fentiekben civil nonprofitoknak titulált szervezeteket. - Az állampolgárok és fogyasztók választásai történelmileg kialakult szokásokon, hagyományokon alapulnak, így nemzetenként a nonprofit szektor, illetve az általa képviselt értékek is eltérően beágyazottak a társadalomba. 57

58 - Mind a piac (gazdaság), mind az állam, mind pedig a civil szektor rendelkezik kudarcokkal, s ezek egymásból levezethetők. Ugyanakkor mind a három rendszer nyújt olyan előnyöket és rendelkezik olyan hátrányokkal, amelyek egyesítve jól kiegészítik egymást. - Mivel dolgozatom nem csupán a szociális/gyermekvédelmi célú civil szervezetek leírására törekszik a két régióban, hanem kapcsolataik feltárására, ezért utolsó szempontként a civil elméletek kapcsolatokkal foglalkozó releváns részeit emelem ki. A rendszer-környezet differenciálás elmélete a klasszikus rendszerelmélet (Luhmann 1984) alapjain nyugszik. Feltételezése szerint a civil szervezetek különböző részrendszerek (lásd fent: állam, gazdaság) határain működnek, ezért működésük lényeges feltétele, hogy kapcsolódási készségük jól működjön más rendszerekhez. Amennyiben ez így van, kialakul a jóléti pluralizmus, mely a civil társadalom világát egyfajta intermedier területnek tartja, ami azért lesz komplex kapcsolat helyszíne, mert összekapcsolja a többi szektort egymással. 58

59 2. 4. A dolgozat másik pillére: a hálózat és elemzése Képzeljünk el egy tíz-tizenöt méter magas fát, amelynek minden levelén szentjánosbogár ül, és az összes szentjánosbogár tökéletes összhangban villan fel, másodpercenként két-háromszor, miközben a felvillanások szünetében a fa teljes sötétségbe borul Majd egy százötven méteres folyamszakaszt mangrove fák összefüggő sorával, amelyek minden levelén teljes egységben villannak fel a szentjánosbogarak, a sor két végén levők csakúgy, mint a közbülsők. Akinek tehát elég élénk a fantáziája, képet alkothat erről a megdöbbentő látványosságról. ( ) mint szervezett egység sokkal erősebb fényjelzést tudnak adni, így a párválasztásért folyó küzdelemben túltesznek bármely nem szinkronizált csoporton. (Buchanan 2003, ) Buchanan írása alapján számomra úgy tűnik, hogy jelen pillanatban a szentjánosbogarak okosabbak, mint a két magyar régióban vizsgált szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek. Úgy tűnik a természetnek régen sikerült felismernie azokat a törvényszerűségeket (a kumulálódott erőt), amiket a társadalomtudományok még csak most vizsgálnak. Azt gondolom, már ez az egy idézet is megmagyarázza dolgozatomban a civil társadalom összekötésének okát a hálózatelemzéssel és kapcsolathálózati nézőponttal. 19 Ugyanakkor a következőkben, szándékomban áll rávilágítani egyrészt a hálózat és elemzése definiálásának nehézségeire, illetve azokra a hozadékokra, amelyek a kapcsolathálózati nézőpontból adódnak számomra, mint kutató számára. Első lépésként fontosnak tartom tisztázni a hálózat, kapcsolatháló, network fogalmak együttes használatából fakadó zűrzavart. A kapcsolathálózat elemzők nemzetközi szervezetének (INSNA) honlapján az alábbi meghatározás olvasható: a társadalmi kapcsolathálózatok elemzése az emberek közti interakciók mintázatainak feltárására fókuszál, mert az egyének életminősége, nagyrészt attól függ, hogy miként szövődnek bele a társadalmi kapcsolatok nagyobb 19 A példánál maradva és a fentiekben kiemelt rendszer-környezet differenciálás, valamint jóléti pluralizmus elméletét alapul véve tehát a civil társadalom annak a folyamszakasznak (intermedier terület) tekinthető, ahol a mangrove fák (állam vagy gazdaság) nőnek és a szentjánosbogarak (gazdaság vagy állam) élnek, s amely össze tudja kapcsolni ezen rendszereket. 59

60 léptékű hálózatába. ( hivatkozik rá Csizmadia 2009) Steve Borgatti szerint viszont a hálózatelemzés bizonyos számú cselekvő közti társadalmi viszonyok vizsgálata -ként határozható meg, egy olyan kutatási mező jelenségek és adatok olyan halmaza, amit meg akarunk érteni ( hivatkozik rá Csizmadia 2009). Freeman megfogalmazása is hasonló: azon a megfigyelésen alapul, mely szerint a társadalmi cselekvők kölcsönösen függenek egymástól, és a köztük lévő kötelékek mindnyájukat jelentősen befolyásolják. A network módszer tehát a cselekvők közti kötések mintázatának feltárásához kapcsolódó elméletalkotást, modell-építést és empirikus kutatást fogja össze (Freeman 2000, 350, hivatkozik rá Csizmadia 2009). Ez a definíció egyúttal arra is utal, hogy a kapcsolati megközelítés és a hálózatelemzés mindenképpen interdiszciplináris műfaj és ilyen jellegű gondolkodást kíván a kutatótól. Angelusz és Tardos (1991), valamint Csizmadia (2009) szerint a hálózatelemzéssel a társadalmi folyamatokat és viszonyokat úgy lehet a kapcsolatrendszerek oldaláról vizsgálni és elemezni, hogy az elméleti keret és a kutatási módszer nem atomizálja, nem ragadja ki a vizsgálandó egyéneket, csoportokat, intézményeket, társadalmi viszonyaik szövetéből. Tehát a tulajdonság-szempontú megközelítés mellett ez a megközelítés teret ad a viszonyszempontú elemzésnek is (Scott 1992), amely az interakciók felismerésében és elemzésében válik jelentőssé. Ebből következően Angelusz és Tardos (1991) szerint az egyik legkézenfekvőbb előnyt az a többlet adhatja, amely a szociológiai egyénközpontú vizsgálatok hiányossága, mégpedig a kapcsolatok; az egyén, szervezet, vizsgált atom megközelítésével ellentétben az egyén és a környezete, vagy az egyén-egyén egymásra hatása. Az egyéni vizsgálatoknak egyik gyengesége, hogy alanyaikat kiragadják társadalmi viszonyaik szövetéből, s társadalmi meghatározottságaikat közvetlenül egyéni attribútumokra redukálják. (Angelusz és Tardos 1991, Előszó) A network-megközelítések ezzel szemben többszintű elemzésekre adnak lehetőséget, az egyéni tulajdonságokon túl azt a környezeti hatást is bekapcsolva, mely az egyént éri, s melyet ő gyakorol a környezetére. A kapcsolathálózati megközelítés további előnye, hogy egyszerre képes elemezni az egyéni cselekvéseket, amik hatnak a hálózatra vagy létrehozzák azt, illetve az alakzatokban 60

61 testet öltő strukturális kényszereket is. Tehát nem csupán a stabilitást, hanem a dinamizmust is sikerül leírni ennek a megközelítésnek a segítségével. Erre a megközelítésre rímel Bőhm (2003) elmélete, Gordon és Schutz (1992) humán ökorendszer elmélete és a Luhmann-féle rendszerszemlélet (1984) is, melyeket a fentiekben ismertettem. (2.2 és 2.3 fejezet, 3. ábra) Angelusz és Tardos (1991, Előszó) szerint legközvetlenebbül a longitudinális elemzések tárhatják fel a kapcsolathálózatok fejlődését, átalakulását, de a keresztmetszeti elemzések is rávilágíthatnak azokra a feszültségi pontokra, hálózaton belüli hézagokra, rendhagyó viszonylatokra, amelyek a csoporton belüli vagy csoportközi elmozdulások hálózati előjelei. Az eddig leírtak szerint tehát összefoglalva a hálózatelemzésben rejlő rugalmasság, valamint a látens szerveződések feltárása a kapcsolathálózati megközelítés legnagyobb előnye. A gyakorlatban minden rendszer (gazdaság, társadalom és állam, melyek fókuszában értelmezésemben létrejön a civil társadalom) az egyes rendszeren belül kölcsönhatások, interakciók és a rendszerek egymásra hatásának, interakcióinak következményeként jön létre és működik. Ezt bizonyítja Castells, Buchanan és Granovetter elmélete is. Castells (2005) szerint a társadalmak a termelés (emberek által az anyagon végzett cselekvés, szimbolikus kommunikáció, kultúrákat és kollektív identitásokat hoz létre), a hatalom (kapcsolat emberek közt, mikor az egyik a másikra akaratát rákényszeríti) és a tapasztalat (emberek önmagukra visszaható cselekvése) hármas egysége köré szerveződnek. Buchanan (2003) szerint pedig a jelentős hálózatok sokasága (pl. gazdaság, politika, ökoszisztéma, stb.) egyensúlyozik a stabilitás és instabilitás között. Granovetter viszont azt mondja, hogy az emberi együttműködés bármely olyan értelmezése, amely magyarázatait az egyéni érdekekre korlátozza, elvonatkoztat a kapcsolatok olyan alapvető vonásaitól, amelyek nemcsak gazdasági, hanem egyéb cselekedetekre is jellemzőek. Nevezetesen a horizontális kapcsolatok bizalomra és együttműködésre, a vertikálisak hatalomra és engedelmességre épülnek, jóval túl azon, amit az egyéni késztetés megmagyarázhat. Bizalom és hatalom ékelődik az érdekek és a cselekvés közé. (hivatkozik rá Buchanan 2003, 222.) Granovetter állítása egyrészt Hankiss (1989) közösségszervező elméletére 61

62 emlékeztet ( fejezet), másrészt pedig Weberrel szemben azt bizonyítja, hogy a civil szervezetek (főként az általam vizsgálni kívánt szociális célú civil szervezetek) életképesek profitorientáltság nélkül is, mert közösségük összetartó ereje a bizalom. A fentiekben tehát bebizonyítottam, hogy a kapcsolathálózati megközelítés vizsgált témakörömhöz szorosan kötődik, s azt is, hogy mennyi hozadéka van a társadalomtudományi kutató számára. Ugyanakkor még mindig kérdés, hogyan jönnek létre ezek a kapcsolat és kötődések. Watts és Strogatz (hivatkozik rá Buchanan 2003) szerint véletlenszerű kötések jönnek létre a vizsgált egységeken belül, melyekből aztán kialakulnak arisztokratikus (azaz Granovetter szavaival élve vertikális), illetve egalitáriánus (azaz horizontális) kapcsolatok. Mark Granovetter (1988) elmélete túlhaladja a véletlenszerű kötések elméletét (hivatkozik rá Buchanan 2003). Szerinte a hidakat (kötéseket) mindig gyenge kapcsolatok alkotják, s ezek kapcsolatok távoli és idegen világokat kötnek össze. Az erős kapcsolatok olyanokkal kötnek össze, akik amúgy is szoros kapcsolatban állnak velünk, tehát az egyén számára a gyenge kapcsolatok fontosabbak, mert erőforrást jelentenek. Gyenge kapcsolatok nélkül a közösség klikkekre esne szét. A kutatásom során tehát hangsúlyt kell fektetni a civil szervezetek gyenge kapcsolatainak megtalálására is. Ötödik hipotézisem kissé negatív kicsengése nem indokolt, hiszen az, ha a kutatás során elsősorban ad hoc kapcsolatokat találok is, nem folyamatosan egymásra épülőket és működőket, erőforrást jelenthet a szervezet számára. Ugyanakkor szintén fontos annak felismerése, hogy egy hálózatban mindig vannak zárkövek: ezek az összekötők és a kulcspontok a szövedékben. A zárkövek megtalálása, körbejárása tehát szintén lényeges része a hálózatkutatásnak, mert azt igazolja, hogy a vertikális és horizontális kapcsolatok élnek, attól függően, hogy milyen hálózatot vizsgálunk. (Barabási 2002) Minden hálózatban van egy határpont is, ez egy egyensúlyi helyzet, éles átmenet két végletesen különböző viselkedésmód között. Elegendő néhány változás, hogy a dolgokat (pl. betegséget) a hálózat hatására átbillentse a határponton. (Buchanan 2003) A középpontok, zárkövek még egy fontos tulajdonsággal bírnak: Barabási (2002) szerint ezek uralják az összes hálózat szerkezetét, és ezek érik el, hogy a hálózat 62

63 kis világnak látsszék. Buchanan (2003, 230.) szerint pedig mindennek azért van jelentősége, mert a szervezeteknek és a közösségeknek talán tudatosan a kicsi világok elvei szerint kellene építkezniük, ugyanis a kicsi világ hálózatok sokkal nagyobb alkalmazkodóképességgel bírnak, ezért sokkal stabilabbak. A kutatás során tehát célom a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek között ezen középpontok, zárkövek megtalálása is. A fent bemutatott kapcsolathálózati megközelítés véleményem szerint - összefonódik az innováció fogalmával. Több kutató (Wassermann és Faust 1994; Csizmadia 2009) értelmezésében is olyan innovációs felfogással találkozhatunk, amelyben gazdasági és társadalmi kapcsolathálózatokként ragadhatók meg az innovációs folyamatok, és ez a megközelítés egyre népszerűbb. Wassermann és Faust (1994, 4.) szerint a cselekvők és cselekedeteik egymást kölcsönösen meghatározzák. A társadalmi aktorok közti kötések egyúttal transzfercsatornák is, vagy erőforrásáramlási-pályák, ahol az erőforrások lehetnek materiális elemek (pénz, árucikkek), de nem anyagi alapokon nyugvó erőforrások is (tudás, információk, politikai támogatások, barátság, presztízs, stb.). Ezeknek az erőforrásoknak a folyományaként állnak/állhatnak elő aztán az innovációk, a tapasztalatok, tudások cseréje, áramoltatása kapcsán. Dolgozatomban célom ezt a megközelítést követni, hiszen első hipotézisem szerint ahhoz, hogy a civil szervezetekben rejtőzködő társadalmi tőke (tehát erőforrás) innovációkban és identitásformáló erőben fejeződjön ki, ezáltal a szervezet a sikeres régióhoz hozzá tudjon járulni, kapcsolatok, kötések szükségesek. A fejezetet azzal kezdtem, hogy bemutattam a szentjánosbogarak együttműködésének módját és célját, s azt állítottam, hogy a természet okosabb, mint a társadalom, hiszen felismerte a hálózatok titkát. Mindez azonban nem egészen igaz, hiszen társadalmi hálózatok is működnek mióta világ a világ, csupán kutatásuk tekint vissza 50 évre. Bartal szerint (2006) a társadalmi hálózatok kutatásában négy nagyobb korszakot tudunk megkülönböztetni. Az első korszakban, az 50-es években, a kapcsolathálók egyszerű grafikus ábrázolására törekedtek és a kisebb közösségekre koncentráltak a kutatások, majd a 60-as években megszaporodtak az empirikus vizsgálatok, amelyek hatottak a 63

64 módszertani segédeszközök finomítására is. A 70-es évek a társadalmi hálózatkutatások fejlődésének extenzív korszakát jelentették, majd a 80-as évekkel az interdiszciplináris kiterjesztés és a hálózatok kialakulása vette kezdetét a hálózatkutatásban. Látható tehát a fejlődés szerint, hogy a társadalmi hálózatokat 20 három szempontból vizsgálhatjuk: a mikroszintű szemlélet az egocentrikus hálózatokat vizsgálja, és egy individuumra vagy szervezetre, és annak kötődéseire koncentrál, míg a makroszintű elemzések középpontjában a hálók tagjai között kialakuló struktúrák vizsgálata áll. A hiperhálózati megközelítés pedig azon struktúrákat tárja fel, amelyek megegyező és különböző típusú hálók kombinációjával keletkeznek, például egy szervezeti tagság nem csak a szervezet tagjai között hoz létre kapcsolatokat, hanem a szervezetek között is, illetve a tagság összefonódó részén belül. (Bartal 2006, 7.) Jelen dolgozatomban makroszintű, s némely esetben hiperhálózati megközelítésre nyílik lehetőségem, a két vizsgált régió civil szervezeteinek egy része között. Ebben a fejezetben dolgozatom másik pillérére, a hálózatra és kutatására helyeztem a hangsúlyt. Miközben azonban a kapcsolathálózati megközelítéseket gyűjtöttem össze, több ponton is nyilvánvalóvá vált, hogy a hálózatkutatással és civil szektorral foglalkozó elméletek összekapcsolhatók, így zárható be a kör az előző fejezet összefoglalásának utolsó mondatára utalva. Bartal szerint (2006) először a globális civil szervezetek vizsgálata indította el a civil kutatásban a hálózati megközelítést, abból kiindulva, hogy ezen szervezetek egyik legfontosabb sajátossága a reciprocitás és a hálózatosodás. Elméleti szinten pedig a hálózati metafora a jóléti pluralista koncepcióban érhető először tetten. Adalbert Evers és Thomas Olk jóléti pluralista koncepciójukban abból indultak ki, hogy a jólét termelése a piac, az állami intézmények, a háztartások és a civil/nonprofit szervezetek összjátékaként valósítható meg. Ellentétben más jóléti pluralista felfogásokkal (pl. Kaufmann 1994) a szerzők felhasználták a korábbi nonprofit elméletek eredményeit is, és a szektorok közötti együttműködés mellett foglalnak állást. A jóléti pluralista koncepció ugyanakkor abban tér el a korábbi nonprofit 20 Köztük a civil szervezetek hálózatait is. 64

65 elméletektől, hogy itt nem annyira az egyes szektorok közötti különbségek, hanem az állam, a piac és a háztartás közötti átmenetek és feszültségek kapnak kiemelt jelentőséget. ( ) A jóléti pluralista modellben a nonprofit szektor egyfajta intermedier terület, amely azáltal lesz komplex kapcsolatok színtere, hogy összekapcsolja a jóléti háromszög többi elemét. (Bartal 2006, ) Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a kapcsolathálózati megközelítést, illetve egyes elemeit 21 dolgozatomban eszközként fogom használni annak bemutatására, hogy ahhoz, hogy a civil szervezetekben rejtőzködő társadalmi tőke (tehát erőforrás) innovációkban és identitásformáló erőben fejeződjön ki, ezáltal a szervezet a sikeres régióhoz hozzá tudjon járulni, kapcsolatok, kötések (transzfercsatornák) szükségesek. 21 A vizsgált civil szervezetek interakcióinak felismerését és elemzését; a civil szervezet és környezete kölcsönhatásait; a horizontális és vertikális, valamint gyenge kapcsolatok azonosítását; a középpontok és zárkövek megtalálását. 65

66 2. 5. Fogaskerekek: civil szervezetek, társadalmi tőke, területi identitás, innováció, regionalizmus Az alábbiakban az általam felállított modellel zárom elméleti fejezeteim sorát. A civil társadalom definiálásának kiragadott példái után a fenti fejezetekben elmélettörténeti hátteret, majd a témára vonatkoztatott elméleteket ismertettem. Ezután összekapcsoltam a nonprofit szervezetekkel és indoklását adtam a dolgozatban érvényesített kapcsolathálózati megközelítésnek. Jelen fejezetben pedig a fentiekben már ismertetett civil társadalom fogalmat helyezem el keretben, újabb fogalmak bevonásával. Az ebben a dolgozatban érvényesített megközelítés szerint a civil társadalom az 5. ábrán ismertetett módon kapcsolódik össze a társadalmi tőke, az (területi) identitás, az innováció és a regionalizmus fogalmaival és folyamataival. A fejezet és az ábra is annak elméleti bizonyítására szolgál, amit kutatásomban is célom igazolni, miszerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek létezésük és kapcsolataik okán jelentős innovációs potenciált képviselnek, ami a régió fejlődéséhez nagy mértékben képes hozzájárulni. 5. ábra: A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás, az innováció és a regionalizmus kapcsolódó fogaskerekei Forrás: saját szerkesztés. 66

67 Civil szervezetek bizalomteremtő szerepe Beck (2003) az új modernitás egyik alapköveként fogalmazza meg az individualizációt, mint értéket. Szerinte ez azzal is együtt jár, hogy az emberek egyre jobban belebonyolódnak a bizonytalanságba, illetve, hogy egy új etika alapozódik meg, amely az önmagammal és a társadalommal szembeni kötelességek ellentmondására épül. Mindez Beck szerint magában foglalja új társadalmi kötődések keresését, tehát az egyének társadalmi problémáik leküzdése céljából koalíciókra kényszerülnek, melyek nem osztálytól vagy rétegtől függően, hanem helyzettől és témától függően alakulnak ki, valójában célszövetségek formájában. Ezek értelmezhetők a civil társadalom megnyilvánulási formáiként, viszont arra is felhívják a figyelmet, hogy a bizalom és a közösségi érdek a társadalmi tőke és az identitás, valamint a civil társadalom alapjaként funkcionál, s az individualizmus ellenpontjaként tekinthető. A civil szervezetek tehát a társadalom termékei, s fontos értéket teremtenek: a bizalom és a közösségi magatartás, szolidaritás értékét. A fentiekben, a civil szervezetek elmélettörténeti hátterének ( fejezet) bemutatása során ezért volt fontos a nonprofit szektor közösségből kialakuló értelmezése, bár Hankiss (1989) megközelítésében ezen civil közösségek képződésénél a bizalmat felülírja a társadalmi hierarchia, ezért a vertikalitás jobban érvényesül, mint a horizontalitás. Jelen modellben azonban én Beck és Granovetter (2.4. fejezet) bizalmon alapuló elméletét fogadom el, és ebből indulok ki a modellben. Utasi (2008) nem az értékek, hanem az életminőség szempontjából vizsgálja az egyének közti kapcsolatokat, de ugyanarra a következtetésre jut. Szerinte az emberek nem elsősorban objektív gazdasági körülményektől függően érzik magukat boldognak, sokkal inkább valamilyen relációban gondolkodnak, s az életük akkor lesz leginkább rossz, ha hiányoznak vagy megszakadnak a társadalomba integráló közösségi kötelékeik. (Utasi 2008, 10.) A piacgazdasági versennyel kumulálódó hátrányokat lát a kapcsolatok terén: túlhajtott az egyéni verseny, elégtelen a szolidaritás, ezért szűkülnek az erős kapcsolatok, nőnek az egyenlőtlenségek, így szétszakadhat a társadalom és csökken az integráció. Utasi kutatásában a kapcsolatok és az életminőség összefüggését négy szinten elemezte: biztonság, szűk környező kapcsolatokra épülő szeretetközösség, tágabb közösségek nyújtotta integrációs szint, közösségért vállalt közéletiség. Ezzel a 67

68 kutatással megerősítette Beck és Granovetter állítását, hogy a kapcsolatok s az életminőség összefüggésében alapvető kérdés a bizalom: bizalomhiányos társadalom nehezen kohezionálja a közösségeket. (Utasi 2008, 35.) Utasi kutatásából az is kiderült, hogy a kapcsolatok és az életminőség összefüggésének egyik szintjét éppen a közösségért vállalt közéletiség, tehát a civil társadalom, kezdeményezés adja. Tanulmányával arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi kezdeményezések közös társadalmi tőkét kovácsolni képes erőt képviselnek, s értékteremtő folyamatokként is értelmezhetők. A modernizálódó társadalomban ugyanis egyre nagyobb szükség van az életminőség emelése irányába ható civil szervezetekre, amelyek a lokális közösségekből táplálkoznak (Rechnitzer és Smahó 2005), nem csupán konkrét tevékenységük kapcsán, hanem annak érdekében is, hogy betöltsék a jóléti pluralizmus által elképzelt feladatukat (2.3. fejezet), s intermedier területté tudjanak válni, ahol a gazdaság, állam és társadalom kapcsolatai találkoznak A civil tevékenység és a társadalmi tőke kapcsolata A civil öntevékenység eloszlása Magyarországon nem egyenletes (Rechnitzer 1998, Nárai 2000, Bartal 2005), és a civil szervezetek száma nem tükrözi a társadalmi részvételre gyakorolt hatást sem, mivel nem minden szervezet folytat valódi tevékenységet, illetve nem mindegyik független állami szervezetektől, avagy pártoktól, tehát a szervezeti sűrűség még nem kifejezője a közösségeket összetartó civil ethosznak. (Miszlivetz 2001, 36.) Coleman, Bourdieu, Putnam (hivatkozik rájuk Szakál 2006) szerint a megoldás a fenti dilemmákra a társadalmi tőke jelenségében és ezen belül a bizalom értékében rejtőzik, a gazdasági erő kevésbé befolyásoló tényező. Coleman megközelítése szerint a társadalmi tőke a társadalom szerkezetéből adódik. Ezzel szemben Bourdieu a csoporttagságot helyezi előtérbe 22, mint erőforrást, és azt állítja, hogy a társadalmi tőkében anyagi és szimbolikus szempontok kapcsolódnak össze. A gazdasági tőke közvetlenül pénzzé konvertálható; a kulturális tőke iskolai végzettségek titulusok formájában történő 22 Csakúgy, mint Granovetter, Beck és Utasi a fentiekben. 68

69 intézményesítése; a társadalmi tőke pedig kötelezettségekből és kapcsolatokból ered Bourdieu megközelítése szerint, és a kapcsolathálók kiterjedésének nagyságától függ. A társadalmi tőkéből gazdasági tőke származik, illetve szimbolikus is, s valamennyi tőkefajtának a legnagyobb előnye a hasznos idő mennyiségének növekedése. A legelterjedtebb meghatározás azonban az egyének közti kapcsolatok minőségére fókuszál (Putnam hivatkozik rá Szakál 2006). Eszerint a társadalmi tőke a szoros társadalmi háló, a civil szervezetek erőssége, a közösségi azonosságtudat és szolidaritás, valamint a bizalom és támogatás foka következménye. Putnam szerint tehát a társadalmi tőkét három tényező határozza meg: egyesületi tagság, aktivitás és bizalom, valamint együttműködés, együttműködési készség. Szakál Gyula (2006) is a putnami megközelítést fogadja el, s eszerint a civil szektor nagy szerepet játszik a társadalmi tőke képződésében. A társadalmi tőkebázis legfőbb mértéke a bizalom, de ide tartozik még a szolidaritás, a kezdeményező együttműködés és az innovatív hálózatépítés is. Szakál megkülönböztet a társadalmi tőke működése során stabilizáló és dinamizáló funkciót. A dinamizáló funkció a bizalomra, a kommunikációra, a közjó elvére épül. Mindez növeli a csoportok alkalmazkodó- és versenyképességét, ami új erőforrásokat mozgósít, s ez a versenyképesség, innováció képződésében játszik szerepet. Ez a tulajdonság az ún. binding elem. A stabilizáló funkcióban a bizalom mellett a kiszámíthatóság és segítőkészség játszik szerepet, valamint a csoport-lojalitás. A kölcsönösség, viszonosság, reciprocitás válik tehát ennek a funkciónak az erősségévé. Az összetartó társadalmak hatékonyabbak a közös célok kitűzésében és elérésében, mert be tudják vonni az egyéneket és a csoportokat, s meg tudják védeni őket a kirekesztés kockázatától. A társadalmi kohézió tehát időt, pénzt és energiát takarít meg a kormányzat számára. (Szakál 2006, 14.) Szakál kutatásai szerint a közösségi célok megvalósításának kutatásában a társadalmi tőke szoftvernek, a civil társadalom, szervezetek pedig hardvernek tekinthetők. Egyik sem létezhet a másik nélkül, de mindegyiknek saját autonómiája van. A társadalmi tőke nagyságával tehát csak részben magyarázható az eltérő regionális fejlődés, a teljes magyarázathoz a civil szervezetek is kapcsolódnak, s az az összefüggés is megállja a helyét, hogy a gazdaság fejlődése nem feltétlenül eredményezi a társadalom fejlődését, fordítva viszont minden esetben igaz. 69

70 A társas kapcsolatok és a támogatás tehát az emberek életminőségének, jól-létének (testi és lelki egészségének), ugyanakkor azonban a régió, vagy egy adott terület jóllétének is (társadalmi és gazdasági működőképességének) fontos meghatározói. A társadalmi tőke csökkenésével azonban a különböző szervezetekhez való csatlakozás lehetősége is csökken, itt és így kapcsolódik tehát össze a társadalmi tőke és a civil szervezetek szerepköre. Ebből következően a civil szervezetek és a társadalmi tőke fogaskerekeit a bizalom, közösségi magatartás és a kapcsolatok olajozzák meg. 6. ábra: A civil társadalom és a társadalmi tőke kapcsolódó fogaskerekei -bizalom, -közösségi magatartás -kapcsolatok Forrás: saját szerkesztés A területi identitás kérdésköre Az általam kijelölt keretet tovább bővítve jelenik meg az identitás, ezen belül is a területi identitás. Az identitás fogalmában az egyéni és társadalmi meghatározottság együttesen van jelen. Egyes meghatározások az identitást az individuális énnel rokonítják, mások pedig a társadalmi szerepekhez kötik. Az identitás azonban mindenképpen fontos szerepet játszik a társadalmi normatívák és szabályrendszerek értékelésében, az értékválasztásban. Az identitás a tenni akarás, a bizalom és a hit elemeit foglalja magában, amely fogalmak a társadalmi tőkét és a civil szervezeteket tekintve is ismerősek. Témámat tekintve azonban én csak a területi identitással foglalkozom a továbbiakban. 70

71 A regionális identitás a térhasználat tudatos elemére (térről szerzett ismeretek, gazdasági érdekek, társadalmi kapcsolatok) épül, ami kognitív bázist jelent, erre épül rá az identitás emocionális eleme, ami a térhasználatot otthonossá teszi. A regionális identitást növeli az etnokulturális jelleg, a politikai háttér és a gazdasági jelleg is (csakúgy, mint a társadalmi tőkét). Az egyének területi identitásában tehát nem a terület maga, hanem a közösségi, emberi kapcsolatok a dominánsak, illetve az adott területi egységgel azonosítható társadalmi-gazdasági-kulturális folyamatok a meghatározóak. A területiség tehát csak a foglalata a valóságnak, a tartalmát a fenti tényezők határozzák meg. Bugovics (2007) vizsgálatai szerint is a területi identitást elsődlegesen az egyén emberi kapcsolatai befolyásolják, illetve a csoporthoz tartozás élménye határozza meg, valamint az egzisztenciális-életminőség tényezők. Bugovics állást foglal abban is, hogy csak megfelelő identitásösztönzőkkel lehet valóban jól működő régiókat létrehozni, anélkül csak bürokratikus intézménynek tekinti a társadalom. A lokalitás határozza meg tehát a fejlődés esélyét. Bugovics (2007) azt is kijelenti, hogy a civil szféra jelenléte növeli a részvételt és aktivitást, ami az identitás szempontjából is növelő tényezőt jelent. Miszlivetz (2001) is egyetért abban, hogy a régiókat az önkormányzati és civil társadalmi hálózatok tartják mozgásban, amik sokat tehetnek a globalizáció humanizálása és az elszigetelődés elkerülése érdekében. Véleménye szerint ma a leghatékonyabb régiók azok, melyek az intézményi sokféleségre épülnek, hasznosítják a komplexitást és flexibilitást. Miszlivetz tehát egyetért nem csupán a fenti kutatókkal, de a már többször előkerült és hivatkozott jóléti pluralizmus elméletével is. Úgy tűnik számomra, hogy ennek gyakorlati ösztönzése jelenti a sikeres régió megvalósításához a kulcsot. Pálné (2000) az életminőség fogalmához köti a területi identitást, csakúgy, mint Utasi a kapcsolatokat. Pálné szerint az életminőség kifejeződésének egyik formája a területi identitás, melynek elemei a térhez való kötődés, illetve a kulturális, emocionális és kognitív tartalom. Szintjei lehetnek a régió, Magyarországot tekintve inkább a megye, mint fő területi meghatározó a kistérség és a település, helyi közösség. Lukovics (2004) szerint pedig a régió és annak lakói közötti harmónia és egység meghatározza egy térség személyiségét, s az identitás a kulcseleme annak, hogy 71

72 egy földrajzilag körülhatárolt terület valóban társadalmi és politikai értelemben is régióvá váljék. Rechnitzer (1999) puha tényezőknek nevezi a regionális miliő részeit, melyek közé érti a témám szempontjából fontos társadalmi kapcsolatokat, településkörnyezetet, életminőséget, munkaerő minőségét, kulturális szokásokat, stb. Ugyanakkor lényeges kiemelni, hogy Magyarországon elsősorban a helyi érdekekre szerveződnek civil szervezetek, s a régiókban való gondolkodás háttérbe szorul (Bartal 2005). Ennek a gondolatnak az igazolására 2004-ben Bugovics kimutatta, hogy a területi azonosságtudat halványodása csak generációváltások során következik be, nem zajlik le gyorsan. Biró (2002) szerint a regionális, illetve lokális identitás létrehozására kétféle gyakorlat azonosítható. Az első modell a szimbolikus elhatárolódás ami véleményem szerint a szocialista gyakorlattal 23 azonosítható -, amelyben a virtuális szereplők, az előzményekre való hivatkozás, a burok-teremtés, az ünnepek és a szimbolikus elemek nagy szerepe azonosítható. Ezzel szemben a második, ún. pragmatikus építkezés a valóságos szereplőkre, a jövőre, a mag létrehozására, a napi események fontos szerepére, viszont szimbolikus elemek kis szerepére épít. Ez utóbbi modell lényegében az alulról felfelé építkező társadalmat jelenti, mely a civil szervezetek létrehozásának egyik módja, s egyúttal sikeres térségi egységet (régiót, kistérséget és települést) is generál. A két gyakorlat leírásában azonosíthatók a fentiekben ismertetett keleti és nyugati társadalomfejlődés ( fejezet) egyes elemei. Ennek következménye azonban az, hogy a keleti típusú fejlődésben azonosított bizalomhiány hat a magyar civil társadalomra, s ezáltal a társadalmi tőke fejlődésére, ami a területi identitás kérdésében nem a jövőre koncentráló pragmatikus modellt, hanem a szimbolikus elhatárolódás modellt hozza inkább létre. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a területi identitás, ami elsősorban a lokalitáshoz kötődik Magyarországon, a civil társadalom kialakulásának fontos összetevője volt, és jelenleg is az. A modellben meghatározott fogaskerekek olajozására pedig a csoporthoz tartozás és a közösségi kapcsolatok szolgálnak. 23 A szocialista gyakorlat alatt a paternalizmust, központosítást, felülről irányítást, bizalmatlanság légkörének teremtését értem. 72

73 7. ábra: A civil társadalom, a társadalmi tőke és a területi identitás kapcsolódó fogaskerekei -bizalom, -közösségi magatartás -kapcsolatok -csoporthoz tartozás -közösségi kapcsolatok Forrás: saját szerkesztés Az innováció fogalmának bekapcsolódása a modellbe Eddigi gondolatmenetemet összefoglalva megállapítható tehát, hogy a civil szervezetek - társadalmi tőke - területi identitás fogalmak szoros kapcsolódást mutatnak, olyannyira, hogy meg sem állapítható, honnan kellene kezdeni a fogaskerekek összeállítását. Kérdés viszont a továbbiakra vonatkozóan, hogy a fenti hármas egységhez hogyan illeszkedik az innováció és a regionalizmus? Schumpeter (1911) klasszikus megközelítése szerint a termelés meglevő dolgok és erők kombinációját jelenti. Mást, vagy ugyanazt más módon termelni viszont annyit tesz, mint ezeket az erőket más módon kombinálni, s ezek az új kombinációk az innovációk. Schumpeter szerint az innovációnak öt alapesete van, melyek a következők: Új javaknak vagy egyes javak új minőségének előállítása. Új termelési eljárás bevezetése, mely nem feltétlenül alapul új tudományos felfedezésen. Új elhelyezési lehetőség, vagyis új piacok bevezetése. Új beszerzési forrás meghódítása. Új szervezet létrehozása. 73

74 Az innovációs elméletek túlnyomó része a közgazdaságtanból származik, melybe csak a 90-es évek közepétől kapcsolódtak be más tudományágak: Schumpeter (1911) Neoklasszikus közgazdaságtan innováció elmélete Süllyedő költségek elmélete Elsajátítás elmélete Evolúciós megközelítés elmélete (Nelson és Winter 1982) Marketingelméletek (Hunt 1983) Az innovációs lánc modellje (Klein és Rosenberg 1986) Az innovációs rendszerelmélet (Lundvall 1992 ; Nelson 1993) Bizonytalansági elmélet (Rosenberg 1994) Ipari szervezet elmélete (Tirole 1995) Szociológiai innovációelmélet (Rogers 1995) Innovációs dinamó modell (OECD/Eurostat, 1997). A dispruptív innovációs modell (Christensen 1997). Disztributív innovációs modell, az innováció paradoxon megoldása (Haour 2004). Szervezeti innováció elmélete (Lam 2005) OECD/Eurostat 2005 Szociális innováció (2010). Témám szempontjából, a fenti felsorolásból három elméletet emelik ki, melyet bővebben mutatok be. Az egyik lényeges elmélet az innovációs rendszerelmélet (Lundvall 1992; Nelson 1993), mely a szervezetet komplex rendszernek tekinti, egymással laza kapcsolatban álló elemek halmazának, melyek működését egy közös cél irányítja. Minden elem tevékenysége hatással van a többire, ezért a szervezetet dinamikus egészként kell kezelni. Az inputok, a lezajló folyamatok és az outputok szoros, kölcsönös kapcsolatban állnak, és az egymástól érkező visszacsatolások is befolyásolják működésüket. Mindezek okán a szervezet akkor működik jól, ha az egyes elemek céljai összhangban vannak az egész céljaival, és csak ebben az esetben tud jól működni, fejlődni, innovációkat teremteni. Ezzel szemben a szociológiai innovációelmélet (Rogers 1983, 1995) nem az innovációt létrehozó szervezetre, hanem az innováció elterjedésére fókuszál. Az 74

75 innovációt egy ötletnek, viselkedésnek vagy tárgynak tekinti (kitágítva ezzel a klasszikus, fent részletezett schumpeteri definíciót), ami újnak tűnik a célcsoport számára. Ez az elmélet radikálisan más megközelítést indukál a többi innovációsvagy változáselmélettel szemben. A változás Rogers megközelítésében nem öncélúan a fejlesztésért jön létre, hanem azért, hogy a létrejövő termék ezek után jobban igazodjon az egyének és csoportok szükségleteihez. Ebben az elméletben tehát nem az emberek változnak, hanem az újítások maguk. (Robinson 2009) Rogers szerint (1983: ) a következő tényezők határozzák meg egy innováció elfogadását és bevezetését a potenciális alkalmazók szempontjából: először is bevezetésének relatív előnyei: ( ) egy innováció akkor kerül bevezetésre, ha a kalkulált költség-haszon egyenleg pozitív. Másodszor, kompatibilitás: ez egy innovációnak a fennálló szükségletekkel, technológiai megoldásokkal és a potenciális felhasználók érdekeivel és értékrendjével való összeegyeztethetőségének mértéke. A fentiek szerint minél inkább kompatibilisnek értékelnek egy újítást, az annál gyorsabb és szélesebb körű alkalmazásra számíthat. ( ) Egy innováció elfogadásának harmadik feltétele a megismerhetőség-kiszámíthatóság kielégítő szintje, amelynek alapján a racionális kalkuláció egyáltalán lehetséges. Ennek fontos eleme a komplexitás, vagyis annak mértéke, hogy bevezetése előtt mennyire nehéz megismerni egy újítás főbb sajátosságait és előre látni várható következményeit. A megismerhetőség másik fontos eleme a kipróbálhatóság: hogy egy innováció működését, előnyeit és esetleges negatív hatásait mennyire lehet kísérleti bevezetéssel és üzemeltetéssel megtapasztalni. Összefoglalva, a megismerhetőség kritériuma azt mutatja meg, milyen mértékben lehet csökkenteni az innováció adaptálásával szükségszerűen együtt járó bizonytalanságot, amely annak teljesítményével, működésével, költségeivel, előnyeivel és mellékhatásaival áll kapcsolatban. ( ) A társadalmi szelekció mechanizmusai az innovációs folyamat és egy technológia életciklusának minden egyes fázisában jelen vannak: a kutatás-fejlesztés során a kutatás irányainak, módszereinek, kérdésfeltevéseinek, működési feltételeinek és intenzitásának meghatározásával; a tanulási folyamatok során a felhalmozott tapasztalatokat mintegy filterként megszűrve, kiválogatva és közvetítve az egyes fejlesztési irányokhoz; az invenció és innováció fázisai között meghatározva, hogy 75

76 melyik találmány fog innováció formájában megvalósulni. Hasonlóan az invenció és innováció közötti szelekcióhoz az innováció (egy találmány első adaptációja) és a diffúzió fázisai között is működik egy fontos szelekciós mechanizmus. Ez befolyásolja, hogy melyik innováció fog elterjedni és lesz mélyreható hatása a társadalomra és meghatározza a diffúzió kezdetének időpontját is. Ez azt jelenti, hogy a diffúzió nem követi azonnal és automatikusan az innovációt (Kovács 2004, ). A rogersi elmélet tehát nem csupán kitágította a klasszikus innovációs megközelítést, hanem elterjedésével is foglakozott, ezáltal behozva az ipari szférába a társadalom kérdéskörét. Ennek a kérdéskörnek pedig egy újabb eredménye a szociális innovációk témája. Ogburn szerint az innovációs elméletek méltatlanul sokáig elhanyagolták a szociális innováció kérdéskörét. Az ipari társadalom innovációs paradigmája a technikai újításokra koncentrál leginkább, így a nem technikai újítások, valamint a szociális innovációk annak ellenére, hogy folyamatosan fejlődnek és jelen vannak elhanyagolása jellemző. Ennek ellenére tisztában kell azzal lennünk, hogy a szociális innovációk nélkül nem kezelhetők az olyan kérdések, mint a tartós munkanélküliség vagy a szociális ellátórendszerben keletkező lyukak. (Howaldt és Schwarz 2010) Az elmélet szerint tehát a szociális innováció a schumpeteri megközelítésre visszautalva egy új kombinációját és/vagy egy új variációját hozza létre a gyakorlatnak, azzal a céllal, hogy jobban ki tudjon elégíteni szükségleteket, vagy válaszolni tudjon felmerülő igényekre és problémákra, gyakorlati alapon. Nyilván ahogy minden innovációnál az újítás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az innováció jó, illetve be is válik. Brooks (1982) különböző típusú szociális innovációkat különböztet meg: piaci innovációk (pl. bérbe adás), menedzsment innovációk (pl. a munkaórák átszervezése) politikai innovációk (pl. találkozók szervezése) és intézményi innovációk (pl. önsegítő csoportok). (Howaldt és Schwarz 2010) Hochgerner (2009) különböző szektorokban azonosít szociális innovációkat: az üzletben, a civil szektorban, a kormányzati szférában és a szociális miliőben, ahol részvétel, szabályok és magatartás szerepelnek, mint speciális innovációk. Ebben az értelmezésben a szociális innováció új koncepció és intézkedés, ami elfogadott a célcsoportok számára és úrrá lesz a szociális kihívások felett. (Hochgerner 2009) 76

77 Moulaert és társai valamint jelen tanulmányban az általam használt szociális innováció fogalom is így értelmezhető - szerint az összes fenti definíció és megközelítés a szociális innovációkról egyszerre analitikus és normatív, de a legjobb megközelítés az, amikor az általuk megjelölt három dimenzió egymással összekapcsolódik és interakcióba kerül. A három dimenzió pedig a következő: Emberi szükségletek kielégítése, amelyek jelenleg nem kielégítettek, mert a piac és a kormányzat számára már nem vagy még nem fontosak. A részvétel növelése a szociális kapcsolatokban, a kormányzásban, a szükségletek kielégítésében, főként a deprivált csoportokra koncentrálva. Szociálpolitikai kapacitás növelése, és források elérése a részvétel növelése és a szükségletek kielégítése céljából (empowerment dimenzió). (Moulaert és társai 2005, 1976). Ismereteim szerint Csizmadia (2009) az, aki a kapcsolathálózat fogalmával szintetizálja az innovációs megközelítést, behozva ezzel még egy fontos szempontot. Az innovációval kapcsolatos generációs séma ötödik állomása egy olyan komplex innovációs folyamatrendszert hipotetizál (ma még nem beszélhetünk az elterjedéséről), amelyben a stratégiai partnerkapcsolatok, a tanácsadó rendszerek, kutatási együttműködések, intézményspecializálódás lesz a mérvadó (A magyar kis és közepes I. fejezet: Fogalmak és értelmezések, idézi Csizmadia 2009, 28). Ez egyértelműen a hálózati alapú innovációs rendszerek gondolatával cseng egybe. Landry szerzőtársaival egy lineáris folyamatként követte nyomon az innovációval kapcsolatos fogalmi jellemzők változását, pontosabban az eltolódását az interaktivitás, a hálózatosodás és a rendszerré szerveződés felé (Landry et al 2002: 683, hivatkozik rá Csizmadia 2009). A fogalom jelentése tehát fokozatosan jutott el a társadalmi hálózat fókuszáig. A hálózat tagjai eszerint először egymás felé nyitottak, majd a külső mezőben vettek fel egyre több kapcsolatot, s az interaktivitás vált a vezérfonallá. Az interakciók pedig egymástól való tanulást feltételeznek, illetve azoknak a tapasztalatoknak az átadását, melyek a szervezeten belül keletkeznek, s lassan kialakul az egymástól való egészséges függőség. Összefoglalóan tehát elmondható, hogy az innováció és annak folyamata egyre integráltabb lesz, strukturálisan hálózati modellekben ragadható meg, és interdiszciplináris tanulásra és tudásra épül. (Csizmadia 2009) Az is megállapítható, hogy a jelen dolgozatban érvényesített megközelítés szerint a civil innováció fogalma javarészt fedi a szociális innováció definícióját, hiszen fő 77

78 eleme szerint célja a kielégítetlen vagy nem kellően kielégített szükségletekre, igényekre való adekvát válaszadás. Mindez visszautal a civil társadalom tartalmi megközelítésére (2.1. fejezet), valamint a nonprofit elméletekre (2.3. fejezet) ami a piaci és állami kudarcokból vezeti le a szektor létrejöttét. A modell szempontjából az innováció fogalma az előzőekhez a kielégítetlen szükségletek, a szociális kapcsolatokban való részvétel és az interakciók révén kapcsolódik. 8. ábra: A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás és az innováció kapcsolódó fogaskerekei -bizalom, -közösségi magatartás -kapcsolatok -csoporthoz tartozás -közösségi kapcsolatok -kielégítetlen szükségletek -részvétel szociális kapcsolatokban -interakciók Forrás: saját szerkesztés. 78