Egyeztetési anyag 1. változat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyeztetési anyag 1. változat"

Átírás

1 AZ ÉRKERTI LAKÓTELEP NAGYVÁROSIAS LAKÓKÖRNYEZETÉNEK MINŐSÉGI MEGÚJÍTÁSA ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Egyeztetési anyag 1. változat március 17. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

2 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A nyíregyházi érkerti lakótelep komplex rehabilitációjára vonatkozó Előzetes Akcióterületi Tervet (EATT) az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által közzétett Városrehabilitáció ban, Kézikönyv a városok számára elnevezésű módszertani útmutató, illetve annak második, javított kiadása (Városfejlesztési Kézikönyv), valamint a Tervezési útmutató a Megyei Jogú Városok városrehabilitációs témájú kiemelt projektjavaslataihoz című dokumentum alapján dolgozta ki a MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája (IVS) a városfejlesztés kötelezően előírt dokumentuma januárjában elkészült, azt a Közgyűlés elfogadta. Az IVS-ben a város stratégiai céljain túl kijelölésre kerültek azok az akcióterületek, amelyeken belül a város különböző célú fejlesztéseket kíván megvalósítani. Az elfogadott IVS öt akcióterületet határoz meg, melyek közül jelen Előzetes Akcióterületi Terv az Érkerti lakótelep területére vonatkozik, és meghatározza azokat a konkrét fejlesztéseket, melyek a kétfordulós pályázati rendszer keretében benyújtásra kerülnek. Jelen tervezési dokumentum a kétfordulós pályázat első fordulójának benyújtásához szükséges Előzetes Akcióterületi Terv, amely több ponton hagy még kidolgozásra váró nyitott kérdéseket, mivel azok a tervezés jelen stádiumában még nem ismertek. Az itt részletesen ki nem fejtett kérdéseket a második fordulós pályázathoz benyújtandó részletes és végleges Akcióterületi Terv tartalmazza majd. 1.1 Az EATT módszertana és illeszkedése Az Előzetes Akcióterületi Tervvel szemben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség olyan szigorú módszertani előírásokat fogalmaz meg, amelyek biztosítják a megvalósítás-orientált dokumentum belső koherenciáját, a fejlesztések szakmai megalapozottságát és megvalósíthatóságát, valamint a projekt eredményeinek hosszú távú fenntarthatóságát. Az Előzetes Akcióterületi Terv központi gondolata funkcionalitás, azaz mind a helyzetelemzés, mind a célok megfogalmazása és a beavatkozások meghatározása során hangsúlyosan vizsgáltuk a város, az akcióterület és az egyes érintett létesítmények jelenlegi és fejlesztendő funkcióit. Az akcióterületi fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiájának átfogó, tematikus és városrészi célkitűzései megvalósuljanak. A fejlesztések teljes mértékben az IVS-ben meghatározott, Érkertre vonatkozó célkitűzés megvalósítását szolgálják: Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása. 1.2 A fejlesztési akcióterület kijelölése és helyzetének bemutatása Az érkerti akcióterület kijelölése során az alábbi alapelveket vettük figyelembe: teljesítse az előírt feltételeket a szociális mutatók tekintetében; kiterjedése ne legyen eltúlzott, csak azok az utcák kerüljenek bele, amelyek a fejleszteni kívánt épületek, közterek és a magánerős beruházások miatt indokoltak; megjelenésében minél homogénebb, térbelileg pedig koncentrált legyen; funkcionális szempontból egy egységet alkosson úgy, hogy esetlegesen a funkcióváltásra és -bővítésre is megfelelő helyszínt kínáljon; a lehető legnagyobb addicionális hatást érjük el a magántőke és a helyi civil szféra mobilizálásával. A 0,31 km² kiterjedésű akcióterület Nyíregyháza belvárosától délnyugatra, a nagykörúton belül helyezkedik el, népessége a évi népszámlálás szerint 5708 fő, a jelenlegi önkormányzati nyilvántartás szerint 5731 fő. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

3 Az elsősorban nagyvárosias lakóövezeteket magában foglaló, a városi átlaghoz képest többnyire kedvezőtlenebb gazdasági, társadalmi jellemzőkkel rendelkező akcióterület teljesíti az előírt kritériumokat (a megadott mutatók közül a következőket). Indikátor megnevezése Mutató megnevezése Érkert Referenciaérték Alacsony gazdasági Alacsony presztízsű foglalkoztatási csoportokban aktivitás foglalkoztatottak aránya (%) 32,5 min. 28 Magas Munkanélküliek aránya az akcióterületen (%) 11,5 min. 10,5 munkanélküliség Tartós munkanélküliek (legalább 360 napig) aránya (%) 4,5 min. 4 Azon aktív korúak aránya, akiknek 2001-ben a jövedelemforrásuk kizárólag állami vagy helyi támogatás (%) Szegénység és kirekesztettség 11,2 min. 10 Az önkormányzat által elosztott rendszeres szociális támogatásokból a lakásszámhoz viszonyítva a városi átlaghoz képest több támogatás (db) került kiosztásra 65,31 városi átlag (36,52) min. 1,3-szorosa Érkert városon belüli fekvése és megközelíthetősége kedvező: a városközpont közelsége relatíve javít a városrész intézményi, szolgáltatási és kereskedelmi ellátottságán, a többi városrészből való elérhetőséget az Érkert határvonalaként funkcionáló nagykörút, illetve a helyi buszjáratok biztosítják, a közeli vasút- és buszállomás pedig a városon kívülről érkezők számára is könnyen megközelíthetővé teszik a városrészt. Az épített környezet szempontjából a nagykörúttal körülhatárolt belvárosi területbe beékelődött lakótelep alapvetően középmagas, iparosított technológiával épült házakból áll. A két ütemben (a 60-as és a 80-as években) megépített, szellősen telepített és zöldfelületekkel is elválasztott négy- és ötemeletes házak könnyedebb hangulatát az Érpatak főfolyása mellé és annak környékére telepített tízemeletes házak sora bontja meg. Lakótelep-jellegét enyhítik a házak közötti zöldfelületként funkcionáló terek. A városrész elsődleges szerepköre a lakófunkció. A városrész a településszerkezeti terv alapján nagyvárosias lakóterület, amelynek lakótelepi rehabilitációját a településrendezési terv is előirányozza. A terület infrastrukturális ellátottságára jellemző, hogy az aszfalt burkolatú utak és járdák elöregedettek, elhasználódtak, a megépítésük óta jelentősebb burkolat megerősítések nem történtek. Gondot okoz a parkolóhelyek hiánya, bár a háztömbök szerviz útjai mellett jelentős MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

4 számú parkoló épült, azok nem képesek a megnövekedett számú személygépjárművek befogadására. A városrész zöldterületi rendszere hiányos, gyakorlatilag nincs egységes, nagy kiterjedésű köztér vagy közpark a városrészben. A zöldfelületen lévő sétányok elavultak. A VIII-as főfolyás (Érpatak) partján lévő zöldfelület rendezetlen, az jelenleg nem tölt be sem rekreációs, sem ökológiai funkciót. Az érkerti lakótelep közszolgáltatásokkal való ellátottsága összességében kedvezőnek mondható, az alapszolgáltatások köre teljes mértékben elérhető a lakosság számára. A lakosság és a civil szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások körét bővíti a lakótelepen működő Nyírségi Civilház, amelynek jelenléte hozzájárul nemcsak a városrész, hanem az egész megye szervezett civil bázisához. A közszolgáltatások minőségének emelését korlátozza az intézmények nem megfelelő műszaki állapota és hiányos infrastrukturális felszereltsége. Az érkerti lakótelepen viszonylag magas a bűncselekmények száma és alacsony a lakosság biztonságérzete. Ennek elsődleges oka a prostitúció és a hajléktalanság, ami alapvetően befolyásolja a lakosok közérzetét. 1.3 Az akcióterületi célkitűzések, fejlesztések és hatások A felvázolt problémák, valamint az elsődleges célcsoportok, azaz a lakótelep és a város lakossága, a civil szervezetek és a vállalkozások részéről jelentkező fejlesztési szükségletek alapján az érkerti szociális városrehabilitáció átfogó célkitűzése a következő: Az érkerti lakótelepen a megindult szegregációs folyamatok megállítása és visszafordítása az épületállomány és a közterek megújításával, valamint a közszolgáltatások fejlesztésével. Ezt az alábbi részcélok elérésével lehet megvalósítani: 1. Az Érkert által nyújtott életminőség javítása a lakásállomány megújításával 2. A közintézmények és közszolgáltatások körének bővítése, minőségének és működési hatékonyságának javítása, valamint a helyi civil bázis erősítése 3. Az Érkert közösségi funkcióinak erősítése a közterületek és zöldfelületek átfogó rehabilitációjával 4. A fenntartható fejlődést és az esélyegyenlőséget elősegítő horizontális elvek érvényesítése A közötti tervezési periódusra vonatkozó operatív programokat tekintve az érkerti lakótelep rehabilitációja az Észak-alföldi operatív program (ÉAOP) kiemelt projektjeként valósulhat meg. A célok eléréséhez Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi tevékenységek megvalósítását tervezi: Közösségi funkciót erősítő tevékenységek: - Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központ (Nyírségi Civiház) Közszféra funkciót erősítő tevékenységek: - Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központtal egy épületben működő Érkerti Rendőrörs külső - Vécsey Károly Általános Iskola külső - Kincskereső Óvoda külső - Vécsey Károly utcai Óvoda (Virág u. tagóvoda) Városi funkciót erősítő tevékenységek: - Városrész központ kialakítása, Érpatak környezetének rendezése Lakó funkciót erősítő tevékenységek: - Többlakásos társasházak és lakásszövetkezetek közös részeinek Kapcsolódó ESZA típusú beavatkozások: - Ifjúsági és szabadidős programok szervezése MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

5 - Képzési, oktatási programok lebonyolításával elősegíteni a munkaerő-piaci (újra)beilleszkedést - Helyi környezet-tudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók - Egészségmegőrző programok A pályázat keretében megvalósítandó fejlesztések többsége 100%-os önkormányzati tulajdonú ingatlant, míg egy része magántulajdonú és állami tulajdonú ingatlanokat érint. 1. Vécsey Károly Általános Iskola 2. Vécsey Károly utcai Óvoda (Virág Utcai Óvoda tagóvodája) 3. Kincskereső Óvoda 4. VIII. számú főfolyás (Érpatak) 5. Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központ és Érkerti Rendőrörs épülete 6. Akcióterületen lévő közterületek Társasházak Az ÉAOP pályázat keretében megvalósítandó tevékenységek mellett további fejlesztések (magánforrással megvalósuló fejlesztések, illetve a közszféra további fejlesztései) is hozzájárulnak a városrehabilitáció céljainak eléréséhez. Beavatkozás típusa ROP támogatással Projektelem neve Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központ (Nyírségi Civilház) és Érkerti Rendőrörs Vécsey Károly Általános Iskola külső Projekt rövid leírása Tető hő- és vízszigetelése, homlokzat hőszigetelése, külső nyílászárók cseréje, távfűtés korszerűsítése, épületgépészeti felújítás Magastető héjazat bádogos munkával, lapostető hőszigetelése és átfedése, homlokzat hőszigetelése, udvar térburkolat, sportpálya aszfaltburkolat MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

6 Beavatkozás típusa Magánforrással (ROP projekttel párhuzamosan, vagy ROP projekt hatásaként) Közszféra fejlesztése akcióterületi fejlesztés hatásaként Projektelem neve Kincskereső Óvoda külső Vécsey Károly utcai Óvoda (Virág u. tagóvoda) külső Városrész központ kialakítása, Érpatak környezetének rendezése A többlakásos társasházak és lakásszövetkezetek közös részeinek ESZA típusú beavatkozások Nyílászáró-cserék a felújított lakó-épületekben Garázsok építése Marika presszó áthelyezése Őzike bölcsőde energiahatékonysági Érpatak mederrehabilitáció, víztisztító Parkolók kialakítása az Állomás téren Körforgalom kialakítása az Arany J. u.-szarvas u. kereszteződésben Nagykörút délnyugati szakaszának megépítése Nyírségi Kisvasút telephelyének áthelyezése Érpatak további lefedése Projekt rövid leírása Homlokzati nyílászáró csere befejezése, homlokzati hőszigetelés, födém hőszigetelése Lapostető hő- és vízszigetelésének, homlokzat hőszigetelése Dísztéri funkció kialakítása, díszburkolat, új közvilágítás, utcabútorok, esőbeálló, napvédő, zöldfelület növelése. Érpatak lefedése a Damjanich utca és Vécsey Károly utca között, parkolók kialakítása. Érpatak nyitott (Damjanich utcától délre) oldalain közpark, pihenő- és sport terület kialakítása. Gépjármű közlekedésre alkalmas híd építése az Érpatakon keresztül a Lehel utca vonalán. A társasházak közös részeinek az energiahatékonyság javításának szempontjából. 10db tízszintes épület : lift csere, homlokzat- pincefödém-, és tetőszigetelés Ifjúsági és szabadidős programok szervezése Képzési, oktatási programok lebonyolításával elősegíteni a munkaerő-piaci (újra)beilleszkedést Helyi környezet-tudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók Egészségmegőrző programok A fejlesztés keretében megvalósuló társasház-felújítások nyomán a még ki nem cserélt ablakok kicserélése is megtörténik A fejlesztés keretében megvalósuló terület-előkészítési tevékenység nyomán új, egységes előírások szerinti garázsok épülnek az akcióterületen A közterületek megújításával a presszó jelenlegi helyszíne más funkciót kap, ezért a presszó új helyen működik tovább Őzike bölcsőde épületének A VIII. számú főfolyás (Érpatak) kezelője az akcióterületi fejlesztéssel párhuzamosan elvégzi a mederrehabilitációt és víztisztító berendezést épít be Az akcióterület közelében új parkolóhelyek kialakítása Az akcióterület közelében a közlekedési feltételek javítása körforgalom kialakításával A Móricz Zsigmond utca és a Huszár sor négynyomúsítása, mellyel bezárul a várost körbevevő nagykörút, kialakul egy gyorsforgalmat biztosító, tehermentesítő út A telephely áthelyezésével és a barnamezős terület rendezésével értékes, funkcióváltásra alkalmas fejlesztési területek alakíthatók ki Az akcióterület közterületeinek további rendezése Az érkerti szociális városrehabilitáció hatásaként a városrész komplex szociális, esztétikai és környezeti megújulása várható. A közösségi terek fizikai rehabilitációjával, az épületek felújításával, a környezetminőség javításával (zöldfelületek, rekreációs területek, energiaracionalizálás) létrehozhatók a minőségi életfeltételek, amelyek javítják a lakosság, valamint az itt működő civil szervezetek és vállalkozások komfortérzetét, növelik a településrész vonzerejét. A komplex fejlesztések hozzájárulnak a jobb és biztonságosabb települési környezet megteremtéséhez, a kiegyensúlyozott területhasználat érvényesítéséhez és a település-szerkezet átfogó javításához. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

7 1.4 A megvalósítás mechanizmusai Projektmenedzsment A projekt kedvezményezettje Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. A megvalósítás a projekt komplexitása miatt széleskörű partnerségben valósul meg (Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-Főkapitányság Érkerti Rendőrőrs, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság lakástulajdonosok, lakásszövetkezetek). Az önkormányzat a projekt tényleges lebonyolítására városfejlesztési társaságot működtet. A Nyíregyházi Ipari Park Kft óta foglalkozik a Nyíregyházi Ipari Park ingatlanfejlesztéseivel, ezalatt számos projekt, fejlesztés lebonyolításában vett részt. Az önkormányzat azért döntött új Társaság létrehozása helyett a Kft Városfejlesztő Társasággá történő átalakítása mellett, mert az elmúlt tíz évben a cég nagy tapasztalatokat szerzett nagy költségvetésű, a magánszektorral partneri együttműködést igénylő projektek lebonyolítása terén. A Kft-nek vannak tapasztalatai támogatott beruházások megvalósításában is A pályázat költségvetése Az alábbi táblázat áttekintést nyújt a pályázat keretében megvalósítandó tevékenységek költségeiről, azok támogatásintenzitásáról, valamint a támogatásról és a szükséges saját forrásról. Költségvetés eft Támogatás intenzitás % Saját Támogatás Összesen forrás Közösségi funkciók 85, Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központ (Nyírségi Civilház) 85, Közszféra funkciók 82, Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központtal egy épületben működő Érkerti Rendőrörs 85,0 ill Vécsey Károly Általános Iskola külső 85, Kincskereső Óvoda külső 85, Vécsey Károly utcai Óvoda (Virág u. tagóvoda) külső 85, Városi funkciók 85, Városrész központ kialakítása, Érpatak környezetének rendezése 85, Lakófunkciót erősítő tevékenység 60, A többlakásos társasházak és lakásszövetkezetek közös részeinek az energiahatékonyság javításának 60, szempontjából 1 Kapcsolódó ESZA-típusú beavatkozások 85, Ifjúsági és szabadidős programok szervezése 85, Képzési, oktatási programok lebonyolításával segíteni a munkaerő-piaci (újra)beilleszkedést 85, Helyi környezettudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók 85, Egészségmegőrző programok 85, Projektelemek összesen 73, Projekt előkészítés, menedzsment, tájékoztatás 85, Tájékoztatás, marketing 85, Projekt előkészítés 2 85, Projekt menedzsment 85, ÉAOP támogatással megvalósítandó projekt összesen 74, db tízszintes épület (lift csere, homlokzat- pincefödém-, és tetőszigetelés épületenként 56 millió Ft, a lakosság és önkormányzat ad 20-20% önerőt). Lakossági önerő eft 2 Tanulmányok, tervek, engedélyek költségei (Akcióterületi terv, műszaki dokumentumok) Ingatlanvásárlás az iskolai parkoló bővítéséhez. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

8 A részletes pénzügyi elemzésre a teljes és végleges Akcióterületi Terv kidolgozásakor kerül sor Ütemezés A tervek szerint a projektelemek megvalósítása a február 1-én kezdődik és lezárásuk november 30-ig megtörténik. IVS Előzetes Akcióterületi Terv (EATT) 1. forduló benyújtásához szükséges dokumentumok 2. forduló benyújtásához szükséges dokumentumok A projekt egészének megvalósításához szorosan kapcsolódó szolgáltatások Projektmenedzsment Nonprofit Szolgáltató és Képzési Központ (Nyírségi Civiház) Érkerti Rendőrörs külső Vécsey Károly Általános Iskola külső Kincskereső Óvoda külső Vécsey Károly utcai Óvoda (Virág u. tagóvoda) I. II. I. II. I. II. I. II. Előkészítés Végrehajtás Közösségi funkció Közszféra funkció Városi funkció Városrész központ kialakítása, Érpatak környezetének rendezése Lakó funkció Többlakásos társasházak és lakásszövetkezetek közös részeinek Kiegészítő kisléptékű ( soft ) elemek (ESZA típusú) Ifjúsági és szabadidős programok szervezése Képzési, oktatási programok lebonyolításával elősegíteni a munkaerőpiaci (újra)beilleszkedést Helyi környezet-tudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók Egészségmegőrző programok 1.5 A fenntartás jellemzői Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának célja az, hogy a felújított létesítmények és közterek fenntartását, valamint az ott nyújtott magas színvonalú szolgáltatások hozzáférhetőségét hosszú távon is biztosítsa. A szociális városrehabilitáció során megvalósuló egyes projektelemek működtetéséhez szükséges forrást az önkormányzat elsősorban saját költségvetéséből biztosítja. 1.6 Az előkészítő tevékenységek Nyíregyháza Város Önkormányzata 2006 nyarától tudatosan készül az érkerti lakótelep szociális városrehabilitációjának megvalósítására. Az előkészítés keretében különböző típusú tevékenységeket végzett el. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

9 Szükségletfeltárás Tájékoztatás és nyilvánosság Stratégiaalkotás Projektfejlesztés Tevékenység Időszak Lakossági felmérés az Érkert lakótelepen a városrész rehabilitációjának tervezéséhez Városrehabilitációs kérdőív Városfejlesztési fórumok Bencs-Program Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Előzetes Akcióterületi Terv Műszaki tanulmánytervek és tervezői költségbecslések készítése Ahhoz, hogy február 1-én el lehessen kezdeni a megvalósítást, júliusban le kell zárni a 2. szakasz előkészítő tevékenységeit, amelyek közül a legfontosabb a teljes Akcióterületi Terv és az engedélyes tervdokumentumok kidolgozása. A pontos útvonalterv meghatározására akkor kerül sor, ha a projektjavaslatot a kormány jóváhagyta. MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda,

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2013. február 12-én tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2013. február 12-én tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2013. február 12-én tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Döntés a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az

Részletesebben

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a 2016. április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról Mellékletek: kivonatok pályázati felhívásokból Szatymaz Község Képviselő-testülete Szatymaz

Részletesebben

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK SÁRÁND, 2014. 08. 29. TÁMOP-5.1.1-11/1/B- NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK Konzorciumi partnerek: Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Sáránd Község Önkormányzata Projektmegvalósítás

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA 2014. szeptember 18. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA Készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat megbízásából A területfejlesztési

Részletesebben

Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv

Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztése Belvárosi akcióterületi terv Készítette: Nyugat Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 29. május 2. 45 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló...48 2. A fejlesztés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - 2008. JANUÁR NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - (Az adatgyűjtés lezárva:

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató Budapest, 2008. március Közreműködő szakértő:

Részletesebben

Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve

Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve Ajka Város Belváros 1. Akcióterületi Terve 3.0 verzió Megbízó: Ajka Város Önkormányzata Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. EX ANTE Tanácsadó Iroda Munkatársak: Sebestyén Csaba, az igazgatóság

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 5.3. egyeztetési változat 2014. július 14. Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12.

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. JÚNIUS 12. I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...I-4 II. BEVEZETÉS... II-17 II.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA FOGALMA ÉS ALKALMAZOTT MÓDSZERTAN...

Részletesebben

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA Tartalomjegyzék VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA...1 VI.1. Ingatlangazdálkodás... 2 VI.1.1... 2 VI.1.2. Ingatlanállomány és ingatlangazdálkodás... 3 VI.1.3. Ingatlangazdálkodási

Részletesebben

Sopron, 2015. május 11.

Sopron, 2015. május 11. Cím Sopron Megyei Jogú Város Integrált Területi Programja Verzió 2.0 MJV közgyűlési határozat száma és dátuma Területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős minisztériumi jóváhagyás száma és dátuma

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II.

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. II. FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 45 8. A FEJLESZTÉS KONCEPCIONÁLIS KERETEI 8.1. Csepreg város jövőképe A jövőkép - az aktuális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok

Részletesebben

Észak magyarországi Operatív Program. Akcióterv vezetıi összefoglaló

Észak magyarországi Operatív Program. Akcióterv vezetıi összefoglaló Észak magyarországi Operatív Program 3. prioritás: Településfejlesztés Akcióterv vezetıi összefoglaló 2008. február 11. 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás neve, száma Településfejlesztés

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata

Dunaharaszti Város Önkormányzata INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 314/2012. (IX. 8.) Korm. rendelet 31. (1) bekedzése szerinti véleményezési szakaszra 2015. október 30. Urban Lis Stúdió Kft. Cím: 1031 Budapest, Kadosa utca 19

Részletesebben

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása 8. Cselekvési terv 8.1 Az intézkedések leírása 1.) intézkedés megnevezése 2)Specifikus cél 3)Indoklás, alátámasztás A támogatható tevékenység területek meghatározása Kultúrháló közösségi terek minőségi

Részletesebben

Függelék. Mórahalom Város Önkormányzata. Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010.

Függelék. Mórahalom Város Önkormányzata. Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010. Függelék Mórahalom Város Önkormányzata Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010. Szociális városrehabilitációs akcióterület Az Integrált Városfejlesztési Stratégia akcióterületeket kijelölı fejezetével

Részletesebben

Magyarország a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós források felhasználását tíz operatív program keretében tervezi.

Magyarország a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós források felhasználását tíz operatív program keretében tervezi. Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Menyhárt Balázs pályázati referens TÁJÉKOZTATÓ a 2014-2020 közötti Európai Uniós tervezési időszak lehetőségeiről, továbbá a Borsod-Abaúj- Zemplén

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP-1.1.1./D-13)

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP-1.1.1./D-13) Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP-1.1.1./D-13) A pályázat célja a régióban mőködı, illetve letelepülni kívánó elsısorban gyártó, valamint szolgáltató gazdasági társaságok jelentıs foglalkoztatási hatással

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0 GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. február 2. Készítette: Metacom 96 A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata KÉSZÍTETTE: TÉR-T-REND Kft., ECORYS MAGYARORSZÁG Kft. 2016. TARTALOM TARTALOM

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható

Részletesebben

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE

8/1 A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE 8/1 A /2009. (III.26.) Kgy. sz. határozat melléklete A SOPRONI VÁROSFEJLESZTÉSI KFT 2009 ÉVI ÜZLETI TERVE A Sopron Megyei jogú Város Önkormányzata a város-rehabilitációs feladatok és az elnyert pályázatok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése c. pályázati kiíráshoz Kódszám: EAOP-2008/1.1.1/A A projektek az Európai

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GÁZFOGYASZTÓBERENDEZÉS- ÉS CSŐHÁLÓZAT-SZERELŐ MESTERKÉPZÉSI PROGRAM 2013 I. Általános irányelvek 1. A mesterképzés szabályozásának jogi háttere A képzési program a szakképzésről

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS Mottó: Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságára leszünk utalva.

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési

Részletesebben

FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1 1 FADD TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó I. kötet: Megalapozó vizsgálat Készítette:PÉCSÉPTERV STÚDIÓ Kft, 7621 Pécs,

Részletesebben

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás korszerűsítése c. pályázati konstrukcióihoz Kódszám: KEOP-2009-5.3.0/A A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről A Vas Megyei Területfejlesztési Koncepció és Program tavalyi elfogadása után, a Közgyűlés 2015.

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Algyő TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Koncepció és Stratégiai Program 2004. április Terra Studio Kft. 1094 Budapest, Angyal u. 7/A. Tel: 456 50 90; fax: 456 50 99; E-mail: terra95@hu.inter.net; www.terra-studio.hu

Részletesebben

Modern korunk kéményproblémái

Modern korunk kéményproblémái Modern korunk kéményproblémái Az égéstermék-elvezetés akkor biztonságos, ha az égéstermék-elvezető, égéstermék-elvezető berendezés (kémény, égéstermék vezeték, stb.) képes a tüzelőberendezés üzemeltetése

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár Önkormányzata

Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár Önkormányzata , Soroksár Önkormányzata Településfejlesztési Koncepció Helyzetfeltáró és helyzetértékelő munkarész A dokumentáció a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

VAS MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA

VAS MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA VAS MEGYE INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA SZOMBATHELY, 2015. augusztus 27. 1 Tartalomjegyzék Előzmények... 3 Vezetői összefoglaló (Bevezető)... 6 1. A megye által alkalmazott Területi Kiválasztási Kritériumok...

Részletesebben

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája. 2007. február

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája. 2007. február komplex városfejlesztési stratégiája 2007. február HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 114. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@hbhe.hu www.hbheuroconsulting.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása c. konstrukciójához / komponenséhez Kódszám: DDOP-2009-2.1.1 A A PROJEKTEK AZ

Részletesebben

Szombathely Megyei Jogú Város 13,6925. Gazdálkodási formakód: 321, 112 (113) Projektgazda székhelye: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3.

Szombathely Megyei Jogú Város 13,6925. Gazdálkodási formakód: 321, 112 (113) Projektgazda székhelye: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. Területi szereplő: Kormányhatározatban rögzített indikatív tervezési forrásallokáció: Szombathely Megyei Jogú Város 13,6925 Projektgazda neve: Szombathely MJV Önkormányzata és/vagy többségi tulajdonú vállalkozása

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2008. július 14. (hétfı) napjára de. 8 30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület

BF jelű Főtér és környezete Akcióterület ELŐZETES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST FŐVÁROS XXI. KER. CSEPEL VÁROSKÖZPONT BF jelű Főtér és környezete Akcióterület Megbízó: CSEVAK Csepeli Vagyonkezelő Zrt. Készítette: MaHill Mérnökiroda Kft. Budapest,

Részletesebben

Kulturá lis é s Sport Esé lytérémté si Inté zkédé si Prográm

Kulturá lis é s Sport Esé lytérémté si Inté zkédé si Prográm Kulturá lis é s Sport Esé lytérémté si Inté zkédé si Prográm A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Kulturális és Sport Esélyteremtési Intézkedési Programjának célja, hogy egyéni, intézményi és társadalmi

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ (első munkaváltozat) Készült a Magyar Tudományos Akadémia RKK felkérésére Győr, 2004. Dr. Fekete Mátyás egyetemi

Részletesebben

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján

A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége I. FEJEZET BEVEZETİ A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/E. -a deklarálja alapvetı állampolgári jogként a szociális biztonsághoz való jogot, amely szerint az állampolgárok

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16 FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok

Részletesebben

Fejlesztések-kutatások a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében

Fejlesztések-kutatások a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében Fejlesztések-kutatások a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében dr. Kaposi József főigazgató 2014. október 7. Hajdúszoboszló Fejlesztési-kutatási területek 1. Háttér 2. Fejlesztések tankönyvek

Részletesebben

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete Bevezető Püspökszilágy Község Önkormányzata a sporttörvényben előírt kötelezettsége teljesítése céljából- az alapelvek érvényesítése, a társadalmi célok megvalósítása és megoldandó feladatok elvégzése

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751 Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok és iparterületek támogatása (DAOP-1.1.1./A-13, ÉAOP-1.1.1/A-13) A pályázat célja 1. Ipari parknak minısülı területek infrastrukturális

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 9. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2009. június 8. ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Tiszavasvári Város Önkormányzata

Tiszavasvári Város Önkormányzata Tiszavasvári Város Önkormányzata Dr. Fülöp Erik polgármester Bundáné Badics Ildikó jegyző Akcióterületi Terv 2013 Tartalomjegyzék 1. Vezetői Összefoglaló... 4 1.1. Jogosultság... 5 1.2. Az akcióterületi

Részletesebben

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója

Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.

Részletesebben

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! 2010. SZEPTEMBER HÓ 24. Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról Pilis Város Önkormányzatának

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának

Részletesebben

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése

IV. Szakmai szolgáltatások funkcionális tervezése Magyarország-Szlovénia Phare CBC Program 2003 A határrégió emberi erőforrás potenciáljának maximalizálása támogatási konstrukció A régióban működő foglalkoztatási paktumok közötti koordináció projekt A

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség

Részletesebben

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

- Szentendre, 2013. -

- Szentendre, 2013. - TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013. szeptember 1. 2018. augusztus 31. - Szentendre, 2013. - 1. A Továbbképzési program célja Jelen továbbképzési program célja hogy biztosítsa a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

projektmenedzser Stefán Gergely projektmenedzser

projektmenedzser Stefán Gergely projektmenedzser Előterjesztő: Szitka Péter elnök Készítette: Novák Péter projektmenedzser Stefán Gergely projektmenedzser Tárgy: Javaslat a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2011-0005 számú projekthez kapcsolódóan többlet támogatási

Részletesebben

BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG

BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG BÁCSALMÁSI KISTÉRSÉG LHH TERVDOKUMENTUM ÉS PROJEKTCSOMAG 1. verzió módosításai A Bácsalmási Kistérség TKT Tanácsa a 2008. november 27. ülésén megtárgyalta a Bácsalmási Kistérség által az LHH program keretében

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Részletesebben

Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére

Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére Előterjesztés Képviselő-testület 2016. április 14 én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a TOP -os pályázati felhívások támogatási kérelmének benyújtására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M 2 0 1 3 1 5 P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA SEGESD-TARANY ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELŐTESTÜLETE 2013. április 24. napján 1. oldal Mottó: " Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a

Részletesebben

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja ( felújított változat ) Stratégiai program III. Kidolgozó: Operatív program Ebergényi Tanácsadó Iroda 3300. Eger, Arany J. u. 21. Agria Nova

Részletesebben

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet 2005. november 1. A STRATÉGIAI HELYZETÉRTÉKELÉS (SWOT ANALÍZIS)...4 ERŐSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...4 Földrajzi környezet, természeti

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés A Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása FELHÍVÁS hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására A felhívás címe: Tanoda programok támogatása A felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.2-16 Magyarország Kormányának felhívása egyházi

Részletesebben

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből

Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Baranya megye fejlődésének lehetőségei a foglalkoztatási paktumok kialakításának szemszögéből Szakmai értékelő tanulmány Készítette: Logframe Tanácsadó Iroda Bt. Megbízó: Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására.

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására. FELHÍVÁS tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására A felhívás címe: Tehetségek Magyarországa A felhívás kódszáma: EFOP-3.2.1-15

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

A Szentesi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja Megvalósítási terv a Tisza-völgyi árapasztó rendszer (ártér-reaktiválás szabályozott vízkivezetéssel) I. ütemére valamint a kapcsolódó kistérségekben az életfeltételeket javító földhasználati és fejlesztési

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

1. Az Integrációs Program Cselekvési Feladatterv megvalósítása érdekében végzett tevékenység

1. Az Integrációs Program Cselekvési Feladatterv megvalósítása érdekében végzett tevékenység Az előterjesztés 1. számú melléklete Beszámoló Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Integrációs Programjáról, különös tekintettel a halmozottan hátrányos helyzetű rétegek életesélyének javításáról,

Részletesebben

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeirıl Az államháztartásról szóló

Részletesebben

II. kötet: Integrált településfejlesztési stratégia

II. kötet: Integrált településfejlesztési stratégia TAMÁSI INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. kötet: Integrált településfejlesztési stratégia Projekt azonosító: DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

Projekt adatlap. az Észak-magyarországi Operatív Program. Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére

Projekt adatlap. az Észak-magyarországi Operatív Program. Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére Projekt adatlap az Észak-magyarországi Operatív Program Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére c. pályázati felhívásához Kódszám: ÉMOP-3.1.3-11 1. TÁMOGATÁSI KONSTRUKCIÓ

Részletesebben