ban azt mondják, amit hallani akarnak tőlük, kevesen veszik a fáradtságot, hogy őszintén belegondoljanak. Dávid, köszönöm, hogy beszélhettünk,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ban azt mondják, amit hallani akarnak tőlük, kevesen veszik a fáradtságot, hogy őszintén belegondoljanak. Dávid, köszönöm, hogy beszélhettünk,"

Átírás

1

2 ban azt mondják, amit hallani akarnak tőlük, kevesen veszik a fáradtságot, hogy őszintén belegondoljanak. Dávid, köszönöm, hogy beszélhettünk, jó volt megint megismerni valakit közelebbről kis falunkban. összeállította: A.P. Fekete bárány Dávid (Scholl Dávid, 16, Taksony kicsit más, na nem úgy, de tudják, más érdekli, mint a többieket. Különcnek is mondhatnánk, aki nem bulizni jár, hanem barátokkal, barátnőkkel a nagyvárost rója és fotózgat szabadidejében. Próbálja észrevenni az apróságokat, leragad egy kilincs fényképezésénél, de imádja az emberi arcot is fotózni. Órákat császkál a Wekerle telepen és makró felvételeket csinál, természet és épület-fotókat. Jó volt vele beszélgetni. Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzétek meg a facebook oldalát: Scholl Dávid Dávid, harmadik éve jársz már gimnáziumba. Milyen volt elmenni a taksonyi iskolából, otthagyni az osztályt? Őszintén szólva az osztályunk néha inkább egy rossz amerikai tinifilmhez hasonlított a tucat karakterekkel, valahogy nem volt meg az összhang köztünk. A mostani osztályom sokkal jobb. Itt Taksonyba nem voltam túl népszerű, de az új helyen tiszta lappal kezdhettem. Az első év végére új személyiséget kapott mindenki. Én az elején meghúztam magam, felmértem a terepet, mostanra a helyemen vagyok talán. Sőt, sokszor a középpontban, hallgatnak rám, számtalanszor én vagyok az, aki kommunikálni tud a tanárokkal, rám bízzák, ha valamit el kell intézni. Egyfajta békítő szerepemvan, és persze ez jó érzés. Szoktak cikizni az osztályban? Néha persze leszólnak, de hát mit tegyek, ha nem az igazán fiús dolgok érdekelnek. Utálok például sportolni (édesapja Heinz Scholl elkötelezett röplabda bajnok volt egykoron a szerk., ki nem állhatom a csapatjátékokat. Főleg lány barátaim vannak, na meg persze itt van a hajam Igen, ez keltett némi felzúdulást a környezetedben, gondolom. Nyáron szőke akartam lenni, mert mindig ki akartam próbálni, aztán valahogy citromsárgára sikeredett, nekem se tetszett, de akkor már nem volt mit tenni. Igen, valóságos botrányt kavart ez a változás. A család egész rózsafüzért imádkozott, a nagyi azt mondta, hogy ne menjek így templomba. A hajam egyre világosodott, amikor fehér volt, akkor is én voltam a család fekete báránya. Sokan kérdezték, miért ez az egész: valahogy akartam az egyediséget, meg akartam mutatni magam, és persze szeretek provokálni is. Ez valami önkifejezési kényszer nálam. Az emberek azt mondták, hogy szarul nézek ki, és tényleg szarul néztem ki, mert sárga hajam volt. Kinek akarsz megfelelni és kinek nem? Leginkább magamnak szeretnék megfelelni. Tudod, a suli lefoglal, de nem köt le igazán, túl sok időmet veszi el. Mit csinálnál helyette? Az a tervem, hogy Pesten elmennék egyetemre pár szemesztert gimnázium után, aztán nekiindulok a világnak. Talán először Közép-Ázsia lenne a cél, de írtó sok minden érdekel. Nemrég Amerikában jártunk, New York, Philadelphia (képei-ből a mostani szám közöl egy válogatást a szerk.. Valahogy más arra az emberek hozzáállása. Feltűnt például, sokan random bókoltak nekem, ismeretlenek az utcán megdícsérték a pulcsimat, cipőmet, ilyenek: ezt idehaza sosem láttam, pedig jól állna mindenkinek. Láttalak sokszor a katolikus templomban. Igen, nyolc éven keresztül ministráltam, de amikor sárga lett a hajam, nem akartam elmenni. Gondoltam, nem vennék jó néven. Azt hittem, nem lennék elég konvencionális nekik. Emlékszem, amikor egy éve volt az a Conchita Wurstőrület. (osztrák transzvesztita énekes, aki 2014-ben megnyerte az eurovíziós dalfesztivált A hittanos barátaim nem nagyon értették, miért nem tudom elítélni az énekest, ugyanúgy, ahogy ők. Én pedig úgy éreztem, hogy el kell fogadnunk, hogy vannak ilyenek is. Az emberek általá- Zene Mit jelent nekem a zene? Miért fontos ennyire nekem? Az önkifejezés egyik legjobb és legszebb formája. Nem zár ki senkit, és hovatartozást is adhat. És nekem ad is. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, hogy mások is éreznek, gondolkodnak úgy, mint én. Segítségével mondom ki azt, amit egyébként nem mernék, és segít elérni azt, amit egyébként nem tudnék. Órákon keresztül el tudok veszni benne, mert leveszi vállaimról a mindennapok terheit. Aki ismeri a zenémet, ismer engem is. Szerintem ezt teszi a zenét azzá ami. Fotózás Élj a mának! tartja a mondás, és valóban igaz is. Ki kell élvezni az élet pillanatait, de gyakran nem úgy látjuk a valóságot, ahogy igazából van. Egy fénykép ezt a személyes, pillanatnyi valóságot adja vissza a hétköznapinál magasabb, művészi szinten. Az apró részletek megmaradnak és nem felejtődnek el. Talán ez az, ami motivál arra, hogy fotózzak, az, hogy elkapjam a pillanatotokat, a személyes valóságom pillanatait, amit egy arcban, utcán vagy városban tudok felfedezni. Megörökíteni azokat az apró részleteket, amik a teljességet alkotják. Hogy miért fontos nekem? Mert meg szeretném őrizni az életem pillanatait, hogy tudjam ki voltam, vagyok és leszek. Fotók: 16. oldalon Nagyon örülünk, hogy idén is szép számmal megjelentetek versenyző és szavazó vendégek a Töklámpás Bemutató rendezvényünkön! Az ötletesebbnél ötletesebb alkotásoknak nagy sikere volt! Lássuk a közönség által legkedveltebb művek készítőit: Alsós kategória helyezettek 1. Bíró Bálint 2. Vígh Kamilla Csenge 3. Vígh Bendegúz Felsős kategória helyezettek 1. Mátyás Tímea 2. Lugosi Gergely István 3. Sípos Zétény Felnőtt kategória 14 éves kortól helyezettek 1. Bíró Boldizsár 2. Mazsi 3. Takács Tömösvári Ildikó Családi kategória helyezettek 1. Mike család 2. Bartos család 3. Bíró család Köszönjük szépen minden kedves jelenlévőnek és versenyzőnek a részvételt! Reméljük legalább olyan jól éreztétek magatokat, mint mi Vidám Nők! Valamint szeretnénk ezúton is hálánkat kifejezni a segítségnyújtásért a következőknek: Pozsonyi Boglárka, Doril Bt., Taksonyi Német Nemzetiségi Óvoda, Taksony Nagyközség Önkormányzata

3 Összefogásból Taksonynak: ismét jeles A Taksonyi Lokálpatrióta Egyesület nyári felhívása után meghatódva olvastam a bankszámla-kivonatokon az átutalások közlemény rovatait: Kiss Attila, szemegér. Jó érzés volt fogadni a telefonon és a személyes beszélgetések során tett felajánlásokat is mind a magánszemélyek, mind pedig a vállalkozások részéről. Köszönöm, köszönjük a támogatásukat, amellyel Önök egy család számára új perspektívát nyitottak. Örömmel jelentem: a Tobii PCEye Mobile számítástechnikai eszközt összefogásunknak köszönhetően egyesületünk október elején megvásárolta és használatra átadta Kiss Attila részére. Attila azóta boldogan és lelkesen tanulja, alkalmazza az eszköz adta lehetőségeket. Hálás szívvel gondol azon jólelkű emberekre, akik kinyitották számára a világot. Köszönjük a felajánlásokat: Lukács Barbara (20.000,-Ft, Lukács László (PTKB tag, ,-Ft, Kovács Mihályné (10.000,-Ft, Szakály Katalin (3.000,-Ft, Gonda Balázs (5.000,-Ft, Barna Tamás (20.000,-Ft, Kovács László (20.000,-Ft, Gremen Pálné (1.000,-Ft, magánszemély névtelenül (50.000,-Ft, magánszemély névtelenül (20.000,- Ft, Szent Anna Kórus (10.000,-Ft, Pergamen Baráti Kör (40.000,-Ft, Egeresi István ev. (50.000,-Ft, Bíró-Kert Kft. (50.000,-Ft, Jó Társ Bt. (20.000,-Ft, Kolumbán és Társa Kft. (16.000,-Ft, Virabel Kft. (50.000,-Ft, MegaTool Kft. (20.000,-Ft, Taksony Nagyközség Önkormányzata ( ,-Ft támogatóknak. A Taksonyi Lokálpatrióta Egyesület ,-Ft-tal járult hozzá a szemegér megvásárlásához. Áncsán Mihály elnök Taksonyi Lokálpatrióta Egyesület KÖSZÖNÖM! Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akiknek támogatásával megvalósulhatott Attilám számára a szemvezérelt eszköz (a szemegér megvásárlása. Nagyon meghatott vagyok, hogy ilyen sokan segítettek. Külön szeretném megköszönni a Taksonyi Önkormányzat vételárhoz való, Ft összegű támogatását. Hálás szívvel köszönöm Áncsán Mihálynak, hogy felvállalta és fáradtságot nem ismerve, sok-sok utánajárással megvalósította elképzelhetetlennek tűnő álmunkat. Elmondhatatlan a boldogságom, amit átélek akkor, amikor látom Attila arcán a mosolyt, az örömöt, amikor a számítógépet önállóan használja. Még sokat kell gyakorolnia, de biztos vagyok benne, hogy sikerélményei felgyorsítják a tanulási folyamatot. Köszönettel: Kissné Kántor Judit Jó volna jónak lenni E z is lehetne a mottónk, hiszen mi magunk is örömmel segítünk egymáson és a rászorulókon, miközben örömmel éljük meg mindennapjainkat. Sokszor találkozunk az év folyamán, kiemelkedő ünnepünk mégis augusztus utolsó szombatja, amikor az esélyegyenlőségi napunkat tartjuk. Idén tizenegyedik alkalommal sikerült megszervezni, a meghívásunkat pedig több mint kétszáz sorstársunk fogadta el Jászberénytől Tápiószeléig, Gödöllőtől Bátonyterenyéig. Megtisztelt minket jelenlétével Pánczél Károly, Pest megye 11. számú választókerületének országgyűlési képviselője és dr. Chikán Csaba, a regionális egyesület társelnöke. Rendezvényünk fővédnökeként Kreisz László polgármester urat köszönthettük, de vendégünk volt Wágnerné Bartha Zsuzsanna alpolgármester asszony, dr. Micheller Anita jegyzőasszony, és Szalai János elnök úr is, a képviselő-testület tagja, Bálint Gyöngyi, az N.N.Ö. elnöke és Olasz Erika, az óvoda vezetője. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a program szervezésében és rendezésében segítségünkre voltak: köszönjük az óvodának a helyszínt, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak és Taksony Nagyközség Önkormányzatának a támogatást, a Forrás dolgozóinak a berendezést, a konyha dolgozóinak a finom levest és pogácsát, a fellépőknek pedig a színvonalas műsort, melynek jó hangulata a rendezvény után is sokáig elkísért minket. Köszönetet mondunk Bodnár Nikének, Csernák Dórinak és tanítványainak, Csócsiné Mariannak, Harmat Anikónak, Jánoki Máriónak, Klajkó Szandrának, a Napfény táncegyüttesnek, az Örökifjú Bohémeknek, Proksa Zoltánnak, a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes tagjainak, a Sváb Baráti Körnek, Szilágyi Erzsikének és a Vidám Romáknak, valamint Varga Gábornak a színes és színvonalas produkcióért, melyet Horvai Tamás tett hallhatóvá számunkra a technika segítségével. A házigazda szerepkörét Ruff Béla vállalta ezen a napon, és külön is köszönjük segítőink önzetlen munkáját, akik a kiszolgálásunkban serénykedtek reggeltől késő délutánig. A vérnyomásmérés lehetőségét Szlama Ildikónak és lányának, a rend fenntartását pedig polgárőreinknek köszönjük. Találkozzunk 2016 augusztusában is! Mozgáskorlátozottak Taksonyi Szervezete A november 23-i hétfő estén várta Taksony polgármestere és képviselő-testülete az érdeklődőket a színházterembe, ahol közmeghallgatás keretében az előttünk álló esztendő költségvetésének főbb tartalmi elemeit és a december 1-jén induló új honlapot ismerhették meg. A teljes hanganyag meghallgatható a oldalon, illetve a jegyzőkönyv olvasható a könyvtárban és a hivatalban. Kreisz László polgármester úr előadásának keresztmetszetét alább olvashatják. A koncepció elsődleges célja a következő évi költségvetés kialakításához szükséges alapelvek, főbb célkitűzések meghatározása, figyelemmel a kormányzat évi makroszintű gazdaságpolitikájára, a bevételek és kiadások alakulására, az intézményeink működéséhez szükséges finanszírozási és fejlesztési igények átgondolására, kiemelt feladatként kezelve településünk üzemeltetését és működtetését, külön területen bemutatva a fejlesztéseket és beruházásokat. Alapvetően meghatározó az önkormányzat működésére az ország gazdasági stabilizációja és növekedése, amelyben a hiány és a növekedés oldalán is 2% várható. Ehhez azonban továbbra is szükség van a foglalkoztatás bővítésére és a versenyképesség javítására. Taksonyban a legfontosabb célkitűzés a megszerzett pénzügyi és gazdasági stabilitás megtartása, és a bevételi- és kiadási egyensúly fenntartása a kötelező feladatok ellátásával, a méretgazdaságos struktúra fenntartása mellett. Működési hitel igénybevételére másfél éve nincs szükség, és a továbbiakban a bankszámlahitellel sem tervezünk. Fontos célkitűzés, hogy bevételeinkből településünk fejlődését is finanszírozni tudjuk. A szállítói számlákról elmondható 2015 végén, hogy nincs közöttük lejárt, amit magunk előtt görgetünk. Ez az eredmény az elmúlt kilenc esztendő megfeszített munkájának köszönhető. Az előző években a konszolidáció teljes egészében rendezte az önkormányzat hitelállományát, ennek köszönhetően Taksony adóssága megszűnt. A következő évi gazdálkodásban az ésszerű, tervezhető, a működőképességet biztosító, az önkormányzat likviditási helyzetét javító és az azt szolgáló alapelvek kell, hogy érvényesüljenek. E célok elérését segítik a lakosságnál végbemenő folyamatok: a jövedelmek értékének emelkedése, a rezsicsökkentés, az adóterhek csökkenése, a devizahitelek kivezetése, az alacsony infláció és a foglalkoztatás bővülése. Az önkormányzatok állami támogatásának gerince a szolidaritás elvén működő feladatalapú támogatás, amely az adóerő képességet veszi alapul. Ezen túlmenően saját bevételeinkre is számíthatunk, amely az intézményi (hatósági, bérleti, gazdasági tevékenység, áfa, kamat a közhatalmi (adó, bírság, késedelmi pótlék és a felhalmozási (ingatlanértékesítés, pályázat részből áll. Az adókat a gépjárműadó 40%-a, a kommunális adó, a helyi iparűzési adó, a telekadó és a környezetvédelmi adó teszi ki. A hátralékos adózók számának és így a kintlévőségek csökken- Közösségi hírek Költségvetési koncepció 2016 z tésére további erőfeszítéseket teszünk, hiszen ezek a pénzek változatlanul hiányoznak a biztonságos működéshez. Adóemelés 2016-ban sincs a tervek között, a bevételek növekedését a gazdaság növekedése, az adómorál javulása és az eredményes adóbeszedés kell, hogy eredményezze. A kiadásoknál a kötelező feladatok ellátása és az intézmények biztonságos működtetése az alap cél. Az intézmények felújításához és bővítéséhez azonban nem csak saját forrásainkat szeretnénk felhasználni, hanem pályázati pénzeket is, és itt elsősorban a kohéziós és strukturális alapokra gondolunk. A személyi juttatásokat törvényi szabályozás alapján folyósítjuk, a közfoglalkoztatási programban pedig az eddigiekhez hasonlóan továbbra is részt kívánunk venni. Jogszabályi változások miatt újra kell gondolni a családsegítő szolgálat működését, mivel több szakembert írnak elő változatlan ellátotti létszámhoz. Új elemként tervezzük, hogy 2016-tól a közalkalmazottaink is béren kívüli juttatást kaphassanak. Új feladat kötelező jelleggel az idősek nappali ellátásának a biztosítása, ami plusz két fő felvételét jelenti. Kérdéses még, hogy ezt meg tudjuk-e tenni jövőre. Ugyancsak tervezzük a Sünivár Bölcsőde fenntartói jogainak visszavételét, illetve partnerként az alapítvánnyal a közös működtetést. Újra kell gondolnunk a temető fenntartói és működtetői tevékenységét, amennyiben nem csak tulajdonosok, hanem a gazda is mi szeretnénk lenni. Első lépésként megépült a főbejáratnál egy térkövezett felület, illetve a Fő út és a temető közötti területnek a rendbetétele is elkészült. Az önkormányzati rendezvények és a testvértelepülési kapcsolataink ápolása is rengeteg értéket képviselnek, élményeket adva a résztvevőknek. Várnak ránk nyitott kötelezettségek is, itt azonban még nem mindenhol lehet pontos összeget tudni. A településrendezési eszközöket aktualizálnunk kell, amihez mi hozzátettünk egy integrált településfejlesztési stratégiát is, mely hosszú távú jövőképünket tartalmazza. Közösségeinknél az elvégzett és a tervezett munkát kívánjuk támogatni, vagyis pályázatot nyert egyesületeink bevételeit kívánjuk kiegészíteni, nem pedig a működési költségekhez járulnánk hozzá. Továbbra is kínáljuk a természetbeni támogatást: bérletidíj-kedvezmény, színpadállítás, térberendezés, WC-kocsi felállítása, energiaellátás segítése Az elmúlt tíz évben 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés valósul(t meg, utolsóként a Duna-parti üdülőterület csatornázására kerül pont. Fontos feladataink közé tartozik az új utcanévtáblák kihelyezése, de prioritást élvez a csapadékvíz-elvezetés is. Napirenden van a Fő út építési terveinek engedélyeztetése, valamint út és járda építése a szigeten a Révész utcában, a Sziget nyaraló utcában és Szigeti Dunasoron. De elkészül a P+R parkolót a Széchenyi úttal összekötő és a Wesselényi Széchenyi út mentén hiányzó járda is. Örvendetes, hogy a Széchenyi úti orvosi rendelő felújításához több mint 20 millió forintot nyertünk pályázaton, amihez nagyjá- 24 w 5

4 ból 3 millió Ft az önerő. A főtéren az öntözéshez kutat fúratunk, de tervezzük egy felnőtt fitness park megépítését is. Főépítész úr javaslatára áttekintjük intézményeink hosszú távú hasznosításának koncepcióját is, ami átépítésekkel és felújításokkal jár. Sor kerül eszközök beszerzésére a Forrás konyháján és az iskolai konyhán is, utóbbi helyre ipari mosogatógépet tervezünk. Nagy hangsúlyt fektetünk zöld felületeink karbantartására, ami négyzetmétert jelent. Fontos a meglevő földutak stabilitása és a szilárd burkolatú utak E mellett minden, ami a hivatali ügyintézéshez szükséges lehet: aktuális nyomtatványok, dokumentumtár, letölthető hanganyag az ülésekről, ügyleírások az ügyintézés menetéről és még számos naprakész tartalom várja a honlapra ellátogatókat december 1-jétől! Az új honlap letisztult szerkezetével, könnyen áttekinthető felépítésével egyszerűen és gyorsan használható felületeken keresztül mutatja be Taksonyt. A felület rugalmasan elérhető, mobilbarát változatát kényelmesen böngészheti akár telefonjáról is! A szemnek kellemes új megjelenés és egyes menüpontok arra ösztönzik az ide látogatókat, hogy elidőzzenek a honlapon, képzeletben bebarangolják Taksony tereit, utcáit és kedvet kapjanak, hogy élőben is megtekintsék a helyi nevezetességeket, kikapcsolódjanak a Holtág mentén (pl. a tanösvényen vagy netán virtuális sétát tegyenek a sváb hagyományokat őrző tájházunkban. Ha már járt nálunk valaki, akkor a galériában összegyűjtött emlékezetes rendezvények fotóit nézegetve idézheti fel megélt kellemes élményeit. 6 w Közösségi hírek Indul az új honlap! Az ügyfélközpontú hivatali ügyintézés érdekében összegyűjtöttük az ügyintézéshez szükséges tudnivalókat, elektronikusan elérhető nyomtatványokkal segítjük az elfoglalt ügyfelek gördülékeny ügyintézését. Célunk, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk a lakossággal. Az általános elérhetőségek és az ügyintézők telefonszámainak, címeinek több felületen való közzétételével a kompetens személy azonnali elérésével növeljük a hatékonyságot és csökkentjük az ügyintézéshez szükséges idő hosszát, hogy a lakosok csak annyi időt szánjanak ügyeik elintézésére, amely ahhoz feltétlenül elengedhetetlen, minimálisra csökkentve a személyes ügyintézés szükségességét. Véleményük, építő jellegű visszajelzéseik fontosak a honlap további finomhangolásához, ezért kérjük, legyenek szívesek megosztani velünk tapasztalataikat az Írjon nekünk! menüpontban írásban, vagy szóban az ügyfélszolgálati telefonszámunkon: 24/ Bízunk benne, hogy az új honlap elnyeri tetszésüket! Jó böngészést kívánunk! i minőségének megőrzése. Az utak mentén kiemelt jelentőségű a csapadékvíz elvezetése, szikkasztók építése. Összefoglalva: a pénzügyi stabilitás erősítésével 2016-ban is a kiszámítható gazdálkodás fenntartását tűztük magunk elé, miközben a személyi feltételek biztosításával a feladatellátás hatékonyságának javítása a cél. Az elmúlt évek eredményei és az előttünk álló feladatok tükrében összeállított koncepció megalapozott és biztonságos működést tesz lehetővé a fejlesztésre és fejlődésre fókuszálva. Megújult külsoʺő, logikus felépítés, praktikus információk! Bajnok Lívia Szeptember elején hirdették ki az idei Vénusz Lángos Voks eredményét: 679 induló közül 1493 szavazattal a dunaharasztin működő, de immár nyolc éve taksonyi lakos Fördős Dezső által készített lángos nyerte el a vendégek tetszését, és persze őt illeti a főnyeremény is: 500 liter étolaj. Taksonyi otthonában beszélgettünk nem mindennapi sikeréről. M indenki hallott már az ország tortájáról, ország kenyeréről, de az év lángosára igazán most figyeltem fel, amikor elnyerték ezt a megtisztelő díjat. Mióta létezik ez a megmérettetés, ebbe hogy keveredik bele az ember? Ha jól tudom, öt éve megy ez a verseny tulajdonképpen, mi is csak tavaly hallottunk róla először, hogy létezik, akkor indultunk egyből harmadikok lettünk. De akkor még csak az első kapott érte olajat, a többiek csak emléklapot. Idén az első három helyezett kapott nyereményt. A lángos voksra az interneten lehet szavazni, külön van a balatoni lángososok versenye és a többieké. Most 1493 szavazatot kaptunk, tavaly többet, de akkor csak a harmadik helyhez volt elég. Idén nem is foglalkoztam úgy vele. Jöttek a fiúk, kint volt a tábla, hogy mire kell szavazni, de szavaztak szívesen. A hírnévnek is jót tett. Egy csütörtökön jelent meg az újságban, pénteken beállt a sor reggel és akkor egész nap álltak a lángosért. Vadidegen emberek érkeztek. Egy cicanyakkendős fiatalember nyersen is megkóstolta a tésztát. Két hete volt egy férfi egy angollal. Kimentem, törölgettem, mondtam neki, mutassa meg ezt a táblát, hogy nem akárhol jár. Nem véletlenül vagyunk itt, mondta, miattunk jöttek Pestről. A nyeremény mennyi időre elég? Nem sokra, ez nem sok, inkább a szakmai elismerés a lényeg. Olajból minden nap friss kell, 10 literben nem lehet sütni. Minimum litert ki kell önteni naponta, este elviszi a Biofilter. Tulajdonképpen honnan származik a lángos? Török találmány, ők hozták fel délről, ott vannak ilyen sült-kelt tészták. Ha külföldön járok, mindig körülnézek lángos ügyben. Bécsben is, a schönbrunni állatkertben, vagy az adventi vásárban. Ott nem tudják, mi az: mirelitet sütnek, belelógatják az olajba, és kész. Olyan kemény, mint az asztal. Mióta foglalkoznak a lángossütéssel? Én 1973-ban végeztem szakácsként, a Fészek Klubban kezdtem, akkor még szí- Aki nem hiszi, járjon utána....hogy ki süti az ország legjobb lángosát? nészek jártak oda. A Nagyvásártelepen is dolgoztam a Zöldért konyhán, ott sütöttünk reggelente lángost, száz-kétszáz embert szolgáltunk ki. A tb főigazgatóságon is főztem, az Árpád-hídnál. De jobb így önállóan. Rég munkanélküli lennék, mert ezek az üzemi konyhák már megszűntek óta vagyunk Dunaharasztin, már közel 30 éve. Akkor kezdtük, amikor az a hideg tél volt: éppen betegállományban voltam, lementünk a haraszti piacra, mert a nővéremék Harasztin laknak (mi akkor még Soroksáron. Ki volt írva, hogy kiadó. Akkor még nem volt ott olyan nagy lengyel piac, csak egy-két árus. Változott a helyzet, amikor a piac kiköltözött a vasút mellé? Igen, egy időre mindenki eltűnt. Nagyon nehéz volt két-három év, ha jól emlékszem ben. Szép lassan elkopott mindenki, mert a piacon minden van, és akkor már nem álltak meg nálunk. Mostanában nagyobb a forgalmunk szombaton is. Bővült a kínálat is, lángoson kívül meleg szendvics, hot dog, palacsinta is készül. Családi recept alapján készül a lángos? Igen, nem titkos, de úgysem tudja az ember elmondani, inkább érezni kell. Ez már az évek rutinja. Hiába van ott valaki, ugyanúgy elkészítheti, úgysem lesz olyan. Az évek alatt ki kellett tapasztalni, hogy melyik liszt, melyik élesztő a legmegfelelőbb? Igen, mikor kezdtünk a Szabó hengermalomból hoztuk, Szigetszentmiklósról. Most vegyesen rakjuk Gyermelyi liszttel, így jobb. Van olyan liszt, amiből nem lehet lángost sütni. nekünk ez a kombináció vált be. Naponta kg liszt biztosan elmegy, de ez változó. Az élesztő budafoki, a többivel nem működik. Nekem minden héten frissen hozzák a gyárból. A nyugati élesztőknek pálinka szaga van, annyira erjesztettek, hogy átjön a tésztán is. Kik dolgoznak bent, és mikor van idő egy kis pihenésre? A feleségem, a fiam, meg én. A fiam csak most jött oda két éve, így ketten voltunk végig. Ő fogja folytatni majd, bízunk benne! December közepéig dolgozunk, utána egy hónap szabadság, amíg újranyitunk. Nyáron kevesebben vannak, sokan mennek a Balatonra, meg ki a tóra. A nyár az gyengébb, pont fordítva gondolnánk. Ősszel még az építkezéseken sokan dolgoznak, ahogy bejön a hideg, akkor vége úgy jövő májusig. Taksonyban hogyan telt az eddig itt töltött nyolc év, hogyan érzik magukat? Nagyon jól. Tulajdonképpen mi soroksáriak vagyunk. Édesapám kanizsai, anyai ágon vagyunk svábok. Anyukám Sziedl, ő is sok taksonyit ismert. Zeitler Marci bácsi, a trombitás, a nagypapám unokatestvére volt. Hermannok is rokonok Soroksáron, tősgyökeresek. Amikor én három-négy éves kisgyerek voltam, minden évben kerékpárral jöttünk Taksonyba, az Anna-napi búcsúra, kocsink nem volt. Úgy emlékszem, nem a mostani téren volt, hanem a focipályával szemben, valahol a Spar helyén. A búcsú után mindig lementünk a szigetre, ott szólt a sramli, én meg gyerekként tátott szájjal hallgattam. Nyolc éve, a Fő utat látva, nem gondoltuk, hogy ide költözünk Sokan nem tudják, hogy ha továbbmennének, milyen klassz kis utcák vannak még erre. A házak is rendben vannak tartva, ami irigylésre méltó. Szép hely ez, a tanösvényre is le szoktunk járni. A karácsony előtti adventi vásár is, Ausztriában sincs olyan szép, ahogy ott állnak és melegszenek az emberek a tűznél. Hat év után láttam ezt először, csodálkoztam, nem tudtam, hogy ilyen van itt, Taksonyban. A Márton-napi felvonulásra is elmentünk tavaly. Azt is érdekes volt látni amikor ideköltöztünk, hogy ki van rakva az alma, rá volt írva az ára és a pénzt be lehetett tenni a tányérba. A hentes előtt is volt ilyen Harasztin ez elképzelhetetlen! Itt a gyerekek köszönnek, ez is érdekes dolog! Vadidegen gyerekek és nem fordulnak el! Melyek a terveik a jövőre nézve? Nemrégiben műtöttek, most betegállományban leszek, februárban pedig, ahogyan jön a jó idő, bővítjük az üzletet. Akkor megyek vissza dolgozni. A bővítéssel nagyobb választékra is van mód. Lenne kemencés lángos is, mert ott a tészta, délután pedig talán gyros. Lesz egy raktár is, mert így nem fér be semmi. Kinőttük! d 23

5 m Iskola, óvoda Közösségi hírek Henfenfeldi vendégek látogatása a Taksonyi Mustrán Teljes szólás- és sajtószabadságot! hangzott el október 22-én a taksonyi általános iskola tornatermében Teljes szólás- és sajtószabadságot! hangzott október 22-én, a taksonyi általános iskola tornatermében. Fiatal fiúk és lányok próbálták megértetni műsorukon keresztül kisebb társaikkal az 1956-os történéseket, annak előzményeit és következményeit. Az ünnepi műsort idén az iskola 8.c osztálya mutatta be Kreisz Jánosné vezetésével, akivel az előadás előkészítéséről és magáról a műsorról beszélgettünk. Adrienn: Az október 23-ai műsort a 8. c osztállyal ti készítettétek. A gyerekek men nyire voltak tájékozottak a témával kapcsolatban? Cili: Először arról beszélnék, hogy szerintem minden osztályfőnök izgul, nehogy a március 15-ei, vagy az október 23-ai ünnepi műsor megrendezését kapja meg, hiszen évek óta nagyon színvonalas műsorokat látunk. Az ilyen ünnepségen nagyon megmutatkozik, hogy milyen ügyes és kreatív kollegák dolgoznak a humán munkaközösségben: Varga Anikó, Hontvári Kati, Szabóné Baumann Teri, Lugosi Ildikó, Grőber Anikó, Czakó Gyula és Ildikó, és természetesen az összes alsós és felsős osztályfőnök mindig olyan nagyszerű műsorokat állítanak össze, hogy nagyon nehéz valami újat, színvonalasat, érdekeset mutatni. Az is nagyon hamar kiderült az első beszélgetések nyomán, hogy keveset tudnak a gyerekek erről a nemzeti ünnepünkről, úgyhogy sokat beszélgettünk, közösen megnéztük a Szabadság szerelem című filmet, a Recsk filmből néztünk részleteket. Ők is kérdezgették otthon a szüleiket, nagyszülőket. A legvégén volt olyan gyerek is, aki azt mondta most már értem, hogy ott mit láttam. Úgy érzem, hogy ők 26-an az osztályból mindenképpen megértették, mi az október 23-ai ünnepségünk lényege, hogy ez nem egy napról szólt, hanem egy hosszú folyamatnak a végállomása volt. Adrienn: A műsor tekintetében mire fektetted a hangsúlyt? Mi volt a műsorodnak a legfontosabb célja és üzenete? Cili: A legfontosabb célja a műsornak az volt, hogy a felsősök számára megmutassuk azt a folyamatot, ami kirobbantotta október 23-át, az alsósok számára pedig 20 u Vendégeink jól érezték magukat a vecsési Káposztafeszten is Erwin Hauenstein, Taksony díszpolgára és felesége Waltraud Hauenstein valamiféle hangulatot adjunk vissza abból a korszakról. Mindenképpen arra törekedtem, hogy érdekes műsort állítsunk színpadra, ami változatos, amire oda kell figyelni és nem szokványos. Szerencsére nagyon sok tehetséges gyerek jár az osztályomba, akik zenélnek, táncolnak, tornáznak és igen kreatívak. Mivel a tánc, a zene, a dal mindig figyelemfelhívó egy ilyen műsorban, tudtam, hogy ezeket mindenképpen bele fogom tenni. Kaptam két nagyszerű forgatókönyvet egy középiskolai magyar tanár barátnőmtől, Takaró Mihályné, Palágyi Mártától. Ez középiskolások számára készült, tehát nagyon le kellett egyszerűsítenem. Végül a kapott nagyon erős szöveganyagból és a saját ötleteimből állítottam össze a műsort zenerészletekkel. Szerettük volna azt a megaláztatást, végső kétségbeesést ábrázolni, ami végül is ahhoz vezetett, hogy az emberek az utcára mentek, fellázadtak, és úgy harcolnak, hogy gyakorlatilag mindenki tudta, reménytelen ez a felszabadító harc, kilátástalan küzdelem egy világhatalommal szemben. Ezért volt a sok-sok ávós jelenet, ezért volt a börtönbeli jelenet, ezért voltak a lírai dalbetétek is, meg a lírai tánckoreográfia a magyar zászlóval. Adrienn: Milyen visszajelzéseket kaptatok, akár itt az iskolában gyerekektől, akár a községi ünnepségen a résztvevőktől? Cili: Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. A kollégák sorra gratuláltak, ami nagyon jól esett, hiszen tudják, mennyi munka rejlik egy ilyen műsor mögött. A legnagyobb dicséret azonban az, mikor egy gyerek jön oda, hogy Cili néni, nagyon jó volt a műsor, nagyon érdekes volt és élveztük, hiszen őt csak a végeredmény érdekli. A falurendezvényről is csupa pozitív vis szajelzést kaptunk. Ruff Béla barátomnak aki az egész községi ünnepséget szervezte, előtte megmutattam már a forgatókönyvet. Ő nagyon lelkes volt és nagyon tetszett neki. Végig maximálisan támogatott bennünket. Nagyon sok dicséretet kaptunk mindenkitől, aki látta a műsort. A gyerekek is nagyon élvezték és az biztos, hogy erre a műsorunkra emlékezni fognak, míg élnek. Adrienn: Végezetül, aki egy színdarabot készít, kitűz egy célt a felkészülés elején magának. Ti is ezt tettétek. Hogy érzitek, mennyire sikerült ezt megvalósítani? Cili: Ez a 26 gyerek belülről élvezte, megértette, és nagyon komolyan vette ezt a feladatot. Eufórikus hangulatban voltak az iskolai ünnepség után. Délután, amikor hazaértek, a szülőktől jöttek sorra a visszajelzések, hogy egész délután arról meséltek, milyen fantasztikus volt. Amikor pedig egy náluk tanító tanár könnyes szemmel odamegy és megköszöni nekik az élményt, az mindenképpen felemelő érzés a gyerekeknek. Azt gondolom, hogy amit kitűztünk maximálisan sikerült teljesítenünk. T aksonyi Mustra szüreti rendezvényünkre a közel huszonöt éves testvérvárosi kapcsolat ápolása jegyében ellátogatott ellenére a szüreti Mustrán is jól érezték magukat német vendégeink, majd vasárnap a vecsési Káposztafesztre látogattak el, Helyi bortermelők: Wágnerné Bartha Zsuzsanna Alpolgármester asszony és Kálóczi Imre, a Taksonyi Motorosok civil szervezet elnöke németországi testvérvárosunk, Henfenfeld delegációja. Péntek este a busz begördülését izgatottan várták a vendégfogadó családok. Első este vidám baráti beszélgetések mellett a Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete ifjúsági tánccsoportja és a Takser Spatzen zenekar szórakoztatta a társaságot. A zord, esős idő ahol gazdag programokban, szívélyes fogadtatásban és vendéglátásban volt részük a helyi Kulturverein jóvoltából. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a nyolcvanas éveiben járó Erwin Hauenstein, Taksony díszpolgára is vállalta a hosszú utat és ellátogatott hozzánk. Nagy örömünkre szolgál, hogy testvér- Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete ifjúsági tánccsoportjának fergeteges táncbemutatója városi kapcsolatunk 25. évfordulója alkalmából meghívást kaptunk 2016 nyarára Henfenfeldbe, hogy közösen ünnepeljük meg a jubileumot. Ezúton szeretnénk megköszönni a taksonyi vendéglátó családoknak a magyar vendégszeretethez méltó szívélyes fogadtatást, ellátást és gondoskodást! A busz hazafelé indulásakor a fátyolos szemek is arról árulkodtak, hogy örömteli volt a viszontlátás és kellemes élményekkel gondolnak majd vissza erre a hétvégére Taksonyban és Henfenfeldben egyaránt. 9

6 Ruff Béla Interjú j Parais Adrienn Iskola, óvoda s ARANYMETSZÉS Bemutatjuk Érces Gergőt, Taksony áprilisban kinevezett főépítészét A földön szeretsz járni a házak között, vagy a madártávlat vonz jobban? Mindkettő izgalmas számomra, a racionalitás és az álmok is. A mai világban a földön kell járni, de az álmait csak az képes megvalósítani, aki nappal ébren is képes álmodni. Az építészet mélyebb megismerése érdekében járjunk körbe egy épületet és haladjunk kívülről befelé. Az épületek külső megjelenése sok egyéb mellett esztétikai kérdés is, éppen ezért az építészeti kultúra közügy, és én ezt kívánom szolgálni, hiszen az eredmény nem csak az enyém, mindenki látja. Aztán belépünk a házba és az épület rejtőzködőbb részleteit, a belső terek alakítását, a felöltöztetett falakat és a mindezeket létrehozó emberek szellemiségét itt ismerhetjük meg részletesebben. Jó látni, ahogy a papírra vetett gondolatok megvalósulnak, a vonalak térré formálódnak, épületek emelkednek és elkészül a ház. Az építész egyik legnehezebb, de egyben legszebb feladata, hogy a megrendelői igények megismerését követően a külső-belső harmóniát megteremtse úgy az esztétikum, mint a gazdaságosság és funkcionalitás tekintetében. A tervezés során szinte mindig készítek makettet. Ennek a megrendelő is nagyon örül, hiszen a szó legszorosabb értelmében is kézzelfogható, és ez segíti megláttatni leginkább a térbeliséget. A legizgalmasabb pillanat mégis az, amikor az elkészült valós térbe beléphetek. Mi a fontosabb, a külcsín, vagy a belbecs? Mindkettő fontos és az optimális az, ha a kettő komplex módon tükrözi egymást; és akkor jön még egy nagyon fontos aspektus, hogy miként illeszkedik az egész a környezetéhez, az adott helyhez. A homlokzat jó esetben már sugallja, hogy mi vár rám belül. Ez az előbb említett külső-belső harmónia. Az építtető igénye mellé az építész tud olyan pluszt adni a terekhez, ami befolyásolja a gondolkodást, vagyis alakítja a kultúrát. Az érzékeny terek például egy óvoda esetében segítik a gyerekeknél a kognitív (megismerő a szerk. gondolkodás fejlődését, amit pl. a kockajátékokkal is fejlesztünk náluk. De nagyon fontos a fény is, amint a belső terekben az égitest pályáját követve változik, a reggeli kávézástól az esti napnyugtáig. A fénnyel önmagában díszíteni is tudunk. Az eddigiek mellett kiemelt szempont ma a fenntarthatóság, az energiahatékonyság, a vízfelhasználás csökkentése, a szimbiózis a természettel Részletek vagy komplexitás? A teljes egész fontosabb még akkor is, ha bizonyos részletek elmaradnak, vagy nem olyan finoman kidolgozottak. Egy épület a mindenséget jelképezi. Gondoljunk a gyerekek rajzaira, egy négyzetre, rajta egy háromszöggel. A négyszög a négy alapelem, amiben mi vagyunk az ötödik elem, és erre jön a háromszög, a háztető, ami véd is minket. Ez az isteni szimbólum, ezzel már kifejezhető a teljesség. Más szemmel nézed Taksonyt kinevezésed óta? Nem. Mindig elfogult voltam és vagyok, ha Taksonyról van szó, hiszen itt születtem, itt élek a családommal, ide kötnek a gyökereim, és ehhez a szakmához talán jó is, ha az ember nem teljesen objektív. A látásmódomat kezdetben a szintén építész szüleim és az egyetemi oktatóim alapozták meg. A saját stílusomat meg kell persze találnom, amihez szükség van az egyedi hangra, de ennek illeszkednie kell a nagy egészhez, mert így válhat művészetté, az egész részévé, ami értéket képvisel. A szépség a rendben mutatkozik meg, igazán jól egy ép, rendezett településen érezzük magunkat, itt tudunk feltöltődni, itt érezzük, hogy otthon vagyunk. Főépítészként a rend fogalma nem szubjektív, vannak szakmai szempontok ehhez az épített és természeti környezetben egyaránt. Célként lebeg előttem a meglévő értékeink megóvása, a leszakadó részek felemelése és a túlburjánzó részek szabályozása. Az építészet a mai felgyorsult világban is messze mutató dolog, évre építkezünk, miközben úgy hat ránk, hogy sokszor észre sem vesszük. Miért kell Taksonynak főépítész? Ez jogszabályi követelmény, melyet kormányrendelet szabályoz. Ez tartalmazza azon jogköröket, melyeket a polgármester a főépítész szakmai bevonásával, a főépítész útján gyakorol. A településfejlesztés kapcsán tanácsaimmal, döntést előkészítő előterjesztéseimmel, javaslataimmal segítem a képviselő-testület munkáját. Kapcsolódási pont vagyok a polgármester, a településtervezők, a képviselő-testület és a lakosság között. Alapvetően a szakmai hátteret biztosítom. Főépítészként természetesen része vagyok egy hierarchikus szakmai rendszernek is, ahol kapcsolatot tartok az országos és állami főépítésszel, az államigazgatási szervekkel stb. a településrendezési eszközök módosításáért, új szabályozások kidolgozásáért, a jogszabályi háttér betartásáért Milyen jogosítványaid vannak? Mint már említettem, döntés előkészítő munkámmal javaslatokat tehetek, amit segítenek az objektív jogszabályok, de egyben nehezít a szubjektivitás, hiszen sokszor esztétikumról beszélünk, vagy adott esetben egy kérdéses funkció elhelyezéséről. Nehéz megtalálni az egyensúlyt az objektív valóság, a jogszabályok, a lakossági igények stb. között. Ezután jönnek a választ váró kérdések: szükség van-e a dologra, mennyibe fog kerülni, milyen célt és milyen társadalmi réteget szolgál? Felmerül a kérdés, hogy meg lehet-e, meg kell-e felelni mindenkinek. Én arra törekszem, hogy a legszélesebb körben szolgáljam a taksonyiak elégedettségét. A legkevésbé védhető dolog ebben egyébként az esztétikum. Az előkészítő munkáimban a véleményem ott van feketén-fehéren leírva, a javaslatom irányt adhat és ez komoly felelősség. Taksonyban hol van most a legnagyobb feladatod? Középületeink sok tekintetben felújításra szorulnak. Ha csak néhány intézményünket ragadjuk ki: polgármesteri hivatal, iskola, művelődési ház. Betöltik a rendeltetésüket, de messze nem olyan színvonalon, amit a XXI. század megkövetel. Ehhez nyilván nem kevés pénz kell, de jó, ha előre gondolkodunk, és itt nem csak új épületek jöhetnek szóba! Energiával töltsük meg Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO idén is meghirdette az október 16-i Élelmezési világnaphoz kapcsolódó rajzversenyét, melynek témája a Szociális védőrendszer és a mezőgazdaság: kitörés a vidéki szegénységből. A Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola egyik diákjának, Bali Blankának a rajza bekerült a legjobbak közzé, így munkája október között kiállításra került a milánói világkiállításon. A még korábban meghirdetett rajzpályázatot 5 és 17 év közötti gyerekek számára írták ki, és a világ minden Az állatok világnapját már több, mint 80 éve, 1931 óta ünnepeljük. Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje október 3-án halt meg, így nem véletlen az időpont. Eredetileg a vadon élő állatokra akarta felhívni a figyelmet, ma inkább a velünk élő állatok szerepe dominál. Az Állatok világnapja egész évre azt üzeni, hogy éljünk harmóniában a minket körülvevő élőlényekkel és a természettel. Iskolánkban már korábban is volt egy kezdeményezés, hogy az állatok napján programot szervezzenek a gyerekeknek, mely akkor is nagy sikert aratott. Ezt elevenítették fel idén is, amelynek részeként rajzpályázatot hirdettek. A zsűri állatokkal kapcsolatos munkákat várt, szabadon választott technikával. Emellett október 9-én délután a napközis csoportok egy állatokkal kapcsolatos vetélkedőn vehettek részt. 12 csoport több, mint 200 gyerekkel képviseltette magát a programon. A csapatok előzetes feladatként menetlevelet készítettek, majd a vetélkedő napján különféle Nemzetközi rajzpályázat tájáról lehetett nevezni. A nyertes pályamunkák az emlékérem mellett október közepén bemutatásra kerültek a milánói világkiállításon, és köztük ott volt Bali Blanka 2. d osztályos tanuló munkája is. Az ifjú rajzos rendszeresen vesz részt hasonló versenyeken szép eredménnyel. Tavaly az országos rendőrségi rajzpályázaton ért el előkelő helyezést, idén október végén pedig a Pendula Álomrajz-pályázatának zsűrije válogatta be alkotását a legjobbak közzé, mely szintén kiállításra került. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Állatok világnapja ügyességi, csapatépítő feladatokat oldottak meg. Volt állatos kirakó, állathangokat kellett felismerni, volt állatos kvíz, emellett Beniczky Judit tanárnő jóvoltából Kirával, a királypitonnal ismerkedhettek meg a napközisek, valamint galambászok is színesítették a programot. A délután folyamán a csapatok pontokat szerezhettek, így a legjobban teljesítők jutalomban részesültek. Az egész program nagyon jó hangulatban telt és nagy sikere volt a gyerekek körében. A szervezők pozitív viszszajelzéseket kaptak a résztvevőktől, így a folytatás sem maradhat el. Az idei tanévben is lesznek még hasonló programok, így például decemberben a Mikulás és a karácsony áll majd a középpontban. 10 w 19

7 más szemmel, Scholl Dávid fotói 16 A new york-i talán a világ leghíresebb hálózata. Sok-sok filmben tűnik fel, és bár ez nyilván hozzájárul, nem ez teszi azzá, ami. Inkább az, hogy a mindennapok embereivel találkozunk itt. Ők a metropolis nyüzsgő elemei, ők alkotják és képviselik a várost, ahogy van és gondolkodik. A sokszínűség, ami egész New Yorkot jellemzi, itt van ezekben a kocsikban: utazva lehet igazán megismerni a várost szeptember. 11.-e. Szerintem mindenki tudja mi történt ezen a napon. Az ikertornyok helyére épített emlékhelyre a mai napig hoznak az áldozatok szerettei és együttérző emberek virágot és gyertyákat. Fontos, hogy soha ne felejtsük el azokat a borzalmas eseményeket Sosem felejtem el, amikor először pillantottam meg. Ezek nem csupán épületek, ez maga a Times Square, az idő tere. Itt rohan a leggyorsabban az idő, és vele együtt az emberek. Ami nagyon New York, de nem az égig érő épületek. A tűzlépcsők a város igazi védjegyei, melyek nem csak a filmekben szerepelnek minden ház falán. Mindig is mászkálni szerettem volna egyiken, de a legalitás hiánya miatt ezt sajnos sosem engedték meg nekem. JOGOSÍTVÁNYT GYORSAN, HELYBEN, KÉNYELMESEN motorkerékpárra, személygépkocsira Kiscsoportos tanfolyamok családias légkörben. Minden korosztályt szívesen látunk Gyakorló órák jogosítványosoknak, elsősegély-nyújtó tanfolyamok, vezetéstechnikai tréningek, ismeretfelújító konzultációk. NAGY GYULA ev. DINAMIKA AUTÓS, MOTOROS ISKOLA IRODA ÉS TANTEREM: TAKSONY, SZÉCHENYI ÚT 72. ÜGYFÉLFOGADÁS: H-K-P 16:30 18:00 TEL.: , 24/

8 MEGOLDÁS SZIGET SZERVIZ és ALKATRÉSZBOLT LAKÁSÁN: mosógép, bojler, tûzhely, hûtô stb. nagygépek javítása garanciával ÜZLETÜNKBEN: mikró, porszívó és más kisgépek javítása garanciával ALKATRÉSZ CSERÉNÉL 1 ÉV GARANCIA! JAVÍTÁS ESETÉN A KISZÁLLÁS INGYENES! Szigetszentmiklós, Tököli u. 33. (Tököli Bajcsy Zs. u. sarok Nyitva: H P.: 8 17, Szo.: 9 12 Tel.: , Dunaharaszti, Bezerédi u. 58. Viktória Üzletház Tel.: , Nyitva H P.: 8 17, Szo.: 9 12 ÚJ Minôségi szolgáltatás elérhetô áron már 19 éve! SZÔNYEGTISZTÍTÁS HÁZTÓL-HÁZIG! Régi szőnyegét, szőnyegpadlóját, bútorkárpitját újjá varázsoljuk Kasza István Taksony, Szent Mihály u. 11. Kolumbán és Társa TERMELŐI HÚSÜZLET Taksony, Fő út 30. (A focipályával szemben Ünnepi nyitva tartás: dec. 13., vasárnap dec. 14., hétfő dec. 20., vasárnap dec. 21., hétfő dec. 24., csütörtök dec. 25.-dec. 27. ZÁRVA Nyitás: dec. 28., hétfő dec. 31., csütörtök AKCIÓ! Túrista szalámi Ft/kg Pick Rákóczi téli szalámi Ft/kg Nosztalgia Pick Sertés fül, farok Ft/kg Tarjáni lókolbász Ft/kg Juhász virsli Ft/kg Bőrös fél sertés Ft/kg Sertéskaraj Ft/kg Sertéscomb Ft/kg Sertéslapocka Ft/kg Sertésoldalas Ft/kg Sertéstarja Ft/kg Sertéscsülök Ft/kg Extra marhacomb Ft/kg Extra marhapacal Ft/kg Erdélyi szalonna Ft/kg Tel.: 24/ Nyitva tartás: Kedd-csütörtök: Péntek: Szombat: Karácsonyi halvásár Főtt, füstölt császár Ft/kg Füstölt csemege szalonna Ft/kg Házi füstölt csülök Ft/kg Koktél debreceni Ft/kg Egész csirke Ft/kg Csirkemell Ft/kg Csirkemell-filé Ft/kg Csirkecomb Ft/kg Csirkemell csont Ft/kg Csirke far-hát Ft/kg Házi sült zsír Ft/kg Csirke comb faros..398 Ft/kg Csirke szárny Ft/kg Csirke máj Ft/kg Az árváltozás jogát fenntartjuk! Frissensültek reggelire, ebédre!

9 Egyház n Egyház l Nem értem Istenem, nem értem József pedig úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki (Máté 1,24 Mi történt Józseffel? Keveset tudunk róla. Élete hátralevő részével kapcsolatban csak találgathatunk, és magunkra maradunk a kérdéseinkkel. Az én első kérdésem Betlehemmel kapcsolatban lenne. Tudni szeretném, mi járt József fejében azon az éjszakán. Imádkozott? Vajon mit mondhatott? Talán a következőket: Nem így terveztem, Istenem. Egyáltalán nem. A gyermekem istállóban születik? Nem így képzeltem. Azt gondoltam, ott lesz az egész család. Ott lesznek a nagymamák, a szomszédok az ajtó előtt toporognak, a barátok pedig az oldalamon. Úgy gondoltam, hogy a kisded sírása betölti majd a házat. Vállba veregetnek. Hangos nevetés. Ünneplés. Én így képzeltem. De most, nézd, mi van. Egy legelőn vagyunk. Ki fog ünnepelni velünk? A csillagok? Ez így nincs rendben. Milyen egy férj vagyok én? Nem tudok gondoskodni a feleségemről. Még egy bábát sem sikerült kerítenem neki. Valamit elmulasztottam, vagy rosszul csináltam? Amikor az angyalt küldted, aki a születendő gyermekről beszélt, hát nem így képzeltem. Elképzeltem a jeruzsálemi templomot, a papokat és az embereket, akik összegyűlnek, hogy tanúi legyenek a nagy eseménynek. Parádé. Ünnepi lakoma. Mégis csak a Messiásról van szó! Vagy ha már nem Jeruzsálem, akkor esetleg Názáret? Názáret nem lett volna jobb? Legalább ott van a házam és a vállalkozásom. De itt? Mim van nekem itt? Egy kimerült öszvér, egy adag tűzifa és egy lábas forró víz. Én nem így akartam! 12 w Persze tudom, a gyermek a Tiéd. A terv a Tiéd. Az ötlet a Tiéd. Mégis, olyan nehéz, Istenem Ács vagyok. Összerakok dolgokat. Lekerekítem az éleket. Kétszer mérek, mielőtt egyszer vágnék. A meglepetések nem jó barátai az építőnek. Szeretem ismerni a tervet. Szeretem látni a tervet, mielőtt nekikezdek. De most nem én vagyok az építő, nem igaz? Ezúttal szerszám vagyok. Egy szerszám a Te kezedben. Tiéd a projekt, nem az enyém. Fura, hogy kétségbe vonlak. Bocsáss meg a küszködésemért! A bizalom nem könnyű nekem. De soha sem mondtad, hogy könnyű lesz, igaz? Még egy utolsó dolog, Istenem. Már küldtél egy angyalt. Esetleg nem lehetne, hogy küldesz megint egyet? Vagy ha nem angyalt, akkor legalább egy embert? Senkit sem ismerek errefelé, és jól jönne valami társaság. Talán a fogadós, vagy egy utazó? Még egy pásztor is jó lenne. (Max Lucado Vajon József mondott valaha ilyen imát? Talán igen, talán nem. Te azonban talán már mondtál. Te talán voltál már olyan helyzetben, mint József. Ott álltál a között, amit Isten mond, és a között, amit a józan ész mond. Megtetted, amit Isten mondott neked, és most azon tűnődsz, tényleg Ő volt e egyáltalán, aki szólt hozzád. A dolgok nem úgy alakultak, ahogyan képzelted. Mindannyian tudjuk, mit jelent fény után kutatni az éjszakában. Nem feltétlenül kint a mezőn egy istállóban, hanem talán a sürgősségi osztályon. Az útszélen. A temetőben. Egy elromlott kapcsolatban. Feltettük a kérdéseinket. Megkérdőjeleztük Isten tervét, közben azon Taksonyi Református Missziói Egyházközség Taksony, Virág u. 6., Lelkipásztor: Stefán Attila, / , taksony.ref@gmail.com Lelkészi hivatal: Taksony, Széchenyi u. 41. Fogadóóra a lelkészi hivatalban telefonon egyeztetett időpontban lehetséges. Istentiszteleti alkalmaink a karácsonyi ünnepkörben December óra: gyerekkarácsony a Petőfi Sándor Művelődési Ház színháztermében. December óra: Szentesti áhítat December óra: Karácsony első napi úrvacsorás istentisztelet December óra: Karácsony másod napi úrvacsorás istentisztelet December óra: Istentisztelet December óra: Óév búcsúztató istentisztelet Január óra: Újévi istentisztelet tűnődtünk, Isten mit miért tesz. Nem a betlehemi égbolt az első, ami egy összezavarodott vándor kétségbeesett eszmefuttatásának fültanúja volt. Ha ugyanazokat a kérdéseket teszed fel, amiket József, hadd biztassalak arra, hogy tedd is meg ugyanazt, mint József! Engedelmeskedj! József nem tudott mindent, de mindent megtett, amit tudott. Bezárta a boltját, felpakolta a családját, és egy másik országba költözött. Miért? Mert Isten azt mondta, hogy ezt tegye. Józsefhez hasonlóan, te sem látod az egész képet. Józsefhez hasonlóan a te feladatod is az, hogy meglásd, amint Jézus eljön a te világodba. És Józsefhez hasonlóan, két lehetőséged van: engedelmeskedsz vagy nem. Mivel József engedelmeskedett, Isten arra használta őt, hogy megváltoztassa a világot. Isten ma is Józsefeket keres. Olyan férfiakat és nőket, akik hiszik, hogy Isten nem adta fel ezzel a világgal kapcsolatban. Olyan mindennapi embereket keres, akik egy nem mindennapi Istent szolgálnak. Lehet, hogy Isten nem válaszolta meg József minden kérdését. Azonban a legfontosabb kérdését megválaszolta. Istenem, még mindig itt vagy velem? Mikor az Isten-gyermek felsírt, megjött a válasz: Igen. Igen, József. Itt vagyok veled. Nagyon sok kérdés van, amire nem fogunk választ kapni mindaddig, amíg haza nem érkezünk. De van egy kérdés, amit sohasem szükséges megkérdeznünk. Vajon Isten törődik velünk? Vajon számítunk Neki? Még mindig szereti a gyermekeit? Az istállóban született kisded csöppnyi arcán keresztül azt mondja, hogy igen. Igen, a bűneid megbocsáttattak. Igen, a neved fel van írva a mennyben. Igen, a halál legyőzetett. És igen, Isten belépett a világodba. Immánuel. Velünk az Isten. Stefán Attila református lelkipásztor Hálás vagyok eléggé értük? Eszmélődés karácsony közeledtével A napokban a virágok téliesítése közben ablakomon kitekintve két személyt láttam elhaladni az ablakom alatt az utcában. Olyan emberek voltak, akiket a Taksonyi Egyház KARITÁSZ csoportja támogat. Ekkor indult bennem egy gondolatsor, amelyet szeretnék a kedves olvasókkal megosztani. Olyan sok jó ember él ezen a világon, de a mi szűk környezetünkben is. Szülők, nagyszülők, akik gyermekeikért élnek. A másokért fáradozó sok-sok ember. Ide tartoznak a helyi karitászcsoport tagjai. De önkormányzati szinten is vannak önkéntesek, akik ellenszolgáltatás nélkül segítik embertársaikat. Vajon kapnak ezek az emberek, akik másokat segítenek, tőlük egynéhány köszönő szót? Vagy természetes, magától értetődő, hogy ezt megteszik? Vagy nekünk ez jár, a gyermekeknek, az unokáknak, a rászoruló embereknek? A magam helyzetén is elgondolkodtam. Az egyházközségemben hány és hány személy segíti a munkámat, az egyházközség jó működése több száz ember önzetlen közreműködésével biztosítható. Ha a három egyházközséget nézem, akik rám vannak bízva, a segítők száma ezernél is több. Igaz, hogy a szilveszteri hálaadásban hivatalosan mindenkinek köszönetet mondok, de át is élem ezt a nagy kincset, amit kapok. Nem mindig tudatosodik bennem, sajnos. Sokszor inkább dicsekszem azzal, hogy milyen jól működnek az egyes feladatkörök az egyházban. De hálás vagyok eléggé értük? Nem kerül semmibe, csak egy néhány szóba, hogy megköszönjük másoknak értünk való fáradozásukat. Olvastam valahol: Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe: 1. Egy jó szót szólni. 2. Egy beteget felvidítani. 3. Óvatosan csukni be az ajtót. 4. Apróságoknak örülni. 5. Mindenért hálásnak lenni. 6. Jó tanácsot adni. 7. Egy levél megírásával örömet szerezni. 8. Jogos panaszt nem melegíteni fel újra. 9. Nem tenni szóvá, amit a másik hibázik. 10. Nem sértődni meg egy félre sikerült szó miatt. 11. Megtaláni az elismerő, dicsérő szavakat. 12. Elismerni az elkövetett helytelenségeket. 13. Örülni a holnapi napnak. 14. Bizonyos dolgokra aludni egyet. 15. Mindenne rászánni a kellő időt és gondot. És mindenben szeretettel lenni embertársainkhoz. Karácsony közeledtével gondolok Istenre is, aki annyi ajándékot adott nekem. Az életet, a tehetséget, az egészséget, a jó szülőket, nagyszülőket, emberek százait, akiknek köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok. Talán nem csak én járok úgy: az ember akkor akarja megköszönni mások jóságát, amikor már nincs, aki meghallgassa köszönő szavaimat. Visszatérve Istenre. Neki legfőképpen azt köszönjük, hogy elküldte a világba a szeretetet, a második isteni személyt, Jézus Krisztust, aki karácsonykor született, itt élt közöttünk egyszerűségben, szegénységben. Megmelegítet december hónapban ADVENT MINDEN VASÁRNAPJÁN Délután 16 órakor adventi gyertyagyújtás a templom előtt nagykoszorúnál december 6-án vasárnap délután 1/2 5 órakor GYERMEK- SZENTMISE Mikulás látogatása a templomban. (Délután 5 órakor Dunaharasztin Adventi koncert a nagytemplomban december 13. vasárnap 17 óra Szent Anna templom ADVENTI HANGVERSENY (Dunaharasztin gyermekszentmise Délután 4 órakor December 24-én délután 15 órakor, Pásztorjáték gyermekeknek A taksonyi templomban december 24 szerdán éjjel 24 óra ÉJFÉLI SZENTMISE Szent Anna templom december 27 vasárnap 8,30 óra CSALÁDOK MEGÁLDÁSA Szent Anna templom HAJNALIMISÉK RENDJE: Kezdés reggel 6 órakor Hétfő Dh.Ligeti templom Kedd Dh. Nagytemplom Szerda és péntek taksonyi templom Szombat Kálvária Kápolna 2016 január hónapban Január 1. Péntek 18 óra Szent Anna templom Szentmise, Újévi áldás január 3-án, és 10-én vasárnap délután 14 órától bejelentés alapján. HÁZMEGÁLDÁS január ig. ÖKUMENIKUS IMAHÉT Kezdés 17-én vasárnap Du. 17 óra Taksonyi Református templom Hétfőtől szombatig. Dunaharasztin ig. este 18 óra 30 perc ZÁRÓ ISTENTISZTELET január 24-én, du. 17 órakor Dunaharasztin Katolikus templom te az emberek szívét, érzékenynyé tette az igazi értékekre, a lelkeket a szeretetre. Ha karácsonykor felfigyelünk erre a nagy ajándékra, azzal vagyunk hálásak, hogy ezt a szeretetet tovább adjuk embertársainknak. A családban, a munkahelyen, a szűk környezetünkben, talán mi is boldogok leszünk. Kedves Olvasók! Ugye, ti is ezt az utat akarjátok járni. Azzal, hogy megköszönitek mások fáradozását, azzal, hogy tovább adjátok a szertetetet, amellyel megérintettek titeket. Én is ezt szeretném tenni, veletek együtt! Őszinte tisztelettel és szeretettel: András atya 17

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT

Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 17-én, Vanyarc, Művelődési Ház (2688 Vanyarc, Veres

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17. Jegyzıkönyv Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.35 órai kezdettel Jelen vannak: Szathmáry Gergely polgármester Petneházy Gábor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05.

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. Beszámoló Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. A Projecte Hombre Szövetség (Spanyolország) Baleár-szigeteken működő programja, a Domin Alapítvány (Lengyelország), a Leo Amici Alapítvány (Magyarország) és a Belvárosi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló

Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló Tengelic Község Jegyzője Tervezet Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól beszámoló A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 96. (6) bekezdése írja

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 23/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 12-én megtartott közmeghallgatásáról Határozatok száma: -. SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Családakadémia Hírlevél

Családakadémia Hírlevél Családakadémia Hírlevél 57. szám digitális változat Tartalom: Csak 9 februári hétvége Csak 8 Visszatekintés Csak 6 Jegyesoktatás Elnökségi ülés Szervezői tapasztalatcsere Közérdekű hirdetmények Bizalompedagógia

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2010. november 24-én a Művelődési Házban megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. számú

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Spitzer Gyöngyi, 2008 Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Tipográfia és tördelés: Kerényi Attila Borítófotó: Szipál Martin ISBN 978 963 9710 41 2 Minden

Részletesebben

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K

OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselőtestületi üléséről. Ideje: 2015. augusztus 13-án 15:00 órakor. NAPIRENDI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Szavazati joggal rendelkezők közül távol maradt: Bodnárné Tóth Zsuzsanna képviselő, Hegedűs János nem képviselő bizottsági tag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MÁLYI KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Mályi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottságának 2016. május 27. napján megtartott

Részletesebben

Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet

Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet A Nemzeti Innovációs Hivatal első alkalommal rendezte meg júniusban az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást a Millenáris Parkban.

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

Sajtószemle 2015. november 11.

Sajtószemle 2015. november 11. Sajtószemle 2015. november 11. Napi.hu Tízmilliárd ment egészségügyi informatikára A teljes e-egészségügyi rendszer kiépítése nagyságrendileg 10 milliárd forintjába kerül az államnak, ennek egy komponense

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én 18.08 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház 2233 Ecser, Bajcsy-Zs.

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2012. 05. 23. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198-25/2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi Önkormányzat

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 16.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 16. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 16. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával kapcsolatos írásos előterjesztésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE 14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 9-i rendes, nyílt üléséről Rendelet: Határozatok: 21/2015. (VII.10.) 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158/2015. (VII.09.) 2 J E

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására a gpstrade csoport tagja info@multinavigator.hu Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására Novai Éva Tájfutó Egyesület: Zalaegerszegi Tájfutó Club 2012. évi szezoncél: Szülés utáni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. június 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Általános útmutató

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

AZ ÜZLETI BIZTOSÍTÁS, A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS JOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI

AZ ÜZLETI BIZTOSÍTÁS, A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS JOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI KILENCEDIK MAGYAR JOGÁSZGYŐLÉS AZ ÜZLETI BIZTOSÍTÁS, A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS JOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI Dr. Kovácsy Zsombor elnök Egészségbiztosítási Felügyelet Kedves Kollegák!

Részletesebben

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v

Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-14 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. június 27-én tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla 2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. március 31-i ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület 2013. március 31-i ülésén 1./Napirend: Beszámoló a Pilisi Klastrom Közhasznú Kft. 2012. évi tevékenységéről (mérlegbeszámoló, könyvvizsgálói jelentés, közhasznúsági jelentés) tulajdonosi hatáskörben Tárgyalja a képviselő-testület

Részletesebben

A MUNKAVÉDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A MUNKAVÉDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI A MUNKAVÉDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI Tisztelettel üdvözlök minden jelenlévőt! Mint az a programban is szerepel az EU-Synchronic Környezetbiztonsági Kft ügyvezetője vagyok. A cégünk éppen 16 éves, úgy hogy

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2007. május 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott képvisel -testületi ülésr l.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2007. május 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott képvisel -testületi ülésr l. Úri község Polgármesteri Hivatal 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2007. május 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

Búcsúvendégek Ebben az évben különleges módon ünnepelhettük a Taksonyi Búcsút. Községünkbe érkezett testvérvárosunk, Henfenfeld egy buszra való csapata, Rain város polgármestere, képviselõ-testületének

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 2013. október 30-án 14:30 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendelete: 10 Határozatai: 198-205 T á r g y s o r o z a t a 1.) Tsp: Előterjesztés az 1/2013. (II.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. április 23. napján 13:10 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. április 23. napján 13:10 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. április 23. napján 13:10 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: - d./ határozata: 54,

Részletesebben

Pedagógiai Program 2014.

Pedagógiai Program 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az intézmény adatai 6. 2. A programmódosítás indokoltsága 6. 2. 1. Intézményi innovációs folyamatok 6. 2. 2. Partneri elvárások 7. 2. 3. Törvényi hivatkozások 7. 3. Helyzetelemzés 8.

Részletesebben

Spiró György: Kémjelentés

Spiró György: Kémjelentés Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kuti Istvánné alpolgármester Csabáné Varga Anikó képviselő Perger János képviselő Piros Zita képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Kuti Istvánné alpolgármester Csabáné Varga Anikó képviselő Perger János képviselő Piros Zita képviselő BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. szeptember 22. napján 11:00 órakor

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Kedves Bánkis! Bánki HÖK Kedves Bánkis! Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk a sikeres felvételidhez iskolánkba! Ezzel akaratodon kívül is csatlakoztál egy olyan közösséghez, amely csak a javadra válhat tanulmányaidban

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. december 14. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17.

Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17. Pécs-Pécsbánya Településrészi Önkormányzat Jegyzőkönyv 2013. április 15. 17,00 Pécsbányatelep, Közösségi Ház Pécs, Gesztenyés u.17. Jelen vannak: Végh Péter elnök, Bognárné Orbán Andrea, Kósáné Kalmár

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt!

LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! I N T E R J Ú LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! gadó györgy pál interjúja Sokan már saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy az éghajlat globális változása nem csupán hőmérsékleti rekordokkal jár, de egyre

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege:

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege: . A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselıtársaim! Az életem elmúlt húsz évét valahol ennek a szakmának a gyakorlásával töltöttem

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete: Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete 8943 Bocfölde, Ady u. 15 Sárhida község Önkormányzati Képvisel -testülete 8944 Sárhida,

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Hon-és népismeret. Régi idők története

Hon-és népismeret. Régi idők története Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Alapismereti és Szakmódszertani Intézet Hon-és népismeret Kurzuskód: TA - 113 Régi idők története Interjú dédnagymamámmal Helle Brigitta HEBVAAT. KEFO Óvodapedagógus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2006. március 30-án tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2006. március 30-án tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2006. március 30-án tartott üléséről. Jelen vannak: Pataki István polgármester, Dr. Pásztor Gyula alpolgármester, Albert Sándor, Baukó József,

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek

A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Egészségügyi gondozás és prevenció szak Védőnő szakirány A roma és a nem roma várandósok közötti különbségek Konzulens: Prof. Dr. Peja Márta Készítette: Zigova

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete 2008. november 20-án tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete 2008. november 20-án tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete 2008. november 20-án tartott ülésén. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterem. Jelen vannak: Gyuricza László, dr. Iván Katalin,

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

Munkába, de hány keréken?

Munkába, de hány keréken? Munkába, de hány keréken? A Zöld Gondolat Lovagrend közlekedéstudatossági kutatása Újabb zöld kutatás, újabb fejlemények. Az őszi energiatakarékossági kérdőív után Lovagrendünk egy másik témában is feltette

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről

A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám. A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről A KÚRIA ELNÖKE 2014. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének beszámolója a Kúria 2013. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...5 1.1. A Kúria feladatai...5 1.2. A Kúria 2013. évre kitűzött céljai...6

Részletesebben