ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA"

Átírás

1 ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2007.

2 Az Országos Műszaki Múzeum évi költségvetési beszámolója kiegészítő mellékleteinek szöveges értékelése, amely az Áhsz. 40. (1) bekezdése szerint készült 2

3 3 Az Országos Műszaki Múzeum törzskönyvi (PIR) azonosító száma: honlapjának címe: Az intézmény évi működését és gazdálkodását több jelentős szakmai esemény is meghatározta: Központi beruházásból elkészült és november 3-án átadásra került az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytára a Budapest Kaposvár utca sz. alatti épületben, ezzel a nagyközönség számára is látogathatóvá vált az intézmény augusztus 1-jétől került sor az addig alapítványi működésű Magyar Vegyészeti Múzeum működtetésének átvételére. Összességében az OMM és fiókintézményei közötti szakmai és gazdasági együttműködés, a volt vállalati fenntartású szakmúzeumok integrálását követő hálózatszerű működés megfelelő volt. Szakmai területen megkezdtük a kiállítási és közművelődési programok összehangolását, létrehoztuk a fiatal muzeológusok és munkatársak módszertani együttműködést célzó csoportját. Kiadásainkat tervszerű előkészítéssel és racionális munkaszervezéssel a lehetőségekhez képest hatékonyan csökkentettük, az adott költségvetési előirányzatokat tartani tudtuk. Tartós likviditási gondjaink nem voltak, bár a 16 millió Ft-os létszámcsökkentést célzó támogatáscsökkenés szűkítette az intézmény gazdálkodási mozgásterét. A évi munkatervünket gazdaságilag is megvalósítottuk, kiállítási programjaink teljesültek, ugyanakkor elmondható, hogy a Tanulmánytár működtetése az OMM egész évi munkáját, kapacitás felhasználását meghatározta. A humánerőforrás területén is a Tanulmánytár kialakítása, illetve a Vegyészeti Múzeum működtetésének átvétele volt a meghatározó. A Tanulmánytár megnyitása kapcsán jelentkező, a Kaposvár utcai épületben a rendszeres és szervezett látogatottság megjelenésével szükségessé vált a múzeumpedagógiai és közművelődési terület fejlesztése, tárlatvezetők felvétele. A Vegyészeti Múzeum átvételével a múzeum korábbi állományából 7 fő került át az OMM közalkalmazotti állományába.

4 4 Költségvetési előirányzatok alakulása KIMUTATÁS az intézmény évi főbb előirányzatainak alakulásáról forintban évi tényleges teljesítés évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat érték: ezer évi teljesítés Kiadások összesen: Működési kiadások összesen: ebből személyi juttatások dologi kiadások Felhalmozási kiadások összesen: intézményi beruházási kiadások központi beruházás felújítás egyéb intézményi felhalmozási 220 kiadások évi tényleges maradvány évi előírt maradvány évi tényleges maradvány 1331 Bevételek összesen: Támogatás Működési bevételek Átvett pénzeszközök működési célra felhalmozási célra Egyéb bevétel 220 Pénzmaradvány igénybevétele Létszám (fő) Engedélyezett létszám (35. űrlap 13. sor) Átlagos statisztikai állományi létszám (35. űrlap 18. sor) Tartósan üres álláshelyek száma (35. űrlap 17. sor)

5 5 Az előirányzat változások és a felhasználás alakulásának ismertetése témánként. Előirányzatok évközi változásai Előirányzat módosítások eft Támogatások: Vegyészeti Múzeum átvétele havi különjuttatás Létszámleépítés kapcsán visszaigényelt 270 összeg Geodéziai műszerek c. kiállítás (Zágráb) Előirányzat maradvány Előző évi előirányzat átvétel: Óbudai Gázgyár előkész (kp.ber ) Tanulmánytár (kp.ber ) Működési költségvetés többletbevétele Működési c. pénzeszköz átvétel Felhalmozási bevétel (Alumin. Múz. ALCOA pályázat) Mindösszesen Létszám- és bérgazdálkodás 2006 eft-ban eft-ban Rendszeres személyi juttatás teljes munkaidős Rendszeres személyi juttatás részmunkaidős Munkavégzéshez kapcs. juttatás teljes munkaidős Munkavégzéshez kapcs. juttatás részmunkaidős Összesen: Átlagos állományi létszám Éves átlagilletmény Havi átlagilletmény

6 6 Intézményi létszám szakmai csoportonkénti bontása: év I. funkció csoport 44 fő II. funkció csoport 8fő III. funkció csoport 12 fő Feladatmutatók változása: 2007-ben átvételre került a Magyar Vegyészeti Múzeum (Várpalota). Az intézményi vagyon állományváltozásának értékelése: év év % Bruttó érték ,6 Értékcsökkené ,2 s Nettó érték ,1 A évi vagyonváltozás megoszlása év Központi beruházás Intézményi beruházás Felújítás Térítésmentes átvétel Selejtezés Összesen Befektetett eszközök, készletek és követelések alakulása % Tartósan adott kölcsönök Egyéb követelések (1éven belüli kölcsön) Készletek (kiadványok) Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevők) 0 Kötelezettségek alakulása Kötelezettségek áruszállításból, szolgáltatásból (szállítók) % ,5

7 7 A szállítók év végi állománya 15,5 %-al csökkent Az intézmény a évi előirányzat-maradványát teljes mértékben felhasználta évi előirányzat-maradvány főbb felhasználási jogcímei Előirányzat maradvány Jogcímek személyi járulék dologi felújítás összesen évi hóközi kifiz. járulékai Felújítási támogatás % befizetési kötelezettség Szállítói kötelezettség NKA Pályázati támogatás Főv.Önk.támogatása Magánszemély adománya Összesen: Az ellenőrzés az előző költségvetési év beszámolójában jelentős összegű hibát nem állapított meg. A évi ellenőrzések során büntető, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentés nem volt. Az év során a FEUVE a jogszabályoknak és belső szabályzatoknak megfelelően érvényesült. Az intézmény vállalkozási tevékenységet évben nem folytatott. Az intézmény számviteli politikáját évben nem módosította évben Európai Uniós támogatási programok, világbanki és egyéb támogatási programok, segélyprogramok keretében pénz- és egyéb eszköz az intézményben nem érkezett. Az intézmény közalapítványok, alapítványok által ellátott feladatokra kifizetéseket nem teljesített, eszközöket részükre térítésmentesen nem juttatott. Az intézmény gazdasági társaságban részesedéssel nem rendelkezik. Budapest, április 14. Sallai László gazdasági igazgató Bertáné dr. Varga Judit főigazgató-helyettes mb. intézmény vezető

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2007. 1 A Közlekedési Múzeum 2007. évi költségvetési beszámolója kiegészítő mellékleteinek szöveges értékelése, amely az Áhsz. 40. (1) bekezdése

Részletesebben

Magyar Nemzeti Galéria

Magyar Nemzeti Galéria A Magyar Nemzeti Galéria szöveges beszámolója Intézmény neve: Magyar Nemzeti Galéria Törzskönyvi (PIR azonosító száma): 321237 Honlapjának címe: www.mng.hu Az intézmény szakmai tevékenysége, főbb jellemzőinek

Részletesebben

2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló

2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló Ügyiratszám:1018/2009-5300 2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi gazdálkodásáról készített beszámoló szöveges értékelése I. Az intézmény feladatköre

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet Statisztikai számjele: 18652279-9412-529-01 Szervezet nyilvántartási száma: 01-02-0015757 Adószáma: 18652279-1-43 A szervezet megnevezése: Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért A szervezet címe:

Részletesebben

Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A.

Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A. Adószám: 21893335-2-11 Cégbíróság: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 11-09-013060 Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A. Kiegészítő melléklet

Részletesebben

Az Iparművészeti Múzeum 2012. évi szöveges beszámolója

Az Iparművészeti Múzeum 2012. évi szöveges beszámolója Az Iparművészeti Múzeum 2012. évi szöveges beszámolója Budapest, 2013. március 19. 1 A 2012. évi szöveges beszámolót az érvényes jogszabályok alapján állítottuk össze a fenntartói irányelvek és szempontok

Részletesebben

NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA NÉPRAJZI MÚZEUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. A NÉPRAJI MÚZEUM 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Intézmény neve: Néprajzi Múzeum Intézmény PIR azonosító

Részletesebben

MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM

MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2012. 1 MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM Törzskönyvi szám: 308065 Honlap címe: www.mmkm.hu I. Általános indoklás (a feladatkör,

Részletesebben

ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA

ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA ORSZÁGOS MŰSZAKI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2006. Az Országos Műszaki Múzeum 2006. évi számszaki költségvetési beszámoló jelentésének szöveges indoklása a megadott szempontok szerint

Részletesebben

2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA ÖSSZEFOGLALÓ INFORMÁCIÓK A Műcsarnokot az 1894. évi XXVIII. törvény hozta létre, mint kiemelt nemzeti költségvetési intézményt. Az Intézmény 2007.augusztus

Részletesebben

Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. 2014.

Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. 2014. 23141823-2-20 STATISZTIKAI SZÁMJEL VAGY ADÓSZÁM A beszámolót mérlegképes könyvelő készítette. 20-09-071334 CÉGJEGYZÉKSZÁM Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ MÉRLEGE 2014. TÉTEL

Részletesebben

Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary. A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése

Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary. A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése 1 Feladatkör, tevékenység 1.1. A intézmény neve, törzskönyvi (PIR) azonosító száma, honlapjának

Részletesebben

Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése

Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az Intézmény neve: Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága törzskönyvi (PIR) azonosító száma: 329309 Az NKA portáljának

Részletesebben

Beszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról

Beszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról Beszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról Az önkormányzat gazdálkodását az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. XXXVIII. tv, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi CXV. Törvény,

Részletesebben

2010. I. félévi beszámolója

2010. I. félévi beszámolója Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás I. félévi beszámolója Határozati javaslat Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa megtárgyalta a társulás gazdálkodásáról szóló I. félévi beszámolót.

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi éves beszámolójáról

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi éves beszámolójáról Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/201 (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 201 évi éves beszámolójáról Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 2009. évi költségvetési beszámolójának szöveges indokiása

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 2009. évi költségvetési beszámolójának szöveges indokiása Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 2009. évi költségvetési beszámolójának szöveges indokiása - 1 - I. Általános indoklás Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt (a továbbiakban:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. a fejlesztési támogatásban részesített speciális, készségfejlesztő speciális szakképző iskola részére

ÚTMUTATÓ. a fejlesztési támogatásban részesített speciális, készségfejlesztő speciális szakképző iskola részére ÚTMUTATÓ a fejlesztési támogatásban részesített speciális, készségfejlesztő speciális szakképző iskola részére a 2013. évi adatszolgáltatás kitöltéséhez Az ADATSZOLGÁLTATÁS SPECIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLA részére.xls

Részletesebben

Tiszaug Község Önkormányzata 2010. évi szöveges beszámoló jelentése

Tiszaug Község Önkormányzata 2010. évi szöveges beszámoló jelentése Tiszaug Község Önkormányzata 2010. évi szöveges beszámoló jelentése I. Az Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Az Önkormányzat ellátandó közszolgáltatási feladatainak körét elsősorban a helyi

Részletesebben

Megnevezés 2008 2009

Megnevezés 2008 2009 Vagyon Tartósan befektetett eszközök aránya Befektetett eszközök / Eszközök összesen Befektetett eszközök fedezettsége Saját tőke / Befektetett eszközök Tárgyi eszközök fedezettsége Saját tőke / Tárgyi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés ÉSZAK-KAPOSI PARTNEREK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET. 7444 Osztopán, Fő u. 11. Telefon, fax.: 82/436-000 http://www.ek-p.

Közhasznúsági jelentés ÉSZAK-KAPOSI PARTNEREK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET. 7444 Osztopán, Fő u. 11. Telefon, fax.: 82/436-000 http://www.ek-p. Közhasznúsági jelentés 2008 ÉSZAK-KAPOSI PARTNEREK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 7444 Osztopán, Fő u. 11. Telefon, fax.: 82/436-000 http://www.ek-p.hu 1 Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Tápiószele Nagyközségi önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2006. (II. 24.) rendelete. az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről

Tápiószele Nagyközségi önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2006. (II. 24.) rendelete. az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről Tápiószele Nagyközségi önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (II. 24.) rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

A HAZATALÁLÁS ALAPÍTVÁNY. 2012. évi. Egyéb szervezetek közhasznú beszámolójához

A HAZATALÁLÁS ALAPÍTVÁNY. 2012. évi. Egyéb szervezetek közhasznú beszámolójához Kiegészítő melléklet és Közhasznú jelentés A HAZATALÁLÁS ALAPÍTVÁNY 212. évi Egyéb szervezetek közhasznú beszámolójához 1. Az alapítvány bemutatása Jogszabályi háttérként a beszámoló, ezen belül a kiegészítő

Részletesebben

MESEKERT ALAPÍTVÁNY 2014. évi

MESEKERT ALAPÍTVÁNY 2014. évi MESEKERT ALAPÍTVÁNY 2014. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2015. április 20. I. AZ ALAPÍTVÁNY FONTOSABB ADATAI a.) Általános adatok A közhasznú szervezet neve: Mesekert Alapítvány Székhely: 1119 Budapest,

Részletesebben

BALATON ÉS SIÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ NONPROFIT KFT

BALATON ÉS SIÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ NONPROFIT KFT A BALATON ÉS SIÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ NONPROFIT KFT 8600. Siófok, Hock János köz 2. 2009 ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Készítette: Varga Gyula István ügyvezető 1 Tartalomjegyzék 1. A KHT bemutatása... 3 Alakulás:...

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Pénzalapok összevont mérlege 2008. I-XII. havi teljesítés

Szécsény Város Önkormányzata Pénzalapok összevont mérlege 2008. I-XII. havi teljesítés Megnevezés Szécsény Város Önkormányzata Pénzalapok összevont mérlege 2008. I-XII. havi teljesítés 1. számú melléklet adatok E Ft-ban Költségvetés Mód. EI Teljesítés Telj. (%) 2008. év 2008.XII.31. 2008.XII.31.

Részletesebben

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ 1.) A felügyelőség 2004. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása Szakmai munkánkat az éves munkatervünk határozta meg, amely a

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE 1. számú melléklet NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tartalma: 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás

Részletesebben

Nagykovácsi Víziközmű Kft KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2011.01.01-2011.12.31. Nagykovácsi, 2011. április 25. ügyvezető

Nagykovácsi Víziközmű Kft KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2011.01.01-2011.12.31. Nagykovácsi, 2011. április 25. ügyvezető 1 Nagykovácsi Víziközmű Kft KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2011.01.01-2011.12.31. Nagykovácsi, 2011. április 25. Oszoly Tamás ügyvezető 2 Kiegészítő melléklet Nagykovácsi Viziközmű Kft 2011. év 1998. december 16-án

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzat és költségvetési szerve(i) 2008. évi költségvetése

A rendelet hatálya. Az önkormányzat és költségvetési szerve(i) 2008. évi költségvetése Petőfibánya Község Önkormányzata 4/2008. (II. 13.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Petőfibánya Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított - 1992.

Részletesebben

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi. 2012. évi beszámolójához. Nonprofit Kft. Székhelye: 7200 Dombóvár, Kórház utca 39-41.

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi. 2012. évi beszámolójához. Nonprofit Kft. Székhelye: 7200 Dombóvár, Kórház utca 39-41. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. 2012. évi beszámolójához 1. A VÁLLALKOZÁS BEMUTATÁSA A vállalkozás elnevezése: Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft.

Részletesebben

Könyvvizsgálat, elfogadás, letétbehelyezés, közzététel

Könyvvizsgálat, elfogadás, letétbehelyezés, közzététel MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Intézeti Tanszék Könyvvizsgálat, elfogadás, letétbehelyezés, közzététel Dr. Pál Tibor A konszolidált

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola költségtérítéses képzési formában hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkkel kötendő megállapodás

A Budapesti Gazdasági Főiskola költségtérítéses képzési formában hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkkel kötendő megállapodás 6. sz. melléklet A Budapesti Gazdasági Főiskola költségtérítéses képzési formában hallgatói jogviszonnyal rendelkezőkkel kötendő megállapodás 6/a. melléklet: Felnőttképzési szerződés 1 KÉPZÉSI/FELNŐTTKÉPZÉSI

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ IDŐKÖZI MÉRLEGJELENTÉS ŰRLAPOKHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ IDŐKÖZI MÉRLEGJELENTÉS ŰRLAPOKHOZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ IDŐKÖZI MÉRLEGJELENTÉS ŰRLAPOKHOZ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Az időközi mérlegjelentés készítését az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 108. (1) bekezdés

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI

AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI 1054 Budapest, Báthori utca 10. IV. emelet 407. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: 474-7034 Telefax: 474-7030 AZ ORSZÁGOS KÖZOKTATÁSI ÉRTÉKELÉSI ÉS VIZSGAKÖZPONT KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Pósfai

Részletesebben

2012. évi Éves beszámoló

2012. évi Éves beszámoló 1 1 0 8 5 4 4 1 4 9 3 9 1 1 4 0 6 Statisztikai számjel 0 6 1 0 0 0 0 0 8 3 Cégjegyzék száma Tisza Volán Zrt. a vállalkozás megnevezése 672Ő. Szeged, Bakay Nándor u. Ő8. 62/560111 a vállalkozás címe, telefonszáma

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Lontai Anita, Jánosik Gabriella, Máté

Részletesebben

Szöveges beszámoló a 2008. gazdasági évről

Szöveges beszámoló a 2008. gazdasági évről Polgármesteri Hivatal 6423 Kelebia Ady E. u. 114. Törzsszám: 339236 Szektor: 1254 Szöveges beszámoló a 2008. gazdasági évről 1/7 I. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése Kelebia Községi

Részletesebben

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Hungarian Institute for Culture and Art

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Hungarian Institute for Culture and Art Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Hungarian Institute for Culture and Art Költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2008. 1. Feladatkör, tevékenység 1.1 Az intézmény neve: Magyar

Részletesebben

B4 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (V. 06. ) önkormányzati rendelete

B4 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (V. 06. ) önkormányzati rendelete B4 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (V. 06. ) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról Ibrány Város Önkormányzat Képviselő

Részletesebben

Komjáti Község Önkormányzati Képviselőtestülete 1/2011.(II.10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Komjáti Község Önkormányzati Képviselőtestülete 1/2011.(II.10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Komjáti Község Önkormányzati Képviselőtestülete 1/2011.(II.10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Komjáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A NAGYERDEI KULTÚRPARK NONPROFIT KFT 2014.01.01. 2014.12.31. TERJEDŐ IDŐSZAKRÓL ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓHOZ

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A NAGYERDEI KULTÚRPARK NONPROFIT KFT 2014.01.01. 2014.12.31. TERJEDŐ IDŐSZAKRÓL ELKÉSZÍTETT BESZÁMOLÓHOZ NAGYERDEI KULTÚRPARK NONPROFIT KFT. : 4032 Debrecen, Ady Endre u. 1. : 52/ 310-065, 413-515; Fax: 52/ 532-774 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A NAGYERDEI KULTÚRPARK NONPROFIT KFT 2014.01.01. 2014.12.31. TERJEDŐ IDŐSZAKRÓL

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2014. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2014. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum Korlátolt Felelősségű Társaság 2014. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához Általános rész: Név: FÜZESGYÓGY KFT. Képviseletre jogosult:

Részletesebben

A 18/2005. (II. 17.) MÖK határozat 4. számú melléklete

A 18/2005. (II. 17.) MÖK határozat 4. számú melléklete A 18/2005. (II. 17.) MÖK határozat 4. számú melléklete Veszprém Megyei Európai Információs Pont Kht. Alapító, tulajdonos: Veszprém Megyei Önkormányzat Információszolgáltatás az Európai Unióról, Magyarország

Részletesebben

A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése

A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest Liszt Ferenc tér 8. 1061 Tárgyidőszakban felelős vezető: Rakonczay Éva ÁHT azonosító: 308955 1051 20 0200 854200 A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése

Részletesebben

(2) Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti hiányból:

(2) Az Önkormányzat az (1) bekezdés szerinti hiányból: NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2008. (II. 14) számú R E N D E L E T E Nyírbátor Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról szóló - többször

Részletesebben

Iktatószám: 271/2009. Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Kht. 2510 Dorog, Kossuth L. u. 6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Melléklet: Egyszerűsített éves beszámoló Dorog, 2008. március

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011.

Közhasznúsági jelentés 2011. Adószám: 19000565-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 536 1023 Budapest, Frankel Leó u. 88. II/8. 2011. Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011.

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 1522/2010. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2014. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2014. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről 2 Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.15)

Részletesebben

2009. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE (2009. január 1. 2009. december 31.)

2009. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE (2009. január 1. 2009. december 31.) VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (2009. február

Részletesebben

Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége 8000 Székesfehérvár Fő utca 6. 2012. évi egyszerűsített éves beszámolója és kiegészítő melléklete

Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége 8000 Székesfehérvár Fő utca 6. 2012. évi egyszerűsített éves beszámolója és kiegészítő melléklete Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége 8000 Székesfehérvár Fő utca 6. 2012. évi egyszerűsített éves beszámolója és kiegészítő melléklete Szentendre, 2013. április 30. Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton elnök Magyar

Részletesebben

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET

MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET Monostorapáti Közös Fenntartású Napköziotthonos Óvoda 8296 Monostorapáti Óvoda u. 5 OM azonosító: 036937 Monostorapáti

Részletesebben

Honvéd Önkéntes nyilvántartási szám :11/Pk. 60362/96/7 Egészségbiztosító Pénztár törzsszám :18080306. A 2006. évi beszámoló Kiegészítő melléklete

Honvéd Önkéntes nyilvántartási szám :11/Pk. 60362/96/7 Egészségbiztosító Pénztár törzsszám :18080306. A 2006. évi beszámoló Kiegészítő melléklete Honvéd Önkéntes nyilvántartási szám :11/Pk. 60362/96/7 Egészségbiztosító Pénztár törzsszám :18080306 A 2006. évi beszámoló Kiegészítő melléklete 1. Általános információk A Honvéd Önkéntes Egészségbiztosító

Részletesebben

Elemi költségvetés indoklás 2014. év

Elemi költségvetés indoklás 2014. év Fejezet száma: XX. EMMI Szektor: 1051 Cím/alcím: 1100 Intézmény megnevezése: Országos Idegennyelvű Könyvtár PIR törzsszám: 309150 Áht azonosító: 38159 Szakágazat: 910100 Űrlap típus 1. számú melléklet

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. AKCEPT Könyvvizsgáló és Számviteli Kft. a vállalkozás megnevezése 0 1-0 9-4 6 8 0 4 3

ÉVES BESZÁMOLÓ. AKCEPT Könyvvizsgáló és Számviteli Kft. a vállalkozás megnevezése 0 1-0 9-4 6 8 0 4 3 1 2 1 3 5 0 1 3 7 4 1 2 1 1 3 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-4 6 8 0 4 3 Cégjegyzék száma AKCEPT Könyvvizsgáló és Számviteli Kft. a vállalkozás megnevezése 1144. Budapest, Szentmihályi út 26/C a vállalkozás

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény az egyéb szervezet megnevezése Baráti Köre Egyesület 2092 Budakeszi, Fő utca 108. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2011. évi beszámolóhoz

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2011. évi beszámolóhoz KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2011. évi beszámolóhoz Az Önkormányzat fő feladata 2011. évben is a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározott feladatok ellátásának biztosítása volt.

Részletesebben

2.1. Összefoglaló táblázatok és azok tartalmának szöveges indoklása. Cím, alcím, intézmény megnevezése: 10/01 Magyar Szabadalmi Hivatal

2.1. Összefoglaló táblázatok és azok tartalmának szöveges indoklása. Cím, alcím, intézmény megnevezése: 10/01 Magyar Szabadalmi Hivatal 1. Feladatkör, tevékenység, szervezeti változás A Magyar Szabadalmi Hivatal gazdálkodási jogkörét tekintve fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott, jogi személyiséggel rendelkező, önállóan működő és gazdálkodó

Részletesebben

Közszolgáltatási Intézmény és Közigazgatási Önkormányzati Szerv

Közszolgáltatási Intézmény és Közigazgatási Önkormányzati Szerv Közszolgáltatási Intézmény és Bankszámla forgalom lebonyolításának rendje a bankszámlákon történő pénzforgalom rendje szabályozott-e, a pénzkezelés rendje megfelel-e a szabályzatban foglaltaknak, megfelelő

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 9/2010. (II.22.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Budapest

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Bátáért Egyesület 2010. évi működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Bátáért Egyesület 2010. évi működéséről KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Bátáért Egyesület 2010. évi működéséről Általános rész: Alapító okirat kelte: 2001. augusztus 19. Székhely: 7149 Báta, Fő u. 306. Bejegyzés dátuma: 2001. 09. 12. Végzés száma:

Részletesebben

- 1-1. számú melléklet. MÉRLEG 2007 ÉV (Monoszló)

- 1-1. számú melléklet. MÉRLEG 2007 ÉV (Monoszló) 1 1 1. számú melléklet MÉRLEG 2007 ÉV (Monoszló) adatok ezer Ftban 2006. 2007. ESZKÖZÖK A.) A.) Befektetett eszközök összesen 71.786 69.704 I. Immateriális javak 1.467 506 II. Tárgyi eszközök 68.714 67.543

Részletesebben

Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kékvirág Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata 1107 Budapest, Kékvirág u. 5. 2010 Készítette: Béres Péterné óvodavezető 2 Tartalomjegyzék I. Szervezet

Részletesebben

2012. MÁJUS 25. NAPJÁN TARTOTT TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK

2012. MÁJUS 25. NAPJÁN TARTOTT TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2012. MÁJUS 25. NAPJÁN TARTOTT TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK 6/2012. (V. 25.) számú határozat A Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése a Társaság 2011. évi beszámolóját az alábbi főbb

Részletesebben

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év

Mercurius Alapítvány. Közhasznúsági Jelentés 2009. év Mercurius Alapítvány Közhasznúsági Jelentés 2009. év A Mercurius Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban teszi közzé a 2009. évre vonatkozó kimutatását a rendelkezésre álló vagyon

Részletesebben

Éves beszámoló. MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.

Éves beszámoló. MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010. Statisztikai számjel: 14635306-8610-599-05 Cégjegyzék száma: CG. 05-09-017049 MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.

Részletesebben

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET 2010. ÉVI MÉRLEGHEZ ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET 2010. ÉVI MÉRLEGHEZ ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft Kerekegyháza, Szent István tér 2. Statisztikai szám: 10589203-6110-113-03 Cégszám: 03-09-100743 KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET A 2010. ÉVI MÉRLEGHEZ ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KEREKEGYHÁZA,

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet I/B kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./B kötet A 2009. évi költségvetés I. félévi teljesüléséről szóló tájékoztató...2

Részletesebben

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e Nyírbátor Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola 2014. évi költségvetési beszámolójának szöveges indoklása Esztergom, 2015. április 24. Karlócai

Részletesebben

SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról

SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról 1. számú melléklet SZERZŐDÉS támogatás továbbadásáról Amely létrejött egyrészről Dunavarsány Város Önkormányzata (székhely: 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., adószám: 15730875-2-13, KSH számjel:

Részletesebben

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. április 24 -i ülésére. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése.

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. április 24 -i ülésére. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése. ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. április 24 -i ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének teljesítése. Előadó: Horváth László polgármester Előterjesztés

Részletesebben

TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA OKTATÁSI SEGÉDANYAG

TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Készítette: Varsányi Nóra, Bársony Zsolt TÁMOGATOTT LAKHATÁS PROTOKOLLJA Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása Összefogás Közalapítvány FOGLAK

Részletesebben

Gyöngéd Születés Alapítvány. 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Gyöngéd Születés Alapítvány. 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gyöngéd Születés Alapítvány 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.május 29. Dr.Tiba János képviselő 1 A Gyöngéd Születés Alpítvány Közhasznúsági jelentése a 2011-es

Részletesebben

A Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaságot 1997-ben alapította Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszemélyes társaságként 2,5

A Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaságot 1997-ben alapította Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszemélyes társaságként 2,5 ÜZLETI TERV 2007. A Salgótarján Foglalkoztatási Közhasznú Társaságot 1997-ben alapította Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszemélyes társaságként 2,5 millió Ft törzstőkével. A Társaság alapfeladata

Részletesebben

Lépéselőny közhasznú Egyesület a diplomások foglalkoztatásáért

Lépéselőny közhasznú Egyesület a diplomások foglalkoztatásáért KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Székhely: 4034 Debrecen Kisbánya u. 14/A. Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: TPk.625.578/2002/4. Tartalom 2007. 2. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007. február 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007. február 22-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 756/2007. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2007.

Részletesebben

Az Iskolaszanatórium Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-es esztendőről

Az Iskolaszanatórium Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-es esztendőről Az Iskolaszanatórium Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-es esztendőről 1. A SZERVEZET AZONOSÍTÓ ADATAI: Neve: ISKOLASZANATÓRIUM ALAPÍTVÁNY Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. Bírósági

Részletesebben

Iparművészeti Múzeum 2006. évi szöveges beszámolója

Iparművészeti Múzeum 2006. évi szöveges beszámolója Az Iparművészeti Múzeum 2006. évi szöveges beszámolója Budapest, 2007. február 28. 2 A 2006. évi szöveges beszámolót az érvényes jogszabályok alapján állítottuk össze a fenntartói irányelvek és szempontok

Részletesebben

Gyöngéd Születés Alapítvány. 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

Gyöngéd Születés Alapítvány. 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Gyöngéd Születés Alapítvány 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.május 31. képviselő 1 A Gyöngéd Születés Alpítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es üzleti évről

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Hévízgyörk Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ı l E L İ T E R J E S Z T É S HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL Az elıterjesztés a 2011. évi zárszámadási rendelet-tervezethez

Részletesebben

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE TEMPO ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPÉNZTÁR 2013. ÉVI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2014. május 29. 1 (1) A TEMPO Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár pénzügyi és jövedelmi helyzetére ható eseményekről

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER VÁROSFEJLESZTŐ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2012. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER VÁROSFEJLESZTŐ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2012. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft 1033 Budapest, Fő tér 3. Adószám: 22996888-2-41 KSH: 22996888-7490-572-01 Cg.j.: 01-09-948228 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER VÁROSFEJLESZTŐ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. 2012.

Részletesebben

Független Könyvvizsgálói Jelentés

Független Könyvvizsgálói Jelentés Morál-Audit Kft. 5309. Berekfürdő, Búzavirág u. 24. 1075. Budapest, Wesselényi u. 12. II/1. Tel.: +36 30 2070 735 email: moral.audit@gmail.com Független Könyvvizsgálói Jelentés a MAHART-Szabadkikötő Zrt.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 74 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 14.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület. 2011. évi Egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület. 2011. évi Egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület 2011. évi Egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE I. Általános kiegészítések 1.Az egyesület bemutatása 1.1. Az egyesület főbb

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Békési Kistérségi Intézményfenntartó Társulás 2015.évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Szujó Edina Véleményező bizottság: Gazdasági

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 26-i ülésének 1. számú - Beszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról - tárgyú napirendi pontjához. Előadó:

Részletesebben

POSTÁS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2010. ÉVRŐL

POSTÁS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2010. ÉVRŐL POSTÁS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2010. ÉVRŐL Készült: Budapest, 2011. április 27. Papp György IT elnök 1 I. Általános rész I.1. Alapadatok A pénztár neve: POSTÁS Egészségpénztár

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET az Első Hazai Energia-portfolió Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2005. évi éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET az Első Hazai Energia-portfolió Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2005. évi éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET az Első Hazai Energia-portfolió Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2005. évi éves beszámolójához Az 2000. évi C. sz. törvény (a továbbiakban: Szt.), alapján az Első Hazai Energia-portfolió

Részletesebben

A vezetők munkaidő-beosztása (minden nevelési ill. tanév kezdetén változhat) Intézmény vezető 7.00-16.30 10.00-16.00 7.00-16.30 8.00-16.00 8.00-15.

A vezetők munkaidő-beosztása (minden nevelési ill. tanév kezdetén változhat) Intézmény vezető 7.00-16.30 10.00-16.00 7.00-16.30 8.00-16.00 8.00-15. A vezetők munkaidő-beosztása (minden nevelési ill. tanév kezdetén változhat) 1. számú melléklet Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Intézmény vezető 7.00-16.30 10.00-16.00 7.00-16.30 8.00-16.00 8.00-15.00

Részletesebben

Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft

Nyírbátori Városfejlesztő és Működtető Kft 1. Általános kiegészítések 1.1.A gazdálkodó bemutatása 1.1.1. A gazdálkodó főbb adatai - Székhely: - Internetes honlap címe: (ha a beszámolót a honlapon is közzéteszi) - Működési forma: Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6723 Szeged, Tápai u. 26 I/2. 2012. évi Közhasznúsági jelentés

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6723 Szeged, Tápai u. 26 I/2. 2012. évi Közhasznúsági jelentés TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6723 Szeged, Tápai u. 26 I/2 2012. évi Közhasznúsági jelentés A TADASHII Harcművészeti Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről Bevezető rész:

Részletesebben

Növényvédőszer-Gyártók és Importőrök. Szövetsége Egyesület. Egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklete 2011. 12. 31.

Növényvédőszer-Gyártók és Importőrök. Szövetsége Egyesület. Egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklete 2011. 12. 31. Növényvédőszer-Gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület Egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklete 2011. 12. 31. - 1-1./ Az Egyesület főbb adatai Az egyesület teljes magyar neve: Növényvédőszer

Részletesebben

Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu

Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu A MESTERTANÁRKÉPZÉS GYAKORLATAINAK HÁLÓZATI TÁMOGATÁSA A közelmúlt korszerűsítési folyamata több új elemmel

Részletesebben

Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése

Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése Közhasznúsági jelentés a 2011. évről 1. Számviteli beszámoló A számviteli beszámoló mellékletben csatolva. 2. A költségvetési és önkormányzati támogatás felhasználása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaegyháza

Részletesebben