ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT"

Átírás

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u Levélcím: 9002 Győr, Pf Telefon: Központi: 96/ , Ügyfélszolgálat: 96/ Fax: 96/ web: Ügyfélfogadás: Hétfő: Szerda: ,13-16 Péntek: óráig Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! A határozat jogerős év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: /2014. Hiv. szám: Tárgy: Fertőrákos-Soproni Vízmű Zrt. Rákos patak km szelvényei közötti Előadók: dr. Kuller Gábor/ Melléklet: meglévő csónakkikötő bővítés előzetes Noviczki Zoltán/ vizsgálata Pandur László/ Tóth Ilona Mária/ Bartókné Hajnali Beáta/ Orosvári Tamás/ Tarjányi István HATÁROZAT I. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (a továbbiakban: hatóság) a megismételt eljárásban a Soproni Vízmű Zrt. (9400 Sopron, Bartók Béla u. 42.) által benyújtott, és Horváth Attila környezetvédelmi szakértő (9400 Sopron, Kőszegi u. 59/J/7.) által készített, Soproni Vízmű Zrt. Fertőrákos, Rákos-patak km szelvényei közötti meglévő csónak kikötő bővítése előzetes vizsgálati dokumentációja tárgyú előzetes vizsgálati dokumentációt elfogadja, az előzetes vizsgálati eljárást lezárja és megállapítja a következőket: 1.)A vizsgált tevékenység jellemző adatai: Engedélyes: Soproni Vízmű Zrt Sopron, Bartók Béla u. 42. II. Engedélyezett tevékenység: A Soproni Vízmű Zrt. Fertő-tavi vízitelep területén a Rákos Patak km szelvények közötti szakaszán meglevő 96 állásos kishajó (csónak) kikötő 34 állással történő bővítése valósul meg. A kikötőt horgászok használják csónakjaik tárolására. A szociális blokk, épület, hajótároló és raktár nem kerül bővítésre, a közművesítés megoldott. A 34 helyes bővítéssel 130 db kikötői hely áll majd rendelkezése. A bővítés során összesen 34 db 12/12 cm átmérőjű cölöp leverése szükséges, majd előkészíthető a járófelületet tartó faszerkezet, és faanyagú járófelület. A parti alátámasztásra beton alaptest épül. Az építés várhatóan 1 hónap alatt megtörténik. Létesítés helye: A kikötőbővítés létesítésének helye Sopron külterülete, Fertőrákos községtől keletre a Fertő-tavi Vízitelepen található területen helyezkedik el. Az érintett földterület Sopron 01162/1 hrsz-ú ingatlan, mely a Magyar Állam tulajdonában, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében van, üzemeltetője a Soproni Vízmű Zrt.. A meglevő kikötő jelenleg is használatban van, időszakos jellegű üzemeltetéssel (március 15. november 30 között). A kivett vízi sporttelep megnevezésű terület 24ha 4276 m 2, rendeltetése kishajó csak csónak kikötésére alkalmas kikötő, sport és kedvtelési célú. Jelenleg 96 db csónak kikötésére alkalmas, ennek bővítése a 34 db kikötői hely. G:\2014\HIRDETMENYEK\ doc

2 2.)Az előzetes vizsgálati eljárásban a csónakkikötő bővítésével kapcsolatos kizáró ok nem merült fel, várhatóan nem okoz jelentős környezeti hatást, így környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem indokolt. 3.)Jelen határozat a más hatóságok által kiadandó engedélyek beszerzése alól nem mentesít. III. Az ügyben érintett szakhatóságok állásfoglalásai: 1./Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala a GY-01D/EPH/763-7/2013. számú szakhatósági állásfoglalása: A Győri Járási Hivatal (továbbiakban: hivatal) az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u ) megkeresésére a Fertőrákos- Soproni Vízmű Zrt. Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálata vonatkozásában megindult örökségvédelmi szakhatósági eljárást megszünteti. Az eljárás során egyéb eljárási költség nem merült fel. A döntés ellen jogorvoslattal az engedélyező hatóság által az ügy érdemében hozott I. fokú döntés ellen benyújtott fellebbezéssel lehet élni. 2./A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10629/2013. számú szakhatósági állásfoglalása: A fent hivatkozott számú ügyiratban közölt dokumentumok alapján szakhatósági hozzájárulást adok a Fertőrákos-Soproni Vízmű Zrt.-Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálata ügyében, a tárgyban korábban, 10065/2013 számú szakhatósági hozzájárulásban foglaltaknak fenntartása mellett. 3./A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10065/2013. számú szakhatósági állásfoglalása: A fent hivatkozott számú ügyiratban közölt dokumentumok alapján szakhatósági hozzájárulást adok a Sopron (Fertőrákos) Soproni Vízmű Zrt Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csatornakikötő bővítés megnevezésű munkálatokkal kapcsolatban, az alábbi kikötéssel: Amennyiben termőföld igénybevételével járó beruházást terveznek, úgy a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. Törvény inak megfelelően a munkálatok megkezdése előtt más célú hasznosítás engedélyezését kell kérni Hivatalunktól. Ennek elmulasztása az eredeti állapot helyreállítását, valamint a megállapított földvédelmi járulékon felül földvédelmi bírság megfizetését vonja maga után. 4./A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 17.2/1965-4/2013. sz. szakhatósági állásfoglalása: a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Igazgatójának felhatalmazása alapján, a Tisztelt Cím által a megkereséshez csatolt, a Soproni Vízmű Zrt. (9400 Sopron, Bartók B. u. 42.) megbízásából a Horváth Attila környezetvédelmi szakértő (9400 Sopron, Kőszegi u. 59./J/7.) által készített, munkaszám nélküli Fertőrákos, Rákos- patak km szelvényei közötti meglévő csónak kikötő bővítése Előzetes vizsgálati dokumentációja szakanyagban foglaltak alapján, az alábbi TALAJVÉDELMI SZAKHATÓSÁGI ÁLLÁSFOGLALÁS t adom: A előzetes vizsgálati dokumentáció talajvédelmi szempontból elfogadható. Jelen szakhatósági állásfoglalás ellen külön jogorvoslatnak helye nincs, az csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben támadható meg. A Talajvédelmi szakhatósági eljárás lefolytatásáért fizetendő Ft (azaz ötvenezer) igazgatási szolgáltatási díjat az ügyfél befizette. 5./Sopron Megyei Jogú Város Jegyzője a VI/ /2013. sz. szakhatósági állásfoglalása: 2

3 Sopron Megyei Jogú Város Jegyzője, mint elsőfokú természetvédelmi hatóság az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség /2013. ügyiratszámon érkezett megkeresésére a Sopron, (Fertőrákos)-Soproni Vízmű Zrt. Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálata ügyében indult szakhatósági állásfoglalás kiadása iránt az eljárást megszüntetem. Végzésem ellen önálló jogorvoslatnak helye nincs, az a határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. 6./Fertőrákos Község Jegyzője 206/8/2013. sz. szakhatósági állásfoglalása: Hivatkozással a 2013 szeptember 11. napján kelt, /2013. számú, Sopron (Fertőrákos) Sopron Vízmű Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálatával kapcsolatos megkeresésre a 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 4. számú mellékletének 4. pontjában biztosított jogkörben a szakhatósági állásfoglalást megadom. Szakhatósági nyilatkozatom ellen önálló fellebbezésnek helye nincs, jogorvoslati lehetőség csak az engedélyező hatóság által az ügy érdemében hozott határozattal kapcsolatban nyílik meg. 7./A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve VIII-R- 047/ /2013. sz. szakhatósági állásfoglalása: A Sopron (Fertőrákos) Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítését megelőző környezetvédelmi engedély kiadásához az előzetes vizsgálati eljárás során közegészségügyi szakhatósági szempontból feltétel nélkül hozzájárulok. A szakhatósági eljárás során eljárási költség nem merült fel. Állásfoglalásom ellen jogorvoslatnak helye nincs, az, a határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés ellen jogorvoslat keretében támadható meg. IV. Soproni Vízmű Zrt. (9400 Sopron, Bartók Béla u. 42.) az eljárás lefolytatásáért a Ft. összegű igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. Az eljárás során egyéb eljárási költség nem merült fel. V. A határozattal szemben, a kézbesítéstől számított 15 napon belül, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez címzett, de az elsőfokú hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás igazgatási szolgáltatási díja ,- Ft., amit az elsőfokú hatóság számú számlájára kell, az eljárás megindításakor befizetni. INDOKOLÁS Soproni Vízmű Zrt. (9400 Sopron, Bartók Béla u. 42.) kérelmet nyújtott be a hatósághoz. Kérelméhez csatolta Horváth Attila környezetvédelmi szakértő által elkészített Soproni Vízmű Zrt. Fertőrákos, Rákospatak km szelvényei közötti meglévő csónak kikötő bővítése előzetes vizsgálati dokumentációja tárgyú tervdokumentációt, és annak alapján előzetes vizsgálati eljárás lefolytatását kérelmezte. A kérelmező a Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat megfizette. A hatóság /2013. sz. határozatában a kérelmet elutasította. Soproni Vízmű Zrt. törvényes határidőn belül fellebbezést nyújtott be a hatóság /2013. sz. döntésével szemben. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 14/6029-6/2013. sz. végzésében az első fokú határozatot megsemmisítette, és az első fokú hatóságot új eljárás lefolytatására utasította. 3

4 A hatóság az eljárása során megállapította, hogy a benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció megfelel a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. számú mellékletében előírt tartalmi követelményeknek. A kérelemmel kapcsolatos kizáró ok nincs, a tevékenység várhatóan nem okoz jelentős környezeti hatást. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) 29. (3) bek. a) pontja alapján, a hatóság elektronikus úton értesítette az érintett civil szervezeteket az eljárás megindításáról, az eljárással kapcsolatban azonban nem tettek nyilatkozatot. Az eljárás során a hatóság a következőket állapította meg: A hatóság a dokumentációból megállapította, hogy a Sopron 01162/1 hrsz-ú ingatlanon, a Rákos patak km szelvényei között meglevő csónakkikötő bővítése a meglevő 96 db kikötőhely mellé újabb 34 db csónakkikötésre alkalmas hely kialakítását tervezi, 130 db férőhelyesre bővítve ezzel a kikötőt. A bővítés során összesen 34 db 12/12 cm átmérőjű cölöp leverése szükséges, majd előkészíthető a járófelületet tartó faszerkezet, és faanyagú járófelület. A parti alátámasztásra beton alaptest épül. A tervezett tevékenység a hatóság hatáskörébe tartozó szempontokat figyelembe véve nem jár jelentős környezeti hatással. Felszíni vízvédelmi szempontból megállapítható, hogy a tervezett tevékenység a Rákos patakot érinti. A kivitelezés során a partról munkagéppel fognak 3 méteres cölöpöket leverni kb. 2 méter mélyre. A munkálatok során a felszíni vizek terhelése következik be a felkavart iszap okozta lebegő és szerves anyagokból. Ez a vízminőség átmeneti romlását eredményezheti, azonban csak rövid ideig és leginkább az adott munkaterület környezetében, néhány 10 méteres sávban. Az üzemeltetés szakaszában nincs hatása a felszíni vizekre, a kikötőt csónakok és kishajók használják. A felhagyás időszakában a létesítés során várható hatásokhoz hasonló hatások fordulhatnak elő. Esetleges káros hatások a gépi munkavégzés során bekövetkező havária eseményekhez köthetők, a technológiai fegyelem betartása mellette ezen hatások bekövetkezésének esélye minimális. Felszíni vízvédelmi szempontból megállapítható, hogy a tervezett kishajó kikötő bővítése és csatlakozó létesítményeinek megvalósítása, valamint a majdani normál üzemmenet melletti üzemelés érdemben nem befolyásolja a felszíni víz állapotát, illetve a felszíni vízkészlethez fűződő érdeket nem sért, így a tervezett tevékenység a gondos és környezetkímélő kivitelezés és üzemeltetés mellett felszíni vizek mennyiségére és minőségére jelentős hatást várhatóan nem gyakorol. Felszín alatti vízvédelmi szempontból megállapítható, hogy a létesítés, üzemeltetés és a felhagyás fázisa nem érint felszín alatti vizeket. A tervezett beruházás (meglévő kikötő bővítése) által kiváltott közvetlen és közvetett hatások a felszín alatti vízre nézve semlegesnek tekinthető. A létesítés, üzemeltetés és a felhagyás fázisa nem érint felszín alatti vizeket. A tervezett beruházás nem érint felszín alatti vízbázis védőterületét. Levegőtisztaság-védelmi szempontból megállapítható, hogy a tervezési területet Nyugat felől széles nádöv, Északról és Délről a vízitelep, a keleti oldalról, a Fertő nyílt vize felől a Fertő-tavi Hajózási Kft. kikötője határolja. A tervezett tevékenység levegőtisztaság-védelmi szempontból érintett települései: Sopron, Fertőrákos. Sopron a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete alapján a 11. pontjában kijelölt városok közé, Fertőrákos a 10 pontban kijelölt, az ország többi területe kategóriába tartozik. A telepítést jellemző, légszennyezést okozó műveletek: beton alaptest építés/földmunkák, cölöpverés, szállítás. A fölmunkákra elvégzett terjedésszámítás alapján a felvert por 20 m-en belül kiülepszik, a hatásterület telekhatáron belül jelölhető ki. További légszennyezést okoz a diesel üzemű munkagépek (markológép, cölöpverő) kipufogógáza. Egyidőben csak 1 db munkagép fog üzemelni a területen, ezért a kibocsátott légszennyező anyagok mennyisége nem jelentős, a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 1. melléklet pontja szerinti határértékeket meghaladó immisszió a hígulás miatt várhatóan nem lép fel. A hatásterület a kivitelezési területen belül jelölhető ki. A Sopron-Fertőrákos-vízitelep útvonalon a móló faanyagát szállító tehergépkocsi óránként legfeljebb egyszer fog közlekedni. A forgalomnövekedésből adódó immisszió növekedés elhanyagolható mértékű, a vonalforrás hatásterületének változása nem kimutatható. A kikötő üzemelése közben légszennyező anyag kibocsátás nem történik, pontforrás nem létesül. A felhagyás során a telepítésre jellemző légszennyező anyag kibocsátással számolhatunk, határértékeket meghaladó immisszió ekkor sem fog kialakulni. A benyújtott dokumentációból megállapítható, hogy a tevékenység jelentős légszennyező hatással nem jár. 4

5 Zajvédelmi szempontból megállapítható, hogy a tervezett kikötő-bővítés során a meglevő kikötő befogadóképessége munkagépek és szállító járművek zajkibocsátásával lehet számolni, mely hatás nem jelentős, átmeneti, a munkálatok várható időtartama 1 hónap. A hatóság a benyújtott előzetes vizsgálat alapján megállapította, hogy a zajtól védendő létesítmények nagy távolságban, Fertőrákos község belterületén találhatók több mint 2000 méterre. Az építés során a legközelebbi zajvédelmi szempontból védendő lakóépületeknél a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 2. számú mellékletének zajterhelési határértékei teljesülnek. A megvalósítást követően a használat során környezeti zajforrások üzemszerű működtetésére nem kerül sor, a járműmozgásból eredő zaj nem éri el a védendő területeket. A tevékenységből eredő zaj hatásterülete a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló mód. 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 5. (6) bekezdése alapján került lehatárolásra. A területi kategóriákat Fertőrákos község hatályos 4/2007.(III.21.) sz. szabályozási terve és építési szabályzata szerint vettük figyelembe. A tervezett létesítmény megvalósítása és a célállapotnak megfelelő használata során zajvédelmi szempontból nem várható jelentős környezeti hatás, környezeti hatásvizsgálat nem indokolt. Hulladékgazdálkodási szempontból a tevékenységet jellemző adatok, várható hatások a következők. A létesítésekor a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet szerinti 17-es főcsoportba tartozó építési-bontási hulladékok keletkezésével kell számolni. Az üzemelés fázisában az eddig is keletkezett hulladékfajtákkal - nem veszélyes műanyag csomagolási és papír karton hulladék (EWC kódszámú és EWC kódszámú),valamint települési szilárd hulladék (EWC kódszámú) - kell számolni, eddigitől eltérő összetételű új hulladékfajta keletkezése nem várható. A kikötő bővítéssel a jelenleg is keletkező hulladékok mennyiségi növekedése valószínűsíthető, melynek zárt edényben történő gyűjtésével, rendszeresen történő elszállításával és további kezelésével a környezetveszélyeztetés kizárható. A felhagyáskor bontási hulladékok keletkezésével kell számolni, melynek kezeléséről engedélyezett hulladékkezelőnek történő átadással a környezetveszélyeztetése kizárható. Havária a létesítés, üzemelés, illetve felhagyás szakaszában a munkagépek, illetve szállítójárművek üzem- és kenőanyagok elfolyásából alakulhat ki, melynek során veszélyes hulladékok keletkezése várható. Hulladékgazdálkodási szempontból a tevékenység végzését kizáró ok nem áll fenn. A tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások nem származnak, hulladékgazdálkodási szempontból környezeti hatásvizsgálat elrendelése nem szükséges. Jelentős hulladékképződéssel a létesítés, üzemelés, illetve felhagyás során nem kell számolni. A tervezett tevékenység egységes környezethasználati engedélyhez nem kötött. A felügyelőség hatáskörébe tartozó hulladékkezelési engedély beszerzése nem szükséges. Táj- és természetvédelmi szempontból a hatóság megállapította, hogy az érintett ingatlan része a 2/1991. (II.9.) KTM rendelettel létesített, az 5/1994. (III. 8.) KTM rendelettel módosított, a 1/1999. (I. 18.) KöM rendelettel bővített és a 8/2012. (II. 21.) VM rendelettel újra bővített Fertő-Hanság Nemzeti Park területének, része az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelettel létesített HUFH10001 kódszámú, Fertő-tó nevű különleges madárvédelmi,- illetve HUFH20002 kódszámú, Fertő-tó nevű kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/2010. (V.11.) KvVM rendelet értelmében. Ezen kívül része az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvénnyel létesített Országos Ökológiai Hálózat magterület övezetének is. A területen jelenleg egy 96 csónak kikötésére alkalmas kikötő található, mely jogerős engedélyek birtokában üzemel. Jelen eljárás ennek a kikötőnek a bővítése 34 hellyel. A kikötő helyének tágabb környezetében cölöpházak és strand található, így a tervezett bővítés a következő feltételek betartásával nem jelent számottevő többletterhelést sem természetvédelmi, sem tájvédelmi szempontból. A víz felett festés nem történhet, a faanyag védelméről a szárazföldön kell gondoskodni. A kivitelezés során a víz szennyezését el kell kerülni, az építési hulladékot a területről haladéktalanul el kell szállítani. Az eljárásban készült Natura 2000 hatásbecslési dokumentáció, melyben megállapítást nyert, hogy a kikötő léte botanikai értéket nem veszélyeztet. A csatornát, mint élőhelyet használó állatfajok már hozzászoktak a 5

6 csatorna kikötőként való használatához, azt elsősorban zavarástűrő fajok használják. A beruházás vélhetően nem lesz jelentős, káros hatással az érintett Natura 2000 site jelölő fajaira és élőhelyeire. A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság /2013. számú kezelői véleményében közölte, hogy a bővíts természetvédelmi hatása várhatóan nem jelentős, így a bővítésnek nem látja akadályát. A természet védelméről szóló évi LIII. törvény 8. (1) bekezdése értelmében a vadon élő szervezetek, továbbá ezek állományai, életközösségei megőrzését élőhelyük védelmével együtt kell biztosítani. A 17. (1) szerint, a 8. (1) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően a vadon élő szervezetek élőhelyeinek, azok biológiai sokféleségének megóvása érdekében minden tevékenységet a természeti értékek és területek kíméletével kell végezni. A 31. szerint tilos a védett természeti terület állapotát (állagát) és jellegét a természetvédelmi célokkal ellentétesen megváltoztatni. A 35. (1) bekezdés a) pontja szerint védett természeti területen a 7. (2) bekezdésében foglaltakon túl tilos olyan épületet, építményt, nyomvonalas létesítményt, berendezést létesíteni vagy üzembe helyezni, amely annak jellegét és állapotát veszélyezteti, károsítja, vagy ott a tájképi egységet megbontja. Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 8. (2) bekezdése értelmében a védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területen tilos engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon olyan tevékenységet folytatni, illetve olyan beruházást végezni, amely - a 4. (1) bekezdésére figyelemmel - a terület védelmi céljainak a megvalósítását akadályozza. A Natura 2000 terület természetvédelmi célkitűzése az azon található, a kijelölés alapjául szolgáló közösségi jelentőségű fajok és élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása, helyreállítása, valamint a Natura 2000 területek lehatárolásának alapjául szolgáló természeti állapot, illetve a fenntartó gazdálkodás feltételeinek biztosítása. A tervezett bővítés a természetvédelmi feltételek betartásával nem jelent számottevő többletterhelést sem természetvédelmi, sem tájvédelmi szempontból. A bővítés természetvédelmi hatása várhatóan nem jelentős, így a bővítésnek nincs akadálya. A hatóság a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (Korm. rendelet) 32/A illetve a 4. sz. melléklete alapján megkereste az eljárásban hatáskörrel rendelkező szakhatóságokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala GY-01D/EPH/763-7/2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 1. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u ) megkeresésére a Fertőrákos- Soproni Vízmű Zrt. Rákos-patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálata tárgyában szakhatósági állásfoglalás kiadása érdekében megkereste a hivatalt. A csatolt engedélyezési tervdokumentáció áttanulmányozását követően a hivatal megállapította, hogy a tervezett beruházás régészeti lelőhelyet nem érint, így nincs hatásköre szakhatósági állásfoglalást kiadni, és a további hatósági eljárásokban nem vesz részt. A környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdés a) pontja értelmében amennyiben környezeti hatásvizsgálati eljárás kerül lefolytatásra, a benyújtandó hatástanulmánynak ki kell térnie a régészeti örökség védelmére is. A döntés a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 45/A. (3) bekezdésén, valamint a régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 13., 1. számú melléklet 7. pontján alapul.. A jogorvoslati út a Ket 44. (9) bekezdése alapján került megállapításra. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10629/2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 2. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u ) a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm.rendelet 32/A (1) bekezdése, illetve 4.számú melléklete alapján megkereste Hivatalunkat, hogy a rendelkező részben írt beruházás előzetes vizsgálatához adja meg szakhatósági állásfoglalását. 6

7 Az új eljárás során benyújtott előzetes vizsgálati dokumentációt megvizsgálva, a korábban /2013 szám alatt kiadott szakhatósági állásfoglalásunkban foglaltak fenntartása mellett adtam meg szakhatósági hozzájárulásomat. Jelen szakhatósági hozzájárulás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény , valamint a termőföld védelméről szóló évi CXXIX. törvény alapján adott jogkörömben adtam ki. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala a 10065/2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 3. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Környezet- és Természetvédelmi Iroda Hulladékgazdálkodási Osztálya (9021 Győr, Árpád u ) kérelme alapján indított eljárás során, a Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásban közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, valamint egyes szakhatósági közreműködések megszüntetéséről és módosításáról szóló 362/2008.(XII.31.) Korm. rendelettel módosított, a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006.(XII.23.) Korm. rendelet 32/A.., illetve a 4. számú melléklete alapján megkereste Hivatalunkat, hogy a rendelkező részben írt munkálatokhoz adja meg hozzájárulását. A kérelem vizsgálata alapján a szakhatósági hozzájárulásomat megadtam, a rendelkező részben írt kötelezettség betartása mellett. Jelen szakhatósági hozzájárulás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. Törvény , valamint a termőföld védelméről szóló évi CXXIX.. Törvény alapján adott jogkörömben adtam ki. A Soproni Járási Hivatal Járási Földhivatala hatásköre a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII.28) VM rendelet 1. számú mellékletén, illetékessége a VM rendelet 8. pontján alapul. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 17.2/1965-4/2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 4. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u ), fent hivatkozott számú ügyiratában megkereste az elsőfokú talajvédelmi szakhatóságot, tárgyi előzetes vizsgálati eljárás során állásfoglalásának beszerzése céljából. Az ügyet megvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a Fertőrákos, Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálat tárgyú beruházás: az eljárás időpontjában termőföldnek nem minősülő ingatlant érint, egyes helyein termőföldnek minősülő ingatlanokkal közvetlenül határos, a tevékenység hatása a környező eredeti művelési ágban maradó termőföld területekre várhatóan nem lesz jelentős, a talajvédelmi jogszabályi kötelezettségeket az egyes engedélyezési eljárások (vízjogi, ingatlanügyi, stb.) során érvényesítjük. A talajvédelmi szakhatósági eljárás lefolytatásáért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint az igazgatási az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól szóló 63/2012. (VII.2.) VM rendelet 1. sz. mellékletének pontja alapján, a talajvédelmi szakhatósági eljárásért Ft igazgatási szolgáltatási díj fizetendő, amit az ügyfél befizetett. Az elsőfokú talajvédelmi szakhatóság tárgyi előzetes vizsgálati eljárás során a rendelkező rész szerinti állásfoglalást alakította ki. Tájékoztattuk az ügyfelet a jogorvoslat lehetőségéről és módjáról. Jelen szakhatósági állásfoglalás a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. Tv. (Ket) 21. (1) bek., a 22. (1) bek., a 44. (1), (9) bek., a termőföld védelméről szóló CXXIX tv. 1. (1) bek., a 41., a 43., -án, a 4. (1) és (2) bek., a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/a., 4. számú melléklet, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről szóló 328/2010. (XII. 27.) Korm. r án alapul. Sopron Megyei Jogú Város Jegyzője a VI/ /2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 5. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: 7

8 A Sopron, (Fertőrákos)-Soproni Vízmű Zrt. Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálata ügyében az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. sz. melléklete alapján szakhatósági állásfoglalás kiadása érdekében megkereste hatóságomat. A megkeresés szeptember hónap 13. napján érkezett. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 45./A. (3) bekezdése szerint, ha a szakatóság megállapítja hatásköre hiányát, erről a megkeresés megérkezésétől számított nyolc munkanapon belül tájékoztatja a hatóságot, és megszünteti a szakhatósági eljárást. A Soproni Vízmű Zrt. engedélykérelmében foglalt tevékenysége helyi jelentőségű természetvédelmi területet nem érint, a tevékenység jogszabályba nem ütközik, önkormányzati érdeket nem sért. A tárgyban jelölt ügyben, tekintettel Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről szóló 33/1999.(XII.8.) rendelete szabályozási tárgykörére megállapítottam a hatásköröm hiányát, ezért a szakhatósági eljárásomat megszüntettem. Döntésemet a hivatkozott jogszabályhelyek alapján hoztam. Az ügyintézési határidő leteltének napja: szeptember 19. Az önálló jogorvoslatot a Ket. 44. (9) bekezdése alapján zártam ki, és e jogszabályi helyre tekintettel adtam tájékoztatást a jogorvoslat lehetőségéről. A Ket. 45. (3) bekezdése előírja a megkereső hatóság tájékoztatását. Ez a végzés megküldésével, ezennel megtörténik. Tárgyi ügyben hatóságom hatáskörrel és illetékességgel nem rendelkezik. Fertőrákos Község Jegyzője 206/8/2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 6. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakhatósági állásfoglalást kért hivatalomtól, Sopron (Fertőrákos) Soproni Vízmű Rákos patak km szelvényei közötti meglévő csónakkikötő bővítés előzetes vizsgálatával kapcsolatosan. Az érintett jogszabályokat és az előzetes vizsgálati dokumentáció anyagát megvizsgálva a szakhatósági állásfoglalást megadtam. Ezen szakhatósági állásfoglalás Fertőrákos Község Önkormányzatánál rendelkezésre álló dokumentumok alapján került kiadásra. Nyilatkozatom az egyéb hatósági, szakhatósági és üzemeltetői engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól nem mentesít. Nyilatkozatom a 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 32/A. -a és a Korm. rendelet 4. számú mellékletének 4. pontjában biztosított jogkörben hozta,. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve VIII-R- 047/ /2013. számú szakhatósági állásfoglalását a hatóság jelen határozat III. fejezet 7. pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Soproni Vízmű Zrt. (9400 Sopron, Bartók B. u. 42.) kérelme alapján a megismételt előzetes vizsgálati eljárás során a hivatkozott számon megkereste hatóságomat szakhatósági állásfoglalás kiadása érdekében a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. és 4. számú melléklete alapján. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervéhez megküldött dokumentáció alapján a rendelkező részben foglaltak szerint döntöttem. Szakhatósági ügyintézési határidő: 15 nap, a tényleges ügyintézési határidő: 5 nap. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 44. (9) értelmében zártam kik a jogorvoslati lehetőséget és adtam tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségről. Döntésem meghozatalánál az alábbi jogszabályi előírásokat vettem figyelembe: - a vízbázisok, távlati vízbázisok valamint az ivóvíz ellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet, - a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet, - az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. Fenti szakhatósági állásfoglalásomat a évi CXL. törvény 44. alapján adtam meg. Hatóságom hatáskörét a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdése és 4. számú melléklete állapítja meg. 8

9 Illetékességemet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. (1) és 2. (3) bekezdése, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 4. (2) bekezdése állapítja meg. Tárgyi létesítmény a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 3. számú mellékletének 93. c. pontja alapján - mely védett természeti területen és Natura 2000 területen 20 kishajó kikötésére alkalmas sport- és kedvtelési célú kikötőre vonatkozik előzetes vizsgálat köteles. A hatóság a fentiek alapján megállapította, hogy a hatályos jogszabályokban foglalt előírások betartása mellett a beruházás megvalósítása várhatóan nem okoz jelentős környezeti hatást, környezeti hatásvizsgálat elvégzése nem szükséges. A hatóság a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. (3) bekezdése szerint, hivatalában, valamint honlapján közleményt tett közzé. A közleményre észrevétel nem érkezett. A Hatóság határozatát a fentieken túlmenően a R. 5. (2) bekezdés ac.) pontja alapján hozta meg. Az eljáró hatóság a fellebbezés lehetőségét a Ket. 98. (1) bekezdése alapján biztosította. A szakhatósági állásfoglalás elleni fellebbezés lehetőségét a Ket. 44. (9) bekezdése biztosítja. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díját az eljáró hatóság a KvVM rendelet 2 (4) bekezdése alapján határozta meg. Az eljárási költségre vonatkozó rendelkezés a Ket. 72. (1) bekezdés dd) pontján alapul. Az eljáró hatóság hatáskörét és illetékességét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet állapítja meg. Győr, dr. Buday Zsolt igazgató megbízásából dr. Jagadics Zoltán s.k. mb. igazgatóhelyettes 9

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG II.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG II. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Melléklet: - H a t á r o z a t

Melléklet: - H a t á r o z a t ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Melléklet HATÁROZAT. vízjogi létesítési engedélyt ad

Melléklet HATÁROZAT. vízjogi létesítési engedélyt ad ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. Határozat ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda Vízminőségi és Vízgazdálkodási Osztály

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda Vízminőségi és Vízgazdálkodási Osztály ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda Vízminőségi és Vízgazdálkodási Osztály 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 256-3/2016. Tárgy: K & NY Kft. (Esztergom) Előzetes vizsgálati eljárás Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Winkler Anett Mellékletek: Telefon: +36 (96) 524-612

Részletesebben

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 14869-15/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Nagyné Bakonyi Ildikó Melléklet: - Tatabánya, Coloplast Hungary Gyártó Kft.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint elsőfokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda - Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

év: hó: nap: KÜJ KTJ Iktatószám: 1875-5/2012. Hiv. szám: Tárgy: Nagyszentjános Önkormányzatbelterületi Melléklet HATÁROZAT

év: hó: nap: KÜJ KTJ Iktatószám: 1875-5/2012. Hiv. szám: Tárgy: Nagyszentjános Önkormányzatbelterületi Melléklet HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 185-17/2016. Tárgy: Baj, Németh Sándor egyéni vállalkozó 03 hrsz-ú ingatlanon lévő Baj.-III homokbánya környezetvédelmi engedélyeztetési eljárása Ügyintéző:

Részletesebben

A határozat 2013. május 7-től jogerős. Tárgy: Mórahalom 0319/38 hrsz-ú ingatlan kutatási műszaki üzemi terve H A T Á R O Z A T

A határozat 2013. május 7-től jogerős. Tárgy: Mórahalom 0319/38 hrsz-ú ingatlan kutatási műszaki üzemi terve H A T Á R O Z A T MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/605-18/2013. Ügyintéző: Hadabásné Csegöldi Erzsébet :+36 56 512-322 : +36 56 512-337 E-mail: erzsebet.csegoldi@mbfh.hu A határozat 2013.

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 9279-20/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Pulai Judit / Kristóf Andrea / Sovánné Nagy Gréte / Pandúr László / Bedők

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I. EWC MEGNEVEZÉS Mennyiség (tonna/év) 15 01 01 Papír és karton csomagolási hulladékok 20. 17 04 01 vörösréz, bronz, sárgaréz 25

H A T Á R O Z A T I. EWC MEGNEVEZÉS Mennyiség (tonna/év) 15 01 01 Papír és karton csomagolási hulladékok 20. 17 04 01 vörösréz, bronz, sárgaréz 25 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 H A T Á R O Z A T NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 68-1/15/2011./I. Műszaki

Részletesebben

HATÁROZAT. e l f o g a d o m, II.

HATÁROZAT. e l f o g a d o m, II. Iktatószám: VA/KTF02/1686-16/2016. Műszaki ügyintézők: Császárné Uhrin Noémi Bertalan Ágnes Katavics Eszter Szabó Erika Jogi ügyintéző: dr. Gombás Boglárka Telefon: 94/506-725 Tárgy: Őriszentpéter 366

Részletesebben

SZBK/1038-13/2013. Ü.i.: Szalai Ferenc Földtani és Adattári Osztály : +3656512313 : ferenc.szalai@mbfh.hu A határozat jogerős 2013. július 18-tól.

SZBK/1038-13/2013. Ü.i.: Szalai Ferenc Földtani és Adattári Osztály : +3656512313 : ferenc.szalai@mbfh.hu A határozat jogerős 2013. július 18-tól. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/1038-13/2013. Ü.i.: Szalai Ferenc Földtani és Adattári Osztály : +3656512313 : ferenc.szalai@mbfh.hu A határozat jogerős 2013. július

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100227271 KTJ: - Iktatószám: 1431-6/2013. Hiv. szám: Tárgy: Ikrény, PANNON-VÍZ Zrt., Lesvárpuszta és Előadó: Műszaki ea.: Szakértők: dr. Balogh-Máté Rita dr. Vecsey

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: - KTJ: -

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: - KTJ: - A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: - KTJ: - Iktatószám: 5099-14/2012. Hiv. szám: - Tárgy: Nyergesújfalu önkormányzat Bajóti úti új lakóterület ivóvíz-ellátásának, szennyvíz-elvezetésének, csapadékvízelvezetésének

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H-9478-28/2007. Hiv. szám: Tárgy: Sopron, Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi,

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Üi.szám: 101430-1-16/2015. Tárgy: Szentesi Paradicsom Kft. Ea: dr. F z István üvegházas kertészet - el zetes vizsgálat dr. Heged s Márta

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ KTJ. Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ KTJ. Hiv. szám: Melléklet: HATÁROZAT ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os távvezeték nyomvonalkijelölési

Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os távvezeték nyomvonalkijelölési KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 10281-10/2011. Tárgy: Soroksár-Vecsés, Vecsés-Üllő 120 kv-os

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG A határozat jogerős: év: hó: nap: KÜJ: 100528112 KTJ: 102224967 Iktatószám: 13735-10/2013. Hiv. szám: - Tárgy: Oroszlány, Oroszlányi Szolgáltató Zrt., Előadó: Műszaki ea.: Szakértő: Sipos Bernadett Pulai

Részletesebben

HATÁROZAT. hulladékgazdálkodási engedélyt

HATÁROZAT. hulladékgazdálkodási engedélyt Iktatószám: 10572-9/2015. Előadó: Wéber Béla dr. Ötvös Tünde Tárgy: A C és R Kft. nem veszélyes hulladék előkezelésére, hasznosítására vonatkozó hulladékgazdálkodási engedélye HATÁROZAT A C és R Közlekedésépítő

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési Osztály 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG H A T Á R O Z A T

ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG Ügyszám: 14/6395-28/2010. Előadó: dr. Felföldi Aliz Tóthmajor János Tárgy: M86 gyorsforgalmi út környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. engedélyezi. 1. A létesítmény építtetője: ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 9000 Győr, Puskás T. u. 37.

H A T Á R O Z A T. engedélyezi. 1. A létesítmény építtetője: ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt. 9000 Győr, Puskás T. u. 37. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: VBK/3505-8/2012. Hiv. szám: F7119-3983-14/2012. Ügyintéző: Herczeg Tibor Ügyintézőjük: Rozsos Jenő : (06-88) 576-645 : (06-88)

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108507-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Dr. Hegedűs Márta Vida Éva Dr. Kiss Edit Hefkóné dr. Szeri Anna Mészáros Patrícia Tel.: +36 (62) 681-668/2668 Tárgy:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 7888/2013. Iktatószámunk: 43912/2013. Ügyintézőnk: Sturmné Laczó Andrea Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95444-1-8/2013. Ea.: dr. F z István Filakné Enyedi Andrea Radócz Zoltán Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Szeged

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

HATÁROZAT. megállapítom,

HATÁROZAT. megállapítom, Iktatószám: 6230-20/2015. Előadó: Geresics Angéla dr. Jeges-Varga Ferenc Tárgy: KÜJ: KTJ: Töttös, Mohács-Töttös 22kV-os gerincvezeték 97-122. sz. oszlopok között rekonstrukciójának előzetes vizsgálati

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi F osztály CSR/039/00957-2/2015. számú szakkérdésben adott szakmai álláspontja:

H A T Á R O Z A T. 1. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi F osztály CSR/039/00957-2/2015. számú szakkérdésben adott szakmai álláspontja: CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105025-1-11/2015. Ügyintéz : Tel.: +36 (62) 553-060 Tárgy: Naturtex Kft., Hódmez vásárhely., el zetes vizsgálat H A T Á R O Z A T A Naturtex Kft. (6728 Szeged,

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra!

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 29204-19/2012. Tárgy: Fót, 0262/26 hrsz., M2 lehajtó és Keleti

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi. szám: 89814-1-17/2013. Ea.: Bang Gyula Kovács Viktor dr. F z István Tárgy: ÖKO2000 Vállalkozás, Szabó József egyéni vállalkozó

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 7254-20/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Csorna, E.ON Zrt., M85-M86 autóút 26+700 km szelvényben

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. j ó v á h a g y j a

H A T Á R O Z A T. j ó v á h a g y j a MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/3622-21/2011 Majtényi Melinda :(06-88) 576 630 : (06-88) 576 646 E-mail: melinda.majtenyi@mbfh.hu Jogerős: 2012.03.25. Tárgy: Mány-Zsámbék

Részletesebben

Iktatószám: 266-7/2012. Hiv. szám: Tárgy: Komárom - Önkormányzat- Ipari Park bővítés víziközmű ellátása -vízjogi létesítési engedély.

Iktatószám: 266-7/2012. Hiv. szám: Tárgy: Komárom - Önkormányzat- Ipari Park bővítés víziközmű ellátása -vízjogi létesítési engedély. ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf.

Részletesebben

e n g edélyt ad. Illeték leróva! H a t á r o z a t

e n g edélyt ad. Illeték leróva! H a t á r o z a t Szám: ÉPI/4-10/2013. Tárgy: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Ügyintéző: Cseriné Inhaizer Beatrix versenyuszoda együttes építési engedélye Győr 8712/2 hrsz Illeték leróva! H a t á r o z a t Mosonmagyaróvár

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 11956-13/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Tarjányi István Kelemenné Szalóky Tímea Bedők László Juhász Judit Pandúr László

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l f o g a d o m,

H A T Á R O Z A T. e l f o g a d o m, NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 903-1/18/2011./I.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 11725/2013. Iktatószámunk: 52498/2013. Ügyintézőnk: Hornich Zsuzsa Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A hatóság a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (9024 Győr, Kálvária út 4-10., KSH azonosító kódja: 11123947-2-08 ) részére

H A T Á R O Z A T. A hatóság a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (9024 Győr, Kálvária út 4-10., KSH azonosító kódja: 11123947-2-08 ) részére ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: 10387/2014. Iktatószám: 76707/2014. Ügyintéző: Sturmné Laczó Andrea Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T 1.00

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség 1 Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelség Ügyiratszám: 77572-2-12/2011. Tárgy: Nem veszélyes hulladék begyjtési Eladó: dr. Séra Judit (jogi) és szállítási engedélykérelem.

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG HATÁROZAT KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszám: 15602/2014. Iktatószám:60592/2014. Ügyintéző: Hornich Zsuzsa HATÁROZAT 1.00 Engedélyes: VHG

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 4681-12/2016. Ügyintéző: dr. Karácsony Edina/ Ódor Imre Telefon: +36 (96) 524-000 Tárgy: SWIETELSKY Magyarország Kft. 9300 Csorna, Vasutas u. 9. - Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. Határozat GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 10661-22/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Bartókné Hajnali Beáta Melléklet: - Győr-Bőny-Pér, geotermikus hőerőmű előzetes

Részletesebben

Szűcs Ferenc Jogerőssé vált: 2012. 02. 23. :(06-1) 3012-933 : (06-1) 3012-928 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu

Szűcs Ferenc Jogerőssé vált: 2012. 02. 23. :(06-1) 3012-933 : (06-1) 3012-928 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/3633-18/2011 Szűcs Ferenc Jogerőssé vált: 2012. 02. 23. :(06-1) 3012-933 : (06-1) 3012-928 E-mail: ferenc.szucs@mbfh.hu Tárgy: Gyarmat

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. j ó v á h a g y j a

H A T Á R O Z A T. j ó v á h a g y j a MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL VESZPRÉMI BÁNYAKAPITÁNYSÁG VBK/3760-20/2011 Majtényi Melinda :(06-88) 576 630 : (06-88) 576 646 E-mail: melinda.majtenyi@mbfh.hu Jogerős: 06.01. Tárgy: Ugod kutatási

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HATÁROZAT Ügyiratszám: 10434-22/2015. Ügyintéző: Geresics Angéla dr. Ötvös Tünde Telefonszám: 72/567-146 Tárgy: KÜJ: KTJ: Inke, 072 hrsz. alatti ingatlanon majorközpont létesítésének előzetes vizsgálati eljárása

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 11601-15/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Tóth Ilona Mária Melléklet: BÜCHL HUNGARIA Kft. KÜJ: 100409899 KTJ: 100882646 Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 90675-1-10/2012. Ea: dr. Joó Anikó Filakné Enyedi Andrea Bánfi Szabolcs Tárgy: Vakulya Istvánné, el zetes vizsgálat

Részletesebben

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246, : (42) 598-930, Fax: (42) 598-941, E-mail: ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 4503-14/2012. Tárgy: Tápiógyörgye Téglagyár 20 kv-os távvezeték

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: 26409/2013. Iktatószám: 10557/2014. Ügyintéző: Hornich Zsuzsa Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 104187-1-13/2015. Tárgy: IQ Kecskemét Kft. Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes Kecskemét, el zetes vizsgálat Lovrityné Kiss

Részletesebben

HATÁROZAT. bányatelket módosítja

HATÁROZAT. bányatelket módosítja MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/2400-9/2013. Üi.: Lőrincz György Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.:06/1-373-1814 Mobil: 06-20-772-5997 gyorgy.lorincz@mbfh.hu

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/754-11/2016. KTFO-azonosító: 91078-8-10/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Filakné Enyedi Andrea Lovrityné Kiss Beáta Dr. Hegedűs Márta Báló Bertalan Barnabás

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszám: 14080/2014. Iktatószám:71709/2014. Ügyintéző: Hornich Zsuzsa H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2013. március 28-án Tesoro Invest Kft. Iktatószám:

Részletesebben

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben:

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZBK/2879-11/2013. Ü.i.: Vöröskői Zsófia : +3656512312 : zsofia.voroskoi@mbfh.hu Jogerős: 2014. február 19. Tárgy: Szeged V. homok védnevű

Részletesebben

HATÁROZAT. 6290-25/2015. Linczer Norbert 221

HATÁROZAT. 6290-25/2015. Linczer Norbert 221 Ügyszám: Ügyintéző: Telefon mellék: 6290-25/2015. Linczer Norbert 221 Tárgy: Tiszatelek 0217/21. és 0217/33. hrsz.-ú külterületeire tervezett medencés kishajó kikötő előzetes vizsgálata HATÁROZAT A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 33863-11/2012. Tárgy: Ócsa, Szociális Családiház-építési Program

Részletesebben

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 70219-8-12/2014. Tárgy: Délút Kft., Algy Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Balatonyi Zsolt Berényi Anita Dr.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A magtár létesítése közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását.

H A T Á R O Z A T. 1. A magtár létesítése közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105687-1-13/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Király Dániel Lipták Dávid Berényi Anita Kovács Viktor Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Agrofeed Kereskedelmi

Részletesebben

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 4400 Nyíregyháza, Kölcsey F. u. 12-14. : Pf.:246 : (42) 598-930 Fax: (42) 598-941 E-mail: ftvkvf_ugyfszolg@ftvktvf.kvvm.hu Internet:

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1863-5/2012. Tárgy: A Wienerberger Téglaipari Zártkörűen Működő

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 91.603-1-13/2012. Ea: dr. Balthazár Éva Balatonyi Zsolt Hargitai Attila dr. Jenei Mária Tárgy: Szegedi Vadaspark, fókamedence

Részletesebben