A tantárgy neve: 1. KULTÚRA- ÉS MÉDIATUDOMÁNY
|
|
- Zita Katona
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. KULTÚRA- ÉS MÉDIATUDOMÁNY Az értékelés formája: kollokvium A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja egyrészt a hallgatók meglévı ismereteinek integrálása az irodalom és az ahhoz kapcsolódó más kultúraszegmensek (mint tudományok, technika) elméleti szempontú összekapcsolása révén, másrészt pedig az, hogy példát adjon az interdiszciplináris megközelítés hasznosságára vonatkozóan. A megszerzett ismeretek birtokában fejleszti az egészleges és integratív gondolkodást és az egyetemes kultúra részei közötti kapcsolatok feltárására való önálló készséget. Tematika Az elıadás az irodalomnak a más kultúraszegmensekhez főzıdı viszonyát hivatott bemutatni, a köztük megfigyelhetı kultúratranszfer jelenségeinek felmutatásával. Így pl. kitér az irodalom és más mővészetek kapcsolatára a klasszikus mővelıdéstörténeti, ill. elméleti szempontok szerint. Célja továbbá más, nem mővészeti kultúraterületek természettudományok, a technikai fejlıdés, a társadalomtudományok és a pszichológia és az irodalom kapcsolatának integratív vizsgálata. Kötelezı olvasmányok Primerirodalom: Freidrich Schiller, Goethe, Novalis, Ludwig Tieck, Wackenroder, E.T.A. Hoffmann, Sigmund Freud, Arthur Schnitzler, Franz Kafka, Hermman Hesse, Thomas Mann, Friedrich Dürrenmatt, Bernhard Schlink, Patrick Süßkind egyes mővei. Wolfgang Amadeus Mozart, Richard Wagner és Richard Strauß egy-egy operája. Ajánlott olvasmányok Szekunderirodalom: (válogatás) Paul, Hainer: Illustrierte Geschichte der Trvialliteratur. Hildesheim u.a Barkhoff, Jürgen, Sagarra, Eda: Anthropologie und Literatur, München 1992 Segeberg, Harro: Literatur im technischen Zeitalter, Segeberg, Harro (Szerk): Literatur und Technik. Frankfurt a. M.: Suhrkamp, 1987 Anz, Thomas: Psychoanalyse und Literatur. Kooperation und Konkurrenz Würzburg: Königshausen und Neumann, Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete Budapest: Gondolat 1981
2 2. A NYELV HASZNÁLATÁNAK NYELVÉSZETE (LINGUISTIK DES SPRACHGEBRAUCHS) Az értékelés formája: kollokvium A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgatót felkészítse a tipikusan beszélt nyelvi környezetben végzett munkájának tudományos módszereken alapuló megértésére, elemzésére és reflektálására, azáltal, hogy megismerteti ıt a nyelv használatának nyelvészeti modelljeivel. A nyelv használatával kapcsolatos fogalmi elhatárolások: szemantika és pragmatika viszonya (nyelvi rendszer és nyelvhasználati rendszer viszonya) Elméleti megfontolások: Pragmatika mint a nyelv használatáról szóló tudomány A pragmatika egyes részterületei I: beszédaktuselmélet A pragmatika egyes részterületei II: implikaturák és elıfeltevések, szemantikaipragmatikai különbségek és elemzések A pragmatika egyes részterületei III: deixis, direkcionalitás A diskurzus-elemzés alapjai, azok szemantikai jellegő elméletei Korpuszok és összeállításuk Szociológia és nyelvhasználat I. Szociológia és nyelvhasználat II: variánsok Az elıadás lezárása félév végi szóbeli vizsgán történik. Wunderlich, Dieter (1997): Semantik. Ein Arbeitsbuch. München: Francke. Meibauer, Jörg (2001): Pragmatik. Eine Einführung. Tübingen: Stauffenburg Levinson, C. (1993): Pragmatik. Niemeyer: Tübingen. Grewendorf, G. et al. (1993): Sprachliches Wissen. Tübingen: Francke. Lyons, J. (1992): Die Sprache. München: Beck. Dittmar, Norbert (1997): Grundlagen der Sociolinguistik. Tübingen: Niemeyer Az elıadáshoz szükséges írásvetítı, laptop és projektor ill. fóliák rendelkezésre állnak. 2
3 3. NÉMET NYELVŐ IRODALMAK ÉS KULTÚRÁK KÖZÉP-EURÓPÁBAN Az értékelés formája: kollokvium A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, A közép-európai térségre vonatkozó történelmi és kulturális összefüggések felismertetésének kompetenciája, az interkulturális jelenségek megközelítésének és elemzésének kompetenciája Az Osztrák Magyar Monarchia kialakulásának történelmi-politikai háttere A Monarchia mint államképzıdmény sajátosságai: soknemzetiség, multikulturalitás Válságjelenségek (antiszemitizmus, identitászavar, nyelvproblematika) és kreativ milieu válságtünetek irodalmi mővekben (Schnitzler, Hofmannsthal, Musil) és képzımővészeti alkotásokban (Klimt, Kokoschka) A magyarországi polgári kultúra sajátosságai A Wiener Moderne és a Nyugat viszonya A kortárs bécsi irodalom magyarországi recepciója Szóbeli vizsga Schnitzler: Leutnant Gustl, Kafka: Ein Landarzt, Hofmannsthal:Reitergeschichte, Kraus-kritikák, Nyugat-kritikák Johnston, William M.: Österreichische Kultur- und Geistesgeschichte. Wien: Böhlau, Magris, Claudio: Der habsburgische Mythos in der modernen österreichischen Literatur. Wien: Zsolnay, Schmidt-Dengler, Wendelin: Ohne Nostalgie. Zur österreichischen Literatur der Zwischenkriegszeit. Wien: Bühlau, Bodi, Leslie: Tauwetter in Wien. Wien: Bühlau, Zeyringer, Klaus: Österreichische Literatur Innsbruck: Haymon, Laptop, projektor, 3
4 4. NYELVI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TANÁROKNAK A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja a hallgató rendelkezzen magas szintő célnyelvi kompetenciával legalább C1.2- C2 szinten. Legyen képes magas szinten alkalmazni a nyelv szabályait, legyen jártas a stílusok és stílusrétegek alkalmazásában, fejlessze szóbeli- és íráskészségét a felsıoktatás és iskolai nyelvhasználat kontextusában, valamint elsajátítsa és gyakorolja az írásbeli és szóbeli hibafelismerés és javítás technikáit. célirányos szókincsfejlesztı gyakorlatok az írásbeli és szóbeli kifejezıkészség fejlesztésére kollokációk íráskészség fejlesztése az iskolai nyelvoktatásban, jellegzetes szövegtípusok és azok jellemzıi hibafelismerés, írásbeli munkák javítása hibafelismerés, hibajavítás a szóbeli kommunikációban magyar anyanyelvőek tipikus interferenciahibái stilisztikai nehézségek, hibák felismerése, javítása A szeminárium sikeres elvégzése egy zárthelyi dolgozat megírásához és házi dolgozat formájában elvégzett fogalmazások benyújtásához kötött. Kleppin, Karin (1998): Fehler und Fehlerkorrektur. Fernstudieneinheit 19. Berlin: Langenscheidt. Juhász János (1997): Richtiges Deutsch. Budapest: Corvina kiadó Reder, Anna (2006): Kollokationen in der Wortschatzarbeit. Wien: Praesens Verlag. Fleischer, Wolfgang et al. (1993): Stilistik der deutschen Gegenwartssprache. Frankfurt a.m u.a.: Lang Laptop, projektor 4
5 SZAKMAI TÖRZSTÁRGYAK Kérelem a tanári mesterképzési szak indítására 5. NYELVTANÁRI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE MIKROTANÍTÁS A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy hallgató képes legyen felismerni az egyéni tanulói igényeket, fejlessze diákjai együttmőködési készségét és elısegítse az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák elsajátítását. Célja, hogy képes legyen a nyelvóra egyéni és csoportszintő igényeket kielégítı megtervezésére, az óra levezetésére és az azt követı reflexióra, ezáltal fejlessze személyes kompetenciáit. a hallgatói célcsoport számára megfelelı órai anyag kiválasztása, didaktizálása 45 perces tanóra megtervezése, óravázlat készítése 45 perces tanóra megtartása a tanóra reflektív didaktikai elemzése tanári viselkedés tudatosítása, módosítása önálló tanulást segítı stratégiák tudatosítása és készségszintre emelése A szeminárium záró jegyéhez óravázlat készítés, 45 perces mikrotanítás és írásbeli reflexió elvégzése szükséges. Ziebell, Barbara: Unterrichtsbeobachtung und Lehrerverhalten. Fernstudieneinheit 32. Langenscheidt Bimmel, B; Kast, B.; Neuner, G.: Deutschuntericht planen. Arbeit mit Lehrwerklektionen. Fernstudieneinheit 18. Langenscheidt2003. Schwerdtfeger, Inge: Gruppenarbeit und innere Diffferenzierung. Fernstudieneinheit 29. Langenscheidt, Bimmel, P; Rampillon, U.: Lernerautonomie und Lernstrategien. Fernstudieneinheit 23. Langenscheidt Videokamera, videomagnó 5
6 6. PEDAGÓGIA NYELVTAN A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgató továbbfejlessze, elmélyítse és rendszerezze nyelvtani ismereteit. Legyen képes a nyelv szabályait magabiztosan alkalmazni, a nyelvtani jelenségek szabályait célnyelven az iskolai kontextusban szükséges szinten megfogalmazni és vizualizálni. Ismerje a tankönyvpiacon elérhetı legfontosabb nyelvtankönyveket és azok terminológiáját. fınévragozás melléknévragozás igeragozás, igeidık, igemódok, szenvedıszerkezet, módbeli segédigék elöljárószavak névmások alá- és mellérendelı mondatok, zu + Infinitiv-es szerkezetek A szeminárium lezárásához félév közi zárthelyi dolgozat megírása és egy adott területhez a nyelvtani irodalom feltérképezése tartozik. Dreyer, Hilke Schmitt, Richard: Lehr- und Übungsbuch der deutschen Grammatik. Neubearbeitung. Ismaning: Max Hueber Verlag, Hering, A./ Matussek, M/ Perlmann-Balme,M: emübungsgrammatik Deutsch als Fremdsprache. Hueber, Hall, Karin Scheiner, Barbara: Übungsgrammatik für Fortgeschrittene. Deutsch als Fremdsprache. Ismaning: Max Hueber Verlag, Szabó Katalin: Wer? Was? Wo? Wie? Német leíró nyelvtan és nyelvtani gyakorlatok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Uzonyi Pál: Német nyelvtan (nemcsak) középiskolásoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó, Helbig, Gerhard - Buscha, Joachim: Übungsgrammatik Deutsch. Leipzig, Berlin, München: Langenscheidt, Luscher, Renate: Übungsgrammatik für Anfänger. Ismaning: Max Hueber Verlag, Rug, Wolfgang Tomaszewski: Grammatik mit Sinn und Verstand. München: Klett, 2001 Hámoriné Dr. Szalóczi Éva: Német nyelvtani gyakorlókönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bedı Éva Ute Lambrecht: Stufengrammatik Neu. Nemzeti Tankönyvkiadó, írásvetítı, tábla 6
7 7. A NÉMET KULTÚRA KIEMELKEDİ ALKOTÁSAI A tárgyhoz rendelt kredit: 3 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgató megismerje az egyetemes kultúrának a német nyelvterületen fellelhetı kiemelkedı alkotásait és egy átfogó képet nyerjen annak spektrumáról, amit oktatói munkájában késıbb hasznosítani tud. A tárgyat egy félévben több, különbözı tematikájú csoportban kínáljuk fel. Így egy közös általános bevezetı után a hallgatók fıként a súlyponti témával foglalkoznak. Súlyponti témák: A német irodalom remekei különös tekintettel a kortárs német irodalomra (különös tekintettel olyan mővekre, amelyek a hallgatók korosztályos érdeklıdését is tükrözik) A német építészet Film- és képi kultúra a német nyelvő országokban Irodalom és képzımővészet kapcsolata történeti háttérrel A félév lezárásához szükséges gyakorlati jegyet a hallgatók egy-egy részterület referátumszerő bemutatásával és több egyéni kutatási feladat elvégzésével ill. annak dokumentálásával szerzik meg. Szabó János & Szalai Imre (Szerk.): Historische Landeskunde. ELTE: Budapest, Glaser Hermann (2004) Kleine deutsche Kulturgeschichte. Frankfurt am Main: Fischer. Helga Bemmann (1986): Marlene Dietrich. Berlin: de Gruyter. A Wie erkenne ich... Kunst megfelelı kötetei Schweizer Brevier (2001): Kummerly&Frey Zullikofen: Bern. Gajic, Helmut (1978): Die großen Dynastien. München: Südwest. laptop, projektor, írásvetítı 7
8 8. PSZICHO- ÉS SZOCIOLINGVISZTIKAI ALAPISMERETEK A tárgyhoz rendelt kredit: 3 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy bevezetést nyújtson a pszicho- és a szociolingvisztika alapvetı fogalmaiba és megismertessen kutatási módszereikkel. Ennek birtokában a hallgató képessé válik alapvetı helyzetek és esetek önálló értékelésére és az osztálymunkában a szociális-pszichés különbségek érzékeny kezelésére ill. a tanulási-tanítási folyamatnak ezen adottságokhoz való illesztésére. Pszichlingvisztikai alapfogalmak (nyelv és lélek, kogníció, kognitív pszichológia és nyelv) Szociolingvisztikai alapvetés (szociális tagolás és a nyelvek, klasszifikációk) A nyelvelsajátítás pszicho- és szocilingvisztikai aspektusai Kísérletek önálló felépítése és elvégzése: Az eszközigény figyelembevételével erre a következı területek alkalmasak: elsınyelv-elsajátítás, másodiknyelv-elsajátítás, kétnyelvőség, lexikális feldolgozás, verbális memória, beszédpercepció, beszédfejlıdési rendellenességek stb. A kutatott nyelv lehet magyar, német, vagy bármilyen más, a hallgatók által ismert nyelv. A félév során elvégzendı kísérlet megtervezése, végrehajtása és értékelése csoportokban történik. A csoportok munkájukról rendszeresen beszámolnak egymásnak, valamint rendszeresen konzultálnak a szeminárium vezetıjével. Az eredmények ismertetése és elméleti beágyazása egy záró referátum, valamint írásban kidolgozott házi dolgozat formájában történik. A félév lezárása gyakorlati jeggyel történik. Dijkstra, Ton: Einführung in die Psycholinguistik. Bern, Huber, 1993 Gósy, Mária: Pszicholingvisztika. Corvina, Budapest, 1999 Lengyel, Zsolt:Nyelvelsajátítási és nyelvtanulási formák. Veszprém, Egyetemi Kiadó, Navracsics, Judit: A kétnyelvő gyermek. Corvina, Budapest, 1999 Veith, Werner H.: Soziolinguistik: ein Arbeitsbuch mit 100 Abbildungen sowie Kontrollfragen und Antworten. Narr, Tübingen, Wardhaugh, Ronald: Szociolingvisztika. Osiris-Századvég, Budapest, Wode, Henning: Psycholinguistik: eine Einführung in die Lehr- und Lernbarkeit von Sprache Theorien, Methoden, Ergebnisse. Hueber, Ismaning, 1993 Jászó, Anna A. & Bódi, Zoltán: Szociolingvisztikai szöveggyőjtemény. Tinta, Budapest, Laptop, projektor, írásvetítı, magnó és kazetták 8
9 9. MODERN ÉS POSZTMODERN VONÁSOK A XX. SZÁZADI NÉMET IRODALOMBAN Az értékelés formája: kollokvium A tárgyhoz rendelt kredit: 4 Heti óraszám: 3 1. A tárgy célja, a XVIII. század végétıl napjainkig tartó korszak koherens összefüggéseinek megvilágítása eszme-, tudomány-, mővészet- és irodalomtörténeti diszkurzusban. A modul célja a lényegi összefüggések feltárásán keresztül a hallgatók absztrakciós képességeinek és fogalmi gondolkodásának aktivizálása, a tudományos szemléletmód elsajátíttatása A modern és a posztmodern korszak- ill. stílusjelölı fogalmának lehetséges értelmezései a különbözı tudományterületeken, a társadalomtudományban, a filozófiában és a mővészettörténetben valamint néhány mővészeti ágon belül, melyek közül az irodalom kap központi szerepet. A modern és a posztmodern gondolkodás és mővészet jellegzetességei, elhatárolhatóságuk problémája néhány klasszikussá vált elméleti megközelítés (Nietzsche, Freud, Lyotard, Welsch, Luhmann,) segítségével. Modern és posztmodern kérdésfeltevések, problémakörök és mővészi technikák együttélése klasszikus szerzık mint Kafka, Musil, Max Frisch, Handke, Grass, Bachmann egyes mőveiben. Szóbeli vizsga. : J-F. Lyotard: Das postmoderne Wissen. Wien: Passagen Verlag, részletek Nietzsche-, Freud-, Adorno-szemelvények Válogatott prózai mővek a tematikában szereplı alkotóktól: Kafka-novellák, Musil: Der Mann ohne Eigenschaften- részletek, Max Frisch: Stiller, Grass: Die Blechtrommel, Handke: Kaspar, Bachmann-novellák : Niklas Luhmann: Die Kunst der Gesellschaft. Frankfurt am Main: Suhrkamp, részletek Wolfgang Welsch: Unsere postmoderne Moderne. 6. Aufl. Belin, 2002 Különleges technikai eszköz nem szükséges, a mővek a könyvtárban fellelhetık.
10 10. MÓDSZERTANI ALAPISMERETEK Az értékelés formája: kollokvium A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgató megismerje a német mint idegen nyelv nyelvpedagógiájának fı elméleti és gyakorlati kérdéseit, az óratervezés szempontjait, valamint a négy nyelvi alapkészség, a szókincs, a nyelvtan, a kiejtés és intonáció fejlesztésének legalapvetıbb módszereit és eljárásait. A német nyelv tanításának módszertana: nyelvtanítás elméleti tudnivalói és gyakorlati ismeretei, nemzetközi tendenciák és magyarországi gyakorlat Tantervek, tanmenetek, tematikus tervek, óratervezetek készítése Nyelvtudás mérése és értékelése: osztálytermi értékelés, érettségi, nyelvvizsgák; vizsgák minıségi kritériumai; KER alkalmazása Tanítási technikák és módszerek a négy nyelvi alapkészség, a nyelvtan, a szókincsfejlesztés, a kiejtés és intonáció területén tanulásszervezési módok megismerése tankönyvválasztási szempontok kialakítása, a különbözı korosztálynak készült leggyakrabban használt német tankönyvcsaládok megismerése A félév lezárása szóbeli kollokviumon történik. Storch, Günther: Deutsch als Fremdsprache. Eine Didaktik. Theoretische Grundlagen und praktische Unterrichtsgestaltung. Wilhelm Fink Verlag. München Bausch/Christ/Hüllen/Krumm (eds): Handbuch Fremdsprachenunterricht. Francke Rösler, Dietmar: Deutsch als Fremdsprache. Verlag Metzler, 1994, Stuttgart. Roche, Jörg: Fremdsprachenerwerb. Fremdsprachendidaktik. UTB basic. Francke, 2005, Tübingen Laptop, projektor, írásvetítı 10
11 11. NÉMET NYELVTANÁRI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS 1. A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgató a nyelvpedagógia elméletének tükrében legyen képes a nyelvtanításnak az adott kontextusban legmegfelelıbb módszereit, eljárásait alkalmazni az alapkészségek, a nyelvtan, a szókincs, a kiejtés és intonáció, valamint az adott célnyelvi kultúrákra vonatkozó ismeretek tanítása, gyakoroltatása, mérése és értékelése révén, valamint képes legyen reflexióra önmaga és tanulói vonatkozásában. az önálló, egész életen keresztül tartó tanulás stratégiáinak fejlesztése leggyakrabban használt német nyelvkönyvek és nyelvoktatást kiegészítı segédanyagok megismerése, elemzése az óramegfigyelés, -elemzés és -tervezés szempontrendszerének elsajátítása óratervezés készségszintre emelése differenciált munkaformák elemzése, gyakorlása a négy nyelvi készség fejlesztését elısegítı eljárások és módszerek elemzése és elsajátítása a nyelvtantanítás és szókincsfejlesztés különbözı módszereinek elemzése és elsajátítása kooperatív tanulási stratégiák kiépítése óralátogatás különbözı oktatási intézményekben A szemináriumi jegy megszerzéséhez évközi zárthelyi dolgozat és mikrotanítás ill. annak írásbeli elıkészítése szükséges. Ehlers, Swantje: Lesen als Verstehen. Fernstudieneinheit 2. Langenscheidt Kast, B.: Fertigkeit Schreiben. Fernstudieneinheit 12. Langenscheidt Schatz, H.: Fertigkeit Sprechen.Fernstudeineinheit 19. Langenscheidt, 2002 Funk, H./ Koenig, M.: Grammatik lehren und lernen. Fernstudieneinheit 1. Langenscheidt Bohn, R.: Probleme der Wortschatzarbeit. Fernstudieneinheit 22. Langenscheidt, Grell, Jochen: Techniken des Lehrerverhaltens. Beltz. Weinheim Basel Häussermann / Piepho: Aufgabenhandbuch Deutsch als Fremdsprache. Iudicium München. Wiechmann, Jürgen (Ed.): Zwölf Unterrichtsmethoden. Vielfalt für die Praxis. Beltz. Weinheim und Basel CD lejátszó, írásvetítı, videómagnó, tábla 11
12 12. NÉMET NYELVTANÁRI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS 2. A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy a hallgató továbbfejlessze eddig megszerzett készségeit és kompetenciáit, mélyítse és tovább bıvítse módszertani ismereteit, és így legyen birtokában mindazon tudásnak, készségnek és szempontrendszernek, ami lehetıvé teszi hogy iskolai gyakorlatát megkezdhesse és mind a tanulók, mind saját maga fejlesztését hozzáértı módon végezze. az eddig elsajátítottak készségszintre emelése a különbözı korosztályoknak készült, leggyakrabban használt tankönyvek alapos feltérképezése, 4-5 tankönyvcsalád megadott szempontok szerinti elemzése óratervezés, tananyagválasztás, tananyagkészítés módszereinek mélyítése csoportos oktatás jellemzıi: csoportdinamika szerepe a kommunikatív nyelvoktatásban, differenciált oktatás összetevıi projektmunka kereteinek megismerése interkulturális nyelvoktatás szempontjainak megismerése eszközhasználat gyakorlása (pl. írásvetítı, videó, DVD, számítógép) a nyelvtanítás speciális területeinek (pl. kultúra, szaknyelv, kisgyermekkori nyelvtanulás) oktatási kérdései német óralátogatás különbözı oktatási intézményekben A szemináriumi jegy megszerzéséhez évközi zárthelyi dolgozat és mikrotanítás ill. annak írásbeli elıkészítése szükséges. Wiechmann, Jürgen (Ed.): Zwölf Unterrichtsmethoden. Vielfalt für die Praxis. Beltz. Weinheim und Basel Bimmel, P./ Rampillon, U.: Lernerautonomie und Lernstrategien. Fernstudieneinheit 23. Langenscheidt Schwerdtfeger, I.: Gruppenarbeit und innere Differenzerung. Fernstudieneinheit 29. Langenscheidt Roche, Jörg: Interkulturelle Sprachdidaktik. Eine Einführung. Gunter Narr Verlag Tübingen, 2001 Kleppin, K.: Fehler und Fehlerkorrektur. Fernstudieneinheit 19. Langenscheidt CD lejátszó, tábla, írásvetítı, videómagnó 12
13 13. ISKOLAI GYAKORLATOT KÍSÉRİ SZEMINÁRIUM A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja a hallgató iskolai gyakorlatának elvégzéséhez szükséges kompetenciáinak, készségeinek, ismereteinek továbbfejlesztése, valamint a gyakorlat során felmerülı óratervezési, óravezetési, nevelési és módszertani nehézségek hatékony megoldásának segítése. tematikus terv készítése, óratervezés a képzés során megszerzett ismeretek és elsajátított készségek adott célcsoportra történı adekvát alkalmazása portfolió összeállítása módszertani eszköztár további bıvítése osztálytermi kutatás tervezése, lebonyolítása, kiértékelése önreflexió képességének továbbfejlesztése A szemináriumi jegy megszerzéséhez a félév során folyamatosan készített portfólio bemutatása szükséges. Ziebell, B.: Unterrichtsbeobachtung und Lehrerverhalten. Fernstudeineinheit 32. Langenscheidt Müller, F.: Selbständigkeit fördern und fordern. Beltz. Weinheim Basel Bimmel,P. /Kast, B./Neuner, G: Deutschunterricht planen. Arbeit mit Lehrwerklektionen. Fernstudieneinheit 18. Langenscheidt, Jefferys-Duden, K.: Konfliktlösung in der Schule. Beltz Verlag. Weinheim Basel Tábla, írásvetítı, videómagnó 13
14 DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK Kérelem a tanári mesterképzési szak indítására 14. BESZÉLT SZÖVEGEK ELEMZÉSE A tárgyhoz rendelt kredit: 3 Heti óraszám: 2 A tárgy célja, hogy alapvetı attekintést adjon a beszélt szövegek elemzése során alkalmazott fogalmakról és módszerekrıl és a gyakorlat során alkalmassá tegye a hallgatókat a tantárgyi interakció megfelelı áttakintésére és szükség esetén saját elemzések empirikus alapú elvégzésére. A beszéd nyelvtana és az írott nyelvtanok viszonya. Dialogikus formák és elemzési módszereik I. Dialogikus formák és elemzési módszereik II. Beszélt nyelvi adatok győjtése és transkripciója Korpusznyelvészet és beszélt nyelvi adatok Dialogikus formák az elektronikus médiákban (blog, chat stb.) A szemináriumi jegy megszerzéséhez a félév során egy önálló vizsgálódásra irányuló projektvázlat és két elemzı feladatsor megoldása szükséges. Henne, Helmut und Helmut Rehbock, Einführung in die Gesprächsanalyse, Berlin/New York, de Gruyter, 2001 (4. durchges. und bibliogr. erg. Aufl.). Brinker, Klaus und Sven F. Sager, Linguistische Gesprächsanalyse, Berlin, Erich Schmidt, Számítógép és szakirodalom az intézetben rendelkezésre állnak. 14
15 15. RECEPCIÓESZTÉTIKA A tárgyhoz rendelt kredit: 3 Heti óraszám: 2 A tárgy célja A kurzus során szerzett ismeretek és tapasztalatok birtokában a hallgató fogékonnyá válik a mőalkotások többszintő, akár egymástól eltérı befogadására és kreatív elemzések végrehajtására. Cél, hogy a szövegbefogadás módozatainak megismerésével irányítani tudja a tanulókat a tanulási folyamat során. A recepcióesztétika mint irodalomtudományi módszer a szövegek befogadásának, értelmezéseinek feltételeit vizsgálja. A kurzus elsıként elméleti bevezetést nyújt a recepcióesztétika fıbb irányzataiba. H-R. Jauss recepciótörténeti alapmővébıl kiindulva hangsúlyozza a megértés történetiségét, leszámol azzal az illúzióval, hogy létezik egyetlen tökéletes olvasat. W. Iser további kategóriáit alkalmazva azt vizsgálja, hogyan jöhetnek létre a történeti háttértıl függetlenül, egyidejőleg, egymástól eltérı interpretációk. Az elméleti bevezetést követıen sor kerül olyan mővek elemzésére, amelyek problematikussága rendszerint próbára teszi a hagyományos olvasói beidegzıdéseket. (Kleist-, Kafka-, Thomas Bernhard-próza). A reflektált elemzési készség kialakításához egy-egy mő többféle elemzését vizsgáljuk. A képzés keretében kb. egyharmad arányban elméleti és kétharmad arányban gyakorlati oktatás folyik. A félév végi gyakorlati jegyet két évközi tézispapírok alapján elıadott referátum és a hallgatói aktivitás alapján lehet megszerezni. Schöttker, Detlev: Theorien der literarischen Rezeption. Rezeption, Rezeptionsästhetik, Empirische Literaturwissenschaft. In: Arnold, H. L./Detering, H. (Hg.): Grundzüge der Literaturwissenschaft. München 1997, S Szépirodalmi mővek: H. v. Kleist: Das Erdbeben in Chili; Franz Kafka: Ein Hungerkünstler, Ein Bericht für eine Akademie; Thomas Bernhard: Elbeszélesek H-R. Jauss: Literaturgeschichte als Provokation der Literaturwissesnschaft. In: Warning R. (Hg.): Rezeptionsästhetik. München [UTB] W. Iser: Der Akt des Lesens. Theorie ästhetischer Wirkung. München [UTB] W. Iser: Der implizite Leser. Kommunikationsformen des Romans von Bunyan bis Beckett. München [UTB] A felsorolt szépirodalmi mővek és a szakirodalmi kötetek elérhetıek a Germanisztikai Intézet szakkönyvtárában. 15
16 SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK Kérelem a tanári mesterképzési szak indítására 16. KONTRASZTÍV NYELVÉSZET A tárgyhoz rendelt kredit: 1 Heti óraszám: 2 A tárgy célja hogy egy elsı elméleti bevezetés során betekintést nyújtson az összehasonlító nyelvtudományok közé tartozó kontrasztív (vagy konfrontatív) nyelvészet alapjaiba. hogy betekintést nyújtson a nyelv (nyelvek) elsajátításának kognitív hátterébe különbözı felfogások megismerteteésével és ennek eredményeképpen különbséget tudjon tenni a a hallgató az elsı ill. második (idegen) nyelv elsajátításában tapasztalható kognitív teljesítmények között. Fejleszti a hallgató elemzı képességét és alkalmassá teszi a tipikusan második nyelv tanulási környezetben végzett munka reflektálására (segíti a reflexív tanári magatartás kialakítását). Az elméleti megalapozás során a következı tartalmak megtárgyalására kerül sor: a kontrasztív nyelvészet helye az összehasonlító nyelvtudományok között a kontrasztív nyelvészet szintjei ekvivalencia és kongruencia a kontrasztív nyelvészet módszerei a kontrasztív nyelvészet alkalmazási lehetıségei (idegennyelv-tanulás, a fordítás és tolmácsolás). szóbeli vizsga Sternemann, R., Carls, U., Gladrow, W., Gutschnidt, K., Spreu, A., Uhlisch, G. & Förster, W.: Einführung in die konfrontative Linguistik. Leipzig: Enzyklopädie, Rein, K.: Einführung in die kontrastive Linguistik. Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Juhász, J.: Probleme der Interferenz. Budapest: Akadémiai Kiadó, Nickel, G.: Kontrastive Linguistik. In: Althaus, H. P., Henne, H. & Wiegand, H. E. (szerk.): Lexikon der germanistischen Linguistik. Tübingen: Niemeyer, 1980, Szőcs, T.: Magyar-német kontrasztív nyelvészet a hungarológiában [Ungarisch-deutsche kontrastive Linguistik in der Hungarologie]. Budapest: Tankönyvkiadó, A felsorolt szakirodalmi mővek az Intézet konyvtárában rendelkezésre állnak. 16
17 17. A BÉCSI SZÓRAKOZTATÓ ZENÉS SZÍNHÁZ TÖRTÉNETÉBİL: A BÉCSI OPERETT A tárgyhoz rendelt kredit: 1 Heti óraszám: 2 A tárgy célja a hallgató megismertetése egy sajátságos bécsi mőfaj történetével - kialakulásával, fejlıdésével -, legprominensebb képviselıivel, alkalmazva a vonatkozó modern kultúrtudományi (kultúrelméleti-kultúrtörténeti) kutatások eredményeit is (pl. Csáky) Fıbb zenedrámai elızmények (pl. mőfajhagyományok) a (késı-)barokk korszaktól a 19. századig: pl. barokk opera, opera seria/opera buffa, commedia dell arte, Wolfgang Amadeus Mozart, Volksstück, Singspiel, Jacques Offenbach A bécsi századvég-századforduló mint kulturális háttér, (mővelıdés-)történetikultúrszociológiai bázis Egyes prominens mővek elemzése (l ), figyelembe véve pl. kontextusukat, a nyelviséget, az idézetek, célzások, utalások, intertextuális vonatkozások speciális szerepét a mőfajban (vö. pl. Panagl/Schweiger) A szemináriumi jegy megszerzéséhez egy (két) referátum és/vagy egy (két) szemináriumi dolgozat elkészítése szükséges; továbbá a közös színházlátogatás ill. annak közös megbeszélése is lehetséges. Tárgyalandó mővek (itt csak zeneszerzıjük feltüntetésével): Wolfgang Amadeus Mozart: Die Zauberflöte, Die Entführung aus dem Serail ; Johann Strauß: Die Fledermaus, Der Zigeunerbaron ; Franz Lehár: Die lustige Witwe, Das Land des Lächelns ; Emmerich Kálmán: Die Csárdásfürstin ; Ödön von Horváth: Geschichten aus dem Wiener Wald ; Friedrich Dürrenmatt: Der Besuch der alten Dame Csáky, Moritz: Ideologie der Operette und Wiener Moderne. Ein kulturhistorischer Essay. 2., überarb. Aufl. - Wien: Böhlau 1998 Panagl, Oswald / Schweiger, Fritz: Die Fledermaus. Die wahre Geschichte einer Operette. - Wien: Böhlau, 1999 Benay, Jeanne (Hg.): L Opérette viennoise. - Rouen: Université de Rouen, Centre d Etudes et de Recherches Autrichiennes, 1998 (= Austriaca: Cahiers Universitaires d Information sur l Autriche, Nr. 46 / Juni 1998) CD-lejátszó, DVD-lejátszó, projektor, laptop 17
18 18. MEDIALITÁS A MODERN OSZTRÁK IRODALOMBAN A tárgyhoz rendelt kredit: 2 Heti óraszám: 2 A tárgy célja a hallgató megismertetése irodalom és média összefüggéseivel, olyan modern mőfaji lehetıségekkel, pl. hangjáték, filmadaptáció, melyek a nyelvi készségfejlesztés egy-egy speciális területén is jól alkalmazhatóak. - Bevezetés az irodalom és a média általános összefüggéseibe, történeti vetületbe - XX. századi irodalmi mővek (Schnitzler, Musil, Elfriede Jelinek) megfilmesített változatainak elemzése, prózaszöveg és filmadaptáció összehasonlítása - A film, ill. a medialitás modern kori sajátosságainak hatása a posztmodern osztrák prózára - A modern mediális mőfajok, pl. hangjáték és rádióesszé esztétikai sajátosságai Ingeborg Bachmann mőveinek elemzése alapján A szemináriumi jegy megszerzéséhez egy referátum és egy szemináriumi dolgozat elkészítése szükséges. Tárgyalandó szépirodalmi mővek: Schnitzler-elbeszélések, Musil: Die Verwirrungen des Zöglings Törless, Bachmann: Der gute Gott von Manhattan, Musil-rádióesszé, Elfriede Jelinek: Die Klavierspielerin Joachim Paech: Literatur und Film. 2. Aufl. Stuttgart, Weimar: Marshall McLuhan: Die Gutenberg Galaxis. Das Ende des Buchzeitalters. Bonn Werner Faulstich (Hg.): Grundwissen Medien. 3. Aufl. München CD-lejátszó, DVD-lejátszó, projektor, laptop 18
19 SZAKTERÜLETI GYAKORLAT 18. CSOPORTOS ISKOLAI GYAKORLAT A tárgyhoz rendelt kredit: 3 Heti óraszám: 4 A tárgy célja Iskolában, szakos vezetıtanár közvetlen irányítása mellett, a Pedagógiai Intézet ellenırzésével a tanárjelölt felkészül a 11. félévben következı egyéni gyakorlatára mindkét szakképzettségi területén. A tanítási gyakorlat, az órákra való elızetes felkészülés és óramegbeszélések, a hospitálások és célzott iskolai megfigyelések eredményeképpen fejlıdnek és erısödnek a pályaismereti gyakorlaton és az egyetemi gyakorlati foglalkozásokon szerzett tanári kompetenciái. Kompetenciák: a szaktudományi tudás felhasználásával a tanulók mőveltségének, készségeinek és képességeinek fejlesztése, az egész életen át tartó tanulást megalapozó kompetenciák hatékony fejlesztése: a tanulási folyamat szervezése és irányítása, a pedagógiai értékelés változatos eszközeinek alkalmazása. A hallgató mindkét szakjából óra idıkeretben végzi gyakorlatát a PPKE BTK gyakorlóvagy bázisiskoláiban. Munkáját a gyakorlatot kísérı útmutató segíti, amelynek követése az iskolai vezetıtanár számára is követendı. A gyakorlat részben egyéni, részben csoportos. A tanítási órák zömét a tanárjelölt egyedül tartja, több, azonos iskolában gyakorlatot végzı hallgató esetén egy-két alkalommal a közös óratartásban is kipróbálják magukat. A tanítási órák tematikáját az adott iskola helyi tanterve és a kijelölt osztály számára készült tanmenet határozza meg. A gyakorlat során a tanárjelölt a következı feladatokat végzi a vezetıtanár irányítása mellett. a tanítási gyakorlat megkezdése elıtt egy hétig 15 órát hospitál saját szaktárgyából ill. a gyakorlatra kijelölt osztályban, 15 órát tanít a kijelölt osztályban ill. csoportban, a tanítási órákra ill. foglalkozásokra óravázlattal felkészül, amelyet a vezetıtanár hagy jóvá, a tanítási órákat követıen megbeszélést folytat a vezetıtanárral és a foglalkozást látogatókkal, az óravázlatához utólag észrevételeket főz, és írásban rögzíti a kapott észrevételeket, javaslatokat, amennyiben több hallgató végzi gyakorlatát ugyanabban az iskolában, egymás óráit látogatják és az óramegbeszéléseket közösen tartják, választott témában vizsgálatot folytat, tanulmányozza az osztályfınökök munkáját, részt vesz tanításon kívüli iskolai programokban, a gyakorlótanítás ideje alatt vagy azt követıen még további 5 órát ill. foglalkozást látogat, köztük természettudományos tárgyakból is, részt vesz az iskolában mőködı szakkör, felzárkóztatás vagy egyéb tanórán kívüli foglalkozás szervezésében és vezetésében, készíti a saját gyakorlati fejlıdését dokumentáló portfoliót 19
20 Hoffmann Rózsa Somogyi Tóth Katalin: Útmutató tanárjelöltek számára. PPKE BTK A Pedagógiai Intézet könyvtárában található korábbi tanári szakdolgozatok a hallgató választása szerint. A gyakorlat helyszínéül szolgáló intézmény valamennyi tanterme és taneszköze, a hallgató rendelkezésére álló személyi számítógép, könyvtár 20
21 SZAKTERÜLETI ISMERETEKET SZÁMON KÉRİ ZÁRÓ SZIGORLAT Az értékelés formája: szigorlati jegy A tárgyhoz rendelt kredit: - A 10. félév végéig elıírt 37 kredit megszerzése A tárgy célja: a hallgató bizonyítsa, hogy átfogó ismeretekkel rendelkezik a német nyelv és kultúra különbözı területeirıl; képes arra, hogy reflexív módon értelmezze az egyes nyelvi és kulturális jelenségeket; a megszerzett ismeretek birtokában a tanítás során fel tudja kelteni az érdeklıdést a német irodalom, mővészet és kultúra kiemelkedı alkotásai iránt, illetve képes ezek bemutatását integrálni az oktatási és nevelési folyamatba. A tárgy tartalma: A szóbeli vizsgán a hallgató számot ad arról, hogy birtokában van az alapvetı kultúra- és médiatudományi ismereteknek (a kultúra meghatározása, lehetséges tárgykörei, az interdiszciplinaritás és interkulturalitás fogalma és jelentısége); átfogó ismereteket szerzett a német irodalom- és kultúrtörténet fı korszakairól és ezek meghatározó képviselıirıl. A XX. századi német nyelvő irodalom válogatott alkotásainak elemzésével bizonyítja, hogy tisztában van a mőértelmezés elıfeltételeivel, módszertanával és képes a megszerzett tudás közvetítésére. A vizsga írásbeli részét nyelvtudományi ismeretek képzik. Ennek során a hallgató nyelvi adatok elemzı értelmezésén és nyelvelméleti összefüggések feltárásán keresztül bemutatja a rendszerszemléletben való jártasságát és bizonyítja problémaérzékenységét és elemzıkészségét. Számot ad ezen kívül a nyelv használatával kapcsolatos elméleti és gyakorlati problémák ismeretérıl és annak esetleges relevanciájáról az oktatandó tárgy szemszögébıl nézve. 21
22 TANÁRI ZÁRÓVIZSGA Az értékelés formája: záróvizsga-jegy A tárgyhoz rendelt kredit: - Abszolutórium + szakdolgozat A tárgy célja A vizsgabizottság gyızıdjön meg róla, hogy a tanárjelölt rendelkezik mindazzal a tudással és képességekkel, amelyek birtokában nagy valószínőséggel alkalmas lesz önálló pedagógusi munkavégzésre a közoktatás évfolyamán, 13. évfolyamán és a szakképzési évfolyamon, tetszıleges intézménytípusban. A tanári záróvizsgán a jelölt megvédi a tanári szakdolgozatát és szóbeli vizsgát tesz tételsor alapján. A vizsga két részbıl áll: a) A szakdolgozat védése: a jelölt összefoglalja a három gyakorlat tanulságait, bemutatja saját pedagógiai kompetenciái fejlesztési tervét, és válaszol a szakdolgozattal kapcsolatban feltett, írásban elıre megkapott 4-5 kérdés közül a bizottság döntése szerint néhányra (általában kettıre). b) Szóbeli vizsga, amelynek célja annak feltérképezése, hogy a jelölt hogyan, milyen színvonalon tudja kiterjedt szaktárgyi-diszciplináris tudását az iskolai oktatás gyakorlatában alkalmazni. A vizsgázó bemutatja a saját pedagógiai-pszichológiai olvasmánylistáját, amellyel kapcsolatban a vizsgáztatók elıre nem egyeztetett kérdésre adott válasz alapján gyızıdnek meg a jelölt szakmai olvasottságáról. A szóbeli vizsga tematikáját és tételeit a diszciplináris modulok oktatói és a tantárgypedagógusok közösen dolgozzák ki, törekedve arra, hogy a komplex kérdések a diszciplináris tudás átadásának módszereire, a tanulási folyamat segítésének, a tanulásszervezésnek az adott témakörhöz és a tanulók életkori sajátosságaihoz jól illeszkedı módozataira vonatkozzanak. A tételek lehetıséget adnak a jelölt által már elsajátított tanári kompetenciák színvonalára vonatkozó következtetések levonására is. A TZV értékelése egy érdemjegyyel történik, amely az alábbi részjegyek átlagából tevıdik össze: a szakdolgozat érdemjegye, a szakdolgozat védésének érdemjegye, a szóbeli vizsga érdemjegye, a csoportos gyakolat érdemjegye, az egyéni gyakorlat érdemjegye. Az oklevél minısítését a TZV, valamint a két szaktudományi zárószigorlat érdemjegyeinek átlaga adja. A TZV értékelésekor a bizottság azt mérlegeli, hogy a jelölt mennyire látja át a pedagógiai munka összefüggéseit, mennyire képes szabatosan, szaknyelven érvelni pedagógiai kérdésekrıl, és hogy rendelkezik-e mindazokkal a kompetenciákkal, hivatástudattal, amelynek birtokában vélhetıen sikeresen megállja majd a helyét a közoktatás intézményeiben. Elméleti vagy gyakorlati képzés-e? - A részben elıre kézhez kapott, részben a helyszínen feltett kérdésekre adott szabatos, a pedagógiai és pszichológiai szaknyelvben és kompetenciákban való jártasságot bizonyító 22
23 szóbeli válaszra kapott vizsgajegy. Nincs Nincs Kérelem a tanári mesterképzési szak indítására Elıre berendezett vizsgaterem, benyújtott szakdolgozat, tanári bírálati lap, hallgatóhoz eljuttatott kérdések, jegyzıkönyv 23
7.3.11. Tanár némettanár mesterképzési szak tantárgytematikái
7.3.11. Tanár tanár mesterképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek
7.3.11. Tanár némettanár mesterképzési szak tantárgytematikái
7.3.11. Tanár tanár mesterképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek
4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy) Gyakorlati jegy.
Kötelező tantárgyak TANTÁRGYLEÍRÁS Informatika AIB1001 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Nagy Mihály
A nyelvterjesztési politika formái az egykori NDK-ban
TANULMÁNYOK Alkalmazott Nyelvtudomány VIII. évfolyam 1-2. szám 2008. MIHALOVICSNÉ LENGYEL ALOJZIA Pannon Egyetem, MFTK, Germanisztikai Intézet alojzia@btk.uni-pannon.hu A nyelvterjesztési politika formái
Germanisztika alapszak Tantárgyi programok
Tantárgy neve: Bevezetés a filozófiába (filozófiatörténet) Kredit: 2 Félév: 1. Heti óraszám: 2 Szeminárium i jegy A tantárgy bevezetést nyújt az európai filozófiai gondolkodás néhány kiemelkedően fontos
LATIN MONDATTAN ÉS STILISZTIKA I-IV.
1. Latin mondattan és stilisztika I-IV. LATIN MONDATTAN ÉS STILISZTIKA I-IV. Az értékelés formája: gyakorlati jegy A tárgyhoz rendelt kredit: 8 Heti óraszám: 2 A stílusgyakorlatok során a hallgatók elsajátítják
Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon
Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola Doktori értekezés tézisei Kovács László Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon A mentális lexikon (gazdasági) szaknyelvi és (általános) hálózatos szerveződésének
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 9-12. évfolyam
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. A tantárgy tanítása és tanulása különösen alkalmas
E L T E I K I N F O R M A T I K A T A N Á R I S Z A K N A P P A L I T A G O Z A T B U D A P E S T, 2003.
E L T E I K I N F O R M A T I K A T A N Á R I S Z A K N A P P A L I T A G O Z A T B U D A P E S T, 2003. I. A képzés általános leírása Az Informatika tanár szakképzettség megszerzése a 166/1997.(X.3.)
SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPKÉPZÉSI SZAK Filozófia, Esztétika, Etika, Vallástudomány,
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Általános nyelvészet A tantárgy típusa DF DD DS DC X II.
SZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
2016/2017. őszi félév Kód Cím Oktató Időpont Hely
2016/2017. őszi félév 2015/2016. tavaszi félév BMVD-200.407/EC Német 2: Német nyelv kezdőknek (A1-A2) Sós Gabriella H, 19:30-21:00 ; Sze, 19:30-21:00 EC BMVD-200.408/EC Német 4: Német nyelv félközéphaladóknak
KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása
TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok
Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem Doktori iskola (7. 6 zenemővészet) A TROMBITA ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJAI RICHARD STRAUSS SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNYEIBEN
Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem Doktori iskola (7. 6 zenemővészet) A TROMBITA ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJAI RICHARD STRAUSS SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNYEIBEN BOLDOCZKI GÁBOR TÉMAVEZETİ: HUSZÁR GÁBOR DOKTORI ÉRTEKEZÉS
A német árnyaló partikulák fordítási lehetőségei
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR NYELVTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI PROGRAM A német árnyaló partikulák fordítási lehetőségei Zrínyi Andrea DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS T é z
A modul programja. BA reflektív írásmő és gyakorlat modul. A modul részletes leírása
1 A modul programja A modul kódja A modul neve A modul részletes leírása (24) BA-RIM-GY BA reflektív írásmő és gyakorlat modul A modul a Szociális munka BA képzés komplex moduljának egyik modulja, mely
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően
KÖZLEMÉNY. a pedagógusképző felsőoktatási intézmények által 2003 ra meghirdetett, pedagógus szakvizsgára felkészítő képzésekről
KÖZLEMÉNY a pedagógusképző felsőoktatási intézmények által 2003 ra meghirdetett, pedagógus szakvizsgára felkészítő képzésekről A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény határozza
TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképz Fiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat
Bár Skócia földrajzi, nyelvi, gazdasági. Az oktatási rendszer Skóciában magyar szemmel
idegen nyelven megvalósuló autentikus kommunikáció létrejöttére és a résztvevõk személyiségének fejlesztésére. Egyetemistákkal és nyelvtanárokkal végzett munkám ezt egyértelmûen igazolja. Jelen cikkben
Iskolaújság. Választható tantárgy tanterve. Óraszám: 35 óra (7., 8. o.) 32 óra (9. o.)
Iskolaújság Választható tantárgy tanterve Óraszám: 35 óra (7., 8. o.) 32 óra (9. o.) A szlovén változat szerzıi: dr. Igor Saksida, Miha Mohor Fordította és módosította: Pisnjak Mária Lektorálta: Szakállas
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány mester nappali
Germanisztika BA szak tantárgytematikái
Germanisztika BA szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltteleket jelöl, melyek az adott tanegysg felvtelnek felttelei (míg a csillag nlkül jelzett gyenge előfelttelek párhuzamosan is teljesíthetők).
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 2014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szerkesztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Technikai
9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés
9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során
Differenciálás - annotált bibliográfia -
Differenciálás - annotált bibliográfia - Heinz Klippert (1994): Methoden-Training.Übungsbausteine für den Unterricht. (Módszer-tréning. Építőkövek az oktatáshoz.) Beltz kiadó, Weinheim und Basel A kötet
13.3.3. Tanár történelemtanár mesterképzési szak tantárgytematikái
13.3.3. Tanár történelemtanár mesterképzési szak tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltételeket jelöl, melyek az adott tanegység felvételének feltételei (míg a csillag nélkül jelzett gyenge előfeltételek
Berlin nevezetességei
Berlin nevezetességei Projektterv: Berlin Összeállította: Ősz Ágnes Wendler Andrea Iskola: Budenz József Általános Iskola és Gimnázium Tanév : 2009/2010 Projektleírás Kiemelt téma Időtartam Órakeret Évfolyam
Mintatanterv magyartanár -- német nyelv és kultúra tanára szakos hallgatók számára Közös képzési szakasz
Érvényes: 201/2015 tanévtől (/V/SZ) Mintatanterv kód: M76+N7 201OOZN TÖRZSTÁRGYA - PEDAGÓGIA (13 REDIT) Tanári pályaszocializáció Tanári tapasztalatok, nézetek (tréning) Nevelésfilozófia A keresztyén nevelés
TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
SZINTFELMÉRÉS 2 ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEINK Képzési programjaink: TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Modulok száma és óraszáma KER szintenként: Angol C2 3 - B2 szintig, E-000423/204/C00 Azok az egyének, akik általános
Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról
Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Budapest Nádor u. 7. I em. 139 Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról 1. Az Osztrák-Magyar
Helyi tanterv 1. idegen nyelv NÉMET (5. 12. ostály) Heti óraszámok:
Helyi tanterv 1. idegen nyelv NÉMET (5. 12. ostály) Heti óraszámok: 5. osztály: heti 6 óra, összesen: 210 ( 1 projkethét) 6. osztály: heti 5 óra, összesen: 180 7. osztély: heti 4 óra, összesen: 144 8.
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret
MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam
Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.
Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit
TUDNIVALÓK A TANÁRI SZAKDOLGOZAT TANULMÁNY/SEGÉDLET ELEMÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Olasztanár MA szakos hallgatóknak
TUDNIVALÓK A TANÁRI SZAKDOLGOZAT TANULMÁNY/SEGÉDLET ELEMÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Olasztanár MA szakos hallgatóknak A tanulmány/segédlet tartalmával kapcsolatos tudnivalók A tanári szakdolgozat tanulmány/segédlet
ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszék távoktatási munkarend bevezetése ELŐTERJESZTÉS
ELTE BTK Tolmácsképző Tanszék ELŐTERJESZTÉS GAZDASÁGI ÉS JOGI SZAKFORDÍTÓ ÉS TERMINOLÓGUS szakirányú továbbképzési szak TÁVOKTATÁSI MUNKAREND BEVEZTÉSE 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Gazdasági
MK-1 Nyelvi kompetenciák fejlesztése
NNMKONO01 - Otatlan német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanára közös képzési ré MK-1 Nyelvi kompetenciák fejletése 1 2 3 4 5 6 - A mérföldkőben gyűjtendő: 9 kredit - Kötelezően teljesítendő tárgy(ak):
C2 1 1 135. nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai. 960 óra (+ 180 óra OP)
C2 1 1 135 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve, vagy cég neve Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. A programkövetelmény nyelvre vonatkozó adatai Nyelv megnevezése
ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK. (BSc) ALAPKÉPZÉS
ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK (BSc) ALAPKÉPZÉS Az alapképzési szak megnevezése: építőmérnöki Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: építőmérnök A specializációk megnevezése: Szerkezetépítő mérnök ágazaton:
Neptun kód: BTMANET 101 Az óra címe: Oktató: Tárgyjegyző: Nyelvtanulás és reflexió I Dr. Bikics Gabriella Dr. Bikics Gabriella Sprachlernen und
Neptun kód: BTMANET 101 Nyelvtanulás és reflexió I Dr. Bikics Gabriella Dr. Bikics Gabriella Sprachlernen und Reflexion I. Language learning and reflexion I. szerda 12.00-14.00 Némettanár mesterképzés,
Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret
Helyi tanterv Szakiskolát végzettek középiskolája Közismeret Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV A SZAKISKOLÁT VÉGZETTEK KÖZÉPISKOLÁJA SZÁMÁRA... 4 Célok és feladatok... 4 Tantárgyak és óraszámok
Módszertani ismeretek (történelemtanár)
9. Módszertani ismeretek (történelemtanár) A tantárgy neve: A történelemtanítás elmélete (történelemdidaktika) A tantárgyért felelős szervezeti egység: Pedagógiai Intézet A tantárgy kódja: (nem kell kitölteni)
Tantárgy Neptun kódja: BTINYK201 Tantárgyfelelős intézet: MFI Német Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék Tantárgyelem: Tantárgy neve:
Magyar nyelvhelyesség és nyelvművelés Tantárgy Neptun kódja: BTINYK201 Tantárgyfelelős intézet: MFI Német Nyelv és Paksy Tünde Javasolt félév: Előfeltétel: A szeminárium célja, hogy felfrissítse és elmélyítse
Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez gyógytornász szakirány számára 2010/11. tanév Tartalomjegyzék 1. Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének
KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET. Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét] 2015.11.10
2016 KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét] 2015.11.10 A REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSEI 2 Tartalom A protestáns egyházi
Kód: BASZOC2013BAMJN Érvényes: 2013/2014. tanévtől
Mintatanterv szociológia alapképzési szakos hallgatók számára (levelező képzés) érvényes: 2013/2014. tanévtől ód: BASZOC2013BAMJN Jelleg Tantárgy ód Előfelt. kódja ALAPOZÓ MODULO BEVEZETÉS A SZOCIOLÓGIÁBA
VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció
VIZUÁLIS KULTÚRA 4 évfolyamos gimnázium reál orientáció A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez
Lőrincz Csongor Publikációk
Lőrincz Csongor Publikációk Könyv 1. A líra medialitása. Hang, szöveg és intertextualitás 20. századi lírai művekben. Budapest: Anonymus, 2002. 255 old. 2. Ady-értelmezések. Társszerzők: H. Nagy Péter,
TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
ÓRATERV. Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök
ÓRATERV A pedagógus neve: dr. Horváth Beáta Éva Műveltségi terület: Idegen nyelvek (Élő idegen nyelvek) Tantárgy: Német nyelv Osztály: 12/C Nyelvi előkészítő osztály Az óra témája: Zukunftspläne, Interview
TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK. Bölcsészettudományi Kar
Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK angoltanár, franciatanár, hon- és népismeret
1. A dolgozat tárgya és célkitőzései
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Germanisztikai Nyelvtudományi Doktori Program Juhász Márta A csolnoki nyelvjárás. Egy magyarországi német dialektus nyelvi
Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)
(Neveléstörténet) 2016 Interdiszciplináris pedagógia és az oktatási rendszer újraformálása a IX. Kiss Árpád emlékkonferencia el adásai a Kiss Árpád archívum könyvsorozata. Link 2015 1. Elisabeth Kézi The
Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar Pedagógusképző Intézet Szekszárd TANÍTÓ SZAK SZAKDOLGOZATI TÉMÁK JEGYZÉKE. 2009/2010.
Pedagógusképző Intézet Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kar Pedagógusképző Intézet Szekszárd SZAKDOLGOZATI TÉMÁK JEGYZÉKE 2009/2010. tanév PEDAGÓGUSKÉPZŐ INTÉZET Fusz György egyetemi tanár
NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése
1 NT-56544 KON-TKT 4 TNMENETJVSLT Lektion 1 - Familienleben Óra Takt címe 1-3. z élet stációi, Glücksmomente egy patchwork, ill. egy modern (mini) család működése 4-6. Typisch Mann, typisch Frau? 7-9.
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,
Egy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása
ELTE Germanisztikai Intézet Egy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása - Javaslatok új szakszótárak koncepciójának kidolgozásához - PhD-tézisek Kriston
Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi
Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola SZAKMAI HELYI TANTERV Készítették: Nyemcsokné Antal Mónika Orphanides Mária Budapest, 2014. - 1 - I. Szakmacsoportos alapozás kifutó rendszerben KERESKEDELEM
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata 1. A doktori iskola neve, székhelye: ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola (ITDI) 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a 2. A doktori iskola adminisztrációja:
Europass Lebenslauf ANGABEN ZUR PERSON DR. GABRIELLA ANNA BIKICS. bikicsg@gmail.com BERUFSTÄTIGKEIT
Europass Lebenslauf ANGABEN ZUR PERSON Vorname(n) Nachname DR. GABRIELLA ANNA BIKICS Büro UNIVERSITÄT MISKOLC A/6 RAUM 25 Telephon 00 36 46 363 865 Fax 00 36 46 363 865 bikicsg@gmail.com E-mail Geburtsjahr
A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés
KÖNYVTÁROSTANÁR OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSI SZAK (8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS
DR. MUNDT THOMASNÉ * Prezentációk nemzetközi vásárokon
DR. MUNDT THOMASNÉ * Prezentációk nemzetközi vásárokon Präsentationen auf internationalen Messen Messen sind Kommunikationsveranstaltungen, die als Teil des Gesamtmarketings das eigene Image stärken und
Műszaki szakoktató alapszak
Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai
SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
Szociális munka MA készségfejlesztés modul
1 A modul programja A modul kódja A modul neve A modul részletes leírása (46) MA-SZM-KF Szociális munka MA készségfejlesztés modul A (46) MA-SZM-KF kódú, Szociális munka MA készségfejlesztés elnevezéső
10+2 féléves német osztatlan közös képzés tantárgytematikái
10+2 flves osztatlan közös kpzs tantárgytematikái * A csillag (*) erős előfeltteleket jelöl, melyek az adott tanegysg felvtelnek felttelei (míg a csillag nlkül jelzett gyenge előfelttelek párhuzamosan
(1) A magyar fonémaállomány rendszere. Oppozíciók és simító folyamatok
A BA-záróvizsga nyelvtudományi tételsora amelynek alapján besoroljuk a magyar szakon a nyelvtudományi témájú szakdolgozatokat alapképzési témakörbe, illetve szakirányi témakörbe Alapkézési tételek HANGTAN:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Négy évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. osztály Az alábbi kerettanterv a négy évfolyamos gimnáziumok és szakközépiskolák számára készült. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítás
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Arany János Magyar - Angol Kéttannyelvő Általános Iskola és AMI(Ebes) Pedagógiai Program NEVELÉSI PROGRAM TARTALOM
NEVELÉSI PROGRAM TARTALOM NEVELÉSI PROGRAM.. 4 1. Pedagógiai alapelveink. 5 2. Az iskolában folyó nevelı-oktató munka céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 8 3. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos
1.1.1. Mintatanterv anglisztika alapképzési szakos hallgatók számára (nappali képzés)
1.1.1. Mintatanterv anglisztika alapképzési szakos hallgatók számára (nappali képzés) (180 kredit: 10 anglisztika + 50 specializáció/minor + 10 pedagógia-pszichológia modul/szabadon választható) Félévek
TANTERV. Mûvészetek. Vizuális kultúra
TANTERV Mûvészetek Vizuális kultúra "Eszterházy" Vizuális kultúra 1-10 Kidolgozandó Bõvíthetõ Ez a tanterv az Országos Közoktatási Intézet tantervi adatbankjában az OKI96EGRMÛV1-10 változat alatt szereplõ
A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre.
Tantárgy neve: Stratégiai tervezés Kódja: NBG_GI832K4 Kreditszáma: 4 A tanóra típusa és száma: (2 óra előadás + 2 óra gyakorlat) / hét Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium
Gyakorlati képzési tájékoztató. Tanító szak(ba)
Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Intézményi azonosító: FI 21962 Gyakorlati képzési tájékoztató Tanító szak(ba) Levelezı tagozatos hallgatók részére * Kiadva: a 2011/2012-es tanévben Cím: 2600 Vác, Konstantin
A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A képzés célja: igényes, magas szintű, tudományosan megalapozott képi kifejezéspszichológiai képzés nyújtása a már diplomával rendelkező
Idegen nyelvoktatás iskolánkban
Idegen nyelvoktatás iskolánkban Iskolánk profiljában az informatika emelt szintű oktatása mellett az idegen nyelv oktatása is hangsúlyozottan szerepel. Amit kínálunk: a Helyi Kerettanterv alapján megvalósuló
Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére 2007. április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása.
Előterjesztés A PTE BTK Kari Tanácsának. ülésére 2007. április 18. Előterjesztő: Dr. Szijártó Zsolt a Professzió Bizottság elnöke Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása. Előzmények:
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról
106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK
KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK HR SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: HR szakjogász 2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: HR szakjogász
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet
Tantárgy neve: Szocializáció kreditszáma: előadás / szeminárium/ gyakorlat Tantárgyleírás 3-5 irodalom Kötelező irodalom: 1. Somlai, P. 2.
Tantárgy neve: Szocializáció Tanóra típusa: előadás / szeminárium/ gyakorlat és száma: előadás, 8 óra Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév
A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5
A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5 I. A TANÁRI SZAKDOLGOZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, ELŐFELTÉTELEI ÉS LEÍRÁSA A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 60. -a 6 rendelkezik a záróvizsgáról, mely a tantervben
A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak
KRE TVSz 10. függelék 2012.05.10. A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 10. FÜGGELÉK 1. Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben, mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon
TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK
TVSZ. 10. SZ. FÜGGELÉK A CIKLUSOKRA BONTOTT, OSZTOTT KÉPZÉSBEN MEGVALÓSULÓ TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 1. Az osztott képzésben megvalósuló tanári mesterszakon tanulmányokat folytató
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, levelezı tagozatos hallgatók részére
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, os hallgatók részére T A R T A L O M A gyakorlati képzés óra~és vizsgaterve 5 A gyakorlóóvodák elérhetıségei 6 A gyakorlati képzés felépítése (rövidítve):
V. Raisz Rózsa két új kötetérıl
498 Szemle hibák egy részét (például az ú, ő, í magánhangzók idıtartamát az ingadozó formájú szavakban) még kis hibának sem tekintené, mert több esetben a hagyományt túlhaladta a szokás (177); a helyesírási
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
2013 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZÓ-LA-M Alapfokú Mővészeti Iskola 6200 Kiskırös Tarnowi tér 1. A SZÓ-LA-M Alapfokú Mővészeti Iskola (6200 Kiskırös, Tarnowi tér 1.) a Nemzeti Köznevelésrıl szóló
KÖVETELMÉNYEK. Gyermekirodalom I. (Népköltészet) Tantárgy kódja TAB 1306 Meghirdetés féléve 6. Kreditpont: 1 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.
KÖVETELMÉNYEK Gyermekirodalom I. (Népköltészet) Tantárgy kódja TAB 1306 Meghirdetés féléve 6. Kreditpont: 1 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+1 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) -- Tantárgyfelelős
GERMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: GERMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK német, néderlandisztika bölcsészettudomány,
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE
MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Magyarország Szabadság Alkotmányának irányelvei a globalista szocialista-kommunizmus és a liberáliskapitalizmus föderációját a természetes értékrend szerinti konföderációval felváltó
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2666-06/3 Záró dolgozat megvédése (prezentáció a dolgozat lényegi elemeinek ismertetésével) Szóbeli
VALLÁSTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZETEK: Ókortudományi Intézet, Filozófia Intézet
VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2015) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =
Bevezetés...3 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA...5 1.1 Az iskola arculata...5 1.2 Hagyományaink, ünnepeink, iskolánk sajátos arculata...7 1.
Bevezetés...3 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA...5 1.1 Az iskola arculata...5 1.2 Hagyományaink, ünnepeink, iskolánk sajátos arculata...7 1.3 Az iskola feltételrendszere...8 1.3.1 Személyi feltételek...8 1.3.2