keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 06. szám 2013 Napisten hava, június
|
|
- Oszkár Balázs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 06. szám 2013 Napisten hava, június Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Elkészült községi beruházások Jelentkezés a Keresztúrok Találkozójára Rekordszámú főzőcsapat a majálison Csillagvirágos évzáró Köszöntjük a pedagógusokat! Nagy siker a diáktalálkozón
2 Júniusi kalendárium Június 2. Pedagógusnap Magyarországon június első vasárnapján 1952 óta ünnepeljük a pedagógusnapot, ilyen módon is elismerve a pedagógusok munkáját. Váci Mihály szavaival köszöntjük pedagógusainkat: Osztani magad, hogy így sokasodjál, Kicsikhez hajolni, hogy magasodjál, Hallgatni Őket, hogy tudd a világot, Róluk beszélni, ha szólsz a világhoz! Június 4. Trianoni békediktátum aláírása A versailles-i Trianon kastélyban június 4-én kellett Magyarországnak aláírnia azt a békediktátumot, melynek következtében az első világháborút lezáró béketárgyalások legnagyobb vesztesévé vált. A történelmi Magyarország területének kétharmadát a szomszédos országokhoz csatolták a lakosság több mint felével együtt. E napot az Országgyűlés május 31-én a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Elkészült községi beruházások Felújított árkok és épületek, térfigyelő kamerák Önkormányzatunk 2012-ben sikeresen pályázott a település belterületi vízrendezésére a Dél-Dunántúli Operatív Program (DDOP) keretében. A kivitelezési munkálatok tavaly októberben kezdődtek és az idén március 31-ig kellett volna befejezni, de technikai akadályok és a rendkívüli időjárási körülmények hátráltatták az ütemterv betartását. Két ízben is módosult a befejezési határidő (30-30 nappal), így május 30-a lett a végső határidő. A projekt teljes költsége a módosításokat követően Ft lett, melyből a DDOP-5.1.5/B azonosító számú pályázat Ft támogatást biztosított. Az önkormányzatunk által vállalt Ft önerőre is pályázatot lehetett benyújtani a Belügyminisztériumhoz, illetve az EU Önerőalaphoz. A BM-es pályázaton elnyertük az önerő 60%-ának támogatását Ft-ot. A beruházás további önerőrészéhez két esetben nyertünk további 40%-ot, míg a záró kifizetésre elbírálás alatt van pályázatunk. Ennek sikere esetén megközelítőleg a tervezett önerő harmad része terheli költségvetésünket. A beruházás során 13 km vízelvezető árkot újítottak fel, melyből megközelítőleg 11 km burkolt árok létesült. Mintegy 750 db egységes kapubejáró készült. A beruházással nem érintett területeken a közmunkaprogramban foglalkoztatott közmunkások fogják elvégezni a medertisztításokat. Ezáltal az ezekben az utcákban keletkező csapadékvíz is eljut a megépített új rendszerbe. Önkormányzatunk a befogadó kapacitás és a biztonság növelése érdekében saját költségen kitisztíttatta a Jancsi árok 7-es számú főúttól délre eső szakaszát. A munkálatok és azok elhúzódásából adódó kellemetlenségek miatt kérjük az érintettek megértését. A fejlesztés következtében egységes utcakép alakult ki, mely remélhetőleg még vonzóbbá teszi településünket. Folytatás az 5. oldalon KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja és terjeszti Balatonkeresztúr Önkormányzata. Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria. Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. Telefon: (85) Fax: (85) info@balatonkeresztur.hu Honlap: Nyomdai munkák: Kapos Color Print Iroda és Nyomdatechnika Kft Kaposvár, Csokonai u. 8. Telefon: (82) Ingyenes kiadvány. Megjelenik 700 példányban. Lapzárta: minden hónap 25. napja. Aktuális lapszámunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Várjuk véleményüket, javaslataikat, hirdetéseiket, közérdekű információkat a szerkesztőség címére. Hirdetési tudnivalók Lakossági és céges apróhirdetés: balatonkeresztúri, illetve balatonmáriafürdői tevékenység, működés, esetén 20 szóig ingyenes, 20 szó felett 72 Ft/szó. Keretes hirdetések: 1/1 oldal Ft, 1/2 oldal 7200 Ft, 1/4 oldal 4800 Ft, 1/8 oldal 2400 Ft, 1/16 oldal 1200 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! A lapzártáig leadott hirdetések a díj befizetését követően jelenhetnek meg. Színes oldalon megjelenő hirdetés díjának mértéke a fekete-fehér oldal díjának kétszerese. A hirdetési díj befizethető a körjegyzőség pénztárában (hétfő szerda 9 12 és óráig, valamint péntek 9 12 óráig) vagy átutalással az önkormányzat Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Balatonmáriafürdői fiókjánál vezetett számlájára: Keresztúri Hírmondó 2013 június
3 Testületi ülés Május 15. A képviselő-testület (KT) május 15-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor hat fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Ajánlattételi felhívás Látogatóközpont kialakítása, Játszóház kialakítása 155/2013.(V.15.) [6 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúron a balatoni déli part kulturális és természeti örökségének bemutatására ; DDOP /D azonosító számú kódszámú projekt keretében Látogatóközpont kialakítása címmel nemzeti eljárásrendben a Kbt (7) bekezdés a) pontja alapján lefolytatott hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban az előterjesztés szerinti formában és mellékletekkel építési szerződési ajánlattételi felhívást bocsát ki. Az ajánlattételre felhívandók: 1. 4L Group Kft., 7400 Kaposvár, Erdősor u Képviseli: Lengyelné Gál Erzsébet 2. Gróf és Társai Kft Pacsa, Csány László utca 65. Képviseli: Gróf Zsolt 3. Somogy Megyei Önkormányzati Beruházásszervezési és Mérnöki Kft Kaposvár, Csokonai u. 3. Képviseli: Mátrai János Bíráló bizottság tagjainak felkéri: elnök: dr. Halászi György ügyvédet, Zsirai Róbert műszaki ellenőrt és Mestyán Valéria címzetes főjegyzőt. A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a DDRFÜ-vel az ajánlati felhívás tervezetének egyeztetése alapján az ajánlati felhívást módosítsa. 156/2013.(V.15.) [6 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúron a balatoni déli part kulturális és természeti örökségének bemutatására ; DDOP /D azonosító számú kódszámú projekt keretében Játszóház kialakítása címmel nemzeti eljárásrendben a Kbt (7) bekezdés a) pontja alapján, lefolytatott hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban az előterjesztés szerinti formában és mellékletekkel, építési szerződési ajánlattételi felhívást bocsát ki. Az ajánlattételre felhívandók: 1. 4L Group Kft Kaposvár, Erdősor u Képviseli: Lengyelné Gál Erzsébet 2. Gróf és Társai Kft Pacsa, Csány László utca 65. Képviseli: Gróf Zsolt 3. Somogy Megyei Önkormányzati Beruházásszervezési és Mérnöki Kft Kaposvár, Csokonai u. 3. Képviseli: Mátrai János Bíráló bizottság tagjainak felkéri: elnök: dr. Halászi György ügyvédet, Zsirai Róbert műszaki ellenőrt és Mestyán Valéria címzetes főjegyzőt. A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a DDRFÜ-vel az ajánlati felhívás tervezetének egyeztetése alapján az ajánlati felhívást módosítsa. 2. Nyári gyermekétkeztetés vállalásáról döntés 157/2013.(V.15.) [6 igen szavazat] A KT a települési önkormányzatok részére szociális nyári gyermekétkeztetés céljából évben nyújtott támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól 30/2013. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján a nyári gyermekétkeztetést biztosítja. A KT felhatalmazza a polgármestert a támogatás igénylés benyújtására. 3. Utak kátyúzására adott ajánlatok bírálata 158/2013.(V.15.) [7 igen szavazat] A KT a település útjainak kátyúzására az előzetes felmérés alapján 66 m 2 vonatkozó munkálatok elvégzésére a Roadtechnik Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Balatonlelle) ajánlatát fogadja el bruttó 4320 Ft/m 2 díjazással. A KT felhatalmazza a polgármestert a kivitelezési szerződés megkötésére, azzal, hogy a munkálatokat május 30-ig be kell fejezni. Egyéb ügyek 159/2013.(V.15.) [7 igen szavazat] A KT a hagyományos közfoglalkoztatás keretében a közötti időszakra nem nyújt be igényt a 6 órás 100%-os támogatású lehetőségre. 160/2013.(V.15.) [7 igen szavazat] A KT a Toldi utca útalapjának elkészítésére Ft + ÁFA költséget biztosít évi költségvetésében. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a vállalkozási szerződést a Szaszkak Kft.-vel (Nagykanizsa) megkösse. 161/2013.(V.15.) [7 igen szavazat] A KT a Virág Benedek utca útépítésével kapcsolatos műszaki ellenőrzési feladatok elvégzésére vonatkozó szerződés megkötésére felhatalmazza a polgármestert Zimbru Andrea (Kaposvár) műszaki ellenőrrel, melyhez Ft + ÁFA költséget biztosít évi költségvetésében. Május 21. A képviselő-testület (KT) május 21-én tartotta soros ülését, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor öt fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről 163/2013.(V.21.) [5 igen szavazat] a) A KT a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint a két ülés közötti eseményekről adott tájékoztatást a szóbeli kiegészítésekkel együtt elfogadja. b) A KT belvízelvezetési munkálatok kapcsán az Akácfa utcai buszmegállótólaz átjáróig az árok mélységére és a terület gyalogos forgalmára tekintettel korlátok elhelyezését biztosítja, és felhatalmazza a polgármestert árajánlatok beszerzésére. c) A KT a balatonkeresztúri 820/25 hrsz.-ú ingatlan átminősítését egyrészt a szakmai vélemények és a Balaton törvény alapján, valamint a terület nem közösségi célú érdekeltségére tekintettel nem támogatja. 2. Balatonkeresztúri Iskoláért Közalapítvány beszámolója tevékenységéről 164/2013.(V.21.) [5 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúri Iskoláért Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja azzal, hogy a kuratórium elnöke azt egészítse ki a évi nyitó és évi zárópénzkészlet adataival. 3. Balatonkeresztúri helyi védett lakóházról döntés 165/2013.(V.21.) [5 igen szavazat] a) A KT Tóth Sándor és Kendró István (Kiskunfélegyháza), valamint Máté Pálné (Balatonkeresztúr) részéről a Balatonkeresztúr, Kossuth L. u. 43. sz. (125/1 hrsz.) alatti ingatlanon található helyi védelem alatt lévő lakóház Szabá- Folytatás a 4. oldalon 2013 június Keresztúri Hírmondó 3
4 Folytatás a 3. oldalról lyozási Tervben és Helyi Építési Szabályzatban történő helyi védelem megszűntetésének ügyében benyújtott kérelmét figyelembe véve az alábbi döntést hozta. b) A KT a Balatonkeresztúr, Kossuth L. u. 43. sz. (125/1 hrsz.) alatti ingatlanon található helyi védelem fenntartását nem tartja indokoltnak, ezért annak megszüntetését támogatja. c) Felkéri a polgármestert, hogy a Helyi Építési Szabályzat szükséges módosításait végeztesse el, illetve a tulajdonosokat a döntésről tájékoztassa. 4. A 322/2 hrsz.-ú üzletre vételi ajánlatok 166/2013.(V.21.) [6 igen szavazat] A KT a 322/2 hrsz.-ú üzletre adott ajánlatok döntéshozatalából személyes érintettsége miatt Ambrus Attila képviselőt kizárja. 167/2013.(V.21.) [5 igen szavazat] A KT a 322/2 hrsz.-ú ingatlanát Ambrus Attila (Balatonkeresztúr) ajánlattevő részére Ft vételárért elidegeníti. A KT felkéri a polgármestert, hogy a MNV Zrt.-t az elővásárlási joga gyakorlása tekintetében keresse meg, és a nyilatkozat függvényében felhatalmazza az adásvételi szerződés megkötésére. 5. Támogatási kérelmek 168/2013.(V.21.) [1 igen, 5 ellensz.] A KT dr. Sztankuláné dr. Antalóczy Ágnes vállalkozó fogorvos támogatási kérelmét a rendelő rezsi költségeinek támogatása tekintetében megismerte és a Ft-os javaslatot nem támogatja. 169/2013.(V.21.) [5 igen, 1 tartózkodás] A KT dr. Sztankuláné dr. Antalóczy Ágnes vállalkozó fogorvos támogatási kérelmét a rendelő rezsi költségeinek támogatása tekintetében megismerte, azt méltányolja, de támogatást nem nyújt. 170/2013.(V.21.) [6 igen szavazat] A KT a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség szépirodalmi műhelye 2013 nyarán megjelenő Somogyi György Magyar Tenger magyar ecsettel A Balaton ábrázolása című reprezentatív képzőművészeti album támogatásáról a megjelenést követően dönt. 6. Keresztúr Nevű Települések XIV. Találkozójának előkészítése 171/2013.(V.21.) [6 igen szavazat] A KT a Keresztúr Nevű Települések XIV. Találkozójáról adott polgármesteri tájékoztatást elfogadja, a szervezéssel kapcsolatosan az alábbi álláspontot alakítja ki: Felkéri a polgármestert, hogy a Keresztúri Hírmondó júniusi számában a találkozóra történő jelentkezést a lakosság körében hirdesse meg a szabadhelyek tekintetében, és ennek megfelelően a hozzájárulás átutalásáról a KNTSZ számlájára gondoskodjon. 7. Közösségi együttélés alapvezető szabályairól szóló rendelet megalkotása 10/2013.(V.22.) önkormányzati rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályairól [5 igen, 1 tartózkodás] Zárt ülés A KT 1 fő részére Ft átmeneti segélyt állapított meg. május 27. A képviselő-testület (KT) május 27-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Elektromos mérőhelyek kialakítása látogatóközpont és Bél Mátyás épületeknél 175/2013.(V.27.) [7 igen szavazat] A KT a látogatóközpont, valamint a Bél Mátyás épület mérőhely kialakítására Ft keretösszeget biztosít évi költségvetésében. 2. Útjavítások 176/2013.(V.27.) [7 igen szavazat] A KT évi költségvetésében Ft keretösszeget biztosít a Toldi utca, a Vasút utca nyugati szakaszának kb. 60 métere, meliorációs út sárrázós része a nyugati temetőnél martaszfaltos javítására, és felhatalmazza a polgármestert, hogy a Víg-World Kft.-vel (Nagykanizsa) a szerződést megkösse 8 cm-es vastagságban, előkészítéssel, felület zárással, finischeres bedolgozással, 1600 Ft/m 2 + áfa összeg figyelembe vételével. 3. Óvoda fenntartói jogának átadása 177/2013.(V.27.) [7 igen szavazat] A KT az Óvodai Központ fenntartói jogának átadásáról szóló előterjesztést megtárgyalta. A KT az Óvodai Központ fenntartói jogát július 1-től a Marcali Kistérségi Többcélú Társulásnak átadja. Május 31. A képviselő-testület (KT) május 31-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor öt fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Balatonkeresztúri 322/2 hrsz.-ú ingatlan ügy 179/2013.(V.31.) [5 igen szavazat] A KT a balatonkeresztúri 322/2 hrsz.-ú ingatlan vételére vonatkozó pályázói visszalépésre tekintettel az 167/2013.(V.,21.) határozatát módosítja: A KT a 322/2 hrsz.-ú ingatlant Kovács László (Balatonkeresztúr) részére Ft vételárért elidegeníti, és az adásvétel megvalósulásáig május 31. napjától azt bérbe adja. A KT a bérleti díjat Ft-ban állapítja meg az adásvételi szerződés megtörténtéig, melyet a vételárba beszámít. A KT felkéri a polgármestert, hogy a MNV Zrt.-t az elővásárlási joga gyakorlása tekintetében a változásról értesítse, és a nyilatkozat függvényében felhatalmazza az adásvételi, és bérleti szerződés megkötésére. KÖVETKEZŐ ÜLÉS A KT munkaterv szerinti következő ülését június 18-án (kedd) 13 órakor tartja a községháza emeleti tanácskozótermében, melyen többek között tárgyalnak a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közti fontosabb eseményekről. A testületi ülések (kivéve a zárt ülés) nyilvánosak, azokon bárki részt vehet. Az ülésekről készült jegyzőkönyvek megtekinthetők a községházán és a könyvtárban, vagy letölthetők az önkormányzat ( honlapjáról. Összeállításunk a jegyzőkönyvek alapján készült. Biróné Tóth Valéria KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Hétközi és hétvégi központi ügyelet: hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig, illetve hétvégén szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8-ig, valamint ünnepnapokon. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 85/ Keresztúri Hírmondó 2013 június
5 Folytatás a 2. oldalról Elkészült községi beruházások Sikeresen pályáztunk a Belügyminisztérium 4/2012.(III.1.) rendelete alapján kiírt közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítására is, melynek során Ft-ból teljes egészében megújult a rendőrőrs épülete. Egy másik projekt keretében térfigyelő-rendszert építettünk ki, melynek számítógépes adatrögzítő központja a település bevezető útvonalain és központi helyein felszerelt 8 db Sextant típusú kamera képeit rögzíti. A fejlesztés teljes bekerülési költsége Ft volt, melyhez Ft támogatást nyertünk. Az épület-felújítást a Bau Kft., a térfigyelőrendszer kiépítését a Vama Kft. végezte. Polgárőr Egyesületünk a Tűzoltó Egyesület támogatásával pályázatot nyújtott be az egyesületeknek helyet adó épület teljes körű felújítására a Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesülethez. Az épület felújítása Ft-ba került, melyhez Ft támogatást kapott az egyesület. A pályázat utófinanszírozása miatt a képviselő-testület a teljes összeget előfinanszírozta. A beruházást teljessé tette a lapos tető lefedése, melynek öszszes költsége Ft volt. Az épület felújítását és a tető megépítését a Dominó Kft. valósította meg. A két beruházás során Ft-ot használtak fel, melyből a pályázati támogatás Ft volt. A megújult épületek és a térfigyelőrendszer jelentős mértékben javíthatja a település közbiztonságát, az itt dolgozók életkörülményeit, motiváltságát, a civil szervezetek és a hivatásos állomány együttműködését, és nem utolsó sorban az itt élő polgárok, valamint a nyaraló vendégek által igénybe vehető szolgáltatás színvonalát. A fejlesztések nemcsak Balatonkeresztúr, hanem közvetlenül Balatonmáriafürdő és közvetve az őrs ellátási területéhez tartozó további 8 település közbiztonsági helyzetét is javítják. A két épület ünnepélyes avatására június 14-én (péntek) 10 óra 30 perckor kerül sor magas rangú állami és rendőri vezetők részvételével. Kovács József polgármester Sikeres diáktalálkozó Idén május 9 10-én rendezték meg Petri- és Murakeresztúron a Keresztúr Nevű Települések IV. Nemzetközi Diáktalálkozóját, melyen 13 település egy-egy csapata vett részt. Községünk ifjai több hónapon keresztül készültek a kétnapos versenyre. A vetélkedő Petrikeresztúron kezdődött, ahol minden csapat egy számítógépes (PowerPoint) bemutatót, valamint egy helytörténeti kiállítást készített települése nevezetességeiről. Közel 3 órás éjszakai túrával ért véget az első nap, melynek során a gyerekek tájékozódó képességükről, ügyességükről, hon-és népismereti tudásukról adhattak számot. Május 10-én az elméleti vetélkedő 1. fordulójában az Európai Unióról, a 2. fordulóban a Kárpát-medencei Keresztúrok történetéről, nevezetességeiről, híres embereiről, népviseletéről, ételeiről szóltak a feladatok. Versenyzőink Szabó Klaudia, Bartha Milán, Hervai Dávid mindkét napon kimagasló teljesítménnyel álltak helyt, és így első helyezést érek el. Sikerükkel öregbítették iskolánk és községünk hírnevét. Kovácsné Nemes Márta felkészítő pedagógus Jelentkezés a KNTSZ találkozóra! A Keresztúr Nevű Települések XIV. Találkozóját az idén augusztus 9 10-én Murakeresztúron rendezik meg, melynek mindkét napján részt vesz községünk. Augusztus 9-én a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör, augusztus 10-én a Bárdos Lajos Nőikar utazik el egy napra. Olyan balatonkeresztúri lakosok jelentkezését várjuk, akik szívesen részt vennének a találkozón a csoportokhoz csatlakozva. A részvétel költségét utazás, ebéd, vacsora az önkormányzat vállalja. A korlátozott utazószám miatt a szabad helyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel. Jelentkezés: június 21-én (péntek) 16 óráig a könyvtárban személyesen vagy a 85/ telefonszámon. Bendéné Babodi Csilla Röviden Egészségünk érdekében A Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve május végén közleményben adta tudtul, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében létrehozta a Megyei Egészség Fórumot. E szerv fogja össze a járási szervek egészség-megőrző munkáját, melynek keretében már megalakult a Nagyatádi, a Siófoki, valamint a Marcali Járási Egészség Fórum. Védekezés allergének ellen Mindenki köteles Balatonkeresztúr területén a tulajdonában, kezelésében vagy használatában álló területet folyamatosan mentesíteni a gyom- és allergiát okozó növényektől, így legfőképpen a parlagfűtől (Ambrosia elatior). A gyomirtás a lehetséges eszközökkel (mechanikus, vegyszeres), illetve engedélyezett készítmények felhasználásával végezhető. A földhasználó köteles június 30-ig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Az idegenforgalmi adóról Idegenforgalmi adót (kurtaxát) kell fizetnie mindazoknak, akik nem állandó lakosként legalább egy vendégéjszakát eltöltenek az önkormányzat illetékességi területén kivéve néhány mentességi kört. A kurtaxa díja, melyet a szállásadó szed be a vendégtől, naponta és személyenként 250 Ft/fő; a befizetett összegről adóbevallást is kell adni! Az önkormányzat adóellenőrei kurtaxa ellenőrzést a tulajdonos vagy megbízottja távollétében is végezhetnek. Bővebb felvilágosítás: Királyné Szabó Gyöngyi ügyintéző, (földszint 9. sz. iroda), telefon: 85/ Zöldhulladék járatnapok A zöldhulladékot kéthetente csütörtökön szállítják el. Fennmaradó járatnapok az évben: június 13., 27., július 11., 25., augusztus 8., 22., szeptember 5., 19., október 3., , november 14., 28. A zöldhulladék a szállítás napján 110 literes edényzetben, vagy darabolva és kötegelve helyezhető ki. -BTV június Keresztúri Hírmondó 5
6 Rekordszámú főzőcsapat a majálison Délután kettőkor 17 csapattal vette kezdetét a már hagyományos pincepörkölt főzőverseny. A gyerekek különböző játékokban vehettek részt lufi fújás, aszfaltrajzolás, arcfestés. Öt órakor kóstolta meg a zsűri Kovács József polgármester, valamint Szécsi Zoltánné és Mészáros Gabriella, a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör tagjai a pörkölteket. Nagyon nehéz helyzetben voltak, mert mindenki főztje finomra sikerült. Első helyezett lett a Polgárőrök csapata, a második a Focista lányok csapata, a harmadik helyet pedig Kánya Imiék és a SZOSZ csapat szerezte meg. Különdíjat kapott a Gyöngyvirág Népdalkör étele a chilis bab punyával. Az idén a jó idő is velünk volt, így sokan kilátogattak a rendezvényre. Mindenki alig várta, hogy tányérokba kerüljön a bográcsok tartalma. A községi nagy üstben idén is a polgárőrök főztek; az étel szokás szerint az utolsó cseppig elfogyott. Nagyon szépen köszönjük a főzésben közreműködők munkáját. A délután folyamán a Gyöngyvirág Népdalkör és a Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör vidám műsora szórakoztatta a megjelenteket. Csillagvirág percek Csillagvirágos évzáró 2013 Bendéné Babodi Csilla könyvtáros- rendezvényszervező A rendkívüli időjárás rendkívüli megoldást igényel, így a művészeti óvoda történetében először az épületben tartották az óvoda jeles napját az óvoda hagyományainknak megfelelően korcsoportonként. A vendégeket Kőhalmi Eszter és Kovács Barnabás verssel köszöntötte, majd a kicsik utánzó mozgásos táncát láthatták a megjelentek az A part alatt kezdetű vidám székelyföldi dallamra. A gyermekkel együtt ropta Farkas Ottóné, Péterné Darázs Mária és Ujságh Andrea óvónők, végül a kicsik szülei is táncra penderültek. A nagycsoportosok Bújj, bújj zöldág című gyermekjáték fűzése következett. A gyermekekkel együtt játszott: Gaál Ottóné és Vozik Lajosné. Az évközben heti két alkalommal nagycsoportosoknak szervezett zenei képesség fejlesztése tanulása során elsajátítottak összegzése volt ez a játék. A középsős korúak mimetikus tánccal folytatták az ünnepi műsort Kodály Zoltán Székelyfonójából a Kitrákotty mesével, a Szeredás Együttes népzenei feldolgozásában. A gyermekekkel együtt ment el a vásárba: Juhászné Darázs Anikó és Somogyi Istvánné. Újra a nagycsoportosok jöttek: a Játék a porban című összeállításban gyönyörködhettünk, kacaghattunk. Gyermekeink megmutatták a magyar népszokások világát, s a népi humort. Utoljára a leányok játszókban, a legények pedig sámlival ügyeskedve táncoltak, együtt incselkedtek Rózsika és Kati óvó nénikkel. Végül elbúcsúztatták az iskolába menőket, amikor is a középsősök búcsúzó verse, az ajándékok átadása után minden nagycsoportos egyéni verssel búcsúzott az óvodától. A műsor végén a nagyok énekszóval kivonulnak végig járták az óvodát, s a csoportszobákban várták meg szüleiket, ahol velük együtt elköszöntek óvó néniktől, dadus néniktől, és megköszönték az együtt töltött óvodai napokat, a sok-sok szeretetet, élményt, törődést. Kísérő programként az Óvoda Galériában Jámbor-Szabó Éva selyemfestményeiben és verseiben gyönyörködhettünk a kiállítás június 21-ig tekinthető meg (Címlapunkon látható az alkotó egyik selyemfestménye a szerkesztő.) Büszkék voltunk ügyes gyermekeinkre, és köszönjük ezt a sikerélménnyel teli, örömteli délutánt az óvoda minden óvó nénijének, dadus nénijének, amit gyermekeinkkel tölthettünk! Köszönjük, hogy a rossz idő ellenére sok meghívott vendégünk megtisztelte jelenlétével ünnepségünket! Boross Beáta Pihés Panna és Mara édesanyja helyi rendeletek A közösségi együttélés szabályairól A hatályos jogszabályoknak eleget téve Balatonkeresztúr képviselő-testülte megalkotta a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 10/2013. (V.22.) önkormányzati rendeletét, amely június 1. napján lépett hatályba. A rendelet a lakosság által elvárt, korábban is érvényesülő, az együttélést elősegítő szabályokat és azok megsértése esetén alkalmazandó szankciókat tartalmazza. A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás elkövetője 150 E Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható. A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartások: (Terjedelmi okok miatt az egyes pontok kivonatos leírását további számainkban a rendelkezésre álló hely függvényében folyamatosan közöljük a szerkesztő.) 1. Az Önkormányzat jelképeinek használatával kapcsolatos magatartások Aki a község jelképeit (címer, zászló) engedély nélkül vagy használatra vonatkozó engedélytől eltérő módon használja, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el. 2. Házszámtáblák elhelyezésével kapcsolatos magatartások Az az ingatlantulajdonos, ingatlankezelő, bérlő vagy használó (továbbiakban: tulajdonos), aki az utcanévtábla elhelyezését a tulajdonában vagy használatában álló ingatlanon nem engedi meg, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el. Az a tulajdonos, aki a házszámtábla elhelyezését, karbantartását, pótlását elmulasztja vagy a házszámtáblát nem az épület utca felőli homlokzatán, annak a bejárat felőli részén helyezi el, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el. További pontok: közterületekkel, hulladékkezeléssel, köztisztasággal, környezetvédelemmel, állattartással, hirdető-berendezésekkel, temetővel, építkezéssel kapcsolatos magatartások. Mestyán Valéria címzetes főjegyző 6 Keresztúri Hírmondó 2013 június
7 civil élet Különdíjas chilis bab Mint a Gyöngyvirág népdalkör vezetője, meghívást kaptam április 27-ére a balatonfenyvesi nyugdíjaskör 30 éves évfordulójára, melyen örömmel vettem részt. Aznap Toponáron is jártunk, ahol új nyugdíjas csoportokkal ismerkedtünk meg és népdalokkal szórakoztattuk egymást. Május elsején a sportcsarnoknál majálison és főzőversenyen vettünk részt; mókás népdalcsokrot is énekeltünk a megjelenteknek. A főzőversenyen különdíjat nyertünk az általunk készített chilis babbal, melynek nagyon örültünk. Köszönöm a Gyöngyvirág népdalkör tagjainak kitartó munkáját az együtt töltött délutánon. Május 11-én a balatonberényi kulturális vetélkedőn szerepeltünk a Gálába jutásért, melyről a június végi megyei gyűlésen fog dönteni a zsűri addig izgulhatunk! Kaposváron május 16-án részt vettem a megyei küldöttgyűlésen, melyen szó esett a nyugdíjasok szebb jövőjéről, illetve tájékoztatást kaptunk a további rendezvényekről. Május 23-ától a népdalkör elköltözött az IKSZT házból, új címünkről a jövő hónapban tudunk információt adni. Azonban addig is várjuk mindazok jelentkezését, akik kikapcsolódásra, közösségi élményekre vágynak! (Telefon: 06 30/ , mama19530@ citromail.hu) Kérjük, társuljanak hozzánk, szeretettel várunk minden korosztályt! Horváth Istvánné FELHÍVÁS! Kérjük mindazokat, akiknek számukra felesleges, de jó állapotban lévő népi használati eszközeik vannak, ajánlják fel azokat óvodás gyermekeinknek játszani. Szeretnénk népi játszóházat létrehozni, de nincs pénzünk az eszközöket megvásárolni. Szükségük lenne többek közt fateknőkre, patkókra, fatuskókra, köcsögökre, stb. Köszönet minden felajánlásért, amivel gyermekeinknek örömet szereznek! Ujságh Andrea óvodavezető Telefon: 85/ Csaknem kilencezer kilométer járőrözés Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Községek Polgárőr Egyesülete április 05-én tartotta a évet értékelő közgyűlését az előre meghirdetett napirend szerint. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Kovács József Balatonkeresztúr és Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere, valamint Peszt Péter, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség (SMPSZ) elnöke. Peszt Péter SMPSZ elnök kiváló munkája elismeréseként Varga Imrének, Tóth Istvánnak és Petes Szabolcsnak oklevelet adott át. Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő községek önkormányzatával együttműködési szerződésben rögzítettük, hogy lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk a települések személyi és közösségi tulajdonának fokozott védelméhez és az ezeket károsító jogsértések megelőzéséhez, mindezeken keresztül pedig a lakosság biztonságérzetének növeléséhez. Egyesületünk taglétszáma 2012 végén 30 fő volt, akik 2137 óra szolgálatot teljesítettek. Fokozott ellenőrzést végeztünk a Balatonkeresztúrhoz tartozó zártkertben, valamint a Balaton-parti villasoron, strandokon, és a települések állandóan lakott területein, üzletek, szórakozóhelyek és intézmények környékén. Az egyesület tulajdonában lévő járőr gépkocsival 8950 km-t teljesítettünk. A járőrszolgálaton kívül az önkormányzatok által szervezett rendezvények, sportrendezvények biztosításában, fúvószenekari találkozó, Balaton körüli Szuper Maraton futás balatonmáriafürdői szakaszának biztosításában vettünk részt. Az egyesület vezetősége köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták egyesületünket. A évi SZJA 1%-ból származó bevételünk Ft volt. Köszönjük továbbá azt a Ft-os támogatást, amelyet magánszemélyek nyújtottak működési költségeinkre. Bende Ottó Bohózattal arattunk sikert A sportpályánál rendezett május elsejei főzőversenyen, melyre 17 csapat nevezett be, az Őszidő Nyugdíjasklub is részt vett két önként jelentkező taggal. Az elkészített ételek pörköltek, chilis bab mind nagyon finomak voltak. A verseny után a közönséget a Fergeteges Forgatag és a Gyöngyvirág Népdalkör szórakoztatta. Május 11-én rendezték meg a Nyugdíjasok Nyugat-Balatoni Kistérségi Kulturális Vetélkedőjét Balatonberényben. Kevés résztvevő csapat mellett az Őszidő Nyugdíjasklub egy bohózatot adott elő, mely nagy sikert aratott, hisz az egyetlen prózai résztvevő voltunk. Külön gratuláltak a saját készítésű színpadi díszletünkhöz. A jól felkészült résztvevő csapatok énekkel, verssel és tánccal szórakoztatták a közönséget. Elégedetten tértünk haza! Egy szomorú eseményen is részt vettünk a hónap folyamán: a nyugdíjasklub egyik alapító tagját, Kőfalvi Lászlónét, Marikát kísértük utolsó útjára a balatonmáriafürdő-alsói temetőben, ezzel is osztozva a család fájdalmában. Ress Mária Nyugdíjasklubok, Népdalkörök és Néptánccsoportok Találkozója lesz június 29-én (szombat) 19 órakor a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Utána 21 órától mulatós muzsika! 2013 június Keresztúri Hírmondó 7
8 Fél mázsa hal akadt horogra Balatonmáriafürdő Balatonkeresztúr és Környéke Horgász Egyesület április 28-án délelőtt a Nyugati-övcsatorna balatonkeresztúri szakaszán tartotta tavaszi horgászversenyét, melyen 32 fő vett részt, akik összesen 50,70 kg halat fogtak. Felnőtt kategóriában első helyezett Fliszár Vilmos lett 11,7 kg-mal, második ifj. Gaál László 11,25 kg-mal, harmadik Bogdán Jenő 5,25 kg-mal. A gyermekeknél első helyezett Király Ákos 1,0 kgmal, második Gorzó Péter 0,52 kg-mal, harmadik Péterfi Ádám 0,45 kg-mal. A legnagyobb halat, egy 4,92 kg-os pontyot Bozsek Dávid fogta. A díjazottak serleget, oklevelet és horgászcikkre beváltható vásárlási utalványt kaptak. A következő egyesületi versenyünk várhatóan szeptember elején lesz, melynek helyéről és idejéről gazdasági felelősünknél, hirdetőtábláinkon és a települések honlapján lehet majd információt kapni. Bende Ottó Szomszédolás Május elsején a balatonmáriafürdői hajóállomásnál a Szembe szomszédolás rendezvényen adott műsort a Balaton Old Boys Nosztalgia zenekar. Verőfényes napsütésben közel öt órát zenéltünk. Remélhetőleg hagyománnyá válik a három település baráti találkozója, szezonnyitója. Kicsit újra éreztük a régi május elsejék hangulatát: volt lufi, finom vadpörkölt és hideg sör. Nagyon sokan jöttek a környező településekről; például Marcaliból is nagyon sok ismerőst köszönthettünk. Az egyesület és a zenekar honlapján (Upc members.upc.hu/ kallais) a fellépéseinkről készült fotók és videók is megtekinthetőek. Nemes János 8 kitekintő Bor és kultúra egyben Megnyílt a kéthelyi Ax Borászat Hatalmas szögletes tömbökből és üvegfalakból álló épületegyüttes bújt ki a mezőből néhány év alatt a kéthelyi faluvégen, melynek különleges, sárga-barnazöld színváltoztató homlokzata magára vonzza az autósok tekintetét. Az épület előtti területet hosszú sorokban szőlőtőkékkel ültették tele ezzel befejeződött az Ax & Ax Borászat 2009 óta tartó beruházás fejlesztése, melyhez közel 400 millió forint támogatást nyújtott az EU és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program. Tulajdonosai, az Őrvidékről (Burgenland) származó Achs család apa és fia, valamint a bécsi Wolfgang Kristinus május 24-én ünnepélyes megnyitó keretében mutatták be a korszerű borászatot. Thomas Achs negyedik generációs bortermelő köszöntőjében elmondta, azért esett választásuk erre a vidékre, mert amellett, hogy dédapja a keszthelyi agráregyetemen tanult, itt találták meg a legjobb feltételeket a vörös és fehér bor előállításához. Mára összesen száz hektáron gazdálkodnak, melynek több mint fele szőlőültetvény. Fele-fele arányban készül vörös és fehér bor, az éves összmennyiség hozzávetőleg liter. A 22-féle bort hatalmas acél tartályokban, barrique (tölgyfából készült) hordókban, palackokban tárolják. Borászatuk filozófiája, hogy a bor az európai kulturális örökség része, így már a tervezés során figyelmet fordítottak a szőlő-bor és a kulturális rendezvények összekapcsolásának lehetőségére Így tehát a magas színvonalú borászat kialakításán túl olyan külső-belső rendezvényterületeket is építettek, amelyek méltó otthont adhatnak mindenféle kulturális programnak a színházi és kabaré előadástól a néptáncon és baletten át a pop- és komolyzenei koncertekig. Rendezvénytermeik alkalmasak kiállítások, kongresszusok és bálok megrendezésére is. Különösen szép látványt nyújt a pinceszinten létrehozott sok oszlopos, gótikus boltozatú borkatedrális, melynek falain jelenleg D. Fazekas László kéthelyi festőművész alkotásai láthatók és meg is vásárolhatók. A megnyitón részt vett Sipos Balázs kéthelyi polgármester, Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Móring József Attila, körzetünk országgyűlési képviselője. Gelencsér Attila köszöntőjében hangsúlyozta, az Ax Borászat azon külföldi befektetők közé tartozik, akik az itt szerzett nyereségüket nem kiszivattyúzni akarják az országból, hanem épp ellenkezőleg: a térség lehetőségeit akarják növelni. Mint mondta, az ilyen vállalkozásokat Magyarország hívja, és lehetőség szerint támogatja, ahogy az itteni példa is mutatja. A tulajdonosok terve szerint a borászat egész évben nyitva lesz, borvásárlási lehetőséggel (Vinothek és shop), futószalagos étteremmel (Running Tapas), kávézóval, minden második órában pedig pincelátogatással, bórkóstolással várja a látogatókat. -BTV- Keresztúri Hírmondó 2013 június
9 Itt járt Mátyás mozdonya Hónap Tortája a Pingvin Cukrászdában (Müller)! A 16 szeletes, tejszínes ribizli torta 1900 Ft egész júniusban. Várjuk Önt is! Telefon: 06 85/ A Hotel Napsugár évre keres felszolgálót, szakácsot, pizza szakácsot, takarítót, konyhai kisegítőt, recepcióst. Érdeklődni a 30/ telefonszámon. Eladó, kiadó ingatlanok, lakossági, vállalkozói értékbecslések. SEVAX Ingatlan Iroda, Balatonmáriafürdő, Keszeg u. 12. Telefon: 85/ Manikűr, műköröm építés helyben: 30/ Jesolo Pub. Pizza rendelés: ig, 36- féle pizza, 900 Ft + 50 Ft doboz. Ingyenes házhozszállítás. Telefon: Arany-fekete színekben felmatricázott mozdonnyal érkezett a balatonmáriafürdői vasútállomásra május 6-án délben egy Budapestre tartó gyorsvonat. A Mátyás Király Mozdonyt Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából négy nappal korábban indította országjáró útjára a MÁV, amelyen többek között látható a Hunyadi-címer, Mátyás arcképe, a vajdahunyadi vár és a visegrádi palota. Mint megtudtuk, az Aranycsapatés a Kandó-mozdony után ez a MÁV harmadik matricázott mozdonya, ez azonban Romániába, Bukarestbe is rendszeresen fog utasokat szállítani. A grafikai tervezésre kiírt ötletpályázaton 50 pályamunka vett rész, melyek közül Dani Richárd alkotását találták a legjobbnak. A Mátyás-mozdony matricázását az Indóház Kiadó és Kárpáteurópa Utazási Iroda finanszírozta, technikai kivitelezését a Kvazár Kft. végezte. Aki szeretné menet közben megtekinteni, a MÁV vasúti menetrendjében (www. mav.hu) megtalálhatja, mely vonatokat vontatja a díszes mozdony. -BTVlabdarúgás Megyei I. o. bajnokság 30. ford. Keresztúr Somogyvár 1:3 (0:0) G: Bakos P. A vezető gólunk sajnos a vendégeket hozta tűzbe. Ifi: 1:2 G: Kozma A. 25. ford. Kaposmérő Keresztúr 2:0 (1:0) Sokat tett a hazai győzelemért a játékvezetői hármas. Ifi: 3:0 19. ford. Keresztúr Nagyberki 1:4 (0:3) G: Gelencsér A. Hiába játszottunk jobban a mérkőzés nagy részében, a gólokat hathatós bírói segítséggel a vendégek szerezték. Ifi: 0:4 26. ford. Keresztúr Lengyeltóti 3:1 (2:0) G: Bocsev B., Bakos P., Pernecz A. Hosszú ideje nem láthattak hazai sikert a szurkolóink most végre sikerült! Ifi: 1:1 G: Balogh A. 27. ford. Marcali Keresztúr 3:1 (2:1) G: Gelencsér A. Az egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb hazaiak kerültek ki győztesen. Ifi: 5:0 28. ford. Keresztúr Balatoni Vasas 1:1 (0:1) G: Ilia L. A szerencse tényleg nincs velünk! Ifi: 1:4 G: Zsiga Á. 29. ford. Tab Keresztúr 2:0 (0:0) Kiállítva: Olti A. Sajnos a 3 ponton kívül más tétje nem volt a mérkőzésnek, amit a játékvezető hamar eldöntött. Ifi: 1:3 G: Zsiga Á.2, Nemes A. A as bajnokság befejeződött. A felnőtt csapat a 13. helyen végzett. Ez elméletileg azt jelenti, hogy a csapat kiesett a megyei I. osztályból. De reális esély van a további I. osztályú tagságra, amennyiben a megyei II. osztályból feljutók nem vállalják az indulást, illetve ha lesz a megyei I.-től visszalépő egyesület. Az ifjúsági csapat szintén a 13. helyen zárta a küzdelmeket. U16 bajnokság 19. ford. Tab Keresztúr 10:0 20. ford. Keresztúr Somogyvár 0:5 21. ford. Lengyeltóti Keresztúr 7:2 G: Bartha M.2, 22. ford. Keresztúr B.boglár 0:4 Az U16-os csapatunk a 12 csapatból a 11. helyen végzett. Az U13-as csapatunk a 12 csapatból a 8. helyen végzett. Somogyi Zsolt VARRÓNŐKET KERESÜNK MÓRRA! A Robotica Kft. móri partnercége megbízásából varrónőket keres ipari területre. A munkavégzés június közepén indul, addig folyamatosan várjuk országosan a jelentkezőket! Elvárások: varrónői tapasztalat, előny az ipari varrógépen szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: Hosszú távú munkavégzés egy megbízható, stabil vállalatnál Versenyképes fizetés Utazási költségtérítés Szállás biztosítása Munkavégzés helye: Mór Munkaidő: 8 óra, min. 2 műszak (munkaidő keretben) Jelentkezés módja: FIZETÉSI IGÉNY MEGJELÖLÉSÉVEL, fényképes önéletrajzzal ben Marcali tárgymegjelöléssel a hirdetes@tiszacipogyar.hu címre. További információkért érdeklődni lehet a 06 70/ telefonszámon. Eladó szőlőprés, szőlődaráló, fakádak, üvegballonok. Valamint 4-8 éves korú gyermeknek jó állapotú piros, Simano váltós kerékpár. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a 06 20/ telefonszámon. Balaton déli partján, Balatonkeresztúron Balatontól 1,5 km-re csendes, új utcában közművesített, gyümölcsfával telepített építési telek eladó. Gál Lászlóné, mobil: 06 30/ , viragerzsi1@gmail.com. Használt sütőolaj és sütőzsiradék begyűjtését vállaljuk. Cserébe háziszappant adunk. Mosásra, mosakodásra alkalmas minőségi termék. Balatonkeresztúr, Kossuth L. u. 79. Telefon: 70/ Kecsketejes kézműves háziszappan kapható. Bőrproblémákra, érzékeny bőrre gyógyszappanokat, egyéni igények szerint színesillatos szappanokat is készítek. B.keresztúr, Kossuth L. u. 79. Telefon: 70/ Július 31-től megszűnik a Magyar1, TV2, RTL Klub analóg sugárzása, utána digitális berendezéssel foghatók. Régebbi tévékhez dekóder és megfelelő antenna szükséges. Információ: Jakab, telefon: Tanárnő tanítványokat vállal matematika, kémia tantárgyakból. Tel: 06 70/ Zsuzsi fodrászat szeretettel várja kedves vendégeit! Balatonmáriafürdő, Vilma u. 6. Telefon: 06 30/ KUKAC KERT SZERVÍZ! Szakembertől kertgondozás: ingyenes kiszállás, szaktanácsadás, füvesítés, fűnyírás, ültetés, metszés, zöldterület-kezelés. Nagy László, telefon: 06 20/ június Keresztúri Hírmondó 9
10 képgaléria Ballagó Borsika csoportosok Horgászverseny az Övcsatornán Őszidős bohózat Berényben Aszfaltrajzverseny a majálison
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 05. szám 2012. Ígéret hava, május
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 05. szám 2012. Ígéret hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Fehér galamb szállt a házra, Édesanyám, isten áldja! (Népköltés)
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1956: Községi ünnepség a Mindszenty téren Időseink köszöntése
keresztúri hírmondó TRIANON 1920. JÚNIUS 4. PEDAGÓGUSNAPI Magyar népdal- és néptánctalálkozó június 25-én Régészeti terepbejárás Keresztúron
keresztúri hírmondó IX. évfolyam, 6. szám 2011. napisten hava, június PEDAGÓGUSNAPI TRIANON 1920. JÚNIUS 4. Csíksomlyói Babba Mária Csontváry Kosztka Tivadar: Marokkói tanító (1908) Pécs, Csontváry Múzeum
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Önkormányzati számvetés Új nevet kap két utca Lezárul a TDM pályázat
keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május
keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nyitott Balaton kézműves foglalkozás a játszóházban [125 éves
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja IX. évfolyam 1. szám, 2011. Fergeteg hava Január KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2011. JANUÁR TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Vitorlás iskola helyi gyerekeknek a helyes mozgásért Majálisoztunk:
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd
Így ünnepeltünk március idusán. Csak a szövetségeseink mondták el rólunk az igazat Hamis forrásokra épült a magyar őstörténet
A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja V. évfolyam 4. szám, 2007. április Így ünnepeltünk március idusán Magyarnak lenni minden időben! diákjai az ünneplő közönségnek Fotó:
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének
BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2011. április 19-i nyilvános üléséről 2 Jegyzőkönyv Készült a Balatonkeresztúri Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nemzeti ünnep: községi megemlékezés március 15-én a Bél Mátyás
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december Ady Endre: Karácsony Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének,
vállalkozó (52. 26. pont) e)17
e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó
keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 02. szám 2016. böjtelő hava, február
keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 02. szám 2016. böjtelő hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Összegzés az önkormányzat tavalyi évéről Összeírják az ebeket
Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú jegyzőkönyve 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 153/2012./X.24./ kt.határozat: 154/2012./X.24./ kt. határozat: 155/2012./X.24./ kt. határozat:
keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november
keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Munkához látott az új képviselő-testület Könyvtári Napok '56
Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2015. április 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről
290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)
keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április
keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Új aszfaltszőnyeg és hegyi túraútvonal Választottunk: mindent
J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.
J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI. 7. számú JEGYZŐKÖNYV
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HATÁROZATAI 7. számú JEGYZŐKÖNYV 58/2006. (VII.4.) kt. határozat: napirend elfogadása 59/2006. (VII.4.) kt. határozat: A két ülés közötti
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december
Áldott, szép karácsonyt kívánunk Olvasóinknak! keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Szociális tűzifa
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 12. szám, 2008. december
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenõ információs lapja VI. évfolyam 12. szám, 2008. december Balatonkeresztúr Község Képviselõ-testülete és a magam nevében településünk
BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT 2010.évi költségvetés. 2010.évi ktgvetési koncepció. 2008.évi tényleges teljesítés
1 BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT KIADÁS 2010.évi költségvetés BEVÉTEL Szakfeladat megnevezés 2008.évi tényleges teljesítés 2009.évi eredeti ktgvetés 2009.évi módosított ktgvetés 2009.évi tényleges teljesítés
JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VI. évfolyam 6. szám, 2008. június Kétszázötven éves a templomunk Jubileumi ünnepségsorozattal ünnepelte meg községünk
BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE. 30. számú JEGYZŐKÖNYVE. 2013. december 19-ei. nyilvános üléséről
1 BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 30. számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. december 19-ei nyilvános üléséről Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013.
keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 11. szám 2013 Enyészet hava, november
keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 11. szám 2013 Enyészet hava, november Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Így fedezzük fel a világot! Diószedés után a hegyen Szépkorúak
1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án 16 órára összehívott soros testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.
Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 01. szám 2012. Fergeteg hava, Január %DODWRQNHUHV]W~U gqnrupiq\]dwiqdn KDYRQWD PHJMHOHQĘ LQIRUPiFLyV ODSMD Közmeghallgatás január 30-án az iskolában Adjon IIsten Adjon
keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 10. szám 2013 Magvető hava, október
keresztúri hírmondó XI. évfolyam, 10. szám 2013 Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Függetlenség, szabadság! Balatonkeresztúr Község Önkormányzata
K I V O N A T. 294/2012. (VII.27.) Tata Kt. határozata A TÁMOP-3.1.4-12/2 innovatív iskolák fejlesztése pályázat benyújtásáról
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2012.(VIII.1.) önkormányzati
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 03. szám 2012. Kikelet hava, március
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 03. szám 2012. Kikelet hava, március Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1848. március 15. "A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk,
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Jobb időkre várva: nyári emlék a jeges télben (Helyi-Érték rovatunkban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 14-i rendkívüli üléséről a mellékelt jelenléti ív szerint Polics József polgármester köszöntötte
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 12. szám 2012. Álom hava, december
keresztúri hírmondó X. évfolyam, 12. szám 2012. Álom hava, december Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Balatonkeresztúr Önkormányazának Képviselő-testülete és a magam
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi
Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 14-i nyilvános ülésén.
- 1 - ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Ikt.szám: 27-165/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-17/2014. J e g y z ő k ö n y v 2014. december 15-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 06-án megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné Bodor Erzsébet,
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 06. szám 2015 szent iván hava, június Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 06. szám 2015 szent iván hava, június Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Kalendárium Szent Iván hava - Június Juno istennőnek (Jupiter
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016. számú JEGYZŐKÖNYVE 2016. január 19-ei nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült a Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének
K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 48/2012. (IV. 26.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése felvette napirendjére -
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.
KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi
2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-21 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 21.-i
T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.
Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901
Nagyközségi Önkormányzat 8624 Balatonszárszó Hősök tere 1. Telefon: 84/362-501, 362-598, fax: 84/ 362-901 Tisztelt Ingatlantulajdonosok, tisztelt Ügyfeleink! Az előző évekhez hasonlóan ez évben is tájékoztatást
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2013. március 14-i soros ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2013. március 14-i soros ülésén Hozott határozatok: 35/2013./03.14/KT.sz.-tól 59/2013./03.14./KT.sz-ig Hozott rendelet: 7/2013./03. 18./-tól
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Képviselő-testületének 2013. október 08 (kedd) 15:00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Verőce Község Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (2621
JEGYZŐKÖNYV. Orbánné Borsos Anikó jkv. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 7-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Gyanó Józsefné képviselő Haszon
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.
Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:
keresztúri hírmondó Xi. évfolyam, 02. szám 2013 Jégbontó hava, február
keresztúri hírmondó Xi. évfolyam, 02. szám 2013 Jégbontó hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó Betemetett a nagy hó erdőt,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3-11/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18.-án megtartott nyilvános üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat 2008. október 29-én tartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Perpits László, Locker Lászlóné, Faragó József, Ballér József Lajosné,
J e g y z ő k ö n y v
Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december
Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v
Öttevény Község Önkormányzat Képviselő - testülete 2-7/2008 J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. május 8-án 17,00 órakor az öttevényi Polgármesteri
Kelebia Községi. Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 8-án tartott nyílt üléséről. 148/2014.(X.08.) sz. határozat A 0407/8
Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt
50/2013. (II. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat
készült könyvéből: 50/2013. (II. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tóth Imre önkormányzati képviselő által benyújtott, a Hajdúnánási Polgármesteri
K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 10/2010. (II.25.) önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2010. január 23-i ünnepi
T á r g y s o r o z a t:
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú jegyzőkönyv. 2012. április 2. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2. számú jegyzőkönyv 2012. április 2. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 50/2012./ IV.2./kt.határozat: - 2012. április 2-i nyilvános ülés napirendjének elfogadása
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről.
Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 26/2012. (III.29.) kt. határozat: A 2012. március 29-ei ülés napirendjének elfogadása 27/2012. (III.29.)
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv
JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 14/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.
1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk
Bioenergia kiaknázatlan hazai lehetőségek. Anyák napi köszöntő NEVET KAPOTT A SPORTCSARNOK
A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja V. évfolyam 5. szám, 2007. május Anyák napi köszöntő Kedves Édesanyák és Nagymamák! Bonyolult dolgokról beszélni nagyon nehéz. De egyszerű
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október
keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Korszerű középületeink Az idősek köszöntése Mihály-napi koccintás
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói hulladéklerakó melletti erdőterület termelésből való kivonása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén Hozott határozatok: 28-40/2016.(03.10.) Hozott rendeletek: 6-7/2016. (III.16.) 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án
J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű
2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta:
2015. ÉVI HATÁROZATOK Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2015. (I. 22.) SZÁMÚ TESTÜLETI Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az írásos
JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. március 10 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről
ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. március 10 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet
VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.
Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. június 9-én Dunasziget község Önkormányzatának Képviselő-testületének soros nyilvános testületi üléséről. A lakosság részéről 7 fő Jelen vannak: Baranyai László, Belovitz
Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület
Jegyzőkönyv. Készült: Szántód Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009.szeptember 7.napján megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szántód Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009.szeptember 7.napján megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dolgos János polgármester, Kárpáti József, Kovács Zsolt, Kurdiné