DARUK CSŐSZERKEZETBŐL FELÉPÜLŐ ACÉLSZERKEZETÉNEK OPTIMÁLIS MÉRETEZÉSE
|
|
- Ágoston Juhász
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Doktori tézisfüzetei Közlekedésmérnöki Kar Doktori Tanácsa Írta: Horváth Pál DARUK CSŐSZERKEZETBŐL FELÉPÜLŐ ACÉLSZERKEZETÉNEK OPTIMÁLIS MÉRETEZÉSE című témakörből, amellyel a PhD fokozat elnyerésére pályázik Budapest 2007
2 Az értekezés bírálatai és a védésről készült jegyzőkönyv a Közlekedésmérnöki Kar Dékáni Hivatalában megtekinthetők. 2
3 1. A kutatási előzményei, célkitűzések Az ipari forradalom kezdete óta a társadalmak acéligénye folyamatosan növekszik. A magyarországi felhasználás 2005-ben elérte a 2,4 millió tonnát, amelyből közel 10% az acélszerkezetgyártás részaránya. Ekkora mennyiségnél az optimálás révén elérhető megtakarítás hatékony eszköz a piaci szereplők kezében a versenyképesség növelésére. A Pannon Egyetem Géptan Tanszékén, a Darmstadti Műszaki Egyetemmel közösen, az 1980-as évek elejétől folyik kutatómunka az optimálás terén, amelynek során kidolgoztuk több acélipari technológia költségbecslésének módszerét. Munkám is ennek a kutatásnak szerves folytatása. Dolgozatomban az alábbi célokat tűztem ki: célfüggvény megfogalmazása térben változó geometriájú acélszerkezet esetére, a korlátozási feltételek meghatározása az Eurocode 3 előírásainak és a sajátfrekvenciának figyelembevételével, az elkészített függvény és feltételek alapján konkrét szerkezet optimálása, hasonlóságelméleti alapon modell készítése és a számított eredmények ellenőrzése. 2. Az elvégzett kutatás módszerei Az acélszerkezet optimálás és a rácsos tartók irodalmának feldolgozása alapján megvizsgáltam, milyen módszereket alkalmaznak ma a nemzetközi kutatómunkában. Megállapítható, hogy az új kutatások véletlenen alapuló optimálási eljárásokat (evolúciós, genetikus, illetve más természetben megfigyelt technikák szerinti algoritmust) alkalmaznak, és az európai kutatók korlátozási feltételként az Eurocode 3 előírásait használják. Az irodalom, a tanszéki kutatások és saját eredmények alapján megfogalmaztam egy változó geometriájú acélszerkezet optimálására alkalmas célfüggvényt, ami az alábbi költségösszetevőket veszi számításba: az anyagköltséget, a vágás, darabolás költségét, az élelőkészítés, a hegesztés, a tisztítás és a festés költségét. A korlátozási feltételek a geometriai méretekre, a helyi horpadásra, a maximális feszültségekre, a kihajlásra, a hegesztési feszültségekre, az övrúd 3
4 képlékennyé válására, a csomópont nyírási kiszakadására, a minimális lehajlásra, a sajátfrekvenciára és a gyártástechnológiából adódó méretekre vonatkoztak. A szakirodalom tanulmányozása során megállapítottam, hogy rácsos tartó kialakítása kör keresztmetszetű csövekből a leggazdaságosabb, amelynek ellenőrzésére elvégeztem a számításokat kör keresztmetszetre és zártszelvényre. Az eredményekből megállapítható, hogy nagy rúderőknél a zártszelvény költsége alacsonyabb. A csomópontokban nagy pótlólagos hajlítónyomaték lép fel, ha az excentricitás értéke (e), a középvonaltól kifelé az átmérő értékének negyedét meghaladja. Ezért a kialakításánál az átlapolt K csomópontot választottam (az átlapolás mértéke 50 %), mert ellenkező esetben az övek és a rudak által bezárt szög nem haladhatná meg a 60 o -ot. (Ez a kitétel az Ø 114 mm-es övrúd és Ø 89 mm-es rácsrúdra érvényes). Az öv és a rácsrúd által bezárt szögre vonatkozó ilyen korlátozás a változó geometria kialakítását hátrányosan befolyásolná. Munkám során két módszert alkalmaztam és hasonlítottam össze. Az első a számítógépes szimulációs modellezési módszer, a második pedig a fizikai modellszerkezeten történő vizsgálat. A probléma modellezése során, a felsorolt kritériumok alapján, elvégeztem egy változó magasságú, de állandó szélességű darugém optimálását a COMSOL 3.2 és a GEATbx programok segítségével MATLAB környezetben. A geometriai függvényt egy c = (h 2 h 1 ) / 10 változó bevezetésével készítettem el. Minden csomópont koordinátáinak értéke kifejezhető c-vel, és meghatározható az egyes rudak hossza. Vizsgáltam, hogy a geometria változása és a különböző szilárdsági tulajdonságú és költségű anyagok hogyan befolyásolják a gyártási költséget. Az elkészített optimálás alapján vizsgáltam a költségérzékenységet, hogyan befolyásolják az egyes változók a célfüggvény értékét. Hasonlóságelmélet segítségével modellszerkezetet készítettem és vizsgáltam a számított és mért eredmények egyezőségét, kutattam a különbségek okát. A méréseket Hottinger HB Spider 8-as mérőműszerrel végeztem, míg a felhasznált mérőszoftver Catman express volt. A feszültséget két nyúlásmérő-bélyeggel fél Weatstonehidas elven, a lehajlást induktív elven működő elmozdulás mérővel, míg a sajátfrekvenciát gyorsulásmérővel mértem. Az eredmények 4
5 reprodukálhatóságának érdekében a méréseket alkalommal megismételtem. Számítással vizsgáltam a széllökéseket az un. dinamikus szél ütközésnövelő tényező segítségével és megállapítottam, hogy a szabvány által előírt biztonsági tényező nagyobb, mint a számított érték. Ezért nem szükséges figyelembe venni a dinamikus tényezőt, köszönhetően a kör keresztmetszetű rudak előnyös szélellenállásának. Összehasonlító számításokat végeztem a darugém sajátfrekvenciájára. Mind az optimáló COMSOL program, mind az AxisVM 7 program számol sajátfrekvenciát, amelyek közel azonos értékeket eredményeztek. Közelítő számításra alkalmas módszereket hasonlítottam össze, hogy megállapítsam, mennyire alkalmasak gyors sajátfrekvencia meghatározására. A vízszintes síkban konzolos, a függőleges síkban kéttámaszú, konzolos tartóként modellezve a gémet, számítottam az első hajlító lengéseket és megállapítottam, hogy a végeselemes programokkal összehasonlítva jó közelítő eredményt szolgáltattak. 3. Új tudományos eredmények A dolgozatban bemutatott munka alapján az alábbi tézisekben megfogalmazott új eredmények születtek: 1. tézis Az állandó magasságú és szélességű térbeli szerkezetek optimálására alkalmazott mechanikai módszerek és modellek általánosításával térben változó geometriájú rácsos szerkezetek költség optimálására széles körben alkalmazható mechanikai modellt dolgoztam ki (3.3. és 3.4. fejezet). Megfogalmaztam a célfüggvényt, ami az anyag és gyártási költségeket foglalja magában. A gyártási költségek összeállításánál figyelembe vettem a nagyméretű acélszerkezet csomópontjainál a CO 2 védőgázos hegesztés jelentős mellékidő szükségletét. A célfüggvényt korábbi munkáim és a tanszéki kutatások eredményei alapján fogalmaztam meg. Független változóknak a szerkezet rúdjainak hosszát, átmérőjét és falvastagságát tekintettem. A korlátozási feltételeket az Eurocode 3-as szabvány alapján állítottam össze. A korlátozások a húzott és nyomott rudak megengedett feszültségére, a csomópontok szilárdságára, az övrúd képlékennyé válására, a rudak horpadására és nyírási kiszakadására, 5
6 valamint a geometriai méretek korlátozására vonatkoztak. Figyelembe vettem a rácsos tartó lehajlására és a sajátfrekvenciájának korlátozására vonatkozó feltételeket is. A modell alkalmas tömör rudakból, csőszelvényből és zártszelvényből készült konstrukciók vizsgálatára. 2. tézis A kidolgozott modell segítségével optimáltam egy változó magasságú, állandó szélességű darugém elkészítésének költségét. A számítást genetikus algoritmus (GEATbx) segítségével, és COMSOL végeselemes programmal végeztem, amelyek egyaránt MATLAB környezetben futnak. A GEATbx programrész végzi az optimálást, míg a COMSOL program a szilárdsági ellenőrzést. Elvégeztem az optimálást cső- és zártszelvényű keresztmetszetre, valamint vizsgáltam a költségek és az anyagminőség összefüggését S235, S275 és S355-ös anyagminőség esetén. Megállapítottam, hogy a változó gémmagasság, az S235-ös anyag választásakor csőkeresztmetszetnél 5,4 %, zártszelvény esetében pedig 5,7 % költség megtakarítást tesz lehetővé az állandó magasságú szerkezethez képest. Megállapítottam, hogy a jobb szilárdsági jellemzőkkel rendelkező S355 jelű anyag használata lényegesen nagyobb költséget eredményez (36 %, illetve 40 %), és eközben a szerkezet tömege 6,8 %-kal illetve 2 %-kal csökken (az első érték a csőszelvényre, a második a zártszelvényre vonatkozik). Így a súlycsökkenés a drágább anyag miatti költségnövekedést nem egyenlíti ki. S275-ös anyagminőségnél a költségek 10,7 % és 14,7 %-al nagyobbak, addig a súlycsökkenés 5,2 % és 1,3 % (az összehasonlítás alapja minden esetben az S235-ös anyagú csőkeresztmetszet, mert ennek a költsége a legkisebb). 3. tézis Különböző típusú szelvények (kör, zártszelvény) esetén a célfüggvény és a korlátozási feltételek egyszerűen módosíthatók. Az övrúd képlékennyé-válásának korlátozásakor más-más egyenlet érvényes kör keresztmetszet és zártszelvény esetén. Azonos szelvény 6
7 területű övrudak (Ø 114x3,6 mm-es cső illetve 80x4 mm-es zártszelvény) esetén a következőket állapítottam meg: Cső keresztmetszet esetében a rácsrúd falvastagsága az övhorpadási határerőt nem befolyásolja, és a határerő az átmérő növelésével párhuzamosan degresszíven növekszik. Ha a rácsrúd külső átmérője eléri a övrúd külső átmérőjének 78 %-át, akkor a rácsrúdban megengedhető feszültség a folyáshatár 40 %-a alá csökken. Ilyen esetben gazdaságosabb a zártszelvény alkalmazása. Zártszelvény esetében a határerő számításnál a rácsrúd falvastagságát is figyelembe kell venni és a határerő a keresztmetszet területtel arányosan nő. Két azonos keresztmetszetű négyzetes zártszelvény esetén a kisebb külső oldal hosszúságú, de nagyobb falvastagságú rúdnál nagyobb a határerő. A költségek elemzése során megállapítottam, hogy az irodalomban található megállapítás, amely szerint a csőből készült szerkezet olcsóbb, mint a zártszelvényből készült csak akkor igaz, ha a rácsrúd/övrúd külső átmérők aránya 78 %-nál kisebb. Másutt az szerepel az irodalomban, hogy a zártszelvény gyártási költsége kisebb mint a csőszelvényből készült szerkezeteké. A számításaim ennek ellenkezőjét bizonyították. A zártszelvény gyártási költsége a három anyagminőség esetén átlagosan 2,3 %-kal nagyobb, mint a csőszelvényre vonatkozó érték. Érzékenységvizsgálattal megállapítottam, hogy a célfüggvény értékét a vizsgált 10 változó közül a d 2 (oldalsíkbeli rácsrúd átmérő) változtatása befolyásolja a legjobban. 4. tézis A mechanikai modell alapján számított eredmények ellenőrzése céljából elkészítettem a gém fizikai modelljét. Hasonlóságelmélet alapján meghatároztam a gémmodell-szerkezet főméreteit (l, l 1, l 2, d 1, v 1 és h 1 ). A számításnál a hasonlóság alapjául a gém szélső szálának feszültségét választottam, amely nem érzékeny az övrudak átmérő és falvastagság értékére. A modellszerkezet többi méretét, a rúderőket és az elmozdulásokat COMSOL és AxisVM programokkal számoltam (4.2. fejezet). 7
8 Megállapítottam, hogy a nagyméretű szerkezetek modellezéséhez a geometriai hasonlóságelméleti feltételek kielégítése nem elégséges, hanem egyidejűleg a már említett korlátozási feltételeket is teljesítenie kell a fizikai modellnek. A modellszerkezeten különböző méréseket végeztem. A mérési adatok feldolgozása alapján megállapítottam, hogy a számított és a mért feszültségek között az eltérés nem számottevő (0,5 %). Nagyobb a különbség a lehajlás és a sajátfrekvencia mérési eredményeknél. Ennek oka a tervezettnél nagyobb hegesztési varratméret, illetve a modell megfogása lehet. A kisebb hőbevitel érdekében és a hasonlóság miatt CO 2 védőgázos, fogyóelektródás ívhegesztést alkalmaztunk, amellyel a szerkezet nehezebb és merevebb lett. Elvégeztem a számítást a hegesztési varrat megnövelt tömegével. Megállapítottam, hogy az eredmények alakulását nem a varratméret befolyásolja jelentősen, hanem a számított és tényleges megfogások rugalmassága közötti eltérés. Rugalmas megfogás esetén meghatároztam a feszültségeket, a sajátfrekvenciákat és az elmozdulást. A számított eredmények 6200 kn/m rugóállandónál közelítették meg legjobban a mért értékeket. 5. tézis Analitikus közelítő módszerrel meghatároztam a gém vízszintes és függőleges síkbeli hajlító rezgéseinek sajátfrekvenciáját. Az első rezgésképet, a vízszintes síkbeli hajlító rezgést, a végén befogott konzolos tartóval közelítettem, és a kontinuum-modellt alkalmaztam. A végeselemes programmal számított és a fenti módszerrel meghatározott érték eltérése 3 %. A Rayleigh-féle közelítő eljárással meghatároztam a függőleges síkbeli hajlító rezgés első sajátfrekvenciáját. Megállapítottam, hogy ha az önsúlyból adódó terhelést a rezgésképnek megfelelően (azaz: a tömeget a konzolon felfelé hatóként) vesszük fel, a végeselemes programokkal és a közelítő számítással kapott értékek közötti eltérés elfogadhatóan kicsi (6,9 %). 8
9 4. A tudományos eredmények hasznosulása Az eredmények igazolták, hogy a változó geometriájú szerkezet optimálása jelentős költségmegtakarításhoz vezet, ezért a módszer az iparban közvetlenül hasznosítható. A kidolgozott korlátozási feltételek gyakorlatilag változás nélkül alkalmazhatóak, míg a célfüggvény viszonylag egyszerűen módosítható. A módszerrel bármilyen változó geometriájú szerkezet optimálható, amelynek alakja függvénnyel leírható. Munkámban kör és négyzet keresztmetszetet alkalmaztam, de a program minden szabványos keresztmetszet kezelésére képes. A kidolgozott mérési módszer és a kapott eredmények az oktatásban közvetlenül hasznosíthatók. JELÖLÉSEK jelölés: magyarázat: mértékegység: c geometriai változó h 1 a gém minimális magassága [m] h 2 a gém maximális magassága [m] d 1 az övrúd külső átmérője [m] l a gém hossza, fesztáv [m] l 1 a gém hossza a felfüggesztés alatt [m] l 2 a gém konzolrészének hossza [m] v 1 az övrúd falvastagsága [m] 9
10 5. Az értekezés témaköréből készült közlemények jegyzéke Idegen nyelvű lektorált cikkek [1] Timár, I., Horváth, P., Borbély T.: Optimization of a welded I- section frame with size limitation. Metal Stuctures, Rotterdam, Millpress, 2003, p.: [2] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Optimierung von profilierten Sandwichbalken. Stahlbau, 72 (2003) No. 2. p.: [3] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Optimization of Cylindrical Sandvich Constructions. Publ. Univ of Miskolc, Series C, Mechanical Engineering, 48 (1999), p.: [4] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Optimization of framework construction. Strojírenska Technologie, 8 (2003), No. 1. p.: [5] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T: Optimization of Sandwich Constructions. MicroCAD 99 Miskolc, February 24-25, 1999, Section K, p.: Magyar nyelvű cikk [6] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Profilos szendvicstartók optimális méretezése. Gép, 50 (1999), No. 1. p.: Lektorált konferencia kiadványban megjelent cikkek [7] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Hengeres szendvicshéj optimálása. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, VIII. Országos Gépész Találkozó, Marosvásárhely, 2000, p.: [8] Timár, I., Horváth, P., Borbély, T.: Keretszerkezet optimálása. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, VII. Országos Gépész Találkozó, Félixfürdő, 1999, p.: [9] Timár, I., Horváth, P., Lisztes, I.: Rácsos tartó optimálása. OGÉT 2006, XIV. Nemzetközi Gépész Találkozó, Marosvásárhely, 2006, április 27-30, p.: [10] Timár, I., Horváth, P., Lisztes, I.: Rácsos tartó modellezése. Műszaki Szemle, Kolozsvár 38 (2007), p.: Konferencia előadások [11] Timár, I., Horváth, P.: Optimization and Cost Estimation in Production Engineering. Developing Tendencies of Production Engineering Miskolc, 2002, September 02, (Poster). 10
DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK. Acélszerkezetek II. IV. Előadás
DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK Acélszerkezetek II IV. Előadás Rácsos tartók szerkezeti formái, kialakítása, tönkremeneteli módjai. - Rácsos tartók jellemzói - Méretezési kérdések
DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK. Acélszerkezetek II. VI. Előadás. Rácsos tartók hegesztett kapcsolatai.
DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK Acélszerkezetek II VI. Előadás Rácsos tartók hegesztett kapcsolatai. - Tönkremeneteli módok - Méretezési kérdések - Csomóponti kialakítások Összeállította:
Szilárd töltetű hőtároló optimális kialakítása
Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola Szilárd töltetű hőtároló optimális kialakítása PhD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Borbély Tibor okleveles gépészmérnök Témavezető: Dr. habil
Fa- és Acélszerkezetek I. 1. Előadás Bevezetés. Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus
Fa- és Acélszerkezetek I. 1. Előadás Bevezetés Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus Okt. Hét 1. Téma Bevezetés acélszerkezetek méretezésébe, elhelyezés a tananyagban Acélszerkezetek használati területei
CONSTEEL 8 ÚJDONSÁGOK
CONSTEEL 8 ÚJDONSÁGOK Verzió 8.0 2013.11.20 www.consteelsoftware.com Tartalomjegyzék 1. Szerkezet modellezés... 2 1.1 Új szelvénykatalógusok... 2 1.2 Diafragma elem... 2 1.3 Merev test... 2 1.4 Rúdelemek
Gyakorlat 04 Keresztmetszetek III.
Gyakorlat 04 Keresztmetszetek III. 1. Feladat Hajlítás és nyírás Végezzük el az alábbi gerenda keresztmetszeti vizsgálatait (tiszta esetek és lehetséges kölcsönhatások) kétféle anyaggal: S235; S355! (1)
Gyakorlat 03 Keresztmetszetek II.
Gyakorlat 03 Keresztmetszetek II. 1. Feladat Keresztmetszetek osztályzása Végezzük el a keresztmetszet osztályzását tiszta nyomás és hajlítás esetére! Monoszimmetrikus, hegesztett I szelvény (GY02 1. példája)
ACÉLSZERKEZETEK I. LEHÓCZKI Bettina. Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Építőmérnöki Tanszék. [1]
ACÉLSZERKEZETEK I. LEHÓCZKI Bettina Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék E-mail: lehoczki.betti@gmail.com [1] ACÉLSZERKEZETEK I. Gyakorlati órák időpontjai: szeptember 25. október 16. november
Öszvér oszlopok kialakítása, THÁ, nyírt kapcsolatok, erőbevezetés környezete. 2. mintapélda - oszlop méretezése.
Öszvérszerkezetek 4. előadás Öszvér oszlopok kialakítása, THÁ, nyírt kapcsolatok, erőbevezetés környezete. 2. mintapélda - oszlop méretezése. készítette: 2016.11.11. Tartalom Öszvér oszlopok szerkezeti
Leggyakoribb fa rácsos tartó kialakítások
Fa rácsostartók vizsgálata 1. Dr. Koris Kálmán, Dr. Bódi István BME Hidak és Szerkezetek Tanszék Leggakoribb fa rácsos tartó kialakítások Változó magasságú Állandó magasságú Kis mértékben változó magasságú
Frissítve: Csavarás. 1. példa: Az 5 gyakorlat 1. példájához hasonló feladat.
1. példa: Az 5 gyakorlat 1. példájához hasonló feladat. Mekkora a nyomatékok hatására ébredő legnagyobb csúsztatófeszültség? Mekkora és milyen irányú az A, B és C keresztmetszet elfordulása? Számítsuk
Teherfelvétel. Húzott rudak számítása. 2. gyakorlat
Teherfelvétel. Húzott rudak számítása 2. gyakorlat Az Eurocode 1. részei: (Terhek és hatások) Sűrűségek, önsúly és az épületek hasznos terhei (MSZ EN 1991-1-1) Tűznek kitett tartószerkezeteket érő hatások
Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez
Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez Pécs, 2015. június . - 2 - Tartalomjegyzék 1. Felhasznált irodalom... 3 2. Feltételezések... 3 3. Anyagminőség...
CAD-CAM-CAE Példatár
CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAx rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: VEM Rúdszerkezet sajátfrekvenciája ÓE-A05 alap közepes haladó
Gyakorlati útmutató a Tartók statikája I. tárgyhoz. Fekete Ferenc. 5. gyakorlat. Széchenyi István Egyetem, 2015.
Gyakorlati útmutató a tárgyhoz Fekete Ferenc 5. gyakorlat Széchenyi István Egyetem, 015. 1. ásodrendű hatások közelítő számítása A következőkben egy, a statikai vizsgálatoknál másodrendű hatások közelítő
HELYI TANTERV. Mechanika
HELYI TANTERV Mechanika Bevezető A mechanika tantárgy tanításának célja, hogy fejlessze a tanulók logikai készségét, alapozza meg a szakmai tantárgyak feldolgozását. A tanulók tanulási folyamata fejlessze
Határfeszültségek alapanyag: σ H = 200 N/mm 2, σ ph = 350 N/mm 2 ; szegecs: τ H = 160 N/mm 2, σ ph = 350 N/mm 2. Egy szegecs teherbírása:
ervezze meg az L10.10.1-es szögacélpár eltolt illesztését L100.100.1-es hevederekkel és Ø1 mm-es szegecsekkel. nyagminőség: 8, szegecs: SZ. atárfeszültségek alapanyag: 00 /mm, p 50 /mm szegecs: τ 160 /mm,
TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT
Dr. Nyitrai János Dr. Nyolcas Mihály TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek III. tantárgyhoz Kézirat 2012 TERVEZÉS KATALÓGUSOKKAL KISFELADAT "A" típusú feladat: Pneumatikus
Magasépítési acélszerkezetek
Magasépítési acélszerkezetek Egyhajós acélszerkezetű csarnok tervezése Szabó Imre Gábor Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék 1. ábra. Acél csarnoképület tipikus hierarchikus
Anyagvizsgálatok. Mechanikai vizsgálatok
Anyagvizsgálatok Mechanikai vizsgálatok Szakítóvizsgálat EN 10002-1:2002 Célja: az anyagok egytengelyű húzó igénybevétellel szembeni ellenállásának meghatározása egy szabványosan kialakított próbatestet
Toronymerevítık mechanikai szempontból
Andó Mátyás: Toronymerevítık méretezése, 9 Gépész Tuning Kft. Toronymerevítık mechanikai szempontból Mint a neve is mutatja a toronymerevítık használatának célja az, hogy merevebbé tegye az autó karosszériáját
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: ACÉLSZERKEZETEK Tárgykód: PMKSTNE050 Heti óraszám 1 : 2 ea, 2 / 1 gy, 0 lab Kreditpont: 4 / 4 / 3 / 2 Szak(ok)/ típus 2 : Építőmérnök BSc / Gépészmérnök BSc.,
Tervezés katalógusokkal kisfeladat
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Számítógépes tervezés, méretezés és gyártás (BME KOJHM401) Tervezés katalógusokkal kisfeladat Járműelemek és Járműszerkezetanalízis Tanszék Ssz.:...... Név:.........................................
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata Témavezetı: Dr. Dunai László Készítette: Kövesdi Balázs Bevezetés Korábbi eredmények rövid áttekintése Kísérletek bemutatása és értékelése Új kutatási irányok
Öszvér oszlopok kialakítása, THÁ, nyírt kapcsolatok, erőbevezetés környezete. 2. mintapélda - oszlop méretezése.
Öszvérszerkezetek 4. előadás Öszvér oszlopok kialakítása, THÁ, nyírt kapcsolatok, erőbevezetés környezete. 2. mintapélda - oszlop méretezése. készítette: 2012.10.27. Tartalom Öszvér oszlopok szerkezeti
A= a keresztmetszeti felület cm 2 ɣ = biztonsági tényező
Statika méretezés Húzás nyomás: Amennyiben a keresztmetszetre húzó-, vagy nyomóerő hat, akkor normálfeszültség (húzó-, vagy nyomó feszültség) keletkezik. Jele: σ. A feszültség: = ɣ Fajlagos alakváltozás:
TERMÉKTERVEZÉS NUMERIKUS MÓDSZEREI. 1. Bevezetés
TERMÉKTERVEZÉS NUMERIKUS MÓDSZEREI Dr. Goda Tibor egyetemi docens Gép- és Terméktervezés Tanszék 1. Bevezetés 1.1. A végeselem módszer alapjai - diszkretizáció, - szerkezet felbontása kicsi szabályos elemekre
Rákóczi híd próbaterhelése
Rákóczi híd próbaterhelése Dr. Kövesdi Balázs egyetemi docens, BME Dr. Dunai László egyetemi tanár, BME Próbaterhelés célja - programja Cél: Villamos forgalom elindítása előtti teherbírás ellenőrzése helyszíni
2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:
2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 24. Leadás dátuma: 2008. 10. 01. 1 1. Mérések ismertetése Az 1. ábrán látható összeállításban
Tartószerkezetek I. (Vasbeton szilárdságtan)
Tartószerkezetek I. (Vasbeton szilárdságtan) Szép János 2012.10.11. Vasbeton külpontos nyomása Az eső ágú σ-ε diagram miatt elvileg minden egyes esethez külön kell meghatározni a szélső szál összenyomódását.
CONSTEEL 7 ÚJDONSÁGOK
CONSTEEL 7 ÚJDONSÁGOK Verzió 7.0 2012.11.19 www.consteelsoftware.com Tartalomjegyzék 1. Szerkezet modellezés... 2 1.1 Új makró keresztmetszeti típusok... 2 1.2 Támaszok terhek egyszerű külpontos pozícionálása...
TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6.
statikai számítás Tsz.: 51.89/506 TARTALOMJEGYZÉK 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1. Anyagminőségek 6.. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. 3. A VASBETON LEMEZ VIZSGÁLATA 7. 3.1 Terhek 7. 3. Igénybevételek
SZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS + STATIKAI SZÁMÍTÁS
454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz: 16/8 Iváncsa Faluház felújítás 454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz.: 16/8 Építtető: Iváncsa Község Önkormányzata Iváncsa, Fő utca 61/b. Fedélszék ellenőrző számítása
Használhatósági határállapotok. Alakváltozások ellenőrzése
1.GYAKORLAT Használhatósági határállapotok A használhatósági határállapotokhoz tartozó teherkombinációk: Karakterisztikus (repedésmentesség igazolása) Gyakori (feszített szerkezetek repedés korlátozása)
Központosan nyomott vasbeton oszlop méretezése:
Központosan nyomott vasbeton oszlop méretezése: Központosan nyomott oszlopok ellenőrzése: A beton által felvehető nyomóerő: N cd = A ctot f cd Az acélbetétek által felvehető nyomóerő: N sd = A s f yd -
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ACÉLSZERKEZETEK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOHSAT42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám előadás
Cölöpcsoport elmozdulásai és méretezése
18. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. április Cölöpcsoport elmozdulásai és méretezése Program: Fájl: Cölöpcsoport Demo_manual_18.gsp A fejezet célja egy cölöpcsoport fejtömbjének elfordulásának,
Rugalmas állandók mérése (2-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv
(-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv Készítette:,... Beadás ideje:.. 9. /9 A mérés leírása: A mérés során különbözõ alakú és anyagú rudak Young-moduluszát, valamint egy torziós szál torziómoduluszát akarjuk
Fa- és Acélszerkezetek I. 11. Előadás Faszerkezetek II. Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus
Fa- és Acélszerkezetek I. 11. Előadás Faszerkezetek II. Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus Tartalom Méretezés az Eurocode szabványrendszer szerint áttekintés Teherbírási határállapotok Húzás Nyomás
Tartószerkezetek tervezése tűzhatásra - az Eurocode szerint
Tartószerkezetek tervezése tűzhatásra - az Eurocode szerint Dr. Horváth László egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszék Tartalom Mire ad választ az Eurocode?
Acélszerkezetek. 3. előadás 2012.02.24.
Acélszerkezetek 3. előadás 2012.02.24. Kapcsolatok méretezése Kapcsolatok típusai Mechanikus kapcsolatok: Szegecsek Csavarok Csapok Hegesztett kapcsolatok Tompavarrat Sarokvarrat Coalbrookdale, 1781 Eiffel
Fa- és Acélszerkezetek I. 8. Előadás Kapcsolatok II. Hegesztett kapcsolatok. Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus
Fa- és Acélszerkezetek I. 8. Előadás Kapcsolatok II. Hegesztett kapcsolatok Dr. Szalai József Főiskolai adjunktus I. ZH STATIKA!!! Gyakorlás: Mechanikai példatár I. kötet (6.1 Egyenes tengelyű tartók)
AxisVM rácsos tartó GEOMETRIA
AxisVM rácsos tartó Feladat Síkbeli rácsos tartó igénybevételeinek meghatározás. A rácsostartó övei legyenek I200 szelvényűek. A rácsrudak legyenek 80x80x4 zártszelvényűek Indítás A program elindításához
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 213. október 8. Javítva: 213.1.13. Határozzuk
Műszaki Tudományi Kar Szerkezetépítési és Geotechniaki Tanszék szervezésében TMDK tábor
Talajok és szerkezetek dinamikai vizsgálata szeizmikus tervezéshez tudományos diákkör keretében című tehetséggondozó tábor 4. CSOPORT HALADASI NAPLÓ 2. Mérés címe: Acél konzolos gerenda dinamikus vizsgálata
Nagyszilárdságú acélhidak Innovatív méretezési eljárások fejlesztése
Nagyszilárdságú acélhidak Innovatív méretezési eljárások fejlesztése Dr. Kövesdi Balázs egyetemi docens Bevezetés - célkitűzés Különösen nagyszilárdságú acélok (S500 S960) - járműiparban, hajógyártásban
Kizárólag oktatási célra használható fel!
DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR, ÉPÍTŐMÉRNÖKI TANSZÉK Acélszerkezetek II III. Előadás Vékonyfalú keresztmetszetek nyírófeszültségei - Nyírófolyam - Nyírási középpont - Shear lag hatás - Csavarás Összeállította:
Mozgásvizsgálatok. Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán
Mérnökgeodézia II. Ágfalvi Mihály - Tóth Zoltán Célja: Várható elmozdulások előrejelzése (erőhatások alatt, Siógemenci árvízkapu) Már bekövetkezett mozgások okainak vizsgálata (Pl. kulcsi löszpart) Laboratóriumi
Földrengésvédelem Példák 1.
Rezgésidő meghatározása, válaszspektrum-módszer Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék 017. március 16. A példák kidolgozásához felhasznált irodalom: [1]
10. ELŐADÁS E 10 TARTÓSZERKEZETEK III. SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Az ábrák forrása:
SZÉCHNYI ISTVÁN GYTM TARTÓSZRKZTK III. lőadó: Dr. Bukovics Ádám Az ábrák forrása:. LŐADÁS [1] Dr. Németh György: Tartószerkezetek III., Acélszerkezetek méretezésének alapjai [2] Halász Ottó Platthy Pál:
STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY
STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY L1=1,00m L2=2,00m L3=3,00m elemekből csavarkötéssel összeállított L= 9m támaszközű Rácsos tartó SZILÁRDSÁGI ELLENŐRZÉSE Eurocode szabványok szerint Készítette: Körtvélyi Róbert okl.
Mikrocölöp alapozás ellenőrzése
36. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2017. június Mikrocölöp alapozás ellenőrzése Program: Fájl: Cölöpcsoport Demo_manual_en_36.gsp Ennek a mérnöki kézikönyvnek a célja, egy mikrocölöp alapozás ellenőrzésének
Acélszerkezetek I. Gyakorlati óravázlat. BMEEOHSSI03 és BMEEOHSAT17. Jakab Gábor
Acélszerkezetek I. BMEEOHSSI0 és BMEEOHSAT17 Gakorlati óravázlat Készítette: Dr. Kovács Nauzika Jakab Gábor A gakorlatok témája: 1. A félév gakorlati oktatásának felépítése. A szerkezeti acélanagok fajtái,
ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA
34 521 06-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 34 521 06 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Gépészeti
Dr. Fenyvesi Olivér Dr. Görög Péter Megyeri Tamás. Budapest, 2015.
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐANYAGOK ÉS MAGASÉPÍTÉS TANSZÉK GEOTECHNIKA ÉS MÉRNÖKGEOLÓGIA TANSZÉK Készítette: Konzulensek: Csanády Dániel Dr. Lublóy Éva Dr. Fenyvesi
KRITIKUS KÉRDÉS: ACÉL ELEMEK
KRITIKUS KÉRDÉS: ACÉL ELEMEK KRITIKUS HŐMÉRSÉKLETE Dr. Horváth László egyetem docens Acélszerkezetek tűzvédelmi tervezése workshop, 2018. 11.09 TARTALOM Acél elemek tönkremeneteli folyamata tűzhatás alatt
Segédlet: Kihajlás. Készítette: Dr. Kossa Attila BME, Műszaki Mechanikai Tanszék május 15.
Segédlet: Kihajlás Készítette: Dr. Kossa ttila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 2012. május 15. Jelen segédlet célja tömören összefoglalni a hosszú nyomott rudak kihajlásra történő ellenőrzését.
ACÉLSZERKEZETEK TŰZVÉDELMI TERVEZÉSE WORKSHOP KÖNNYŰSZERKEZETEK OPTIMÁLIS TŰZVÉDELMI MEGOLDÁSAI
ACÉLSZERKEZETEK TŰZVÉDELMI TERVEZÉSE WORKSHOP KÖNNYŰSZERKEZETEK OPTIMÁLIS TŰZVÉDELMI MEGOLDÁSAI TŰZÁLLÓSÁG ÉS SZÜKSÉGES RÉTEGVASTAGSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK LÉPÉSEI I. TERMIKUS HATÁS FELVÉTELE: gázhőmérséklet
Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához
Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához A rugók olyan gépelemek, amelyek mechanikai energia felvételére, tárolására alkalmasak. A tárolt energiát, erő vagy nyomaték formájában képesek
TERMÉKSZIMULÁCIÓ. Dr. Kovács Zsolt. Végeselem módszer. Elıadó: egyetemi tanár. Termékszimuláció tantárgy 6. elıadás március 22.
TERMÉKZIMULÁCIÓ Végeselem módszer Termékszimuláció tantárgy 6. elıadás 211. március 22. Elıadó: Dr. Kovács Zsolt egyetemi tanár A végeselem módszer lényege A vizsgált, tetszıleges geometriai kialakítású
A.2. Acélszerkezetek határállapotai
A.. Acélszerkezetek határállapotai A... A teherbírási határállapotok első osztálya: a szilárdsági határállapotok A szilárdsági határállapotok (melyek között a fáradt és rideg törést e helyütt nem tárgyaljuk)
Navier-formula. Frissítve: Egyenes hajlítás
Navier-formula Akkor beszélünk egyenes hajlításról, ha a nyomatékvektor egybeesik valamelyik fő-másodrendű nyomatéki tengellyel. A hajlítást mindig súlyponti koordinátarendszerben értelmezzük. Ez még a
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA KONFERENCIA 2010 GÁBOR DÉNES FŐISKOLA CSUKA ANTAL TARTALOM A KÍSÉRLET ÉS MÉRÉS JELENTŐSÉGE A MÉRNÖKI GYAKORLATBAN, MECHANIKAI FESZÜLTSÉG
Építészeti tartószerkezetek II.
Építészeti tartószerkezetek II. Vasbeton szerkezetek Dr. Szép János Egyetemi docens 2019. 05. 03. Vasbeton szerkezetek I. rész o Előadás: Vasbeton lemezek o Gyakorlat: Súlyelemzés, modellfelvétel (AxisVM)
Vasbeton tartók méretezése hajlításra
Vasbeton tartók méretezése hajlításra Képlékenység-tani méretezés: A vasbeton keresztmetszet teherbírásának számításánál a III. feszültségi állapotot vesszük alapul, amelyre az jellemző, hogy a hajlításból
Mozgatható térlefedő szerkezetek
Mozgatható térlefedő szerkezetek TDK Konferencia 2010 Szilárdságtani és tartószerkezeti szekció Tartalomjegyzék 1 Absztrakt 2 Bevezetés 3 Az alakzat mozgásának görbületre gyakorolt hatása 4 Teljes összenyomódás
A végeselem módszer alapjai. 2. Alapvető elemtípusok
A végeselem módszer alapjai Előadás jegyzet Dr. Goda Tibor 2. Alapvető elemtípusok - A 3D-s szerkezeteket vagy szerkezeti elemeket gyakran egyszerűsített formában modellezzük rúd, gerenda, 2D-s elemek,
Szilárd testek rugalmassága
Fizika villamosmérnököknek Szilárd testek rugalmassága Dr. Giczi Ferenc Széchenyi István Egyetem, Fizika és Kémia Tanszék Győr, Egyetem tér 1. 1 Deformálható testek (A merev test idealizált határeset.)
Rugalmas állandók mérése
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 2. MÉRÉS Rugalmas állandók mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. november 16. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés rövid leírása Mérésem
XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ
XXI. NEMZETKÖZI GÉPÉSZETI TALÁLKOZÓ Szaszák Norbert II. éves doktoranduszhallgató, Dr. Szabó Szilárd Miskolci Egyetem, Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszéke 2013. Összefoglaló Doktori téma: turbulenciagenerátorok
TARTÓ(SZERKEZETE)K. 05. Méretezéselméleti kérdések TERVEZÉSE II. Dr. Szép János Egyetemi docens
TARTÓ(SZERKEZETE)K TERVEZÉSE II. 05. Méretezéselméleti kérdések Dr. Szép János Egyetemi docens 2018. 10. 15. Az előadás tartalma Az igénybevételek jellege A támaszköz szerepe Igénybevételek változása A
Kiöntött síncsatornás felépítmény kialakításának egyes elméleti kérdései
Kiöntött síncsatornás felépítmény kialakításának egyes elméleti kérdései VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Napra Budapest, 2014. április 17. Major Zoltán egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr
Andó Mátyás Felületi érdesség matyi.misi.eu. Felületi érdesség. 1. ábra. Felületi érdességi jelek
1. Felületi érdesség használata Felületi érdesség A műszaki rajzokon a geometria méretek tűrése mellett a felületeket is jellemzik. A felületek jellemzésére leginkább a felületi érdességet használják.
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
Vasalt falak: 4. Vasalt falazott szerkezetek méretezési mószerei Vasalt falak 1. Vasalás fekvőhézagban vagy falazott üregben horonyban, falazóelem lyukban. 1 2 1 Vasalt falak: Vasalás fekvőhézagban vagy
Rugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
A részletekért keressen bennünket. Az összehasonlító elemzés az ArcelorMittal standard TR 160/250 és TR 160/250 HL profilokra készült.
1 2 A részletekért keressen bennünket. Az összehasonlító elemzés az ArcelorMittal standard TR 160/250 és TR 160/250 HL profilokra készült. Műszaki jellemzők TR 160/250 HL F1 165 7 F2 40 102 250 750 30
Ejtési teszt modellezése a tervezés fázisában
Antal Dániel, doktorandusz, Miskolci Egyetem Robert Bosch Mechatronikai Tanszék Szabó Tamás, egyetemi docens, Ph.D., Miskolci Egyetem Robert Bosch Mechatronikai Tanszék Szilágyi Attila, egyetemi adjunktus,
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. május 7. (hétfő délelőtti csoport) 1. Bevezetés Ebben a mérésben a szilárdtestek rugalmas tulajdonságait vizsgáljuk
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
II. Gyakorlat: Hajlított vasbeton keresztmetszet ellenőrzése (Négyszög és T-alakú keresztmetszetek hajlítási teherbírása III. feszültségi állapotban)
II. Gyakorlat: Hajlított vasbeton keresztmetszet ellenőrzése (Négyszög és T-alakú keresztmetszetek hajlítási teherbírása III. feszültségi állapotban) Készítették: Dr. Kiss Rita és Klinka Katalin -1- A
EC4 számítási alapok,
Öszvérszerkezetek 2. előadás EC4 számítási alapok, beton berepedésének hatása, együttdolgozó szélesség, rövid idejű és tartós terhek, km. osztályozás, képlékeny km. ellenállás készítette: 2016.10.07. EC4
Kisciklusú fárasztóvizsgálatok eredményei és energetikai értékelése
Kisciklusú fárasztóvizsgálatok eredményei és energetikai értékelése Tóth László, Rózsahegyi Péter Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Bevezetés A mérnöki
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó Hazay Máté, Bakos Bernadett, Bojtár Imre hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
TŰZÁLLÓ TARTÓSZERKZETEK AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN. Hilti Épületgépész Konferencia
TŰZÁLLÓ TARTÓSZERKZETEK AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETBEN Hilti Épületgépész Konferencia 2019.03.19. EGYSÉGBEN A BIZTONSÁGÉRT Új megközelítés a tűzálló gépészeti tartószerkezetek kialakításához Tudatosság A tűzálló
FA-BETON ÖSZVÉR HÍDSZERKEZET BEVEZETÉSRE VÁRÓ ÚJ HAZAI HÍDTÍPUS
FA-BETON ÖSZVÉR HÍDSZERKEZET BEVEZETÉSRE VÁRÓ ÚJ HAZAI HÍDTÍPUS Előzmények Első alkalmazások: fafödémek megerősítése Alapötlet: Az új betonöv nyomott-, A régi fatartó húzott szerkezetként dolgozik. Később
XIV. FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
XIV. FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 009. március 6-7. SZERKEZETEK OPTIMÁLIS MÉRETEZÉSE Orbán Ferenc Abstract Optimal design is an important tool of economic structural design. This article
időpont? ütemterv számonkérés segédanyagok
időpont? ütemterv számonkérés segédanyagok 1. Bevezetés Végeselem-módszer Számítógépek alkalmazása a szerkezettervezésben: 1. a geometria megadása, tervkészítés, 2. műszaki számítások: - analitikus számítások
Nyomott oszlopok számítása EC2 szerint (mintapéldák)
zéhenyi István Egyetem zerkezetépítési és Geotehnikai Tanszék yomott oszlopok számítása E szerint 1. Központosan nyomott oszlop Központosan nyomott az oszlop ha e = 0 (e : elsőrendű, vagy kezdeti külpontosság).
AutoN cr. Automatikus Kihajlási Hossz számítás AxisVM-ben. elméleti háttér és szemléltető példák. 2016. február
AutoN cr Automatikus Kihajlási Hossz számítás AxisVM-ben elméleti háttér és szemléltető példák 2016. február Tartalomjegyzék 1 Bevezető... 3 2 Célkitűzések és alkalmazási korlátok... 4 3 Módszertan...
Külpontosan nyomott keresztmetszet számítása
Külpontosan nyomott keresztmetszet számítása A TELJES TEHERBÍRÁSI VONAL SZÁMÍTÁSA Az alábbi példa egy asszimmetrikus vasalású keresztmetszet teherbírási görbéjének 9 pontját mutatja be. Az első részben
- Elemezze a mellékelt szerkezetet, készítse el a háromcsuklós fa fedélszék igénybevételi ábráit, ismertesse a rácsostartó rúdelemeinek szilárdsági
1. - Elemezze a mellékelt szerkezetet, készítse el a háromcsuklós fa fedélszék igénybevételi ábráit, ismertesse a rácsostartó rúdelemeinek szilárdsági vizsgálatát. - Jellemezze a vasbeton három feszültségi
TARTÓSZERKEZETEK II. NGB_se004_02 Vasbetonszerkezetek
Széchenyi István Egyetem Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék TARTÓSZERKEZETEK II. NGB_se004_0 Vasbetonszerkezetek Monolit vasbetonvázas épület födémlemezének tervezése című házi feladat részletes
DARUK CSŐSZERKEZETBŐL FELÉPÜLŐ ACÉLSZERKEZETÉNEK OPTIMÁLIS MÉRETEZÉSE
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR, JÁRMŰVEK ÉS MOBILGÉPEK TUDOMÁNYSZAK DARUK CSŐSZERKEZETBŐL FELÉPÜLŐ ACÉLSZERKEZETÉNEK OPTIMÁLIS MÉRETEZÉSE PhD értekezés Készítette:
) (11.17) 11.2 Rácsos tartók párhuzamos övekkel
Rácsos arók párhuzamos övekkel Azér, hog a sabiliási eléelek haásá megvizsgáljuk, eg egszerű síkbeli, saikailag haározo, K- rácsozású aró vizsgálunk párhuzamos övekkel és hézagos csomóponokkal A rúdelemek
Dr. RADNAY László PhD. Főiskolai Docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék
ACÉLSZERKEZETEK I. - 6. Előadás Dr. RADNAY László PhD. Főiskolai Docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszék E-mail: radnaylaszlo@gmail.com Acélszerkezeti kapcsolatok Kapcsolat: az a hely,
Járműelemek. Rugók. 1 / 27 Fólia
Rugók 1 / 27 Fólia 1. Rugók funkciója A rugók a gépeknek és szerkezeteknek olyan különleges elemei, amelyek nagy (ill. korlátozott) alakváltozás létrehozására alkalmasak. Az alakváltozás, szemben más szerkezeti
Korrodált acélszerkezetek vizsgálata
Korrodált acélszerkezetek vizsgálata 1. Szerkezeti példák és laboratóriumi alapkutatás Oszvald Katalin Témavezető : Dr. Dunai László Budapest, 2009.12.08. 1 Általános célkitűzések Korrózió miatt károsodott
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK MŰSZAKI MECHANIKA II. HÁZIFELADAT
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR GÉPÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK MŰSZAKI MECHANIKA II. HÁZIFELADAT 2013 Feladat: Adott az ábrán látható kéttámaszú tartó, amely melegen hengerelt I idomacélokból és melegen hengerelt
KERETSZERKEZETEK. Definíciók, Keretek igénybevételei, méretezése. 10. előadás
KERETSZERKEZETEK Definíciók, Keretek igénybevételei, méretezése 10. előadás Definíciók: Oszlop definíciója: Az oszlop vonalas tartószerkezet, két keresztmetszeti mérete (h, b) lényegesen kisebb, mint a
ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA
34 582 03-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 34 582 03 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Munkatervezés