A 2014-es kompetenciamérés eredményei. Országosan a 10. évfolyamon tanuló írta meg a felmérést.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2014-es kompetenciamérés eredményei. Országosan a 10. évfolyamon 78815 tanuló írta meg a felmérést."

Átírás

1 A 2014-es kompetenciamérés eredményei Országosan a 10. évfolyamon tanuló írta meg a felmérést. Az országos átlag 2014-ben matematikából 1631 pont, szövegértésből 1597 pont. Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy matematikából az országos átlag évek óta közel azonos, a 10. évfolyamot a citromsárga vonal jelöli. Természetesen a 8. évfolyamos eredmények alacsonyabb pontértékűek, de látszik, hogy a két év alatt csak nagyon kicsi a fejlődés. Hasonló a helyzet a szövegértés átlagokkal is, annyi különbséggel, hogy itt a 8. és a 10. évfolyam mérési eredményei között nagyobb az eltérés a 10. javára.

2 A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium adatainak elemzése Létszám adatok: A 104 tanulóból 98 írta meg a mérést. Az átlageredményeink az országoshoz, a 4 évfolyamos gimnáziumokhoz és a nagy négy évfolyamos gimnáziumokhoz viszonyítva: A táblázatból az olvasható ki, hogy mind a matematika, mind a szövegértés pontszámai nálunk lényegesen magasabbak, mint a viszonyítási csoportoké: matematika: országos: +170 pont, 4 évfolyamos gimnázium: +78 pont 4 évfolyamos nagy gimnázium: +44 pont szövegértés: országos: +196 pont 4 évfolyamos gimnázium: +88 pont 4 évfolyamos nagy gimnázium: +56 pont. Önmagunkhoz képest a 2010-es évtől kezdve stagnálás látható, mindkét mérés esetében.

3 Jó a helyzetünk az alap és a minimumszint elemzése esetében: A 4. képességszint alatt matematikából 6,1 %, szövegértésből a tanulóink 1%-a teljesített, a referencia csoportok 40,4%, ill. 21%-ához, valamint a 30,5% ill. 10,6%-hoz képest. Matematika Ebből a grafikonból az olvasható le, hogy a mi tanulóinknál gyengébben teljesített országosan 80%, a 4 osztályos gimnáziumok közül 70% és a nagy 4 osztályos gimnáziumok közül 50% és csak 5%, 8%, ill. 13% teljesített jobban.

4 Látható, hogy a mi tanulóink legalacsonyabb pontszáma 1774, ami a 4 évfolyamos gimnáziumok legjobbjainak átlaga fölött van 53 ponttal. Ez a diagram azt mutatja, hogy a diákjaink 77,5 %-a a jó képességűek szintjén van, sőt a 7,1 %-os 7. szint kiemelkedően jó képességeket mutat. A következő grafikon a tanulók fejlődését mutatja 2012-höz képest. A lineáris függvény egyenletes fejlődést mutat, az országos átlaggal párhuzamosan.

5

6 Nagyon érdekes megfigyelni az egyes években a tanulók eloszlását. Minden évben van a 3-astól a 7-es szintig tanulónk, azaz a gyengébb és az erősebb szinteken is vannak, de a középmezőny, az 5 6. szint nagyon változatos: 2010-, 2012-, 2013-ban egy-egy sávban van sok diák, 2011-ben és főként 2014-ben tömörödik a mezőny. Szövegértés Látható, hogy a nálunk gyengébben teljesítők aránya országosan 82%, a 4 évfolyamos gimnáziumok között 75 % és a nagy 4 évfolyamos gimnáziumokban is 58%, a jobban teljesítők országosan alig 3%, a 4 évfolyamos gimnáziumok között is kb. 3% és a nagy 4 évfolyamos gimnáziumok között 7%. Ez nagyon jó eredmény. Itt is azt látjuk, hogy messze lehagyjuk az országos átlagokat és a 4 évfolyamos gimnáziumok legjobb eredménye alatta van a mi leggyengébb eredményünknek, csak a 8 osztályos gimnáziumok eredményei összemérhetők a mienkkel.

7 A számokat összeadva arra a következtetésre lehet jutni, hogy a jó képességű tanulóink aránya 89,8 %. Alig van tanulónk a 4-es szinten, viszont sokan vannak a 7-es kiváló szinten. A fejlődés 2012-höz viszonyítva lineáris, alig tér el az átlagoktól.

8 Az egyes évek szerinti összehasonlítás azt mutatja, hogy 2011-ben és 2012-ben voltak kiugró teljesítmények, a többi években viszont tömörebb a grafikon, tehát homogénebb a diákok képesség szintje, több diák van azonos képesség szinten.

9 A három osztály fejlődésének összehasonlítása Matematika

10 A legintenzívebb fejlődés a 9.c-nél látható, ott a legmeredekebb a grafikon, annak ellenére, hogy 4-en nagyon a vonal alatt vannak, azaz hasonló vagy rosszabb eredményt értek el, mint 2012-ben. A 9. B-nél is viszonylag sok a vonal alatti teljesítmény, de a legnagyobb szóródást a 9. A mutatja, pozitív és negatív irányba is. Ezeknek a tanulóknak személyre szabott foglalkozások szervezése ajánlott, ill. a kiugró eredményeket elérők versenyeztetése és további fejlesztése szükséges.

11 Szövegértés

12 A 9. A osztály tanulói nagyon nagy szóródást mutatnak, sok tanuló jelentősen fejlődött a két év alatt, pl pontról 2000 fölé, de stagnálások és kisebb visszaesések is voltak. A legmeredekebb, azaz a legtöbbet fejlődött a 9. B osztály és elég homogén az elhelyezkedésük a grafikonon. nagyon nagy szóródást mutat a 9.C is, de míg az A esetében inkább csak felfelé a C-nél sok a vonal alatti, azaz a gyengébben teljesítő. Pl. 150 pontos visszaesés is tapasztalható.

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése SIOK Dr. Faust Miklós Általános Iskola Nagyberény Készítette: Kristáné Soós Melinda Nagyberény, 2012. április 2. 6. osztály Matematika 3. oldal Az első grafikonon

Részletesebben

V.2. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői

V.2. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői V.2. GRAFIKONOK Tárgy, téma Grafikonok, diagramok. Előzmények A feladatsor jellemzői Egyenes vonalú egyenletes mozgás, sebesség út idő összefüggésének ismerete. Átlagsebesség. Cél Különböző grafikonok,

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

Országos kompetencia mérés - fenntartói tájékoztató

Országos kompetencia mérés - fenntartói tájékoztató Református Pedagógiai Intézet Országos kompetencia mérés - fenntartói tájékoztató Református iskolák 2010-2014 közötti eredményeinek elemzése Készítette: Bánné Mészáros Anikó 2015 Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

Készítette: Futóné Szabó Margit Karcag, 2011. március 29.

Készítette: Futóné Szabó Margit Karcag, 2011. március 29. Intézmény mérési portfólió (mérés-elemzés) Kiskulcsosi Általános Iskola OM azonosító: 035857 5300 Karcag, Kisújszállási út 112. 2010. nyolcadik évfolyam Matematika Készítette: Futóné Szabó Margit Karcag,

Részletesebben

A 2011. évi országos kompetenciamérés eredményeinek értékelése

A 2011. évi országos kompetenciamérés eredményeinek értékelése A 2011. évi országos kompetenciamérés eredményeinek értékelése 8. osztály A mérésben 45 tanuló vett részt, jelentésre jogosult 42 fő. A jelentésben szereplő 42 tanulóból 40 fő rendelkezik 2009. évi mérési

Részletesebben

Közbizalom 2014. Összefoglaló

Közbizalom 2014. Összefoglaló Nincs változás, de mégis Közbizalom 2014 Tíz éve kezdték el hazai közösségfejlesztő szervezetek 1 felmérni, vizsgálni a közbizalom magyarországi állapotának pillanatképét. Mivel az évenkénti kérdezéseknél

Részletesebben

ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004

ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004 ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004 Tartalom: 1, Bevezetés 2, Társaságonkénti értékelés 3, Mutatószámonkénti értékelés 4, Összefoglalás

Részletesebben

5. SZER GYORSJELENTÉS

5. SZER GYORSJELENTÉS 5. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2015. november 30. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Kiss István (előadó) Bemeneti mérés - matematika

Részletesebben

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika 1/8 2008 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,

Részletesebben

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése 2009. március

Részletesebben

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes A minta...3 1. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek megoszlása kor és nem szerint...3 2. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek eloszlása lakhely (körzet) szerint...3 A kutatás folyamán

Részletesebben

Pedagógusok a munkaerőpiacon

Pedagógusok a munkaerőpiacon 1 Györgyi Zoltán Pedagógusok a munkaerőpiacon Szabó László Tamás, vagy ahogy mindenki ismeri SZLT vagy SZLT professzor úr, régi kollégám. A sors úgy hozta, hogy bár két munkahelyünk is közös volt, közös

Részletesebben

Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai

Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai Tartalomjegyzék Bevezetés 3 1. Martin János Szakképző Iskola Miskolc 4 1.1. Az OKM 2006 FIT-jelentés elemzése és iskolai tapasztalatai 4 1.2. Egyéni fejlesztési

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

Könyvtári minőségfejlesztés könyvtári korszerűsítés

Könyvtári minőségfejlesztés könyvtári korszerűsítés Könyvtári minőségfejlesztés könyvtári korszerűsítés A pályázat kódszáma: 4.3-17-0039/2003 A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Szakmai beszámolója Eger, 2004. május 26. A pályázat célja: A Bródy Sándor

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Mikroökonómia vs. Makroökonómia. A nemzeti jövedelem mérése. A nemzet jövedelme és kiadásai. A GDP mérése. A GDP mérése. Mikroökonómia.

Mikroökonómia vs. Makroökonómia. A nemzeti jövedelem mérése. A nemzet jövedelme és kiadásai. A GDP mérése. A GDP mérése. Mikroökonómia. A nemzeti jövedelem mérése Chapter 15 Mikroökonómia vs. Makroökonómia Mikroökonómia Háztartások és vállalatok Döntésének és Piaci interakcióinak vizsgálata Makroökonómia Gazdaság szintű jelenségek vizsgálata

Részletesebben

Nyomó csavarrugók méretezése

Nyomó csavarrugók méretezése Nyomó csavarrugók méretezése 007 Összeállította: Móka József . Rugó műszaki ábrázolása A körszelvényű hengeres nyomó csavarrugót az MSZ EN ISO 6-000 előírásai szerint ábrázoljuk. Eszerint ötnél kevesebb

Részletesebben

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK

4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK 71400510854-9. évfolyam Magyar nyelv 46 71400510854-9. évfolyam Matematika 31 71479247326-9. évfolyam Magyar nyelv 37 71479247326-9. évfolyam Matematika 25 71507778014-9. évfolyam Magyar nyelv 43 71507778014-9.

Részletesebben

ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS

ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS Miskolci Egyetem Bányászati és Geotechnikai Intézet Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék ACÉLÍVES (TH) ÜREGBIZTOSÍTÁS Oktatási segédlet Szerző: Dr. Somosvári Zsolt DSc professzor emeritus Szerkesztette:

Részletesebben

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése E L E M Z É S Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése 2010. szeptember Balázs Ágnes (szövegértés) és Magyar

Részletesebben

X. A CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KAPCSOLATRENDSZERE

X. A CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KAPCSOLATRENDSZERE X. A CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KAPCSOLATRENDSZERE 1. KAPCSOLAT A HELYI INTÉZMÉNYEKKEL, SZEMÉLYEKKEL A CKÖ kapcsolatrendszere 1 Százalék 100 80 60 40 0 39 40 37 43 19 13 5 4 21 41 24 13 34 53 9 4

Részletesebben

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Érettségi vizsgatárgyak elemzése 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Láng György Budapest, 2014. január TARTALOM 1. A vizsgák tartalmi elemzése... 5 1.1. Az írásbeli feladatlapok szakmai jellemzői

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember. Budapest, 2000. november

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember. Budapest, 2000. november Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember Budapest, 2000. november 1 Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András

Részletesebben

Közép-dunántúli régió területi államigazgatási szervei 2008. novemberi informatikai felmérésének összesítése, értékelése

Közép-dunántúli régió területi államigazgatási szervei 2008. novemberi informatikai felmérésének összesítése, értékelése Közép-dunántúli régió területi államigazgatási szervei 2008. novemberi informatikai felmérésének összesítése, értékelése Az informatikai, e-közigazgatási felmérést a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációért

Részletesebben

A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé

A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé A Matematika Közoktatási Munkabizottságot az MTA III. osztálya azzal a céllal hozta létre, hogy felmérje a magyarországi matematikatanítás

Részletesebben

20. Hét 2010. május 18. Kedd

20. Hét 2010. május 18. Kedd Napii Ellemzéss 20. Hét 2010. május 18. Kedd Összegzés Megjártak minden irányt tegnap az amerikai piacok, de végül némi pozitívumként emelkedéssel tudtak zárni, ami általában véve is jó hír, mivel a jelenlegi

Részletesebben

ODR használói elégedettségmérés 2009.

ODR használói elégedettségmérés 2009. ODR használói elégedettségmérés 2009. Készítették: Dávid Boglárka Koltay Klára DEENK Debrecen, 200.. A felmérés célja, módszerei... 3 A beérkezett kérdőívek értékelése... 4 A kérdőívet kitöltő ak... 5

Részletesebben

Jelentés. Tóvári Péter. NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Jelentés. Tóvári Péter. NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet Jelentés Kistelepülések mezőgazdasági melléktermékekből és hulladékok keverékéből, pirolízis útján történő energia nyerése című projekt EnviroVid, HUSK/1101/1.2.1/0358

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben

CSESZNÁK ANITA * I. A VÁLTOZÓK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK FELTÁRÁSA

CSESZNÁK ANITA * I. A VÁLTOZÓK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK FELTÁRÁSA CSESZNÁK ANITA * A vállalati jellemzők közötti kapcsolatok vizsgálata az EU-csatlakozás idején a Versenyben a világgal kutatási programban résztvevő vállalatok adatai alapján A Versenyben a világgal kutatási

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

Duna House Barométer. 34. szám. 2014. I. negyedév + 2014. március hónap

Duna House Barométer. 34. szám. 2014. I. negyedév + 2014. március hónap Duna House Barométer 34. szám 2014. I. negyedév + 2014. március hónap Tartalomjegyzék: VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális Régiós

Részletesebben

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2012. JANUÁRJÁBAN)

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2012. JANUÁRJÁBAN) AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2012. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Az adatokat összesítette: Gurbánné Pénzes Ágnes és Kobulniczky Emese Budapest, 2012. január

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására

Részletesebben

Sokszínű. Élhető. Budaörs.

Sokszínű. Élhető. Budaörs. Sokszínű. Élhető. Budaörs. Kérdőívelemzés összefoglaló A kérdőív kitöltendő részei: 1. Az Ön neme 2. Ön melyik korcsoportba sorolja magát? 3. Ön legmagasabb iskolai végzettsége? 4. Milyen minőségben válaszol

Részletesebben

Kezelési utasítás. Logamax U052-24/28K Logamax U052-24/28 Logamax U054-24K Logamax U054-24 fali gázkazán. 6 720 612 774 07/2006 HU A kezelő részére

Kezelési utasítás. Logamax U052-24/28K Logamax U052-24/28 Logamax U054-24K Logamax U054-24 fali gázkazán. 6 720 612 774 07/2006 HU A kezelő részére 6 720 612 774 07/2006 HU A kezelő részére Kezelési utasítás Logamax U052-24/28K Logamax U052-24/28 Logamax U054-24K Logamax U054-24 fali gázkazán 6 720 612 229-00.1O A kezelés előtt kérjük gondosan átolvasni

Részletesebben

Minimális fluidizációs gázsebesség mérése

Minimális fluidizációs gázsebesség mérése Minimális fluidizációs gázsebesség mérése Készítette: Szücs Botond Észrevételeket szívesen fogadok: szucs.botond.m@gmail.com Utolsó módosítás:2016.03.03. Tartalom I. Mérési feladat... 3 II. Mérő berendezés

Részletesebben

Martonné Erdős Katalin

Martonné Erdős Katalin Egy szakmai életút eredményei és helyszínei A DÉLI-BÜKK KÖZÉPSŐ RÉSZÉNEK FELSZÍN- ÉS VÖLGYFEJLŐDÉSI PROBLÉMÁI Martonné Erdős Katalin Doktori értekezés Debrecen, 1972 (részlet) Debreceni Egyetem, Tájvédelmi

Részletesebben

1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése

1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése 1 1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése A kutatás célja a természetgyógyászat néven összefoglalható, alternatív és komplementer gyógyító módszerek (röviden: alternatív

Részletesebben

LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni?

LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni? LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni? What is the value of a degree? This paper aims to show the advantages of taking a degree according to macrodata. A survey was made to summarize

Részletesebben

A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése

A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése Készítette: Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Vezetői

Részletesebben

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. oldal JOGSZABÁLY 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról...

Részletesebben

A lineáris dörzshegesztés technológiai paramétereinek megválasztása

A lineáris dörzshegesztés technológiai paramétereinek megválasztása A lineáris dörzshegesztés technológiai paramétereinek megválasztása MEILINGER Ákos Mérnöktanár, Miskolci Egyetem, Mechanikai Technológiai Tanszék, H-3515 Miskolc, Egyetemváros, 36-46- 565-111/1790, metakos@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a www.ezert.hu honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a 06 40 33 44 55-ös számon tájékoztató vonalunkat, ahol még részletesebben

Részletesebben

A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl *

A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl * A hazai szilikátipar jövõjét meghatározó tényezõkrõl * Kunvári Árpád A jelenbõl a jövõ felé menve a legfõbb útmutatásokat a múlt tanulságai adják. Fõleg egy olyan helyzetben, mint amiben most az EU-hoz

Részletesebben

Education Policy Analysis 2004 Edition. Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul

Education Policy Analysis 2004 Edition. Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul Education Policy Analysis 2004 Edition Summary in Hungarian Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul Az OECD által először mintegy 30 évvel ezelőtt áttekintett témát felülvizsgálva

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata

Gödöllő Város Önkormányzata Gödöllő Város Önkormányzata 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7. (11) fejlesztési elem: A KÖZSZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK ÉS A SZERVEZET MŰKÖDÉSÉNEK FOLYAMATOS, CIKLIKUS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN NEMZETKÖZILEG

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

Hőátbocsátás. Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12.

Hőátbocsátás. Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. Hőátbocsátás Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Hőszigetelési együttható Ez az úgynevezett K vagy U

Részletesebben

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Fizika középszint 131 ÉRTTSÉGI VIZSGA 013. május 16. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBLI ÉRTTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKLÉSI ÚTMUTATÓ MBRI RŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,

Részletesebben

2.1.1 Demográfiai folyamatok

2.1.1 Demográfiai folyamatok 2.1.1 Demográfiai folyamatok A rendszerváltozás óta eltelt időszak demográfiai folyamatai két, jól elkülönülő időszakra oszthatók. A kilencvenes évek első felében folytatódott az 1980 után megindult, kezdetben

Részletesebben

CSILLAGÁSZATI TÁVCSŐ. Használati útmutató

CSILLAGÁSZATI TÁVCSŐ. Használati útmutató CSILLAGÁSZATI TÁVCSŐ Használati útmutató FONTOS FIGYELMEZTETÉS! Soha ne nézzen a távcsővel közvetlenül a Napba vagy annak közelébe. A gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett használják a távcsövet.

Részletesebben

1. Az ár jelentősége. Az ár az áru pénzben kifejezett ellenértéke. Az a pénzmennyiség, amennyiért az áru eladható, megvehető.

1. Az ár jelentősége. Az ár az áru pénzben kifejezett ellenértéke. Az a pénzmennyiség, amennyiért az áru eladható, megvehető. Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1495-06 Marketing és PR ismeret Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1495-06/2 Marketing- és PR alapfogalmainak ismertetése,

Részletesebben

II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4100 Berettyóújfalu Rákóczi u. 1.

II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4100 Berettyóújfalu Rákóczi u. 1. Iskolánk a város központjában, parkolókkal ellátott, parkosított, ápolt, védett környezetben, helyezkedik el, könnyen megközelíthető. Oktató-nevelő munkánk során legfőbb célunk, a tanulói alapkészségek

Részletesebben

ÁROP-1. A5-2013-2013-048. Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése

ÁROP-1. A5-2013-2013-048. Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése ÁROP-1. A5-2013-2013-048 Szervezetfejlesztés Kistelek Város Önkormányzatánál Dokumentum: Minőségmenedzsment modell bevezetése Kistelek Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése

Részletesebben

Végzett hallgatói felmérés - 2009

Végzett hallgatói felmérés - 2009 Végzett hallgatói felmérés - 2009 100% 94,93% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 0,19% kevesebb, mint 1 hónap 2,25% 2,06% 0,19% 0,19% 0,19% 1-3 hónap 4-6 hónap 7-9 hónap 10-12 több, mint hónap 1 év

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente,

Részletesebben

Tanmenet Matematika 8. osztály HETI ÓRASZÁM: 3,5 óra ( 4-3) ÉVES ÓRASZÁM: 126 óra

Tanmenet Matematika 8. osztály HETI ÓRASZÁM: 3,5 óra ( 4-3) ÉVES ÓRASZÁM: 126 óra Tanmenet Matematika 8. osztály HETI ÓRASZÁM: 3,5 óra ( 4-3) ÉVES ÓRASZÁM: 126 óra A Kiadó javaslata alapján összeállította: Látta:...... Harmath Lajos munkaközösség vezető tanár Jóváhagyta:... igazgató

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53.

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

V.3. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői

V.3. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői V.3. GRAFIKONOK Tárgy, téma Grafikonok, diagramok. Előzmények A feladatsor jellemzői Egyenes vonalú egyenletes mozgás, sebesség út idő összefüggésének ismerete. Átlagsebesség. Cél Különböző grafikonok,

Részletesebben

5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK

5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK 5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK Kovács Katalin Ôri Péter FÔBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A magyarországi halandóság történeti távlatban is kedvezôtlen volt nyugat- vagy észak-európai összehasonlításban, de ez a hátrány

Részletesebben

Szántóföldi növénytermesztés

Szántóföldi növénytermesztés Agro Megoldások Iparági elemzések Szántóföldi növénytermesztés Termékpályák, vertikumok Az alábbi ábra szemlélteti az élelmiszergazdaság egyes vertikumait, termékpályáit. Termelés Forrás: EBH Agrár Kompetencia

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. amely a következő dokumentumot kíséri:

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. amely a következő dokumentumot kíséri: AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 19.12.2007 SEC(2007) 1724 BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM amely a következő dokumentumot kíséri: A BIZOTTSÁG JAVASLATA AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Msziget-15-99 projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12)

Msziget-15-99 projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Msziget-15-99 projekt Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Mit szólnának hozzá ha azt mondanám, ha lecseréljük a BKV erősen leamortizált buszait újakra, akkor minden hagyományos (dízeles)

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYELEMZÉS. a 2014. évi városi tantárgyi mérés eredményei alapján

TELJESÍTMÉNYELEMZÉS. a 2014. évi városi tantárgyi mérés eredményei alapján TELJESÍTMÉNYELEMZÉS a 2014. évi városi tantárgyi mérés eredményei alapján Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra. (Öveges József)

Részletesebben

Kő, papír, olló és a snóbli

Kő, papír, olló és a snóbli Matematika C 3. évfolyam Kő, papír, olló és a snóbli 1. modul Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam 1. modul kő, papír, olló és A snóbli MODULLEÍRÁS A modul célja Szabály megértése, követése,

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor.

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor. MI A HŐSZIVATTYÚ? A hőszivattyú olyan berendezés, amely energia felhasználásával a hőt a forrástól a felhasználóhoz továbbítja. A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező

Részletesebben

Építkezők Országos Egyesülete:

Építkezők Országos Egyesülete: Építkezők Országos Egyesülete: Felmérés a Magyarországon forgalomban lévő építőanyagok minőségéről Felmérés célja: A felmérést abból a célból készítette az Építkezők Országos Egyesülete, hogy képet kapjon

Részletesebben

Szám: 2-15/2013. K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. december 20-i ülésének jegyzőkönyvéből

Szám: 2-15/2013. K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. december 20-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-15/2013. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. december 20-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 52/2013. (XII. 20.) közgyűlési határozata a megyei szintű helyzetértékelő

Részletesebben

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés

Országos kompetenciamérés. Országos jelentés Országos kompetenciamérés 2009 Országos jelentés Országos jelentés TARTALOMJEGYZÉK JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 A 2009. ÉVI ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS SZÁMOKBAN... 8 A FELMÉRÉSRŐL... 9 EREDMÉNYEK... 11 AJÁNLÁS...

Részletesebben

Tudnivaló DIN 32 730 szerint típusvizsgált állítószelepek szállíthatók. Kis teljesítményre alkalmazható sugárszivattyúk külön megrendelésre.

Tudnivaló DIN 32 730 szerint típusvizsgált állítószelepek szállíthatók. Kis teljesítményre alkalmazható sugárszivattyúk külön megrendelésre. Állítószelepek sugárszivattyúval Villamos állítószelepek Típus 3267/5821, Típus 3267/5822, Típus 3267-2 és Típus 3267-4 Pneumatikus állítószelepek Típus 3267-1 Sugárszivattyús állító tagok Típus 3267 Alkalmazás

Részletesebben

Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014

Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014 1 Szolnoki kistérség Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 2014 2008. augusztus Készült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózatműködtetési

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Helyzetelemzés a közigazgatás elérhetőségéről, a közigazgatási ügymenetről és a közigazgatás működését támogató egyes folyamatokról E dokumentum

Részletesebben

Munkaerő-piaci adatok

Munkaerő-piaci adatok FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011 2015 A i zárónapon a nyilvántartott ÁLLÁSKERESŐK száma 4735 főt tett ki, mely csökkenést mutat

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Bérek és munkaerõköltségek Magyarországon az EU-integráció tükrében

Bérek és munkaerõköltségek Magyarországon az EU-integráció tükrében EURÓPAI UNIÓ Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf., 2001. március (244 260. o.) VISZT ERZSÉBET ADLER JUDIT Bérek és munkaerõköltségek Magyarországon az EU-integráció tükrében A fejlettségi szintek alakulása,

Részletesebben

A Balaton őrzi vezető helyét

A Balaton őrzi vezető helyét FHB SAJTÓINFORMÁCIÓ Ez a sajtótájékoztató anyag az FHB Jelzálogbank Nyrt. (1082 Budapest, Üllői út 48., Cg. 01-10-043638, Adószám: 12321942-4-44) szellemi tulajdona. Az információ, amelyet tartalmaz, az

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában

A váltófutás oktatása általános iskolában NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMALTE 2202)

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól Készítették: Ikvai-Szabó Emese, Torba Judit Kelt: Szentendre, 2005. június Bevezetés A szentendrei Kábítószer

Részletesebben

KERÉKPÁR MOZGÁSI JELLEMZÔINEK MEGHATÁROZÁSA ISKOLAI PROJEKTFELADATBAN

KERÉKPÁR MOZGÁSI JELLEMZÔINEK MEGHATÁROZÁSA ISKOLAI PROJEKTFELADATBAN KERÉKPÁR MOZGÁSI JELLEMZÔINEK MEGHATÁROZÁSA ISKOLAI PROJEKTFELADATBAN Beke Tamás Nagyasszonyunk Katolikus Ált. Isk. és Gimn., Kalocsa A tanév végén azt a feladatot adtam a 9. évfolyamon, hogy a tanulók

Részletesebben

BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat

BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. I. kötet: Megalapozó vizsgálat BONYHÁD INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA I. kötet: Megalapozó vizsgálat Projekt azonosító: DDOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Dél Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban

Részletesebben

A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I.

A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I. EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I. 709 Közgazdasági Szemle, XLVI. évf., 1999. június (709 733. o.) FERTÕ IMRE A Európai Unió közös agrárpolitikájának gazdaságtana I.

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0004 kódszámú projekt szakmai tevékenységeinek megvalósulása, az eredménytermékek létrehozása TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA ÉS A

Részletesebben

szén-monoxid érzékelő optimális helye szén-monoxid források a lakásban

szén-monoxid érzékelő optimális helye szén-monoxid források a lakásban 24 25 szén-monoxid érzékelő optimális helye szén-monoxid források a lakásban Forrás: Bripel 26 Mi az a fabrikett? A fabrikett környezetbarát, természetes alapanyagból - fűrészpor - magas nyomáson préseléssel

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július Budapest, 1999. augusztus Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

Spike Trade napló_1.1 használati útmutató

Spike Trade napló_1.1 használati útmutató 1 Spike Trade napló_1.1 használati útmutató 1 ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTŐ A táblázat célja, kereskedéseink naplózása, rögzítése, melyek alapján statisztikát készíthetünk, szűrhetünk vagy a már meglévő rendszerünket

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK

ÜGYVITELI ALAPISMERETEK Ügyviteli alapismeretek emelt szint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. ÜGYVITELI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató Pszichológia témájú tájékoztató vélemény Megbízó cég: A tájékoztatót kapják: Megbízó Kft. Megbízó Személy Pályázó neve: Életkor: Végzettség: Megpályázott munkakör: Vizsgált Személy 34 év felsőfok Területi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00831-7/2014 Témafelelős: Butsi István ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben