ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF /2014 Témafelelős: Butsi István ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, december

2 I. Bevezetés A gyermekek megfelelő, egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy sokat tartózkodjanak a szabad levegőn, és sokat mozogjanak. Erre az egyik legjobb lehetőség a játszótér, amely a társas érintkezés első helyszíne. A gyermekek itt találkoznak először a társas viselkedés alapszabályaival, a hintázás, homokozás, csúszdázás közben óhatatlanul érintkeznek a velük egykorú, idősebb vagy fiatalabb társaikkal. A játék rendkívül fontos szerepet tölt be a gyermekek fejlődési folyamatában. A játszótéren található játékok tanulást segítő eszközök, ismeretszerzést tesznek lehetővé, teljesen kötetlen gyakorlási lehetőséget jelentenek. Segítenek a tájékozódás, az egyensúly fejlesztésében, a magasság és távolság felmérésében, a használatuk során végzett erőkifejtés növeli a fizikai erőt. A játszótéri eszközök használata azonban különböző veszélyeket, kockázatokat is magában rejt. Megfelelő, a szabványok előírásait figyelembe vevő tervezéssel, anyagválasztással, telepítéssel és rendszeres karbantartással azonban egyes veszélyek kizárhatóak, mások csökkenthetőek, minimalizálhatóak, elfogadható szinten tarthatóak. A cél az, hogy játék közben a gyermekek ne szenvedhessenek maradandó károsodást, a játszótereken ne történhessenek halálos kimenetelű balesetek előtt hazánkban e területnek nem volt jogi szabályozása február 1-jén lépett hatályba a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet (a továbbiakban: 78/2003. GKM r.), amely alapján a tulajdonosoknak vagy üzemeltetőknek június 30-ig kellett elvégeztetniük kijelölt szervezetekkel a hatálybalépés előtt telepített játszótéri eszközök első ellenőrzését. Ezt követően a nem megfelelőnek értékelt játszótéri eszközöket legkésőbb december 31-ig kellett a rendelet követelményeinek megfelelő állapotúra alakítaniuk. Ezen túlmenően a játszótéri eszközök tulajdonosai, illetve üzemeltetői kötelesek voltak a játszótéri eszközök ellenőrzését évente legalább egyszer, a évtől legalább kétévente kijelölt szervezettel elvégeztetni május 18. napján hatályba lépett a nemzetgazdasági miniszter 7/2012. (IV. 18.) NGM rendelete a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet módosításáról. A jogszabály-módosítás alapján a játszóterek üzemeltetőinek az időszakos ellenőrzéseket csak 4 évente kell kijelölt szervezettel elvégeztetniük. Az ezekről készült jegyzőkönyveket a kijelölt szervezetek megküldik az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek is. Az üzemeltetőknek nyilvántartást kell vezetniük a játszóterekről, továbbá a játszótér és játszótéri eszköz létesítését, telepítését és ezek állapotával kapcsolatos változásokat a változást követő 30 napon belül kötelesek bejelenteni a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek. Az idei évben a közterületi játszóterek mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a bölcsődei, óvodai és iskolai játszótéri eszközök ellenőrzésére annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk az üzemeltetés magyarországi helyzetéről. 1. Az ellenőrzés célja Az ellenőrzés célja az előző évekhez hasonlóan annak megállapítása volt, hogy a közterületi, valamint az intézményi (bölcsődei, óvodai és iskolai) játszótereken található, már telepített játszótéri eszközök üzemeltetési körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak.

3 Nem megfelelőség megállapítása esetén a felügyelőségek megtették a szükséges lépéseket és intézkedéseket annak érdekében, hogy a játszóterek üzemeltetői az előírásoknak megfelelő módon, biztonságosan üzemeltessék a már telepített játszótéri eszközöket. 2. Az ellenőrizendő termékcsoport leírása A témavizsgálat a vonatkozó szabványsorozatban (lásd: Függelék) nevesített valamennyi játszótéri eszköz valamint ezek kombinációjának ellenőrzésére kiterjedt, melyek a következők: - hinták; - csúszdák; - kötélpályák; - forgóhinták; - billenőeszközök, mérleghinták; - teljesen körülzárt játszóeszközök; - térhálók. Nem képezték a témavizsgálat tárgyát: - a kereskedelmi forgalomban árusított játszótéri eszközök, - a nem játszótéri eszköznek számító termékek (sporteszközök, játékok, mutatványos berendezések), valamint - a magánházak, magánlakások kertjében, udvarán saját, családi célra kialakított játszótereken elhelyezett eszközök (kerti játékok). 3. Az ellenőrzés időtartama Az ellenőrzés lefolytatására a március 31. és október 24. közötti időszakban került sor. 4. Az ellenőrzés résztvevői Az ellenőrzésben részt vett Budapest Főváros és valamennyi megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. A témavizsgálat szakmai irányítását az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya látta el. 5. Az ellenőrzés helyszínei A már telepített játszótéri eszközök ellenőrzésére a közterületi és az intézményi játszótereken került sor. II. Termékellenőrzési szempontok Felügyelőségek átlagosan 20 közterületi és 20 intézményi játszótér ellenőrzését végezték el. Minden felügyelőség a játszótereken található valamennyi eszköznél vizsgálta a témavizsgálathoz tartozó Ellenőrzési útmutatóban megadott szempontok teljesülését. Hangsúlyoznunk kell, hogy a játszótéri eszközök biztonságosságának szemrevételezéses ellenőrzése nem képezte a vizsgálat tárgyát.

4 A témavizsgálat keretében összesen 847 közterületi és intézményi játszótér, azokon pedig db játszótéri eszköz ellenőrzése történt meg, melyből 491 játszótér, illetve db eszköz esetében került megállapításra valamilyen jogsértés, amely játszóterek kapcsán 58%-os, eszközök vonatkozásában 54%-os kifogásolási arányt jelent. Az ellenőrzött és kifogásolt játszóterek megoszlása a évi témavizsgálatok során Ellenőrzött Kifogásolt Az ellenőrzött és kifogásolt játszótéri eszközök megoszlása a évi témavizsgálatok során Ellenőrzött Kifogásolt Az elmúlt évek során lefolytatott témavizsgálatok eredményeit megvizsgálva látható, hogy a évet leszámítva nagyjából azonos ellenőrzési darabszámok mellett a kifogásolási arány az idei évben valamelyest csökkent. Ez egyrészt betudható a folyamatos hatósági jelenlét következtében javuló jogkövetési hajlandóságnak, másrészt viszont a jogszabálymódosítások miatt az ellenőrzési szempontok egyre csökkenő számának is.

5 1. A telepített közterületi játszótéri eszközök és üzemeltetőik ellenőrzése Országosan összesen 428 közterületen található játszótér ellenőrzésére került sor, melyből a felügyelők 226 esetében állapítottak meg valamilyen hiányosságot, amely 53%-os kifogásolási arányt mutat. A vizsgált játszóterek 230 különböző üzemeltetője közül 136 esett kifogás alá, 59%-os kifogásolási aránnyal. A vizsgált közterületi játszóterek közül önkormányzati üzemeltetésű, - 41 pedig egyéb (nem önkormányzati) üzemeltetésben működik. A felügyelőségek a 428 közterületi játszótéren összesen db játszótéri eszközt ellenőriztek, amiből db-nál, azaz az eszközök 48%-ánál állapítottak meg valamilyen nem megfelelőséget. Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszótéri eszközök termékcsoportok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja: Ellenőrzött és kifogásolt telepített közterületi játszótéri eszközök Termékcsoport Ellenőrzött (db) Kifogásolt (db) Kifogásolási arány (%) Hinták % Csúszdák % Kötélpályák % Forgóhinták % Billenőeszközök, mérleghinták % Teljesen körülzárt játszóeszközök % Térhálók % Egyéb játszótéri eszközök % Összesen: % 1.1. A telepített közterületi játszótéri eszközök helyszíni ellenőrzése A telepített közterületi játszótéri eszközök ellenőrzésének minden esetben része volt egy helyszíni vizsgálat, mely során rögzítésre kerültek az adott játszótéren található eszközök adatai Jelölések A telepített közterületi játszótéri eszközök jelöléseinek helyszíni ellenőrzése nem képezte a vizsgálat tárgyát. A feltüntetett adatok rögzítése csupán a későbbi beazonosítás célját szolgálta Az üzemeltetés feltételeinek üzemeltetőnél történő ellenőrzése Az üzemeltetőknél sor került az üzemeltetés feltételeinek vizsgálatára a dokumentációk ellenőrzése révén.

6 Időszakos ellenőrzés A 78/2003. GKM r. 7. (2) bekezdése kimondja, hogy a játszótéri eszköz üzemeltetőjének a játszótéri eszköz időszakos ellenőrzését az időszakos ellenőrzés végzésére engedéllyel rendelkező szervezettel négyévenként kell elvégeztetni. Ezt az ellenőrzést a korábbi években évente legalább egyszer, a évtől legalább kétévente kellett végrehajtatni. A vizsgált játszótéri eszközből 731 esetében az üzemeltetők az időszakos ellenőrzést kijelölt szervezettel nem végeztették el (27%-os kifogásolási arány) Nyilvántartás A 78/2003. GKM r. 7. (4) bekezdése előírja, hogy a játszótéri eszközökről, azok állapotáról, valamint az időszakos ellenőrzésekről a 6. melléklet szerinti adattartalommal az üzemeltetőnek nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásokat és az intézkedést igazoló dokumentumokat a játszótéri eszköz üzemeltetőjének legalább 10 éven keresztül meg kell őrizni. Fenti szempontból a db ellenőrzés alá vont eszköz közül 941 db-nál került megállapításra nem megfelelőség (kifogásolási arány: 34%), melynek okát 854 terméknél az jelentette, hogy a játszótér üzemeltetője a jogszabály által előírt nyilvántartást nem vezette, 298 esetben pedig nem rendelkeztek az intézkedéseket igazoló dokumentumokkal A kijelölt szervezet által megállapított kifogás közterületi játszóterek esetében A 78/2003. GKM r. 7. (5) bekezdése szerint a játszótéri eszközök időszakos ellenőrzése a biztonságossági követelményeknek való megfelelőségre, azok biztonsági állapotára, telepítési feltételeinek megfelelőségére irányul. A (7) bekezdése alapján az időszakos ellenőrzés eredményéről időszakos ellenőrzési jegyzőkönyvet kell kiállítani, amely legalább a 4. mellékletben meghatározott adatokat tartalmazza. Kijelölt szervezet által megállapított kifogás vizsgálatára eszköz esetében volt lehetőség, mivel az pontban említett 731 eszköznél megállapítást nyert, hogy az üzemeltető a játszótéri eszköz időszakos ellenőrzését nem végeztette el. Mindezek figyelembevételével 369 olyan játszótéri eszköz volt, melyek esetében a kijelölt szervezet ellenőrzési jegyzőkönyvében részben megfelelőséget (252), vagy nem megfelelőséget (37), vagy balesetveszélyességet (80) állapított meg. Ebből az üzemeltetők eszköz kapcsán a megállapított részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség esetén nem tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fennálló problémá(ka)t megszüntessék; - 89 esetben a részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség elhárítása érdekében megtett intézkedéseket a nyilvántartásban nem szerepeltették; - 47 terméknél pedig a megtett intézkedéseket dokumentumokkal igazolni nem tudták. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek összesen 245 eszköznél rögzítették a fenti esetek valamelyikét. Összességében tehát elmondható, hogy azon telepített közterületi játszótéri eszközök körében, amelyeknél a kijelölt szervezet részben megfelelőséget vagy nem megfelelőséget

7 vagy balesetveszélyességet állapított meg, az üzemeltetők az esetek 66%-ában nem tették meg a megfelelő lépéseket a jogszabály által előírt módon a hiányosság megszüntetése érdekében A évi témavizsgálatok főbb eredményeinek összehasonlítása közterületi játszóterek esetében Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszóterek és játszótéri eszközök megoszlását az alábbi táblázatok szemléltetik az elmúlt 4 év ellenőrzéseinek eredményei alapján: Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszóterek megoszlása a évi témavizsgálatok során Ellenőrzött Kifogásolt Az ellenőrzött és kifogásolt közterületi játszótéri eszközök megoszlása a évi témavizsgálatok alapján Ellenőrzött Kifogásolt A fenti diagramokból kitűnik, hogy az ellenőrzött közterületi játszóterek, illetve az azokon telepített játszótéri eszközök darabszáma 2011-ben volt a legalacsonyabb, melynek oka elsősorban az, hogy a témavizsgálatok időtartama a évihez képest több, mint

8 háromszor hosszabb lett. A vizsgálat az idei évben is mintegy 7 hónapig tartott, és az elmúlt két évhez hasonlóan az ellenőrzött játszóterek száma 400 felett alakult. Az ellenőrzött eszközök darabszáma ha minimálisan is, de folyamatosan emelkedik az évek során. Mind az ellenőrzött közterületi játszóterek, mind az azokon fellelhető eszközök tekintetében a kifogásolási arány 2013-ban volt a legmagasabb (64%, illetve 57%). A közterületi játszóterekre vonatkozó kifogásolás az idei évben lett a legalacsonyabb 53%-os értékkel. Az eszközök tekintetében 2012-ben állapítottuk meg a legkevesebb hiányosságot (47%), de az idei eredmény is csak 1%-kal lett rosszabb. A felügyelőségek mind a négy évben csökkenő sorrendben az egyéb kategóriába sorolt játszótéri eszközök 1, a billenőeszközök / mérleghinták, valamint a hinták körében végezték a legtöbb ellenőrzést. A legnagyobb számú kifogásolt eszköz is ezekben a kategóriákban adódott. A évben a legalacsonyabb kifogásolási arány (21%) a teljesen körülzárt játszóeszközök körében adódott ben a felügyelők a telepített kötélpályák között találták a legkevesebb hiányosságot (kifogásolási arány: 28%) ban és az idei évben is a térhálók számítottak a legkevésbé problémás termékcsoportnak (20%, illetve 27%-os kifogásolási rátával). Az évek folyamán hatályba lépett jogszabály-módosítások miatt mostanra jelentősen szűkült az ellenőrzési szempontok köre. A játszótéri eszközök megfelelőség igazolásainak, valamint a karbantartási és ellenőrzési terveknek a megléte már nem képezi a vizsgálat tárgyát. Az időszakos ellenőrzések lefolytatására vonatkozó kifogásolási arány 27% körül mozog: a 2011-ben és idén produkált eredmény 2012-ben 24%-ra csökkent, tavaly viszont 30%-ra emelkedett. Hasonlóan 30% és 36% közötti a nyilvántartások területén megállapított hiányosságok rátája. Tavaly még különösen aggasztó helyzetet tükrözött az időszakos ellenőrzések során a kijelölt szervezetek által megállapított hiányosságok esetén tett üzemeltetői intézkedések területe, ahol a évi javulással (62%-ról 47%-ra csökkenéssel) ellentétben 2013-ban jelentősen nőtt a kifogásolás aránya (74%-ra) annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzései már rendszeresnek mondhatók. Idén ebből a szempontból is valamelyest javult a helyzet (66%). 2. A telepített intézményi játszótéri eszközök és üzemeltetőik ellenőrzése Országosan összesen 419 intézményi játszótér ellenőrzésére került sor, melyből a felügyelők 265 esetben állapítottak meg valamilyen hiányosságot, amely 63%-os kifogásolási arányt jelent. A vizsgált játszóterek 242 különböző üzemeltető üzemeltetésében állnak, melyek körében 164 esett kifogás alá, 68%-os kifogásolási aránnyal. A vizsgált intézményi játszóterek közül önkormányzati üzemeltetésű, pedig egyéb (nem önkormányzati) üzemeltetésben működik. A 419 intézményi játszótéren a felügyelők összesen db játszótéri eszközt ellenőriztek, amiből db-nál, azaz az eszközök 58%-ánál állapítottak meg valamilyen nem megfelelőséget. 1 Olyan játszótéri eszközök, amelyek a szabványok által meghatározott kategóriákba nem sorolhatóak be (pl. kombinált eszközök).

9 Az ellenőrzött és kifogásolt intézményi játszótéri eszközök termékcsoportok szerinti megoszlását az alábbi táblázat mutatja: Ellenőrzött és kifogásolt telepített intézményi játszótéri eszközök Termékcsoport Ellenőrzött (db) Kifogásolt (db) Kifogásolási arány (%) Hinták % Csúszdák % Kötélpályák % Forgóhinták % Billenőeszközök, mérleghinták % Teljesen körülzárt játszóeszközök % Térhálók % Egyéb játszótéri eszközök % Összesen: % 2.1. A telepített intézményi játszótéri eszközök helyszíni ellenőrzése Az intézményi játszótéri eszközök ellenőrzésének is minden esetben része volt egy helyszíni vizsgálat, mely során rögzítésre kerültek az adott játszótéren található eszközök adatai Jelölések A telepített intézményi játszótéri eszközöknél sem képezte a vizsgálat tárgyát azok jelöléseinek helyszíni ellenőrzése. A feltüntetett adatok rögzítése ezek esetében is csupán a későbbi beazonosítás célját szolgálta Az üzemeltetés feltételeinek üzemeltetőnél történő ellenőrzése Az üzemeltetőknél sor került az üzemeltetés feltételeinek ellenőrzésére a dokumentációk vizsgálatával Időszakos ellenőrzés Az ellenőrzött játszótéri eszközből (33%) esetében az üzemeltetők az adott eszköz időszakos ellenőrzését kijelölt szervezettel nem végeztették el Nyilvántartás A db ellenőrzés alá vont intézményi eszköz közül a nyilvántartás szempontjából db-nál (36%) került megállapításra nem megfelelőség, melynek okát terméknél az jelentette, hogy a játszótér üzemeltetője a jogszabály által előírt nyilvántartást nem vezette, 512 esetben pedig nem rendelkeztek az intézkedéseket igazoló dokumentumokkal A kijelölt szervezet által megállapított kifogás intézményi játszóterek esetében Kijelölt szervezet által jegyzőkönyvben rögzített kifogásolás vizsgálatára eszköz esetében volt lehetőség, mivel a pontban leírtak szerint eszköznél

10 megállapítást nyert, hogy az üzemeltető a játszótéri eszköz időszakos ellenőrzését nem végeztette el. Mindezek figyelembevételével 956 olyan játszótéri eszköz volt, melyek esetében a kijelölt szervezet ellenőrzési jegyzőkönyvében részben megfelelőséget (507), vagy nem megfelelőséget (124), vagy balesetveszélyességet (325) állapított meg. Ebből az üzemeltetők eszköz kapcsán a megállapított részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség esetén nem tették meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a fennálló problémá(ka)t megszüntessék; - 58 esetben a részben megfelelőség vagy nem megfelelőség vagy balesetveszélyesség elhárítása érdekében megtett intézkedéseket a nyilvántartásban nem szerepeltették; - 92 terméknél pedig a megtett intézkedéseket dokumentumokkal igazolni nem tudták. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek összesen 658 eszköznél rögzítették a fenti esetek valamelyikét. Összefoglalva tehát elmondható, hogy azon telepített intézményi játszótéri eszközök esetében, amelyeknél a kijelölt szervezet részben megfelelőséget vagy nem megfelelőséget vagy balesetveszélyesség állapított meg, az üzemeltetők 69%-ban nem tették meg a jogszabály által előírt módon a megfelelő lépéseket a hiányosság megszüntetése érdekében Az intézményi játszóterek főbb eredményeinek összehasonlítása a évi témavizsgálatok adatai alapján Az intézményi játszóterek ellenőrzésére először a 2012-ben lefolytatott témavizsgálat keretében került sor. Az elmúlt három év eredményeinek főbb adatait az alábbi táblázatok szemléltetik: Az ellenőrzött és kifogásolt intézményi játszóterek megoszlása a évi témavizsgálatok során Ellenőrzött Kifogásolt

11 Az ellenőrzött és kifogásolt intézményi játszótéri eszközök megoszlása a évi témavizsgálatok alapján Ellenőrzött Kifogásolt A fenti diagramokból kitűnik, hogy az ellenőrzött intézményi játszóterek száma nagyjából azonos volt a három év folyamán, azonban az ellenőrzés alá vont telepített játszótéri eszközök darabszáma tavaly jóval alacsonyabb volt, mint 2012-ben, illetve valamelyest tovább csökkent az idei évben is. Mind az ellenőrzött intézményi játszóterek, mind az azokon fellelhető eszközök tekintetében a kifogásolási arány folyamatos csökkenést mutat az évek során. A kifogásolt játszóterek aránya idén 12%-kal (75-ről 63%-ra), a játszótéri eszközöké 10%-kal (68%-ról 58-ra) csökkent 2013-hoz képest. A felügyelőségek mindhárom évben csökkenő sorrendben az egyéb kategóriába sorolt játszótéri eszközök, a billenőeszközök / mérleghinták, valamint a hinták körében végezték a legtöbb ellenőrzést, a legkevesebbet pedig kötélpályákból ellenőriztek a felügyelők (ez a közterületi játszóterek tekintetében is hasonlóan alakult az elmúlt években). A legmagasabb kifogásolási arányt 2012-ben a billenőeszközök / mérleghinták és a csúszdák körében állapították meg a felügyelők (75-75%-kal), 2013-ban a legnagyobb számban kifogásolt termék az egyéb eszközök (72%), idén pedig a kötélpályák közül került ki (71%) ben a legalacsonyabb kifogásolási arány (49%) a forgóhinták körében adódott ban a felügyelők a teljesen körülzárt játszóeszközök között találták a legkevesebb hiányosságot (kifogásolási arány: 54%). Idén a forgóhinták üzemeltetése volt a legkevésbé problémás, hiszen ezek mindössze 45%-a esett kifogás alá. Az időszakos ellenőrzések területén tovább javult a helyzet, hiszen 2013-ban a 2012-es 42%-ról 40%-ra, idén pedig 33%-ra csökkent a kifogásolási arány. A nyilvántartások vezetésével kapcsolatban tavaly több hiányosságot tapasztaltak a felügyelők (40%), mint 2012-ben (33%), viszont a évben csökkent a ráta (36%-ra). Jelentős visszalépést tapasztaltunk viszont az üzemeltetők által megtett intézkedések területén, ahol 10%-kal emelkedett a kifogásolási arány 2013-hoz képest (de azért jobbak az eredmények 2012-höz viszonyítva, amikor is 75%-ban állapítottak meg hiányosságokat a felügyelőségek.

12 III. Intézkedések A témavizsgálat keretében a felügyelőségek a jelentéseik elkészültéig az alábbi intézkedéseket hozták: 284 fogyasztóvédelmi eljárás során a fogyasztóvédelmi felügyelőségek kötelezést adtak ki, melyből - a hiányosságok megszüntetésére vonatkozó kötelező határozat összesen 204 esetben, db eszközre vonatkozóan; - feltételhez kötés összesen 70 esetben, 922 db terméket érintően került kiadásra; - fogyasztóvédelmi bírságot pedig 7 esetben szabtak ki, 61 játszótéri eszköz vonatkozásában, összesen Ft értékben. Az ügyek jelentős része jelenleg még folyamatban van, így az intézkedésekre vonatkozó fenti számadatok a későbbiekben változni fognak. IV. Összefoglalás A játszótéri eszközök piacfelügyeleti ellenőrzésére először 2005-ben, nem sokkal a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet február 1-jei hatálybalépését követően került sor. Az akkori csak a gyártók, importőrök és forgalmazók körében lefolytatott ellenőrzések pozitív eredménnyel zárultak, hiszen a részt vevő négy felügyelőség által vizsgálat alá vont tíz játszótéri eszköz gyártóból 9, valamint tíz forgalmazóból 8 a termékeinek biztonságosságát megfelelően igazolni tudta. Ezt követően a 2011-es évben ismételten lefolytatásra került a játszótéri eszközök biztonságosságával kapcsolatos témavizsgálat, amelynek célja már nemcsak a gyártók és forgalmazók ellenőrzése, hanem annak megállapítása is volt, hogy a közterületi játszótereken található, már telepített játszótéri eszközök üzemeltetési körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályban és szabványokban foglaltaknak. Az ellenőrzési tapasztalatok akkor azt mutatták, hogy a gyártók/forgalmazók egy-két kivételtől eltekintve a 78/2003. GKM r. előírásainak megfelelően végzik a termékkörre vonatkozó kereskedelmi tevékenységüket, azonban az ellenőrzés alá vont közterületi játszótéri eszközök üzemeltetése kapcsán meglehetősen sok hiányosságot állapítottak meg a felügyelők ben mint ahogy az elmúlt években a közterületi játszóterek mellett továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a bölcsődei, óvodai és iskolai játszótéri eszközök ellenőrzésére annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk az üzemeltetés magyarországi helyzetéről. A témavizsgálat keretében összesen 847 játszótér, azokon pedig db játszótéri eszköz ellenőrzése történt meg, melyek száma a játszóterek tekintetében nagyjából fele-fele, az eszközök terén kb. 40%-60% arányban oszlik meg a közterületi és az intézményi játszóterek között. Összességében a játszóterek 58%-ánál (491 esetben), illetve az eszközök 54%-ánál (3.538 db-nál) került megállapításra valamilyen jogsértés. Minimális javulás figyelhető meg, hiszen a kifogásolási arány idén valamelyest csökkent a korábbi évek jóval 60% feletti értékéhez képest. Továbbra is az intézményi játszóterek körében került megállapításra több hiányosság. A közterületi játszóterek és játszótéri eszközök esetében a kifogásolási arány 50% körüli, ugyanez az intézményi játszóterek és eszközök esetében 60% körüli eredményt mutat. Talán ez annak is betudható, hogy a tapasztalatok alapján a közterületi eszközök

13 modernebbek, mint az intézményiek. Ezt azonban ellensúlyozza, hogy a közterületi játszóterek nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, gyakran esnek szándékos rongálás, vandalizmus áldozatává, a biztonságos üzemeltetésük nagyobb erőfeszítések árán oldható csak meg. A biztonságos üzemeltetés egyik biztosítékaként a játszótéri eszközt az üzemeltetőnek rendszeresen korábban évente, majd kétévente, a legutóbbi jogszabályi módosítás május 18-ai hatálybalépése óta legalább négyévente kijelölt szervezettel is meg kell vizsgáltatnia. Az időszakos ellenőrzést a közterületi játszóterek 27%-ánál, az intézményieknél az esetek 33%-ában nem végeztették el. Az ellenőrzések során szóban elhangzottak alapján a legtöbb esetben a szükséges anyagi források hiánya miatt maradnak el az időszakos ellenőrzések, de hivatkoztak már a döntési mechanizmus lassúságára, vagy ellentétes vezetői döntésekre is. Nem javította a helyzetet a vonatkozó jogszabály félreértelmezhetősége sem. Egyes intézményi üzemeltetők úgy gondolják, hogy a jogszabály csak a közterületi játszóterekre vonatkozik, másoknak az nem volt egyértelmű, hogy a következő időszakos ellenőrzést kettő vagy négy éven belül kell elvégeztetniük. Idén is kiemelt szempont volt annak vizsgálata, hogy a kijelölt szervezetek által az időszakos vizsgálatok során felvett ellenőrzési jegyzőkönyvekben megállapított részben megfelelőségek, nem megfelelőségek, illetve balesetveszélyességek esetén az üzemeltetők megtették-e a szükséges lépéseket a hibák kijavítására, azt a nyilvántartásban szerepeltették-e, valamint az intézkedések megtételét dokumentumokkal alátámasztva igazolni tudták-e. Megállapításra került, hogy azon játszótéri eszközöket tekintve, amelyeknél a kijelölt szervezetek a fenti esetek valamelyikét jegyzőkönyvezték, a közterületi eszközök kétharmadánál az üzemeltetők nem tették meg a megfelelő lépéseket, vagy azt nem a jogszabályban előírt módon tették. Az intézményi eszközöknél ez a mutató pár százalékkal rosszabb (69%). Szomorú tapasztalat, hogy jellemzően a szerényebb anyagi forrásokkal rendelkező üzemeltetők a nem megfelelő játszótéri eszközöket inkább elbontják (elbontatják), mivel a javításukra nincs pénz, és pályázati úton próbálnak meg anyagi forrást szerezni új eszközökre. A visszakereshetőség érdekében az üzemeltetőknek a játszótéri eszközökkel kapcsolatos intézkedéseikről nyilvántartást kell vezetniük. A felügyelők mind a közterületi, mind az intézményi játszóterek esetében az eszközök egyharmadánál állapítottak meg jogsértést ezzel a szemponttal kapcsolatban. A nyilvántartás vezetésének elmaradását gyakran adminisztrációs leterheltséggel magyarázták az üzemeltetők, de a jogszabályi előírások ismeretének hiánya is megfigyelhető volt. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek eljárásaik során megtették a megfelelő lépéseket és intézkedéseket a hiányosságok megszüntetése érdekében. Ennek keretében elsősorban kötelezésre szóló határozatok kerültek kiadásra, de néhány esetben fogyasztóvédelmi bírság kiszabására is sor került. Az ellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyarországon fellelhető játszótereken telepített játszótéri eszközök üzemeltetése kapcsán továbbra is nagyon sok a hiányosság mind a közterületi, mind pedig az intézményi játszóterek tekintetében. A korábbi évekhez hasonlóan idén is az intézményi játszótereken került megállapításra magasabb számú nem megfelelőség, ahol az ellenőrzött játszóterek kétharmadánál tapasztaltunk valamilyen hiányosságot. Az üzemeltetők sok esetben nincsenek tisztában a jogszabályi előírásokkal, de szervezeti átalakítások, feladatköri átszervezések, tapasztalatlanság és figyelmetlenség is gyakran áll a hiányosságok mögött. A megelőzés, tájékoztatás mellett nagyon fontos szerepe van a hatóság közvetlen jelenlétének is. Az évek óta tartó folyamatosan végzett ellenőrzéseinkkel ráirányítottuk az üzemeltetők figyelmét a játszótéri eszközök

14

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...6 Beruházás...7 Ipar...7

Részletesebben

A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS ORSZÁGOS BESZÁMOLÓ TERÜLETI ÉS ELLENŐRZŐ HATÓSÁGOK SZERINTI BONTÁSBAN

A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS ORSZÁGOS BESZÁMOLÓ TERÜLETI ÉS ELLENŐRZŐ HATÓSÁGOK SZERINTI BONTÁSBAN 1. sz. melléklet: a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/A. (4) bekezdésben foglaltak alapján. A 2012 ÉVI ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEKKEL KAPCSOLATOS

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2013. harmadik negyedévben Kecskemét, 2013. augusztus Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról 0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések II. Részletes megállapítások 1.

Részletesebben

Vukovich Gabriella: Népesedési folyamataink uniós összehasonlításban

Vukovich Gabriella: Népesedési folyamataink uniós összehasonlításban Vukovich Gabriella: Népesedési folyamataink uniós összehasonlításban (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich Gabriella (2004) Népesedési folyamataink

Részletesebben

ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004

ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004 ÉRTÉKELÉS a villamosipari engedélyesekhez beérkezett fogyasztói reklamációk és panaszok alakulásáról 2004 Tartalom: 1, Bevezetés 2, Társaságonkénti értékelés 3, Mutatószámonkénti értékelés 4, Összefoglalás

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi

Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi szervek számára adódó konzekvenciák Tartalomjegyzék 1 Kutatási

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK 2. szám Demográfiai jellemzők Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság Háztartás, család Lakáskörülmények

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004

LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004 Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály LAKÁSÉPÍTÉSEK, 1990 2004 Budapest, 2005. október Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály, Területi tájékoztatási

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 46. szám 8323

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 46. szám 8323 A nemzetgazdasági miniszter 7/2012. (IV. 18.) NGM rendelete a játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet módosításáról A fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény

Részletesebben

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium II/1. számú melléklet Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alap megnevezése: Munkaerőpiaci Alap Alap

Részletesebben

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Az intézmény neve: Szekszárdi Törvényszék

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 420 670 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei

Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei Az Információs Társadalom helyzete Magyarországon 2002 végén-2003 elején Információs Társadalom Monitoring vizsgálat 2002 eredményei Összefoglaló jelentés az Informatikai és Hírközlési Minisztérium számára

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI 6. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI Kovács Katalin FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2009-ben jelentős különbségek mutatkoznak a különböző társadalmi csoportok egészségi állapotában. Az egészségi állapot szoros

Részletesebben

Rácz Andrea Idősellátásban dolgozók jellemzői Svédországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Magyarországon

Rácz Andrea Idősellátásban dolgozók jellemzői Svédországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Magyarországon Rácz Andrea Idősellátásban dolgozók jellemzői Svédországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Magyarországon Jelen tanulmány a Care Work 1 nemzetközi idősellátás-kutatás interjús részében

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szociális és Gyámhivatala Ügyszám: 06/181-2/2011. BESZÁMOLÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalának 2010. évi szociális igazgatási és intézményellenőrzési

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék

Részletesebben

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II.

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. Összeállította a Magyar Turizmus Rt a megbízásából a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató intézet A Szonda Ipsos Média-,

Részletesebben

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola Doktori (PHD) értekezés tézisei A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint

Részletesebben

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÍTÉSÜGYI HIVATAL ÉPÍTÉSFELÜGYELET Összefoglaló jelentés és beszámoló a 2011. évi építésfelügyeleti tevékenységrõl 2 A fõvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.29. COM(2015) 233 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK a Horvátországból érkező munkavállalók szabad mozgására vonatkozó átmeneti rendelkezések működéséről (első időszak:

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft.

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft. ELEMZÉS A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között Készítette MultiRáció Kft. Budapest, 2008. április 1 Tartalom 1. Bevezetés...3 2. A létszámtrendek

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről

TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről A törvény tehát, - ahogy azt a címéből is kiolvashatjuk - nem csupán a

Részletesebben

A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő SZABÁLYZAT

A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő SZABÁLYZAT Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3. A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. 2005. ÉVI MIKROCENZUS 7. Lakások, lakáskörülmények

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. 2005. ÉVI MIKROCENZUS 7. Lakások, lakáskörülmények KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 2005. ÉVI MIKROCENZUS 7. Lakások, lakáskörülmények BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 ISBN 963 235 005 7 (nyomda) ISBN 963 235 006 5 (internet) ISBN 963 215

Részletesebben

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése Kutatási beszámoló a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése 2015. május Tartalomjegyzék I. A kutatás háttere... 3 II. Az empirikus

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 jában a regisztrált álláskeresők a 366 628 fő volt

Részletesebben

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN GYŐR 2006. május KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN ISBN 963 215 974 8 ISBN

Részletesebben

Duna House Barométer. 27. szám. 2013. augusztus

Duna House Barométer. 27. szám. 2013. augusztus Duna House Barométer 27. szám Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció paraméterek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25.

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25. ELŐTERJESZTÉS a HOVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére 2010. május 25. M E G H Í V Ó Tisztelt Küldött! A "HOVÉD" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 2010. május 25-én 10 00 órakor tartandó

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biológiai kóroki tényezők kockázatával járó tevékenységek célvizsgálatáról (2013. május 06. - június 30.) Budapest, 2013. július 29. I. A célvizsgálat elrendelésének előzménye A

Részletesebben

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS 2. fejezet VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS Földházi Erzsébet Főbb megállapítások» A párkapcsolatok két alapvető típusa a házasság és egyre növekvő arányban az élettársi kapcsolat. A házasságok válással, az élettársi

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés

Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés (Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete program keretében) 2009. október 15. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet

Részletesebben

Jelentés az országos emberi mérgezési esetekről

Jelentés az országos emberi mérgezési esetekről O R S Z Á G O S K É M I A I B I Z T O N S Á G I I N T É Z E T Jelentés az országos emberi mérgezési esetekről 2011 Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat B u d a p e s t 2 0 1 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1. melléklet a /2016.(IV.28.) Öh.sz.határozathoz SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2016-2020. 1 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS Elvi alapok meghatározása Jövőkép Alapelvek és értékek

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján Központi Statisztikai Hivatal A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati mérlegek alapján Budapest 2004 Központi Statisztikai Hivatal, 2005 ISBN 963 215 753 2 Kzítette: Nyitrai Ferencné dr. A táblázatokat

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

Beszámoló az Országgyűlés részére. a Közbeszerzési Hatóság 2015. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről B/10755.

Beszámoló az Országgyűlés részére. a Közbeszerzési Hatóság 2015. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről B/10755. Beszámoló az Országgyűlés részére a Közbeszerzési Hatóság 2015. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről B/10755. Tartalom I. fejezet... 2 1. A közbeszerzési szabályozás alakulása

Részletesebben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Előszó...3 2. Bevezető...3 3. A baptisták

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar

Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Lelkes Mirtill Pénzügy és számvitel/államháztartás Önkormányzati intézmény költségvetéstervezési, finanszírozási, gazdálkodás rendszere. 2016. Lelkes

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

A közfoglalkoztatás. Közfoglalkoztatás Magyarországon

A közfoglalkoztatás. Közfoglalkoztatás Magyarországon A közfoglalkoztatás jó gyakorlatai Közfoglalkoztatás Magyarországon 2014-2015 Felelős kiadó: Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Weboldal: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium Nyomda: Duna-Mix Kft.,

Részletesebben

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése E L E M Z É S Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése 2010. szeptember Balázs Ágnes (szövegértés) és Magyar

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag

Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI TERVE Tartalom 1. Az egészségfejlesztési tervet megalapozó háttérkutatás... 3 A térség demográfiai szerkezete... 3 A térség lakosságának szociális-gazdasági helyzete...

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. december végi helyzetéről 2016. január * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ

2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu BESZÁMOLÓ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2800 Tatabánya, Komáromi u. 2. Tel.:34/517-787; BM: 21/20-04; Fax: 21/20-07 E-mail: csizmadg@komarom.police.hu Szám: 3028/2012.ált. BESZÁMOLÓ A közrend és

Részletesebben

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 2010-2011. I. félév

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése Készült: 2014. január 13. 1 2014. január 13. HÍRADÓELEMZÉS 2013. IV. NEGYEDÉV ÉS ÉVES ÖSSZESÍTŐ Összefoglaló

Részletesebben

A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának bemutatása

A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának bemutatása A 2009. január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának készült a Turizmus és Vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság megbízásából

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS

NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS 8. NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS Monostori Judit FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2011 legelején Magyarországon a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 2 millió 921 ezer fő volt. A nyugdíjasok

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Szerepváltozások A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Bukodi Erzsébet Az utóbbi néhány évtizedben a modern társadalmak legtöbbjében a házasság nélküli együttélés deviáns

Részletesebben

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről TARTALOMJEGYZÉK I. BESZÁMOLÓ A KORMÁNYHIVATAL 2011. ÉV I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 4 1. Bevezetés 4 1.1. A megye főbb jellemzőinek bemutatása 4 1.2. A Kormányhivatal megalakulása, jogállása 6 2. A törvényességi

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói elégedettség mérésének 2005. évi eredményei

A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói elégedettség mérésének 2005. évi eredményei Teleszkóp Teleszkóp Üzleti Tanácsadó és Piackutató Kft. 2092 Budakeszi, Szanatórium köz 6. Tel./Fax.: (23) 450 003 E-mail: teleszkop@teleszkop.hu A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. NEGYEDÉV Kecskemét, 2011. szeptember 07. Elérhetőség: Nemzeti Foglalkoztatási

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében Kutatási jelentés A kutatást a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából a

Részletesebben