FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FAZAKAS TIBOR. (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes."

Átírás

1 FAZAKAS TIBOR JÓZSEF ATTILA (...) dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Fazakas Tibor életpályája, munkája meggyőzően tükrözi e gondolatot. Érdemes ezen életművet méltatni, öröm és megtiszteltetés számomra, hogy éppen én tehetem ezúttal. Legyen szó művészetről, iskoláról, templomról vagy közművelődésünkről, hivatástudata, rendszeres, kitartó, pontos munkája, igazi értékekre épülő világnézete, az átlagot meghaladó munkabíró képessége, a bonyolult vagy a legkisebb rábízott feladatnak is lelkiismeretes, tökéletes teljesítése, a megbízhatóság kivívta számára a kisebb és nagyobb közösség tiszteletét, szeretetét. Családi élete is példaértékű. Tekintete tiszta, szelíd, egyenes, akárcsak jelleme, de szeme sarkában az öröm mellett a nyugtalanság, a konokság ráncai jelzik: szemmel tartja a világot Kányádi szavai rá is érvényesek. A világot, melyet sajátos módon szűr át egyéniségén, teremt újjá alkotásaiban, és mutat fel káprázatba ejtve, elbűvölve a nézőt a mozgás illúzióját híven szolgáló op-art technikájával április 17-én született a Brassó megyei Barcaújfaluban. Már korán felfigyelnek rajztehetségére: a Kárpát-medencébe még nem jutottak el Vasarely albumai, amikor Krizbán, az általános iskola 5. osztályában, természetrajz órán tanárnője felfigyel a beporzást szemléltető rajza különös op-art -os erejére. Ezért tanácsolják a brassói magyar gimnáziumba, ahonnan 7. osztály végeztével, egy tehetségkutatásnak köszönhetően Ma- 33

2 34 rosvásárhelyre kerül, a Művészeti Líceumba, majd a kolozsvári tanárképző Pedagógiai Főiskola rajztanár szakán végez 1968-ban. Nagy Pál irányítja a grafika felé, Bordi Géza díszítőművészeti óráin hasznos ismereteket sajátít el. Modâlcă műtermében vállal nyaranta munkát, hat rá Mattis Teutsch János munkája is. Államvizsga után, országos kihelyezés folytán kinevezett rajztanárként kerül Vajdahunyadra, a 6-os számú Általános Iskolába, ahol erőteljes magyar tagozat is működött. Életpályája ettől kezdve összefonódik Vajdahunyad sorsával. Közben megszerzi második diplomáját a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Egyetem muzeológus szakán, hogy I-es fokozatú művésztanárrá léphessen elő. Megszerzett minden fokozatot, amit egy tanár elérhet. Egész tanári pályafutásának minősége átlagon felüli. Humanista értékek hordozója, a marosvásárhelyi Kultúrpalota szellemét, az ott szerzett általános műveltség tehetség- és világszemlélet-alakító áldását kívánja átsugározni tanítványaiba, teljesen önzetlenül, nem sajnálva időt, energiát, anyagi kiadást, amikor például több száz reprodukcióból 15 képsort szerkeszt, hogy tanítványait a művészettörténet korszakaiba bevezesse. Azért, hogy még közelebb kerüljenek a művészi alkotás mibenlétéhez, olyan módszertani kis segédeszközöket ad kezükbe, mint például a Színek művészete vagy a vizuális nevelés 24 lapnyi képeskönyve, a Muhi Sándorral közösen kiadott, A képzőművészet alapelemei. A 6-os számú vegyes tannyelvű általános iskola kis kultúrpalotává vált keze nyomán, egykor kopár iskolatermeiben, a folyosók falain 32 (16 magyar és 16 román) író, 32 zeneszerző általa megrajzolt arcképsorozatában kelt életre a tananyag. A dévai Corvin Kiadó sokszorosításában ma ezek sok erdélyi iskolában szolgálnak szemléltető eszközként, mintegy kitágítva a látás iskolájának falait. Bevont a látás iskolájába minden korosztályt. Ezért rajzolta meg 20 magyar tudós és (az összes) Nobel-díjas arcképsorozatát, amely ezzel a felirattal jelent meg albumként 2006-ban 500 példányban: Ajándék az erdélyi magyar iskoláknak, Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke és Fazakas Tibor vajdahunyadi grafikusművész részéről. Elkészítette a legjelentősebb 22 román tudós és feltaláló portréját is, melyeket kétnyelvű albumban, a magyar tudós-portrékkal együtt a Kisebbségi Minisztérium támogatásával adtak ki. De készített Bethlen Gábor-portrét a dévai és vajdahunyadi Magyar Ház részére, két Téglás Gábor-portrét a nevét viselő dévai elméleti líceumnak. Tervezi a magyar szentek és erdélyi fejedelmek sorozatát, hasonló albumként. Osztályfőnökként, szaktanárként igényessége, szaktudása, hivatástudata, tanítványai iránti szeretete, állandó adni tudása, személyes példája által rendszeres, kitartó, pontos munkára nevelte diákjait. E nevelés eredményességét tanítványainak sikere, ragaszkodása, a szülők elismerése igazolja. Megtalálta, szeretettel felszínre hozta tanítványaiban azt a szunnyadó csírát, talentumot, amely a nevelő hitével, ösztönzésével, bátorításával termővé vált, kiteljesedett. Nem op-art-palántákat akart nevelni diákjaiból azáltal, hogy az op-art technika kalandjába is bevonta őket alkotóművészként, de lelkesítő, irányító munkájának köszönhetően diákjai részesültek a rajzolás örömében, élményszerűvé, játékossá tette a nevelést, oktatást változatos módszerekkel és korszerű szemléltető eszközök előállításával, kirakós oktató játékaival, az iskola valamennyi tanulójának a vizuális kultúráját és általános műveltségét megalapozza. Számos megyei, hazai és nemzetközi versenyen vett részt diákjaival, 15 év alatt közel 100 díjat nyertek. Egyik évben Németországban 12 aranyéremből 8-at Románia, ebből 6-ot Vajdahunyad hozott el, azaz Fazakas Tibor diákjai előtt a Jóbarát közölte magyar tanulói rajzait. Szak-

3 köröket is vezetett, szép számmal vannak már művészeti, formatervező, építészeti főiskolán tanuló vagy végzett növendékei. A vajdahunyadi Művészeti Galériában és Magyar Házban is gyönyörködhettünk néhány tanítványa fotó-, design-, festmény-, rajz-, szoborkiállításában. Hosszú a névsora azoknak, akik sikerüket a tőle tanult, önmaguk iránti igényességnek, rendszeres munkának köszönhetik, és büszkén emlegetik volt tanárukat. A vajdahunyadi Művelődési Ház keretében Népi Egyetemen készített fel számos amatőr festőt, akikkel alkotótáborokat, majd sikeres kiállításokat is szervezett a megyében, ami annak is bizonyítéka, hogy közreműködésével megtalálták saját kifejezésmódjukat. Bármikor készen áll arra, hogy széleskörű szakmai ismereteit kollégái, pályatársai rendelkezésére bocsássa. Tekintélye emberi magatartásából szinte természetesen következett, érthető tehát, hogy módszertani kör vezetője, aligazgató, tanfelügyelő is volt. Szakellenőrzéseken megosztotta tapasztalatait és tudását kollégáival. Nemcsak rajztechnikára, a művészet és szép szeretetére oktatta tanítványait, de osztályfőnökként a maga emberségéből építette a rábízottak emberségét, személyiségével személyiségeket formálva. Nemzeti és művészeti szórványvidéken diákjaiba oltotta nemzeti kultúránk, az őseink által reánk testált értékeink szeretetét, történelmünk, helytörténetünk ismeretét, jövőbe való átmentésének vágyát. Órán és azon kívül a szabadidő tartalmas eltöltésére szervezett közösségi munkánkban derekasan kiveszi részét: általános műveltségi vetélkedők, kirándulások, táborok, előadások szervezésében, díszletek készítésében, például a Reneszánsz Fesztiválra vagy nemzeti ünnepeinkre. Ezúton is meg szeretném köszönni azt a felbecsülhetetlen segítséget, amelyet a Szomszédvárak nemzetközi vetélkedő alkalmával nyújtott a vajdahunyadi és dévai várra vonatkozó gazdag mappák előkészítésével, történelmünk nagy alakjainak portréival, a gazdag címerrajz-gyűjteménynyel, a kirakós játékokkal. Hogy másokra is gondol, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Téglás Gábor Iskolaközpont és szülőfaluja rajztanárainak is gazdag szemléltetőanyaggyűjteményt adományozott. Szüntelenül osztotta és osztja önmagát, s ma tanítványai sikerét látva elmondhatjuk, hogy áldássá vált benne a fény, hiszen másoknak is adott belőle, azoknak is, akik kollégáivá váltak. A rábízott talentumokat önzetlenül kamatoztatta. Figyelmét kiterjeszti a magyar, de különösen az erdélyi történelemben hajdan fontos szerepet játszó dél-erdélyi várak, műemlék templomok és házak mai arculatának megörökítésére, s a dévai Corvin Kiadóval, a szövegíró Balázs Jánossal szövetkezve eddig három kötetben adta közre az Erdélyi várak krónikáját: 1. Vajdahunyad vára és a Hunyadiak jeles története; 2. Magas Déva vára; 3. Fogaras vára. Szerepet vállal a Hunyad megyei történelmi műemlékek és irodalmi emlékhelyek felkutatásában, ismertetésében, népszerűsítésében. Fazakas Tibor megeleveníti a vár által jelképesen képviselt történelmünket számtalan fekete-fehér tus- vagy ceruzarajzában, metszeteiben, akvarelljeiben, minden szögből, minden évszakban. Állandó kiállítása is van a várban. Sok hazai és külföldi turista- vagy szakcsoport idegenvezetője, mondhatni szellemi várúrként, az EMKE vajdahunyadi szervezetének képviselőjeként, amelynek nemcsak alapító, de nagyon aktív tagja, akire mindig lehet számítani. Mindig ott van, ahol éppen rá van szükség. Vas és Hunyad megye, Szombathely és Vajdahunyad testvérvárosi kapcsolatának előmozdítója, ápolója, minden, szórványközösségünket szolgáló nemes ügy biztos támogatója. Fazakas Tibor aktív egyénisége a megye magyar közéletének és nem csak magyar 35

4 36 művészeti életének. Nyugdíjasként is fáradhatatlan. Jelenleg is a IV. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával három kiállítása nyílt: Várak, templomok a vajdahunyadi Magyar Házban; vallásos ihletésű op-art a vajdahunyadi római katolikus templom volt ferences kolostorának folyosóján, valamint akvarell virág csendéletek és pasztell tájképek a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Nagyszerű művész-pedagógus, munkája elismeréseként az évek során több kitüntetésben részesült. Négyszer nyerte el a tanári érdemfokozatot, megkapta a tanügyminisztérium Érdemes tanára II. fokozat címet és a Gheorghe Lazăr-díjat ban a Kovásznai Nyári Tárlat Nagydíját; 2004-ben a Szicíliai Nemzetközi Akadémia Együttélés festészeti díját től tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének tól alapító tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának és az EMKE vajdahunyadi szervezetének, 1994-től a Hunyadi János Humanitárius Társaságnak, 1997-től az újraalakult Barabás Miklós Céh tagja, 2000-től a Corvin-Savaria Társaságnak tól Vajdahunyad díszpolgára től részt vesz minden jelentősebb megyei kiállításon, állandóan jelen van a vajdahunyadi és dévai kiállítótermekben, valamint számtalan országos kiállításon 1981-től Déván, Aradon, Bukarestben, Kovásznán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Resicabányán. Egyéni kiállításainak sorával örvendeztette meg közönségét, a hazaiak nagy száma miatt csak a külföldiek közül említek néhányat: Celldömölk, Sárvár, Szombathely, Vasvár, Pécs, Tokaj, Debrecen. Részt vett nemzetközi kiállításokon: Finnországban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Budapesten. Számos alkotótáborban: Déva, Várhely, Hejce, Szárhegy, Hortobágy, Tokaj, Tállya, Encs, a kalotaszegi Zsobok, egyes helyeken több ízben is. Művei köz- és magántulajdonban fellelhetők az alábbi országokban: Románia, Anglia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Japán, Magyarország, Németország, Olaszország, Egyesült Államok. A vajdahunyadi Magyar Ház is több ízben büszkélkedhetett válogatott kiállításával, ahol egyik alkalommal nem kisebb személyiség mint Kántor Lajos méltatta. Banner Zoltán, Csutak Levente, Á. Kovács Sándor, Markó Béla és még sokan mások méltatták rendhagyó művészetét, újságok, folyóiratok, művészeti katalógusok, lexikonok írnak róla, jelen van a világhálón. Több hazai és külföldi kiadványt illusztrált. Fazakas Tibor sokoldalú művész. Nem mindennapi könnyedséggel, bravúrral ábrázol bármit. Kitűnő, nemes színharmóniájú, természethű tájképeket, csendéleteket, portrékat készít különböző technikával, impresszionisztikus gouache, tempera, akvarell és olajfestményeket, költői finomságú fekete-fehér tusrajzokat. Mégis, a sokkal nehezebb, absztrakt, precíz op-art műfajban, irányzatban, szín- és formavilágban érzi magát igazán otthon, itt találta meg azt a képi kommunikációs lehetőséget, amellyel érzéseit és gondolatait megoszthatja velünk saját, senki mással össze nem téveszthető stílusjegyeivel. Nemes, csupán kézi munkával teremt egyszeri, művészi értéket az op-art egyik legeredetibb és legkitartóbb művelőjeként nemcsak hazai viszonylatban. Nemcsak díszpolgára, de meghatározó egyénisége Vajdahunyadnak. Fegyelem, kitartás, türelem, pontosság, akaraterő, megfontoltság, felelősségérzet jellemzi művészetét, peda-

5 gógusi pályáját és közösségünkért végzett munkáját egyaránt. Neve mindig garancia az elvégzett munka minőségére. Sokoldalú művészi tehetségén túl Fazakas Tiborban, akit már 45 éve ismerek, amióta Vajdahunyadon van, a Jellemet, a nagybetűs Embert becsülöm, akire mindig számítani lehet, lelkiismeretességét, azt az alázatot és szerénységet, amellyel a magyar műveltséget, helyi közösségünket önzetlenül szolgálja, másokban is fényt gyújtva. Megtiszteltetés, hogy barátja lehetek. A megérdemelt Ezüstgyopár-díj átvételéhez gratulálok, szívből kívánok további munkájához erőt, egészséget! DOBOLY BEATRIX 37

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZ Ő M Ű VÉSZETI ÁG

KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZ Ő M Ű VÉSZETI ÁG KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 2 FESTÉSZET TANSZAK KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁG 3 CÉLOK, FELADATOK: A festészet műhelymunka célja, hogy a tanuló ismerje meg: azokat az anyagokat és eljárásokat,

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG A KÉPZÉS CÉLJA ÉS FELADATA: Az alapfokú művészetoktatás keretében folyó vizuális nevelés

Részletesebben

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk

Részletesebben

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nagyboldogasszony Székesegyház Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében

Részletesebben

HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA

HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez és megítéléséhez,

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi. Részlet a Német Nemzetiségi Általános Iskola Pedagógiai programjából: XV. AZ OTTHONI (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI) FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT HÁZI FELADATOK MEGHATÁROZÁSA Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával

Részletesebben

A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében

A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében Program címe: A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében Tanúsítvány száma: 3/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. július 16. Kérelmező neve: Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási

Részletesebben

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek jelképeiről és névhasználatáról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek jelképeiről és névhasználatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 24/2013. (X.04.) számú rendelete Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (X.04.) számú rendelete a 34/2014. (XI.14.) számú rendelettel formailag egységes szerkezetben

Részletesebben

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

KO NYVTÁ R Szervezeti e s Mu ko de si SZÁBÁ LYZÁT

KO NYVTÁ R Szervezeti e s Mu ko de si SZÁBÁ LYZÁT KO NYVTÁ R Szervezeti e s Mu ko de si SZÁBÁ LYZÁT Kiadás dátuma: 2013. szeptember Készítette: ------------------------------------ --------------------------------------- Burai Bernadett intézményvezető

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M

Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M Pedagógiai program I. RÉSZ N E V E L É S I P R O G R A M 2013. Darányi Általános Iskola 1 NEVELÉSI PROGRAM 1 1. KÜLDETÉSNYILATKOZAT - PREAMBULUM 3 2. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA, HELYZETELEMZÉS 3 2.1 PEDAGÓGIAI

Részletesebben

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM

CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új

Első gyűjteményes kiállítása 1938-ban a Tamás Galériában nyílt meg. 1936-tól a Magyar Képzőművészek Egyesületének, majd 1937-től a Képzőművészek Új Élete 1991. november 23.-án született Kiskohon ma Románia területe. Nehéz gyermekkora volt, hiszen árvaházba került. 1913-ban Andrássy József örökbefogadta. Cimfestő szakmát tanult, majd egyik tanára,

Részletesebben

V. fejezet A kollégium nevelési programja. I. Bevezetés

V. fejezet A kollégium nevelési programja. I. Bevezetés V. fejezet A kollégium nevelési programja I. Bevezetés 1. Pedagógiai programunk összeállítását a Köznevelési törvény 17. -a írja elő. A Kollégiumi nevelés országos alapprogramja összhangban a Köznevelési

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára

VIZUÁLIS KULTÚRA. helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára VIZUÁLIS KULTÚRA helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

GÁRDONYI GÉZA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA A GÁRDONYI GÉZA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. szeptember 1. 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A GÁRDONYI GÉZA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELŐTESTÜLETE 2015. augusztus 24. 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser. 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista.

Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser. 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista. Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista.hu Projekt neve: Vasi Míves Tanoda Azonosító száma: TÁMOP

Részletesebben

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

Pedagógiai Program (Nevelési Program) Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport

Részletesebben

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama

VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama VIZUÁLIS KULTÚRA Általános iskola 5 8. évfolyama A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8.

Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció

Részletesebben

Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2016 Helyi tanterv Képző- és iparművészeti ág

Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2016 Helyi tanterv Képző- és iparművészeti ág KAZINCBARCIKAI KODÁLY ZOLTÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 3. FEJEZET HELYI TANTERV KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2016. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG Az alapfokú művészetoktatás követelménye és

Részletesebben

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Márton János Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Egy kérdőíves kutatás tapasztalatai Magyar nyelvű tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben A

Részletesebben

Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam

Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam Célok és feladatok Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam A vizuális alkotó gyakorlat célja a tanuló egyéni, kreatív személyiségjegyeinek előhívása, az ismeretek, élmények feldolgozásának segítése,

Részletesebben

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve Balassi Bálint Gimnázium Vizuális kultúra rajz ésművészettörténet 5-12.évfolyam A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve Rajz és vizuális kultúra 5-12. évfolyam Készítette: Heffterné Gáspár Lilla Balassi

Részletesebben

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514. ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek (Mt 25,40) ISKOLÁNK A Szent József Katolikus Általános Iskola

Részletesebben

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás

Részletesebben

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató

Pedagógiai program. Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk. jóváhagyta: Danka Adél igazgató Pedagógiai program Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Celldömölk jóváhagyta: Danka Adél igazgató Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGASABB VEZETŐI PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ELŐTERJESZTÉS A GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGASABB VEZETŐI PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 60.230/2011. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGASABB VEZETŐI PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL Előterjesztő: Abdai

Részletesebben

Életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-4.évfolyamon

Életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-4.évfolyamon 2,013/14 Életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-4.évfolyamon Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2013/14 Cél és feladatrendszer az 1.-4. évfolyamon A természetes és mesterséges

Részletesebben

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA

IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA Izsák Város Önkormányzata IZSÁK VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI KONCEPCIÓJA 2015. szeptember 15. Izsák 1. Bevezetés 1. Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvénye szerint vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ

PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 5. évfolyam A fokozott realitásigény megjelenése az adott életkorban megalapozza a tanulók információk közti szelekciós képességét, és kritikai gondolkodást alakít ki. A művészeti

Részletesebben

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 033405 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nyíregyháza 1 Bevezető Mottó: Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud. (Móricz Zsigmond) Az

Részletesebben

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)

III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.) Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése

Részletesebben

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai

Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai Doktori (PhD) értekezés Az iskolakörzetesítés társadalmi hatásai Jankó Krisztina Julianna Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola 2011 AZ ISKOLAKÖRZETESÍTÉS TÁRSADALMI HATÁSAI Értekezés a doktori

Részletesebben

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva 2013 SZEGED 1 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása Előszó

Részletesebben

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

Helyi tanterv. Osztályfőnöki Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja

Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja kiemelkedõ Szövetkezeti gondolkodók, személyiségek és szervezõk Erdélyben Balázs Ferenc (1901 1937) Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér

Részletesebben

Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam

Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam I. Bevezetés Célnyelvi civilizáció tantárgy (német nyelv) 5.-8. évfolyam Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: Millennium Intézet Alapítvány Vezető kutatók: Éliás Zsuzsanna Némethy Szabolcs Megrendelő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 T A R

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 5-12 /2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (5500. Gyomaendrőd, Selyem út 109/2.) OM: 028300 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 11. o. Az intézmény küldetésnyilatkozata

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA. Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek

LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA. Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek LÉLEK, S SZABAD NÉP TESZ CSUDA DOLGOKAT IRODALMI ÁMBOLYGÁS ERDÉLYBEN ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA Jó tanácsok a jövő Határtalanul! utazó hetedikeseinek Barátkozz meg az iskola könyvtárával! A Gutenberg-galaxis nagyon

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve Az osztályfőnöki órák helyi tanterve A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek

Részletesebben

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához Dudáné Driszkó Adrienn 10+1 tanács pedagógusoknak a gyermekközpontú oktatás A B C A k a d é m i a K f t w w w. a b c a k a d e m i a. h u Oldal: 1 Manapság nagyon divatos szakkifejezések, fogalmak tarkítják

Részletesebben

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM

T A R T A L O M III. NEVELÉSI PROGRAM T A R T A L O M I. Az iskola adatai, jogállása 6 II. Helyzetelemzés 7 1. Társadalmi környezet 7 2. Tárgyi feltételek 7 3. A humán erőforrás 8 III. NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése. Az egyesület a 2012. évben is az Alapszabályban kitűzött célok és feladatok megvalósításának figyelembevételével végezte munkáját.

Részletesebben

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT. Célok, feladatok

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT. Célok, feladatok ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT Célok, feladatok A természetes és mesterséges környezet anyagainak megismerése, anyagvizsgálati tapasztalatok szerzése érzékszervi tapasztalással. Összefüggések felismerése az anyagok

Részletesebben

Technika,életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-8.évfolyamon

Technika,életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-8.évfolyamon 2,013/14 Technika,életvitel és gyakorlat Helyi tanterv 1-8.évfolyamon Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2013/14 Cél és feladatrendszer az 1.-4. évfolyamon A természetes

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Az általános iskolai pedagógiai programok véleményezéséről

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Az általános iskolai pedagógiai programok véleményezéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az általános iskolai

Részletesebben

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben A 2009/2010. tanévben az ÖMIP-ben megfogalmazott fenntartói elvárásokat beépítettük

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Fodor András halálára

Fodor András halálára PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös

Részletesebben

Pedagógiai Program 2013

Pedagógiai Program 2013 Pedagógiai Program 2013 Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hatályos: 2013. szeptember 1-től, 2018. augusztus 31-ig 1 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA

VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA VIZUÁLIS KULTÚRA az általános iskolák 5 8. évfolyama számára VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA 1.1. A KÉPZÉS PEDAGÓGIAI CÉLJA Elsődleges célkitűzésünk az általános műveltség, az alapvető társas és személyes kompetenciákat erősítő előképzettség megszerzése, valamint a szakmacsoportos

Részletesebben

Nikl János: Menekülőút. Az Aszódi Javítóintézet

Nikl János: Menekülőút. Az Aszódi Javítóintézet Nikl János: Menekülőút Az Aszódi Javítóintézet Mit csinál az a gyermek, aki nem tud kérni? Elvesz, vagy cselekszik. Nekimegy valaminek, valakinek. Nem tud kérni, mert nem rendelkezik ezzel a képességgel.

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u.

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma 4110 Biharkeresztes, Ady Endre u. 2 Tel/fax: (54) 430-084 e-mail:bocskai@bocskai-bker.sulinet.hu web. www.bocskaigimnazium.hu

Részletesebben

1. Az iskola arculata

1. Az iskola arculata A 1. Az iskola arculata 1.1 Adatok Név: Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Az iskola székhelye: Maglód Fő út 1-9. Önálló telephelyek címei: 2234 Maglód Fő út 1. tel.: 325102

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K oldal Az intézményi minőségirányítási program

Részletesebben

Első önálló kiállítása 1981-ben volt, azóta folyamatosan, számszerűen 245.

Első önálló kiállítása 1981-ben volt, azóta folyamatosan, számszerűen 245. Önéletrajz H. Csongrády Márta (Debrecen, 1943. július 9.) alsó- és középfokú iskoláit a debreceni Kossuth Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban végezte, majd egyetemi diplomát szerzett a Kossuth

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

HU-Budapest: Művészeti kellékek 2010/S 179-272932 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Művészeti kellékek 2010/S 179-272932 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:272932-2010:text:hu:html HU-Budapest: Művészeti kellékek 2010/S 179-272932 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ:

Részletesebben

Szent Imre Katolikus Óvoda

Szent Imre Katolikus Óvoda Szent Imre Katolikus Óvoda PEDAGÓGIAI PROGRAMJA DERÜS VAGYOK, LEGYETEK AZOK TI IS! (II. János Pál pápa) 2013 TÖRVÉNYI HÁTTÉR Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Törvények A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista

Zórád Ernő. (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista Rajzait elegancia és bravúros rajztudás jellemezte. Nekem száz oldal kell ahhoz, amit ő egyetlen vonallal ki tud fejezni. Márai Sándor Zórád Ernő (1911-2004) képregény-rajzoló, festő, grafikus, illusztrátor,

Részletesebben

Együd Árpád. Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program

Együd Árpád. Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Program Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program Készült: Kaposvár, 2013. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Nevelési program I. Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban

A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban (összegző megállapítások) 1. Bevezetés, a vizsgálat célkitűzései A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény végrehajtását az Országgyűlés és a Kormány

Részletesebben

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013.

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013. A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Jászberény 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 8.oldal 1.1 Jellemző adatok 8.oldal 1.2 Az iskola

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 (A 2013. szeptember 1-jén hatályba lépett dokumentum törvényi változásoknak megfelelő, 2015. május 12-én módosított változata) Lehel Vezér Gimnázium OM azonosító: 038139 Elérhetőségek

Részletesebben

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató 2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai

Részletesebben

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 213/214 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció VIZUÁLIS KULTÚRA 4 évfolyamos gimnázium reál orientáció A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez

Részletesebben

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból

Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból Felkészülést segítő kérdések Gépszerkesztés alapjai tárgyból - Ismertesse a kézi rajzkészítési technikát (mikor használjuk, előny-hátrány stb.)! Kézi technikák közül a gondolatrögzítés leggyorsabb, praktikus

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és. PÁLYÁZAT a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája intézményegység-vezetői beosztásának betöltésére készítette:

Részletesebben