PÁLYÁZAT. Készítette: Csiszár Tamás Szombathely, 11-es Huszár út

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZAT. Készítette: Csiszár Tamás Szombathely, 11-es Huszár út"

Átírás

1 PÁLYÁZAT Készítette: Csiszár Tamás Szombathely, 11-es Huszár út

2 Mit jelent számomra a digitális világ? Előnyök és veszélyek Gyengénlátó 16 éves gimnazistaként arra a kérdésre, mit is jelent számomra a digitális világ, gyors választ tudok adni: rengeteget. Annak kifejtése viszont, hogy hogyan boldogulok és barangolok a rengetegben, már jóval több gondolatot ébreszt bennem. Számítógéppel kapcsolatba úgy 13 évvel ezelőtt kerültem először. No nem úgy, hogy használhattam, néha anyukám meséket engedett nézni illetve hallgatni rajta. Csodálkoztam is, mikor bekerülve az általános iskolába, sok osztálytársam már a számítógépes játékok bűvöletében élt. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem többet olvastak könyvekből, és a mai napig sem lettem játékfüggő. Az első osztályban hamar nyilvánvaló lett, hogy szükségem van a tanuláshoz egy olyan laptopra, amit az iskolába is magammal tudok vinni. Miután ezt megkaptam, jóval könnyebb lett az iskolai munka és az otthoni tanulás is. Kezdetben még nem tudtunk digitális tankönyveket beszerezni, ezért anyukám szkennelte be a könyveimet. Ez bizony nem volt olyan egyszerű dolog, hiszen a gép a szöveges dokumentumokat is képként kezelte, ezért rengeteg utómunkát igényelt a szöveg javítása, konvertálása, hogy

3 hallgatható legyen számomra. Akkoriban még jó szövegfelolvasó programmal sem rendelkeztem, szóval egy csomó nehézségen kellett átrágni magunkat, mire tanulható tananyaghoz jutottam. Természetesen az iskola és tanáraim segítsége is elengedhetetlen volt mindehhez. Később már az iskola biztosított laptopot és a digitális tananyagot is megkaptam. Ekkor nagyságrendekkel javult a helyzet, sokkal könnyebben tanultam. Egy pályázaton nyert Jaws felolvasóval dolgozom a mai napig is. Hogy milyen hangon olvas fel? Hát a Darht Vader és a Törppapa között valahol. Én már hozzászoktam, de ha valaki meghallja a gép hangját, szörnyülködve emeli égnek a karját. Remélem, a jövőben a fejlesztők javítani fognak a felolvasás élvezeti értékén, hiszen mint minden területén az informatikának, itt is rohamléptekkel fejlődik a technika. A laptopon kívül a másik legfontosabb eszközöm az okos telefon. Segítségével még jobban kitárult a világ számomra. A Facebook és egyéb közösségi oldalak a mai ifjúság leggyakrabban látogatott terei. Az iskolai osztályok önálló csoportokat létrehozva otthonról is tartják a kapcsolatot. Egyegy hiányzás után a leckék beszerzése, vagy a házi feladatok megosztása nem okoz gondot. Persze ez utóbbinak a kedves tanáraink annyira nem örülnek! És annak sem, ha a diákok dolgozatírás alkalmával az internetről szerzik be a válaszokat. Néha sajnálom, hogy ezzel a módszerrel élni nem tudok, hiszen én a neten való kereséshez rámondom a telefonra a

4 kulcsszavakat. Ergo dolgozatírás közben nem kommunikálhatok a telómmal. Viszont tudom, hogy mégis én járok ilyenkor jobban, hisz az érettségin nem lehet a kezünkben ez a jóbarát. Összefoglalva: számomra a digitális világ és annak eszközei nélkülözhetetlenek. Úgy vélem, minden vak és gyengénlátó embernek nagy szüksége van ezekre az eszközökre, hogy teljes életet élhessenek, és kinyíljon számukra is az ablak a világra. Az utóbbi években szerencsére egyre inkább akadálymentes lett a virtuális világ, és nagyon sokan élünk is a lehetőségekkel. Ennek ellenére fontosnak tartanám, hogy azokkal, akik kevésbé ismerik és használják a digitális eszközöket és az internetet, jobban megismertessék a lehetőségeket. Minden látássérült embernek maga a csoda, ha egy hang elviszi a net segítségével mindenhová, ahová csak eljutni szeretne. Beszélgethet barátaival, köthet új ismeretségeket, olvashatja a fülével a világ híreit és számos könyvet. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a hátrányokról sem. A közvetlen személyes emberi kapcsolatok visszaszorulása, lehetőség az arcnélküliségre, fogyatékosság eltitkolására. Gondosan meg kell válogatni, mit teszünk közzé és kinek. Adott csoportokon belül viszont például a vak és gyengénlátó emberek közt határtalan lehetőségeket rejt. Megoszthatjuk egymással gondjainkat, tudunk segíteni a másiknak.

5 A mai világban szerencsére egyre többet hallunk az esélyegyenlőségről. És nemcsak hallunk, hanem érezzük is, hogy ép embertársaink elfogadóbbak és segítőkészebbek irántunk. Szeretném remélni, hogy a jövőben minden sorstársam kezében ott lehet az a lehetőség, aminek használatával még boldogabb és teljesebb életet élhet. Így legyen! Csiszár Tamás

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket,

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, a laptopokat, a notebookokat, az okostelefonokat, a

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

Kedves Könyvtárlátogató!

Kedves Könyvtárlátogató! Kedves Könyvtárlátogató! Az Önök településén a Balassi Bálint Megyei Könyvtár által működtetett Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat. Ezzel a kérdőívvel arról szeretnénk

Részletesebben

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket,

A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, A következő kérdések az digitális média és a digitális eszközök használatát vizsgálják különböző szempontokból. Ideértjük az asztali számítógépeket, a laptopokat, a notebookokat, az okostelefonokat, a

Részletesebben

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai

Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai Informatika 1. Hírek, információk, adatok. Kommunikáció. Definiálja a következő fogalmakat: Információ Hír Adat Kommunikáció Ismertesse a kommunikáció modelljét. 2. A számítástechnika története az ENIAC-ig

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab!

AZ ISKOLAI DIGITÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE. 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma. Top állások IT TUDÁS NÉLKÜL. 0 darab! AZ ISKOLAI DIGÁLIS OKTATÁS MEGÚJÍTÁSI TERVE GLOBÁLIS TREND: MINDEN MUNKAHELY DIGÁLIS MUNKAHELY LESZ 2014, USA: TOP 25 legkeresettebb és legjobban fizetett szakma környezetben dolgozó szakértői állások

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás

Szakmai életutam. Bevezető és bemutatkozás Szakmai életutam Bevezető és bemutatkozás Nehezen írok magamról. (Az a nemzedék vagyok, aki még ezt nem tanulta.) Ezért jó, hogy portfólióm elején megtalálható az önéletrajzom, mely kiindulópontja lehet

Részletesebben

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához

Dudáné Driszkó Adrienn. 10+1 tanács pedagógusoknak. a gyermekközpontú oktatás. megvalósításához Dudáné Driszkó Adrienn 10+1 tanács pedagógusoknak a gyermekközpontú oktatás A B C A k a d é m i a K f t w w w. a b c a k a d e m i a. h u Oldal: 1 Manapság nagyon divatos szakkifejezések, fogalmak tarkítják

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

Agresszív marketing?- II. rész. Elıszó. Kedves Vállalkozó!

Agresszív marketing?- II. rész. Elıszó. Kedves Vállalkozó! Témakörök: vállalkozás indítása, kisvállalkozó, stratégiai tervezés, marketing terv, online marketing, felnıttképzés, tanfolyamok, képzés, vállalkozói tanfolyamok, egyéni vállalkozó, internet marketing,

Részletesebben

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.

Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14. Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

1. Kikkel szeretsz beszélgetni az osztályban?,, 2. Kikkel barátkozol az iskolán kívül is az osztálytársaid közül?,, 3. Kiket hívnál meg az

1. Kikkel szeretsz beszélgetni az osztályban?,, 2. Kikkel barátkozol az iskolán kívül is az osztálytársaid közül?,, 3. Kiket hívnál meg az 1. Kikkel szeretsz beszélgetni az osztályban?,, 2. Kikkel barátkozol az iskolán kívül is az osztálytársaid közül?,, 3. Kiket hívnál meg az osztályból, ha bulit rendeznél?,, 4. Kikkel laknál szívesen egy

Részletesebben

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének elnökségi ülésén. Helye: 3525 Miskolc, Jókai u. 18. sz. a Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z Megyei Egyesületének

Részletesebben

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2017. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA Készítette: Buza Andrea gyerekház vezető 1 Bevezetés A Biztos Kezdet program célcsoportja a hátrányos helyzetű családokban

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

Dr. László Miklós. A hatástól az értésig

Dr. László Miklós. A hatástól az értésig Dr. László Miklós A hatástól az értésig Dr. László Miklós A hatástól az értésig Bevezetés 2013-ban immár hetedik alkalommal került sor egy olyan kutatásra, mely témája a tinédzserek és a média kapcsolata

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

Jelige/Név:. Válaszadó: y, osztály:, születési év

Jelige/Név:. Válaszadó: y, osztály:, születési év Forrás: Bernáth László, N. Kollár Katalin, Németh Lilla: A tanulási stílus mérése ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2015. 1. melléklet A végsõ kérdõív Tanulási stílusok kérdőív Jelige/Név:. Válaszadó: y, osztály:,

Részletesebben

2017. szeptember

2017. szeptember Izland- Reykjavik 2017. szeptember 24-30. Debreceni Dózsa György Általános Iskola Kammererné Nyéki Orsolya A Debreceni Dózsa György Általános Iskola Szakmai látogatások címmel pályázatot adott be az EGT

Részletesebben

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül)

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) KÉRDŐÍV I. 8. B (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) Szabadidős tevékenységeket soroltunk fel, tegyél x-et oda, amelyik rád jellemző! 1 nem veszek részt 2 részt veszek,

Részletesebben

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala Szolnok Lakosok száma: Foglalkoztatottság: ipar Az esemény időpontja: 2007.03.20. Komoró Lakosok száma: 1504 Az esemény időpontja: 2007.04.13. Helyszín: Petőfi Sándor Általános Iskola Helybéli ismeretszerzők

Részletesebben

Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON

Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON - Alapfokú angol nyelvtudással rendelkezel? - Szeretnél folyékonyan, bátran beszélni angolul? - Középfokú nyelvvizsgát szeretnél tenni,

Részletesebben

Kedves Szülők, Pedagógusok!

Kedves Szülők, Pedagógusok! Kedves Szülők, Pedagógusok! Korunk társadalmában egyre több veszély fenyegeti a felnövekvő ifjúságot. A társadalmat sokkal összetettebb ingerek érik, mint évtizedekkel ezelőtt. Olyan társadalmilag elfogadott

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc

A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S 2668-1/2010. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 24-ei rendkívüli ülésére Tárgy: A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra

Részletesebben

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ

A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ

Részletesebben

A digitális televíziótechnika áramkörei II.

A digitális televíziótechnika áramkörei II. A digitális televíziótechnika áramkörei II. Életmódunk, szokásaink hatása a készülékek konstrukciójára Készítette: Zigó József Készült: 2012. május Visszatekintő az egy évvel korábbi előadásra 2010 végén

Részletesebben

Etikus internet és szoftverhasználat Óravázlat Készült: Tusorné Fekete Éva óravázlatának alapján

Etikus internet és szoftverhasználat Óravázlat Készült: Tusorné Fekete Éva óravázlatának alapján A) Adatok Iskolatípus: általános iskola / felső tagozat Korosztály: 14 év Tantárgy: informatika Téma: etikus internet és szoftverhasználat Szellemitulajdon-védelmi téma: szerzői jog Etikus internet és

Részletesebben

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály DIGITÁLIS osztály Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály A 6 évfolyamos kerettantervi tananyag + heti 2 óra tehetség gondozó program szerinti óra digitális pedagógiai módszerek alkalmazása: saját

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben

Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben Digitális akadálymentesítés a felsıoktatási intézményekben Sulyok Tamás fıiskolai adjunktus projektkoordinátor Tanulás és fogyatékosság Egri Kulturális és Mővészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Részletesebben

Digital ART. A rajzolás. alapjai. 2. rész. Ingyenes E-book

Digital ART. A rajzolás. alapjai. 2. rész. Ingyenes E-book Digital ART A rajzolás alapjai 2. rész Ingyenes E-book A vonalrajz A vázlatolás vagy skiccelés után a következő módszer, amiről beszélni szeretnék a vonalrajz. Ez egy kötöttebb, kevésbé szabad rajzfejlesztési

Részletesebben

Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek

Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek Nyomtatott könyvek és elektronikus könyvek Kérdőíves kutatás az e-könyv olvasási szokásokról Készítette a Társadalomkutatási Intézet Zrt. a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Hamisítás Elleni Nemzeti

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0979

TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0979 TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0979 Szakkör címe: Informatika tantárgy tanításának fejlesztése: informatika szakkör (60 órás) Program anyaga: Számítógépes alapismeretek Helyszín: Izsáki Táncsics Mihály Általános

Részletesebben

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27.

Bemutatkozás. MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport február 27. Bemutatkozás MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport 2017. február 27. A projekt céljai Idegen nyelvi tananyag fejlesztése angol és holland nyelv kiegészítő, új szemléletű online tananyag Kapcsolódó

Részletesebben

MAGYAR NYELV 9 11. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV 9 11. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MAGYAR NYELV 9 11. ÉVFOLYAM A KÍSÉRLETI TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZETEK KONCEPCIÓJÁRÓL ÉS FELÉPÍTÉSÉRŐL A tankönyvsorozat

Részletesebben

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV

elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő

Részletesebben

Kitekintés a jövőbe: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában

Kitekintés a jövőbe: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában : új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában Fókuszban a MOBIX - az integrált, multi-platform támogatású, biztonságos videó kommunikációs és üzenetküldő platform Antal.Kuthy@egroup.hu

Részletesebben

Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató

Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató Digitális Szabadidő Térkép mobil és web alkalmazás Útmutató A Digitális Szabadidő Térkép mobilalkalmazás a lovas illetve vízi túrázóknak fejlesztett alkalmazás, amely jelentősen megkönnyíti és a közösséghez

Részletesebben

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul

Részletesebben

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.)

Óravázlat. Az óra menete. Egyperces novella elolvasása, kép megtekintése! (Melléklet 1.) Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5-6. Tematikai egység: Test és lélek Az óra témája: Egész-ség Az óra célja és feladata: A beteg és a fogyatékkal élő emberek iránti empátia fejlesztése. Az elfogadó,

Részletesebben

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Budapest, 2017. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

Alapvető tudnivalók a tanév elején

Alapvető tudnivalók a tanév elején Alapvető tudnivalók a tanév elején 2018/2019-es tanév VALCSÁK LÁSZLÓ informatika tanár Aszód, 2018. szeptember 10. Bejelentkezés Tartomány neve: EGA03 Felhasználói név: DELL-xx (itt az xx a gépszámot jelöli,

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

Mit tapasztalt elemér?

Mit tapasztalt elemér? Mit tapasztalt elemér? Országos oktatási IKT helyzetkép Informatika Szakmaiság - Eredményesség ISZE, Budapest, 2011. március 5. TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002 Ki is az az elemér? Az OFI-ban, a TÁMOP keretei

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE

A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó DIGITÁLIS TANANYAGOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KOCZOR MARGIT SZAKMAI VEZETŐ ÚJ TARTALOMFEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP 3.1.2-12/2 Nemzeti tananyagfejlesztés és

Részletesebben

IKT a humán tárgyak oktatásában

IKT a humán tárgyak oktatásában IKT a humán tárgyak oktatásában - 1. lecke - Kréta, tábla, monitor IKT és a tanár Az IKT (Információs és Kommunikációs Technológiák) az oktatásban merőben új tanítási modellnek számít. Olyan új eszköztárnak,

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

The project is funded by the European Commission. Az értő olvasás fejlesztése gyenge olvasási teljesítményt nyújtó fiatalokkal

The project is funded by the European Commission. Az értő olvasás fejlesztése gyenge olvasási teljesítményt nyújtó fiatalokkal Az értő olvasás fejlesztése gyenge olvasási teljesítményt nyújtó fiatalokkal Az értő olvasás tanítása felnőttkorban és olvasni tanuló bevándorlóknak Bögrés feladatok (Munkacím) A feladatok elolvasása előtt

Részletesebben

1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt

1.2. A program általános értékelése szakmai és szervezési szempontból egyaránt Erasmus+ beszámoló Margate, Egyesült Királyság 2015. július 10-július 25. Készítette: Farkasné Bozorádi Anita 1. A tanulmányút általános értékelése 1.1 Szakmai egyeztetések a tanulmányutat megelőző időszakban

Részletesebben

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21.

Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. Váci püspök: Együtt kell élni a gazdasági bevándorlókkal is 2015. January 21. A katolikus egyházban nagyobb figyelmet kap a templomok tatarozása, mint a hit gyakorlása és a szolgálat. Az egyháznak, ahogy

Részletesebben

Ahhoz, hogy mondatok halmazát érthetô egésszé, szöveggé rakd

Ahhoz, hogy mondatok halmazát érthetô egésszé, szöveggé rakd III. SZÖVEGTAN 2. A SZÖVEG SZINTAKTIKAI KAPCSOLÓELEMEI Ahhoz, hogy mondatok halmazát érthetô egésszé, szöveggé rakd össze, szövegösszetartó elemekre van szükség. Amikor szöveget alkotsz, szinte önkéntelenül

Részletesebben

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?

Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

Ha még nem olvastad a Mielőtt elkezdjük oldalt és nem nézted át a kurzus tematikáját, kérlek, tedd meg most!

Ha még nem olvastad a Mielőtt elkezdjük oldalt és nem nézted át a kurzus tematikáját, kérlek, tedd meg most! Planet Kodu Első hét Ha még nem olvastad a Mielőtt elkezdjük oldalt és nem nézted át a kurzus tematikáját, kérlek, tedd meg most! A vitafórumokon megoszthatsz linkeket, írhatsz blogbejegyzéseket és számot

Részletesebben

Munkaformák. Dr. Nyéki Lajos 2016

Munkaformák. Dr. Nyéki Lajos 2016 Munkaformák Dr. Nyéki Lajos 2016 Az oktatás munkaformái Az oktatási folyamat szervezésében a szervezeti formák mellett további differenciálás is lehetséges, attól függően, hogy a tanár a tanítási-tanulási

Részletesebben

Digitális? Oktatás? C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r

Digitális? Oktatás? C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r Digitális? Oktatás? D r. B a l o g h A n i k ó K ö z é p - E u r ó p a i E g y e t e m C o m p u t e r a n d S t a t i s t i c s C e n t e r Digitális? Oktatás? Digitális? Digitális eszközök használati

Részletesebben

Tudatos média- és információhasználat információs műveltség

Tudatos média- és információhasználat információs műveltség Dr. Varga Katalin OFI Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tudatos média- és információhasználat információs műveltség Hazai és nemzetközi tapasztalatok Média Oktatás. Médiatudatosság az oktatásban. 2013. november

Részletesebben

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre

A Hamvas Béla Gimnázium. intézkedési terve. a 2016/2017. tanévre A Hamvas Béla Gimnázium intézkedési terve a 2016/2017. tanévre Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea Oroszlány, 2016.06.30. 1 Fejlesztési projektek 1. A teljes tantestület motiválása a különböző pedagógiai

Részletesebben

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból TÁMOP 4.2.2.C -2M 8. sz. munka 2.1.1.8. Személyes interjúkészítés- és elemzés Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból Készítette: Gulyás Enikő Az interjú alanyai

Részletesebben

Otthon segítenek. Èva magazin 2008.

Otthon segítenek. Èva magazin 2008. Èva magazin 2008. Otthon segítenek A parkettán két egy év körüli fiúcska ücsörög, mindegyiknek az a keksz kell, ami a másik kezében van. Sírva fakad mind a kettő. Az ikrek édesanyja, Borbála, ha Fülöpöt

Részletesebben

Informatika akadémia

Informatika akadémia Könyvjelző létrehozás Keresőprogramok Google keresés Feladatok Ismétlés Mire jó a Windows Update? Hol lehet beállítani a kémprogramok elhárítását? Hol találjuk a gép beállításaiért felelős menüpontot?

Részletesebben

ISMERD MEG A JOGAIDAT!

ISMERD MEG A JOGAIDAT! 1 ISMERD MEG A JOGAIDAT! 2 Ha még nem múltál el 18 éves, gyerek vagy. Gyerekként különleges jogaid is vannak, melyeket az ENSZ Gyermekjogi egyezménye sorol fel. Elsősorban a szüleid felelőssége, hogy gondoskodjanak

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL

MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL MÉDIAAJÁNLAT 2015. NOVEMBERÉTŐL Legjobb display és natív hirdetések Hirdessen Ön is az egyik legnagyobb közösségi média-eléréssel rendelkező portálokon. Facebook oldalainkkal több mint 1,5 millió emberhez

Részletesebben

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése

Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv április Az önértékelés összegzése Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. április 6. Fejleszthető területek: 1. Az önértékelés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása 1.14. A teljes tantestületet

Részletesebben

Képes beszámoló egy csodálatos tanulmányi útról

Képes beszámoló egy csodálatos tanulmányi útról Képes beszámoló egy csodálatos tanulmányi útról 2017. szeptember 24-30. között tanulmányi úton vettünk részt Izlandon. Reykjavík egyik iskoláját látogattuk meg, a Fjöbrautaskólinn í Breidholti Breidholt

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

Kisiskolás korú gyermekek úszástudásának és motoros képességeinek fejlesztése úszó foglalkozásokkal Szlovákiában

Kisiskolás korú gyermekek úszástudásának és motoros képességeinek fejlesztése úszó foglalkozásokkal Szlovákiában Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/4. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.4.62 Viczay Ildikó 1 Kontra József 2 1 egyetemi adjunktus, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara, Pedagógusképző

Részletesebben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben A 2009/2010. tanévben az ÖMIP-ben megfogalmazott fenntartói elvárásokat beépítettük

Részletesebben

29/2002. (V. 17.) OM rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről

29/2002. (V. 17.) OM rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről Lezárva: 1999. május 31. Hatályos: 2003. I. 1. 29/2002. (V. 17.) OM rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről A felsőoktatásról

Részletesebben

Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról)

Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról) Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról) Európai Bizottság Nem kötelező útmutató a munkavállalók által a munkájuk során

Részletesebben

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden

Részletesebben