Chaïm Perelman, A retorika birodalma
|
|
- Dániel Bogdán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 238 Szemle nítás egyrészt lehetővé tette az agglutináló típusú magyar nyelv jelenségeinek leírását, amire a latinra kifejlesztett kategóriák nem adtak lehetőséget. A héber bizonyos pontokon szerkezeti hasonlóságot mutatott a magyarral, így lehetett rá hivatkozni. Másrészt a héberrel, mint a Biblia egyik szent nyelvével való rokonítás tekintélyt is kölcsönözhetett a magyar nyelvnek abban a korban, amikor megindult a nyelvek vetélkedése egymással. Ennek hátterében a magyar nyelv társtalansága, az európai mintáktól való eltérése állhatott. A héber grammatikai hagyomány a legfontosabb segítséget azonban a magyar nyelv toldalékoló jellegének bemutatásához szolgálta, a héber kategóriák fontos szerepet játszottak a toldalék és a szótő fogalmának kialakításában. Ekkor azonban a magyar-héber összevetés még nem szókincs-, hanem szerkezetalapú, és nem konkrét hasonlításokon, csak elméleti párhuzamokon nyugodott. A héber grammatikákra való támaszkodás alapvetően hozzájárulhatott a szóelemek felismeréséhez, a tő és a toldalékok elkülönítéséhez, a személyragozás magyarázatához. A második rész esettanulmányai a korai nyelvtanok morfológiai bemutatásáról szólnak. Egyrészt az esetrendszer leírását taglalják, kitérve a genitivus kérdésére is. Másrészt a szóelem fogalmának kialakulását firtatják, a szótő és a toldalék megjelenését és általánossá válását a magyar nyelvészeti munkákban. Emellett pedig a szóelemző írásmód elvének megjelenését és az írásmód német párhuzamait is bemutatják. Ennek jelentősége a tudománytörténeti szempont mellett a mai helyesírás rendszerének kialakulásában sem elhanyagolható, hiszen a szóelemzés elve mind a mai napig az egyik legfontosabb helyesírási alapelvünk a fonetikus írásmód, a hagyomány elve és az egyszerűsítés mellett. 3. Köszönet illeti C. Vladár Zsuzsát azért, hogy lefordította ezeket a korai magyar nyelvtanokat, valamint létrehozta ezt a tájékoztató jellegű kiadványt, amelyben tudománytörténeti és nyelvleírási kérdéseket is felvet. A korai nyelvészeti munkák immár magyar nyelven is elérhető tanulmányozása tanulságos és gyümölcsöző lehet nemcsak a nyelvtörténet, de a leíró nyelvészet érdeklődő kutatói számára is. Balogh Judit Eötvös Loránd Tudományegyetem Chaïm Perelman, A retorika birodalma Retorika és érvelés Fordította Major Hajnalka. Az ékesszólás kiskönyvtára 50. Tinta Könyvkiadó, Budapest, lap Néhány könyv arra való, hogy megízleljük őket, mások arra jók, hogy lenyeljük őket, van azonban néhány olyan könyv, melyet meg kell rágni és meg kell emészteni. Francis Bacon Perelmant ( ), a Brüsszeli Szabadegyetem lengyel származású profeszszorát a 20. század Arisztotelésze állandó jelzővel tüntetik ki világszerte, a legnagyobb hatású szerzőnek tartják a retorikai érveléselmélet terén Richard Whately óta (akinek 1828-ban jelent meg retorikája és logikája). Elismertségét jelzi az a tény, hogy Joachim
2 Szemle 239 Knape Allgemeine Rhetorik (2000) című könyvében csak őt emeli ki a modern retorikusok közül. Tekintélyes fejezetet szentel érveléselmélete ismertetésének a modern retorika egyik alapkönyve, a The Rhetoric of Western Thought (Golden Berquist Coleman eds. 1984: ). Mi is foglalkoztunk munkásságával retorikai konferenciáinkon, évek óta tanítjuk a doktori iskolában, ismertetjük tankönyveinkben, szerepel a Retorikai lexikonban. Méltán, ugyanis arisztotelészi alapon saját érvelésrendszert dolgozott ki. A modern retorikatörténetben korszakalkotó mű Chaïm Perelman és Lucie Olbrechts-Tyteca 1958-ban Párizsban publikált könyve: La nouvelle rhétorique. Traité de l argumentation (Új retorika. Értekezés az érvelésről; angol fordítása: The New Rhetoric. A Treatise on Argumentation, 1969). Perelman később, 1977-ben egy rövidített változatot közölt: L empire rhétorique. Rhétorique et argumentation (A retorika birodalma. Retorika és érvelés), melyet több nyelvre is lefordítottak (angol kiadása: The Realm of Rhetoric, 1982). Ez az összefoglalás jelent most meg magyarul a francia eredeti alapján. A fordítást Major Hajnalka, a retorikai doktori iskola első abszolvált hallgatója készítette el. Perelman könyvében a lábjegyzetekben sok filozófiai, retorikai és egyéb mű van felsorolva. Major Hajnalka felkutatta magyar fordításukat Bossuet-től Simone Weilig, s ahol lehetséges volt a magyar nyelvű változatokat helyezte el a lábjegyzetekben, ily módon segítve az olvasó további tájékozódását. Perelman ugyanis elképesztően gazdag műveltséganyagot idéz könyvében, ez a gazdagság lenyűgözi a mai olvasót, s olyan távlatokat nyit, amelyek ösztönzők lehetnek egy szélesebb látókörű tájékozódáshoz. A könyv fejezeteit Adamik Tamás Perelman munkásságát ismertető tanulmánya követi, valamint az eredeti bibliográfia, amely az 1950-től a L empire rhétorique publikálásáig megjelent műveket tartalmazza. A kötetet egy névmutató zárja le. A tudományos retorikát a görög filozófusok hozták létre a Kr. e. 4. században Iszokra tész, Platón és Arisztotelész, a retorika és a filozófia kapcsolata meghatározó volt a retorikatörténet folyamán. A retorika rendszere mindig etikai és logikai alapokon épült fel, Platónnál azt olvashatjuk, hogy aki jó szónokká akar válni, igazságosnak kell lennie, s tudnia kell, mi az igazság, Quintilianus pedig arról ír, hogy a szónok csak becsületes ember lehet, sőt csak becsületes emberből lehet jó szónok, azaz állami hivatalnok (Adamik 2004: 29 34). A retorika újkori hanyatlásakor meglazult, sőt eltűnt a filozófiával való kapcsolata. Perelman érdeme elsősorban az, hogy ismét filozófiai alapokra helyezte a retorikát, ezáltal visszahelyezte régi pozíciójába: könyve minden fejezetében bemutatja az adott kérdés filozófiai alapjait. A retorika tehát sokkal több mint iskolai szabálygyűjtemény és stíluseszközök listázása. (A Philosophy and Rhetoric című amerikai folyóirat 2008-as, az Új retorika megjelenésének ötvenéves évfordulóján közzétett száma is hangsúlyozza a filozófiai alapok helyreállítását.) A retorika birodalma egy szerzői előszóból és tizennégy fejezetből áll. Az előszó a könyv keletkezésének okát magyarázza el, az első és a tizennegyedik fejezet az elméleti alapvetést tartalmazza, keretként fogja össze az érvelést tárgyaló belső fejezeteket. Az előszó visszaemlékezéssel kezdődik. Perelman leírja, hogy 1945-ben publikálta De la justice (Az igazságosságról) című tanulmányát, amelynek az a végkövetkeztetése, hogy nem lehet eljutni a formális igazságosságtól a konkrét igazságosságig értékítéletek nélkül. Igen ám, de melyik érték a fontosabb, hogyan lehet ezt megállapítani? Asszisztensével, Olbrechts-Tytecával tanulmányozták a gyakorlati érveléseket, s rádöbbentek arra, hogy ez a probléma meg van oldva Arisztotelész Topikájában és Retorikájában. Vilá-
3 240 Szemle gossá vált, hogy ezt a hagyományt kell modern szintre emelni, így született meg 1958-ban az Új retorika, majd 1977-ben A retorika birodalma. Ebben az összefoglalásban Perelman rendszere kikristályosodott, és már reagálni tudott az 1970-ben megjelent liège-i retorikára, mely egy retorikatörténeti folyamat következménye. Az évek során ugyanis a retorikából kikerült az érvelés, például a franciáknál Dumarsais (1797) és Fontanier (1821) olyan retorikákat írtak, amelyekben csak a stíluseszközök szerepeltek. A liège-i retorikusok Rhétorique générale címen egyáltalán nem adnak teljes retorikát, csak egy leszűkített retorikát (Gerard Genette terminusa), amelyben strukturalista nyelvészeti tehát nem retorikai szempontok alapján foglalkoznak a stíluseszközökkel. Semmiképpen sem illik rá erre a műre a nálunk használatos neoretorika elnevezés, mert nem is retorika. Perelman jogosan bírálja az előszóban a liège-i retorikát. Valójában az 1958-as mű jogosan viseli az Új retorika címet, mert megújította a retorika szívét (Pécseli kifejezése), az érveléselméletet. (Zárójelben jegyzem meg, hogy némelyek könnyedén bánnak az új jelzővel, nincsen annyi tartalmában új retorika a világon, ahány ilyen cím vagy minősítés.) Az első fejezet címe: Logika, dialektika, filozófia, retorika, témája pedig ezen diszciplínák egymáshoz való viszonyának tisztázása és az új retorika lényegének megfogalmazása. Arisztotelész Organonjában elkülönítette az analitikus és a dialektikus érvelést. Az előbbit Első és Második analitikájában tanulmányozta, ennek alapján őt tisztelik a formális logika atyjaként. A dialektikus érvelést a Topika, a Rétorika és a Szofisztikus cáfolatok tartalmazza, ezért az érveléselméletnek is atyja, megalapozója Arisztotelész. Az analitikus érvelés demonstratív és személytelen, ezzel szemben a dialektikus érvelés premisszái általánosan elfogadott véleményen alapulnak, ezért vitathatók és sosem személytelenek. Nem tartalmaznak érvényes és kényszerítő következtetéseket, csak többé-kevésbé erős érveket, amelyek többé-kevésbé meggyőzők, és amelyek sohasem tisztán formálisak (17). Az Új retorika lényege, hogy folytatja és kibővíti Arisztotelész érveléselméletét. Miért volt erre szükség? Egyrészt azért, mert a 16. századi nagy újító, a francia Petrus Ramus kivette a retorikából az invenciót (az érvelést) és a diszpozíciót (az elrendezést), s csak az élokúciót (a kidolgozást, azaz a stílust) hagyta meg benne, a memóriával és a pronunciációval (az előadásmóddal) pedig nem törődött. Így alakultak ki fokozatosan azok a retorikák, amelyek csak a stílussal foglalkoztak (lásd fentebb). Ez a folyamat a retorika hanyatlásához vezetett. Másrészt azért, mert Kant és a matematikai logikusok hatására a 19. század közepétől kifejlődött modern logika csak a formális logikával azonosította a logikát, azaz az arisztotelészi analitikus érveléssel, s teljesen figyelmen kívül hagyta a dialektikus érvelést. Úgy tűnik nekem, hogy ebben ugyanazt a hibát követte el, mint Ramus írja Perelman (19). A rétorika a dialektika párja ez Arisztotelész Rétorikájának első mondata. A retorika és a dialektika azonosságát a dialektikus érvelés alkalmazása jelenti; különbségük az, hogy a dialektikus érvelés egy vagy két emberhez szól, a retorikában pedig egy szónok beszél a kisebb-nagyobb tömeghez. Perelman ezt a különbséget megszünteti, s azt írja, hogy a retorikai érvelés is szólhat egyetlen emberhez, sőt önmagunkat is meggyőzhetjük: az érvelés új retorikaként (vagy új dialektikaként) felfogott elmélete a meggyőzésre szolgáló beszéd valamennyi területét lefedi, bármilyen hallgatósághoz és bármilyen témáról szóljon is (20). Ennek alapján: Az érvelés általános elmélete kiegészíthető, ha ez hasznosnak tűnik, a hallgatóság típusának és a tárgy természetének megfelelő speciális módszerekkel. Így kidolgozható az igazságszolgáltatás vagy a filozófia logikája, ami nem lesz más, mint az új retorika alkalmazása a jogra és a filozófiára (20). (Perelman írt egy Jogi
4 Szemle 241 logikát is Logique juridique, mely 1976-ban jelent meg, és számos tanulmányában foglalkozik a filozófiai érveléssel.) Ezután a retorika és a filozófia viszonyát tekinti át: én is részt vállalok abban a több évszázados vitában, amely Parmenidész nagy költeménye óta szembeállította a filozófiát a retorikával. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy a filozófusok egész sora a retorikát azonosította a hamis beszéddel, s ezért száműzte, pedig az olyan gyakorlati tudományokban, mint az etika és a politika (ahol elkerülhetetlen a választás és a vita) s ezt már Arisztotelész is felismerte, szükséges az érvelés. A retorika félreismerése a stílusra való leszűkítése és a becsapással való azonosítása a gyakorlati érvelés tagadásához vezetett. De mindazok, akik hisznek az egymással szemben álló különféle megoldási lehetőségek esetén a tanácsadást vagy vitát követő észszerű választás létezésében, nem mondhatnak le az új retorika által bemutatott érveléselméletről írja Perelman az első fejezet lezárásában. A továbbiakban jelzem csak az egyes fejezetek lényeges gondolatait, bármilyen érdekes a kifejtésük, bármilyen érdekesek a példák: el kell olvasni a könyvet. A retorikai érvelés bemutatását Perelman a hallgatóság jellemzésével kezdi (2. fejezet: Az érvelés. A szónok és hallgatósága), hiszen mindig valakivel kommunikálunk, nem személytelen formális logikai következtetéseket végzünk. Univerzális és partikuláris hallgatóságot különböztet meg, az univerzális hallgatóságot meggyőzzük, a partikulárist rábeszéljük valamire. Arisztotelész meghatározása szerint A beszéd három dologból áll össze: a beszélőből, amiről beszél, és akihez beszél; a beszéd célja az utóbbira irányul, azaz a hallgatóra (Rétorika 1358b). Mivel a hallgató a cél, Arisztotelész a hallgatóság szempontja alapján határozta meg a beszédfajtákat, azaz bizonyos műfajokat. Perelman hangsúlyozza ezt a szempontot, s azzal a megállapítással zárja ezt a fejezetet, hogy minden gyakorlati filozófia a bemutató beszédből ered, mivel a bemutató beszéd etikai dicséret vagy feddés. A szónoknak, ha azt akarja, hogy beszéde által hatásos tettet hajtson végre, alkalmazkodnia kell a hallgatósághoz. Miből áll ez az alkalmazkodás, amely az érvelés speciális követelménye? Alapvetően abból, hogy a szónok csak olyan téziseket tud érvelése kiindulópontjául választani, amelyeket azok is elfogadnak, akikhez beszél így kezdi Perelman a 3. fejezetet (Az érvelés premisszái). Ha a szónok nem törődik a hallgatóság egyetértésével, a legsúlyosabb hibát követi el, a petitio principii -t. A kiinduló tételek között vannak olyanok, amelyek a v a l ó s á g r a vonatkoznak, azaz tények, igazságok, feltételezések; és vannak olyanok, amelyek a k í v á n a t o s r a vonatkoznak, azaz értékek, hierarchiák és a kívánatosabb toposzai (Arisztotelész írta le őket részletesen a Rétorikában). Nem szabad figyelmen kívül hagyni a hallgatóságnak a tényekhez és az igazságokhoz való viszonyulását, attitűdjét. Perelman részletezi a tények és igazságok vitathatóságát, elfogadhatóságát, a feltételezések megítélését; majd pedig ismerteti az értékek és a hierarchiák rendszerét (univerzális és partikuláris értékek, konkrét és absztrakt értékek, valamint heterogén és homogén értékek) és előnyben részesítését; mindvégig a filozófiai és a jogi háttérrel megtámogatva. Elkerülhetetlen, hogy a szónok válogasson a hallgató által elfogadott tézisek együtteséből. Ha bizonyos elemeket kiválasztunk, megjegyzünk és előadunk egy beszédben, akkor azok a tudat előterébe kerülnek, ezáltal jelenlétet adunk nekik, ami megakadályozza, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket (50); nélkülözhetetlen a jelenlévőség megteremtése, az időben és térben távol lévő dolgok felidézése (4. fejezet: Választás, jelenlét és prezentáció), ezt minden retorikus hangsúlyozta, például az angol George Campbell A retorika filozófiája című művében (1776) vagy a modern amerikai retorika egyik klasz-
5 242 Szemle szikusa, Richard Weaver Language is sermonic című esszéjében (1970). Az érzelmi hatás elérésére számos technika szolgál: fokozás, halmozás stb. Perelman hangsúlyozza a kapcsolatot az alakzatok és az argumentáció között (ezért csatolja a stílust az érveléshez): akkor van értelmük a stíluseszközök használatának, ha az argumentációhoz kapcsolódnak, egyébként üres díszek, sallangok. De azt is megjegyzi, hogy bizonyos körülmények között az egyszerű stílus a hatásos. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a retorikák a Rhetorica ad Herennium óta három stílusnemet különböztettek meg, az egyszerűt, a közepest és a fennköltet. Tehát a körülményektől függően az egyszerű stílus is ugyanolyan hatásos lehet, mint a fennkölt. Ezért értelmezhetetlenek a különféle tanulmányokban olvasható olyan minősítések, mint retorizált stílus és hasonlók.) Egy beszédben a szónok által kimondott elemek csak olyan nyelv eszközeivel írhatók le, amelyeket a hallgató is megért. A felidézett tények kiválogatása azon felül, ami adva van, magával hozza értelmezésük és leírásuk módját is (5. fejezet: Az adatok jelentősége és értelmezése). A matematika és minden formális rendszer mesterséges nyelvet alkot, melyben elkerülik a kétértelműséget; a természetes nyelvekben azonban megszokott jelenség a többféle értelmezés lehetősége. A 6. fejezetben (Az argumentatív technikák) vázolja fel Perelman az érvek rendszerét. Összekapcsoló (asszociatív) és szétválasztó (disszociatív) érveket különböztet meg. Az asszociatív érvelésben átvisszük a premisszákkal való egyetértést a konklúzióra, a disszociatív érvelésben szétválasztjuk az elemeket. Az asszociatív érvelésben vannak kvázilogikai érvek, a valóság szerkezetén alapuló érvek és a valóság szerkezetét megalapozó érvek. A továbbiakban ezt a rendszert részletezi. A könyv leghosszabb egysége a kvázilogikai érveket tárgyaló 7. fejezet. A kvá zilo gikai érveket úgy osztályozhatjuk, hogy először mindig a hozzájuk kapcsolódó formális érvekhez viszonyítjuk őket, majd második lépésként kiemeljük, amiben eltérnek, vitának adnak helyt, ezáltal nem kényszerítő erejűek lesznek (68). A következő csoportokat tárgyalja Perelman: 1. Ellentmondás és összeegyeztethetetlenség: ez utóbbival találkozunk a mindennapi életben, választásra kötelez, de feloldásukra számos érdekes lehetőség adódik; vannak közöttük a nemzetközi jogból vett példák, diplomatikus megoldások, nevetséges esetek (ilyen az autofágia). 2. Azonosság, definíció, analicitás és tautológia. 3. Az igazság szabálya és a reciprocitás: az előbbi Leibnitz szabálya, azt mondja ki, hogy az azonos létezőket azonos módon észszerű tárgyalni (79), kérdéses azonban, hogy mikor tekinthetjük a létezőket azonosaknak, melyek a lényeges, és melyek a lényegtelen tulajdonságaik; mikor lehet őket felcserélni. 4. A tranzitivitás, az inklúzió és a divízió érve: a felosztás érvei a jelenlévőséget is megteremtik a részek felsorolásával. Ide tartoznak tehát a nem-faj és az egész-rész érvelések. 5. A súlyok, a mértékek és a valószínűségek: az öszszehasonlítás érvei; kvázilogikai érvek, ha nem tényleges mérésről van szó. Fontos ennek a fejezetnek a zárómondata: ritka, hogy a kvázilogikai érvek önmagukban meggyőzzenek: ki kell egészítenünk őket a valóság szerkezetére alapozott érvekkel (96). A valóság szerkezetére alapozott érvek más természetűek, két fajtájuk van: a sorrenden alapuló kapcsolatok és az együttes létezésen alapulók (8. fejezet: A valóság szerkezetére alapozott érvek). A sorrenden alapuló kapcsolatok azonos szinten léteznek, ilyenek az ok-okozati viszonyok. Az együttes létezésen alapuló kapcsolat nem azonos szinten álló valóságokat hoz létre: ilyen az egyén és tettei, ítéletei vagy művei közötti kapcsolat; filozófiai szempontból a tény (tett) és a lényeg kapcsolata. Ide vehetjük a tekintélyből szár-
6 Szemle 243 mazó érveket, ez az argumentum ad verecundiam. Az ad personam érvelést helytelenítjük, illetlen és hatástalan a szónokot támadni a tézis helyett, amelyet védelmez (114). (Zárójelben jegyzem meg, hogy hazai érvelési és kommunikációs szakkönyveinkben a személyeskedést helytelenül ad hominem érvelésnek minősítik, valószínűleg külföldi informális logikák hatására. Az ad hominem az emberhez szóló érvelés, alapvető követelménye a retorikának, pozitív, sőt nélkülözhetetlen eljárás. A személyeskedés tehát az ad personam érvelés.) A szónok etikus volta nagyon fontos, Arisztotelész a szónok éthoszáról írt mint a hatékony érvelés egyik eszközéről, a logosz és a pathosz mellett. A példával történő érvelés gyakori (9. fejezet: Érvelés példával, illusztrációval és modellel). Arisztotelész a példát (görög: paradeigma) retorikai indukcióként határozta meg, kitalált (parabola, mese) és történeti példát különböztetett meg. Perelman azt hangsúlyozza, hogy a kitalált példában az egyedi eset egy szabályt igazol, a történeti példában az egyedi eset egyedi esetet világít meg. A példa és az illusztráció különbsége a következő: a példa elmondása után következtetünk, az illusztráció esetében a következtetés levonása után szemléltetünk. A modell a követendő személy vagy eset, lényegében tekintélyérv; ellentettje az antimodell. A filozófiatörténetben változó elképzelések alakultak ki az analógia szerepéről. [ ] Az érvelés teoretikusa meg fogja állapítani, hogy az analógiához folyamodás a kommunikációs és a nem formális érvelés jellegzetessége (10. fejezet: Analógia és metafora). Az a : b = c : d analógia egy viszony összehasonlítása egy másik viszonnyal; az a-b pár az analógia témája, a c-d pár az analógia phorosza, a téma megvilágítása. Az etika, a metafizika és a teológia területéről hoz példákat. Három terminus segítségével is kifejezhetjük a négy terminus között fennálló analógiát, mégpedig úgy, hogy az egyik terminus ismétlődik a témában is és a phoroszban is. Hérakleitosz példáját idézi: Az Isten és az ember viszonyát könnyebben tudjuk elképzelni, ha összehasonlítjuk az ember és a gyermek viszonyával, azaz Isten : ember (téma) = ember : gyermek (phorosz). Az analógia kiterjesztése gyakran hasznos az érvelésben, erre Kanttól idéz egy példát. A metaforát az analógiához kapcsolja Perelman. Arisztotelész meghatározásából indul ki: a szó más jelentésre való áttétele, mégpedig vagy a nemről a fajra, vagy a fajról a nemre, vagy a fajról a fajra, vagy pedig analógia alapján (Poétika 57b). Arisztotelész a metafora terminust trópus értelemben használja, a mai értelemben vett metafora az utolsó eset, analógia alapján jön létre, mégpedig úgy, hogy a téma és a phorosz területe összeolvad. Végezetül hangsúlyozza, hogy a filozófiai és a kreatív gondolkodás nem mondhat le a metaforáról, Németországban H. Blumenberg egy új tudományágat fejlesztett ki, a»metaforológiát«, amely»központi helyet foglal el a kultúrák és gondolkodási rendszerek tanulmányozásában«(143; vö. Blumenberg 1962). Eddig tartott az asszociációs vagy összekapcsoló érvelés tárgyalása, most a disszociációs vagy szétválasztó érvelés következik (11. fejezet: A fogalmak disszociációja). Kant disszociációs technikájából indul ki, mely a látszat-valóság párosra épül. Végigköveti ezt a disszociációt Platón barlanghasonlatától kezdve egészen Bergsonig, aki megfordítja a cselekedet-lényeg párost lényeg-változás párossá, ezzel az örökös változást téve lényeggé: Csak ami mozog, az valós, konkrét; a forma csak absztrakció, a szellem alkotása (149). Mindez a szellem leértékeléséhez vezet, ez jellemzi a kortárs egzisztencialisták eszmeáramlatait is, így Sartre filozófiáját. Az argumentációban is jelentkezik a látszat-valóság szétválasztása, például akkor, amikor egy szónok azt állítja, hogy ellenfele ideológiája csak látszatdemokrácia, nem igazi demokrácia. Ilyenkor természetesen az állítást igazolni kell. A disszociációs érvelésnek megvannak a sajátos nyelvi kifejezőeszközei.
7 244 Szemle A könyv gerincét alkotó érvelési egységet az érvek általános jellemzőiről szóló fejezet zárja le (12. fejezet: Az érvelés terjedelme és az érvek ereje). A formális demonstráció esetén nem merül fel a terjedelem problémája, viszont lényeges az argumentációban. Az érvek száma a priori végtelen, ezért elkerülhetetlen a válogatás. Az érvek ereje a hatásosságtól és az érvényességtől függ; a hatásosság pedig a hallgatóság meggyőződésétől, hagyományaitól, az érvelési módoktól, az érvényesség a hallgatóság kompetenciájától. Perelman sok érvelési lehetőséget sorol fel, kitér olyan gondolatalakzatok alkalmazására is, mint a megelőzés, a sejtetés, a megengedés, az érvkölcsönzés. Minden argumentatív szituáció más, úgyhogy mindig meg kell vizsgálni az érvek terjedelmét és erejét. A retorika ötös kánonja a következő: invenció (feltárás), diszpozíció (elrendezés), élokúció (kidolgozás, stílus), memória (emlékezetbe vésés), pronunciáció (előadásmód). Az invenció szokott a retorikák leghosszabb fejezete lenni, mert ebben kap helyet az érvelés. Perelman könyve nagy részében az érvelést tárgyalta, a stílust mindig az érveléshez csatolta, most kerít sort a diszpozícióra (13. fejezet: Az érvek sorrendje a beszédben). Az érvelésben fontos a sorrend, mert módosíthatja az érvek elfogadását. Tárgyalja a bevezetésnek, az elbeszélésnek, a tézis elhelyezésének a problémáit, majd az érvek sorrendjét. Létezik azonban a hallgatóságtól független rend is, mégpedig olyan objektív rend, amelyet tudományos vagy esztétikai megfontolások vezetnek. Descartes módszerével vitatkozik. A gondot abban látja Perelman, hogy Descartes általánossá tette, azaz kiterjesztette matematikai módszerét az argumentációra is. A retorika birodalma ez a 14., összegező fejezet címe. Perelman áttekinti a görög filozófia történetét, végül Arisztotelész gondolatait közli: szétválasztotta a formális és a dialektikus/retorikus érvelést: a dialektikus érvelés és a retorika révén hatást gyakorolhatunk az emberek ítéleteire, és irányíthatjuk őket egy észszerűbb helyzet elfogadására. Petrus Ramus ( ) megszüntette Arisztotelész rendszerét, a stílusra redukálta a retorikát, és összemosta az analitikus és a dialektikus érvelést. Descartes ( ) teljesen kiiktatta filozófiájából a retorikát. A matematikai érvelés analízisének eredményeit általánosította, s követelte, hogy a matematikában oly hatékony pontosság alkalmazható legyen minden más tudományterületen. A véleményre vonatkozólag kételkedéshez jutott. Hasonló volt az eredménye a Francis Bacon ( ) által szorgalmazott empirizmusnak, az induktív módszernek. Mindez mozdulatlansághoz és konformizmushoz vezetett a jogban, a politikában, az etikában és a vallásban. Descartes minden tudást egy megingathatatlan evidenciára akart alapozni: A tudományok tanítása máig a kartéziánus elképzelést követi állapítja meg Perelman (175). Ezzel szemben minden területen akár vallás vagy filozófia, akár etika vagy jog a pluralizmus a szabály. Ezek a területek csak az érvelési készletből, a jó érvekből vonják le racionalitásukat, amelyeket a bemutatott tézis mellett vagy ellen hozhatnak fel. Az argumentációban az értékek játszanak szerepet, s az érvek egész arzenálját használják. Világos, hogy az érvelés filozófiai formáit nem lehet a dedukcióra vagy az indukcióra korlátozni. Idézem a könyv két lezáró bekezdését: Így felfogva a retorika a nem formális gondolkodás hatalmas területét fedi le: ezért beszélhetünk a retorika birodalmáról; ebben a szellemben minősítette a retorikát W. Jens, a tübingeni egyetem professzora»a humán tudományok régi és új királynőjének«(alte und neue Königin der Wissenschaften). A retorika, mint a meggyőző kommunikáció elmélete, újabban növekvő érdeklődést keltett a tudósok és filozófusok köreiben. Pedig Európában nemrég még megvetették, sőt
8 Különfélék 245 az Egyesült Államokban ahol nagyon elterjedtek a speech department-ek sem sikerült különösebb megbecsülést, tiszteletet kivívnia az egyetemi közösségben. Körülbelül húsz éve azonban a helyzet megváltozni látszik. Több mint negyven év telt el A retorika birodalma megjelenése 1977 óta. A könyv végén publikált bibliográfiát meg lehetne sokszorozni. Időközben az amerikaiak vaskos lexikonokat és összefoglalásokat publikáltak, a tübingeni retorikusok tető alá hozták a Historisches Wörterbuch der Rhetorik című tizenkét kötetes retorikatörténeti összefoglalást, s egymás után jelentetik meg a Rhetorik-Forschungen köteteit, előtérbe helyezve a toposzkutatást. Adamik Tamás és tanítványai jóvoltából magyarul olvashatók már a négy nagy klasszikus retorikai művei, megjelent a Retorikai lexikon, valamint a Régi-új retorika sorozat tizenhat kötete, tanulmányok sora. Megjelent első hazai retorikánk is magyar fordításban, Pécseli Király Imrétől a Bevezetés a retorikába két könyvben. Mégis él még valamiféle gyanakvás a retorikával szemben, amelyet eloszlathat Perelman most már magyarul is olvasható, hiánypótló könyve. Hivatkozott irodalom Adamik Tamás A tudományos retorika és a filozófusok. In: Adamik Tamás A. Jászó Anna Aczél Petra, Retorika. Osiris Kiadó, Budapest Adamik Tamás főszerk. 2010, Retorikai lexikon. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. Blumenberg, Hans Paradigmen zu einer Metaphorologie. Bouvier, Bonn. Golden, James L. Berquist, Goodwin F. Coleman, William E. eds The Rhetoric of Western Thought. Third Edition. Kendall Hunt Publishing Company, Dubuque (Iowa). Knape, Joachim Allgemeine Rhetorik. Reclam, Stuttgart. Perelman, Chaïm Olbrechts-Tyteca, Lucie La nouvelle rhétorique. Traité de l argumentation. Presses Universitaires de France, Paris. Perelman, Chaïm Olbrechts-Tyteca, Lucie The New Rhetoric. A Treatise on Argumentation. University of Notre Dame Press, Notre Dame London. Perelman, Chaïm 1977/2008. L empire rhétorique. Rhétorique et argumentation. Vrin, Paris. Raátz Judit Tóthfalussy Zsófia szerk A filozófia és a szónoki beszéd. Régi-új retorika sorozat 10. Trezor Kiadó, Budapest. A. Jászó Anna ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem KÜLÖNFÉLÉK LexikoNet 2017 Diatopikus német tájszótárműhelyek találkozója november 9. és 11. között Bécsben, az Osztrák Tudományos Akadémia szervezésében került sor a német nyelvű országok, valamint a német mint kisebbségi nyelvet használó országok diatopikus tájszótár-műhelyeinek ötödik találkozójára, amely a német nyelvű tájszótár-szerkesztés legrangosabb nemzetközi szakmai fóruma. DOI: /MagyarNyelv
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
TUDOMÁNYOS MÓDSZERTAN ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 21. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. Írja a megfelelő
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika A RACIONÁLIS VITA Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Forrai Gábor
Arisztotelesz Kr.e. 350 körül írta logikai műveit, melyek egyrésze elveszett, a többit 300 évvel később
Slide 1 Induktív következtetés Érvelési hibák Ajánlott források: Lakatos László Kutrovátz Gábor Bognár - Forrai Slide Arisztotelesz Kr.e. 350 körül írta logikai műveit, melyek egyrésze elveszett, a többit
Átlag (standard hiba)
Képességpont A képességpont valószínűségi modellel számított érték, amely a tanuló teszten elért eredményét egy mesterséges, a matematikai eszköztudást, illetve szövegértési képességet jelképező skálára
Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2015/2016 1. forduló 1. A keresztrejtvény vízszintes soraiba írja
a 10. osztályban tanult magyar nyelvi és kommunikációs ismeretek anyaggyűjtés, vázlatírás, grafikai szervezők használata
MAGYAR NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 11. TANMENETJAVASLAT (heti 1, évi 37 óra) Taneszközök: Antalné Szabó Ágnes Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció 11. tankönyv (NT- 17337) Antalné Szabó Ágnes Raátz Judit:
Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló 1. feladat Igazságkeresés! A következő állításokról
Tartalom. Quintilianus levele Tryphóhoz (Krupp József fordítása)... 63
Tartalom BEVEZETÉS (Adamik Tamás) Quintilianus élete... 17 Az Institutio oratoria felépítése és eszmeisége... 27 Az Institutio oratoria hagyományozása... 43 Quintilianus Magyarországon... 46 Quintilianus,
A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat! Írja a nevüket a megfelelő
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei
Érveléstechnika 6. A Racionális vita eszközei A racionális vita célja és eszközei A racionális vita célja: a helyes álláspont kialakítása (a véleménykülönbség feloldása). A racionális vita eszköze: bizonyítás
FILOZÓFIA I. FÉLÉV 1. ELŐADÁS SZEPT. 11. MI A FILOZÓFIA?
FILOZÓFIA 2014-15. I. FÉLÉV 1. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 11. MI A FILOZÓFIA? MI A FILOZÓFIA? FILOZÓFIA - A BÖLCSESSÉG SZERETETE NEM A BIRTOKLÁSA, HANEM CSAK A SZERETETE. MIT JELENT ITT A BÖLCSESSÉG? 1. SZENT
12. osztály nyelvtan anyaga: Nyelvi szinkrónia és diakrónia; a nyelv eredete és típusai
12. osztály nyelvtan anyaga: Nyelvi szinkrónia és diakrónia; a nyelv eredete és típusai Beszéljen a tétel címében felsorolt témákról! Vesse össze az alábbi példában szereplő kifejezést a mai nyelv állapotával!
ÜZLETI RETORIKA. Dr. Lózsi Tamás egyetemi adjunktus Eötvös Loránd Tudományegyetem
ÜZLETI RETORIKA Dr. Lózsi Tamás egyetemi adjunktus Eötvös Loránd Tudományegyetem Vázlat 1. Az üzleti retorika fogalma a) A retorika b) Az üzleti kommunikáció c) Az üzleti retorika 2. Az üzleti retorika
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 18. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Általános útmutató Az A vizsgarész
Oktatási Hivatal. A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója
Oktatási Hivatal A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának javítási-értékelési útmutatója FILOZÓFIÁBÓL 1. Sorolja korszakokhoz a következő filozófusokat!
Társalgási (magánéleti) stílus
Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók
Kommunikációs gyakorlatok
Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor:
Érvelés, tárgyalás, meggyőzés
Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 10. óra Retorika és logika Csordás Geng Pinkasz Szabó - Tanács TÉMAKÖRÖK A vita elemzése: retorika és logika 2 BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék, Érvelés, tárgyalás,
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 11. A semmi semmít december 2.
Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei 11. A semmi semmít 2013. december 2. Martin Heidegger 1889-1976, Németország Filozófiai fenomenológia, hermeneutika, egzisztencializmus kiemelkedő alakja 1927: Lét
Osztályvizsga Évfolyam: 8. osztály Írásbeli Időtartam 90p Nyelvi feladatlap
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR NYELVBŐL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 45p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga értékelése:
Előszó. Vö. De la justice. In: Justice et Raison. Éditions de l Université de Bruxelles, 1972, 26 (egy 1945-ben megjelent tanulmány új kiadása).
A 20. századi tisztességes ember, akiben a retorika szó hallatán üres és szóvirágokkal teli beszéd, idegen elnevezésű, érthetetlen alakzatok idéződnek fel, jogosan tehetné fel magának a kérdést, miért
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL
AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL Kötelezők emelt szinten Medgyes Sándor 2017. Március 25. Károly Gáspár Református Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium A VÁLTOZÁS CÉLJAI Minőségi produktum elérésének
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 20. FILOZÓFIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A vizsgarész (20 pont) 1. B
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Érveléstechnika-logika 5. óra
Érveléstechnika-logika 5. óra Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Egres Dorottya egres.dorottya@filozofia.bme.hu Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Keretezés, framing 2 Keretezés,
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA
Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 ISBN 963 1889 75 0 Felsőoktatási tankönyv. Készült
MAGYAR NYELV. Retorikai kutatások Magyarországon * 111. ÉVF ŐSZ 3. SZÁM
MAGYAR NYELV 111. ÉVF. 2015. ŐSZ 3. SZÁM Retorikai kutatások Magyarországon * 1. A retorika megújulása a 20. században. A retorika haláláról többen is tudósítottak, a magyar közönség számára legismertebb
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások
Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások 1. A következő állítások három filozófusra vonatkoznak. Az állítások számát írja a megfelelő
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 080 ÉRETTSÉGI VIZSGA 008. május 6. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM . Esszék
SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON
1 SZATHMÁRI ISTVÁN STILISZTIKAI LEXIKON 2 A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI VII. Sorozatszerkesztõ KISS GÁBOR A»stílus«eleven energia, amely a szavak médiumán át érzékiesen, lüktetõ érveléssel továbbít egy személyiséget
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
Érveléstechnika-logika. 6. óra
Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing 2 Keretezés A framingnél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre a kommunikátor
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Az informatika logikai alapjai
Az informatika logikai alapjai Várterész Magda DE, Informatikai Kar PTI BSc és informatikatanár hallgatók számára 2017. A logika szó hétköznapi jelentése: rendszeresség, következetesség Ez logikus beszéd
Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
A klasszikus retorika időszerűsége
272 Adamik Tamás A klasszikus retorika időszerűsége 1. A klasszikus retorikán azt a retorikát értem, amely Kr. e. 330-tól a Kr. u. első század végéig alakult ki, és olyan kézikönyvekben hagyományozódott
1. táblázat: A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgája. Vizsgaszintek. (240 PERC) 100 pont Az írásbeli vizsga központi tételsor.
Magyar nyelv és irodalom A MINTA ÖSSZETÉTELE A magyar nyelv és irodalom vizsgája a jegyzőkönyvek tanúsága szerint rendben lezajlott. 571 középszintű írásbeli vizsgát tett tanuló eredményét értékeltük,
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
A világtörvény keresése
A világtörvény keresése Kopernikusz, Kepler, Galilei után is sokan kételkedtek a heliocent. elméletben Ennek okai: vallási politikai Új elméletek: mozgásformák (egyenletes, gyorsuló, egyenes, görbe vonalú,...)
Kant és a transzcendentális filozófia. Filozófia ös tanév VI. előadás
Kant és a transzcendentális filozófia Filozófia 2014-2015-ös tanév VI. előadás Kant és a transzcendentális filozófia A 18. század derekára mind az empirista, mind a racionalista hagyomány válságba jutott.
ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM
ÉRVELÉS, TÁRGYALÁS, MEGGYŐZÉS - SZEMINÁRIUM 1-2. óra Bevezetés. Retorika. Keretezés Szabó Krisztina kriszti.szabo@filozofia.bme.hu 2015. ősz BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 2 MIÉRT LESZ HASZNOS?
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE
BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE Cet ouvrage, publié dans le cadre du Programme de Participation à la Publication (P.A.P.) Kosztolányi, bénéficie du soutien du Ministère des Affaires Étrangères
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika NULLADREND LOGIKA 3. Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Ruzsa
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP
Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet 1.4 Szakterület
DIALEKTIKA, RETORIKA ÉS JOGÁSZI ÉRVELÉS A KLASSZIKUSOK NYOMÁN FRIVALDSZKY JÁNOS KÖNCZÖL MIKLÓS
DIALEKTIKA, RETORIKA ÉS JOGÁSZI ÉRVELÉS A KLASSZIKUSOK NYOMÁN FRIVALDSZKY JÁNOS KÖNCZÖL MIKLÓS PÁZMÁNY PRESS Budapest 2015 Jelen publikáció a Lósy Imre Alapítvány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére
GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.
GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA 2014-2015. TANÉV II. ELŐADÁS 2014. SZEPT. 18. A GYAKORLATI FILOZÓFIA TÁRGYA ELMÉLETI ÉSZ GYAKORLATI ÉSZ ELMÉLETI ÉSZ: MILYEN VÉLEKEDÉSEKET FOGADJUNK EL IGAZNAK? GYAKORLATI
A nyelvtudomány rövid története: ókor
A nyelvtudomány rövid története: ókor Rómaiak: mindent elolvastak, amit a görögök írtak, de főképp a sztoikus és az alexandriai hagyomány erős náluk itt születik meg a grammatika mint tudomány és iskolai
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Logika és érveléstechnika NULLADREND LOGIKA 1. Készítette: Szakmai felel s: 2011. február Készült a következ m felhasználásával: Ruzsa
Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra
Érvelési és meggyőzési készségek 4. óra BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék http://www.filozofia.bme.hu/ Tartalom Keretezés Kognitív és emotív jelentés Átminősítés Keretezés 3 Keretezés 4 Keretezés
Érveléstechnika-logika 6. óra
Érveléstechnika-logika 6. óra Keretezés/framing Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és képeket választanak ki a befogadók számára, amelyek azokat a megvilágításokat hozzák előtérbe, melyekre
Tantárgyi program 2012/2013. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés
Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.
Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,
Mindenki tud úszni. Nincs olyan, aki ne tudna úszni.
Mindenki tud úszni. Nincs olyan, aki ne tudna úszni. Kvantoros logikai ekvivalenciák Mindenki tud úszni. Nincs olyan, aki ne tudna úszni. x(úx) ~ x(~úx) Kvantoros logikai ekvivalenciák Mindenki tud úszni.
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv. Általános jellemzők
Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Vita: adott témakörhöz
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
Varga Tamás szellemébenkonkrét tapasztalatok, gondolkodásra és önállóságra nevelés
Varga Tamás szellemébenkonkrét tapasztalatok, gondolkodásra és önállóságra nevelés Előadásom részei Múlt hét: 30 órás továbbképzés. Fókuszban: Varga Tamás matematikája, eszközhasználat és játék, tudatos
alap közép felső angol német francia orosz
Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége Elméleti megközelítések és empirikus elemzések Szerkesztette: Bajmócy Zoltán SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2010. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szerkesztette Bajmócy
ESSZÉÍRÁS június
ESSZÉÍRÁS Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi
Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.
ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA
LOGIKA ÉS ÉRVELÉSTECHNIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék ESSZÉÍRÁS. Készítette: Reich Orsolya. Szakmai felelős: Wessely Anna június
ESSZÉÍRÁS ESSZÉÍRÁS Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi
Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan
Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar 1.3 Intézet Kommunikáció, Közkapcsolatok
EMBERISMERET ÉS ETIKA
Emberismeret és etika emelt szint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 16. EMBERISMERET ÉS ETIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Esszék
RETORIKA Gyakorlati útmutató
RETORIKA Gyakorlati útmutató A szónokság szabad nép körében támadt, s szabad nép életéhez tartozik. Ének hangja szelidíté meg a vad csoportokat; a mívelt nemzet tömegét szónoklat vezérli, s ennélfogva
RETORIKA A PEDAGÓGUS- KÉPZÉSBEN
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 RETORIKA A PEDAGÓGUS- KÉPZÉSBEN Dr. habil. Aczél Petra Katalin Budapesti Corvinus Egyetem petra.aczel@uni-corvinus.hu
Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.
Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének
KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.
KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I. 1 I. HALmAZOk 1. JELÖLÉSEk A halmaz fogalmát tulajdonságait gyakran használjuk a matematikában. A halmazt nem definiáljuk, ezt alapfogalomnak tekintjük. Ez nem szokatlan, hiszen
Olvasás-szövegértés fejlesztése. Ötletek saját gyakorlatból, az OFI újgenerációs olvasókönyvéhez kapcsolódva (1.osztály)
Olvasás-szövegértés fejlesztése Ötletek saját gyakorlatból, az OFI újgenerációs olvasókönyvéhez kapcsolódva (1.osztály) Feladataink szókincs gyarapítása a használt szavak jelentésrétegeinek, stílusértékének
Fiatal Filozófusok Konferenciája 7.
Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola * Magyar Művészeti Akadémia Művészeti és Módszertani Kutatóintézet * Magyar Tudományos Akadémia Morál és Tudomány Lendület Kutatócsoport A szabadság jegyében
KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43
ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM V. kötet HELYI TANTERV FELSŐ TAGOZAT 5-8. 2009. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Sztenderd - szaknyelv A fejlett nyelvek rétegződnek sztenderd
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
RENDÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A büntetés-végrehajtás intézménytípusai. A börtön sajátos nevelési környezete Önnek lehetősége volt a múlt hónapban
Érvelés, tárgyalás, meggyőzés
Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 5. óra Elek Nikolett nikolett.elek@filozofia.bme.hu Csordás Hédi Virág hedi.csordas@filozofia.bme.hu Keretezés/framing 2 Keretezés, framing A framing-nél olyan szavakat és
Szóba zárt hatalom. Retorika és meggyőző kommunikáció. A retorikai eszközök szerepe a modern kommunikációban Mi a retorika?
Szóba zárt hatalom. Retorika és meggyőző kommunikáció. A retorikai eszközök szerepe a modern kommunikációban Ajánló az OKTV Magyar nyelv 2006/2007. 3. témájának kifejtéséhez Készítette: Dr. Takács Edit
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA
BEVEZETÉS A PSZICHOLÓGIÁBA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
Szocio- lingvisztikai alapismeretek
Szocio- lingvisztikai alapismeretek 10. A szociolingvisztika kialakulásának okai Hagyományos nyelvészet: A nyelv társadalmi normák strukturált halmaza (invariáns, homogén) Noam Chomsky: A nyelvelmélet
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
Tantárgyi program 2010/2011. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható