A pedagógus illetmény kiszámítása, besorolás 1.0
|
|
- Ábel Gulyás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A pedagógus illetmény kiszámítása, besorolás 1.0 Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől kezdve nem vállalok szakmai felelősséget! A weblapon mindig garantáltan a legfrissebb változat található.
2 Elöljáróban Mint mindig, most is leszögezem: Ez a ppt a jogszabályok közötti eligazodást segíti, a jogszabályok pontos ismeretét nem pótolja. Segítség továbbá azoknak, akik nem jogszabályalkalmazók, csak érintettek. Például pedagógusok. Áttekintést ad a pedagógusok illetményéről azoknak, akik nem pedagógusok, de például annak készülnek, vagy egyszerűen csak érdekli őket a téma.
3 A pedagógus illetmény számításának alapjai A pedagógus illetmény alapvetően négy tényezőtől függ: Vetítési alap Illetményalap Besorolási fokozat Besorolási kategória Az így számolt alapilletményhez járulnak még a pótlékok. Mind az alapilletmény mind a pótlékok esetében lehet szó a jogszabályok keretein belül történő differenciálásról. Az illetmény munkáltatói döntés alapján is kiegészülhet.
4 Vetítési alap Fix összeg, amit a mindenkori költségvetési törvény határoz meg. Jelenleg a évi C. törvény 61. -a szerint Ft (ami mellesleg a 2014-es minimálbér összege) ben a évi L. törvény 62. -a szerint továbbra is Ft marad (tehát január 1. óta nem változott). Egyetlen pedagógus illetménye sem ennyi, ez a konkrét összeg kiszámításának első számadata. Törvényben meghatározott szám, tehát sem fenntartó, sem munkáltató nem térhet el tőle sem lefelé, sem fölfelé.
5 Illetményalap Az Nkt. 65. (1), (1a) és (2) bekezdései alapján a végzettség szintje szerint a vetítési alap százalékában meghatározott szám. Az (1a) bekezdés szerint az intézmény kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere alapján az (1a) és (2) bekezdésekben megadott értékek között változhat. Tanévenként kell meghatározni az értékelési rendszer alapján.
6 Illetményalap Az illetményalap szélső értékei a vetítési alap százalékában az Nkt 65. (1a) és (2) bekezdései alapján: középfokú végzettséggel: 119,6-120% alapfokozattal: 174,5-180% mesterfokozattal: 193,2-200% Ugyanez összegszerűen ból számítva: középfokú végzettséggel: alapfokozattal: mesterfokozattal: Az illetményalap megegyezik a Gyakornok besorolású pedagógus illetményével, tehát ennyit keres a pályakezdő.
7 Illetményalap A végzettségi szint megállapításakor az adott pedagógus munkakörhöz előírt legmagasabb szintű végzettséget kell(!) figyelembe venni [Nkt. 64. (4)]. Az egyes munkakörökhöz előírt szakképzettséget az Nkt. 3. melléklete határozza meg. Nem vehető figyelembe olyan szakképzettség, amit a törvény nem ír elő a munkakörhöz, még akkor sem, ha egyébként az ezzel kapcsolatos ismereteit a pedagógus alkalmazza munkája során. Ha valaki magasabb illetményalapra jogosító szakképzettséget szerez, akkor azt az új szakképzettség megszerzését követő hónaptól kell figyelembe venni. [326/2013. Korm. 13. (2)]
8 Besorolási fokozat Az Nkt. 64. (4) bekezdése alapján öt fokozat létezik: Gyakornok Pedagógus I. Pedagógus II. Mesterpedagógus Kutatótanár A Pedagógus II. fokozat elérése kötelező, a másik két fokozat nem kötelező, valamilyen speciális feltétele van, és többlettevékenység kapcsolódik hozzá. A pályakezdő pedagógus Gyakornok fokozatba kerül, a többi fokozat alapfeltétele a megfelelő szakmai gyakorlati idő, és a minősítés.
9 Besorolási fokozat A szakmai gyakorlati idő számítását, az egyes fokozatokhoz szükséges szakmai gyakorlati időt és a fokozat elérésének további feltételei az Nkt. és a 326/2013 Korm. rendelet határozza meg, ezekről itt most nem lesz szó. A Gyakornok fokozat átugorható: Ha a pedagógusnak nincs 2 év szakmai gyakorlati ideje, de van legalább 6 év bármilyen jogviszonya (akár mozdonyvezető, vagy bármi), akkor a Pedagógus I. fokozatba kell sorolni. [326/2013. Korm. 6. (3)] Viszont ha van 2 év szakmai gyakorlata, de nincs legalább 6 év bármilyen jogviszonya, akkor Gyakornok lesz a besorolása. [326/2013. Korm. 2. (3)] Aki szeptember 1-jén rendelkezett legalább 2 év szakmai gyakorlati idővel, azt a Pedagógus I. fokozatba sorolták.
10 Besorolási kategória A fokozatokon belüli kategóriát a szolgálati idő alapján kell megállapítani, az Nkt. 7. melléklete szerint. Eszerint jelenleg 15 kategória létezik, várhatóan ez hamarosan 17-re fog bővülni. A kategóriák számozása folyamatos, így a fokozat eléréséhez szükséges szakmai gyakorlati időnek megfelelően (nem hivatalos jelölésekkel) a Gyakornok fokozatban GY1, Pedagógus I. fokozatban PI/2-15, Pedagógus II. fokozatban PII/4-15, Mesterpedagógus fokozatban M/6-15, Kutatótanár fokozatban K/6-15 besorolás lehetséges. Ha valaki magasabb fokozatba kerül, a kategóriát viszi magával, tehát pl. PI/6-ból PII/6-ba, és nem PII/4-be kerül.
11 Besorolási kategória Míg a fokozat megállapításához a 326/2013. Korm. rendelet 6. -a alapján kiszámított szakmai gyakorlati időt, és az ennek megfelelően elvégzett minősítést kell figyelembe venni, a fokozaton belüli kategória megállapításának alapja a szolgálati idő. Ezt az Nkt. 64. (5) bekezdése szerint a Kjt. 87/A. -a alapján kell kiszámolni, akár közalkalmazott a pedagógus, akár nem. Vagyis figyelembe kell venni: minden (köz)szolgálati jogviszonyt, a sorkatonai szolgálat idejét, a hivatásos nevelőszülői jogviszonyt, minden olyan jogviszonyt (legyen az bármi), amit az adott munkakör betöltésére jogosító szakképzettség megszerzése után töltött ki (ez gyakran átfed az előzőkkel, de nem feltétlenül), minden július 1. előtti jogviszonyt.
12 Besorolási kategória A kategória háromévenként automatikusan eggyel emelkedik. Ez mindig január 1-jén történik meg. Aki szeptember 1. előtt már dolgozott közalkalmazottként, és a besorolási kategóriában soron kívül lépett előre (pl. továbbképzés miatt), annak ezt az előrelépését is figyelembe kellett/kell venni. [Nkt. 97. (20b)] Ugyanakkor jelenleg a magasabb kategóriába lépés várakozási ideje nem rövidíthető.
13 Besorolási kategória Az Nkt. 7. melléklete az egyes fokozatokon belüli kategóriákhoz tartozó illetményt az illetményalap százalékában adja meg. Vagyis az illetmény számításának lépései: vetítési alap (törvény) illetményalap (vetítési alap százaléka törvény alapján) illetmény (illetményalap százaléka törvény alapján) Az így számolt illetmény a pedagógus munkáltató által egy tanévre meghatározott garantált illetménye. Mivel az illetményalap megfelelő értékelési rendszer alapján differenciálható, az azonos szakképzettségű és azonos besorolású pedagógusok illetménye is lehet különböző, még egy intézményen belül is. Így a garantált illetmény azt jelenti, hogy egy tanévre garantálja a munkáltató. Vagyis jelenleg a pedagógusoknak jogszabályban garantált illetménye nincs, pusztán a jogszabályból nem tudhatja a pedagógus, hogy mennyit fog keresni, csupán azt, hogy mi lehet a keresete alsó határa.
14 Munkáltatói döntés alapján adott keresetkiegészítés A felső határ elvben tulajdonképpen bármennyi lehet, mivel a munkáltatónak lehetősége van a jogszabály szerint számított illetmény saját döntés alapján való kiegészítésére. Ez azonban nem keverendő össze azzal, ha a munkáltató az Nkt a szerint alkalmazott pozitív eltérítést. Ilyenkor ugyanis nem munkáltatói döntés alapján ad kiegészítést, hanem az egy évre szóló garantált illetményt határozza meg.
15 Pótlékok Az egyes pótlékok alsó és felső határát az Nkt. 8. melléklete adja meg, az illetményalap százalékában. A határokon belül adható pótlék pontos mértéke néhány a 326/2013. Korm. rendelet 16. (4)-(5) bekezdésében foglalt szabályon kívül a munkáltató lehetőségeitől és döntésétől függ. (Értelemszerűen a minimumnál kevesebb nem lehet.) Hogy ki melyik pótlékra jogosult, az a fenti rendelet 16. -ából derül ki. Pótlékokat illetően is lehet szó tisztán munkáltatói döntésről, mivel a 16. (9) bekezdése szerint elvileg a munkáltató is kitalálhat újabb pótlékot. Mivel a pótlékot is az illetményalapból kell számolni, konkrét összege függ a végzettség szintjétől. Nem érinti ugyanakkor a 65. (1a) bekezdésében leírt differenciálási lehetőség, mivel az (1) bekezdés szerint az csak a garantált illetményre vonatkozik. Tehát a pótlékok számításánál mindenképpen a (2) bekezdés szerint számított illetményalapot kell figyelembe venni. A póték összege független a pedagógus besorolásától.
Az Nkt. 65. változásai
Az Nkt. 65. változásai 2017.09.01. 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE
TÖRVÉNY SZERINT KÖTELEZŐ ÉS ADHATÓ ALAPBÉREK A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN 2017. ÉVBEN MINDEN FENNTARTÓ RÉSZÉRE Készítette: Paffériné Kovácshegyi Nóra Mód-Szer-Tár Kft. PEDAGÓGUS BÉRTÁBLA VÁLASZTÁSA PEDAGÓGUS
A pedagógusok továbbképzési kötelezettsége
A pedagógusok továbbképzési kötelezettsége 1.0.* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0*
A 326/2013 Korm. rendelet 2017 novemberi változásai 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére
10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére
5. számú elıterjesztés. Szekszárd Szedres Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa november 19-i ülésére
5. számú elıterjesztés Szekszárd Szedres Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa 2013. november 19-i ülésére Tárgy: Javaslat az óvodapedagógusokat megilletı kötelezı illetménypótlékok mértékének
A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA
A PEDAGÓGUSOK MUNKAIDEJÉNEK BEOSZTÁSA 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. (1) Nevelési-oktatási intézményben a pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében 1.
Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben
Pedagógusbér a 2016/2017.tanévben a jelenlegi, (2016.05.06.) még hatályos jogszabályok alapján - VÁLTOZÁS VÁRHATÓ(differenciálás)!!! 326/2013.Korm.rendelet 38. (3) 2016. szeptember 1. és 2017. augusztus
A pedagógusok előmeneteli rendszere a 2014/2015-ös tanévben. Emberi Erőforrások Minisztériuma
A pedagógusok előmeneteli rendszere a 2014/2015-ös tanévben Emberi Erőforrások Minisztériuma EU-s ajánlások Európai Bizottság: A többi közalkalmazott és a magánszektorban dolgozók fizetéséhez viszonyított
Szakmai munkaközösségek szervezése, a munkaközösségek feladatai és jogai
Szakmai munkaközösségek szervezése, a munkaközösségek feladatai és jogai 1.0.* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért
A pedagógusok előmeneteli rendszere. 2013. szeptember 1-jétől
A pedagógusok előmeneteli rendszere 2013. szeptember 1-jétől Budapest, 2013.12.02 dr. Gera Tibor Alkalmazott jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) A pedagógusok előmeneteli
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2*
A köznevelési törvény változásai 2017 nyarán 1.2* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől
2015. április. Készítette: Paffériné Kovácshegyi Nóra
2015. április Készítette: Paffériné Kovácshegyi Nóra 1.rész: bevezetés gazdálkodási rendszer 2.rész: intézményi bevételek kiemelten a költségvetési támogatásokról 3.rész: intézményi kiadások kiemelten
Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap?
Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap? A gazdasági társaságok költségvetési intézménnyé alakulásának munkaügyi aspektusai dr. Illés Márta illes.marta@spaheviz.hu Az átalakulás jogszabályi háttere 2013. évi XXV.
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: /242 mellék
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzati alkalmazottak
(2a) A köznevelési intézményben pedagógus-munkakörben foglalkoztatottakra a
fl:i t149' 12 C 3 '. 2013. évi.... törvény a nemzeti köznevelésr ől szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról* A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban : Nkt.) 31. (6 ) bekezdése
TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY. - kivonat. III. A pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatos fontosabb szabályok
TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának tanévkezdést támogató szakmai anyaga a 2015/2016. tanévre - kivonat III. A pedagógus előmeneteli rendszerrel
Gyakran ismételt kérdések az átsorolásokkal kapcsolatban
Gyakran ismételt kérdések az átsorolásokkal kapcsolatban 1. Érvényben van-e még az a megállapodás, miszerint most minden munkáltatói döntésen alapuló illetményrész törlődik? A következő hónapban pedig
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza
MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. augusztus 30., péntek Tartalomjegyzék 2013. évi CXXXVII. törvény A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról 66434 326/2013.
Minősítésre jelentkezés 2017*
Minősítésre jelentkezés 2017* 1.2** *Jelen ppt elolvasása nem helyettesíti a miniszteri közlemény, az OH hivatalos tájékoztatói és a vonatkozó jogszabályok pontos ismeretét! **A korábbi változatokban ma
Útmutató. a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez
Útmutató a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez A költségtervet kizárólag 12 hónapra kalkulálva kell kitölteni! 1. Személyi juttatások A kutatócsoportnak az éves személyi juttatási kiadásaikat
Minősítésre jelentkezés 2017*
Minősítésre jelentkezés 2017* 2.0** *Jelen ppt elolvasása nem helyettesíti a miniszteri közlemény, az OH hivatalos tájékoztatói és a vonatkozó jogszabályok pontos ismeretét! **A korábbi változatokban ma
A 326/2013 Korm. rendelet 2016 júliusi változásai 1.0*
A 326/2013 Korm. rendelet 2016 júliusi változásai 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Közalkalmazotti bérek 2011-ben
Közalkalmazotti bértábla 2011 - Az új közalkalmazotti bértábla 2011-től megtalálható a b erkalkulator.net oldalán. A köztisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla 2011-ben is a 2008. januári
TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2015
NYITNIKÉK NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZUHOGY OM azonosító:201762 TOVÁBBKÉPZÉSI SZABÁLYZAT 2015 Készítette: Fórisné Nagy Márta óvodavezető Elfogadta: és jóváhagyta: Fenntartó Önkormányzat Véleményezte:és elfogadta:
A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2014. ( ) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló
4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-i rendkívüli ülésére
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: Közszolgálatban állók számára teljesítményértékelésen
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.0*
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.0* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.1*
Az osztályfőnöki, munkaközösségvezetői és DÖK-segítői feladatok beszámításának kérdései 1.1* Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak
Tanévkezdő kiadvány kiegészítése a pedagógusok előmeneteli rendszerére vonatkozó szabályozásra vonatkozó tájékoztatóval
Tanévkezdő kiadvány kiegészítése a pedagógusok előmeneteli rendszerére vonatkozó szabályozásra vonatkozó tájékoztatóval Tanévkezdő kiadványunkban ígértük, hogy a kihirdetéssel egyidejűleg részletes tájékoztatást
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől
A köznevelési törvény változásai 2016 szeptemberétől Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Magyar joganyagok évi CLXXXVII. törvény - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2. oldal 124/B. (1) E fejezet hatálya az Országgyűlés Hivatala
Magyar joganyagok - 2017. évi CLXXXVII. törvény - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 1. oldal 2017. évi CLXXXVII. törvény a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és az Országgyűlésről
Minősítésre jelentkezés 2019
Minősítésre jelentkezés 2019 1.1* *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat közzétételétől kezdve nem vállalok szakmai felelősséget!
T/11933. számú törvényjavaslat. a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/11933. számú törvényjavaslat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2013. augusztus 2013.
20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet
Szakál Ferenc Pál 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet A 145. (1) bekezdésben a tanfelügyeleti ellenőrzés alapvető szempontjai között megjelent az önértékelés. A további (2)-(4) bekezdések meghatározzák az
2. A javaslat 62. (1) bekezdés o) pontja elhagyását javaslom:
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László az Országgy űlés Elnöke részére Hrvata n, T(85 24 O 0.' 23. Módosító javaslat Helyben Tisztelt Elnök Úr! A nemzeti köznevelésről szóló, T/4856. számon benyújtott törvényjavaslathoz
Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata
A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.
Minősítésre jelentkezés 2018*
Minősítésre jelentkezés 2018* 1.0** *Jelen ppt elolvasása nem helyettesíti a miniszteri közlemény, az OH hivatalos tájékoztatói és a vonatkozó jogszabályok pontos ismeretét! **A korábbi változatokban ma
ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
Ellenőrző szerv: Szigetvár Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezete Belső Ellenőrzési Csoport Iktatószám: 232-4/2011. Ellenőrzés száma: 11/2011. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Kétújfalu, Bürüs, Gyöngyösmellék,
A 20/2012. EMMI rendelet változásai szeptember 1-től
A 20/2012. EMMI rendelet változásai 2016. szeptember 1-től Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat
Bérek, bérpótlékok 2017-ben
2017.02.20. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Módosított összefoglaló a 2017. február 17-től hatályos jogszabályi rendelkezések alapján. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM
Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai
Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.
TÁJÉKOZTATÓ A MAGASABB VEZETŐKJOGÁLLÁSÁVAL ÉS BÉREZÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÖZALKALMAZOTTI TÖRVÉNYBELI MÓDOSÍTÁSOKRÓL
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59289/2009. CÍM: TÁJÉKOZTATÓ A MAGASABB VEZETŐKJOGÁLLÁSÁVAL ÉS BÉREZÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÖZALKALMAZOTTI TÖRVÉNYBELI MÓDOSÍTÁSOKRÓL
Jogszabályi változások január 1-jei hatállyal
Jogszabályi változások 2016. január 1-jei hatállyal 2015. évi CCVI. törvény az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról 1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
KIEGÉSZÍTÉS Az önkormányzati alkalmazottakat érintő bérfejlesztésről
KIEGÉSZÍTÉS Az önkormányzati alkalmazottakat érintő bérfejlesztésről Tisztelt Képviselő-Testület! Előzmény A Pénzügyi, Ügyrendi és Stratégiai Bizottság november havi munkaterv szerinti ülésén tárgyalta
Sok-e vagy kevés? az új pedagógus életpálya által biztosított munkabér
Sok-e vagy kevés? az új pedagógus életpálya által biztosított munkabér Érthetően egyre többet beszélünk a pedagógus életpálya-modellről. A politikusok nyilatkozataiból pedig egyre inkább úgy érezhetjük,
2.4.2. Az intézmény által alaptevékenysége keretében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái
2.4.2. Az intézmény által alaptevékenysége keretében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái 1. A SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS ADATKÖRE a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyárólszóló
Segédanyag a szakmai gyakorlati idő számításához és ellenőrzéséhez
Segédanyag a szakmai gyakorlati idő számításához és ellenőrzéséhez 1.0* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében
A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita
Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása Dr. Tánczos Rita Kinevezési feltétel állampolgárság Áttv Kttv.: magyar állampolgárság Kjt.: Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 23/2001.(X.25.) Önkorm. rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A közszolgálati
Tanévkezdés
Tanévkezdés 2016-2017 Az új tanév feladatai az általános és középfokú iskolákban RAABE VII. Országos Tanévindító Konferencia Budapest, 2016.08.24 dr. Gera Tibor Jogszabályváltozások, új jogszabályok A
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET augusztus 26-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 160/2/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: A vezetői munka értékelése a szociális, gyermekjóléti
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET augusztus 26-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 160/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A vezetői munka értékelése
A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik
HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ l sz. példány FÓRUM MEGÁLLAPODÁS a Honvédelmi Minisztériumnál hivatásos és szerződéses szolgálati, önkéntes tartalékos, hallgatói, valamint a köztisztviselői és közalkalmazotti
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére. Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati fenntartású óvodákat érintő döntések
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére
9. Elıterjesztés Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város igazgatói beosztására beérkezett pályázatok elbírálása Az elıterjesztést készítette: Nagy Judit irodavezetı
Minősítésre jelentkezés 2016
Minősítésre jelentkezés 2016 Mire jelentkezünk? A jogszabályok szerint mindig a következő évi minősítési eljárásokra jelentkezünk. Vagyis aki idén jelentkezik, annak valamikor 2017 folyamán lesz a minősítése.
Önkormányzati Hírlevél 2013. évi I. Különszáma
Önkormányzati Hírlevél 2013. évi I. Különszáma Tartalom Tájékoztató az óvodák önkormányzati fenntartói részére a köznevelési törvény 2013. szeptember 1- jén hatályba lépő rendelkezéseiről... 2 Köszöntő...
Bérek, bérpótlékok 2017-ben
2017.01.01. Bérek, bérpótlékok 2017-ben a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban Az összefoglaló a 2017. január 1-én hatályos jogszabályi rendelkezések alapján készült. MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM
A Kormány. /2017. (.) Korm. rendelete
A Kormány /2017. (.) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013.
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az előterjesztés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.)
MEGÁLLAPODÁS. a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről
HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM. sz. példány MEGÁLLAPODÁS a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkaadói
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány köztisztviselői illetményalap meghatározása
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány köztisztviselői illetményalap meghatározása Tisztelt képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat hivatalánál foglalkoztatott köztisztviselők
A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója. Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról
A Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Tájékoztatója Gyakran Ismételt Kérdések a kiegészítő pótlékról A Kormány, kiemelt figyelemmel a szociális ágazatban dolgozó szakemberek
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. február 16-ai ülésére Iktató szám: 33/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: I.) A közszolgálati tisztviselők
Segítségnyújtás. d) az Európai Iskolákban pedagógus-munkakörben munkaviszonyban,
Aranyosiné Borsodi Éva Közokt.szakértő 06 30 847 33 73 Segítségnyújtás Felmerült kérdések? Az egy-két évet határozott idővel, vagy kinevezéssel foglalkoztatott pedagógusok esetében mi a jogszabályi háttér,hogyan
4434 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám
4434 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám A Kormány 99/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
Általános rendelkezések
1 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 38/2001 (X.19) önkormányzati rendelete a Polgármesteri Hivatal közszolgálati tisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Módosította: 37/2003.
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához. Minimálbér 30% 30-ad rész
Minimálbér és a garantált bérminimum 2012: ennyi a járulékfizetés összege. A kormány elfogadta a minimálbér és a garantált bérminimum összegét. A NAV összefoglalójából kiderül, hogy mennyivel változott
Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal (3)1 3. (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kiv
Magyar joganyagok - 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 1. oldal 351/2017. (XI. 23.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,
első tanítási nap: 2014.09.01. hétfő; utolsó tanítási nap: 2015.06.15. hétfő; középiskolában befejező évf. 2015.04.30.; alapfokú műv. okt. int.
1 első tanítási nap: 2014.09.01. hétfő; utolsó tanítási nap: 2015.06.15. hétfő; középiskolában befejező évf. 2015.04.30.; alapfokú műv. okt. int.-ben a szorgalmi idő első és utolsó napját az igazgató határozza
Dr. Papp Anett, munkaügyi szakjogász. Munkajog: kérdések-válaszok 1. Kérdés
Dr. Papp Anett, munkaügyi szakjogász Munkajog: kérdések-válaszok 1 Jelenleg beosztott óvónőként dolgozom, de hamarosan óvodavezetői feladataim lesznek. Egy két csoportos óvodában dolgozunk hárman, (a kolléganőnek
84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá
84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél, illetve más kutató- és
HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)
ÚJLENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2004. (VIII.19.) számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról
ÚJLENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2004. (VIII.19.) számú rendelete a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról Az Újlengyel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL
A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL BUDAPEST 2016. Bevezetés A Budapesti Gazdasági Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Rektori
számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.
Gyakran ismétlődő kérdések a nem állami szociális fenntartók ágazati pótlék támogatásával kapcsolatban 1. Kérdés: A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a központi költségvetési szervként működő
Mesterpedagógusok a református köznevelési rendszerben
Református Köznevelési Szakértők III. Országos Találkozója Budapest, 2014. december 4. Mesterpedagógusok a református köznevelési rendszerben Kelemen Gabriella pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu
szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszer
Jelen szabályzat a Szabadságtelepi Óvoda és a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló, pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: GGDKP48V0001
Iromány száma: T/18565. Benyújtás dátuma: 2017-11-21 17:38 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: GGDKP48V0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:
Teljesítményértékelési szabályzat
MTA Agrártudományi Kutatóközpont Teljesítményértékelési szabályzat Martonvásár, 2013. május 22. Bedő Zoltán főigazgató 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA Jelen teljesítményértékelési szabályzat célja a Kutatóközpont
Város Jegyzője ELŐTERJESZTÉS
Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/242 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS A köztisztviselők
TISZTESSÉGES BÉREK A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG FELEMELKEDÉSÉNEK AKADÁLYA, VAGY MOTORJA?
TISZTESSÉGES BÉREK A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG FELEMELKEDÉSÉNEK AKADÁLYA, VAGY MOTORJA? MINŐSÉGI KÖZSZFÉRA MINŐSÉGI BÉREK Boros Péterné, főtitkár Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény végrehajtásáról (Egységes szerkezetben a 24/2004.(X.01.)Önk.sz. rendelettel.) A 24/2004.(X.01.)Önk.sz.
A pedagógus minősítési rendszer
TÁMOP 3.1.5/12-2012 - 0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA A pedagógus minősítési rendszer Thaisz Miklós Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Jogszabályi háttér Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása (R2)
A Kormány 1. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosítása (R1) 2. Az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet módosítása
Dr. Zemplény Adrienne, munkaügyi szakjogász
Dr. Zemplény Adrienne, munkaügyi szakjogász Munkajogi kérdések és válaszok A következő kérdésemre szeretnék választ kapni. 2011.09.12.-én oklevél nélkül (nyelvvizsga hiányában- igazolással) óvónőként kezdték
KaPI intézményvezetői értekezlet Gazdasági feladatok Oláh Gáborné
KaPI intézményvezetői értekezlet Gazdasági feladatok 2017.02.10. Oláh Gáborné 2016. évi állami támogatások elszámolási határideje MÁK felé 2017. március 31. Óvodai átlagbér alapú támogatás elszámolása
SZAKMAI NAP. Gödöllői Tankerület. Hajdi Norbert személyügyi referens. Gödöllő, március 18.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerület Gödöllői Tankerület Hajdi Norbert személyügyi referens SZAKMAI NAP Gödöllő, 2013. március 18. Pedagógus-továbbképzés Háttere Legfontosabb szabályai:
Bérek, bérpótlékok 2018-ban
2018.01.06. Bérek, bérpótlékok 2018-ban a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban. Meleg Sándor MINIMÁLBÉR, BÉRMINIMUM A minimálbér és a garantált bérminimum tárgyában 2016. november 22-én
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. július 30-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (112/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről
ALKOTMANYBfROSÁG. ^? db. Tisztelt Elnök Ur!
K^^">^ PEDAGOGUSOK SZAKSZERVEZETE ELNÖKÉTŰL Ugyszám: Erkezeít: Pétdány; Dr. Lenkovics Barnabás Meiiékiet" Magyarország Alkotmánvbírilságának elnöke ALKOTMANYBfROSÁG 1/JA2-0, 2018 2018 JAN 2 6. ^? db Kezelöiroda:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-ai ülésére Iktató szám: 222/2018. Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak
Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2013 Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság AZ EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás
1/2017. (I. 10.) számú kancellári utasítás az oktatói, kutatói munkát segítő és egyéb munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak 2017. évi béremeléséről Budapest, 2017 (Hatályos: 2017. január 10. napjától)
Dr. Zemplényi Adrienne munkaügyi szakjogász
Dr. Zemplényi Adrienne munkaügyi szakjogász 2014. szeptember 8-tól alkalmaztak helyettesítő óvónőként teljes munkaidőben. Oklevelet nem kaptam nyelvvizsga hiányában, csak igazolást a főiskola elvégzéséről.