2.szám EVIZIO ADIO SAJTÓ

Átírás

1 2.szám EVIZIO ADIO SAJTÓ

2

3 TARTALOM A TÖMEG- KOMMUNIKÁCIÓS KUTATÓKÖZPONT FOLYÓIRATA MEGJELENIK NEGYEDÉVENKÉNT IV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: Forgó Mihály Hajdú János Karcagi Sándor Lázár István Liszkay Tamás Matúz Józsefné Márton Anna Márton Miklós Sándor György Tábori András Szecskő Tamás főszerkesztő A SZERKESZTŐSÉG MUNKATÁRSAI: Pünkösti Árpád főszerkesztő-helyettes Szerkesztők: Wisinger István televízió r Mester Ákos rádió Balogh Elemér írott sajtó Hanák Katalin kutatás Zöldi László kultúra Bogdán Éva könyv Varga Zsuzsanna folyoirat Frank Ernőné tördelés Szecskő Tamás: A detektoros és a szódásüveg 3 Losonczi Ágnes: Tájékozatlanság az inforrnációözönben 6 Elektronikus falu t 12 Gálik Mihály: Mindenki mondja a magáét MŰHELYEK, MÓDSZEREK Faklen Pál: A célzástól a találatig 24 Tardos Róbert: Színes televíziózás Magyarországon 31 Bodnár István: A képernyő színvilága 35 A rádió lírikusa Sediánszky Jitnossnl beszélget Nádor Tamás 40 Sediánszky János: Alexandre 47 Baracs Dénes: Párizsból nern jelentettem 52 ESZMECSERE Profil kerestetik Katanics Sándor: Miről és hogyan? 59 Bedő Nándor: A helyünk kerestetik László Lajos: A kétarcúság kísértései 66 Kőváry E. Péter: Az igazság is kerestetik! (59 Nikolényi István: A rettegő "kritikus 72 MÉG EGYSZER Tessék kinyitni a szemet!" 70 Selyemfiúk 85 FÓRUM A címadásról Veszprémi Miklós: Szavakba sűrített lényeg? 93 Földi Iván: Címzetlen közlemény 99 Horváth Zoltán: A cím rangja 102 Grétsy László Kemény Gábor: Címek a mérlegen 106 SZONDA Emelni kellett a lakbéreket, de nem ennyivel" 116 A helyzet változatlan 119 Tovább romlik a gazdasági közhangulat 120 Külföldi és hazai események visszhangja 121 1

4 MÚLTUNK SZERZŐINK KÖZÜL: Bedő Nándor, a Csongrád, megyei Hírlap rovatvezetője; Bodnár István, a Magyar Televízió Kulturális és Zenei Főosztályának rendezője; Faklen Pál, a Lapkiadó Vállalat osztályvezetője; Földi Iván, az MK rovatvezetője; Grétsy László kandidátus, a Nyelvtudományi Intézet tud. osztályvezetője; Horváth Zoltán, a HVG rovatvezetője; Katanics Sándor, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára; Kemény Gábor, a Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársa; Kővári E. Péter, a Békés megyei Népújság rovatvezetője; László Lajos, a Magyar Rádió pécsi stúdiójának vezető helyettese; Levendel Ádám, a TK osztályvezetője; Losonczi Ágnes, a Szociológiai Kutató Intézet főmunkatársa; Nikolónyi István, a Délmagyarország rovatvezetője; Péter László kandidátus, a szegedi Somogyi Könyvtár munkatársa; Szentgyörgyi Zsuzsa, az MTA főtanácsosa; Tardos Róbert, a TK munkatársa; Tarr László nyugdíjas újságíró; Veszprémi Miklós, a Magyarország olvasószerkesztője. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest V., Akadémia u Telefon: Levélcím: Budapest, 1054 Pf. 587 Levendel Ádám: A Magyar Közvéleménykutató Intézet ( ) 123 Szabó Miklós: A Telefon Hírmondó jelentősége 132 Péter László: A Délmagyarország fordulópontjai 136 Tarr László: Régi kőnyomatosok 146 TECHNIKA Szentgyörgyi Zsuzsa: Grafika, festészet, animáció és a számítógép 151 KITEKINTÉS.Tapán, avagy a kommunikációs társadalom" kialakítása Halmy Ferenc: Sajtóiskola 160 Pietsch Lajos: Napilapok 7 8 milliós példányszámban 163 Hogyan változtatta meg a televízió Japán életét? 166 Erdei Grünwald Mihály: Képernyő előtt Okazakiban 170 Sony 173 JEGYZET Hanák Katalin: Család és televízió 177 Pünkösti Árpád: Ne fordítsuk meg az elnököt! 180 Hary Márta: A krokodil hátán 181 TALLÓZÓ Könyvekről 183 Lapokról 190 Rövidre fogva 197 LAPOZGATÓ Johan Galtung: Társadalom és gondolkodás 203 2

5 A detektoros és a szódásüveg Amikor gyerekkoromban detektoros rádiót építettem (építettem? összedobtam, hiszen technikailag egyszerűbb volt, mint mondjuk egy kis kocsi összeszerelése Márklin-elemekből!), persze nem gondolhattam, hogy a leginkább agyoncsaphatatlan tömegkommunikációs eszközön dolgozom. A szerény kis rezgőkör egy kondenzátor meg egy drótszál, egy fillérekért kapható, óíomcsillogású kristálydarab és egy fülhallgató máris lehetővé tette, hogy belehallgassak az éterbe", és milliárdnyi társammal együtt azóta is hallgatom ezt a beszélő, zenélő valamit, amelynek alapelve olyan egyszerű, mint az emberek másik nagy találmányáé, a szódásüvegé. Nyomtatott áramkörök, diódák, elő- és végerősítők? mindez máitulajdonképpen csak sallang a szerény rezgőkörön. Lehet, hogy épp egyszerűsége tette lehetővé, hogy a rádió ne csupán végigélje ezeket a tömegkommunikációs szempontból viharos évtizedeket, amelyekben az elektronikai, majd a mikroelektronikai fejlődés szabályos mélyszántást végzett a társadalmak kommunikációs terepén, hanem mindig új erőre is kapjon. Most, hogv az év elején Párizsban, az UNESCO székházában lévő szobámból nemcsak az Invalides zömök kupolájára és az Eiffel-toronyra láttam (amelyből annak idején az első francia rádióadást sugározták, most pedig a gyorsan szaporodó helvi adók egyike, az Eiffel Rádió szórja műsorait), hanem a kommunikációs szektor munkáján keresztül a nagyvilág tömegkommunikációs fejlődésének erővonalaira is, valahogyan annak a jeleit éreztem, hogy a rádiózás ismét új fellendülés előtt áll. Mint ma már minden világszervezetből, az UNESCO-ból is persze azok a tényezők tűnnek először szembe, amelyek a fejlődő világban erősítik a rádiózás pozícióit ti. azok a negatív tényezők: pénzhiány, fejletlen infrastruktúra, szűk olvasó réteg, drága rotációs papír. A lakosság óriási tömegeihez (Indiában pl. a százalékához!) semmilyen tömegkommunikációs eszközzel nem lehet még eljutni. A rádió itt a tömegkommunikáció előőrsének szerepét játssza. A világ kommunikációs problémáiról készített összefoglaló elemzés, az ún. MacBride-jelentés (amely csakhamar magyarul is hozzáférhető lesz a Membránkönyvek sorozatban) így fogalmaz: Semmilyen más médium sem képes jelenleg arra, hogy hatékonyan annyi embert vonjon be a tájékoztatás, a nevelés, a kultúra és a szórakoztatás köreibe, mint éppen a rádió. A rádiót könnyen és gazdaságosan lehet arra is felhasználni, hogy a fejlődő országokon belül távoli területeket szórjon be műsoraival; ha kell, helyi gyakran írásbeliség nélküli nyelvjárásokban. Majdnem minden országban van lehetőség arra, hogy politikai szükségleteiknek, kulturális mintáiknak és alapvető értékeiknek megfelelő rádióműsorokat készítsenek. Akár a tulajdonviszonyokat, akár a műsorok forgalmát nézzük, a rádió manapság talán a legkevésbé transznacionális tömegkommunikációs eszköz." 3

6 SZERKESZTŐI LEVÉL A gazdaságosság persze nemcsak a fejlődő világban fontos szempont. Svéd kutatók kiszámították, hogy a továbbított információ egységére eső fajlagos társadalmi költség náluk is a rádió esetében a legalacsonyabb. Ez már részben azt is magyarázza, hogy miért nevezhetjük a jelenlegi időszakot a rádiózás decentralizációs korszakának. A kis teljesítményű, olcsón üzemelő helyi rádiók gombamódra szaporodnak bár ez meg a világ fejlettebb területeire jellemzőbb. A Francia Audiovizuális Kommunikációs Főhatóság csupán egyetlen ülésén, ez év januárjában, 37 új helyi, kisközösségi rádiónak adta meg a működési engedélyt. Kanada a közösségi rádiók első világértekezletének összehívásával ünnepli a Kommunikációs Világévet. És ezen a palettán -Magyarország is elég markáns színnel szerepel: a CB-rádiózás sehol másutt a világon nem fejlődött olyan dinamikusan, mint hazánkban. Az előőrsszerep vállalása és a helyi, kisközösségekhez való közelítés mellett a rádiózás újabb fellendülésében a harmadik tényező talán az, hogy hovatovább a rádió marad az emberi kultúra univerzalitásának utolsó letéteményese. Erre a hazai rádiózás távlatait a nyolcvanas évekre kidolgozó dokumentumok is utalnak, de hadd hozzak itt inkább egy egyáltalán nem dokumentum jellegű szubjektív levélrészletet. 0. jó barátom, a Dán Rádió és Televízió kutatási főnöke ezt írta nekem nemrégen (remélem nem bántódik meg, hogy nyilvánosság előtt idézem): Idén elhatároztam, hogy többet fogunk foglalkozni a rádióval. Nem anakronizmus ez? Amikor mindenki (magamat is beleértve) műholdakról, kábeltévéről, fizető tévéről stb. beszél, mi mégis a rádióval akarunk foglalkozni? Egyszerű ez: itt legalább kielégíti az embert a munkája. A vizuális médiumok, a komputertechnika, az informatika körüli dolgok általában olyan nagynak, bonyolultnak, nyomasztónak tűnnek, hogy ember elveszíti a hitét, tehetetlennek érzi magát. Ezért olyan jó leülni a rádiósokkal mondjuk a rendezőkkel és Moliére-ről, meg Shakespeare-ről beszélgetni velük. A világ rohan, de a világnak ez a része komolyan és odaadással dolgozik tovább, mintha semmi sem történne. Frissítő érezni ezt a gerilla-attitűdöt, amely az öreg Európa kulturális értékeit sulykolja, és így ha nem ad is alternatívát a transznacionális nagy monopóliumokkal szemben legalább arra emlékeztet, hogy élnek még körünkben őrült művészek." A magyar rádiózás eddig minden alkalommal megújulva került ki az új körülmények, kihívások forgatagából, s ez biztonságot ad a jövőre is. Azt a felhajtó erőt, amelyet a világtendenciák jeleznek, a magyar rádiózásnak is ki kell használnia mint ahogyan az első lépéseket ebben az irányban már meg is tette, a nyolcvanas évek rádiós feladatait körvonalazó tervben. Jövőt kereső és tervező stratégiánkat három tényező hangsúlyossá tételével lehet merészebbé és egyben megalapozottabbá alakítani. Az egyik mozgékonyságunk fokozása. Ezen nem elsősorban a műsorszerkezet forgószéíszerű változásait értem, amelyek meggyökeresedett hallgatási szokásokat téphetnek ki, hanem azt, hogy a rádiónak nemcsak szólnia, hanem hallgatóznia" is kell: figyelnie a társadalom minden újszerű információs vagy kulturális szükségletére bármilyen esetlegesnek vagy átmenetinek tűnjenek is ezek, és a lehető leggyorsabban ki kell elégítenie őket, persze a rádióhoz méltó színvonalon. Ebben a gyors reagálásban semmilyen más médium nem veheti fel vele a versenyt. A rádiózás mozgékonyságát növelheti és ez a második tényező a rendelkezésre álló erőforrások rugalmas átcsoportosítása az eddig 11 egszokottól eltérő keretekben való rendezésére. Az UNESCO Statisztikai Évkönyvének utolsó, 1982-es kötete lehetővé teszi, hogy nyolc európai országban a rádiósok évente sugárzott műsortömegét a rádió- 4

7 SZERKESZTŐI LEVÉL sok létszámára vonatkoztassuk. Magyarország ebben a fajlagos mutatóban az utolsó előtti helyet foglalja el: Spanyolországban kevesebb az egy rádiós alkalmazottra jutó évi sugárzott órák száma, mint nálunk. Ebből nem azt a következtetést vonom le, hogy a magyar rádiósok kényelmesebben dolgoznak, mint külföldi kollégáik, hanem azt, hogy ugyanaz az anyagi lehetőség valószínűleg több műsorterméket" eredményezne, ha a hagyományostól eltérő rendszerbe rendeznénk át őket. (Programok szerinti szerkesztőségek, a gyártás és a szerkesztés különválasztása, a regionális bázisok megerősítése, helyiek létrehozása stb. hogy csak néhány elvi lehetőséget említsek.) A harmadik tényező: olyan szemlélet kialakítása, amely végre egységben nézi a hazai rádiózás jövőjét, a Kossuth Rádió csúcsidejétől" egészen a CB-ig, vagy az iskolai rádiózásig. Ez persze annak az elismerését (felismerését?) is jelenti, hogy a Magyar Rádió monopolhelyzetét dinamikus, korszerű hegemón szerep válthatja fel. A rádió, ez az alapjában szerény rezgőkör mindennél inkább képes arra, hogy állampolgárok tömegeit vonja be a közügyek társadalmi köreibe, az isten háta mögötti vidékeken is. Mert egyszerű, mint a szódásüveg. '7 5

8 Losonczi r Ágnes Tájékozatlanság az információözönben* Az emberek nagy része tanácstalanul áll szemben azokkal a hatásokkal, amelyek élete során érik, és rendkívül kevés segítséget kap az eligazodáshoz. Pedig az eligazodás bizonytalansága megterhelő és fárasztó. A televízió záporozza a hatásokat ránk, de a műsorok inkább átemelnek bennünket saját életünkből egy fiktív világba, ahelyett, hogy résztvevő gondolkodásra serkentenének. Mindennapi életükben az emberek sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amelyben tájékozódni nem tudnak, ismereteik nincsenek, tudásuk kevés. Másik oldalról viszont rengeteg információt kapnak, amelyet nem értenek, nem tudnak elhelyezni, nincs meg hozzá a kidolgozott ismeret készletük. Botorkálnak társadalmi útvesztőkön, választott kényszerpályákon vélt érdekeik szerint, miközben özönlik rájuk képben, szóban, gondolatban az óriási információtömeg. Többségük a nagyvilágban és a saját kis belső világában is sokkal több dologtól függ, mint amiről egyáltalán tudomása van. Ugyanakkor sokkal több információhoz jut, mint amennyit életébe, ismereteibe beépíthet. Ügy tűnik, mintha a nyilvános és terjesztett ismeretek fala mögött történne minden, ami tényleg fontos az emberek életében. Azok az információk, amelyek a televízión és a rádión keresztül eljutnak az emberekhez, szinte az egész világot kínálják. Mi mindenben kellene kiismernünk magunkat, ha csak egy esti program információáradatára gondolunk: politika, tudomány-technika, művészet, történelem, közeli-távoli események stb. Mivel ezek feldolgozásához a nézők zöménél hiányzik az a bizonyos értelmezési tartomány, nem egyszerűen rosszul megragadt félinformációkról van szó, hanem álismeretekről és álinformációkról: ha már többször hallottak ugyanarról, ismerőssé válnak a nevek, a szavak, a kifejezések, a gondolatok, előbb-utóbb rögzülhetnek is, csak éppen a hozzájuk fűződő tényleges tartalom értelmével vannak alapvető problémák. A részvétel így csak kvázi" részvétel, a felfogás is csak passzív ráhagyatkozás lehet. Most elsősorban a mindennapi élethez szükséges tudásról" beszélnék. Nem a tájékoztatás igazság- vagy teljességtartalmáról, hiszen közismert, * Átdolgozott részlet A nyolcvanas évek és a televízió c. tanulmányból. 6

9 TÁJÉKOZATLANSÁG AZ INFORMÁCIÓÖZÖNBEN hogyha ellentmondás van a közlés és a személyes élettapasztalatok között, akkor nem a valóságos tapasztalat hitelét kérdőjelezik meg az emberek, hanem a szöveg hitelvesztése általában kockáztathatja más közlések igazságtartalmát is. Azokról a lékekről" sem beszélek, ahol elsüllyed az eleven érdeklődés és a kielégítetlenül maradt kíváncsiság, mert mindent elárasztanak a közömbös vagy érdektelen közlések. Tájékozódásra ott és akkor van szükség, ahol a tájékozottsággal élni is lehet, sőt élni kell, ahol cselekvő részvétel igényét készíti elő az alapos, minden lényegre kitérő informáltság. Félrészvételhez vagy álrészvételhez elég a félinformáltság vagy a kvázi informáltság is. De amiben mindenki részt vesz", az a saját élete. Az emberek életiik során súlyos kérdésekkel találkoznak, és elég kemény küzdelmeket folytatnak, amelyekben sok hatás éri őket. Olyan hatások, amelyek gyökerében avatkoznak az életükbe, és változniuk kell, alkalmazkodniuk hozzájuk vagy ütközniük velük. Ezekben a folyamatokban az emberek nagv része tanácstalanul áll, és rendkívül kevés segítséget kap az eligazodáshoz. A mindennapi élet vitele rengeteg fizikai, szellemi, érzelmi energiát emészt fel. Éppen az a kérdés, hogy mi hogyan veszi igénybe az embert, mire fordítja energiáit, s kiilső vagy belső kényszer hajtja-e? Ennek ismerete kell ahhoz, hogy megértsük azoknak az adó-vevő" állomásoknak a működését és tényleges hatását, amelyekkel a közeli és távoli világot az emberek elrendezik meglevő ismereteik és készségeik alapján. A köznapi cselekvések szükség és kényszer vezette terein az anyagi világ megteremtése és elsajátítása viszi el a fő energiát. Ez állandóan változó létfeltételek és lehetőségek közepette történik, ahol a megrögzöttség és beidegződés rutinná vált készsége nem segítheti az emberi cselekedeteket, az állandó változásokhoz való alkalmazkodás nehézkessé teszi a mindennapok menetét. Az emberek élni akarnak, ma jobban, mint tegnap és holnap jobban, mint ma, félve attól, hogy amit elértek, elveszthetik. A pánikreakció erősödő mohóságával kapaszkodnak abba, ami van. Ezért is történhet, hogy ez a jó" nem az élet tartalmára vonatkozik, az anyagi vált tartalommá, az anyagi vált eszmévé. Szokások gördülnek tartalom nélkül, vagy őrzik konzerválva a régit, ideálisnak gondolt életek külsőséges utánzása válik mérvadóvá. A társadalmi feltételek objektív korlátai mellett és annak következményeként a mindennapi kultúra és tudás hiányrendszere nyomaszt: aki a hiányok súlyos, gonddal teli megoldásán túl van, annál az anyagi lét elemeinek használatával vannak bajok. Nem tudnak s itt a tudás régi lehetőséghiányok társadalmi korlátait hozza viszsza egészségesen egyéni és társadalmi értelemben enni, lakni, egymással és a világgal érintkezni, együtt élni. Alig tudják funkcionálisan belakni" azt a teret, ami jutott nekik vagy kiharcoltak maguknak: nem tudnak a jogaikról, kevéssé is élnek velük, még azokkal sem, amelyek vannak vagy lennének, hát még hogyan tudnák tágítani őket abban az irányban, amely az alapszükségleteiket fejezhetné ki. A magánélettől a közéletig olyan ártó ismeret- és tudáshiányt konstatálhatunk, amely állandó és alapos testi-lelki károsodásokat okozhat, nemcsak egy nemzedékben. A jelen és jövő nemzedékek értelmi, érzelmi kultúrájából amelyek között a gyereknevelés, a családi együttélés, a párválasztás és a szexuális kultúra már címszavakká válva jelzi a hiányok egyik típusát a professzionalista nép- és nemzetnevelők módszereiig és hatásáig ugyancsak hosszú listát rögzíthetnénk a tudás- és ismerethiányos mezőkön. Valóban még a legprimérebb viszonyokban is gond van az emberi együttéléssel. Az emberek szűkebb világba zárkóznak, mint amilyenben módjuk lenne élni pedig amúgyis elég szűk világ jutott a legtöbbjüknek, nem találják meg a módját és eszközeit annak, hogy kihasználják azt, amit ki lehet használni. Ezeknek a felismeréséhez 7

10 TÁJÉKOZATLANSÁG AZ INFORMÁCIÓÖZÖNBEN nem fejlesztette ki a társadalom a képességeket, és nem is adott elegendő ismeretet. A társadalmi változások több síkon terhelik az embereket, mégpedig az egész népességet, hiszen e változások során maga a társadalom építménye, az osztályok-rendek egymáshoz való viszonya is átalakul. Minden foglalkozást, minden társadalomban élő csoportot érint valahogyan ez a változás. Különösen nyomasztó az eligazodási képesség hiánya, ha az embert kimozdítják a megszokott világból. Falusi környezetből bekerülni a sokkhatású városba. Üjra megtanulni az együttélés feltételeit a városi környezetben. Új ismereteket, munkafajtákat tanulni a hagyományos szakmákban. Régi készségek használaton kívül kerülnek, új képességek kialakítása válik szükségessé, eddig nem is ismert módon kell gondolkozni és tenni. Nemcsak a paraszti munkákban járatos kerül ipari munkahelyre, hanem a munkahely maga is átalakul. Új tárgyak kerülnek az emberek keze ügyébe, a régi életben hasznos ismeretek, készségek elavulttá válnak. Amit szívesen otthagynának, arról mások felfedezik hogy értékes, amit szívesen megtartanának, arról kiderül, hogy értéktelen. Küzdenek, és nem tudják, miért és mivel kell megküzdeni. De nemcsak a sertés vagy a csirke nevelésénél alakul ki eddig ismeretlen nagyüzemi technológia, hanem például a pedagógusoknak is olyan matematikai vagy irodalomoktatást kell elsajátítaniuk, amely idegen a korábban megszokott gondolkodástól. Még a legbensőbb viszonyaikban sem építhetnek az emberek régi kialakult készségeikre, a hagyományosan megtanult" folytatására; ott is elbizonytalanodnak: átépülnek az emberi viszonyok, a korábbi hierarchiák a családban. Ott sem lehetnek biztosak abban, amit megszoktak, ott sem elégségesek a régi, ismert metódusok: más a gyerek szülő viszony, az emancipáció érinti a tudatot és érinti a létet; kapcsolatok sorvadnak, és újak épülnek. Az eligazodás bizonytalansága megterhelő és fárasztó. Vajon mindenki, aki befolyást akar gyakorolni az emberekre, tisztában van-e azzal, hogy mi minden éri az embert, hogyan alakul a világ, mit jelent az, hogy a tér kitágul, hogy sohasem hallott országok válságai remegtetik meg a levegőt? A kultúra és az ismeret nem az elvont gondolatok terjedésénél, vagy a megformált eszmék magasztos átélésénél kezdődik, hanem az elemi életfeltételek megteremtésének, felhasználásának módjánál: ahogyan az ember él, ahogyan életlehetőségeit ismeri, ahogyan megteremti, kezeli, kihasználja és tágítani igyekszik azokat. Tehát már ott kezdődik, ahrxjyan és amivel él, ahogyan lakik, ahogyan kapcsolatot teremt a hozzá legközelebb állókkal, közvetlenebb vagy távolabbi környezetével, ahogyan észleli és áttekinti ezt a világot, amilyen eszmei, etikai értékek irányítják magatartását, mindennapi cselekedeteit, és egész életvitelét. A nem értelmiségi orientációjú emberek ismeret igényét a köznapi élet alapérdeke diktálja. Csak az ismeri fel, hogy másképpen is élhetne, akinek van választási alternatívája, és emellett a tudása is szervezi a más" ismeretét. Igénye mindenkinek csak arra lehet, amit ismer vagy felismer, amiről egyáltalában nem tud, az nem szerepelhet a vágyak között sem. Ez közhely. Többet kell segíteni az embereknek, hogy kiismerjék magukat a világ dolgában, abban, ami éppen az ő dolguk", illetve az kellene, hogy legyen. Ha nem a teljes lazítás és távoli mesevilág vonzza, hanem valódi ismeretek megszerzésére törekszik, akkor mindenkit az érdekel elsősorban, amiben részt vesz, vagy amiben részt vehet, nemcsak rációval, gondolattal vagy képviselettel, hanem valamilyen módon cselekvéssel is. Ahol nem állnak normák a normatív kultúra elsajátításának útjában, ott általában az érdekhez kapcsolódik az érdeklődés. A napi gyakorlati szükségtől elvonatkoztatott ismeret és érdeklődés, amikor az ember másról is tudni akar, mint ami közvetlen érdekkörébe tartozik, olyan szabad szellemi energiát kíván, amire a társadalmi munkamegosz. 8

11 TÁJÉKOZATLANSÁG AZ INFORMÁCIÓÖZÖNBEN tás mai rendszere kevesek számára ad lehetőséget. Olyannyira nehéz áttekinteni, megérteni a mozgásokat, változásokat, hogy azokat az emberek még gondolattal sem tudják hatalmukba keríteni," s hol van még a részvétel és a cselekvés akarása. S ez a saját életük feletti uralomra" is vonatkozik. Ismerethiányuk égető a mindennapokban. Az elemi viszonyokban is kiszolgáltatottak. Ha sínen vannak a dolgok, viszi őket a rutin, a legelemibb váratlan helyzetben azonban teljesen elesetté" válnak az új városban, a közlekedésben, a munkajogban, a saját jogaikban, ha házat építenek, ha betegek, ha valamiért folyamodnak. A fiatalok nem tudják, miiven pályák között lehetne választani, nem tudják, merre és hogyan lehetne menni. A legköznapibb világban is tétován mozognak. Tanfolyamot kellene indítani a köznapi ismeretekről: valósághoz igazodj!" Társadalmi élet, terep- és közlekedésismeretet lehetne kidolgozni akár kérdezz felelek játékokat, és kiderülne, hogy még kérdezni sem tud mindenki. A televízió a tömegek szabad idejének abszolút monopolistája. Ez kétféle veszélyt is jelent: mind a televízió függésében élőknek árthat, mind az embereket függésben tartó televíziónak. A televízió záporozza a hatásokat az emberekre. A televíziózás az életnek igen kényelmes formája, a sok valóságos erőfeszítéssel szemben lehet a székben ülve hagyni futni a képeket. A nézők azonban nemcsak abból vannak kirekesztve, amit hallanak vagy látnak, hanem abból is, amiben élniök kellene. A kikapcsolódás nagyon fontos szükséglete az embernek és jótétemény minden műsor, ami segít a fellazulásban vagy oldja a görcsöket, könnyebbé teszi a következő erőfeszítést. De az is tény, hogy minden kikapcsolódás csak átmenetileg mentesít, a műsor után vissza kell térni a családba, a munkába, társadalomba, országba, világba és a kérdés, hogy ebben a lazításon túl hogy kap segítséget az ember. E záporozó hatásoknak jótéteményük mellett az a legnagyobb ártalmuk, hogy akinek nincs meg a szelektáló tudása, aki mindent elfogad, annak figyelmét elterelik a fontosról, összemosnak lényegest és lényegtelent; aki nem tanult meg válogatni, kábultságában azt a kontrollt is elveszti, amivel saját élete felett uralkodhatna. A műsorok kiemelik a saját életéből, átemelik egy fiktív világba. Erről lehet, hogy többet tud, mint amelyben él, de ki van rekesztve belőle, s ezért amelyben élnie kellene, azt is feladja érte. A lazítás is felemészti az ember tartalékait. A hétköznapi feladatok újabb feszültségei újabb görcsöket idéznek elő, s az ember újra menekülni akar, újra törekszik a lazításra, ami nem azt jelenti, hogy magasabb szinten szervezi újjá önmagát. Az embert a világból kikapcsolva a lazítás a felelősséget is feloldja, elveszi az időt az akkumulálástól, nem segíti a felkészülés öngyarapító cselekvését, a probléma-megoldó konfliktussal szembenéző aktív kitörést. A televíziónak kétségtelenül vannak eredményes erőfeszítései abban a tekintetben is, hogy ne csak magyarázza azt, amiről információt ad, hanem serkentse a résztvevő gondolkodást is. Azonban nem mindig az emberek (főként a kevésbé iskolázottak) valóságos tudásszintjére épít. Úgy vélem, jobban át kellene gondolni mindazt, ami bénít vagy kábít, azt, hogy a televízió hogyan tudná káros hatásait kiegyensúlyozni, hogy ne járjon úgv, mint Kőműves Kelemen mit felépít nappal, leomlik estére, mit felépít este, leomlik reggelre..." A képi világnak amúgy is megvan az a pszichológiában ismert hatása, hogy nem kell hozzá szellemi erőfeszítés, hogy az ember értse, átvegye és magába építse. Ha nem is rongálja a szellemi képességeket, kikapcsolják a gondolkodás alkotó szféráját. Egyik kérdés az, hogyan lehetne serkenteni a problémamegoldó gondolkodást. Az elgondolkodtató műsorok és így a kvíz" műsorok általában az enciklopédikus tudásra, a memóriára építenek, ahol a meglevő tudás mennyisége számít. A megoldó játékok viszont éppen arra a már kidolgozott 9

12 TÁJÉKOZATLANSÁG AZ INFORMÁCIÓÖZÖNBEN képességekre építenek, amelyeket a televízió nélkül is használatban tartanak a hivatásos" értelmiségiek, vagy az értelmiségi képességű emberek. Hogyan lehetne tehát ebbe a gondolkodásra egyébként is kevéssé szoktató televíziós világba beépíteni a magasabbrendű gondolkodásmódot, a fogalmi gondolkodást, az alkotó gondolat módszerét? Az absztrakt gondolkodásnak három hagyományos alapja van: az olvasás, amely gondolkodva emészt és hozzáépít az elmélyülten felfogotthoz, a vita, amelyben a kialakult gondolat az ellenérvek cáfolata vagy átgondolása során megerősödik vagy megváltozik, és az írás, amely formába önti és logikailag alátámasztja az érett és rögzíthető gondolatokat. Érdekes lenne tudni, hogy a televízió új eszközével mit lehet e hagyományos útból használni? Ami az olvasást illeti, a televíziónak kétségtelenül vannak eredményei, a szépirodalom iránt sok műsor felkeltette az érdeklődést. A vitáknak különösen, amikor a tévé valódi vitákat sugároz -ugyancsak valóságos gondolatserkentő hatásuk van. Itt elsősorban a társadalomtudományoknak segített a televízió, fontos vitás kérdéseket hozott előtérbe, embereket hozott képközeibe, elgondolkodtatott. Sok témát és alkotót ismertetett meg széles körben, és ezzel igen tartalmas gondolatkört tett nyilvánossá. Kérdés, hogy a megértést mindig a problémák oldaláról tudja-e segíteni, és a legnagyobb gondokat a valósághoz és a valóságos vitákhoz hűen mutatja-e be, hiszen ekkor és ebben alakul ki a hitele és a jelenidőhöz való közvetlen kapcsolata és népszerűsége is. Tehát aktualitása és népérdekűsége ott van, ahol érthető, nemcsak egy-két zárt kör számára tár fel gondolatvilágokat. A természettudományok terén ugyancsak van előrehaladás, a televízió nagy sikerű tudományos adásokkal dicsekedhet. Kérdés, hogy itt a téma,,választja"-e az embert, aki beszélni és közölni tud, vagy a választott ember hozza a témát, tehát az ígénv fontossága, illetve a képszerűsége-e a döntő. Van a társadalomnak, éppen az értelmiségiek között egy elég széles rétege, akiket nemcsak a társadalomtudományon vagy szépirodalmon keresztül kellene problémamegoldó gondolkodásra nevelni: ezek az emberek a technika világában élnek, és meglehetősen szűken mozognak benne. A sokat emlegetett kettős kultúra" sok esetben inkább a kettős kulturálatlanság jellegét ölti. E kettős kulturálatlanság egyik oldalán ott vannak a műszaki értelmiségiek, akiket kevésbé von be a gondolkodásba és vitákba vagy népszerűséget keltő útkeresésekbe a televízió. A műszaki világot nem mutatják be olyan vonzó, tartalmilag is színvonalas módon, mint amelyet a technika jelenlegi uralma indokolna, s amely már elterjedt a szellemi, irodalmi, esztétikai, sőt még társadalomtudományi területek lelkes hívei között is. Érdél <es feladat lehetne a műszaki világ humanizálása, annál is inkább, mivel mai életünk e technikai érdekességekkel, a technikai eszközök használatával van tele. Az eszközök többet tudnak, mint az emberek, akik használják őket. Mint ahogyan az emberek is többre képesek, mint amit a technika igényel tőlük. A technikai eszközök bonyolult szellemi folyamat eredményeképpen jöttek létre, működtetésük vagy használatuk azonban már igen kevés szellemi erővel történik. Úgy válnak versenytársává a szellemi és érdemi gondolati képességeknek, hogy sokat használaton kívül helyeznek belőlük. A készen talált és készen tálalt technika egyszerűen kezelhető: kattan a kapcsoló és jön a fénv, jön a kép a tévében. A gépkocsivezetésnek négy elemét kell megtanulni. Semmit vagy nagyon keveset kell érteni ahhoz, hogy ezeket és a többi eszközöket használni lehessen. Miközben bizonyos készségek és képességek fejlődnek, sorvad az értelem, mert nincs igénybe véve, csökkennek a tényleges ismeretek, nem kerülnek használatba sem ezek, sem az izmok. Áttekinthetetlenné válnak azok az eszközök is, amelyek a mindennapi élet legfontosabb területeit metszik keresztül. 10

13 r TÁJÉKOZATLANSÁG AZ INFORMÁCIÓÖZÖNBEN Valami veszélyesen kezd hiányozni az emberekből, s ez a kíváncsiság. Az a szellemi izgalom", az a mozgatóerő, amely új felfedező utakra visz, amely nem elégszik meg a megszokottságban született, előregyártót t válaszokkal, túlmegy a mit lehet erről még mondani" unott kézlegyintésén, nem riasztja a minek nekem, úgysem értem meg" esetleges kudarca. Hiányzik az erjesztő kíváncsiság, a bóklászás az értelem felfedező útjain. A tudni" helyett inkább a birtokolni", a megérteni helyett a felülkerekedni, a tudás értelme helyett a társadalmi előrelépés formális lehetősége és nem tartalmat adó lényege mozgat. Az érdeklődés alapja az aktív viszony az élethez, a tudatos viszony a világhoz. A szellemi áttekintés lehetőséget ad a tényleges részvételhez. A tájékozódáshoz szükséges tudás cselekvéshez vezet. Az ember tudatos lényegét a vegetatív létezéstől éppen az választja el, hogy keresi a magyarázatát annak, amiben él. A kíváncsiságot megbénítja amiről már többször volt szó, hogy az emberek sok olyan kérdésre kapnak választ, amit egyáltalán nem kérdeztek, hogy a központi aggyal működő intézmények monopolistái" még annak a körét is meghatározzák, hogy mire kell" kíváncsinak lenni. A képességek csak akkor bontakoztathatok ki, ha számot tart rájuk valamilyen emberi közösség, ha van olyan nyilvános közeg, ahol meg lehet mérni", értékelni a gondolatokat. Minden lényegi tudás csak akkor kap levegőt, ha valakire vagy valakikre vonatkozik, ha meg lehet osztani másokkal. A közvetlen közösség reagál arra, amit az ember tud és mond, ennek kellene megerősítenie azt, amit a központi terjesztő apparátus a maga módján előkészít vagy közvetít. A közvetlen közösségeknek és a központi terjesztő szerveknek ez esetben a televíziónak jó lenne valamilyen egészséges, kölcsönös alkotó viszonyt teremteni, hogy eleven anyagcserét hozzanak létre gondolatokban és nemcsak produkciókban. ABSTRACT: Most, people are bewildered by the innumerable effects that impress them during their lives and they get very little lielp in orientation, although the uncertainty of orientation is troublesome and tiring. Television produces an overwhelming mass of effects, however, its programmes rather take us to a fictive world than inspire participant thinking. 11

14 Elektronikus falu? A GEAR (Európai Közönségkutatók Csoportja) inkább szakmai klub, mint formális nemzetközi szervezet. Nem csoda, hiszen a britek és az írek alapították vagy másfél évtizeddel ezelőtt. Mint minden valamirevaló klub, meglehetősen zártkörű: tagja csak az lehet (meghívással és nem jelentkezéssel!), aki hivatásos kutató, s az EBUhoz vagy OIRT-hoz tartozó rádió-televízió szervezeteken belíil dolgozik. Ennek a klubnak" a tagjait provokáltuk négy kihegyezett kérdéssel a hírközlési világév elején. íme a telexváltások eredménye. Kérdések: 1. Mi volt a legfontosabb fejlemény az önök tömegkommunikációs rendszerében az elmúlt évtizedben? 2. MacLuhan eltemette a Gutenberggalaxist. Nem volt ez a szertartás túl korai? 3. Hamarosan működni fognak a közvetlen műsorszóró műholdak. Ezután jobban vagy kevésbé fogják szeretni a szomszédaikat? 4. Halloran szerint,,a kommunikátorok és a kutatók húzódoznak attól, hogy egymás szemébe nézzenek". Önnek mi a véleménye? Válaszok: Hansjörg BESSLER, Süddeutscher Rundfunk, Stuttgart 1. Műszaki téren történtek a legfontosabb változások, például képernyő és számítógép keriilt a szerkesztők irodáiba, és bevezették a videót és és a teletextet. 2. Meglehetősen korai volt. A sajtó épp most érett meg, most lett színvonalasabb és differenciáltabb. 3. A közeljövőben a közvetlen műsorszóró műholdak nem fognak új műsorokat nyújtani a nagyközönségnek. Az, hogy a németek kit fognak szeretni, inkább a gazdaságon és a sporton múlik, mintsem a műholdas programokon. 4. Mint kutatók mi nem húzódozunk attól, hogy kommunikátorok és kollégáink szemébe nézzünk. Radio- Giulio CARMINATI, RAI televisione Italiana, Roma: Peter DIEM, Österreichischer Rundfunk, Wien 1. A helyi magánrádió és magántelevízió eljövetele tekinthető a legjelentősebbnek. 2. McLuhan felfedezett, nem pedig eltemetett egy galaxist. Ha ilyen gondolatokat tulajdonítanak neki, meghamisítják az eredetileg csupán leíró szándékot. Ettől eltekintve is, a Gutenberg-galaxis még mindig él, bár azt mondhatjuk, hogy a Marconi-galaxis jobb egészségnek örvend. 3. Jobban fogom szeretni őket. 4. Ez attól függ, a RAI-nál például nagyon jó együttműködés alakult ki a kommunikátorok és a kutatók között. 1. Elindult két, csaknem egyformán használt tévécsatorna, amely délelőtt ( ) és este (

15 ELEKTRONIKUS FALU' ) közvetít műsort, és több, mint 100 teletext óldallal van felszerelve. Kilenc rádióállomás napi nyolc órán át helyi rádióműsort közvetít. Bécs körzetében hatórás helyi műsort sugároznak angolul és franciául nemzetközi hallgatóság számára. Nehézségekkel küzdenek a minőségi és a politikai pártok kezében lévő lapok: a bulvársajtó előretört, két országos lap a lakosság több, mint feléhez eljut. 2. A tévé és a rádió fejlődése nem vetett gátat a sajtó fejlődésének, a lapok példányszáma megkétszereződött a tévé bevezetése óta. Az elektronikus és a nyomtatott közlési eszközök kiegészítik egymást: a világfalut" három kommunikációs eszköz jellemzi. Temetés helyett házasságkötés illett volna az alkalomhoz. 3. A fogyasztók szeretni fogják szomszédaikat, amíg filmeket és könnyű szórakoztató műsorokat szállítanak nekik. A tévéállomások vezetőinek nincsenek érzelmeik tudomásul veszik a versenyt, és igyekeznek jobbak lenni. 4. Ahogy a verseny éleződik, a kommunikátorok egyre inkább rákényszerülnek, hogy igénybe vegyék a kutatók szaktudását a műsorok kipróbálásához, a tervek átalakításához és a minőség javításához. Ez azt a furcsa helyzetet eredményezheti, hogy a kommunikátorok felütik a kutatók könyveit. Jaeques DIJRAND, Centre d'études d'op inion. Paris 1. Az 1970-es években keltett reményekkel ellentétben az új tömegkommunikációs eszközök megrekedtek a fejlődésben. 2. A szókorszak és a képkorszak után a telematika meghozza a számkorszakot. 3. Több képzeletbeli világba juthatunk el. 4. A kutatás a kommunikáció egy másik fajtája. Anthony FAHY, Radio Telefis Eireann, Dublin 1. Több szinten is kibővült az ír műsorszórás az évtized folyamán: ír nyelvű rádióállomás kezdett műsort sugározni a nyugati területek számára 1972-ben; Cork Cityben beindult az első helyi rádióállomás 1975-ben; 1978-ban megkezdte működését a második országos tévécsatorna, 1979-ben pedig beindult a második országos rádiócsatorna. Megjelent két újság egy népszerű (1973-ban) és egy komolyabb (1980- ban). 2. Időben még talán túl közel vagyunk az elektronikus kommunikációs forradalomhoz, hogy objektíven meg tudjuk ítélni. De valószínűleg túlértékeltük a rádió és a televízió hatását, és újra meg kellene vizsgálnunk a hangos, a nyomtatott és az elektronikus eszközök egymást kiegészítő szerepét. 3. A közvetlen műsorszóró műholdak lijabb lehetőséget adnak a külföldi televízióknak, hogy behatoljanak országainkba. Ez további nehézségeket okoz a kis országoknak, hiszen az ő kultúrájukat érzékenyebben érinti a külső befolyás. Az, hogy a műholdak mit közvetítenek, döntő fontosságú a nemzetközi megértés szempontjából. 4. A kommunikátorok és a kutatók valóban vonakodnak attól, hogy összejöjjenek, és ha megteszik is, nagy a félreértés kockázata. A kommunikátorok hagyományos bölcsessége (tapasztalata, felfogása és gyakorlata) szöges ellentétben áll a kutatók meglátásaival és eredményeivel. De továbbra is próbálkoznunk kell. 13

16 ELEKTRONIKUS FALU'. Claude GEERTS, Radiodiffusion Télévision Belge, Bruxelles 1. Legfontosabb a kábel. 2. Túl korainak tűnik: nézzük példáid a regionális sajtót. 3. Azt hiszem, ez inkább állami vagy magánigazgatás, mintsem határok kérdése. 4. Úgy tűnik, ez az igazság, de mindkét fél érdekében változásokra van szükség. Björn HÖIJER, Sveriges Radio, Stockholm 1. Decentralizálták a hatalmas műsorszóró eszközöket szervezetileg a Sveriges Radio feldarabolásával és a tévécsatornák különválasztásával, földrajzilag pedig a helyi rádiók és a regionális televíziós szolgáltatások létrehozásával, valamint a regionális műsortermelés hangsúlyozásával. 2. Lehet, hogy a szertartás túl korai volt, de a Gutenberg-galaxis fénye egyre halványabb. 3. Ez attól függ, hogy milyen felelősséget vállalnak. Ha ismerjük a szomszédainkat és megbízunk bennük, a műholdak korában valószínűleg jobban fogjuk szeretni őket. 4. Aszó szoros értelmében véve ez talán csak nekünk okoz gondot és persze dr. Hallorannak. Átvitt értelemben azonban nyilvánvaló, hogy a kijelentés igaz. Heikki KASARI, Oy Mainos-TV- Reklam Ab, Helsinki 1. A Reklámtelevízió tízórás híreinek beindításával (1981. szeptember 1- én) verseny alakult ki a hírközlésben. A finn televízió közönsége ezzel azt nyerte, hogy javult az Yleisradio (a finn műsorszóró társaság) hírközlése is. 2. Még lia azt mutatják is a közvélemény-kutatások, hogy az elmúlt három évben a televízió lett a győztes a szórakoztatás és a tájékoztatás terén, a finnek továbbra is olvasnak, csakúgy, mint ezelőtt. Igaz azonban, hogy naponta másfél órát töltenek tévézéssel, és csak fél órát olvasnak. 3. Csak örülhetünk annak, hogy a műsorszóró műholdak növelni fogják a jelenleg korlátozott számú tévécsatorna kínálatát. 4. Kevés kivétellel a kommunikációs kutatók túl elméletiek, és túl könynven hagyják, hogy a pártpolitika irányítsa gondolkodásukat. Uwe MAGNUS, Westdeutscher Rundfunk, Köln 1. A legfelsőbb bíróság 1981 júliusi döntését tartom a legfontosabbnak, anielv határozottan előnyben részesíti az állami rádió- és televíziótársaságokat a kereskedelmi rendszerekkel szemben. 2. Igen, biztos, hogy túl korai volt. 3. Nem tudom, mert még mindig túl bizonytalan, hogy milyen fejlemények lesznek. 4. Ez az ötvenes években és a hatvanas évek elején kialakult helyzetre volt jellemző. Most a legtöbb esetben szoros együttműködés van közöttünk. Peter MENNEER, BBC, London 1. Múlt év novemberében beindult a hirdetésekkel finanszírozott negyedik tévécsatorna. Az évtized során annyira kibővült a helyi rádiószolgáltatás, hogy jelenleg a lakosság háromnegyed része tudja venni a BBC 1. csatornáját, és négyötödük hallgathatja valamelyik helyi keresedelmi adó műsorát. Nőtt a kazettásképmagnó-tulajdonosok száma: jelenleg a lakosság 12 százalékának van képmagnója. 14

17 ELEKTRONIKUS FALU'. Több lett a teletext vételére alkalmas tévékészülék is, most az angolok három százalékának van ilyen készüléke. 2. Továbbra is virágzik a könyvkereskedelem. Az évente kiadott könyvek száma az évtized során 50 százalékkal nőtt. Az újságok eladása viszont 10 százalékkal csökkent. 3. A BBC megkapta két közvetlen műsorszóró műholdas csatornáját. A kormány hamarosan jóváhagyja a kábeles szolgáltatást, valószínűleg minimális szabályozással. Inkább kábelen veszik majd a műholdas szolgáltatásokat, mivel nem valószínű, hogy minden háztartásnak külön tányérantennája lesz. A kábeltévé működtetői nemigen kínálhatnak majd külföldi műholdas szolgáltatásokat, így talán nem terjed el a xenofilia vagy a xenofóbia. 4. Unom, hogy ezt újra meg újra elismétlik. Nem igaz. Munkánk jelentős részét külső kutatók bevonásával végezzük, és rendszeresen összejövünk az elméleti kutatókkal a szakmai találkozókon, szemináriumokon és hasonló alkalmakkor. Graham MYTTON, BBC London 1. Még korai nyilatkozni, de visszanézve valószínűleg az fog a legfontosabbnak tűnni, hogy a kábel és a műhold révén javult a nemzetközi telefon-, telex- és másféle összeköttetés, és ezzel javultak tömegkommunikációnk lehetőségei is. De a világnak még mindig nagy utat kell bejárnia. 2. Azt kell eltemetni, aki akkor vagy most komolyan vette MacLuhant. Vegyük észre, hogy aki eddig hallott róla, az főként a Gutenberggalaxissal kapcsolatban ismerte meg. A teljesen elektronikus faluban ismeretlen marad. 3. Hamarosan működni fognak? Ezt megkérdőjelezném. A közvetlen műsorszóró műholdat már a kezdet kezdetén megfertőzte a szomszédok műszaki és kereskedelmi versengése. 4. Mindenki azt szereti, aki jó híreket hoz, és kevesen örvendeznek, ha csökkenő népszerűségük bizonyítékát hallják. Másrészt egyes kutatók ostoba kérdéseket tettek fel, vagy olyan információt állítottak elő, amire senkinek sincs szüksége. A kapcsolatnak különösen hasznosnak kellene lennie. Neda OSTOIC, Radiotelevizija, Zagreb 1. Kibővültek a helyi stúdiók, tökéletesedett a regionális rádió- és tévéhálózat. 2. Ugyan mi pótolhatná a verseskötetek vagy más speciális könyvek olvasását? Vagy vegyük a teletextet és azokat az interaktív rendszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy mindenféle írott információt közvetítsenek a képernyőn. Hát persze hogy túl korai volt eltemetni a Gutenberg-galaxist! 3. Akit jobban ismerünk, azt, ugye, általában jobban szeretjük, vagy legalábbis jobban elviseljük. Szomszédaink csak közelebb kerülnek hozzánk, feltéve, hogy a műholdak a megfelelő módon működnek. 4. Szerintem ez nem kétirányú utca. A két társadalmi csoport közül melyiknek van több hatalma? Nyilvánvalóan a kommunikátoroknak. Es azok, akik hatalmasabbak, rendszerint nem nagyon veszik a fáradságot, hogy mások szemébe nézzenek. A kutatóknak persze joguk van a kommunikátorok szemébe nézni ha olyanok, hogy a szemébe tudnak nézni más kutatóknak is. Kell-e mondanom, hogy nem minden kommunikátor tud húzódozás nélkül a szemébe nézni más kommunikátoroknak? 15

18 ELEKTRONIKUS FALU'. Stefan SZOSTKIEWICZ, Komitct do Spraw Radia I Telewizji Warszawa 1. A rádió- és televízióműsorokban a hírek és az aktuális eseményekről szóló tudósítások stílusában, formájában és tartalmában történt a legfontosabb változás, annak következtében, hogy az ország élete során általában véve átalakult. A sikerpropaganda" már a múlté, a rádió és a tévé sokkal valósághűbb képet közvetít az ország életéről. 2. Még mindig fényesen ragyog égboltunkon a Gutenberg-galaxis. A jó könyveket elkapkodják. Amikor ideiglenesen megszűnt az újságok és folyóiratok postai terjesztése, az egész ország felzúdult. 3. Ha a műholdakat a világnak ezen a részén is fellövik, ez nem fogja megváltoztatni a közvetlen szomszédainkhoz való viszonyunkat, mivel kétségkívül közösen fogunk vállalkozni erre a kalandra. Ami a távolabbi szomszédokat" illeti: amíg betartják az előzetes hozzájárulás" elvét, biztos, hogy jobban fogjuk szeretni őket. 4. Mi azt tapasztaljuk, hogy a kommunikátorok türelmetlenül keresik a tekintetünket, amikor a közönségkutatás eredményeire kíváncsiak, és kevésbé törelmetlenül, amikor megkérdezzük tőlük, hogyan használták fel az adatokat a műsorpolitikában. zett nagyobb tévéfogyasztást, inkább szelektívebbet, sőt, az a benyomásunk, hogy több program esetén a fogyasztás kissé még csökken is. A küszöbön áll egy másik nagy változás is, nevezetesen az, hogy megtörik a Svájci Rádió és Televízió Társaság monopóliuma a helyi műsorközlésben és korlátozott szánni szabad rádió- és tévéadó kap működési engedélyt. 2. Nem hiszem, mindenesetre az elektronikus eszközök napi 3 óra 56 perces fogyasztása az átlagosan 38 perces olvasáshoz viszonyítva magas. Az olvasás azonban intenzívebb információs folyamat, és a sajtótermékek, különösen a folyóiratok összpéldánvszáma még mindig emelkedik. 3. Ez nem a szomszédok szeretetének kérdése, hanem a megértésé. Gyakorlatilag valamennyi svájci háztartás veheti közvetlen szomszédaink egy-két rádió- és tévéprogramját, de nem hiszem, hogy ettől mondjuk egy német anyanyelvű svájci jobban szereti a németeket. Inkább talán jobban megérti a német viszonyokat. 4. A kutatók és a kommunikátorok viszonya továbbra is ambivalens. Az utóbbiak közül egyesek továbbra sem, vagy csak igen kelletlenül veszik figyelembe a kutatásokat, s emiatt elutasítják a kutatókat. Mások viszont gyakorlatilag kritika nélkül veszik át a kutatási eredményeket, és túl sokat várnak a tudománytól. Matthias STEINMANN, Schweizerische Radio und Fernsehgesellschaft, Bern 1. Egyértelműen a háztartások magasfokú kábelesítése volt a legfontosabb Svájcban. A svájciak háromötöde több mint tíz tévéprogramot vehet. Ez azonban nem eredménye- Annette SUFFERT, Institut National de l'audiovisuel, Paris 1. Általánossá vált a műszaki fejlődés, és megváltozott a gondolkodásmód. A számítógépek megérkeztek az iskola küszöbére, és talán hamarosan megérkeznek az iskolába is. 16

19 ELEKTRONIKUS FALU'. 2. MacLuhan próféta tévedett: a könyvkiadás és a könyveladás még mindig nő, és a nyomtatott szó a teletext révén a képernyőt is meghódította. 3. A műhold a XXI. század Bábel tornya, ám elődjével ellentétben a nyelvek egyesítésének és az emberek közötti jobb megértésnek az eszköze lesz. 4. A kommunikátorok egyre bonyolultabb feladatokat látnak el, valószínűleg rá fognak jönni és nem lesz benne örömük, hogy,,az embernek gyakran szüksége van valakire, aki kisebb, mint ő". ABSTRACT: The Group of European Audience Researchers (GEAR) is rather a club of professionals than a formai international organization. No wonder, since it was estabiished by British and Irish researchers about 15 years ago. As every respectable club, it is rather exclusive: only professional researchers working within the radio and television organizations belonging to the EBU or OIRT can be members (by invitation and not by application!). We asked the members of this club" four provocative questions on the occasion of communication year. Their telex-answers are presented here. 17

20 Gálik Mihály Mindenki mondja a magáét... Szubjektív megjegyzések egy munkaértekezlet ürügyén Alábbi írásában a gazdaságpolitikai újságírók legutóbbi tanácskozásához fűz megjegyzéseket a szerző. Sort kerít olyan kérdésekre, mint az újságírás és az újságírók szerepe, a gazdasági alapműveltség fontossága, a közszereplés technológiája", és úgy véli, lassan kialakul valamiféle közmegegyezés a teendőkről. Talán nem rossz hagyomány, hogy rendszeresen összeülnek a gazdaságpolitikai újságírók és a sajtóirányítás felelős vezetői a gazdaságpolitikai újságírásról beszélgetni. Ezek a másfél-két évenként tartott eszmecserék amolyan össznépi termelési tanácskozásai a szakmának. A sajtóirányítók mellett a gyakorló újságírók, riporterek, szerkesztők az üzemi lapoktól a televízióig, hogy csak a két szélső pólust említsem mondanak véleményt sok mindenről: a mikrovilágról, amelyben dolgoznak, a sajtóirányításról, magáról a gazdaságról, a nyilvánosság szerepéről társadalmunkban, s persze az újságírók erkölcsi-anyagi megbecsüléséről, de kár is tovább sorolni. Sokféleképpen lehet természetesen értékelni az ilyen eszmecserét, s magam nem is csodálkoztam nálam jóval rutinosabb kollégám' rezignált megjegyzésén a legutóbb 1983 januárjában tartott eszmecsere után: Na, most már okosabbak vagyunk?!" Hadd mondjam rá, hogy igen, annak jóhiszemű feltételezésével, hogy a résztvevők sem kollektív gyónásnak, pamaszfalnak, az elmarasztalás vagy éppen a felmagasztalás, az ügyeletes zseni vagy bűn bakteremtés fórumának tekintik e tanácskozásokat. I'jságírás és valóságkép Való igaz, nem érdemes minden vitát a kályhánál kezdeni, de az az érzésem, sokszor valóban nem tudjuk, hol a kályha: magunknál maradva mi is az újságírás és az újságíró szerepe társadalmunkban. Jó, tudom a leckét, s magam sem mondok mást, minthogy az újságírás az ismeretterjesztés és befolyásolás egyik eszköze, az újságíró pedig az ezt művelő személy, patetikusabban népnevelő és agitátor. De mintha az egyik szócskát nem vennénk elég komolyan, és ezért sok olyasmit várnak-várunk az újságírástól, ami illúzió, vagy ahhoz semmi köze. S mivel az ilyen illúzióktól magunk sem vagyunk mentesek, az újságíró újságírás helyett elkezd valami mást csinálni többnyire épp anynyira rosszul, mint amikor helyette kezdenek mások újságot írni". Most ezt elüthetjük azzal, hogy igen, nálunk mindenki mást csinál, és hogy ez hozzátartozik nemzeti karakterünkhöz, de ne tegyük, még ha erre meg is van bennünk a hajlam. Nem véletlen, hogy napjainkban annyit beszélünk a szocializmus-képről, arról, hogyan alakult ki és hogyan merevedett meg, hogy egy-egy eleme, ami adott történelmi korban mozgósító 18

21 MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT... volt, ma már visszahúzó, a szükséges cselekvést gátló erő. Hogy e kép formálásában mennyire nincs összhang tankönyveink-brosúráink és az újságírás között, az szinte bántó! Mintha mi sem történt volna az elmúlt évek során, továbbra is mindentudónak és mindenhatónak festi le az iskola vagy tanfolyam a szocialista államot, miközben másik oldalon meg akarjuk értetni az emberekkel, liogv az állam erőforrásai is végesek, hogy erre meg arra jelenleg nem telik, hogy az állam jó szándékúan ugyan, de túlzott erőforrásaihoz, lehetőségeihez képest túlzott terheket vállalt magára, és ebben vagy abban vissza kell lépnie. De vehetném az oly sok szenvedélyt fölkavaró kisvállalkozás témát is, amiben egyébként a sajtó is rengeteg kritikát nem vitatom, néha megérdemelten kapott. Lehetetlen dolog, hogy ilyen nagy horderejű bár egyelőre inkább ideológiailag, semmint gazdaságilag nagy horderejű intézkedéssorozatot kizárólag a sajtó útján, ráadásul post festa próbáljunk az emberekkel elfogadtatni, miközben ott az állami, párt- és szakszervezeti oktatási-továbbképzési tanfolyamok sora, ahol ráadásul a termelési viszonyok alakulásáról is szó esik hellyel-közzel. Hogv milyen hatékonysággal, arról persze ne legyenek illúzióink, mert kaptam én már diplomás embertől is olyan kérdést, hogy miért vonunk össze vagy éppen darabolunk szét vállalatokat, miért nem intézzük el ezt egyszer s mindenkorra! Szerepek és szerepértelmezések Az újságíró a szó nemes értelmében véve közvetít ez az én szerepfelfogásom, no meg persze sok másé is. A közgazdasági újságírásnál iraradva kapocs a gazdaságpolitika formálói és végrehajtói között, lefelé" értelmez, elfogadtat, fölfele" jelez, azaz mindkét irányban befolyásol. Vannak persze, akik másként gondolják, s ez idáig természetes (már csak azért is mert az ő szemszögükből én gondolkodom másként!). Néhány tipikus értelmezés: a döntéshozó dönt, az újságíró elmagyarázza (ennek minősített esete, amikor a döntéshozó még azt is elő akarja írni, hogyan; előzékenyen kész kérdésekkel és válaszokkal várja az újságírót!), - az újságíró ügyintéz a hivatal helyett (a szakmában a legkedveltebb, leghálásabb, a nagyközönség körében is népszerű); az újságíró megmondja, mit kell tenni (akkor is, ha ezt adott pillanatban nem tudja senki), megtalálja a megoldást; az újságíró meggyőz" (pedig ha egy intézkedés bizonyos csoportokra, rétegekre hátrányos, reménytelen a meggyőzés, hogy ez jó dolog, csak a megértésükre apellálhatunk, ld. jegves tej, MÁV-féláru stb.). Még egy dologról kell itt szólni, ti. arról, hogy az újságíró mozgósít". Ez az a szerep, amivel érzésem szerint gyakran visszaélünk. Az a jelszó, hogy Arccal a vasút felé!" a maga korában azért volt sikeres és mozgósító, mert az újjáépítés egyik stratégiai feladatára hívta föl a figyelmet, s ezt mindenki megértette. Ez sem helyettesítette persze a kivitelezés megtervezését és megszervezését, de segítette a feladat megoldását. A vasút példánál maradva én nem tudok csatlakozni azon kollégák népes táborához, akik őszről őszre drámai hangon mozgósítanak arra, hogy a vállalatok hét végén is rakjanak ki anynyi vagont, mint hétköznap. Hogy miért?! Moralizálás helyett tekintsük ezt a kocsikirakodást úgy, mint egy üzemgazdasági tankönyvbe kínálkozó iskolapéldát. Ez annál is inkább jó nézőpont, mert szerintem a kocsikirakodás valójában gazdasági iskolapélda, s nem össznépi társadalmi ügy. Ebből a nézőpontból: először is nem hiszem el, hogy a több ezer magyar vállalat és szövetkezet mintegy nemzeti 19

22 MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT... egységben ne ismerné a hétvégi kirakodás bértöbblete elszámolásának jogszabály meghatározta módját, ahogy azt a MÁV és az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal szakemberei úton-útfélen nyilatkozzák: másodszor nem hiszem el, hogy tömegében irracionálisán, saját anyagi érdekükkel ellentétesen cselekednének a vállalatok és szövetkezetek; harmadszor nem hiszem el; hogy pusztán érdekeltségi kérdésről lenne szó, azaz a műszaki, szervezeti, szervezési feltételek már tökéletesen adottak, csak azok a fránya vállalatok azért sem rakodnak hét végén. Hogy is mondja kedvenc humoristánk? Tud úszni? Nem?! És ha megfizetik?! Mindezeket tehát nem hiszem. Azt viszont igenis hiszem, hogy ha minden előbbi feltétel adott, akkor könnyen megtalálható az a személyi és vállalati érdekeltség, hogy hét végén is kirakják a vasúti vagonokat. Abban is biztos vagyok, hogy az ehhez szükséges bér magasabb, mint amit a jogi szabályozás ma lehetővé tesz. A közgazdasági kérdés az, mi a célszerűbb no nem a MÁV-nak vagy az egyes vállalatoknak, hanem az egész népgazdaságnak! kirakni az összes vagont bármi áron, azaz bármekkora, a munkaerőpiac által meghatározott jövedelem-kiáramlással, vagy belenyugodni abba, hogy a vagonok bizonyos hányadát nem rakják ki hét végén. Ez szakmai kérdés, ezt kell tanulmányozni, s ha egyszer itt eredmény születik, és erre épül rá a szabályozás higgyük el, megy majd a dolog magától. Es most már MÁV-on kívül: arra is gondoljunk, hogy ha mindennap mozgósítunk valamire, ráadásul olyasmikre is, amit szakembereknek a fizetésükért már rég meg kellett volna oldaniuk, akkor majd nehéz lesz bármire is mozgósítani, hisz annyiszor kiáltottunk már farkast! Mi van az újságban? Sajnos a belpolitikai újságírás jószerével gazdaságpolitikai újságírássá válik, s ennek botorság lenne örülni, azon az alapon, hogy milyen fontosak vagyunk! Csak belenéz az ember az újságba, ahogy jeles ES-beli kollégánk teszi, és érzi, hogy valami nincs rendben! Nem tudom megállni, hogy ne idézzek tőle egy gyöngyszemet: Csak belenéz az ember az újságba, és máris növekszik a bűntudata: megint rossz, volt Lusta, figyelmetlen, közönyös. «Laza a szállítási fegyelmünk» olvassa ránk kedvenc újságunk. «Még vonakodva fogadjuk el az új kooperációs formákat» hökkent újabb bűnünkre. Mint Oidipusz király: ha sejtelmünk sincs róla, akkor is vétkezünk. Hiszen a szakembereken kívül tudott-e valaki arról, hogy «a szerfás istállóépítkezéso milyen olcsó, hogy «a könnyűszerkezeté a jövő», hogy «a készletgazdálkodásban ésszerű mértéket kell tartanunk»? Az újság mégis fejünkre olvassa, hogy fumigáljuk a szerfát, látni sem akarjuk a könnyűszerkezetet, és úgy gyűjtjük a készletet, mint a szarka. Kivéve X gyárat, Y gazdaságot, Z intézményt. Ott bezzeg. Ott «csökkentették az állásidőt», «növelték az egy főre eső volument» és «új ösztönzőket vezettek be a hatékony ügymenet biztosításában». «Lám, így is lehet» olvas fejünkre naponta az újság valamely «jó példát», hadd pironkodjunk. És? Javuljunk meg? Kövessük a jó példát? Akkor is, ha semmi hatáskörünk állásidőügyben, ha nem is láttunk még volument egy főre esve, ha az ilyen-olyan ügymenetnek csak szenvedő alanyai vagyunk? Ha mindez nem is ránk tartozik? Ha mint újságtéma se tartozik sem ránk, sem egy populárisnak szánt lapra, mert a szakfórumokra tartozik? «Mindenhez közünk van» mondta egy politikai szlogen akkor, amikor vajmi kevés dologhoz volt közünk. Muszáj ezt az áldemokratikus tehertételt tovább cipelnünk? Vagv nem kéne csakugyan ránk tartozó té- 20

23 MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT... mákkal növelni a néplapok «egy főre eső érdekességvolumenét?»"* Egyáltalán nem véletlen, hogy gazdaságpolitizálódik" (elnézést a kifejezésért) a belpolitikai újságírás. A helyi autonómiák hiánya, a szocialista demokrácia intézményeinek viszonylagos fejletlensége következtében fordul a sajtó ily nagy mértékben a gazdaság felé! Akárhogy vesszük is, a történelem nálunk is, másutt is igazolja, hogy a gazdaságot nem lehet totálisan államosítani" vagy csak kivételes esetekben és rövid időre, ld. hadikommunizmus, hogy a részérdekek nyílt megjelenése és az erre építő egyéni és csoportérdekeltség a szocialista gazdálkodás immanens tartozéka. S ha ez így van, akkor ugye már van miről írni! írunk is, többet mint kellene, és ebből is adódóan gyakran szakszerűtlenül, szürkén, hogy csak a legenyhébb jelzőket használjam. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul, tartja nagyon bölcsen a mondás! A józan paraszti" ész kell ugyan minden emberi tevékenységhez, de esetünkben nem pótolja a gazdasági alapműveltséget, tájékozottságot. Ezt sokan nem hiszik el, és a szerkesztők is elnézőbbek a kelleténél! Ezért válik azután akaratlanul is az újságíró részérdekek szócsövévé, aki befolyásoltan már rossz irányban befolyásol, ártva ezzel magának, az újságíró-társadalomnak, s persze mindenekelőtt a köznek. Hogy csak egy példát mondjak kirívó, már-már a fizetett hirdetésekkel vetekedő az a hangvétel, amivel a szórakoztató elektronikai iparunkról szólnak egyes kollégáink! Miközben a japán cégek szép lassan kiirtják az amerikai és nyugat-európai konkurrenciát, mi prosperálunk! A Vámőrség szakemberei a megmondhatói, mekkora a hitele az ilyen ábrázolásnak. De ide kívánkozik egy rövid részlet talán meggyőző egyik rádióműsorunkból is:,, Van-e a vállalatnak titka, amit a kereskedelmi igazgató, Bánd Béla úgy gondol, hogy őriznie kell! Tehát az ORION titkol-e valamit a világ elöl? Sajnos nem! Ezt hogy értsem? Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy valamit mi találtunk volna föl először a világon..."** Sem veled, sem nélküled? Már említettem, hogy létezik egy klasszikus" szerepértelmezés a döntéshozó és az újságíró kapcsolatában, miszerint az előbbi dönt, az utóbbi pedig elmagyarázza. Az az érzésem, hogy egy sor újságíró bele is törődött ebbe, mintegy felmentést adva magának sokszor még a gondolkodás alól is, hogy a felelősségről szó se essék. Sajnos ez az elképzelhető legkárosabb szereposztás, és teljesen egyetértek azokkal, akik szerint a döntéshozók és az újságírók közötti együttműködésben óriási ma még jobbára kihasználatlan lehetőségek rejlenek. Hogy az együttdolgozás megvalósuljon, két tényezőt feltétlenül tudomásul kell vennünk: az újságírás szakma, az újságíró pedig ennek szakembere, aki a körülmények ismeretében, mérlegelésével megválasztja azt a módot, ahogy az információ, a mondanivaló eljut a befogadó közeghez" (olvasóhoz, hallgatóhoz, nézőhöz); az újságíró nem információközlő automata, a döntéshozó és a nagyközönség közötti mechanikus transzmisszió, hanem gondolkodó lény. Az újságíró meggyőződése nélkül, ti. hogy jó ügyet szolgál, elképzelhetetlen a jó agitáció. A döntéssel viszont csak úgy azonosulhat, hamár bevonják hangsúlyozom : a döntés társadalmi elfo- * Faragó Vilmos: Belenéz az ember az újságba (Élet és Irodalom, szeptember 20.) ** Vajda Zsuzsa: A gazdasági titok. Elhangzott: január 19. Kossuth Itádió,

24 MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT... gadtatása érdekében a döntés előkészítésébe, azaz ha még ex ante véleményt nyilváníthat. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a döntéshozónak el kell hinnie, hogy a közszereplésnek is van technológiája", s hogy ennek elsajátításában az újságíró partner! Manapság egyre gyakrabban hangoztatják az orvosok, hogy az empátia, a beleélési képesség gyógyító erő. Hatványozottan így van ez a tömegkommunikációban! Beleképzelni magunkat az érintettek helyébe, s ennek megfelelően formálni a szót: ez alapkövetelmény! A mindennapos gyakorlat azt mutatja, hogy ezt a döntéshozók, a szakemberek zöme nem tudja! (Jó, ha ez így túl sarkos, akkor a költő szavával:...vagy ha tán sejti is, könnyen elfelejti".) Ebből lesz azután nyilatkozat helyett kinyilatkoztatás, s agitáció helyett ellenagitáció. Hogy csak egy legutóbbi példát idézzek, vegyük a f. év január 24-i személygépkocsi-áremelést. Előtte számtalan nyilatkozat elhangzott, hogy ebben az évben már nem tervezünk alapvető központi áremeléseket. Én nem vitatom, hogy a hivatalos nyelvhasználatban a gépkocsi-áremelés nem számít alapvető központinak, de azt illúzió lenne elvárni, hogy az emberek a hivatal kategóriái szerint tartsák nyilván a fejükben az alapvető központi, a központi, a nem központi stb. skatulyákba sorolt áremeléseket. Mivel a magyar családok több, mint negyedének van személygépkocsija, nem rosszhiszeműség azt feltételezni, hogy itt egy alapvető tartós fogyasztási cikkről van szó, még ha a hivatalos szóhasználat szerint ez nem is alapvető. Azt már hozzá sem merem tenni, hogy milyen módon sikerült végre 48 óra késéssel valakit szóra bírnunk az illetékesek közül áremelés ügyben, mert ez külön esettanulmány lenne. Nem azért, mert rádiós vagyok, s talán az elektronikus sajtó javára elfogult, de meggyőződésem, hogy a döntéshozót, a politikust, a szakembert leginkább emberközelbe hozó, az azonnali reagálás lehetőségét megadó rádiózás-televíziózás lehetőségeit meszsze nem használjuk ki. Mi nagygyűlésre vagyunk beállva, s ez a televízió előtti korszak agitációja" mondta találóan Kígyós Sándor tévérendező a már hivatkozott tanácskozáson, pedig továbbra is őt idézem:... a nagygyűlés, a köszöntő és az interjú együtt a tévé!" És hozzáteszem, a rádió is. Ezzel élnünk kell, s ez valóban csak rajtunk múlik! Ki vigye a szót? A rossz hír hozója a történelem során gyakran fizetett életével azért, amihez vajmi kevés köze volt. Teljesen érthető, hogy az ilyen közszereplés ma sem hálás, de elkerülhetetlen! Alapigazság, hogy attól, mert X vagy Y mondja, a rossz hír még nem válik jóvá, de legalább nem alakulhat ki olyan kép a nagyközönségben, hogy nem tud róla" vagy neki mindegy". A nyilvánosság előtt való szereplést is meg kell tanulni, erről már szó volt. Nem azért, hogy egy az egyben átvegyük, de érdemes elgondolkodni azon a formán, amit a polgári demokráciákban a szóvivők jelentenek, hozzátéve még a többé kevésbé rendszeres elnöki vagy miniszterelnöki sajtóértekezleteket. Tudjuk, hogy a gyorsaság igen fontos a kommunikációban. Ha valami történik, esemény, intézkedés a szóvivőnek gyakorlatilag azonnal állást kell foglalnia, hisz ott az újságíró, akinek módja van feltenni a kérdést. A gyakorlat azt mutatja, hogy a no comment" típusú válaszokból nem lehet sokáig megélni! Ez a rendszer egyébként azért is jó, mert profi" nyilatkozik rendszeresen, azaz olyan ember, aki tisztában van a tömegkommunikáció formanyelvével, játékszabályaival és hatásával. Ez a rendszer gyakorlatilag kiküszöböli a nálunk nem ritkán napokig tartó illetékes" kutatást, illetve az elzárkózás lehetőségét. Természetesen tudom, hogy a nyilvánosság előtt beszélni egy döntésről vagy eseményről bizonyos értelemben 22

25 MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT... már csak a jéghegy csúcsa. Ha maga a döntési rendszer nehézkes, bonyolult, áttekinthetetlen, ha abban összemosódik a felelősség, akkor objektíve nehéz illetékest találni, hisz előfordulhat, hogy valóban senki nem érzi magát annak. Hadd idézzek ismét: Van stratégiánk, de nincs legjobb stratégiánk, kiváló kompromisszumaink vannak, ezek között van legjobb, s ezt hívjuk stratégiának, mely így lett! Az égiek közül Engelst hívjuk segítségül: azt, amit minden egyes akar, mindenki más megakadályozza, ami lett, senki sem akarta".* Epilógus helyett Hadd térjek vissza a címhez: mindenki mondja a magáét... Nos, ezen a szakaszon nagyjából túl vagyunk. Jó dolog, a demokrácia része, hogy sokan elmondták már a legkülönbözőbb fórumokon a véleményüket a gazdaságpolitikai újságírásról, hogy lassan kialakul valamifajta közmegegyezés a teendőkről. Hiszem, hogy jogosan mondhatunk igent a bevezetőben idézett Na, most már okosabbak vagyunk?!" kérdésre. De itt megállni talán már nem lenne bölcs dolog. ABSTRACT: Advertisers often use the wrong inedia for their messages. The aut.hor attempts to point out when and why business and advertising people choose obviously improper communication means while spending their advertising budget. * Esterházy Péter: Termelési-regény (kióregény), Magvető Kiadú, Budapest, o. 23

26 MŰHELYEK, MÓDSZEREK Faklen Pál A célzástól a találatig A reklámcélok és a reklámhordozók egymásra találásának viszontagságai Ez az írás konkrét példák és adatok nélküli általános eszmefuttatás, a szerző szándéka szerint azért, hogy a tárgyalt jelenségekről és azok okairól továbbgondolkodva senki ne süppedjen bele személyes sértődések és szubjektív érdeksérelmek ingovánvába. Ha e módszer következtében egyes megállapítások megalapozatlannak tűnnek, egy későbbi vitában tanúként idézhetó'k" a reklámélet konkrét megnyilvánulásai, esetei, adatai, szereplői. Miközben az élet egyre több területén igyekszünk meghonosítani a racionalitás, a kiszámíthatóság, a tervszerű előrelátás, az értelmes rend elveit, bizonyos közegben így a reklámban is makacs ellenállásba ütköznek az ilyen erőfeszítések. Az ellenállást természetesen mindig egyének és csoportok fejtik ki, de bűnbaknak szívesen teszik meg magát a reklámot, mondván, hogy annak természete nem tűri a másutt megkövetelhető gondolkodásmódot. E sajátos filozófia" szerint a reklám működésének titkaiba igazán mélyen bepillantani soha nem lehet, nem tudható, hogy mikor és miért jó vagy rossz egy reklám, mert ami az egyik esetben eredményes, az máskor hatástalan, a szubjektív véleményeket nem lehet közös nevezőre hozni... Jobb tehát nem is bolygatni ezeket a misztikus" kérdéseket, mert csak vég nélküli vitákba keveredünk. Azt gondolhatnánk, hogy a fenti elveket Berkeley késői szellemi utódai valamiféle modern altruista szubjektív idealizmus" zászlóvivőiként hirdetik, pedig hangoztatott véleményük nagyon is materiális forrásból fakad, és inkább nevezhető szubjektív materializmusnak". Ez a filozófia igen hatásosan tudja gátolni a reklám valóságos társadalmi funkcióinak gyakorlását, kihasználva a reklám bonyolultságából és kiforratlanságából, illetve a gazdasági körülményekből fakadó számos objektív akadályt is. Nem reménykedhetünk abban, hogy a reklámot determináló ellentmondásos társadalmi-gazdasági háttér egyik napról a másikra átalakul, de a feltételek most kedvezőbbek az egészséges változáshoz. Amikor gazdaságunk teljesítőképessége egyre szigorúbb próbáknak van alávetve, s amikor a hatékony munka követelménye kezd a szavak világából erőteljesebben átáramlani a mindenki létfeltételeit közvetlenül érintő valóságba, akkor a reklámmal szembeni nagyvonalúság is mérséklődik. Ezt a helyzetet fel lehetne használni arra is, hogy a gaz- 24

27 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG clasági szorítás elvezessen a reklám szabályozottságát, racionalitását és hatékonyságát szolgáló cselekvéssorhoz, és az intézkedési kényszer ne a reklámköltségeket mechanikusan megnyirbáló, a meglévő szakszerűtlenségeket ujabbakkal tetéző álmegoldásokban elégüljön ki. Az itt következő eszmefuttatás a reklámtevékenységben kialakítandó értelmes rend egyetlen vonatkozását, a reklámüzenet célba juttatásának rendszerét érinti, az egyszerűség kedvéért a klasszikus reklámhordozókra szűkítve a témát. A tévedések elkerülésére célszerű rögtön leszögezni, hogy a reklámot illetően ez a téma nem csupán egy a sok közül", hanem a reklám létjogosultságának kulcskérdése. Nem is tartozik a népszerű témák közé. Arról még beszélgetünk, vitatkozunk időnként, hogy melyek a jó és a rossz reklám ismérvei, milyen lélektani törvényszerűségekre lehet támaszkodni a megfelelő hatás érdekében, de előszeretettel feledkezünk meg arról, hogy bármiféle hatás létrejöttének előfeltétele a reklámüzenet fizikai eljuttatása oda, ahol az egyáltalán hatást fejthet ki. Ha reklám nem olyan közegbe csapódik be, ahol megvannak a minimális előfeltételek ahhoz, hogy anyagi erővé váljon", vagy ha lakott területtől távol" ér földet és semmisül meg, akkor értelmüket vesztik azok a további kategóriák, hogy hatásos, ötletes, eredeti, információgazdag, ízléses, vonzó, szép, ügyes, jó" stb. Ha a célt nem találjuk el, nem sokat ér arról vitatkozni, hogy mennyire volt jó a lőszer. Persze fontos, hogy a reklámüzenet formába öntése jól sikerüljön, de ennél sokkal fontosabb, hogy reklámüzenetünk célba juttatására a megfelelő kommunikációs csatornákat választottuk-e ki, és hogy valóban eljutottunk-e azokhoz a célcsoportokhoz, amelyek az adott reklámcél eléréséhez egyáltalán számításba jöhetnek. Vegyük sorra, kiken is múlik a célba juttatás eredményessége. A célba juttatás modellje 1. A megrendelő A reklámkommunikáció kiindulópontja az a vállalat, intézmény vagy személy, amelyiknek mondanivalója, reklámüzenete van, és propagandahatást szeretne elérni. Alaptevékenysége, produktuma többé-kevésbé azt is pontosan körülhatárolja, hogy melyik társadalmi szegmens lehet vevője, ügyfele, partnere stb. Ezt az elméletben létező, de a valóságban sokkal nehezebben megragadható szegmenset kell a médiumválasztás során a lehető legjobban megközelíteni. Ha például egy termelő vállalat ismeri" termékeinek rendszeres vásárlóit, akkor azt is tudja, milyen körhöz kell reklámüzenetét eljuttatnia. Ez érvényes a potenciális vevőkörre is. Minél jobban látja embercsoportokra, sőt egyénekre lebontva a kielégítendő szükségleteket, annál jobban tudja kínálatát az igényekhez igazítani, és mellesleg" birtokába jut annak az ismeretnek is, hogy a reklámcéljainak leginkább megfelelő célcsoportokat hol kell keresnie. A reklám költségeit a megrendelő viseli, érdeke tehát, hogy reklámüzenete a reálisan meghatározott célcsoporthoz minél nagyobb mértékben vagy legalábbis a kínálattal arányos mértékben eljusson, de az is érdeke, hogy reklámüzenete ne szóródjon terméketlen talajra", hanem minimális legyen a célcsoporton túlcsorduló" úgynevezett vakszórás vagy meddőszórás, mert az ugyanúgy felfalja a reklámkereteket, mint a jól célba juttatott reklám, csak éppen eredményt nem hoz. 2. A közvetítő A reklámcélok sokfélesége és a reklámeszközök tömege között szakszerű kommunikációs technikával lehet racionális kapcsolatot teremteni. Erre a feladatra szakosodtak a különböző 25

28 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG profilú reklámszolgáltatók, szakvállalatok és ügynökségek. Erdekük, hogy minél több megbízásnak minél színvonalasabban tegyenek eleget, mert bevételük zöme a forgalom százalékában őket illető jutalékból és az általuk nyújtott szolgáltatások díjából származik, és a jól megoldott feladatok további megrendeléseket vonzanak. Alapos médiumismerettel és színvonalas kreatív szolgáltatásokat nyújtó háttérrel kell rendelkezniük, mert ez a közvetítő láncszem hivatott megfelelő kommunikációs csatornákra terelni a megrendelők reklámüzenetét. Ennek elvi lehetősége meg is van, mert a közvetítőnek ha nem tölt be egyidejűleg profiljától idegen szerepet is nem fűződik intézményes érdeke ahhoz, hogy szakszerűtlenül válassza ki a reklámhordozókat egy adott konkrét feladat megoldásakor. (Kivéve, ha a reklámgazdaság ár- és tarifarendszere túlzott aránytalanságokat takar, és nem tükrözi a valóságos értékeket.) 3. A médium tulajdonos A társadalom kommunikációs eszközeinek zöme egyúttal a reklámhordozó szerepét is betölti. A sajtóban és a közterületeken hirdetési felületet, a rádióban sugárzási időt, a tévében és a mozikban vetítési időt lehet bérelni. A médiumtulajdonos elsődleges érdeke, hogy a rendelkezésére álló eszközök reklám céljára bérbe adható hányada révén minél nagyobb jövedelemre tegyen szert. Üzletkötői, akvizitőrei ennek megfelelően igyekeznek meggyőzni a potenciális megrendelőket az általuk képviselt reklámhordozó előnyeiről. Az érvelés szakszerű alátámasztásához minél pontosabban fel kell térképezniük saját kommunikációs eszközeik közönségét. A médiumtulajdonos feltétlenül érdekelt saját reklámhordozóinak előtérbe állításában, s akár tetemes költségráfordítással is törekednie kell objektív érveket is gyűjteni ahhoz, hogy a megrendelő meggyőződhessen az általa elérendő célcsoportnak és a felkínált médium közönségének viszonylagos egybeeséséről, a reklámhordozó presztízséről, olvasottságáról, nézettségéről, tényleges értékéről. Az eltérítő erők A célba juttatás fent leírt modelljének, szereposztásának elmélete a gyakorlatban elég torz formában valósul meg. Naponta találkozunk olyan reklámmal, amelyről még a laikus is azonnal megállapítja, hogy nem oda való". Miért került mégis oda? A magyarázat lehet nyilvánvaló is, de sokkal gyakoribbak a rejtett okok. Különösen nehéz felderíteni a hátteret, ha a reklám látszatra jó helyen van, és csak a piaci helyzetet és az egész reklámakciót áttekintve derül ki, hogy a szakszerű szempontok alapján felépíthető medium-mix alternatívák valamelyike helyett a reklámköltségvetést teljesen más összetételben, más rendező elvek" szerint használták fel. Vajon miért? Az okokat több kategóriába lehet sorolni. a) A szakértelem hiánya Az elhibázott célzás magyarázatát! 1 szolgálhat egyes esetekben a hozzá nem értés, vagyis az egyéb érdekektől és indítékoktól mentes, jóindulatú és naiv sarlatánság, s az ebből fakadó befolyásolhatóság, szubjektivitás. Az ilyen döntési hibák forrásai nem is mindig a propagandamunkával megbízott beosztottak, hanem gyakran azok a gazdasági vezetők, akik önkényesen kitágítják illetékességük határait, és kellő reklámszakmai tudás nélkül szólnak bele az eszközválasztás és a kivitelezési munka minden apró részletkérdésébe miközben megfeledkeznek tulajdonképpeni feladatukról, a vállalat vagy a termék reklámstratégiájának, reklámcéljainak pontos meghatározásáról. 26

29 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG b) Burkolt támogatási módszer Egy gazdasági vezető a felhasználandó reklámeszközök kiválasztásakor nemcsak azért hozhat szakmai szempontból értelmetlen döntést, mert nem tudja mit cselekszik", hanem más oka is lehet rá. Például tudatában van annak, hogy vállalatának értékesítési eredményei szempontjából az adott piaci helyzetben a reklámtevékenység elhanyagolható szerepet játszik, ezért a reklámköltségvetés egy részét nyugodtan fordíthatja olyan eszközökre, amelyek más módon", áttételesen szolgálják a vállalat érdekeit. Hirdetések feladásával, reklámeszközök elkészíttetésével, rendezvények finanszírozásával stb. szívességet tehet olyan partnereknek, akik viszontszolgálataira még szüksége lehet. A hiánygazdálkodás kitermelte a kölcsönös lekötelezettségek reklámot is érintő hálózatát, és bár a belőle eredő szakszerűtlenség nem vitatható, a kiszolgáltatottság ismeretében nehéz lenne pálcát törni felette. A felesleges" reklámösszegekre vadászó partnerek pedig szorgalmasan jelentkeznek, mert számos propagandafilm, alkalmi kiadvány vagy rendezvény létre sem jönne az adakozó vállalatok megfejése" nélkül. Máskor komoly társadalompolitikai vagy kulturális akciók finanszírozása, városképet javító beruházások kivitelezése vagy más közérdekű cél szolgálhat alapul az akvizitőrök nem éppen elvi következetességű kilincseléséhez. Gyakran nem is a hirdetésszervező megy a propagandistához, hanem maga a gazdasági vezető keresi meg a partnervállalat vezetőjét, és a propagandista már csak a végrehajtandó feladatot kapja meg, hogy hol jelentessen meg hirdetést, csináltasson filmet vagy más reklámeszközt. Ilyen médiumválasztási döntésektől nehéz lenne számon kérni a szakszerűséget. Ennek ellenére az ebbe a kategóriába tartozó melléfogásokkal többnyire hasznos és szükséges kommunikációs eszközök előállítását finanszírozzák, illogikus és szakszerűtlen módon, de nem egyéni haszon megszerzéséért. (Az is ide tartozik például, ha egy hirdetésszervező árukapcsolással lép fel, s hogy egy jól menő" reklámhordozóban idejében megjelentessen egy hirdetést, fáradozása jutalmaként kéri, hogy adjanak fel hirdetést a rábízott másik, de nehezen értékesíthető reklámhordozóban is.) c) Egyéni érdekek Ha a reklámcélhoz viszonyítva nyilvánvalóan téves eszközválasztás sem az a), sem a b) pontban leírtakkal nem magyarázható, akkor feltételezhető egy harmadik ok: a megrendelőnek valamilyen személyes érdeke fűződött ahhoz, hogy bizonyos reklámeszközöket a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásával részesítsen előnyben. Az egyéni előnyök széles skálán mozoghatnak, s lehetnek egészen ártalmatlanok is, kezdve attól, hogy egy propagandista így vásárolja meg nyugalmat a túlságosan rámenős akvizitőrtől, egészen egy külföldi utazás lehetőségéig. Az sem jó dolog, ha a propagandista minden áron azt akarja megvalósítani, amit szívesen csinál, és amihez jól ért akkor is, ha a vállalatnak nem arra lenne szüksége. A reklámüzenetet a megfelelő célcsoport megtalálásától mégis az tudja a legjobban eltéríteni, ha egy megrendelő a számára kilátásban lévő személyes anyagi haszon mérlegelésével választja ki az alkalmazott reklámeszközöket, s ezáltal tesz szert illetéktelen vagy illegális jövedelemre. Hogyan keletkezik ez a jövedelem? Az illetéktelen összegek legális keretek között jelennek meg, szövegírásért, lektorálásért, szakértői véleményért vagy más közreműködésért kapott honorárium formájában, esetleg mellékállás címén. A megrendelő szakembereinek ilyen jellegű foglalkoztatására bizonyos témáknál a szakmai pontosság érdekében gyakran valóban szükség is van, s egy kívülállónak elég nehéz megítélnie, hogy mikor szükséges és 27

30 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG mikor indokolatlan a honorárium, mikor van mögötte valódi munka, és mikor jut valaki ezáltal illetéktelen pénzhez. Még nehezebb bepillantani az illegális pénzforgalomba", mert ott sem tanúk, sem bizonylatok nincsenek. Ezeket az összegeket üzletkötői, ügynöki jutalékból, kreatív msgbízatások honoráriumából, kivitelezői munkák hasznából fizetik vissza" a megrendelőnek azok, akik kellőképpen hálásak a kapott megrendelésért. Ezt a másodlagos jövedelemelosztást (vagy inkább közönséges osztozkodást) tetten érni nagyon ritkán lehet, de értelmetlen médiumválasztás esetén bizonyos körülmények (pl. a többi ok kizárása,) valószínűsítik, hogy mi terelte el a reklámüzenetet célcsoportjától távol eső mezőkre. A feltételezett okot olykor egész konkrétan megerősíti a megtért bűnösök" szűk körben elmondott visszaendékezése is. Kinél van a megoldás? Szigorúbb gazdálkodási feltételek között nagyobb a valószínűsége, hogy előbb-utóbb defenzívába szorulnak a reklámüzeneteket a szakmailag indokolt célcsoportoktól eltérítő erők, érdekek, emberi gyengeségek. Tudatos visszaszorításuk érdekében azonban nemcsak azért kell lépéseket tenni, mert az értelmetlen csatornákon elfolyó pénzösszegek népgazdasági szinten tetemes gazdasági veszteségként könyvelhetők el, hanem mert ezek a módszerek lerombolják az értelmesen alkalmazott reklám iránti bizalmat is, kompromittálják az egész szakmát, és ezáltal megnehezítik, hogy a reklám jól betölthesse funkcióját a társadalmigazdasági életnek legalább abban a szférájában, amelyik már rászorul a reklám szigorú szakmai törvényszerűségek szerinti, következetes alkalmazására. Meg lehet fogalmazni azt a követelményt, hogy a reklám számára is olyan szabályozást kell kialakítani, amely a szakszerűtlenség ellen hat. Az érdekviszonyok átrendezése, a kialakult gyakorlat megbolygatása azonban még a gazdasági feltételek ilyen irányba történő elmozdulása közepette is igen bonyolult hadművelet. Az ismert mondás szerint az érdek minden nyelven beszél, és minden szerepet eljátszik", s fölöttébb nehéz olyan játékszabályokat alkotni, amelyek a társadalmi érdek érvényesülését a helyi és személyi részérdekek ellenkező hatásaival szemben is lehetővé teszik. Ahhoz viszont nagyon sok reklámon kívüli feltételnek kell megváltoznia, hogy ezek az érdekek egymással összhangba kerüljenek. Nem véletlenül tér vissza a gondolatsor mindig a reklám kiindulópontjához. A reklám a megrendelő költségére és céljai érdekében kifejtett kommunikációs tevékenység. Végső soron a reklámüzenet forrásánál dől el, hogy értelmes, jól irányított reklám jön-e létre, vagy egy elvi lehetőség tévútra terelődik. Miért éppen ott? Azért, mert egyedül a megrendelőtől függ, hogy legyen vagy ne legyen reklám, egyedül a megrendelő tudja meghatározni a követendő reklámcélt, és egyedül neki van joga és lehetősége ellenőrizni a reklám megvalósításának teljes folyamatát: azt, hogy az ő költsége terhére az ő céljainak megfelelően történik-e minden. Ha viszont a megrendelő alaptevékenységének eredményessége nem nagyon függ a reklámtól, ha reklámoz, de semmi nem ösztönzi arra, hogy kellő kontrollt gyakoroljon önmaga és a reklámpiac többi résztvevője felett, akkor szinte szükségszerűen a szubjektív szempontok, a személyes érdekek kerítik hatalmukba az intézményi érdekek által elhagyott vagy elhanyagolt terepet. Ha a költségviselő nem nagyon törődik azzal, hogy eljut-e reklámüzenete azokhoz, akiket célba kellene vennie, akkor a többi közreműködő méginkább azzal foglalkozik, hogy megtalálja a saját számítását", kerül, amibe kerül a megrendelőnek. Az értelmes reklámhoz hasonló- 28

31 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG an az ilyen reklám kivitelezésében is sokan serénykednek, sokan hozzáteszik szaktudásukat, felveszik megérdemelt honoráriumukat, s még tetszetős reklámalkotások is létrejöhetnek csak éppen szakmailag az egésznek nincs semmi értelme, mert funkcióját nem tölti be. És itt kanyarodjunk vissza a célba juttatás korábban vázolt modelljéhez. Ebben a modellben egymástól jól elhatárolható és szorosan egymásra épülő funkciók vannak. A gyakorlatban viszont ezt a munkamegosztást belső ellentmondások feszítik, s a profilkeveredés, az érdekszférák kuszáltsága intézményesen is zavarja a helyes médiumválasztást, a reklámüzenetek jó útra való terelését". Közismert, hogy egyes megrendelők" olyan propagandaosztályt hoztak létre, melynek révén bonyolult kreatív munkákat és kivitelezéseket házon belül oldhatnak meg. A reklám szakvállalatoknál az ügynöki funkció betöltését zavaró saját reklámhordozók nyomultak előre, míg a médiumtulajdonosok önálló ügynöki tevékenységre rendezkedtek be. A reklámpiac érdekeltségi rendszerének egyértelművé tétele és a profilkeveredés mérséklése jelentős előrelépés lenne, de ennek megvalósítása a jelenlegi helyzetben nem remélhető. Xem valószínű, hogy azok törekszenek majd a változtatásra, akiknek előnyösebb az, ami most van, hiszen a szakszerűséghez szigorúan ragaszkodva néhány aranytojást tojó tyúkból" esetleg csak egyetlen vasárnapi ebédre való háziszárnyas maradna. Kétségtelen ugyanakkor, hogy voltak és vannak a magyar reklámpiacon olyan médiumtulajdonosok is, akik elutasítják a profiljukba nem illő, azaz nem a hirdetési célnak megfelelő célcsoporthoz irányuló reklámhordozókba szánt hirdetéseket. A szakmai lelkiismeret ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásai azonban nehezen ellensúlyozhatják a reklámpiacon más irányba ható intézményi és egyéni érdekeltséget. Célzókészülék" kellene Eddig főképpen arról volt szó, hogy mi akadályozza a reklámüzenet pontos célba juttatását, és hogyan köt ki a lövedék a hanyag célzás, az érdektelenség és a láthatatlan erők hatására a lőtér másik sarkában. Azt is meg kell azonban nézni, milyen célzási segédeszközöket kaphatnak azok, akikben megvan a hajlandóság és a kellő jegyelem, hogy jól célozzanak. A magyar reklámpiac sajnos nélkülözi az ehhez szükséges legfontosabb segédeszközt, a reklámhordozók egymással összehasonlítható objektív elemzését. A médiumtulajdonosok igyekeznek ugyan ismertetőket kiadni saját reklámhordozóikról, de ezek nem terjednek ki valamennyi reklámhordozóra, nem egységes szempontok szerint mérik fel a közönség összetételét, így adataik nem összehasonlíthatóak, nem tárják fel kellő mélységig a médiumok tulajdonságait, nem támaszkodnak módszertanilag egységes és szakmailag megalapozott felmérésekre, és rendszertelenül jelennek meg. Magyarországon az eddigi médiumismertetési kezdeményezések sem a médiumkatalógusok, sem a médiumelemzések követelményeinek nem feleltek meg. E kétféle segédeszközt nem szabad összetéveszteni, mert más a rendeltetésük. A médiumelemzés részletes ismeretanyagot szolgáltat az adott kommunikációs eszköz milyenségéről, közönségének összetételéről földrajzi, demográfiai, szociológiai és más szempontok alapján, és feltárja a reklámhordozó igénybevételének körülményeit, annak minőségi mutatóit. A jó médiumanalízis ezáltal a reklámtervezés és a médiumválasztás fontos tartalmi segédeszköze. A reklámüzenet célba juttatásának pontossága objektíve is függ a felhasznált elemzések alaposságától, megbízhatóságától. Ezzel szemben a médiumkatalógus a reklámakciók, kampányok technikai lebonyolítását megkönnyítő kézikönyv, amely tartalmazza az anyageladási határidőket, a tarifákat, a technikai előírásokat, az ügyintézők nevét, az 29

32 A CÉLZÁSTÓL A TALÁLATIG adminisztratív kikötéseket stb. A szakszerű reklámeszköz-választás érdekében nagyobb szükség lenne elemzésekre, mint katalógusra, de ez utóbbi összeállítása jóval egyszerűbb és olcsóbb bár szintén munkaigényes vállalkozás lenne. A médiumkörképet valósághűen feltáró vizsgálódások buktatója, hogy a médiumtulajdonosok egyetértése és aktív közreműködése szükséges hozzá, miközben vállalniuk kellene a kutatások eredményeként reklámhordozóikról előrajzolódó képet - ami nem feltétlenül egyezne meg azzal, amit korábban gondoltak, vagy a hirdetésszervezés során hangoztattak. A megrendelő vállalatok számára viszont éppen a teljes médiumpiacról kapott valósághű elemzés tenné összehasonlíthatóvá, helyesen értékelhetővé az egyes reklámhordozókat, s javíthatná a reklámtevékenység céltudatosságát. Objektív adatok birtokában a megrendelők mérlegelni tudják a reklámra fordított költségek relatív hatékonyságát, mert például a sajtó esetében a felmérés mélységétől függően egy egész oldalas hirdetés költsége összevethető az értékesített példányszámmal, a terjesztett példányszámmal, az olvasók számával, az olvasóközönségen belül a hirdetést várhatóan észlelők valószínű arányával stb. A gazdasági racionalitás és a hatékonyság megkövetelné, hogy ilyen röntgenfelvételek" készüljenek a reklámhordozókról, s a megrendelők, valamint a közvetítők pontos információkat kapjanak az igénybe vehető kommunikációs csatornákról. Ez annál inkább indokolt, mert a kommunikációs eszközök túlnyomó többsége egészen pontosan körülhatárolható rétegeket, csoportokat vagy szegmenseket hasít ki" magának a társadalomból. A csoportképző ismérvek között szerepelhet a lakóhely, a nem, a kor, az iskolázottság, az érdeklődési kör, a társadalmi helyzet, a foglalkozás, valamilyen hobbi, és még számtalan egyéb tényező, illetve azok kombinációja. Ez az eleve meglévő strukturáltság és a hozzá vezető kitaposott út" hozzásegíti a hirdetőket, hogy reklámcéljuknak megfelelő, és célcsoportjukkal azonos nagyságrendű reklámhordozókra koncentrálják anyagi eszközeiket, és minimálisra csökkentsék a vaktában kibocsátott, ellenőrizhetetlen találati valószínűségű vagy felesleges mértékben szétszórt üzenetek arányát. Az itt felvetett fő gondolat áttekinthetőbb kifejtése érdekében szándékosan kimaradt sok olyan összefüggés, amely újabb részproblémák felé nyitna utat. Ugyancsak az egyszerűség kedvéért szűkítettük le a kört a reklám klaszszikus csatornáira, ahol a reklámhordozó nem azonos a reklámeszközzel (sajtó, rádió, tévé, film, plakát). Egészen más mechanizmus biztosítja ugyanis a célzás és a találat közötti összhangot a közvetlen reklámmódszerek esetében (reklámlevél, vásárok és kiállítások, reklámtárgyak, bolti reklám stb.), és ez más megközelítési módot és külön eszmefuttatást érdemelne. A fentiekben leírt egész gondolatmenet a reklámüzenet célba jutásával végződik, azzal a pillanattal, amikor egészen más folyamat kezdődik el: az eltalált" személy belső párbeszéde a reklámeszközzel. A reklám csak ettől kezdve kapja meg az esélyt, hogy kreatív eszköztárának latba vetésével a hirdető szándékának megfelelő hatást elérje. De ha nem jut el erre a pontra, akkor a világ legjobban megkomponált reklámjának sincs semmi esélye, hogy a tőle várt hatást kifejtse. ABSTRACT: Advertisers often use the wrong média for their messages. The author attempts to poiat out when and why business and advertising people choose obviouslv improper communication means while spending their advertising budget. 30

33 Tardos Róbert Színes televíziózás Magyarországon Bár az MTV adásainak többsége ma már színes, hazánkban a színes tévé továbbra is luxuscikknek minősül. Miért? A hetvenes években a Magyar Televízió elkezdte a színes adások sugárzását. A kísérleti közvetítések évei után a színes műsorsugárzás aránya 1976-ban haladta meg a 25 százalékot. Öt év leforgása alatt a színes adások az összinűsoridőn belül túlsúlyba kerültek: ,7 36,3 41,8 57,2 66,3 69,6 százalék A programkínálat oldalán tehát szabaddá vált az út a színes televíziózás terjedése előtt. Készülékellátottság Ahogy kezdettől fogva várható volt, a készülékellátottság lassabban követte az adásexpanziót tól a készülékekkel rendelkezők aránya a felnőtt lakosságon belül így növekedett: I. félév ~Ö6 M 274 5,7 6,7 7,7 10,0 százalék Az emelkedés tehát fokozatos évi 1 2 százalékos volt. Az es felszökésben szerepe lehetett az évi nyári általános áremelést kísérő felvásárlási láznak, míg a es emelkedés mögött a viszonylag jelentős 81- es jövedelemkiáramlás és az ekkor még igénybe vehető OTP-hitel melletti vásárlás áll. A fentiek kiegészíthetők a színes készülékek kiskereskedelmi forgalmára vonatkozó statisztikai adatokkal: 1975-től 1982 első félévének végéig va" lamivel több mint színes tévét adtak el. Ehhez jön még a nem elhanyagolható számú, külföldről (nem kereskedelmi forgalomban) behozott, ill. rokonok által küldött stb. készülék. (Ismeretes, hogy a színes tévé bizonyos időszakon keresztül hiánycikk volt, előjegyzésre árulták.) 1981-ig az értékesítés fokozatosan növekedett a termeléssel párhuzamosan, 1982 első felében azonban már csak annyi készülék kelt el, mint az előző év hasonló időszakában, noha a labdarúgó-világbajnoksághoz a kereskedelem komoly várakozást fűzött. Nyilvánvalóan nem mellékes körülmény a részletfizetési lehetőség leállítása. Jelenleg Magyarországon kb. egymillió embernek van lehetősége arra, hogy otthonában színesben nézze a tévé műsorát. E szám értékeléséhez támpontot nyújthat, ha ezt az ellátottságot összevetjük egyrészt a fekete-fehér tévé hazai terjedésére, másrészt a színes tévé külföldi térhódítására vonatkozó tapasztalatokkal. Magyarországon a fekete-fehér készülékellátottság fejlődése nemzetközi összehasonlításban is gyors ütemű volt. Az első 7 8 év felfutását tekintve, az ezer lakosra jutó kb. 100 előfizető közel állt az NSZK, Hollandia, Ausztria televíziózási adataihoz, megelőzve például Belgiumot, Franciaországot, Svájcot. A bevezetés első négy évében az emelkedés még nem haladta meg jelentősen a színes tévéellátottság későbbi növekedését. A következő 3 t évben 31

34 SZÍNES TELEVÍZIÓZÁS MAGYARORSZÁGON azonban a terjedés jóval dinamikusabb volt, mint a színes televízióé (1965-re az ellátottság országosan 30, a szellemiek között 60, a munkásoknál 45 százalékhoz érkezett). A színes tévé nyugat-európai felfutása a 70-es évek eleji konjunktúra időszakában kezdődött. Az ellátottság emelkedése általában nem maradt el a fekete-fehér televíziótól, egyes esetekben meg is haladta azt ra a nyugat-európai ellátottság az országok többségében 50 és 70 százalék között volt (a később kezdő Olaszországban és Spanyolországban igen gyors, évi 10 százalékos emelkedéssel 30 százalékot ért el.) Az európai szocialista országok színes tévéellátottságáról egyelőre kevés statisztikai adat áll rendelkezésre; a meglevők viszont arra utalnak, hogy a Szovjetunióban és az NDK-ban magasabb a készülékkel rendelkezők aránya, mint Magyarországon. Nem szükséges részletesebben kitérni rá, hogy ezeknél az összetevéseknél is messzemenően figyelembe kell venni az elterjedés időszakával, a termelési háttérre], az árstruktúrával, az életszínvonallal, a társadalmi szerkezettel stb. összefüggő sajátosságokat. Társadalmi rétegződés A jövedelem meghatározó szerepe kezdettől fogva egyértelmű volt, és úgy tűnik, az eltelt idő során lényegében hasonló erősségű maradt. A felső jövedelmi harmadba tartozók ellátottsága 5 6 éve és most is háromszorosa-négyszerese az alsó harmadba tartozókénak. A színes tévé elterjedésének kezdeti időszakában az anyagi helyzet szerepén túl egyéb tényezők befolyása még nem rajzolódott ki határozottan. A későbbiekben azután egyre világosabban nyilvánult meg a társaduimi rétegződés hatása ben így differenciálta a készülékkel való rendelkezést az iskolai végzettség és a lakóhely a jövedelmi helyzeti adott fokain (százalékban, l'isd a táblázatot). Az ellátottság tehát azonos jövedelmi szinten belül is egyértelműen csökken, ahogy a fővárostól a községek, az iskolázottabbaktól az alacsonyabb végzettségűek felé haladunk. Érdemes e jellemzőkre s a velük öszszefiiggő foglalkozás tényezőjére részletesebben is kitérni. A diplomások ellátottsága az elmúlt években viszonylag elhúzott a középfokú végzettségűek mellől ben a beosztott értelmiségiek színes tévéellátottsága kisebb mértékben haladta meg az egyéb szellemiekét, a közvetlen termelésirányítókét és az irodai dolgozókét (14 százalék volt százalékkal szemben), míg a vezető állásúak közt jóval magasabb (31 százalék) volt a készülékkel rendelkezők aránya. A szellemi csoportokat viszonylag szorosan követik a szak- és a betanított munkásokon belül a szolgáltatási területeken folgozók. (Feltehető, hogy az ellátottságnak a szellemi és fizikai középrétegekben történő emelkedése hatással lesz az alacsonyabb jövedelmű, ill. a második gazdaság" lehetőségeitől távolabb lévő munkáscsoportokra is.) A mezőgazdasági fizikaiak készülékellátottsága számottevően elmarad más csoportokétól: 1981-ben mindössze 2 százalék volt. E réteg a fekete-fehér tévézés terén is több éves fáziskéséssel" követte a többieket. Következésképpen a készülékcsere szükségessége amiközépiskolai és felsőfokú I 8 osztályt végzettek végzettségűek! és 8 osztály alattiak Budapest vidéki város ; község Budapest vidéki város ' község 3500 Ft feletti Ft 3500 Ft Ft alatti egy főre jutó jövedelem

35 SZÍNES TELEVÍZIÓZÁS MAGYARORSZÁGON nek nem elhanyagolható a jelentősége a színes készülék vásárlásában - náluk néhány éves eltolódással jelenik meg. De befolyása lehet a mezőgazdasági jövedelmek alakulásának is (az ellátottságbeli lemaradás 1979 után nőtt meg). S természetesen szerepet játszanak a községi lakosokat általában érintő (így az építkezéssel, komfortosítással kapcsolatos) kiadási többletek is. A budapestiek tartós kiugrása ugyancsak összefügg a jövedelemfelhasználásban, takarékoskodási szokásokban meglévő eltérésekkel. A fővárosiak takarékossági céljai között a lakás, a lakáshelyzet javítása az elmúlt években különböző okoknál fogva különösen a községiekhez képest kisebb szerepet játszott. A színes tévé mint viszonylag elérhető, felmutatható" (érték)tárgy a fővárosiak egy része számára bizonyos kompenzatív szerepet tölthet be. Erre utal az a tény, hogy a budapestiek közt az alacsonyabb jövedelmi és iskolázottsági szinteken is viszonylag magas az ellátottság. (Továbbá az, hogy adott jövedelmi szinten negatív összefüggés áll fenn a készüléktulajdon és a lakásminőség, ill. a lakáshelyzet javítására irányuló személyes törekvések közt.) A fentiekhez képest kisebb mértékűek, de jól értelmezhetőek az életkor szerinti különbségek. Ezek főként a közepes és magas jövedelmi szinten nyilvánulnak n-eg: 1977-től végig a éves korcsoport ellátottsága emelkedik ki. Emögött elsősorban családi vonatkozású m ozzanatok húzódnak meg (a szóban forgó életkorban a gyerekekkel kapcsolatos kötöttségek és vele az otthoni szabadidő-eltöltés szerepe különösen jelentős, sőt, maguk az iskolás gyerekek is az igény felkeltői közé tartoznak: a családi nagyberuházások pedig már valamennyire lefutottak erre az életszakaszra). Igények, tervek 1980 közepén a színes televízióval nem rendelkező aktív keresőkorúak 60 százaléka válaszolt úgy, hogy e tárgy nem hiányozna neki, ha nem sikerülne előbb-utóbb hozzájutnia. Az érdeklődést mutatóknak 24 százaléka mondta, hogy nagyon hiányolná a színes tévét. (Összehasonlításképp: a fürdőszoba iránt az ellátatlanok 6 százaléka mutatkozott közömbösnek, míg 87 százalékuk nyilatkozott erős igényről. Az automata mosógépről és az autóról lemondók" aránya közel akkora volt, mint a színes tévénél, viszont magasabb 39, ill. 35 százalék volt azok hányada, akik azt állították, hogy nagyon hiányozna, ha nem sikerülne előbb-utóbb hozzájutniuk.) Ha nem is nagy számban (mintegy 10 százalékos arányban), olyanok is vannak a színes tévé iránt több-kevesebb érdeklődést tanúsítók között, akik hosszabb távon sem gondolnak színes tévé vásárlására. Az érdeklődők körében a legtöbben (42 százalék), 4 5 éven belül valószínűtlennek, később esetleg szóba jöhetőnek tartják a készülék vételét. 1 2 éven belül 17, 4-5 éven belül 33 százalék tartotta elképzelhetőnek a hozzájutást. Előbbi az aktív keresőkorúak 6, utóbbi 12 százalékának, felel meg. Úgy gondoljuk, a jelenlegi 10 százaléknyi készüléktulajdonos mellett, kb. hasonló nagyságú lehet a lakosságnak az a csoportja, amely az elkövetkező néhány évre mint a színes tévézők táborának gyarapítója jöhet szóba. A véleményekben természetesen több a véletlenszerű elem, mint a tényleges hozzájutásban. Erre utal, hogy a <zínes tévé iránti érdeklődés, illetve a vételi tervek az ellátottsághoz képest kisebb mértékben magyarázhatók meg az objektív társadalmi-demográfiai tényezőkkel. (A színes tévé iránti igénnyel és a vételi tervvel kapcsolatos vélemények ugyanakkor más tárgyakhoz képest is általában meghatározatlanabbak, kevésbé kikristályosodottak. ) Érthető módon az érdeklődésnek, igénynek is az anyagi helyzet az első számú befolyásolója. Emellett szerepet játszik a nem tényezője is: az adatok alapján inkább a férfiak gondolnak a jövőbeni színes tévézésre. Az anyagi helyzet azonos szintjén a vidék felé tendál az 33

36 SZÍNES TELEVÍZIÓZÁS MAGYARORSZÁGON érdeklődés településtípusonkénti eltérése : eszerint a községiek alacsonyabb szintű ellátottsága nem egy eleve elutasító beállítódásból fakad. A szubjektív, véleményjellegű tényezők közt nem érdektelen a színes tévé árának értékelése és az érdeklődés közti összefüggés. Akik a színes tévét nagyon drágának találják, érdektelenebbnek mutatkoznak iránta. Márpedig a megkérdezettek jelentős többségének ez volt a véleménye: 83 százalék nyilatkozott így (míg az abszolút értékben költségesebb autó esetében 77, a külföldi utazásnál 61, az automata mosógépnél 56 százalék). A vételi elképzelés, terv fő magyarázó tényezője ugyancsak az anyagi helyzet. Adott jövedelmi szinten ha már felmerült bennük ez az igény a fizikai dolgozók fogalmaznak meg rövidebb távú szándékokat. Az ellátottság mellett a tervekben is megjelenik a családi mozzanat, a gyermekszám befolyása. Luxuscikknek minősül-e a színes televízió? A vizsgálati adatok szerint a lakosság jelentős része számára igen ban az aktív keresők 65 százaléka sorolta a luxustárgyak közé, míg 20 százalék tekintette természetesnek a meglétét. Az adott ellátottsági fokon ez a közmegítélés bizonyos fokig magától értetődő. (Igaz, pl. az ugyancsak kevéssé elterjedt automata mosógépet inkább természetesnek, mint luxusnak tekintették.) Kérdés viszont, hogy az ellátottság emelkedésével milyen ütemben alakul át ez a vélekedés. Az 1982 őszi kérdezés alkalmával a megfelelő életkorúak 59 százaléka adta a luxus", 24 százaléka a természetes" minősítést. Bizonyos eltolódás tehát mutatkozik, bár ez nem sokkal haladja meg az ellátottság növekedését (a készüléktulajdonosok kézenfekvő módon sokkal természetesebbnek tartják a hozzájutást). A vizsgálati összefüggések arra utalnak, hogy a színes tévé luxusminősítésében nem annyira értékszempontok, morális aggályok, mint gazdasági meggondolások (a családi költségvetés terhének észlelése, az anyagi biztonság igénye, a gazdasági jövő beláthatósága bizonytalansága), játszanak szerepet. Nem szorul bizonyításra, hogy a nehezedő gazdasági körülmények közt e tényezők szerepe csak nőhet. A színes televízió gyors elterjedése minden bizonnyal nem létkérdés, mégsem mondható teljesen közömbösnek, hogy az ellátottság legalább az eddigi ütemben nő-e tovább. A Tömegkommunikációs Kutatóközpont egy korábbi tanulmánya a fekete-fehér televízióval kapcsolatban is a családi költségvetések jelentős megterhelésére, illetve a nemzetközileg magas árszintre mutatott rá. Mindez még komolyabban jön tekintetbe a színes televíziónál: a relatív a lakossági jövedelmekhez viszonyított készülékár több országban a hazainak törtrészét teszi ki. Az árcsökkenés lehetőségeit bizonyára behatárolják az olyan körülmények, mint az elérhető szérianagyság, a kooperációs és importfeltételek, a devizális korlátok stb. Legalább ilyen lényegesnek tűnik a hitelezés, a részletfizetés mozzanata. Az 1982-es hitelleállítás akár részleges feloldásának is bizonyos keresletélénkítő hatása lehet. Ezzel együtt felvetődik a kérdés: nem alakíthatók-e ki olyan mechanizmusok, pénzügyi megoldások, amelyek az érintettek (a gyártók, a forgalmazók, a hitelnyújtók és a fogyasztók) érdekeltségének összehangolásával a jövőben is lehetővé teszik a hitelezés, a részletvásárlás ésszerű formáit? ABSTRACT: Although Hungárián Television mainly broadeasts eolour programmes, colour television is still a luxury in our country. This artiele looks for the reasons why. 34

37 Bodnár István A képernyő színvilága A színes televízió színrelépésével" alapvető gond szakadt a rendezők és az operatőrök nyakába: a sok mindent meghatározó színvilág, a színdramaturgia. Az elektronika nyújtotta lehetőségek sokfélék csak a választást kell még megtanulni. Kezdetben vala a színes televízió, de eleinte csak fekete-fehérben működött..." ez volt még a főiskolán az egyik tanárom kedvelt mondása, s célja pedig az, hogy a misztikus borzongást oldja, ami a színes televízió-rendezést jellemzi. Még napjainkban is, amikor már bizony nem csak a műanyagkisiparosoknak készítjük a színes műsorokat, mint nem is olyan rég... Sőt, nemegyszer közvetlen környezetemben tapasztalom, hogy egy műsort alkalmasint azért nem néznek meg, mert csak" fekete-fehér. Igen. A színes kép természetesebb, élethűbb. Jobban élvezhető. Érdekesebb, ha a műsor, maga unalmasabb is. Mi lehet itt a gond? kérdezhetnők joggal. Színes és kész. A dolog mégsem olyan egyszerű. Elfogadott alapigazság: szép, ami természetes. Elfogadott tapasztalat: a természetes szín nem mindig szép (ráadásul nem is mindig rekonstruálható). Azzal aztán pedig már semmi újat nem mondok, hogy a színnek bizony hangulata van, a szín eleve befolyásol, sőt eleve zavar, ha nincs összhangban a kép tartalmával. A szín egyenlő lehet a világítással. A ruhával. A díszlettel. A dramaturgiával. A műfajjal. Sőt, az idő múlását is érzékeltetheti. Egy hangulatot. Egy folyamat lezárását. Egy poént. A színt egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kiderült, a színes televízió színrelépésével" alapvető gond szakadt a rendezők, operatőrök nyakába: a sok mindent meghatározó színvilág, a színdramaturgia. A filmművészet, no és persze a televíziózás kezdettől fogva törekszik arra s olykor még jó nagyokat bukik is hogy a sík képet még plasztikusabbá tegye, a síkban lefényképezett felületet térré alakítsa. A fotografálásnál igen szűkre szabottak az eszközök. Optika és fény ez minden. No és a szín. A szín, mely az első képkockán meghatározza az időt, a helyet, a hangulatot. A szín, amely most már nem választható el a fénytől, a világítástól. Egy egyszerű példa Induljunk ki a legtermészetesebb alaphelyzetből : az úgynevezett natúr helyszínből. Ha nappal, külsőben, tehát műfény segítsége nélkül indítjuk meg a kamerát, mindjárt kiderül, hol vagyunk, milyen évszakban, sőt akár az is, hogy éppen milyen az időjárás. Próbáljunk meg gondolatban egy rövid jájékot. íme, a kép: hatalmas mező, előtérben két lombos fa, középen, a háttérben egy ház, jobboldalt egy nő közeledik. Arcát még nem látjuk, tehát arckifejezését sem. Fúj a szél. Ha a képet így írom le, a hangulatra nem lehet következtetni. Nézzük a képet előbb fekete-fehérben. A fű fakószürke. A lomb lomb. Sötét. A távolban a ház fala fehér, a teteje fekete. A nő sötét ruhában jön. A szél fúj, a lombos fa ingadozik, néha egy-egy levél is elszabadul. A nő ruhája lobog a szélben. A jelenet így már kifejezetten komor. Nos, színesedjék ki a kép! És? Mondjuk, legyen valóban komor! Akkor tehát a lombok őszi lombok, barnák, vörösek. A fű már fakó, sárgászöld. Távolban a ház teteje mohás, komor feketébe bukik. 35

38 A KÉPERNYŐ SZÍNVILÁGA A nő fekete vagy sötétkék ruhában jön. Igen ám, de ugyanez a kép lehet derűs vidám. Mert lehet a lomb harsogó zöld. Lehet a fű is friss zöld, a távoli ház teteje meg élénkpiros. Ezek a színek fekete-fehérben egyformán a szürke mély vagy kevésbé mély árnyalatai, itt azonban a szín alapvetően meghatározóvá lett. Belátható: a kép így is úgy is mást jelent. Még több gond támad, ha belsőben vagyunk, tehát a felvétel műfényes, magyarul: világítani kell. Bár manapság már léteznek olyan optikacsodák, amelyek szinte a szem érzékenységét képesek utánozni, vagyis egy szál gyertya mellett" is forgatni lehet. De ne feledjük, a sötétnek is színe van, amely meghatározó lehet. Nem mindegy, hogy az egy szál gyertya körül a sötét milyen sötét. Mert hiszen lehet gyászos fekete, lehet buja vörös, lehet komor történelmi" barna, lehet éjszakai kék, lehet misztikus zöld, hogy csak a leggyakrabban használt sztereotípiákat említsem. Ha pedig a díszletre is fény esik, sőt a berendezési tárgyakra, ruhákra stb. nos, ekkor a világítás legfőbb gondja nem az expozíciós érték elérése, hanem a színharmónia létrehozása. Hányszor előfordul, hogy az egyébként nagyon tetszetős és a játékban is fontos kelléket azért kell (esetleg színes) külön fénnyel világítani, mert annak eredeti színe bántóan vonzza az ember szemét. Egy díszes, püspöklila kardhüvely jelentett egyszer nehezen megoldható feladatot. Játék szerint az előtérben lévő asztalon kellett feküdnie, hogy egy adott pillanatban a lírai jelenet vad verekedésbe csapjon át. Ám a lírai jelenet (kandallótűz, félhomály, lebbenő fátyol, rebbenő csók) egy életlen, de élénklila vonallal aláhúzva elképzelhetetlenül disszonánsán hatott. Ha kihagytuk a képből a kardot, akkor az adott pillanatban a kép alól", a semmiből kellett előkapni ez meg komikus volt. Végül egy sokágú gyertyatartó zöld fénnyel világított árnyéka fedte jótékony és indifferens színű félhomályba a kardot. Látszott, de mégse." Ez néha nagyon nagy eredmény... Ha a műfaj megengedi az absztrakt környezetet, vagy legalábbis nem követeli meg a natúr hűséget, akkor általában szerencsésebb és könnyebb a helyzet. Irodalmi műsorokban csakúgy, mint zenés-táncos revükben különös előszeretettel használják (magam is) a homogén, egyszínű hátteret. Ebből is a fehér a legnépszerűbb, hiszen a fehér minden színre világítható, még feketére is. A homogén háttér minden esetben segíti a plaszticitást. Ha vetődik rá árnyék, ha nem, ha színes, ha fehér, egyszóval: lényeges könnyebbség. Meg is van az ára! Mert többlettartalmat, jelentést nem nagyon bízhatunk rá. Talán még a színe meghatározhat valamit, de homogenitása miatt mégiscsak egyszerű jel csupán. Ezt a jelet a ruhának, játéknak kell továbbépítenie. Színes vagy fekete-fehér, mindegy. Természetes legyen! hirdeti az, aki úgy gondolja, a szín végül is nem alapvető kérdés. Ám talán maga sem veszi észre, hogy a beszélő, játszó, vagy netán éneklő szereplő arcközelijére összpontosított, puritán képábrázolás" mégis a színek függvényében kaphat lényeges jelentéstöbbletet vagy éppen érthetetlenül a hatás marad el. Emlékeznek a Bergman-féle Varázsfuvolanyitányra? A fantasztikus színdramaturgiával és virtuozitással megkomponált (nyugodtan mondhatjuk) mesejáték nyitánya csupa natúr arcközeliből vágott montázs, vagyis sem sminkkel, sem világítással nem manipulált arcok sora. Ez a gondosan és tökéletesen fotografált valóság a későbbiekben vált igazi kontraszt hordozójává, amikor már a színek uralták a képet, amikor már a mese hömpölygött fantasztikus lendülettel és fantasztikus tüneményeket sziporkázva. A szokások hatalma Mint az élet egyéb területein, úgy a televízió történetében is jól megfigyelhető egy érdekes körforgás. Jön az úttörő és bevezet valami új fogást. Eleinte mindenki bírálja, elutasítja, majd az újítás mégiscsak általánossá lesz, min- 36

39 A KÉPERNYŐ SZÍNVILÁGA denki magától értetődő természetességgel használja, mígnem újabb úttörő érkezik, aki az egészet elveti s újabb megoldással rukkol elő. A színes televíziózás most abban a korszakában van, amikor már kialakultak a különböző műfajok általánosan elfogadott normái, s az úttörők még valahol a távolban fenik karmaikat ezek ellen. A jelenlegi állapotban nagyon jól meg lehet határozni (akár látatlanban is) egyes műfajok színét". A történelmi dráma komor barna vagy szürke. Csak az arcnak van színe. És csak a vér piros. De az is sötétpiros! Vagy itt van példáid a krimi. Ki tudja, miért, de érdemes megfigyelni: a krimi uralkodó színe a kék. Sok az éjszakai beállítás, a hideg-neonfényű rendőrség, a kórház, a boncterem, az esőben csillogó úttest stb. Ám ha vígjátékról van szó, a színek is tobzódnak. Legyen az a vígjáték történelmi vagy modern, mindennek színe van. Színes ruhák, színes díszletek; egy autó is csak akkor fekete, ha némi morbiditás is csúszott a dologba. Aztán a mesejáték. Manapság a mesejátékok, a gyermekműsorok a harsány, telített színek gyűjteményei. Ha egy fantázia-mesefigurán nincs legalább négy alapszín, és azok éles ellentétei, akkor az nem is az igazi. És itt van a naturalizmus non plus ultrája: a híradó. Amióta a színes televízió lassan, de általánosan elterjedt, bizony jó előre meg kell fontolni, hogy érdemes-e a finom vacsorát a híradó nézésével összekapcsolni. Bárki igazolhat: a Szadatmerénylet híradóanyaga fekete-fehérben negyedannyira sem volt hátborzongató, mint a vér és pusztulás színes naturalitása. És igaza lehet annak, aki ebben szándékosságot gyanít; a hírszolgálatok szenzációreflexe kitermelte azt a televíziós reflexet is, amely a híradó-operatőröket a naturális színhitelességre sarkallja. A könnyű műfaj kísértései A színek tobzódásának igazi hazája: a show. Magam is ebben a műfajban inzultálom" legtöbbször a nézőket és a szemorvosokat. A színes televízió végtelen perspektívát nyitott meg előttünk. Annak idején, a fekete-fehér korszakban két lehetőség volt adott az önmagukat eladni nem tudó énekesek és együttesek esetében: gyors vágásokkal vagy fekete (ún. rohasztásos még a neve is borzasztó) trükkökkel jótékonyan megbolondítani a nem túl izgalmas látványt. Színes felvétel esetén a legolcsóbb megoldás is sokkal látványosabb: egyszerűen szembe kell fordítani néhány színes fóliával megszínezett lámpát a kamerával; a fénypontok és fényudvarok lassan kitöltik a képet, s talán fel sem tűnik, hogy a szereplő ott van-e egyáltalán. A színes elektronika forradalmasította a televíziós trükkök lehetőségeit, olyannyira, hogy manapság már egyszerűen beláthatatlan a variációk sora. Való igaz, a tévérendezőnek tökéletesen ismernie kell ezeket a lehetőségeket, hiszen elég furcsa dolog lehet, ha mondjuk egy festőinas nem tudja, hogy össze lehet-e keverni a temperát a terpentinnel, a vízfestéket az olajjal stb. Az persze természetes, hogy az elektronikus trükkök rendszere egzakt fizika és matematika. Megtanulható, minden különösebb invenció nélkül. így természetes az is, hogy a színes elektronika megjelenésével szinte egyidőben megjelent az elektronikus tévérendező", aki értő kezekkel kapesolva-keverve" káprázatos mutatványokkal szórakoztat és káprázatos sebességgel idegenít el minden jóravaló nézőt a televíziótól. Nyilvánvaló, hogy mint minden formanyelvi eszköz, az elektronikus trükk is csak akkor, ott és olyan mértékben hatásos, amennyire azt a mű egyébként megkívánja. Azonnal ellenére fordul azonban az eredeti célnak, ha pusztán anyagi megfontolásból használják (díszlethelyettesítőnek) vagy gombhoz a kabátot" alapon eleve a triikktechnikára fogalmaznak meg jobb sorsra érdemes műveket. Természetesen a show mint a legtöbbet elbíró televíziós műfaj ebben az esetben is jól járt. Itt megbocsátható 37

40 A KÉPERNYŐ SZÍNVILÁGA törekvés a mindegy, hogy mi, csak jól nézzen ki" rendezői koncepció. Mert tényleg mindegy. És tényleg nézzen ki jól! Addig-addig, míg egyszer (a fáma szerint) valaki tévedésből ráközelített a kamerával egy monitorra, amelyen a saját képe látszott. Mint amikor egy tükröt nézünk a másik tükörben, amiben az előző tükröt látjuk e másik tükörképében tükröződő tükör képével... Szóval, nem csoda, ha az elektronika hörögve, fuldokolva begerjedt". A képgerjesztés azóta is divatos eljárás. A szivárvány minden színében pompázó, fortyogó-kavargó, kaleidoszkópszerű jelenség szerintem a színes televízió bosszúja a rendezők ellen. A mai napig senki sem tudja megmondani, hogy ilyenkor tulajdonképpen mi játszódik le a félvezetők, csövek, tranzisztorok rejtelmes világában. A jelenség (ahogy a műszakiak mondják) nem kézben tartható". Néha egyből csudák jönnek össze, néha órákig kínlódni kell, míg valami soványka kis gerjedelem összeáll. Ám ha sikerül, akkor ez maga a televíziós jollyjoker". Mindenre jó, ha épp nincs ötlet. Lehet háttér, jelentheti a rémületet: jönnek a varangyok!", billeghet-foroghat látványosan egy unalmas gitárszóló fölött; káprázatosan semmitmondó. S a jövő ígéretei és a lehetőségek sora még csak most nyílik meg igazán! Először a grafikusok Miközben szélvész sebességgel fejlődik és miniatürizálódik a hagyományos tévétechnika, a vevőkészülékek, a házilagos körülmények közt is professzionális minőségben működő kazettás képmagnók, sőt idevehet j ük nyugodtan a különböző elektronikus tévéjátékokat is, melyek e rohamos fejlődés melléktermékeként nem kis üzletet jelentenek világszerte eközben a stúdiók környékén sem állt meg az élet. A robbanásszerű ugrást az ún. digitális rendszer jelentette. Az elv egyszerű: a sorban továbbított képelemek, melyek nagy sebességgel egymás után közvetítve végül is az összefüggő képet adják, matematikai úton kifejezhető jellemzőkkel rendelkeznek. Tehát elvben egy számítógép közbeiktatásával ezek a képelemek mindenféle matematikai művelettel bonyolíthatók. És kérem, itt a vég. Ezt először világszerte csak a grafikusok ismerték fel. Az ún. karakter-generátorok létrejöttével ugyanis egyik napról a másikra feleslegessé váltak az oly hosszadalmas és pepecselő munkát végző betűrajzolók. Az új berendezések pillanatok alatt és gombnyomásra produkálják a legkülönfélébb betűtípusokat, a legrafináltabb grafikai megoldásokat. Mindezt eleve a képre komponálva, garantáltan vízszintesen, csillogásmentesen és egy memóriaegységnek köszönhetően bármikor előhívhatóan. (Igaz, nálunk még nem, de ez csak idő kérdése, hiszen technikailag megoldott és viszonylag elterjedt dolog.) Ám a fejlődés nem állt meg csak a feliratoknál. Ez a digitális technika tulajdonképpen már most még igen kezdetleges korában is gyakorlatilag mindent tud. Hogy csak egyetlen példát mondjak, láttam egy bemutatóanyagot, ahol egy ember megy az útcán. Illetve eredetileg ment, de a felvételen csak három állókép volt készen: a járás három, ^ötletszerűen kiválasztott pillanata. Ám e három fázis alapján a digitális képkeverő berendezés a járás teljes mozgássorát végig tudta animálni. Igaz, a dolog nem tökéletes. Az animáció végén már csak a figura sziluettje mozgott. Ott még nem tart a szerkezet, hogy a színes figura mozogjon. A legizgalmasabb (legalábbis számomra) az, hogy mindezeket a trükköket és ezek elképzelhetetlenül sok variációját elvben bármilyen hétköznapi számítógép produkálni képes, méghozzá úgy, hogy miközben ezernyi más műveletet, számítást, tervezést stb. végez, egy közönséges telefonvonal segítségével kapcsolatba lépve a tévéstúdióval, mellesleg" a trükkmesterek munkáját is elvégzi. 38

41 A KÉPERNYŐ SZÍNVILÁGA Itt jegyzem meg, hogy a színes közvetítések fokozott minőségi igényeit, a színhű és löttyenés-villanás nélküli vágás lehetőségeit több helyszínes közvetítések esetén mi is postai telefonvonalon továbbított szinkronjelek segítségével biztosítjuk. Ma már nem is a technika ördögétől félünk annyira, mint inkább a vidéki postaállomás telefonos kisasszonyától, aki netán véletlenül adás közben rácsönget" erre a vonalra. No persze, emellett itt vannak (itt lesznek talán egyszer) a lézereffektusok és a folyékony kristályképernyő is, mely elvben a mozivászon méretéig növelhető, torzítás és színhiba veszélye nélkül. Azt már mondanom sem kell, hogy az új technika magával hozza az új irányzatokat is. Újabb lendületet kapott a térhatásra való törekvés, az élethűség felső fokon. Úgy tűnik, valóban az a cél, hogy ha a képernyőn egy követ dobnak feléd, akkor otthon a saját foteledben ülve is rémülten kapd le a fejed. Nemcsak tévé van Ahogy egyre jobban közelítünk a legfantasztikusabb elképzelések szerint is tökéletesnek mondható televíziózáshoz, egyre inkább érezhető az ellentmondás is, amit maga a televízió szült: minél tökéletesebb, annál károsabb. Kezdetben, emlékszünk, éles vita volt: konkurrencia-e a tévé a színháznak, a filmnek? Akkor végül mindenki megnyugodott; a kis képernyő, a fekete-fehér kép, a gyenge hangminőség nem pótolja az igazi élményt. I)e ma a kép már színes és a tévé a világon mindenhova elvisz, s mindenhol ideális körülmények közt ismertet meg mindennel. Magam hallottam méltatlankodó magyar turistát, ki kötelességszerűen elzarándokolván Párizsban a Louvre-ba, a Mona Lisát megpillantva így sajnálkozott: Kisebb és sötétebb, mint gondoltam". Ráadásul a vastag golyóálló üveg csillogott, a tömeg tolongott; egy szó mint száz, csalódott volt a televíziós élmény után az eredetivel való találkozáskor. De hallottam olyat is, aki Van Oogh-ot szebbnek" képzelte egy képzőművészeti film és egy jól-rosszul beállított színes vevőkészülék jóvoltából. Ugyanez persze érvényes a színháznál, ahol a néző szívesen látná közeliben a monológot, és a sportközvetítésnél, ahol az élet sajnos nem ismétli meg különböző szemszögből a gólokat. Nos, nekünk, televíziósoknak az a sors jutott, hogy tudva, ismerve a veszélyt, mégis a tökéletesre törekedjünk, s bízzunk abban, hogy a néző mégis elégedetlen lesz tökéletes munkánkkal és kíváncsi marad az eredeti Mona Lisára, tetszeni fog a valódi Van Gogh, érezni akarja a színház, a jelenlét, a pillanat varázsát. A házi képmagnók pedig azt a célt szolgálják, hogy ne legyen szomorúan kongó üres nézőtér egy jó krimi estéjén a színházak nézőterén. Talán hamarosan megérjük ezt is. Az automatikusan rögzítő képmagnó, a megvehető, átjátszható, kölcsönkérhető programok fölszabadítják az esti adásidő-görcsöt, s talán nem néptelenednek el az utcák kora este, talán újra kedvük lesz az embereknek egymással is találkozni. ABSTRACT: With the appearance of colour television TV directors and eameramen found themselves faced with a basic proliiéin: colour dramaturgy, the world of colours which determines many things. Electronics offers a lot of possibilities however, selection is to be learnt yet. 39

42 A rádió lírikusa Sediánszky Jánossal beszélget Nádor Tamás Stílusát, munkamódszerét ismerve, nevezhettem volna a mikrofon impresszionistájának is. Segítsen, legyen szíves, a kiegészítésben: mondja el impresszionisztikus életrajzát. Mit csinált, mielőtt rádiózni kezdett? Sokfelé bolyongó, kerengő érdeklődéssel, figyelemmel, ám kétségtelenül humán hajlamokkal kezdtem az életemet. Nem voltam tehát koraérett, tüstént a maga szellemi lábára" álló gyerek. Saját utamra viszonylag későn tájolódtam, választásaim halasztódtak, érdeklődésem sokáig talán mindmáig megosztott maradt... Budán születtem, nevelkedtem, közelebbről: a Krisztinavárosban. írók Kosztolányi, Márai, Szabó Dezső; manapság : Vészi Endre, Garai Gábor, Nemes Nagy Ágnes, Ottlik Géza városrésze ez, de erről én akkoriban mit se tudtam, jelenlétüket nem éreztem. Csak azt érzékeltem, hogy hangulatos, temperált, otthonos vidék. Bár mi magunk ennek inkább az árnyékában laktunk: a Déli vasút melletti kicsiny és sötét Gregus utca 12-es számú bérházban. De életünk állandó színtere volt a környék. A Márvány utcai hídról naphosszat nézegettük a gőzmozdonyokat márkára ismertük őket, sőt személy szerint", csavarogtunk a Krisztinában. Odahaza csak két naptalan ablakunkon leshettem kifelé az utcára, csupán a gang volt napos, sámlikon ültek a körfolyosón az öregek meg a gyerekek. S mindig szólt valahonnan a zene: zongora hangja, vagy éppen egy verk- Fotó: Moldvay József lié. Papírba csomagolva dobtuk le az udvarra a szüléinktől kunyerált filléreket a kéregetőnek. Hangok s megint csak hangok: meg tudom szólaltatni velük az egész gyerekkoromat. Aszszonyok neveltek. Gépíró édesanyám és nagynénéim. Odahaza folyton a varrógép zakatolt-surrogott, kinn mozdonyok pöfögtek, sípoltak. Em- 40

43 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS lékszem a háború dobhártyaszaggató zajaira, s a béke jól ismert morajára. Egy hajnalban arra ébredtem, hogy újra hallom az ismerős csikorgást: elindult az első villamos. Szenvedélyesen szerettem moziba járni, egy ideig az ország teljes moziműsorát minden faluét is betéve tudtam. Különös hangulatuk volt ezeknek a moziknak. Egyik törzshelyemen, az Alkotás harisnyamoziban" mindig parfümöt permeteztek a szünetekben. Visszahallom a mozik alaphangját" is, a vetítőgépek zümmögését. S hogy el ne feledjem: hozzátartozott a hangháttérhez a rádió is. A harmincas évekből emlékszem az egymást váltó miniszterek hazafias szónoklataira, későbbről pedig mind harsogóbb szólamokra, és persze Krokodilgrósz"-szerű légvédelmi rejtjelzésekre, meg az anynyiszor közölt riadóra... Hozzátartozott tehát életkezdő időmhöz ez a különös hangszőttes, melynek minden részletére pontosan emlékszem. Talán e sajátos hangmemória is szükséges ahhoz, hogy az ember rádiós legyen? Én mindenesetre sokat köszönhetek akusztikai élményekre különösen fogékony emlékezetemnek... Hozzátartozik a körképhez a Horváth-kert is, mely negyvenötig játszóterünk és tornatermünk volt. Negyvenöt után kordéban hordtuk iskolánk romjait az akkor még gödörszerű Vérmezőre. Akkortájt szólaltak meg az első jelszóharsogó hangszórók is, melyek a mi környékünkön messzire hangzottak. E csakugyan impresszionisztikus helyszínrajz után szeretném megismerni azokat, akik útra bocsátották, magyarán: szellemi rajtja érdekel... Mire figyelt és mire nem, mennyire volt elvegyülő, s mennyire kiváló az utóbbi szónak mindkét értelmében? Otthon nem kaptam úgynevezett szellemi, kulturális hagyatékot. Hogy is kaphattam volna, hiszen édesanyám, nagynénéim élete reggeltől éjszakáig tartó munkával telt el. Kaptam azonban tőlük olyan, nem kevésbé nemes örökséget, mely éppen életmódjukból adódott. Észrevétlenül elsajátíthattam példáid a szüntelenül végzett munka természetességét. Azt, ahogy megtartott életörömmel, kedéllyel dolgoztak. És megtanulhattam sok egyebet is. Anyám például munkahelyeire gyalog ment, onnan gyalog jött haza, pedig a Keletinél dolgozott. Esténként elébe mentünk, valahol a Ferenc József tér (a mai Roosevelt tér) környékén találkoztunk. Vasárnaponként a hegyekbe jártunk. Cekkerekben vittük a rántott csirkét a Normafához, a Hármashatár-hegyre, az úticsomagban uborkásüveg is akadt. Anyám napi órás munkával töltötte az életét, a hét végét mégsem volt rest végiggyalogolni, végigdalolni... Azóta is egyik legfőbb és legkedvesebb szórakozásom, s egyúttal gondolkodási, önművelési módszerem a gyaloglás maradt. Diákkoromban, egyetemi hallgatóként rendszerint így tanultam, így töprengtem. Manapság is csak ilyen motorikusán, járkálva tudok gondolkodni, így dolgozom fel magamban élményeimet, olvasmányaimat, ekképpen tudok csak terveket szőni. Szerencsémre, s minden bizonnyal természetemből adódóan is, úgy fordult, alakult a sorsom, hogy mindig szükségem volt erre a gyalogos- motorizált" életmódra. S ez a nyughatatlan mozgékonyságom ugyancsak összetevője rádiós egyéniségemnek, ha van ilyen... De még csak részben feleltem kérdésére. Nem beszéltem például iskolámról, meg arról, ami ahhoz kapcsolódott. A Werbőczi (ma: Petőfi) gimnáziumba jártam. Szigorú, rideg épülete olyan, akár egy vidéki konviktus. Bár kitűnő tanárok tanítottak, nem szerettem ezt az iskolát, mert mindig félni kellett. Ösztöndíjas szegény diákként igyekeztem is nagyon. Jól, sőt kitűnően tanultam, mégis mindvégig szorongásos diák maradtam. Pedig, most viszszagondolva, tudom már, milyen alapos, jó szellemi indítást kaptunk. Igazi iskolám mégsem a Werbőczi volt. Odakinn pezsgett az élet, 1945-től 1949-ig, mint köztudomású, a szellemi sokarcúság minden értéket felmutatott, és sok selejtet is produkált. Számunk- 41

44 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS ra, eszmélkedők számára mindenesetre eleven, színes elmecsiszolásra is módot adott a koalíciós idők kavargása. Cipészek, boltosok, postások, pékek, munkások, házmesterek fiai, romok közt kószáló, íillértelen fiúk megalapítottuk a magunk peripatetikus, budai, utcai szabadakadémiáját. Iskolába menet, onnan jövet minden, de minden szóba került: politika, demokrácia, népi demokrácia, földreform, nagybirtok, a megélt háború, országunk történelmi hányattatása, gazdaság, gazdagság és szegénység, világpolitika, filozófia... És mi, kamaszként, véresen komoly vitákban kerestünk mindenre megoldást... És közben 14 éves korunktól 18 éves korunkig kiolvastuk" Dosztojevszkijt és Shakespeare-t, Stendhalt és Balzacot, Thomas Mannt és Dantét a fél világirodalmat, hiszen a kölcsönkönyvtárakban mindent megtaláltunk. És nyelveket tanultunk, szinte szórakozásból... Jutott azért idő igazi szórakozásra is: tánciskolára, kis randevúkra a krisztinai templomban. Meglehet, sekélyes volt a mi budai szabadakadémiánk, de megtanultam figyelni, beszélni, helyesebben: beszélgetni. Aki munkámat ismeri, tudja, hogy mennyire kedvelem a beszélgető, sőt, a csevegő stílust. Diákkorom egyébként furcsán, a kort jellemző epizóddal zárult ben érettségiztünk, s a matúra után elment ünk, mintegy tisztelegni, előbb a krisztinai templomba, majd az I. kerületi pártbizottságra. Mindkét helyen szeretettel bocsátottak útra bennünket. Aki Sediánszky János egyéniségét, rádiós munkásságát ismeri, a legfranciásubb magyar újságírók közt tartja számon. Honnan a nyelvtudása, s honnan az esprit, a párizsias nyelvi elegancia iránti vonzódása? Mivel magyarázza, hogy mégis oly jellegzetesen magyar, sőt: pesti? Vissza kell térnem tanulmányaimhoz, hogy erre felelni próbáljak. Franciaságom" véletlennel kezdődött: úgy adódott, hogy gimnáziumi osztályunk számára kötelező lett a francia. Tanárunk noha kitűnően ismerte a nyelvet nem ébresztett különösebb érdeklődést bennem. Hogy úgy mondjam : lazán kezeltem" a nyelvtanulást nyarán azonban, a budapesti VIT idején, egy algériai küldöttség tolmácsa" lettem. S dermedten észleltem, hogy franciaságom a hiteleshez képest mit sem ér. A gimnáziumban Racine-t meg Pascalt olvastuk. Tudtam, hogy az ember gondolkodó nádszál", de képtelen voltam kérni akár egy vonatjegyet. Akkor kezdtem el Orion rádiónkon keresgélni a francia nyelvű adásokat. Rábukkantam a Rádió Monte-Carlóra, s attól kezdve minden este ezt hallgattam. Egészen új világba csöppentem, másfajta műsorokba, számomra szokatlan hírmondásba, újszerű hangnembe, s persze, magába a nyelvbe. Az úgynevezett hangos Larousse rendkívül érdekes, vonzó formában magyarázta még a természettudományos fogalmakat is. Hangjátékszerűen beszéltek például az atomokról, a fizika legújabb fölfedezéseiről. Az Invitation on Voyage (Meghívás utazásra) című sorozat olyan stílusban utazgatott szerte a világon, oly könnyedén, érdekesen, szórakoztatóan mutatott be egy-egy várost, tájat, hogy engem nem túlzás egy életre megragadott. Ez volt egyik rádiós műsoriskolám. A rádió és a nyelv tehát számomra kezdettől összetartozó fogalom. A Radio Monte-Carlo révén fölfedeztem az éterbeli kalandozás élvezetét is. Azt, hogy gombcsavarással más-más nyelvi és valóságos világokra bukkanhat az ember. S ha akarja, utánozhatja a nyelvet, s tanulhat stílust is... Eközben történésznek vagy politikusnak készülődtem. Kitüntetéses érettségim után történelem francia szakra jelentkeztem volna, de ilyet nem indítottak. Azt is megtudtam hamarosan, hogy a diplomatákat most nem az egyetemek képzik, így a Keleti Akadémiára jelentkeztem, de rövidesen ez is átalakult Külkereskedelmi Főiskolává, úgyhogy én voltaképpen okleveles külkereskedelmi közgazdász vagyok. A főiskolán untattak a szaktárgyak, viszont rendesen megtanul- 42

45 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS tani néhány nyelvet. Fő szakon franciát, angolt, majd mellé" oroszt, németet, szlovákot. Amint végeztem, dolgozni kezdtem: a Metalimpex Külkereskedelmi Vál lalat t űzál lóanyag-osztályának kádkőreferense lettem. Egy esztendő sem kellett hozzá, hogy kiderüljön: az effélére alkalmatlan vagyok. Tanultam inkább még: francia irodalmat hallgattam a bölcsészkaron. Gyergyai Albert épp Diderot-t és.\lontesquieu-t adott elő. Ez is meghatározó felfedezéshez juttatott. Megtudtam, milyen a nemesen szórakoztató politikai irodalom, hogy a politikai közéleti nyelv mely nálunk mindig komoly, körülményes, tekervényes, döcögő elegáns is lehet. Odáig jutottam lelkesedésben és merészségben, hogy megkérdeztem Gyergyai profeszszor urat: Hát csakugyan ilyen okosak voltak ezek a tizennyolcadik századi emberek? Gyergyai így felelt: Hát ha még ismerné a középkoriakat, hogy azok milyen okosak voltak!... Aztán elvégeztem a Pedagógiai Főiskola magyar történelem szakát. Ez már közelített valamelyest célomhoz, az irodalomhoz, s talán a rádiózáshoz is... De előbb tettem még egy ma már tudom, szükséges kitérőt : négy évig az Országgyűlési Könyvtár alkalmazottja lettem. Ez volt a második szabadakadémiám. Éveken át bármit leemelhettem a polcokról. Azt is, amit odakinn" már nem volt szabad. Camus könyve, Az idegen úgy akadt kezembe, hogy fogalmam sem volt róla, a szerzője kicsoda. Csupán azt láttam: jó részben párbeszédes mű, érdekes, mai a nyelve. Ott olvastam először Lukács Györgyöt és Sartre műveit is. Szinte tobzódtam az olvasásban. De azért a könyvtár nem lehetett végső munkahelyem. Szerettem olvasni, ám nem az élet, a cselekvés helyett. Talán épp az utóbbi tulajdonságom tartott mindig a szó szoros értelmében és képletesen is idehaza: képtelen vagyok a dolgokat csupán szublimálni". így is mondhatnám: azt hiszem, legsziirrealisztikusabb álmaimban is szükségem van a konkrétumokra. Úgy tudom, 1957 nyarán lett rádiós. Előbb a külügyi osztályon, majd az összetett műsorok osztályán, végül a szórakoztató osztályon dolgozott. De bárhová helyezték is, hosszú ideje lényegében ugyanazt műveli: Sediánszky-műsorokat készít. Mit csinál voltaképpen? A rádiózásban kezdettől fogva azt szerettem, amiért másutt aggódnom, szégyenkeznem kellett volna: a szétszórtság, helyesebben, a polifónia lehetőségét. Mert a rádió sok tekintetben: minden. Történelem és politika, nyelv és stílus, oldottság és feszesség, közgazdaság és pedagógia. Hely, ahol hasznosíthatom budai szabadakadémiámat, az Országgyűlési Könyvtár szabadpolcos rendszerét és csavargó hajlamomat... Említettem: mi úgy nőttünk fel, hogy napi beszélgetéseinknek, örömeinknek, aggódásainknak, tervezgetéseinknek nem kisebb tárgya, témája, célja volt, mint Magyarország. Rádiósként is mindig ez volt vonzalmaim fő tárgya, még akkor is, ha útjaim gyakran átíveltek határainkon. Elhatározott szándékom volt, hogy bárhonnan tudósítsak is, bármilyen szellemi zsákmányt hozzak is haza, az itthon érdekes legyen. Az érdekesség amúgy is alapkövetelmény. Rádióhallgatóként mert természetesen nemcsak műsorkészítő, hanem közönség is vagyok mindig az kötött le, ami csak a saját értéke szerint szólt, önnön helyét, terjedelmét töltötte ki. Ezért kedvelem annyira például a Rádiólexikon adásait vagy a Krónikát, ha csakugyan tömör, s elkerüli a túlbeszélés veszélyét. De egy gazdasági fejtegetés is ugyanolyan magával ragadó lehet, mint a Louvre legszebb kincseit bemutató ihletett vallomás. Egyik kedvencem az Útközben, mert ez épp annyi, amennyi: puszta információ... Példáimból talán látszik, milyen a műsoreszményem : mindig a tömör, csattanós, oldottan is lényeget mondó kifejezésmódot keresem. Ez persze, csak a megvalósítás módja, a keret, de nem rádiósságom igazi indoka. Az indíték, amiért műsort készíteni bátorkodom, egyszerűen 43

46 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS megfogalmazható: meggyőződésem, hogy a legigazabban és a legváltozatosabban maga a valóság szórakoztat. Ezért célom annak megismertetése. Németh László említi, hogy mindig a tanulás vágya éltette, s valami újat megismerni, az számára a legtisztább és legigazibb szórakozás volt. Ebben az értelemben és reményben használom én is a szórakozás, szórakoztatás fogalmát. S ezért érzem feljogosítva magamat arra, hogy ha először látok egy tárgyat vagy országot, egy szép hajnalt vagy egy kivételes embert, azt kötelességem megismertetni a hallgatóval... A megismerésnek és megismertetésnek a vágya munkált bennem már akkor is, amikor elkezdtem máig legismertebb, Jó reggelt, vasárnap! című sorozatomat, melynek változatait mindmáig készítem. Olyan műsortípus ez, nielv a világ jelenségeire, tüneményeire visszhangzik, amelyben látványra, hangra a magam módján próbálok felelni. E gondolkodás- és közlésmód jegyében beszéltem a balatoni hajózástól a dél-franciaországi szüretig, egy vendéglő étlapjától Marina Vlady-interjúmig annyi mindenről. Arról beszélek, amiről feltételezem, az engem valamikor körülvevő emberek számára is érdekes lett volna. Hiszen a magam érdeklődését is tőlük örököltem. Nagynénéim például minden kezükbe kerülő újságot elolvastak, a világ minden hírére figyeltek, s véleményük is volt az eseményekről, holott a legkisebb esélyük sem volt arra, hogy azokba bármilyen módon beleszóljanak. Es nyolcvanévesen sem lankadt figyelmük. Attól tartok ha megélem én is ilyen leszek: utolsó percemig mindenre kíváncsi. Van, aki helyenként patetikus, az érzelmesség és érzelgősség pengevékony határán egyensúlyozó műsorait legszívesebben Csak széplelkeknek/" felirattal látná el. Miképpen vélekedik erről? Ha valakinek nem tetszik amit csinálok, azzal nemigen vitatkozhatok. De gustibus... A félreértéseket, illetve félrehallásokat azonban szeretném elkerülni. Felvetődött, hogy nem túl szépek-e ezek a műsorok, nem színezik-e az életet a valóságosnál szebbre, kellemesebbre. Divat manapság a rút, a groteszk, az elidegenítő ábrázolás. Én más módszerhez folyamodom: régi és mai értékekre kívánom felhívni a figyelmet. Az erőszak dicsőítésének évadján inkább a gyöngédséget mutatom. A ridegség idején a jó -szót, egy kézfogást, baráti hangsúlyt. A fásultság évszakaiban boldogan elmondom, hogy milyen szépen sütött a nap, hogy láttam egy gyönyörű szobrot, hallottam valamilyen különlegesen kristályló zenét, s egyszerre világosabb lett minden, s egy pillanatra magam is átalakultam. S lia ilyesfélét látok meg, az életnek efféle mozzanatairól beszélek, akkor is igazat mondok, hiszen még a középkori vérben és szennyben is megszülettek a madonnaképek, s ránk, utódokra, utódaikra ezek az emberek ezt testálták, nem a mocskot. Nem kívánok tehát behódolni az ócskának, nem óhajtom magasztalni a semmit, pusztán, mert most ennek keletje van. Es azt sem bánom, ha mindezért érzelmesnek neveznek. Az igazi érzések böjtje után az emberek sóvárognak a szépre, a szeretetre, még ha e szavak kopottan hangzanak is. Ért már olyan vád, hogy valamiféle képzeletbeli, franciás bohémnegyedet, mediterrán szigetet építek magamnak, ahová a világ igazi bajai elől visszahúzódhatok. A mediterrán jelzőt vállalom, nem titkolom latin vonzalmaimat, s azt sem, hogy nagyon szeretem a napsütést, a meleget. S ami azzal együtt jár: a fényt, a derűt. És az is tény, hogy szangvinikus alkat vagyok; mint a déliek, mindent szenvedéllyel művelek. Ám sajnos vagy szerencsémre nincs barlangom, szigetem, és nincsen képzeletbeli szépségekből szőtt védőburfcom sem. Illúzióm se sok van. Tudom azonban, hogy az emberben a legkétségbeejtőbb időkben és helyietekben is megvolt a nemesebb, a szebb, a valóság fölötti utáni vágy is. S ez ugyanolyan tulajdonságunk, mint az emberiségnek önmaga ellen elkövetett sorozatos vétkei és bűntettei. E sajátos francia kifejezést idézve szürrealizmussal sem 44

47 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS törekszem azonban másra, mint hogy a magam eszközeivel tollal, hanggal, atmoszférikus hangkörnyezettel szakmailag hitelesen tudósítsak arról, amit látok. Nem elvi, morális vagy esztétikai megfontolások vezérelnek tehát, hanem maga a valóság. Mert elnézést a nyilvánvaló mondatért, de sajnos, mindig újra hangsúlyozni kell a valóság mindennél hitelesebb. A belőle kibontható igazságot kell tehát közvetíteni. Ennyire egyszeri! és ilyen konkrét a rádiós munka. Miben, hogyan konkrét egy-egy műsora? Hisz van, aki éppen azt szereti bennük, hogy szerzőjük elmosódott kontúrokkal ábrázol, hogy színfoltokat ad... Hogy nem olyan szörnyen tárgyszerű", hogy mer csevegni a mind szigorúbb dokumentarista kívánalmak idején... Amikor tanulmányúton voltam a Francia Rádióban, naphosszat hallgattam műsorokat. Egy idő után úgy éreztem, majd meg is mondtam vendéglátóimnak (a számukra természetes baráti nyíltsággal): hallgattam, hallgattam a különféle adásokat, s egyszer csak úgy éreztem, mintha ebben a rádióban mindig ugyanaz az ember beszélne. A közvetlenségnek és oldottságnak olyan fokára jutottak ugyanis, amelyben a rutin már nem párosul egyéni meggyőződéssel, meggyőző erővel. Ha ez bekövetkezik, a műsornak ez a szabadsága épp oly monotonná válik, ugyanolyan unalmassá, mintha rutintalanul, nyögve-nyelősen tálalnának érdektelen dolgokat. A modern rádiózásnak egyik fenyegető" veszélye lehet a parttalan oldottság, az elszabadult" közvetlenség. Mi magunk is valamiféle varázsszert keresünk s vélünk megtalálni e műsortípusban, hiszen ez kétségtelenül hatékony eszköze az embertől emberig szóló rádiózásnak. Ám nem felejthető, hogy a szó értéke attól is függ, mennyi a valóságos tartalma, és mennyi a selejtje. A szüntelenül élő, teljesen kötetlen beszélgetések látszólag ugyanolyanok, mint az életbeli csevegések. De a rádióműsor nem engedheti meg magának, hogy sok fölösleges bolyongás, körüljárás, locsogás árán jusson el céljához. Ilyen műsorok hallatán az az érzése támad az embernek, hogy még nem találták fel a vágóollót. Mert a rádiós oldottságnak számos, igen szigorú törvénye van. Összefogottság és célratörés nélkül nincs műsor. Az életet nem lehet megvágni", a rádió azonban produkciós forma, még legmodernebb változatában is. Tilos tehát csak úgy" a levegőbe beszélni. A sűrítés, tömörítés elsőrendű rádiós kötelességünk... A szabad, csapongó beszélgetés megelőzheti az adást, a műsor azonban már csak a kikristályosodott lényeget adhatja tovább... Ez utóbbi mondatból következik: a lényegtelenedés, a bagatellizálás veszélye is fennáll. Megszoktuk, hogy a rádióban mindig a legfontosabb dolgokról beszélünk. Ennek ellensúlyozására találták föl kivált a nyugati rádiózásban, hogy folytonosan közlik az élet apró tényeit is. Ezek azonban sokszor körülveszik, sőt, elleplezik" az igazán fontos dolgokat. Ha viszont a rádió így elaprózza" magát, vagy ha csupán zenét bekonferáló és lekonferáló szöveggé szegényednek a rádiós mondatai, a készülék híreket elhadaró, információkat közlő wurlitzerré válik. Holott ennél azért sokszorosan több a dolga... Ezek után még néhány szó a magam úgynevezett csevegő műsorairól. Sok közülük utazásaim terméke, erről már beszéltem fentebb. Arról azonban nem, hogy ismerem számos elődömet, akinek nem kívánok nagyon méltatlan követője lenni. Utazott valamikor Széchenyi, utazott Szemere Bertalan, utazott Szalay László is. Bejárták fél Európát, s nem is mindig könnyűszerrel. A régi magyar utazók közt sokan nélkülöztek, hogy útjaikról hazahozhassanak valami itthon is hasznosíthatót. S ugyanígy utaztak a céhek idejében a valcolók", a mesterséget külhonban elsajátító iparosjelöltek. Amit tanultak, ők is itthon értékesítették, a maguk hasznára, de mások javára is. Az útleírók mindig összevetették az odakinn látottakat az itthoni tapasztalatokkal, abban a reményben, hátha közlésük révén idehaza is mozdítanak valamit... Természetesen nem hasonlíthatom ma- 45

48 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS gam e neves utazókhoz és a nagyon is gyakorlatias mesteremberekhez sem. De szándékaimban mégis az ő nyomukban kívánnék haladni. Ezért is készül minden úgynevezett város-műsorom a szó szoros értelmében is gyalogszerrel. Mert oda is be szeretnék nemcsak kukkantani, de lépni is, ahová a motorizált érdeklődés már nem juthat be. S bár gyakran csakugyan impreszsziókat is közlök, s nem idegen tőlem a szürrealisztikus ábrázolás sem, éppen a fent elmondottak tanulságaképpen, a szükségesnél jobban sosem engedem el magam. Nemrégiben például a berlini karácsonyi vásárról tettem közzé úgymond színes útijegyzetet. Igyekeztem szemléltetni az esemény hangulatát, láttatni a sziporkázó fényeket, s visszaadni az esemény pezsgését, vidámságát. Nem ez volt azonban a legfontosabb. Számomra mindaddig a mutatványos bódék világa a régi Angol-parktól a falusi búcsúkig, vásáros mulatságokig az ócskaságnak a szinonimája volt. Itt viszont e sajátos vurstli semmivel sem lett élettelenebb vagy kevésbé hangulatos attól, hogy mindent szépen kifestettek s tisztán tartottak... Kevesen tudják, hogy még a mediterrán festőiségű, oldott, bohém, hulladékos latin piacok is csak déli 1 óráig maradnak ilyenek. Az árusok ezután mindennap söprűvel, locsolókannával svájci rendet teremtenek. Azt hiszem, nem kell külön elmondanom, miért beszélek ilyen tapasztalataimról... Azt vélné ezek után az olvasó, hogy csupán didaktikus céllal dolgozom. Szó sincs erről. Van, hogy egyszerűen örülök valaminek, s nem tudom megállni, hogy tovább ne adjam. De talán nem tévedek, ha azt gondolom: valami haszna de csúf, erőszakos szó ez itt ennek is lehet. Miből lesz végül is műsor, s miért? Ország-világjártában hogyan választ témát? Elegendő ok, mondjuk, a személyes öröm? A kérdés, ugye, szinte költőinek tekinthető? Hiszen nyilvánvaló: a témaválasztásnak ezernyi, mindig más és más oka van. Minden beszélgetésben, útirajzban valami addig nem ismert érdekelt, s ma is az ismeretlent vagy legalábbis kevéssé ismertet keresem. Moraviától például azt kérdeztem, hogy miért ír mindig a nők kiszolgáltatottságáról. Arról váltottunk szót, hogy ez a kegyetlen hagyomány a modern társadalomban sem szűnt meg még. És beszéltünk műveinek szomorú erotikájáról... Simoné de Beauvoirtól azt tudakoltam, hogy a francia nő, akit képzeletünkben oly szabadnak tudunk, valójában miért oly alárendelt és nyárspolgár amint az éppen az ő írásaiból is kitűnik... Pliszeckaja fizikai tüneményét szellemi lényével kívántam azonosítani... Béjart azt mondta el a táncról, amit nem tudhat róla a fizika... Nervi aggodalmaimra válaszolt: elmondta, hogyan kell szeretni a modern építészetet. Nézete szerint nem kell tartani attól, hogy a felhőkarcolók uniformizálják a nagyvárosokat. Messziről a gótikus katedrálisok is nagyon hasonlítanak. És különben is: gyönyörűek a modern formák. Látott-e valaki szebb, szinte természeti formát, mint a repülőgépé? A legkorszerűbb gépek alakja olyan, mint egy-egy könnycsepp... Városműsoraimban nem a turistaközhelyeket kerestem. A híres sugárutaknál jobban vonzott egy-egy kanyargó kis utca. Azok mindig nyíltak és látványosak, míg ezek rejtélyesek. Sikátor végén bármikor felbukkanhat valami váratlan szépség. Az efféle csavargásokban játékösztönét is kiélheti az ember. Mert természetesen a játékosság is fontos eleme műsoraimnak... De sajátos színfoltokról is szívesen szólok. Elmondom például, hogy Monte-Carlóban piros az aszfalt, hogy Dubrovnyikban valamikor sárga villamos járt, hogy Hollandiában minden ablakon mások a függönyök, hogy Jerevánban még éjjel 11-kor is borotvál a borbély... De bármiről tudósítsak is, szükségem van bizonyos aktualitásra. Arra, hogy olyasmit mondjak el, ami a mai rádióhallgató számára is időszerű lehet. Nemrég a berlini Pergamon múzeumban láttam egy kis asszír szobrocskát. Viruló szerelmes alakokat áb- 46

49 SEDIÁNSZK.Y JÁNOSSAL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS rázolt. Műsoromban döbbenten és örömmel beszéltem erről: sosem sejtettem, hogy e merev, dogmatikus katonanép fiai ilyet is tudtak, mertek. Egyik előítéletemet számoltam fel így, nyilvánosan. A nyelvekkel kezdtük, hadd térjek vissza végezetül ismét a nyelvhez. A franciáktól közvetlenséget, könnyedséget tanultam. Tőlük lestem el azt is, hogy kellemetlen dolgokat hogyan lehet tárgyilagosan, emberségesen elmondani. (Kosztolányi ezt így fejezi ki: Udvarolni magyarul szeretnék, de szakítani csak franciául.) Más nyelvek másra oktattak, szoktattak. De valamennyi megtanított arra éppen a fordítás révén hogy gondolatainkhoz társítanunk kell a megfelelő kifejezést, a velük csakugyan azonos szavakat. Máig sincs nagyobb vágyam, mint hogy ennek az azonosításnak megfeleljek, hogy mindig azt mondjam el, amit csakugyan el szeretnék mondani. Sediánszky János Alexandre Csak keresztneve van, akár az uralkodóknak. A leghíresebb párizsi Figaró, aki jelmondata 6Z jj^ fodrászok királva s a királynők fodrásza" lett. Aki művészi produkciókhoz, művészeknek készít hajviseletet, s a hajból csinál művészetet. Alig hittem, hogy utam egyszer hozzá is elvezet. Színdarabok, világsztárok és hercegnők emlegetésekor azonban egyre-másra felröppent a neve, s egyszer emlékiratai megjelenésekor a Saint-Germain körúti drugstore alagsori könyvesboltjában, szokásos éjjeli menedékhelyemen" nézett velem farkasszemet. Amiből nemcsak az derült ki, már belelapozásra is, ki-mindenki ült Alexandre sisakja alatt (ez könyvének a címe) az elmúlt háromnégy évtizedben, hanem az is, amit a személyes találkozás csak megerősített : valóban művész dolgozik az aranyos A monogram cégére alatt, aki tehetségével, képzeletével, tudásával és rajongásával a legköznapibb mesterségből csihol költészetet. Abban a sajátos iparművészeiben", amit a francia ízlés, szépségvágy, az ókori görögökéhez hasonlóan, a testápolás kultuszában megteremtett. így hát méltán rejtőzik műhelye szentélye a divat és az előkelőség utcájában, a Champs Elysée-vel párhuzamos Faubourg Saint«Jfonorén, amely nem annyira az elnöki palotáról, mint inkább szabó- és ékszerészfejedelmeiről nevezetes. Mielőtt rátalálok, át kell vágnom egy udvaron, egy szerény, kétemeletes házhoz, amely látszatra kevés érdekességet rejteget. Dísztelen hivatali szobában várom a főnököt", aki akár egy vállalatvezető épp befejez egy termelési értekezletet. Amikor belép, mintha Salvador Dalival fognánk kezet. Latinos arc, pomádés haj, kacskaringós bajusz, zöld bársony öltöny, amit lila Lanvin-sál keretez. Minden előlegezi, igazolja a mediterrán eredetet. Mert Alexandre Saint Tropez-ben született, szinte ölébe hullott, mondom tréfásan, későbbi nagyvilági ügyfeleinek. A családom azonban firenzei" figyelmeztet, korai őse, Pavone tábornok, egyike volt Napóleon 47

50 ALEXANDRE ádáz ellenfeleinek. Már kamaszfiúként bomlott a fizurákért, s egyszerre olvasott művészettörténeti könyveket. Cannes-ban kitanulta a fodrászmesterséget, tanonca lett a tojássampon feltalálójának, a híres Antoine-nek. Boszorkányosan ügyes kezének híre ment, s a Riviéra gazdagjai felfedezték, megcsinálták szerencséjét. Aga kán fodrásza lett s a vvindsori hercegnőé. Megnyílt előtte a hódítás útja: Párizs, majd az Egyesült Államok következett. Amikor végleg letelepedett, szalonjában már egymásnak adták a kilincset nagykövetnék, filmcsillagok, énekesek. Gyakori vendége a maradék királynéknak, fogyatkozó fejedelmi udvaroknak: kiilönrepülőgépen szállítják egy-egy királyi ünnepségre, Thaiföldre, Monacóba. Elisabeth Taylor zártkörű, de fényes születésnapján így jött el Budapestre. Elisabeth-tel jó barátok vagyunk nagyon régen. Akkor ismertem meg, amikor Cleopatra szerepéhez kért tőlem korabeli hajviseletet. Később felparókáztam mint Makrancos hölgyet, a Shakespeare-darab filmváltozatában, s azóta is hűek maradtunk egymáshoz. Sophia Loren is hozzám fordult, midőn egy római császár megbuktatására készült egyik filmjében. Másik érdekes feladatom Marcel Achard Tobzódás című drámájával kapcsolatos. A történet Itália fénykorában, a reneszánsz idejében játszódik, és Luerezia Borgia élete a témája. Ehhez az olasz folklór világát is tanulmányoznom kellett, s végül olyan parókákat készítettem, amelyekben a természetes hajat nejlonszálakkal kevertem. A frizurákat festői szertelenségben, a reneszánsz mértéktelen túlzásával terveztem meg, hogy tökéletes összhangban legyenek a szereplők kosztümjeivel, viselkedésével, jellemével. Én készítem a parókákat a francia televízió legtöbb történelmi filmjéhez, most fejeztem be a munkát a Giraudoux Trójában nem lesz háború című darabjának tévéváltozatához. Ebből kiderül, esetről esetre milyen eltérő stíluskövetelmények adódnak, s milyen gyorsan kell megtalálnom egyik korból a másikba az átmenetet. Az ókori téma után például Bovaryné fejét kellett megmintáznom a színes tévéműsor részére, Nicole Courcel alakjához, arcához, aki ezt a szerepet játszotta. Hogyan szerzett ehhez művészeti, történelmi ismereteket? Említettem, hogy már fiatalon a művészettörténetet bújtam, s ha a hajkészítéshez nem lett volna olyan érzékem, azt a hivatást választottam volna. De ma is igyekszem tájékozódni a művészeti kérdésekről, irányzatokról, és felnőtt fejjel kijártam, ahogy mondani szoktam, a Louvre-tanfolyamot". Ez azt jelenti, hogy évekig tanulmányoztam a múzeum festményein, szobrain régi idők viseleteit, a haj díszítésének, alakításának sok évszázados történetét, változatait. Miből készülnek a történelmi parókák? Amikor stilizált miliőben mozognak a szereplőim, például Elisabeth mint Cleopatra a trónon, műszál-, fémforgács-, plasztikhajzat is lehet a fejdísze, hiszen szerepet játszik, elvonatkoztatott helyzetben. Intimebb emberközelben azonban a természetes haj a döntő, mert az fokozza a jelenet hitelét vagy szenvedélyességét, ilyenkor a nő gyakran a hajához kap, és nem maradhat a kezében a parókája vagy annak egy darabja. Személy szerint van-e kedves stílusa? Olyan vagyok ebből a szempontból, azt hiszem, mint a színész: mindig a következő feladat izgat. Elvégre egy modern hajköltemény kontyos változataival éppúgy el lehet játszani, mint egy rokokó dáma fejdíszével. A történelmi frizurákat azért kedvelem, mert kiélhetem bennük stílusalakító, stílusteremtő szenvedélyemet, s ez bennem, amint mondtam, nagyon erős: hiszen ilyeneket különben mai használatra nemigen készíthetek. Persze nem minden kor kedvezett a haj művészetének, a középkor egy bizonyos szakaszában a nők állandóan fejkötő alatt hordták a hajukat, ünnepi alkalmakkor is, s ez csak annyi munkaalkalmat nyújtott 48

51 ALEXANDRE volna számomra, mintha ma apácáknak terveznék hajviseletet. A reneszánsz nagyon sok fantáziajátékot enged meg, viszont a barokk érett szakaszának túlságosan mesterkélt, agyonzsúfolt frizuráit kifejezetten nem kedvelem. Hogyan került kapcsolatba a színházzal, a filmmel? Marié Bell, a nagy tragika vezetett be a színpad világába, amikor korhű hajviseletet rendelt Phaedra és Bérénice szerepéhez. Ezzel egyszerre az antik korba csöppentem, és megmutathattam, milyen érzékem van az effajta játékhoz. Sokat dolgoztam együtt Jean Vilarral, a TNP (Théatre National Populaire) világhírű rendezőjével és igazgatójával, gyakorlatilag az egész kelléktárukat felújítottam. Visconti Párducában Claudia Cardinale kapott tőlem pompázó, múlt század eleji frizurákat, és Shirley MacLaine, a kiváló amerikai színésznő, amikor Párizsban forgatott, minden különleges, esti vagy ünnepi hajviseletét velem készíttette. Vittoria de Sicának annyira megtetszettek a kreációim, hogy színészként is felléptetett egyik filmjében, amelyben önmagamat, Alexandre-t alakítottam. Felépíttette műtermében a szalonunkat, a bútorzat, a dekoráció pontos másával, odavitette az egész berendezést és a személyzetet. A nagy rendezők közül dolgoztam még Sacha Guitryvel, Zeffirellivel, Jean Cocteau-val, az Orpheusz végrendeletében. Mi a nehezebb: felidézni a régi vagy megalkotni a mai hajviseletet? Egyik sem könnyű, mert a mi mesterségünk sem csak csillogásból áll, hanem nagyon kemény munka. Érdekes módon, stíluskreációkban szabadabb a képzelet, mert a kor csak látszólag köt, valójában bővebb, szertelenebb ötletekre ragadhat, mint egy mai hajviselet, ami nemcsak szép, hanem praktikus, viszonylag tartós is kell, hogy legyen. A régi frizura kiválasztásakor szinte bele kell élnem magam a viselőjének az életébe, egyéniségébe, még inkább, mint ha jelmeztervező lennék, mert a haj személyesebben kifejez bennünket, mint a ruha, hiszen személyes tartozékunk, tulajdonunk, a szervezetünk, az egyéniségünk jellegzetességei éppúgy benne vannak, mint egész testünkben, karakterünkben. A ruhát felöltöm, a haj maga az ember. Ön valóban a királynők fodrásza"?, így szoktak emlegetni, elsősorban persze a feltűnést kedvelő újságírók, de nem ez a munkám legjellemzőbb része. Tagadhatatlan, hogy évek óta jó barátként dolgozom Grace monacói hercegnőnek, a perzsa sah feleségének, én fésültem Anna hercegnő esküvőjén Londonban a királyi és a főúri vendégeket. De hadd tegyem hozzá nyomban, nálunk minden nő királynő, és úgy is szolgálunk ki minden vendéget. Egyébként törzsközönségünk zöme egyszerű párizsi asszony, hivatali vagy áruházi alkalmazott, tisztviselő, sőt gépírónő. Mi a saját módszere, különlegessége? Ha valaki először jön hozzánk, arra törekszünk, hogy megfogalmazzuk az egyéniségét, megtaláljuk a hozzá illő hajviseletet. Magas-e vagy alacsony, milyen körülmények között él, dolgozik, mindez nagyon fontos. Többet szeretnénk nyújtani, mint egyszeri, alkalmi hajviseletet. Mindenekelőtt tehát a hajápolással foglalkozunk. A mai mozgalmas, zaklatott időkben nagyon sok nőnek beteg a haja, jóval több a fáradtság okozta, ideges eredetű haj betegség, mint régebben. Megfelelő szakemberekkel hajklinikát rendeztem be, ahol gyógyszeres kezelést alkalmazunk. Csak azután merül fel a munkánk művészi" része, a fazonkialakítás kérdése. Éppen azért, mert a haj legszemélyesebb tulajdonunk, mi senkire sem erőszakoljuk rá az elképzelésünket. Ha valaki szereti a hosszú haját, és ragaszkodik hozzá, nem beszéljük le róla, de azt sem titkoljuk el, ha a rövid előnyösebb lenne. Egy kicsit a haj orvosainak tartjuk magunkat, s a frizura megválasztása előtt gondosan mérlegelni kell azt is, mit bír el, mire alkalmas a minősége. A testi szépség, az esztétikus megjelenés összetett dolog. Gondolom, nemcsak alkalmaktól fiigg a hajviselet, ha- 49

52 ALEXANDRE nem a mindenkori viselettől, a divatáramlatoktól is. Napjainkban két alapvető tendencia érvényesül ezen a téren. Az egyik: az élet felgyorsult iramával együtt a divat is hamarabb változik, évről évre, szezonról szezonra, más a szabás vonala, a szoknya hossza, a férfizakók hajtókája, és így tovább. Másrészt bizonyos állandóság is megfigyelhető, ami összefügg a modern kor, a dolgozó és utazó életforma követelményeivel: a hajlam az egyszerűsítésre, a könnyedségre, a praktikumra, a nehézkes, túlságosan bonyolult és nagyképű formák elvetése. Ez különösen vonatkozik a korszerű, egészséges hajviseletre. Természetesen a haj formája, a mi munkánk a divatra is hatással van. Állandóan együttműködöm a nagy divatcégekkel, Diorral, Givenchyval Yves Saint-Laurent-nal, a modelljeiknek a nagy divatbemutatókra én tervezem a hajviseletet, amit a manökenek népszerűsítenek. A testápolás komplex feladat, a megjelenés egységes stílusa tetőtől talpig összehangolt tevékenységet követel. Ez a magyarázata, hogy a nagy divattervezők és a divatházak ma már nemcsak kifejezetten ruházati cikkeket, hanem kozmetikai szereket, táskákat, ernyőket, cipőket is készítenek és árusítanak. Mi juthat mindebből a kisebb jövedelmű családanyáknak, a dolgozó nőknek? Itt egy alapvető félreértést tisztázni kell. Amint már hangsúlyoztam, nem a fényűzés kiszolgálása a munkánk célja. Magam is keményen dolgoztam egész életemben, és azt szeretném, ha épp azoknak szerezhetnénk örömet, akik nagyon elfoglaltak, törődöttek mindennapi életükben. Áraink, szolgáltatásaink, erről akárki meggyőződhet, havonta egyszer vagy kétszer elérhetők bárkinek. A nagy divatszalonok régen valóban a luxus fellegvárai voltak, de ma Dior, Balmain, Lanvin termékei, készítményei kaphatók minden áruházban, modelljeik, rajzaik, designjaik megvásárolhatók a filléres önkiszolgáló üzletekben, emléktárgyboltokban. A választékos frizura, amit nem kontárok, hanem a szakma művészei terveznek, éppúgy közkinccsé válhat, a sajtó, a televízió, a film révén, mint az iparművészek által megmintázott használati tárgyak. Minél hozzáférhetőbbek, minél népszerűbbek legyenek az alkotásai, ez volt minden időben minden művész vágya. És ma van erre lehetőség a modern technika és a modern gazdasági élet eszközeivel. Milyen hajviseletet ajánl korunk átlagos, dolgozó európai asszonyának? A rövid haj jött újra divatba, azt hiszem hosszú évekre. Alkalmazhatóbb, gyakorlatiasabb a sűrű helyváltoztatáshoz, a mai munkahelyeken. Mindenki megelégelte már a vállat verdeső, derékba lógó, hosszú sörényeket, nem is illenek a mostanában felkapott, rafinált romantikához. A rövid és a félhosszú frizura a legszerencsésebb, ha élénk, mozgalmas a vágása és szinte táncol a haj. De persze ez is egyénenként változik. Egyes típusoknak nem kell követniük a divatot, csupán elegáns hajviseletet kell kitalálni a számukra, ami kiemeli szemük, vonásaik, bőrük szépségét. Másoknak az áll jól, ha nyomban követnek minden divatot. Az igazi elegancia mindig az egyszerűség: én erre emlékeztetem elsősorban a vendégeimet. Az igazán választékos ízlésű nő erre törekszik. Tudjuk, minden korosztályban akadnak őrültek, akik a legszívesebben magukra aggatnak mindent, szőrmét, roskadásig csecsebecsét vagy ékszereket, élő karácsonyfát csinálnak magukból. De az emberek az utcán, színházban vagy társaságban mindig arra figyelnek fel, aki nem feltűnő, de szép ruhát hord, nem rikító, de ápolt, jól fésült a haja. Általában a klasszikus, tiszta vonal kerekedik felül mostanában, a fiús nő, s az egzaltált hippi ideálja után a színes, tarka, lágy, nagyon is nőies megjelenés és látvány. Önt kitüntették a jó ízlés arany serlegével. Ez azonban nem sajátítható el pusztán munkával, tanulással, külön adottság, érzék kell hozzá, különösen 50

53 ALEXANDRE ebben a sokféle stílust kedvelő-keverő korban. Adhat hozzá jó tanácsot, valamiféle receptet? Törekedni kell a természetességre, az arányosságra, az egészségre. A szépség a dolgok önmagukban való teljes egysége, összhangja. A művészet abban áll, hogy a csúfnak vagy a jelentéktelennek is megadjuk a maga karakterét, s akkor már nem rút lesz vagy szánalomraméltó, hanem sajátos és eredeti. Mi szívesen díszítjük az asszonyokat, ha valaki bálba készül és rendkívüli frizurát rendel, megértjük, hogy egyetlen estére különösképpen vonzó, más akar lenni, mint általában. De ez csak akkor indokolt, ha ilyen szándékkal eszményíti magát, egyébként az élet a hamisítást nem szereti és nem is kívánja. Elmenőben az asztalán csinos játékbabára esik a pillantásom. 0 is a modellem, mosolyodik el. Monacóban babamúzeumot létesítettek, körülbelül kétezer régi darabból álló gyűjteménnyel, még reneszánsz korabeli is akad közöttük. Olivier, a híres restaurátor kicsinosította, rendbehozta őket, én meg a fejükre tervezek stílusos, csapongó parókákat. Már vagy kétszáz rajzot el is készítettünk a munkatársaimmal. Mielőtt elsiet egy nemzetközi fodrászversenyre, amelyen húszezer külföldi kartársnak mutatja be legújabb kreációit, a kezembe nyom néhány késziilő-sziilető vázlatot s változatlan tűzzel, igazi franciás ékesszólással fogalmazza meg, a pillanatok e tünékeny művészetének ars poeticáját: A hajkorona szent dolog, ismerjük Bérénice királynő és más híres aszszonyok történetéből. Ha egy férfi szeret egy nőt, a hajába is szerelmes, és költészetet keres a női hajban. Legyen tehát olyan, hogy a férfi mindig szívesen megsimogassa, úgy nyúljon utána, akár egy csillagnak... 51

54 Baracs Dénes Párizsból nem jelentettem* Az aranybánya rabja A francia lapok világa aranybánya az újságíró azonban inkább örökké túlórára kényszerülő bányászra emlékeztet, mint a lelőhely kincseit élvező boldog tulajdonosra. Ráadásul az arany a tények, jelenségek, folyamatok kutatásának is megvannak a maga gondjai. A hajsza reggel kezdődik. Lányomat elviszem az iskolába, visszafelé pedig megvásárolom a lapokat. A sarki újságés könyvkereskedésben a tudósító hamar tekintélyre tesz szert, hiszen tíz vevővel ér fel jobbára valamennyi párizsi lapot megvásárolja, s a hét minden napján akad egy-két hetilap is, amelyet hóna alá csap. Persze elő is fizethettem volna ám nincs kínosabb, mint a mindennapos bizonytalanság. Vannak időszakok, amikor a postássztrájkok egymást követik, szinte egyetlen hónap sem akadt, amikor mindennap megérkezett volna az előfizetett újságok halma. Mi több, még a meghirdetett sztrájk is kiszámíthatatlan. A rádió bemondta a munkabeszüntetést, tehát bölcsen megvásároltam a sarkon az összes szükséges lapot mire hazaértem, ott hevertek az előfizetett példányok is, mert a mi körzetünk lapkihordói mégse sztrájkoltak. Másnap, a tapasztalatból okulva, nem vásároltam újságot addigra azonban a mozgalom átterjedt a mi körzetünkre, mégiscsak hiába vártam az előfizetett újságot. Az Humanité, a kommunista párt lapja, hogy-hogynem minden második nap lemaradt és csak délben vagy délután kézbesítették, tehát estére rendszerint két példányom is volt, mert nem várhattam meg a postást. Egy szó mint száz, a napi újságvásárlás elengedhetetlen rítusa volt párizsi éveimnek; a szemlézés pedig múlhatatlan kötelessége. Mindennapi kísértések És itt a teljes informáltság gyönyörűsége hamarosan visszájára fordult. Hamar rá kellett ébrednem: a tudósítónak, ha el akar jutni vágyainak Ittakájába, azaz híreinek megfogalmazásáig, akkor Odüsszeuszhoz hasonlóan a hajóárbochoz kell köttetnie magát és nem szabad engednie a szirének csábításainak az érdekeset nem szabad elolvasnia, csak a fontosat. Márpedig a francia sajtó kitűnő- hány ragyogóan megfogalmazott riport, szellemes elmélkedés, mély tanulmány. Az MTI tudósítói a legrafináltabb, legegyénibb módszereket alkalmazzák a sajtó áradatával való viaskodásban. A régi iskola nagyjai között, akik még gyorsírnak is, akad, aki olvasás közben puhaceruzás jeleivel már el is készíti a szemlét. Van, aki borotvapengével a kezében lapoz, és a cikket, amelyről úgy véli, szüksége lesz még rá, azonnal kinyisszantja. Ismét mások ollóval dolgoznak. Akad, aki csak filctollal húzogat alá. Bármi is legyen a metódus, a * Részlet a szerző könyvéből, amely a Gondolat Kiadónál jelenik meg. 52

55 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM tudósítói megbízatás kezdetétől a végéig tart a küzdelem. Mint amikor ár ellen i'iszol: egy pillanatra sem szabad abbahagyni, mert máris elsodor a víz. Ráadásul Párizsban jelenik meg a legjobb (mert a három legnívósabb amerikai lap szintézisét képező) amerikai újság, az International Herald Tribüné és mindennek tetejébe a napisajtó legnívósabb képviselője, a világszerte fogalmat jelentő Le Monde, ó jaj, délutáni lap. Tehát hiába nyerted meg a délelőtti csatát számtalan lemondás és önbecsapás árán, máris kezdődik a délutáni ütközet". A Monde nem egyszerűen újság; valóságos intézmény. Megengedheti magának (de megengedhetem-e én a szemeimnek?), hogy a többi lapnál jóval kisebb betűkkel töltse meg napi oldalát. Többé vagy kevésbé alapos áttanulmányozása két órát követel (követelne), és elengedhetetlen, mert mértékadó és bizonyos határok között bemérhetően tárgyilagos véleményét mindenképpen ismerned kell. Itt ugyanis elérkeztünk a tudósító igazi gondjához, amely pontosan az ellenkezője annak, amelyhez előző posztján, Pekingben hozzászokott. Nem az a baj, hogy túl kevés az anyag. Túl sok. A bőség zavara Nem egyszerűen abban az értelemben, hogy válogatni kell az események és a részletek között. Párizsban, ahol mindenkinek megvan a maga igazsága, ugyanabból a jelenségből tökéletesen ellenkező következtetéseket vonnak le rendkívül értelmes emberek és kitűnő újságok, ráadásul pedig rendszerint bebizonyítják, hogy egészen másról van szó, mint amit a profán olvasó sejthetett. Reggeli újságaim szinte hallhatóan sziszegték egymásra ellentmondó hitüket, s amikor a baloldal győzött 1981 májusában, legfeljebb a szerepek cserélődtek: az addigi hatalom magabiztos szócsövei váltak mindent vitató ellenzéki fórummá, az addigi oppozíció védte ezentúl (bár lanyhábban) a kormány igazát. A vita már a tényéknél elkezdődik, ami pedig értelmezésüket illeti, ha tíz lapot olvasol el, legalább öt eltérő magyarázat és következtetés közül válogathatsz. Ez a bőség talán csábító ám nem mindig megnyugtató. Minden reggel döntőbírónak felcsapni korántsem hálás feladat. A külföldi tudósítók szövetsége egvízben a testület múltját idéző fogadást rendezett. Az est egyik szervezője, Paul Almásy a Párizsban élő, magyar származású fotóriporter egyik pályatársunkat a másik után kérte a mikrofonhoz: meséljen arról, milyen volt az újságíró élete az ántivilágban", azaz a háború után, a negyedik köztársaságban. A visszaemlékezések nosztalgikusak voltak. Ó igen, akkor még hozzáférhetőek voltak a miniszterek, a képviselők, nem nyomtak mindenki kezébe előre elkészített sajtódossziét, az ember maga szerezte információit, a parlamenti folyosókon neki súgták a füleseket a kormány várható lemondásáról. Akkor meg lehetett buktatni a kormányt a nemzetgyűlésben, nem úgy, mint az 5. köztársaságban. Volt dolga a tudósítónak... Érdeklődve hallgattam a kollégákat, amikor váratlanul saját nevemet hallottam. Zavartan sétáltam a mikrofonhoz. Mit is mondjak? Végül is a pekingi éveimmel vontam párhuzamot. Amilyen nehéz megtalálni egy pekingi tengerikígyó-cikkben az egyetlen fontos mondatot, épp oly nehéz itt, a sok állásfoglalás csatájában kideríteni, végül is mi és miért történt. Főváros és vidék A franciáknak csak kisebb része forgatja azokat a fővárosi lapokat, amelyeknek finom elemzéseit és szellemes megállapításait naponta idéztem a budapesti publikum számára. A napilapok mintegy tízmilliós példányszámából mindössze 3 millió a fővárosi, a többi vidéki újság, amely jobbára semleges" jelmezbe öltözött, vagy nyíltan a gaullista-giscardi hatalom, illetve 1981 májusa után a konzervatív ellenzék oldalán állt. 53

56 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM A Quotidien de Paris (elemzéseivel ugyan ritkán értettem egyet, de amit mondott, ragyogóan fogalmazta meg) példányszáma 40 ezer és 80 ezer között ingadozott, a Rennes-ben megjelenő Ouest-France viszont több mint 600 ezer példányban jutott az előfizetőkhöz és kioszkokba. Az Humanité, a kommunista párt országos napilapja ezer példányban került le a rotációsokról, a Sud-Ouest, a bordeaux-i helyi lap viszont mintegy 400 ezerben. A nagy katolikus délutáni lap, a Croix 120 ezer példányban jelent meg a Midi Libre a festői Montpellier környékén csaknem 200 ezer példányban kelt el. És a mély Franciaország", ahogy mondani szokás vidéken van. Jártam párizsi redakciókban és vidéki szerkesztőségekben. Ég és föld. A Quotidien de Paris gárdáját alig találtam meg egy majdhogynem külvárosi épület második emeletén, ahol kedélyes zsúfoltságban, egymás íróasztala fölé hajolva írták munkatársai az újságot. (A lap veszteséges volt, ennyire is alig telt; voltaképpen csak a tulajdonos, a kiváló publicista, az örökké vagdalkozó és Mitterrand győzelme után dühödt ellenzékbe vonuló Philippe Tesson közlési vágyának volt szülötte finanszírozására az újságíró feleségének tulajdonában lévő napilap, a Quotidien du Médecin bőséges bevétele szolgált. Az orvosok napilapja jó üzletnek bizonyult, mivel benne hirdettek a gyógyszergyárak és az orvosok). A Matin ugyan a szocialisták előretörésével az egyik vezető napilappá nőtte ki magát, de a szerkesztőségi nagyterem lármája és kavargása ettől nem enyhült. Ezzel szemben a Sud- Ouest bordeaux-i szerkesztősége igazi, régi palotában működik, a szolid, történelmi bankházak levegőjét árasztva a maga disztingvált méltóságában. Az örökké farmernadrágban rohangáló fővárosi hírvadászok lezsersége helyett elegáns vidéki urak gyülekezete fogadta a külföldi újságírók szövetségének Párizsból érkező küldöttségét. Mi több, a barokk palotából egy folyosón a vadonatúj, ultramodern nyomdába kalauzoltak, ahol természetesen már fényszedéssel készül az újság, a délnyugat-franciaországi Aquitánia legnagyobb részének mindennapi szellemi tápláléka. Amikor pedig a montpellier-i Midi-Libre szerkesztőségét kerestem fel egyik vidéki utamon, a Szabad Dél" munkatársait a várostól mintegy tíz kilométerre épült ultramodern szerkesztőségi-nyomdai komplexumban találtam meg. Az ifjú gyakornokok elképesztő felületű, hatalmas íróasztalokon fogalmazták tudósításaikat, de hiába bocsátottak mindegyikük rendelkezésére kétszerakkora teret, mint amennyire egy fővárosi zsurnaliszta számíthat, az épület fele még így is hatalmas, üres csarnokokból állt, mintha egy másik újság számára tartalékolták volna. Rendelet 1944-ből A vidéki lapok mindegyike több újságírót, tíz-húsz munkatársat tart Párizsban, így első kézből kapják fővárosi tudósításaikat, ugyanúgy önálló módon jelentenek, kommentálnak, mint a városukba (rendszerint késve érkező) országos lapok. A sajtóértekezleteken, tájékoztatókon a kollégák java éppenséggel a francia vidéki olvasókat képviseli (még ha ők maguk rendszerint párizsi lakosok is). E lapok jelentős része olyan tőkéscsoportok ellenőrzése alatt áll, amelyek a szocialisták győzelme előtt az Elyséepalota rokonszenvét bírták. Koronázatlan királyuk, Róbert Hersant, a vichyi rezsim idején egy pétainista ifjúsági szervezetben töltött be aktív szerepet. Ezeket a fiatalkori ballépéseket azonban hamar megbocsátották a lapok szorgalmas gyűjtögetőjének, aki a mindenkori kormánypolitika oly lelkes hívének bizonyult 1981-ig. Hersant az üzlet oldaláról érkezett a lapkiadásba: először az Autó-Journal, a Bateaux, a Bonne Cuisine hetilapokat és társaikat adta ki, márpedig autókról, hajókról, konyháról írni jövedelmező vállalkozás volt. Az ugyancsak jó hasznot hozó vidéki lapok sem kerülték el figyelmét: Normandiában 54

57 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM tucatnyi helyi kiadványt szerzett meg, de birodalmát kiterjesztette Lille, Poitiers, Tarbes és más vidéki központok sajtójára is. Mindez még nem keltett nagyobb feltűnést, amikor azonban az anyagi problémákkal küszködő nagymúltú és országos konzervatív polgári lap, a Figaro fölött is megszerezte az ellenőrzést, majd a France- Soirt és az Aurore-t is sajtócsoportjához csatolta, országos lett a felzúdulás. Olyannyira, hogy még egy 1944-es, személyesen De Gaulle által szignált rendelet is előkerült, amely a sajtószabadság védelmében megtiltotta, hogy egy ember több lapot birtokoljon. Egy dolog persze a törvény, más a gyakorlat. Amikor a Figaro, majd az Aurore bútorokkal és újságírókkal együtt Hersant birtokába került, hamarosan kiszivárgott: a tranzakciókat az Elyséepalota szorgalmazta, hiszen Róbert Hersant lojalitásához nem fért semmi kétség. A hatalom felől diszkrét figyelmeztetések érkeztek: nemcsak a jobboldali Hersantnak van birtokában több újság, hanem például a baloldali Matint és a Nouvel Observateurt kiadó Claude Perdrielnek is. Nos akkor... Hersant ellen így is eljárás indult, de mindenki biztosra vette, hogy mint annyi más ügy, ez is elvész majd valahol, a bírósági folyosók végtelenjében... Közben azonban 1981 tavaszán a baloldal került kormányra Franciaországban. Azonnal szóba került az 1944-es rendelet megsértésével kapcsolatos eljárás nevezetesen a minden új kormány hivatalba lépésekor szokásos amnesztiatörvény parlamenti vitájában. Ha annak általános diszpozíciói Hersantra is érvényesek, fel kell függeszteni ellene az eljárást. Nos, a képviselők Hersant-t kivonták az amnesztiatörvény hatálya alól, tehát a bírósági procedúra folytatódott. A sajtómágnásnak, írták a lapok, választania kell az Aurore, a Figaro és a France-Soir között. Illetve... a kétségkívül kitűnő üzletember gazdasági számításainak az Aurore-ra történő alkalmazása meglepő eredménnyel járt. Hersant, aki akkor vásárolta meg a politikai színskála jobboldalán álló lapot, amikor korábbi tulajdonosa, Boussac textilkirály csődbe ment, úgy vélte, beéri a lap előfizetőivel és vásárlóival, no meg helyiségeivel: magára az újságra nincs szüksége. Eredeti manőverbe fogott: sorra-rendre elbocsátotta a lap munkatársait, szolgálatait pedig összevonta a Figaro rovataival. Előbb a külpolitikai, majd a sport, a kulturális és a belpolitikai rovat olvadt egybe, egészen addig, amíg a lapból csak a cím és a vezércikk maradt. A többit megtette a technika: az Aurore címlapjával a Figaro anyaga került az olvasók kezébe. Azaz a Figaro-t árulták l'aurore címmel is. (A pekingi kulturális forradalom idején körülbelül ennyi volt a különbség a Zsentnin Zsipao és a Kuangming Zsipao között, de ott csak ez a két lap volt forgalomban.) A műszaki forradalom és Amary lova Az újságírás itt élet-halálharc. A jövedelmezőség szükségszerű követelmény, s ha nem akad olyan főszerkesztő, mint Philippe Tesson, aki magánvagyonát öli a vállalkozásba, a bevételek csökkenésekor rögtön feltűnik egy-egy lecsapni készülő Hersant és körözni kezd az üzleti nehézségekkel küszködő sajtóvállalkozás fölött. Az Aurore, a Figaro, a France-Soir fölött éppen azért szerezhette meg az ellenőrzést a sajtómágnás, mert azok bevételei (talán a baloldal győzelmét megelőző láthatatlan, előzetes olvasói átrétegződés következményeként?) csökkentek. A legutóbbi esztendők technikai forradalma, a fényszedésre való áttérés új lehetőségeket nyitott meg de felette költségesnek bizonyult, nem beszélve a nyomdászokkal kialakult kínos konfliktusokról. A számítógép lehetővé teszi az oldal megszerkesztését, a betűtípusok kiválasztását. Szedőre nincs szükség, a tördelő is komputert kezel. Egy-egy napilap matricái négy-öt kisebb helyiségben készülnek a nyomdában voltaképpen ma már csak a rotációs az egyedüli komoly mechanikai berendezés. Több költséges és fáradságos, idő- 55

58 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM igényes művelet teljesen kimaradt a lapkészítés folyamatából. S akinek nincs pénze erre az átállásra, előbbutóbb kimarad a lapkészítők köziil. Modernizálás a Monde-nál Róbert Hersant aduja éppen a korszerűsítés volt: először ő továbbította a Figaro egész oldalait a vidéki városokba fotoelektromos eljárással, és ezzel arra kényszerítette az összes fővárosi lapot, hogy próbálják meg utánozni, ha tartani akarják a versenyt. A Figarót mindenütt már kora reggel kapni lehetett, hiszen nem vonat vagy repülő vitte a fővárosból, hanem a helyszínen nyomták. A Matin és az Humanité követte természetesen jelentős befektetések árán. A Monde, amelynek féltve őrzött függetlenségét az biztosítja, hogy az újságírók tulajdonában van és így saját kollektívája határozhatja meg állásfoglalását, ebben a korszerűsítési versenyben kissé lemaradt. A nyolcvanas évek elején még csak az előkészületeknél tartott és a Rue des Italiens régi palotáját elfoglaló szerkesztőség számára a technikai forradalom olyan súlyos kihívást jelentett, hogy közvetlen befolyást gyakorolt az igazgató megválasztására is. A papír nélküli újság egyelőre még nem időszerű, de erre a perspektívára is gondolnunk kell mondotta Jacques Decornoy helyettes főszerkesztő. Fel kell készülnünk arra, hogy a lap anyagát képesek legyünk televíziós képernyőn is továbbítani a fogyasztókhoz. Vagy itt van például a dokumentáció kérdése. A Monde egyik erősségét éppen ez a háttér jelenti, számítógépes rendszerbe állítása azonban igen nagy összegbe kerül. Ezt a lap egyedül nehezen képes előteremteni viszont amennyiben egy kollektív megoldás keretében az anyagot más lapok vagy felhasználók is igénybe vehetik, akkor a konkurrencia erősödik töprengett Decornoy. Egy kacsának nem kell reklám A publicité" lételeme a francia sajtónak : a bevételek fele vagy nagyobb része nem az eladott lapszámokból ered, hanem a hirdetésekből. (A kettő persze összefügg: minél nagyobb a példányszám, annál szívesebben fordulnak a laphoz a hirdetők, minél kisebb, annál nehezebb igényt tartani a reklámozó cégek pénzére). A Monde természetesen mindenképpen számíthat azokra a hirdetőkre, akik a lap olvasóit képező közhivatalnokokhoz, diákokhoz, értelmiségiekhez kívánnak szólni. Az sem véletlen, hogy az Humanité hasábjain elsősorban olcsóbb autótípusokat reklámoznak, a Figaróban viszont gyakoribb a luxuscikkek kínálata. Ezen az evidencián túlmenően azonban a reklám óriási összegeket képvisel, és korántsem mindegy, hogy melyik lapot választják a hirdetők. A reklámpénzek iránya így meghatározza egy-egy lap pénzügyi egészségét. Az Humanité például, amelyet érthetően kevésbé kedvel a nagytőke, jóval kisebb hirdetési jövedelemmel rendelkezik, mint vetélytársai (ez a tétel alig éri el a bevétel egytizedét). A hiányt a lap évente megrendezett ünnepének bevételei és a párttagság soraiban rendezett gyűjtések pótolják. A hétszázezer kommunista energiájának jelentős részét köti le a pártsajtó terjesztése, fenntartása, támogatása. A napilapok sorában egyetlen akadt, amely a fogyasztói társadalom" elleni tiltakozásként egészen 1981-ig (amikoris beadta derekát) lemondott a reklámbevételekről: a balos Libération". A lap, amely 1968 májusának lázadó-anarchista, mindent kétségbevonó örökségét kívánta képviselni és bevallottan a marginálisokhoz", a fiatalokhoz, a börtönök rabjaihoz, a társadalom peremén elhelyezkedő rétegekhez próbált szólni, ingyen közölte a pénztelen fiatalok, vagy éppen a fegyencek, homoszexuálisok üzeneteit, egy időben Sandwich" néven szombatonként mellékletbe gyűjtve össze azokat. A szendvics" öt-tíz soros üzenetei 56

59 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM különös világba, különös sorsokhoz kalauzoltak. A hetilapok közül a francia sajtó egyik legkülönösebb szerzete, a Le Canard Enchainé" utasította vissza a hirdetéseket. A Leláncolt Kacsa" a maga nemében egyedülálló intézmény; nemcsak a francia sajtóban, valószínűleg a világsajtóban sincs párja. Szatirikus lap, de komoly, politikai tényező is. A szatíra nem pusztán humor: Roger Fressoz lapigazgató és társai sok évtizedes hagyományt folytatnak szerkesztőségükben, amelyet hiába próbált meg lehallgatókészülékekkel kibélelni a hatalom. A különös cím története jól jellemzi a heti nyolc lepedőoldalon megjelenő kiadvány szellemét. A Canard, a Kacsa a francia sajtózsargonban kettős értelmet hordoz: egyrészt egyszerűen újságot jelent, másrészt ez nálunk is közkeletű álhírt, híresztelést. Amikor 1915-ben Maurice Maréchal megalapította a lapot, a címben egy másik újság, Clemenceau l'homme Libre (Szabad ember) című lapjának névváltozására utalt. Az akkori ellenzéki l'homme Libre sűrűn bírálta a vezérkart, a hadvezetést, s ezért gyakran hagyott fehér foltokat oldalain a cenzúra ollója. Addig-addig, míg Clemenceau gúnyból l'homme Enchainé" címmel jelentette meg újságját, ami leláncolt embert" jelent. A történethez tartozik, hogy 1917-ben Clemenceau miniszterelnök lett és természetesen az első kérdés, amelyet nekiszegeztek, az volt: vajon szabad emberként" eltörli-e a cenzúrát. Önök hülyének néznek engem" felelt rögtön az új kormányfő. A Canard specialitását a kormányzati intimitások képezik: a hivatalos beszédek nem érdeklik, de előszeretettel idézi a minisztertanácsi üléseken vagy kabinet-folyosókon elhangzó megjegyzéseket. Kacsamocsár nevű pletykarovata (amely De Gaulle idején Az udvar" címen jelent meg, a tábornokot egyfajta királynak ábrázolva) hétről hétre a párizsi tudósítók nélkülözhetetlen olvasmánya volt, kiegészítette a hivatalos nyilatkozatok, kommentárok nyomán kialakult képet. Érthető, hogy ezeket a kiszivárgásokat" egyetlen kormány sem szerette. Híres történet: De Gaulle tábornok az egyik minisztertanácsi ülésen dühösen kijelentette: Véget kell vetni annak, hogy A Leláncolt Kacsa mindig belső részleteket közöl arról, ami a kormány tanácskozásán elhangzik". Az elnök bizalmasnak szánt utasításáról egyetlen lap számolt be: A Leláncolt Kacsa... A hatalom mindent megpróbált, hogy felderítse, kik informálják a Canard redaktorait. Roger Fressoz, a lap szemüveges, ötvenes éveiben járó főszerkesztője, akit vendégül láttunk a külföldi tudósítók klubjában, elnézően mosolygott, amikor erről kérdeztük. Hogy kitől kapjuk híreinket? Mindenkitől, akinek érdekében áll, hogy amit mi kinyomtatunk, megjelenjen. Mondanom sem kell, hogy nem a szerkesztőségi szobában fogadjuk őket, s nem telefonon beszélünk dolgokról. bizalmas Amikor a szerkesztőség új helyiségbe költözött 1973 decemberében, Escaronak, a lap munkatársának egy este feltűnt, hogy fény szivárog ki a még átadás előtt álló irodákból. Felsietett, és a kémelhárítás szerelőnek öltözött munkatársait találta az irodákban: egy lehallgató készülék beszerelésén ügyködtek. A Canard azonnal pert indított, ám a bírósági eljárás öt éve sem tette lehetővé a felelősök elítélését és végül az eljárás megszüntetésével ért véget. A bíró arra hivatkozott, hogy nem lehetett kideríteni az igazságot, mivel a becitált tanúk, LZi8lZÍ cl rajtakapott elhárítok feletteseik utasítására nem voltak hajlandók megjelenni a bíróság előtt. Mondanom sem kell: a bírósági eljárás minden szakasza számtalan alkalmat nyújtott a Kacsa számára, hogy az igazságszolgáltatás és az államapparátus visszásságait csipdesse. A Leláncolt Kacsa gyakran publikált olyan leleplezéseket, amelyek komoly politikai következményekkel jár- 57

60 PÁRIZSBÓL NEM JELENTETTEM tak. Hasábjain jelent meg Chaban- Delmas miniszterelnök adólapja, amelyből kitűnt, hogy a tehetős politikus egy fillér jövedelemadót sem fizet. Az ügy, bár Chaban nem követett el adócsalást, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a miniszterelnök később távozni kényszerült. A Bokassa volt közép-afrikai vezető által bőkezűen Giscard d'estaingnek ajándékozott gyémántokról szóló bizonyítékok szintén a Canard leleplezéseként láttak napvilágot és valószínűleg szerepük volt abban, hogy Giscard vereséget szenvedett az elnökválasztásokon. (Igaz, legalább ilyen fontos volt, hogy a tekintélyes Monde nagy terjedelemben foglalkozott ezekkel a leleplezésekkel, azok nem maradtak a Kacsa mégiscsak periferikus mocsarában".) A Canard azonban, noha a gaule-izmus és a giscardizmus megalkuvás nélküli ellenfele volt, a baloldalt sem kímélte, a szocialista kormány hatalomrajutásakor sem vált kormánypártivá: az örök ellenzékiség jellegzetesen francia (valóban csak francia?) magatartását képviselte, továbbra is a politikai konyha homályos zugaiban mesterkedők lábába csípett. Párizsi éveim alatt számos izgalmas leleplezést olvastam az újságok hasábjain. Rengeteg botrány robbant ki... egy sem ért véget. A skandalumok mindig csak elkezdődtek, egy ideig táplálták a sajtót, majd lassan elhalványultak, senki sem beszélt többé róluk. Watergate egyikből sem lett. A Canard hiába csipdesi a polgári társadalom lelkiismereteként ezt a világot, hiába hápog ki mindent tiszteletlenül egy kacsa nem csinál tavaszt. Forradalmat sem. ABSTRACT: The world of French papers is a goldmine however, the journalist is rather like a miner always working honra and hours overtiine than a happy owner of the treasures. And the exploration of these treasures the facts, phenoinena and processes is not without troubles either. 58

61 ESZMECSERE Profil kerestetik A világ különböző tájairól érkező beszámolók szerint mindenütt erősödnek a regionális tömegkommunikáció állásai. Elég itt arra utalnunk, hogy körkérdésünkre adott válaszában (1.: folyóiratunk első részében) a megkérdezett külföldi kutatók jó része is ezt a jelenséget tartotta legfontosabbnak országa tömegkommunikációs rendszerének fejlődésében. Bényei Józsefnek, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztőjének írása nyomán mi is vitát indítottunk. A vidéki" újságírói munka gondjairól, lehetőségeiről, távlatairól a vitát tovább folytatjuk. Katanics Sándor Miről és hogyan? A vidéki sajtó helyzetét is csak történeti fejlődésében és a jelenlegi igények és teljesítmények összevetésével lehet eredményesen vizsgálni. A vitaindító nem ezt az utat követi, ami ebben az esetben talán nem is hiba, mivel a jelenlegi állapotról kíván valamiféle diagnózist adni, ez pedig lehetővé teheti a kibontakozást. Végső soron tehát a célt szolgálja, jobbá teheti a tájékoztatás egyik területét, alkalmasabbá politikai céljaink szolgálatára. Bényei megközelítése mellett még számos más okfejtés lehetséges. Szükségesnek is tűnik, hogy minél szélesebb alapról vizsgálódjunk, hogy a maga fejlődésével a sajtó is eredményesebben tudja segíteni a társadalom haladását, a szocializmus építését. Igények két oldalról Van-e igény megyei vagy helyi lapra? tehető fel az alapvető kérdés. A válasz megfogalmazható a társadalom és a politika szemszögéből is. A mai magyar társadalom minden rétegében nemcsak a világ és az ország eseményei iránt nyilvánul meg az érdeklődés természetesen különböző mértékben és irányban, hanem szűkebb pátriája iránt is. Bizonyos dolgokban talán még élénkebb és fokozottabb is a kíváncsiság saját lakóhelye információi iránt. A város vagy a falu fejlődését, ellátását, eseményeit közvetlenebbül érzékelik az emberek saját életükben, mint a tőlük távolabb eső dolgokat. A jelenlegi sajtóstruktúra pont ezekre a válaszokra tud kevésbé vállalkozni. Az eseti helyszíni tudósítások vagy elemző írások nem tudják folyamatosan kielégíteni az igényeket. Az üzemi lapoknak is több a korlátja, mint a lehetősége. Nincs más hátra, mint a lakóhely információs gondjait valamilyen helyi orgánum (sajtó) létrehozásával megszüntetni. Mindez azonban olyan szakmai, technikai és pénzügyi nehézségekbe ütközik, amelyek ezt jelenleg a kisebb talán még a közepes nagyságú városok részére megoldhatatlanná teszik. Marad tehát a társadalmi igények kielégítésének részleges és esetleges formája, a megyei lap. Bényei József fejtegetésében a szerkesztés gondjaira igyekszik választ adni. Előkelő helyre teszi felméréseik alapján azt, hogy az olvasók többsége a társadalom negatív jelenségeiről kíván 59

62 PROFIL KERESTETIK olvasni. Ennek nehézségére is utal, amikor a különböző érdekekkel való ütközésről és az újságíró visszavonulásáról ír. Korántsem kívánom tagadni az általa írtak létezését és azt sem, hogy az olvasók ilyen irányú érdeklődése jelentős. Egy dolog azonban itt azt hiszem nem pontosan úgy valósul meg, ahogy a vezető párt és az egész nép érdeke kívánja. A sajtó feladata az, hogy a közélet tisztaságát védve találja meg azt a megoldást, amelyik a nevelés minden tényezőjét figyelembe véve tanít, sőt embert formál. Ehhez hozzáértő felelősség kell. A társadalom figyelme természetesen nem szűkíthető le a problémás írások" iránti igényre. A különböző rétegek érdeklődése igen széles spektrumban jelentkezik. A sajtónak törekedni kell ezek kielégítésére úgy, hogy mindenki találkozzék a maga érdeklődésének megfelelő írásokkal. Amíg a társadalom igényének kielégítésénél fontosabb az, hogy a lap miről írjon, addig a politika oldaláról fontosabbnak tartom azt, hogy hogyan írjon. A lapnak a különböző ügyekben állást kell foglalnia. Ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy pártosnak" kell lennie. Itt nem elég csak a hit, az elkötelezettség, a szakmai tudás és műveltség mellett elengedhetetlen a politikai marxista, leninista elméletekben való jártasság, műveltség is. A politika érdeke is, hogy ami rossz irányban hat a társadalom fejlődésére például a tömegek felháborodásával találkozik lelepleződjék és végül megszűnjék. Természetes, hogy minden visszaélés, korrupció ellen fel kell lépni, küzdeni kell ellene. Az eredményes küzdelem feltétele azonban az, hogy a sajtó ne csak a jelenségről szóljon, hanem tárja fel azok okait, összefüggéseit, és az ellene való harc sikeres módszereit. Az is fontos, hogy az egyediből vagy esetlegesből ne csináljon jellemzőt vagy általánost. Emiatt is teremtődik néha feszültség a politikai akarat és az újságírói törekvések között. Azt sem tagadhatjuk, hogy akad rövidlátó politikai vezető, aki a területén keletkező anomáliák elhallgattatásával igyekszik azokat meg nem történtté tenni. A politika olyan igényt is támaszt az újságírással szemben, hogy inkább a követendő példákat népszerűsítve neveljen és serkentsen cselekvésre. Ez a követelmény az újságírás számára nem vonzó, sokan úgy fogalmaznak, hogy ez a tömegeket nem érdekli. Valóban nem érdekli, ha a példaadás ízét elrontja a sematizmus és a formalizmus (sajnos jelenleg ez az uralkodó). Az újságírás nehezen tud megbirkózni ezzel a feladattal. Be kell látni, hogy itt nem eseti jelenségről, hanem hibás szemléletről van szó. Véleményem szerint nem a téma az, ami az olvasónak nem kell, hanem ahogyan előadják. A pozitív hős, avagy a pozitív folyamatok, jelenségek érdekessé és vonzóvá tétele a legalaposabb írói hozzáértést, azonosulást igényli. Úgy látom, hogy az azonosulással többször van probléma, mint az írói hozzáértéssel. A félreértés elkerüléséért nem a szocializmus építésével való azonosulás hiányára gondolok, hanem arra, hogy az újságírás részéről kevés a pozitív helyzet- és személyi ismeret, kevés időt töltenek el ott, ahol a dolgok történnek, kevés az élményszerű tapasztalatuk. Ezért legtöbbször egy-egy vezető által kínált témát fogadnak el, vagy olyat, amit rájuk kényszerítenek. Nyilván, hogy ebből semmi jó nem születhet. Az ilyen írás senkinek sem kell. A politika azt kívánja a sajtótól, hogy agitatív erővel, a meggyőzés eszközével nyerje meg az olvasókat. Űgy hiszem, hogy minden írás akkor vizsgázik, amikor az olvasó azonosul, vagy szembe helyezkedik vele, amikor az olvasóból érzelmeket vált ki, netán megnyilatkozásra is készteti. Fontos, hogy egy-egy írás ne csak az azonosulás statikus állapotát teremtse meg, hanem továbbgondolkodásra is serkentsen. Ezeket az eredményeket csak a meggyőző erő képes elérni. Mindezzel azt kívánom kifejezni, hogy nem tartom elegendőnek a mesterségbeli tudást, annál többre van szükség: politikai, eszmei azonosulásra. Természetesen ebben is kétoldalú a felelős- 60

63 PROFIL KERESTETIK. ség, nemcsak az újságírás, hanem a politikai vezetés is felelős azért, hogy az irányításával dolgozó sajtó milyen felkészültséggel, érzelmi telítettséggel, kedvvel végzi munkáját. Arra a kérdésre, hogy van-e igény helyi pld. városi lapra, egyértelmű igennel lehet válaszolni. Hogy van-e lehetőség a megteremtésére? erre már összetettebb a válasz. A megyei lapok is sok gonddal, nehézségekkel küszködve, váltakozó sikerrel felelnek meg a kívánalmaknak. Úgy látom, hogy lakóhelyi vonatkozásban jelenleg nincs lehetőség arra, hogy önálló napi-, esetleg hetilap is életképes lehessen. Milyen legyen az újságíró? Másik nagyon fontos kérdés, hogy kik csinálják a sajtót. Kérdezhetném úgv is, milyen legyen ma és nálunk az újságíró, a szerkesztő? Meghatározónak tartom, hogy alapvető emberi tulajdonságait tekintve dinamikus, jó megjelenésű legyen, határozott tulajdonságokkal rendelkezzék. Gyorsan és helyesen tudja felismerni az összefüggéseket, megnyerően tudjon társadalmi és egyéni kapcsolatokat teremteni, korrekt legyen és találékony. Ezek a tulajdonságok fejleszthetők, és magas színvonalra emelhetők a szakma gyakorlása közben is. Ezekkel együtt ki kell fejleszteni olyan fontos emberi tulajdonságokat, amelyek nélkül nem boldogulhat. Első helyre teszem az erkölcsi intellektust, amely sok egyéb ismeret és tulajdonság eredőjeként alakul ki, de készség nélkül csak féloldalas marad. Értem ezen, hogy nehezen boldogul a jelenségek megítélésében, azok minősítésénél és rangsorolásánál az, akinek nem eléggé megalapozott az erkölcsi nézete. Másik nagyon fontos követelmény a műveltség, ezen belül is az általános műveltség. Ügy látom, teljességre való törekvés lehetetlen valamiféle ma is elfogadható polihisztori műveltség nélkül. Itt nem a mindenhez értő" dilettánsra gondolok, hanein nagv olvasottságú, tájékozottságú emberre, aki ismeri a különböző tudományok alapvető megállapításait, ítéletalkotásra is képes anélkül, hogy alkalmas lenne szakmai mélységű tevékenységre. Mindez nem is az alapképzés során szerezhető meg bár ott kell lerakni a fundamentumot, hanem az élet során, munkavégzés közben, állandó önképzéssel. A műveltséghez sorolom a politikai műveltséget is, amiről az előzőekben már írtam. Itt csak megerősíteni tudom, hogy nem tartom elegendőnek, ha egy szerkesztő csak érzi annak helyességét, időszerűségét, fontosságát, amit cselekszik, tudnia is kell, hogy mit miért tesz, mit miért ír. Hasonlóan fontosnak tartom a szakmai műveltséget. Alapvető követelmény, hogy az illető tudjon írni. Ez természetesnek tűnik, bár az már korántsem mindegy, hogyan ír. A legtöbb ember eljuthat valameddig ebben a szakmában is. Azután már a képesség és a szorgalom a döntő. Két véglet Mindezek után csatlakozom Bényei Józsefhez a személyi feltételek dilemmájában. Tapasztalatom szerint a vidéki (megyei) szerkesztőségek jelenlegi személyi összetételét két szélsőség jellemzi. (Lehet, hogy az országos lapoknál is hasonló a helyzet.) Az egyik oldalon van a nyugdíj közelében vagy közvetlen az előtt állók csoportja, akik tisztelet a kivételnek elfogadva a korábbi feszített követelményekből következő nehézségek minden máig tartó hatását, alig tudnak megfelelni a változó társadalmi és politikai követelményeknek. Mindehhez társul a természetes elfáradás. ksajnálatos, ha ezt a szerkesztőség vezetői nem látják be, és olyan megbízásokkal terhelik tisztességben megöregedett munkatársaikat, amelyekkel esetenként nevetségessé vagy szánalmassá válnak. Előfordul, hogy az olvasók viszolygását kiváltó kioktatásokat" bízzák rájuk, a mundér" esetlen védelmét, ezzel is siettetve a szembekerülést önmagukkal is. 61

64 PROFIL KERESTETIK. A másik csoport az előző vészhelyzet felismeréséből eredően a viszonylag gyors fiatalítás következménye. Ez önmagában veszélyes, mert a gyors megoldás rontja a sokoldalú kiválasztás esélyeit. A jó alapképzettségű, de a politikában és a szakmában alig jártas vagy járatlan fiatalok nem ritkán szembekerülnek az előbb említett korosztállyal. A két csoport bemutatásánál a szélsőségekre helyeztem a hangsúlyt. A szerkesztőség érett vezetése ezeket az anomáliákat képes tompítani, enyhíteni, de akkor is hiányzik az a középosztály, amely képes lenne ezeket a feszültségeket többé-kevésbé automatikusan levezetni. Egyetértek Bényei Józseffel abban, hogy ennek több oka van: munkahelyi követelmények, kereseti lehetőségek, társadalmi megbecsülés stb. A pálya jelenlegi vonzása nem olyan, hogy csalogatná az ambiciózus fiatal tehetségeket. Mindezek után újólag felvethető a kérdés, kellenek-e helyi lapok? Egyértelmű a válaszom: kellenek, jó lapok kellenének, amelyek megfelelnek a mai igényeknek. Ennek azonban sok akadálya van, és ezek a megyei lapok helyzetét nehézzé, a lakóhelyi lapok indítását lehetetlenné teszik. Véleményem, hogy sok felesleges akár országos sajtóorgánum megszüntetésével javítható lenne a helyzet. Az anyagi és technikai gondokon túl a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy olyan munkafeltételek teremtődjenek a szerkesztőségekben, amelyek az újságírást a vonzó pályák közé sorolják, és lehetővé teszik a legalkalmasabbak kiválasztását és nevelését. Bedő Nándor A helyünk kerestetik... Egy párttitkár kínjaiból Ha már akadt egy tiszteletre méltóan bátor ember, aki hozzáfogott lefejteni kelevényeinkről a majdnem mindent beborító géztekercset, a tisztesség azt diktálja, segítsünk neki ebben a szükségszerűen fájdalmat okozó munkában. Annál könnyebben tehetjük ezt meg, mert alig hihető, hogy a témát közelről ismerők között akad, aki nem értene egyet a Bényei József által sorolt gondok aránytalanul nagy többségével. Magam hat esztendeje feszengek a Csongrád megyei Hírlap szerkesztőségének társadalmi alapon betöltött párttitkári székében. Ez idő alatt sok mindent megéltem, közben pedig tettem a dolgomat, amiért fizetnek. írok és írok, jól-rosszul, fölváltva. Most pedig megkísérelek né- hány, általam utolsónak vélt gézréteget leszakítani legfájdalmasabb sebeinkről. Mindenható méterrúd Valamikor a hatvanas években valakik valahol kitalálták: ezentúl normában dolgoznak majd a megyei szerkesztőségek munkatársai. Különböző akkordrendszereket agyaltak ki nyilvánvalóan jó szándékú hiszen bérhelyzetünkön segíteni igyekvő emberek, akik azonban fényévnyi távolságra éltek a hétköznapi újságírástól. Találmányuk mégis elterjedt, mint hóolvadáskor az,,a 2". Talán megér egy eszmefuttatást, szerintem miért. 62

65 PROFIL KERESTETIK. A húszhasábnyi követelmény ez ugyan valami szóródást mutat szerkesztőségenként állítólag objektiválja az újságírói munkát. Rátehető a centiméter az újsághasábra, és ezzel máris értékeltük a munkát. Könnyű elosztani a mozgóbért, sőt, miután a teljesítmény éves viszonylatban is halmozódik, a fizetésemelésnél is hűvös, józan számokra hivatkozva adható kisebb-nagyobb összeg X-nek, Y-nak, Z-nek. Hol itt a baj? Csak ott, hogy a szerkesztőségi méterrudat máig sem ruházta föl senki az információs, a politikai, az esztétikai értékeket összehasonlító képességgel. Így aztán mindenhatóvá nőtt tudatlanságában teljesen azonos értékűnek minősíti a legnagyobb mértékben különböző újságírói teljesítményeket. A valamilyen rendezvényre szóló meghívó lemásolását a később ott elhangzottak értékelésével; a testületi ülésen készült jegyzőkönyv utólagos j,megzenésítését" egy vállalat gyártmányszerkezet-korszerűsítésének elemzésével; a területi futballbajnokságért folyt mérkőzésen lőtt gól fontosságának ecsetelését a valamelyik pártszervezetben végzett nevelőmunka módszereinek fölmutatásával. És ez a groteszk fölsorolás folytatható, annak a veszélynek a valódi fölmeriilése nélkül, hogy az ember lebecsülné a minden napilap számára tényleg szükséges, nagyon is sokféle téma, műfaj, újságírói teljesítmény bármelyikét. Lehetne mindezt másként is értékelni? Még kitalálni sem kell hogyan, elég ha tudjuk, a magyar sajtó története azokat a szerkesztőket tartja számon, akik egy olvasásra tudták, s merték mondani: önnek ennyit fizetek soronként, önnek meg emennyit. Ha tetszik, itt hagyják a kéziratukat, ha nem, máshová viszik. Az ilyen fölkészültséggel, határozottsággal megáldott szerkesztőknek köszönhető, hogy a vidéki magyar hírlapírás saját munkatársának tudta szakmánk seregnyi kiválóságát. Tévedés ne essék! Nem arról papolok itt, hogy térjünk vissza a zsebből fizető szerkesztőkhöz. (Habár semmiféle ellentmondást nem tudok fölfedezni a kommunista újságírás és eközött!) De arról igenis beszélek, hogy a centiméterrendszer antagonisztikus ellentmondásban van az újságírás lényegével. Mert akárki akárhol hiszi is, hogy a vidéken élő zsurnaliszta nem gondolkodó lény, azért szabad idejében néha megmozgatja agya kerekeit. S ha a tekervényekbe minduntalan azt táplálja még a szűk környezet is, hogy nem annyira jól, inkább sokat érdemes írnia, akkor előbb-utóbb engedni fog a csábításnak. Ha csak nem szorult bele valamiféle messiás-büszkeség, okvetlenül beáll kezdetben a huszonöt, majd a harminc hasábot írók táborába, mert azokra süt a nap, az elismerést rendre ők kapják. Szívetekre a kezeteket, tisztelt főszerkesztő barátaim, s esküdjetek meg: még sohasem volt lelkiismeret-furdalásotok emiatt. Mi történt?" 40 centi... A szakmába belopott méterrendszer legrosszabb következményének azt tartom, hogy deformálja, lelkileg, politikailag, közérzetileg, világszemléletében megnyomorítja a vidéki szerkesztőségekben pályájukat kezdő, immár harmadik újságíró-generáció tagjait. És ez garantálja ennek a torzulásnak a továbbélését, mert a közénk kerülő okos, szép hittel, tenniakarással fölvértezett gyerekek jószerint már az első szerkesztőségi értekezleten azt hallják, ki mennyit írt az általuk éberen figyelt, tekintélyes újságírók közül. Ha ráadásul elég felelőtlen rovatvezetőre bízták a gyakornok nevelését, akkor még naponta kapja is a biztatást; többet, kisbarátom, többet! Szegény gyerekek még alig szagolták meg a nyomdafestéket, máris futnak. Nem, sajnos nem a Ruffy Péter-i,,Á foszt csévá" után, hanem a centiméterért! Jól teszitek, gyerekek. Hiszen az újságírás létalapját jelentő Mi történt "-re nem nektek kell válaszolnotok... És tartok tőle, hogy ebben a tekintetben távolról sincs akkora különbség a megyei lapoknál pályájukat kezdő, meg a központi lapokhoz kerii- 63

66 PROFIL KERESTETIK. lő egyáltalán miért lehet ott kezdeni? fiatalok között, mint amekkorát a szakmai közhit oly naivul föltételez. Miként a gyakorlati újságírásban, a szerkesztői munkában sem lehetett igazán profi az ember, aki kitalálta, hogy a megyei lapok vezetői főszerkesztő, helyettes, olvasó- és tördelőszerkesztők alapbérük 40 százalékát kereshetik meg írással saját lapjuknál. Egyszer, csak egyszer nézzünk szembe tisztességesen ezzel a témával, mindennapi következményeivel! Annál inkább kötelességünk ez, mert bizonyosra vehetően a megyei szerkesztőségek egyik belső etikai kérdésévé nőtt ez a gond napjainkra. Ügy vélem, a megyei lapok szerkesztőségeiben valamikor párttitkárnak választottak között aligha akad, akinek még sohasem szegezték a mellének szűkebb-tágabb társaságban, klubbeli beszélgetés közben ezt a kérdést: ugyan, meséld már el töviről hegyire, miként is megy ez a mozgóbérdolog? Én általában minden második fizetésnél megkapom ezt, s bár hallatán olykor fölkiáltok: na, megyek biliárdozni! azért évente egyszer-kétszer ottmaradok a társaságban, és elmesélem a dolgot; Ugy nagjjából minden megyei lapnál egyforma a havonként felosztható összeg, valahol ezer forint között mozog. Ebből kell futnia az írásra nem kötelezettek főszerkesztő, helyettes, olvasó- és tördelőszerkesztők írásaira; arra a bizonyos 40 százalékra. Következésképpen: mivel indul a szerkesztőségi bértömeg mintegy 10 százalékát jelentő mozgóbér elosztása? Először is van a főszerkesztő és a helyettes. Kettejük alapbére úgy tizenhatezer. Szolid változat, ha az általuk írt cikkek értéke nem haladja meg az ötezer forintot. Ez ugye lejön az összesből. Mennyit írnak az olvasóés tördelőszerkesztők? Laponként változik, de átlagosnak mondható, hogy személyenként ezer forint jogos nekik: ez újabb négyezer. Hat vezető, és elfogyott a mozgóbér fele. Mondjuk tízezer maradt. Ez már osztható a huszonnyolc írásra kötelezett, gyalogos újságíró között. Perdül a méterrúd, mérjük meg, ki mennyit írt az adott hónapban. Aki negyven hasábot produkált, annak ugye mégsem lehet pár száz forinttal kiszúrni a szemét. Kap 1500 ; at. És így tovább. Lefelé. Amíg jut. Am amint elfogy a pénz, egyfajta visszaszámlálás következik. Az írásra kötelezetteknek kicsit kevesebbet adunk a túlteljesítésért, mondjuk nem nyolcvan, csak hatvan forintot hasábonként. így döntünk demokratikus vitában: szavaz a főszerkesztő, a helyettes, a szakszervezeti titkár, meg az erre az alkalomra fölkért munkatárs. A párttitkár, ha van esze, már régen nem megy oda. Hiszen biliárdozás közben már ezerszer végiggondolta, mi a nagy buktatója ennek a látszólag rendkívül demokratikus, mindenféle véleményt tartalmazó elosztási rendszernek. Differenciálunk székek szerint Az osztás-szorzás végeredménye formális vagy informális úton válik ismertté a szerkesztőségben. Megtudja mindenki, hogy a kezéből kiadott írásra tiszteletre méltóan igényes, ezért elég gyakran gondolatgazdag elemzéseket szikár stílusban készítő műkritikus, a népgazdasági érdekeket mindenek fölött tisztelő és hangoztató gazdasági újságíró, a falvakat megszállottként járó riporter, a pártmunkában másutt is alkalmazható módszereket föl- és fölvillantó munkatárs, a rendőrségi jelentéseket hírré fogalmazó tudósító meg az értekezletek jegyzőkönyvét bámulatos szolgaisággal és kritikátlansággal másoló kolléga ugyanazt a hatvan, legjobb esetben száz forintot kapta minden túlteljesítésnek számító hasábért. (A szabadságolás még eszmei hasábokat is produkál, olyanokat, amiket soha senki meg nem írt, de írt volna, ha éppen nem pihen!) Ezzel szemben áll a tény: az olvasóés tördelőszerkesztők minimálisan 150 forintot kapnak hasábonként; a főszerkesztő és a helyettese pedig kettő- 64

67 PROFIL KERESTETIK. százhatvanat. Mármost csak olvasnia kell az embernek a megyei lapokat, és tudja: a nem írásra kötelezettek általában nem riportot, nem elemzést, egyszóval nem az életből önmaguk által merített anyagokat írnak. Erre egyszerűen nincs, nem lehet idejük, ha munkájukra szükség van. Hanem akkor mit írnak? Tessék kiválogatni a megyei lapokból! Ötven fillér ellen ötezer forintos fogadást ajánlok annak, aki úgy találja, s bizonyítja, hogy a valóban fontos társadalompolitikai kérdéseket érintő, önálló véleményt tartalmazó publicisztikákat, riportokat, tárcákat, kommentárokat és gloszszákat következetesen a nem írásra kötelezett vezetők írják a megyei lapokban. Ki lesz a példaként követendő újságíró a megyei lapoknál dolgozó fiatalok szemében? Az egyharmad pénzért kötelességét túlteljesítő? Sok helyről érkeznek kezdők a vidéki szerkesztőségekbe, de gyógyintézetből engedély nélkül távozottról még soha nem hallottam... Ha nem elég világos az álláspontom, ismétlem: ezt a helyzetet nem a vidéki lapoknál dolgozó főszerkesztők találták ki. Ok csupán levonták a következtetést a meghonosodott, mélyen etikátlan, gyökereiben hibás érdekeltségi rendszerből, így aztán nem minden erejüket, tudásukat, politikai tapasztaltságukat, vezetői képességüket fordítják a rájuk bízott lap szerkesztésére, okos menedzselésére, koncepciózussá tételére, a közvélemény tudatos formálására, hanem annak egy megspórolt hányadával írnak. Nyilvánvaló, hogy nem hasábonként hatvan-száz forintért, hiszen akkor a 40 százalékos mozgóbérért 40 hasábnál is többet kellene írniuk! Nem lenne célszerű ezen végre változtatni? Nem kell hozzá, csak annyi, hogy valaki vállalja föl: negyedévenként, vagy évenként kétszer határozott véleményt mond a megyei, meg a hasonló státusú városi lapokról, és annak alapján megkapják a vezetők a 40 százalékos mozgóbér szerkesztéssel megérdemelt hányadát. Mélységesen hiszem, hogy előbb-utóbb talál a szakma vagy az irányítását kötelességszerűen végző szervezetek valamelyike kellő megoldást a dilemmára. A fáradságot mindenképpen megéri e munka, hiszen egyikünknek sem mindegy, milyen légkörű szerkesztőségek készítik a 19 megyei, meg a négy városi lap naponta 1,2 millió példányát. Kényelmetlen, de ülnünk kell A szerkesztőségi párttitkárok megemlítendő kínjai közé tartozik a pártépítés is. Minden megyében városi a megyeszékhelyi pártbizottsághoz tartoznak a szerkesztőségi alapszervezetek. Ebből az következik, hogy tartaniuk kell a felvételi keretszámokat. így aztán egyegy újságíró akkor lesz párttag, ha vele egyidőben felvettek a városban két munkást, különben fölborul a kétharmados arány. Lemosolyogni, lesöpörni lehet ezt is. Észérvekkel magyarázni kicsit nehezebb... Mindenki tudja, sőt természetesnek tartja, hogy Magyarországon minden munkaszervezetben meg szokták kérdezni az ott dolgozó párt vezetőséget, valahányszor az egész kollektívát érintő, lokális döntést akarnak érvényesíteni a fölöttes szervek. Szabadjon már most megkérdezni, van-e olyan megyei lapszerkesztőség, amelyben megesett, hogy a párt vezetőség véleményét kikérték mondjuk egy új főszerkesztő kinevezésekor? Arra inkább van példa, hogy a lapvezetési munkát tisztességgel, nyíltan, taggyűlésen bíráló pártvezetőséget olyan vegzatúrának vetik alá, amelynek elviseléséhez vasidegzetre, népmesei hősiességre van szükség! Jól tudom, a megyei szerkesztőségek fölöttes párt- és állami szervei sokkal jobban becsülik annál a szerkesztőségi pártalapszervezetek vezetőségében társadalmi alapon végzett munkát, hogysem számokban mérhető, kifejezhető lenne a tisztelet. Hanem azt azért meghökkentőnek tartom, hogy hirtelenjé- 65

68 PROFIL KERESTETIK. ben nem tudom fölidézni emlékezetemben, mikor informálták utoljára első kézből a megyei szerkesztőségi párttitkárokat akár itt, akár ott. Mondom, meghökkenek ezen, és azt remélem: nincs még egy munkahely ebben az országban, amelynek párttitkári székében ennyire kényelmetlen lenne ülni. László Lajos A kétarcúság kísértései A vidéki rádiósok helyzete némely esetben azonos, mégis a legtöbbször eltérő a megyei hírlapírókétól. Elöljáróban említek néhány sajátosságot: a rádió centralizált szervezete és a vidéki szerkesztőségek szétszórtsága; a szerkesztőségben végzett munka tartalmi-formai megosztottsága; a központi és a helyi érdekek valóságos vagy vélt különbözősége. Ebből következik, hogy létezik egy helyi műsorarcunk, ugyanakkor az objektív okokból eltérő arcú központi műsorstruktúrában is szerepelünk (a többi vidéki szerkesztőséggel együtt), ami igazolást kíván témában, hangvételben, esztétikai kivitelezésben. Ez a kettősség áll a háttérben akkor is, amikor egy-egy vidéki munkatársat esetenként felkérnek pesti közreműködésre. Ha tehát egy képzeletbeli tükörbe néznénk, legalábbis kettős arcot látnánk. 60 oldal" havonta Pécsett kezdettől (1953 január) nem csupán hatalmi intézmény volt a rádió, hanem elsősorban a nemzetiségi környezet következtében különböző népcsoportokhoz is szólt, legalábbis erre törekedett. E közösségformáló jelleget és annak hatását tanúsítja a Tömegkommunikációs Kutatóközpont felmérése is, amely szerint a legnagyobb hallgatótábora a vidéki rádióműsorok közül a pécsinek van: 510 ezren hallgatják adásait, ami a hatáskörzetében élő lakosság 85 százalékát jelenti. Másutt ugyanezen felmérés alapján azt állapítja meg a szerző, hogy a pécsi adó közönsége a potenciális hallgatók arányában három-négyszerese a többi rádiónak. (Bácskai Erika: A helyi rádiózásról. TK. Tanulmányok, beszámolók, jelentések. Budapest, sz.) Kétségkívül inspiratív, egyben feszültséget teremtő az, hogy olyan miliőben dolgozunk, ahol nagyjából kialakult a tömegkommunikációs hálózat teljessége (újság, rádió, televízió, MTI). Ez pedig az általános vidéki helyzetnél fokozottabb versengést jelent a témákért, azok minél gyorsabb, hatásosabb feldolgozásáért, közreadásáért. De ha a mindennapi munka mennyiségét tekintem, szerintem akkor is feszültebb helyzetben dolgozunk, mint a Hajdú-Bihari Naplónál, s talán bármelyik vidéki lapnál. Vegyük alapul a heti ötnapos, napi két és fél órás adásidőt. Ez havonként 4500 percet jelent. Ám vasárnap és hétfőn háromórás programot sugárzunk helyben, továbbá vasárnaponként reggel a III. műsorban egyórás horvát, illetve német nyelvű adásunk van, ez is helyben készül. Egyegy munkatárs havi teljesítménye 120 perc, ami 60 gépelt oldalt jelentene. Ha leírnák. Miután elektronikus szerkesztőségről van szó, természetesen csak egy részét írják le. Nálunk is, akár a központi rádiónál vagy talán az egész magyar sajtóban, csaknem hiányzik a középgeneráció. Az idősebb, tapasztaltabb munkatár- 66

69 PROFIL KERESTETIK. sak eleget tesznek helyi feladataiknak, de központi műsorban aránylag ritkán szólalnak meg, illetve esetenként kedvelt témáikat dolgozzák fel. A fiatalok, akik talán képzettebbek, ám kevésbé tapasztaltak, több központi jelentkezést vállalnak, a vezetésnek ezért figyelmet kell fordítani a műsoraikra, hogy azok a célnak megfeleljenek. Á kereseti lehetőség viszont ma már jobb, mint a megyei lapoknál: a munkatársi fizetések havi 3800-tól 6500 Ftig terjednek. Mennyiségi és minőségi premizálás egyaránt lehetséges, s inkább az utóbbi érvényesül. Ilyen célra havonként ezer forint áll rendelkezésre. A központi adásban elhangzott, jól sikerült műsorokat főszerkesztőségünk külön jutalmazza, a rádió más főszerkesztőségeinek adott anyagokért ugyancsak külön fizetnek. Mindebből következik, hogy a szerkesztőség munkatársai nem kénytelenek máshova elszegődni, ez segíti őket az etikus magatartás megőrzésében is. Kettős dramaturgia A helyi (regionális) rádióműsorok iránt megnövekedett érdeklődéssel párhuzamosan a központi rádió is egyre inkább a vidék felé fordult. Létszámban, technikai felszereltségben egyaránt megerősítették a vidéki szerkesztőségeket. Ugyancsak a helyi fejlesztés eredménye, hogy a székhely, Baranya mellett a szomszédos Somogyban és Tolnában is vannak filiáink, s ezeknek kiterjedt tudósítói hálózatuk működik. Ilyen áttételekkel dolgozik mindennap a pécsi körzeti szerkesztőség, amely ugyancsak filiája a központi rádiónak, ahova szervezetileg a Körzeti és Nemzetiségi Adás9k Főszerkesztősége által integrálódik. így egészítjük ki a vidékre utazó központi rádiósok produktumait, erősítve a három fővárosi adón elhangzó program országos jellegét. A megyei lapoktól eltérően, mi nem kapunk, hanem adunk országos érdekű anyagokat. Ezért számunkra meglehetősen határozottan körvonalazódik a helyi és a központi adások dramaturgiájának" kettőssége (a dramaturgiát tágabb fogalomként értelmezem). Nyilvánvaló, hogy a különböző igények, körülmények mellett a műsorkészítők is magukban hordozzák a kétarcúság hajlamait. Szélsőséges példát említenék. A bányamentők munkájáról készítettem dokumentumjátékot, együttműködve pesti kollégáimmal. Felvételem meghallgatása után megállapítottuk, hogy kiegészítésre van szükség. Kollégám ekkor megkérdezte: Mikor várható újabb bányabaleset nálatok? Pedig nem volt cinikus. A bányabalesetekről egyébként mindig beszámolunk. Mégis helyben más terjedelemben, műfajban, szövegezésben, mint az országos adón. Másként hat a baleseti tudósítás a két és fél órás helyi adásban, ott, ahol a tragédia történt, és egészen más nyomatékot jelent a teljes napi rádióprogramban. Előfordul persze, hogy mindkét anyagot ugyanaz a munkatárs készíti. Mégsem kell féltenünk őt, hiszen tudja, miért dolgozik kétféleképpen. Nagyobb baj az, amikor nem érti, miért akadályozzák munkája végzésében. Nem vagyunk balesetcentrikusak, a niegvilágíthatóság kedvéért mégis a közúti balesetekkel folytatom a sort. Ezek többségét is hírül adjuk, ám előfordul, hogy valamilyen okból nem kapunk információt az illetékesektől; azt se mondják meg, miért. Ilyenkor megkérjük a központi szerkesztőségünket, járjon közbe az illetékes fővárosi központjánál. Ott meg is adják az engedélyt, azzal a megszorítással, hogy csak a központi adásban hangzik el. Végeredményben a területünkön történt közlekedési balesetről (aminek, mint később kiderült, nem volt a hátterében semmi kényes" ügv) a régióban élő hallgatók is a Kossuth rádióból értesültek, de a helyi munkatárs produktumából. Az ilyen és hasonló esetek viszont nemcsak skizofréniára predesztinálhatnak, de felvetik az újságírói lehetőségek perspektíva, szabadság kérdését is. A megyehatároknál gyakran lezárulnak vagy megütköznek az érdekek. E szálon továbbhaladva eljuthatunk a helyi és az országos nézőpont kiilönbö- 67

70 PROFIL KERESTETIK. zőségéig. A terület vezetői érthetően azért harcolnak, hogy megyéjük előrébb jusson a fejlődésben. Az igények és a lehetőségek egyeztetése nem elsősorban a vidéken dolgozó újságíró feladata, bár segítheti a törekvések felszínre hozásával, azok ütköztetésével, magyarázatával. Kérdés, tud-e népben-nemzetben" gondolkodni, s ha igen, vállalja-e ő vagy a szerkesztőség ennek konzekvenciáit? S ha vállalja, tudja-e, hogy a közérdekű" törekvés vagy a közérdekű" elhallgatás mögött nem egyéni, helyi-hatalmi csoportérdek húzódik? Ami a helyi dolgokat illeti, az ő dolga lenne a mögöttes" feltárása. Megint jöhet a kérdés: vállalja vagy vállalhatja-e ennek következményeit? Ám az országos ismereteket nem mindig helyben szerzi (ha egyáltalán megszerezheti). Bár a Központi Bizottság rendszeres tájékoztatóin kívül a főszerkesztőség is sok információval lát el bennünket, mégis, amikor egy-egy nagyobb beszámolón együtt ülünk a központban dolgozó kollégáinkkal, az előadóhoz intézett kérdésekből olyan dolgokra döbbenünk, amelyekből kitűnik hiányos informáltságunk. Ebből pedig logikusan következik, hogy olykor még mellédobunk" a központnak adott műsorokban is. A vidéki lét és a kritikai határ Sajnos sokakban azonosul a vidéki újságíró és a provinciális zsurnalisztika képe. Ne vitassuk ennek jogosultságát, inkább keressük mai megjelenési formáját. Amint már erre utaltam, elsősorban objektív helyzetünkből következően minket nem fenyeget az a kísértés, amit Bényei vázol a Napló munkatársaival kapcsolatban. Elfoglaltságunk nagy, keresetünk intézményen belül kiegészülhet. Van azonban olyan társadalmi igény, nevezhetem lehetőségnek is, hogy a vidéken élő, tekintélyesebb rádióriporter legyen tagja valamely tömegszervezetnek (vöröskereszt, nőtanács, sportegyesület, NE B, közlekedésbiztonsági tanács, népfront stb.). A szerkesztőség vezetőit ünnepi rendezvényeken különböző intézmények, szervek, vállalatok, szövetkezetek elnökségébe választják. Kialakult a barátság, és némelyek azt hiszik, benyújtható az igény is: jó lenne, ha arról beszélnénk, erről meg nem szólnánk. S ha nem érnek célt, nem csupán sértődés következik, de megy az értesítés" a megyei pártbizottságnak: Ahelyett, hogy örülnének az új szállodának, hőzöngtek, mert a levesükbe hullott egy kis vakolat." A vidéki rádiószerkesztőségek a műsoraikban elhangzottakért a központjuknak tartoznak felelősséggel, bár vitás kérdésekben konzultálnak a székhelyük szerint illetékes megyei pártbizottság képviselőivel. Ez is arra kötelez bennünket, hogy körüljárjuk" a témát, s amikor meggyőződtünk a kritika létjogosultságáról, közöljük az anyagot. De, ha ugyanezt a központi adásba is továbbítjuk? Olykor borotvaélen táncolunk. Leginkább azért, mert műsorszerkesztési, olykor indulati okokból kommentálják is anyagainkat, hol érdemesen, hol helytelenül. Előfordult, hogy a Kossuth adóban a műsorvezető által fölöslegesen megtoldott anyag közlése után a megbírált tanácsi vezetőhöz mentünk munkatársunk jogos lakásigényének kielégítése érdekében. Becsületére legyen mondva: noha szemünkre vetette a bírálat túlzásait" (mert számára a helyi anyag és a kommentár egyet jelentett), megértette gondunkat. Megjegyzem, nem mindig vagyunk ilyen szerencsések. Bényei József lapjánál a rovatvezetők éppúgy termelni" kénytelenek, akár csak a munkatársak. Nálunk, körülményeink miatt lehetetlen a rovatosítás. Ehelyett ágazatok gondozását bízzuk munkatársainkra, ami persze nem pótolja a rovatosításban rejlő szakosodási lehetőséget. Igaz, ettől még lehet bárkinek készsége a riporteri munkához, csak akkor van baj, amikor szakmai témában kell annak művelőjével beszélgetni. Legalább annak látszatával, hogy a rádiós-újságíró partnere az illetőnek. 68

71 PROFIL KERESTETIK. Nem szeretném fetisizálni a központi műsorok esztétikai értékét, de a nagy mennyiségi igényből is következhet, hogy a helyi program minősége némelykor nem éri el a központi adásokét. Az a munkatárs tehát, aki úgy érzi, képes magasabb mércének is megfelelni, nagyobb idő- és energiaráfordítással elkészíti pesti műsorát. Jó tudni, hogy erre is vállalkozhat, de terhet is jelent a szerkesztőség egészének, hiszen valakinek be kell állni helyette, hogy a regionális program zavartalanul működjék. Érthető, hogy aki valamit" érez magában, a nagyobb lehetőségek irányába orientálódik. Pécsről az elmúlt 15 évben a jelenlegi szerkesztőségnek megfelelő munkatársi létszám került a fővárosba, jobbára a rádióhoz. Észrevétetni nem volt nehéz magukat, eleget dolgoztak a központnak lehetőséget kaptak, hogy megszüntessék a kétarcúságot. Félreértés ne essék: nem a vidéki rádiózás vagy éppen a pécsi szerkesztőség apológiáját akartam megírni. Bényeihez hasonlóan a munka gyakorlatában az eredménycentrikusságot, a munkatársak megítélésében a bizalomcentrikusságot tartom fő tényezőnek. Ám e kívánság megvalósulásának első feltétele, hogy megismerjük (megismerjék) arcunkat. Mind a kettőt. Kőváry E. Péter Az igazság is kerestetik! avagy: az is bolond, aki vidéken újságíró lesz? Ülök az üres, fehér kéziratlap előtt. Nem sikerül gondolataimat keretbe, egységbe foglalni. Magunkról, magamról kellene írni, tizenegy év után. Tizenegy éve a közgazdasági egyetem elvégzését követően kerültem 1800 forintos kezdő fizetéssel a Békés megyei Népújság gazdaságpolitikai rovatához, amelynek ma a vezetője vagyok 6500 forintos alappal. Van két fiam, egy háromszobás lakásom, egy ezerötös Ladám garázzsal. Néhány novellám már megjelent irodalmi lapokban, kötetemet kiadni ígéri a Magvető. Gondtalan, boldog ember lehetnék... Másodrangú újságírás? Nyugtalanság bujkál bennem évek óta, valami megfoghatatlan rossz érzéssel elegyítve. Ez utóbbi érzés talán azzal a kisebbségi érzéssel rokon, ami a növekvő rutinnal dialektikus ellentétben erősödik s ami a számomra nehezen megemészthető, de valóságosan létező másodrendűségbe szorítottságból táplálkozik. A felismerés csak szép lassan érett be. Korábban ugyanis a magam anyagi és szakmai haladása, az ezáltal kiváltott sikerélmények sorozata nem engedte 69

72 PROFIL KERESTETIK. egészében látnom a valóságot. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Nem másról, mint arról, hogy ma és már nagyon régóta a magyar újságírás, következésképp a magyar újságírók kategóriákba soroltán tesznek eleget ugyanannak a feladatnak, küldetésnek: a tömegtájékoztatás, a hatékony politikai agitáció nem kis idegmunkát, megfeszítettséget követelő teendőinek. Nem írom le még egyszer a megyei, a vidéki újságírás azon lehetetlen körülmény együttesét, feltételrendszerét, amelyet Bényei József a vitaindítóban rendkívül tárgyilagosan megtett már. Egyetlenegy dolgot szeretnék itt nagyon kiemelni és sarkítani: miközben a megyeszékhelyeken újságíró dolgozik (érthetetlen, hogy ebben miért is nem alakult ki egységes létszámnorma, miután a lapcsinálás munkálatai nem attól nőnek vagy csökkennek, hogy az a lap hány példányban jelenik meg, márpedig úgy tudom, hogy a helyi stábokat ennek alapján töltötték fel"), szóval miközben a vidéki lapoknak ugyanazt a nyolc oldalát újságíró írja és fotózza tele napról napra, az országos napilapok hasonló terjedelmű megjelentetéséhez a szerkesztőségek munkatársat mozgósíthatnak. Könnyű ebből az előbbi arányból kiszámítani : hányszoros a megyei lapnál dolgozó kollégák leterhelése a nagy" lapoknál dolgozó társaikéhoz képest. (Bényei főszerkesztő adatai ebben is pontosak!) Eltekintek most attól, hogy csokorba szedjem mindazon érveket, amiket eme észrevételemre hoztak föl illetékesek az elmúlt évek folyamán különböző fórumokon (országos ifjúsági parlamenten, a szakszervezet szakmai elnöksége által összehívott küldöttértekezleten, a különböző tanácskozásokon Tihanyban, Sopronban és másutt). Akármi is a válasz tudniillik, egy dolog tény marad: vannak egyes kategóriájú lapok és vannak kettesek, a hármasokról már nem is beszélve. És akit a sors a kettes kategóriába taszított", de ha tudatosan törekedett is oda, bele kell nyugodnia, hogy második kategóriás, másodrendű ember. Ezt az érzést pedig semmiféle logikai következtetéssel, jól hangzó magyarázattal megszüntetni nem lehet. Ez csak egyetlenegyféleképpen szüntethető meg: ha a mi szakmánkban is érvényt szerzünk a munka szerinti bérezés elvének. Vagyis ha valaki kétszer annyit dolgozik, mint a másik, pontosabban, ha a második kategóriás újságíró kétszer annyit dolgozik, mint az első kategóriás, akkor legalább annyit kapjon, mint az első kategóriás, ne csupán a háromnegyed részét annak, csak azért, mert megyei lapnál ír. Mert jelenleg és már nagyon régóta! ez a helyzet. Anyagiak és erkölcsiek De mondjuk azt, hogy a megyei újságírók viszonylagosan hátrányos helyzete egyedül engem izgat, mindenki más elégedett a helyzettel. Nézzük akkor most már a magunk körét: rendben van-e minden, adott-e minden az örömteli alkotó munkához? Nem véletlenül említem és hangsúlyozom: alkotó munkáról van szó, aminek természetéből következik, hogy az alkotó a kétségkívül fontos szempontként szereplő anyagi elismerés mellett s azzal egyenértékűen szomjazza az erkölcsi elismerést is (még akkor is, ha a százfelé irkáló" újságírók példája nyomán elterjedt az a megítélés, hogy hajtunk a pénzre). Bényei kollégám nagyon jól megragadja e hajtás" motivációit, köztük az egyik legfontosabbat, miszerint ha a társadalmi státusunknak megfelelő életvitelre törekszünk, akkor máshol kell megkeresni a pénzt". Érdemes ennél a pontnál egy pillanatra megállni, mielőtt az erkölcsi elismerés kérdéseire visszatérnénk. A megyei újságírók e tekintetben is jelentős hátránnyal indulnak. A Békés megyei Népújság mellett példáid Békés megyében egyetlen lap jelenik meg még egy korábbi intézkedéssel ugyanis a megye szövetkezeti lapjának létrehozásával egvidőben megszüntették a szövetkezeti üzemek saját időszaki kiadványait, 70

73 PROFIL KERESTETIK. a Szövetkezeti Élet, amely havonta egyszer, ugyancsak nyolc oldal megtöltésére tud megbízást adni a megyei lap munkatársainak. Emellett támadnak, születnek még olyan kérész életű munkakapcsolatok, amelyekben a megyénél dolgozó újságíró egy nagy lap külsőse lesz. Ezek a kapcsolatok néhány kivételtől eltekintve rövid idő után elhalnak, vagy azért, mert máshova kerül a nagy laptól a vidéki kollégát patronáló személy, vagy azért, mert az itthoni nagy hajtás miatt a kolléga nem képes az őt foglalkoztató fővárosi újság menynyiségi, esetleg minőségi igényeinek eleget tenni. Itt rögtön visszacsatolhatunk az erkölcsiekhez, mert meggyőződésem: abban számos vidéki kolléga mellettem áll, hogy az országos lapban legfeljebb havi, kéthavi sűrűséggel megjelenő egy-egy nagyobb riportunk forintos honoráriumából aligha fogunk Ladát vásárolni. Ennél nekünk jóval többet jelent az országos jelenlét, az esetenkénti kitörés saját, hosszú távon mégiscsak szűkre szabott körünkből..maradnak a különböző sajtópályázatok, amelyeken ezt azért ne tagadjuk mindig nyer egy-egy harmadik díjat megyei kolléga is. Miért maradunk mégis? A panaszáradat és felduzzadt keserűség után most már jogos a kérdés: miért vagyunk akkor még mindig a megyei lapoknál? Az első és legfontosabb válasz: azért, mert szeretjük a munkánkat, hiszünk benne. Az elmúlt évtizedben nem született példa arra, hogy valaki közülünk visszament volna ma már ugyancsak jobban fizető eredeti szakmájába. A második: mert még most is, többszöri csalatkozás után is reméljük, hogy majd csak kijelenti valaki: igenis nagy szükség van a megyei lapokra, s ennek megfelelően igazítják majd a mi hűségpénzünket is. (A bérrendezés elmaradását egyébként nemigen tudjuk magyarázni magunknak, hiszen vidéken, beleértve az üzemi lapokat is, mindössze 770 újságíró dolgozik, bérük százalékos emelése legfeljebb négymillió forintot emésztene fel" évente. Bérrendezésen ugyanis mi nem egy általános érvényű bérpreferenciát értünk, hanem azt, hogy a cikk elején vázolt igazságtalanságot az azonos bért" elve alapján rendezzék immár!) A harmadik: mert nem tudunk egyetérteni azzal, hogy egy újságírónak föl kelljen szednie a sátorfáját ahhoz, hogy képességeit, tehetségét megfelelőképpen kamatoztathassa, hogy az újságírók főleg Budapesten népesedő táborának ismert és elismert, megbecsült tagja lehessen. Jól tudjuk, hogy tulajdonképpen egészséges folyamat az, ha az országos lapok vidékről fölkerülő tehetséges kollégákkal erősödnek, de miért ez az egyetlen útja az előbbre lépésnek??? Végtére is nem mehet mindenki Pestre, és ezt nem lehet azzal elintézni, hogy a természetes kiválasztódás rendezi emígyen a sorokat! Végül a negyedik: maradunk, mert idekötnek bennünket a családi kötelékek s egyéb érzelmi szálak, maradunk, mert időről időre fel-feldob" bennünket az, hogy itt tíz év alatt elismerést vívtunk ki magunknak, ebben-abban tényezőnek számítunk, név szerint ismerünk sokakat, adnak a véleményünkre, ránk köszönnek az utcán, évek után is emlegetik egy-egy rázós írásunkat" stb. Természetesen ugyanaz, amit itt előnyként csokorba szedtem, más szituációban éppen a vidéki újságírás hátulütője, hátránya is egyben, mert itt nem tudunk elbújni, itt a véleményünket úgy kell megfogalmazni, hogy ki is mondjuk azt, amit ki kell mondani, de ne is tegyük lehetetlenné magunkat abban a környezetben, ahol élünk. A mi művészetünk ha nem nagyképűség ezt így fogalmazni abban az örökös egyensúlyozásban, lavírozásban, pengeéli táncban fejeződik ki, amelyben egyik oldalon a megalkuvás és beletörődés sötét torka tátong, a másik oldalon pedig a taccsvonalon kívülre kerülés, az elszigetelődés, a lehetetlenülés veszélye fenyeget. 71

74 PROFIL KERESTETIK. Jó lenne versenyezni! Egy dolog maradt még tisztázatlan, ami részben sajátos a Békés megyei Népújság szerkesztőségében, részben általános, az ország valamennyi újságíróját érintő kérdés: ez pedig a jó értelemben vett szakmai-politikai karrier, vagy ha ezt az utóbbi rosszízű szót elhagyjuk, az előbbrejutás, a személyi haladás folyamata. A Népújságnál maradva: szerkesztőségünkben a nemzedékváltás szinte máról holnapra játszódott le. Ez a felgyorsult átformálódás emelt ki a munkatársak közül a velem csaknem egykorú másik három rovatvezetővel együtt. Más megközelítésben: a főszerkesztőt, az egyik olvasószerkesztőt és az egy főmunkatársunkat kivéve, valamennyien egy-két év eltéréssel fiatalon, egyidőben indultunk a lapnál. Miután a szerkesztőségi pozíciókat" éppen korunknál fogva ha csak ebben a metódusban jelentős, felülről jövő, kötelező reform nem hoz változást hosszú időre lereteszeltük a mögöttünk álló derékhad előtt, az ilyen értelemben vett előbbre lépés reménye igazi egészséges versengést, vetélkedést egyelőre nem válthat ki. Nikolényi István A rettegő" kritikus Gazda szeme hizlalja a disznót. De ki a gazda? Akié a disznó, nyilván. Vidéki nagyváros művészeti intézményének közgyűlésén bókolt így a frissen kinevezett igazgató az elnökségben helyet foglaló, magas beosztású tanácsi funkcionáriusnak: gazda. S nekem úgy tűnt, akarva-akaratlanul elszólta magát. Szemléltetve egy tévképzetet, mely megbízót és megbízottat, választót és választottat, hivatalt és hivatalnokot téveszt össze, nem teljesen véletlenül vagy alaptalanul, felülve a mindennapi gyakorlat látszatának. A hajbókszemlélet facsarja ki a vidéki életforma hullámhosszára berendezkedett sajtókritika eleve kompromisszumokkal terhes esélyeit. Valójában azoknak a gazdáknak" a szemlélete, akik fölényes gesztussal elhitetik, mi több, szuggerálják környezetüknek, hogy az általuk képviselt hatalom privilégium, személyes járandóság, minek következtében szavuk szentírás, mely messzire elhallik. S akinek messzi hallik a szava, az nyilván sokat tud, mindenhez ért. Ám eddig még nincs gond. A bökkenő ott van, hogy összemosódnak az érdekszférák. Mondjuk egv színházügyekkel foglalkozó tanácsi főelőadó hivatalból érdekelt abban, hogy jól működjék a gondjaira bízott színház. Mert ha nem működik jól, s mivel maga valójában képtelen kedvezően befolyásolni, jól fölfogott érdekévé lesz rámondani, hogy jó; ellenkező esetben közvetlenül felelősségre vonható azért, amiért csak közvetve nem a szakértelme, hanem a hivatala révén lenne felelős. A 22-es csapdájának eme változatában kulcsszerep jut a művészeti közállapotok tükrözőjének, naprakész historikusának, a sajtókritikusnak. A 72

75 PROFIL KERESTETIK. mundér becsületét éberen őrző tanácsi apparátus szeretné a kritikust a maga cselekvéseinek szószólójaként tudni, akár mindenáron. Papíron elfogadja a kritikát, de ha a sajtó ténylegesen bírál, akkor rosszindulatú", homályos", betart", keresztbe tesz", gáncsoskodó". Mármint az illető kritikus. A hivatalos ember közli személyeshivatali véleményét a főszerkesztővel, aki természetesen menetben hárítja el a vádat, hiszen megbízik saját emberében, kollégájában. De minthogy szakember általában nem lévén, inkább csak emberileg" bízhat a kritikusban, őszintén szólva sokszor nemi s egészen érti, mivel támadják, igazságot nem tehet (művészeti kérdésekben az ilyesmi egyébként is körülménjfes, rázós). A tüskét azonban nem könnyen heveri ki, pláne, ha kritikusát vissza-visszatérően mószerolják" nála, s pláne, ha adott esetekben más irányból is kapja a megjegyzéseket, nevezetesen a sértett művésztől, személyesen. Tudniillik itt kezdődik a sajtókritika bekerítése. A jónevű művész ugyanis hiú ember (istenkém, azért művész az eszemadta, érzékenyebb kebel holmi átlagjancsinál), s hogy történetesen nem ért egyet azzal a jelzővel, mely a kritikában hasonlíthatatlanul tökéletes és egyedüli művészetét parányi szeplőtől foltosán tüntette föl, habozás nélkül telefonhoz nyúl, s természetesen nem az illető kritikust hívja, hanem valamelyik főnökét, általában az ő nagy művészetéhez méltó rangra taksált legfőbbet, naná. Igv aztán szegény" főszerkesztő, aki innen is, onnan is azt hallja, hogy elfogult, rosszindulatú zugfirkászt melenget a kebelén, előbb-utóbb türelmét veszti, s jobb belátásra ösztökéli kritikusát, vagy legalábbis arra igyekszik rávenni, legyen méltányosabb úgymond. Ne csak a fát nézze, lássa az erdőt is, vegye tekintetbe, milyen roppant munka feszül egy-egy produkció mögött, hogy a kulturális vezetés milyen nagy súlyt helyez éppen ennek az intézménynek sikeres munkájára stb. A kritikus pedig kutyaszorítóba kerül. Elkezd mérlegelni (szüksége van egyáltalán arra, hogy kígvót-békát kiabáljanak rá?), bebúvik a sorok közé, lefinomít, árnyal, kiszínez, stimulál. Hovatovább már csak az erdőt érzékeli, miközben tudja vagy már csak érzi, a fákról kellene inkább írnia. Ő megteszi, mondjuk, de miféle erő veheti erre a közönséget. Napjaink hihetetlenül kitágult ajánlatdzsungelében az egyre nehezebben manipulálható nézőt, akinek megvan a saját véleménye, nem hajlandó a sorok között olvasni, s evégből nemegyszer sarlatánnak véli a kénytelen-kelletlen sumákoló kritikust. Majd végül hátat fordít a művészet helyi fellegvárának, a sajtóra meg egyszerűen rálegyint: komolytalan, hazudik. Egy olyan művészeti közéletben, vidéken, ahol jószerivel egy intézmény, egy hivatal, egy lap, egy kritikus van, ezek a súrlódások hihetetlenül erős dörzsfelületet képeznek, soká hegedő (ha egyáltalán gyógyuló) sebeket horzsolnak a körforgalomban érdekelteken. Életműkiállítására készülőben beállít a festő a lap főszerkesztőjéhez. Finoman értésére adja, a képzőművészcsoport titkára, s szeretné, ha tárlatáról nem X. Y. újságíró-kritikus, hanem az általa már fölkért kiváló szakember, T. Z. írna. Természetesen csak és kizárólag a nagyobb szakszerűség okán. Ilyenkor nem szeretnék bebújni főszerkesztőbőrbe. Mert a tények és az etikai szempontok egy olyan ügy kandallója körül járnak vitustáncot, ahol a szabályos táncrendet még nem koreografálták meg. Szélsőséges változata a szituációnak, amikor nyomdából hív este telefonon az érdekelt, friss kefelevonaton olvassa a kritikámat legújabb művéről. Tulajdonképpen tetszik neki, különösebb kifogása nincs, egyetért. Csak ezt a harmadik bekezdést érzi picit nyeglének, rögvest javította, s most várja, hogy hálálkodjam. (Még szerencse, lakásomtól nem esik messzire a nyomda, időben sikerült odaérnem...) És följelentettek már bíróságon zenekritikáért, kétszer tran- 73

76 PROFIL KERESTETIK. csírozták szét az autómat színházi előadás közben, merő véletlenségből, míg odabent ültem, s a kocsi nappali" fényben fürdött, a teátrum mellett, a város legforgalmasabb szállodájának kivilágított parkolójában (azóta helyi művészeti eseményekre szigorúan gyalog járok). Személyes bosszúságok persze, ha tetszik, magánügyek legyinthet rá bárki. Van aztán úgy, hogy a sértett művész, miközben tücsköt-bogarat terjeszt a kritikusról (ital, nők, intim viszonyokat ellenszolgáltató szép jelzők és seregnyi alkalmazott leleménye a Sevillai borbély Rágalomáriájának), egyik pillanatról a másikra megenyhül, negédes lesz. Telefonhoz nyúl, s mézesmázos hangon világosít föl legfrissebb sikereiről, általában külföldiről, s mellékesen világhírű művészvendégét" ajánlja figyelmembe, írnék pár sort róla, lehetőleg elismerően, hiszen az őt gardirozó intézménynek, a városnak érdeke ez. Holott kilóg a lóláb, személyesen az övé. Mert ha vendégük nem csalatkozik várakozásában (vagyis hízelgő sorokat kap), a kölcsönkenyér természetesen visszajár. Meghívás, külföldi ajánlat, hakni véletlenül éppen neki, aki bonyolította" ezt a turnét vica versa. Édes. Nem? És egy vád, sűrűn visszatérő, amitől a hajam szála, is égnek áll: a kritika szubjektív!" így egynémely hivatalos ember véleménye. Nem kijelentő módban, fölkiáltóban. Feddőleg, korholóan. Mintha egy cikk, szerzőstül, testületi állásfoglalás oroszlánbőrébe bújhatna. Hisz éppen ebben különböznek: az újságkritika szubjektív (mármint viszonylagosan), a testületi állásfoglalás pedig objektív (mármint szintén viszonylagosan), ekként teljes a dialektika. Más kérdés, hogy mindkettőt a maga értékén, lehetséges következményeiben a maga súlyán illik kezelni. Mert ha a sajtókritikát holmi objektív testületi álláspontok páncéljaként akarják kijátszani (művészeti intézményvezetők például a beosztottjaikkal szemben, művészeti kérdések perdöntőjeként, szereposztások, jutalmak, szerződések elhárítására), akkor egyszerre kompromittálják a sajtókritikát, a testületi állásfoglalást és önmagukat. Ez is vidéki specialitás, ha tetszik, provincializmus. Sic itur ad acta. Lassan-lassan odajut a vidéki lap kritikusa, hogy önvédelmet keres, s mert nem szeretné, hogy tökkeliitöttnek véljék, más, rendszerint országos fórum után néz. Legalább silány töredékét közzétenni valamely helyi művészeti produktumról, jelenségről, folyamatról teljesen még nem kompromittált véleményének. Levezetni indulatait, melyek hiányában sohasem sodorja végzete erre a pályára", s melyeket lapjában (ahol máskülönben a legtöbb haszonnal tehetné, hivatása, jogosítványa is erre volna) nem tanácsos publikálnia a reá leselkedő pszichikai terhek miá. Persze az ilyen pótmegoldások" sem siklanak el, a bumerángok ezeket is utolérik. A hely szelleme tudniillik kifogyhatatlan és naprakész: micsoda erkölcstelenség kikiabálni országnak-világnak mindazt, ami szűk pátriánkra tartozik, tessék itt publikálni". Igaz. De súgja a fülembe ezek után valaki: érdemes? Magyarországon Budapest árnyékában kisvárosok kuporognak csupán. S kisvárosi átok, hogy mindenki mindenkit ismer. Ahogyan mondani szoktuk: nekünk másnap is be kell menni abba a színházba, mi másnap is találkozunk azzal a festővel, íróval, színésszel, akiről megírtuk". Hogyan nézzünk a szemébe? Könnyű a fővárosi kollégának: évente egy estére leugrik vidékre, majd jó hét múltán idesóz a fellegekből, ám neki senki a szemére nem vet semmit. (Mutatis mutandis: a vidéki kritikus sincs másként a filmmel, televízióval, budapesti kritikus a külföldi művésszel akár élve feltrancsírozhatja, a sértett" addigra árkon-bokron túl jár, nem szól vissza, azt hiszem, rá se ránt.) Gyermekbetegsége kritikai életünknek a paritásos szemlélet gyakori hiá- 74

77 PROFIL KERESTETIK. nya. Az alkotó többnyire lenézi a recenzenst, a kritikus az alkotót (nem mindegyik mindegyiket persze). Ami azért is történhet meg, mert jeles specialitásunk a szó mögött keresni a szónokot, vagyis nem az számít, mit mond el valaki, hanem hogy ki az, aki elmondja. És hogy jön egy kis vidéki taknyos a nagyérdemű művész teljesítményéhez, milyen szakmai vagy erkölcsi alapon bírálhatja. E tekintetben tényleg ránk is fér némi önkritika. A készületlen, nagyhangú, pár szóvirág kedvéért méltatlanul simfelő, úgynevezett sikercikkek okán (mert hogy bírálni kétségtelenül könnyebb, hálásabb) valóban szórhatunk hamut a fejünkre. Hanem Hámos György hajdani szellemes fricskájával szólva: azért jóra nem vezet, ha a néhai rettegett kritikus helyébe napjainkra a rettegő kritikus lép. 75

78 MÉG EGYSZER Tessék kinyitni a szemet!" Gácsi Sándor valóságjátéka. Készült 1982-ben, a Pest megyei Tanács két kórházában, dr. Vörösmarthy Dániel kandidátus osztályvezető főorvos, dr. Gonda Gyula adjunktus, dr. Kaszás Annamária, dr. Pollák Györgyi, dr. Czövek Irén, dr. Jeli Edit, dr. Turi Judit közreműködésével. Asszisztens: Kórósi Erika, műtős: Szűcs Kálmán. Az eredeti hangjátékból, amely először január 8-án 20 óra 30 perckor hangzott el a Petőfi Rádióban, terjedelmi okokból néhány részletet elhagytunk. Dr. Vörösmarthy (a Rókus Kórház szemészeti osztályán, a réslámpa mellett): Tessék idetenni az állát!... Homlokot tessék idehajtani!... Nagyra kinyitni a szemet!... Tessék elmondani, hogy mi a panasz! Gácsi: A bal szememre nem látok. Dr. Vörösmarthy: Mióta V Gácsi:Négy-öt hónapja már semmit. Dr. Vörösmarthy: És a jobb szem látása milyen, a megítélése szerint? Gácsi: Olvasáshoz és távolbalátáshoz is kell korrigálni. Dr. Vörösmarthy (újabb műszernél): Tessék egy pillanatra levenni a szemüveget, mert feltesszük a próbakeretet... és tessék olvasni most a táblán a számokat, föntről lefelé, hangosan! Gácsi: Hetvenkilenc, negyvenhárom, tizenhat, nulla-kettő, és azt hiszem... hetvenhárom? Dr. Vörösmarthy: (üveget cserélve) Javít ez? Gácsi: Igen, hetvenkettő... Alatta már homályos. Dr. Vörösmarthy: Akkor talán az az előző volt jobb. Gácsi: Jgen, hetvenhárom... és nulla... Dr. Vörösmarthy: Nézzük a bal szemet! Eltakarom a jobbat, és tessék parancsolni most olvasni! Gácsi: Hát ez teljesen homályos. Dr. Vörösmarthy: A táblának a kontúrját tetszik látni? Gácsi: Nem kontúrt, hanem mondjuk a nagy szürkeségben egy pici, világos foltot. Dr. Vörösmarthy: Értem. Tessék megmondani, hány ujjat mutatok! Gácsi: Mozgást látok, de nem... Dr. Vörösmarthy: Nem tetszik tudni megszámolni az ujjaimat? Gácsi: Az ujjakat nem. Dr. Vörösmarthy: Innen sem? Gácsi: Jobban látom a mozgást, de nem látom, hányat mutat... Dr. Vörösmarthy: De a mozgást tetszik látni... Nagyon jó... (vizsgáló kézilámpát vesz elő). Tessék mondani, ha világosat lát... tessék becsukni mind a két szemet... de rögtön szóljon, ha világos lesz! Gácsi: Bal oldalt... Dr. Vörösmarthy: Nagyszerű! Most is tessék szólni! Gácsi: Talán, mintha fentről... Dr. Vörösmarthy: Köszönöm szépen. Ezt a keretet levesszük, tessék egyenesen előre nézni, ide rám!... Most tessék a fal felé nézni, ahol a jel van... (némi szünet után)... Hát, kérem, önnek jobb oldalon kezdődő, bal oldalon kifejlett szürke hálvogja van, amely sajnos csak műtéttel távolítható el. Tehát ha most a bal szem hályogját levennénk, mert a bal szem olyan állapotban van, hogy operálható, a jobb szem azonban még nem, mert még nem érett meg, akkor operáció után sem tudja a bal szemet használni a jobb szemmel egyidőben és együtt, mert olyan nagy lesz közöttük a dioptria-különbség. Tehát vagy le kell takarni majd az egyik szemet a másik inegoperálásáig, vagy az operált bal szemre addig kontaktlencsét kell ráhelyeztetni, ha azt a szeme el tudja viselni, mert sajnos az emberek elég nagy százaléka nem képes megszokni a műtét után, hisz a két szemfenéki kép méretbeli különbsége olyan nagy, hogy azt a szervezet nem képes egy képpé egyesíteni. Gácsi: Szemüveggel sem? Dr. Vörösmarthy: Szemüveggel sem, mert a két szem között több mint tíz dioptria refrakció-differencia van, amely semmilyen szemüveggel sem korrigálható. Csak olyan optikai eszközzel lehet a kétszemes látást elérni az első szem megope- 76

79 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" rálása után, amely ugyanazt a szituációt teremti meg a szervezetben, mint amelyiket az eredeti szemlencse tartott fenn valamikor. Ezért ilyenkor a kioperált szürke szemlencse helyére egy olyan műanyagból készült pótlencsét helyezünk be a szembe, amely bent, a szem belsejében képes helyettesíteni az egykori eredetit. Gácsi: Igen. Azt hallottam, hogy Baján már kísérleteznek ilyen beültetéssel. Dr. Vörösmarthy: Nemcsak Baján, hanem Miskolcon is, és mi is ültettünk be lencséket, és külföldön már évente százezer lencsét ültetnek be, például a Szovjetunióban, Amerikában, Nyugat-Németországban... Gácsi: Azért nyugtalanít a dolog, mert annyi ellenérvet hallottam már a lencsebeültetéssel szemben, hogy nein szeretném elveszteni teljesen a lehetőségeimet, illetve, ha nem kapnám vissza azt a látásomat ami volt!... Bár ez nonszensz, hogy ugyanazt" kapja vissza az ember... Dr. Vörösmarthy: Hát, nem teljesen nonszensz, mert csaknem ugyanazt a látást is vissza lehet nyerni, sőt a mi méréseink azt bizonyítják, hogy a beültetett műanyag lencsével ugyanolyan látóélességet lehet elérni, inint amilyen volt az eredeti lencsével, ha annak nincs semmi más, patológiás akadálya, például szemfenéki vérzés vagy cukorbetegség, vagy valami, ami nem csupán a szemlencse betegségét jelenti... Gácsi: Én ezt elsősorban azért kérdeztem, mert úgy tudom, hogy Magyarországon ilyen lencsegyártás nincsen, tehát nem hallottam arról, hogy a magyar orvosoknak a rendelkezésére állna megfelelő számú lencse, amellyel gyakorlatot szerezhetnének a biztonságos beültetéshez. Mert a kísérlet nem az! Dr. Vörösmarthy: Nyilvánvaló, hogy ha nem volnék a birtokában azoknak a műszereknek vagy azoknak az ismereteknek, amelyek ehhez szükségesek, akkor nem vállalkoznék egy ilyen lencsebeültetésre. Egyáltalán nem vállalkoznék egy olyan műtétre, amelyhez nincsenek meg a megfelelő előfeltételek. Mert tulajdonképpen háromféle műanyag szemlencse van: az olyan szemlencse, amelyet az elülső csarnokba ültetnek be... ez azt jelenti, hogy a hályogos, az elszürkült szemlencsét egy előzetes műtéttel eltávolítják, és ezt követően, egy második ülésben történik a tulajdonképpeni lencsebeültetés. Gácsi: Tehát egy szemnél két operációval. Dr. Vörösmarthy: Két operáció kell hozzá, igen. Gácsi: Ezt csinálják Baján. Dr. Vörösmarthy: Ezt is csinálják Baján, igen. Mi is csináljuk, mert van olyan, akit korábban már műtötték hályoggal, de nem kapott lencsét. De természetesen ehhez az szükséges, hogy ez az előző hályogműtét mikrosebészeti módszerekkel és teljes komplikációmentesen történjen. Gácsi: Igen, hát ez maga is újabb műtétet jelent... és megmondom őszintén, az elsőtől is nagyon félek, és kettőt egymás után vállalni igen kockázatosnak látszik. Dr. Vörösmarthy: Nehezebb, igen. Gácsi: Ez az állapot nemcsak azt jelenti, hogy az ember nem jól lát, hanem sajnos más zavaró tényezők is vannak... idegesítő félelem, hogy az ember nem képes végezni tovább a munkáját, vagy nem sikerül a műtét, vagy sikerül, de nem látok majd jól... Dr. Vörösmarthy: Igen. Azonban mégis vannak egészen kivételes esetek, amikor a két műtétre kényszerül az orvos, mert nem tudja, hogy vajon milyen lehet az elszürkült lencse mögött a szem belseje. Hogy van-e értelme például a műanyaglencse-beültetésnek, vagy egyáltalán nincs. A hályogos szem ugyanis már szemtükörrel nem tükrözhető, nem tudjuk, mi van belül... De ez kivételes eset. Gácsi: Most sem látja a szemfeneket, tanár úr? Dr. Vörösmarthy: Most sem látom. Önnél már a bal szem szemfenekét nem látom. A jobb szem szemfenekét még látom, az ereket megfelelőnek találom, a szemfeneket megfelelőnek találom, s föltételezem, hogy az ön szervezetében a másik szem is hasonló állapotban lehetett, és nincs annak ellenjavallata, hogy valami más betegség miatt ne történjen meg a lencsebeültetés. Úgyhogy én nagyon örülök neki, hogy most jött hozzám, mielőtt a hályog a másik szemen nem került olyan stádiumba, hogy már azt a szemfeneket se lehessen megtekinteni. Gácsi: De előfordulhat még valami az operáció közben? Dr. Vörösmarthy: Előfordulhat... a szembe nem látunk be... ilyen bizonytalansági tényező fennáll természetesen minden esetben. Ez ugyanolyan, mint hogy az ember soha nem szokta azt mondani a műtét előtt, hogy kérem, ha én megoperálom, akkor ön biztosan fog látni!", mert ilyet nem lehet mondani. Ezt csak akkor tudjuk meg, amikor a hályogműtét eredményét látjuk. Természe- 77

80 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" tesen, ha nem bíznánk abban, hogy a betegek látnak a műtét után, akkor nem is kezdenénk neki a műtétnek... és természetesen nem is ajánljuk olyan embereknek ezt a műtétet, akiknél nem várható eredmény. (...) * Szűcs Kálmán (a műtét napján): Tessék befáradni! De ne féljen, ne izguljon! (bevezetve az előkészítőbe) Jobbra üljön le erre a székre! Mindjárt adok sapkát, műtőcipőt... (hozza is a műanyag papucsokat). Ügy, le lehet tenni a lábakat... I)e vegye fel azt is... mert most már az előkészítőben vagyunk. Dr. Gonda: Borvizes mosdatás következik, csukja be a szemét!... Csukja be!.. Ez csípni fog egy kicsit (közben az asszisztencia is készülődik, amikor cseppeket ad). Nézzen fölfelé, lefelé, jobbra, balra, hadd menjen mindenhová az a csöpp! Annál jobban hat. Gácsi: Ez már érzéstelenítő? Dr. Gonda: Érzéstelenítő, igen, felületi érzéstelenítő. Gácsi: Erősen csíp az első pillanatban. Dr. Gonda: Csak az első egy-két csöpp csíp az első pillanatban, de utána már nem érez semmit sem. Gácsi: Teljesen el lehet érzésteleníteni a szemet? Dr. Gonda: Teljesen, igen, mert először különböző cseppeket kap, különböző céllal persze... ez mind az előkészítéshez tartozik. Antibiotikum csöppeket, aztán helyi érzéstelenítőt, pupillatágítót meg érszűkítőt a vérzés csökkentésére. Utána kap egy injekciót a csontos szemüregbe. Ez a tű a szemgolyó mellett megy el, de a szükséges részt teljesen érzésteleníti, úgy, hogy a műtétből már semmit sem érezni. Gácsi: Ezzel az operált szem teljesen elválik a másik szem mozgásától? Dr. Gonda: igen, azt is elérjük ezzel az injekcióval, hogv műtét közben ne mozoghasson az a szem, amit operálunk, mert különben probléma lenne. Gácsi: Igen, hát elég ijesztő... Ilyenkor az ember sok mindenre gondol. Különösen akkor, amikor még senki sem nyúlt a szemhez. Dr. Gonda: Azért általában, amikor idekerül a beteg, a műtétre kerülésig sok mindent megbeszélünk vele, és föl is szoktuk világosítani. Gácsi: Érdekes ezt a cseppet már kevésbé éreztem. Dr. Gonda: Igen. Várunk vagy két percet, utána adom az injekciót! Addig csukja be a szemét! (felkészít egy műszert) Gácsi: Mi ez a készülék? Dr. Gonda: Okulopresszor. Arra szolgál, hogy a szemre szabályozható nagyságú nyomást gyakoroljunk és megpuhítsuk a műtét idejére. így a műtét körülményeit optimálissá tesszük, a sikerét készítjük elő. Szűcs Kálmán: Emelje fel a lábát! (széket tesz alá) Visszateheti! Gácsi: Közben a készüléket felcsatolják a homlokomra. Dr. Gonda: Igen, felcsatoljuk a homlokára, és ezt a palettának nevezett részt úgy hajlítjuk, hogy pontosan a szemgolyóhoz érjen... és ezt majd felfújjuk az injekció beadása után egy bizonyos higanymilliméterre. Szűcs Kálmán: A fecskendő... Dr. Gonda: Nyissa ki a szemét, és jobbra, felfelé nézzen! Fejét ne hajtsa hátra... így... egyenesen tartsa... Míg a bőrön átmegy, kicsit fájni fog... (miközben szúr) Kis feszítő érzést fog érezni... kívülre, a bőr alá is kap... maradjon nyugodtan, jó? Gácsi: Az első szúrást éreztem... a másodikat már nem. Dr. Gonda: Jó. Szűcs Kálmán: Nagyon jó! Hősiesen tűrte! Lefekszik máris! Dr. Gonda: Felhúzhatjuk az órát! Gácsi: Most lesz majd mozdulatlan a szem? Dr. Gonda: Mozdulatlan lesz, és fájdalmat nem érez. Gácsi: Csak az izgalom... Dr. Gonda: Igen, azt hiszem, hogy idáig szokott izgalmas lenni a beteg számára, amíg ezt az injekciót megkapja, mert amíg nem kapott korábban, nem tudhatja, mennyire fáj vagy nem fáj, mennyire kellemetlen. Gácsi: Ki lehet bírni. Dr. Gonda: Az a műszer, amiről beszéltünk, külföldi gyártmány, de magyar találmány. Vörösmarthy tanár úrnak a találmánya. Pontosabban ez a kidolgozás és annak a felismerése, hogy milyen erővel és milyen hosszan nyomjuk a szemgolyót. Mert egyszerűbben korábban is alkalmaztak ilyesmit, hogy egy gumival... vagy éppen egy műtősnő a kezével nyomta állandóan a betegnek a szemét. Azonban azzal nem lehet meghatározni, hogy milyen fokban puhul a szem. Gácsi: Ügy láttam, Baján felvarrják a szemhéjakat. Az alsót le, a felsőt fel. Dr. Gonda: Igen, hogy a szemgolyóhoz hozzá lehessen férni operálás közben, 78

81 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" ahhoz a szemhéjakat el kell onnan húzni, szét kell nyitni, és ennek az eléréséhez különböző módszerek vannak. Van, ahol varrattal húzzák szét a szemhéjakat, van, ahol különböző szemhéjterpesztőt használnak. Mi is szemhéjterpesztőt használunk. Egy elég speciális szemhéjterpesztőt, amely nemcsak hogy széthúzza, elhúzza a szemhéjakat, hanem meg is emeli, el is emeli a szemgolyótól, hogy a szemgolyó szabaddá váljon. És ez az elemelési mérték is változtatható. Gácsi: Tehát ezt nem fogják varrni? Dr. Gonda: Nem fogjuk varrni a szemhéjakat. Gácsi (órahangok, jelzés után): Most csöngött az óra!... Érzem a zsibbadást. Dr. Jeli: Kiveszem a lába alól a széket! A másik szemével lát? Gácsi: Igen. Dr. Jeli (vezetve a műtőbe): Vigyázzon! (két lépcső van a műtőasztal mellett) Feküdjön föl! (a homlokomat ragasztva) Kicsit szorítani fogja majd. Dr. Turi: Széket tetszik kérni? Dr. Vörösmarthy: Széket? Kérek széket! Adjon széket! (miután megkapja) Jó, megfixálom... mert most nagyon kényelmesen rá tudok hajolni az asztalra... és pálcást kérek! Gácsi: Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tanár úr megengedte az operáció felvételét, arra kérem, ha nem is szokta, de mondja, hogy mit csinál! Dr. Vörösmarthy: Jó, kérem... Hát először izoláljuk a szemet, utána föltárjuk, és miután föl van tárva, egy kantárvarratnak nevezett varratot öltünk be a szemizom alá, amely a szem kormányzását célozza, illetőleg a szem nyomásának szükséges változását eredményezi a húzása vagy a lazítása... (az asszisztenciához) Kantárhoz van minden?... Kezdhetem, Erika? Kórósi Erika: Igen, már csak a két tűt hozom. Dr. Vörösmarthy: Jó, csak azért mondom, mert ha maga elkészült, akkor indulhatunk! (majd nekem) Mert, ugye, kint megtetszett kapni az előkészítést ezzel az általunk bevezetett okulopressziós eljárással, ami arra volt jó, hogy elejét vegye annak a veszedelemnek, hogy az üvegtest a szemgolyó megnyitása után előretoluljon, beömöljön az elülső csarnokba, vagy előrenyomja az irist... tehát, hogy kényelmesen tudjunk dolgozni, az üvegtestnek hátul kell lennie. Ezért csináltunk hypotoniát a szemben, a szem nyomását az eredeti, körülbelül húsz higanymilliméterről nulla higanymilliméterre csökkentettük ezzel a tízperces okulopresszióval, amit tetszett kapni a fejére. Gácsi: Az adjunktus úr elmondta, hogy ez a tanár úr eljárása, illetve készüléke. Dr. Vörösmarthy: Már Magyarországon is használják. Persze nem olyan mértékben, mint külföldön. Amerikában nagyon elterjedt, Nyugat-Németországban is, és ezt nemcsak egy NDK-s, hanem egy nyugatnémet cég is gyártja, s most már évente kétszázezer műtétet végeznek ilyen előkészítés után, ezzel a készülékkel, és én ennek nagyon örülök, mert ilyen formában a lencseimplantáció-kutatásba is bekapcsolódhattunk. Gácsi: Elnézést, a többi műszert honnan szerezte be? Dr. Vörösmarthy: Már mi évek óta igényeltünk műszert, és kaptunk is külön a Gajder cégtől. Gácsi: Hivatalosan? Vagy magánúton? Dr. Vörösmarthy: No, vannak műszereim, amelyekből egy-egy példányt valamelyik cégtől ajándékba kaptam, vagy valamelyik nyugatnémet klinikáról, vagy amerikaitól, kipróbálás céljából. Gácsi: Ezt azért kérdeztem, mert ha nagyon nem honos nálunk a lencsebeültetés, akkor gondolom, hogy egyáltalán ilyen lencsetechnikára nem nagyon készül fel a magyar szemészet. Dr. Vörösmarthy: Hát, azért azt hiszem, hogy már itt az ideje annak, hogy ez a műtét Magyarországon is rutinszerű műtétté váljon. (Ismét az asszisztenciához) Csavarja rneg, Györgyike, egy kicsit! Dr. Pollák: Igen, így? Dr. Vörösmarthy: Úgy! Gácsi: Közben az asszisztencia óvatosan letakart, és nem látom a tanár urat, de előtte néztem a nagyítóját. Vagy mikroszkóp van a fején? Dr. Vörösmarthy: Ez egy olyan optikai segédeszköz, amely már az operációs mikroszkópnak megfelelő nagyítású és rendkívül jó minőségű képet ad! Nekem van mikroszkópom is, de nem szívesen használom, mióta ez van, mert ennek tudom a pozícióját változtatni. Tehát én a szemet mindig abból a szögből nézem, amiből nekem tetszik. A nagyítása pedig ennek a mikroszkóp kisebb nagyítási fokozatait fedi. Tízszeresnél nagyobb nagyítás pedig ritkán kell, úgyhogy én teljesen meg vagyok elégedve ezzel, és én szívesebben használom ezt, mint bármelyik más optikai segédeszközt. Ez a mikrosebészet alapkészüléke! Enélkül nincs 79

82 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" mikrosebészet, mert nem lehet látni. Sem a varratot nem lehet látni, sem a korrekt munkát nem lehet látni ilyen nagyítás nélkül... Tessék jobbra nézni!... Balra!... Föl... Le!... Nagyon jó... Gácsi: Az alsó szemhéjamat érzem. Dr. Vörösmarthy: Igen, mert a bőrt tetszik érezni. Valószínű, hogy hozzáértünk egy pieit a bőrhöz, ami nincs érzéstelenítve kívül, mert a bőrön nem operálunk. Valószínűleg a törlést érezte. Gácsi: Igen, egy simítást. Dr. Vörösmarthy: Biztos azt tetszett érezni, de ez nem jelent fájdalmat... ez nem fáj. Gácsi: Nem fáj, tényleg! Viszont most nyitják fel a szememet? Dr. Vörösmarthy: Namost, miután előkészítettük, a kötőhártyán ejtettünk egy vágást... Azt a kötőhártyát eltávolítottuk arról a részről, ahol a szemet fogjuk megnyitni, mert a szaruhártya és az ínhártya közötti átmeneti részben fogjuk megnyitni a szemgolyót... Ez következik most, úgyhogy addig, kérem ne tessék beszélni, mert a beszéd közben a fej is mozog... bár az ön feje rögzítve v an, nem tudja elvenni még véletlenül sem... ez azért van, mert ha bent járunk az elülső csarnokban műszerrel, és a lencsét éppen a helyére tesszük, akkor, ha el tetszene kapni a fejet valamilyen oknál fogva, akkor bizony elég súlyos komplikációkat jelentene... de nem tudja megmoccantam a fejet... így nem lesz probléma... Tessék picit türelemmel lenni... és aztán... most jön a szemnek a megnyitása... de ezt sem tetszik érezni... már meg is történt!... (csak az operáció neszei hallatszanak... majd az asszisztenciához) Tessék kitörölni!... Tessék adni nekem csipeszt! Gácsi: Ennyire érzéketlen a szem? Dr. Vörösmarthy: Hát, most igen! (nevet) Miután kint az injekciót nagyon jól tetszett megkapni az előkészítőben... Én ilyenkor mindig mondom, hogy az előkészítőn múlik tulajdonképpen a műtét sikerének a fele... vagy talán az egész... mert ha nincs jól előkészítve a szem, akkor bizony nagyon nehéz lenne mindezt végigcsinálni, mert a szem nagyon érzékeny. Gácsi (némi szünet után): Én is azt hittem, hogy az lesz a legfájdalmasabb, amikor beleszúr. Dr. Vörösmarthy: Már a műtét kapcsán? Gácsi: Igen. Dr. Vörösmarthy: És abból már semmit nem tetszik érezni?... Az az egyetlen injekció előtte! Gácsi: Hát, ezek szerint túl vagyok rajta! Dr. Vörösmarthy: (nevet) Már minden fájdalmon tói van! Majd lesz még műtét után, sajnos... A műtét utáni délután és az éjjel, az nem kellemes... Tudjuk a fájdalmat csillapítani, de azért az még mindig olvan kellemetlen időszak, amelyre, azt hiszem a betegek ínég hosszú-hoszszú idő után is visszaemlékeznek... Nem kibírhatatlan, de azért az végül is kellemetlen. Gácsi: Akikkel beszéltem, azok azt mondják, hogy maga a lencse... a beszerzés nálunk luxusnak számít...mondjuk, ez az egyik ellenérv a beültetéssel szemben... a másik pedig, hogy a szervezet nem fogadja el a lencsét. Dr. Vörösmarthy: Nagyon nehéz megállapítani azt, hogy a műanyag szemlencsét nem fogadja-e be a szervezet, vagy esetleg a műtéti trauma olyan nagy, hogy lehetetlenné teszi a sima begyógyulást Gácsi: Ez az előzetes félelem V Vagy pedig az operáció átélése? Dr. Vörösmarthy: Nem, nem... Gácsi: Mi okozza ezt a traumát 1 Dr. Vörösmarthy: A műtéti trauma! Nem minden hályog jön ki a szemből egyforma könnyen például... de nagyon sok olyan módszert ismerünk ma már, amellyel a hályogkivonást megkönnyítjük... De én azt hiszem, itt nincs olyan, hogy ez a módszer vagy az a módszer a jó, mert van olyan lencse, amelyet kryostifttel könnyebb kivenni, vagy olyan, amelyet könnyebb kifordítani, sőt, van olyan lencse, amelyet extracapsulárisan, tehát tok nélkül könnyebb kivenni, mint tokkal... ezért ennek megfelelő lencsét kell mindig kiválasztani... Gácsi: Ha már ennyi időt szánt rám, tanár úr, még azt azért elmondom, hogy sok mindent írnak és beszélnek még a szakmabeliek is, és azt mondják,például, hogy ez a lencse beeshet a belső kamrába. Dr. Vörösmarthy: Az üvegtestbe, hátulra... Gácsi: Igen. Dr. Vörösmarthy: Hát beeshet... szóval, a rendes szemlencse is beeshet... nemcsak be, hanem előre is... szóval, a helyzetéről kimozdulhat a lencse... ha a szemet ütés éri, és a normális szemlencse függesztő szalagjai elszakadnak, akkor nyilván a szemlencse valamilyen irányban elhagyja a helyét. Ezt nevezzük lencse luxatió"-nak. Akár előre, akár hátra történik ez, bizony olyan eúlyos kö- 80

83 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" vetkezniényekkel jár, hogy a szemet meg kell sürgősen operálni, és ezt a helyéről elmozdult lencsét el kell távolítani. Ugyanez trauma következtében előfordulhat a műanyag szemlenesével is... A műanyag lencse beültetésének azonban van még egy olyan komplikációja, ami a beültetés nélküli hálvogműtétnél nem fordulhat elő, ez pedig az, hogy a szervezet valamilyen reakcióba lép a beültetett lenesével, és azt nem tolerálja, s a szervezet ezt a műlencsét szeretné magából kivetni. Hogy ez milyen gyakori, erre nagyon nehéz választ adni, mert ez a mi beteganyagunkban nem fordult elő... A külföldön előforduló esetekről annyit tudunk, hogy nem volt mindig egyértelműen igazolható, hogy csupán a műanyag szemlencse anyagával szemben megnyilvánuló intolerancia volt oka a késői szövődménynek, vagy esetleg már a műtétnek a nem teljesen sima lefolyása is közrejátszott... Az biztos: ez azért mégis műanyag, ez része a szervezetnek, tehát teoretikusan fölvetődhet kis százalékban az is, hogy a szervezet nem viseli el a legsimább, a legtökéletesebb műtét esetében sem... Erre a rizikóra minden esetben a betegek figyelmét föl kell hívni, és ezt meg kell mondani, hogy ilyen lehetőség fönnáll... Érdekes, kezdetben azt hitték, hogy ez nagyon gyakori lesz, de miután a műanyaglencse-implantációval kifinomult mikrosebészeti technikát alkalmazó szemsebészek olyan kis százalékban kapnak későbbi komplikációkat, ez azt mutatja, hogy ennek elsősorban teoretikus jelentősége van, mint gyakorlati... Maga az a körülmény, hogy egy lencsebeültetés nélküli hálvogműtét után nincs szemlenese többé a szemben, és az üvegtestet nem védi semmi, mert azt csak egy nagyon vékony membrán tartja, és így bizonyos fokig előbbre kerül az iivegtest a szem mozgásá val együtt az üvegtest is vetődik, már ez önmagában élettani eltérés, hiányosság... De ha azt vesszük, hogy a beültetett műanyag lenese az eredetit pótolja és az üvegtestvetődést gátolja, mérsékli, akkor furcsán hangzik egy műanyag szemlencsével ellátott szem ebből a szempontból fiziológiásabb körülmények között funkcionál, mint ha nem lenne benne semmi... Gácsi: Mert megakadályozza a beömlési az első csarnokba... Dr. Vörösmart hy: Megakadályozza. Gácsi: Ilyet mondtak a hályogkivételnél, hogy erős hajlás esetén, vagy mozgás esetén beomlik az iivegtest állománya a csarnokba... Dr. Vörösmarthy: Igen, a legsimább hályoginűtét esetében is, bizonyos évek után... Gácsi: De ez vakságot is okozhat. Dr. Vörösmarthy: Ez még maga nem. De ha ennek következtében például az ideghártya szenved, s azon például kis szakadás jön létre, vagy repedés, akkor bizony súlyos komplikációk jöhetnek, mert az ideghártya-leváláshoz vezethet. Dr. Pollák: Még kellene, nem? I)r. Vörösmarthy: Lefelé menjek? Dr. Pollák: Lefelé nem... Dr. Vörösmarthy: Akkor itt fönt még nyitok. Gácsi: Most nem érzek semmit. I)r. Vörösmarthy: Tessék lemosni... Köszönöm... jó... Tessék adni az előre behelyezett fonalat!... Köszönöm... Tessék egy kicsit meghúzni a kantárt... jó, elég!... Csipeszt! Gácsi: Csak a műtőlámpának a fénykörét látom... nagyon ködösen... Dr. Vörösmarthy (tovább az asszisztenciához): Nagyon tág a pupillája... arra gondolnunk kell, hogy nyomban öszsze kell szűkíteni, ha a lenesét majd behelyeztük... legyen acetylklorid előkészítve! Dr. Czövek: Igen, már hozzák! Dr. Vörösmarthy: Kérek még egyszer levegőt a csarnokba! Kórósi Erika: Tessék! Dr. Vörösmarthy: Vizet a szarura...! Még egyszer kérem! Gácsi: igen, most mintha egy rés támadt volna... teljesen megvilágosodott! Olyan, mintha elhúzták volna a függönyt!... Érezni semmit nem érzek. Dr. Vörösmarthy: Nem is tetszik látni, mert az érzéstelenítés nemcsak a fájdalomérző rostokat érinti, hanem a látóidegrostokat is, és azok sem vezetnek, tehát ha levesszük a hályogot... ami meg is történt... akkor sem tetszik látni... (újra az asszisztenciához) Itt a kryo!... Tessék leitatni a kancsalhorgot először, de ne azzal! Kórósi Erika: Máris! Gácsi: De most már látom a mozdulatokat! Dr. Pollák: Szemben van magával! Dr. Vörösmarthy: Nagyon jól van, Györgyike, köszönöm szépen! Gácsi: Fényes csipeszt! Dr. Vörösmarthy: Jöhet a lapát... és itt fogja! Gácsi: Most mintha már világosabb lenne... Dr. Pollák: Még egy kryót kérek! 81

84 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" Dr. Vörösmarthy: Lehet látni a rostokat, ahogyan szakadnak el egymás után.. Gácsi: Azt is látom, ahogyan egyenként szakadnak el ezek a kis szálak... teljesen érzéketlen szememben... Dr. Vörösmarthy: Bontsátok a lencsét! I)r. Turi: Tessék, itt van a kezemben! Dr. Vörösmarthy: Köszönöm szépen... most fogok kérni ollót... Dr. I'ollák: S az iris-varrat? Dr. Vörösmarthy: Iris-varratot kérek! Dr. Pollák: Itt a finomhorgas csipesz! Dr. Vörösmarthy: Nem bánnám, Györgyike, ha maga lenne felül, mert nekem kényelmesebb dolgozni a keze alatt... köszönöm... Dr. Pollák: Finomhorgas! Dr. Vörösmarthy: Finomhorgas... jó, stimmt, elég! Nem kell jobban feltárni! Dr. Pollák: Tudom... Vezessem a fonalat '! Dr. Vörösmarthy: Semmit nem kell csinálnia most... de most már vezetheti a fonalat... Dr. Pollák: Megyek! Dr. Vörösmarthy: Hosszú a fonal'! Dr. Pollák: Nem olyan nagyon hosszú.. csak én már nem nagyon látom... Dr. Vörösmarthy: Igen, köszönöm, én látom... Tessék itt elvágni!... Nagyon jó... el van... Tessék visszaengedni a szaruhártyát! Dr. Pollák: Megfogtam. Dr. Vörösmarthy: Kiengedem... Jó volt, Györgyike... tessék adni a lencsét! Dr. Czövek: Itt a lencse! Dr. Vörösmarthy: Most jön a lencsebeültetés... most megint kérem, hogy ne tessék beszélni addig, hogy a fej abszolút nyugalomban legyen... az állkapocs mozgása se rázzon!... (és ismét az asszisztenciához) Tessék meghúzni a szarut egy picikét!... Jó, így maradjon!... Kérek törlést!... Fonalcsipesz!... Az iris-varratot átfűztem... Tessék egy picit a kantárt meghúzni! Kórósi Erika: Víz mehet a szarura? Dr. Vörösmarthy: Mehet, jó!... Hogy jól lássak... köszönöm. Kórósi Erika: Tessék! Dr. Vörösmarthy: Már bent vagyok a csarnokban... Gácsi: Most meg, ahogyan a lencse megy befelé, olyan, mintha az ember szemüveget venne fel! Dr. Vörösmarthy: Lazítson a kantáron! Gácsi: Élesebb a kép! Dr. Vörösmarthy: A lencsének nem szabad megérintenie a szaru hátsó felét. Gácsi: Jobban látom a csipeszt... a szálakat... az ujjakat, sőt az arcának a körvonalait is...csak egy fekete kontúr... fölötte a lámpa... Dr. Vörösmarthy: Máris kérem az acetylkloridot! Gácsi:...és a műtőlámpa izzószálait is látom! Dr. Vörösmarthy: Jó, köszönöm!... Ezt a lencsét a legkönnyebb implantálni. Gácsi: Most csak azzal a'szememmel nézhetek, amivel korábban már nem láthattam. Dr. Vörösmarthy: Csak be kell fűzni, és kész!... Ez egy nagyon jó lencse!... Ilyeneket gyárt a Schott... Picit kérem a kantárt jobban meghúzni! Gácsi: Nagyon éles és... pontosabban: nagyon fényes az a kép, amit látok... valószínűtlenül fényes... Dr. Vörösmarthy: Az acetylklorid érje az irist mindenütt! Gácsi:...a vonalak világítanak... Dr. Vörösmarthy: Megcsomózzuk a lencserögzítő fonalat... de míg az első hurkot nem teszem rá, addig várjon, Gvörgvike! ' Dr. Pollák: Igen! Dr. Vörösmarthy: Majd ha ezt a hurkot húzni kívánom, akkor tárja föl!... Tessék, most tárja föl... hogv a szaru lehetőleg ne törjön meg!... Engedje el!... El volt tekerve, látja?... Azt nem lehet.. Tessék meghúzni most a szarut!... És csak ebben az irányban emelje... úgy... és most áll meg! Gácsi: Nem érzem a varrást. Dr. Vörösmarthy: Ollót kérek... levágni! Kórósi Erika: Adjak vizet a szarura kívülről? Dr. Vörösmarthy: Igen... sőt! Gácsi: Bár az arcom nem zsibbadt, s az alsó szemhéjamat is érzem, de a műtétet nem. Dr. Vörösmarthy: Jó, elég!... Csomózzuk a varratokat!... (majd már nekem) Hát, kérem, már bent van a helyén a lencse, és a szem, ahol ki volt nyitva... azon a részen már... két varrattal... be is van zárva... (nyilván a mozdulatai hatása miatt tagol) úgyhogy... most már... a... műtéti izgalom... megszűnhet teljesen... mert...már olyan fázis következik... amely, mondhatnánk... műtéti szempontból... veszélytelen... Gácsi (öt nappal a műtét után a vizsgálóban) : A nővérke már mindkét szememről levette a kötést, de semmit nem érzek különben. Dr. Vörösmarthy: Egyáltalán semmit? 82

85 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" Gácsi: Kicsit mintha már lenne egy homokszem a szememben... Dr. Vörösmarthy: Tessék akkor idejönni a réslámpához, leülni, az állat betenni, homlokot feltámasztani... meg szeretném nézni a lencsét!... (némi vizsgálódás után) Hát, kérem, azt kell közölnöm, hogy a pupillát egy kicsit túlzottan kitágítottuk, és a lenese egyik tartóhurka az iris elélje került. Nem lesz probléma, mert vissza fog menni. Most megint kitágítjuk, és megint hanyatt tetszik feküdni a pupillaszűkület bekövetkeztéig, és akkor a műanyag lenese tartóhurka megint az iris mögé kerül. Ha ezt nem tennénk, akkor a lencse tartóhurka előre kerülne, az nem lenne szerencsés... Gácsi: Érdekes, a lencsével világosabbnak látom a színeket, és fényéleket látok. Dr. Vörösmarthy: A hályogműtét után is általában azt szokták mondani a betegek, hogy mindent kéknek látnak". Ez azért van, mert az elszürkült, tehát a hályogos lencse ezeket a sugarakat nagyrészben kiszűri. És miután most eltávolításra került ez a lencse, ezek a fénysugarak bejuthatnak a szem belsejébe, s ezért egy ideig minden túl világos lesz, de ez megszokható, mert ez a normális, tehát valamikor így tetszett látni, mielőtt a hályog keletkezett a szemében. Gácsi: Csak elfelejtettem! Dr. Vörösmarthy: El, igen... * Dr. Vörösmarthy (a vizsgálóban): Tessék odatenni az állat, a homlokot odahajtani!... Hányadik napos most? Gácsi: Pont a tizedik. Dr. Vörösmarthy: Gyönyörű... Csak azt akarom megnézni, mennyire tágul a pupillája... Szépen tágul. Dr. Kaszás: De, tanár úr, úgy láttam, hogy esetleg letapadhat, ezért adtam neki egy cvklopentet, nagyon kitágult. Dr. Vörösmarthy: Nagyon V Dr. Kaszás: Nagyon, de ő azt nem tudja. Gácsi: Sejtettem. Dr. Kaszás: Csak én izgultam... s utána kapott egy phylocartincseppet, és azóta megint szép. Dr. Vörösmarthy: Igen, ha jól tágul a pupilla, az azt jelenti, hogy a szem nem gyulladásos, reakcióinentes a műtét után is, és ez nem baj... Csak amiatt nem vagyunk elragadtatva a gyors tágulástól, hogy így a lencséje megint luxálódhat. Gácsi: Teljesen fájdalommentes, semmit nem érzek. Dr. Vörösmarthy: Végül is a szeme teljesen rendben van, és most nincs semmi probléma. Dr. Kaszás: Kérdés, hazamehet-e? Dr. Vörösmarthy: Haza! Igen, hazamehet! Gácsi: Nem akarok úgy elmenni, ha már összeismerkedtünk ennyire ezalatt a tíz nap alatt, hogy ne tudnék többet önről... Mikor határozta el mégis, hogy ezzel a lencsebeültetéssel foglalkozik? Vagy hol kapta az első olyan benyomást, ami azt jelentette, hogy érdemes V Dr. Vörösmarthy: Legelőször a lencseimplantációval én az NDK-ban találkoztam. Ott, ahol én dolgoztam 1959-ben, a tzitaui szemklinikán, történtek már abban az időben lencsebeültetések... Sajnos, ezek sikertelenek voltak. Azok az elülsőcsarnok-lencsék, amiket abban az időben beültettünk, sem az anyagukat tekintve, sem a formájukat tekintve nem voltak olyanok, amelyek tartós eredményre vezettek volna. Azután én elhatároztam, hogy ennek a tanulmányozására Nyugat-Németországba megyek, és ott módomban volt műanyaglencse-implantáció műtétet elvégezni, gyakorlatot szerezni, s ezután végeztem idehaza az első implantációkat, amelyeknek a sikerén felbuzdulva természetesen rutinszerűvé fejlesztettük a műtétjeinket. Gácsi: Tanuló korában, az egyetemen volt erről szó, hogy a világban ismert módszer ez? Dr. Vörösmarthy: Akkor még a műanyag lencse beültetéséről nem volt szó, pedig Harold Ridly november 29-én ültette be az első műanyag szemlencsét Londonban. S ez nagyon érdekes abból a szempontból, hogy neki az ötletet egy orvostanhallgató adta, aki nála műtétet nézett, s megkérdezte a műtét végén, hogy miért nem tesz az eltávolított szemlencse helyébe egy másikat? Az implantátum anyagaként pedig a metylmetacrylát kínálkozott, mivel a háborús tapasztalat folytán már közismert volt abban az időben, hogy a repülőgép acryl üvegéből származó szilánkokat ha találat érte a repülőgépet a pilóták szemei nagyon jól viselték. Ezt az idegen testet nem kellett eltávolítani a sérült szemekből. És így választotta ezt az anyagot Harold Ridly, s az első implantációt egy éven belül a második követte, majd utána ő hétszázötven műtéti beültetést végzett... de sajnos, az eredményei akkor még nem voltak teljes mértékig kielégítőek, úgyhogy sok lencsét el kellett neki távolítania. Azóta természetesen még tisz- 83

86 TESSÉK KINYITNI A SZEMET!" tábban tudják ezt előállítani, és ennek következtében sokkal jobb az elviselhetősége. Úgy tudott kialakulni a jelenlegi státusa a műanyag szemlencse beültetésének. Gácsi: Tudják már a segítőtársak a beültetést is? Dr. Vörösmarthy: Tudják. Van, aki már csinált beültetést rajtam kívül is. Ez nem az én privilégiumom, és én azt nagyon szeretném, ha mindenki elsajátítaná. Például ott van az adjunktusom, a helyettesem, továbbá még két kolléga, aki már régóta szakorvos... Természetesen mindegyik minden műtétet el tud végezni. Hát akkor én nem tudnék elmenni például külföldi kongresszusokra, nem tudnám kivenni a szabadságomat, ha nem lenne akkor is ez az osztály ugyanúgy ellátva, ha nem vagyok itt. Sőt, hozzám elég sokan jönnek más osztályokról is érdeklődők, és itt mindent meg lehet nézni. Gácsi: Hozzá kell tennem, hogy nemcsak a szemlencse-beültetésekkel kapcsolatban értek el sikereket, hanem más gyermekkori rendellenességek gyógyításában is, mint például a kancsalság. És most is itt a műtétek nagy része az úgynevezett sima szürkehályog műtét" amikor a hályogot csak kiveszik, de lencsét nem tesznek be. Dr. Vörösmarthy: Igen, de én remélem, hogy ez az arány mindinkább a lencseimplantáció felé fog eltolódni. Kérdeztem ebben a vonatkozásban olyan kollégákat, mint Amerikában Kratzl kollégát, a Szovjetunióban Ejodorov kollégát és még számosat, akik több mint ötezer, vagy tízezer implantációt végeztek, hogy vajon a lencsések hány százalékát adják az öszszes hályogosoknak... és ők körülbelül harminc százalékra teszik azokat az eseteket, amikor nem lehet lencsét beültetni valamilyen más általános betegség vagy a szem valamilyen más megbetegedése folytán... és tíz százalékra becsülik azoknak a számát, akik nem kívánják a műanyag lencsét, mert magukat túl öregnek vagy túl fiatalnak tartják, vagy egyszerűen irtóznak a gondolattól, hogy a szemükben műanyag lencsét viseljenek. Gácsi: Mindenesetre a biztosító intézetek szempontjából is lényeges dolog ez, mert hiszen nem olyan mértékben lesznek csökkent értékű látók az emberek, mint ahogy lehetnének, ha nincs a lencsebeültetés. Dr. Vörösmarthy: Baján Vas főorvos végzi, Gali főorvos végzi Miskolcon, sőt az esztergomi és tatabányai kórházak szemészeti osztályairól Halmai főorvos, a Lakatos főorvos... Én ennek nagyon örülök, mert ha valaki visszanyeri, illetőleg megtarthatja eredeti foglalkozását, és abban ugyanúgy dolgozhat tovább, ez nem optikai", hanem ez egy teljes rehabilitáció! (...) Gácsi: Őszintén szólva megdöbbentem, amikor megjelentem itt először, és láttam, hogy milyen sok a hályogos beteg. Dr. Vörösmarthy: Magyarországon évente körülbelül tíz-tizenkétezer hályogműtétet végeznek. Sokan vannak, akik már negyven-ötven éves korukban kapnak hályogot. Elsősorban most is ilyen embereknek ültetjük be a lencsét, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Természetesen a szükség a nyolcvan-kilencven éves ember esetében, aki képtelen a fején tartani már a szemüveget, vagy megtalálni, szintén nagyon nagy. Gácsi: Kérte azt is, hogy majd mondjam meg, hogy a szemem hogy érzi ezt a beültetett lencsét. Dr. Vörösmarthy: Na, hát erre nagyon kíváncsi vagyok! Érzi-e, hogy van benne egy lencse? Gácsi: Azt kell mondanom, hogy nem érzem! Dr. Vörösmarthy: -Semmit nem érez? Gácsi: Semmit. Tehát... mintha nem nyúltak volna hozzá. Dr. Vörösmarthy: Nagyon örülök, mert ha így ránézek, én sem látok semmit... és kívánom magának, hogy sok öröme teljen a világban, amit ezzel a szemmel lát! Gácsi: Köszönöm szépen! 84

87 Selyemfiúk A Húszas Stúdió műsora Elhangzott: január 31., hétfő, K Riporter: Hegyi Imre, szerkesztő: Kovalik Márta Zene A belvárosban nem tudsz lépni tőlük. Milyen emberek ezek? Kik ezek? Hogy kerülnek oda? Nem dolgoznak? Úgy fel vannak öltözve, mintha az Operába készülnének. Az utcák tele vannak BMW-kkel, Mercedesekkel. Egyszerűen nem lehet tőlük mozdulni. Kik ezek a tőlük? Hát kik? Akik semmittevéssel töltik a hétköznap délelőttit. - Korosztály? Húsz harminc év. Hogy lehet ebből megélni'! Hát ezt kellene megtudni. Ezek mind fiatal emberek, valaki kitartja őket. Valami pénzes, öreg nő. Azért, mert fiatal, kitartja. Szédeleg egész nap a belvárosban presszóból étterembe, ideoda. Másból miből, honnan? Ismerek egyet, két évvel ezelőtt örült, hogy van egy Trabantja, most meg olyan autója van nem tudom, hogy hívják ezeket a japán autókat hogy az ember esze megáll. Csodálatos az az autó. És hány éves a fiú? Most úgy huszonnyolc. Egész nap csak jön-megy. Benzinre többet költ, mint énnekem a fizetésem. Elintézi két óra alatt a munkáját, aztán egész nap járja a várost. Mi ennek a kulcsa? Nem tudom. Megjelenés, fellépés? Valószínűleg. Meg ehhez találni kell egy nőt is, aki vállalja, hogy ő azért dolgozik, hogy ez ilyen drága autón furikázzon, és ne csináljon semmit. Ha nekem is volna egy ilyen 528-as BMW-m, hát én is megtehetném azt, amit a jóbarát csinál; befizeti a nyanya a háromnapos utat az IBUSZ-nál és utána megy a havernek a telefon Bécsbe, hogy ekkor meg ekkor megyek, a kocsit szervizbe kell vinni. Bécsbe hordja az autót szervizbe. Nem a Hentes utcai szervizbe jár a fiú. Oda csak én járok. Zene Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálsz nekem segíteni. Mondtam neked, hogy néhány évvel hamarabb még talán ment volna, de most már részemről almás ez a játék. Ne is fárasszuk egymást. Egyébként ajánlok neked valamit. Csinálj a kengurukkal egy jó riportot. Miért épp a kengurukkal? Mert nekik is üres az erszényük, és a farkukra támaszkodnak. Ugy gondolod, hogy az a gond, hogy ezek a fiúk árulják egymást, vagy kicsit teszik a szépet, vagy jó nekik ez az élet? Igen, jó. Az, hogy ezt elítélik többen, magánügy. Mindenkinek szuverén joga. Akinek nem tetszik, nem néz oda. Ezt egyszerűen nem lehet paragrafushoz kötni. Zene Egy eszpresszó világa, este nyolc óra, ilyenkor kezdődik az élet. Ilyenkor jönnek a megszokott és a meg nem szokott arcok. De inkább a törzsvendégek. S ezek között vannak furcsa figurák. Vannak, ahogy így elnézek a félhomályban, a bal sarok felé, idősebi) hölgyek... Hát törzsvendégek lényegében. Mert egy presszónak a fél világa általában törzsvendégekből, a másik fele pedig futóvendégekből áll. De tudja, miért akadt meg a szemem pont ezen a sarkon? Hát gondolom, mert ezek ott job- 85

88 SELYEMFIÚK. ban öltözött, idősebb hölgyek, ők a törzsvendégek, és akik körülöttük ülnek, azok jobban öltözött, fiatalabb fiúk. Engem nem érdekelnek a nevek, engem a jelenség érdekel. Hogyan alakul ez ki? Ezek a hölgyek amikor ifjak voltak, akkor még jelenségek voltak. Tele vannak arannyal, pénzzel, és hát mértéktelenül élvezik még az életnek a hátra levő részét. Az öreglányok mellett van azért még ifjú hölgy is. S ennek maga itt szemtanúja? Hát igen. Általában bejön ez is, bejön az is. Magyarázza meg nekem, hogy ezek az idősebb hölgyek ezt bekalkulálják ebbe a kapcsolatba, vagy pedig szemet hunynak felette. Szemet kell, hogy hunyjanak felette, mert ez náluk íratlan szabály. Lényegében így forog a pénz, mert amit az öregtől megkapnak, azt a fiatalra ráköltik. Másképpen nem is megy. Azt a magasat például én már valahol láttam. Hát ez egy ilyen éjszakai szerencselovag, szintén maszek a maga nemében, de hogy mikor dolgozik, az rejtély, mert állandóan a presszókat járja. Melyikhez tartozik? Ahhoz a vöröshajúhoz? Nem, ahhoz a szőkéhez, amelyik annyira ki van kenve, fodrászkodva, és tele van fuksszal. Na hát az egy nagyon jómódú hölgy, több nyelven beszél, és valamikor ő is az éjszaka császárnője volt. Nézze, végeredményben engem nem érdekel, hogy ő honnan költi a pénzét. Nekem az az érdekem, hogy az üzlet menjen, a pénz meg jöjjön. Az öreglányok délelőtt nemigen jönnek, mert azoknak akkor manikűr, fodrász, maszszőr meg hasonló programjuk van. Inkább délután jönnek be, és akkor kávézgatnak. Van köztük, aki erősen italozik is. A fiúk teljesen kiszámíthatatlanok, azok bejönnek reggel, itt vannak másnap is. Ezeknek van modoruk, finomak, nem duhajkodnak, nem káromkodnak, nem gorombáskodnak. Amellett csak márkás italokat isznak, tehát semmiképpen sem kommersz barackot, hanem whiskyt és hasonló dolgokat. Ezek nem buták, csak éppen meg vannak romolva. Olyanok, mint a piros alma, kívül piros, belül rohadt. Látom, maga is nézi, figyeli, hogy milyen jólöltözöttek, elegánsak. Hát az életvitelük, az külön világ. Egy normális gondolkodású ember azt nem tudja se követni, se élni. Zene Elnézést fiúk, látom, hogy itt ülnek a presszó sarkában és látom, hogy furcsa kapcsolatuk van ezekkel az idősebb hölgyekkel. Hagyd el, nem tudom, hogy mit foglalkozol itt velünk? Nem tennék meg, hogy mondanának nekem egy pár szót? Figyelj, öreg, csomagoljál össze, álljál föl és menjél haza. Azt a kis szerkezetet megtapossuk és eldobáljuk. Na jól van, haladjál, haladjál... Mi van ebben kínos? Hát nap mint nap idejár ezzel az idősebb hölggyel. Engem az érdekel, hogy jön létre egy ilyen kapcsolat. Jani, vidd ki ezt a palit, mert megütöm. Összetöröm azt a kis szerkezetet, ha nem húzza el nagyon gyorsan... Zene Álljon már meg egy pillanatra! - Bent már majdnem megkaptad a magadét, hát told el innen a biciklit, jó V Annak a lelki indítékait keresem, hogy mi tarthat össze ilyen fiatal gyerekeket idősebbekkel, és látom, hogy te ott ötödik voltál, abban a négyesben, ezért feltételeztem, hogy könnyebben beszélsz, ezért jöttem utánad. Ha ez neked öröm, fel tudunk ugrani, itt a közelben van egy kis kéglim... A szüleid mit fognak szólni? Ez saját kégli, úgyhogy valószínűleg semmit. Tied? Egyedül laksz itt? Igen. Várj, meggyújtom a villanyt... Szép, és ehhez hogy jutottál? Hát ezt a Mártuska vette. O az élettárs. Hogy így fogalmazzak. És a te neveden van? Igen. Hány éves vagy? Huszonnégy. És miből élsz? Hát... Mi van beírva? A személyimbe? Már úgy érted? Igen. - Téesz melléküzemágban dolgozom. Nem mintha abból fenn lehetne tartani ezt a kéglit. Ez a Mártus asszony miért részesített ilyen ajándékban? És ki ez? - Adok neki annyit, hogy úgy érezzem, én is kaphatok tőle valamit. 0 egy 86

89 SELYEMFIÚK. jól szituált hölgy, azt hiszem neki is tökéletesen megfelel a mi kapcsolatunk. És hogy verődtél ebbe a társaságba? Van aki szégyelli. Én sem rajongok érte, de hát ez van, mit csináljunk. Nekem nem nagyon volt más választásom. Kétszer mentem neki az egyetemi felvételinek. Nem jött össze, hát ígv is lehet jól élni. Van egy hasonszőrű barátom, aki szintén ilyen cipőben jár, és az ő barátnőjének a barátnője. Mennyivel idősebb ez a Mártus asszony? Ötvenhárom. Nézd, én kikérgesedtem annyira, engem nagyon nem zavar. Ót, gondolom, pláne nem. És hogy most ebbe a klánba tartozol, az se zavar? Hát az az igazság, hogy van, ami zavar, de kiegyenlítődnek a dolgok, mert azért nézz körül, mindenein megvan, a Hitachi minitoronytól kezdve a kocsiig, szóval nem érzek nagyon hiányt. Egyetlen dolog van csak, ami lelkileg egy kicsit kikészít, és azt hiszem, hogy ez nem is kicsi, hogy nem nagyon látom a jövőmet... biztosítottnak. Nincs, nem volt valaki olyan korodbeli az osztálytársak, az ismerősök között, aki azt mondhatta volna, hogy ez a csinos fiú az enyém, és nem egy idősebbé? Hát ez a probléma. Van egy magamkorú kislány, akivel elég komolyan járok. Ezt hogy lehet összeegyeztetni? Hát nehezen. Pláne így, hogy ő abszolút nem tud róla, ami neki nem fáj, mert nem tud róla, de én lehet, hogy ki fogok készülni ettől. Szüleid? Őfeléjük hogyan rendezed ezeket a dolgokat? A szüleim elég magas helyen vannak. Már fiatalabb koromban sem nagyon voltak velem elfoglalva. Hagyták, hogy folyjon a kis életem, és ebből egyenesen következett, hogy ide jutottam, de nagyon nem zavar, csak az, hogy a kislánnyal mi lesz. Itt a berendezett lakás, lenn a kocsi. Milyen? Ezerhatszázas Zsiga. Hát akkor mi jöhet még? Meddig facsarható ez a kapcsolat? Tudom magam úgy látni, hogy nagyon mélyponton vagyok, de tudom úgy is látni, hogy bent vagyok a felső tízezerben. Végül is azt csinálok, amit akarok, oda megyek, azzal, akivel akarok. És ezt a hölgyet... becsületesen átvágod? Végül is igen. De azt hiszem, hogy ő ezzel tisztában is van. És ha őt nem érdekli, akkor engem miért érdekeljen? Megjegyzem, ha őt érdekelné, akkor találnék mást. Ha azt mondja neked valaki érettségiző korodban, hogy huszonnégy éves korodra ilyen státusban leszel, elhiszed neki? Nem. Se azt, hogy ilyen körülmények között élek, se azt, hogy kitartott vagyok. Ezzel ennyire tisztában vagy, hogy kimondtad? Tisztában vagyok vele. És valahol nem borzasztó? Most nem borzasztó. Belegondolni borzasztó, hogy mi jön még. Zene Mi célja volt, hogy meghívott? Egyrészt láttam, hogy meglehetősen veszélyes helyzetben van, és gondoltam, hogy kihívom onnan, inert talán jószándékú, másrészt meg társadalmilag annyira elítélően állnak hozzá ezekhez a kapcsolatokhoz, hogy gondoltam, a magam részéről megvilágítom. Bár a mi kapcsolatunk egy kicsit másfajta is. Szóval érdekelt a témában? Igen. Nekem volt két rosszul sikerült házasságom, és mikor meglehetősen nagy lelki sérülésekkel kikerültem belőlük, hosszú éveken át begubóztam, és semmilyen kapcsolatra nem voltam hajlandó. Aztán rájöttem, hogy így nem sok értelme van élni, mert a munka nagyon szép dolog, de mindent azért abban sem lehet megtalálni. Meg a családban sem. Egy meglehetősen közismert színésznő barátnőm szidott össze tulajdonképpen, hogy mennyire irigyel engem, hogy én nyilvános helyen is mutatkozhatnék bárkivel, ugyanakkor ő, aki szintén egyedül volt, ezt nem teheti meg, mert nem kereshet partnert, ő csak egy bizonyos partnerrel jelenhet meg mindig. De nem kísérletezhet, hogy... Ön kísérletezett? Igen, aztán elkezdtem kísérletezni, mert elhatároztam, hogy ezentúl ami szépnek és jónak ígérkezik, azt nem hagyom ki. Most akkor megkérdezhetem, hogy a partnere, az élettársa mennyivel fiatalabb? 87

90 SELYEMFIÚK. Majdnem húsz év van közöttünk, de ez véletlenül adódott. Én nem azzal a céllal ismerkedtem, hogy egy magamnál fiatalabb partnert keressek. így alakult az életem, és miután úgy láttam, hogy ez szépnek ígérkezik, eldöntöttem, hogy nem fogom kihagyni. Mit kaphat az ember egy ilyen kapcsolattól? Hát rengeteg mindent. Én eleinte nevettem ezen az egész dolgon, és azt gondoltam, hogy mit képzel az a kis kakas, majd én fogom megtanítani kukorékolni? És bizony kiderült, hogy soha senkitől annyi szépet és jót nem kaptam, mint őtőle. Vannak olyan nuánszok, amelyek elárulják az érzelmi kötődést is, mert például hogyha együtt alszunk, és ő érzi álmában, hogy én megfordultain, akkor már érzem a kezét, hogy leellenőrzi, hogy mindenhol be vagyok-e takarva, és ha eszik, biztos, hogy az első villával az én számba juttatja a falatot, és a poharából engem itat először. Mégis mit szóltak, amikor megjelent vele társaságban? Megjelent? Megjelenek néha társaságban, de megmondom őszintén, hogy nem szívesen. Hogyha ő a vele egykorúakkal el akar menni szórakozni, akkor én nem emelek ez ellen kifogást. És fáj? Nagyon. Hossz érzés, de ezt nem mutatom. Ebben a korban nem illik, nem szabad, vagy életveszélyes féltékenynek mutatkozni? így van. Ővele szemben sem okos dolog, hogy kimutassam a féltékenységemet, a társaságban pedig le lehet olvasni az arcokról a mélységes felháborodást, az elítélést. Nagyon érdekes dolog, hogy egy ilyen kapcsolatban is a nőt ítélik el, de hogyha fordítva van, és.a férfi idősebb harminc évvel, akkor is a nőre mondják, hogy kurva. Ne haragudjon, ebben az egész ideálisnak festett kapcsolatban az zavar, hogy ebben a világban a fiúk bizony nem arról híresek, hogy az arcuk verítékével keresik meg a kenyerüket. Be meri vallani, hogv dédelgeti ilyen szempontból is? Én be merem vallani, mert én is sokat kapok őtőle. Egy korban összeillő házaspárnál is megvan a kölcsönösség. Mindegyik azt nyújtja a másiknak, amit tud. De itt arról van szó, hogy ő a fiatalságát árulja! Ha belegondol, ki nem árul valamit a mai világban V Mindenki árulja a lelkesedését, a szolgálatait. Volt olvan lelkes időszak, hogy el is akart venni feleségül. Én semmi pénzért nem mennék hozzá, mert tudom, hogy ez véges. Én már az elején is mondtam neki, hogy miért nem keres korban hozzá való nőt, de akkor ő önérzetesen kijelentette, hogy bízzam azt őrá, hogy ő kivel érzi jól magát. És azt be meri vallani, hogy eltartotta, kitartotta V Nem haragszik érte? Nem haragszom érte, bár ez így elég durván hangzik. Én valóban megadom neki mindazt, amit én tudok nyújtani, nekem ilyen gondjaim nincsenek, mert olyan foglalkozásom van kisiparos vagyok, hogy ez nekem nem számít. Ha viszont ő ennek örül, miért ne nézzen ki klasszul, és járjon külföldi cuccokban V És neki jobb, hogy így jár, vagy önnek? Nekem is jó, mert büszke vagyok rá, de biztos, hogy őneki is, mert ő szeret villogni. Mit szólnak azok a kollégák, régi ismerősök, akik esetleg ismerték a maga előéletét? Tudomásul veszik, vagy nem nyelik le? Mindegyik úgy tesz, mintha nagyon örülne az én boldogságomnak, de látom a kajánságot az arcukon, és biztos vagyok benne, hogy irigyelnek is, meg el is ítélnek. Azt mondta az előbb, hogy óvatosan bánik azzal a lehetőséggel, hogy együtt mutatkozik vele, és tudomásul veszi, hogy neki önálló útjai is lehetnek, és még azt is mondta, hogy ez fáj. Hogy kompenzálja ezt? ideköti? Programot ad? Elvégzendő feladatokkal tűzi tele az életét, hogy maga mellett tudhassa? Hát az is előfordul, hogy a segítségemre van bizonyos dolgokban. Az iparra gondol V Abban is, meg a ház körüli dolgokban is. Mondjuk, érzem, hogy férfi van a háznál. De úgy különösebb programot nem adok neki. Ő is éli a maga életét, de érzem, hogy kötődik hozzám, és ez nekem nagyon sokat jelent. Hogy meddig, azt nem tudom, de biztos, hogy egy kis keserűséget vagy nehézséget okoz az életemben, hogy... biztosan tudom, hogy ez időleges és ideiglenes. De azt is tudom, hogy sohasem fogom megbánni, hogy nem hagytam ki, és ameddig lehetett, boldog voltam, és minden nap egv ajándék... 88

91 SELYEMFIÚK. Zene Mikor mondták először, hogy hasonlítasz... teszem azt Gérard I'hilipere? Éltesebb koromban alakult ki az, hogy én Gérard Philipe-figura vagyok. Kamaszkoromban Jean Soréira hasonlítottam. Osztálytársaim és baráti köröm Soréinak is hívott. Nagyon fiatal voltam. Tele romantikával, érzésekkel, minden naivitással, ami egy tizenöt-tizenhat éves kamasz srácban van. Önbizalmat adott a lányokkal szemben, önbizalmat adott a felnőttekkel szemben is, és tudatosult bennem, hogy valami extra van bennem. Mi volt az első olyan pont, amikor érezted, hogy neked jön az, amiért másnak meg kell dolgozni 1 A kamaszkori szexuális sikerek. A gimnáziumban a lányoknak a kabalája voltam. Aztán később furcsamód és magam is meglepőnek találtam a szituációkat ajánlatokat kaptam, először még csak a saját korombeli lányoktól, hogy járjunk együtt. Most éppen kihez hasonlítasz? Most éppen egy Delon-típus vagyok, hogy képet alkothasson rólam a hallgató. Milyen egy Delon-típus? Hogy kell azt körülírni? Franciás, széles vállú, karcsú, magas, jó tartású. - Tudatosan építetted ki magadnak a figurát? Született velem, de most már, hogy harminc körül járok, tudatosan tartom magamban. Az utóbbi évtizedben aztán jöttek a kísértések... Azt, amit nagynak nevezek, és már valóban üzleti" hangsúlyozom, idézőjelben üzleti dolog volt, egy harminchét éves nőtől kaptam, és akkor én tizenkilenc éves voltam. Megszédültél 1 Nein megszédültem, hanem... Természetesnek vetted V Egy szemjátékból indult ki az egész külföldön, és aztán belecsöppentünk a dolgokba, egy általam merésznek vélt mondatból: mondtam a nőnek nagystílűén és nagyképűen, hogy igazán öszszehozhatnánk valamit, amin ő két kézzel kapott. Aztán egy féléves kapcsolat lett belőle, ahol szexuálisan és mindenféle vonalon igen sokat tanultam. Ez a tanulás később odavezetett, hogy még merészebb perspektívák nyílhattak meg előtted abban a tekintetben, hogy lehet mindezeket anyagi előnyökre váltani. Ezután már kíváncsi voltam arra, hogy mit tudok csinálni abból a karakterből, amit magamban hotdok, amit a természet adott nekem. És akkor mindenféle próbálkozásig, a legvadabbakig elmentem. Igyekeztem mindig az élvonalban lenni. Illetve volt olyan vágyam, hogy engem észrevegyenek, és mindig volt egy hiúsági kérdés bennem, hogy én hányszor, hányat tudok, és hogyan. Megnéztem a divatlapokból az öltözködési stílusokat, a színárnyalatokat, mit mivel hordhatok. És azonnal érezted az előnyét ezeknek a nüánszoknak? Természetesen, hiszen akkor épp a lezser, hosszúhajú, elhanyagolt embertípusnak volt a divatirányzata, ezért volt feltűnő egy ápolt, jó külsejű, határozott fellépésű ember. Ezzel tudtam kitűnni az átlagból. Technikai vonalon dolgozom a színházban, olyan emberek közelébe kerülhettem, akik egyéniségükben és stílusukban többet engedhettek meg maguknak az átlagnál. Jöttek a kalandok, jöttek az aprópénzre váltható nagy sikerek. Hát igen, valóban aprópénzek voltak, de aztán véletlenül szerencsére egy színházi előadás során ami sorozat volt bejött egy rendkívül feltűnő, nagyon jól öltözött, csinos, meghatározhatatlan korú nő. Első nap többen is észrevettük a nőt. A kollégákkal beszélgettünk, hogy ki lehet, hogy van öltözve, mennyi smukk van rajta, és így, és úgy. És mintegy fogadásképp mondtam a kollégámnak, hogy fogadok veled, hogy én ezt a nőt megismerem, és én ezt a nőt felszedem. Másnap már úgv jöttem, hogy én ezzel a nővel meg akarok ismerkedni. Szünet volt, előadás szünete, kiálltam a folyosóra, és néztem a nőt mereven. Fel akartam neki tűnni. Nem tartott sokáig, észrevettük egymást. Láttam a szemében a csillanást, hogy észrevett, odanézett, ott tartotta a szemét. A barátnőjével volt és elsétáltak arrafelé. Először zavarban voltam, nem tudtam, hogy lesz az indítás. Segített rajtam. A nő nagystílű volt, társadalmi adottságánál fogva, és később kiderült, hogy anyagilag sok mindent megengedhet magának, és mint egy könnyű fiút, egyszerűen leszólított. A barátnőjéhez szólva, hogy nézd, milyen szép fiú. így kezdődött aztán az egész kapcsolatunk. A beszélgetésünk során ő elmondta, hogy igen, neki ez a műfaj nagyon tetszik. A színházunkban már 89

92 SELYEMFIÚK. másodszor van itt, ő is dolgozott ebben valamikor, származása magyar, most kint él Amerikában. Megismerkedett egy milliomossal, aki meghalt, és ő most a vígözvegy életét éli, szereti a szép fiúkat, és úgy gondolta, hogy érdemes lenne velem megismerkedni. Megmondta kerek-perec, hogy vasárnap délután vár a szállodában, és legyek a vendége. Elfogadtam a meghívását. El is mentem. Ezután az ismeretség után két hétig tartózkodott Magyarországon. Milyen korosztályt képviselt? A kora meghatározhatatlan volt. A kapcsolatunk folyamán kialakult afféle baráti vonal is, ami részemről számítás volt, és megajándékozott az életregényével. Amerikában van neki egy életregénye, amit megjelentetett, abból a képek és az ott adminisztrált évfolyamok után arra tudtam gondolni, hogy mintegy hatvan-hetven év között lehetett a hölgy. Iszonyú! Benned nem keltett ilyen érzést? - Hát nem keltett. Én láttam őt. Nem volt az az érzésem, hogy ő egy hatvanhetven éves. Rendkívül jó állapotban, jó karban levő hölgy volt. Nem volt semmi viszolygásom. Sem az aktusnál, sem pedig egyébként, hogy vele megjelenek az utcán. És mit lehetett a bevétel oldalon ebben a két hétben elszámolni 1 Ajándéktárgyakat kaptam fogalmazzunk így finoman és azon a címen, hogy tudjak borravalót osztogatni, bárhol vagyok, bizonyos összeget. Ezt azon a címen is veszem, és nem szeretném, ha ennek üzletszerű kéjelgés visszhangja lenne. Aztán mi történt? Elutazott a hölgy, megadta a címet, érzékeny búcsút vettünk egymástól, kikísértem a repülőtérre, és írtam neki egy levelet, amelynek röviden és tömören annyi volt a lényege, hogy megkértem a kezét, mondván, hogy az élet csak játszva szép, de csak szépen játszva jó. Próbáltam a hiúságára hatni, számításba véve itt az ő karakterét, pszichikáját, korát és mindenét. Hát nagyon ügyes volt lévén egy üzletasszony odakint, nem akarom részletesen ismertetni a levelét, de valahogy úgy kezdte, hogy az élet nem ábécé, és valahogy úgy fejezte be, hogy én csak tartsam magam, sportoljak és bízzak önmagamban, mert még viszem valamire a testi adottságaim miatt. Rettenetesen fúrja az oldalamat, hogy aki jóképűnek, deltásnak, Jean Soréinak születik, azt tulajdonképpen megverte az isten, és annak kijelöltetett a pályája. Természetes, hogy egy Jean Sorelfigura, aki az adottságait nem használja ki, aki csak a küllemre épít, az egy istenverése, mert végül is ezek múló dolgok, ha ezeket nem bírod kihasználni az adott időben, az esztétikum alatt anyagilag, akkor utána egy nulla leszel, ugyanolyan, mint más ráncos öregember. A gyermekkori álmok nem feszítenek? Most mit szeretnél tőlem hallani, egy jól felépített, szocialista szöveget, hogy igen, volt egy gyerekkori álmom? Nem, nem, valahogy úgy jöttek ki a mindennapjaim, hogy muszáj volt aprópénzre váltanom az egész életem. Hiúságból, aztán a dolgok át nem látásából, aztán a későbbiek folyamán már az élet diktálta... Felállíthatom a képletet, hogy van még egy pár szép éved, és akkor mi marad? Hát igen. Ez a képlet valóban. Most van egy utolsó dobásom. Charles Bronson leszel, mert megráncosodsz, megöregszel, markáns leszel. Hát a Charles Bronsonnak mindig ott lesz az effektív felépített művészete a csúnyasága mögött, ami széppé fogja őt mindig tenni, de nekem, hogyha bekövetkezik ez a kor, csak egy nagy nulla marad. Bár most sikerembernek mondanának a kívülállók. És te minek mondod magad? Még sehol sem tartok, azt mondhatom. Nulla állásban vagyok, és várom a nagy bizniszt. Nem szégyen neked valahol, hogy ennyi képességgel szövegeléssel, megjelenéssel, az emberek közötti biztonságérzettel arra az egy képességedre szorulsz, ami... Vagyis csak az ágyra, ugye? De pszichikailag segítek olyan embereken, nőkön, időseken, akik önmaguknak azt akarják bizonyítani, hogy ők még ütőképes nők. Önmagamnak pedig humánus gesztus ez a másik iránt, hogy lám, szereztem neki egy örömórát. Miért, vagy hogy, azt már egyikünk sem firtatja. Nem sovány ideológia ez? Igen, egy kicsit az lehet. De kérdezd meg attól esetleg, aki ezt igényli. Neki sovány-e? Biztos, hogy sokat jelent ahogy én ismerem ezeket a nőket. De lehetnél ezzel a képességgel valahol egy olyan megbecsült állásban, hogy 90

93 SELYEMFIÚK. nem kellene rettegjél a múló napoktól és az öregedéstől, így harminc táján. Lehet, hogy lehettem volna, de nem lettem és kész. Ezek a tények, ezekkel kell szembenéznem. Zene Igaz lenne, hogy kimondottan veszélyeket rejt magában, ha az ember jóképűnek, deltásnak, szép hajúnak, szép arcúnak, szép szeműnek, korunk férfiideáljának születik? Mit mondjak, simogatnak a szavaid. Nem is tagadom, soha nem volt problémám a lányokkal, az ismerkedéssel. Ügy érzem, hogy másként kezeltek az iskolában, feleleteimnél, dolgozataimnál, mint a többi gyereket. Na most ennek hátrányai is vannak, mert egy ilyen fiútól egészen mások az elvárások. Mi volt az a fordulópont, amikor rájöttél, hogy ebből egész jól meg lehet élni? Nem tudom. Azt hiszem, hogy ilyen konkrét fordulópont nem volt. Az az igazság, hogy a lehetőségek számomra mindig nagyoknak látszottak. Egy közismert hölgy felajánlotta nekem, hogy eltartási szerződést kötünk. Természetesen nem ilyen szavakkal, de azt hiszem, világos ez mindenkinek. Hogy értetted meg, hogy neked mi volna a szereped ebben a kapcsolatban? Vetted a lapot? Azt hiszem, hogy aki szépnek és intelligensnek születik, annak ez nem jelent problémát. Hogy került erre sor? Hoci-nesze alapon, vagy érzelmekbe bújtatva? Azt hiszem, hogy ez egy hatalmas szeretkezés által alakult így, ami szintén nem spontán dolog volt, hanem közösen előidézett alkalomteremtés. A másnaposságom éppen a tetőfokára hágott, amikor az utcán összefutottam ezzel a hölggyel. Ismertétek egymást? Nem. 0 is idősebb volt? Ó közel volt az ötvenhez. Nem tudtam, hogy ő közismert személyiség, csak annyit tudtam róla, hogy egy csinos hölgy, akinek van egy gyönyörű szép autója, és éppen a Váci utcában flangál vele, én meg éppen a horgászbolt felé tartok, és épp nincs pénzem. Azt hiszem, hogy összevágtak a dolgok. Mindenféleképpen a felső réteghez, az entellektüellekhez szerettem volna tartozni, mert a családunkban elég sok ellenpélda volt a tanulatlanság gyötrelmeire, és szerettem volna jelentkezni az egyetemre. Ez a harmadik próbálkozásom ellenére sem sikerült. Én nem mesélek olyanról, hogy protekció, meg így-úgy, hanem azt hiszem, hogy itt egyszerűen megszakadt az az előny, hogy a szépfiúnak mindent lehet. És amikor erre rájöttem, akkor úgy gondoltam, hogy ennek az anyagi oldalát fogom kihasználni. És az első adandó lehetőségnek megfogom a végét vagy az elejét. Én voltam akkor huszonkettő, ő meg közel járt az ötvenhez. Borostás voltam, szakadt voltam, egy hosszú-hosszú szesztorna után futottunk össze. Hogy és mikor rajzolódott ki, hogy mit lehet aratni ennek a kapcsolatnak a révén? Beültem az autóba és megnyílt előttem a világ, ahogy a Vörös-tenger Mózes előtt. Szóval előttem volt minden, és mögöttem nem volt semmi, mert egyszerűen elfelejtettem mindent, amikor megkínált a cigarettájával, elővette a kesztyűtartóból a skót whiskyt és azt mondta: tudod, hogy te egy nagyon szép fiú vagy? Én flegmán mondtam, direkt flegmán, mert tudtam, hogy csak így lehet megfogni. Azt mondtam, hogy igen. Hogy néztél ki pár hét, pár hónap után? Kérlek szépen az Európa Szálló ablakán néztem ki, úgy éreztem, hogy enyém Budapest, és alattam van minden, és volt szép ruhám. Fehér nadrág, fehér cipő, fodrászhoz jártam, pedikűröshöz, uszodába, szaunába jártam, teniszezni jártam, ami számomra mindig elérhetetlen volt, és úgy éreztem, hogy minden probléma nélkül csinálhatom ezt. Csinálhatom, mert én is adok, amiért kapok. Szórakozni jártunk, vezettem, száguldoztunk, szeretkeztünk. Azt hiszem, hogy őt is irigyelték a kolléganői, barátnői, ismerősei, de ez különösebb problémát nem jelentett, mert én büszke voltam rá, hogy én ilyet tudtam csinálni. Ő is büszke volt rá, hogy ilyet tudott csinálni. Mikor kellett először megfogalmaznod, hogy is hívják Budapesten ezt a fajta életmódot vagy ezt a figurát? Amikor kezdtem gusztustalanná válni a közönség számára, amikor megtehettem azt, hogy a legudvariasabb pincért elutasítom, mert nem tetszik a mozdulata, nem tetszik a kiszolgálása, kezdtem megérezni, hogy hiába tehetem meg azt, hogy én elutasítom magamtól ezt az embert, ő akkor is feljebbvaló valamiért. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy miért a görcsösség volt ké- 91

94 SELYEMFIÚK. sőbb a halál, egyre jobban neurotikussá váltam, fizikailag is gyengültem. Ő ezt megérezte. Én meg azt, hogy mennél jobban gyengülök fizikailag és lelkileg, annál jobban kicsúszik a kezemből ez az ügy. Tehát az úgynevezett eltartási szerződés... Hajtottam a kapcsolatokat, egyszerűen belehajszoltam magam. Meg akartam neki mutatni, hogy nem tud lerúgni, a tetőről. John Braine: Hely a tetőn. Nem, aki egyszer már oda felkapaszkodott, aki már meggyötrődött érte, és érzi a boldogságot, érzi ennek az előnyeit, azt nem lehet lerúgni. Én ezt akartam neki bebizonyítani. Aztán nem sikerült egészen. Jött a következő. Kevesebb volt. Jött a következő, még kevesebb volt. Aztán maradt a kis Európa, aztán maradt a Fény presszó, aztán maradtak a kocsmák... És hány év ment el az életedből? Elment négy év az életemből, úgy hogy most már a napokat csak gázpalackokban számolom. Ezt hogy kell érteni? A Volánnál dolgozom. A gázpalackokat szállítom, és várom az újabb alkalmat, ajtónyitódást, várom az újabb lehetőséget... Hát egy gázpalackszállító munkás naponta jut be családi fészkekbe, konyhákba. És ott tekintetét ráfüggesztheti a háziasszonyra. Ezt a híres szép tekintetet. Nem is akármilyen háziasszonyokra. Ezek nemcsak egy ilyen hely a tetőn" szituáció miatt voltak számomra borzalmasak, hanem egyszerűen a magam kisebbségének érzése, a leépülés érzése miatt. Aztán, amikor lementem az utcára, és véletlenül összefutottam egy régi haverral, baráttal, ismerőssel, akkor azt mondta, hogy szevasz selyemfiú! Nyeltem egyet, és válaszként csak annyit tudtam mondani, hogy te, István, én tavaly még Csaba voltam. Erre ő rám nézett, és azt mondta, hogy már az sem vagy, aminek szólítottalak az imént. Ez volt az egyik legutolsó trauma, pofon, ami után bekerültem a zárt osztályra. Az utolsó időszakra nem emlékszem, a skizofréniával határos betegségben szenvedtem. Nem is tudom, hogy teljesen kigyógyultam-e belőle. Most ott tartok, hogy négy évet elvesztettem az életemből, és már csak mosolyokban vagy pillantásokban, de úgy érzem, hogy igazán csak gázpalackokban számolom a napokat. 92

95 FÓRUM A címadásról A jó cím fél siker! Az ilyen cím nemcsak arra képes, hogy tájékoztasson a szöveg lényegéről, hanem arra is, hogy fölkeltse érdeklődésünket, ösztönözzön a mű elolvasására. I)e milyen is a jó cím? S milyenek általában a címek? Erről van szó ezekben a cikkekben, elsősorban a sajtóbeli címadásról. Veszprémi Miklós Szavakba sűrített lényeg? Idestova húsz éve lesz, hogy a Magyarország első száma megjelent. Azóta teljesen megszokottá vált, hogy az újságárusoknál minden hétvégén kapható az elsősorban külpolitikai eseményekről beszámoló hetilap, amely fő témakörének látszólag ellentmondva az ország nevét kapta címéül, nem a világét, mint eredetileg a szerkesztőség több tagja szerette volna. Két évtized távlatából persze már eljelentéktelenedett, hogy a világeseményekről nem a Világ, hanem a Magyarország ad hetenként számot. Aligha találni olyan olvasót, aki fönnakadna ezen az ellentmondáson". Érdemes tehát elgondolkozni rajta: ennyire nem számít, logikus-e egy újságé ím vagy sem? Vagy másképpen fogalmazva: ennyire másodlagos, hogy egy újság elnevezése összhangban van-e az újság tartalmával? S vajon ez az összhangtalanság" kifejez-e valamiféle mélyebb úgynevezett mögöttes jellegzetességet, vagy csakis az újság nevére vonatkozólag érvényes? Hiszen korántsem mindegy, olyan címről van-e szó, amely egyetlen alkalommal kívánja fölhívni valamely írásra a figyelmet, vagy pedig hétről hétre Prédikátor A politizáló baptista Egy cím a Magyarországból ismétlődőről. Nyilvánvaló, hogy az egyik esetben a rendkívüliséget, a szokatlanságot, a meghökkentést kell elsődlegesnek tartani, a másik esetben viszont az ismerősséget, a megszokottságot. Amikor egy rikkancs azt kiabálja, Megjelent a Magyarország!", akkor arra hívja föl az emberek figyelmét, hogy megvásárolhatják a többé-kevésbé ismert témakörű hetilapot. Ám ha azt kiáltja, Az ugandai halál, a libanoni tragédia a Magyarországban!", akkor azt kívánja mindenkinek tudtul adni, ami egyszeri és vissza nem térő. Azaz csakis abban a bizonyos lap- 93

96 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? számban olvasható cikkek néhány legérdekesebbjét kínálja föl, mintegy csalétek gyanánt ragadva ki őket a többi közül, ép}) arra igyekezve rádöbbenteni mindenkit: ne mulassza el elolvasni őket, mert nem mindennapos szenzációról szerezhet tudomást belőlük. Hatáslélektan Mindez rádöbbent, hogy mennyire keveset tudunk az újság hatáslélektanáról. Közhelyszámba megy ugyan,,a tömegek manipulálásáról" beszélni, a sajtó szinte korlátlan szellemi befolyásoló erejéről elmélkedni, javarészt az egészséges emberi gondolkozás eltorzításának veszélyeire utalva, ám e veszélyek kialakulásának mechanizmusa úgyszólván teljesen homályba vész. Mintha furcsa mód a befolyásolhatóság kizárólagos káros az embert valósággal védtelenné tevő tulajdonság volna, nem pedig az érzékenység, a fogékonyság egyik megnyilvánulása, a sajtó nyomasztó hatása pedig mindenekelőtt az emberre minden irányból szüntelenül rázúduló információáradatból fakadna. Pedig ez még madártávlatból sem teljesen igaz. Folyamatjellemző monológ: Amikor először mondtad, elhittem. Amikor megismételted, kételkedni kezdtem benne. S amikor harmadszor mondtad, már tudtam, hogy hazudsz." Ezek a szavak tömören fogalmazzák meg a régi igazságot: az ismétlések csupán egy bizonyos pontig segítik elő a meggyőződés kialakulását, utána hatásuk a visszájára fordul, és mind erőteljesebb kételyt ébresztenek, végül pedig éppen az ellenkezőjét idézik elő annak, amit a mértékét vesztett ismétléssel el akarnak érni. Jó volna tudni, vajon ebben a folyamatban miként játszanak közre a címek, miként érvényesül hatásuk. Anynyi bizonyosnak látszik, hogy igen fontos közvetítő szerepük van: velük találkozik először az olvasó, hatásuk tehát elsődleges, szélsőséges esetben rajtuk múlik az összes többi olvasnivaló sorsa. Bár túlzás azt állítani, csakis a címeken áll vagy bukik, hogy egyáltalán elolvassák-e a cikkeket, az tagadhatatlan, hogy az úgynevezett olvasói beállítottság kialakítását számottevő mértékben megszabják. Márpedig korántsem egyre megy, hogy a cikkekben foglaltaknak milyen közegben kell hatniuk; ellenszenvvel vagy rokonszenvvel, kíváncsisággal vagy közömbösséggel, bizalommal vagy bizalmatlansággal kell-e számolniuk. S hogy tovább nehezítsük az eligazodást: még az sem biztos, hogy mindenekelőtt a rokonszenves valamiféle együttérzést ébresztő címek a hasznosak. Nemegyszer épp az ingerlőek, az ellentmondásra késztetőek, sőt a provokatív mellékzöngéjűek ragadják meg a képzeletet, mintegy olvasásra kényszerítve az újságban tallózót. Ezúttal persze a szóban forgó írás mondanivalójának érvényesülésére ugyancsak kihat, vajon a cím keltette ellenérzés előmozdítja-e az elolvasottak kiteljesedését, nagyjából ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az ellentétes háttérben sokkal kiugróbbnak, kiemelkedőbbnek tetszik az, ami egyébként jóval kevésbé volna szembetűnő. Címmetamorfózis? Mindehhez hozzákívánkozik: a Magyarország írásaira nemigen illik a szenzációs jelző. Nem azért, mert ez a kifejezés némileg kétes értékűvé vált. A magyarázat sokkal inkább a cikkek hangvételében, szemléletmódjában rejlik. Abban a sajátos háromlépésnyi távolságtartásban", amely íratlan szabállyá lett a szerkesztőségben: mindenekelőtt a tényeket kell közreadni, lehetőleg minél szélesebb körben megvilágítva-alátámasztva őket számokkal, adatokkal, bízva benne, hogy ily módon sokkal jobban eligazodik az érdeklődő, mint a mégoly körültekintő szerzői eszmefuttatás segítségével. A világ dolgai túlnyomórészt úgyis önmagukért beszélnek. Bízvást lehet bízni benne, hogy a tárgyilagos észjárású 94

97 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? ember tökéletesen ért a tények nyelvén. Főleg, ha az újság is arra ösztönzi, próbáljon meg önként, saját ítélkezése alapján boldogulni. Mert az egyéni szellemi erőfeszítést semmiképp sem lehet megtakarítania annak, aki önálló véleményt akar alkotni az őt körülvevő világról. A sajtónak ehhez kell minden segítséget megadnia. Másszóval: önálló gondolkodásra kell serkentenie. Az egyéni látásmód nélkülözhetetlensége mellett szól a közismert tény: manapság a legfrissebb szenzációval többnyire nem az újság, hanem elsősorban a rádió és a televízió szolgál. A becslések szerint mintegy hússzornegyvenszer annyi információ zúdul napról napra az éterből az emberre, mint két-három évtizeddel azelőtt. Magától értetődő, hogy a nyomtatott sajtó legalábbis bizonyos értelemben szenzáeiószegényebb" lett. A mai olvasó már nem azt tudja meg az újságból, mi történt a világban, hanem sokkal inkább azt, mi miért történt. Az események indítékainak fölvázolása természetesen sokféle érdekességgel, sokféle meglepetéssel szolgálhat, de ennek a sajátos háttérfestésnek a jellege egészen más, hogysem szenzációsnak" lehessen nevezni. Az átalakulás minden bizonnyal a cikkek címeinek sajátos átformálódásán is nyomon követhető. Ha valaki rászánná magát, és megvizsgálná, hogy az utóbbi néhány évtized során mennyiben változott a címek eseményt, bekövetkezést, történést kifejező tartalma, valószínűleg statisztikailag is ki tudná mutatni az úgynevezett cselekmény tartalom-csökkenést. Alighanem ezzel függ össze a lapok első oldalának, a címoldalnak a szembetűnő átalakulása is. Az ötvenes évektől kezdve divatjamúlttá lettek az öles, egész oldalt átfogó, két-három soros óriás címek. A helyükbe nyugodtabb, egyszerűbb, rövidebb többnyire kéthárom szavas címek léptek, a régebbinél jóval kisebb betűkből szedve, lemondva a minden áron meglepetésre, megdöbbentésre, harsányságra törekvésről. Igaz, ez a változás jellegzetes közízlés-átformálódást, pontosabban ízlésfinomodást is kifejezett, s egyúttal módot teremtett az események árnyaltabb, kifinomultabb érzékeltetésére, nem utolsósorban a főcímek harmonikusabb, arányosabb beillesztésére-elhelvezésére. Immár nem egy-egy kiugró, szembeszökő címsor nyomta rá a bélyegét az egész oldalra, hanem inkább az összhatás érvényesült, mintegy azt érzékeltetve, hogy nem egyetlen rendkívüliség miatt érdemes kézbe venni a lapot, hanem többféle érdekesség is kínálkozik. Vannak, akik ebből bizonyos fajta címeljelentéktelenedésre" következtetnek. Csakugyan vitatható, vajon napjainkban nem kisebb-e a cikkcímek jelentősége, mint régebben, amikor a lapok mindennapos kelendősége ádáz rikkanesháborúban" dőlt el. Ez idő tájt terjedt el a külön címadó szerkesztő alkalmazása. Közéjük tartozott Szabó Lőrinc, a költő is, aki az Estlapok szerkesztőségének egyik íróasztalánál törte nap mint nap a fejét minél ötletesebb, minél magával ragadóbb címeken. Közülük az egyik szinte szállóigévé vált: Valahol a nyílt tengeren most ölik a kapitányt" írta egy hírügynökségi tudósítás fölé, amely egy óceánjárón zajló, pillanatnyilag bizonytalan kimenetelű matrózlázadásról számolt be. Nem nehéz fölfedezni benne a sajátosan hullámzó ritmust, a már-már zenei hatást, amely kitűnően tanúskodik róla: a jó cím nemcsak az értelemre hat, hanem az érzelemre is, szemre és fülre egyaránt, bár ha senki sem hangosan olvas saját magának újságot. (A jelenség alighanem ahhoz hasonló, amit először a szuggesztív hatású Diszkobolosz" nézőin vettek észre a Louvreban: Pheidiász híres szobrának szemlélői lélekben ugyanazt a mozdulatsort élik végig, mint a diszkoszvető, olyannyira, hogy mikroizomzatukban műszerekkel is kimutatható a megfeszülés-elernyedés egymást váltó hullámzása.) 95

98 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? Szabó Lőrinc címe sejtelmességével is megragadja az embert. Titokzatosság lengi köriil, mégpedig rendkívül körmönfont módon. A költő, úgy látszik, pontosan tudta, hogy a rejtelmességnek nem szabad talajtalannak lennie, különben nevetségessé válik. Azaz bizonyosságnak és bizonytalanságnak egyaránt kell lennie benne. O egyetlen tényt közöl, s noha csupán a színhely bizonytalan, a jelenidejűség a most" a várható tény bekövetkezésének bizonyosságát is megkérdőjelezi. Épp ez az ellentmondás teremt feszültséget, s késztet a szenzációsnak nemigen nevezhető híradás elolvasására. Ebből az egyetlen példából is kitetszik : a címadó újságíró képletesen fogalmazva rendkívül széles skálán játszhat. A hatások, eszközök, mesterfogások" sokféleségével élhet. A képzettársítástól kezdve az alliterációig mindent igénybe vehet, ami akár gondolatilag, akár érzelmileg képes valamiképpen hatással lenni az olvasóra. A gunvorosság, a címfricska" éppúgy hasznosítható, mint a játékosság vagy éppen a drámaiság. A vizuális hatáskeltésnek ugyanúgy megvan a létjogosultsága, mint például az ötletes betűcsapdának", amely legalábbis elméletben valósággal tőrbecsalja" a tekintetet, s mindaddig fogva tartja, amíg végig nem futja a jelzett írást. (Alapos a gyanúm: egyelőre meglehetősen messze vagyunk attól, hogy a lehetőségek gazdagságát kellőképpen kihasználjuk. Talán mert a címek mintha kevésbé lényegessé váltak volna. Úgy tetszik, sok minden kikopott-kifakult belőlük, s mintha valamiféle szürkeség homályosítaná el őket. Sok bennük az egyformaság, a címpanel". Mintha maga a címnyelvi gondolkozás szemhatára zsugorodott volna össze. Talán mert a sajátos címnyelvi szókincs is összeszűkült. S persze az ötletesség, a találékonyság, a címadókészség senkiben sem alakul ki saját magától. Tudatosan kell fejleszteni, mint minden olyan készséget, amelyet csakis a gyakorlás, a tökéletesítés emelhet magasabb szintre.) Határszabás Nem vitás, a lehetőségek úgyszólván végtelennek tetsző gazdagsága fölöttébb csalóka. Akármilyen" címet ugyanis semmilyen írás nem bír el. Ezerféle szempontra pontosabban kötöttségre kell tekintettel lennie a címadónak. Kétségtelen, az a bizonyos végtelenség minden egyes konkrét esetben nagyon is véges. A Magyarországnál például mit sem ér a mégoly zseniális cím, ha betűnél hosszabb. Ennél több ugyanis nem fér el a szokásos kéthasábnyi terjedelemben. Elvileg ugyan van mód kétsoros címre is, de az mintha teljesen kipusztult volna a lapból. Az első években még nem ment ritkaságszámba, idővel azonban mind jobban megfogyatkozott, noha senki sem emelt nyíltan szót ellene. Alighanem a tömörségre, a csattanósságra való ösztönös törekvés folytán vált szinte egyeduralkodóvá a kéthasábos cím. Sőt, az utóbbi időben mintha már az egyhasábos is terjedőben volna, bár ezzel jól tudjuk nem árt csínján bánni, mert ha például két szemközti oldalon is nyúlfarknyi" cím áll, akkor az olvasó valóságos betűtengerrcl kényszerül szembenézni, s félő, inkább rögvest továbblapoz, mintsem belekezdene valamelyik cikk végigböngészésébe. (Megjegyzendő, hogy miközben ez a sajátos címmegrövidülési irányzat teret hódított, a regények, novellák, drámák címe egyre terjedelmesebb lett. Ha így megy tovább, talán még megérjük, hogy egyperces novellák jelennek meg kétperces címmel, szemléletesen tanúsítva: egyebek között a divat számottevő hatása sem becsülhető le. Aligha szükséges bizonygatni, korántsem csak a szépirodalomban...) A rendelkezésre álló terjedelem csupán a végtelenség határainak" egyike. Hiszen a többi címhez azaz a címszövegkörnyezethez való igazodás éppúgy határt szab, mint a lap hangvétele, címadásbeli szabályrendszere. Az sem mindegy, milyen olvasótáborhoz kíván szólni a cím. Másszóval mennyiben vehetők igénybe a nyelvi képzet- 96

99 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? társítást, az asszociatív gondolkozást megkövetelő eszközök. Milyen mértékben lehet számítani az olvasó fantáziájára. Képes-e elrugaszkodni a valóságtól, vagy csak a címszavak közvetlen jelentéstartományában érzi otthon magát. Nem mellékes az ízlése sem: mi tetszik neki, s mitől idegenkedik; mi kelt benne címszerűtlen, illetve címszerű érzést. Mindebben, tagadhatatlan, túl sok az ingatagság. Akinek címadáson kell törnie a fejét, legföljebb ha homályosan sejti, mintsem világosan tudja, miféle úton-módon érdemes találékonyságát, tapasztalatát, kifejezőkészségét kamatoztatnia. Ámbár nyilvánvaló, hogy mindenkinek nem tehet a kedvére olvasó és olvasó között nemritkán ég és föld a különbség, azért nem ártana némi szellemi fogódzó, amelybe ösztönös ismeretanyaga belekapaszkodhat. Jó volna például egyet s mást tudni az olvasótábor elképzeléseiről: mit tekintenek érdekesnek, érdektelennek; mikor érzik becsapósnak" a címet, s mikor izgalmasnak; milyen érzést kelt bennük a címdráma", a címhumor". A kérdések száma szinte végtelen, s a címadónak akarva akaratlan minden egyes alkalommal válaszolnia kell rájuk. S ki tudná megmondani, a jóval több mint kétszázezer Magyarországolvasó közül mennyi fogadja el helyesnek, mennyi ítéli helytelennek a címválaszt". A szélsőséges ítélkezési lehetőségekre csupán egyetlen példát: Tavasz a 23. emeleten" mit sugall ez a négy szó? Bizonyára kiérezhető belőle némi lírai hangulat, ám azért konkrét értelme is lehet, A KGST" felcím a hangulati jelentéssel nagyon is ellentétes prózai értelmet szögez szembe, csakúgy, mint az írás riportjellegére utaló, főcím alatti két alcíme. Aki pedig elolvassa a moszkvai KGST-székházat bemutató beszámolót, az megtudja belőle, hogy a 23. emeleten lévő magyar részleg bejáratánál a tavaszi Gellérthegyet ábrázoló poszter látványa fogadja a belépőt. Indokolt-e épp ezt kiragadni főcím gyanánt? Ez fejezi-e ki a lényeget? Nem kissé fellegjáró-e? Hiszen az írás hangja teljesen tárgyilagos, főleg gazdasági, kereskedelmi kérdésekről esik szó benne. Csakhogy mind a szövegbeli, mind a főcím alatti alcímek tárgyszerűek, a főcím az egyhangúságot elkerülendő mintegy ellenpontként szolgál. Nincs tehát értelme kiragadni őt szövegkörnyezetéből, mert az olvasó pillantása sem egyetlen címen pásztáz végig, hanem többön, s ezek együttes hatása érvényesül benne. Önmagában véve nincs tehát sem jó, sem rossz cím. Ami az egyik esetben telitalálat, az a másikban esetleg tökéletes melléfogás... Címstatisztika A Magyarország egy-egy számában sokkal több cím jelenik meg, mint némelyek gondolják. Mindegyik írásnak tudniillik nemcsak főcíme van, hanem fölötte olvasható az eligazító jellegű témakört, országot, szakterületet jelölő - felcím, alatta pedig a gondolatmenet valamely lényeges részét kiemelő két alcím. Ezenkívül a szövegben található három-négy, úgynevezett szöveg közti alcím. Az utóbbiak azonban elmaradhatnak, ha a cikk akár hirdetés, akár könyvrecenzió (Böngésző) miatt rövidebb. Miután lapszámonként a hirdetéseket figyelmen kívül hagyva általában szokásos cikkoldallal számolhatunk, s ezek mindegyikén átlagosan 7 8 cím van, körülbelül 160 címhez kell hozzászámítani az Öt világrész száz lapjából" rovatban megjelenő írások címét, s az első-második oldalon találhatókat. A lapszámonkénti 180 cím tehát körülbelül átlagos mennyiségnek tekinthető. Ez persze összesen évi 9300 címet tesz ki. A lap első számának megjelenésétől kezdve immár túljutottunk az ezredik lapszámon is hozzávetőlegesen több, mint cím látott napvilágos a Magyarországban. 97

100 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? Mi olvasható ki belőlük? Van-e egyáltalán valamilyen közös jellemzőjük? Föltétlenül. A figyelmesebben vizsgálódó jellegük szerint három csoportba sorolhatja őket. A fölosztás természetesen szorosan kapcsolódik a lapbeli írások jellegéhez. A cikkek tekintélyes része világpolitikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, tudományos eseményekről szól, ennek megfelelően a címekben is ez a tartalom tükröződik. Az események indítékait, a jelenségek okait vizsgálva jutunk el az úgynevezett második tartalomszintig: a folyamatok, irányzatok, tendenciák föltérképezéséig. Ezek nyilvánvalóan nehezebben foglalhatók címszavakba, így a címek érdekessége sem annyira megkapó, inkább intellektuális érdeklődést igyekszenek kelteni, ám ezek illenek leginkább a tanulmányszerű eszmefuttatások hangvételéhez és tartalomjelzéséhez. S az sem lényegtelen, hogy nem tévesztik-e meg az olvasót, nem kecsegtetnek-e olyasféle színes olvasnivalóval, mint az előző csoportbeli címek. A harmadik típus a jelenségelemzés következő szakaszához kapcsolódik. A tapasztalatok, tanulságok levonása alapján, ámbár fölöttébb kockázatos, mégis elkerülhetetlen legalább mégoly vázlatosan érzékeltetni-sejtetni, miféle változások, átalakulások várhatók, s ezek milyen kihatással járhatnak. A magától értetődő óvatosság magyarázza: a csupán lehetségest, a bizonytalant többnyire senki sem szívesen emeli ki cím gyanánt. Vagy ha mégis, akkor javarészt vágyként, reményként, óhajként, illetve negatív dolog esetén fenyegető veszélyként, lehetséges roszszabra fordulásként, várható helyzetromlásként fogalmaz, nem takarékoskodva az ingatagságra utaló kérdőjelekkel. Lényeglátás Az okos sejtés-sejtetés létjogosultsága nagyon is indokolt. Föltéve, hogy olyan kérdéshez társul, amely az emberéket foglalkoztatja. Az sem haj, ha az újság sem képes egyértelműen válaszolni, hiszen az újságíró nem jós. Bizonyos mérvű jövőbe látása csakis az átlagemberét meghaladó tényismeretéből származhat : ha ezt az ismerettöbbletet osztja meg az olvasóval, akkor máris megtette a magáét. Ám hogy mit emel ki írásából, az valójában nemcsak a hangsúlyozás művészete, hanem a lényeglátásé is. A címnek mint mondanivaló-kiemelésnek az érintett cikken túlmutató jelentősége is van. Bizonyos mértékben irányítja a közfigyelmet, befolyásolja a közhangulat alakulását. A filmesek például nagyon jól tudják, egy-egy korszak milyen hatásosan fölidézhető a mozivásznon futólag megelevenedő lapcímek segítségével. Csakugyan szerfölött jellemző, ami az adott időben az újságok címoldalára kívánkozott. S ez nemcsak a múltra vonatkozólag igaz, ma sincs másképp. Aligha túlzás: a mindennapos újságcímekben mulandóság és maradandóság keveredik egymással. A mulandóság többé-kevésbé könnyen tetten érhető, hiszen másnapra, harmadnapra belesüllyed az újabb és újabb szenzációk végtelen tengerébe. De mi az, ami nem süllyed el? Ami túlnyomórészt csak idővel, nemegyszer hosszú évek, esetleg évtizedek múltán többnyire szinte észrevétlenül, ám mind szembetűnőbben kiemelkedik, s valóságos korszakszimbólummá válik. Olykor furcsa mód a visszájára fordítva az egykor valószínűtlenül fölnagyított épp ennélfogva jellemző jelentéktelenségeket, amelyek sajátos vakságról tanúskodtak, elfödve-elhomályosítva náluk összehasonlíthatatlanul lényegesebb dolgokat. Máskor viszont történelminek kikiátott események halványulnak el a múló idővel, s ez a melléfogás lesz jellemző a korra. Mi tagadás, a példák nem túl biztatóak. Az utókor kaján: szívesebben veti pillantását a tévedésekre, mint a vitathatatlanságokra. Igaz, nem az utóbbiak vannak többségben. A ma újságírója persze azt szeretné, ha címeivel is a he- 98

101 SZAVAKBA SŰRÍTETT LÉNYEG? lyes eligazodást, a kellő történelmi hangsúlyozást szolgálná napjaink kavargó, kusza világában. Szándékának megvalósulását azonban semmi sem szavatolja. Legföljebb élettapasztalata, fölkészültsége, tárgyilagossága, világszemlélete nyújthat némi reményt. Újságban a klasszikus cím mellett címnek nevezem a mínuszos hír első mondatát. Rádióban, tv-ben a hír első mondatát (a leadet), a hírműsorok tartalomjegyzékét (headline-ját), a tudósítás első mondatát (amit a műsorvezető bekonferáló szövegének az eseményt, a tényt tartalmazó része is helyettesíthet). A tévében ezeket a tudósítás előtt kiírt szöveg az újságéhoz hasonló cím pótolja. De egyáltalán miért olyan téma ez, hogy megér néhány oldalt ebben a folyóiratban? Földi Iván Címzetlen közlemény Ha egy tehetséges fiatal munkatársat, akit elő akar léptetni a szerkesztőség, kineveznének címszerkesztőnek, valószínűleg csak a címnek a rangnak - örvendene, a feladatnak nem. Mert publicisztikát, riportot írni (rádióban, tévében: készíteni) rangos feladat, de címet írni (készíteni? csinálni?) nem az. Több nagy nyugati szerkesztőségben külön címszerkesztő van, nálunk már a státushelyzet miatt sem fenyeget ilyen veszély. Különben is vitatom, hogy kell-e külön címszerkesztő, belefér ez a szerkesztő vagy olvasószerkesztő munkakörébe. Sőt, a munkatársakéba is, mert nem árt, ha valaki a saját művének címet is ad. Legfeljebb a szerkesztő módosít rajta. Cikkeim címét és műsoraim címjegyzékét (tartalomjegyzékét) mindig magam készítem, gyakornok koromban (1947-ben) szerkesztőim megtanítottak erre. A hír legfontosabb része,,a lead, a cím a hír legfontosabb része" írja Az újságírás áttekintése című, az Egyesült Államokban ban megjelent szakkönyv. Figyelemfelhívónak, világosnak és olyan egyszerűnek kell lennie, hogy mindenki megértse. A cím, a lead irása nagy gyakorlatot és gondosságot igényel. Össze kell foglalnia a cselekmény lényegét, vagy a folyamatban lévő eseménynél a legfontosabb fejleményt, úgy, hogy kiderüljön belőle, minek a folytatásáról van szó." Figyelemfelhívónak" kell lennie tehát a címnek, illetve a hír első mondatának. Ez persze csak akkor fontos, ha az újságot nemcsak eladni, hanem elolvastatni is akarjuk (a tőkés vállalkozás pedig még el is akarja adni, ezért fordít gondot a címekre), a rádió híreit hírműsorait végig akarjuk hallgattatni, sőt még az is szándékunk, hogy a tévé a híradó idején ne csak nyitva legyen, de figyeljenek is rá. Ehhez az első lépés a figyelemfelkeltő tartalomjegyzék, a további az egyes tudósítások címe", konferálása, illetve első mondata. Rossz címeink közül gyakran használt Az Anyag- és Árhivatal közleménye". Jó, újabban mindenki rögtön tudja, hogy itt áremelés bejelentése következik, de nem világosabb-e és újság - szerűbb (!) is ez például így: Hétfőtől emelik a mosóporok árát, más tisztítószereké változatlan marad." Nemcsak világosabb, becsületesebb is így a cím. Miért titkoljuk a lényeget a címben, ha a szövegben úgyis elmondjuk? Mert nem kell az áremelésnek olyan felhajtást csinálni. Ne legyen 99

102 CÍMZETLEN KÖZLEMÉNY annyira szembetűnő. Ennek az elméletnek" a kiteljesedése az, amikor még ilyen cím sincs, és csak a vásárláskor kapjuk meg az információt... (A rádió már hosszabb idő óta elhagyja a hivatalos" címet, és az áremelés tényével kezdi a közlemény ismertetését.) A közlemény" mint cím különben is eléggé eluralkodott a sajtóban és a televízióban : Közlemény az MSZMP Központi Bizottságának üléséről". Ahelyett például, hogy Gazdaságirányítási kérdésekről tárgyalt a párt Központi Bizottsága, és néhány személyi ügyben döntött." De megjelenik a közlemény" felirat a tévében akkor is, ha egy balesetről, egy emberölés tetteseinek körözéséről van szó, legfeljebb annyival bővül, hogy Rendőrségi közlemény". Úgy, hogy a néző meg az olvasó már tudja, hogy ha ezt látja Közlemény" itt valami nem mindennapi hír következik. Vagy érdekes, vagy közérdekű, vagy teljesen érdektelen. De magam is meglepődtem, amikor délutáni bulvárnak is nevezett lapunk külpolitikai oldalán azt az egyhasábos címet olvastam: Közlemény". A hírben arról volt szó, hogy az NDK és az NSZK képviselője találkozott és több kérdésről tárgyalt. Ennyire zsákbamacska a közlemény"... Sablon vagy szenzáció 1948-ban a Szabadság című délutáni lapnál dolgoztam, amely, bár a Kommunista Párt lapja volt, akkori szokás szerint első oldalán fölül rendőrségi tudósítást hozott. Mert ezt tették más pártok lapjai is, és versenyezni kellett. Aztán egy nap sajtóértekezletet hívtak össze. Maga Rákosi Mátyás tartotta: elítélte a szenzációhajhászást, a burzsoá módszerek alkalmazását a sajtóban. Éppen a Szabadság címlapját mutatta fel, amikor a fotós megörökítette. A sajtóértekezlet napján a lap első oldalán még valami ilyen főcím volt: Kirabolt egy bankot, lopott autóval indult a határ felé, de elfogták." Másnap már ez volt a főcím: Több munkával előre a hároméves terv teljesítéséért." Vagyis az egyik végletet követte a másik. És az arany középutat máig sem találtuk meg. Sőt, a fentebb idézett második cím azóta is él, legfeljebb a többől jobb, hatékonyabb lett. A rádió igyekszik elkerülni az általános, sabloncímeket, illetve leadeket. A jobb, hatékonyabb munkával az éves terv sikeréért" helyett konkrétummal is lehet kezdeni a tudósítást: A Fidzsi szigeteknek is szállítunk ezentúl szerszámgépeket: most kezdődik a gyártás." Ez akkor is indító mondat lehet, ha még két másik gyár híre is szerepel a jobb, hatékonyabb" összeállításban. Azért a rádióban is van mit javítani a címeken: Verőfényben, 446 néző jelenlétében kezdődött a mérkőzés... és 1 perc múlva derül ki, mennyi az eredmény." A Vasúti baleset történt Szolnoknál" lényegretörőbben így hangoznék: Kisiklott a Budapestről Szolnokra tartó személyvonat. Nyolcan megsebesültek." Ám a világ egyre ellentmondásosabb, néhány eseménynél előfordul, hogy nem lehet egyértelmű (világos, egyszerű) leaddel kezdeni a hírt. Egy régebbi lead: Meggyilkolták a marokkói királyt, katonák vették át a hatalmat." Negyedórával később azonban egv másik hírügynökség azt jelentette, hogy a király él, sőt intézkedik. A leadnek is ki kell fejeznie ezt az ellentmondást, például így: Katonai államcsíny történt marokkóban. A Reuter szerint megölték a királyt, az AFP szerint él, és a helyén van." Az is általánosítás lenne, hogy a lapokban sok a rossz cím. Vannak lapok például a Heti Világgazdaság -, amelynek szinte minden címe kifejező, figyelemfelhívó, gyakran szellemes. 100

103 CÍMZETLEN KÖZLEMÉNY JELENTÉS KUBÁBÓL Cukorbaj KODAK-ÜJDONSÁG Disc, óh! SZÓRAKOZTATÓIPAR Hagyaro(c)k Nem lehet megtévesztő Címek a HVG-bői A lead, a hír, a tudósítás első mondata azért is fontos, mert ezzel is lehet politizálni. Közvetlenül is úgy, hogy érdekesen hívjuk fel a figyelmet a témára de nagyon sok esetben nem mindegy, mit emelünk előre a tényekből, mire helyezzük a hangsúlyt. A rádió egy régebbi hírszerkesztőségi értékeléséből veszem a példát, amikor a hírszerkesztő nem a számunkra lényeges elemet emelte előre, és az értékelés elemezte a különféle lehetséges változatokat. Az esemény: az amerikai elnök nagykövetet nevezett ki Svédországba, ahol egy éven keresztül nem volt USA nagykövet, mert Washington nehezményezte, hogy Svédország befogadott Vietnamból szökött amerikai katonákat. Ez a most kinevezett nagykövet néger. 1. Az elhangzott hír: Nixon néger diplomatát nevezett ki a stockholmi nagykövetség élére." Látszólag ez a,,legblickfangosabb" bevezetés. Néger amerikai nagykövet Stockholmban" címnek is jó. 2. Lead-változat: r Nixon kinevezte az Egyesült Államok svédországi nagykövetét." Ez egy protokollhír. Korrekt leadje van, az alaptónyt mondja. Ezután a legtöbb olvasó szeme továbbszalad a következő hírre, a legtöbb hallgató agya kikapcsol", és nemcsak azt nem tudja meg soha, hogy a nagykövet néger, de azt sem, hogy miért érdekes az, hogy amerikai nagykövetet neveztek ki Svédországba. 3. Lead-változat: Egyévi szünet után Nixon ismét nagykövetet küldött Svédországba." Mi nem azt akarjuk hangsúlyozni, hogy íme, Nixon jó demokrata, ezt mutatja az is, hogy négert nevezett ki nagykövetnek, és azt sem akarjuk, hogy érdektelenségbe fulladjon a hír. A hír nem is érdektelen: politikai érdekessége éppen az, hogy miért nem volt egy éven keresztül USA-nagykövet Svédországban. Ehhez kelti fel a figyelmet ez a lead-változat. Mindehhez annyit, hogy a tényekben nem szabad kárt tenni. A nekünk nem tetszőt, vagy az általunk kevésbé lényegesnek tartott tényt is el kell mondani, ha szorosan az eseményhez tartozik. De nem mindegy, hogy elsősorban mit hangsúlyozunk! Ugyanakkor reálisnak is kell lennie a leadnek vagy a címnek. A túlzó" címek Csőd előtt a nyugatnémet gazdaság" vagy Dinamikus fejlődés a KGST-országok gazdaságában" (így, am lilok) már rég elavultak. A cím nem lehet megtévesztő, hangozzék bármily jól. Egy rádiós hírműsor tartalomjegyzékéből való a következő cím: Munkaülés a papírmunkáról. Országgyűlési bizottság ülése a Csepel Papírgyárban." Ebből arra is következtethetünk, hogy a túlzott vállalati adminisztrációról tárgyaltak a képviselők, mivel a pa- 101

104 CÍMZETLEN KÖZLEMÉNY pírmunka ezt jelenti, holott itt a papírszalvéta, a vécépapír stb. gyártásáról, tehát papírkészítő munkáról volt szó. Kosztolányi azt írta a címekről, hogy az olvasót egy pillanatig sem szabad megtéveszteni, bizonytalanságban hagyni. A hallgatót, a nézőt sem. Horváth Zoltán A cím rangja Címszerep Kezdjük mindjárt a szempontokkal, pontosabban a címek szerepével, ahogy ezt annak idején nagyon általánosan, és semmiképp sem pontos technikai utasításként, elképzeltük. Ez is, mint sok minden egyéb abból az eltökélt szándékból fakadt, hogy magazint akartunk csinálni. Magazint, amely a közgazdasághoz értők számára sem híg limonádé, ugyanakkor élvezetes olvasmány az e tárgy iránt csupán érdeklődőknek is. A magazin jelleg viszont már bizonyos formai és stiláris kötelezettségeket is felvetett. Nevezetesen, hogy magának a lapnak és ezen belül az egyes anyagoknak olyan szemcsapdákat" kell felvonultatniuk, amelyek mind több anyag elolvasására sarkallanak. Semmitől sem tartottunk azonban jobban, mint az öncélú, bombasztikus, a megírt anyag stílusától, hangvételétől, témájától, szándékaitól idegen, szellemeskedő bemondásoktól. Ezért különös figyelmet szenteltünk a cím szövegkörnyezetének. Akik rendszeresebb olvasói a HVG-nak, talán már felfigyeltek rá, hogy formai tekintetben általános klisével" dolgozunk: van egy témajelölő felcím, alatta pedig nagyobb betűfokozattal a főcím. A felcím ugyan száraz és kopogós, mint a tavalyi kétszersült, viszont óriási terhet vesz le a főcímről: elmondja, miről is lesz szó. így a lehetőleg poénos főcímnek már csupán arra kell ügyelnie, hogy a cikk vonalvezetésének, mondanivalójának és tartalmának megfelelő, szellemességével a téma iránt rokonszenvet, érdeklődést keltő szlogen" legyen. A cím szövegkörnyezetéhez tartozik még az a néhány soros, ismét témajelölő kopf", amely még egyszer, most már kifejtve ismerteti az olvasó előtt álló tájékozódási lehetőséget, és ide soroljuk a cikk első bekezdését is, amely eredeti elképzeléseinknek megfelelően mindig a legfontosabb, legfrissebb információt, esetleg a nyitópoént hordozná. Címünk a régi Miközben kétségbeesetten igyekeztem címadási munkamódszereinket mutatós rendszerbe foglalni, átlapoztam a HVG megjelenését követő első félév és az elmúlt év végének lapszámait. Találtam is jó címeket, rendszert azonban nem. Nem is hinném, hogy lenne ilyen, mivel a címadás intuitív műfaj, és ha az utólag megjelent címtömegben végezhetünk is ilven-olyan szempontok szerinti tipizálást, az lehet igaz vagy látványos visszafelé vetítve, korántsem biztos eligazítás azonban egy jelen idejű feladat megoldásához. Mindezek ellenére megkísérelném a lapszámok távlatába visszatekintve értékelni címmúltunk esetleges vívmányait. - Úgy vélem, szerencsés lap az, amely műveltségi szint jét és poéntűrő képességét tekintve nagyjából egységes olvasótábort mondhat magáénak. Az ilyen tábort lehet örökölni, új lap esetében azonban meg kell teremteni. A HVG, iij kiadvány lévén, az utóbbi utat kényszerült járni, de mivel nem akart (és nem tudott) tízmillió olvasó" lapja lenni könnyebben találta meg azokat, 102

105 A CÍM RANGJA PLAYBOY-BOTRÁNY NYUGATI MEGÉLHETÉSI KÖLTSÉGEK A meghúzott nyuszifülek Bérmállás SZOVJET AUTÓS KÖRKÉP ELEMZÉSEK TEHERÁNRÓL H e j Z S l g a, Z s í g a... Változatlan Iránvonal DAGAD A CALVI-BOTRÁNY Püspöki falat A FÖLDGÁZÜGYLET SORSA Embargond HASZNÁLTCIKK-KERESKEDELEM m Oszerencsét! VENDÉGLÁTÁS Íz-lelet CSÚCSTALÁLKOZÓ LONDONBAN Ködös piaci tervek ÁRNYÉKGAZDASÁG NYUGATON Hétköznapi fasizmus GABONAKILÁTÁSOK '82 Mindent összevetve VEZETŐI JÖVEDELMEK Vészes bérszegénység Címek a HVG-ből 103

106 A CÍM RANGJA akikkel többé-kevésbé egy nyelvet beszél. Mindezt azért bocsátottam előre, mert mit sem ér a jó ám, ha üzenete nem találja címzettjét, mert a kibocsátó és a befogadó más műveltségi hullámhosszon van. A műveltséget ez esetben természetesen egészen tágan kulturális, szociális, világnézeti tapasztalatokat magában foglalva értem. Címrímek Gondolom, az előzőekből már ki is derült, én azt tartom sikerült címnek, ami kapcsolódni tud az olvasó tájékozottságához, és egy ügyes fordítással vagy éppen ferdítéssel a cím alatt szereplő újságcikket rákapcsolja a már meglévő ismeretanyagra. A cím ez esetben olyan, mint az iskolai olvasókönyvben szereplő játék, ahol a vers rímelő sorában a rím ki van pontozva, és a feladat ennek meglelése. Itt a gondolati rímek fellelése, a többféle értelem valamennyi variációjának megfejtése az a szellemi játék, amire a cím felhívja olvasóját. Ilyenkor segít a közös hullámhossz, mivel így van lehetőség a minden határon túli tömörítésre, a megértés közös nevezőjének meghatározására. Kezdetben elég közvetlenül alkalmaztuk ezeket a közös szellemi forrásokra történő utalásokat. Elkövettünk" olyasmit is, amit ma már talán nem tennénk, például hogy változtatás nélkül emeltünk át film- vagy könyvcímeket. Igaz, volt ezek közt is olyan, amely alkalmas volt a célnak megfelelő átértelmezésre, például az egyiptomi gazdaságpolitika irányváltásait jelző Oldás és kötés cím. De már ebben az időben is fel-feltűnt e módszer ma is alkalmazott változata, amikor csak utalunk az eredeti címre, de egy csavarással mindjárt a témához is igazítjuk. Ilyen volt az USA és a nyugat-európai tőkés országok kamatvitáit jelző A vád titokzatos tárgya, avagy a nemrégiben közzétett, a nemzetközi acélválságot ismertető Az acélt nem edzik is. Ezeket akár alappéldának is tekinthetjük, de mondanom sem kell, állandóan kísérletezünk azon, hogy mi a változtatásnak az a mértéke, ameddig a gondolati rezonancia még megvan. Ilyen kísérlet volt a New York-i taxihálózatról szóló tudósítás címe is (A sárga aszfalt-felettjáró), amely az ismert Beatles-dalra utalt vitatható eredménnyel. Nyilvánvaló persze, hogy az értékmérő sohasem a cím, sokkal inkább az értelmezhetőség. Hasonlóan kimeríthetetlen tárházat nyújtottak mindennapi nyelvünk közhelyesült fogalmai, közhelyei is. A gazdaság helyzetét jelző, korábban felfelé ívelő grafikonokra utaltunk a Megtört ívvel tudatjuk címmel, a világ gabonatermés kilátásairól készült prognózisba vezetett be a Mindent összevetve cím, és többlépcsős poénként használt fel egy közhelyet a kubai (!) nikkelexportról készített tudósítás (Viszik mint a cukrot). E címtípus jellegzetesen példázza a gyakorlatot: a címben ott bujkálhat az eredeti értelem, a cél és a lényeg azonban a cikkre vonatkozó főjelentés. Hamissá, félresikerültté válik a dolog, ha a cím túlságosan megőrzi eredeti értelmét, az olvasó nem tudja, miért éppen ezt írták a cikk fölé. Ilyenkor úgy járunk, mint a tehetségtelen költő, aki nem lelvén megfelelő rímet, kínjában ugyanazt a szót írja le kétszer. így azután a szándék szerinti címrímekből kínrímek lesznek. Talán a tevékenység felülértékelésének tekintik sokan, de itt válik művészetté a címadás abban a tekintetben legalábbis, hogy megfelelő igényesség nélkül giccses, alpári változat sikeredhet. Címlista No de térjünk vissza a módszerekre. Természetesen a rímelést igen tágan értelmezzük, beleértjük a humornak azt a közös formáját és mértékét, amelyet becslésünk szerint olvasóink méltányolnak vagy legalábbis még elviselnek. Itt típusokról alig beszélhetünk, inkább listaszerűen felsorolunk néhány olyan módszert, amely mint visszatérő megoldás fel-felbuk- 104

107 A CÍM RANGJA kan a HYG címeiben. Gyakran használunk a eikk témájának megfelelő szakterület zsargonjából vett kifejezéseket némi átfazonírozással. így kapta például a teniszüzlet némely érdekességéről írt anyagunk a Tenyerek és fonákok címet, vagy a régiségeinkből értékeket bányászó használtcikkkereskedőkről szóló cikkünket ezért cégéreztük az 0szerencsét felirattal. Más, egyébként inkább a humoristák által használt ellentéteket, fogalomelesúsztatásokat is szívesen alkalmazunk. Ilyen volt a filatikai hamisításokkal foglalkozó Bélyeg műfogakkal, a hajóipari nehézségeket jósló Viharos szélcsend, az adócsalásokról írt Töredékes vallomások, az újonnan sokat emlegetett második gazdaságról írt Hétköznapi fusizmus, vagy egy prágai piaci jelentés a Kofavizit és a nemzetközi pénzpiac nehézségeit taglaló Bankcsapda. De e kategóriába sorolható a kínai népszámlálásról tudósító Emberszámbavétel, a román autóipar terveiről szóló Meseautók, a design problémáiba bevezető Teret a formának, avagy a maszek taxisokról szóló A kerék kockásítása is. Címkórság Végül marad a kérdés, miért léphetett lapunk azon kiválasztottak sorába, akiket egyáltalán megkérdeznek címadási módszereikről. Talán mert a címet első számunktól kezdve igen fontosnak tekintjük. Mivel a válasz minden szándék ellenére protokoll-ízűnek tetszhet, hadd magyarázzam. Nem tudom, máshol hogyan van, de a HVG-nál kevés lapértekezlet múlik el a sikerült címek erkölcsi és néha anyagi honorálása nélkül. A jobb címek végigjárják a munkatársakat, a szerzőnek néha gratulálnak(!) a kollégák... Egyszóval címközpontú" a hangulat. De ez már munka szülte kényszer is, mivel az oly sok fejtörést okozó címlapkészítés ami címkórságunk" kiilön fejezetet érdemlő eleme lenne már gyakorlatilag is közös ügy. Heti plakátunkat" a címlapot szállító rovattal, a grafikussal és a tördelőszerkesztővel együttes ötletrohamban szoktuk felcímezni. Szerintem az ideális cím talán az, amely összefonódva a témával szállóigévé, fogalommegjelöléssé válhat. Kimondva, idézve éppen fordítva játszódna le az, amiről az előzőekben írtam: a cím lenne az a közös nevező, amely egy témakört összekapcsol az olvasók tudatában. Ilyen, azt hiszem, nálunk még nem született. Pedig hát ilyen címet adni lenne az igazán rangos feladat. 105

108 Grétsy László Kemény Címek a mérlegen Gábor Minden tollforgató ember tudja, hogy a címadás a leggyönyörűbb, egyszersmind azonban a leggyötrelmesebb feladatok egyike. Ha már megvan az igazi, vagy legalábbis úgy érzi a címkereső, hogy már jó nyomon van, akkor egyszeriben megszépül a világ. Addig viszont, amíg ez a pillanat vagy inkább állapot bekövetkezik, nemegyszer a kínok kínját állja ki az íróember. Tanulságos lehet az a példa, amelyet József Attila sógora, Bányai László mond el a költő első gyűjteményes kötetének, a Medvetánc-nak címkeresésével kapcsolatban:,,ha valaki akkoriban együtt látott bennünket Attilával a Japán kávéházban, nyugodtan megállapíthatta volna, hogy tisztára bolondok vagyunk. Órákig ültünk egymás mellett szótlanul, a levegőbe bámulva. Átlag félóránként hol Attila mondott egy szót, hol én, amire azonban a másik kínos grimaszt vágva türelmetlenül legyintett, vagy pillanatok alatt kézzel-lábbal érvelő pár perces parázs vita tört ki közöttünk. Utána megint pislogva meredtünk arra a bizonyos pontra, amit mi sem láttunk." 1 De nem is csoda, hogy a címadásnak ilyen nagy fontosságot tulajdonítanak az írók.,,a jó cím már fél siker, sőt aforisztikus túlzással: a cím fontosabb, mint maga a mű" állapította meg néhány évvel ezelőtt egy nyelvészkongresszuson A cím stilisztikája című előadásában Kovalovszky Miklós. 2 Bár e szellemes megállapítás második fele valóban nem mentes némi túlzástól, az első fele mindenképpen helytálló, sőt a visszájára fordítva is érvényes: a rossz cím már fél bukás. Talán nem árt itt sem egy szemléletes példa! Ráth-Végh István írja: Bizonyos, hogy a rossz cím megárthat a jó könyvnek is. Élelmes amerikai kiadók ilyenkor gyorsan megváltoztatják. Ez a kis kozmetikai műtét néha bámulatos sikerrel jár. Maupassant Gömböc című kötete (Boule de suif) 1926-ben mindössze példányszámot ért el. A kiadó kevesellte, és más cím alatt próbálkozott meg vele. Szerelem és egyéb történetek lett az új cím. Elkelt belőle a következő évben példány. A kiadó vérszemet kapott és 1927-ben megint átkeresztelte a kis párizsi kokott beugratásának történetét: Hogyan áldoztak fel egy francia prostituáltat? Az új kalózlobogó alatt sikerült példányt elhelyezni!" 3 Persze korántsem célunk ilyen rafinériákra buzdítani olvasóinkat. Cikkünkben különben sem a könyvcímekkel, hanem a sajtóbeli címekkel foglalkozunk. Az is tagadhatatlan azonban, hogy a két címműfaj nem áll távol egymástól. Kovalovszky például a szépirodalmi címadásról írja, de a sajtóbeli címadásra is vonatkoztatható, hogy a címnek az a funkciója, hogy vele az író egyénítse művét, összetéveszthetetlenül elkülönítse minden más irodalmi alkotástól. De legalább ilyen fontos az a szerepe is, hogy előre jellemezze a művet, felidézze légkörét, hangulatát, mintegy dióhéjba sűrítve adja az egészet." 4 Igaz, vannak eltérések is jócskán, ezek taglalására azonban terjedelmi korlátok miatt nem térünk ki. Ugyanezen okokból mellőzzük olyan, szintén igen fontos kérdések tárgyalását is, amilyen pl. a sorozatcímek és egyedi címek közti minőségi különbség, a fő- és alcímek viszonya, az egyes lapok által kialakított sajátos címprofil stb. A következőkben csupán egyet tekintünk feladatunknak: ha nem is a teljesség igényével, de megpróbáljuk nyelvészeti-stilisztikai szempontból osztályozni s bizonyos fokig értékelni is a címeket. A címek grammatikája A kiindulópont teljesen világos. Jogosan írja az újságcikkek címéről szóló kis eszmefuttatásában a jótollú erdélyi nyelvművelő, Bura László, hogy a jó címre is ugyanazok a nyelvi követelmények érvényesek, mint bármilyen nyelvi közlésre." 5 Szavaihoz legföljebb annyit érdemes hozzáfűznünk, hogy a szórend és a névelőhasználat tekintetében azonban mégis van, legalábbis lehetséges valami eltérés 106

109 CÍMEK A MÉRLEGEN a cím és az egyéb nyelvi közlés között. Az a szórend ugyanis, amelyben a főhangsúlyos rész a mondat legelején áll, a mindennapi nyelvben többnyire csak akkor jogosult, ha már ismerjük a mondottaknak valamilyen előzményét, s a kiemelés ahhoz igazodik. Nos, a címekben efféle előzmény nélkül is gyakori ez a szórend, s ugyancsak gyakori többnyire az előbbi jelenséggel együtt az egy névelő helyett az a határozott névelő használata. Lássunk egy példát! Három napig sült a torta olvassuk egyik lapunkban (Nszava febr. 9.). Hagyományos, szabályos" formában ez így festene: Egy torta liárom napig sült. Minden újságolvasó ember érzi azonban, hogy ez így nem címszerű. Kétségtelen ugyan, hogy logikailag csakugyan az egy határozatlan névelő kívánkozna a határozott névelő helyére, hiszen arról a bizonyos tortáról a cím olvasásakor még semmit sem tudunk, s az is nyilvánvaló, hogy az állítmányi rész (Három napig sült) voltaképpen indokolatlanul került a cím elejére, de látnunk, tudnunk kell azt is, hogy az ilyenfajta címeknek szuggesztív erejük, személyhez szóló jellegük, vagyis sajátos szerepük van. Az újságírónak az az eljárása, hogy írásműve címében kiemelő szórenddel él, s határozott névelőt használ határozatlan helyett, tulajdonképpen nem más, mint gesztus az olvasó felé. A szerző azáltal, hogy azt a személyt vagy dolgot, akiről, illetve amelyről a továbbiakban szól, képtesen máris ismertnek tekinti, mintegy beavatott társává teszi az olvasót, s ezzel az érdeklődéskeltéssel mindjárt ösztönzi is a cikk elolvasására. 7 Az ilyen speciális különbségeket nem számítva valóban ugyanazok a követelmények érvényesek a címre is, mint az egyéb nyelvi közlésekre. De vajon megfelel-e mindegyik cím a követelményeknek? Sajnos, nem. Szemelgetvén a hatalmas címtermésből ne feledjük: évente több millió cím kerül ki az újságírók tolla alól! ismét csupán néhány példát ragadunk ki. 1. HELYESÍRÁSI, NYELVHELYES- SÉGI BOTLÁSOK. Ha nem jellemző is, előfordul, hogy egy címet helyesírási hiba csúfít el. Jót sikerült idénnyitó olvassuk egy helyütt (SN ápr. 14.). Csak nem azért írtak idénnyitó-1, mert ezzel akarják jelezni, hogy a cikk tárgyául szolgáló sportverseny idén zajlott le? Máskor ragozási vétségre bukkanunk, íme két példa! Merénylet Palermóba (Ka. Jól sikerült idénnyitó szept. 5.). A hiba nyilván nem tudatlanság, hanem figyelmetlenség következménye. Új rendelőintézet Oroszlányott (Bm júl.). Csupán néhány olyan helynevünk van, amelyhez a régies -t Új rendelőintézet Oroszlányott Merénylet Palermóba flhsh (vagy -tt) helyhatározó ragot is hozzákapcsolhatjuk: Győrött, Pécsett, Vácott stb., de merőben szokatlan volna például a Ceglédett, Szekszárdott forma. Jó, ha megbecsüljük nyelvünk hagyományos, régi elemeit, no de ennyire? Napjainknak egyik jellemző nyelvi betegsége a befejezett melléknévi igenévnek állítmányi szerepbe való beleerőszakolása, az ún.,,tötö"-zés. 8 A cél kitűzött, csak a verseny mezőnye más-más utakon halad (Au aug.). Aki ezt a meglehetősen hosszú, nehézkes címet leírta, alighanem éppen azért választotta ezt a nyelvi formát, mert magyarosan, helyesen akarta magát kifejezni. Csakhogy rossz lóra tett, egy nyelvi babonának lett az áldozata. Azt hitte, hibás az a forma, hogy A cél ki van tűzve", ho- 107

110 CÍMEK A MÉRLEGEN lott ez a fajta szerkezet, ha állapotot fejez ki, mindig kifogástalan. (Mint ahogy kifogástalan ez is: Zöldre van a rácsos kapu festve".) Persze az is jó, hogy A célt kitűzték", csakhogy egy kissé mást jelent, mivel nem állapotot, hanem cselekvést fejez ki. Az azonban, hogy A cél kitűzött", valójában semmit sem fejez ki, s azonkívül, hogy hivataloskodó modorosság érződik rajta, még homályt, bizonytalanságot is terjeszt maga körül. Akadnak zavaró szórendi botlások is, függetlenül attól a szórendi sajátosságtól, amelyről szóltunk, s amelyet nem tekinthetünk hibának. Esküjükhöz ma is híven helytállnak (Nó febr. 7.). A rossz szórend itt félreviszi a mondanivalót. A veterán munkásőrökről, akikről a cikk szól, nem azt kellett volna állítani a címben, hogy Esküjükhöz ma is híven helytállnak, hanem azt, hogy Esküjükhöz híven ma is helytállnak", ill. egyszerűbben: Esküjükhöz ma is hűek". 2. TARTALMI, LOGIKAI HIBÁK - Azok a címekben elkövetett nyelvi vét ségek, amelyek közül most mutatunk rá néhányra, nem különülnek el élesen az eddigiektől, de valamelyest mégis elválnak tőlük azáltal, hogy a sikerületlen megfogalmazás rányomja a bélyegét a cím tartalmára, mondanivalójára is. (A legutóbbi példa egyébként már átmenet volt e felé a típus felé.) Szemléltetésül először is néhány olyan címet idézünk s kommentálunk, amely félretájékoztatja az olvasót. Kifizették a baranyai lottóötöst A z idei évszámon múlott a másfél millió (DN júl. 30.). Az ember, amíg csak a címet ismeri, s nem olvasta el magát a cikket is, meg van győződve arról, hogy ötös találat ide, ötös találat oda, a másfél millióval valami baj van. Nos, jelenthetjük: nem a másfél millióval van baj, hanem a cikk címével. A cikkből kiderül, hogy egy pécsi házaspár immár negyedszázada ugyanazzal a négy számmal játszik a lottón, az ötödik számot igazítja hozzá a naptári évhez ben egy kicsit szórakozottak voltak. Csak júniusban vették észre, hogy ötödik számként még mindig a 80-ast jelölik meg. Nosza, áttértek a 80-asról a 81-es számra, s amint ezt megtették, beütött a nagy nyeremény. Vagyis nem az idei évszámon múlott a másfél millió, mint a címben olvassuk, hanem éppen annak köszönhető. Ha elköltözik jogosult a háztájira (SZF jan. 10.). Miféle különös intézkedés rejlik e mögött? töprenghet az olvasó. Csak az jogosult a háztájira, aki elköltözik? Aki régi lakóhelyén marad, az egyúttal hoppon marad? A cím ugyanis ezt sugallja. Viszont magában a cikkben többek között ezt olvashatjuk: Akkor is jár a háztáji föld, ha a nyugdíjas vagy munkaképtelen járadékos tsztag elköltözik a községből. Az elköltözés ugyanis nem lehet ok a háztáji megvonására". így mindjárt más! Ebből már látni, hogy a helyes cím vagy ez lett volna: Ha elköltözik is, jogosult a háztájira, vagy ez: Akkor is jogosult a háztájira, ha elköltözik. Alaqúttervek a Csatorna alatt (EH dec. 10.). Valamiféle alagútnak a terveit rejtették a Csatorna alá? A cím szerint igen. Ha viszont elolvassuk magát a cikket is, kiderül, hogy egészen másról van benne szó. Arról, hogy idézünk a cikkből Párizsban... már javában dolgoznak a szakértők a csatorna alatti alagút tervein." Vagyis a cikk címének megfogalmazója jobban tette volna, ha így tömörít:,,a Csatorna alatti alagút tervei", Alagút a Csatorna alatt" stb. Végül még egy példa: A lehetőségek ma jobbak, mint azelőtt soha (SN dec. 29.). Két jó cím keveredett össze egymással, s így jött létre ez a korcs forma. Az egyik változat ez lett volna: A lehetőségek ma jobbak, mint valaha", a másik ez: A lehetőségek ma olyan jók, mint azelőtt soha". Kár, hogy a szerkezetkeveredés, az élőbeszédnek ez az oly gyakori hibája még a címekben sem ismeretlen. A címek stilisztikája Az előbbiekben a hibák felől közelítettünk a sajtónyelvi címadáshoz, s ez érthető is volt, hiszen a grammatikában, így a címekében is, a helyesség a fő kritérium. E fejezetben viszont stilisztikai szemszögből tanulmányozzuk a címeket, következésképp elsősorban az esztétikai minőséget tesszük mérlegre. 1. HÁNYFÉLE CÍM VAN? Pléh Csaba és Terestyéni Tamás négy címtípust különböztet meg hazai sajtónkban: leíró, tömör, kérdésfeltevő és szenzációs címet. 9 Mi úgy látjuk, hogy e típusok között van bizonyos fokú átfedés (például a szenzációs" cím gyakran épp tömörsé- 108

111 CÍMEK A MÉRLEGEN gével vagy kérdő formájúval igyekszik hatni az olvasóra). A rendelkezésünkre álló terjedelem és e cikk műfaja nem teszi lehetővé, hogy a felosztás kérdését, illetve ennek kommunikációelméleti és nyelvészeti vonatkozásait alaposabban megvitassuk. Ehelyett arra törekszünk az alábbiakban, bogv egészen friss példák tükrében bemutassunk néhány kiemelkedően fontos és gyakori címtípust. Nem tekinthettük feladatunknak, hogy napjaink címadási gyakorlatát kritikailag értékeljük; ehhez a mostaninál sokkal átfogóbb és rendszeresebb anyaggyűjtésre s az öszszegyfijtött adatok statisztikai feldolgozására lett volna szükség. Ez a körülmény sem mentheti azonban fel a nyelvművelőt az alól a kötelezettsége alól, hogy a konkrét stílushibákat szóvá tegye, s felhívja a figyelmet néhány kedvezőtlennek látszó divatjelenségre. Ezt a megfelelő helyen és a szükséges mértékben meg is fogjuk tenni. 2. ESEMÉNYKÖZLŐ CÍMEK. - Pléh és Terestyéni említette leíró típus egyik válfaja. Nyelvtanilag teljes szerkezetű, jól formált mondat, melynek többnyire igei állítmánya van. Ennek megfelelően az eseményközlő cím úgyszólván teljes egészében tartalmazza az alatta álló hír vagy cikk leglényegesebb információit, sok esetben szinte fölöslegessé téve magának a szövegnek az elolvasását. Pl.: Lengyelország támogatja a fegyvermentes övezet gondolatát (MN febr. 19.); Kohl elutasította az atommentesövezet-javaslatot (Nszab febr. 19.). Vannak azonban olyanféle eseményközlő elmek is, melyekben a cselekvő(k) megjelölése és az általa (általuk) végrehajtott tevékenység leírása nem meríti ki az esemény lényegét, ennélfogva az ilyen puritán címnek is lehet szerény figyelemfelkeltő hatása az olvasóra. Például ebből a címből: Gromiko és Cheysson fóh/tatta tanácskozásait (MN ' febr. 19.) nem derül ki, miről tanácskozott a két külügyminiszter. Tehát ezt a befogadónak a tudósítás szövegéből kell megállapítania. Az eseményközlő cím igen gyakran rikkancs-szórendű", azaz szórendje nyomatékos, az egyik mondatrész erős kiemelő hangsúlvt kap: Kiesett a ZTE az MNK-ból (Ns.' febr. 17.); Jó évet zárt a vecsési és a fóti téesz (MN febr. 19.); Pekingben tárgyal Nakaszone küldötte (uo.); Plenáris ülést tartottak Madridban (uo.); BVT-konferenciát rendeznek a mongol fővárosban (uo.). A nyomatékos szórendű címekről tanulmányunk korábbi részében már bőven esett szó, ezért itt csak utalunk az ott felvetett szempontokra, többek között arra, hogy a kiemelő hangsúlynak és az ebből adódó szórendnek a sajtónyelvi címben kommunikatív rendeltetése van, ezért árnyaltabban kell megítélnünk, mint ha folyamatos szövegben fordulna elő. 3. TÉMAMEGJELÖLŐ CÍMEK. Az ilyen cím arról tájékoztatja az olvasót, miről lesz szó a továbbiakban, de rhematikus (újságoló) mozzanata nincsen. Nem is igen lehetne, mivel a témamegjelölő címet egyebek mellett az különbözteti meg az eseményközlőtől, hogy nyelvtanilag nem mondat, hanem csak valamilyen névszói alaptagú szerkezet. Pl.: Magyal szovjet kereskedelmi kapcsolat (EH febr. 18.); A japán kormánypárt főtitkárának tárgyalásai (uo.); A csehszlovák májátültetés tapasztalatai (uo.); Tudnivalók az előtakarékosságról (uo.); A női röplabdaválogatott túrája (uo.). Sokszor azonban olyan hosszadalmas, unalmas az efféle puritán" cím, hogy nem ösztönöz igazán az utána következő szöveg elolvasására: Munkahelyi művelődés a nyíregyházi megyei kórházban és rendelőintézetében ^Xszava febr. 19.). Itt kell említést tennünk az ún. protokollhírek címéről. Az ilyen hírek száma az utóbbi időben kissé megcsappant, de még mindig több van belőlük napisajtónkban, mint amennyire az olvasó feltehetőleg igényt tart. (Persze az ilyesmiről hitelesen csak közvélemény-kutatással lehetne megbizonyosodni.) Lássunk egy kisebb csokorra valót ebből a címfajtából is: A Dán KP képviselőinek látogatása hazánkban (Nszab febr. 19.); Magyar belügyi küldöttség megbeszélései Bulgáriában (uo.); Gyenes András a fóti tsz zárszámadó közgyűlésén (uo.). Az efféle címek érthetően nem ajzzák fel különösebben az olvasó figyelmét, de természetes és bizonyos mértékig szükséges velejárói a tömegtájékoztatásnak, így a sajtónyelvnek is. Hogy azonban ez az optimális mérték ténylegesen mekkora, azt egyelőre legfeljebb találgatni tudjuk. Valószínűleg alatta van a jelenlegi gyakorlatnak. 109

112 CÍMEK A MÉRLEGEN 4. SZENZÁCIÓS" CÍMEK. Az ellenkező végletet a szemcsapdás" (blickfangos) címek képviselik. Vegyünk szemügyre néhányat ezek közül is! Gyakran nyúlnak lőfegyverükhöz a rendőrök az Egyesült Államokban: Előbb lő, azután kérdez (Mo febr. 20.). Számítógéppel ellenőrzi teheneinek takarmányfogyasztását egv amerikai farmer: A telién és a komputer"(út febr. 20.). Őrizetbe vettek egy asszonyt, mert meglopta alkalmi férfiismerősét: Zokniból lopott a Mona Lisa-arcú (EH febr. 21.). Mindhárom példánkban éles kontraszt van a cím két hangsúlyszakasza, szólama" között, ez van hivatva fölkelteni az olvasó érdeklődését. Sajátos altípusa a szenzációs" címnek az ún. lakonikus cím. Az ilyen cím (többnyire valamilyen bűnügyi tudósításnak a címe) puszta igei állítmányok egymásutánjába sűríti bele a cikk lényegét: Gázolt, továbbhajtott (EH márc. 16.); Szakítottak leszúrta (Nszava márc. 14.); Ivott, evett, nem fizetett (EH febr. 12.). Talán mondanunk sem kell, hogy a kevéssel sokat mondó tömörség és a gépiessé vált hatásvadászat között ez esetben sem mindig könnyű jól meghúzni a határvonalat. A szenzációs" cím olykor felszólítást tartalmaz: Töltse szabad idejét bombavetőben! (ÚT febr. 20.). Még gyakoribb, hogy kérdéssel fordul az olvasóhoz. Különösen a bűnügyi tárgyú cikkek, rendőri vagy bírósági riportok szerzői kedvelik az effajta címadást: Egy dráma vége.? (EH febr. 18.); Miért nem, végzik ki az özvegyet? (Mo febr. 20.); A Közel-Keletre csempészték a csodamént? (Nszava febr. 19.). 5. SEMMITMONDÓ CÍMEK. Sajnos, még mindig akad példa olyan címre is, mely lényegében egyik funkcióját sem tölti be megfelelően: sem a cikk tartalmáról nem tájékoztat, sem érdeklődésünket nem csigázza fel. Alábbi címpéldáink mindegyike az Esti Hírlap februári közlekedésbiztonsági mellékletéből való (amivel korántsem akarnánk azt a látszatot kelteni, hogv semmitmondó címek csak itt fordulnak elő, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy ilyen közérdekű témát ennyire fantáziátlan címek alatt tálalnak fel" a nagyközönségnek), íme egypár cím mutatóba az említett mellékletből: Átfogó intézkedések (EH febr. 18.); Sokoldalú elemzés a balesetek okairól (no.); Gondoskodás a fiatalokról, folytatódó mozgalmak (no.); Eredményes felvilágosítás, közérdekű javasla' tok (uo.); Ha minden feltételről meggyőző" dött a vezető (uo.). Az elsőt kivéve mind" egyik hosszadalmas is. Az utolsó pedig amellett, hogy semmitmondó és nehézkes, ráadásul még hiányos is. Hiányzik ugyanis belőle egy lényeges szócska, a csak: Csak ha minden feltételről meggyőződött a vezető." Tudniillik a cikkben az előzésről van szó. 6. ÖSSZETETTSZÓ-CÍMEK. Körülbelül fél évtizede lehetünk tanúi annak a sajátságos címadási divatnak, hogy a szerzők, illetve a címszerkesztők (akik állítólag nincsenek, de valójában mégis vannak) egyetlen összetett szóba igyekeznek belesűríteni a cikk egész tartalmát vagy legalábbis mondanivalójának minél több lényeges elemét. így lesz a sütőipari szakmunkások szórakozóhelyeiből Pékdiszkó (HV jan. 29.), a méhészek téli munkájából pedig Kaptárvizit (MH jan. 13.). Tulajdonképpen új szavak garmadája keletkezik így a sajtónyelvben. Mégsem tekinthetjük e folyamatot igazi szókincsbővülésnek, mert az efféle alkalmi összetételek többnyire megmaradnak egyediegyszeri alkotásnak, nem válnak közkeletűvé, nem kerülnek bele semmiféle szótárba. Kérészéletű jövevények tehát (más képhez folyamodva: egyetlenegyszer felsziporkázó, s nyomban ki is hunyó ötletpetárdák). Találni köztük igazán szellemeseket is. Egy újfajta alkoholszondáról Mámorteszt címmel adnak hírt (HV jan. 29.); a Nudivikend (HH jan. 24.) a hazai nudisták viszontagságaival foglalkozik; a Tiniterhesség (Mo febr. 6.) szerzője a fiatalkori művi abortusz veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet; végül arról, hogy túl gyakran váltogatják edzőiket a labdarúgócsapatok, ezzel a címmel olvashattunk: Kispadkeringő (uo.). Az igazat megvallva: nem mindegyik címsűrítmény sikerül ilyen jól. Akad jó néhány kényszeredett vagy sápadt megoldás is. A'Mosoly háttér cím (Mo febr. 13.) nyugodtan lehetett volna A mosoly háttere, akkor sem mondott volna kevesebbet Reagan elnök politikájáról. A címbe emelt alkalmi összetételek némelyikét az olvasók valószínűleg keresettnek, erőltetettnek érzik. Bár meglehet, hogy például éppen a Tőrdöféskampány? cím irányítja rá figyelmüket a franciaországi községtanácsi választások kime- 110

113 CÍMEK A MÉRLEGEN netelét találgató cikkre (Mo febr. 20.). Megesik, hogy a főcímen kívül a felcím is ilyen tartalomtömörítő összetett szó. Tehát például a nagyobb betűs Akadálybörze cím fölött ez áll felcímként: Érdekérvényesítés (HV febr. 19.). Vagy a Vesszőfutam címet ez a felcím egészíti ki: Komolyzenész-jövedelmek (HV jan. 15.). Nem az ilyesmire szokták mondani, hogy jóból is megárt a sok? Ráadásul a vesszőfutás és a futam vegyítésével alkotott vesszőfutam mint szójáték sem nevezhető a legfrappánsabbnak! 7. BETÜRÍMES CÍMEK. A betűrím (idegen szóval alliteráció) egyike a legősibb stíluseszközöknek, mondhatni egyidős a költői nyelvvel. A népköltészetben az alliterációnak verstani funkciója is van (pl. a Kalevalában vagy a germán hősi eposzokban). Gyakran él a betűrím nyújtotta hangzáslehetőségekkel a műköltészet is, bár itt az egymás mellett levő szavak kezdőhangjainak egybecsendítése jobbára már csak díszítőelemül szolgál, hiszen a versstruktúrát másfajta hangzáspárhuzamok és -ellentétek (hangsúly, versmérték, sorvégi rím stb.) szervezik. A címadásban is hasznosítják az írók a betűrím élénkítő, figyelemfelhívó hatását. Krúdy a húszas évek elején ilyen címmel készült regényt írni Bródy Sándorról: B B B vagy a boldog boldogtalan Bródy. A könyv végül is nem született meg, de a példa jól mutatja, milyen kitűnő eszköz az alliteráció az olvasó érdeklődésének felkeltésére. Nincs hát abban semmi meglepő, hogy a sajtónyelv is bőségesen kiaknázza az alliteráló címekben rejlő hatáslehetőségeket: Befolyásos bulletinek (HV febr. 19.); Távhívás tengerentúlra (uo.); Katasztrófák képekkel (Nszava jan. 18.); Kanada konfliktusa (Mo febr. 20.); Kánonjogi kódex (uo.); Külpolitikai koordináták (uo.). Olykor nemcsak a szókezdő, hanem a második hang is azonos: Káros kávé? (EH febr. 18.); Taskenti Taganka (Mo febr. 20.). Az sem megy ritkaságszámba, hogy egy összetettszó-címnek a két tagja alliterál, vagyis az összetételbe sűrítő és a betűrímes címadás mintegy összefonódik egymással. A már idézett Tiniterhesség, Kispadkeringő és a kevésbé dallamos Érdekérvényesítés mellett itt említhető a Jövedelemjogok (HV febr. 19.) is. Mint minden stílusélénkítő leleményt, a betűrímes címek használatát is lehet túlzásba vinni. Az alábbi példák jó ré. szét nyelvünk épségéért aggódó (ez eset ben talán fölöslegesen aggódó) újságolvasók juttatták el hozzánk. Többek között azt a lapkivágatot a Hétfői Hírek tavaly november 8-i számának sportrovatából, melyen közvetlenül egymás alatt olvasható ez a két alliteráló cím: Sima siker, Szánalmas színvonal. Külön-külön nem rosszabbak az átlagnál, így együtt viszont csakugyan furcsán hatnak. Ha ritkábban is, előfordul, hogy nem két, hanem három egymás melletti szó alliterál a címben: Fő a főnök feje (Mo febr. 20.); A bejrúti békétlen békében (EH febr. 18.; felcím); Wilander Wimbledonban villog (Nszava jún. 30); ez utóbbi persze csak kimondva rímel" igazán!). Sőt egy amatőr nyelvész levelezőnk jóvoltából olyan példával is szolgálhatunk, ahol egy újságoldalon két hármas alliteráció borzolja fel a szolidabb ízlésű olvasó idegeit: Tucatnyi tüneményes találat; TT-tag taglalja (HH ápr. 6.). Ráadásul az utóbbi címben valójában nem is hármas, hanem négyes betűrím van, hiszen a TT (= Tanácsadó Testület) rövidítés t hangjai egymással is alliterálnak, négy fokozatúvá téve ezzel az amúgy is fülsértő kattogást. E címadási stílust bármennyire szeretnénk is elkerülni még a látszatát is annak, hogy nyelvészollónkkal megnyirbáljuk az újságírói Pegazus szárnyait a legjobb akarattal sem minősíthetjük másmilyennek, mint kimódoltnak. Ugy látjuk, elsősorban a sportújságírók azok, akik nem tudnak mértéket tartani a kezdőhang-rímeltetésben. Tanúskodjék erről két címpélda, mindkettő a Népsportból. Az előbbiben még csak" négyes a betűrím: A talányos Tatabánya többre tör (1982. jan. 11.), a következőben már ötös: A Vasas vajúdásai és valóra vált vágyai (1982. dec. 19.). A rekord tehát meg van javítva. Vajon hányszoros alliterációnál dől majd el és marad abba sportújságíróink modorossági versenye? 8. SZÓ JÁTÉKOS CÍMEK. A szójátékot sokan lenézik. Az még hagyján, hogy olyan emelkedett szellemek, mint Kant vagy Victor Hugó, megvetően nyilatkoztak róla (bár ami Hugót illeti, írói gyakorlatában a legkevésbé sem tartóztatta meg magát tőle), de humorista is akadt, aki büszkén hirdette, hogy tudatosan kerüli a szellemességnek ezt a legolcsóbb, legalantasabb válfaját. Pedig a szójátéknak, ha jó, éppúgy 111

114 CÍMEK A MÉRLEGEN megvan a létjogosultsága, mint a nyelvi humor bármelyik más fajtájának. Egy francia nyelvtudós, Pierre Guiraud egész könyvet szentelt a szójátéktípusok feltérképezésének 10. Ilyen áttekintésre e cikkben természetesen nem vállalkozhatunk. Beérjük helyette azzal, hogy felvillantunk néhány jellegzetes megoldást a sajtónyelvi címadás köréből annak szemléltetésére, hogyan teheti változatosabbá a címadást e sokat szidott, mégis szinte nélkülözhetetlen nyelvi eszköz: a szójáték. A címadásban is jól felhasználható szójátékoknak egyik fő csoportja két szó vagy név hasonló alakúságán (paronimiáján) alapul. Mivel az azonosság voltaképpen nem egyéb, mint a hasonlóság kitüntetett esete (teljes hasonlóság), ide soroljuk azt a szójátékfajtát is, melyet talán nomen est omen"-típusnak keresztelhetnénk el. Ennek lényege: valamely tulajdonnév egy olyan köznévvel vagy másik tulajdonnévvel esik egybe hangalakilag, melylyel tartalmilag is összefügg vagv legalábbis összefüggésbe hozható. Főleg rendőri riportok címeként gvakori: Tolvaj lett Tolvaj (MN. 1983* jan. Ifi.); Angyal közben vitték Angyalt (EH febr. 8.). Az utóbbihoz magyarázatul: egy Angyal nevű csalót éppen akkor tartóztatott le a rendőrség, amikor az a tévében az Angyalt nézte. Jóval sűrűbben fordulnak elő ennél a (valljuk meg: kissé csacska) szójátéktípusnál azok a szójátékos címek, melyeknek elemei egv hangban különböznek: Rút a rőt? (MN aug. 8.); Mesék és vesék (MH. mell jan. 15.). Harmadik ilyen típusú példánk abban tér el az előző kettőtől, hogy ennek csak az egyik szava létezett korábban is, a másikat a címadó alkotta meg" alkalmilag, játékból: Bőrlabda bérlabda (MN nov. 4.). Néha csak ez az elváltoztatott, alkalmi szóalak van kitéve a címben: Bérmérséklet (HV jan. 22.). Tégy egy betűt egy szó elé olv módon, hogy ezáltal egy másik értelmes szó keletkezzék, s az így kapott két hasonló hangzású szót valamiképpen kapcsold össze egymással!" Körülbelül így adhatnánk meg a receptjét" a következő szójátékos címeknek: Ribli driblijei (Nszava aug. 7.); A mi ikersikerünk (OV febr. 2.). Az sem baj, ha a hozzátoldással új, csak alkalmilag létező szó keletkezik. Sőt ilyenkor elegendő csak ezt tenni a címbe: Hidegenvezetők (MN ji'il. 10.); Nemigránsok (És febr. 4.). A plusz egy betűt természetesen a szó belsejébe is be lehet iktatni: Bérmállás (HV febr. 19.). így lesz a bérmálás szóból (egy katolikus egyházi szertartás nevéből) a bér mállása. A cikk egyébként azzal foglalkozik, miért és mennyire csökkennek Nyugaton az inflációs bérpótlékok. Nemcsak egy hangot toldhatunk hozzá, illetve bele a szavakba, hanem egész szavakat, összetételi tagokat is. Egy igekötő hozzáadásával így módosul egy állandósult szókapcsolatunk alakja és értelme: Befogadatlan prókátorok (HV febr. 19.). Az ironikus címadást jól egészíti ki a felcím tárgyilagos témamegjelölése: Vállalati jogtanácsosok. Egy alkalmi szóösszetétel középső tagját zárójelbe téve olyan csiki-csuki" szóalakot teremthetünk, melynek egyszerre többféle értelme is van: az Erdetn- (jegy)pénz cím (MN febr. 19.) egyaránt jelent érdemért, illetve érdemjegyért kapható pénzt. 11 Olyan szavakat is összekapcsolnak vagy egymás mellé rendelnek a leleményes címadók, melyeknek hasonlósága a fentieknél kisebb fokú (tehát amelyek nemcsak egyetlenegy hangban különböznek). Itt is fontos, hogy az alaki aszszociációval összehozott szavak között legyen némi tartalmi-jelentésbeli összefüggés is, sőt együtt valami mást és többet is kifejezzenek, mint az alkotórészek külön-külön: Mallérmalőr (MH aug. 5.); Tétova tetováltak (MH. mell dec. 4.). Olykor azonban visszafelé sül el a hasonló szavak halmozása: az Évek, tények, képek címet (MH. mell febr. 19.) monotonná, rossz hangzásúvá teszi az é e magánhangzók és a többesszámjel ismétlődése. A szójátékos címek másik fő típusa az alkotóelemeknek nem a (teljes vagy részleges) hasonlóságára, hanem az ellentétességére épül. Gyakori címötlet ugyanabból a tőből eredő, de ellentétes értelmű származékokat figura etymologica-szerfíen összekapcsolni : Tanácstalan a tanács... (EH márc. 24.); Bizonytalan bizonylatok (Nszab nov. 21.); Tervtelen tervezők (MH. mell febr. 19.); Kötöttben - kötetlenül (Nszab nov. 22.); Kifogták a kitörő betörőt (EH nov. 20.); Leszámolás a felszámolással (MH. mell febr. 19.). 112

115 CÍMEK A MÉRLEGEN Sajátos válfaja ennek az úgynevezett azonnali visszavonás. Az ilyen címnek a második eleme mintegy visszavonja, tagadja az első címelem jelentéstartalmát: Varázspálca varázs nélkül (EH nov. 17.); Bajon baj nélkül (MN aug. 5.; a cikk a Komárom megyei Baj község életéről tudósít); A játékexport nem játék (Nszab febr. 19.). E szójátéktípusnak egy másik, nem kevésbé gyakori változata az ellentétes jelentésű melléknevek párhuzamba állításában rejlő stílushatást aknázza ki: Zárt kertek nyitott kérdések (Nszab febr. 19.); Régi hősök, mai szerepek (EH febr. 18.); Mozgó bolt, állóvízben (MH. mell febr. 19.); Öklömnyi a török, góliát a Brahma (HH nov. 8.; díszharomfi-fajták egy kisállattenyésztési kiállításon); Akiknek a rövid péntek is hosszú (Nszab febr. 19.). Összetettszó-cím is felépülhet ellentétes jelentésű melléknevekből: a ciprusi elnökválasztásról, melyen a régi elnököt választották meg az ország új elnökévé, Régi-új címmel jelent meg az egyik kommentár (Mo febr. 20.). Az ellentétességen alapuló szójátéknak az a legáltalánosabb válfaja, melyben ellentétes értelmű szavak vannak egymás mellé helyezve: Eletmasina holtvágányon (És febr. 18.); Kísértetek napvilágnál (Nszab febr. 19.); Ünnep hétköznap (EH nov. 17.); Bősérj hiányból (HV jan. 22.). A két fő típus kombinálódhat is egymással. Az ilyen szójáték egyaránt épít az alkotóelemek hangalakbeli hasonlóságára (azonosságára) és tartalmi ellentétességére. Például egy színibírálat, melyben a kritikus nem a leghízelgőbben nyilatkozik Bemard Shaw egyik darabjának hazai bemutatójáról, ezt a címet kapta: Sótlan Shaw-show (És aug. G.). E sistergően" ironikus, valóban nagyon szellemes címben dióhéjban benne van mindaz, amiről a címek stilisztikája kapcsán említést tettünk (összetétel, alliteráció, azonos alakúság, ellentét). Vannak persze kevésbé jól sikerült szójátékos címek is. Intő példaként álljon itt befejezésül egy ilyen is: Jól érzi magát a csehszlovákiai újmájas" (Nszava febr. 19.). Az idézőjelbe tett szóról az olvasónak nem a szervátültetés jut az eszébe, hanem a kenőmájas vagy a májas hurka. Óvakodjunk hát az efféle stílustalan szójátéktól, mert egymagában romba döntheti mindazt, amit felépítettünk! cikkünkben 9. FELIDÉZŐ ÉS FELVEZETŐ CÍ- MEK. Nagyon gyakoriak és általában jó szolgálatot tesznek az ún. felidéző címek. Ezek tulajdonképpen jól ismert, tehát az olvasó előtt is ismertnek feltételezhető szállóigék, közmondások, idézetdarabok, címek, amelyeket az újságíró új életre kelt azáltal, hogy cikke fölé írja őket. PL: Sok kicsi sokra megy (EH márc. 16.), Hetet egy csapásra (Ns márc. 15.), Döglött aknák (MN márc. 4.). Ez utóbbit pl. az újságíró a választások utáni spanyol belpolitikai helyzet jellemzésére vette kölcsön Csurka Istvántól. Jó szolgálatot tesznek, de csínján kell velük bánni, különösen azokkal, amelyek már eredetileg is címszerepet töltöttek be. Ezek ugyanis könynyen zavart okozhatnak. Alighanem ez az oka annak, hogy az újságírók jobban szeretik az olyan felidéző címeket, amelyek az eredeti formától többé-kevésbé eltérnek. Ezekben a módosított felidéző címekben gyakori a szójátékosság, amelynek foka különböző lehet: a finom szellemességtől egészen a kabarétréfák harsányságáig terjedhet. Szemléltetésül bemutatunk néhány példát, mégpedig eredetük szerinti csoportosításban. Filmcímből: Ne fogadj el színházjegyet idegentől! (KÚ jún. 9.), Ház az akták alatt (MN aug. 24.), Csoda olasz módra (Au nov. 16.), Papa, mama, ők meg a sport (Ns nov. 16.), A sámánizmus diszkrét bája (Nszab jan. 28.). Színdarabcímből: Hat szerző drámát keres (És febr. 17.), Macska-játék (Av jún.), Az a tíz fényes nap (LM okt. 14.), Sok hűhó hóért! (Nszava jan. 18.). Dalból, versből, zeneműből: Egy amerikai Sanghajban (EH márc. 13.), Ne add, uram, az esőt! (Nszava aug. 7.), Kocogj, Bajazzó (Ns jan. 9.). Regényeimből: A 22-es csapdája (MN ápr. 8.), A harangok múzeumba mentek (EH júl. 3.), Hosszú, nyűgös nyár (ŰT aug. 15.). Közmondásokból, szállóigékből, kötött szókapcsolatokból: Előttünk az özönvíz! (Mo febr. 25.), Így mulat egy 113

116 CÍMEK A MÉRLEGEN tolvaj vő (EH mérc. 13.), Mi a Manó?! (Es okt. 29.), A szűkség zavarai (HV jan. 29.). E kis felsoroláshoz amelyet könnyűszerrel meg is többszörözhettünk volna csak azt fűzzük hozzá, hogy ezt a címtípust is erősen fenyegeti a közhellyé válás veszélye. 12 Vannak olyan címihlető idézetdarabok, amelyek kifacsart változataik révén már minduntalan visszaköszönnek" az olvasónak. íme, hogy ismétlődik egy címfajta, akár két-három héten belül is: A betörő kétszer csenget (MN jan. 13.), A postás egyszer csengetett (MH jan. 28.), A díjbeszedő sokszor csenget (Nszava febr. 1.), A néző mindig kétszer fizet!? (ÚT febr. 20.; hogy az utóbbit sem ok nélkül soroljuk ide, arra bizonyíték, hogy a cikk éppen A postás mindig kétszer csenget című film vetítésével kapcsolatos üzletpolitikai manőverekről szól). A jó stiliszta mindig megérzi, mikor kell abbahagyni. Végül néhány szót az ún. felvezető címekről! A felvezető szót a sportnyelvből, közelebbről az atlétika nyelvéből merítjük. 'elvezetőnek ismereteink szerint azt a sportolót nevezik, aki közép- vagy hoszszútavú futóversenyen nagy iramban vezeti az első köröket, hogy ezáltal már a táv elején is irammenésre" sarkallja a verseny résztvevőit. Nos, mi az olyan címet nevezzük felvezető címnek, amely mindjárt megfelelő kezdősebességet is ad az újságírónak: ötletet, apropót a cikk elkezdésére. Mert nemcsak a jó cím lehet fontos, hanem a jó cikk-kezdet, az ügyes, szellemes bevezető is, s ilyen sem terem minden bokorban. Nem csoda, hogy az újságírók szívesen élnek a felvezető cím nyújtotta mankóval is. További magyarázat helyett bemutatunk egy-két idevágó példát. (Azért csak egy-kettőt, mert sok helyet vesznek el.),,akiért a rádió szól (már elnézést a világhíres Hemingwayregénycím átköltéséért): az a közönség! Érte, neki és hozzá szól a rádió..." (RTú sz.). Mit ér a mérnök, ha magyar?" A cím parafrázis Veres Péter leveleire, aki a háború előtt, amikor úgy érezte:»nagy idők következnek a mi népünkre «, egy könyve címében tette fel a kérdést:»mit ér az ember, ha magyar «. 13 Magyarázza is az első levélben: a parasztságban az igazi jövő e hazában. Változnak az idők, s gondolom, a jövő kulcsa nem egy, hanem több réteg kezében van. Az egyik, most a technikai forradalom idején, mindenesetre a fiatal mérnökgeneráció kezében..." (MH okt. 9.). 14 Címek a mérlegen írtuk tanulmányunk élére. Bár elsoroltunk benne jó néhányolyan dolgot, amellyel idő és hely hiányában nem foglalkozhattunk, úgy érezzük, mindenképpen maradt még egy olyan hiányossága dolgozatunknak, amelyet nem hallgathatunk el. Ez a most bevallott mulasztásunk az, hogy mi a sajtóbeli hazai címadásnak csak a jelenét tekintettük át, múltját, változásait figyelemre se méltattuk. Ráth-Végh István írja: Akárcsak a kalapdivatnak, a címdivatnak is megvan a maga története. S mint ahogy a látszólag jelentéktelen kalapdivat sok becses felvilágosítást nyújt a kultúrtörténész számára a címek divatja is megérdemli a figyelmet, mint a művelődéstörténet hatalmas épületének parányi, de nem érdektelen ékítménye, cirádája." 15 Nemcsak hogy igazat kell adnunk Ráth-Véghnek, hanem a nyelvi változások valamelyes ismeretében még rá is licitálhatunk a szerzőre. Egy-egy címtípus divatja nem is egyszerűen divat, hanem több annál: a kor jellemzője, sőt bizonyos fokig függvénye. Ennek részletező kifejtése azonban már csak egy ilyen irányú adatgyűjtésen alapuló másik tanulmány feladata lehet. 114

117 CÍMEK A MÉRLEGEN Jegyzetek 1 Bányai László: Négyszemközt József Attilával. Bp., Jelentéstan és stilisztika. Nyelvtudományi Értekezések 83. sz. Bp., Ráth-Végh István: A könyv komédiája. Bp., Jelentéstan és stilisztika. í. h. 5 Bura László: Élő nyelvünk. Bukarest, A filológiai pontosság kedvéért a felhasznált címpéldáknak a lelőhelyét is megadjuk. Az alkalmazott rövidítések feloldása a következő: Au. = Autósélet; Áv. = Állatvilág; Bm. = Bányamunkás; DN. = Dunántúli Napló; EH. = Esti Hírlap; És = Élet és Irodalom; HY. = Heti Világgazdaság; Ka. = Kisalföld; KŰ. = Képes Újság; LM. = Ludas Matyi; MH. = Magyar Hírlap; MH. mell. = a Magyar Hírlap hét végi képes melléklete; MN. = Magyar Nemzet; Mo. = Magyarország; Nó. = Nógrád; Ns. = Népsport; Nszab. = Népszabadság; Nszava = Népszava; OV. = Ország-Világ; RTú. = Rádió- és Televízióújság; SN. = Somogyi Néplap; SZF. = Szabad Föld; ÚT. = Új Tükör. 7 Ezzel az ún. rikkancsszórendáe\ egyébként bővebben foglalkozik Rácz Endre: Magyar Nyelvőr A kérdés gazdag irodalmából vö. Szepesy Gyula: Magyar Nyelvőr ; uő: Édes Anyanyelvünk sz. 2; Tompa József: uo. 3. sz. 2; I. Gallasy Magdolna: Magyar Nyelvőr ; Tompa József: uo ; Molnár Zoltán Miklós: uo Pléh Csaba Terestyéni Tamás: Ujságcímek - az olvasó szemével. Jel-Kép sz Guiraud, Pierre: Les jeux de mots. Paris, A zárójel szerepére a szójátékos címekben vö. Molnár Zoltán Miklós: A (nyitó-) zárójel. Népszabadság febr A közhelyszerű címadásról bővebben 1. Kemény Gábor: Magyar Sajtó sz Itt jegyezzük meg, hogy már maga a Veres Péter-i cím is felidéző jellegű, hiszen azonos Az ős Kaján című Ady-vers közismert sorával. G. L., K A felvezető címekről bővebben 1. Grétsy László: Magyar Sajtó Ráth-Végh István: i. in. 20. ABSTRACT: A good title is half success. It can not only inform about the eontents of the article but alsó call the attention and incite to reading. But what is a good title like? And what are titles like in generál V These articles try to answer these questions, with special regard to the titles our readers are most concerned with and perhaps most interested in: the titles in the press. 115

118 SZONDA Emelni kellett a lakbéreket, de nem ennyivel" A lakásgazdálkodás kedvező sokkal kevesebben ismerik rendelkezéseit A lakbéremelést az emberek többsége helyesnek tartja, mértékével viszont jóval kevesebben értenek egyet. Különösen a sokgyermekesek és a fiatal házasok elégedetlenkednek szeptember 30-án közölte a rádió és a televízió, másnap részletesebben a napilapok is, hogy a lakásgazdálkodás eddigi rendszerét jelentősen módosító új rendelkezések születtek. A Tömegkommunikációs Kutatóközpont októberi közvélemény-kutatása néhány különösen érintett lakossági csoportban* arra keresett választ, mennyire ismeri a lakosság a változás lényegét és hogyan vélekedik róla. A lakásgazdálkodást érintő új szabályozás és ezen belül különösen a lakbérek változása nem érte váratlanul az embereket. A megkérdezettek 91 százaléka már a rendelet megjelenése előtt hallott arról, hogy a lakbéreket fel fogják emelni, 26 százalékuk pedig más a lakásgazdálkodást érintő változást is ismert előzetesen. Az előzetes tájékozottsággal összhangban a rendelkezések nyilvánosságra kerülése után is a lakbéremelés ténye volt a legismertebb: a válaszolók 95 százaléka tudott róla. A nyugdíjasoknak és a sokgyermekeseknek járó szociális lakbértámogatást 30 százalék (az érintettek esetében 40, illetve 45 százalék), az általános lakbértámogatás 1988-ig tartó rendszerét 16 százalék, a magánépítkezőknek nyújtott kedvezőbb hitellehetőségeket csak 8 százalék említette. Ennél is kevésbé ismertek az emberek néhány további jelentős változást, így: az állami lakásban élők felújítási kötelezettségeinek módosítását, a lakáshoz jutás fokozatosságát és a lakáshasználatbavételi díj változását. Kis túlzással tehát azt mondhatjuk, hogy a lakásgazdálkodás egészét érintő új rendelkezések az emberek tudatában mint lakbérrendelet" élnek, annak ellenére, hogy a tömegtájékoztatás az intézkedések komplexitását" igyekezett hangsúlyozni. Az eltérő élethelyzetekből fakadó érdekkülönbségek erősen befolyásolták a lakbéremelés fogadtatását. Öszszességében a válaszolók 62 százaléka helyesnek tartotta, 38 százaléka pedig helytelenítette a lakbérek felemelését. A helyeslők aránya a társasházi lakástulajdonosok körében igen magas : 85 százalék; a fiatal házasok körében 49, a nyugdíjasoknál 54, a sokgyermekeseknél 53 százalék volt. Az eltérés mértéke érthető, s inkább az figyelemreméltó, hogy a bérlakásban élők fele helyeselte a lakbérek felemelését. * A fővárosban lefolytatott vizsgálat négy felnőtt lakossági csoportra terjedt ki: magántulajdonú társasházban élők; szüleikkel bérlakásban élő fiatal (max. 35 éves) házasok; legfeljebb házastársukkal együtt lakó nyugdíjas főbérlők; bérlakásban élő, három-, vagy többgyermekes családok. Az egyes csoportok nagysága 100 fő volt. A mintába bekerült személyeket a fenti szempontok alapján választottuk ki, így nem állítható, hogy önmagukban saját csoportjukat reprezentálják! 116

119 SZONDA Az új rendelkezések ismertsége I 1 30% s 5^ JÜ? 16% S / / * Jr Noha a többség elfogadta a lakbéremelés szükségességét, mértékével már kevesebben értettek egyet. A fiatal házasok és a sokgyerekesek többsége az emelés mértékét túlzottnak tartotta, a nyugdíjasok fele egyetértett vele, másik fele viszont magasnak tartotta. E csoportokkal szemben a társasházban élők 62 százaléka egyetértett az emelés mértékével, egytizedük szerint nagyobb emelésre lett volna szükség és csak a maradék 27 százalék vélekedett úgy, hogy kisebb emelésre lett volna szükség. A rendelet alapvető célja az volt, hogy a lakásokkal kapcsolatos teherviselés kiegyenlítettebb legyen és hogy a szükségleteknek jobban megfelelő lakáselosztás valósuljon meg. Az intézkedés azonban szükségszerűen nehezebb helyzetbe hoz olyan rétegeket, csoportokat, amelyeknek egy része eddig bizonyos értelemben kedvezőbb helyzetben volt. Ez a feltételezés fogalmazódott meg a válaszolók 93 százalékánál, amely úgy vélte, lesznek olvan rétegek, amelyeket különösen nehéz helyzetbe hoz a lakbéremelés. A hátrányos hatások a vélemények szerint leginkább az öregeket, a nyugdíjasokat fogják sújtani (79 százalék), de sokan mondták, hogy- a sokgverekes családok is nehéz helyzetbe kerülnek (36 százalék). Viszonylag sokan említették még az egyedülállókat (18 százalék), és a bérből, fizetésből élőket (13 százalék). Az objektív érintettség és a vélemények összefüggésére utal, hogy az egyes rétegek, csoportok saját helyzetüket a rendeletet követően különösen súlyosnak ítélték meg, másképpen fogalmazva: a vizsgált csoportok többsége a nehezebbé váló helyzetben saját helyzetének relatív romlásától tartott. Az intézkedésekben megfogalmazott célkitűzések közül a lakásmobilitás" (tehát a lakáscserék számának növekedése) szempontjából alapvető változásokat feltételeztek az emberek, 117

120 SZONDA A lakbéremelést i társasháztulajdonosok /tv,- a helyeselte s ü ü S Í [bérlakásban élók -a helyeselte A lakbéremelés mértékével atársasháztu-a ^onosok^ * *» a nem értett egyet;' kisebbnek ke e volna lennie a bérlakásokban élők a-a nem értett egyet, kisebb nek kellett volna lennie lönmunka vállalásából kívánja fedezni a felemelt lakbért. A tartalékok felhasználását, a megtakarítások csökkentését csak elenyészően kis részük (4 százalék) tekinti megoldásnak és figyelemreméltó az is, hogy az emberek egyhatoda még egyáltalán nem tudja, hogyan, miből fogja előteremteni a lakbéremelés összegét. A különböző társadalmi csoportok, rétegek a többlet előteremtésére eltérő utakat, elképzeléseket vázoltak fel. A legnagyobb különbségeket e tekintetben az egy főre eső jövedelem megoszlásánál tapasztaltuk. Alacsonyabb jövedelem esetén kisebb a lehetőség a nadrágszíj meghúzására, megnő, a különmunka vállalásának szükségessége, míg magasabb jövedelmeknél inkább tudják az emelést a családi kiadások átrendezésével, korlátozásával ellensúlyozni. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az alacsonyabb jövedelműek közül kétszer annyian jelezték: nem tudják, sokan azt várták, hogy a lakások állaga is javulni fog. Ugyanakkor a rendelet szociális célkitűzéseinek megvalósulásáról megoszlottak a vélemények. A válaszolók fele nem hiszi, hogy a jövőben igazságosabban fogják elosztani a lakásokat és még ennél is többen kételkednek abban, hogy a lakásra váró fiatalok gondja a jövőben könnyebben megoldódik. Az áremelkedések, az életszínvonal stagnálása, a gazdasági helyzet nehézségei miatt az emberek többségének gondot okoz pénzük beosztása, igényeik megfelelő kielégítése. A lakbéremelés ténye pedig külön jelentős terheket ró a családi költségvetésre. Ez indokolta, hogy megvizsgáljuk, milyen anyagi forrásokat tudnak, terveznek az emberek mozgósítani a növekvő lakbérek kifizetésére. Legnagyobb arányban a családi kiadások átrendezését, s szükségleteik korlátozását tartják valószínűnek (56 százalék), de közel egynegyedük kü- Milyen forrásból tudják az emberek a növekvő lakbért családi kiadások átrendezése még nem tudja, miből fogja előteremteni i o\ /, kifizetni? 118

121 SZONDA hogyan fogják előteremteni a pénzt, mint a magasabb jövedelműek. A lakbéremelés összegének nagysága is befolyásolja azt, hogy a lehetséges források köziil melyiket veszik igénybe az emberek. Nyilvánvaló, hogy kisebb mértékű emelkedés esetén az összeg előteremtése inkább megoldható a családi kiadások átrendezésével, míg a nagyobb emelkedésre a pénzt máshonnan kell előteremteni. 500 forintnál magasabb lakbéremelés esetén az emberek úgy ítélik, hogy inkább különmunkával kell megszerezni a szükséges pénzt, az ennél kisebb emelés esetén inkább a szükségletek korlátozását tervezik. Természetes az az összefüggés is, hogy idősebb korban kevésbé számíthatnak különmunkára. De a korábbi összefüggésektől eltérően, idősebb korban nem a szükségletkorlátozást tervezők aránya nő meg, hanem azoké a válaszoké, amelyek tanácstalanságról, illetve a pénz előteremtésének nehézségeiről szólnak. Itt nem egyszerűen az idősebbek tanácstalanságáról, hanem sokkal inkább a szűkösségről van szó. Ezt valószínűsíti, hogy a sokgyermekes válaszolók a nyugdíjasokhoz hasonlóan viszonylag magas arányban adtak olyan választ: nem tudják, hogyan fogják előteremteni a lakbérkiilönbség összegét. Kulcsár László Tímár János ABSTRACT: Most people consider the rise in rents a right measure, however, much less agree with the rate of increase. Especially large families and newly married couples show dissatisfaction. A helyzet változatlan Vélemények a kelet nyugati viszonyról A hetvenes évek végétől kezdve a magyar közvélemény is egyre inkább úgy látta, hogy romlik a kelet nyugati viszony. A múlt évben nem érvényesült tovább ez a tendencia. A felnőtt magyar lakosság legnagyobb része úgy látta, hogy veszélyben van a világbéke, de az így vélekedők aránya nem növekedett tovább, sőt, valamelyest csökkent: 1982 tavaszán a megkérdezettek 58 százaléka, ősszel pedig 53 százalékuk látta úgy, hogy az utóbbi években nőttek egy újabb világháború kitörésének az esélyei, és 78, illetve 76 százalékuk mondta azt, hogy a világban vannak olyan konjliktusok, amelyek a világbékét veszélyeztetik. E konfliktusok közül mindkét esetben a két világrendszer szembenállását említették a leggyakrabban, és csak ezután utaltak helyi konfliktusokra. Ugyanebben a két időpontban az emberek 60, illetve 62 százaléka fogadta el azt az álláspontot, hogy nincsenek olyan országok, amelyek Magyarország békéjét, biztonságát veszélyeztetnék. Akik úgy látták, hogy vannak ilyen országok (29 26 százalék), azok elsősorban az Egyesült Államokat, általában a nyugati országokat, a NATO-t említették őszén a köz- 119

122 SZONDA vélemény ugyanolyannak látta a kelet- és a nyugat-európai országok, valamint Kína és az Egyesült Államok közötti viszonyt, mint fél évvel korábban : mindkettőt a közepesnél valamivel jobbnak Ítélte. Ennél továbbra is sokkal rosszabbnak tartotta a szovjet amerikai és a szovjet kínai viszonyt, de azért az utóbbit egy árnyalatnyival jobbnak minősítette, mint korábban. Ezzel egyidőben azonban az emberek egy fokkal jobban érzékelték azt a kedvezőtlen hatást, amelyet az utóbbi időben a nemzetközi feszültség fokozódása gyakorolt a kelet-nyugati kapcsolatokra: a korábbi 53 százalékkal szemben csak 45 százalékuk fogadta el azt a megállapítást, hogy az elmúlt években a szocialista és a nyugati országok közötti kapcsolatok javultak. Ezek a válaszadók elsősorban a gazdasági együttműködés fokozódására gondoltak; ezzel kapcsolatban a Nyugat-Európát Szibériával összekötő gázvezeték megépítésére hivatkoztak a leggyakrabban. A politikai kapcsolatok javulására utalók főleg a magyar vezetők nyugati és a nyugati vezetők magvarországi látogatásaival érveltek.' Akik úgy látták, hogy a szocialista és a nyugati országok közötti kapcsolatok romlottak (15 százalék), a tőkés országok által hozott szankciókat említették a leggyakrabban. Többségük úgy látta, hogy a kapcsolatok megromlásáért a nyugati országokat terheli a felelősség (52 százalék), de azt is elég sokan gondolták, hogy a szocialista és a nyugati országok egyaránt hibásak (39 százalék). Annak megfelelően, hogy az emberek egészében véve ugyanolyannak tartották a kelet-nyugati viszonyt, mint fél évvel korábban, a leszerelés perspektíváit is szinte teljesen azonosan ítélték meg. ötéves távlatban arra számítottak a leginkább, hogv fennmarad a jelenlegi helyzet (40 százalék) vagy fokozódik a fegyverkezés (33 százalék). A többség viszont bízik abban, hogy tíz- és húszéves távlatban megvalósul a részleges vagy teljes leszerelés. Lázár Guy ABKTRACT: Since the end of the 70s the Hungárián population alsó considered that East West relations were getting worse. Last vear this tendency could not be observed any more. Tovább romlik a gazdasági közhangulat A múlt év őszén borúlátóbban vélekedtek az emberek mind az ország, miiül saját gazdasági helyzetükről, mint 1982 tavaszán. A népesség közel kilenctizede szerint az országnak gazdasági nehézségei vannak. Az emberek majd egynegyede ezeket a nehézségeket nagynak, egynegyede tartósnak ítélte. Á kérdezettek egyharmadának az a véleménye, hogy az ország gazdasági fejlődése a közeljövőben meggyorsul, kétötödük szerint stagnál, egyötödük szerint pedig a helyzet romlani fog. Az életszínvonal alakulásának tekintetében megközelítőleg annyian várnak emelkedést, mint csökkenést a népesség mintegy négytizede, a többiek úgy gondolják, hogy az életszínvonal változatlan marad a követ- 120

123 SZONDA kező egy-két évben. Az emberek háromnegyede úgy tapasztalta, hogy az egy évvel korábbiakhoz képest kevesebbet tud vásárolni jövedelméből. Az 1982 tavaszi vizsgálathoz képest a vélemények negatív irányú változása figyelhető meg mind az országos gazdasági, mind a személyes anyagi helyzet megítélésében. Ezen belül is a legnagyobb mértékű negatív eltolódás a gazdasági nehézségek mértékére, az életszínvonal alakulására és a vásárlásibeszerzési nehézségek változására vonatkozó véleményekben következett be. A lakosság egyéni helyzetét ugyanakkor sokkal rosszabbnak látta e téren a borúlátó ítéletek domináltak, mint általában az országét, és ez egyúttal az 1975 óta folyamatosan figyelt legnegatívabb véleményt jelenti. Az ország gazdasági helyzetének értékelése pedig közelít az es áremelkedéseket követően regisztrált mélyponthoz, de még nem érte el azt. Az iskolai végzettség emelkedésével nő azok aránya, akik negatív véleményüknek adtak hangot mind az ország gazdasági, mind a személyes anyagi helyzet megítélésében. Ami a párttagok és a pártonkívüliek véleményét illeti, az előbbiek a borúlátóbbak, és közülük is elsősorban azok, akiknek valamilyen funkciójuk van. Farkas Katalin Pataki Judit ABSTRACT: Last autunin the Hungarians had a more pessimistic opinion on both the countrv's economic situation and their own financial conditions than in spring, Külföldi és hazai események visszhangja Az elmúlt év külföldi eseményei közül L. I. Brezsnyev halálát, illetve a Lengyelországban történt eseményeket, itthon pedig az áremeléseket tartották a legfontosabbnak az emberek, és érdeklődésüket is ezek keltették fel a leginkább legjelentősebb külföldi eseményeként csaknem azonos arányban L. I. Brezsnyev, az SZKP főtitkára halálát, illetve a Lengyelországban történteket említették az emberek a közvélemény-kutatások során feltett kérdésekre válaszolva. Személyes érdeklődésüket tekintve eltérő képet kapunk: a lengyel események foglalkoztatták az elmúlt évben is leginkább a közvéleményt, és csak a rangsor második helyére került a szovjet főtitkár halálhíre. Mind jelentőségét, mind a személyes érdeklődést tekintve előkelő helyen szerepel a rangsorban a libanoni háború és a palesztin kérdés; igen sokan külön kiemelték a bejrúti vérengzést. Általában jelentősnek és érdekesnek tartották a Közel-Kelet kérdését, az NSZK kormányválságát, a falklandi háborút, valamint az eurorakéták telepítéséről hozott NATO-döntést. A jelentős események között is gyakran említették a leszerelési, fegyverkorlátozási tárgyalásokat, az amerikai 121

124 SZONDA szovjet viszonyt alakító nemzetközi eseményeket ezeknél azonban inkább a személyes érdeklődés, az emberek általános békevágya jutott kifejezésre. Itthon a különböző áremelések bizonyultak az elmúlt év legjelentősebb és méginkább a legnagyobb érdeklődést kiváltó eseményeinek konkrétan a benzináremelés, egyes élelmiszerek drágulása, illetve a lakbéremelés. (Az áremelés tekintetében nagyobb volt a személyes érdeklődés, mint az esemény jelentőségének hangsúlyozása.) A jelentős hazai események rangsorában második helyen a paksi atomerőmű első szakaszának beindítása szerepel. Ezt követően fontos és személyes érdeklődést kiváltó eseménynek ítélték az emberek Magyarország csatlakozását a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz, valamint külkapcsolataink fejlődésének eseményeit, hazánk vezetőinek külföldi államfőkkel való találkozásait konkrétan Mitterrand budapesti látogatását. Nagy hangsúlyt kapott a kisvállalkozások elterjedése, va" lamint az ötnapos munkahét bevezetése. A lakosság véleménye szerint az ország előtt álló problémák elsősorban gazdasági jellegűek. Azonos arányban említették a belső gazdasági nehézségeket : az életszínvonal megtartását, az ár- és bérarányok, az áremelések kérdését, az általános gazdasági stabilizáció problémáját és a külgazdasági kérdéseket: az export import arányok problémáját, az ország pénzügyi gondjainak megoldását, a hitelek visszafizetésének, fizetőképességünk megőrzésének fontosságát, valamint a külpiaci problémákat. Továbbra is foglalkoztatja az embereket a lakáskérdés, az öregek, a nyugdíjasok helyzete, valamint sok más olyan szociális kérdés, mint az egészségügyi ellátás, az óvodák, az iskolák ügye. A problémák közt felmerült az ötnapos munkahét bevezetése is, amely újabb megoldandó feladatok elé állítja az országot. Tímár János ABSTRACT: Abroad the death of L. I. Brezhnev and the events in Poland wliile inourcountry price rises were considered the most important events of 1982, in which the Hungárián population was most interested. 122

125 MÚLTUNK Levendel Ádám A Magyar Közvéleménykutató Intézet ( ) A közvélemény-kutatás hőskorát idézzük: miiven módszerekkel dolgoztak a II. világháború utáni években, hogyan készültek a kutatási jelentések. Most induló sorozatunkban a Közvéleménykutató Intézet jelentéseiből tematikusan ismertetjük a fontosabbakat. A Magyar Központi Hiradó Rt.-be tömörült vállalatokon belül (Rádió, MTI, Filmfőosztály, Magyar Országos Tudósító, Magyar Hirdető Iroda) az MTI szervezeti keretében 1945 nyarán indult meg a Magyar Közvéleménykutató Szolgálat, amely 1949 tavaszáig (Közvéleménykutató Intézet néven is) működött. Nyolc belsős emberrel dolgozott, igazgatója Harkai Schiller Pál egyetemi tanár, helyettese Balassa Erik. Az intézet munkáját Tanácsadó Testület segítette, irányította. Elnöke Ortutay Gyula, tagjai között voltak Révai József, Markos György, Vas Zoltán, Kállai Gyula mellett Bródy Sándor, Zilahy Lajos írók, Parragi György újságíró, Szalai Sándor szociológus és az új magyar szociológia olyan elméleti módszertani megalapozói, mint Varga István egyetemi tanár, vagy a jogelmélet európai színvonalú művelője, Horváth Barna professzor. A Magyar Közvéleménykutató Intézet jelentései a Magyar Távirati Iroda Kőnyomatos kiadásában jelentek meg. 111 közvélemény-kutatási jelentésük mellett több tucat gazdasági és piackutatás készült és 1947 elején Közvélemény címmel megjelent szemléjükben az előző év munkájáról, eredményeiről számolnak be, és az Intézet vezető munkatársai és felkért tudósok tanulmányait közlik a közvélemény-kutatás néhány elméleti kérdéséről. A vizsgálati módszerekről Az első és talán legsúlyosabb módszertani problémát a mintaválasztás jelentette. A háborús évek után nem állt rendelkezésre friss népszámlálási adat, a háború előttiek pedig még becslésre is alig voltak alkalmasak. Kvótás felvételeikhez szükség volt valamilyen listára. Az első felvételeik előtt már maguk is tudatában voltak ennek a problémának, amelyet két úton igyekeztek megoldani : a választási névjegyzék 150 ezer adatát feldolgozták a budapesti mintákhoz, hogy támponthoz jussanak, és többszörösen túlméretezett mintával dolgoztak. Az első másfél évben körülbelül 150 ezer interjút készítettek, a minta nagysága átlagosan 3000 fő köriil mozgott. A kérdőív, pontosabban kérdőlap 8 10 kérdést tartalmazott, többnyire zárt formában. A válaszok a leggyakrabban igen nem vagy egyetért nem ért egyet szinten maradtak, illetve a felsorolt listából kellett kiválasztania a válaszolónak a számára leginkább el- 123

126 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) fogadható, hozzá legközelebb álló választ. A kérdőlapon bekeretezve állt, hogy nevet nem szabad ráírni, név után nem szabad tudakozódni, sőt az a kérdőív, amely azonosítható volt, nem kerülhetett be az értékelendők közé. Módszertani leírásaikban homályban marad az interjúk ellenőrzésének kérdése. Bár többször is irják, hogy állandó kérdezőkkel dolgoznak, akik az intézet belső emberei, pszichológusai által alaposan kiképzett főiskolásokból, újságírókból és politikai nyomozókból tevődtek össze, kontrollról egyik kiadványukban sem esik szó. Budapesten kérdezőt foglalkoztattak, vidéken városonként 5 6-ot. Az 1945 augusztusi próbavizsgálatuk végén jelezték, hogy nemcsak Budapesten, hanem a legkisebb faluban is lesznek megbízottai" a közvéleménykutatásnak október 15. és 28. között hajtottak végre először országos reprezentatív mintán közvélemény-kutatást (Budapesten 2353, Pest környékén 500, vidéken 3000 ember megkeresésével). A kérdezők az eligazításon megkapták a kérdezendő teriiletet és a kvótaszempontokat. Kvótaszempont volt általában a nem, kor (40 alatti és feletti megoszlásban), a társadalmi rétegződés (értelmiségi, kispolgár és munkás), valamint a lakóhely jellege (pl. Budapesten belterület, külterület és Pest-környék volt a három főcsoport, amelynek kiválasztásánál az anyagi körülményeket is figyelembe vették). Igv összesen 36 alcsoportot vehettek bontásaikban leggyakrabban figyelembe. A kérdések megfogalmazásánál ügyelték arra, hogy mindenkinek ugyanazt a kérdést tegyék fel (standarditas), ezért a megszövegezés nem irodalmi, hanem hétköznapi nyelven történt. Nagy gondot fordítottak a próbákra, ahol főn kipróbálták, hogy a kérdések érthetők legyenek, ne hassanak szuggesztíven, ne csábítsanak egyirányú válaszadásra. A vizsgálatok a mai Omnibusz" felmérésekhez hasonló megfontolással (több téma egy kérdőíven) készültek. Jelentéseiket nem mindig egy kérdőívre építették, tudjuk például, hogy 1946-ban a kiadott 44 jelentést 55 kérdőív anyagából állították össze, amelyek körülbelül négyszáz kérdést tartalmaztak. Gyakran hasonlították össze korábban megkapott eredményeiket, és így az időbeni változást, a vélemények mozgását is érzékeltetni tudták. Ezekre a panel- és longitudinális jellegű vizsgálatokra később igen tudatosan készültek végén a rádió állandó műsorfigyelő szolgálat megszervezésével bízta meg az intézetet. Több ezer levelet küldtek szét az országban a rádió-előfizetőknek, amelyben együttműködésre kérték fel a hallgatókat. A jelentkezőkből kiválasztottak egy párszáz főből álló csoportot, amely különböző szempontok szerint a lakosság kicsinyített másának felelt meg. A legteljesebb értelemben a mai műsorfigyelő és osztályozó paneltechnikával mérték a hallgatottsági" és tetszési" szintet (olyan eredményesen, hogy már az akkori irodalmi osztály is kétségbe vonta a technikát és az eredményeket). Az 1946-os Szemléből Sigmond Kornél cikkéből tudhatjuk meg,,,hogyan készül a közvéleménykutató jelentés". Az Intézet vezetői által megszerkesztett kérdőívet kipróbálják, javítják, a nyomda rohammunkában előállítja a szükséges, több ezres mennyiséget. A kérdezőbiztosok megkapják az adott terület népességének megoszlása szerint kikérdezendők számát, és 48 óra alatt visszaérkeznek a kitöltött kérdőívekkel. Ekkor kezdődik az anyag feldolgozása, kódolása. A feldolgozást belső munkatársak végzik, kategóriánként osztályozzák a feleleteket (strigulázás). Ez a munka is kb. 48 óráig tart. Az adatokat rendezik, kommentálják, a kész jelentést nyomdában sokszorosítják, és futárral viszik a megrendelési helyre. A jelentésekhez csatolják az alaptáblázatokat és a kimutatások tábláit is. Grafikonos formában is gyakran közölnek gyakran adatokat. Eredményeiket a statisztikai adatokhoz, választási előrejelzéseiket pedig a tényleges eredményekhez hasonlították. Olyan pontosan dolgoztak (1 2 százalékos hibahatáron belül maradva!), hogy az Intézet tekintélye hamarosan 124

127 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) akkora lett, hogy 1946 őszén a népszavazást előrejelzésük miatt amely szerint nem várható tényleges, számottevő változás az elmúlt választáshoz képest elhalasztották. Az Intézet anyagi forrásai kizárólag jelentéseinek előfizetési díja és egyes magánmegbízatásai voltak. Az Intézet tehát végzett olyan magántermészetű vizsgálatokat is elsősorban piackutatásokat amelyek nem kerültek a jelentésekbe. A Közvéleménykutató Szolgálat kőnyo illatosaira bármilyen intézmény vagy magánszemély előfizethetett. Kronológiai sorrendben átolvasva az Intézet anyagait, szembeötlik, hogy míg ban minden vizsgálatuk közérdeklődésre tarthatott számot, 1947 második felétől az elbizonytalanodás jelei mutatkoznak. A külpolitikai kérdések eltűnnek, helyüket a tájékoztató jellegű közlemények foglalják el, külföldi közvélemény-kutató intézetek jelentéseit ismertetik egyre nagyobb számban. Az 1948-as anyag az előző évekhez képest szürkül, fokozatosan kiszorul minden politikai kérdés, a jelentések megfogalmazása, stílusa megváltozik, hivatalossá lesz, nélkülözi az egyéni meglátásokat. Az utolsó egy év közvéleménykutatásaiban megfigyelhetjük, hogy már a kérdések megszerkesztésekor is tendenciózusság érvényesül, maguk a kérdések sugallják a kívánt választ. A Közvéleménykutató Intézetet szakmai gyengesége" címén támadják, majd szüntetik meg ben. Tallózás az Intézet jelentéseiben I. ÚJJÁÉPÍTÉS Mit tekintenek a budapesti újjáépítés legsürgősebb feladatának? (Budapesti adatfelvétel augusztus végén Magyar Közvélemény-kutató Szolgálat, Bp szeptember 1.) Legtöbben 38 százalék az épületek és lakóházak rendbehozatalát nevezik meg. Majdnem ugyanennyien 35 százalék a hidak és a közlekedés helyrehozatalát tekintik a legsürgősebb feladatnak. A hátramaradó 27 százalék egyenletesen oszlik meg a A helyreállítási munkák rangsorolásában mi a három legfontosabb feladat? (Budapesti adatfelvétel 1946 január végén Magyar Közvéleménykutató Intézet, Bp február 6.) érceimiségi kispolgár munkás férfi nő férfi nő férfi nő : közlekedés, út, vasút, híd 96,5 80,0 95,5 100,0 100,0 90,8 építkezés, lakás, középület 52,8 66,0 50,0 60,0 46,0 54,5 mezőgazdaság, állattenyésztés, élelmezés 31,7 32,6 35,5 20,4 43,8 57,6 ipar, bányák, gyárak, közművek 47,0 31,8 53,1 31,6 54,5 24,0 nevelés, gyógyítás, szociális gondozás 14,8 19,4 6,7 14,4 10,1 11,0 kereskedelem, elosztás 11,2 13,4 9,6 5,0 7,3 9,7 pénzügy 11,6 7,0 5,9 11,7 12,8 6,5 közbiztonság, belső rend 27,6 24,0 20,0 29,5 16,4 27,3 egyéb, nem tudja 6,4 10,8 2,3 6,2 8,4 7,8 összesen: 299,6 285,0 278,8 287,8 299,1 277,2 125

128 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) termelés, a közbiztonság, a lelki béke és a megélhetés biztosításának óhajtása között. A férfiak elsősorban a közlekedés megjavítását tartják az újjáépítés legsürgősebb feladatának, a nők viszont a házak rendbehozatalát. Az idősebbeknek is fontosabbak az épületek, a fiatalabbaknak inkább a közlekedés. Miképpen lehetne az újjáépítés anyagi terheit hosszú időre elosztani? (Budapesti adatfelvétel 1946 január végén Magyar Közvéleménykutató Intézet, Bp február 6.) Az első helyen a külföldi kölcsönt, árucserét vagy egyéb segítséget, a második helyen a belső pénzügyi, gazdasági intézkedéseket, a belső kölcsönt, az adózás reformálását, a dézsmálást, az államosítást stb. endítik. Kb. 40 százalék vár külföldi segítséget, 34 százalék javasol belső kölcsönt. 12 százalék látja eredményesnek a társadalmi összefogást. Nemek és társadalmi rétegek szerint alig van különbség. Hol tartana a legszükségesebbnek állandó hidat? (Budapesti adatfelvétel felnőtt- és gyermek miután április végén MKI, Bp május 8.) Az összes megkérdezettek egyharmada a Margit-híd helyreállítását tartja a legfontosabbnak, alig valamivel kevesebben az Erzsébet-hídét. Kevesebben, de még mindig szép számmal a Lánchíd és a Boráros-téri híd mellett foglalnak állást, míg aránylag csekély azoknak a száma, akik az Árpád-hidat tartják a legszükségesebbnek. A társadalmi osztályok között nem mutatkozik lényeges véleménykülönbség. A gyerekek is elsősorban a Margit-híd helyreállításának a hívei. Mit gondolt a felszabaduláskor, mennyi idő alatt épül fel az első állandó Dunahíd? (Budapesti adatfelvétel 1946 december végén MKI, Bp december 24.) A túlnyomó többség nem volt felkészülve arra, hogy az első állandó Dunahíd olyan gyorsan fel fog épülni, ahogy az a valóságban megtörtént. Még a legoptimistábbak is, akik átlagosan kb. az egész közönség egyharmadát teszik ki, úgy vélték, hogy egy-két év kell az első állandó Duna-híd felépítéséhez. A nők általában véve derűlátóbban ítélték meg a helyzetet, mint a férfiak. Minden ötödik személy úgy gondolta, hogy két-három évre is szükség lesz, ugyancsak 20 százalék 3 5 évig terjedő időre volt elkészülve. Akadtak nem is elenyésző számban olyanok is, akik úgy vélték, hogy még 10 évnél hosszabb idő is el fog telni, míg az első Duna-híd felépül, sőt egyesek még arra is el voltak készülve, hogy talán sohasem épül fel új híd: a férfiak 2 százaléka és a nők 5 százaléka úgy vélte, hogy Budapest kihalásra ítéltetett. 126

129 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) Következőnek melyik budapesti híd felépítését tartja a legsürgősebbnek? (Budapesti adatfelvétel 1946 december végén MKI, Bp december 24.) Legnagyobb az érdeklődés a Margithíd iránt (60,5 százalék), majd az Erzsébet-hidat (15,1 százalék), a Lánchidat (12,2 százalék) említik. Lakóhely szerint lényeges különbségek mutatkoznak. A Lánchíd és az Erzsébet-híd körüli kerületek a hozzájuk közelebb eső híd felépítését tartják a legsürgősebbnek. Minek tulajdonítja azt, hogy más országokat messze túlhaladva az újjáépítés nálunk ilyen nagy ütemben és rohamosan halad?' (Budapesti adatfelvétel 1948 július végén MKI, Bp szeptember 23.) Válaszalternatívák nem szerepeltek a kérdőíven, tehát minden megkérdezett spontán módon nyilváníthatott véleményt. Emiatt sokféle választípus jött létre aszerint, hogy az egyes megkérdezettek milyen szemszögből nézték a kérdést. Mindenesetre a válaszolók túlnyomó többsége a politikai és gazdasági eredményekben látja az újjáépítés gyors ütemének magyarázatát. Tekintélyes azok száma, akik a munkásság erejének és öntudatos összefogásának tulajdonítják a nagy eredményeket. Mások a helyes irányítás, a munkaverseny, a tervgazdálkodás, a hároméves terv, az államosítás, a munkásosztályon belüli verseny, harc megszűnése, a fejlődő életszínvonal stb. szerepét hangsúlyozzák. Akadnak olyanok is, akik név szerint említik, kiknek az érdeme a rohamos fejlődés: Rákosi Má- I Okok Ipari munkás Egyéb, nem értelmiségi alkalmazott Értelmiségi alkalmazott tisztviselő Értelmiségi szabadfoglalkozású Szabadfoglalkozású polgár (kereskedő, iparos) a munkásság ereje, öntudatos összefogása 16,8 15,3 9,8 12,6 14,0 erőskezű irányítás, jó vezetés 13,4 11,9 12,3 6,3 3,9 a munkás most már magának dolgozik 13,0 8,1 6,8 6,3 2,6 munkaverseny 5,2 4,9 3,7 6,3 6,3 tervszerűség, tervgazdálkodás 7,3 3,8 14,8 6,3 demokrácia 4,3 3,3 5,6 18,8 8,9 szeretünk dolgozni 3,9 4,3 5, ,8 a magyar nép élniakarása 3,9 7,2 5,4 6,1 3,8 jó politika 5,6 2,4 3,8 hároméves terv 3,4 4,3 1,2 6,3 munkásegység 4,3 2,8 4,3 2,5 államosítás 2,6 3,3 2,4 2,4 szervezettség 0,3 1,9 3,8 6,3 3,8 a belső harc megszűnése 1,3 2,9 1,8 12,4 jobb életszínvonal 2,6 2,8 3,0 1,2 szovjet segítség 0,9 1,9 1,2 6,2 felszabadulás az elnyomás alól 0,4 0,9 1,3 stabilizáció 0,9 1,4 élmunkások 1,9 jó termés 0,9 1,2 1,3 egyes személyek 2,5 1,3 4,8 2,5 egyéb 5,7 4,3 5,5 12,6 13,9 nincs válasz 1,7 10,6 4,5 11,4 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 127

130 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) tyás, Gerő Ernő, Vas Zoltán és Rajk László. A közönség túlnyomó többsége kétségtelenül úgy érzi: nem véletlen adottság, hogy Magyarország az újjáépítéssel kapcsolatos feladatait más országokat megelőzve oldja meg az ok a népi demokrácia céltudatos és tervszerű építésében rejlik. II. KÖZELLÁTÁS Mi segíthet gyökeresen a közellátásunkon? (Budapesti adatfelvétel 1945 november elején MKSZ, november 13.) Minden ötödik ember a feketézés letörésében és a zugáru felkutatásában bízik, ugyanennyien külföldi segítségben vagy kölcsönben látják a közellátás gyökeres megsegítésének lehetőségét. A jegy rendszerben önmagában aránylag kevesen bíznak, még kevesebben az ár- és bérkérdés rendezésében. E két utóbbi tényező azonban a termelés fokozásával, a szállítás javításával, nagyobb szervezettséggel és a jobb politikával együtt a közönség 40 százalékának szemében reményteljesnek ígérkezik. A feketézés letörésétől az értelmiségiek sokkal kevesebbet várnak, mint a kispolgárok és a munkások, és többet remélnek tőle a nők, mint a férfiak. A jegyrendszer bevezetésében és a nagyobb szervezettségben viszont jobban bíznak az értelmiségiek, mint a munkások. Helyeslik-e szabadkereskedelem átmeneti leállítását? (Budapesti adatfelvétel 1945 november közepén MKSZ, Bp november 22.) A szabad élelmiszerárusítás megszüntetése felől érdeklődő kérdés azt tudakolta, hogy árrögzítés és más fékező kísérletek helyett kívánja-e a fővárosi közönség, hogy teljes egészében hatóságilag irányított gazdálkodásra térjenek át. (Lásd a táblázatot.) Helyeslik-e a vendéglők, szórakozóhelyek bezárását? (Budapesti adatfelvétel 1945 november közepén MKSZ, Bp november 22.) A kérdés arra irányul, hogy helyeselné-e a közönség, ha a téli hónapokra felfüggesztenék a magánkézben levő vendéglők, kocsmák, kávéházak, eszpresszók stb. üzemét, és csak közületi, vállalati, üzemi és népkonyhák dolgoznának. A többség azonban (57 százalék) nem helyeselné ezt az intézkedést. A munkásság valamivel erősebben híve a vendéglátó üzemek nyitvatartásának, mint a másik két társadalmi réteg, ez nyilván azzal függ össze, hogy az olcsó kifőzdék, kocsmák melegedési lehetőséget is nyújtanak. Többen kiemelték, hogy a luxuséttermeket, bárokat feltétlenül be kellene zárni. Mit nehezebb elviselni, a villanyáramszolgáltatás vagy a villamos forgalom korlátozását? (Budapesti adatfelvétel 1945 november végén MKSZ, Bp november 26.) A villanyáram-korlátozást kétharmad- egyharmad arányban érzik nehezebben elviselhetőnek, mint a villamoskorlátozást. A villamost jobban nélkülözik a férfiak, és mindkét intézkedést főleg a munkások viselik el nehezen. értelmiségi kispolgár munkás együtt i 'g e n 57,9 52,3 67,8 61,4 nem 41,6 47,4 31,8 38,2 bizonytalan 0,5 0,3 0,4 0,4 100,0 100,0 100,0 100,0 128

131 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) A villanyáram-szolgáltatás szüneteltetésének módjával nem ért egyet a lakosság a reggel 7 órától való korlátozást elenyészően kevés kivétellel elutasítja, és a 6 órás elrendelt szünetet a kora délelőtti óráktól a kora délutáni órákig terjedő időre szeretné átcserélni. A villamos forgalom szüneteltetése tekintetében általában helyesnek fogadja el a B. Sz. K. Rt. szíineteltetési módozatát. A többség azonban az árammegtakarítás más módjait javasolja, elsősorban a luxushelyek és reklámok világításán kellene megtakarítani a szükséges áram mennyiséget. Sorolja fel a négy legfontosabb élelmiszert, melyre feltétlenül kötött gazdálkodást javasol! (Budapesti adatfelvétel 1945 novemberének második felében MKSZ, Bp december 1.) A válaszokból kitűnik, hogy zsírra, lisztre és cukorra tartják a legszükségesebbnek a kötött gazdálkodást (az öszszes válaszok 00 százalékában). Ezután következik a burgonya, a kenyér és a só (30 százalék). Érdekes, hogy húsfélét aránylag kevesen említenek, ugyanígy kisebb jelentőséget tulajdonit a közönség a tejtermékekben, tojásban, főzelékfélékben és hüvelyesekben való kötött gazdálkodásnak. Mindezekre az adott válaszoknak csak kv). 10 százaléka esik. Megállapítható, hogy a közönség állásfoglalása ebben a kérdésben majdnem teljesen egyöntetű és határozott. Lényeges eltérések sem a társadalmi osztályok, sem a nemek szerint nem mutatkoznak. Sorolja fel azt a négy egyéb közszükségleti cikket (nem élelmiszert) amelyre kötött gazdálkodást javasol! (Budapesti adatfelvétel 1945 novemberének második felében MKSZ, Bp december 1.) Sorrendben : ruhanemű, lábbeli, tüzelő, szappan. E négy tétel együtt a válaszadók kb százalékánál az első. Feltűnően kevesen javasolnak kötött gazdálkodást gyógyszerben, dohányfélékben, gyufában. A közönség állásfoglalása itt is teljesen határozott és egyöntetű. Sorolja fel azokat a luxuscikkeket, melyeket a legnehezebb nélkülözni! (Budapesti adatfelvétel 1956 novemberének második felében MKSZ, Bp december 1.) A közönség kétségtelenül az édességeket és a gyümölcsöt, a különféle italokat és a dohányárut nélkülözi a legnehezebben. Az első kettőt a nők, az utóbbiakat főleg a férfiak. Lényeges szerepet játszanak még a nehezsn nélkülözhető luxuscikkek között a pipereszerek, a rádió, a könyv és az újság. Miképpen oldja meg a tüzelőkérdést? (Budapesti adatfelvétel 1945 novemberének második felében MKSZ, Bp december 1.) Átlagban minden második-harmadik háztartás még nem tudja, s egy részük megoldhatatlannak látja a problémát. Minden hatodik el van látva, vásárolni csak kb. 5 százalék tud. Sok munkás válaszában szerepel a rőzseszedés, többekben él a remény, hogy vidékről kapnak. Az üzemi ellátásban nagyobb mértékben csak a munkások bíznak (az értelmiségiek 4 százaléka, a munkások százaléka). Mintegy 10 százalék bízik a hatóságok intézkedésében a termelés, szállítás, jegyrendszer, árrögzítés stb. tekintetében stb. A lemondok és nem válaszolók száma még jóval emeli azokét, akik tanácstalanok. Mi hiányzik önnek legjobban a táplálkozásban? (Budapesti adatfelvétel 1940 júniusának második felében MKI, Bp augusztus 3.) (Lásd a következő oldalon levő táblázatot.) 129

132 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) jövedelem szerint kötött szabad férfi nő férfi nő cukor 30,0 35,0 34,8 35,4 zsír 29,5 19,7 22,0 16,0 hús 20,3 20,1 17,8 16,0 vitaminok 1,2 0,6 0,7 0,3 lisztfélék 4,5 2,8 3,0 2,9 gyümölcs 2,9 3,5 3,5 6,5 zöldségféle 1,0 1,7 1,0 1,6 tej, tejtermékek 6,1 14,2 11,2 15,6 egyéb 0,9 0,2 1,8 3,9 semmi 0,5 0,1 1,7 0.6 minden 2,8 1,2 1,0 0,6 nincs válasz 0,3 0,9 1,5 0,6 100,0 100,0 100,0 100,0 Ez évben hozzájutott-e ruhához? (Budapesti adatfelvétel 1946 júniusának második felében MKI, Bp augusztus 3.) A válaszolók 23 százaléka jelenti, hogy ruházatát ki tudta egészíteni, a túlnyomó többség nemmel válaszolt a kérdésre. A szabadjövedelmű nők állnak a legjobban (28 százalék). A 40 éven aluliak általában könnyebben jutnak ruhához, mint a 40 éven felüliek. Reméli-e, hogy ez évben ruházatát kiegészítheti? (Budapesti adatfelvétel 1946 júniusának második felében MKI, Bp augusztus 3.) A megkérdezettek több, mint egyharmada reméli, több mint fele úgy véli, hogy nem lesz módjában. A férfiak, a fiatalok és a szabad jövedelműek bizakodóbbak, mint a nők, az idősebbek és a kötött jövedelműek. Milyen iparcikkekre van szükségük a gazdáknak? (Országos adatfelvétel 1946 január végén.) Az augusztus 22-én közzétett vizsgálati eredményekből kitűnik, hogy a gazdáknak általában gazdasági felszerelésre és gépekre van elsősorban szükségük (minden második ember ezeket nevezte meg). Közel minden harmadik embernek ruhaneműekre, minden ötödiknek textilneműre és minden hatodiknak lábbelire van szüksége. Véleménye szerint a kötött gazdálkodás kiterjesztése (utalványrendszer vagy pontrendszer) elősegítené-e az árukészletek igazságos elosztását? (Budapesti adatfelvétel 1946 novemberének első felében MKI, Bp december 2.) (Lásd az alsó táblázat.) férfi nő jómódú közepes szerénysorú jómódú közepes szerénysorú igen 67,5 73,7 75,0 72,5 69,4 72,8 nem 15,0 21,5 16,2 10,0 18,6 12,5 közömbös 12,5 3,6 7,9 17,5 10,2 11,2 egyéb, nincs válasz 5,0 1,2 0,9 1,8 3,5 130

133 A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ INTÉZET ( ) Javasol-e kötött gazdálkodást lábbelire és textilneműre? (Budapesti adatfelvétel novemberének első felében MKI, Bp december 2. férfi nő jómódú közepes szerénysorú jómódú közepes sze rénysorú lábbelire: igen nem nincs válasz 55,0 45,0 100,0 59,3 40,1 0,6 100,0 67,5 30,2 2,3 100,0 57,5 35,0 7,5 100,0 66,0 31,1 2,1 100,0 74,0 23,7 2,3 100,0 textilneműre: igen nem nincs válasz 55,0 45,0 62,3 37,1 0,6 70,1 27,6 2,3 60,0 32,5 7,5 65,8 32,5 1,7 73,7 23,7 2,6 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Mit gondol, mi a célja annak, hogy megrendezik az Állami Áruházak Vásárlók Versenyé"-t? (1949 február elején Budapesten vásárlók MKI, Bp február 4.) szociális szempontok 74,3% gazdaságpolitikai szempontok 17,0% nincs válasz 8,7% Véleménye szerint mi tette lehetővé, hogy ennyi áru ilyen olcsón álljon a dolgozók rendelkezésére? (1949 február elején Budapesten vásárlók MKI, Bp február 4.) több termelés, tervgazdálkodás 82,3% gazdaságpolitikai okok 8,5% nincs válasz 9,2% ABSTRACT: This article is the first part of a series evoking the first public opinion polls in Hungary: what kind of methods were used immediately after the Second World War and how the reports were made. Somé of these reports are alsó presented. 131

134 Szabó Miklós A Telefon Hírmondó jelentősége 90 éve kezdte meg rendszeres adásait Budapesten a Telefon Hírmondó, amely új korszakot nyitott a tömegkommunikáció történetében: a központi műsorszolgáltatás vagyis a rádiózás korszakát. Az 1893-as esztendő a feljegyzések szerint a múlt század végének egy igencsak átlagos éve volt. A korszakra, a gyarmatosítás utolsó rohamának" korszakára jellemzően legizgalmasabbnak ítélt események az akkor még perifériának számító területeken történtek. Az USA elfoglalta a Hawaii-szigeteket. A vietnami feudálisok és komprádorok teljes mértékben a franciák szövetségeseivé váltak, megtörtént Vietnam feldarabolása. Ugyanekkor viszont a franciáknak Madagaszkárral támadt fegyveres konfliktusa, mivel nem akarták elismerni a francia protekturátust. Az észak-afrikai riff törzsek a spanyolokkal nincsenek megbékülve : Marokkóban heves harcok zajlanak. S a Távol-Keleten Szun Jatszen ebben az időben kezd készülődni a Kína Újjászületése Társasága megszervezésére és megalapítására. És az ekkor még egyértelműen a világ közepét jelentő Európában? Angliában a munkások politikai pártjának eszméje ellen fellépő Trade Union Kongresszusból kiválva megalakul a Független Munkáspárt. Franciaországban megkezdődik a Dreyfus-pör. Belgiumban országos sztrájk tör ki az általános választójog megszerzéséért. Zürichben, Svájcban a II. Internacionálé III. kongresszusa ülésezik (10 magyarországi küldött vesz részt rajta). Szerbiában I. Sándor király államcsínnyel magához ragadja a hatalmat a helyette négy éve kormányzó régenstanácstól, s visszaállítja a majd negyedszázaddal korábbi, reakciós alkotmányt. Romániában megalakul Románia Szociáldemokrata Pártja. És azt már csak az igen alapos és részletekbe menő Magyarország történeti kronológiája tartja számon, hogy:..febr. 15. A Telefon Hírmondó (a rádió elődje, Puskás Tivadar találmánya) megkezdi rendszeres adásait Budapesten." 1 Ez az eredetiben 4 sor az évet 151 sorban ismertető anyagból. És ez a rövid, négy sorban ismertetett esemény az, ami az 1893-as esztendőt kiemeli az átlagos évek szürkeségéből, mert a Telefon Hírmondó révén ez az esztendő a modern, auditív tömegkommunikáció megszületésének éve. Az 1893-ban megindult szolgáltatás, a Telefon Hírmondó lényegét mindmáig legtömörebben egy lexikonszócikk határozza meg: A Telefon Hírmondó abban állott, hogy a műsorleadásokra szolgáló helyiségben hírfelolvasásokat és főleg zenei előadásokat tartott az előfizetők részére... valamint tól kezdve opera, operett közvetítéseket. az Operából, s később a Király színházból s prózai előadásokat a Nemzeti Színházból." 2 Vagyis műsort csinált. 132

135 A TELEFON HÍRMONDÓ JELENTŐSÉGE A Teatrofon és társai A Telefon Hírmondó, később Telefon Hírmondó Részvénytársaság e formájában 1925-ig folyamatosan működött, majd a rádiókoncessziót megszerezvén, átalakult Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Részvénytársasággá, s ettől kezdve egyidejűleg látta el műsorral a továbbra is fennálló vezetékes hálózatán a Telefon Hírmondó előfizetőket s a rádióhallgatókat. Mint Telefon Hírmondó lényegében 1943/44-ben szűnt meg, vezetékes műsorát ekkor már csak kórházakba juttatta el, formailag 1945-ben, az újjászületett Magyar Rádió megalakulásakor. Viszont a szolgáltatás: műsor\e&áksokra szolgáló helyiségben hírfelolvasásokat és főleg zenei előadásokat" tartani az előfizetők számára, ily módon most éppen 90 éves, gyakorlatilag megszakítatlanmúltra tekint vissza hazánkban. (Ha a döntő politikai-tartalmi különbséget e szempontból nem veszszük figyelembe, ezalatt csak egy hónapig volt központi műsorleadás" nélkül az ország: március 28-ig működött a nyilas rádió de már május elsején elhangzott Budapestről: a magyar rádió végre szabad! A teljes rádiós némaság" még ennél is valamivel kevesebb, pontosan négy hét volt; április 27-én történt az első kísérleti adás a szabadság-hegyi adóval: Kedves hallgatók, a Magyar Rádió kísérleti adását hallják!" 1 És ez a folyamatosság az, ami rávezet a lényegre, hiszen tudjuk, hogy a budapesti Telefon Hírmondó mint központi produkció-előállító-elosztó rendszer nem volt egyszeri és egyedülvaló. Hasonló (technikai és előfizetésrendszerű) hálózatok gyakorlatilag vele egyidőben több helyütt is létesültek, így pl. nagyon részletes leírásunk van a franciaországi Teatrofonról, éppen 1893-ból. Rövid ideje Párizsban is létezik egy társaság, mely lehetővé teszi, hogy távolban is meghallgassák számos színház vokális vagy hangszeres előadásainak némelyikét... pl. a nagy párizsi szállodák szalonjaiban csak egy egyfrankos érmét kell a teat rofon nyílásába dobni, amiért tíz percig lehet hallgatni. A telefon-előfizetőknek ilyen készülékekre nincs szükségük, mert a műsort telefonjaikon hallgathatják." 4 Ez a párizsi rendszer, a Teatrofon az esti órákban, a színházi előadások ideje alatt működött. Más városban délelőtt híreket és tőzsdei árfolyamokat olvastak be hasonló, központi rendszerben. S mindezek az egyéb próbálkozások néhány hónap, jó esetben év alatt csődbe mentek, feledésbe merültek, csak néha-néha (főként mint uborkaszezoni kuriózumot) eleveníti fel emléküket egy-egy vasárnapi melléklet. Minden századik lakos Ám a budapesti Telefon Hírmondó nem hogy nem sziint meg, hanem virágzott és fejlődött végén végén végén 4915 előfizetője volt, vezetékhálózatának hossza pedig ugyanezen idő alatt 70, 120, majd 427 kni-t tett ki. Ez az előfizetői létszám az év végére 7629-re nőtt, majd 1930-ig fokozatosan 8800-ra. (Gazdasági receszszió, háború, az es évek forradalom-ellenforradalom okozta bizonytalanságai érezhető visszaesésekkel'.] árt ak, de az átlagos előfizető mindig megvolt.) Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanebben az időben Budapest lakossága az alábbiak szerint alakult, fő fő fő fő fő akkor azt mondhatjuk, hogy től kezdve nagyjából a lakosság 1 133

136 A TELEFON HÍRMONDÓ JELENTŐSÉGE százaléka vált előfizetőjévé. És ez a létszám már el bírta tartani a Telefon Hírmondó műszaki- és műsorkészítő apparátusát, mert elfogadhatóan alacsony előfizetési díj mellett is (3 korona havonként) pl. az 1895-ös év mérlege szerint a bevétel: előfizetési díjakból ,58 korona hirdetésekből 3 053,56 korona összesen: ,14 korona 5 Magyarán: a Telefon Hírmondó, ha nem volt is aranybánya," tisztesen prosperált. Folyamatosan, megszakítás nélkül, ugyanakkor, amikor mint az előzőekből kitűnt, másutt csak tiszavirág életű hasonló próbálkozások voltak. Próbálkozások, melyek azok is maradtak, hiszen valószínű, hogy a prosperitás határa elfogadható előfizetési díj mellett másutt is ez az 5000 előfizető körüli szám lehetett, a Budapesthez hasonló nagyvárosokban tehát az összlakosság, 0,5 1 százaléka. Az eddigiek alapján pedig érthető, hogy bizony nem akadt 5000 vagy mégtöbb előfizető olyan Teatrofonra, mely csak az esti órákban működött, s csupán színdarabok vagy operák közvetítését kínálta. De ugyanígy még a nagy kereskedőváros Londonban sem akadt volna ilyen előfizetői létszám a csak délelőtt működő s csupán napi híreket és tőzsdeárfolyamokat közvetítő rendszerre. És ezzel kapjuk meg a feleletet arra, hogy miért maradt életben a Telefon Hírmondó, mig az egyebütt indult próbálkozások hamarosan megszűntek. Mert műsort csinált. Űj galaxis A nevét meghazudtoló (hiszen nem csupán telefon-hírmondó!) budapesti rendszer napi programja már a kezdeti, kilencvenes években így alakult: de. 9 óra: pontos időjel adása Y 2 10 óra: újságok hírei, éjjel érkezett táviratok, napirend (műsor) ismertetés 11 óra: újabb hírek, tőzsdei árfolyamok, utána zeneszám(ok) 12 óra: pontos időjel adása, országgyűlési hírek, újságok vezércikkei du. s / 4 1 óra: budapesti és bécsi tőzsdei jelentések 1 óra: saját tudósítók hírei 2 óra: újabb napi hírek 3 óra: felolvasás (novella, tárca, ismeretterjesztő) később: nyelvlecke, majd zeneszám(ok) este: opera, operett vagy színházi közvetítés. Ez pedig nem teatrofon és nem börsefon", hanem műsor! Műsor, amit olyan jó érzékű emberek csináltak, mint pl. Polgár Géza, akinek már jóval később, 1926-ban indult Mit üzen a rádió?" c. műsora lényegében ma is él se Polgár Géza, az akkor 19 éves fiatal újságíró már a Telefon Hírmondó egyik első munkatársa volt. Végeredményben tehát helytálló az a következtetés, hogy a budapesti Telefon Hírmondó nem csupán mint műszaki létesítmény érdemel figyelmet hiszen hasonló rendszerek vele egyidőben, vagy nem sokra rá másutt is születtek hanem ennél sokkal fontosabb, mert egy új korszak indulását jelzi a központi műsorkészítés és -szolgáltatás, amit a szó szoros értelmében úttörő módon kifejlesztett, és mint kiérlelt gyakorlatot adott át a rádiózásnak. Ez az eszme február 15-én Budapesten vált valósággá, életképességét bebizonyította azzal, hogy alkalmazkodni, megújulni s fejlődni volt képes, törés nélkül átnőtt a tökéletesebb technikai lehetőségeket nyújtó rádiózásba, sőt, amennyiben a műsor fogalmát nem csupán auditív területre korlátozzuk, mondhatjuk, hogy a televíziózásba is. Mégsem volt olyan átlagosan szürke ez az esztendő: a Gutenberg-utánigalaxis születési éve,

137 A TELEFON HÍRMONDÓ JELENTŐSÉGE Jegyzetek 1 Magyarország történeti kronológiája, III. k. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1892.) 2 Rádióhallgatók lexikona, II. k. (Vajda Wiehmann kiadás, Budapest, 1944.) 3 UMKL XV 36. Tájékoztató április Leonard de Vries: Victorian Investions (John Murray Ltd. London, 1973.) 5 A Telefon Hírmondó Részvénytársaság J 895. évi mérlegbeszámolója (Budapest, december 31.) ABSTRACT: It was 90 years ago that the Telephonograph began its regulái- transmissions in Budapest. Since it was the first enterprise of programme supply in the world which proved viable for decades, it opened a new era in the history of mass communication: the era of central programme transmission, i. e. of radio broadcasting. 135

138 Péter László A Délmagyarország fordulópontjai A Délmagyarország a mai vidéki napilapok között a legnagyobb múltú: 1910 óta 73. évfolyamában jár és 1925 között névváltozásra kényszerült: Szeged volt a címe, majd 1925-től ismét Délmagyarország címmel jelent meg. A német megszállás után betiltották. Demokratikus múltja tette alkalmassá, hogy a város fölszabadulása után a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja legyen. A lap történetének legjelentősebb időpontjaiból fönnmaradt okmányok tanulságosan tükrözik a kort, és jelentős sajtótörténeti adatok az országos érdekű szegedi újság örökségének fölméréséhez. Az ország legrégibb vidéki napilapja a szegedi Délmagyarország. Ha nem megszakítás nélkül is, de immár 73 éve olvassa a város és környéke a nem egyforma irányzatú, de mindig haladó és mindig színvonalas újságot. A Róna Lajos ( ) alapította lap első száma május 22-én került ki a nyomdából. Benne volt Mikszáth Kálmán utolsó interjúja: a nagy író egy hét múlva elhunyt. Róna Lajostól hamarosan sógora, Pásztor József ( ) vette át a tulajdonjogot és a szerkesztést. A lapnak különösen irodalmi rovata volt gazdag. Egy-egy vasárnapi számában az olvasó rendszeresen találkozott Ady Endre, Balázs Béla, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Somlyó Zoltán és más neves fővárosi írók, költők nevével. Tömörkény és Móra csak azért nem szerepelt, mert ők saját lapjukat, a Szegedi Naplót látták el tárcáikkal és vezércikkeikkel, Juhász Gyula pedig a Szeged és Vidéke hasábjain kezdte el publicisztikai működését. Az évi újságírósztrájk után azonban a költő osztálytársának, Pásztor Józsefnek hívására a Délmagyarország kötelékébe lépett, s ettől kezdve ő vált reprezentatív munkatársává. Versei, vezércikkei, karcolatai, aforizmái, szatírái mind-mind itt jelentek meg. A forradalmak idején az ő publicisztikája adta meg a lap alaphangját. Az ellenforradalommal is főként az ő tolla vette föl a Délmagyarországban a harcot ban a lapot betiltották, ekkor Szeged címmel született újjá. Miután a Szegedi Napló megszűnt, Móra szintén a Szeged rendszeres munkatársa lett: 1922 októberétől az ő vezércikkei és vasárnapi tárcái szintén itt jelentek meg március 25-én ebben látott napvilágot József Attila híres verse, a Tiszta szívvel is. Ez a vers is a Szeged bűnlajstormán" szerepelt, amikor április 4-én betiltották, hogy másfél hónap múltán, május 17-én, ismét Délmagyarország néven szülessék újjá. Ezekben az években Juhász és Móra mellé olyan kitűnő publicisták társultak, mint a szabadkai száműzetésből ben hazatért Dettre János ( ), Balázs Béla, Móra Ferenc és Juhász Gyula barátja, az őszirózsás forradalom kormánybiztos-főispánja, a vajdasági magyar irodalom apostola; Tonelli Sándor ( ), Vér Györgv ( ), Magyar László (Í ) és mások. 136

139 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI ffíreíc III /OR Sze'da. kom.»a> prcmiiaus Uy. o. I I I Ö A. ont. knt. Teofán. <v.i» >tl 5 áro 51 p/'r^of, nvnqstik fí ó/a /í? pertuor. * Somogyi-könyvtár z*rva. Mifleum nyitva cl. e l-ig. Egyetemi könyvlát vauit- és Ünnepnapokon larva van. A színházi előadások ilélutan fél 4 és este fél 8 Arakor ktzdőduek. Stegtden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak : Frankó Andor Kálvária-utca 17 (telefon 225), Leinzlnget Gyula &réchenvl-tér (teleion 352), Mocsáry S, Káliay Albert utca (Hld-utca) (leleton 391), Nlndl János Petőfi- Sándor -sugárul 41 (telefon 777), Moidvány La os U - ««gcd (telefon 846Í Török Márton Csongrádi-sugárut 'telefon 3<>4) Tiszta sziuvcl. Nincsen apám, se anyám, Se istenum, se hazám, Se bölcsöm, se szemfedöm Se csököm, se szere töm. Harmadnapja nem eszek, Se sokat, se keveset, Huszesztendúm hatalom, Haszesztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, Hát az ördög veszt meg. Tiszta stlvvel betörök, Ha kell, embert Is ölök. Elfognak is felkötnek. Áldott földdel elfödnek S halált hozó fii terem Gyönyörű szép szivemen. JÓZSEF ATTtU. Lapunk legközelebbi száma Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe miatt pénteken reggel a rendes időben jelenik meg. A DngonlcsTáraaiág: m'rciui 29-én. vasárnap dé'ulán 4 órai kezdettel a városháza körgyalésl tfrmébcn az alábbi miisorral felolvasó ülést larl: 1. Vesztegzár és ros'ély Szegeden 1738 ban,~ Dr. Rigler Gusztáv r. tag síékfoglalója. 2. Novella, felöl 'as'a Cserzy Mihály r. tag. 3. Semmelweis F. I, élele és működése. Kritikai tanulmány. Dr. Vldaktvlls Kamlltó r. tag székfoglalója. Hadigondozottak segélyezése. Budapestről jelentik: Jelentettük annak idején, hogv a 75-ös és 100 százalékos hadigondozottak részére ruhaés cipőakciót indítottak. A népjóléti miniszter kijelentene, hogy az akcióhoz a kormány is hozzájárul, amennyiben az aulóadóból befolyt négymilliárd koronát a hadirokkantak Ínséges helyzetének enyhilé3ére szánta. Illetékes helyről származó értesülés szerint az akció nyersanyagának beszerzésére szükséges összeg már régen együtt van. A pénzügyminisztérium mosf amellett döntött, hogy magyar szövetet szerez be. Ha különösebb nehézség nem jön közbe, egy-két héten belül a százalékos rokkantak közt a ruha- és cipőklosziá3t megkezdik. Szabadegyetemi elóidáaok. A m. bír. Ferenc József tudományegyetem Barátainak Egyesülete által rendezett elöldások keretében tolyó hő 26-án, csutörtökön délután 6 órai kezdetlel fogja dr. OyOrfJy István egyetemi tanár.növényeink és az ember" cim alatt vetített képek kíséretében érdekes és tanulságos előadásit megtartani. Az előadás az egyelem bölcsészeli karának Ili. sz. lanlermében lesz. (Dugonics-tér <S, I. emelet.) BcléptidiJ 5C00 korona. Tanulóknak az előadássorozat öaszes előadásaira korona. Felhívtuk Szeged n. é. müveit közönségének b. figyelmét ezúton is, nogy ezeket az előadásokat a kulturális célra tekintettel, minél nagyobb számban látogassák. Bljegyaés. Szalóky István és Stauber Eia jegyesek. (Minden külön érlesilés helyeit.) UJ öeyvéd. Dr. Balassa István, boldogult dr. Balassa Ármin fia, hétfőn sikerrel lette le aj ügyvédi vizsgát. A fiatal Ügyvédet sokan Üdvözölték. BELVÁROSI MOZI u-'m?" Korzó Mozi Március 25., 26 án. szerdán és csütörtökön SZAJNA Nagy kiállítású attrakció 6 (elvonásban. AZ tdkmy leanivalóbn PRODUKTUMA! ftárciue 25 én, szerdfn Betty Comp8on > Barbara La Marr X'; Barbara La Marr < Lon Chaney -NOrKF. BA.Itri tohonyör. rs>/fifplójí>.l» UTOLSÓ TÁNC. Dráma 7 felvonásban és a hőse. A zuhatag Irgalma* dráma 7 ftlvon*aban Eft m^gelfltl: LEÁNYA. PEGGYmint virágáruslány hv:rle*»k 2 MvOn4»l>a.i ttjöartáwk keulclr 5, 7 íi 0 Órakor. fjóadaaou»r. JV. "t. 7 t* '' ir-lko- József Attila híres verse a Délmagyarország hírrovatában 137

140 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI Önálló újság híján a szegedi szociáldemokraták lapja is lett. A Délmagyarország támogatja a munkásságot, a munkásság támogassa a Délmagyarországot" - ismételte a lap gyakran e jelmondatát. A Délmagyarország bő teret adott a munkásmozgalom híreinek. Juhász Gyula legszebb munkásversei is a hasábjairól indultak el a halhatatlanságba. Az első zsidótörvény és az ezt követő ún. sajtórendészeti törvény alapján- Pásztor Józsefnek, a Délmagyarország Hírlap- és Nyomda vállalat főrészvényesének el kellett adnia a lapot. A vevő forma szerint Balogh János, a valóságban pedig a bátyja, Balogh István ( ) szegedalsóközponti plébános, a Tanyai Újság szerkesztője volt. (1. sz. irat.) A fölszabadulás utáni politikai életben híressé vált Balogh páter" január 6-án rányomatta ugyan a lap fejlécére, hogy keresztény politikai napilap", de igyekezett megőrizni a Délmagyarország liberális demokrata jellegét. Munkatársait is megtartotta, mégha némelyik származása miatt nem írhatta is nevét cikkei alá. Pásztor József följelentésére azonban Glattfelder Gyula esanádi püspök hamarosan leparancsolta Balogh pátert a közélet színteréről. Megrótta, amiért Pásztor szorult helyzetével visszaélve megkaparintotta a zsidó vagyont", kifosztotta a régi tulajdonosokat. Fölszólította Balogh Istvánt, hogy adja el a lapot, és elégedjék meg papi hivatásával. Ekkor vette meg Balogh Istvántól Berey Géza ( ) a Délmagyarországot. (2. sz. irat.) Ugyanúgy bankkölcsönből, mint 1910-ben Pásztor József; még a kezese is a családban maradt" ben ugyanis Csányi János ( ), a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank vezérigazgatója, 1938-ban pedig özvegye, Csányi Jánosné ( ) szerezte meg a kölcsönt. Unokája, Csányi Piroska ( ) ugyanis, szintén a Délmagyarország munkatársa, Berey felesége lett. Berey Géza Szatmárnémetiben született. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában, majd Nagykárolyban végezte. Egyetemre már nem futotta a szüleinek, mert az impériumváltozás miatt elszegényedtek. Újságíró lett: 1926-ban a Nagykároly és Vidéke című lap szerkesztőségében kezdte, egy év múlva a szatmárnémeti Szamoséban folytatta ben részt vett a Szatmári Újság alapításában és szerkesztésében. Ezután vándoré vei következtek : Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Bukaresti Lapok, majd ismét otthon a Szatmári Újság január 1-én megindította a szatmári Reggeli Lapok című újságját, de a vasgárdisták szétverték a szerkesztőségét, és tönkre tették őt mint kiadót. Ekkor jött Magyarországra ; Szegedre november 21-én érkezett. 1937/38 telén írta A magyar újságírás Erdélyben című könyvének zömét, de már Szegeden fejezte be, és itt is adta ki ben. Neve június 12-én olvasható először a Délmagyarország impresszumában mint főszerkesztő és mint a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat ügyvezető igazgatója, a lap felelős kiadója. A Gestapo április 11-én letartóztatta, és Dettre Jánossal együtt a topolyai internálótáborba hurcolta. Dettre ott öngyilkos lett, Berey Daehauba került. A Délmagyarországot 16-án betiltották. Szegeden október 11-én szabadult föl. Már 18-án megjelent A Kommunisták Magyarországi Pártja Szegedi Csoportja napilapja", a Szegedi Népakarat, de csupán kilenc számot ért. Pártlap helyett népfrontlapra volt szükség, s miután november első napjaiban Révai József és társai Szegedre érkeztek, és 5-én megalakult a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége, tisztázták a párt helyes nevét és szerepét a többpártrendszerben, a népfrontpolitika tennivalóit, az indítandó lap jellegét. Vas Zoltán egy sáros, zord napon behozta dzsipjén Erdei Ferencet Makóról. 138

141 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI November 9-én Erdei szerint szép őszi napsütésben Révai és Erdei fölkereste Balogh Istvánt Alsóközponton (a mai Mórahalmon), és megegyezett vele a Délmagyarország újjáélesztésében. Balogh István elhallgatta, hogy a német megszálláskor, március 22-én lemondott a lapot kiadó részvénytársaság elnökségéről, sőt igazgatósági tagságáról is. (3. sz. irat.) A Délmagyarország november 19-én ismét megjelent. Fejlécén a szerkesztő bizottság tagjainak neveivel: Balogh István, Erdei Ferenc, Révai József. Az alábbi okmányokat az utolsó kivételével Berey Géza bocsátotta rendelkezésemre. Rendkívül fontos okmányok egyenként s még inkább együttesen, hiszen a fölszabadulás utáni korszak legrégibb élő napilapjának közvetlen előzményeit és születésének körülményeit rögzítik a sajtótörténeti földolgozás számára nélkülözhetetlen hiteles adatokkal. Nem is kívánnak bővebb magyarázatot, csupán az utolsó okmány újraközlését kell megokolnom. Ez a megállapodás ugyanis megjelent Rákosi Sándor és Szabó Bálint szerkesztésében A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai című okmánygyűjtemény lapjain 1967-ben. Ismételt közlését az itt 4. sz. alatt közreadott jegyzőkönyvvel való szoros összefüggése teszi megokolttá. Érdemes idézni Rákosi Sándor és Szabó Bálint értékelését az 5. sz. okmányról:,,éz az első átfogó politikai dokumentum, amelyet a Magyar Frontban részt vett antifasiszta, demokratikus erők képviselői írtak alá a felszabadulás után. így ez a dokumentum tekinthető a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front néven legálisan újjászervezendő Magyar Front első politikai platformjának, programjellegű dokumentumának." Megjegyzik még, hogy a szociáldemokraták képviselőinek neve azért hiányzik a megállapodásról, mert a Szociáldemokrata Párt Szegeden ekkor még nem szerveződött újjá. A megállapodást ugyanazok írták alá, mint a 4. sz. jegyzőkönyvet. Tanúként is ugyanazok szerepeltek: Révai József és Donászy Kálmán. Ez utóbbinak a nevét az idézett dokumentumkötet szerkesztői nem tudták elolvasni, ezért nem közölték. A szerződés eredeti szövege 1. Szerződés Létrejött alulírott Balogh János magántisztviselő, budapesti lakos és Pásztor József szerkesztő, szegedi lakos között az alábbi feltételek mellett: 1. Pásztor József, aki megszerezte a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat r. t drb részvényét, az összes részvényeknek mintegy 70%-át, eladja ezt a részvényköteget Balogh Jánosnak. 2. A részvényköteg vételára , azaz hu szonötezer pengő, amely összegből Balogh János pengőt Pásztor Józsefnek fizet ki, pengőt pedig a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat r. t. ez idő szerint fennálló tartozásából átvállal, illetőleg kifizet. A részvények vételárából Pásztor Józsefet megillető összeg felét, 5000, azaz ötezer pengőt Balogh János külön nyugta ellenében, a jelen sorok aláírásával egyidejűleg kifizet Pásztor Józsefnek, a másik 5000 pengőt pedig legkésőbb dec. 1-ig fizeti meg. A pengő, amelynek kifi- 139

142 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI zetését Balogh János mint a Délmagyarország részvénytöbbségének a tulajdonosa átvállalja, a következő: Grafika Gépkereskedelmi Társaság 3690,58 Első Magyar Betüöntöde 1388, Szegedi Kereskedelmi és Iparbank 3721, Kölcsön köcvény 2000, Magyar Olasz Bank 4200, Pásztor József nemcsak mint a részvények többségének mostani tulajdonosa, hanem mint a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat r. t. ügyvezető igazgatója is kijelenti, hogy ezeket a tartozásokat nem egy tételben vagy záros határidő alatt kell kifizetni, hanem részletekben való letörlesztésükre két-három év áll rendel kezésre. Ezeken a tartozásokon kívül a Délmagyarország új tulajdonosát csak az ügyvitellel közvetlenül kapcsolatos tartozások terhelik, mint amilyenek a Magyar Hirdető Irodával, a Nyugdíjintézettel és az OTI-val szemben fennálló tartozás, vagy a jegyváltó, amelyek a folyó bevételek terhére törlesztettek eddig is, s amelyekre nézve fedezetet biztosít az, hogy jelen szerződéssel egyidejűleg átengedtetnek a Délmagyarország új tulajdonosának az összes kinnlevőségek. A felsoroltakon kívül több fizetési kötelezettséget Balogh János nem vállal. A személyi költségek és üzemi kiadások vevőt dec. 1-től terhelik. 3. A jelen szerződés aláírásával egyidejűleg az új tulajdonos tulajdonába megy át a rotációs papír, amelynek raktáron levő mennyisége mintegy mázsa, értékre nézve megegyezik a fennálló papírtartozással, 4124 pengővel. Ennek az összegnek a kifizetése 15 éves rendszerünk szerint előre megállapított havi részletekben történik, mindig a folyó bevételekből. 4. A második pontban megállapított vételárért Balogh János tulajdonába megy át a kölcsönkönyvtár, a szerkesztőségi és kiadóhivatali berendezés. A berendezési tárgyak közül Pásztor József elviheti a kisebb Wertheim-szekrényt, a vaskazettát, a kiadóhivatali amerikai íróasztalt, a lakásáról levitt fehér kályhát és egy írógépet. 5. Balogh János és Pásztor József kijelentik, hogy a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat r. t. tulajdonát képező nyomda a részvénytársaságban marad, vagy abból kivétetik aszerint, hogy arról dönteni fognak, de a fenti pengős vételárban a nyomda semmi esetre sem foglaltatik benne, és hogy a pengő vételárért a Délmagyarország napilap tulajdonjoga kinnlevőségeivel együtt, a kölcsönkönyvtár, a szerkesztőségi és kiadóhivatali berendezések tulajdonjoga száll át Balogh Jánosra. 6. Jelen szerződéssel Balogh Jánosra szállnak át a jegyirodai szerződések is. Szeged, december 1-én. Előttünk: Dr. Balogh István Pásztor István 2. Nagyságos Berey Géza Úr, szerkesztő Szeged Balogh János Pásztor József Tisztelt Szerkesztő Úr, értesítem, hogy a mai napon Öntől az alábbi levelet kaptam: Nagyságos és Főtisztelendő dr. Balogh István Úr, plébános Szeged-Alsóközpont. Mélyen tisztelt Plébános Úr, a mai napon az Ön tulajdonát képező 1200 darab Délmagyarország Nyomda- és Hírlapkiadóvállalat R. T.-részvény megvétele tekintetében közöttünk megállapodás jött létre. E megállapodás szerves részét képezi az is, amit az alábbiakban szóval létrejött megállapodásunk alapján rögzítek meg, s csupán célszerűségi okokból foglalok külön levélbe. E levélben foglaltak azonban egyformán integráns részei megállapodásunknak. A lapvállalat számít az Ön közreműködésére, s kéri arra, hogy az igazgatóság elnöke maradjon. Tudomásul veszem azt az ígéretét, hogy részt fog venni a vállalatnak és a lapnak irányításában. Ez az irányítás természetesen nem jelenti a részvénytöbbségből eredő jogaim korlátozását. Vállalt munkakörének betöltése ellenében Önnek a következő ellenszolgáltatásokra van igénye: 1. Havi 100 azaz száz pengő tiszteletdíj és havi 50 azaz ötven pengő költségmegtérítés. Ez utóbbi független a tényleg felmerült kiadások összegétől, és éppen ezért Plébános úrnak felmerülő kiadásait igazolnia nem kell. 2. Joga van havonként 100 azaz száz pengő erejéig igénybevenni ellenszámlás szolgáltatásokat olyan cégtől, melyek kizárólag ellenszámlára hirdetnek. 3. A vállalat egy vasúti szabadjegyet enged át Önnek (500 km, I. osztály), és viseli a kedvezményes bérlet díját. 4. Megilleti Önt saját személye részére a budapesti Pannónia vagy Astoria szállókban ellenszámlás szoba, az ellenszámlák összege erejéig. Ez a viszony az Ön követelésének teljes kiegyenlítéséig, de legalább két évig áll fenn, 140

143 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI s azután felmondás nélkül megszűnik. Természetesen gondolunk arra, hogy a körülményeknek megfelelően azt meg is hosszabbítjuk. A könyvekből kitűnően Önt körülbelül 6000, azaz hatezer pengő követelés illeti meg a R. T.- gal szemben fel nem vett illetmények fejében, s átvállalta a R. T.-nak a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál fennálló mintegy 6000, azaz hatezer pengő tartozását. Kötelezem magam arra, hogy a R. T. eleget fog tenni Önnel szemben fennálló tartozásnak, és átvállalja Önnel szemben a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál fennálló tartozást. Az Ön személyes követelését kamatmentesen fogja törleszteni megállapodásunk szerint, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál viselni fogja az Önt terhelő kötelezettség törlesztéséhez szükséges törlesztéses vagy kamat terheket, s amennyiben Önnek kellene e címeken fizetéseket eszközölni, azt meg fogja a vállalat téríteni. Egyelőre arra kötelezem magam, hogy havon kint e törlesztésre 100, azaz száz pengőt fordítok, s amennyiben a vállalat fizetőképes lesz, s egyéb kötelezettségének meg tud felelni, a mindenkori fizetőképessége arányában havonként fog a vállalat, vagy fogok én fizetéseket teljesíteni Önnek. A R. T. fizetőképességének megjavulásáig e havi 100 pengős törlesztéseken felül nagyobb törlesztésekre nem lesz kényszeríthető. Ha a két év elteltével illetménykövetelése még törlesztetlen marad, a hátralék kifizetésére az akkori viszonyoknak megfelelő megállapodást létesítünk mindkét fél méltányos érdekei szem előtt tartásával Önnek módjában fog állani, amennyiben az a R. T. vagy a lapvállalat anyagi érdekeit nem érinti, bizonyos akciókat (szabadtéri játékok, filharmonikus hangverseny stb.) a vállalaton keresztül vagy a vállalkozás körén belül lebonyolítani. Az elért haszon fele a vállalatot fogja megilletni. Már most kijelentem, hogy az ilyen akciókon elérhető s akár engem, akár a R. T.-ot megillető haszon az Ön követelésének törlesztésére fog elszámoltatni. Megállapodtunk abban is, hogy ha a vételár lefizetése után el akarnám adni a vállalatot, illetve a részvényeket, a vételár lefizetése előtt természetesen a tulajdonjog fenntartása folytán nem adhatom el az Ön hozzájárulása nélkül Önt a részvényekre vonatkozóan elővásárlási jog illeti meg, s egyenlő feltételek mellett azokat Önnek leszek köteles megvételre felajánlani, illetve eladni. Szeged, május 21-én. Kiváló tisztelettel: Berey Géza sk_ Kijelentem, hogy a fenti levél a mai napon létrejött megállapodásunkat híven tartalmazza. A fenti megállapodást a mai naptól kezdve magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Szeged, május 21-én. 3. Jegyzőkönyv Dr. Balogh István plébános a Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt március 23-án de. 11 órakor megtartott évi rendes közgyűléséről. Szeged, Aradi utca 8. sz. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató üdvözli a megjelenteket. Megállapítja, hogy a közgyűlést az alapszabályok értelmében rendes időben hívták össze; a közgyűlésen tizenegy részvényes 87% részvény képviseletében van jelen. A közgyűlés határozatképes. A jegyzőkönyv vezetésére Róna E. Istvánt, a hitelesítésre B. Csányi Piroska és Szász Ferenc részvényeseket kéri fel. Bejelenti továbbá, hogy a Rt. elnöke dr. Balogh István plébános levelet intézett afz] Rt.-hez márc. 22-i kelettel. Ebben elnöki tisztségéről, valamint igazgató tagságáról lemond azzal az indoklással, hogy személyében amúgy sem részvénybirtokos. A közgyűlés az elnöki bejelentéseket elfogadja, ill. tudomásul veszi, dr. Balogh István lemondását sajnálattal tudomásul veszi, s eddigi működéséért jegyzőkönyvi köszönetet mond. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató bejelenti, hogy új igazgatósági tag megválasztása nem válik dr. Balogh lemondásával szükségessé, mert az igazgatósági tagok nem estek az alapszabály szerinti négy tag alá. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató vázolja a német megszállással előállott helyzetet, mely a[z] Rt. életét kétségessé teszi. Javasolja, hogy a jelen közgyűlés jegyzőkönyvében örökítsék meg afz] Rt. egész vagyonállagát s azt az elvet, hogy afz] Rt. kiadásában megjelenő Délmagyarország c. napilap politikai iránya változatlan marad, még akkor is, ha a kormányzat jobbratolódást írna elő számára. A lapot inkább megszüntetik, mintsem hűtlenné váljanak a demokratikus eszményekhez, s ahhoz az elvhez, hogy a Délmagyarország c. napilap és munkatársai mindenkor a polgári szabadságjogok és az ország függetlenségéért küzdöttek. 141

144 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI A közgyűlés az elnök bejelentését és javaslatát egyhangú lelkesedéssel elfogadja, és ilyen értelemben határoz. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató ezután rátér a közgyűlés napirendjére. Bemutatja a[z] Rt dec. 31. nyereség-veszteség-számlát, valamint a mérleget. A[z] Rt. a múlt évben 1500 P. veszteséget ért el, ami úgy állott elő, hogy a helyi pénzügyigazgatóság a[z] Rt. szerint jogtalan adóvégrehajtást vezetett dec. 27-én 2754 P. összeg erejéig. A[z] Rt. teljesítette a fizetést, de nyomban megpanaszolta a közigazgatási bíróság előtt. Itt meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási bíróság a panasznak helyt adott, és az egész összeget visszaítélte febr. 6-án kelt határozatával. így az Rt évi adóbefizetése teljesítve van, mert a pénzügyigazgatóság nem fizeti vissza az összeget, hanem a[z] Rt. adószámláján jóváírja a folyó évre. A Délmagyarország c. napilap a múlt évben is nagy elterjedettségnek örvendett. Az előfizetők és példányonként vásárlók száma naponta átlag 6208 fő. A hirdetési összeg napi átlaga 237 P. Az utóbbi öt évben ez a legjobb második eredmény, és örvendetes tény, hogy évben még ez is emelkedett 3,5%-al. Ebből nemcsak az Rt. vezetőinek és munkatársainak eredményes működése tűnik ki, de Szeged város politikai keresztmetszete is világosan látható. A bevétel előfizetésből P, hirdetésből Az Rt évben csak a Délmagyarország napilap kiadásával és terjesztésével foglalkozott, más üzletága nem volt. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató ezután bemutatja a zárszámadást teljes részletességgel. A közgyűlés a bejelentést egyhangúan elfogadja. Az Rt évi üzletmenetét jóváhagyja, a zárszámadást a felügyelő bizottság, valamint az igazgatóság jelentésével együtt jóváhagyja. Az igazgatóságnak köszönetet mond, és a felmentvényt megadja. Berey Géza ügyvezető igazgató a rendkívüli helyzetre való tekintettel ismerteti a[z] Rt márc. 22-i vagyoni helyzetét, melyet kér jelen jegyzőkönyvben megörökíteni. Az Rt.-[nek] 1800 egyenként 10 P-s névértékű részvénye van, amelynek túlnyomó többsége, összesen 1480 db Berey Géza és neje, született Csányi Piroska birtokában van. Nagyobb részvényes még a Szeged-Alsóközponti plébánia hivatal 50 db, Ketting Lajos 20, dr. Barta Dezső 20, Ottovay Károly 20. Szász Ferenc 10, Temesváry József 10. Róna E. István 10, Hartmann Mihályné 5, Berey Miklós 5, Pásztor József 5 db, Vadász János 5 db, özv. Berey Józsefné 90 db, Korodi Katona János 2 db. 68 db részvényért az jún. 6-i közgyűlés óta nem jelentkezett senki, igazolt culajdonosoknak kiszolgálcatják. Berey Géza és neje részvénybirtoka így oszlik fel: Berey Géza 1300 db, Bereyné Csányi Piroska 180 db. A közgyűlés elrendeli, hogy a részvényfeloszlás mai állapotát a jegyzőkönyvbe felvegyék. Berey Géza ügyvezető igazgató ismerteti a[z] Rt. mai vagyoni helyzetét. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szegedi fiókjának Tisza-pályaudvari raktárában egy vagon rotációs papir van, míg az Ablaka-nyomda Kálvária úti raktárában, a rotációs gépterem mellett kg rotációs papír van, ez összes[en] kg külföldi rotációs papír, ami a Délmagyarország mai terjedelme mellett nyolc és fél hónapi szükségletnek felel meg. A P. M. bank raktárában lévő papírt lombardhitel terheli 6300 P. összeg[ben] a zálogtartó pénzintézetnél, és a papírt olyan arányban adják ki, ahogy a [z] Rt. afizetést teljesíti. A nyomda raktárában lévő papír teljes egészében a[z] Rt. tulajdona olyan értelemben, hogy azt egyetlen fillér adósság nem terheli. Az Rt.-nek sem bank-, sem nyomda- vagy személyzeti adóssága nincs. Meg kell azonban említeni egy váltót a Szegedi Kereskedelmi és Iparbanknál, ami már évek óta ott fekszik a Rt. aláírásával. Ez azonban még Pásztor idejéből való, s ezen kezesként Back Bernát és Balogh István szerepelnek. A másfél vagon tiszta vagyonnak számító rotációs papíron kívül a[z] Rt leltára a következő: 3 db nagy irodai Remington írógép, 5 db Undewood irodai írógép, 9 db új világossárga irodai Íróasztal, 3 db barna használt irodai íróasztal, 1 db redőnyös íróasztal előfizetői kartotékok számára, 1 db nagyméretű amerikai redőnyös íróasztal, 3 db kiadóhivatali irattárszekrény, 1 db redőnyös irattárszekrény, szerkesztőségi, 9 db írógépasztal, 10 db irodai Thonet-szék, két db irodai karosszék, egy kerek tárgyalóasztal, kiadóhivatali, 4 db nádszék, 1 db 4,5 fm pult, 1 db 3,5 fm pult, 1 db zefír kályha új, 400 m 3 futófelülettel, 1 db új villanyóra, 1 nagyméretű új gázkályha, 1 db nagyméretű Wertheim-kassza. 1 db vas kézikassza, 4 fm metszett üvegfal, 1,5 m magas, 1 db 5 lámp[ás], új Phillips rádió, 1 db 2 m hosszú újonnan áthúzott plüss kanapé, két fotőllyel [!] és 1 kerek asztallal. 16 db hamutartó, 9 db álló villanylámpa, 3 db plafónvillanybúra, 1 db 2 m 2. perzsaszőnyeg, 14 db festmény, eközött nagyobb érték Paál László Erdőrészlet és Koszta J. Házsorok Rippl-Rónai Női arckép és Rudnay Udvar szekérrel és lóval. A többi képek szegedi festők művei: Nyilassy: Szántás-vetés. Szőri: Aieze; kép, Parobek: Sztrájkoló, Dinnyés, Erdei stb képei. A közgyűlés a leltár állagáról a bemutatás alapján meggyőződött, és annak bevételét a jelen jegyzőkönyvbe elrendeli. Berey Géza ügyvezető igazgató javasolja, hogy a közgyűlés a rendkívüli viszonyokra való tekintettel valamennyi alkalmazottjának mondjon fel, valamint mondja fel a nyomdamunkát is, illetve a lap előállításával kapcsolatos nyomdászé rződést. A közgyűlés igy határoz, a végrehajtással Berey Géza ügyvezető igazgatót bízza meg. Dr. Barta Dezső részvényes, jogtanácsos javasolja, hogy az alkalmazottak méltányos felmondási idővel elégedjenek meg, amennyiben a lap szűnése bekövetkezne. Berey Géza ügyvezető igazgató felvilágosítást nyújt a [z] Rt. alkalmazottjainak helyzetéről. Összesen négy szerkesztőségi alkalmazott és öt kiadóhivatali alkalmazott van. A régi alkalmazottak segélyezését azonnal be kellett szüntetni, ezek már évek óta nem teljesítenek munkát, de mindig reméltük, hogy a tiltó rendeletek egyszer érvé- 142

145 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI nyüket veszítik. Az Rt. pénztárában van annyi pénz, amennyiből az összes alkalmazottak, beleértve 43 lapkihordó, törvényes felmondási illetvényét kifizethetjük. A szerkesztőségi tagoknak azt javasolja majd az igazgatóság, hogy helyezkedjenek el, míg a kiadóhivatali személyzet helyén marad. Az elbocsájtás így csak a lapkihordókat érinti, de reméljük, hogy ezekkel a hűséges munkatársainkkal is együttdolgozhatunk még egyszer. Persze mindez óvintézkedés arra az esetre, ha a Délmagyarország számára nem marad más választás, mint a megszűnés vagy a betiltás. Azért hangsúlyozni kell, hogy a felmondás és kötelezettségteljesítés szempontjából a[z] Rt. leltárvagyonához nem kell és nem is szabad nyúlni. Más a helyzet a papírral, ezzel a kormány illetékes szervei rendelkeznek. Ebben az esetben, ha a papírt elveszik, az érte kapott összeget az igazgatóság igyekezni fog gyümölcsözően elhelyezni. Ehhez kéri a közgyűlés hozzájárulását. A közgyűlés az ügyvezető igazgató javaslataihoz hozzájárul. Dr. Barta Dezső javasolja: ha a Délmagyarország megjelenése lehetetlenné válnék, úgy a[z] Rt. újítsa fel könyvkereskedői és kölcsönkönyvtári jogosítványát a jelenlegi Rt. helyiségekben. Javasolja továbbá, hogy minden további ügyben rendkívüli közgyűlés határozzon. A közgyűlés ily értelemben határoz. Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató végül kéri a közgyűlést, hogy Barta Dezső dr. jogtanácsos részére a cégbírósági eljárásokért, dr. Balogh igazgatósági tag törléséért szavazzon meg 500 P tiszteletdíjat. A közgyűlés egyhangúlag elhatározza, hogy dr. Barta Dezső jogtanácsos részére az 500 P ügyvédi tiszteletdíjat megszavazza, és elrendeli dr. Balogh István törlését a cégbíróságon az igazgatósági tagok sorából. A[z] Rt. tisztikara egyébként változatlan marad. Tisztújításra csak a legközelebbi közgyűlésen kerül sor. Több tárgy nem lévén, alelnök a közgyűlést 13 órakor bezárta. K. m. f. Hitelesítők: Berey Gézáné Csányi Piroska Berey Géza alelnök, ügyvezető igazgató Róna jegyzőkönyvvezető 4. Megállapodás, mely a Hírlapkiadó K. F. T. létesítése tárgyában a mai napon megkötött korlátolt felelősségű társasági szerződés kiegészítéséül alulírottak között a következőkben jött létre: 1. Egyrészről alulírott Berey Gézáné sz. Csányi Piroska, másrészről alulírott többi társtagok megállapítják, miszerint a Berey Gézáné sz. Csányi Piroska társtag által a megszüntetett régi Délmagyarország címének és eszmei értékének a Hírlapkiadó K. F. T.-ba történt bevitelével, illetőleg annak részére történt átengedésével nevezett társtag , azaz Tízezer Pengőt kitevő törzsbetétje teljes kiegyenlítést nyert. 2. Alulírott dr. Balogh István és Berey Gézáné sz. Csányi Piroska társtagok, úgyis mint a megszűnt Délmagyarország lapkiadó részvénytársaság igazgatósági tagjai ezennel kijelentik, hogy a mai napon megalakított Hírlapkiadó K. F. T., úgyszintén annak kiadmányát képezendő új Délmagyarország című napilap semmi néven nevezendő kapcsolatban a megszüntetett részvénytársasággal és annak kiadmányával nincsen; a most megalakított új vállalat nem jogutóda a megszűnt részvénytársaságnak, közöttük a jogutódlásra utaló jogviszony nem létesült. Minderre tekintettel kijelentik, azt is, hogy a megszűnt részvénytársaság netán fennálló esetleges tartozásaiért az anyagi felelősség kizárólag a részvénytársaságot, illetőleg annak a K. T. szerint felelős szerveit terheli. Alulírott többi társtagok dr. Balogh István és Berey Gézáné sz. Csányi Piroska társtagoknak ezen jognyilatkozatát ezennel tudomásul veszik és azt elfogadják. 3. A Hírlapkiadó K. F. T., illetőleg annak alulírott összes tagjai ezennel magukra nézve kötelező erővel kijelentik, hogy a jelenleg távollevő Berey Gézának, a volt régi megszüntetett Délmagyarország felelős szerkesztőjének és kiadójának Szegedre történő visszatérése esetén, részére szerkesztői és kiadói múltjának, valamint hírlapírói érdemeinek elismeréséül, valamint hosszas politikai üldöztetésére is tekintettel, a vállalat által megjelentetett új Délmagyarország kiadásában vagy szerkesztő bizottságában, közös megegyezés alapján vezető pozíciót fognak biztosítani. Alulírottak ezen jognyilatkozatukat a távollévő Berey Géza helyett, közvetlen érdekeltség okából nevezett feleségéhez intézik, és az abban foglaltakért 143

146 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI véle szemben is teljes erkölcsi és anyagi felelősséget vállalnak. Berey Gézáné sz. Csányi Piroska mindezt tudomásul veszi és elfogadja. Kelt Szegeden, évi november hó 21- napján. Előttünk mint tanúk előtt: Révai József Donászy Dunst Kálmán dr. Dr. Balogh István Berey Gézáné sz. Csányi Piroska Erdei Ferenc Erdei Sándor Dénes Leó Koncz László 5. hogy a Jelenleg távollévő Berey Gézána) tett " Eélaagyarorazág " felalja szerki, a volt régi atgazunttiztőjének éa kiadóján * Szegedre történi visszatérése eaetén, réezére ezerkesztói ea kiadói multjának valamint hírlapiról erceaeinek ellsaeréeéiu, valamint honaza"politikai Üldöztetésére la tekintettel, a Vállalat által megjelentetett uj " Dálmagyarország» kiadásában ragy szerkeszti bizottságában, fii:ss megegyezée alapján vezeta pozíciót fognak biztosítani. - Alulírottak ezen Jognyilatkozatukat a tárolléra Berey Gáza helyett, közvetlen érdekeltség okából nevezett feleségéhez intézik ea az abban foglaltakért véle azeaben la teljes erkölcsi és anyagi felelflaatget vállalnak. - Berey Géíiné sz.csányi?iroaka aiadezt tusoaáaul veazi éa elfogadja. SlóttUnJc mii tanuk elótti jkjlyiíí Kelt?zegeaen, 19M.évi i ber bb^./. n.pjin. A Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt képviselőinek megállapodása az általuk közösen létesített Délmagyarország című napilap politikai irányvonaláról. (Szeged, november 21.) Alulírott dr. Balogh István r. k. plébános, Berey Gézáné sz. Csányi Piroska hírlapíró, sze- E szerződés szövegét eddig nem sikerült felkutatni. gedi lakosok a Független Kisgazdapárt képviseletében, Erdei Ferenc kertész, szegedi és Erdei Sándor kertész, makói lakosok a Nemzeti Parasztpárt képviseletében, végül Dénes Leó városi tisztviselő és Koncz László lapkiadó, szegedi lakosok a Magyar Kommunista Párt képviseletében valamennyien mint a Hírlapkiadó KFT tagjai, hivatkozással a közöttünk mai napon megkötött KFT társasági szerződés 9. pontjában foglaltakra,* az általunk közösen kiadandó Délmagyarország című napilap politikai irányára vonatkozóan a következő különmegállapodást létesítettük: 1. A lap a demokratikus, független, népi Magyarországért küzd. Éppen ezért fő ellenségnek a németeket és nyilas bérenceiket tekinti, de következetes kritikát gyakorol a 25 éves Horthy-rendszer fölött is. Elismeri, hogy Horthy fegyverszüneti kérelme alkalmas lett volna az ország helyzetének enyhítésére, de nem áll a Horthy-legitimitás álláspontján. A lap Horthy Miklós személyével szemben a bírálatban tapintatos lesz anélkül, hogy a tárgyilagos kritikáról lemondana. Különbséget tesz a Szálasiféle banditauralom és a Horthy képviselte magyar reakció között. 2. A lap a Vörös Hadsereggel való feltétlen együttműködést, az orosz hadsereg támogatását hirdeti mint magyar nemzeti érdeket. Az az álláspontja, hogy az orosz hadsereg ténylegesen felszabadítja az országot a német elnyomás alól. Ugyanakkor a lap ki fogja fejteni, hogy a magyar németbarát körök, elsősorban pedig Szálasiék, bűnösek abban, hogy az orosz hadsereg Magyarországba nem fegyvertársként jött, hanem a németek oldalán álló Magyarországgal hadat viselő ország hadseregeként. 3. A lap küzd a magyar sovinizmus, a Nagy- Magyarországról" szóló reakciós ábrándok, a magyar birodalomról", a magyarság vezető szerepéről" stb. szóló elméletek és törekvések ellen, melynek köszönhető, hogy Magyarország Németország zsoldosává lett, és szembekerült a Duna-völgyi népekkel, és egy emberöltő alatt másodízben érte háborús vereség és nemzeti összeomlás. A lap a szomszéd népekkel való jó viszonyt, a nagy demokratikus hatalmakkal való barátságot hirdeti. A lap azt vallja, hogy a magyar nemzeti érdekek védelmét csak ezzel a politikával lehet biztosítani. 4. A lap messzemenően földreformot hirdet> melynek révén földhöz jutnak a szegényparasztság és a mezőgazdasági munkásság széles rétegei. 5. A lap a magyar demokrácia győzelme és megszilárdítása érdekében a németellenes, demokratikus pártok összefogását hirdeti a Ma- 144

147 A DÉLMAGYARORSZÁG FORDULÓPONTJAI gyar Nemzeti Függetlenségi Front keretében. Ennek a nemzeti összefogásnak az érdekében befolyásolja a közvéleményt, segít megteremteni Szegeden és az ország többi városában és községében a nemzeti bizottságokat. 6. A lap oda fog hatni, hogy Magyarországnak a németek és nyilas bérenceik uralma alatt álló részén a nép harci cselekedetekkel maga is kivegye részét az ország felszabadításában. 7. Ha a jelen megállapodást egészben vagy részben túlhaladottá teszi a helyzet alakulása, úgy ezen külön megállapodást megfelelően módosítani kell, vagy újat kell kötni. 8. Ha az itt lefektetett irányelveknek a lapban való érvényesítése körül vagy a pártokat képviselő tagok között, illetőleg a társaságon belüli egyéb természetű áthidalhatatlan ellentétek merülnének fel, valamint azon esetben is, ha ily súlyos ellentétek a pártok között a lappal szorosan össze nem függő kérdésekben jelentkeznének, úgy a társasági szerződés 9. pontjában a társaság feloszlására és megszüntetésére vonatkozó rendelkezés lesz végrehajtandó. Mindezen esetekben a felmerült konkrét ellentétnek áthidalhatatlan és a szerződés felbontása tekintetében ügydöntő jelentőségű voltát az érdekelt pártok országos vezetősége fogja megállapítani. IRODALOM Róna Lajos: Harminc év az újságírópályán, békében, háborúban, forradalomban. Bp köt A Délmagyarország fél évszázada. Jubileumi emlékkönyv. Szerk. Lőkös Zoltán, Péter László, Simon István. Szeged, Berey Géza: Hitler-Allee. Bp Péter László: Amikor Szegeden dobogott az ország szíve. Kritika, sz. ABSTRACT: Délmagyarország is the oldest of the Hungárián régiónál dailies, it was first published in Between 1920 and 1925 it had to change its title for Szeged, but since 1925 it has appeared again under the title Délmagyarország. During the Germán occupation it was banned. Its democratic past made it apt for being the paper of the Hungárián Front of Independence after the liberation of the city. The documents of the most significant events in the paper's life interestingly reflect the age and are significant press historical«data for evaluating the heritage of this régiónál paper of national interest. 145

148 Tarr László Régi kőnyomatosok Amikor még nem voltak távirati irodák, a hírlapoknak akkor is szükségük volt hírekre. Ez az igény, no meg a múlt század sokszorosítási eljárása hívta életre a hírlaptudósítói újságot", azaz a kőnyomatost. A magyar nyelv értelmező szótára nem jelzi a kőnyomatos" szónál, hogy (elav), azaz: elavult, sőt még azt sem, hogy elavulóban". Pedig ma már a sajtótörténet kutatóin kívül bizony csak kevesek szókészletében foglal el biztos helyet ez a szó. Jószerével csak az idős újságolvasók ismerik pontosan a jelentését. Illő, sőt talán szükséges lenne tehát, hogy komoly tudományos definíció vezesse be ezt a cikket, amely egy régi tömegkommunikációs eszköznek, az újságszerkesztés egykor nélkülözhetetlennek tartott segítőtársának, a kőnyomatosnak magyarországi őskorát iparkodik felvázolni. A hazai és külföldi szakirodalomban vagy tíz meghatározást is találtam. Az egyik hosszabb és bonyolultabb, mint a másik. Elnézést kérek, ha ezek helyett egy régi, elfeledett kőnyomatosszerkesztő (Bodor Zsigmond) tréfás definícióját idézem: a kőnyomatos kövön nyomatik, hírei pedig az eseményeket nyomon követik". De félre a tréfával! Közelítsük meg a kőnyomatos keletkezését inkább a szériatermelés gazdaságosságának ismert elve felől. A levelező" (ez volt a híreket gyűjtő újságtudósító régi neve) rájött, hogy jobban jár, ha megszerzett híreit ahelyett hogy egyetlen újságnak viszonylag nagyobb honoráriumért szállítaná több, sőt lehetőleg minél több különböző újságnak aránylag olcsóbban adja el. A kezdet kezdetén A 18. században a hírekre, tudósításokra nemcsak újságok, hanem magánosok is előfizettek. A nagykereskedőknek, vállalkozóknak megérte az előfizetési díjat az, hogy minél előbb értesüljenek olyan hírekről, amelyek gyakran üzleteiket is érintették. Az pedig, hogy ezeket a tudósításokat kézírással, egyenként sokszorosították", talán magától értetődő és nem szorul magyarázatra. Az igazi fejlődés akkor indult meg, amikor a szétküldött hírek sokszorosítására olyan eljárás állt rendelkezésre, amellyel gyorsan és nem drágán készíthettek nagy számú, jól olvasható lenyomatot. Ez az eljárás Alois Senefelder találmánya: a kőnyomtatás volt (1797). És miután a magyar nyelvben a német Korrespondenz (tudósítás) szót előbb kőnyomatú levelezésnek" fordították, végül megrövidült kőnyomatosra. (Hivatalos neve egyébként hírlaptudósító újság".) A magyarországi kőnyomatosok ősének Kossuth Országgyűlési Tudósítások című hírlapját, pontosabban annak számát tekinthetjük. Az első 68 számot diktálásra az országgyűlési ifjak (köztük Petőfi Sándor is) kézzel írták vagy másolták, de a következő számokat kőnyomással sokszorosították. Ám csak 13 kőnyomatos" szám jelenhetett meg; a szétküldött tudósításoknak olyan nagy poli- 146

149 RÉGI KŐNYOMATOSOK tikai hatása volt, hogy a rendőrség elkobozta a kőnyomtató sajtót. A további 232 szám ismét kézírással készült. Lichtenstein regénye Az első olyan kőnyomatos azonban, amely minden megszorítás nélkül besorolható a magyar hírlaptudósító újságok első sorába, Lichtenstein Ferenc Lajos Pester Correspondenze. Lichtenstein érdekes, színes egyéniségét regényes, sőt mondhatni kalandos legendák lengték körül. A forrás, amelyből a lexikonok, kézikönyvek (köztük Szinnyei József alapvető bibliográfiai műve, a Magyar írók élete és munkái) életrajzai táplálkoznak Sarkady István Hajnal című képes albuma (1873). De aki kezébe veszi és lapozgatja ezt az arcképekkel illusztrált albumot, csakhamar rájön arra, hogy az életrajzok jó része, kivéve néhány közéleti kitűnőséget, akik nyilván az album tekintélyének emelése végett jutottak gratis közléshez, fizetett szöveg. Nehéz lenne ma már eldönteni, hogy Lichtenstein fizetett-e életrajza közléséért, még kevésbé, hogy adatai mennyiben költöttek és mennyiben hitelesek, de a kételkedés ördöge mégis csak felüti a fejét. Mert mit is mond az életrajz? Azt, hogy 1848-ban önkéntesként részt vett a szabadságharcban, nem lehet kétségbevonni. De némi gyanakvással olvassa az ember a továbbiakban, hogy Kossuth Lajos éppen őt, az akkor húsz éves ifjoncot küldte Görgeyhez a gödöllői főhadiszállásra azzal a nagy fontosságú bizalmas üzenettel (parancscsal?), hogy egyesüljön Dembinski seregével. Görgey olyan méregbe jött, amikor Lichtenstein szóval is az üzenet teljesítésére noszogatta, hogy agyon akarta lövetni... Mindezek elég fantasztikusan hangzanak, de valószínűtlenségiik bizonyítgatása nem lehet ennek a cikknek a feladata. Annyit még meg kell említeni, hogy Lichtensteinnek az aradi hadifogságból való szabadulását, majd Bécsből külföldre menekülését életrajza regényíró tollához méltó fordulatossággal írja le. Tény, az, hogy az előbb Poroszországban, azután Angliában töltött éveket, és az is bizonyos, hogy kapcsolatba lépett a magyar emigráció egyik mérsékelt csoportjával ban hipp-hopp Magyarországon termett. Csakhamar megalapította a Pester Correspondenz című politikai kőnyomatos lapot. Az alapítás éve bizonytalan. Az említett életrajz szerint 1864 kezdete óta szerkesztette Lichtenstein. Egy dec. 24-i újságközlemény (Fővárosi Lapok, 355. sz lap) a Pester Correspondenz harmincéves fennállásáról ad hírt; ez tehát 1863 végére utal. A Pesti Napló augusztus 2-i számában viszont a következő hír jelent meg:,,az országgyűlés folyamára, mint halljuk, Pester Correspondenz című kőnyomatú lap fog megjelenni. Szerkesztő tulajdonosa Lichtenstein Lajos. Örömmel vesszük a hírt, hogy ez alkalommal oly egyén kezébe került a vállalat, ki azt tudja is és akarja is jól vezetni, minthogy e téren jó irányának és képességének 1861-ben és azóta sok jelét adta." Ebből a hírből egyértelműen kiderül, hogy a kőnyomatosnak ebben a politikailag kiélezett helyzetben mi volta feladata: a felirati (nem pedig a határozati) párt irányának szolgálata. A hír homályos megfogalmazása egyébként nem zárja ki, hogy nem volt-e előbb más kezében hasonló vállalat ( ez alkalommal oly egyén kezébe került a vállalat..."). De az évi alapítás és felirati párttól való függés mellett bizonyít egy másik újsághír is (Pesti Napló november 4.), amely beszámol arról, hogy a Pester Correspondez megkezdte munkáját, és a felirati párt egyik kiemelkedő tagjának, Királyi Pálnak este elmondott beszédét még ugyanazon éjjel németre fordítva az induló postával még azon éjjel elküldte volt". Hogy hová, azt nem írja meg a lap, de könnyű kitalálni, hogy Bécsbe. (A kőnyomatos egyébként mindvégig német nyelven jelent meg.) 147

150 RÉGI KŐNYOMATOSOK A Pester Correspondenz" tartalmáról egyébként a következőket tudjuk: a reggeli kiadásban lapszendét adott a magyarországi nagyobb újságokból, azonkívül közölte a miniszterek személyi híreit, a minisztériumok közleményeit és a parlamenti ülések lefolyását. Lehet, hogy a Pester Correspondenz" jól jövedelmező vállalkozás volt, mégis rejtély, miképpen lett Lichtenstein dúsgazdag ember. Aligha a kőnyomatos jövedelméből! Lichtenstein fényes Andrássy úti lakásában hosszú időn át a budapesti társaság előkelőségei, az irodalom és az újságírás jelesei fordultak meg. Visegrádon fejedelmi villát építtetett,amelynek felavatására bérelt hajó vitte a legelőkelőbb vendégeket, köztük minisztereket is. A mesebeli fényűző életnek azonban egyszer csak vége szakadt. A hanyatlásnak két kiváltó oka volt: ezekből következtetni lehet a gazdagság eredetére is. Az egyik csapás akkor érte Lichtensteint, amikor fő pártfogója, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1871-ben Bécsbe ment külügyminiszternek. A másik esemény, amely anyagi helyzetét megingatta, az évi bécsi krach volt. Ebből viszont nyilvánvaló, hogy jelentékenyen érdekelve volt bankoknál vagy vállalatoknál; részvényeinek egy része értéktelenné vált vagy vesztett korábbi értékéből. A látszatot továbbra is igyekezett fenntartani, de míg fényes vacsorákat adott, a kőnyomatos munkatársai az éhkoppot nyelték, mert keservesen megszolgált fizetésükkel Lichtenstein adós maradt. A konkurrens Rosszul és késve fizetett alkalmazottai között is talán egy félszeg kezdőnek, Futtaki Gyulának volt a legnyomorúságosabb fizetése január 1-én lépett be a Pester Correspondenz szerkesztőségébe az akkor 23 éves Futtaki. Egy Duna menti vegyes lakosságú községben, Futtakon született: apja Wilhelm Ignác ott volt kereskedő. Futtaknak nemcsak xij nevét köszönhette, ha- nem magyar, német és szerb nyelvtudását is; ennek később nagy hasznát vette. Egyelőre azonban a legmegalázóbb munkát végezte a kőnyomatosnál. Az volt a feladata, hogy végigjárja a pesti szállodákat és megtudakolja a portástól : kik szálltak meg náluk. (Az újságok akkoriban ilyen híreket is közöltek.) Futtaki nem sokáig ette Lichtenstein száraz kenyerét. Jól megfigyelte a szerkesztőség munkáját, és amikor úgy vélte, hogy mindent tud, december 18-án megindította konkurrens kőnyomatosát, a Budapester Correspondenz, magyar nevén Budapesti Tudósító című hírlaptudósító újságot. Ez a kőnyomatos tehát ellentétben a Pester Correspondenzcel már magyar nyelven is közölte híreit. Sőt, idővel a német nyelvű változat meg is szűnt ben, a Deák-párt és a balközép fúziója után a Budapesti Tudósító a szabadelvű párti kormányok félhivatalosa lett. Félhivatalos... íme megint egy szó, amelynek a jelentését az ifjabb nemzedék legfeljebb sejti. Röviden: a királyi kéziratokat, kinevezéseket és más efféle hivatalos közleményeket a hivatalos lap (régebben Budapesti Közlöny) tette közzé. Ámde ezeken kívül is maradt még a kormányszerveknek sok olyan közölnivalójuk, amelyek tartalmuknál, pártjellegüknél vagy polemikus hangjuknál fogva nem illettek a hivatalos orgánumba. Ezeket a közleményeket, bulletineket", személyi híreket és nem utolsósorban cáfolatokat a félhivatalos orgánum közölte. A megkülönböztetés az ausztriai gyakorlatból származott át Magyarországra. A megfelelő német szavak (offiziell és offiziös) fordítása a hivatalos és félhivatalos. A félhivatalos jelleg természetesen nemcsak tekintélyt, hanem pénzt is jelentett a Budapesti Tudósító számára. Futtaki rejtélyesen gyors érvényesüléséhez azonban kétségkívül nem kis mértékben hozzájárult szerb nyelvtudása (ami gyakorlatilag a horvát nyelv ismeretével is járt). Ennek megértéséhez bele kell helyezkedni a történelmi Magyarország földrajzi kereteibe. Csak így le- 148

151 RÉGI KŐNYOMATOSOK het felfogni például, hogy a magyar olvasóközönséget miért érdekelte a karlócai szerb görög keleti egyházi kongresszus patriarcha-választásának eredménye, vagy a zágrábi sabor (tartománygyűlés) egy-egy viharos ülése. Futtaki a szerb és horvát nyelvek ismeretében az ilyen eseményekről készített megbízható és feltűnést keltő tudósításokkal szerzett magának tekintélyt. De nem ám az újságírók körében! A kollégák táborában nyugodtan le merem írni: közutálat tárgya volt. Fennhéjázó modorával, elbizakodottságával, inkollegális magatartásával sikerült kivívnia pályatársai kollektív antipátiáját. Más kérdés, hogy ebben az ellenszenvben mekkora része volt az irigységnek, amely kijut minden sikeres embernek. Futtaki sikeres ember volt, de csak pályáján, mert magánélete szerencsétlen volt. Az újságírók pedig úgy álltak rajta bosszút, hogy szerencsétlen házaséletének pletykaszerűen terjesztett mendemondáit szélesre teregették lapjaik hasábjain, Belejátszott ebbe a politika is: a kormányférfiak bizalmasát, a hatalom elvtelen kiszolgálóját akarták ezzel a sajtópiszkolódással büntetni a másik oldalon álló kollégák. Akár egy amerikai farmer" Valóban rejtélyes, hogy ebben a komikus figurában milyen titokzatos tulajdonság lakozott, amely a legmagasabb körök" bizalmára is méltóvá tette. Ferenc József, aki köztudottan nem szívelte az újságírókat, Futtakyt (idők múltával már ipszilonnal írta a nevét) elviselte. Ha talán szája sarkában gúnyos mosollyal, de megtűrte a közelében, amiről több maliciózus anekdota tanúskodik. A hadgyakorlaton Futtaky mint félhivatalos" kiváltságos helyzetet élvezett. Ott járkálhatott a Feldherrnhiigel" közelében, ahonnan a legmagasabb rangú katonai méltóságok, sőt maga a király is figyelte a hadműveleteket. Szabad bejárása volt a katonai sajtóirodába, ahol pontos útbaigazításokat, sőt jegyzéket kapott a hadgyakorlatokban részt vevő csapategységekről is. Miközben a lapok tudósítóinak morzsákkal kellett megelégedniük a ceremóniák, hadmozdulatok és díszszemlék dús asztaláról, addig Futtaky ott lakomázott az urak asztalának végén. Meglepő, szinte érthetetlen, hogv Rudolf trónörökös éppen Futtakyt választotta magyarországi sajtóbizalmasául, holott az elég nagy választékban különb reprezentánst is találhatott volna liberális nézeteinek magyarországi népszerűsítésére. Valószínű, hogy Rudolf olyan szerepet szánt Magyarországon Futtakynak, amilyent Ausztriában Moriz Szeps töltött be. Csakhogy műveltség, publicisztikai és politikai kvalitás tekintetében nagy volt kettőjük között a különbség Szeps javára. A Futtakyról szóló visszaemlékezések a már említett emberi gyarlóságokon kívül hiányos magyar és német nyelvtudását emlegették; még az is olvasható az egyik megemlékezésben, hogy nem tudott és nem tanult többet, mint akármelyik vidéki kalmár, de az élelmessége oly nagy volt, akár egy amerikai farmeré, aki már garmadába rakta első millióit". (Barna Izidor) És mégis legalább egy tekintetben Futtaky különbnek mutatkozott Szepsnél, mégpedig a tisztesség szempontjából nézve. Amíg ugyanis Rudolfnak Szepshez intézett leveleit és Szepsnek Rudolfra vonatkozó feljegyzéseit 1922-ben Szeps fia teljes terjedelmükben közzétette, addig azt a 98 levelet, amelyet Rudolf trónörökös Futtakyhoz intézett, Futtaky 1895-ben bekövetkezett halála után, kívánsága szerint minden igény nélkül elküldték a bécsi császári kabinetirodának. Egyetlen levél másolata maradt fenn. Futtakynak ez a gesztusa tagadhatatlanul korrekt gondolkodásra vall, bár az utókor sajnálhatja, hogy ilyen módon a történelemírást esetleg fontos forrásdokunientumoktól fosztotta meg. 149

152 RÉGI KŐNYOMATOSOK Gyorsírók hírszolgálata A kőnyomatosok keletkezési sorrendjét tekintve az Országgyűlési Értesítő következik soron. A nevéből is következtetni lehet arra, hogy bölcsője az Országháza, mégpedig a Sándor (ma Bródy Sándor) utcai régi képviselőház volt; lényegében azokat a hézagokat töltötte be, amelyek az országgyűlés működésének nyilvánosságában jelentkeztek. A képviselőház és a főrendiház ülései nyilvánosak voltak, de a bizottságok ülései zártak. Még az országgyűlési gyorsírók sem lehettek ott jelen. Pedig ezeken az üléseken néha érdekes témákat tárgyaltak. Ha tehát a bizottsági ülésekről tudósításokat lehet szerezni, azt már szívesen megveszik az újságok. így gondolkozott két fiatal országgyűlési gyorsíró: Maszák (később Szegedy-Maszák) Hugó és Egyesy Géza ben megszervezték az Országgyűlési Értesítő (O. É.) hírszolgálatát. Az anyagot a bizottsági elnök jóváhagyásával - egy-egy bizottsági tag szállította, közöttük olyan ismert nevű képviselők, mint például Podmaniczky Frigyes, Tisza Kálmán. Az Országgyűlési Értesítő azonban más híreket is közölt: a képviselőház és főrendiház adminisztrációja táján mindig akadt újságközlésre érdemes újdonság. Később a szerkesztők még jobban kibővítették a szolgálatot: vidéki hírekkel és tudósításokkal tették változatosabbá és érdekesebbé anyagukat. Ennek a fokozatos fejlesztésnek az volt az eredménye, hogy később ezeken az alapokon épülhetett fel a Magyar Távirati Iroda, melynek alapító szerkesztő-tulajdonosai az Országgyűlési Értesítő alapítói: Maszák Hugó és Egyesy Géza voltak. Az 1870-es és 1880-as években a sok kőnyomatos gomba módjára nőtt ki a földből. Ezek már mind szakosodtak: a Hírcsarnok" rendőrségi híreket közölt, a Magyar Híradó" fővárosi, törvényszéki, színházi és társadalmi újdonságokkal látta el a szerkesztőségeket, a Magyar Tudósító" a 48-as és függetlenségi párt félhivatalos" kőnyomatosként a párt képviselőtagjairól, beszédeikről, a pártkörök tevékenységéről és főképpen a pártvezérek megnyilatkozásairól szállított híreket a lapoknak. De más pártoknak s néhány minisztériumnak is volt kőnyomatosa. Ez érthető, mert egy kőnyomatos újság megindítása ezekben az évtizedekben nem kívánt nagyobb anyagi befektetést. A kőnyomtató gép beszerzése és a gépet kiszolgáló nyomdász fizetése volt a kis létszámú (sokszor egyszemélyes) szerkesztőség fizetésén kívül minden kiadás. Ha pedig nem futotta kőnyomtató gépre, akkor megtette olcsóbb sokszorosítási eljárás, például a hektográf is. (Stencilről, rotaprintről akkor még nem is álmodtak.) A Magyar Távirati Iroda megalapításával (1881) lezárul a kőmomatosok első korszaka. A folytatás, a következő korszakok története sincs szűkében feljegyzésre méltó részleteknek, ha a szerkesztők élete nem is olyan regényes, mint az őskorszak úttörőié. A növekvő terjedelmű újságok, amelyeknek szerkesztőségei jóval kisebb létszámúak voltak, mint manapság, egyre jobban rászorultak a kőnyomatosok szerény, névtelen munkásainak segítségére. ABSTRACT: Newspapers needed news even when there were no news ageneies. This need and the proeess of reproduction used in the last century, i. e. lithography created the news bulletin giving information for newspapers". 150

153 TECHNIKA Szentgyörgyi Zsuzsa Grafika, festészet, animáció és a számítógép Napjaink egyik legvirágzóbb, gyorsan fejlődő üzletága lett a számítógépes grafika, amelynek hatásai ma még szinte beláthatatlanok a munka és a szórakozás területén. Ez a rövid áttekintés csak néhány lehetőségét vázolja fel. TÖRD, ZÚZD ÉS MORZSOLD SZÉT! A Nagy Szörnyfilmes Számítógép.Játék! Már megveheti a szomszéd üzletben APPLE, ATARI vagy TRS- 80 személyi számítógépéhez! Vegye meg, amíg nem késő! A film főhőse, a rettenetes szárnyas kétéltű szörnyeteg, aki rémületben tartja és széttiporja a világ legnagyobb, legnépesebb városait Tokiótól San Franciscóig, aki rettegett úr földön, vízen, levegőben, aki kocsikat morzsol szét, védtelenül kiszolgáltatott emberi lényeket ebédel, és halálsugarakat áraszt, nem más, mint ÖN! Igen, ÖN, aki szembeszáll és megmérkőzik mindennel, amit a kétségbeesett emberiség tudósai Önre árasztanak : a nukleáris robbanófejekkel, a szörnyű kotyvalékokkal! És mindezt, hat különféle iszonyatos szörnyeteg, négy nyüzsgő metropolis részletes ábrázolását, a rettenetes csontropogtató zajokat, a hátborzongató izgalmakat a karosszékében ülve élvezheti mindössze 29,95 dollárért!" (1. ábra) Hasonló hirdetések özöne jelenik meg naponta a fejlett tőkés országok újságjaiban, szaklapjaiban, tévéműsoraiban, bizonyítva, hogy a számítástechnika végleg kilépett a zárt számítóközpontok világából, és szó szerint a mindennapi élet része lett. (A fenti hirdetés egyébként a Creative Computing című, alig néhány éves múltra visszatekintő, félig szakmai lapban jelent meg.) A számítástechnika kezdetben nevéhez illően - hosszadalmas, bonyolult számításokat megkönnyítő eszköznek készült, elsősorban tudományos (főleg haditechnikai) feladatok megoldására. Az első elektronikus számítógépet a második világháborúban építették lőfegyverek ballisztikus pályáinak számítására. A számítógépek tömeges méretű, nemcsak kutatólaboratóriumi alkalmazása az ötvenes évek végén indult meg, elsősorban a félvezető technika révén. Viszonylag korán, már a hatvanas évek elején felismerték, hogy a számítások eredményét grafikusan is meg lehet jeleníteni, ha van hozzá megfelelő eszköz. A nagy hírű Massachusetts lnstitute of Technology (MIT) egyetem és a General Motors kutatói csaknem egyidőben jelentették be, hogy katódsugárcsövön számítógéppel vezérelt vonalakat, ábrákat tudnak megjeleníteni. Megszületett a számítógépes grafika (SzG), amelynek első támogatói, felhasználói között megintcsak ott találjuk a haditechnikát: az USA honvédelmi minisztériuma a hetvenes évek második felében nagy összegű megbízást adott számítógépes repülésszimulátorok kifejlesztésére. A több millió dolláros kutatás messze kifizetődött azzal, hogy 151

154 GRAFIKA, FESTÉSZET, A N I M Á C I Ó ÉS A SZÁMÍTÓGÉP í ( É f e " s s w» iqe. 'nfeíeroonster'róu' Aji^of sm dtfferere tgcu-wm Mői:e ííyau nwégwprtf*«ersipi> fmíjftmts&mt CRSttey four' övvvóríö's apfi teltjeit ntór ttenfcy poputirw ais ni Wr -ísű possíoté smmk. 'ftomtt^etötfwcfciiamgaté,. yuú «cétfte dttkúést neature m Tfieají oihíieíarxivorrítíie'sea; vou Un tmpw, déxily ampb&ap whe. smuftáneomiy 1wbSWs MWít cats- wwhe on hnwe» m m áóft méam a wy <jf cjeam if y--.il. v i y ^ n t vvwxjed '.".iv" ttunk' of the; affhl %f«itcte 'ypii csu«ffiaieori thr GET CRUSH, CRUMBLE & CHOMP now at your locat dealer for your APPLE, ATARf ör TRS-80 before it's: too iate. - ' ' 'emcte 1 IIQH JtEMSES $ *WCtÖS*» 1. ábra 152

155 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP a pilóták oktatásához (legalábbis a betanítás egyes szakaszaiban) nem kellett kockáztatni egy 40 millió dolláros vadászgép lezuhanását. Aranyláz Hamarosan más teriileteken is felismerték a számítógépes grafika előnyeit (például statisztikai grafikonok, összehasonlítások képi ábrázolása, műszaki tervezéshez rajzok, ábrák megjelenítése, modellek készítése), és a számítástechnikában rövidesen gyorsan fejlődő és terjedő ág lett a grafika. Mi több, a hetvenes évek második felétől, amikor a félvezető technológia rendkívüli mértékben meglendült, és az elektronikai komponensek ára és méretei folyamatosan csökkentek, a számítógépes grafika hatalmas fellendülésnek indult még az elhatalmasodó recesszió ellenére is, a nyolcvanas évekre pedig valóságos aranylázat váltott ki. Jellemző, hogy míg az Egyesült Államokban 1979-ben kereken 1 milliárd dollárt forgalmaztak belőle, a piackutató cégek 1984-re már milliárd dolláros eladásokkal számolnak. A nagy fellendülést mutatja az is, hogy az óriásvállalatok, nagy tőkecsoportok egymás után vásárolnak fel SzG-gvártó cégeket, így nyelte el az elmúlt 2 3 évben a Schlumberger-csoport az Applicont, a General Electric a Calmat, a United Telecommunications a Megateket vagy a Sanders (maga is SzG-gyártó) az elgyengült CalCompot. Különös, hogy bár a számítógépes grafika kezdetben elsősorban a műszaki (és részben a gazdasági) tervezés, modellezés, szimulálás területén alakult ki és jelenleg is erőteljesen fejlődik és terjed ott a számítógéppel segített tervezésben és gyártásban, mégis úgy tűnik, az igazi nagv üzletet ezen a téren az elektronikus játékok, az elektronizált nyomdaipar és a távközlési és szórakoztató ipar (beleértve a reklámot is), vagyis a showbiz hozzák, és valószínűleg fogják is hozni ebben az évtizedben. Kétségtelen, hogy a műszaki tervezésben a verseny kényszerítő hatására egyre nagyobb mértékben alkalmaznak számítástechnikát, ezen belül is nő a grafikai eszközök és eljárások aránya. Az állandó megújulásra jellemző, hogy a japánok például olyan megoldásokkal próbálkoznak, amelyek segítségével kézzel rajzolt vázlatokat vagy kéziratokat közvetlenül kész műszaki rajzként vagy, szöveg esetében, szerkesztett, tisztán nyomtatott (gépelt) dokumentumként lehet előállítani, közbenső manuális munkák nélkül. Ilyen rendszer prototípusát jelentette be a múlt évben a Nippon Telegraph and Telephone Public Corp. A 2. ábrán látható, hogy az automata szerkesztő-technikus" jól olvasható, vonalas kézi vázlatból (amit a tervező mérnök ad meg), megfelelő szimbólumokkal és egyéb műszakirajz-konvenciókkal ellátott, kész rajzot állít elő. Nyilvánvaló, hogyha ilyen rendszereket elég olcsón lehet piacra vinni, nemcsak a tervezőirodákban használják majd őket, hanem gyorsan fognak terjedni az oktatásban is, a filmszakmában is (pl. tévé feliratozás). 2. ábra A viszonylag olcsó, színes megjelenítés megteremtése után, amely a számítógépes grafikának nagy lendületet adott, a háromdimenziós ábrázolás lett az egyik legnagyobb erővel kutatott tématerület. Itt azonban gyakorlati 153

156 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP eredmények legfeljebb évtizedünk második felére várhatók, bár kétségtelen, hogy biztató eredmények és bizakodó bejelentések sűrűn olvashatók a szaklapokban. így például a nagyhírű nyugatnémet heidelbergi egyetemen a múlt év végén bemutatták egy olyan, minden oldalról látható, mozgó ábrákat megjelenítő rendszer prototípusát, amely a jelenleg is rendelkezésre álló eszközökre és technológiákra épül. A térhatású megjelenítés több kategóriába sorolható. Ezek legegyszerűbbike a térképzetet keltő levelezőlapok elvén alapul, a legfejlettebb valódi" háromdimenziós kijelzőkből áll. Az USA-ban folynak kísérletek arra, hogy hagyományos televíziós képeknek mélységet adjanak oly módon, hogy a katódsugarakat gyorsan forgó lapra vetítik. Ennek az eljárásnak az a hibája, hogy a sugár nem mindig fókuszálható pontosan a forgó lapra, és a kép életlen és fénytelen lesz. A heidelbergi kísérlet hasonló elven alapul, de nem elektron-, hanem lézersugarat alkalmaz, amelyet másodpercenként 50 fordulatot tevő, spirálhenger alakú műanyag lemezre bocsátanak. A forgó spirálhengert körülbelül 1 m magas, átlátszó műanyag henger veszi körül (maga a spirál az emberi szem számára láthatatlan). A berendezés alján helyezkedik el a hajtás (a motor és vezérlés), a tetején a lézer és a deflektor. A vezérlést egy mikroszámítógép látja el. A képi hatás teljesen háromdimenziós lesz (bár a rendszer tulajdonképpen csak két és fél dimenziós"), a megjelenítő egy közönséges szoba minden sarkából látható, minden szögben világít. Az első rendszereket számítógépes alkalmazásokhoz szánják. Igen jó példa lehet erre a légiforgalom-irányítás, ahol az irányított térség hátulról megvilágított térképére kerülhet a henger, és mozgó térbeli fénypontok" mutathatják a térségen áthaladó repülőgépek pályáját, megfelelően leképezett sebességgel. Már az eddigiekből is látható, hogy a lézer, a számítógép, a térbeli televízió még egy évtizeddel ezelőtt a tudományos (és tudománytalan) fantasztikus irodalom fő rekvizítumai: halálsugárként, a Nagy Csillagközi Űrhajó vezérlőegységeként, vagy mint a Nagy Testvér megfigyelő és manipulációs eszköze a mindennapok munkaeszköze és szórakoztató berendezése lett, és behatol a művészet különböző ágaiba, a festészetbe, a zenébe, a filmbe. A számítógépes videoiizlet a számítógépes grafikának ez a mellékhajtása, amely kezdi túlnőni méreteiben is, ágai számában is a törzset amiből kihajtott nem magától született. Csinálták és csinálják az elektronikus berendezésgyártók a telítődött elektronikai piac felélesztésére, a félvezető gyárak egy beérett és túltermelési válsággal fenyegető technológiai termékeinek eladása (eladhatósága) végett, a showbiz üzletemberei, akik új megoldásokkal akarják becsalogatni a fanyalgó nézőket a moziba vagy rájuktukmálni a reklámozott portékákat. Hagyományos, nagv múltú óriáscégek és néhány vállalkozó kedvű friss diplomásból álló, de egy-két év alatt milliomossá váló miniatűrtársulások (ilyen például az APPLE cég is) egyaránt arany után kutatnak a video-piacon. A számítógéppel segített műszaki tervezésben a grafika egyelőre még meglehetősen drága. Az új eszközök fejlesztése mellett (amilyen a lézeres térmegjelenítés) a megfelelő szoftver kidolgozása a legfőbb probléma. A jó, megbízható és az adott feladathoz (feladatcsoporthoz) alkalmazható szoftver a grafikus rendszerek kritikus és költséges része. Háromdimenziós megjelenítést például szoftverrel is lehet szimulálni (a 3. ábrán egy palack háromdimenziós" megjelenítésének kialakítási fázisai láthatók a képernyőn), csak éppen nem elhanyagolható áron. Egy fejlett számítógépes grafikai rendszer 500 ezer dollárnál is többe kerülhet. Kétségtelen, hogy ezen a téren is lesz árcsökkenés, a számítástechnika egyéb ágaihoz hasonlóan, de várhatóan laposabb görbét fog követni, mint amilyen a félvezető koponenseknél volt tapasztalható. 154

157 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP Álomvilág 3. ábra Némileg eltérő a helyzet a film világában, ahol egy film elkészítési költségvetése elérheti a néhány tízmillió dollárt is. Úgy tetszik, hogy a számítógéppel segített animáció a számítógépes grafikáknak rendkívül nagy sikereket ígérő ágává lesz a nyolcvanas években, mind a filmkészítésben, mind a televíziózásban. A rajzfilmekben az animációs költségek az utóbbi időkben rendkívül erősen nőttek, ami oda vezetett, hogy mindenféle egyszerűsítő trükköt alkalmaztak (például ugyanazt a rajzot kétszer, háromszor is felvették, vagy egyes testrészeket csak korlátozottan mozgattak), amitől merev és szaggatott mozgásúvá váltak a szereplők. A számítógép és különösen a számítógépes grafika új megoldásokkal, új hatásokkal tud hozzájárulni ezeknek a problémáknak a megoldásához. A Walt Disney stúdió új filmje, a Tron, amelyben a 105 perces műsoridő 15 percnyi részében mindent szereplőket, járműveket, hátteret, jelenetet számítógépes programmal állítottak elő, már sikeres bizonyítékát adta annak, hogy a számítástechnika nagy léptékkel halad előre a filmkészítésben. A filmsztori egyébként jellegzetesen gyermeteg amerikai termék, amennyiben van benne szerelmes ifjú pár, félelem az új technikától, harc a szépséges földi világot elpusztítani akaró behatolók ellen, akik persze a végén csúnyán ráfizetnek a gonoszságukra. A Trónban szembenálló két világ egyike a való világ, amelyet egy mindent átfogó és mindent tudó távközlési hálózat irányít a maga hatalmas vezérprogramjával", míg a másik világ a mammut számítógépek belsejében él. Elektronikus lények harcolnak a földi világ embereivel, akik le akarják rázni magukról a számítógépek uralmát.* A film hőse egy lelkes videojáték-szakember, aki megsejti, hogy a számítógép belsejében titkos világ rejtőzik. Az csak természetes, hogy a főhősnek szép, ifjú és nyilvánvalóan szőke szerelmese van, egy tudós leányzó, aki retteg a számítógépek mesterséges intelligenciájától. A főhős ismételt kísérletet tesz, hogy behatoljon a számítógépbe, amely aztán elfogja és digitalizálja őt is, a lányt is (!) Végül is egy fellázadt elektronikus harcos segítségével győztes harcot vívnak a zsarnok gépi világgal. Nem is a film meséje érdekes, hanem azok az új lehetőségek, amelyeket a filmben oly gyűlöletesnek ábrázolt számítástechnika nyújt. Káprázatosan gyorsan váltakozó nézőpontok, egymásba áthatoló szilárd testek, átváltozások, a valóságot álomvilággal ötvöző látomások teszik újszerűvé ezt a művet. * Miközben Írtam ezeket a sorokat, valahol a tudatom hátsó régióiban mocorogni kezdett a déja vu gondolat. Nos, igen, Szatmári Sándor már 1904-ben megírta a (Jépvilágban, hogy támad a technikai gólem alkotója, az emberiség ellen. Persze nem ilyen butácska történetben, mint a Tron, hanem igazi filozófiai közelítéssel. Kár, hogy a mi filmeseink nem figyeltek föl rá. 155

158 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP Ezek a csodák egyelőre nem olcsók: a műsoridőnek kevesebb mint 15 százalékát kitevő számítógépes grafika a költségek 25 százalékába, kereken 4 millió dollárba került! A film számítógépes munkáit a Mathematical Applications Group Inc. (MAGI) végezte (érdemes a nevét megjegyezni, minden bizonnyal még hallani fogunk róla a jövőben is), és csaknem egy évet töltött el vele. Egy-egy tárgyat 25 háromdimenziós alakzatból állítottak össze az animátorok, és ezeket vitték be a számítógépbe. A színt a számítógép adta a képekhez, a programozó beállításai szerint. Az animátor megadta a képernyőn az objektum(ok) mozgásának kezdőpontját és azt, hogy hol legyen bizonyos számú képpel később, és a számítógép automatikusan elvégezte a közbenső mozdulatok interpolálását. Ily módon lélegzetelállító jelenetsorokat, fényjárműves üldözéseket, állandóan változó alakzatokat tudtak létrehozni. Minden egyes elemi képponthoz, pixelhez (a picture element" összevonásából képzett szó) a számítógép színt és intenzitást rendel hozzá, és így megfelelő árnyalás és fényesség alakítható ki. A feldolgozott információ mennyiségére jellemző, hogv a Tron egyetlen átlagos filmkockája 4,5 millió pixelből tevődött össze, és feldolgozása 5 perc számítógépidőt vett igénybe. A számítógép a háttér élethűbbé tételében is segít. A természetben az alakzatok nem szabályosak, hanem megszámlálhatatlan kis és nagy véletlenszerű eltérés, szabálytalanság adja meg a jellegzetességüket. A számítógéppel éppen ilyen véletlenszerűen generált görbületeket, cikcakkokat lehet hozzáadni a sima, szabályos alakzatokhoz, és ezzel meglepően reális környezetet, tájakat, gépeket lehet létrehozni. Ugyanakkor az emberek és állatok ábrázolásában meglehetősen szegényes a számítógépes grafika. Az emberi arc változásait nagyon nehéz digitális módon bevinni a számítógépbe, ezért várható, hogy ezen a téren új megoldások fognak születni. A számítógéppel segített animációs rendszerek kidolgozásakor három lényeges feladatcsoportot kell megoldaniuk a fejlesztőknek: Először is a képeket, ábrázolásokat digitalizált formában be kell vinni a számítógépbe (emlékezzenek vissza, a Tron lázadó hőseit is digitalizált állapotban ragadta magával a gépi világ). Kétdimenziós - sík figurák esetén ez eléggé egyszerű feladat, a kereskedelemben kapható digitalizáló berendezésekkel megoldható. Ilyeneket már évek óta használnak a műszaki tervezésben, például az integrált áramkörök gyártásához. A rajzfilmeknél azonban általában háromdimenziós alakzatokat is be kell vinni, és ebben az esetben már jelentős nehézségek támadnak: különféle méréseket, összehasonlításokat is kell végezni. Egyszerűbb, geometriailag jól leírható ábrázolásokat akár automatikusan is lehet a rendszerrel generáltatni, azonban a természeténél fogva bonyolult vagy szokatlan transzformációkon áteső objektumok leírása igen nehéz, időrabló és sok hibalehetőséget magában hordozó folyamat. Olykor maguk a transzformációk kívánják meg, hogy az objektum leírása inkább azokhoz illeszkedjék, mint magához a tárgyhoz. A második feladatcsoport az immár bevitt objektumok, képek manipulálásának gépesített végrehajtása. Ez lényegében különböző algoritmusok, eljárások programozását jelenti (transzláció, forgató mozgatások, blendeállítások stb.). Ez a szakasz ismételten felhasználható, sőt, szabványosítható eljárásokból áll. Sajnos, az élet nem enynyire egyszerű, mert általában minden új feladat megkíván egy-két új transzformációt, effektust, amihez új programokat kell írni. Végül, a harmadik szakaszban a kapót eredmények megfelelő megjelenítését kell megoldani. A legtöbb rendszer mi kroprocesszoros számítógépeket használ, mert ezek olcsók. Viszont a mikroszámítógépek túl lassúak ahhoz, hogy az animáció jelenségéhez szükséges másodpercenként 25 kép számítását elvégezzék. Az újabb rendszerek szimulációs módszereket használnak, és en- 156

159 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP nek segítségével tud az animátor meggyőződni arról, hogy valóban az általa várt eredményeket adja-e a rendszer. A számítógépes animáció kirobbanó sikerét mutatja, hogy a Disney Stúdió újból megfilmesíti harminc év után a Miki egeret immár számítógépes segédlettel. Egy másik film ideiglenes címe: Einstein tervezési stádiumban van. Ebben is a számítógépes grafikát hívják segítségül Einstein elméletének megjelenítésére. A New York-i műszaki egyetem (NYIT) részvételével (ez az egyetem egyike a számítógépes grafika úttörőinek) olyan tudományos-fantasztikus film készül, amelyben a teljes másfél órás film minden kockáját számítógéppel generálják. A Művek" számítógéppel irányított robotok világáról szól majd. Mikroatlétika A Tron sztorija tovább növelte a számítógépes játékok iránt eddig is megmutatkozó nagy érdeklődést. Múlt évi statisztikák szerint a videojátékok forgalma a Tron bemutatása után mintegy megnégyszereződött, ami nem kevés, mert például az Atari cég felmérése szerint az Egyesült Államokban a 13 és 20 év közötti fiataloknak 86 százaléka^) játszik valamilyen formában videojátékot. Egy statisztika szerint a Támadás az űrből videojáték évi forgalma mintegy 600 millió dollárt tett ki, ami csaknem háromszorosa az utóbbi idők egyik pénzügyileg legsikeresebb filmjeinek, a Csillagok háborújának. Európában is rohamosan nő a videojátékok népszerűsége. Az Atari cég például játékkazettákból 1980-ban 1,6 millió dollárt forgalmazott Nyugat- Németországban. Ez az érték 1981-re megtízszereződött, 1982-re pedig elérte a 40 millió dollárt. A videojátékok legfőbb vonzerejét az jelenti, hogy ellentétben a filmmel és a tévével, ahol a néző külső, passzív szemlélője a cselekménynek, itt a játékos aktív közreműködője, irányítója az eseményeknek, és bármennyire leegyszerűsített cselekménysorozatról van is szó, a játék kimenetele mindig kétséges (nyer vagy veszít a játékos), akárcsak a sportban (ezért is olyan népszerűek például a sportközvetítések). Amellett a történet itt és most" (valós időben) megy végbe, látszólag nem valamilyen előre megírt forgatókönyv szerint. A játékok többsége, mondhatnánk 80 százaléka sajnos agresszív. Támadók az űrből, a szomszéd országból, emberfaló szörnyetegek (akik olykor a játékost személyesítik meg, ahogy a bevezető hirdetésből is látható), és üdítő kivételként kincskereső vagy sportos játékok (egy-egy példa látható ezekre a 4. ábrán.) A társadalomkutatók máris két táborra szakadtak a videojátékok tekintetében. Védelmezői szerint csupán mikroatlétikai" próbák ezek, amelyek fejlesztik az összpontosító és koordináló képességet, a tervező, stratégiakészítő gondolkodást, és egyúttal megfelelő anyag esetén játékosan segíthetik a tanulást, hozzászoktathatják az ifjúságot a fejlett technikához. Ellenzői viszont megrettennek az agresszív, romboló játékok népszerűségétől, féltik az ifjúságot a rossz ösztönök kibontakozásától, az időfecsérléstől, sőt, az elmagányosodástól, a valóságos világtól való elszigetelődéstől is. Csak játszol, egyre játszol mondja a regényíró H. Ellison és lassan pókháló szövi be a félhomályban a képzeletedet, elzsibbad a lábad, elfogy a pénzed, barátaid felnőnek és elhalnak; és te itt csücsülsz egymagadban a szürke homályban fénylő képernyő előtt, kétdimenziós elektronikus halálgépek társaságában." Csakhogy bármennyire ijesztő látomásaik vannak az íróknak, akárhogy riogatnak a pszichológusok, a videoiizlet virágzik. Pedig egy kazetta nem is olcsó, mintegy dollárba kerül. Amellett a legtöbbje csak egy rendszerhez egy konzolhoz használható, ami annak a következménye, hogy az elmúlt években gombamódra nőttek ki új és újabb vállalatok a hatalmas konjunktúrában... Várható, 157

160 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP 4. ábra

161 GRAFIKA, FESTÉSZET, ANIMÁCIÓ ÉS A SZÁMÍTÓGÉP hogy az elkövetkezendő években bizonyos konszolidáció következik be ezen a téren is, és az mindig az egységesítés felé halad. Videopaletta A számítógépes grafika előnyeit a festészet is hasznosítani tudja, elsősorban nem a művészi alkotásban*, hanem az illusztrációk készítésében (például a tévében sport, idő járás jelentés, hírek stb. illusztrálásához, feliratozásához) és főleg hirdetésekben. A számítógépes festészet sem egészen újkeletű. Mintegy 15 évvel ezelőtt az MIT-ben dolgozta ki doktori munkájaként egy Ivan E. Sutherland nevű kutató (jelenleg az Evans Sutherland Computer Corp. nevű, számítógépes szimulációs és grafikai rendszereket szállító cég társtulajdonosa) az első, Sketchpad (Vázlatfüzet) nevű számítógépes festőrendszert. A számítógépes festészetben a színek és a figurák generálása, elhelyezése hasonlít az animációnál vázoltakhoz. A festő" több milliói!) színből válogathat, elektronikus ecseteket" használhat. Alapvetően kétféle elven alapuló rendszert használnak. A kapacitív rendszerben az ecset és a rajztábla" közötti kapacitásváltozás határozza meg a kiválasztott színiek) intenzitását, míg a nyomásra érzékeny táblánál a színtelítődés az elektronikus ecsetnyomástól függ. Egyébként eléggé megoszlanak a vélemények az elektronikus festőrendszer szolgáltatásairól. Egyesek szerint a művésznek széles skálából kell tudnia válogatni, tehát a rendszer adjon annyi lehetőséget, amennyit csak az adott technika kínálni tud. A másik tábor viszont azzal érvel, hogy szabványos tévékészüléknél úgysem lehet használni több millió színt a színes átvitel korlátai miatt, ezek a lehetőségek csak üzleti fogást jelentenek, és arra jók, hogy feltornázzák a rendszerek árát. Ezek az árak egyébként nem csekélyek legalábbis egyelőre. Egy múlt év végi összeállítás szerint jelenleg 22 cég kínál számítógépes festőrendszert, amelyek ára 6,5 ezertől 200 ezer dollárig terjed. Többségük valamilyen jól bevált, piaci forgalomban kapható miniszámítógépet (DEC, Hewlett-Packard, Data General), vagy még inkább mikroprocesszort, illetve kiépített mikroszámítógépet használ (Zilog, Intel). A színkészlet erősen változó. A legolcsóbb rendszerben, a Datamax cég UV 1 elnevezésű, 6,5 ezer dolláros festőrendszerében például 256 szín áll rendelkezésre, ebből 4,8 vagy 16 jeleníthető meg a displayn (a felhasználás módjától függően), ugyanakkor a Digital Effects. Videó Palette II" nevű, 125 ezer dolláros rendszere 16 millió színt tartalmaz. ABSTRACT: Computer graphics is one of the most thriving, rapidly developing businesses of our days. Its influence on work and leisure can hardly be foreseen vet. This article presents only a few possibilities. * Bár ki tudja, lehet, hogy a számitógépei festészet éppúgy önálló művészeti ággá növi ki magát, mint a fényképezés, amelyet eleinte ugyancsak nem tekintettek művészetnek. 159

162 KITEKINTÉS Japán, avagy a kommunikációs társadalom" kialakítása Halmy Ferenc Sajtóiskola A 120 milliós lakosságú.japánban a napi sajtó összpéldányszáma megközelíti a 70 milliót. Ez a világviszonylatban élenjáró arány azonban csak akkor érzékelhető igazán, ha figyelembe vesszük, hogy az írott sajtó a világ legbonyolultabb jelrendszerében lát napvilágot. A japánon kívül egyedül a kínai nem használ betűket, hanem hieroglifákat (ideogrammokat) a gondolatok írott közléséhez. Míg azonban a kínaiak csak hieroglifákat írnak, illetve nyomtatnak ki, addig a japánok jelrendszere jóval sokrétűbb: a mintegy 1800 közhasználatú hieroglifa (Icandzsi) mellett két teljes szótagjel-rendszert, hiragana és katakana szótagjelet használnak a latin betűkön és az arab számokon kívül. A sajátságos írásmód érthetően bonyolulttá teszi az ország egész életét, és azt a sajátosan japán szemléletet alakítja ki, hogy mindenkinek a szó legszorosabb értelmében egy életen át folytonosan tanulnia kell. A japán gyerekek különféle betűjátékok kártyák, kockák, lapocskák segítségével már 3 4 éves korukban az óvodákban kezdenek barátkozni a hihetetlenül bonyolult jelrendszerrel. Ugyanakkor játékosan megtanulnak elektronikus kisgépeket használni, és szinte természetesen belenőnek a legmodernebb technikák ismeretébe. A japán iskolák az alapfoktól kezdve bevonják a tantervbe az új technikát, a kommunikációs eszközök ismeretét és használatát. A hatéves általános iskola befejeztével 996 hieroglifa (kandzsi) írás-olvasását követelik meg, a középiskola 3 alsó és 3 felső tagozatában évről évre meghatározott számú további jelet kell elsajátítani. A lakosságnak közel 100 százaléka végzi el a középiskola alsó és közel 90 százaléka a felső tagozatát. Minden negyedik ember végez főiskolát. A háború után előírták a kandzsik nagyarányú egyszerűsítését és egységesítését, ami jórészt megszüntette az írás korábbi ködösségét és többértelműségét. Nagyszámban jelentek meg a kandzsik tanulását elősegítő különféle kézikönyvek. Olvasónevelés Mindez lehetővé tette egy sajátosan japán fogalom, a sajtóra nevelés" kialakulását. A Nihon Sinbun Kjókai (szó szerint Japán Napilapok Társasága), vagyis a japán sajtószövetség évi megalakulása óta mindent elkövetett a sajtó szélesebb körű megértése érdekében. Az általános iskola 4 5. osztályától kezdve a kötelező tantárgyakhoz tar- 160

163 SAJTÓISKOLA tozik a sajtóra nevelés. A 9 10 éves gyerekek megismerkednek a tömegkommunikáció szerepével, az újságok, hírügynökségek és egyéb médiumok felépítésével és működésével. Egyidejűleg maguk is megtanulnak lapot szerkeszteni osztályuk, illetve iskolájuk számára. A felnőtt sajtó" különféle módon igyekszik segítséget nyújtani az olvasóneveléshez. Néhány konkrét példa: a lapokban megjelent, de iskolás gyerekek számára nem elég érthetően fogalmazott cikkeket átírják iskolai használatra. Olyan szövegeket készítenek, amelyek felkelthetik a gyerekek érdeklődését, és tananyagként is felhasználhatók. Több nagy lap ad ki egyenesen iskolásoknak szánt mellékletet. A Mainicsi Sógakuszei Sinbun" az elemistákhoz szól, a Mainicsi Csúgakuszei Sinbun" a középiskola első tagozatosaihoz. Az angolul tanuló felső tagozatosoknak külön angol nyelvű hetilapot adnak ki: a,,ja pari Times" a Student Times"-t, a Mainicsi a Mainichi Weekly"-t és az Asahi Evening News" az Asahi Weekly"-1. Az óriási apparátussal dolgozó napilapok külön újságkiállításokat rendeznek diákoknak. Egyes szerkesztőségekben különlegesen képzett újságírók viszik körül a gyerekeket és adnak nekik felvilágosítást. Több lapkiadó vállalat állandó irányítást biztosít az iskolai lapokat szerkesztő fiataloknak veterán újságírók közreműködésével, akik főállásban végzik ezt a munkát. A lapok patronálják az iskolai újságokat, versem-eket rendeznek, segítenek sajtótermékek előállításában óta minden nyáron országos tanfolyamokat tartanak az iskolasajtót irányító pedagógusok olyanféle kérdésekről, mint Az újságírás etikája", A szólásszabadság és a sajtó" vagy A napilapok szerepe és feladata a társadalomban". Az újságíró-szövetség az iskolák kívánságára előadókat küld ilyen és efféle kérdések megvilágítására ban az iskolasajtót irányító pedagógusok kezdeményezésére megalakult az Iskolasajtó Országos Szövetsége: előmozdítja az iskolaújságok közötti kapcsolatot és tapasztalatcserét, közös tanulmányokat készít stb. Tokióban és az egész országban működnek központjai. Évente egyszer konferenciát rendez aktuális kérdésekről és a sajtóra nevelés általános problémáiról. Néhány kongresszusi téma: Az iskolai újságok szerkesztése és pedagógiai alkalmazásuk"; Újságírói tevékenység a tanteremben"; Az újságolvasásra nevelés, mint az iskolai közélet javításának eszköze". A szervezet a Mainicsi Sinbunnal karöltve évente megrendezi az iskolai újságok vetélkedőjét, és díjakat tűz ki a legjobbak számára. Szavahihetőség és méltóság" A japán sajtószövetség, az NSK kutatóintézete rendszeres felméréseket készít különféle kérdésekről áprilisában tették közzé a sajtó hiteléről végzett kutatást, amelynek során az ország egész területén kétezer 18 éven felüli férfit és nőt kérdeztek meg. A kérdések a következőkre terjedtek ki: mennyire pontosak a híradások; milyen mértékben és mennyire megbízhatóan tükrözik a társadalom minden vonatkozását; mennyire felelnek meg az olvasók napi igényeinek; az igazságnak megfelelően mutatják-e be minden párt véleményét és állásfoglalását ; hogyan tükrözik az olvasók nézeteit és (sajátosan japán szempont!) hogyan őrzik meg a méltóságukat"? A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy mennyi időt töltenek naponta újságolvasással, illetve a képernyő előtt. Az újságolvasásra fordított 'idő 1979-ben 32 perc, 1980-ban 32,9 pere, 1981-ben 30,6 perc volt. A képernyő előtt pedig 1979-ben napi 140,7 percet, 1980-ban 145,8 és ben 144,8 percet töltöttek. Megvizsgálták továbbá, hogy az iskolai tankönyvek milyen mértékben foglalkoznak a tömegkommunikációval. Közép- és főiskolai társadalomtudományi, politikai, gazdasági és etikai tárgyú tankönyveket vizsgáltak meg, és úgy találták, hogy sokszor igen problematikus hangnemben foglalkoznak a médiumokkal: szélsőséges bírálato- 161

164 SAJTÓISKOLA kat ismertetnek azok tevékenységéről, egyoldalúan tájékoztatnak a funkciójukról, túlzott hangsúlyt adnak a nemkívánatos elemeknek és általánosítják a hibákat. Mennyire elégedettek A japán sajtószövetség 1981-ben újraválasztott, azóta elhunyt elnöke, Junzo Onoki a szövetség 34. évi kongresszusán nyomatékosan hangsúlyozta: a bőven rendelkezésre álló, olcsó energiaforrások pazarló felhasználásán alapuló gyors gazdaságnövekedésnek vége. Jelentős fordulat következik: az anyagi jólétből fakadó elégedettség hangsúlyozása helyett a szellemi gazdagodásra kell helyezni a fő hangsúlyt. Ebben óriási a sajtó felelőssége és szerepe. Összehasonlító adatokat közölt az USA, illetve Japán lakosságának elégedettségéről. Az NHK (a központi japán tévé és rádió) felmérése szerint ben az USA-ban a megkérdezettek 64 százaléka volt elégedett a demokráciával, míg Japánban csak 52 százaléka. A japán miniszterelnöki hivatal felmérése szerint pedig a jövő kilátásait a megkérdezett japánok 53 százaléka ítélte reménykeltőnek, míg 38 százalékuk úgy vélekedett, hogy az elégedetlenség és bizonytalanság korszaka következik. Nyugati szemmel Érdemes néhány gondolatot idézni a nyugatnémet politológus, Paul Kevenhörster professzor előadásából, amelyet 1982 januárjában a bajorországi Tutzingban egy kiváló japán és nyugatnémet szakemberek részvételével megrendezett konferencián tartott. A Japán - - rejtély avagy példakép?" címmel megtartott szimpozionon egyebek között rámutatott: a japánoknak sikerült megőrizniük hagyományos értékrendjüket, és hozzáigazítani azt az elektronikus kor követelményeihez. A tizenkét éves iskolai oktatás és az életfogytig tartó folyamatos továbbtanulás elve biztosítja a legszélesebb tömegek műveltségét. A japán médiumok széles és gazdag kínálata biztosítja a szórakoztatást, információt és továbbképzést. Amerikai és európai újságírók méltán irigyelhetik a japán kollégáikat, akiknek olvasói (és hallgatói) igen magas fokon tájékozottak. Japán technikai sikerei a lakosság nagy tudásszomjának, a dolgozók kiemelkedő műszaki képzésének, a tudomány és a nevelés elsőrendű társadalmi rangjának köszönhetők. Óriási ütemben megy végbe az információfeldolgozás decentralizálása. A tervezettnél gyorsabban valósul meg a munkahelyek komputerizálása, mert már sokszorta olcsóbb a bérköltségeknél. A decentralizált adatfeldolgozásnak messzeható társadalmi kihatása van. A jövendő fejlődést, Japán gazdasági, kulturális és társadalmi életét, a kialakulóban lévő kommunikációs társadalom" (dzsóhó-ka sakai) határozza meg. 162

165 Pietsch Lajos Napilapok 7 8 milliós példányszámban Az újságokat többféleképpen lehet kategorizálni. Például megjelenési körzet szerint. Ebből a szempontból három fajta újságot lehet megkülönböztetni : az országos lapokat, az úgynevezett körzetesített sajtót, s a prefekturális, azaz helyi újságot. Az első csoportba tartozók országos hírgyűjtő"- és eladási hálózattal rendelkeznek, s csaknem valamennyi nagyvárosban van nyomdájuk. Az igazán nagy lapok tartoznak ide, elsősorban a Jomiuri Sinbun, az Aszahi Sinbun, a Mainicsi Sinbun, a Szánkéi Sinbun és az üzleti körök lapja, a Nihon Keizai Sinbun. Az összlapszám több mint ötven százalékával képviseltetik magukat a piacon. A körzetesített sajtó már mögöttük kullog, noha megjelenését tekintve túllépi a prefektúrák, azaz a tartományok határait. Például a Tokio Sinbun, amely a fővárost körülölelő prefektúrákban jelenik meg. A harmadik kategóriába azok az újságok tartoznak, amelyek már betartják" a tartomány szabta határokat. Japánban 47 prefektúra van, s kivétel nélkül mindegyik rendelkezik legalább egy saját lappal. Vannak ugyanakkor még kisebb helyi újságok is, amelyek csupán egyes városokban, illetve azok közvetlen körzetében kaphatók. Az említetteken kívül olyan újságok is megjelennek Japánban, amelyek egyik kategóriába sem sorolhatók, mivel tartalmuk kizárólagos", azaz például csakis az ipar egyes ágazataival, avagy a mezőgazdasággal foglalkoznak. A verseny persze nagy, különösen az országos és az úgynevezett körzetesített lapok csapnak össze az olvasók kegyeiért. Az országos lapok élvezik a pénzügyi és egyéb anyagi fölényből származó előnyöket, mindazonáltal körzetre bontva" mégsem tudnak vetélkedni a helyi lapok helyszíni népszerűségével. Szólni kell még a Japánban megjelenő angol nyelvű lapokról is, az országban élő és dolgozó külföldiek kenyeréről". Mármint azok esetében, akik nem olvassák és többnyire nem beszélik a nyelvet. E lapok csak a nagyvárosokban, s elsősorban Tokióban kaphatók. Hármat közülük a három nagy", a Jomiuri Sinbun, az Aszahi Sinbun és a Mainicsi Sinbun ad ki, a negyedik a The Japan Times. Mélységüket, frisseségüket, gyorsaságukat össze sem lehet hasonlítani az anyalapokéval. Újságírói nyelven szólva igencsak hézagosan" használhatók, noha tekintettel a köztük fennálló versenyre az angol nyelvű lapok is tökéletesednek". Talán a független Japan Times az, amelyik a leginkább kielégíti az újságírás követelményeit. Reggeltől estig A japán újságok csillagászati számának egyik legfőbb oka a rendkívül jól megszervezett házhoz szállítási rendszer. Természetesen a házhoz szállítás a világ számos országában régóta meghonosodott, bevált módszer. De talán sehol sem olyan tökéletes, gyors és alapos, mint Japánban. Minden újságnak megvan a maga külön szállítóhálózata; töméntelen alkalmazott, aki gépkocsival, motorkerékpárral vagy akár biciklivel kerekezik" az olvasókhoz külön a reggeli s külön az esti kiadással. Ez a magyarázata annak, hogy ma az országban a lapok több mint kilencven százaléka házhoz szállítva, s nem az újságkioszkokban fogy el". A lapkihordók csaknem 40 millió otthon állan- 163

166 NAPILAPOK 7 8 MIILLÓS PÉLDÁNYSZÁMBAN dó látogatói. S ez a rendszer önmagában a japán újságok túlélésének" egyik legfőbb biztosítéka is. Mindazonáltal nem könnyű a megfelelő számú kihordó személyzet biztosítása, s ez a lapok számára állandóan nagy gondot jelent. De odafigyelnek az esetleges problémák megoldására. A reggeli kiadások egyébként 20 24, az estiek 8 12 oldalasak. A nyomdától való szállítási távolságnak megfelelően a reggeliek átlagban 5 6, az estiek 3-4 kiadást produkálnak. Ugyancsak átlagot tükröz az az arány, amely szerint a tartalom körülbelül százalékát a hírszolgáltatás különböző műfajai teszik ki, míg a fennmaradó rész a reklámé. Az országos lapok elsősorban közös" híreket jelentetnek meg, míg a helyi lapok természetszerűleg kisebb területekre, helyi hírekre specializálódtak. Szem előtt tartva azt, hogy az olvasók nemcsak a külföldi események, hanem egyre fokozottabb mértékben a hazai történések iránt is érdeklődnek. S talán ebből fakad az az erősödő tendencia, amely a lapok részéről az olvasóval való állandó párbeszéd fenntartására irányul olvasói levelek, szerkesztői válaszok, telefonbeszélgetések, s más, a párbeszédre módot nyújtó műfajok formájában. Aláírás nélkül A japán újságírásnak van néhány érdekes sajátossága. Például az, hogy a cikkek túlnyomó többsége aláírás nélkül jelenik meg. A legutóbbi években érezhető ugyan némi tendenciaváltozás, azonban az újságok nagy többsége tartja magát a hagyományokhoz. Kivétel azonban van. Ha nevezetesen interjúk vagy mélyebb elemzések, háttéranyagok, kommentárok jelennek meg, a cikk mégis megérdemli a nevet, avagy a szignót. S még egy eset, ha a lapba valaki külsős" ír. Ez azonban a megjelenő anyagok elenyésző hányada. A bedolgozás általában a lap felkérésére történik, s elsősorban akkor, ha egyegy téma specialistájáról van szó, de semmi esetre sem állandó jelleggel. Tulajdonképpen nehéz megmagyarázni, hogy a japán újságok miért viseltetnek tartózkodással a byline-nal" szemben. Talán az egyik szempont az: nem az újságíró, hanem az egész lap felelős azért, ami a hasábokon megjelenik. Mivel a japán újságok igencsak terjedelmesek, s az uralkodó tendencia a saját munkatársak dolgoztatása, az egy-egy nagy lapnál dolgozó újságírók száma nemzetközi mércével mérve rendkívül magas. A legnagyobb lapok, mint például a Jomiuri vagy az Aszahi, több mint- ezer újságíróval dolgoznak, míg a kisebb lapok megelégszenek több százzal. Az újságírói többség egyetemet végzett. A Japánban honos életre szóló foglalkoztatás" általánosságban a sajtó területén is érvényes. Az újságok még egy jellegzetes sajátossága: szinte kivétel nélkül rendszeresen, olykor hónapokon keresztül tartó sorozatok útján regényeket, novellákat, elbeszéléseket publikálnak, szinte mindig japán írótól. S hogy az adott író mennyire népszerű, az olykor a lapok példányszámán mutatkozik meg. A legtárgyilagosabb Nem könnyű vállalkozás egy japán napilap bemutatása. A legnagyobb példányszámú naponta 8,46 millióval a Jomiuri Sinbun, míg a második helyen a 7,30 milliós Aszahi Sinbun áll. A harmadik a Mainicsi Sinbun, a negyedik a Szánkéi Sinbun, s ötödikként a gazdasági Nihon Keizai Sinbun fut be". A legtárgyilagosabbnak minden irányban az Aszahit tartják. Még a kormánnyal szembeni ellenzékisége" is valahogy jobban eladott, mint a társak esetében. Azt ugyanis meg kell említeni, hogy a japán újságok a második világháborút követően levonva a tanulságokat a kabinettel szemben ellenzéki" álláspontra helyezkedtek. Ez az álláspont azonban sokkal inkább egyfajta ellenőrzésre, figyelmeztetésre irányul. Az Aszahi Sinbunt 1979-ben alapították. Hatalmas kiadóhivatala van, 164

167 NAPILAPOK 7 8 MIILLÓS PÉLDÁNYSZÁMBAN amely csaknem 20 különböző kiadványt jelentet meg. A kiadóvállalat részvénytársasági alapon működik. Tokióban főszerkesztősége, számos más városban szerkesztősége van. Az ország legkülönbözőbb vidékein regionális és helyi tudósítói irodákkal rendelkezik. Külföldön nagyon sok helyen szintén irodával, s ezek számánál jóval több tudósítóval dolgozik. Mint szinte mindegyik más lapnak, az Aszahinak is volt egy-egy meghatározó időszakban meghatározó állásfoglalása. Egyik leghangosabb ösztökélője volt például a japán kínai kapcsolatok normalizálásának, s társai közül talán a legélesebben ítélte el az Egyesült Államok vietnami intervencióját. Napjainkban legodaadóbb védelmezője a háború utáni, a hadviselést tiltó békealkotmánynak", s ezzel összefüggésben nem múlik el nap, hogy rendszerint saját állásfoglalásban ne figyelmeztessen a fegyverkezés veszélyeire. Ebből fakad, hogy az újságírók a lap kommentátorai élükön a főkommentátorokkal - rendkívül képzett, művelt munkatársak. A főkommentátorokra odafigyel az olvasóközönség, az ő nevük vagy legalábbis szignójuk már garancia a minőségre. S a főkommentátorok sehova máshova nem írnak vendégségbe". Ok egyben a vezércikkírók is. Az Aszahi Sinbun oldalas, s akárcsak a többi japán lap, belpolitikacentrikus. Az első oldalon általában a pillanatnyi belpolitikai események legfontosabbika kap helyet s ugyanitt állandó rovat egy társadalmi, gazdasági jelenséggel foglalkozó kommentár. A második oldal szintén a belpolitikának ad helyet. Itt van az úgynevezett Újságírói szék című, állandó, könnyed, ugyanakkor csípős hangnemű glossza. Ugyancsak állandó rovat ezen az oldalon a miniszterelnök előző napi ténykedéseinek, állásfoglalásainak ismertetése. Sőt, ha nem csinált sokat, akkor az ellenzéki pártok vezéreinek mozgásáról szóló beszámolók is odaférnek. A harmadik oldal még mindig a belpolitikáé. Itt a legolvasottabb rovat az Emberek című, amely egy-egy politikust, életpályát mutat be. Ezen az oldalon már inkább társadalompolitikai kérdések kapnak helyet. A negyedik oldalt elviszi" a parlament, amikor éppen van. Hat hónapon keresztül mindenesetre, de általában még hoszszabb időn át. Az ötödik oldalon kap helyet a vezércikk, azaz más néven szerkesztőségi cikk. Ez foglalkozhat belpolitikai, külpolitikai, illetve Japánt érintő külpolitikai témával. S ez egyben jelzi, hogy megkezdődött az áttérés a külpolitikára. A vezércikk jól megírt, mély, gondolatkeltő olvasmány, Olykor előfordul, hogy az oldalon két szerkesztőségi cikk is helyet kap. Ugyancsak ezen az oldalon található a Hang rovat, azaz az olvasói levelek, valamint az ötödik oldal elengedhetetlen kelléke, a Vita című állandó rovat, amelyben közéleti személyiségek szólalnak meg, továbbá egy szellemes politikai karikatúra. A hatodik oldal talán a változatosság kedvéért a hirdetéseké, s azután a lap legalábbis egy időre - átcsap a külpolitikára. A hetedik oldalon külpolitikai kommentár szerepel, általában név nélkül, valamint aktuális külpolitikai események, külföldi hírügynökségek anyagainak átvétele és saját tudósítói anyagok. A nyolcadik oldal különösen ha a nemzetközi élet felettébb eseménydús még mind g a külpolitikáé, a kilencedik és a tizedik viszont már kifejezetten gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozik csak. A tizenegyedik oldal a tőzsdei híreké. A tizenkettediken a mi Élet és tudományunk" egy oldalon: a legkülönbözőbb kutatásokról, kísérletekről, tudományos eredményekről való beszámolók. S még valami: a már említett regény vagy elbeszélés folytatásokban. A tizenharmadik oldal a családé, azaz a családi élettel kapcsolatos hírek, tanácsok, sőt még főzési receptek is. Az egészségvédelem az egyik kulcsfontosságú téma itt. A tizennegyedik oldal időszerű,,vegyes"-hírek, továbbá hirdetések, míg a tizenötödiken a sporthírek kapnak helyet. A tizenhatodik oldal a gyerekeké, mesék, kis történetek, iskolai tanácsok számukra. A ti- 165

168 \ NAPILAPOK 7 8 MIILLÓS PÉLDÁNYSZÁMBAN zenhetedik a helyi híreké. Azaz, ha a lapot épp Tokióban nyomtatták, a fővárossal kapcsolatos eseményeké. A tizennyolcadik oldaltól már mindent elvisznek az úgynevezett bulvárhírek gyilkolt, betört, lopott stb.", s a reklám. Több felmérés szerint az olvasók legnagyobb tábora ezekre az oldalakra veti első pillantását, s sokak itt mélyülnek el" leginkább. Még néhány szót a reklámról. Egyes oldalakat teljesen kisajátít, de szinte minden lapon, illetve oldalon ott van. S nagyon sok a képes reklám, olykor fél oldalt betöltő képekkel. Az Aszahi Sinbun azonban valamiben különösen a társak fölé nőtt. Néhány évvel ezelőtt ultramodern székházba költözött, annak minden tartozékával együtt. S a lapalkotás az első pillanattól az utolsóig komputerek segítségével folyik attól a pillanattól, hogy az újságíró a kéziratot odaadja a rendszert működtető operátornak, egészen addig, hogy a kész újságcsomagok rákerülnek a szállító teherautókra. Az Aszahi munkatársai szerint enynyire komputerizált rendszer sehol másutt a világon nem működik. A lapnak egyébként összesen 7400 alkalmazottja van, beleértve a szállítószemélyzetet is. A szerkesztői stáb ezen belül 3500 főből áll. Bemutatásra lehetett volna másik lapot is választani. A szigorúan polgári keretek között mindegyiknek megvannak a speciális sajátosságai. A Jomiuri a legsokoldalúbb, a Szánkéi Sinbun talán a leginkább jobboldali. A Nihon Keizai Sinbun kiváló gazdasági információkkal rendelkezik, s mély gazdasági elemzésekre képes. Mégis, s ez is polgári jellegükből adódik, az egyedi sajátosságnál jóval több a közös vonás. Japánban a sajtónak nagy szerepe van, ösztönöz, sürget, figyelmeztet, befolyásol, sőt egyesek szerint politikusokat képes megbuktatni, mint például ben Tanaka Kakuei egykori miniszterelnököt. Mindazonáltal, amit leír, távolról sem számít szentírásnak". Hogyan változtatta meg a televízió Japán életét?* Ha a japán ember a legfrissebb vagy késő esti hírekre kíváncsi, vagy olyan eseményekről akar tudni, mint pl. egy tájfun, leginkább az állami televíziós társaság, az NHK adásait választja. Sokan nemcsak a legfrissebb eseményeket illetően, hanem az általános híradások, a belpolitika és a nemzetközi élet eseményeit kommentáló műsorok, a gazdasági, élelmezési, honvédelmi fejlemények tekintetében is teljesen az NHK-ra hagyatkoznak. Jóllehet azok a kereskedelmi tévétársaságok, ame- (Hirosi Ivavakaminak a Look Japan c. folyóiratban megjelent cikkét ismertette Félix Pál). lyeknek Tokióban van a központjuk, szintén figyelmet szentelnek ezeknek az eseményeknek, az NHK előnyben van velük szemben, mert több hírprogramot iktat a műsorába, s adásaira több pénzt fordít, nevesebb személyiségeket szerepeltet. Ami a híradókat illeti, az NHK minőségileg is jobb vetélytársainál. Például amikor tavaly augusztusban váratlanul iszonyú tájfun söpört végig Japánon, az NHK meghosszabbította adásidejét, folyamatosan tájékoztatott a tájfun haladásáról, útvonaláról, az okozott károkról még éjfél után is, holott naponta éjjel 12-kor van műsorzárás. 166

169 HOGYAN VÁLTOZTATTA MEG A TELEVÍZIÓ JAPÁN ÉLETÉT? Mivel a kereskedelmi hálózatokon a programokat vállalatok finanszírozzák, ezek az adók nemigen tudják meghoszszabbítani adásidejüket. Az NHK-tól viszont el is várják a nagyfokú rugalmasságot: mindazoktól, akiknek otthonában színes tévé van, az állam évi 10 ezer jen (kb. 40 amerikai dollár) előfizetési díjat szed (a fekete-fehér tévék tulajdonosaitól ennek a felét), így az előfizetők magától értetődőnek tekintik a plusz-szolgáltatásokat. (Összehasonlításképpen : Nagy-Britanniában a színes tévé előfizetési díja kb. 52 dollár, Franciaországban 47, Olaszországban pedig 37 dollár évente.) Az NHK adásidejének 38 százalékát híradóknak szentelik, 16 százaléka kulturális, 23 százaléka szórakoztató műsor. Az NHK oktatási csatornája 79 százalékban kifejezetten oktatási műsorokat, 19 százaléka kulturális programokat sugároz. Japánban akárcsak az Egyesült Államokban a tévé fő funkciója azonban a szórakoztatás. A japán közönséget bőségesen ellátják amerikai műsorokkal. Nagy népszerűséget értek el a Gyökerek, a Shogun, a Columbo, a Charlie angyalai, a Dallas-sorozatok, valamint a MAS 11 című film. Sok régi Clark Gable, Gary Cooper, John Wayne filmet is játszanak a tévé képernyőjén, de bemutatják az újabb nagy sikereket, például az Apokalipszis most-ot, a Draculát is. A legnagyobb amerikai sporteseményeket, például a profi golfbajnokságot vagy a nagy rögbi mérkőzéseket élőben közvetítik műholdak segítségével. Népszerűek amerikai énekesek és zenészek szalagfelvételei, például Barbra Streisand vagy Olivia Newton- John koncertjei, és közkedveltek a Hana-Barbara rajzfilmek. Mindent egybevetve, amerikai programok foglalják el a japán tévéadások idejének százalékát. Amerikai mintára Az NHK 1952-ben kezdte meg működését, s 1953-ban követte az első kereskedelmi hálózat, az NTV megalapítása. Az NTV televíziókat helyezett el Tokió bevásárló- és szórakoztató központjainak a járdáin, hogy ezzel is fölkeltse a nagyközönség érdeklődését a tévézés iránt. Ez a reklámhadjárat roppant sikeresnek bizonyult, hatalmas csoportosulások támadtak, ha profi birkózómeccseket, szumómérkőzéseket (hagyományos japán birkózás) vagy baseball eseményeket közvetítettek. Az új tömegkommunikációs eszköz iránti lelkesedés futótűzként terjedt el az egész országban. Két évvel az első kereskedelmi tévétársaság megalapítása előtt, 1951-ben kezdődött meg a távol-keleti szigetországban a kereskedelmi rádióadás. A háború utáni Japán kulturális politikáját nagymértékben befolyásolta az amerikai megszálló hadsereg főhadiszállása, kiváltképpen annak New Deal" (liberálisabb) irányzata. Ennek képviselői azt tartották, hogy Japán háború előtti militarizálódásának egyik fő oka a szólásszabadság hiánya volt. Meggyőződésük volt, hogy,,a tömegkommunikációs eszközök diverzifikálása" hozzájárulna a megszállt ország demokratizálásához, ezért azon fáradoztak, hogy amerikai mintára bevezessék a kereskedelmi rádiózást, s így megtörjék a kormány monopóliumát az éter hullámain. E politikai megfontolások egybevágtak egy japán kereskedelmi vállalkozó üzleti elképzeléseivel, aki úgy gondolta, hogy a kereskedelmi rádiózás igen hasznot hajtó üzlet lehetne. Ez a vállalkozó a Dencsu cég elnöke, Hideo Yosida volt. Meggyőzte a nagy újságokat, hogy bocsássanak rendelkezésére e célra anyagi erőforrásokat és embereket, ugyanakkor behatóan tanulmányozta az amerikai tapasztalatokat és módszereket. Hosszas megdolgozás után sikerült a posta és távközlési minisztériumtól engedélyt kicsikarnia kereskedelmi rádiózásra. Akkoriban sokan kétkedve fogadták e vállalkozást, hiszen az NHKnak már országos hálózata volt. Az újságbirodalmak úgy döntöttek, mégis beruháznak a kereskedelmi rádiózásba, mert ezzel vélték megelőzhetik 167

170 HOGYAN VÁLTOZTATTA MEG A TELEVÍZIÓ JAPÁN ÉLETÉT? az új tömegkommunikációs eszköz támasztotta konkurrenciát. Yosirlának végül is sikerült megalapítania minrl hirdetési vállalatát, mind rádiótársaságát, s elegendő támogatót talált ezekhez. Alig két év alatt valamennyi kereskedelmi rádiótársaság kifizetődővé vált. Sikerük gyorsasága felülmúlta a legvérmesebb reményeket is. A következő lépés az volt, hogy Yosida összefogott Macutaro Sorikivel, a Yomiuri lapkonszern elnökével (később ez lett a világ legnagyobb példányszámú újságkonszernje), és sikerült kereskedelmitelevízió-engedélyhez jutnia, így született meg Japán első magánkézben levő tévéhálózata, az NTV. Szentháromság Jóllehet 1953 végén, amikor az NHK megkezdte adásait, még csak 1485 készülék volt Japánban, a következő évben, amikor az NTV is bekapcsolódott a műsorszórásba, a készülékek száma már re szökött fel ben összesen 100 millió jen értékű hirdetést sugároztak kereskedelmi tévén ban a kormány hivatalosan bejelentette, hogy befejeződött a gazdasági háború utáni korszaka. Akkoriban egy tévékészülék ára 300 ezer jen (kb. 830 dollár) volt, de hamarosan ennek felére csökkent. Az olcsóbb árak követ-l keztében nőtt a kereslet. A tévékészülékek száma és a tévéhirdetésekbő származó bevételek Japánban Készülékek száma Bevételek (százmillió jenben) ben következett be az első tévékészülék-eladási robbanás". Ebben az évben történt az, hogy Japán trónörököse - a történelem folyamán először polgári származású lányt vett feleségül. A készülékeladási reklámkampány jelszava ez volt: Nézzük meg tévén a herceg esküvőjét!" A közönség seregestül rohant az áruházakba, és több, mint 4 millió készüléket vásárolt. A következő nagy ugrás 1964-ben volt, amikor Tokióban tartották az olimpiát. Az eladási kampány jelszava ugyanaz volt, mint 1959-ben, csak az esküvő" szó helyébe az olimpia" lépett ben Oszakában rendezték meg az Expo '70-et ebben az évben csaknem 23 millió készüléket adtak el. Ezúttal a jelszó így hangzott: Nézzük az Expo '70-et színes tévén!" Mindhárom szenzáció nemzeti esemény volt, amely nagymértékben fokozta a nemzeti büszkeséget. Ekkor a színes tévét már a három szentség" egyikének tekintették a másik kettő a gépkocsi és a légkondicionálás volt, ezek együtt jelképezték a boldog, jómódú család"-ot. Időközben között végbement a japán gazdasági csoda". Japánban úgy tartják, hogy a gazdaság hallatlan növekedésének fő hajtóereje nem annyira az oly gyakran idézett oktatás, szorgalom, a nyugati technika alkalmazása, a vállalatvezetés és a munkások együttműködése, az állami szubvenció, mint inkább a tévéadások által teremtett nemzeti konszenzus volt. Jelenleg a japán kereskedelmi tévéműsorokban sugárzott hirdetések évi értéke körülbelül 800 milliárd jen, ami az országban közvetített összes hirdetés értékének egyharmada. Az NTV hirdetései évi 100 milliárd jent tesznek ki, amiből 5 milliárd jen a bruttó haszon. Ez a profit csak fele-negyede egy-egy nagy amerikai hálózat (ABC, CBS, NBC) bevételeinek, de ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy egy amerikai hirdetés költsége a háromszorosa a japánénak. S míg az USA-ban még ma is a sajtó a legnagyobb tömegkommunikációs eszköz, Japánban már tíz éve a televízió vívta ki a vezető helyet. Hétköznapokon a japánok átlag két és fél órán át néznek tévét, és fél órán át olvasnak újságot; vasárnap három és fél óra hosszat nézik a televíziót. Az elmúlt három évben valamivel csökkent 168

171 HOGYAN VÁLTOZTATTA MEG A TELEVÍZIÓ JAPÁN ÉLETÉT? az átlagos tévézési idő. Ez feltehetően a szabadtéri sportok, például a tenisz fokozódó népszerűségét tükrözi, s azt, hogy a fiatalok érdeklődése újabban ismét a rádió és a folyóiratok felé fordult. A háború után A televízió többféleképpen befolyásolta a háború utáni Japán életét. Először is, a tokiói japán nyelv a tévé révén terjedt el országszerte. A tömegkommunikációs eszközök térhódítása előtt a japán nép különböző nyelvjárásokat beszélt. E nyelvjárásokat, kiejtéseket, valamint a regionális szokásokat a tévéadások közelítették egymáshoz. Ma már általában csak az idősebb emberek ismernek nyelvjárásokat, a fiatalok túlnyomó többsége a tokiói japánt beszéli. A tévé hatására a fiatalok a reklámfilmekben hallott kifejezéseket és szavakat használják, utánozzák a szereplők beszédstílusát, öltözködését és viselkedését. Másodszor, a televízió felgyorsította a tokiói divatirányzatok és értékek elterjedését. Jóllehet az elektronikus tömegkommunikációs eszközök valamennyi nyugati országban hasonló változásokat idéztek elő, a legszembetűnőbb változások Japánban figyelhetők meg. Amint Dávid Riesman A magányos tömeg című művében rávilágított: a nyelvben, divatban, szokásokban és értékekben jelentkező szabványosítási tendencia társadalmi sztereotípiákhoz vezetett. Jóllehet ezt nemcsak a televízió okozta, a tévé felgyorsította a folyamatot. Harmadszor, a tévé hozzájárult a kultúra népszerűsítéséhez is. A szembeszökő fogyasztás" (Veblen) ma már általánossá vált nemcsak a kiváltságos elit, hanem a nagyközönség körében is. A fogyasztás" itt nemcsak az árufogyasztást, hanem a kultúra fogyasztását" is jelenti. Japánban például bestsellerekké váltak Galbraith és Toffler könyvei. Fel kell tehát figyelni a tévé pozitív hatására is, amikor sokat lehet olvasni arról, hogyan torzítja el a tévé a kultúrát. Negyedszer, a televízió elősegítette Japán bekapcsolódását a nemzetközi életbe. A japán nézők a televízió képernyőjén láthatták a két Kennedy-gyilkosságot, a Reagan elleni merényletet, a Watergate-iigy fejleményeit, az IBM kémügyet és más megdöbbentő külföldi eseményeket. De megfigyelhettek olyan külföldi társadalmi irányzatokat is, mint a polgárjogi mozgalom, az ipari környezet kritikája, a diáklázadások, a zöld forradalom s mindezt otthoni kényelemben. A világ beáramlott a tévén keresztül a hajdan oly elzárt Japánba. 169

172 Erdei Grünwald Mihály Képernyő előtt Okazakiban Okazaki kisváros Tokiótól mintegy 100 kilométerre, Xagoyától 30 kilométerre. Itt van a világ egyik legmodernebb autógyára, ahol filmet forgathatunk, rádióriportokat készíthetünk. Éjszaka érkezünk, és hajnali fél hatkor már kelnünk is kell, mert filmre akarjuk venni a munkások gyárba érkezését és a munkakezdést. Fél hat van. Budapesten még csak az előző nap estéje. Bekapcsolom a szállodai rádiót. A házi programból örökzöld slágerek szólnak. Odamegyek a televízióhoz, benyomom a gombot, bár magam sem gondolom komolyan, hogy hajnali fél hatkor bármit láthatok, és lám, csodák-csodája, még látom a monoszkóp átváltozását, a képernyő sarkában megy az óra, megjelenik a bemondó jókedvűen, kipihenten, mosolyogva, és már konferálja is a reggeli programot. (Gondolom, hogy arról beszél, mert sajnos nem tudok japánul.) Kisfilmek a nagyvilágból". Ezt a címet is adhatnám a hajnali első műsornak, amely görögországi tájakra viszi a nézőt. Narancsot szüretelnek, görög dallamok szólnak, majd ókori romok jelennek meg és a kék tenger. Később egy magyarul is beszélő japán ismerősömnek elmeséltem a hajnali kisfilmet Görögországról, és ő lelkesen újságolta, hogy nagyon sok kisfilmet vetítenek Görögországról, mert a japánok nagy természetbarátok, és ha tehetik márminthogy összegyűjtöttek annyi pénzt, előszeretettel választják utazási célként Európában éppen a hellén tájakat. Kinek van ideje, kedve hajnalban a tévénézéshez? Ráadásul rögtön a kisfilm után nyelvlecke következik. Hajnali hat órakor angolul, németül, oroszul és franciául tanulhat a kedves néző. (Természetesen nem egymás után négy nyelvet, hanem naponta váltogatva.) Ez már több, mint furcsa. S ha még ehhez hozzáteszem, hogy éjfél után egy óráig, fél kettőig szintén nyelvlecke van a televízióban, akkor szinte természetes, hogy első kérdésem Kazuhiro Goto úrtól, a Japán Állami Rádióés Televíziótársaság Szociológiai Kutatóintézetének igazgatójától éppen a hajnali és éjféli nyelvtanulások időpontjára és hatékonvságára vonatkozott. Mi úgy gondoljuk, hogy nyelveket elsősorban az egyetemisták és a dolgozó fiatalok tanulnak. Mindkét rétegnek a legmegfelelőbb időpont a kora hajnal és a késő éjjel. Szinte elképzelhetetlen számomra, hogy valaki reggel hatkor leüljön a képernyő elé, és megnézzen egy oktatóműsort. Nem is így kell elképzelni. Reggel felkel az illető fiatalember, csatlakoztatja kis magnóját a televízióhoz, s miközben mosakszik, öltözködik, reggelizik, a kis magnó felveszi a nyelvleckét. Köztudott, hogy a japán ember sokat utazik a munkahelyére és vissza. Ilyenkor, ha körülnéz a tömegközlekedési eszközökön, sok fiatal fején láthatja a fejhallgatót. Ezek többnyire valamilyen idegen nyelvet hallgatnak. Hogyan lehet ezt felmérni? Honnan tudják hogy nem disco-zenét hallgatnak? Tapasztalatunk az, hogy a disco a középiskolásokvagya még kisebbek kedvence. A felnőttebb fiatalok nyelveket hallgatnak, amire a legjobb bizonyíték, hogy a tévényelvleckék anyagát havonta megjelentetjük, és a legnépszerűbb nyelvek füzetei ötszázezres példányszámban kelnek el. Persze túlságosan rózsaszínre festeném a helyzetet, ha ebből azt a következtetést vonnám le, hogy nálunk évente félmilliók tanulnak idegen nyelveket. Ez a szám igaz is meg nem is. Az új tanév áprilisban kezdődik, ilyenkor érvényes az a bizonyos félmillió, de félév elteltével negyedére csökken az érdeklődés. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a japánok nagyon nehezen tanulnak idegen nyelveket, és így hamar elmegy a kedvük az intenzív tanulástól. 170

173 KÉPERNYŐ ELŐTT OKAZAKIBAN A világ legjobb színészei Hét óra van. Ilyenkor szinte mind a hét csatorna híreket és időjárás-jelentést sugároz. Ez utóbbi kiilön élmény. Az időjárás-jelentés helyszíni közvetítés formájában zajlik, és Japán szinte valamennyi nagyvárosát bemutatják, hol esik az eső, hol süt a nap, merre és merről fúj a szél. Azután a piacra megy a riporter, bemutatja az áruválasztékot, elbeszélget az árusokkal..mindezt nagyon vidáman, egymás szavába vágva, mint életük legizgalmasabb eseményét adják elő. Egyébként is, rendkívül sajátos a tévés beszélgetés ebben az országban, lett légyen az reggeli krónika vagy tudományos kerekasztal. A riporter belebeszél az interjúalany szövegébe, hümmög, igenel, csodálkozik, egyszóval él, és témától függően valami belülről jövő, őszinte érdeklődés, nevetés vagy elszörnyedés ül ki az arcára. Amennyiben ez szinészkedés, úgy a japánok a legjobb színészek a világon. Van a reggeli műsornak egy másik fénypontja: a reggeli torna. Többnyire Amerikából, valamelyik felhőkarcoló tövéből sugározzák, és csinos lányok csoportja egyrészes fürdőruhaszerű tornadresszben végzi a könnyed gyakorlatokat. Nemzetközi csoport, amerikai, svéd, afrikai és japán lányokat egyaránt láthatunk. Az előtornázók gyakorlatát egy-egy kis riport szakítja félbe, tömegsportról, versenysportról, egyéni akciókról szólhatnak ezek a riportok. Sajnos nem értem őket, csak a képeket fordítom. Közben a digitális óra a képernyő sarkában mindvégig, pontosabban nyolc óráig másodpercre mutatja az időt. A hátralévő műsorban riportokat hallhatunk, és reklámösszeállításokban gyönyörködhetünk. Ez utóbbi kissé egyhangú, legalábbis a második héten már unjuk. Nyolc órakor hírekkel és időjárás-jelentéssel zár a reggeli összeállítás. Kezdődik a délelőtti nonstop rajzfilmprogram gyerekeknek. Főattrakciója a Szuperember japán változatának végtelen sorozata, de emellett számos más rajzfilm és kisjátékfilm tarkítja a délelőtti gyermekműsort. Az állandóság gyönyörködtet Harmincöt nap egy idegen országban nem nagy idő, de nem is kevés. Arra elegendő, hogy megfigyeléseket tegyen az ember, és némi következtetést is levonjon. Például azt, hogy valamiféle állandóság jellemzi a japán televízió műsorait. Szinte nem is hetente visszatérő, hanem naponta azonos időben jelentkező, azonos témájú sorozatok, összeállítások láthatók a tévében. Ami még meglepőbb, és még érzékletesebben alátámasztja az iménti állításomat, az a tévés személyiségek állandósága, és ez különösen érvényes az NHK, tehát az állami tévé műsoraira. Goto úrral erről is beszélgettünk. Nagyon fontos a jó tévés személyiség. A nézők nagy része és ezt a felmérésekből tudjuk egy-egy műsorvezető kedvéért végignéz talán olyan programokat is, amelyek egyébként nem érdekelnék. A jó tévés személyiségnek egyénisége, varázsa, vonzereje van, tehát nem szabad túl sűrűn váltogatni. Ezért érezhető ez a viszonylagos állandóság műsorainkban. Egyéniségeket nem könnyű találni. Hogyan válogatnak, hogyan vesznek fel új embereket a különböző műsorokhoz? Ez a producer feladata. Aki jó szerkesztő akar lenni, azaz jól akarja végezni a munkáját, annak ügyesen kell kiválasztani a tévés személyiségeket. Az ügyesség mércéje, ha nem a híres embereket keresi meg, hiszen velük nem kockáztat. Tehát az a jó szerkesztő, aki nemcsak befutott embereket szerepeltet műsoraiban. Meghallgatja, kinek az előadásait dicsérik. Elmegy. Megnézi. Ülésekre, konferenciákra, egyetemekre jár, egyszóval maga keresi meg a megfelelő személyiséget. Vannak-e önként jelentkezők? Természetesen. Őket meghallgatásokon próbáljuk ki. Nem egy tévés személyiség került már ki közülük. Az ilyen meghallgatásokon elsősorban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy az illető mit tud, hanem arra, hogy azt, amit tud, hogyan adja tovább... Milyen rangot jelent Japánban a tévében, rádióban szerepelni? Nos, a kérdés anyagi oldala elhanyagolható. Ebből senki nem gazdagszik meg, de az 171

174 KÉPERNYŐ ELŐTT OKAZAKIBAN erkölcsi oldala felbecsülhetetlen. Ezek az emberek híresek lesznek, és aki híres lesz, azt Japánban talentnak" (tehetségnek) nevezik, lett légyen énekes, professzor vagy előadóművész. Ez az igazi rang, amiért érdemes szerepelni rádióban és televízióban egyaránt. Van olyan népszerű műsorvezetőnk, aki már több, mint tíz éve vezeti ugyanazt a műsort, a közönség kedvence. Természetesen külsős, tehát nem a tévé dolgozója. Déltol éjfélig A kora és késő délután a filmeké. Az egyik csatornán vége-hossza nincs szamuráj történetek folynak gésákkal, kitnonókkal és sok-sok vérrel. A sorozat az Onedin-nézők kedvence, legalábbis nálunk így nevezhető ez a réteg. A másik csatorna a krimiké, Kojak és társai minden mennyiségben szórakoztatják a tömegeket. Időnként egy-egy fantasztikus film tarkítja a délutáni programot. A filmek természetesen tíz-tizenöt percenként félbeszakadnak, hogy helyt adjanak a reklámnak, de alig öt perc reklámszünet után már folytatódnak. Persze az NHK programjaiban délután is vezet az ismeretterjesztés, oktatás. Az este úgy hat óra után a vetélkedőké és a sportműsoroké. Korosztályok szerint láttam fiatalok iskolások vetélkedőjét, idősebb férfiak vetélkedőjét, háziasszonyok vetélkedőjét és így tovább. Valamint részleteket a nemzeti sport" baseball egy végeláthatatlan bajnokságából. Este kilenc óra után kezdődik a televízió kulturális híradója. A stúdióban félkör alakú asztalnál ülnek a különböző szakértők, és vitatkoznak egy-egy könyvről, filmről, képzőművészeti alkotásról, s eközben a háttérben filmbejátszásokkal tarkítják a műsort, esetenként meg is szakítják a vitát. Az igazi főműsoridő este 10 óra körül indul. Ilyenkor vetítik a nagyfilmeket, tévéjátékokat, hogy azután éjfél felé ismét nyelvleckével és különböző oktató programokkal ringassák álomba a 120 milliós ország lakóit. Megszállott nézők Mennyit tévéznek, rádióznak a japánok? Saját tapasztalataim. Ötezer kilométert utaztunk az országban autóval, taxival, mikrobusszal. A gépkocsivezetők kivétel nélkül és mondjuk egy tízórás út alatt tíz órán át hallgatták a rádiót. Válogatás nélkül zenét, prózát, ismeretterjesztést. Jártunk lakásokban, családoknál, üzletekben. Kivétel nélkül mindenütt bekapcsolva a színes televízió (feketefehér készüléket nem láttam), és számomra úgy tűnt, válogatás nélkül nézik a műsorokat, de azt is megfigyelhettem, hogy szívfájdalom nélkül abbahagyják a tévénézést, ha az üzletbe vevő jön, ha a lakásba vendég érkezik. No nem kapcsolják ki a készüléket, csupán eljönnek előle. Háttértévézés! Goto úr véleménye: Japánban ilyen tényleg van, de büszkén mondhatom, csökkenő tendenciát mutat. A jelenlegi felmérések szerint csökkent az átlagos tévénézés, és úgy érzem ez bizonyíték erre. Korábban már hajnalban bekapcsolták a készüléket, és éjjel egy órakor kapcsolták ki. Ma a kérdőívre adott válaszokból az derül ki, hogy csakis azért kapcsolják be készülékeiket, mert a televízió érzékenyen reagál minden változásra. Ha földrengés van bárhol az országban, ha eltérítenek egy repülőgépet vagy baleset történik egy építkezésen, azt rögtön bemondja, sőt többnyire a helyszínről jelentkezik. Az emberek nem akarnak lemaradni az új információkról. Még mindig sokat tévézünk, de már tudatosan. Egyébként a szerkesztők és a rendezők is figyelembe veszik ezt a fajta tévézést, ezért például a szórakoztató műsorokat úgy állítják össze, hogy ha az ember csak félig figyel oda, akkor is megérti. Egy olyan országban, ahol hét csatorna sugározza hajnaltól éjszakáig műsorait, hogyan dolgozik a tömegkommunikációs kutató? Miként tudja felmérni, hogy milyen a fogadtatása mondjuk az NHK műsorainak? Évente két nagy felmérést végzünk tíztízezer emberrel. A kiválasztott személyeknek egy héten keresztül naplót kell vezetniük teljes napjukról. Az alapfelmérés nemcsak a képernyő nézésére vonatkozik, hanem azt vizsgálja, hogy mire használják az emberek 15 perces felosztásban a nap 24 óráját. Azon belül természetesen az is kiderül, hogy mennyit tévéznek, rádi- 172

175 KÉPERNYŐ ELŐTT OKAZAKIBAN óznak. Ez naponta átlag három, három és fél óra. De nem helyes átlagokról beszélni, mert vannak rétegek, melyek egyáltalán nem rádióznak, míg mások, például a taxisofőrök egyfolytában csak rádióznak. Ebből egyértelmű, hogy a hivatásos gépkocsivezetők kevesebbet tévéznek. Nem ez az érdekes, sokkal meszszebbmenő következtetéseket vonhatunk le az emberek napi időbeosztásából, mint az ilyen egyoldalú vizsgálatokból. Bennem e beszélgetés után is azok a személyes tapasztalatok és emlékek maradtak élők, amikor beléptünk egyegy család otthonába, és valakit mindig a képernyő előtt találtunk, akár délelőtt, akár délután, akár este volt, és akármilyen műsor ment a televízióban. Harmincöt nap élményeiből próbáltam egy töredéket visszaadni, hozzátéve, hogy tidajdonképpen ritkán jutottam képernyő elé, hiszen filmet forgattunk, riportokat készítettünk, és az NHK épületébe is mindössze egyetlen napra engedtek be bennünket dolgozni. Még elmondhatnám, hogy a 23 emeletes üvegpalotában több étterem és kávéház működik, és a különböző szinteken üzletek találhatók, zöldségestől az elektromos cikkeket árusítókig, sőt cipőbolt is van, ahol olcsóbban le, het cipőt vásárolni, mint a városbande úgy éreztem, ezek az élmények bár a témához kapcsolódnak mégsem a tömegkommunikációról szólnak. Sony Logotype 1973 A Construction Mitől válik egv termék világhírűvé? Természetesen minőségétől, használhatóságától, és persze a folyamatos fejlesztéstől. I)e fontos az is, hogy ízléses külsővel, a mai életstílusnak megfelelő formában kerüljön forgalomba. Egy ma már világ - szerte ismert cég, a Sony pályafutásán keresztül jól érzékeltethetjük, milyen óriási szerepet kap a formatervező (designer), és mennyire átgondolt programot alakít ki. A Sony 1950-ben tört be a piacra Japánban az orsós magnóval és a mágneses orsós szalagokkal. Ez az ősmagnó igen nagy és nehéz volt, csaknem 50 kg-ot nyomott. E tekintélyes súly komoly gazdasági nehézséget jelentett, így 1954-re a világon elsőként kifejlesztették a készülékekbe építhető tranzisztort, 1955-re pedig elkészítették az első tranzisztoros rádiót ben ugyancsak a világon elsőként megtették a következő lépést is: bejelentették a tranzisztoros televíziós készüléket. 173

176 SONY»9i800 m fmerti'iü-titxvdifc "sif fl»mu ^-v-m-rmn, Ez a kisméretű tévé mindössze 6 kg súlyú volt, és alig három év elteltével, 1962-ben már megjelentek a korszakalkotó jogutóddal, a mindössze 12 cm-es tévével is. Ennek súlya már csak 3,6 kg volt. E készülék világpiaci sikerét nagyban köszönhette a rafinált reklámszövegeknek is. Ezekben az volt a legcsábítóbb, hogy a Sony minitévéje a televíziózás egészen új koncepcióját alakíthatja ki azzal, hogy méreténél, súlyánál és egyéb technikai adottságainál fogva az egyéni televíziózás lehetőségét nyújtja tulajdonosának. Még egy újdonság a Sony 1962-es terméséből: már ebben az évben piacra dobták a képmagnót is. A Sony sikereit éppúgy köszönhette a többi elektronikus készüléket gyártó cég lassúságának, mint annak, hogy technikusai és mérnökei zseniálisak, kitartóak és alaposak voltak. De a gyári siker másik oldalán szerepel a jó design és a jó reklám. Mire 1965-ben bemutatták a tömegfogyasztás céljára már minden szempontból alkalmas képmagnót ez volt a híres CV 2000 VTR típusú készülék, az ára olyan alacsony lett, hogy valóban tömegcikként hirdethették re kifejlesztették a teljes színes video-kazettás rendszert. így figyelmüket a televíziókészülékek miniatürizálására fordíthatták. Bemutatásunk csupán mintavétel volt egy világhírűvé vált elektronikai cég kezdéséről évtizednyi metszetben. Mindehhez a formatervezők és reklámszakemberek olyan alapelveket dolgoztak ki, amelyek között első helyen szerepelt a piacszerzés követelménye; minden lépésükben, tervezői utasításukban hangsúlyozták, hogy a Sony termékeivel új életstílust alakít ki, tehát eszközeinek funkcióit és formáját az emberi motivum maximális figyelembe vételével kell meghatározni, formatervezői nemcsak a jelen szükségleteit kell, hogy kielégítsék, hanem a piaci versenyben a jövő szükségleteit is alakítják. Igen jellemző a Sony formatervezőinek összetett feladatára, hogy munkájukhoz a magas szintű oktatási tevékenység is hozzátartozik. Amikor 1950-ben először jelentették be a magnót Japánban, az emberek azt se tudták, mi az, és hogy kell használni. A Sony óriási bemutatókat szervezett, ahol az alapvető technikai ismeretektől kezdve a készülék teljes alkatrészrendszeréig mindent folyamatosan bemutattak és megtanítottak a szakemberek. De ugyanezt a széles körű tájékoztatást és gyakorlatilag ingyen elektronikai oktatást nyújtották a tranzisztoros rádiónál, a minitévénél és azóta számtalan más terméküknél. A bemutatótermek is ezt a népszerűsítő célt szolgálták, jól megválasztott helyeken: 1965-ben New Yorkban a 5th Avenuen, 1970-ben a londoni Regent Streeten, 1971-ben pedig Párizsban a Champs-Elysées-n nyitottak szalont. A Sony cég filozófiája szerint csak egészen precíz kommunikációs terv segítségével lehet egy vállalat képét (image) jól kialakítani. A design alapelvek tömör összefoglalása előtt azonban el kell mondanunk 174

177 SONY S O N Y Co!or TV Technicai detaiis and modei variety 175

178 SONY SONY HU b v^ym^cocmi még egy formatervezési érdekességet ban a Sony neve még Tokyo Tsushin Kogvo" volt. Az akkor fejlődésnek induló cég úgy határozott, hogy nevét meg kell változtatnia, elsősorban azért, mert a japánul nem tudók igen nagy többsége képtelen kiejteni. Az új név megválasztásában érvényesülő szempontjaik: legyen egyszerű, jó hangzású, kiejthető a világ bármely népe számára, a logotypia szempontjából pedig legyen esztétikus, majdhogynem gyönyörű. (A logotypia a design egyik speciális szakterülete, mely azzal foglalkozik, hogy egyegy név betű-kép-jel formája a nagyközönségben minél előbb a szó mögött rejlő tartalommal azonosuljon. A Patyolat" = a ruhák tisztítása" például új fogalom lett a magyar nyelvben.) Végül is a Sony szó kiválasztásánál a latin sonus" (hang) jelentése játszott szerepet, valamint az, hogy a világ ma legelterjedtebb nyelvén, angolul sonny" kisfiút jelent, ez a név tehát alkalmas egy szimpatikus képzettársításra től a Sony" megjelent a cég összes termékén, a tröszt zászlaján, a munkások ruhájára tűzött vállalati emblémán, kapukon, ingyen osztogatott mappákon, felszolgáló edényeken és valamennyi csomagolási terméken. A Sony tervezőit a termék vásárlója érdekében olyan alapelvek vezérlik, hogy a készülék szerezzen örömöt a tulajdonosának, legyen könnyen kezelhető, jól látható, áttekinthető képet nyújtson minden gomb és egyéb külső kezelést igénylő apparátus, legyen szép, eredeti, és mint gyári termék legyen racionális, gazdaságos, ugyanakkor bármikor továbbfejleszthető és kiegészíthető további egységekkel, és természetesen olyan csomagolással kerüljön a kereskedelmi hálózatba, mint a legérzékenyebb csecsemő. Dvorszky Hedvig 176

179 JEGYZET Család és televízió Nincs olyan fejlett ipari ország, amelyben a család ne lenne változatlanul a társadalom az elsődleges (a gyerekkori) és a másodlagos (a felnőttkori) szocializáció megkülönböztetett fontosságú alapintézménye. A család a társadalommal együtt annak változásaira válaszolva szüntelen változik. E folyamat jól tudjuk tünékenyebb és súlyosabb konfliktusokkal terhelt. A konfliktusok éppúgy kiiktathatatlanok, mint a mögöttük álló különböző érdekek. A korszerű családszociológia ma már korántsem a harmóniát, idillt sugárzó család ideálképéből indul ki, hanem a realitásból. Következésképp nem lehet devianciának" tekinteni a családon belüli konfliktusokat sem, hiszen ezek a családi együttélés szükségszerű velejárói. A tudománynak és a tömegkommunikációnak egyaránt az a feladata, hogy a család stabilitását célértéknek tekintve feltárja a konfliktusok természetét, jellegét, s mintát nyújtson ezek humánus megoldásához. A változó család zavartalan működésének előfeltétele ugyanakkor a családi szerepek újraértelmezése, a család szocializációs tevékenységének a változó világ igényeihez való közelítése. Ma már nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció sok segítséget, fogódzót adhat a családi életre való neveléshez. Amiként világszerte, úgy a magyar televízióban is érdemi változások következtek be a gyerek- és a családi műsorok mennyiségében és minőségében, közönségfogadtatásában egyaránt. Többek között jelzi ezt az is, hogy a Családi kör felküzdötte magát a főműsoridőbe, meglehetősen magas nézettséggel: 1981-ben a férfiak 47 százaléka, a nők 55 százaléka tekintette meg a programot. A Családi kör törzsközönségét elsősorban a középkorúak (30 49 évesek), a nők, az általános iskola nyolc osztályát vagy ennél kevesebbet végzett vidéki lakosok alkották. Persze, ebből még nem derül fény arra, hogy a műsor elsősorban a fent i demográfiai jegyekkel jellemezhető csoportoknak kívánt-e főként szólni, avagy nézői jórészt azokból verbuválódtak, akik általában minden főműsoridőben vetített programot megnéznek? Az utóbbi hipotetikus kérdés realitástartalmát az adja meg, hogy alig van olyan gyengécske vagy nagyon gyenge főműsoridőben vetített program, amely legalább ezt a nézettségi szintet ne érné el. E tétova kérdés mellett eltörpül az a vitathatatlan érdem, hogy a televízió az elmúlt esztendőben napirenden tartotta a családi életre való nevelés, a gyerek és a szülők (a családtagok) közötti kapcsolatok megannyi lényeges pedagógiai, pszichológiai, szociálpszichológiai stb. kérdését. S ha ma mind több szülő ébred rá a hagyományosan autoriter, a kemény s merev fegyelmezésre épülő, a gyerek személyiségét semmibe vevő nevelési elvek s eljárások hibáira, akkor abban alkalmasint szerepük lehet a korszerű pedagógiai, pszichológiai ismereteket^ sugárzó tévéműsoroknak is. Ámde nagyon nem mindegy, hogy e lehetséges szerepeknek milyen hatókört tulajdonítanak a műsorok készítői, hivatásos felhasználói, a pe- 177

180 CSALÁD ÉS TELEVÍZIÓ dagógusok s a nézők. Úgy tűnik, mintha a honi és a nem honi műsorkészítőkben mértéktelenül élne az a naiv hit avagy mitosz, hogy a felvilágosító, jó szó elegendő a családi élet mintáinak és gyakorlatának megújításához, megváltoztatásához, a humánus konfliktuskezelés meghonosításához. Korántsem kívánnám a felvilágosítás, a szó jó értelmében vett tanítás" jelentőségét lebecsülni. De semmiképpen nem lehet elfelejteni" vagy a perifériára szorítani a családok belső világát és külső kapcsolatrendszerét meghatározó kemény" társadalmi-gazdasági tényezőket. Az emberek nem pusztán azért halmoznak hibát-hibára családi életükben, ntert tudatlanok, hanem mert gyakorta erre szorítják őket objektív életkörülményeik, gazdasági-társadalmi helyzetük zavarai, életük megoldatlan kérdései is. Nem tudok receptet adni ahhoz, hogy e szociológiai determinánsoknak miképpen lehetne nagyobb érvényt szerezni. Csupán a hiányérzetről tudok szólni, amit jó néhány műsor sterilen, szűken értelmezett pedagógiai, pszichológiai megközelítése keltett bennem. Szociológiai receptre egyébként már csak azért sincs szükség, mert a műsorok jó részében közreműködik szociológus szakértő is. S itt következik be az a rejtély", amely étellel, tévéműsorral egyaránt előfordulhat: külön-külön minden jó kellék együtt van, csak épp a végtermékben" vesznek el az ízek, színek, az arányok. A népszerűsítő családi műsoroknál alkalmasint azért is fordulhat elő gyakrabban e jelenség, mert nagyon nehéz rutinszerűen pedig sehogvse megy harmonikus egységgé ötvözni a program ismeretterjesztő s szórakoztató elemeit. Az utóbbit szolgálják a dramatizált betétek (jelenetek), az előbbit a felvezető szöveg és a jelenetekhez fűzött kommentárok. A tárgyalt jelenséget, problémát bemutató jelenetek azonban még mindig többnyire didaktikusán primitívek, csináltak", műviek. Amellett, hogy szórakoztató szerepük is kétséges, a primitív didaktikusság nemritkán gúzsba köti a tágasabb s árnyaltabb ismeretterjesztő elemzést is. Nyilvánvaló, hogy a családon kívül a televízió csupán a másik (s a nála változatlanul nagyobb hatókörű) szocializációs intézménnyel, az iskolával együtt tud eredményt elérni a gyerekek, a fiatalok családi életre, nemi szerepekre való felkészítésében. S ha ma már jórészt inkább csak a múlté a két szomszédvár", az iskola és a televízió közti villongás, a két intézmény frigye korántsem zavartalan. (Némelykor inkább csak névházasságra emlékeztet.) A kölcsönös normatív - óhajok kinyilvánítását nem követi az összehangolt cselekvés. Különösen nyilvánvaló ez, ha a gyerekek, a fiatalok szexuális felvilágosításáról, a szexuális kultúráról van szó. Az iskola manapság helyesen elvárja a pedagógusoktól, hogv e tekintetben se hagyják tudatlanságban növendékeiket. A pedagógusok azonban sehonnan nem kapnak ehhez kellő tájékoztatást, útmutatást. Ügy tűnik, hogy a televízió e témát nem tekinti saját asztalának: az az iskola és a család dolga! Az álláspont több szempontból is megkérdőjelezhető. Ha a televízió olyan képet mutat a sziilők pedagógiai, pszichológiai ismereteiről, érzelmi kultúrájáról, mint amilyet mutat, akkor miként lehet elvárni tőlük, hogy épp e számukra alkalmasint kényes" s valóban sok korszerű ismeretet s nagy tapintatot igénylő kérdéssel megbirkózzanak? Míg a családi, a gyerekeknek, a szülőknek szóló ismeretterjesztő műsorok nagy többsége megkerüli, homályos metaforákba burkolja a két nem viszonyában a szexualitást, addig a főműsor nemritkán premier planban mutatja meg ennek gyakorlatát. Űgy vélem, a családi műsorok kiváltképp nem kezelhetik tabuként a szexualitást. Nagyon is időszerű lenne kidolgozni egy olyan tartós sorozat koncepcióját, amely felméri a szexuális nevelés szerteágazó feladatait, interdiszciplináris megközelítését és lehetséges módszereit. Továbbgondolásra késztetnek e jó 178

181 CSALÁD ÉS TELEVÍZIÓ néhány családi műsorban a felnőtt s a gyerekszerepek sztereót ipikns beállításának zavarai, ellentmondásai is. Ezek gyakorta abból származnak, hogy a műsorok a felnőttet, a szülői szerepeket eleve valaminő" glóriával övezik. A felnőtt, a szülői szerep azonosítása a szinte mindig jóval", a bölcsen cselekvővel egyfelől, a didaktikus betétekben megjelenő hibáthibára halmozó, balga sziilők másfelől, sehogyan sem felelnek meg egymásnak. A gyarlón botladozó szülőkről nehéz elképzelni, hogy szegények miként boldogulhatnak a családon kívüli életükben, amelyben a játszma nem ilyen szimplán áttekinthető szerepekre kiosztott. De hát tudjuk azt is, hogy a felnőttség", a szülői lét nem külön rangos státus. A felnőttek nagy többsége egyben szülő is. Azonos azzal az emberrel, aki hol jól, hol rosszul, szorító konfliktusokkal küszködve, erényeivel s gyarlóságaival egyetemben működteti, fenntartja a társadalmat. S ez érvényes a családi életére is. A magyar ITV családi programjai rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt tíz évben, a nemzetközi mezőnyben ugyancsak megállják a helyüket. De jórészt még mindig nem oldották meg azokat a dilemmákat, amelyek főként a műsorok gondolati tartalmának és szórakoztató jellegének összeegyeztetéséből, a sztereotipikus és didaktikus szemléletből, beállításból erednek. Hanák Katalin 179

182 Ne fordítsuk meg az elnököt Menczel János a résztvevő bennfentességével számolt be a Tv-híradó munkájáról a Magyar Sajtóban. Hitelesség? Hitelesség! alcím alatt többek között a következőket írta: De van egy sokéves, immár klasszikus példám a hitelesség kedvéért történő megrendezésre sok kolléga emlékezhet rá. Az Elnöki Tanács elnöke Szabolcs megyébe látogatott. Időben, jóval előtte a helyszínen voltunk, a megyei PB tervét megismerve velük együtt kimentünk a megyehatárra várnia vendéget. Késett. Sokat késett. Már azon»humorizáltimk«, hogy a másik úton érkezett, és régen bent van Nyíregyházán, amikor valóban megjött a megyeszékhely felől. A szokásos módon fogadták ez minden újságírónak, rádiósnak rendben volt, csak mi voltunk bajban: a képen elkerülhetetlenül ott volt a megye-tábla, amely mutatta, hogy a fekete kocsi Szabolcs megyéből jött, ellentétben azzal, amit - az igazságnak megfelelően mondani akartunk. Éppen a hitelesség érdekében nem volt más lehetőség: megkértük az ország legmagasabb közjogi méltóságát, hogy érkezzen meg még egyszer, a megfelelő irányból... Megtette." Kár. Jobb lett volna, ha azt mondja: Ne bolondozzanak, emberek, nem a megy e-t áblához jöttem, hanem hogy tájékozódjanak és tájékoztassak. Inkább arról adjanak hírt: a munkánkról, és nem a protokollról!" Megtehette volna az elnök azt is, hogy vissza sem megy az oly sokszor államhatár szerepben tetszelgő megyehatárra, hanem elkezdi tenni a dolgát, amiért érkezett. Ám az elnök udvarias volt: kiment vendéglátói után, sőt a Tvhíradó kérésére még harmadszor, ellenkező irányból is megérkezett. De könyörgöm: ne fordítsuk meg az elnököt! Ha már egy ilyen sztorinál ott vagyunk, inkább kérdezzük meg tőle: Hol járt, mit látott Dobi vagy Losonczi elvtárs?" A sofőröknek meg adjanak már végre térképeket, hogy egyedül is betaláljanak a megyeszékhelyre, ahogy a külföldi államférfiak sofőrjei is eltalálnak az Országház elé, a Kossuth térre. Pünkösti Árpád 180

183 A krokodil hátán Három rádióadón folyton folyvást áradnak a prózai és zenés műsorok, hajnaltól a késő éjszakai órákig. Miért, miért nem, valaki egyszer megkérdőjelezte, hogy jó-e, ha sok a zene, ha sok a próza, ha sok a színház, ha kevés a kabaré, ha van szünetjel, ha nincs, és így tovább. Az első rádiókritikust követte a többi, s ezek sorához valamikor most van éppen húsz esztendeje én is csatlakoztam. Akkoriban nem volt sem kenyerem, sem rádióm. Hogy az elsőhöz hozzájussak, a másodikat kölcsönöznöm kellett. Amikor a Népszava azt ajánlotta, hogy egyetemista ösztöndíjamat kiegészítendő, írjak kéthetente pontosan 36 sort (egy féllel sem többet) a rádióműsorokról, hát vállaltam. A kéthasábos, rövid anyagocskák a heti rádióműsor sűrű közleményében, a felső sarokból kihasított helyen jelentek meg, hogy a szerencsétlen olvasó mint a szerkesztő feltételezte kitéphesse a jövő heti műsorközleményt, rátehesse a rádiójára, és kedve szerint válogathasson köztük, míg kritikámat olvasgatja amit viszont az elmúlt heti adásokról kap. Ordas Iván kollégám a Jel-Kép egyik korábbi számában pedzegeti, nem lehetne-e előre meghallgatni valamely fontosabb programot, s orientálni a hallgatót, mikor mire figyeljen oda. Húszéves rádiókritikusi tapasztalatom szerint ennek sincs sok értelme, próbálkoztam vele én is. Hiába közlöm ugyanis Mari nénivel, hogy X. hónap Y. napján ezoterikus rádiószínházi premieren drukkolhat az ismeretlen skót író darabjának, ha ő úgyis a Marica grófnőt hallgatja a másik adón. Ha viszont olyan elhangzott darabról olvassa a kritikus párszavas véleményét, amelyet maga is hallgátott, örülni tud annak, hogy a) egyezik az övével, b) nem egyezik, ő homlokegyenest másképp gondolja, de akkor meg pláne örül, hogy ő az okosabb... A rádió nagy úr. Sok kritikust el tud viselni, létük nem zavarja működését. Sőt, olykor udvariasan, messzemenő eleganciával kegyeket is oszt, műsorokban való részvételt ajánl fel, zsűrikben való közreműködésre kér, a kritikus előtt számos közlési-megjelenési alkalmat csillant meg, még a kabaréban is szerepelhet az ember, vagy mániáinak megfelelően, saját ízlése szerint szerkeszthet egy-egy műsort (amely a többi kritikus kollegálisan közönyös fiile mellett megy el teljesen visszhangtalanul). A rádiótól azt a meghitt, csak nekem szóló hangot várom el, amely személyes intimitásával bilincsel le, vagy hivatalos hangú információra tartok igényt, néha óránként, hogy tudjam, mi folyik a nagyvilágban és a szűkebb környezetemben, milyen a forgalom az utakon, alkalmas-e az idő egy kis esti sétára. Várom továbbá, hogy drámai tónusú dokumentumokból értesüljek egy-egy felkavaró esetről, várom, hogy éjjel elzsongítson valamely ritkán hallott opera, komolyzene, várom a hajnali napkezdet munkába lódító hangjait, várom a szép verset, a klasszikus és új darabokat, az értelmes-okos meditációt. Hogy aztán mikor miről kanyarítok néhány sor jegyzetet, olykor bosszúsan, olykor elégedetten, azt a véletlen dönti el. Vagyis: a rádió sem tudhatja, kritikusai mikor jeleznek vissza", mire és hogyan reagálnak. Miért várjam hát én el, hogy az én visszhangomra" újabb jelzés fusson be? Néha azért befut. Telefonál az ismert színész, hogy miért nem figyeltem fel nagyszerű alakítására. Telefonál az ismeretlen író, miért figyeltem 181

184 A KROKODIL HÁTÁN fel drámájára. A biztonság kedvéért újabban némelyek előzetesen üzennek, hogy okvetlenül hallgassam meg produkciójukat... A közönség heves reagálását úgy lehet kiprovokálni, hogy az ember, mondjuk, maga is kissé provokatív hangot használ. Elítél, sommásan kioszt, vagy gyilkosan humoros hangon közli véleményét. Ha nem csatlakozik az ember az új kritikai divatáramlathoz, konzervativizmussal vádolhatják. Ha csatlakozik, kiváltja azt a bizonyos visszhangot", hogy minden kritikájára érkezik valamilyen reagálás. A sértett színész, a kifigurázott riporter nem válogatja meg kifejezéseit, s az általa felbíztatott olvasók" sem. Meg kell találni az unalmas, hagyományosan esztétizáló, divatjamúlt hang, és a most felkapott, erőltetetten szubjektív elménckedés között azt a járható középutat, amely azért nem nélkülözi az egyéni stílus össze nem téveszthető sajátos jegyeit, de nem esik a túlzott nyegleség hibájába sem. Elemezni csak a hagyományos esztétikai normák rendje szerint lehet, s ez bizony néha unalmas. Lelkendezni, letolni mindig hatásosabb ott nincs szükség érvekre, csak jelzőkre, váratlan hasonlatokra, meglepő asszociációkra. Valamikor, húszéves rádiókritikusi manőverezésem elején, egyszer én magam is kifakadtam azt hiszem, a Rádióújságban, hogy a kritikus munkája majdnem reménytelenül vész el a semmiben. A rádió egy nagy, nyugodt krokodilus, a hátán pedig ott lógnak, csipkednek a kis madarak, amelyek persze, azért a krokodilusból élnek meg. Az óriási monstrum vígan meglenne kritikus madarai nélkül is. Ma már inkább úgy látom, eltűr minket a krokodil", s igaz, sok ötletem hangzott el teljesen visszhangtalanul", de olykor meglepődve tapasztalom, hogy esetleg évek múltán mégis van foganatja valamely kritikai észrevételemnek. És közben, akarva-akaratlan, kialakult egy olyan kapcsolat a rádió és köztem, hogy már nehezen tudnám nélkülözni jelenlétét. Szól a konyhában, az autóban, a fürdőszobában, krumplihámozás és strandolás közben, szól sztereóban és rövidhullámon, szól a felvett kazettáról visszajátszva, a stúdióban, előre lehallgatva, áthallik a szomszéd lakásából és a szomszéd kertjéből. Valamiképp, észrevétlenül, életemnek fontos része lett. Lehet, hogy hálátlan, nem jutalmazott munka a rádiókritikus működése. De miután a rádió ilyen orvul betört az életembe és nemcsak az enyémbe, vajon nem nekem kell ezt méltányolnom? Nem az én feladatom is ebbeli szerepében értékelnem, elemeznem? Ezt próbálom megtenni immár húsz éve, heti háromszor harminc, azaz kilencven sorban. Talán összeáll belőle valami. Harv Márta 182

185 TALLÓZÓ Könyvekről A tömegkommunikáció hatása Lüscher, Kurt: Medienwirkungen und Gesellschaftsentwicklung In: Verliandlungen des 54. Deutschen Juristentages Beek Verlag, München Gyanús színbe keveredett a tömegkommunikáció-kutatás. Kritikusai kezdettől fogva emlegették, hogy költségeinek zömét maguk a tömegkommunikációs intézmények fedezik : nem lehet tehát tudományos függetlenséget várni tőle. Ebhez a kritikához most egy szakmai balfogás is járul, ami eredményei értékét megkérdőjelezi. A szakmai félrelépés a túlzott óvatoskodás következménye. A tömegkommunikáció kritikája s nem egy esetben a közvélemény ugyancsak hangosan hirdette a modern eszközök veszélyeit, a tömeggé" nevelést, az értéktelen kultúra, a társadalomellenes magatartás terjesztését. Amikor pedig a tömegkommunikáció-kutatás minderre nem talált igazán nyilvánvaló bizonyítékokat, gyakorlatilag takarodót fúvatott. Nem tagadta határozottan, hogy mindezek a hatások létezhetnek. Közvetlen tagadás vagy cáfolat helyett a sajtó, a rádió és mindenekelőtt a tévé lehetséges társadalmi hatását olyan bonyolultnak mutatta, olyan áttekinthetetlennek hirdette, hogy az minden cáfolattal felér. Ezután kerülhetett sor arra az ártatlan kérdésre, hogy van-e a tömegkommunikációnak társadalmi hatása?", más szóval: befolyásolja-e egyáltalán a tévé (a rádió, a sajtó stb.) az emberek gondolkodását, viselkedését?" Míg a kultúrkritika veszélyről, társadalmi feladatokról, a tömegkommunikáció társadalmi ellenőrzésének szükségességéről beszél, a kutatás egyik számottevő irányzata a tudományosság mögé bújva valójában tagadja (pontosabban: bizonyítatlannak tartja) a társadalmi hatást. Kurt Lüscher, a konstanzi egyetem szociológia professzora az így keletkezett ellentmondások magyarázatára és feloldására törekszik a német jogászok 54. kongresszusán elmondott, majd kibővítve a 21. német szociológiai kongresszuson is vitára bocsátott téziseiben. Témája egyrészt történeti elemzés: hogyan kerülhetett a kommunikáció-kutatás a bemutatott zsákutcába? Másrészt, és persze ez a fontosabb mondanivalója, azt vizsgálja, hogy a kutatások jelenlegi állásánál milyen tömegkommunikációs hatásokkal lehet s kell számolnunk, és ez milyen társadalompolitikai követelményekhez vezet. A vizsgált témakörben Lüscher háromféle kutatási megközelítést különböztet meg: a Itatáskutatást, amely lényegében a közlő" szándékainak érvényesülésével, a közölt anyag hatékonyságával foglalkozik; a használati szemléletet, amely a fogyasztó válogató tevékenységét hangsúlyozza és a struktúra- és folyamatkutatást, amely a tömegkommunikációs termelés és fogyasztás társadalmi környezetével foglalkozva jut el a társas együttélés befolyásolásának kérdéséhez. Mindhárom esetben ugyanaz a szemléleti hiba akadályozza Lüscher szerint a tömegkommunikációs közlés és befogadás folyamatainak megfelelő értelmezését: a hatás" túlságosan leegyszerűsített és egysíkú értelmezése. A hatáskutatás ennek megfelelően többnyire konkrét tartalmak (vagy azok sorozata), és az egyéni beállítottságok vagy viselkedés közötti közvetlen öszszefüggés létének vagy hiányának vizsgálatára szűkül. Különösen veszélyes tény, hogy a kutatás nem tudatosítja ezt az önkorlátozást. Éppen ellenkezőleg! Miután ilyen inódon nem vagy csak igen kevéssé sikerül hatást kimutatni, azt az általános következtetést vonja le, hogy semmiféle hatás nincs, vagy nem bizonyítható. legalábbis 183

186 KÖNYVEKRŐL A módszertani problémák közé kell sorolni, hogy a kutatások jelentős részét felnőttek körében végzik, noha azok rendelkeznek a legstabilabb gondolkodási és viselkedési rutinnal (azaz ezt lehet egyébként is a legnehezebben befolyásolni); egyetlen időpontban (vagy egymáshoz igen közel eső időpontokban) végzik, azaz nem foglalkoznak a tömegkommunikáció hoszszútávú hatásának lehetőségével; és végül bizonyos tömegkommunikációs tartalmak fogyasztására és a közölt gondolkodási vagy magatartási minták esetleges utánzására koncentrálják, figyelmen kívül hagyva a gondolkodás és viselkedés tágabb kereteit és a személyes magatartáson túl a kultúra egészének (vagy egy-egy társadalmi csoport kultúrájának) alakulását. Lüscher azonban korántsem akarja a tömegkommunikáció-kutatás egészét elmarasztalni. Ellenkezőleg, kimutatja, hogy milyen újabb kísérletek történtek egyebek között az előbbi hibák kiküszöbölésére. A legeredményesebbnek a tanuláselméletet nevezi. Empirikus bizonyítékul az elmúlt évtized néhány, részben az időbeli változásokat is feldolgozni tudó amerikai kutatására hivatkozik. Az 1970 táján végzett kutatások már egyértelműen a televízió sokféle hatását dokumentálják (vö. United States Public Health Service: Television and growing up: the impact of televised violence Washington és Television and social behavior. Reports and papers. 5. kötet, Washington ). E kutatások tíz év utáni megismétlése megerősíti és kiegészíti a korábbi eredményekot (vö. National Institute of Mentái Health : Television and behavior, Washington 1982.). Lüscher érvelésének lényege azonban nem egyszerűen a hatás ténye, hanem a hatásmechanizmus sajátossága. Megállapításai néhány, egymást kiegészítő tételbe foglalbatóak: # a mai kutatás alátámasztja és bizonyítja azt a korábbi eredményt, hogy a tévében látott erőszakos cselekedetek nézése később agresszív magatartáshoz vezet, de 9 ez az összefüggés az egyén szintjén nem vagy csak alig bizonyítható, annál inkább a társadalmi csoportok szintjén; (nincs azonban olyan eredmény, ami az egyéni agresszivitás tévé hatásra való fokozódásának ellentmondana 1) az egyes emberre is vonatkoztatott okozati összefüggést nagyszámú vizsgálat egybehangzó eredményeivel lehet alátámasztani; 0 nincs olyan adat vagy evidencia, ami a tévében ábrázolt erőszak katarktikus hatását igazolná; # a televízió hatása különösen erősen érvényesül a társadalmilag vagy/és pszichikailag átmeneti vagy bizonytalan helyzetben levő személyeknél: gyermekeknél és öregeknél, kevés társadalmi kapcsolattal rendelkező személyeknél, a társadalmi hierarchia legalján elhelyezkedőknél; 0 a hatások egy része csak hosszabb idő után érvényesül. A fontos tanulságok közé tartozik a kumulatív hatásmechanizmus felfedése. A tévénézés megszokássá válik, a rendszeres ós gyakori nézés a tévéhatás erősödéséhez vezet. A tévé szubjektív jelentőségének fokozódása viszont elősegíti a tévénézéssel töltött idő fokozását (amire a gyerekeknek és az öregeknek még van időtartalékuk). Ez a tanulság indított a kutatásban a sokat nézők és a keveset nézők megkülönböztetésére. A sokat nézők világképe viszonylag közel áll a tévében mutatott világképhez; ez a csoport a másiknál több félelemreakciót, több agresszivitást és gyermekek esetében alacsonyabb teljesítményt mutat. A televízió hatása ellenben nem szűkíthető le az egyénre gyakorolt hatásra. A televízió többféle értelemben is szervezett egység (mint intézmény és gazdasági-kulturális-politikai szervezet, mint a műsorfolyam szervezett egésze stb.), amely a társadalmi és kulturális környezetével is ily módon áll szemben. Tehát egyrészt a kultúra egészének meghatározó eleme, másrészt az egyénekre gyakorolt hatását is a társadalmi kapcsolatok rendszerén, a családon, a személyes ismeretségeken keresztül érvényesíti. A televízió személyes hatása iránti érdeklődés háttérbe szorította a televízió, mint a társadalmi szervezet egy hatalmas elemének a kutatását. Lüscher az egyik legfontosabb feladatnak a televízió s általában a tömegkommunikáció hatalmi helyzetének vizsgálatát tartja. Tézisei közé tartozik, hogy az új tömegkommuniká- 184

187 KÖNYVEKRŐL eiós eszközök megjelenése tovább fokozza a jelenlegi hatalmi koncentrációt. Lüscher a tömegkommunikáció egészét: szervezeti rendszerét, részvételét a társadalmi szervezetben, hatalmát, a közvetített kultúra tartalmát stb. kulturális-politikai" közegként kezeli, az egyént körülfogó és megbéklyózó erőtérként, aminek minőségi jegyei csak akkor válnak igazán nyilvánvalóvá, ha különböző dimenzióit egyszerre vesszük figyelembe. Ezért a szervezetkutatás, a hatáskutatás és egyéb részaspektusok vizsgálata helyett a tömegkommunikációs környezet" kutatását javasolja, nem titkolva azt a meggyőződését, hogy ez: szennyezett környezet. Tomka Miklós A közösség kábele CTIC Cablebooks: The Community Médium. A Guide for Local Policy. Cable Television Information Center, A két kötet megjelenésének az adott különös aktualitást, hogy a nyolcvanas évek elejére a kábeltelevíziózás minden kétkedés ellenére az amerikai elektronikus tömegkommunikáció fontos elemévé vált. Nem merészség egy televíziózásról szóló könyv címéül választani: a közösségi médium, akkor, amikor tanulmányok százaiban a kommunikációs eszközök állandó jelzőjévé a tömeg" vált; s a közösséggel kapcsolatban igen gyakran a felbomlás, eltűnés kifejezéseket olvashatjuk? A két kötet összeállításával a kiadó nem arra vállalkozott, hogy megcáfolja a tömegkommunikációs szakirodalom eddigi eredményeit, megállapításait. Nem tudományos művet adott ki, csak egy egyszerű kézikönyvet mindazok számára, akik a kábeltelevíziózásról sokszorosak a tömegkommunikációs eszközök gyakran egymásnak ellentmondó híradásaiból szerezték felületes, hiányos, s sok esetben tévismereteiket. Kezdjük rögtön a saját tévismereteinkkel. Ha meghalljuk a kábel szót, rögtön hozzágondoljuk a televíziót is. Bár a kábelrendszerek kétségkívül abból a célból létesültek, hogy tévéprogramokat juttassanak el az előfizetőik képernyőjére, de a kábeltársaságok bevételük növelése érdekében minden elképzelhető más célra is kihasználják a koaxiális kábel hatalmas átvivőképességét. Eddig is tudtunk valamit az otthoni, képernyő melletti vásárlás lehetőségeiről, a bankügyletek otthoni elintézésének módjairól, a tévékészülék mellőli véleménynyilvánításról, a tévékészülék segítségével igénybe vehető különböző információs rendszerekről, de ezeket sokszor csak a távoli jövő lehetőségének véltük. A különböző fejezetekben részletesen leírják a szerzők, hogy ezek a fantasztikus" szolgáltatások melyik városban, hány előfizető számára váltak már ma valósággá; megtudhatjuk, hol, melyik városban intézhetik el az amerikaiak otthonról vásárlásaikat, bankügyleteiket, melyik városban férhetnek hozzá a kábel segítségével a számítógépben tárolt adatokhoz, mely városban működik már a fizető" csatorna új szolgáltatása, mely csak akkor számlázza ki a mozifilmenkénti 3$-t, ha ténylegesen meg is tekintették azt, s melyik városban működik már olyan tűz- és betörésriasztó rendszer, amely a kábel segítségével juttatja el a vészjeleket a tűzoltóságra vagy a rendőrségre, s mely városban vezérlik a kábel segítségével a forgalmi lámpákat a forgalmi helyzetnek megfelelően. S ha valaki nagyon érdeklődik e szolgáltatások iránt, azt is megtudhatja, hogy mennyi egy ilyesfajta szolgáltatás létesítési költsége, mennyi a szolgáltatás igénybevételének a díja, így azt is kiszámíthatja, hogy mennyi idő alatt térül meg a befektetése 185

188 KÖNYVEKRŐL Igaz, ezek a szolgáltatások nálunk még tényleg csak a jövő lehetőségei, sokkal inkább érdekelhet hát bennünket, hogy milyen előnyökkel jár a hagyomány 7 os televíziózással szemben a kábeles, Köztudott, hogy a kábelen egyszerre több tucat tévéprogram továbbítható, de az kevésbé, hogy az egy programra jutó terjesztési költség milyen hallatlan mértékben csökkent, olyannyira, hogy szinte már az is kifizetődik, ha néhány száz embert érdeklő műsort továbbítanak a hálózaton. Igv kábelen egészen szűk közönség számára, illetve speciális célközönség számára is terjeszthetnek műsort. Mire is lehet felhasználni a rendelkezésre álló tévécsatornát? Mielőtt erre a kérdésre választ kapnánk, egy további tévhitünket kell eloszlatni. Ha azt hiszszük, hogy a programok számának megsokszorozódásával csak az eddigi, sokszor értéktelen kínálat sokszorozódik meg, akkor tévedünk. Ha valaki be akar törni az amerikai televíziós reklámpiacra, akkor nem csinálhat ugyanolyan műsort, mint amilyent a három nagy fizetett reklámból élő hálózat sugároz, hanem valami mást kell adnia. Lehet, hogy ez a más" nem vonz annyi nézőt, mint a hagyományos krimik, westernek, show-k vagy vetélkedők, de valamennyit mindenképpen vonz. S mivel a műsorterjesztőket nem terhelik az adóhálózatok létesítésének és üzemeltetésének költségei (csak a műholdon kell sugárzási lehetőséget bérelniük), 1982 végén több mint ötven olyan programot vehettek a műholdakról a kábeltársaságok, amelyekért vagy nem, vagy nagyon kis összeget kellett fizetniük (előfizetőnként 1 10 centet havonta). Lehetetlen a kínálat sokrétűségét érzékelni; léteznek a komoly, kulturális műsorok mellett egész nap sporteseményeket élőben sugárzó programok, a vallási és etnikai programok mellett egész napos hírműsort sugárzó programok, valamint a kormányzati, kongresszusi eseményekről hírt adó program. És természetesen az üzleti életnek is megvan a külön műsora. Ezenkívül olyan műholdas 186

189 KÖNYVEKRŐL programkínálat van, amelyért tekintélyes előfizetői díjat kérnek a terjesztők a kábeltársaságoktól és ezen keresztül az előfizetőktől. Ezek többnyire mozifilmeket vetítenek, és ha valaki ismeri az amerikai mozibelépődíjakat, akkor azt mondja, hogy érdemes előfizetni 8 dollárért az egész havi szolgáltatásra (ha egy család elmegy egy filmszínházba lehet, hogy ennek az összegnek a többszörösét kénytelen kifizetni egyetlen film megtekintéséért.) Ezeket a műholdas programokat a keleti partvidéktől a nyugatiig, tehát az egész kontinensen vehetik. A kábeltársaságok működési engedélyüket a helyi közigazgatástól szerezhetik meg. így egy kábelrendszer többnyire csak egy közigazgatási egységet hálóz be. Ez lehetőséget teremt arra, hogy olyan műsorokat is terjesszenek, amelyek csak helyi érdeklődésre tarthatnak számot. Az úgy nevezett lokális műsorok két fajtája ismeretes az eddigi gyakorlatban, az egyik, amikor maga a kábeltársaság készít programot (s ezen általában helyi hirdetéseket is közöl), a másik a helyi közösség számára fenntartott csatornák programjai. Tulajdonképpen ezek a helyi eredetű műsorok jelentenek forradalmian újat a tömegkommunikáció világában. Ha arra gondolunk, hogy ezek a programok a helyi élet mindennapjait mutatják be a helyi közönségnek, az ott élő emberek tevékeny, nagyrészt önkéntes részvételével, és végső soron a város lakosságának anyagi hozzájárulásával, akkor úgy vélhetjük, van valamilyen létjogosultsága a könyveimének. A másik kötet elsősorban a helyi önkormányzati szervek tájékoztatására szolgál. Rendkívül fontos, hogy ezek a szervek a kábeltársaságokkal folytatott engedélyezési tárgyalásokon miképpen képviselik a város, a közösség érdekeit. Éppen ezért a kötet áttekinti az érvényben lévő szövetségi, az egyes államokbeli és a helyi jogi rendelkezéseket, ismerteti a várható költségeket, s egy külön fejezetben tárgyalja a kábelrendszer tulajdonjogi lehetőségeit. Az amerikai közfelfogás a szabad vállalkozásoknak kedvez, mégis jó néhány olyan kábelrendszer működik, amely kormányzati vagy szövetkezeti tulajdonban van. Ezek működési gyakorlatát a hazai viszonylatban is hasznosítani lehetne, mert jelenleg nálunk e területen városi és a szövetkezeti tulajdonforma a kizárólagos. (Egyetlen városban működik nagyközösségi antennarendszer vállalati kezelésben.) Bár a könyvek információinak nagy része sajátosan amerikai viszonyokra érvényes, de egy ilyen rendszerezett kézikönyv olvasása döbbent rá, hogy szükség lenne nálunk is hasonló megjelentetésre ha másként nem menne, akkor e két könyv hazai viszonyokra való átdolgozásával. Azért, hogy mi is elindulhassunk a közösségi médium" megvalósításának útján. Nagypál Endre 187

190 KÖNYVEKRŐL A filmelmélet nagykorúsága" Király Jenő: Filmelmélet. ELTE Tankönyvkiadó Tizenhét évvel ezelőtt A filmművészet nagykorúsága címmel adott ki tanulmánykötetet a tudós Nemeskürty, s ak kor a cím mögé nem görbített kérdőjelet a szerző, mert alighanem úgy érezte, túl vagyunk már a művészet-e a film" korábbi dilemmáin. Ugy gondolta, egy Antonioni Bergman Fellini Jancsó stb. névsorban kifejezhető mai értékrend már glóriával általlépi a korábbi finnyásságokat, a filmművészet és a konyhaművészet között egyenlőségjelet húzó filosz-arisztokratizmust, és ez az alagsori, balkézi múzsafi mára törvényesíttetett. Felnőtt. Nagykorú lett. A művészetelmélet mindig,, követő" jellegű: utóbb születik a kritika, az esztétika, az összegező teória, s elébb az új törvényt szabó mű. Nagykorú" lett-e hát a filmelmélet - hol tart az ön-elismertetésért folytatott harcijait? Király Jenő egyetemi tankönyvében keresem a választ, és hogy sokféle, többértékű benne a felelet magyarázza, miért épp ezen a szálon kezdem a bogozást. Védekezés magas fokon Belevágva: úgy érzein, egy defenzív teória fogalmazódik itt könyvvé, amelyben benne van még a kisebbségi érzés, a bizonytalanság. Az évezredes, évszázados irodalom-, zene-, képzőművészetelméletek mellett parvenüként szorong ez az új. És igazolni próbálja magát a más szerzőktől vett idézetek sorával, újra és újra dokumentálva a tárgy komolyságát, a vizsgálódás tudományosságát. A 270 oldalon négyszáznál több hivatkozás, a matematikai módszerek, a Saussure-i lingvisztika beemelése és ide-értehnezése nem egyszerűen a filológiai apparátus használatát jelzi, hanem a nyelvelméleti vizsgálódás jogosságát is folyamatosan bizonyítani akarja. Nem is lenne ez önmagában baj, de mégis ellenérzést kelt, ha egy azon sorban szerepel azonos rangú bizonyítékként Marx és Fred Astaire, Sartre és Danikén gondolata, ha vegyül a magvas filozófia és az anekdota, vagy ha a számtalan idézet csupán egy közhelynyi gondolatot igazol (pl. az egyéni munka csoportmunka c. fejezetben). Pedig nem szortd a szerző efféle különböző értékű támasztékokra. Elméleti építménye azért erős, mert sok tudományterületen alapul. A lingvisztika, a szociológia, a művészetelmélet, a filmesztétika, a kommunikációelmélet, a fenomenológia fontos eredményeit szerkeszti egy rendszerbe, és ezeknek az aspektusoknak a váltogatása teszi sokoldalúvá vizsgálódását. Ám erejében gyengéje is: mert az eklektika is tapinthatóan van jelen filmelméletéljen. Esztétikán innen és túl Igaz úgy látszik, ez a fentebb bírált és most általain is vállalt eklektikus egyrészt-másrészt" e recenziónak is szerkesztő elve lesz!, dolga egyedülállóan nehéz. Tessék elképzelni egy irodalomelméletet, amely egyszerre foglalkozik Homérosz és Mág Bertalan, Dante és Chandler, Madách és Szittya Attila Bendegúz alkotásaival, amely egyidejűleg vizsgálja, hogy az ófrancia udvariassági formák hogyan jelennek meg a provanszál lírában, és mitől mű Kornis Kertész Mihály Hallelulája. Vagy azt a zeneelméletet, amely az Ötödik szimfóniát és a Vágtázó halottkémek épatirozó zenéjét öleli egybe, s figyel a preklasszikusokra is meg a New Wawe-re is. Nem tudom, hány irodalom- vagv zenetudós adná a fejét arra, hogy ilyen szélesen értelmezze a literatura meg a muzsika fogalmát, vizsgálva mindent, amit leírtak vagy eldudorásztak eleink és kortársaink. Király Jenő erre a lehetetlenségre vállalkozik. Vizsgálódásra méltónak, filmnek tekintve a Nyolc és felet és a King- Kongot egyaránt, sorbaállítja, szemügyre veszi Cabiriát és Frankensteint, Alexandr Nyevszkijt és Tarzant, a Nehéz embereket és Drakulát, Goldfinger-Jaines Bondot, Roccót és Fantomast, a Kölyköt és a Szuperment. Joggal. A film mint feno- 188

191 KÖNYVEKRŐL mén ilyen sokarcú, sokértékű. És ha az esztéta válogathat is, a kommunikáció kutatója, a nyelvész-szociológus nem finnyáskodhat. A tömegkultúra nem mindig szép", de mindig hat. Ezért, hogy a befogadás átlagos attitűdjei, a tömegfilmnézők, a populáris film típusai oly gazdagon és differenciáltan jelennek meg ebben a filmelméletben, s hogy a szociális motivációk vizsgálatával a szerző túllép a hagyományos esztétikai minősítések rendszerén. Ugyanakkor mégis folyamatosan tekintettel van az esztétikára is, vizsgálva olyan képzőművészeti-irodalmi-zenei-dramaturgiai elemeket, amelyek a filmes kifejezési formához adaptálódva épp itt nyerik el funkciójukat és formájukat. Népművészet? Király Jenő a filmet a huszadik század népművészetének tekinti, az új tömegkultúra olyan jelenségének, amely a hagyományos folklór helyébe lép, azt folytatja, s a szembeötlő különbségek ellenére is mutat fel azonosságokat a népköltészet, népi epika természetével. Noha ez a párhuzam a film és a népművészet között olykor egészen frappáns és eredeti gondolatokat is szül, Jó néhány elemében mégsem győz meg. így a Balázs Béla-i agitatív bon-mot (hogy tudniillik a film huszadik század népművészete) nem hordozhatja egy a teljesség igényével kimunkált gondolati konstrukció súlyát, és nem is tudja hordozni. A következetességre törekvés aztán a szerzőt olyan túlzásokra viszi, hogy a tömegfilm rendezőjét azonosítja a hajdani népmese névtelen elmondójával, gondolván: ennek a nevét sem őrizte meg a történelem, amazét sem fogja, mert a tömegfogyasztó nem kíváncsi rá. És e gondolatsorral bevezeti elméletébe a,,quasi névtelenség"-nek a folklór felé kapcsolatot kereső fogalmát. Azt hiszem, hogy egy filmrendező attól a ténytől, hogy a befogadó nem tartja számon a nevét, még objektíve nem lesz népművésszé, valóságosan nem veszítheti el arcát, nem oldódhat fel a folklór művészeinek személytelenségében. Itt és hasonló helyeken a sokszor szellemes párhuzam helvett csak vakvágányra visz az ötlet. Nehéz dió Sajátos és nehéz a recenzens feladata is nemcsak azért, mert úttörő jellegű a könyv, amit bemutat. De azért is, mert hazánkban nem létező műfaj a tankönyvkritika. Márpedig Király Jenő művét nem lehet elvonatkoztatni funkciójától, hogy tudniillik az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanulóknak ismereteket adjon, ellássa őket egy egységes filmszemlélettel, -elmélettel. Szükséges hát, hogy a pedagógus szemével is olvassam a kötetet. Tartalmilag: a filmpéldatár összeválogatása friss, mai. Hagyományos, klaszszikus filmművészettel épp csak a legszükségesebb történelmi jelzések szintjén foglalkozik a szerző. Ugyanakkor a szükségesnél talán kevesebb a magyar művekre való hivatkozás, és ezt azért is megjegyzem, mert a külföldi filmpéldák nagy százaléka, a 315 film jelentős része a hazai egyetemista számára sem hozzáférhető. A leírás pedig nem pótolja a látványélményt. Egy filmelméletet átadni csak verbális eszközökkel: rendkívül nehéz. A műveket megidéző stílusbravúr egy egészen másféle, evokatív írásművészetet igényelne, mint az itt olvasható. Az általános bevezető fejezetekben, az elméleti alapozásban a súlyos", sőt nehézkes filozófiai nyelv kísért, amely nemcsak a pontosságra törekvő tudományosságot mutatja fel, de a darabosságot, a nyelvi idegenszerűséget is mind a mondatszerkezetekben, mind a szóhasználatban. Kár, mert e valódi szellemi izgalmat kínáló könyv stílusa révén mélyebbre rejti értékeit, és ezért nehéz lehet tanulni, vizsgázni belőle. Tanulságos, de nehezen tanulható ez a Filmelmélet. Bölcs István 189

192 Lapokból POLITYKA tochenpost Ausztria és a kozmosz Ausztria semleges ország és sok nemzetközi szervezet székhelye, ezért az egész világra kiterjedő hírközlő kapcsolatainak lebonyolítására évek óta műholdas áramköröket is használ. A stájerországi Aflenzben működő osztrák földi állomásnak mindössze tizenkét munkatársa van, ezzel szemben 180 csatornán egyszerre tizenkétezer telefonbeszélgetést és két tévéműsort képes továbbítani Észak- Amerika keleti részére, Dél-Amerikába, a Közel-Keletre és Afrikába. Az európai EUTELSAT műholdrendszer részeként 1984-ben egy második parabolaantennát építenek Aflenzben, amellyel az Eurovízió tévéadásait is továbbítják majd. Végül 1985-ben egy harmadik antennával 300- ra emelik a csatornák számát. Jelenleg egy, az Atlanti-óceán felett állomásozó, Intelsat V típusú műhold szolgál kozmikus reléként, de később egy Indiaióceán fölötti műhold segítségével a közvetítések területét Ázsiára és Ausztrália nyugati részére is kiterjesztik. Az aflenzi központtól egyórányi autói'itra, Lustbühelben van a grazi Világűrkutató Intézet műholdkövető állomása. Itt a műholdak távolságának centiméteres pontosságú meghatározására folynak kísérletek. Ausztria 1981 óta társult tagja a nyugat-európai ESA űrhajózási szervezetnek, s ennek keretében részt vesz az amerikai Űrrepülőgép Spacelab űrlaboratóriumának felszerelésében. De ott van az alpesi ország a között a tíz keleti és nyugati ország között is, amelyek a szovjet vénuszkutató VEGAprogramban vesznek részt. Egyébként Ausztriának vannak űrhajósjelöltjei is, és szeretné, ha a francia után egy osztrák űrhajós repülhetne legközelebb a szo% jet koz rnonaut á k ka 1. Hogyan jussunk el a hallgatók többségéhez? A címben megfogalmazott kérdés híven tükröz! Andrzej Kurz, a Rádió- és Televízióbizottság első elnökhelyettese nyilatkozatának lényegét.,,a nézőre és a hallgatóra gyakorolt befolyásunk előfeltétele, hogy eljussunk hozzá, azaz rávegyük: kapcsolja be a rádiót és a televíziót. Az a program, amelyet nem hallgatnak vagy nem néznek, nem lehet eszmeileg, politikailag vagy bármely más szempontból helyes program." Andrzej Kurz számos megállapítása a Közvélemény-kutató és Műsorhatás-vizsgáló Központ adatain alapszik: A mi közösségünknek elsősorban tág értelemben vett szórakozásra van szüksége: a televízióban főleg film formájában, a rádióban zene formájában, és ha mi nem teszünk megfelelően eleget ezeknek az igényeknek, megszakad kapcsolatunk a közönséggel. így csökkenhet az olyan műsorok nézettsége is, amelyek a hallgató és a néző egy másik igényét a bel- és külpolitikai tájékozódás igényét elégítik ki. Ez utóbbi igény felkeltése és kielégítése számunkra különösen fontos. A Közvélemény-kutató és Műsorhatás-vizsgáló Központ felmérései abban a tekintetben is jól eligazítanak bennünket, hogyan fogadja közönségünk a kapott tájékoztatást. Gondolok itt főleg a tv-híradó nyújtotta tájékoztatásra. A mi szerkesztőségeink jelentős részében a mesterségbeli tudás színvonala alacsony, amin változtatnunk kell: egyrészt rendszeres képzéssel, másrészt a munkatársak állandó, nyugodt kiválasztásával és kicserélésével. 190

193 LAPOKBÓL Különösen aggasztó egyes újságírók lioszédkultúrája. És nemcsak a televízióban. Romlott a rádiós újságírók nyelve is, pedig a rádió egészen a közelmúltig a szép lengvel beszéd legfőbb támasza volt." Szófeesérlés lenne megismételni, hogy a helyes lengyel beszéd a propagandistával szemben támasztott első, nélkülözhetetlen szakmai követelmény. De a legékesebb beszéd sem elegendő akkor, ha a nyelvi kultúrában nem kap helyet a kulturált párbeszéd fogalma, az a követelmény, hogy a propagandista vegye figyelembe annak az embernek az ellenérveit, akihez szól, és akit meg akar győzni. (MTI A hír világa) Közvélemény-kutatás számítógéppel Egy éve működik Franciaországban a televíziózási szokásokat figyelemmel kísérő elektronikus rendszer. A SECOD1P (egy fogyasztási szokásokat tanulmányozó társaság) első lépésként G50 háztartást kapcsolt be a megfigyelő hálózatba. A vizsgálatban részt vevő családok tévékészüléke alá egy lapos fekete dobozt, egy miniszámítógépet helyeznek, ez méri a televízió által kibocsátott frekvenciákat. Ahányszor a tévét bekapcsolják, elzárják, vagy másik csatornára váltanak, a minikomputer rögzíti a műveletet. 120 változást képes észben tartani harminchat különböző csatornán. A kis készülék tartalékelenimel is rendelkezik, nehogy egy hirtelen beköszöntő áramszünet mindent kitöröljön az emlékezetéből. A miniszámítógép a telefonhálózaton keresztül tartja az összeköttetést a SECODIP központi számítógépével, és naponta továbbítja neki a begyűjtött adatokat. Ez a következőképpen történik: a központi komputer mindennap délután kettő és négy óra között sorban fölhívja valamennyi kistestvérét". A telefon ilyenkor nem csöng. Miután a kis számítógép megkapta a megfelelő kódokat, adatait átadja a központi agynak. Ez módosíthatja a minikomputer programját: meghagyhatja például, hogy a televízió bekapcsolását csak akkor rögzítse, ha az otthoniak két percnél tovább nézik a műsort. A telefonhasználatban természetesen a lakóké az elsőbbség, ők bármikor bárkit hívhatnak. Ha v alaki éppen akkor keresi őket, mikor a gépek beszélgetnek", szokatlan bugást hall, melynek hallatára valószínűleg leteszi a kagylót. Mikor újra telefonál, a vonal már szabad. A központi számítógép feldolgozza a begyűjtött információkat, aztán továbbítja őket különböző intézményeknek: a Közvéleménykutató Központnak (CEO), a három központi tévécsatorna szerkesztőségének és a reklámirodáknak. Ezek a maguk számítógépével tovább elemzik az adatokat. A három program nézettségét három különböző színű gra- SCIENCE&VIE fikonon tüntetik föl, egy negyedik grafikon pedig a három műsor átlagát mutatja. Ezekről percnyi pontossággal leolvasható, mikor hányan nézték az adást. Ha még ez sem elegendő, a grafikon bármely szakasza kinagyítható két másodpercnyi pontosságúra. Ez a rendszer nem teszi lehetővé, hogy a családok minden egyes tagjának tévézési szokásait megismerjék, és természetesen a műsorról alkotott véleményüket sem fejthetik ki részletesen, de már tervezik a rendszer tökéletesítését. Az elektronikus közvélemény-kutatás terén a franciák nem dicsekedhetnek x'ittörő szereppel, mivel Amerikában már harminc, Japánban és Angliában pedig már húsz éve áttértek erre a módszerre az archaikusnak tartott kérdőívről. Mikor a francia közvélemény-kutatók a televíziózás elektronikus vizsgálatának bevezetését tervezték, négyfajta készülék közül választhattak: 1. Egv írófej lassan előrehaladó papírszalagra rögzíti, pontosan mikor kapcsolták be a tévét, hányas csatornát nézték, mikor kapcsoltak át másik adásra, mikor zárták el a készüléket. A kísérletben részt vevők hetenként küldik el a szalagot postán az illetékeseknek. Ilyen rendszer működik Angliában. 191

194 LAPOKBÓL 2. A papírszalagot kazettába helyezett mágnesszalag helyettesíti, melyért hetenként házhoz jönnek. Ezt a módszert alkalmazzák a holland és olasz közvélemény-kutatók. 3. Az információkat miniszámítógép tárolja, amely telefonösszeköttetésben áll egy központi komputerrel. Ez naponta legalább kétszer begyűjti az adatokat. Többek között az Egyesült Államokban működnek ilyen készülékek. 4. A memória a fenti adatokon felül rögzíti minden egyes (három éven felüli) családtag tévénézési szokásait. Valahányszor egy családtag leül a készülék elé, megnyom egy gombot, és hasonlóképpen jelzi, ha otthagyja a műsort (NSZK módszer). A francia közvélemény-kutatók végül lemondtak arról, hogy minden nézőt külön figyeljenek meg. Beérték azzal, hogy harminchat csatornát képesek megkülönböztetni, beleértve a videojátékokat, házi számítógépeket, videokazettákat és lemezeket. Az új módszernek hála, a közvélemény-kutatók nemsokára pontosan tudni fogják, hogy a franciák mikor milyen műsort kedvelnek a leginkább. Ennek nyilván örülnek majd a műsorok szerkesztői, a kábeltévé-társaságok, a reklámirodák. Egyes szakemberek azonban már figyelmeztetnek: fönnáll a veszély, hogy a műsorszerkezet aránytalanul eltolódik a népszerű programok irányába, kielégítetlenül hagyva egy kisebbségben levő, de igényes nézőréteget. der Tagesspiegel Videó =durvaság, pornográfia Már több, mint két éve ingyen szállítják házhoz a brutalitásokat Svédországban a képmagnón keresztül. Látható például a képernyőn a Motoros fűrészes gyilkos", aki egy húshorogról lelógó női hullát fűrésszel darabol fel, hogy a vér valósággal fröcsköl a meztelen női testből. A hullamalomban" óriási macskák élvezettel falják fel gazdijaikat és asszonykáikat, s a gombamódra szaporodó kölcsönző cégek A sátáni nők véres orgiáit" kínálják, amelyekben boszorkányok, ördögök és kegyetlen kínzások szerepelnek. Mindez az angolszász videofilm-kölcsönző ipar terméke, amely Svédországban és Norvégiában jó piacot talált. Itt még hétéves kisiskolások is pornográf filmeket néznek, ha a mama és a papa nincs odahaza, és az intim jeleneteket már előbb ismerik, mintsem olvasni és írni tudnának. Éppen ez volt az egyik fő téma az iskolapszichológusok világkongresszusán Stockholmban, amelyre 200 küldött gyűlt egybe a világ minden tájáról. Itt főként azzal foglalkoztak, hogy mit tehet az iskola az ellen, hogy ne serdüljön fel egy brutális analfabétákból álló nemzedék, amely végül fogékonnyá válik a fasizmusra". Két kutató, Jonas Wall és Marie- Louise Cederbald megállapította, hogy a gyermekek százaléka rendszeresen néz videofilmeket, és a svéd háztartások 20 százalékában van képmagnó. A kölcsönző cégek napi 20 koronát kérnek egy filmért. Készletükben van minden, a pornográfiától kezdve egészen a labdarúgó világbajnokságig, a tudománytól kezdve egészen Hófehérke szexuális kalandjaidig. A képmagnó sok fiatal számára egyfajta pótélet". Felserdül egy analfabéta nemzedék, amely tudását a képkazettából szerzi, környezetét nem érti meg és nem akarja megérteni, csak passzívan él az elsötétített ablakok mögött. Egy olyan gyermekekből álló új nemzedéket kapunk, akik anyanyelvüket éppoly kevéssé ismerik, mint a bevándorolt gyermekek. A videó csupán a felszínt közvetíti, alatta pedig magányosság, káosz, zűrzavar uralkodik" állapítja meg Marie-Louise Cederbald. A svéd rendőrség a múlt évben a nagyvárosokban több ízben tartott razziát a kölcsönző cégeknél, és elkobozta a brutális filmeket, a szadizmust azonban nem sikerült betiltani, mert a videóval kapcsolatban magánérdekekről van szó, és a szerzői jogi kérdések mindent még bonyolultabbá tesznek. Egyes stockholmi bandák éjszakai portyáikhoz és az ártatlan járókelők megtámadásához a videofilmekből merítik 192

195 LAPOKBÓL az ötleteket. Még az azokban látható, bőrszíjjal és láncokkal kombinált gumibotokat is lemásolták, és ezeket használják a földalatti utasainak összeverésére, a kioszkok kifosztására vagy a földalatti vasút fülkéinek szétrombolására. Ha azonban az osztályban a tanárnak eljár a keze, akkor elítélik, és ha nincs szerencséje börtönbe is kerülhet. (MTI A hír világa) CORRIERE DELI A SER A Elektronikus diktatúra"' A 315 évvel ezelőtt, George Orwell fantáziájában megszületett totalitarizmus manapság már realitás: mégpedig nem valamelyik kelet-európai országban, hanem a nyugati világ egyik demokratikus államában, a Német Szövetségi Köztársaságban. A minőségi ugrás a komputer bevezetésével következett be, ami új lehetőségeket tárt fel a német szervezőkészség előtt. Nincs olyan magára valamit is adó gyár, intézmény vagy társaság, amely ne szerezne be elektronikus számítógépet. Ezekbe a legkülönbözőbb adatokat táplálják be a műszaki adatoktól a személyi adatokig, amivel sikerült elérni a munka ésszerűsítését, ugyanakkor megteremtődött a feltétele annak is, hogy beavatkozzanak az emberek egyéni életébe. Hatvanhét nyugatnémet vállalat létesített ún. személyzeti koinputerizált tájékoztató rendszert." Ebben minden egyes alkalmazottról mintegy 100 adatot tárolnak: az anyakönyvi adatokon kívül szerepelnek itt az illető anyagi körülményei, szakszervezeti tevékenysége, szakmai képessége, igazolatlanul mulasztott munkaórái, külön juttatásai stb. A vállalatvezetőség a komputer segítségével bármely pillanatban pontos képet kaphat a dolgozók műszaki és emberi jellemzőiről. Ezen adatok alapján hozhatja meg döntéseit például egy új gyártási program bevezetésekor vagy el I jocsá tások alkal 11 iával. Az állani és a közintézmények is kacérkodnak a komputerrel. A Bundeskriminalamt adatbankot létesített, amelyben mintegy 3 millió kártyát őriznek. Mindenkiről adatlap készül, akinek akár a legkisebb dolga volt is a rendőrséggel. Külön kimutatás készül a terroristákról, egy másik pedig az eltérőkről" még ha nem is kerültek összeütközésbe a rendőrséggel: ilyenek a prostituáltak, a homoszexuálisok, a punkok. A békemenetekben részt vevő személyekről készített rendőrségi fényképfelvételeket is memóriaegység őrzi. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy mód nyílik a különböző állami és magán adatbankok adatainak összecserélésére. A téves adatok kölcsönösen befolyásolják az adatbankok kezelőit. Sok, önmagában ártatlan adat más összefüggésbe helyezve más jelentést kap, és olykor súlyos kényelmetlenségek okozója lehet. Ezért született meg az adatok védelméről" szóló törvény, amely megtiltja az adatok cseréjét és bizonyos korlátozásokat tartalmaz (a kártyák megsemmisítésére egy év elteltével). A törvény megszegésének azonban képtelenség elejét venni: gyakorlatilag bárki, aki terminállal rendelkezik, közvetlenül vagy közvetve hozzájuthat az adatbankok anyagához. Van azután egy törvény, amely az államot kifejezetten feljogosítja arra, hogy politikai jellegű kimutatást végezzen: a radikálisokról szóló dekrétum" (Berufsverbot) értelmében megtagadható a közhivatali alkalmaztatás mindazoktól, akik nem nyújtanak kellő garanciát arról, hogy tiszteletben tartják a demokratikus rendet. A dekrétum bevezetése óta eltelt 10 év alatt mintegy 2 millió személyt ellenőriztek, és 5000 személyt távolítottak el munkahelyéről. Ilyen körülmények között érthető, hogy a német állampolgár folytonosan úgy érzi, kémkednek utána, habár nemigen tudná megmondani, hogy kicsoda és milyen okból. Magatartását is ez az érzés befolyásolja. A nyugatnémet kormány utasítására készített felmérés eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok 43 százaléka habozik kifejezni véleményét, mert attól félnek, hogy ezzel tanulmányaikat, karrierjüket kockáztatják. Hasonló arányban mondták azt a kér- 193

196 LAPOKBÓL dezettek, hogy az NSZK-ban egyre iukább korlátozzák az egyéni szabadságjogokat. Sok szó esett a német népet újabban eltöltő félelemről", amelyet nem csupán a bizonytalan politikai helyzet, vagy a gazdasági válság motivál, hanem az is, hogy egyéni szabadságukat érzik veszélyben. Nem vigasztaló, hogy az esetek többségében ez a megfoghatatlan komputerizált totalitarizmus mentes mindennemű politikai vagy ideológiai célkitűzéstől. Sőt, talán még súlyosabbá teszi a helyzetet egyfajta eszmei igazolás hiánya. (MTI A bír világa) THE LISTENER Elektronikus templom Friss adatok szerint 1400 vallási adó működik Amerikában, s a műholdakkal összekapcsolt vallási hálózatok 30 tévéállomást és temérdek kábelrendszert szolgálnak. Ez az ún. elektronikus templom evangélikus jellegű, az evangélikus egyházakhoz tartozó vagy a fundamentalista mozgalommal kapcsolatban lévő 50 millió amerikai igényeit elégíti ki. A legmodernebb templom méretei folytán a televíziós igehirdetés virágzó üzletté vált, az éves bevétel csaknem 400 millió dollár, s ennek három-ötöde nyolc televíziós lelkészségnek" jut. Az egyik legfontosabb és legjövedelmezőbb vállalkozás a Keresztény Műsorszóró Hálózat, amely napi 24 órás műholdas közvetítéssel áll a hívők szolgálatára. Hálózata 2500 kábelrendszeren keresztül 12 millió otthonba ér cl. Kezdetben csak vallási műsorokat sugárzott, ma már sok családi programot is közvetít, és műsora egyharmad részének semmi köze a valláshoz. Egy kivétellel valamennyi műsorát hirdetésekkel finanszírozza, bár hirdetőit erkölcsi kritériumok alapján válogatja meg nem reklámoz például szeszes italt. A Szentháromság Műsorszóró Hálózat azt állítja, hogy a legváltozatosabb programot sugározza, katolikusok, baptisták, pünkösdisták és más vallási csoportok közreműködésével. Csaknem anynyiféle műsort közvetít, mint a kereskedelmi hálózat, de valamennyi vallási színezetű. Egyik show-jában például iskolák versenyeznek a Bibliáról feltett kérdésekre válaszolva. Tavaly a Szentháromság 150 kábelrendszeren keresztül 1,5 millió előfizetőhöz jutott el, és teljes mértékben közadományokból tartartotta fenn magát. Nemrégiben alakult az Örök Ige Televíziós Hálózat. Esténként négyórás műsorral indult, amelyet 50 különböző kábelrendszer közvetített. Programja rendszerint gyermekműsorral kezdődött, ezt népzene vagy egyházi zene követte, majd viták a katolikus teológiáról és filozófiáról. Pénzügyi támogatást katolikusok és nem katolikusok egyaránt nyújtanak, s az is előfordul, hogy a társaság a képernyőn kér pénzt. Ami a méreteket illeti, a mormonok tervezik a világ legnagyobb műholdas hálózatát. 500 földi állomás kapcsolja majd,össze a mormon közönségeket Egyesült Államok-szerte. A televíziós vallásgyakorlat terjedése miatt egvre jobban aggódnak a hagyományos lelkipásztorok, akik szerint az elektronikus templom nem tükrözi híven az evangélium szellemét, így az elszegényedik, s csak a lélek pillanatnyi megnyugvását célzó fogyasztói vallássá válik. A tévétemplom nem segít az embereknek gondolkodni, hanem a csalódás és az elidegenedés érzésére épít. Miért van szükség országos tévéarchívumra? Képzeljük el a második világháború utáni történelem egy páratlan könyvtárát, amely egyedülálló dokumentumokat mondhatott magáénak. Színes, részletes beszámolókat tárolt a negyvenes évek közepétől történt eseményekről, megszerezte a kimagasló személyiségekkel készült interjúkat, az összes fontos parlamentáris, jogi és erkölcsi kérdésről folytatott vitát, az élet és a munka valamennyi oldalát bemutató tartalmas fejtegetéseket, és mindezt kiegészítették a fontosabb sportesemények, a nevesebb írók drámái és a magas és népszerű kultúrában jegyzett művészek zenéje. 194

197 LAPOKBÓL S most képzeljük el, liogy e kincs 90 százaléka menthetetlenül elveszett. Még az új szerzeményeket is módszeresen pusztítják. Ami a teljesen véletlenszerű válogatás után megmarad, annak nagy része a gyűjtésért közpénzekkel fizetett történészek tulajdonában" van. Sokan közülük akkor és úgy teszik hozzáférhetővé az anyagot, amikor és ahogy jónak látják, és szándékosan megakadályozzák, hogy ugyanazon a területen dolgozó riválisuk megkapja és felhasználja. Ha ez a képzeletbeli könyvtár nyomtatott dokumentumok gyűjteménye lenne, a helyzet széles körű aggodalmat keltene. Az elmondottak azonban a televíziós archívumokat jellemzik és szinte semmilyen visszhangot nem váltanak ki. Csak a közelmúltban kezdtek mutatkozni az érdeklődés jelei a különböző archívumokban őrzött anyagok újrafelhasználása iránt. A műsorszórás 60. évfordulóját megünneplendő, a BBC néhány teljes műsort új életre keltett. Jelentős fejlemény a 4. csatorna is, amely rendszeresen ismétel régi, nagv sikerű sorozatokat, és megrendelt néhány dokumentumfilmet, amely jelentős mértékben merít régi tévéműsorokból. A forgatócsoportok azonban sok nehézséggel kerülnek szembe, részben azért, mert' igen kevés maradt meg a televíziós közvetítésekből. Sok színvonalas tévédráma teljesen elveszett, de ugyanerre a sorsra jutott a népszerű műsorok nagy része is. Sok esetben csak töredékek maradtak fenn, például a filmszalagok jó részéhez nincs hang, így szinte használhatatlanok. Vagy lehet, hogy egy stúdióprogramból megvannak a filmbetétek, de hiányzik a kontextus, a teljes műsort már nem őrizték meg. Az elmúlt években már kezdtek tudatára ébredni a televíziós történelem fontosságának, így talán nem fognakmegismétlődni a műsorok letörlésének és kiselejtezésének legfelháborítóbb esetei. A külföldi eladásoktól való növekvő függés magukat a tévétársaságokat is rákényszeríti, hogy több anyagukat tartsák meg. Hatalmas készletet őriz a BBC film- és videoszalagtára és néhány független tévétársaság, például a Granada is. l)e másutt magánkézben is tárolnak kulcsfontosságú gyűjteményeket. Az Országos Filmarchívum pedig felelősségteljes és reprezentatív válogatást végez ", Meg így is letörlik azonban a videoszalagra felvett műsorok nagy részét a közvetítés után néhány héttel vagy hónappal, ha nem kéri valaki, hogy őrizzek meg őket. A híradókat és az aktuális eseményekről szóló műsorokat illetően a helyzet nem sokat változott az ötvenes évek óta. Ami megvan, ahhoz sem könnyű hozzájutni. Az Országos Filmarchívum gyűjteményének nagy része csak eredeti példányokból áll, amelyeket nem lehet megnézni, csak ha költséges másolat készül róluk. A Filmarchívum anyagi lehetőségei (részben a független tévétársaságok évi hozzájárulásából tartják fenn) túl szűkösek ahhoz, hogy az intézmény ideális módon segítse a felvételek felhasználását. Gyakran nemet mondanak a műsorszóró szervezetek is. A BBC például azért zárta cl archívumát a televíziózás történetéről dokumentumfilm-sorozatot készítő Granada elől, mert ő is hasonló sorozat gyártásába kezdett, s fél a konkurrenciától. A műsorszóró társaságok jogait illetően az a kérdés, hogy az archív anyagokat a műsorgyártó tulajdonának kell-e tekinteni, amely teljes mértékben az ő ellenőrzésük alatt áll, vagy pedig történelmi forrásként kell-e kezelni, hiszen végül is a nyilvánosság számára készültek, és közpénzekkel fizettek értük. Sok műsorkészítő azt szeretné, ha mindenkinek joga lenne idézni" a televízióból. De mivel jelenleg nincs olyan hivatalos szervezet, amely felvállalná a nyilvánosan hozzáférhető archívum ügyét, és csak egyes műsorkészítők érzik a tévétársaságok erejét, a kelleténél sokkal nehezebb dolgozni a képzeletbeli könyvtárban. Nagyvárosi magazinok Franciaországban Egy egész várost tájékoztató hetilapot, indítani ezt az álmot az utóbbi húsz évben nem egy újságíró megvalósította. Dc életben tartani nagyon kevésnek sikerült. 195

198 LAPOKBÓL Egyáltalán, mire is jó a nagyvárosi magazin? Vannak űrjei az információnak? A nagy vidéki napilapok irigyen felosztották Franciaországot, s öntik a lakosságra a helységek életének aktuális híreit, a legjelentéktelenebbeket is. A 300 országos" hetilap, amely általában 3 4 millió példányban jelenik meg, még mélyebben hatol be a vidék sűrűjébe, kiegészítve Franciaország "egyébként is zsúfolt információs hálózatát. A legelhagyatottabb zug legapróbb híre sem kerüli el a sajtó figyelmét: helyi ünnepek, házasságok, halálozás, a vadászévad megnyitása stb. Ebben a rendszerben csak a nagyvárosok maradnak fehér foltok. Nem azért, mintha a helyi napilapok nem vennének tudomást róluk, hanem mert az utóbbi néhány évben olvan új információs igények születtek, amelyeknek a tradicionális sajtó már nem tud eleget tenni. Az igényes, művelt, tevékeny lakosság már nem fogadja el városát vidéknek, átmeneti menedéknek vagy számfizetési helynek. Ki akar bontakozni tökéletesen, és saját nívóján követel hivatalos információkat: a helyi valóságok alapos elemzését, a szabad idő eltöltésére vonatkozó rendszeres információkat, valamiképpen saját hétköznapi életének értékelését az információkon keresztül. Jelenleg azonban nem túl biztató a helyzet. Ma csupán négy nagyvárosi magazin él, ezek közül is hármat (Bordeaux, Montpellier, Orleans) a területi napilapok finanszíroznak. E három lapnak sok közös vonása van. A szerkesztőség állandó munkatársból áll, havi költségvetésük frank, ennek háromnegyedét a hirdetések adják, példányszámuk néhány ezer (,,Bordeaux-Actualités": 4000, Nouvelles d'orleans: 5000, Journal de Montpellier": 9000), a pénzügyi egyensúlyt a 3 10 ezres példányszám biztosítja, a tőkét kölcsönzővel szemben teljes szerkesztőségi szabadságot hangsúlyoznak. Csak a nantes-i Tribüné de Loire- Atlantiquc"-nak nincs szándékában, hogy valamelyik vidéki napilaphoz forduljon. Nem biztos azonban, hogy a háromezer eladott példányból meg is tud majd élni. I)e milyen érdekük fűződik a napilapoknak ahhoz, hogy ilyen kockázatos vállalkozásba fektessék be millióikat? A változatosság keresése" válaszolja a Sud-Ouest" napilap fejlesztési igazgatója, Louis-Guy Gayan. A rengeteg napilap és a hirdetési nehézségek miatt újra kell gondolni a területi információs hálózatot. A hanyatló vidéki sajtót csak a helyi adókkal, a telematika alkalmazásával és a hetilapokkal lehet megmenteni. Louis-Guy Gayan szerint a kényszerűen intézménnyé vált" napilap mellett, a hetilap a nem intézményes fórum", melynek olyan szabad lehet a hangneme, amilyen egv napilapé sohasem." (MTI A hír világa) 196

199 Rövidre fogva Tájékoztatás Cenzúra Dél-Afrikában ben a délafrikai hatóságok az 1021 benyújtott könyv, folyóirat és pinkát közül 665-öt tiltottak be. A 337 bemutatott film közül 26-ot tettek indexre. 129-ből pedig kivágtak egyes részleteket. És ezek az adatok már a politikai és erkölcsi kritériumok enyhülésének eredményei. Mióta ugyanis van Rooyen professzort nevezték ki a fellebbezési tanács elnökévé, a hatóságok csak akkor ajánlanak betiltást, ha ez feltétlenül szükséges", vagyis ha a művek istenkáromlóak, obszcének, az erőszakot dicsőítik vagy politikailag botrányosak. Az eredetileg betiltott, újabban azonban engedélyezett művek közé tartoznak például Nikosz Kazantzakisz és Jolin Updike könyvei, valamint a Pink Floyd csoport The Wall című lemezalbuma. Frankfurter Allgemeine Zeitung/MTI Egy lappal kevesebb. A török katonai junta betiltotta a Günaydin c. lapot, amely az ország legnagyobb példányszámban megjelenő újsága volt. Állítások szerint a vezetésnek nem tetszett az a kampány, amelyet a lap a legrosszabbul fizetett munkások béremelése érdekében folytatott. Mióta a junta hatalomra került, már a negyedik lapot tiltja be. IOJ Newsletter Kommunikációs reform készül Afrika legnagyobb és legnépesebb országában. A Tájékoztatási Minisztérium felügyelete alá fog tartozni a rádió, a televízió és az állami hírügynökség. A minisztérium mintegy 300 millió svájci franknak megfelelő összeget szán a tárcához tartozó intézmények fejlesztésére, amelyből mindenekelőtt a televíziót kívánják korszerűsíteni, és kiadták a jelszót: Minden pénzt Abujának!" az ország új fővárosának. Már felépült az első földi állomás a műholdas adások vételére, és megkezdték az új tévéközpont építését. Abujában lesz Fekete-Afrika legnagyobb tévéállomása. Ma még a vételi lehetőségek korlátozottak, a körzetben mindössze 20 ezer ember él. Neue Zürcher Zeitung Svájci kísérlet. Öt évre szóló kísérleti rádió- és televízió-koncessziót vezettek be Svájcban a helyi műsorközlés fellendítésére. Eddig 258 kérelem érkezett. A legtöbben a helyi rádióra kértek koncessziót, 16-an akarnak helyi kábeltévé-állomást üzemeltetni, 53-an pedig speciális szolgáltatásokra (pl. fizetőtévére") vállalkoznának. A jelentkezők többsége a fiatalokhoz kíván szólni, de érkeztek kérelmek hagyományos" műsorok sugárzására, valamint ún. alternatív rádióra is többnyire reklám nélkül. Kirelie und Jíundfunk Terjed az írástudatlanság. Ha a jelenlegi helyzet nem változik meg, az ezredfordulón több, mint 900 millió írástudatlan fog élni a földön. UNESCO statisztikák szerint a harmadik világ országaiban ]()() közül 40-en nem tudnak írni-olvasni, Ázsiában a felnőttek 37,4 százaléka, Afrikában 00,3, az arab országokban 62,1 Latin-Amerikában pedig 20 százaléka analfabéta. Az UNESCO felszólítja a kormányokat, hogy vegyék elejét az írástudatlansági járvány" terjedésének. Egy megoldást a szervezet is ajánl az Oktatás mindenkinek c. programot, amely mind a gyerekek, mind a felnőttek tanítására figyelmet fordít. IOJ Newsletter Műhold az USA-ban. Az Amerikai Satellite Television Corporation az első vállalat, amelynek engedélye van arra, hogy olyan műholdas rendszert tartson fenn, amelynek segítségével mind az 50 szövetségi államban közvetlenül az otthonokba sugározhatja a tévéműsorokat. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság Washingtonban most a leányvállalat, a Communications Satellite Corporation 197

200 RÖVIDRE FOGVA kérelmét engedélyezte. A bizottság felelős a bel- és külföldi távközlés fejlesztéséért és működéséért. Minthogy 1983-ra tárgyalások vannak kitűzve a nyugati kormányokkal a világűr ilyen célú felosztásáról, a bizottság eddig csak ideiglenes szabályozásokat léptetett életbe a közvetlen műholdas műsorszórásra vonatkozóan. Frankfurter Jlundscfiau/MTI Távközlési szakember-gondokkal küzdenek az ázsiai országok. Az UNESCO 15 ázsiai országban végzett felmérése szerint, amelynek eredményeként megalakult az Ázsiai Óceáni Országok Távközlési Fejlesztési Intézete, Kuala Lumpurban, Ázsiában 35 ezer távközlési szakember kiképzésére és további 20 ezer továbbképzésére van szükség. A malaysiai kormány azzal járul hozzá az intézet munkájához, hogy biztosítja a szükséges oktatótermeket és a 100 tagú tanári kart. A képzés során a hallgatók a távközlés minden területével megismerkednek: a szervezéssel, a műsorkészítés alkalmával használt műszaki berendezésekkel és a tanultak gyakorlati alkalmazásával. Az intézet szakértő gárdája egy tucatra tehető. Néhányan közülük az UNESCO alkalmazottaira többiek fizetésüket a távközlési és műsorszóró vállalatoktól vagy a harmadik világ országainak szakemberképzését szívükön viselő szervezetektől kapják. Tíz év alatt az intézet több, mint 4 ezer távközlési és műsorkészítési szakembert képzett ki. Sajtó World Broadcast News /MTI Pénzügyi válságban van a Rizzoli Editoré, Olaszország legnagyobb kiadója. A vállalat, amelyhez a Corriere della Sera című tekintélyes milánói lap is tartozik, egy milánói bíróságnál igazgatási felügyeletet" és fizetési halasztást kért. Az igazgatási felügyelet azt jelentené, hogy a cég vagyonát befagyasztanák. Az adósságok visszafizetésére a vállalat két évig terjedő haladékot kapna. A kiadó azzal indokolja kérését, hogy több bank váratlanul követelte tőle összesen csaknem 1,5 milliárd dollár értékű hitel visszafizetését. Jelenleg széles körben arra számítanak, hogv a vállalat eladja majd a Corriere della Serát, amely 590 ezres példányszámával Olaszország legnagyobb napilapja. Milánó, AP/NEL/MEDER/MUE/MTI Európa legnagyobb kiadóvárosa München. A bajor tartományi székhely 1980-ban a 182 kiadójánál megjelent 9749 könyvvel lekörözte Londont, az addigi európai éllovast. A nyugatnémet könyvkiadás egyötöde ezen belül a szépirodalom több, mint 30 százaléka és a gyermekkönyvek 40 százaléka Münchenből származik. Az adatokat abból az alkalomból hozták nyilvánosságra, hogy Münchenben 500 éves a könyvkiadás. München, DPA/NEL/MED/.SK/MTT Kínai napilap Európában. Kontinensünkön is megjelenik majd a China Dailv ( L'eking) című angol nyelvű kínai napilap. Az 1981-ben alapított lapot eddig csupán Pekingben és Hongkongban terjesztették összesen 68 ezer példányban. Az európai megjelenési helyről még nem döntöttek. A lap nyolc nagy formátumú oldalon politikai híreket és kommentárokat közöl, amelyekben a pekingi vezetés álláspontját ismerteti. Párizs, DPA/MED/OnO/K/MTJ Növekszik a csodagyerek. Az USA Today", a Gannet médiumkonszern szokatlan vállalkozása eddig meglepően sikeres: naponta 2,3 millió példányban kel el az USA első olyan napilapja, amely műhold segítségével az egész országban megjelenik, méghozzá színesben. A lapkészítők jelszava: Hír az, ami az embereket érdekli." Basler Zeitung Jó üzlet a női szív. Miközben a reklámpiac stagnál, s a sajtó olvasóinak száma csökken, a női lapok piaca még mindig felvevőképes az NSZK-ban. A milliós olvasóközönség jelentős része hatvan éven felüli nő amit a tartalom is tükröz: a német nők betűéhségét e lapok aktualitásnak" álcázott konzervativizmussal csillapítják. A divathírek, a kézimunkaés ételreceptek, a szerelmi történetecskék, a sztárok és előkelőségek életének kulis/.- szatitkai, sőt, újabban a Gabi" c. lap barkácstippjei is jó befektetésnek bizonyulnak: a női lapok az elmúlt évben százalékkal növelték reklámforgalmukat. Medien 198

201 RÖVIDRE FOGVA Rádió A BBC Európának, l'j nagy teljesítményű rádióadót helyezett üzembe a BBC az angliai Orfordnessben. Az adó a (548 khz-es középhullámon Kelet-, Közép és Nyugat- Európa hallgatóságának sugároz egész napos angol és az esti órákban német nyelvű programot. Funkschau Gyermeknap" a rádióban. A dán rádió mindhárom programját a hírek kivételével egy egész napon át éves gyerekek állították össze. A 100fiú és lány 200 korona zsebpénzért érdekes műsort kínált kortársainak; pl. riportokat és interjúkat a fiatalkorú munkanélküliekről, a kábítószer-fogyasztásról, a bűnözésről, az öregekről való gondoskodásról, iskolai és családi problémákról. A rádiós gyermeknapok rendezése terén Norvégiában és Svédországban is jó tapasztalatokat szereztek, ezért idén közös skandináv gyermeknapot tervez a dán, a svéd és a norvég rádió. Kirche und llutidfunk Pontos médiumpolitikai döntést hozott leköszönése előtt a konzervatív kormány: a helyi rádiókról szóló törvénnyel hivatalosan leállította a magánrádiózás 1978 óta tartó kísérleteit. Bármely helyi közösség (diákklub, egyházközség, fogyasztói egylet, bevándorlók egyesülése stb.) konceszsziót kaphat, amelynek alapján a posta tulajdonában lévő kis teljesítményű adókon keresztül saját műsort sugározhat. A kísérleti szakaszban 15 városban több mint 200 szervezet kapcsolódott be, sőt kísérleteket kezdtek a helyi kábeltévével és egy mindenki rádiójával" is. A félig állami Svéd Rádiótól eltérően a helyi műsoroknak nem kritériuma a pártatlanság, csupán a sajtóetika általános alapelveinek tiszteletben tartása. A stúdiókat tagsági dí jakból tartják fenn a reklám és a pártpropaganda tilos. Televízió M edia 1 'e rspekti ven A takarékosság jegyében fog eltelni az idei év a jugoszláv televízióban. A sorozatok az eddigi három helyett csak két időpontot kapnak a műsorstruktúrában. A külföldi filmek helyett a hazaiak kerülnek előtérbe, a premierek helyett ismétlések. Szerényebb tévédrámák váltják fel a látványos show-kat, és nagyobb lehetőséget kap az elektronika. Több műsor készül a stúdiókban (útiköltség és napidíj-megtakarítás). A sportközvetítéseket többnyire a stúdióból kommentálják, a nagy világversenyek kivételével. Néhány sorozat készítését elhalasztják vagy félbeszakítják. JRT Újság Uarrandov a keleti tömb Hollywoodja. Egyre több nyugatnémet televíziós produkció készül a prágai stúdiókban. Mind az Alii), mind a ZDF, de magánfilmtársaságok is már hosszú hónapokra előre kibérelték a barrandovi stúdiókat. Jan Kadlec csehszlovák stúdióvezető szerint Barrandov 1985-ig be van táblázva. A siker titka: a nyugati szemszögből nézve rendkívül alacsony gyártási költségek. Óriási díszlettár áll rendelkezésre, nagy létszámú statisztéria állítható ki gyorsan és olcsón, és az 50 éves stúdió gyakorlott, megfelelő technikai felkészültségű személyzete a nyugatnémet munkatempót is követni tudja. Hören und Sehen ITj műsorstruktúrát vezet be január 1-től mindkét nyugatnémet tévéállomás: az ARD és a ZDE. A közös szakértői csoport olyan tervezetet dolgoz ki, amely az esti főműsoridőben megfelelő átkapcsolási lehetőségeket nyújt, tehát nagyobb teret ad a nézőnek a választásban. Neue Zürcher Zeitung Kojak kontra Derrick. Egy hamburgi kutatócsoport megállapítása szerint a nyugatnémet tévénézők fárasztónak tartják az amerikai krimisorozatokat, amelyek szerintük egy kaptafára készülnek, felületesek és bár sok bennük a látványosság és az izgalmas hajsza, mindig tudni, mi lesz a vége. A nyugatnémet tévésorozatokat természetesebbnek és életközelibbnek, a bűncselekmények indító okait pedig lélektanilag jobban motiváltnak érzik. Míg az amerikai krimiket a szellemvasúton való utazáshoz hasonlítják, a hazai filmeket inkább egy detektívregény elolvasásához. Interview und Analyse Kizárólag reklámot közvetít az egyik amerikai kábeltévé-társaság. A bekapcsoló- 199

202 RÖVIDRE FOGVA dúst, mutató számok szerint semmivel sem maradnak el a csak sportot vagy csak híreket közvetítő társaságoktól. A kábeltévére előfizetők három-negyed része legalább egyszer egy héten azért kapcsolja be készülékét, hogy megcsodálja a reklámozók legújabb ötleteit. Frm ikfu rter Jíui idscluiu Bestsellerek Japánban a televíziós szakkönyvek. A japánok tudásszomja e téren is feltűnő számokkal illusztrálható: a különböző tanfolyamok jegyzeteiből egy év alatt 58 millió példányt vásároltak. A Mikrokomputer ABC'-ből tavaly fél év alatt hétszázezer példány kelt el. A vásárlók köre az általános iskolásoktól a háziasszonyokig és a nyugdíjasokig terjed. Kirche und Rundjunk Lengyel körzeti stúdiók. Egyre gyakrabban szerepelnek a körzeti stúdiók műsorai a lengyel televízió 2. programjában. A tervek szerint Gdansk, Katowice, Krakkó, Lodz, Poznan, Szczecin és Wroclaw rendszeresen sugároz majd publicisztikai és szórakoztató műsorokat, színházi közvetítéseket. A ntcna Nőtt az érdeklődés a szovjet tévéműsorok iránt. Az intervíziós országok 1981-ben 89 szovjet műsort rendeltek meg, ben 137-et. Fokozták az érdeklődést a sikeres 1982-es Telefórum bemutatói is, ahol Argentína, Brazília, Szíria, Kuvait és Irán is képviseltette magát. A szovjet filmek közül kiemelkedtek a balettfilmek: a Sirály", az Anjuta", valamint a Sosztakovics VIII. szinfóniájára koreografált balett. Szovjetszkaja Kultúra Reggeli (évé Portugáliában. Több európai országban elsőként Nagy-Britanniában bevezették már a reggelihez tálalt tévéműsort". Ujabban a portugál tévé tűzte műsorára a reggeli híradót, a nézők azonban nem fogadták egyöntetű megelégedéssel az újítást, mert az ehhez szánt időt a kisgyermekeknek készült trükkfilmektől vonták el, és csökkentették a nőknek sugárzott reggeli műsorok idejét is. The Times Bértévé Svájcban is. Az európai kontinensen elsőként Svájcban jelentek meg a kábeltévékhez csatlakoztatott dekóderek, amelyek révén havi 28 frankért 20 filmet kapnak a nézők egyelőre Zürich lakosai. A reklámmentes tévéélvezetnek az USA-ban is egyre többen hódolnak (1981-ben pl. 70 százalékos volt a növekedés), nem csoda tehát, hogy már eddig is több mint ötvenen kértek üzemeltetési engedélyt a svájci kormánytól. Óvatos becslések szerint is az évtized végére a svájci háztartások fele kábelen lesz", ami kerek ötszázezer potenciális előfizetőt jelent a bértévének, és 200 millió frank évi jövedelmet a társaságoknak. A harc tehát megindult az új piacért, s ebből a Svá jci Televízió sem akar kimaradni. Leo Schürinann, vezérigazgató: Ha a bértévé jó filmeket hoz, elveszi a forgalmunk felét... Nem fogom tétlenül nézni, hogy kihúzzák alólunk a talajt." Die H'cttwoche Hctvcge kultúra nélkül. Egy nyugatnémet vizsgálat adatai szerint a hétvégeken a megnövekedett szabad időből kevés jut a kulturális szempontból értékes tevékenységekre. A legtöbb felnőtt inkább tévét néz, rádiót, lemezjátszót vagy magnót hallgat, ahelyett, hogy pl. maga játszana valamilyen hangszeren, vagy pedig olvasna. Media l'erspcktiveu A CBS feladta. Egy évvel ezelőtt mindenki a CBS kulturális műsorát dicsérte. A tévétársaság nyilvánvaló koncepciója volt, hogy igényes kábeltévéprogramjával elhódítsa a nézőket a konkurrenciától. Költséges életrajzi sorozatokat készített (pl. Sztravinszkij élete), drága új produkciókat, gyártott, volt olyan színdarabja, amely a kábelről ment, át a Broadwayre, Leonard Bernstein a CBS kábelén vezényelte a kilenc Beethoven szimfóniát, s a technikai tökéletesség még az interjúkat is tökéletessé tette. A eredmény: 30 millió dollár veszteség és a CBS kábel hivatalos 11 íegszüntetése. Kirche und Rundjunk Túl sokat isznak a Svéd Televízióban: minden tizennegyedik percre jut egy koccintás többnyire tömény italokkal. Ezt állapította meg Lilian Nowak tömegkommunikáció-kutató, miután Ki és fél órán át figyelte ebből a szempontból a 14 legnépszerűbb svéd és külföldi tévésorozatot. Ez idő alatt 125 alkoholos jelenetet 200

203 RÖVIDRE FOGVA láthattak a né/,ők, amelyekből csupán hat esetben utasították vissza a felkínált italt. Technika Frankfurter Rundschau Mennyit kell fizetnie annak, aki korunk valamennyi tömegkommunikációs szolgáltatását igénybe óhajtja venni? Az NSZK-ban mindenekelőtt olyan jelenleg a Blaupunkt cég által gyártott szekrényt kell beszereznie, amely kb. 200 cm széles, 110 cm magas és 90 cm mély. Az alapberendezés ára ezer márka, a havi üzemeltetési költség pedig a mostani árak mellett kb. 250 márka. A bűvös szekrény" a következő szolgáltatásokat tudja nyújtani: tévéműsor (10,25 márka), kábeltévé-csatlakoztatás (5 márka), videotext (ingyenes), információk kérése telefonon, a válasz a képernyőn jelenik meg (10 20 márka), videokazetták (évente 7 üres, 1 műsoros és egy kölcsönzött kazettát számítva 42 márka), képlemez (évi 10 darabot számítva 55 márka), kábeltévé-üzemeltetés (8 márka), műholdas tévé (ingyenes), pénzbedobásra működő tévé (á tlagos használattal 22 márka), képernyős telefon (75 márka). Stern Teletext Jugoszláviában. A jugoszláv televízió is megkezdte a teletext információs rendszer bevezetésével kapcsolatos kísérleteket. A gazdasági nehézségekre való tekintettel ez a kísérleti szakasz viszonylag hosszú lesz, még nem lehet tudni, hogy rendszeres alkalmazására mikor kerül sor. JKT Újság Szovjet képtelefon A leningrádi Elektrotechnikai és Elektronikai Intézet olyan telefont fejlesztett ki, amelynek képernyőjén megjelenik a beszélgető partner képe A beszéd és a kép átvitele egyaránt a szokásos telefonvezetékek segítségével történik. A Telisograph" valamennyi alkatrésze szovjet gyártmány, s először a gazdasági életben fogják használni. MedienBrief Diatévé. A Kodak cég új letapogató készülékével a jövőben saját képernyőjükön nézhetik az amatőrök diafelvételeiket. Az ehhez szükséges lemez-kamerát (amelyben a film egy lemezen található) ben az USA-ban kezdték árusítani, de fokozatosan bevezetik az európai piacra is. APA A VIDCOM 82 kiállításon, Cannes-ban bemutatták azokat a távinformatikai eszközöket, melyek a versailles-i csúcsértekezleten segítették a sajtó munkáját. Nagy sikere volt a francia KIET elnevezésű hordozható berendezésnek, amely miniatűr képernyőből, klaviatúrából és kiíróból áll. A franciák Antiope-rendszere a távnyomtatást és a mikro-számítástechnikát ötvözi, s megoldja a sajtótermékek oldalainak válogatását, raktározását és kezelését. Messages 201

204 Visszhang Jel-Képes bukfencek Sajtóhibák mindig voltak, mindig is lesznek, jórészt felesleges rájuk időt vesztegetni. A Jel-Képben legutóbb azonban olyan példányokra bukkanhattunk, amelyek szinte építő" jellegűek; ha nem volnának, ki kellene őket találni. A folyóirat idei első száméban jelent meg Vargha Balázs Bukfenc a fejünkben" című írása. A szerkesztőség felkért néhány természettudományos kutatót közöttük engem is_, hogy szóljanak hozzá a kérdéshez. írásomat melynek a szerkesztői lelemény A»szerelmes«molekulák" címet adta egy ábrával is tarkítottam. A nyájas olvasó eltűnődhetett rajta, de alighanem hamar rájött, hogy ezen ábrával is azt kell tenni, amit a marxizmus klasszikusai tettek Hegellel: a feje tetejéről a talpára kell állítani, íme, a nyomda ördöge, akit megfertőzhettek Vargha eszméi, együgyű ábrámmal is bukfencet vettetett! Ezért azonban még ragadtam volna tollat. Van viszont a ciklus végén egy angol nyelvű kivonat, amelynek utolsó mondata értelemszerű fordításban így hangzana: Vargha Balázs cikkét négy tudós kommentárja egészíti ki." Hangsúlyozom, értelemszerű fordításban, mert a nyomtatott szövegben four" (=négy) helyett ez áll: Sour" (=savanyú). A nyomda immár kétségtelenül bukfencológus ördöge tán nem is sejti, menynyire fején találta a szöget. Mert mi csakis e hozzászólások megírása kapcsán és időtartamára váltunk savanyú" tudósokká. Hát nem édes? 1 Friedrich Pcter * Az 1983/1. Jel-Kép Sok húron pendülnek" c. riport szövegéből - a szerkesztőség hibájából kimaradt a rendező, Alinási Tamás neve. 202

205 LAPOZGATÓ Johan Galtung Társadalom és gondolkodás A szász, a germán, a gall és a japán kultúra összehasonlítása Kedves Olvasó! Amit a kezében tart, valóban tanulmány. Azokon a benyomásokon és intuíciókon alapul, melyeket évekig tartó, a világ különböző szellemi klímáit érintő utazásaim során vetettem papírra vagy véstem emlékezetembe. Mivel alkalmam volt mind a tudományos módszertan, mind a a tényleges társadalomtudomány, itt is főként a békekutatás, valamint a fejlesztés- és jövőkutatás terén dolgozni, többször is feltűnt, hogy egy kulturális közösség lagjai mily keveset tudnak saját közösségükről. Másokat gyakran jól jellemeznek, de magukat nem lehet, hogy ez a tanulmány sem lesz kivétel a szabály alól. Mindenesetre hangsúlyoznom kell, hogy megjegyzéseim csak a társadalomtudomány területére érvényesek. Néhányat közülük talán más tudományágra is lehet vonatkoztatni, de ennek megítélése már nem az én feladatom. Központ és periféria Mielőtt bármelyik intellektuális stílust jellemezném, hadd mondjak néhány szót az intellektuális stílus"-ról általában. Mire törekszünk mi, értelmiségiek? Kétségkívül arra, hogy a benyomásokat szóbeli vagy írott kifejezésekké alakítsuk. Ezért az impresszió szabadsága éppoly fontos, mint a szólásszabadság: mivel általában mi sem hisszük, hogy saját magunkból ki tudunk hozni mindent, benyomásokra van szükségünk, majd azokat ki kell tudnunk fejezni. Ma már valószínűleg mindenki egyetért azzal, hogy a benyomások kifejezésekké való átalakítása feltételhez kötött. A legáltalánosabb szinten a kérdés az, hogyan működik az emberi ész, s ez mennyiben határozza meg az eredményt elég itt Kant és Wittgenstein munkájára utalni. Az egyén, a személy szintjén pedig megjelenik a szubjektív elemek fogalma. Engem azonban az a szint érdekel, amelyik az egyéni és az általános között van. Általánosan fogalmazva, ez a civilizációs vagy szubcivilizációs más szóval makrokulturális szint. Pontosabban három nyugati és egy keleti szubcivilizáeió képezi a vizsgálódás tárgyát : a szász, a germán, a gall és a japán típusú kultúra. De miért ezeket a kifejezéseket használjuk az országnevek helyett? Egyszerűen azért, mert ezeket nem lehet azonosítani Nagy-Britanniával, Németországgal, Franciaországgal vagy Japánnal, melyek a nemzetközi rendszer tagjai, országok, s különböző kulturális irányzatok együttese alkotja őket. Mégis a felsorolt kifejezésekkel megjelölt stílusok uralkodnak az említett országokban, jóllehet ez inkább érvényes a múltra, akár a tíz évvel korábbi időszakra is, mint most, mert ma a világot kölcsönös függőség és kölcsönhatás jellemzi, és talán egy nemzetközi intellektuális stílus van kibontakozóban. 203

206 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS Érdekes lenne föltérképezni a világ intellektuális stílusait. Ezen a világméretű térképen az angliai üxbridge, valamint az USA keleti és nyugati partvidékén lévő fontosabb egyetemek alkotnák a szász intellektuális stílus központját; néhány kisebb, klasszikus német egyetemet (talán Münstert, Marburgot, Heidelberget és Tiibingent) tekintenénk a germán stílus központjának; ahhoz nem fér kétség, hogy hol van a gall stílus központja; a japán intellektuális stílus központja pedig a Todai-Kjodai (a tokiói és a kyotói egyetem) tengely lenne. Ezen a térképen az említett központokat olyan főhadiszállásoknak tekinthetnénk, ahonnan hatalmas teriiletek,vagyis a perifériák intellektuális tevékenységét irányítják. A perifériákon nem csupán az említett országok központon kívüli területeit értjük, hanem ide soroljuk a gyarmatos új gyarmatbirodalmakat is. Ha végigautózunk Afrikában a Guineai öböl partján, érdekes megfigyelni, hogyan váltogatja egymást a szász és a gall kultúra; itt többről van szó, mint a bal- és a jobboldali közlekedés váltogatásáról, amikor pl. a hajdani brit gyarmatról az egykori franciára érkezünk. Nyilvánvaló, hogy az intellektuális stílus alól való fölszabadítás egyetlen függetlenségi programban sem szerepelt; talán ez az egyik oka annak, hogy a gyarmatosítás alól való felszabadítás más szempontból sem volt valami hatékony. A gall befolyás azonban jóval a francia közösségen kívül is érezhető: az összes latin országra kiterjed. Délamerikai szólás szerint Párizs a latinok fővárosa". Szélesebb értelemben Romániát is ide kellene sorolnunk. Kelet-Európát pedig, beleértve a Szovjetuniót is, véleményem szerint a germán stílus vonzásköréhez kell számítanunk, részben a századokon keresztül érvényesülő kulturális befolyás, részben pedig a nagy germán gondolkodó, Kari Marx miatt. Japán önmaga központja; bármilyen szempontból nézzük a japán kultúrát, nem találunk perifériát. A világ tehát központokra és perifériákra oszlik, legnagyobb része azonban periféria, és itt fölmerül egy érdekes kérdés: hogyan lehet ezt a perifériát tovább bontani? Az osztályozás a következő lehet: egyetlen központ befolyása alatt sem áll: intellektuális szempontból félreeső terület, bármely irányban szabadon fejlődhet; egy központ befolyása alatt áll: ennek a központnak a kulturális perifériája, azonosulásra hajlamos; két központ befolyása alatt áll: előnyére válhat az egymást keresztező két hatás, ha mindkettőből a kedvező vonásokat választja; három vagy több központ befolyása alatt áll: helyzete valószínűleg túlságosan nyomasztó és zavaros ahhoz, hogv bármi újat ki lehessen hozni belőle. Mit tesznek az értelmiségiek? Leírják és megpróbálják megérteni, hogy milyen a valóság. Tipikus módszertani kifejezéssel élve ez egyrészt megfelel az adatgyűjtésnek, adatfeldolgozásnak és -elemzésnek, másrészt pedig az elméletalkotásnak. Mint tudjuk, bármelyik meghatározhatja a másikat. Az intellektuális tevékenység természetesen több ennél. Itt van még a példaelemzés dimenziója, amikor megvizsgáljuk egy ember cselekedetének az alapjait, s feltárjuk intellektuális vállalkozásának határait. Bizonyos értelemben éppen ez a témája ennek a tanulmánynak. S itt meg kell említenünk valamit: mindannyiunk szániára túlságosan is könnyű meglátni bármely kollégánk szubjektív korlátait. Látjuk ezeket, mert össze tudjuk őt hasonlítani a többi kollégával. Következésképp úgy gondolom, mint egyetemes értelemben vett emberi lényeknek, nagyon nehéz megragadni saját korlátainkat, annál az egyszerű oknál fogva, mert mi semmihez sem tudunk hasonlítani, s egyelőre még nincs tudomásunk másokról, akik öszsze tudnának hasonlítani minket magukkal (mint Koestler megjegyezte, 204

207 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS talán vannak ilyenek, de ezeknek olyan homályos képük van rólunk, hogy nem veszik a fáradságot, hogy észrevételeiket közöljék velünk ahogy általában a biológus sem törődik azzal, hogyan közölhetné a baktériumokról szerzett ismereteit magukkal a baktériumokkal!). A makrokultúrák szintjén azonban megtehetjük ezt: ott vannak ellentétek, amelyek közölhetők és érthetők. Négy dimenzióban kell tehát jellemeznünk négy intellektuális stílust. Mivel feltételeztük, hogy bizonyos mértékig mind a négy dimenziónak jelen kell lennie minden kultúrában ahhoz, hogy a tevékenység intellektuális lehessen, a stílus profil kérdése lesz aszerint, hogy melyik dimenzió erős és melyik gyenge. Ha ragaszkodunk ehhez az egyszerű erős/gyenge fölosztáshoz, akkor tizenhat különböző stílust kapunk, melyek közül az egyik ideális" abból a szempontból, hogy mind a négy dimenziója jól fejlett, azt pedig, amelynek mind a négy dimenziója gyenge, aligha nevezhetjük intellektuális stílusnak. Ez az egyszerű kombinatorikus játék azonban nem vezet messzire. A különböző minőség, az intellektuális stíluson belüli dimenziók jellege az, ami számít. Négyféle észjárás Az olvasó a következő táblázatban tömören összefoglalva láthatja mindazt, amiről beszélni szeretnék. Ebben a táblázatban tulajdonképpen esak két profil található, az egyik a szász és a japán stílusból, a másik pedig a germán és a gall stílusból rajzolódik ki. Ezen túl, úgy tűnik, mind a négy stílusnak van egy közös erős oldala: mindegyik igen jó a többi értelmiségiről közölt észrevételek terén. Észre kell vennünk azonban, hogy sok különbség is van, és akár ezen a ponton is belemerülhetünk a témába. Röviden: milyen formát ölt a négy stílusban az intellektuális bírálat? Általánosságban elmondhatjuk, hogy a szász stílus ösztönzi a vitát és az értekezést. Az értelmiséget a csoportszellem jellemzi, s az, hogy a közösséget meg kell őrizni; a köztük levő gentlemen's agreement kimondja, hogy össze kell tartanunk", s nézeteltéréseink ellenére folytatnunk kell a vitát". A pluralizmus magasabb rendű értéket képvisel, mint az egyéni vagy kollektív hiedelemrendszerekkel kapcsolatos értékek. A szemináriumokon a legkülönbözőbb meggyőződésű emberek jönnek össze, a vitavezető alig-alig irányít, s az első hozzászóló a szokásos megjegyzéssel kezdi mondanivalóját: Nagy élvezettel hallgattam Mr. X előadását, csodálva tárgyi ismereteit, s rendszerező képességét, de..." Ez a,,de"-vel kezdődő rész azután igen hosszúra nyúlhat, telve csípős megjegyzésekkel, de végül is általában udvarias, elismerő fordulattal zárul a hozzászólás. Itt azonban különbséget kell tenni a szász stílus angliai és amerikai változata között. Az Egyesült Királyságban a,,de"-vel kezdődő kiegészítés többször olyan hosszú, mint az udva- Az intellektuális stílusok áttekintése szász germán gall japán Példaelemzés gyenge erős erős gyenge A valóság leírása nagyon gyenge gyenge erős erős 1 Magyarázatok elméletalkotás gyenge nagyon nagyon gyenge j erős erős Más értelmiségiekről közölt 1 j - nagyon észrevételek erős ] erős erős erős 205

208 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS rias bevezető rész, míg az USA-ban ennek az ellenkezője az igaz, s annál inkább, minél nyugatabbra haladunk. Egy egyetemi szemináriumon az amerikai professzor mindent megtesz azért", hogy még a legsemmitmondóbb előadásban is fölfedje azt a piciny aranyrögöt, amely némi fényesítgetés után hihetően ragyog. Mindent félresöpör annak érdekében, hogy azt felszínre hozza, s elmondhassa: Azt hiszem, itt valóban rátapintott a lényegre!" Angliai kollégája korántsem lenne ilyen nagylelkű. Ő sem hiúsítana meg minden reményt, de világosan érzékeltetné, hogy az előadó itt tulajdonképpen az alperes, aki a vádlottak padján ül, s a bizonyítékok őt, nem pedig a hozzászólókat terhelik. Az amerikai azt fogja érezni, hogy neki valami jót kell produkálnia; az angol talán épp az ellenkezőjét. Félretéve azonban a különbségeket, a közös vonás mindkét esetben az, hogy a vita során felszínre kell hozni a különböző nézeteket, ütköztetni kell őket, s a végeredmény talán több lesz annál, mint a részek egyszerű összege. Más a helyzet a germán és a gall vitánál. Először is, a résztvevők egységesebb álláspontot képviselnek, így kevesebb eltérést kell áthidalni. Másodszor, nincs udvarias bevezető, még barátok között sem, s főleg akkor nem, ha a leghalványabb véleményeltérés mutatkozik. Harmadszor, senki sem fogja kutatni azt a kicsiny aranyrögöt, azt a kis reménysugarat, amire építeni lehet épp ellenkezőleg, a hozzászóló egyenesen a leggyengébb pontra tapint rá. 1 Ezt a gyenge pontot kihalássza a szavak áradatából, közszemlére teszi, majd következik az igen ügyesen, nagy hozzáértéssel végrehajtott boncolgatás. Minden valószínííség szerint az egész vita ebben a szellemben zajlik, s csupán a végén hangzik el, ha egyáltalán elhangzik, néhány nyugtatgató megjegyzés, hogy a vádlott összeszedje magát. A szász jó hangulattal és kedélyességgel ellentétben itt a tekintetek hidegek, az ábrázatok merevek, s a szemek sarkából elővillanhat a megvetés és a gúny. Az előadást tartó vádlott áldozatként éli meg az eseményt. De mivel ezt előre tudja, hogy ne tegyék áldozattá, inkább biztosra megy, óvatos, nem kalandozik cl a témától, közbeszúr néhány ellentmondást nem tűrő kifejezést, hogy elterelje az ellenség figyelmét; elejt néhány mágikus szót, engedelmet tanúsít a szaktekintélyek felé, s más, ehhez hasonló fortélyokhoz folyamodik. Az eredmény intellektuális szempontból nem lesz jelentéktelen, de magán hordozza a szolgai behódolás jegyét. A szász felállásben a vitapartnerek gyorsabban rátérnek a lényegre, sőt az amerikaiak talán mindenkinél merészebben. Ennek azonban ára van: bármi elmegy, minden értékes, az embernek nem kell igazán átgondolnia mondanivalóját, hiszen a többiek egyiittérzően, segítőkészen hallgatják már csak a közös értelmiségi hivatásból" adódó kollektív felelősségérzet miatt is. A japánoknál mindez másként van. Először is, a japánok nem valami ügyes vitázok, nincs benne igazán gyakorlatuk. Másodszor, történjék bármi, elsődleges szabály, hogy a fennálló társadalmi viszonyokat nem szabad megsérteni. Általános a tekintélytisztelet, a vertikalitás tiszteletben tartása. Aztán ott van a közösség, a szerves összetartozás érzése: mindnyájan egyek vagyunk, egy és ugyanazon fajtához tartozunk, s bármi történjék is, este ott kell, hogy üljünk a tatamiszőnyegen, ahol Sapporo sört vagy Suntory whiskyt iszunk, s korábbi, hasonló találkozásokról beszélgetünk. Hogyan is folyik le egy japán intellektuális vita? Á lényeg az, hogy a fejtegetésekben főként a besorolással törődnek: Melyik iskolához tartozol? Honnan veszed mindezt? Ki mondta ezt először? Talán még azt is mondhatnánk, hogy az intellektuális fejtegetés enciklopédikus/szótári szellemben történik, filológiai úton ragadják meg a dolgokat tulajdonképpen társadalom- és életrajzról van szó. Itt a vezérelv csak egyetlen szó lehet: az iskola. Bármely iskola említése erős 206

209 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS érzelmeket válthat ki, de ezek az érzelmek a besorolás alatt általában rejtve maradnak. A kérdés csupán az, hogy az illető elfogadja-e a besorolást. Ha ez egyszer már megtörtént, nincs szükség további magyarázatra. Sőt, bármely további megjegyzés megrongálhatja a társadalmi viszonyokat. A vita inkább társadalmi, mintsem intellektuális aktus. Az iskolákhoz való tartozás már előrevetíti a vita menetét. Az elmondottakat azonban semmiféleképpen nem szabad úgy értelmezni, hogy a négy kultúrán belül nincsenek véleménykülönbségek. A kérdés csupán az, miként kezelik ezeket a különbségeket. A szászoknál nyílt vitára kerül sor, bár az amerikaiak az angoloknál hajlamosabbak arra, hogy elmossák a különbségeket, és többet tesznek annak érdekében, hogy végül is a megegyezés érzetét keltsék. Örömmel fogadnak bármiféle hasonulást". Babérokra számíthat, aki hajlandó a vita során megváltoztatni a véleményét. A germán és a gall kultúrában persze nem számíthat ilyesmire, itt véleménykülönbségekről van szó, érett emberek véleményéről, melyek semmi esetre sem egyeznek: nekem igazam van, neked pedig nem". A szászok még jelentős véleménykülönbségek esetén is élvezik a vitát. A germánok és a gallok ugyancsak szeretnek vitatkozni, de csak olyannal, aki nem képvisel tőlük nagyon eltérő ál áspontot az ilyen vitát eleve reménytelennek, időpazarlásnak vagy leereszkedésnek tartanák. (Félemberekkel, primitívekkel vagy barbárokkal nem vitázunk.) Nézzük most a táblázat második sorát: hogyan járnak el a valóság leírásánál az említett négy stílusban? Azt rögtön megállapíthatjuk, hogy a szász stílus nagyon erős e tekintetben. Az angoloknak közmondásosán erős hajlamuk van a dokumentáláshoz, az amerikaiaknak pedig a statisztikák gyártásához. A tudományos munka elengedhetetlen feltétele, hogy minden forrást alaposan megvizsgáljanak, és semmit sem rejtegetve, minden adatot összegyűjtsenek. S ez távolról sem könnyű, itt egyfajta mesterséggel van dolgunk. De, mint mesterségnek, az a jellegzetessége, hogy más szellemi foglalatossággal összehasonlítva a remények és hiedelmek kevésbé játszanak bele. Az ember elfogadhat vagy elutasíthat egy elméletet, elismerhet vagy sem egy tényt, de nem lehet egyformán mellette és ellene is. Eggyel továbblépve azt is mondhatjuk: az adatok összekapcsolnak, az elméletek elválasztanak. Világos szabályok vannak arra, hogy melyik tényt tekinthetjük megalapozottnak, s melyiket nem; az elméletekkel kapcsolatos szabályok már bizonytalanabbak. Kevés dolog lendíthet akkorát egy vitán, melyet egyébként a szászok az emberek közötti érintkezés egyik legmagasabb rendű formájának tartanak, mint az adatok. S kevés dolog tudja olyannyira megosztani a határozott meggyőződéssel rendelkező embereket a germánoknál és a galloknál, mint az elméletek. A szász intellektuális stílusról alkotott képünkhöz még gyenge pontjait is fel kell fednünk: nem valami erősek az elméletalkotás terén. A brit történészeket és antropológusokat széles körben ismerik és tisztelik roppant szakértelmük és energiájuk miatt, ahogyan hihetetlenül sok részletet és adatot tudnak földeríteni ezek között néhány olyat, melyhez rendkívül nehéz hozzáférni. Nem ismertek azonban arról, hogy elsöprő elméleteket dolgoztak volna ki, beláthatatlan távlatokat nyitottak volna, vagy olyan felfedezést tettek volna, mellyel hatalmas területre fényt derítenek, de a részletek, a résekben meghúzódó árnyékok, a föltóduló kétségek elhanyagolása árán. A szász kutatót minden bizonnyal elfogná a szédülés, ha egy teoretikus piramis öt centiméterrel elrugaszkodna az alaptól. Itt csak sok kis piramist látunk, őket átívelő szuper-piramis nélkül. S hogyan lehet mindezt igazolni? Itt nem lehet forrásokat megnevezni, ez az egész kultúra sajátja. A brit történész egyszerűen csak tudja, hogy ellene van mindenféle elsöprő általánosításnak", s ugyanígy vélekedik az antropológus is. Ha rákérdezünk, akkor sem fogunk sokatmondó válaszokat 207

210 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS kapni. A germán vagy a gall értelmiségi viszont nem ismeri föl, hogy nem tud elegendő bizonyítékot felhozni mondandója alátámasztására. Számára az elméletalkotás áll a szellemi tevékenység központjában. Az adatok szerepe inkább illusztráló, mintsem bizonyító. Az elmélet és az adatok között mutatkozó eltérést az adatok rovására írják: atipikusaknak, teljesen hibásaknak vagy éppen nem a tárgyhoz tartozóknak tekintik őket. S itt különbséget kell tennünk a tapasztalati és a lehetséges valóság között : a germán és a gall értelmiségi számára a lehetséges valóság az igazibb valóság, amely mentes a tapasztalati valóság zajától és tisztátalanságaitól. Az elméletek erre a valóságra vonatkoznak. Az elméletalkotás nem más, mint valami alkalmi adatbázison alapuló szó-összefűzögetés. Kevesen vitatnák el a germán és a gall értelmiségiektől, hogy ehhez aztán igazán értenek. De e közös jellemzőn túl már óriási különbségek vannak köztük. A germán elméletalkotás elsősorban deduktív jellegű. Vezérelve a logikai szükségszerűség: ha elfogadtuk a feltételeket és az egymásra hatásra vonatkozó szabályokat, akkor már jöhet a következtetés. A cél az, hogy kevés számú feltételből nagy számú következtetésekre jussunk, és ezek a következtetések a vizsgált terület lehető legnagyobb részére érvényesek legyenek. Az elméletalkotás szigorú dichotómiákon alapul, s igen egyértelmű: ha egyszer elfogadtuk az előfeltételeket, akkor nincs más választásunk, el kell fogadnunk a következtetéseket is. Másszóval az előfeltételek s az azokat körülfogó deduktív keret rabjaivá válunk. Ha valaki úgy fogja fel a világegyetemet vagy annak egy részét, mint ami alapjaiban szabályos akár úgy gondolja, hogy ez a rend magából a valóságból következik, akár úgy, hogy ezt csak ráhúzzák a valóságra (esetleg mindkettőt) nines kifogása ez ellen a megközelítés ellen. Ha azonban valaki vonzódik a kétértelműségekhez, vagy azért, mert nem akar saját gondolatai rabjává válni, vagy azért, mert úgy érzi, hogy maga a világ is kétértelmű, akkor az arisztotelészi logikán alapuló deduktív elméletalkotás nyűggé, sőt egyenesen veszélyessé válhat. Kényszerzubbonyba préseli a valóságot. A gallok módszere is a szavak összefűzögetéséből áll, de ez nem jár együtt szükségképpen a dedukcióval. A szavak jelentenek valamit, meggyőződést hordoznak. Tulajdonképpen még meggyőzőbbek is lehetnek, mint egy szorosan egymásba kapcsolódó részekből álló germán elméleti piramis. De az is lehet, hogy ez a meggyőző erő nem annyira a logikai szerkezetnek, mint inkább bizonyos művészi érzéknek köszönhető, amely igencsak jellemző a gall társadalomtudományra, főleg, ha valódi mesterek művelik akár szóban, akár írásban. Ez a meggyőződés inkább az eleganciából, mintsem a benne foglalt tartalomból ered. Az elegencia mögött nem csupán a jó stílusérzék húzódik meg ellentétben a német társadalomtudomány szárazságával, ami gyakran már az unalmat súrolja, hanem az előszeretettel alkalmazott elmés megjegyzések, kétértelmű kifejezések, alliterációk, szemantikai, sőt tipográfiai fortélyok is. Ilyen fogás például a mondatok megfordítása: ha egy cikk azzal a feltevéssel kezdődik, hogy a tojás révén tud egy tyúk létrehozni egy másik tyúkot, akkor azzal a feltevéssel (nem következtetéssel!) kell zárulnia, hogy a tyúk révén tud egy tojás létrehozni egy másik tojást. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy valószínűleg van egy mögöttes gondolati forma, amely nagyon is meghatározza az elméletalkotást. Már többször szó volt arról, hogy a germán értelmiségiek stílusában ezt a szerepet a piramis tölti be, amelyemnél meredekebb, annál jobb, sőt a csúcsát lehetőleg egy alapvető ellentmondás" alkossa. így Marx számára a munka és a tőke ellentmondása, Freud számára a tudatalatti és a felettes-én között feszülő ellentmondás, Hitler számára pedig az árják és a zsidók között levő ellentmondás jelentett olyan alapelvet, perspektívát, axiómát, amelyből óriási számú többékevésbé szigorú következtetéseket von- 208

211 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS lak le. Az alapvető kikötés mindhárom esetben az volt, hogy az ellentmondást meg kell oldani ahhoz, hogy a rendszer fejlődjön": a fejlett szocialista társadalomban a munka ellenőrzése alatt tartja a tőkét, a felettes-én és a tudat alatti létrehozza az ént, amely kiegyensúlyozottan uralkodik felettük, s az árják úgy győzedelmeskednek a zsidók fölött, hogy kiűzik és kiirtják őket. Egyetlen alapelvből igen sok, olykor drámai következtetést vontak le. A gall intellektuális stílust két oszlop közé akasztott függőágyhoz hasonlíthatnám. A test akkor kerül nyugalmi állapotba, ha a szófüzér feszesen, de kiegyensúlyozottan függ a két ellentétes oszlop között. Itt az ellentétes nem ugyanaz, mint' az ellenkező, talán helyesebb lenne az egyensúlyban tartó" kifejezést használni, itt a dolgok a maguk teljességében jelennek meg, egyensúlyi állapotban, a germán piramisra jellemző középpont és csúcs nélkül. De a teljességet nem lehet kimutatni szigorú levezetéssel. Meg kell célozni, körbe kell táncolni, több szögből szemrevételezni, míg végül is a két oszlop között függve nyugalomba kerül. Mind a germán, mind a gall elméletalkotáshoz olyan verbális képességekkel kell rendelkezni, amelyekkel csak kevesen dicsekedhetnek. Még azt a feltevést is megkockáztatnám, hogy nehezebb szigorú következetességgel fölépíteni egy szilárd germán piramist, vagy művészien kiegyensúlyozni egy jól felfüggesztett gall függőágyat, mintsem mozgósítani azt a szaktudást, amely a szász stílusban szükséges egy tétel bizonyításához. S ez egybevág azzal, amit az eíőbb az intellektuális viták stílusáról mondtunk. A germánoknál és a galloknál az intellektuális érintkezés a darwini harcra emlékeztet, amelyet csak a legéletrevalóbb él túl, és a küzdelemben megerősödve ő diktálhatja majd a következő harc feltételeit. A szászok az angolok kevésbé, mint az amerikaiak, valamint a japánok elnézőbbek, demokratikusabbak, s nem annyii;a elit-szemléletűek. Ez kapcsolatban áll azzal, hogy mind az USA-ban, mind Japánban még felső fokon is tömegméretű oktatás folyik, így többen léphetnek az intellektuális viták színterére. A germánoknál és a galloknál nem csupán arról van szó, hogy valaki ne lépjen rosszul, hanem arra törekedjék, hogy új területre tehesse a lábát. Pontosan tudni kell, hogy az egyes intellektuális stílusokon belül mit tartanak helyesnek. A germánoknál a szigor az első, ha kell, az elegancia rovására is, a galloknál pedig az elegancia a cél, mégha a germán értelemben vett szigor rovására megy is. Természetesen egyikről sem mondhatjuk, hogy helyes vagy sem; egyszerűen a szellemi tevékenység kétféle megközelítési módjáról van szó. A kettő közül inkább a gall elitszemléletű : az igazi maitre-nek rendelkeznie kell azokkal a képességekkel, amelyekkel a szász, a germán és a japán értelmiségi rendelkezik, s ezen felül még művésznek is kell lennie. De hogyan illik mindebbe bele a japán elméletalkotás? A germán módra kidolgozott elmélet tisztasága összeegyeztethetetlen a hindu, buddhista és taoista megközelítéssel. Minden keleti gondolkodás ellentmond a nyugati gyakorlatban általános, de különösen a germán gondolkodásban honos atomizáltságnak és deduktív merevségnek... A hinduk például nagy hangsúlyt helyeznek az alapvető elemek elválaszthatatlanságára (nem ismerhetünk föl, s föl sem foghatunk egy elemet anélkül, hogy a többit föl ne ismernénk vagy föl ne fognánk). Vagy vegyük a buddhistákat, akik a cirkulatív gondolkodásra helyezik a hangsúlyt (egy mondat s annak ellentéte sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint egyedül a mondat : a vezetem az autómat" mondat kiegészítve az autó vezet engem" mondattal sokkal hűbb képet fest az adott szituációról). A taoisták pedig nagyon eleven dialekt ikára összpontosítanak. Ezenkívül figyelembe kell vennünk, hogy a japán nyelvben rengeteg kétértelmű kifejezés van, melyek nagyszerűen összeegyeztethetők a hindu és a többi keleti gondolkodás 209

212 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS elemeivel, de annál kevésbé a deduktív elméletalkotással. Mindennapi beszélgetéseik során a japánok ritkán tesznek visszavonhatatlan, kategorikus kijelentéseket; még magától értetődő dolgok esetén is jobban szeretik a bizonytalanabb megfogalmazást (nem nagyon mondanak olyasmit, hogy,,a vonat tizenkét órakor indul"), mivel az egyértelmű állítások szerénytelenséget sugallnak, a valóságról alkotott ítéletté válnak. Kiáltó szemtelenségre, s a japánokra egyáltalán nem jellemző viselkedésre vallana az, ha valaki ezt mondaná:,,ez az én elméletem". Ehelyett a japán így kezd az elméleti fejtegetésbe: van egy elmélet, amely szerint...", s a továbbiakban úgy beszél róla, mintha az valaki másé lenne, s lehet, hogy egyáltalán be se vallja, hogy itt a sajátjáról van szó. Mindez nem tűnik kielégítőnek a nyugati elme számára, amely tudni akarja, hogy az elmélet képviselője elvbarát vagy ellenség, s milyen álláspontot képvisel; ő ugyanis egy személlyel, s nem egy elvont elmélettel akar szembesülni. A nyugati elme fél a következetlenségtől, a kétértelműségtől s az ellentmondástól, s arra törekszik, hogy ellentmondásmentes képet alkothasson, 3 a keleti elme célja pedig épp ellenkező, itt holisztikusabb, dialektikusabb megközelítésről van szó. Végül is, véleményem szerint, a japán gondolkodás a következő eredményhez» vezethet: a) egyáltalán nem vagy csak éppen hogy dolgoznak ki valamilyen elméletet, nagy elővigyázattal s mindenféle szabadkozással és mentegetőzéssel ; b) valami olyasmi születik, ami már jobban hasonlít az elmélethez, de a nyugati fül számára idegen kifejezésekben ölt testet, s aligha egyeztethető össze a japán szellemi tevékenység nyugati szemléletével; c) a japánok egyre intenzívebben fordulnak a matematika felé. Japánban igazán sok elsőrangú matematikus található, de mindezideig a japánok a társadalomtudomány terén csupán elhanyagolható mértékben vették ki részüket az elméletalkotásból. A tudóstársadalom Most pedig más szemszögből közelítsük meg az elméletalkotás problémáját, mégpedig az említett négy stílus társadalmi struktúra-felfogásából kiindulva. Az alaphipotézis igen egyszerű: kell, hogy legyen valamilyen összefüggés az általános társadalmi felépítés és a tudóstársadalom struktúrája között, továbbá összefüggést kell találnunk a tudóstársadalom felépítése s a tudományos végtermék struktúrája között. Milyennek képzelhetjük el a tudóstársadalom struktúráját? Németországban ez a struktúra piramisszerű. Mérhetetlen t isztelet övezte a professzort, a professzor s a jelentéktelenebb tanársegédek, diákok viszonya olyan volt, mint a mester és a tanítvány viszonya. A tudóstársadalom felépítése épp olyan meredek, mint az elmélet-piramis: minél magasabb szinten helyezkedik el a profeszszor, annál mélyenszántóbb vagy elvontabb alapelveken dolgozik; minél lejjebb helyezkedik el, annál egyszerűbbek a problémák, míg végül lejutunk a diákokhoz, a kutatómunka közkatonáihoz, akik empirikus dolgokkal szenynyezik be a kezüket. S vajon Franciaország nem ugyanehhez a t ípushoz tartozik? Az biztos, hogy elit-szemléletű, hiszen a tudóstársadalom is a francia társadalom elitjéhez tartozik. Azt azonban kétlem, hogy ugyanaz a mester-tanítvány viszony jellemezné Franciaországot, mint Németországot. Németországban valaki büszke lehet arra, hogy ő tanítvány, hogy úgy tekintik, s ő úgy tekinti magát, mint ennek és ennek a Meisternek a követőjét. Ilyesmiről Franciaországban szinte sohasem hallottam: ott inkább úgy tűnik, mindenki mesternek képzeli magát, vagy mesternek in statu naseendi. Az ember dolgozhat valakinek az osztályán vagy laboratóriumában, de ezt az emberi értelem és méltóság ideiglenes és kényszerű meggyalázásának tekintik, amelynek hamarosan véget kell vetni. Ezután már csak Marx és Freud végső szintézise követ- 210

213 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS kezik... A mesterek társadalma, ahol mindegyiknek megvan a maga utánozhatatlan, egyéni stílusa, ahol mindenki általában otthon dolgozik, s nem gátolja egy olyan intézmény, amelynek a német professzor végül is aláveti magát. Ennélfogva a franciák épp annyira elkeseredettek az elégedetlen tudományos és adminisztratív támogatás miatt, mint amennyire a németek az őket elborító adminisztratív kötelezettségek és nyomtatványkitöltögetések miatt, metországban a tanítványok eljutnak arra a szint re, hogy megsértsék mesterüket, s ezzel el is fogadják annak elméletét, anélkül, hogy alapjaiban megkérdőjeleznék. Vagy, ha valaki mégis megkérdőjelezi, akkor rászakad az a herkulesi feladat, hogy a régi mellett vagy fölött új mesterként fogadtassa el magát. Két piramis azonban már összehasonlíthatatlan, s híveik dicsőítik is ezt az összehasonlíthatatlanságot: megdönthetetlen érvekkel bizonyítják, hogy a másik elgondolása nem hogy rossz, de alapjaiban téves. 4 Franciaországban csodálják a meggyőző erőt, a kifejezőkészséget s a szaktekintélyekből áradó tiszta fényt. De a teljes kommunikáció itt sem valósulhat meg, már csak azért sem, mert minden mesternek megvan a saját nyelvezete. Ha valaki megpróbálja visszajelezni, hogy megkapta az üzenetet, akkor ezt határozottan elutasítják, mint a mester személyi sérthetetlensége elleni támadást: Nem értett meg pontosan. En nem azt mondtam, hogy..." Minden reprodukálási kísérletre a plagizálás bélyegét nyomják rá. A kölcsönös segítség ma én segítek neked, holnap majd te segítesz nekem" elvén alapuló értelmiségi kör ötlete csak egyenlőségen alapuló közösségben merülhet föl. Ez a szász álláspontot tükrözi: mi mindnyájan a brit társadalom elitjéhez tartozunk, bizonyítvánnyal rendelkező mesteremberek vagyunk, nem egészen egyforma a tudásunk, de azért nem is különbözik annyira, hogy ne tudnánk viszonylag horizontálisan kapcsolódni egymáshoz". Ez a szemlélet összeegyeztethetetlen a vertikális német viszonyrendszerrel, ahol a mester úgy tesz, mintha neki semmi tanulnivalója nem lenne. De nem egyeztethető össze a töredezett francia viszonyokkal sem, ahol oly sokan úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz, bármennyire is ugyanahhoz a kultúrához tartoznak, persze az is lehet, hogy épp azért, mert ahhoz tartoznak. S mi a helyzet Japánnal? Alapjaiban nem vertikális és kollektivista itt a társadalom? Nem az a szolidaritás-összekovácsolta csoport-e a japán társadalom sejtje, élén egy vezetővel, amely oly jól beleillik a németeknél már ismertetett mester-tanítvány képbe? De igen, az ember úgy képzeli, hogy Japánban egy olyan intellektuális stílus sok kis piramisával találkozik, amely nem sokban különbözik a germántól. Az elméletalkotás ezeken a piramisokon belül megy végbe, a társadalmi viszonyok ezeken belül erősek, a kívül esők pedig el is hanyagolhatók. Az elméletalkotás kockázata Megpróbálom összefoglalni az eddig elmondottakat azzal, hogy a lehető legtömörebben fogalmazva leírom, milyen tipikus kérdéseket tesznek föl egy tétel kapcsán az egyes értelmiségi stílusokban : szász stílus: Hogyan tudja ezt operacionalizálni? (amerikai változat) Hogyan tudja ezt dokumentálni? (angol változat) germán stílus: Hogyan tudja ezt visszavezetni az alapelvekből levezetni? gall stílus: Ezt franciául is ki lehet fejezni? japán stílus: Ki az ön mestere? A szász és a japán stílus tény-orientált, ami azt jelenti, hogy az oktatási rendszerben a tények gyűjtésére helyezik a hangsúlyt. A német iskolák a memorizáló gondolkodásmódot helyezik előtérbe, a francia iskolák pedig a francia nyelv mesteri elsajátítását a gall stílus nagy mestereitől ellesve, 211

214 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS hogyan kell nemcsak helyesen, de elegánsan beszélni és írni. A germán stílus az egyetlen, ahol világos közép- vagy tetőpont rajzolódik ki. A gall stílusról pedig mi is azt mondhatjuk el, amivel néha a francia előadásmódot szokták jellemezni: az ember nem tudja, hol az eleje, s hol a vége. A germán intellektuális stílusnál fölmerül az óriási rizikó vállalásának kérdése. Oly sok forog kockán! Ha valamit érvénytelenné kell nyilvánítani egy hamissá vált problémát vagy egy egyszer már elismert, de valamilyen oknál fogva mégis elfogadhatatlan tételt, ez a többi három intellektuális stílusban nem okoz különösebb katasztrófát. A szász értelmiséginek legfeljebb összeomlik egy piramisa, de a törmelékből építhet egv másik kis piramist. A japán értelmiségi modellje ha egyáltalán van neki egv rendkívül rugalmas kerék, amely különböző tényeken pörög keresztül. A gall tudós általában egy még elegánsabb formula mögé tudja rejteni a nehézségeket. Az igazi germán értelmiségi azonban azt kockáztatja, hogy egész piramisa darabokra hullik szét. így nem csoda, ha izmait is megfeszítő, belső idegességgel lát munkához, s arcán sem tükröződik semmiféle jókedv. Semmiféle anekdota, párhuzam, jóhangzás vagy kétértelműség nem tudja enyhíteni azt a csapást, amely egy germán piramist érhet: vele együtt egy életmű omolhat össze. De a germán és a gall értelmiségit még valami más is megkülönbözteti, amire eddig még nem tértünk ki: állítom, hogy a germán értelmiségi el is hiszi, amit mond, míg gall kollégája igazán sose tenne ilyet. A germán értelmiségi még arra a pontra is eljuthat, ahol azt hiszi, hogy piramisa az empirikus valóság megfelelő modellje, s e szerint is cselekszik: azt hiheti, ha a rendszer alapigazsága megváltozik, akkor ennek megfelelő, gyakorlati következményei lesznek, ugyanúgy, ahogy merev, logikai dedukcióit követték a logikai következtetések. Azt hiszem, a gall értelmiségi hajlamosabb modelljét metaforaként kezelni, amely bizonyos fokig fényt derít ugyan a valóságra, de nem szabad túl komolyan venni, s aztán inkább a szászokra jellemző, igen kemény empirikus munkába fog (ezt germán kollégája is megteheti, de mindig azt tartja szem előtt, hogy piramisának igazát bizonyítsa). Ezzel azután a történet véget is ér: a germán értelmiségi, a helyzettől függően, bal- vagy jobboldali szélsőségessé válhat, mert elméletét komolyan veszi, a francia értelmiségi pedig inkább kellemesen társalogva, hiszen az ékes társalgás hozzátartozik a nagyszerű francia étkezéshez, leül egy jó ebéd mellé. Vállozó igazság? A szellemi tevékenység elsősorban verbális tevékenység, a nyelvben ölt testet. Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a német nyelv éppoly jól illik a germán értelmiségiek stílusához, mint a japán nyelv a japán stílushoz. A német mondatnak van kezdete és vége, egyenes vonalú és egyirányú; a japán mondatot sokféleképpen lehet forgatni, s bár minden alkalommal újabb és újabb árnyalatok kerülnek elő, még mindig megtartja eredeti jelentését. Az angol és a francia talán valahol köztük helyezkedik el, de valamivel közelebb a némethez, hiszen az indoeurópai nyelvcsaládon belül ezek a nyelvek közeli rokonságban vannak. Ezt a kérdést azonban más oldalról is megközelíthetjük: milyen különbség mutatkozik az elit nyelve és a nép nyelve között? Vajon a nyelvhasználatban megmutatkozó osztálykíilönbség megfelel az intellektuális stílusban megnyilvánuló osztálykülönbségeknek? Lehetséges, hogy igen: a felsőbb osztályokba tartozó németek sokkal merevebb és bonyolultabb németet beszélnek, s ez intellektuális stílusukban is tükröződik: a felsőbb osztálybeli franciák sokkal művészibben és elegánsabban beszélik a franciát, érvényre juttatva ezt intellektuális stílusukban is; a brit elit is helyesebben beszél, gazdagabb szókinccsel és árnyaltabban, s jobban meg tudja ragadni a részleteket; a japán elit pedig még kétértelműbb, 212

215 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS még bonyolultabb s még erősebb társadalmi tudattal bíró nyelvet beszél. S ezzel eljutottunk egy olyan problémához, amelyre az előzőekben nem tértünk ki: ez pedig az intellektuális stílus osztályjellege. Lehet, hogy azok a különbségek, amelyekre az előző fejezetben fölhívtuk a figyelmet, csak az értelmiségi elitre érvényesek, vagy azokra, akiket oda számítunk, s a többi embert tekintve hasonlóságról van szó. Ha így van is, akkor sem szabad alábecsülni azt a befolyást, amelyet az elit gyakorol az emberekre; miként irányítják az embereket úgy, hogy az ő stílusukat becsüljék nagyra, s hogyan próbálnak az emberek igazodni ehhez. Az előző részben feltett négy kérdést nem csupán egyetemi végzettségű értelmiségiek kérdezhetik meg, hanem az utca embere" is. Ennél mélyrehatóbb problémát jelent az igazság fogalma. Az igazságot vagy valami olyasminek fogjuk föl, amit nehéz ugyan megközelíteni, fölfedni és megfejteni, de állandó, vagy pedig olyasminek, ami tünékeny és lebegő, mivel maga a valóság is tünékeny és lebegő.--nyilvánvaló, hogy az előbbi igazságtípushoz a deduktív keret illik jobban, főként, ha a piramisok nagyok, s így a nagyarányú intellektuális befektetés miatt nehéz újjáépíteni őket, a dialektikus gondolkodásmód pedig az utóbbinak felel meg jobban. Az előbbi kényszerzubbonyba zárja a valóságot, az utóbbinak viszont követnie kell a valóságban bekövetkezett formai és tartalmi változásokat. Az előbbi túlságosan merev, az utóbbinál pedig fönnáll annak a veszélye, hogy túl rugalmas. Kinek az érdeke, hogy merev vagy rugalmas képet alkosson a társadalmi valóságról? Erre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy az uralkodó osztály számára az az előnyösebb, ha az igazság stabil, hiszen a fennálló társadalmi igazság az, ami kedvez nekik;az elnyomottak pedig rugalmasnak szeretnék az igazságot, hiszen ez jelentene számukra reményt a jövőre nézve. Ha ezt a gondolatmenetet érvényesítjük az egyes országokra is, akkor arra az érdekes feltevésre jutunk, hogy igazságfelfogásuk úgy változik, ahogyan a helyzetük alakul a világban; ha a vezető, status quo országok alárendelt, helyzetük megváltoztatásában érdekelt országokká válnak, akkor intellektuális stílusuk is átalakul. Szabadság és eredetiség Már eddig is sok szó esett a társadalmi struktúrákat meghatározó három változóról. Ezek a vertikalitás/horizontalitás, a kollektivizmus/individualizmus és a polarizáció/integráció. Ezek szerint egy vertikális, individualista, és polarizált tudóstársadalomnak olyan kultúrát kell létrehoznia, mint a germán; ha viszont horizontálisabb, de ugyanakkor individualista és polarizált, akkor ebből valami olyasminek kell kialakulni, mint a gall intellektuális stílus; ha pedig horizontális, individualista, de sokkal kevéshé polarizált, akkor a szász kultúrához kell hasonlítania, ahol az értelmiségi tevékenységnek azok a területei kerülnek előtérbe, amelyek kedvező feltételeket biztosítanak a résztvevő felek egyenlőségén alapuló, szabályos mederben folyó vitákhoz. Végül pedig, ha a struktúra vertikális, kollektivista és nem polarizált, akkor a japán stílus kialakulására számíthatunk: itt megadják a tekintélynek a megfelelő tiszteletet, de nem hangsúlyozzák túl azokat a vitás kérdéseket sem, amelyeket az egymással szöges ellentétben álló elméletek teremtenek. Ha azonban a tudóstársadalmat a vertikalitás, a kollektivizmus és a polarizáltság jellemzi, akkor valami olyasmi alakul ki, amely inkább a germán stílusra hasonlít: mindegyik iskola fölépíti a maga deduktív piramisát, melynek kulcsa a mestert illeti. Ebben egyébként elég nehéz a német kultúra fölé kerekedni: végül is a germán kultúra egyik fontos aspektusa, hogy az elméleti iskolákat germán alapítóikról nevezték el, mint pl. a marxizmust, freudizmust. Ezeken kívül még három változat lehetséges. Először is, mi a helyzet akkor, ha a tudóstársadalmat a horizontalitás 213

216 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS és a kollektivizmus jellemzi, de az egyik változatban polarizált, a másikban viszont nem? Itt nem egyszerűen egy tudományos termeléssel foglalkozó közösséggel van dolgunk, hanem egy olyan tudós kommunával, amelyet nagyfokú horizontalitás jellemez. Annak érdekében, hogy megtartsa a horizontalitását, el kell utasítania a munkamegosztásnak azt a formáját, amikor a deduktív piramison belül egyesek magasabb, mások pedig alacsonyabb szintű munkát végeznek; az elméletalkotást nem jellemezheti túlságosan a piramisjelleg, mert ez előbb vagy utóbb épp ezt a típusú munkamegosztást eredményezné. Mondanivalóját sokkal inkább a problémafölvetés, mintsem az elméletalkotás formájában fogalmazza meg, jórészt a szász és a japán stílus irányvonalát követve. Ha ezek a közösségek polarizáltak lennének, akkor különböző, de nem szükségképpen antagonisztikus képeket alkotnának, melyek kölcsönösen irrelevánsak egymás számára, hiszen eltérő kulturális megismerés tükröződik bennük. S azután itt van a vertikális, individualista, nem polarizált változat:,,a" germán stílus, amely uralja az egész világot! Érdekes módon a legtöbb módszertani könyv rejtett tanácsaiban a következő rémálom fogalmazódik meg: a heves vetélkedés során megnyilvánuló egyéni éleselméjűség végül is egységes elméletet eredményez, amely nincs kitéve semmiféle versengésnek, hiszen az egész világot átfedi, s ezt nevezik univerzalizmusnak! Másszóval: a germán stílus csak akkor elviselhető, ha pluralista formában ölt testet; ha eltüntetjük ezt a formát, elviselhetetlenné válik. S ezzel egy olyan területre jutottunk, amelyre az előbbiekben már utaltunk, de még nem elemeztük kellőképpen: hogyan viszonyulnak ezek a stílusok a szabadsággal, illetve az elnyomással kapcsolatos problémákhoz? Másszóval: melyik értelmiségitől fél egy elnyomó rendszer? A problémagyűjtögetőtől vagy az elméletieskedőtől, attól, aki mindenféle elmélettől függetlenül adatokat gyűjt, vagy attól, aki adatok híján gyárt elméletet? Feltételezésünk szerint: egyiktől sem. Az, aki csak szorgalmasan gyűjtögeti az adatokat anélkül, hogy azok értelmét keresné, olyan, mint a bélyeggyűjtő, teljesen ártalmatlan, miként az a tudós", aki anélkül szedegeti össze az elméleteket, hogy azokat konkrét tényekhez kapcsolná. Egy elnyomó rendszer attól fél, aki mindkettőt megteszi, adatokat gyűjt, és valamilyen elmélet szellemében jelentéssel próbálja felruházni őket, elméleteket gyárt, s megpóbálja azokat adatokkal igazolni. Ha ez a feltételezés igaz, két érdekes következtetésre jutunk. Először is, a táblázatban vázlatosan ábrázolt kultúrák közül egyik sincs egyensúlyban: vagy problémaorientáltak vagy elméletorientáltak. Vajon ennek az lehet az oka, hogy ezek a kultúrák mind viszonylag elnyomó társadalmak termékei? S lehet, hogy ez viszont annak a következménye, hogy olyan országokban jöttek létre, amelyek birodalmi hagyományokkal rendelkeznek? Ahol az értelmiség élén a felsőbb osztálybeliek állnak (olyan katonai és/vagy földbirtokos arisztokrácia bürokrácia, melynek hatalma belföldre és külföldre egyaránt kiterjed)? Másodszor, ha valóban van ebben valami igazság, elképzelhető, hogy a kisebb országok, amelyeket kevésbé gátolnak a birodalmi hagyományok és a belső osztályellentétek, legalábbis lehetőségeikben kevésbé elnyomóak legyenek, s így olyan értelmiségi stílust tudjanak kialakítani, amelyben jobban megvalósulhat a problémafölvetés és az elméletalkotás egyensúlya? Ézzel természetesen az északi országokra, pontosabban Norvégiára, Svédországra, Finnországra gondolok. Az ember meglepve tapasztalja, hogy a kutatás s általában a tudományos élet területén a hipotetikus-deduktív stílus az uralkodó, s van némi egyensúly indukció és dedukció között. Az adatok sugallják az elméletet, az elmélet további adatgyűjtésre ösztönöz, ez pedig az elmélet továbbgondolását sürgeti ez a spirális folyamat bontakozik ki az olvasó előtt, aki aztán lépésről lépésre 214

217 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS követni és ellenőrizni is tudja. Mindez nagyon is összeegyeztethető azzal a ténnyel, hogy ezekben a társadalmakban az elnyomás viszonylag enyhébb. Ez a módszer ellentétben áll azokkal a szerény elméleti alapokkal rendelkező, de jó alaposan dokumentált kritikai elemzésekkel, amelyeket az amerikai társadalomkutatók készítenek az amerikai társadalomról, 5 s azzal az általában gyengén dokumentált, nehézkes elméletekkel is, amelyeket a német és a francia társadalom kritikusai gyártanak. De van egy másik módszer is arra, hogy megértsük, hogyan is valósul meg az egyensúly Észak-Európa viking leszármazottainak kultúrájában: ez pedig az egymást keresztező hatások elmélete. Ezeket az országokat szász és germán hatás is érte, következésképp méltányolják a szász adatgyűjtést és dokumentációt, valamint a germán elmélkedést és elméletalkotást is, sőt megkísérelték, hogy a kettőből használható módszertant gyúljanak össze. De a gall stílusból nagyon kevés található: senki sem vádolhatja azzal az északi társadalomkutatókat, hogy stílusuk eleganciában vetekszik a legbriliánsabb francia stílussal. Épp ellenkezőleg, az északi szerzők olvasható újságírói stílusban írnak. Persze a francia nem várja el, hogy az emberek általában elolvassák; az északi társadalomkutatók viszont igen legalábbis táplálnak ilyen reményeket. Az északiak nem helyeznek nagy súlyt az intellektuális fejtegetésekre sem: amit ezekről a dolgokról olvasnak, általában nem említik a szóbeli viták folyamán, csak a háttérben, emlékezetükben tartják, hogy össze tudják vetni saját megközelítési módjukkal. Arra törekednek, hogy az adatokat és az elméletet a megfelelő szavakkal össze tudják kovácsolni. De miért nem ez a helyzet Hollandiában is? Meggyőződésünk, hogy azért, mert a hollandok nemcsak a szász és a germán, hanem a gall befolyásnak is ki vannak téve, s három kultúra kereszttüzét állni egyszerűen már túl sok. Mire egy több nyelvet beszélő holland társadalomkutató megbirkózik mind a három terület irodalmával, ha volt is valamilyen eredeti elgondolása, az a végére biztosan elhal. Ekkor vagy menedéket kereshet az egyik kultúrán belül, és saját magát kell leigáznia, vagy bibliográfus lehet, az elméleti fejtegetések mestere. 1 lyen körülmények között alkotó társadalomtudomány szinte csak a csodával határos módon alakulhat ki. Természetesen ugyanez az általános feltételezés vonatkozik a periférikus kultúrákra is. Legfőbb gondjuk az, hogy mindenben ügyesen utánozzák a központot, lépést tartsanak az eseményekkel, s mindig értesüljenek a központtal kapcsolatos legfrissebb hírekről. Brüsszeltől Genfig, s le egészen Rómáig, Madridig és Lisszabonig, sőt az Atlanti-óceánon túl, több dél-amerikai országban' a társadalomkutatók úgy hajtják álomra a fejüket, hogy arcukat Párizs felé fordítják... Létszükséglet számukra, hogy évenként vagy kétévenként el is zarándokoljanak oda. Valódi értékeket csak franciául lehet teremteni: ha a központ helyeslően bólint valamire, ez már azt jelenti, hogy jóváhagyással a tarsolyukban térhetnek haza. A központ és a periféria viszonya olyan, mint egy fényes csillag és a fekete lyukak" viszonya: az előbbi csak sugároz, kibocsát, az utóbbi pedig csak magába szív, befogad. Akárcsak a nyelvek esetében, a változásokat itt is csak akkor fogadják el, ha az egyes kultúrák központjában vagy ahhoz igen közel zajlanak le. Ha a periférián történnek, akkor nem újításnak", hanem hibának" tekintik, hacsak nem húzódik meg mögöttük kivételes erő, kezdeményezőkészség és természetfölötti képesség. A periféria perifériáját tekintve azonban nem ilyen sötét a helyzet. Ugy érzem, gyakran több alkotókészséget tapasztaltam a periférikus országok periférikus egyetemein, mint egy központi ország vidéki egyetemein, vagy mint egy periférikus ország fővárosának egyetemein. Az ok egyszerű: az utóbbi kettő olyan sok energiát fordít az utánzásra és a naprakészségre, hogy 215

218 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS másra már nem futja az erejéből s idejéből ; a periféria perifériája már más irányba js tekintgethet, s nem érzi azt a kényszert, hogy egy utánzatot utánozzon. Megmenekülhet a túlzott utánzás örökös következményeitől, a dohosságtól és a lélektelenségtől, s valóban újító magatartást tanúsíthat. Ha ezek az intellektuális közösségek a kölcsönös türelem és egymás mellett élés szellemében horizontálisan kapcsolódnának egymáshoz, valószínűleg valami nagyon eredeti dolog jönne létre. Befejezésül még csak annyit: az utolsó nemzedék, a problémafölvetésre helyezve a hangsúlyt, jelentős hatalmi eszközt adott a kulturális központok kezébe s ez nem más, mint a szellemi termékek előállításának nagyfokú iparosítása. Itt most a kiterjedt adatgyűjtésre gondolok, amelyet anyagi eszközökben nem szűkölködő csoportok végeznek, az adatfeldolgozásra és -elemzésre, amelyet hatékony, de drága komputerek látnak el, a könyvtárakra, a költséges összejövetelekre stb. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy ez a termelési mód a szász stílussal egyeztethető össze; eddig még egyetlen komputer sem tudta azt reprodukálni, amire piramisának építgetésével egy ügyes germán gondolkodó képes, nem is szólva a franciáról, aki a művészet és a tudomány határán képes alkotni. E két utóbbi inkább a szellemi termékek előállításának kisipari módjával hozható kapcsolatba: a kutatók könyvekkel kibélelt dolgozószobájukban, otthon alkotnak. A szász stílus általában ott jelenik meg, ahova már a komputerek is behatoltak; a termelőeszközök nagymértékben meghatározzák a termelési módot. A komputerek föltűnnek Germánia és Gallia szívében is, adatok millióit fogják ontani, s ezekhez több értelmezésre lesz szükség, mint amenynyit ezeknek az országoknak a szellemi iskolái valaha is ki tudnának dolgozni. Mindennek eredményeképpen adatorientált szubkultúrák fognak megjelenni, amelyei^ valószínűleg oly távol állnak majd az elméletalkotástól, mint a teoretikusok a problémafölvetéstől, s ezzel az egész intellektuális rendszer valamiféle.skizofrén jelleget ölt. Hogy mindebből mi fog kisülni, az egyelőre rejtély talán egy szász trójai faló. Kialakulóban egy nemzetközi stílus? Nem hiszem. A világ kulturális szempontból épp elég változatos képet mutat, s az egyes kultúráknak egymástól igen eltérő nyelvek a hordozói; az országok között és az országokon belül is elég nagyok a strukturális különbségek ahhoz, hogy az intellektuális stílusok változatossága biztosítva legyen. Van azonban két olyan jelenség, amelynek kapcsán mégis fölvetődik az emberben a nemzetközi intellektuális stílus gondolata: az egyik a szász stílus és a szellemi termékek előállításának iparosodása közötti kapcsolat, a másik pedig az, hogy a szász intellektuális stílus pontosan megfelel az ENSZ, valamint a kormányközi, a nem kormányszintű szervezetek és a transznacionális vállalatok követelményeinek. Könynyű belátni, hogy miért éppen a dokumentálás terén élenjáró, de az elmélet terén gyenge, a gazdag formai nyelvvel, de szerény eleganciával rendelkező szász stílus az ENSZ szervezetek és az ENSZ titkárságok nyelve: a tagállamok egvenlőek, és szükségük van, ha nem is egyetértésre, legalább egy közös alapra, amelyen,,gentlemen"-ként vitatkozhatnak. A szász stílus alkalmas arra, hogy ilyen alap legyen. Elhatárolja a hivatalosan a titkárság kötelékébe tartozókat és a külső tanácsadókat, akik a nyersanyagot szállítják a vitákhoz, a kormányzó testületektől, ideértve a közgyűlést is, amelyek átnézik a vitaanyagot, kiválasztják belőle azt, amit akarnak, majd beillesztik különböző gondolati rendszereikbe, amelyekben élesen tükröződnek a világot jellemző ellentmondások. S bár előfordulhat, hogy germán és/vagy gall értelmiségiként viselkednek, a lényeg az, hogy a szervezetek titkárságain belül ezeknek a magatartásmintáknak nem szabad érvényesülniük. De ez csak a felszín. Ez alatt tovább 216

219 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS élnek a különböző stílusok: a germánokat továbbra is bosszantani fogja, ha a gallok túlságosan lírai hangnemet ütnek meg, például egy szót fölcserélnek egy azonos jelentésű másikkal, hogy a stílust megváltoztassák, vagy jobb hangzást érjenek el: a gallokat pedig továbbra is untatni fogja a germán fontoskodás. Mindketten igyekeznek olyan távlatokat és értelmezési formákat kialakítani, amellyel valamelyest rendet teremthetnek a rideg valóság rendetlen szász birodalmában; a szászokat pedig továbbra is nyugtalanítani fogja, amikor a germánok és a gallok úgy emelkednek elméleti magaslatokba, hogy az adatok vékony csíkját hagyják csak maguk után. Egyesek elsajátítanak olyan dolgokat, amihez a másik jobban ért, de azért alapvetően ami az egyiknél erény, az a másiknál továbbra is vétek marad. Nyilvánvalóan jelentősebb tényezők is léteznek azoknál a módszertani könyveknél, amelyek az egyetemes érvényesség igényével lépnek föl. De ez így is van rendjén: borzalmas lenne, ha az egész emberiség szellemi tevékenységére egy és ugyanazon stílus nyomná rá a bélyegét. Jegyzetek 1 A gall stílusú vita bevezető mondata lehet például ez:,,je ne suis pas d'aecord"; a germáné pedig ez:,,sie babén nicht erwahnt...". Egyébként mindkét stílus jellemzője: ha valakit egyáltalán figyelemre, sőt netalán megjegyzésekre méltatnak, ez oly nagy megbecsülést jelent, hogy itt az udvariasság már egyáltalán nem számít. 2 Ezt jól példázza az is, hogy mennyire eltérően viselkednek az amerikai, az angol, a francia s a német diákok az osztályteremben, a japánokról nem is szólva: az amerikai diákok élénk részvételt tanúsítanak, szót kérnek; az angol, francia és német diákok már jobban meggondolják, hogy valóban van-e én len 1 leges mondanivalójuk. Ez tükröződik az amerikai professzor magatartásában is: törődik a lassú, gyenge diákokkal, talán nem is az egyetemi hallgatósághoz, hanem az egész közösséghez intézi szavait. Francia és német kollégája persze nem tenne ilyet, ők a legkiválóbb hallgatóikhoz, kollégáikhoz, végül pedig csak önmagukhoz szólnak. A japán professzorok szintén zárt rendszerben tevékenykednek; a rendszer nagyfokú vertikalitása a részvétel alacsony szintjét eredményezi, és ez igen egyoldalú, befogadásra orientált mentalitáshoz vezet. A felsőfokú oktatásban a részvétel szintje igen magas, de maga a felsőfokú képzés az egyetemek között és az egyetemeken belül a kasztok és osztályok szerint olyannyira rétegzett, hogy az amerikaihoz hasonló részvételi szint nem alakul ki. 217

220 TÁRSADALOM ÉS GONDOLKODÁS :í Ezt jól fogalmazza meg Fernando M. Besabe, S. J. Japanese religious attitűdét? (Maryknoll, New York, 1972) e. könyvében:... "japán szerzők szerint a nyugati ember és a japán közötti alapvető különbség az, liogy az előbbi mindig ezt kérdezi magában: 'ez vagy az' míg a japán nem érti ezt a dualizmust, s így mindig csak ezt ismétli magában: 'ez is, és az is'. 4 A germán intellektuális stílust elemző tanulmányomban (Papers ön methodology, Eilers, Koppenhága, 1979) tizenkét pontban foglaltam össze a germán intellektuális stílus legfontosabb jellemzőit: Ezek közül néhány példa: &. Sok munkát fektetnek más rendszerek, cikkek, könyvek, szerzők, csoportok, iskolák stb. minősítésébe. Ha a minősítés egyszer már megtörtént, ritkán vonják vissza. Az ellenesoport nem dönthet abban, hogy ez a minősítés érvényes-e vagy sem. Bírálatuk csupán az alapvető hibákra derítene fényt. 11. A viták nem dialógusként (vagy többoldalú dialógusként) zajlanak, hanem inkább párhuzamos monológok formáját öltik, olyan erőpróbák ezek, amelyek célja inkább az önigazolás, s nem az, hogy közösen valami újat próbáljanak létrehozni. A rendszerek között alig van kapcsolat, az egymástól tanulásról nem is beszélve. 12. A beszélgetések hangulata komoly és humortalan; a tréfákat idétlennek tartják, s úgy veszik, hogy ilyenkor az illető nem hisz abban, amit mond. 5. Amikor egy amerikai társadalomkutató kritikai elemzésbe fog, stílusa nem sokban különbözik attól a stílustól, amit az újságíró vagy általában az emberek használnak. Ezt, a tanulmányt például az a megjegyzés ihlette, amit az USA-ban egy recepteket gyűjtő amerikai háziasszonytól hallottam: Holnap elmegyek a könyvtárba, hogy egy kis kutatást végezzek ezekkel a receptekkel kapcsolatban". Egy német vagy francia háziasszony erre a tevékenységre aligha használt volna ilyen kifejezést, az ő társadalmukban a mindennapi és a tudományos gondolkodás közötti távolság jóval nagyobb: ez két külön világ, ahol a szellemi munka az értelmiség monopóliuma. 218

221 CONTENTS Tamás Szecskő: The crystal receiver and the siphon 3 Ágnes Losonczi: Tgnoranee in the 6 flood of information Electronic village? 12 Mihály Gálik: Everybody shouting IS his own COflEPaCAHHE TaMaui CenKé: /Ictck ropubih iiphcmhhk h CHljjOH Ameiu JIuuiohiih: BeinH(])0pMHp0BaHH0CTfa B notoke HH(j)OpMaUHH 3jieK rpohhoe ccjio? Miixaií PajiHK: Bee robopat no-cboemy WÜRKSHOPS, METHODS MACTEPCKHE, M E T O A M Pál Faklen: From aiming to hitting 24 Róbert Tardos: Colour television in I Itmgary 31 István Bodnár: The world of colours 35 on the screen The lyrist of the radio A conversation with János Sediánszky (Tamás Nádor) 40 János Sediánszky: Alexandre 47 Dénes Baracs: What I did not 52 report from Paris EXCHANGE OF VIEWS naji <l)ak.ien: Ot iipwuejia ;io nona;uihuh PoöepT Taplóul: U,BeTHOe TCjieimytCHHe b BeHrpHH I I i i i i b í i h l>o,uiap: U,BeTa Ha 3Kpane JlapHK b Paflao C AHOIUOM UleduanCKii pa srobapmuact TaMaiu Haaop >1 nőm (Ile.maiiCKii: AaeKcaHflp,1'jHeiii Bapas: Hí tlapmica íi He coo6mnji... AMCKYCCHH Wanteil a profilé Sándor Katanics: About what and how? 59 Nándor Bedő: A place is wanted for us Lajos László: The temptations of donble-facedness 60 Péter E. Kőváry: The truth is alsó wanted 69 István Nikolényi: The terrified" oritic 72 ONCE MORE Open your eyes, please!" 76 Gigolos 85 FORUM Titles in the press Miklós Veszprémi: The essenee in somé words? 93 Iván Földi: News witbout titles 99 Zoltán Horváth: The title's rank 102 László Grétsy Gábor Kemény: Titles nnder consideration 106 PUBLIC OPINION Kents sliould be risen but not so muoh" 110 The international situation is unchanged 119 General eeonomic mood is getting worse 120 The reception of home and foreign events 121 TpcSycTca npo(j)hab Lllaii.iop KaTaHHH: KaK h o hüm? Ilaii'iop Le; é: TpeöyeTca Hauie cogcnieiiiioe MeCTO Jlaiíoui JTacjio: IlcKyuieHHe abohctbchhocth nerep E. k'eitapii: TpeöyeTcx h ripab ; ia 1 I m i i Kan HÍHKOJieHii: «TpenemyiHHÍí» jihphk EIIjE PA3 OTKpoüTe, noarajiyíícta, rjiaía! CyTeHepbi o>opym OiarjiaBJiHBaHHM Mhkjioiu BeciipcMii: CymHOCTb b cjionax? I Inán <I>é.i,ni: Coo6meHHe 6es iarojioiika 3ojit8h XopeaT: PaHr laroxiobka Jlacjio TpeMM I'aOop Kernem.: 3aronoBKH Ha Becax 30H/J «IIoBbiuieHHe KBapxnjiaTi.i iiy>kno, ho ne b TaKOM pa3mepe» riojíovkchmc ÓC'i H3MeHeHHÍÍ OömecTBeHHoe MHcmie o napo/in/m xoihiíct- Be yxy/imaerca OTKJIHK 3apy6C/Klli,IX H OTeHeCTBCHHblX coöbi- THÜ

222 MEDIA HISTORY ÜPOIIIJIOE Ádám Levendel: The Hungárián Institute for Public Opinion Research ( ) 123 Miklós Szabó: The importance of the Telephonograph 132 László Péter: Landmarks in the bistory of Délmagyarország 136 László Tarr: Old litho news-bulletins 14(5 TECHNOLOGY Zsuzsa Szentgyörgyi: Graphics, painting, animation and the computer [51 OUTLOOK Japan, or the formation of a communieation society" Ferenc Halmy: Press school 160 Lajos Pietscb: Dailies in 7 8 millión 163 copies How television changed the life of Japan 166 Mihály Erdei Grünwald: Before the screen in Okazaki 170 Sony 173 NOTES Katalin Hanák: Television and the family 177 Árpád Pünkösti: Don't turn the president! 180 Márta Hary: On the crocodile's back 181 PERISCOPE About books 183 From periodieals 190 News in brief 197 BROWSING AflaM JleBeii/ie.i: BeHrepcKHíí HHCTHTyT no HiyHCHHio ogijiectnennoro mhchhji ( ) Mhkjioiii Caöo: 3nanenne TpancjiaiiHH no Teae(})OHy Jlacjio IleTep: nobopothbie MOMeHTbi hcto- Pmh raietbi Délmagyarország" (loaaiaa BeHrpmi) Jlacjio Tapp: Crapbie jihtorpat )MpoBaHHbie»ypHanbi TEXHHKA JKyata CeHTApep^H: rpailwka, jkmbonacb, ahhmauhíi M 3BM IIAHOPAMA ílnoima Co3flaHne WKOMMyHHKauHOHHoro o6mectba» <I>cpeHu XaJiMu: IUkojiü neiath Jlaüoui I Ihh: TnpajK raiex: 7 8 mhjijihohob KaK TeaeBHfleHne BHAoi«MeHM.no >KH3Hb B flnohhm? MaxaK 3p/ieH rpioiibn.i;c IlepeA TejieBWiopoM b OKaiaKH Sony 3AnMCb KaTajiHH XaHaK: CeMbH h TejieBH/jenne Apna.i I Ieomkciiiim: He nobephytb npeín,ich- Ta! MapTa Xapii: Ha crihhe kpoko/uijih CMECb O KHHrax Hi >KypHajioB Kopotko ; JIM HTEHHfl Jolian Galtung: Structure, culture 203 and intellectual stvles ífoxan ra.it.vm: Oőiiicctbo h MhiLiijieiiHe

223 Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: a Tömegkommunikációs Kutatóközpont igazgatója Külföldön terjeszti a KULTÚRA Külkereskedelmi Vállalat (H 1389 Budapest, Postafiók 149.). Amennyiben a megrendelés a KULTÚRA Külkereskedelmi Vállalatnál történik, átutalható a Magyar Nemzeti Bankhoz (H 1850 Budapest), a KULTÚRA 024/7 számú számlájára. A JEL-KÉP a Szovjetunióban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában kizárólag a helyi postahivatalokban fizethető elő. HU ISSN x Petőfi Nyomda, Kecskemét INDEX: Felelős vezető: Ablaka István igazgató