TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok"

Átírás

1 Intézményi tanfelügyelet eredményei alapján INTÉZKEDÉSI TERV TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok A stratégiai dokumentumok gyakoribb felülvizsgálata, szükség esetén átdolgozása, igazodva az oktatáspolitika céljaihoz. A dokumentumok igazodjanak az oktatás aktuális céljaihoz. A Pedagógiai Program, SZMSZ, Házirend folyamatos kontroll alatt tartása, és szükség esetén átdolgozása, kiegészítése, javítása. Ezek jelenjenek meg az éves munkatervekben is. Iskolavezetés, munkaközösség -vezetők Folyamatos az aktuális változásokra reagálva, as tanévben. Az átdolgozások a változást követően rögzítésre kerültek, és azt a testület elfogadta. A vezető megkapja a dokumentumot, és ha szükséges külső szakértő segítségével értékeli azt.

2 Hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása. A kisebb létszámú osztályok jobb színben való feltűntetése, az integráció kérdése (túlkoros tanulókra megoldás). Jobban kommunikálni a szülők és a beiskolázási körzet felé, hogy ezek az osztályok fejlesztő, felzárkóztató céllal jönnek létre. Ennek a gyakorlatnak a további erősítése. Nyílt fórumokon, beiskolázási projekteken kellően hangsúlyozni és eredményekkel alátámasztani ennek pozitív eredményeit. A mindenkori beiskolázók, alsós intézményvezető-helyettes, fejlesztő pedagógusok, gyógypedagógus. A beiskolázási időszakban folyamatosan. Több beiskolázandó tanuló az ilyen jellegű osztályokba, és megtartani őket, a lemorzsolódás csökkentése. Visszacsatolás figyelése a szülői társadalomtól. Létszámok figyelése. TERÜLET 2. Személyiség- és közösségfejlesztés Az intézményben az erkölcsi normák megismertetésére nagyobb hangsúly helyezése, hogy képessé váljanak Minél kevesebb legyen azon tanulók száma, kik nem sajátították el a viselkedési normákat, melyeket az iskola és a társadalmi környezet is meghatározott. Udvariasság, egymás tisztelete, kulturált Nem csak a tanórákon, hanem egyéb iskolai közös rendezvényeken, iskolai közösségi programokon is folyamatosan megfogalmazni a tanulóknak az ilyen irányú elvárásokat, és azokat Az iskola valamennyi dolgozója, különös tekintettel az osztályfőnök és a szaktanár. Komoly Folyamatos. Legyen jó példák, legyenek jó közösségek e tekinteteben, és ezeket a jó példákat kommunikáljuk mind magunk felé, mind a szülők felé. A jó példa ragadós!! Visszajelzések, visszacsatolások értékelése.

3 a diákok arra, hogy a tudatosan vállalt értékrend szerint alakítsák életüket. A tanulók kulturált és udvarias viselkedésének elvárása, megkövetelése a felnőttekkel és társaikkal szemben. Nagyobb hangsúly helyezése a tehetséggondozásra. viselkedés. Ismerjük fel a tehetségeket, mutassuk is ezt meg nekik, ezzel iskolánk hírnevét növelhetjük. számon kérni. Nagyon fontos kell, hogy legyen az azonnali megerősítés vagy elmarasztalás, és a jó példa mutatása. Iskolagyűlésen a kiemelkedő eredmények mellett a negatív dolgokra is felhívni a figyelmet. Ha szükséges a Házirendet is módosítani kell! (Dicséretek, elmarasztalások) A házirend következetes betartatása az egész tantestület által A mindennapi oktatás során a pedagógus figyelje azokat a jeleket megnyilvánulásokat, tanulói érdeklődéseket, melyből előre vetíthető, hogy esteleg egy másoktól eltérő, tehetséget mutató tanulóval van dolga. legyen a feladata a pedagógusnak, hogy találjon utat vagy az iskola keretei közt segítse tanítványát. Az óraszám adta lehetőségekkel jobban élni, tehetséggondozó foglalkozások is szerepe lehet ebben a nevelési helyzetben a DÖK-nek valamint az ifjúságvédel mi felelősöknek is. Szaktanárok. Folyamatos. Legyen olyan tanulók, akik a mindennapi leckén kívül érdeklődést mutatnak, legyenek olyan tanulók, akik felfedezett tehetségük révén kiteljesednek, eredményeket érnek el, büszkék lehetünk rájuk. A visszajelzések alapján megismerhetjük a tehetséges tanulók tevékenységét.

4 legyenek! A lemaradó tanulók felzárkóztatásra tett támogató munka megismertetése, jobb kommunikálása a külső partnerek (szülők) felé. Erőfeszítéseinket, eredményeinket megmutassuk a külvilágnak, érjük el, hogy a szülő értékelje és tisztelje azt a munkát, amit gyermeke felzárkóztatása érdekében teszünk. A szülői értekezleteken, a szülőkkel való találkozások során folyamatosan tájékoztassuk Őket az eredményekről. Mutassuk meg eredményes munkáit a tanulóknak, és már a legkisebb eredményt is osszuk meg lehetőség szerint a szülőkkel. Hívjuk fel a figyelmüket, hogy figyeljenek munkánkra, és ha eredményt érünk el gyermekükkel azt értékeltessük is velük. Felzárkóztatást végző pedagógusok, szaktanárok, fejlesztők. Folyamatos. Javulás a tanulmányi eredményben. Pozitív visszajelzés a tanuló és a szülő részéről. Konfliktuskezelés A konfliktusok tudatos pedagógiai kezelése, úgy, mint egy pedagógiai eszköz. Különböző konfliktusmegoldási stratégiák, módszerek elsajátítása, előadások, képzések keretében. A megismert új szemlélettel a tanulókkal, kollégákkal, szülőkkel sikeres konfliktuskezelési kultúra kialakítása. pedagógusok Folyamatos Javulás a nézeteltérések megoldásában. Pozitív visszajelzések.

5 TERÜLET 3. Eredmények A mérési eredménynek alapján matematikából gyenge romlás tapasztalható az országos átlaghoz képest. Fejleszteni kell sok gyakorlással az értő olvasást. A célnyelvi mérések eredményein belül az íráskészség mérési eredményei átlag alattiak. Az eredmények elemzése és a szükséges szakmai tanulságok Összetetten kell kezelni a mérési eredményeket, és iskolai szinten elemezni őket. Azokat a mérési eredményeket, melyek az átalagnál rosszabbak, vagy hanyatló tendenciát mutatnak, nem csak elemezni kell, hanem megoldási javaslatokat is kell tenni. Az értő olvasás tekintetében sok a feladatunk. Némely nyelvi felmérés eredménye is javítható. Mindezeket azonban úgy kell értékelni, hogy a beiskolázási körzetünk szociális kultúráját is figyelembe vegyük.. Minden mérési eredményt elemezni kell munkaközösségi szinten. Javaslatokat kell tenni a javításra. Olyan módszereket kell kidolgozni, mely iskolai szinten is mérhető, követhető, és tapasztalatokat lehet levonni belőlük. Sokkal többet kell minden tantárgy esetében az értő olvasással foglalkozni. A munkaközösségek javaslatait a tantestület elé kell tárni, mert ebben mindenkinek szerepe van. Amennyiben egy osztály összetétele szociálisan nagyon rossz, ott lehetőség szerint az alapkészségek fejlesztésére sokkal több időt kell fordítani. A mérések eredményének Mindenki! Folyamatos. mérési eredmények után az adott tanév vége Akár egy belső vizsga, akár egy iskolai teszt, vagy egy iskolai felmérés eredménye bármilyen kicsi javulást mutat, azt kellő mértékben értékelni kell. Amennyiben pedig az országos mérésekben is javulás tapasztalható azt sikernek könyveljük el! Mérések eredményeinek értékelése!

6 levonása és visszacsatolása a mérési eredmények tükrében tantestületi feladat. A mérések elemzése nem tartalmaz semmilyen információt, adatot arról, hogy az iskola szociokulturális hátránykompenzáló hatása (kompetenciatípusonként és mért évfolyamonként) milyen. tükrében intézkedési terv készítése a fejlesztésre. A jövőben erre nagy hangsúlyt kell fektetni!

7 TERÜLET 4. Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció Tanfolyamokon, továbbképzéseken még aktívabb részvétel, az itt szerzett ismeretek hatékonyabb megosztása. Legyen igény a továbbképzés és a szakmai fejlődés, megújulás. Legyen cél a megszerzett ismeretek átadása a kollégáknak. Rendszeres időközönként tudásmegosztó fórum a továbbképzéseken szerzett ismeretek átadása. Az éves beiskolázási terv készítése és elfogadása elött a pedagógus tájékozódjon a lehetőségekről. Keressen továbbképzési lehetőségeket. Figyelje a 120 óra teljesítését, és ha ez már megtörtént, akkor a személyi ambíciójának megfelelően válasszon önmaga számára hasznos tanfolyamokat. A terv elkészítéséért az iskolavezetés a felelős. A lehetőségek megmutatásáért a tágabb iskolavezetés a felelős. A továbbképzés kiválasztásáért a pedagógus a felelős. Minden év március 15- ig kell elkészíteni és elfogadni a továbbképzési tervet. Minden tanév szeptember végéig kerüljön a munkatervbe. Legyenek pedagógusok, akik szívesen vesznek részt továbbképzéseken. Mindenki tudja teljesíteni a 120 órás képzési idejét. A továbbképzések teljesítésének figyelése, adminisztrálása.

8 TERÜLET 5. Az intézmény külső kapcsolatai Az intézmény kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységét elismerő helyi díj, díjak átadása ne csak kerek évfordulókon történjen. Érdemes lenne létrehozni egy pl.,, Landorhegyi emlékérmet, emléklapot, mely minden év elején a tanévnyitó ünnepélyen kerülne átadásra, az arra méltó pedagógusnak. Eszmei értéke kimagasló lenne. Landorhegyi emlékérem, emlék-lap átadása a tanévnyitó ünnepélyen! Az anyagi forrás megteremtése vagy Alapítványi vagy Szülői szervezet támogatásával. Felkérni egy iskolához kötődő művészt az érme vagy az emléklap megtervezésére. Kiválasztani azt a közeget, aki, (akik) szavazatával dönt a cím odaítéléséről. A közeg a vezetés legyen! Szempontoknál érdemes arra figyelni,hogy a hangsúly ne csak a pedagógiai munkásságra terjedjen ki, hanem a plusz tevékenységek is előtérbe kerüljenek, a többletmunka, a kötelező órákon kívüli feladatvállalás. Szülők elismerése évente, a szempontokat az SZMSZ-ben kell rögzíteni. Az iskola vezetője és a tantestület. A díj odaítélésérő minden tanév júniusának végén kell dönteni! Az ünnepélyes átadás a tanévnyitókon. A díjazott. Mindenképpen titkos szavazás eredménye legyen a díj odaítélése!

9 TERÜLET 6. A pedagógiai munka feltételei A pedagógiai munka megszervezésében, a feladatok elosztásában a szakértelem mellett az egyenletes terhelés kapjon kiemelt hangsúlyt. A nevelőtestület tagjai között az egyenletes terhelésre fokozottabban ügyelni. A cél megvalósítása érdekében mind az iskolavezetésnek, mind a tantestület valamennyi tagjának feladata van. Szükséges az egyén részéről az igény a többlet munkavégzésre, a kötelező órákon kívüli feladatvállalás. Ennek erősítése az értekezletek során. Az intézmény vezetője. Az adott feladathoz kapcsolódóan. Amennyiben a testület már közel háromnegyed része kivenné a részét az egyenletes terhelésből, az már siker lenne! Mindannyiunk közös célja az iskoláért dolgozni! Figyelni, hogy elértük e a kívánt számot! Innovációt elősegítő pályázatok Újabb, iskolánk hírnevét javító projekt elindítása. Merjük bekapcsolódni Mivel iskolánk számos egyedi projekttel rendelkezik, ezért a Elsősorban a szaktanárok. Nincs határideje, lehet akár Legyen a tanulók számára élménydús, tudásjavító. Az innovációt figyelemmel kísérve,

10 lehetőségek folyamatos keresése nagyobb lélegzetvételű projektekbe is! feladat az, hogy nagyságában kisebb, de több-apróbb innovációt kell keresni. Ez lehet egy osztályra, egy szakhoz kapcsolódó, akár rövidebb ideig tartó projekt is. A feladat az, hogy a tanulóknak adjunk fejlődőképeset, újszerűt, melynek következtében megújulnak, és élményhez juttatjuk. alkalomszerű en is. folyamatos kontroll. A végeredmény az elégedettség!

TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok

TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Intézményi önértékelés értékelés eredményei alapján INTÉZKEDÉSI TERV TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Kiemelkedő terület: A munkaközösségek által elkészített munkatervek adják az alapot az éves munkaterv

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok

Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Melléklet: Az intézményi tanfelügyelet által javasolt fejlesztendő területek, intézkedések, feladatok Kompetencia megnevezése Fejlesztendő terület Intézkedés megnevezése és célja Intézkedés mérföldkövei

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi.

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi. 38 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele carinosamadre@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez

Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez Kérdőívek, interjúk az intézményi önértékeléshez 3.6.1. Az óra-/foglalkozáslátogatás megfigyelési szempontjai (Az Oktatási Hivatal által kiadott Országos Tanfelügyelet c. kézikönyv 1. számú melléklete)

Részletesebben

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat

Részletesebben

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár

Részletesebben

BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL

BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL Készült: Győri Műszaki SZC 113- as számú tanteremben 2017.06.30-án 9:00 órakor megtartott nevelőtestületi évértékelő értekezleten. Jelen vannak: Nevelőtestület

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek IV VI. fejezet a KOLLÉGIUMOK számára Dátum:... Készítette:......

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11 Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve 2018/2019-as tanév Az intézményi önértékelési csoport tagja: A munkaközösségek számainak változása miatt a tagok létszáma csökkent. Tagok:

Részletesebben

Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése

Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézményvezetői Tanfelügyelet értékelése Indikátorok értékelése 1.1. Részt vesz az intézmény pedagógiai programjában

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá.

A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. I. A Benkő István Alapítványt Dr. Stephen Benkő alapította. Az Alapítvány nyitott, bárki csatlakozhat hozzá. Benkő István Alapítványi pályázatai A Benkő István Alapítvány a következő pályázatokat hirdeti

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály Szövegértés, matematika SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 1 Fit jelentés 2011-es tanév, 6-8. osztály (matematika, szövegértés) A 2011-es mérés

Részletesebben

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TANÉV VÉGI ÉRTÉKELÉSE 2009/2010. tanév

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TANÉV VÉGI ÉRTÉKELÉSE 2009/2010. tanév Gábor Áron Általános Iskola AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TANÉV VÉGI ÉRTÉKELÉSE 2009/2010. tanév Budapest XIX. kerület 2010. június 24.. igazgató I. Partner igény és elégedettség vizsgálatok A Gábor

Részletesebben

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN készült INTÉZKEDÉSI TERV a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2018.06.21.

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján Intézkedési terv 2019-2024 Intézményi tanfelügyelet értékelése alapján Intézmény neve: Karinthy Frigyes Gimnázium OM azonosító: 035252 Intézményvezető: Hutai László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2019

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN. Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat. Vajda Péter

INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN. Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat. Vajda Péter INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2023 INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat. Vajda Péter Intézmény neve: Vajda Péter Evangélikus Gimnázium OM azonosító: 201676 Intézményvezető:

Részletesebben

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata

Mikszáth Kálmán Líceum. Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata Mikszáth Kálmán Líceum Diákteljesítmény Elismerésének Szabályzata 2015 1. A végzős tanulók teljesítményének elismerése 1.1. A Mikszáth-aranygyűrű elnyerésének feltételei 1. A végzős tanuló a középiskolai

Részletesebben

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása Bevezető Az intézmény figyelembe véve a Közoktatási törvényben meghatározottakat, valamint az intézmény

Részletesebben

Önértékelés eredménye

Önértékelés eredménye Önértékelés eredménye 1.Pedagógiai folyamatok 1.1 Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.Pedagógiai folyamatok Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak

Részletesebben

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium z Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium öt évre szóló i programja (2015-2020) (Módosítva 2016. december 5.) Részlet az Önértékelési kézikönyvből: z öt évre szóló i programban

Részletesebben

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról

Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő Intézmény neve: Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és AMI 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 81

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára.

A tanév tanulója. Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. A tanév tanulója Iskolánk tantestülete az 1997/98-as tanévben alapította a díjat, az 5-8. osztályos tanulók számára. Cél: a kiemelkedő tanulmányi munkát végző tanulók jutalmazása. Ezáltal az iskolánkban

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2016/2017-es tanévre SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 22. (hétfő) 8.00

Részletesebben

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI

ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI ESZI KIVÁLÓSÁGA DÍJ ODAÍTÉLÉSÉNEK SZABÁLYAI 1 Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium Nevelési Oktatási Alapítvány ESZI Kiválósága Díjat alapított, amelyhez tartozó emlékplakett az iskola homlokzati

Részletesebben

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése Augusztus Téma Felelős 17.-19. A tanév vezetői előkészítése 22.-től A Nkt. módosításainak és az új jogszabályi Nevelőtestület tagjai változásoknak a megismerése. 22. 9.00 alakuló tantestületi értekezlet

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat 2017 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87. ) 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai

Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai 3. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés szabályai OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014. tanév munkaterve Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02. Bevezetés Az idei lesz az első olyan tanév, amely a köznevelési törvény és a hozzá

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló

Partneri elégedettségmérés. összefoglaló Partneri elégedettségmérés összefoglaló Szülői kérdőívek visszaküldése Évfolyam Visszaküldött kérdőívek 1. 75% 2. 57% 3. 85% 4. 92% 5. 67% 6. 75% 7. 80% 8. 90% Összesen 76% Szülők Az elégedettség rangsora

Részletesebben

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Iskolánkba felvesszük azt a tanköteles gyermeket, aki az iskola beiskolázási körzetébe (Mosonszolnok, Újrónafő)

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2018/2019. Szebeni Zsuzsa alsós szakmai munkaközösség -vezető Csomád, 2018. szeptember 15. Tagok: Balogh Edit Abonyi Tiborné Bujtás Adrienn Bonczné Orosz Ilona Juhászné Szeitz

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Horváth Bernadett tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Éves Önértékelési Terv os nevelési év

Éves Önértékelési Terv os nevelési év Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14 Tel: 52/273-180, e-mail: ovodavezeto@egyovig.hu www.egyovig.hu OM azonosító: 200463 Éves Önértékelési Terv 2015-16-os nevelési év 1 2

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév Szolnoki Szolgáltatási Szakközép-és Szakiskola Feldatterv 2012/13. tanév 2012. 2013. TEVÉKENYSÉG I I II I II III IV V VI VII VIII EREDMÉNYESSÉGI KRITÉRIUM ÉRINTETT ÉVFOLYAM(OK) Kapcsolatfelvétel a programban

Részletesebben

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12. Tehetséggondozás Nádudvaron Településünkről Hajdú-Bihar megye 9460 lakossal rendelkező városa, akik még ma is szeretnek itt élni és szeretnék, ha gyermekeik is élnének Kövy Sándor Általános Iskola A település

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS

Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

A teljeskörű önértékelés célja

A teljeskörű önértékelés célja 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax:23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu TELJESKÖRŰ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái

V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái V. 1. A tanulók értékelése A tanuló magatartásának, szorgalmának értékelését, a magasabb évfolyamra lépés feltételeit és tanulmányi eredményének értékelési elveit,

Részletesebben