Történelmi séta az épületben
|
|
- Alíz Soósné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 194 1 iskolatörténeti emlékek 2 Történelmi séta az épületben Elsősorban a jól látható történelmi nyomokat járjuk végig. Azokat, amelyek egy részével nap mint nap, más részével csak rendkívüli alkalmak idején találkozhatunk. Nem szándékozunk az iskoláról, annak egyes helyiségeiről építészeti leírást adni. Egyes termek funkcióit, illetve ezek változásait csak a történelmi nyomok által megkívánt mértékben említjük. Az ábrák az 1887-es tervrajzot mutatják egyszerűsített formában. Az utcai homlokzat Feltűnően jól látható az a vonal, amely az épület 1887-ben és az 1906-ban épült részeinek a határvonalát képezi. Ez a járdától a harmadik emeletig húzódik a kocsibejárótól hét méterre jobbra. Az új (az 1906-os) homlokzat téglaburkolata némiképpen világosabb színű. Minthogy mind az épületen belül, mind kívül mindenhol nagyon gondosan ügyeltek az 1906-os tervező mérnökök és kivitelezők, hogy építészetileg mindenben folytassák, megtartsák az eredeti tagozatokat, szerkezeti elemeket, színeket, ezért arra következtethetünk, hogy a homlokzat ezen részének kissé világosabb mivolta abból adódik, hogy közel húsz évvel rövidebb ideig koszolódott. Nagyon sok diák hat év elteltével úgy ballag el, hogy egyszer sem nézte ezt meg. Az első és második emeleten két-két ablakot befalaztak, ez jól felismerhető a tégla elütő színéről. A befalazás pontos dátumát és okát nem ismerjük, az biztos, hogy leghamarabb az ötvenes években következhetett be. Addig ezek a saroktermek két oldalról is kaptak világosságot. A kapu felett a mai napig ott olvasható az 1887-ben készült nagybetűs felirat: M. kir. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasium. A Szentkirályi utcai homlokzat az emeletráépítést kivéve semmiféle átalakításon nem ment keresztül 125 éve. Az épület szélén levő bejárati kapu egy olyan előlépcsős boltozott közlekedőtérbe nyílt, amelyen keresztül a XIX. sz. végén egyrészt a közoktatási tanács titkársági lakásába (ez később az iskola igazgatójának lakása lett), másrészt az udvarra lehetett jutni. Ez a kapu és lépcsőház 2006-ig volt használatban. Akkor alakították itt ki a magyar tanári szobát, de a külső homlokzaton az építési hatóságok előírásainak megfelelően meg kellett hagyni a kaput, amely mögött egy-másfél méter magasságban feltöltés van. Ez az építészeti megoldás még sokáig megtartja az egykori kapubejáró, ezzel együtt az épület egykori közlekedési rendszerének emlékét. A Szentkirályi utcai homlokzaton balról két pinceablak vasrácsa nyitható, a többié nem. Ez annak a nyomát őrzi, hogy itt (a harmadik ablakon) adták be az ebédet az iskola menzájára, amely a pinceszinten működött a hatvanas évektől a kilencvenes évek közepéig.
2 1 iskolatörténeti emlékek Az udvari homlokzat Az udvari homlokzat meglehetősen sok jegyét és ezzel együtt sok nyomát is magán viseli az átalakításoknak. Az 1963-ban készült harmadik emelet egyszerű vakolt felületképzése feltűnően más, mint a korábbiakban készült alsóbb szinteken megjelenő igényes tagozott téglaburkolat. A 2006-os és a 2010-es hozzáépítés élénk sárga színe erősen elüt az egyébként meglehetősen piszkos klinkertégla burkolattól. Eredetileg ilyen, sárga színű volt az egész épület. A 2006-os, az északnyugati toldás (a nyelvi termekkel és a kémia laborral) és a harmadik emelet egy részének burkolata csak imitálja a klinkertéglát, valójában klinkerlapkával burkolták a homlokzatot. A tervek szerint a 2010-ben elkészült épületrész és a harmadik emeleti teljes lépcsőház is ugyanezt a burkolatot kapta volna, így nemcsak egységes kép tárult volna föl, hanem a gyenge és sérülékeny vakolatnál tartósabb és ellenállóbb anyag védte volna a homlokzatot. Az utolsó pillanatban azonban kiderült, hogy hiányzik az a minimális pénzösszeg, amely ehhez szükséges. Az ún. kisudvar sarkában másfél méter magasságban egy ajtót látunk, alatta más színű a tégla, itt egykor egy udvari kijárata volt az épületnek. A lépcső elbontásakor az ajtót meghagyták, ami végül is nem bizonyult haszontalannak, hiszen pl. a 2010-os építkezés idején egy ideiglenes falépcsőn át itt lehetett az udvarra kimenni. A mai orvosi szoba és a takarító személyzet helyiségeinek udvarra néző ablakai környékén világosabbak a téglák. Ennek az az oka, hogy 1887-től 1963-ig itt két ajtó volt egymás mellett, az egyiken a földszintre lehetett menni, a másik pedig érdekes módon egy olyan zárt lépcsőházba vezetett, amely a padlástérbe (hiszen eredetileg hagyományos magas tetős, padlásteres volt az épület), illetve a pincébe vitt, de nem volt kijárata sem a földszinten, sem az első, sem a második emeleten. Feltehetően tűzvédelmi célból készült. Az ös építkezéskor amikor a harmadik emeletet építették ezt a lépcsőházat megszüntették, az udvari kijáratokat befalazták, illetve kisebb ablakokat alakítottak ki helyette. A jó szem az eltérő színű téglákból még az egykori ajtók méretét is jól meg tudja becsülni. A lépcsőház helyén a földszinten egy kisebb lakást, az emeleteken kisebb méretű tantermeket alakítottak ki. Ugyanitt a magasba emelve tekintetünket azt láthatjuk, hogy ezen a részen a harmadik emelet felett még egy helyiség épült, ez a kazánház. Az iskola tehát egy szoba méretű területen valójában négyemeletes. A kocsibejáró közelében az épület egyik sarkában annak teljes vertikumában egy hatalmas kémény látható. A tégla vörös színe arra utal, hogy ezt is utólag építették. Az iskola valamikori fűtési rendszerének történelmi maradványa ez a mára feleslegessé vált kémény. A gázkazánnal történő központi fűtésre való átállás óta ezt a kéményt lebonthatták volna, de az óriási összegbe kerülne, és csak jelentéktelen haszna volna. Egyébként már 1887-ben központi fűtés volt az épületben, ennek megépítése akkor igen komoly műszaki teljesítmény volt. A tantermenkénti kályhával történő fűtést a második világháború végétől 1963-ig működtették.
3 196 1 iskolatörténeti emlékek 2 A pince Az eredeti terven azt láthatjuk, hogy két kisebb lakás is volt a pincében. Az egyik a portásnak, a másik a fűtőnek épült. Nem tudjuk pontosan, hogy ezeket meddig használták. A két lakás között a Trefort utcai részen, illetve a Szentkirályi utca felőli oldalon teljes egészében raktárakat alakítottak ki. A pincében csak minimális átalakítások voltak az elmúlt 125 év során. Amikor 1906-ban a tornatermi traktust megépítették, a kocsibejárat alatt ki kellett alakítani egy átjárót a régi és az új pincerész között, amit egy lefelé, majd egy felfelé haladó lépcsővel oldottak meg. Néhány négyzetméteren tehát egy újabb (mélyebben fekvő) szint keletkezett. Ki kellett továbbá építeni egy új pincehelyiséget, amelynek a szintje az összes többiétől eltérő. Érdekes ugyanakkor, hogy ezen kívül még két különböző, a pince alapszintjétől eltérő szint van az egyik raktárhelyiségben. A könyvtár alatti terembe lépve meglepő látvány tárul elénk: balra felfelé vezet egy lépcső az ott levő helyiségbe, jobbra pedig lefelé, amelyen meglehetősen sokat, két méter szintkülönbséget lehet menni. Valószínűleg ide helyezték egykoron a nagy belmagasságot igénylő gépészeti berendezéseket. Aki ide eljut, az elmondhatja, hogy az iskola legmélyebb pontján van. A pince tehát lényegében ötszintes. Történelmi emlék a pincében levő ételszállító lift. A Szentkirályi utca felől az ablakon beadott ételt ezzel szállították, így hidalták át a mintegy két méteres szintkülönbséget a járda és a pince között és 1963 között a pincébe az udvarról két bejáraton lehetett lejutni, az egyik a mai orvosi szoba alatt volt, a másik a ma is használt udvari ajtó. Az előbbit 1963-ban megszüntették. A fő lépcsőház lefelé történő meghosszabbításával a 2010-es építkezés lehetővé tette, hogy a pince mindenki számára közvetlenül és könnyen megközelíthető legyen a földszintről, nem kell ehhez kimenni az udvarra. A mai klub helyén a kapus egykori lakószobájában a kilencvenes évek közepéig évtizedeken keresztül étkezde működött mellette konyhával, a diákok ide is csak az udvaron keresztül tudtak lejönni.
4 1 iskolatörténeti emlékek A földszint Az alaprajzon látjuk, hogy a földszinten kezdetben semmiféle, a diákok vagy a tanárok által használt helyiség nem volt. Az igazgató lakása a mai könyvtár helyiségeiből állt. Az igazgató a családjával az építkezés után már elég hamar átköltözött a Szentkirályi utcai oldalra, az ún. közoktatási tanácsnak ugyanis csak néhány évig adott helyet az épület. Így volt ez 1950-ig. Újhelyi Sándor 1947-től 1950-ig volt az gimnázium igazgatója, lányai akik ma már idős hölgyek jól emlékeznek arra, hogy a mostani földszinti informatika terem és a szomszédos termek helyén levő lakásban laktak. A XX. sz. második felében itt egy kisebb lakrészt alakítottak ki az iskola gondnoka számára, az igazgatói lakás többi helyiségét pedig már a tanítás szolgálatába állították. A földszinten az egyik legérdekesebb történelmi emlék, hogy a portából egy kis lépcsőn le lehetett menni a pincébe. Ez a lépcső a portának a folyosó felőli részén volt. Ezen keresztül közlekedett a portás a pincében levő lakása és a munkahelye között. A lépcső alsó kijárata abban a pici helyiségben volt, amely a mai klubból nyílik. Nem tudjuk, mikor szüntették meg ezt a lépcsőt, amely az egyetlen közvetlen összeköttetés volt a pince és a földszint között. A földszintről az udvarra a mai liftelőtér helyén lévő kültéri előlépcsőn lehetett kijutni 1963 és 2010 között. A földszintről a pincébe ig az udvaron keresztül lehetett lemenni. Ekkor épült a földszintről az udvar szintjére vivő beltéri lépcső, és akkor épült a lift is. A bejáratnál levő Kármán Mór emléktáblát 1972-ben, az iskola centenáriumnak évében helyezték el a földszinten a felfelé induló lépcsővel szemközti falon nem ott, ahol most látjuk. Az egyes helyiségek funkciói többször változtak az iskola története során. A mai orvosi szoba és a hozzá csatlakozó kisebb helyiségek helyén a XX. század második felében pl. szolgálati lakás volt, lakója azt csak a főbejáraton keresztül tudta megközelíteni. A félemeleti lépcsőfordulóban két oldalon szoborfülkéket látunk az eredeti tervrajzon, valószínűsíthető, hogy azok meg is épültek, de nem tudjuk, volt-e bármi funkcionális szerepük.
5 198 1 iskolatörténeti emlékek 2 Az első emelet A folyosói padlóburkolatok nagy része eredeti, 1887-es díszes öntött csiszolt műkő. Mindössze négy tantermet foglalt magában az épület 1887-ben, ebből kettő az első emeleten volt. Több mai tanterem helyén különböző természettudományi szertárak voltak berendezve. Itt kapott helyet az igazgatói iroda és három kisebb tanári szoba is. Az udvart a padlással összekötő, 75 éven át meglévő lépcsőház helyére az ös építkezéskor új helyiségeket építettek, az átépítésnek az első emeleten láthatjuk is egy nyomát. A mai A nyelvi terem és a mellette levő leány mosdó előtt a talpunk alatt más (egyszerű szürke) a burkolat mintegy 35 cm szélességben és 8 méter hosszan. Úgy tűnik, 1965-ben már nem tudtak vagy nem akartak annyira pontosan ügyelni arra, hogy a burkolat megegyezzen az eredetivel, mint ahogy ezt 1906-ban meg tudták tenni. Ez utóbbit az bizonyítja, hogy a mai fizika előadóhoz tartozó folyosórész burkolata, ami tehát nem 1887-ben, hanem 1906-ban készült, egészen pontosan megegyezik az eredetivel. A büfé 2010-ben épült, a megelőző évtizedekben a történelem tanári szoba egy része adott helyet a büfének. Itt említjük meg, hogy mind a büfében, mind az alatta és felette levő helyiségekben az építők szándékosan meghagyták a vakablakokat, és a hozzá tartozó falrészeket, így jelezve azt, hogy ezek korábban (1887-től 2010-ig) kültéri falak voltak. A lépcsőházat az emeleti folyosóktól a kilencvenes évek végéig lengőajtó választotta el, ezek akár most is visszatehetők volnának, hiszen az ajtófélfa épen áll. Az első emelet kapcsán még említést érdemel a lépcsőházban levő két márványtábla, Eötvös Józsefé és Trefort Ágostoné, közöttük áll az iskola zászlaja. Ezt az együttest 1993-ban alakította ki Lénárd Gábor igazgató, korábban a zászló helyén Ságvári Endre szobra állt.
6 1 iskolatörténeti emlékek A második emelet Az aula már 1887-ben díszteremnek épült. Akkor el is fért benne az összes diák. Elnevezése valószínűleg mindig is aula volt, míg 2007 márciusában a diákönkormányzat kezdeményezésére fel nem vette Kodály Zoltán nevét. A színpad az 1990-es évek közepén épült meg benne. Az alaprajzon látjuk, hogy az aula két oldalán volt a fizika előadó, illetve a fizikaszertár. Építészetileg feltétlen ritkaságnak számít, hogy egy iskolában a második emeleten van a tornaterem. A tervező feltehetően azért (is) választotta ezt a megoldást, mert ha a földszinten lett volna, akkor a tornaterem magassága nemigen tette volna lehetővé 1906-ban a meglévő épülethez való hozzáépítést úgy, hogy az új szintek mindenhol illeszkedjenek a meglévőhöz. A tornaterem így vertikálisan lezárja a traktust. Az iskolát tehát ugyan háromemeletesnek mondjuk, de a tornatermi részen csak kétemeletes. Tartószerkezeti szempontból is ez az elrendezés logikus, hiszen a nagyfesztávolságú tornaterem fölé teherbíró födémet konstruálni igen nehézkes és költséges feladat lett volna. Sétánk során itt, a második emeleti lépcsőházban még egy érdekességre figyelhetünk fel. Talán ez sem tudatosodik sok diákban hat éven át. A harmadik emeletet, és ezzel az oda vezető lépcsőt ben építették. A lépcsőház balluszteres kőkorlátját az iskola egyik díszét hetvenöt év elteltével el tudták készíteni pontosan olyan formában, mint ahogy az alsó három szinten van. Látszik azonban a különbség, de ez csak a márvány oszlopocskák fényességét, csiszoltságát érinti, azt viszont jól láthatóan. Az új kőbabákat feltehetően műmárvány vakolat borítja. A második emeleti zsibongó udvarra néző ablakai 2010-ig a zsibongót a folyosótól elválasztó nyílásokban voltak, az akkori építkezés során az ablakokat egy az egyben tették át az új helyükre. Ez az alsó szintek megfelelő ablakaira is igaz.
7 200 1 iskolatörténeti emlékek 2 A harmadik emelet A harmadik emelet az épület legfiatalabb része, mindössze ötven éves. A belmagasság jóval kisebb, mint az alsó szinteké, az ajtók, az ablakok is kisebbek. A falak vastagsága mely a pincétől felfelé haladva csökken, itt a legkisebb. Akár a folyosón, akár valamelyik teremben állunk, jól látható, hogy a födém az udvar felé lejt. Szokatlan látvány a folyosó egyik részén a födémben meglévő három híd. Ennek a következő a története. A 2010-es építkezés idején eredetileg az volt a tervező szándéka, hogy az épülő új terem melletti szakaszon a folyosó belmagasságát megnöveli, hogy az új helyiség miatt elsötétülő folyosórész természetes fényt kaphasson. A födém megbontásakor kiderült, hogy az teljes egészében nem bontható el, mert statikai szerepe nélkülözhetetlen. Ezért meghagytak annyit az eredeti födémből (ezek most a hidak), hogy a hiányok ne veszélyeztessék az épület állékonyságát, egyben a teljes folyosórész új, magasabban elhelyezett födémet kapott. Ez azt is jelenti, hogy a harmadik emeleti új terem az emelet legmagasabb terme lett. A tető Egy sokak által talán nem is ismert ajtó visz fel a harmadik emeletről a kazánházba, amely ugyan a tetőn van, de minthogy zárt tér ablakokkal és ajtóval, ezért talán nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy itt az iskola negyedik emelete. A tetőre vezető kijáraton kilépve egy néhány négyzetméteres kis teraszra érünk, ezt arra a célra alakították ki, hogy innen lehessen távcsöves csillagászati megfigyeléseket végezni. Az iskolának a korabeli műszerekhez képest elég komoly távcsöve volt már a XX. század első felében. (Ez ma is megvan.) A lapos tetőn közelről szemügyre vehetjük azokat az ember méretű kőből készült díszkelyheket, amelyek az utcáról csak alig láthatók. A tetőn a szomszédos hotel felé elsétálva pontosan szintben eljutunk egy szoba erkélyéhez. Akár be is léphetnénk. A tetőről jól láthatók Buda hegyei, a Gellért-hegy különösen közeli és szembetűnő. Megnézhetjük felülről a tornatermet, pontosabban annak tetejét. A különböző korú építkezések mind más és más magasságban alakították ki a tetőzetet. Ennek alapján négy különböző szintet fedezhetünk fel a tetőn. 1. Az 1963-as építkezés, vagyis a folyosó és a termek többsége, 2. a 2006-ben épült kémia labor, 3. a 2010-ban elkészült rész, 4. a kazánház teteje. Hány szintes az iskola valójában? A pincében ahogy láttuk öt szint van. A porta és a földszint külön-külön szint. Az első emeleten kettőt számolunk, ha belevesszük, hogy az egyik tanári szobában kb. tíz éve galéria van. Második, majd harmadik emelet, és a tető négy szintje. Ez tehát összesen tizenöt. Mohay Péter
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület. Dokumentáció helyi védelem törléséhez
Budapest XII., Széchenyi emlék út 4 (hrsz. 9237/2), Lakóépület Dokumentáció helyi védelem törléséhez Az épület a Széchenyi hegy északi, meredek lejtőjén helyezkedik el, a Svábhegyről a Széchenyi hegyi
Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK
Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak.
Irota, Fáy kúria: állapot felmérési műszaki leírás ÁLTALÁNOS LEÍRÁS: Az épület műemléki jellegű. 1900- as évek elején épült. A kúria épülete részben alápincézett, földszintes épület. A földszint felett
Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.
F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István
Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca.
62,06 5 7,55 2,83 8,86 64 5 10,92 26,94 Helyszínrajz M 1:0 3938 Zajmérési helyek Hrsz.:3937 72,68 6,44 17,42 5,92 4,20 12,19 5 19,34 7,16 5 Tornaterem 7. 3935 Udvari sportpálya Mellékszárny Öltözők, étkeztetés
LAKÓHÁZ UTCAI HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA
1085 BUDAPEST, HORÁNSZKY U. 7. (Hrsz.:36618) LAKÓHÁZ UTCAI HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI TERV MŰSZAKI LEÍRÁS Készítette:... Jónás Péter okl. építészmérnök É/2 09-0639 telefon: 06 30
1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról
1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3.
RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYRT. HOTEL KONFERENCIA 9021 GYŐR, APOR VILMOS PÜSPÖK TERE 3. Az ingatlan bemutatása Győr belvárosának történelmi emlékekben legszebb és leggazdagabb részén, a Káptalandombon, a
Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. A évi tanévkezdéshez kapcsolódó feladatokról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ A 2016. évi tanévkezdéshez
Budapest, 2010. szeptember
A Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat Zárójelentés és összefoglaló értékelés Budapest, 2010. szeptember 1. Összefoglaló eredmény B u d
BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547
BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547 Építészeti műleírás A Tisztviselőtelepi Egyesületet a XIX század végén alapították, és konkrét feltételeket szabtak, amelyek alapján két nagyobb ütemben
A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )
1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda
VÁROSI TÉRHASZNÁLAT ÉS IDENTITÁS. Hruscsovka. Antonova Anastasiya G26EJF
VÁROSI TÉRHASZNÁLAT ÉS IDENTITÁS Hruscsovka Antonova Anastasiya G26EJF Hruscsovka A Hruscsovka ( orosz : хрущёвка, negatív "hruschoby") egy olyan típusú olcsó, betonpaneles vagy téglafalú három-öt emeletes
ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009.
ÚJBUDA GAMESZ INTÉZMÉNYI BERUHÁZÁSAI ÉS FELÚJÍTÁSAI 2009. Felújítási feladatok - C/7 Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola (Baranyai u. 16-18.) Az étkező és a konyha felújítása. Étkező utca felöli
Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány. 4087 Hajdúdorog Nánási út 4. HEVES MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI Hivatal "C" Épület
Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány 4087 Hajdúdorog Nánási út 4 HEVES MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI Hivatal "C" Épület Cím: 3300 Eger, Kossuth lajos U. 9 Hangos térkép Bejárat és az udvar 1 / 6 A főbejárat
Egy háromszintes irodaépület kiürítése
Egy háromszintes irodaépület kiürítése Az épület kialakítása, a geometriai viszonyok, a jelenlévők száma mind meghatározza az épület, tűzszakasz elhagyásához szükséges időtartamot. A kiürítési számításnál
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS
HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó
F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó 1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 15. Hrsz.: 36623, A jelű főépület műemléki törzsszám: 15613 UDVARI B ÉS C JELŰ ÉPÜLETSZÁRNYAK, A TELKEN ÁLLÓ KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK, VALAMINT
A Merkbau Kft. bemutatja. Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj nyertese középület kategóriában
A Merkbau Kft. bemutatja Kosárlabda csarnok Pannonhalma című projektjét Építészeti Nívódíj 2017. nyertese középület kategóriában A kosárlabdacsarnok a meglévő gimnázium melletti Hospodár kertben, Világörökségi
TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:
TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék
A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk. Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58.
Az iskolapalota A jelenlegi épületünk elkészülése előtt a Bakáts tér, illetve a Mester utca 23-ban működött iskolánk Bakáts tér Mester utca 23. Mester utca 56-58. A diákok számának növekedése is indokolttá
J a v a s l a t az Ady Endre Kollégium megyei fenntartásból történő visszavételével kapcsolatos döntések meghozatalára Ó z d, 2011. november 24.
J a v a s l a t az Ady Endre Kollégium megyei fenntartásból történő visszavételével kapcsolatos döntések meghozatalára Ó z d, 2011. november 24. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejlesztési
Műszaki leírás. Koncepció - Több, mint irodaház. Beépítés, környezetalakítás, tájépítészet - Ház(ak) a parkban
KKÁT BOIÉ Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója Beléptető és Operatív Irányító Épület bővítése TERVPÁLYÁZAT 2010 Műszaki leírás Koncepció - Több, mint irodaház Kézenfekvő gondolat, hiszen a kiírás kettős
építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16
a Budapest VIII., Stáhly u. 5., hrsz : 36451 társasház földszinti Gyulai Pál utcai iroda helyiségek homlokzati nyílászáróinak cseréje, ill. új ablakok nyításának építési engedélyezési tervéhez - tervtanácsi
PTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2
+190,00 Radnics u. 1 2 3 4 5 6 7 8 PT MŰVÉSZTI MPUS +196,00 Telekhatár +191,00 +195,00 Jurisics Miklós utca +189,00 +194,00 +188,00 5116/1 +189,43 +187,00 +193,00 5104 5118/2 +183,00 +192,00 +186,15 +186,65
TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:
TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 12-ei rendes, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái
Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái 2017 Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye jelentősebb munkáinak bemutatása Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tornaterem
HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT
HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló
A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése
A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése 2007 Készítette: Csányi Szabolcs, okl. restaurátor, K3_447 A Petőfi szálló ajtó és ablaknyílásaiban, a fa nyílászárók
Értékleltár (A műemléki szempontból értékes, megtartandó építészeti részleteket, épülettartozékokat dőlt betűvel jelöltük.)
Értékleltár (A műemléki szempontból értékes, megtartandó építészeti részleteket, épülettartozékokat dőlt betűvel jelöltük.) Homlokzatok: Egyemeletes, hosszanti oldalával, főhomlokzatával délre néző épület.
E-1. Polgármesteri Hivatal energetikai célú fejlesztése. Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz
É Megrendelő: Meglévő állapot M=1:500 Helyszínrajz E-1 A jelen dokumentáció a tervezők szellemi terméke. 2016.12. pm.: pm.: 22,10 50 4,85 50 10,20 50 5,05 50 3,35 5,25 5,45 5,30 2,75 42 1,50 25 5,08 50
Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl
Helyszínrajz M 1:2000 elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve Látványterv felülrõl elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve +16,77 +13,96 +12,73 +12,73 +12,28 +8,60 +8,60 +7,18 +7,18 +4,86 +4,86 +3,44 +2,60
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Evetke út 2. (hrsz. 9230) Társasház, volt Lomnic társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁSA
F E L M É R É S I T E R V
F E L M É R É S I T E R V BUDAPEST, VIII. KER. HRSZ.: 36545 TULAJDONOS: 12 BUDAPEST, TEL: 06 1 336 28 63 KÉSZÍTETTE: 2000 SZENTENDRE, KŐZÚZÓ UTCA 24. TEL/FAX: ÉPÍTÉSZET: KOCSIS ÁGNES, 06 30 989 54 2014.
MKE Andrássy út 69. Takarítási
MKE Andrássy út 69. helyiség neve m 2 feladatra burkolat Takarítási utaló jelleg I. emelet Rektori szoba 43 iroda parketta Rektori titkárság 30,5 iroda parketta Tanácsterem 75,5 iroda parketta Rektor helyettesi
TERASZ TERASZ. 22,94 m 2. 12,26 m 2 SZOBA. 26,60 m 2 FÜRDÕ. 4,46 m 2 SZOBA. KA 0,62 m 2. 21,95 m 2 KÖZLEKEDÕ. 9,95 m 2 KONYHA FÜRDÕ.
8,80,,,77,,97,0,88,9 m,9 m 8, m,90 m nyílászáró csere 7,8 m W, m 8, m TERASZ,7 m,0 m ÁTJÁRÓ,7 m LÉPSÕHÁZ, ELÕ,7 m ERK,79 m, m 7,89 m nyílászáró csere HALL 7,97 m 7,80 m, m ESZ,99 m,7 m,0 KA 0, m TERASZ,
Budapest, IV. Káposztásmegyer Jégkorong csarnok, módosított építési engedélyezési terve
Budapest, IV. Káposztásmegyer Jégkorong csarnok, módosított építési engedélyezési terve IV. Újpest- Káposztásmegyer, Szilágyi út Homoktövis u. Farkaserdő utca által határolt terület ( HRSZ : 76561 /221.
Szent István körút 10.
Szent István körút 10., Weiss-ház Választott házam a Szent István körút 10-es szám alá esik, a Tátra utca és a körút sarkán, helyrajzi száma: 25105. 1884-től, a körút ezen szakaszán Weiss Manfréd és családja
INGATLAN LEÍRÁSA. #2 BUDAPEST V. KER., PETŐFI SÁNDOR U. 17. IRODAHÁZ ÉS TELEFONKÖZPONT Hrsz.: 24354/4
INGATLAN LEÍRÁSA #2 BUDAPEST V. KER., PETŐFI SÁNDOR U. 17. IRODAHÁZ ÉS TELEFONKÖZPONT Hrsz.: 24354/4 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete A vizsgált ingatlan a Petőfi Sándor, Párizsi, Városház
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.
1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
8,92 +0,13 +13,88 +0,73 MEGLÉVŐ ASZFALT BURKOLAT MEGLÉVŐ KERTKIALAKÍTÁS 1,79 5 6,37 5 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA +13,50
23,05 3,32 16,10 3,63 KPU 8,92 93,40 5 25,81 22,69 5 44,49 É 1,79 5 6,37 5 2,60 5 2,49 5 18,35 5 29607/4 29607/5 29608 29609 29610 8 10 12 14 VÁROSLIGETI FSOR BJZ UTC (29616) 24 22 20 18 OKTTÓ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ
BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER
BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom
BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT
Szerzõ: Domiporta Építész Stúdió Kft. Farkas Mária okl. építészmérnök, mûemlékvédelmi szakmérnök Józsa Ágota okl. építészmérnök Józsa Dávid okl. építészmérnök BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT MÛLEÍRÁS Az elbûvölõ
Versenyző kódja: 31 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.
34 582 10-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 582 10 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Építőipari közös
Szent Gellért Gimnázium
BB 20,86 10,93 9,93 1,15 5,25 1,73 9,13 3, 11,08 45 3,25 1,87 2, 29 18 29 2,11 38 96 2 4 043 6,78 m 2 3 2 1 044 48,89 m 2 205 0 ÓVÓHELY 1 5,78 m 2 1 059 ÓVÓHELY 9,25 m 2 045 ELŐTÉR 4,64 m 2 4 041 ÓVÓHELY
Napenergia. A ma fennálló természeti és energiagazdálkodási. között nem beszélhetünk fenntarthatóságról
Kontextus Az épület Budapest XVI. kerületében, Mátyásföldön található. A XIX-XX. századi villanegyedbe esetlegesen beékelődő Erzsébet ligetben. Ami egy volt szovjet tisztlakásoknak otthont adó lakópark.
Tervező: Kovács Ildikó, okl. építészmérnök É01-4220 Bp. 2012. július hó
Budapest, VIII. Horánszky u 9. hrsz: 36617 az UTcai homlokzat felújítása Tornyai János:Felhők az Alföld felett Engedélyezési tervdokumentáció Megbízó: Társasház. Horánszky u. 9. Közös képviselő: Halász
Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.
Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház beépítést tisztázó elvi engedélyezési terveihez Építésztervezők: É 01 3417/13
AF - Kunhegyesi Református Egyházközség - Rekreációs központ
AF - Kunhegyesi Református Egyházközség - Rekreációs központ Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/114 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.
PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ
Az ingatlan Fonyód, Dobó u.14 szám alatti óvoda területéből lett kialakítva, csendes panorámás környezetben.
Hrsz: Jellege: Területe: Beépíthetősége: Övezeti besorolása: 7403/1 lakóház, udvar 721 m2 30 % lakóterület Sz 30 6,0 600 Az ingatlan Fonyód, Dobó u.14 szám alatti óvoda területéből lett kialakítva, csendes
TÁJÉKOZTATÓ. a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Tata, Diófa utca 18. szám alatt található. ingatlanáról. Készült: 2006.
TÁJÉKOZTATÓ a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Tata, Diófa utca 18. szám alatt található ingatlanáról Készült: 2006. márciusában A terület elhelyezkedése, határai A jelenleg meglévı kerítések az ingatlan
Tisztelt Gazdasági Szereplők!
Tárgy: Debreceni Sportuszoda épület takarítási feladatainak folyamatos ellátása a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) Harmadik rész 117. szerinti közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatás Kapja: Valamennyi,
AJÁNLAT. Gajda Péter Polgármester Úr részére
AJÁNLAT Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Gajda Péter Polgármester Úr részére Budapest, 2015. május 27. Havas Henrik Média Ingatlan Kft. Tisztelt Polgármester Úr!
A január 10-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (3300 Eger, Dobó tér 2.) Közbeszerzési eljárás tárgya: A TOP-6.5.1-15-EG1-2016-00003.
INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város
RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI. Utca, házszám: BÁCSKA UTCA 1. SZÉCHENYI TÉR 5. JÓKAI UTCA /2
RÁKOSPALOTA PESTÚJHELY ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEI BÁCSKA UTCA 1. SZÉCHENYI TÉR. JÓKAI UTCA.. Hrsz.: 879 10 8 (877) 878 Bá c sk a ut ca 878 a 1 b a Tulajdonviszony: állami tulajdon Jelenlegi funkció: XV. kerületi
faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához
1 1085 BUDAPEST, RÖKK SZILÁRD U. 11. (Hrsz.:36677) LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához Készítette:...Simonffyné Asztalos Éva okl. építészmérnök
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ
BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI
MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK
Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése Műszaki leírás MŰLEÍRÁS HELYSZÍN Családi házas beépítési szövetben csomóponti sűrűsödés, a Nemes utca és Nagykőrösi út- Vasút utca sarkán kialakuló kereskedelmi-szolgáltató
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Mátyás király út 8. (hrsz. 9507), Reimann-villa és melléképülete Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011
Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)
LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról
Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május)
Celentano András építőmérnök hallgató, BME: A Várkert Bazár északi nagykapuja (2002. május) Az épület megnevezése, címe Szakvélemény A szakvélemény az Ybl Miklós tér l. szám alatti Várkert Bazár épületének
, , KMNY KMNY. pm90 TA 75/ ,33 m 2 MELEGÍTŐ-KONYHA KÖZL1 PVC. 33,05 m 2 PVC. pm90 15, , ,
Tel/fax: 7-7-6; 0-60-9; 0-97-8 Cím: Ribányi Kft H-70 Tamási Béke u.. Nyugati szárny alaprajz II. M:00 Nyugati szárny bruttó alapterülete: 0,68 m Nyugati szárny nettó alapterülete: 9,06 m Nyugati szárny
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz.
Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz. HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MEDARCH Bt. 2012. A L Á Í R Ó L A P Tárgy: Homlokzat felújítási engedélyezési tervdokumentáció Budapest,
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,
2015. ÉVI TERVEZETT KARBANTARTÁSI, FELÚJÍTÁSI MUNKÁK. Sorszám Épület megnevezése Felújítási javaslat Megjegyzés
1. radiátorok burkolatának cseréje 24 db 270x80x20 cm 2. Tündérkert Óvoda elhasználódott, kopott küszöbök burkolása, lefedése 16 db 3. konyhai dolgozók részére öltöző, zuhanyzó kialakítása a fsz.- en 4.
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság
LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /
LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.com Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ ELŐZETES TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss
K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 214/2015. (XII. 3.) határozata
Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András
Épületakusztika Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András ZAJFORRÁSOK Külső zajforrások Ipari tevékenység Járműtranszport Rendezvények (zenei, sport, stb tüntetés ) Belső zajforrások Belső téri tevékenységekből
Készült a Budapest Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) felújítására és bővítésére kiírt építészeti tervpályázathoz
MŰSZAKI LEÍRÁS Készült a Budapest Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) felújítására és bővítésére kiírt építészeti tervpályázathoz Általános leírás: A pályázati kiíráshoz mellékelt felmérési terven szereplő
02. 1:500 és 1:200 léptékű rajzok szabályai
02. 1:500 és 1:200 léptékű rajzok szabályai Horváth Tamás építész, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 1 1. feladat: Szabványírás szakcikk alapján
SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ.
12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ A Bihari 13 társasház Szeged belvárosához közel, a nagykörúton kivül helyezkedik el. Személyi és gépkocsi bejárata a Bihari utca felől található. Az épület földszint + 2 emelet +
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 2628 SZOB MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 21 2011. július Rev.01 Page 1 of 13 Megye Régió Pest Lakosság száma Kb. 2,971 Autópálya csatlakozás - Országút 12 Repülőtér Közép-Magyarország
Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Ma Előadó Zsákai Lajos tű. alez. Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vonatkozó előírások I. 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni
CÍM 5609 sz. út mellett. HELYRAJZI VÉDETTSÉGI KATEGÓRIA 09 hrsz. H1. FUNKCIÓ Szent Vendel kápolna
5609 sz. út mellett 09 hrsz. H1 Szent Vendel kápolna Az állatvész elmúltávalhálából, a falu Állagmegóvás. egykori legelője szélén 1866-ban épített kápolna és az előtte álló kereszt jelentős építészeti
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat intézményei 2012. évi felújítási- és karbantartási szükségleteinek felmérése
Intézmény megnevezése Arany János Általános és Gimnázium Elvégzendı felújítási feladatok földszinti és alagsori fiú és lány WC felújítása; fıépület eresz alatti homlokzatjavítás; fıépület tetıjavítás;
100 éves a gimnázum épülete
100 éves a gimnázum épülete Tekintélyes múlt Kőszeg város életében mindig is fontos szerepet töltött be a művelődés, a kultúra. Műveltségi állapot tekintetében Kőszeg régóta kiváló helyet foglal el valamennyi
Az iskola múltja és jelene
Az iskola múltja és jelene A zsákai református egyház az 1700-as évek elején építteti az első iskolát a fiúk számára, majd a lányok részére 1745-ben épült önálló iskola, egy-egy tanítóval. Iskolaszervezete
A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA MŰSZAKI LEÍRÁS
A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA MŰSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI
Fejlesztései országos szinten is a legjelentõsebbek egyike, s így Debrecen egyetemi város jellege még jobban megerõsödött.
ÉPÍTÉSZET, BEÉPÍTÉSI JAVASLAT, FORGALOM Debreceni Egyetem Informatikai Kar és ÁNTSZ épületegyüttes építészeti tervpályázata MÛSZAKI LEÍRÁS beépítés az informatikai kar és a népegészségügyi kar és az ÁNTSZ
A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója
A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója Az épület a Piráni Építészeti Napokon a Piranesi díj dicséret fokozatát nyerte el 2007-ben. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános
4. A Budapest Fõváros Terézváros Önkormányzat Képviselõtestületének
2001-36 Budapest Fõváros Terézváros Önkormányzata Képviselõ-testületének 36/2001. (X. 12.) számú rendelete a Budapest, VI. kerület Király utca Káldy Gy. utca Paulay E. utca Nagymezõ utca által határolt
További információk: Varga Koritár Zoltán ügyvezető Phoenix Yachtport Kft 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53 +36309403717 phoenix@delta.
Ingatlan ismertető a Budapest, 34624/0/A/8 és -/9 Hrsz alatti, egyéb önálló ingatlan megnevezésű, 588+116 m2 területű ingatlanról, amely a Budapest, VIII. ker. Kenyérmező u. 3. fszt. alatt található. 1.
ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT
1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Dobó utca páros és páratlan oldalának (HT) helyi területi védelem alá, valamint a az utca épületeinek (H1; H2) egyedi helyi védelem alá helyezéséhez
ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ. Budapest XI. Budafoki út 60.
ROYAL-CAPITAL PROPERTY INVESTMENT ZRT. CÍM: 1116 BP.BARÁZDA UTCA 42. TEL: + 36 1 463-7124 MOBIL: +36 20 821 6562 E-MAIL: VONA.ZSOLT@ROYALINDEX.HU ÚJBUDA IRODA BUDAFOKI 60 - IRODAHÁZ Budapest XI. Budafoki
OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.
28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca
3.1.2 KÉSZ Mellékletek Jóváhagyva a 2010. évi 3. számú (II.19.)önkormányzati rendelettel A jóváhagyott módosítások figyelembe vételével; egységes
3.1.2 KÉSZ Mellékletek Jóváhagyva a 2010. évi 3. számú (II.19.)önkormányzati rendelettel A jóváhagyott módosítások figyelembe vételével; egységes szerkezetben Tartalomjegyzék Komárom Város Képviselőtestületének
ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT
ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget
A padlóburkolatot minden helyiségben fel kell szedni, és az aljzatot visszabontani -0,20-ra. (-20 cm) BM +2,80
1,12 JELMAGYARÁZA 12,65 3,7 3,4 1,22 1,36 2,5 1,55 63 4,76 59 88 15 1,16 15 3,73 6 6 84 6 12 6 12 115 pm 164 pm 145 pm 123 pm 144 pm 144 PADLÓ +,16 BM +3,7 és parapet -,2 ra A padlóburkolatot fel kell
Lakás eladó Víziváros 122 m²
Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,
Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.
Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, többlakásos lakóépület, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház, felső szinteken irodák beépítést tisztázó elvi
Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium
Gyakorlati épületfizika Féléves feladat Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium 9023 Győr, Szabolcska Mihály u. 5. Hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény Készítette:
Akadálymentesítési tervdokumentáció
Akadálymentesítési tervdokumentáció Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde 6050 Lajosmizse, Attila utca 6. 6050 Lajosmizse, Rákóczi utca 30. 6050 Lajosmizse, Szent Lajos utca 19-21. Hrsz: