BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: 38547"

Átírás

1 BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: Építészeti műleírás A Tisztviselőtelepi Egyesületet a XIX század végén alapították, és konkrét feltételeket szabtak, amelyek alapján két nagyobb ütemben építették ki a ma Tisztviselőtelepként ismert lakótelepet. Az egyik ilyen feltétel az épület magasságára vonatkozik: egy emeletes épületet csak úgy volt szabad építeni, hogy a benne levő két lakás egyikét a házat építtető tisztviselőnek kell laknia. A. szám ikresen kialakított épület a 20-as számú házzal és a második ig tartó ütemben egymástól függetlenül épültek. A jelenlegi építtetők felmenői nagyon rég tulajdonolják az előbbi épületet. Saját igényeiknek megfelelően alakították ki az elosztását, viszont a kezdetekben csak pincét és magasföldszintet építettek. A 20-as számú épület is alagsor+magasföldszint volt kezdetben, de (valószínűleg) a 70-es 80-as években egy emeletráépítéssel bővült, kilátszó tűzfallal fordulva a 18-as szám felé. Az épület a korban szokásos építéstechnológiával és olcsó szerkezetekkel (pl bontott tégla) épült a teleptörténeti leírások szerint. Ez a valóságnak is megfelel: 1,5 nagyméretű tégla külső és teherhordó fal, alagsor fölött acélgerendás födém, földszint fölött nagyrészt vélhetően fagerendás födém, kisebb részt bejárati előtér pedig fiókos dongaboltozat. A tető két állószékes, mindkét oldalt süllyesztett fedélszerkezet, hornyolt cserépfedéssel. A tetőtérben a padlásburkoló téglák a rajzoknak megfelelően ~50cm-es szintkülönbséggel a teret két részre osztva fekszenek. Az épület kisebb befalazásoktól, ablakcseréktől eltekintve az eredeti állapotban van, amely a zárófödém kissé beázott egy részét kivéve, jónak mondható. Az említett helyen sem, illetve máshol sem észlelhető statikai állékonysági- sem pedig további épületszerkezeti probléma. A mai kor hőszigetelési igényeit a falazat és a zárófödém nem teljesíti, azonban a helyiségek nagy légtere miatt páralecsapódás, gombásodás nem tapasztalható. Az építtetők nem szándékoznak a meglevő részben épületenergetikai felújításba fogni. Az épületben jelenleg két lakás van, amelyek külön is működhetnek. Ez évben a tulajdonos-építtető család három generációssá bővült, ezért döntöttek az emelet felé való bővítés mellett. A KSZT (JÓKÉSZ) még azonos rendeltetési egység bővítése TERVEZŐ: BONDÁR TIBOR ÉPÍTÉSZ TEL:

2 BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: mellett is csak tetőtér beépítést engedélyez. E szerint csak egy kevésbé élhető terű, de költséges megoldás engedett, amellyel az ikerszomszéd településképi bicsaklása sem lesz megoldva. A következő tervdokumentációban az építtetők egy olyan akarata valósul meg, amely városképileg javítja a Műemléki Jelentőségű Területen lévő ikerház megjelenését. Mivel egy család részére lesz a bővítmény, ezért nem terheli a környéket. A lakók számára élhetőbb környezet alakul ki. A tulajdonos-építtető az emeletet az épület stílusával megegyező módon szeretné ráépíteni, és ezzel új helyiségeket: szobákat, fürdőket, konyhát és dolgozó műhelyet kialakítani. Ennek indokoltságát a fentebb leírtak is igazolják. Műszaki megoldásaira tekintettel a következők a tervezettek: Választott szerkezet a PTH 44cm vastag vakolt téglafal, vízszintes szerkezet helyszínen készülő beton gerendás-béléstestes födém és a meglevő tetővel teljesen azonos megjelenésű új magas tető az ikerszomszéddal megegyező magasságban. Az új nyílások és nyílászárók mérete megegyezik a közvetlen alatta lévő magasföldszinten lévővel. Az érvényes övezeti szabályozás mind a beépítés mértéke, mind a szintterületi mutató, mind a párkánymagasság tekintetében, az eredeti, ma is meglévő állapotnál kisebb paramétereket határozott meg a telekre. Az emeletráépítéssel a paraméterek változnak és a jelenleg is túllépett épületmagasság kivételével minden paraméter megfelelő lesz, illetve nem változik. TERVEZŐ: BONDÁR TIBOR ÉPÍTÉSZ TEL:

3 BUDAPEST VILLÁM UTCA 18. EMELETRÁÉPÍTÉS HRSZ: Adatok: HSZR: Övezeti besorolás: L2/A-VIII-1 előírás szerinti meglevő tervezett telekterület min. 600 m 2 760,00 m 2 760,00 m 2 szélessége min. 16 m 22,54 m 22,54 m beépítési mértéke max. 30 % 33,95 % 33,95 % szintterületi mutató max. m 2 /m 2 0,664 m 2 /m 2 0,989 m 2 /m 2 terepsz.alatti beép. max. 30 %,5 %,5 % zöldfelületi mért. min. 60 % 62 % 62 % épületmagasság 6,0 m 7,25 m 9,01 m Beépített alapterület: 258,02 m 2 Alagsor szintterülete: 247,00 m 2 Magasföldszint szintterülete: 258,02 m 2 Tervezett emelet szintterülete: 246,68 m 2 Összesen: 751,70 m 2 Budapest, április 2. Németh Csaba építész É/ Bodnár Tibor építész TERVEZŐ: BONDÁR TIBOR ÉPÍTÉSZ TEL:

4 Tervlap azonosító ÉF.00 ÉF.01 ÉF.02 ÉF.03 ÉF.04 ÉF.05 ÉF.06 ÉF.07 ÉF.08 ÉF.09 ÉF.10 ÉT.01 ÉT.03 ÉT.04 ÉT.05 ÉT.06 ÉT.07 ÉT.08 ÉT.09 ÉT.10 ÉT.11 ÉT.12 ÉT.13 Tervlap neve Tervlap tartalomjegyzék hszr pince fsz tetőtér metszet a metszet b homlokzat homlokzat homlokzat utcanézet hszr fsz tetőtér metszet a metszet b homlokzat homlokzat homlokzat utcanézet látványterv szintterület épületmagasság Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. 1:1 Tervlap tartalomjegyzék ÉF.00

5 Bíró Lajos utca Villám utca 22. kerti építmény melléképítmény telek: 760,0 m 2 HRSZ: ,97 5 lakás bejárat kamra lakás bejárat épületbejárat. Villám utca ,54 pince bejárat kertkapu Reguly Antal utca Villám utca 16. Villám utca Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. 1:500 hszr ÉF.01

6 pm 1,20 pm 1,20 pm 1, , ,72 63 a 16, , , , S Z O M S Z É D É P Ü L E T 5, ,72 1,15 1,15 1, ,70 11,89 4,02 16, ,05 1,73 2,05 a 53 1,15 4,05 4,82 2,98 5,01 2, ,26 4,82 2,34 5,01 2,18 4,05 3,09 1,73 2,98 1,81 2, ,14 5 1,67 lakás bejárat lakás bejárat 1,15 Belmagasság 1,55 m 15 1,30 3,67 5 1,71 2,31 2,89 1,62 b kamra pince bejárat 2,30 1, kertkapu 1, ,50 1,45 2,20 FÁSKAMRA cementsimítás 7,8 m 2 FÜRDŐ 8,8 m 2-3,10 KONYHA PVC 15,6 m 2 17,2 m 2 pm 1,20 1, ,50 pm 1,20 17,0 m 2 PVC 12,8 m , , ELŐTÉR 1,40 1,15 terrazzolap ,1 m 2-1, 49 1,50 épületbejárat KÖZL. LÉPCSŐ cementsimítás 15,8 m ,34 pm 1,20 1,15-3,10 TÁROLÓ cementsimítás 12,0 m 2 1-3,10 10 pm 1,20 1,15 pm 1,20 TÁROLÓ cementsimítás 11,8 m 2 KÖZLEKEDŐ cementsimítás 4,7 m 2 FÜRDŐ cementsimítás 11,1 m ,12 17 TÁROLÓ cementsimítás 11,3 m 2 pm 1,20 1,15 1,15 pm 1,20 17 pm 1,20 KAZÁNHÁZ cementsimítás 17,3 m 2 3,66 47 TÁROLÓ cementsimítás 15,2 m 2 2,88 47 pm 1,20 1,15 b Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés 4,09 5 1,14 5 1, ,48 5 2,48 5 2,48 5 1, , ,16 9, ,24 4,06 10, január 23. pince szint ÉF.02

7 a 16, ,65 2, , , , ,79 3,60 5 3,21 1,62 2,05 pm 1, , , , , , , ,10 S Z O M S Z É D É P Ü L E T 9 2, , , , ,80 1,80 11,42 4,49 16,06 a 4,05 4,82 2,98 5,01 2, , ,82 2,34 5, ,03 4,05 2,53 1,84 1,44 1,54 1,58 5 2,35 5 1,07 5 1,41 1,41 előlépcső b 1,60 1, ,20 előtető 47 3,26 ÉTKEZŐ lapburk. 9,1 m 2 KONYHA lapburk. 3,6 m 2 FÜRDŐ lapburk. 3,7 m 2 2,20 1,39 előlépcső KÖZL. terrazzolap 5,7 m 2 9 4,82 bm3,45 KONYHA lapburk. 12,8 m 2 3,34 bm2,67 2,15 KÖZL. terrazzolap 7,6 m ,34 KÖZL. terrazzolap 4,9 m ,2 m 2 2,96 KÖZL. 6,4 m 2 +2,05 erkély 17 23,4 m 2 4,53 FÜRDŐ lapburk. 7,2 m 2 b 1,60 2, , ,07 2,20 befalazott nyílás ELŐTÉR terrazzolap 14,4 m 2 6 3, , , ,3 m ,15 5,06 2, ,40 2,15 1,40 28,8 m 2 27,6 m 2 4,94 2,15 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés 72 4,02 1, , ,48 5 2,48 5 2,48 5 1, ,83 3,16 10,06 5,30 4,00 10, január 23. magasföldszint ÉF.03

8 a 30 11,29 13, ,11 1,61 S Z O M S Z É D É P Ü L E T 11,89 30 a 4,05 4,82 2,98 7,83 padlás ajtó nm. tégla attika fal LÉPCSŐ fapalló 7,9 m ,10 fa mellvéd tégla mellvéd +3,85 b szerelt kémény síkváltás TETŐTÉR padlástégla 216,9 m 2 b 30 19,08 +4, ,52 4,00 10,38 30 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. tetőtéri szint ÉF.04

9 2,80 2,85 3,45 6,85 8,85 +6, +4,95 +3,85 +4,10 +4, KERT VILLÁM UTCA -3, , , ,02 11,89 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. aa metszet ÉF.05

10 2,80 2,80 6,85 3,45 3,70 S Z O M S Z É D É P Ü L E T +4,95 +4, +3,85 +4,10 fiókos donga boltozat OLDALKERT -3,10 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. bb metszet ÉF.06

11 6,85 +10,88 +8,91 +6, +4, +0,95 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. délkeleti homlokzat ÉF.07

12 6,85 +6, +4, +4, +1,15 KERT VILLÁM UTCA 2,05 13,86 15 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. délnyugati homlokzat ÉF.08

13 +10,88 +8,91 +6,89 +4, +2,42-0,05 előlépcső 2,82 5,01 2,98 4,82 4,05 Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. északnyugati homlokzat ÉF.09

14 +10,88 +8,91 +6, +4, +10,88 +8,91 +6,89 +4, Bodnár Tibor Engedélyezési terv szintű felmérés január 23. 1:333 utcanézet, kertnézet ÉF.10

15 Bíró Lajos utca Villám utca 22. kerti építmény melléképítmény telek: 760,0 m 2 HRSZ: ,97 5 lakás bejárat kamra lakás bejárat +4,30 +10,87 +10,87 épületbejárat. Villám utca ,54 pince lejárat kertkapu Reguly Antal utca Villám utca 16. Villám utca Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. 1:500 hszr ÉT.01

16 a 16, ,65 2, , ,25 2, , ,79 3,60 5 3,21 1,62 2, S Z O M S Z É D É P Ü L E T pm 1,20 5, , ,80 1,80 11,89 4,02 16,06 kibontott fal, ajtó visszahelyezett virágládák 3,55 47 a 4,05 9 4,82 2, , , ,26 1, ,34 2,34 2,81 2, ,03 4,05 2,53 1,84 1,40 5 1,57 5 1,58 5 2,35 5 1,07 5 1,41 1,41 b 1,60 1, ,20 előtető 47 3,26 ÉTKEZŐ lapburk. 9,1 m 2 KONYHA lapburk. 3,6 m 2 FÜRDŐ lapburk. 3,7 m 2 visszaállított eredeti kialakítású előlépcső KÖZL. terrazzolap 5,7 m 2 4,82 bm3,45 KONYHA lapburk. 12,8 m 2 bm2,67 87 KÖZL. terrazzolap 7,6 m 2 visszahelyezett virágládák KÖZL. 87 terrazzolap 4,9 m 2 visszaállított eredeti kialakítású előlépcső 8,2 m 2 KÖZL. 6,4 m 2 +2,05 erkély 23,4 m 2 FÜRDŐ lapburk. 7,2 m 2 b 1,60 2, ,20 2, ELŐTÉR terrazzolap 14,4 m , , ,3 m ,15 2,15 1,40 2,15 1,40 28,8 m 2 27,6 m 2 2,15 Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv 72 4,02 1, ,00 1, ,48 5 2, ,48 5 1, ,83 3,16 4,95 4,94 5,30 4,00 10, április 25. magasföldszint ÉT.03

17 a 93 12, ,49 3, ,53 16,06 30 S Z O M S Z É D É P Ü L E T 30 5,18 5, ,20 1, ,02 11,89 4,02 16,06 2,05 2,05 2,05 a ,17 1,48 2,98 2,34 7,39 4,05 4,82 2,98 7, , ,59 1,67 2,98 1,27 2,75 5 1,22 5 2, TERASZ 10,7 m 2 +2,42 1,45 1,45 DOLGOZÓ 19,0 m 2 pm 1,20 KAMRA KONYHA 5,4 m 2 11,0 m 2 +4, LÉPCSŐ, ELŐTÉR 17,2 m 2 1,75 1,75 NAPPALI 39,4 m 2 b 1,45 FÜRDŐ 5,0 m 2 75 FOLYOSÓ 8,3 m 2 GARDRÓB GARDRÓB 4,6 m 2 3,2 m 2 75 FÜRDŐ 3,7 m 2 b ,58 3,21 5 2,83 1, , ,20 2,20 16,3 m 2 15,7 m 2 1,70 1,70 1,10 1,55 28,1 m 2 28,1 m 2 1,10 1,55 1,10 1,55 1,10 1,55 Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési ,02 1,51 5 1,48 5 1,20 2,48 5 2,48 5 2,48 5 1, , ,15 4,76 5 5,07 5 Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. 5,30 4,00 10,38 tetőtéri szint ÉT.04

18 2,80 2,85 MEGLEVŐ ÉPÜLET EMELETRÁÉP. 3,45 6,85 8,85 2,75 +10,87 +6, +4,30 +3,85-3,10 Németh Csaba, Bodnár Tibor 47 3, ,86 63 É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. aa metszet ÉT.05

19 1,15 2,80 2,80 MEGLEVŐ ÉPÜLET EMELETRÁÉP. 3,45 3,70 S Z O M S Z É D É P Ü L E T 2,75 2,75 +6,89 +4, +4,30 +3,85 +4,10 fiókos donga boltozat OLDALKERT -3, , , ,20 7,36 47 Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. bb metszet ÉT.06

20 MEGLEVŐ ÉPÜLET EMELETRÁÉP. +10,87 +6,89 +6,89 - hornyolt cserép tetőhéjazat - titáncink ereszcsatorna és ejtőcső - diófapáccal kezelt olajozott viaszolt fa felület - középszürke mészvakolat - tégla lábazat Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. délkeleti homlokzat ÉT.07

21 MEGLEVŐ ÉPÜLET EMELETRÁÉP. +10,87 +6,89 +4,30 udvar Villám utca - hornyolt cserép tetőhéjazat - titáncink ereszcsatorna és ejtőcső - diófapáccal kezelt olajozott viaszolt fa felület - középszürke mészvakolat - tégla lábazat Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. délnyugati homlokzat ÉT.08

22 MEGLEVŐ ÉPÜLET EMELETRÁÉP. +10,87 +8,87 +6,89 +4, +4,30 - hornyolt cserép tetőhéjazat - titáncink ereszcsatorna és ejtőcső - diófapáccal kezelt olajozott viaszolt fa felület - középszürke mészvakolat - tégla lábazat Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. északnyugati homlokzat ÉT.09

23 +8,87 +10,87 +10,87 +6,89 +10,87 +6,89 +10,87 +8,87 +6,89 Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. 1:333 utcanézet, kertnézet ÉT.10

24

25 13,50 11,89 13,50 13,50 11,89 1,97 1, ,72 15,91 12,72 15,91 1,97 1,97 2,41 2, ,72 11,89 1,97 meglevő állapot tervezett állapot 4,05 4,82 2,98 7,83 tetőtér/emelet 0,0 m 2 246,7 m , 4,05 4,82 2,98 5,01 2,82 4,05 4,82 2,98 5,01 2,82 fsz 258,0 m 2 258,0 m , 78 18, 4,05 4,82 2,98 7,83 4,05 4,82 2,98 7,83 pince 247,0 m 2 247,0 m 2 épület 503,81 beépítettség = 0,664 < 1 telek 760m2 épület 751,7 telek 760m2 = 0,989 < 1 Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. 1:500 szintterület ÉT.12

26 7,43 7,43 7,43 13,50 5,89 15,91 6,25 1,95 13,50 7,44 1,61 1,97 6,25 15,91 1,61 1,97 4,02 4,02 meglevő állapot Σ A / K = 568,7 m 2 / 78,34 m 7,25 m tervezett állapot Σ A / K = 706,2 m 2 / 78,34 m 9,01 m északnyugati északnyugati 142,02 m ,05 4,82 2,98 5,01 2, ,17 m 2 9,46 5 4,05 4,82 2,98 5,01 2,82 2,82 előlépcső 16,86 K=78,34 m 2,82 K=78,34 m délnyugati délnyugati 23,68 m 2 4,02 14,64 m 2 1, ,33 m 2 13,86 4, ,12 m 2 18,56 m 2 1, ,75 m 2 13,50 9,46 5 délkeleti délkeleti északkeleti 45 tűzfal ,20 m 2 146,25 m 2 6,06 1,37 11,96 m 2 14,64 m 2 1,97 3,70 5 1,61 12,20 5 északkeleti ,64 m 2 186,24 m 2 9,46 5 8,84 9, ,17 m 2 18,56 m 2 1,61 1,97 az épület adottságai mellet az építménymagasság = épületmagasság Németh Csaba, Bodnár Tibor É/ Településképi Véleményezési Eljárás - engedélyezési szintű terv április 25. 1:500 épületmagasság ÉT.13

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,

Részletesebben

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció Kisméretű családi ház eti-műszaki dokumentáció Építtető...... É... dátum... V R E T A T N MI A mintatervet Bártfai Szabó Gábor építész tervei alapján a Magyar Kamara megbízásából a Budapesti Műszaki és

Részletesebben

É-0 m3. 17 Lakásos Épület Terve ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV Veresegyház Hrsz: 9045/48 VÁRKÖRNYÉKE KFT. MÓDOSÍTOTT HELYSZÍNRAJZ M=1:500 MEGBÍZÓ:

É-0 m3. 17 Lakásos Épület Terve ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV Veresegyház Hrsz: 9045/48 VÁRKÖRNYÉKE KFT. MÓDOSÍTOTT HELYSZÍNRAJZ M=1:500 MEGBÍZÓ: Az épület földszintjének padlószintje = 76, Bmf., hrsz.: /8-7 os társasház engedélyezési tervéhez./ Alapadatok A terület Vt-3 besorolású Az épület helye:, hrsz: /8 Minimálisan kialakítható telek: 0 m Beépítési

Részletesebben

Helyszínrajz m=1:500

Helyszínrajz m=1:500 Helyszínrajz m=1:500 Jellemzõ adatok: Építménymagasság számítás: HFdny+HFék+HFény +HFdk / K = Hépítmény 117,30m 2 +,29m 2 +,29m 2 +19,40M 2 / 57,80 fm = 6,84m 38540 38541 Övezeti besorolás: L-2/-VIII-1

Részletesebben

M=1:1000 HELYSZÍNRAJZ. TERVEZETT ÉPÜLET - Ép.eng.terv Cím: Budaörs 2040, Rákóczi utca 10. Hrsz.: 723/2 ÉPÍTTETŐ: WOLF-BAU KFT. 2009 okt.

M=1:1000 HELYSZÍNRAJZ. TERVEZETT ÉPÜLET - Ép.eng.terv Cím: Budaörs 2040, Rákóczi utca 10. Hrsz.: 723/2 ÉPÍTTETŐ: WOLF-BAU KFT. 2009 okt. lakóház magastető 4,5 m 13,40 1,00 7,28 0,35 14,40 7,63 lakóház magastető 4,5 m 7,37 3,98 3,30 7,37 7,28 garázs magastető 3,5 m lakóház magastető 4,5 m lakóház magastető 6,0 m Rákóczi utca HELYSZÍNRJZ

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /120

LIGET LAKÓPARK /120 A H C 78 3,0 6,35 78 1,13 1, 57 3,,85 97 3,5,77 1,80 4 1,35,70 1, 1, 1, 1,,0 pm 0,00 60 4,0 4,8 6,3 5,,33 78,70 5,40 40 1,9 54 pm 5 1, 18, 19,70 4,03 1,40 NETTÓ ALAPTERÜLETEK (193/10): földszint: 1,95

Részletesebben

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló)

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló) ,00 6,0,,0 8,0 6,00 B NAPLÓKERT UTCA 6,70 8,0 6,00 0,80 B,00 05/5 5,00 8,0 6,70 0,0 É Övezet: Lk-FT- Beépítés módja: SZ (szabadonálló) A A,00 6,00 6,00 5,0 A A TELEKTERÜLET: 808,9 m BEÉPÍTETT TERÜLET:,8

Részletesebben

é z s é MINDEN MÉRETET A GYÁRTÁS ELŐTT A HELYSZÍNEN ELLENŐRIZNI KELL! CSALÁDI HÁZ KIVITELI TERV BELSŐ NYÍLÁSZÁRÓ KONSZIGNÁCIÓ KONSZIGNÁLÁS ELVEI

é z s é MINDEN MÉRETET A GYÁRTÁS ELŐTT A HELYSZÍNEN ELLENŐRIZNI KELL! CSALÁDI HÁZ KIVITELI TERV BELSŐ NYÍLÁSZÁRÓ KONSZIGNÁCIÓ KONSZIGNÁLÁS ELVEI KONSZIGNÁLÁS ELVEI 1. KÓD A TÍPUSÁT JELÖLI K KÜLSŐ NYÍLÁSZÁRÓK B K L LAKATOS SZERKEZETEK A ASZTALOS SZERKEZETEK 2. KÓD AZ ELEM MÉRETÉRE UTAL 3. KÓD AZ ELEM KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÁRA UTAL MINDEN MÉRETET

Részletesebben

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA

ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA ÍRÁSOS MUNKARÉSZ BUDAPEST, VIII., BLÁTHY U. 30. HRSZ.: 38645 LAKÓÉPÜLET KÜLSÖ HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSA 1. ÉS 2. SZ.LAKÁSHOZ ELŐ TETŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐ VÍTÉSE TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTALOMJEGYZÉK 1. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.

Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012. Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház beépítést tisztázó elvi engedélyezési terveihez Építésztervezők: É 01 3417/13

Részletesebben

É-0. Tervezett helyszínrajz M=1:500 2 lakásos lakóépület építése építési engedélyezési tervdokumentáció. "B" épület

É-0. Tervezett helyszínrajz M=1:500 2 lakásos lakóépület építése építési engedélyezési tervdokumentáció. B épület / / / / /,00,,,00,00 /,00,00,00,0,00,,00,,00,, /0 / "B" épület +, Zöldf.:, m / / / "A" épület / / +, / Reismann J. u. új útcsatlakozás áteresszel / Kiinduló adatok: Övezeti besorolás: Lke Beépítési mód:

Részletesebben

Tetőtérbeépítés Építési engedélyezési terv Budapest,VIII. kerület, Rákóczi út 59. (hrsz:34628)

Tetőtérbeépítés Építési engedélyezési terv Budapest,VIII. kerület, Rákóczi út 59. (hrsz:34628) Tetőtérbeépítés Építési engedélyezési terv Budapest,VIII. kerület, Rákóczi út 59. (hrsz:34628) Építtető: Janos Stefan Daradic Építész: Ráth András 3T NATURA CASA Kft 1141 Bp Zsigárd utca 3. TERVEZŐI NYILATKOZAT

Részletesebben

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ

BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ BUDAPEST, VIII. KER. FECSKE UTCA 22. LAKÓÉPÜLET TERVE TERVTANÁCSI ÁLLÁSFOGLALÁS MEGKÉRÉSÉHEZ 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. FELELŐS TERVEZŐI NYILATKOZAT 1. CÍMLAP 2. TARTALOMJEGYZÉK 3. TERVEZÖI NYILATKOZAT 4. ÉPÍTÉSZETI

Részletesebben

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: / LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.com Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ ELŐZETES TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss

Részletesebben

MINTATERV. Átlagos méretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció

MINTATERV. Átlagos méretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció Átlagos méretű családi ház eti-műszaki dokumentáció Építtető...... É... dátum... A mintatervet Földes László és Balogh Csaba építészek tervei alapján a Magyar Kamara megbízásából a Budapesti Műszaki és

Részletesebben

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: / LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.hu Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ TERVE ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss János altábornagy

Részletesebben

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv.

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv. 8416 Juhász Gy. utca 8410 8411 A L A P A D A T O K : 8413 Telek területe 820,00 m 2 8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 225,52 m 2 27,50 % 8409 3,00 6,50 20,00 8,50 8412 2,00 /+5, Földszinti padlóvonal

Részletesebben

É-00. Tájház engedélyezési terv (melléképület nem része a pályázatnak)

É-00. Tájház engedélyezési terv (melléképület nem része a pályázatnak) Rákóczi u. 6,4 5,8 lakó ép. ém:3,4 m,11 80,04 ép. mag: 3,00 m TÁJHÁZ fsz. pv.: É Telek területe: 00,00 m eépített alapterület: 6,0+ m eépítési százalék: 7,7 % z épület szélessége: 6,4, m z épület hossza:,11,

Részletesebben

Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012.

Építésztervezők: Materny Károly okl. építészmérnök É 01 3417/13. Sződy Tamás okl. építészmérnök É2 01-4755/05. Budapest 2012. Építészeti műszaki leírás a Budapest, VIII. ker. Kőfaragó utca 8., hrsz.36471:, többlakásos lakóépület, utcai földszinti üzletek, többszintes parkolóház, felső szinteken irodák beépítést tisztázó elvi

Részletesebben

3. 4. 5. 2,5 cm Ritkított vakpadló 20 cm Fogópár közötte: 20 cm hõszigetelés 1 rtg Párazártó fólia 2cm Lécváz [fogópár között] 1,25 cm Gipszkarton

3. 4. 5. 2,5 cm Ritkított vakpadló 20 cm Fogópár közötte: 20 cm hõszigetelés 1 rtg Párazártó fólia 2cm Lécváz [fogópár között] 1,25 cm Gipszkarton 1. 2. 2 cm Kerámia 6 cm aljzatbeton 6 cm PS hab 1rtg techn. szig. 2 rtg Mod. bit. lemezszig. 10 cm Beton aljzat 25 cm Kavicságy Termett talaj 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /112

LIGET LAKÓPARK /112 "redönyszekrény" ott attika külsö sík,70 H,93 30 3, 1,0 pm 0,00 LIGET LKÓPRK - 193/11 1,5,4,70,70 pm 1,0 1,5 80 1, 1, 17 9,8 3,0,73 5, 3,18 6, 83 85 6,,93 5,33 5,33 5,33 4, 5,33 5, 30 5, 5,33,63 9,8 9,8,30

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio

Részletesebben

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Helyszín: Terv: NY UG AT Tervező: Tóth-Farkas Barnabás okleveles építészmérnök É13-0995 4-GORDON Kft. 2083 Solymár, Rövid u. 12. Tel.:

Részletesebben

TERVEZETT ÉPÜLET +1,00 2,30 -3,17 4,80 6,00 4,80 2,30 18,18 5 2,30 2,30 2,30 5,58 11,95 59 5 4300/2 MÉLYGARÁZS LEJÁRÓJA 4324 45

TERVEZETT ÉPÜLET +1,00 2,30 -3,17 4,80 6,00 4,80 2,30 18,18 5 2,30 2,30 2,30 5,58 11,95 59 5 4300/2 MÉLYGARÁZS LEJÁRÓJA 4324 45 ,,,0,0,0,0,0,0,0,0,0 +,,0 +,0 VESZPRÉM, UDPEST U.. HRSZ: 00/ Építészeti adatok: Övezeti előírás: Lk-o kisvárosis lakó övezet, oldalhatáros beépítés. maximálisan o,oo% építhető be - legnagyobb építménymagasság:,o

Részletesebben

Budapest, III. ker. Vályog u. 11. ÉRTÉKESÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

Budapest, III. ker. Vályog u. 11. ÉRTÉKESÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Budapest, III. ker. Vályog u. 11. ÉRTÉKESÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Látványkép 1 M= Látványkép 2 M= Látványkép 3 M= FŐBB BEÉPÍTÉSI PRMÉTEREK ÖSSZEFOGLLÁS 893 m2 Telek területe: Övezet Beépítési mód: telek

Részletesebben

extenzív zöldtető +7,50 +5,50 +5,50 bambusz (Semiarundinaria fastuosa)

extenzív zöldtető +7,50 +5,50 +5,50 bambusz (Semiarundinaria fastuosa) Bfm08.60 = Budapest Magdolna utca. hrsz.:469 08 Budapest, Baross u. 6-67. 08 Budapest, Práter u.. 9 Budapest, Pajkos u. 4. Janesch Péter É 0-494/0 Pozsgai István T 0-744 9 Bp. Pajkos u. /b = 08,6 Bfm építési

Részletesebben

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE 6551 É 6519 6577 A L A P A D A T O K : 6517 6518 21,18 5,86 13,42 1, 7,36 7,92 3, 2,00 Tass vezér utca +7,10 6560 Ond vezér utca 6578

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 127. +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

é z s é MINDEN MÉRETET A GYÁRTÁS ELŐTT A HELYSZÍNEN ELLENŐRIZNI KELL! CSALÁDI HÁZ KIVITELI TERV KÜLSŐ NYÍLÁSZÁRÓ KONSZIGNÁCIÓ KONSZIGNÁLÁS ELVEI

é z s é MINDEN MÉRETET A GYÁRTÁS ELŐTT A HELYSZÍNEN ELLENŐRIZNI KELL! CSALÁDI HÁZ KIVITELI TERV KÜLSŐ NYÍLÁSZÁRÓ KONSZIGNÁCIÓ KONSZIGNÁLÁS ELVEI KONSZIGNÁLÁS ELVEI 1. KÓD A TÍPUSÁT JELÖLI K KÜLSŐ NYÍLÁSZÁRÓK B BELSŐ NYÍLÁSZÁRÓK L LAKATOS SZERKEZETEK A ASZTALOS SZERKEZETEK 2. KÓD AZ ELEM MÉRETÉRE UTAL 3. KÓD AZ ELEM KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGÁRA UTAL

Részletesebben

6-os lakás 1,54. csap. víz levezetés. pm.:0,00 3,50. parketta 6,60 3,00. Terasz. fagyálló ker. parketta. 6,32 m 2

6-os lakás 1,54. csap. víz levezetés. pm.:0,00 3,50. parketta 6,60 3,00. Terasz. fagyálló ker. parketta. 6,32 m 2 -es lakás 3, m,8,,,8,,,,,,,,,3,,,9,9,,,3,, -os lakás 3, m P 0, 8,9 0,3,3, pm.: 0,80,00,0,, Elõt.,0 m,0 m 8,0 m,00 m, m.. pm.:,8 m,8 m -0,0 fagyálló fagyálló -0,0,8 m,8 m 0,80,00,00, m, m, 9,80 m,,,,,,00,,,33

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék

Részletesebben

VILLAÉPÜLET FELMÉRÉSI TERVE ÁBRAHÁMHEGY, BADACSONYI ÚT 5.

VILLAÉPÜLET FELMÉRÉSI TERVE ÁBRAHÁMHEGY, BADACSONYI ÚT 5. ÉPÍTÉSZMŰTRM VILLAÉPÜLT ÁBRAHÁMHGY, BADACSONYI ÚT 5. 2. január 7. gyümölcsfák huzal kerítés tuja sor faház faház huzal kerítés fenyőfa átm.5cm gyep +3,6 fedél tiszafa fenyőfa átm.5cm ±, beton felület tiszafa

Részletesebben

Tervjegyzék: Tervjegyzék: M01 M02 M03 M04 M05 M06

Tervjegyzék: Tervjegyzék: M01 M02 M03 M04 M05 M06 M01 M02 M03 M04 M05 M06 Tervjegyzék: Helyszínrajz i felmérési alaprajz i alaprajz Tetőtéri alaprajz Homlokzatok Látványtervek Tervjegyzék: zárt rendszerű árnyékszék gyűrűző filagória hidrofor akna meglévő

Részletesebben

FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT

FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT 12 36426 FÖLDHIVATALI TÉRKÉPMÁSOLAT M = 1 : 0 VK - VIII - 1 JÓKÉSZ TÉRKÉP KIVONAT M = 1 : 2000 (Hrsz: 36426 / 718 m2) Előírt Meglévő Tervezett Beépítettség:,0 %,0 %,0 % 4,00 2, 3,98 Zöldfelület: 10,0 %

Részletesebben

ÉPÜLET PINCESZINT ALAPRAJZOK. +36 20 259 0111 www.orkeny13.hu. nettó (m 2 ) 1 támfalgarázs 39,60. 2 közlekedő 34,66. 3 tároló 33,86.

ÉPÜLET PINCESZINT ALAPRAJZOK. +36 20 259 0111 www.orkeny13.hu. nettó (m 2 ) 1 támfalgarázs 39,60. 2 közlekedő 34,66. 3 tároló 33,86. 3 5 4 ÉPÜLET PINCESZINT 1 támfalgarázs 39,60 2 közlekedő 34,66 3 tároló 33,86 2 4 kamra 11,66 5 tároló 2,33 Összesen: 122,11 ÉPÜLET ÖSSZESEN 281,41 1 LPRJZOK 1112 udapest, XI.ker. Örkény István utca 13.,

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /114

LIGET LAKÓPARK /114 EJÁRT EJÁR H T 17 pm 1,0 pm pm 0,00 1,,00,40 1, 1, pm 1,0,41 36,86 1,5 80,61 0 1,0 0 1,0 0 1,0,61 1, 5 5 55 55 3,0,95,40,40 5 6,80 1,01 9,46 9,46,60 6,6 5,31 5,31,70,61,60 1,1 0 1,0 5,00 1,1 0 1,0 5 1,05

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZ M=:0 8/ 7 8/ 6 7 SZOMSZÉDOS LAKÓÉPÜLET FSZT + TT szintszámú +, SZOMSZÉDOS 7/ 7/, +6, 7,6 7,0 6,0 +,79 6,00,7 0,7 6,98 0,60,09, Fási utca MAGASSÁGI ÉS IRÁMYPONT m = mbf 8,0 m rel 7 Kialakult

Részletesebben

107.67 106.59. párkány:108.77. gerinc: 107.21. gerinc: 112.85 105.77 104.60 103.67. gerinc: 107.93 105.10. párkány:109.17 104.38 103.61 103.

107.67 106.59. párkány:108.77. gerinc: 107.21. gerinc: 112.85 105.77 104.60 103.67. gerinc: 107.93 105.10. párkány:109.17 104.38 103.61 103. fa, törzsátm. Jelmagyarázat csatorna akn 7.67 fa, törzsátm.: 0 cm alatt párkány:.4 7.07 6. 969 tűzcsap 7 6 ossuth Lajos utca 94 fa, törzsátm.: 0-0 cm 7.06 vízóra akna 6.7 csatorna akna egyéb akna 6. tűzcsap

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 127 +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

E00. Helyszínrajz M=1:1000. Felsőnyékért Közalapítvány H-7099 Felsőnyék, Kossuth u. 57. hsz. H-7099 Felsőnyék, Béke u 2. hsz. 66. hrsz.

E00. Helyszínrajz M=1:1000. Felsőnyékért Közalapítvány H-7099 Felsőnyék, Kossuth u. 57. hsz. H-7099 Felsőnyék, Béke u 2. hsz. 66. hrsz. Helyszínrajz M=1:1000 5,58 új 288 m 2 felületű belső térburkolat 16,55 4, 16,00 5db 2,x5,m méretű szgk parkoló 11,23 2,00 5, 4,00 288,30 m 2 2,83 9,77 4,00 1db 3,x5,m méretű MGK parkoló Helyszínrajz 0

Részletesebben

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16 a Budapest VIII., Stáhly u. 5., hrsz : 36451 társasház földszinti Gyulai Pál utcai iroda helyiségek homlokzati nyílászáróinak cseréje, ill. új ablakok nyításának építési engedélyezési tervéhez - tervtanácsi

Részletesebben

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE

ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE ORVOSI RENDELŐ KIVITELI TERVE PÁPA, ERKEL FERENC UTCA 3937/ HRSZ. Korszerű intézményi környezet kialakítása a Huszár lakótelepen, az egészségügyi alapellátás számára 017. 07. 31. Tartalomjegyzék Műszaki

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 2012

CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 2012 CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 0 HELYSZÍNRAJZ M=:000 É JELEN TERVDOKUMENTÁCIÓ A Ptk.. -ÁAN 0. Gödöllő, Palotakert.,0,0,,0,,, -,00 -,0 -,00 0 0. Kozárd, Kossuth utca HRSZ.: 0 HELYSZÍNRAJZ E--0/ M = :000 E - H 0.0.

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /113

LIGET LAKÓPARK /113 EJÁRT H T EJÁRT burkolat,,86 pm 1,0 pm 0,00 1, 1, 1, pm 1,0 36,1,66 1,5 80,61 1,1 0 1,0 1,1 0 1,0 1,40 15 31,61 1,40 1,11 5, 77 5 3,0, 4, 5,40 6,35 9,46 9,46 6,6 5,31 6,6 1,46 0 1,0,66 3,11 36 80 83 4,05

Részletesebben

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója

Az építési övezet jele legkisebb legnagyobb legnagyobb megengedett legkisebb megengedett legkisebb legnagyobb. szintterületi mutatója Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010. (III.23.) önkormányzati rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 14/2005.

Részletesebben

H e l y i s é g l e l t á r é s á r l i s t a SZIVÁRVÁNY Lakónegyed I. ütemben épülő LÁNCHÁZAK Pápa, Orlay Petrich Soma u. 14.

H e l y i s é g l e l t á r é s á r l i s t a SZIVÁRVÁNY Lakónegyed I. ütemben épülő LÁNCHÁZAK Pápa, Orlay Petrich Soma u. 14. H e l y i s é g l e l t á r é s á r l i s t a 14/1. Épület Telek (451 m2) + lábazat 6.850.000,- Ft Nappali + + 8.600.000,- Ft Telek: 451 m2 141,70 m2 lakótér + 36,00 m2 garázs 17,83 m2 terasz + 3,08 m2

Részletesebben

HELYISÉGLISTA. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 7100 S z e k s z á r d, Sárköz u hrsz /2

HELYISÉGLISTA. 4 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 7100 S z e k s z á r d, Sárköz u hrsz /2 HELYISÉGLISTA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE 00 S z e k s z á r d, Sárköz u.. hrsz / MEGBÍZÓ: TERVEZÕ: 00 S z e k s z á r d, Babits u. Fsz/ 0.0 GSPublisherVersion.0..00 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ KONCEPCIÓ TERVE

Részletesebben

ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK

ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK Nemeske, Fő u.. szám és. hrsz. alatti ingatlanon meglévő többfunkciós önkormányzati középület ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSÉNEK TERVDOKUMENTÁCIÓJA Megbízó: Nemeske Község Önkormányzata képviselője: Tóth Péterné

Részletesebben

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ

KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ 1037 Budapest, Jeles utca 123 12 +36 20 37 37 447 www.villaaranyhegy.greenhomes.hu KÖZEL A VÁROSHOZ, KÖZEL A TERMÉSZETHEZ Az Óbuda tőszomszédságában található Aranyhegy egyike a dinamikusan fejlődő lakóövezeteknek.

Részletesebben

É10. MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m 1:25 ABLAKKERET. nyílászáró. bádog GYÁRTÁS ELŐTT MINDEN ESETBEN HELYSZÍNI MÉRETVÉTEL ÉS EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES

É10. MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m 1:25 ABLAKKERET. nyílászáró. bádog GYÁRTÁS ELŐTT MINDEN ESETBEN HELYSZÍNI MÉRETVÉTEL ÉS EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m : KÉMÉNYFEDKŐ NAGY FIATORONY KIS FIATORONY PÁRKÁNYELEM, 8, 8, 8,, 8, 8, 8,,, 8 8 0 0 8 0 88 0 0 8 ABLAKKERET 0 0, 80 0 0 0 0 nyílászáró ATTIKAFAL LEFEDÉS TETŐSZELLŐZŐ bádog GYÁRTÁS

Részletesebben

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1-0,90-0,30 +3,00 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12 432/2

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1-0,90-0,30 +3,00 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12 432/2 É 448 434/2 446/1 RÁKÓZI ÚT 446/2 443 438 Óvoda 427 430/12 26,54 432/2 4,42 22,12 442 429 426 ÉPÍTÉSI MUTTÓK 30,70 441 6,88 6,30 11,34 13,05 434/1-0, +6,63 4,04-1,20 22,12 26,16-0, -1,20-0, 13,19 11,34

Részletesebben

E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel )

E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel ) archi.doc építésziroda kft tervezéssel érintett épület 900 Sopron, Mikoviny u. ÉPÍTÉSZEZŐ É 08-0/08 0 / /3 9 / / / statikus vezető tervezőt-t/08-00 gépész tervező G-08-09 villamos tervező V-T EN-T08-09

Részletesebben

TÉR64 STUDIO 1026-Budapest, Hűvösvölgyi út 33. Tel: /

TÉR64 STUDIO 1026-Budapest, Hűvösvölgyi út 33. Tel: / 1 1,95 1, 2,0 2, 70 2, 3, 3,05 7, 1, 1, 1 1, 1, 1 1,05 1, 3, 1, 80 2, 15 50 1, 1, 1, fagyálló 2,0 5 DOLGOZÓ/KÁVÉZÓ/ OLVASÓ SAROK,0 m 2 NAPPALI 3,94 m 2 SZÉLFOGÓ 1,54 m 2 1, ELŐ 3, m 2 5,8 m 2 (I. EELETRE

Részletesebben

É-01. Észak RÁKÓCZI ÚT (34608/4) 36557/2 PUSKIN UTCA TREFORT UTCA HRSZ.: 36558/5 (36553) (36746) 36559/ / /8

É-01. Észak RÁKÓCZI ÚT (34608/4) 36557/2 PUSKIN UTCA TREFORT UTCA HRSZ.: 36558/5 (36553) (36746) 36559/ / /8 Észak 0 0 0 0 VII. KERÜLET VIII. KERÜLET KERÜLETI HATÁR KERÜLETI HATÁR VII. KERÜLET VIII. KERÜLET (08/) - 7 7/ RÁKÓCZI ÚT,0,9,0 9, 0 9 7,, 0,97 90 0,00 8,0 7,70 g.k. sz 7 8 = 0, mbf Főépület A épület B

Részletesebben

MOLNÁRHÁZ. 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. VB. pallófödém 1 cm Vakolat

MOLNÁRHÁZ. 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. VB. pallófödém 1 cm Vakolat 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm ljzatbeton 4 cm ustrotherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. V. pallófödém 1 cm Vakolat 2 cm Kerámia 40 cm V lemez 5 cm Véd réteg 2 rtg Mod. bit. lemezszig. 10 cm ljzatbeton

Részletesebben

GIZELLA LAKÓPARK. Komolyan gondolta a lakásvásárlást? Kulcsrakész lakások most akciós áron! Értékesítés

GIZELLA LAKÓPARK. Komolyan gondolta a lakásvásárlást? Kulcsrakész lakások most akciós áron! Értékesítés V E S Z P R É M Komolyan gondolta a lakásvásárlást? Kulcsrakész lakások most akciós áron! Lakáskód Lakáskód Szobák Összes Listaár Akciós ár FSZ 2. Földszinti, két szobás lakás 47,0 m 2 9,0 m 2 14 600 000

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. TT KIV 20151008 BUDAPESTI EGYETMI KAT. GIM. R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T B U D A P E S T I E G Y E T E M I K A T O L I K U S G I

Részletesebben

OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100.

OTTHONA ÉPÍTÉS ÉS REKONSTRUKCIÓ - BUDAPEST IV. KER. BAROSS U. 100. 28,60 5 33,67 5 21,33 6,96 11,50 74269 74270 74271 74272 74273 74274 74275 74276 74277 74278 pihen tet veteményes és virágkert tetszinti KONYHAI BEJÁRAT GAZDASÁGI UDVAR BEJÁRATA 74264 Irányi Dániel utca

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó

F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó F O T Ó D O K U M E N T Á C I Ó 1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR U. 15. Hrsz.: 36623, A jelű főépület műemléki törzsszám: 15613 UDVARI B ÉS C JELŰ ÉPÜLETSZÁRNYAK, A TELKEN ÁLLÓ KISZOLGÁLÓ ÉPÜLETEK, VALAMINT

Részletesebben

Szombathely Megyei Jogú Város ( 9700 Szombathely, Kossuth u. 1-3)

Szombathely Megyei Jogú Város ( 9700 Szombathely, Kossuth u. 1-3) SZOMBATHELY Weöres S. Óvoda bővítése Kiviteli Terv Szombathely Megyei Jogú Város ( 9700 Szombathely, Kossuth u. 1-3) Szombathely, Márton Á. u. 58. Hrsz: 4175 2016 11 Gáspár Péter É1-18-0096-05 FELELŐS

Részletesebben

Somogy Megye Területrendezési Terve Földtani veszélyforrás területe. BMKH Hatósági Főosztály, Bányászati Osztály adatszolgáltatása

Somogy Megye Területrendezési Terve Földtani veszélyforrás területe. BMKH Hatósági Főosztály, Bányászati Osztály adatszolgáltatása 47 Somogy Megye Területrendezési Terve Földtani veszélyforrás területe MKH Hatósági Főosztály, ányászati Osztály adatszolgáltatása 48 Az OTrT - 2016. július 1-től hatályos - 12/A.. (1) bekezdés előírása

Részletesebben

12,10 1, , , , , , , , x 17 = 3,050 m 2,77 2, , mosógép.

12,10 1, , , , , , , , x 17 = 3,050 m 2,77 2, , mosógép. telek 12,10 1, 30 8,00 25 5 1, ÉSZK telek telek telek telek KELET 2,65 6, 3,00 25 55 1,80 30 1,25 1,80 1,50 1,45 1,00 1,00 1,00 2,65 45 6,00 45 3,00 építési építési építési építési hely hely hely hely

Részletesebben

Debrecen, Boldogfalva u Beépítési vizsgálat Cívis Ház Zrt június Regele János É

Debrecen, Boldogfalva u Beépítési vizsgálat Cívis Ház Zrt június Regele János É szaknyugati homlokzat M-0 M-0 M-0 M-0 Délkeleti homlokzat Vásáry István utca Vörösmarty utca szakkeleti homlokzat Debrecen, Boldogfalva u. -6. Beépítési vizsgálat Cívis Ház Zrt. 07. június Regele János

Részletesebben

15,50 30 4,17 15 3,69 38 3,45 30 2,76 30. bontandó. ablak nyílás. befalazás. befalazás. 86 pm 1,54. pm 1,54. pm 1,54 2,04. bontandó fal.

15,50 30 4,17 15 3,69 38 3,45 30 2,76 30. bontandó. ablak nyílás. befalazás. befalazás. 86 pm 1,54. pm 1,54. pm 1,54 2,04. bontandó fal. ,0 pm 40 pm,08 pm,08 74,7 5, 4,7 5 3,69 38 3,,76,43 5, 5,,7 4,70,54, KPU,9,93,4,56,36,53,65 4,70 94,99 94,99 3,5 5,00-0.9-0.085 ablak nyílás ablak nyílás -40,00 pm,54 pm,54 86 pm,54,04,40,58,40,58 ajtó

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem - Faipari Mérnöki Kar - Építéstani Intézet. Építészeti terv M=1:100 - segédlet

Nyugat-magyarországi Egyetem - Faipari Mérnöki Kar - Építéstani Intézet. Építészeti terv M=1:100 - segédlet Nyugat-magyarországi Egyetem - Faipari Mérnöki Kar - Építéstani Intézet Építészeti terv - segédlet Nyugat-magyarországi Egyetem - Faipari Mérnöki Kar - Építéstani Intézet Építészeti terv - segédlet Földszinti

Részletesebben

Centrál Liget - Napraforgó-ház

Centrál Liget - Napraforgó-ház Centrál Liget - Napraforgó-ház Utcai homlokzat Udvari homlokzat 7,56 0 5,0 m 1 1 0 1 1,59 m 1,1 1,5 Acélhuzalos növényfuttató 7,15 9,6,0,05,05 93 5,0 m 37 37 37 fagyálló 1,31 m,95 m,93 m,, m 1,96 m IRODA,7

Részletesebben

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés

Mőszaki leírás. A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Mőszaki leírás A Budapest, VIII. ker. Reguly Antal u. 9., hrsz.: 38751 alatti lakóépület átalakítás és tetıtérbeépítés Építési engedélyezési tervéhez Megbízó Tervezı Klein Judith Éva 1055 Budapest, Kossuth

Részletesebben

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul.

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak.

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak. Irota, Fáy kúria: állapot felmérési műszaki leírás ÁLTALÁNOS LEÍRÁS: Az épület műemléki jellegű. 1900- as évek elején épült. A kúria épülete részben alápincézett, földszintes épület. A földszint felett

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely

PÁLYÁZAT. Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely PÁLYÁZAT Budapest XVIII. kerületben lakóház és műhely Irányár: 57 510 000 Ft Eljárás ügyszáma: 6.Fpk.11-15-070051 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p197625 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE EngTerv Bt. 06 30 53-885 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor. engterv@gmail.com Kelt: 2011. december Budapest Rökk Szilárd u. 7. Hrsz.: 36679 Társasház tetőtér beépítés ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV BUDAPEST,

Részletesebben

, , KMNY KMNY. pm90 TA 75/ ,33 m 2 MELEGÍTŐ-KONYHA KÖZL1 PVC. 33,05 m 2 PVC. pm90 15, , ,

, , KMNY KMNY. pm90 TA 75/ ,33 m 2 MELEGÍTŐ-KONYHA KÖZL1 PVC. 33,05 m 2 PVC. pm90 15, , , Tel/fax: 7-7-6; 0-60-9; 0-97-8 Cím: Ribányi Kft H-70 Tamási Béke u.. Nyugati szárny alaprajz II. M:00 Nyugati szárny bruttó alapterülete: 0,68 m Nyugati szárny nettó alapterülete: 9,06 m Nyugati szárny

Részletesebben

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500 TERVEZETT ÉPÜLET 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16-18. 20. Homlokzati anyagok színek, tervezett épület: - Világosszürke műanyag fedés, dekor "korc" elemekkel - Világosszürke szegélyek, eloxált alumíniumlemez

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS szám alatt található Heim Pál Gyermekkórház A" épület energetikai felújításának Építtető: Heim Pál Gyermekkórház Megbízó: Schöko Bau Kft. 1212 Budapest, Vereckei u. 13. Építési

Részletesebben

BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168

BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168 BÉKE KIRÁLYNŐJE TEMPLOM ÉS PLÉBÁNIA 1083 Budapest, Tömő utca 31. HRSZ.: 36168 7,68 39,37 előtető(tpl.bejárat) 7,74 39,65 Füvészkert utca SZOMSZÉD KLINIKAI ÉPÜLET 17 szintes É FEDETT PARKOLÓ-FSZT PLÉBÁNOSI

Részletesebben

ÉLHETÔ MODERNIZMUS Építész: Radácsy Roland

ÉLHETÔ MODERNIZMUS Építész: Radácsy Roland ÉLHETÔ MODERNIZMUS Építész: Radácsy Roland A KORÁBBI SIKERES EGYÜTTMÛKÖDÉSEINK NYOMÁN FORDULT HOZZÁM ÚJRA A MEGRENDELÔ. A KERTVÁROSI KÖRNYEZETBEN ELHELYEZKEDÔ, ENYHE LEJTÉSÛ ÜRES TELEK IDEÁLIS HELYSZÍN

Részletesebben

SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ.

SZEGED, BIHARI UTCA LAKÁSOS TÁRSASHÁZ. 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ A Bihari 13 társasház Szeged belvárosához közel, a nagykörúton kivül helyezkedik el. Személyi és gépkocsi bejárata a Bihari utca felől található. Az épület földszint + 2 emelet +

Részletesebben

árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep Tervezéssel érintett épület pv:±0,00 = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 te

árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep Tervezéssel érintett épület pv:±0,00 = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 te árok árok 30 gyep 31 Templom utca árok 32/2 gyep 30 31 Tervezéssel érintett épület pv: = Bf:159,0m 36 13,70 telekhatár 4,60 4,84 1,06 10,50 34 telekhatár 42 5,78 7,50-0,90 telekhatár Hrsz: 32/1 pv: telekhatár

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

Tájékoztató Jánossomorja Város Önkormányzatának tulajdonában álló lakáscélú ingatlanokról

Tájékoztató Jánossomorja Város Önkormányzatának tulajdonában álló lakáscélú ingatlanokról Tájékoztató Jánossomorja Város Önkormányzatának tulajdonában álló lakáscélú ingatlanokról 2016. november 10. Készítette: Városüzemeltetési és Műszaki Ellátó Szervezet Mosonszentpéteri városrész: 1. Ady

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 2011

CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 2011 CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON - 0 HELYSZÍNRAJZ M=:000. Szigethalom Hunyadi út. /,,80,8,,0,00,,,00,,00,,00,,,0 0. Kisbágyon, belterület HRSZ.: / HELYSZÍNRAJZ E--09 M=:000 E - H 0.08.08. -0 9 C A 9 % 0 00 0 0

Részletesebben

SZÁLLODA ÉPÜLET ELVI ÉPÍTÉSI KERETENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

SZÁLLODA ÉPÜLET ELVI ÉPÍTÉSI KERETENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZÁLLODA ÉPÜLET ELVI ÉPÍTÉSI KERETENGEDÉLYEZÉSI BUDAPEST VIII. KERÜLET, VAJDAHUNYAD U. 6. HRSZ.:35586 Építtető: HILLPARK INGATLAN KFT. 1026 Budapest, Páfrány u. 1/a. levelezési cím: 11 Budapest, Pf 4 Peer

Részletesebben

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS

HOMLOKZATFELÚJÍTÁS MŰSZAKI LEÍRÁS HOMLOKZATFELÚJÍTÁS Budapest, VIII. Rákóczi tér 2. HRSZ.: 34898 MŰSZAKI LEÍRÁS településképi bejelentéshez Megrendelő: Red Loft Invest Kft. 1212 Budapest, Tiborc utca 22. Tervező: Invenio Studio 1114 Bp.,

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ

TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉS TÁRGYA: RADÓ KÚRIA FELÚJÍTÁSA ÉPÍTÉSI HELY: RÉPCELAK, BARTÓK B. U. 51. HRSZ: 300 ÉPÍTTETŐ: TERVEZŐ: RÉPCELAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA RÉPCELAK, BARTÓK B. U.

Részletesebben

135.88 135.90 135.70. Föld út 135.55 135.50 135.79. Vízóra akna 135.81 HULLADÉK TÁROLÓ GÉPKOCSI BEÁLLÓ 135.46 135.45 135.34. Szennyvíz akna 135.

135.88 135.90 135.70. Föld út 135.55 135.50 135.79. Vízóra akna 135.81 HULLADÉK TÁROLÓ GÉPKOCSI BEÁLLÓ 135.46 135.45 135.34. Szennyvíz akna 135. DDDKKK 455 454 136.01 247 136.05 135.88 135.80 Akna 135.95 135.88 135. 136.13 137.04 136.71 137.21 136.04 136.12 Tölgy Ø 25 135.85 Föld út 248 96 137.23 136.43 136.05 135.91 135.50 135.55 135.49 135.51

Részletesebben

STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ. Bencs Villa átalakítás és felújítás. Nyíregyháza, Sóstói út 54.

STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ. Bencs Villa átalakítás és felújítás. Nyíregyháza, Sóstói út 54. K21 Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ Bencs Villa átalakítás és felújítás (Építtető: Nyíregyháza MJV Önkormányzata,

Részletesebben

PINCE ALAPRAJZ/1 M=1:141. 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ - BUDAPEST II., VIRÁGÁROK U. 17. 0 1 2 3 4 5m BEJÁRAT A LÉPCSÕHÁZ FELÉ P10 P11 P4 P12 P13 P14 P1 P15

PINCE ALAPRAJZ/1 M=1:141. 12 LAKÁSOS TÁRSASHÁZ - BUDAPEST II., VIRÁGÁROK U. 17. 0 1 2 3 4 5m BEJÁRAT A LÉPCSÕHÁZ FELÉ P10 P11 P4 P12 P13 P14 P1 P15 12 LAKÁSOS TÁRSASÁZ - BUDAPEST II., VIRÁGÁROK U. 17. PINCE ALAPRAJZ/1 =1:141 BEJÁRAT A LÉPCSÕÁZ FELÉ P9 P8 P7 10,50 m 2 P6 P10 P5 Teremgarázs aszfalt 316,69 m 2 P11 P4 P12 P3 P13 P2 P14 P1 P15 GÉPKOCSI-LEAJTÓ

Részletesebben

Szent Gellért Gimnázium

Szent Gellért Gimnázium BB 20,86 10,93 9,93 1,15 5,25 1,73 9,13 3, 11,08 45 3,25 1,87 2, 29 18 29 2,11 38 96 2 4 043 6,78 m 2 3 2 1 044 48,89 m 2 205 0 ÓVÓHELY 1 5,78 m 2 1 059 ÓVÓHELY 9,25 m 2 045 ELŐTÉR 4,64 m 2 4 041 ÓVÓHELY

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, helyrajzi szám: 4986/40 természetben Széna utca 1. 1 db két lakásos lakóépület Beruházó és generál kivitelező: Quality Homes Zrt. 6000 Kecskemét,

Részletesebben

Magyar Építész Kamara díjszámítási ajánlása 300 m 2 -nél kisebb hasznos alapterületű, lakóépület építészeti tervezésre

Magyar Építész Kamara díjszámítási ajánlása 300 m 2 -nél kisebb hasznos alapterületű, lakóépület építészeti tervezésre Magyar Építész Kamara díjszámítási ajánlása 300 m 2 -nél kisebb hasznos alapterületű, lakóépület építészeti tervezésre Preambulum A Magyar Építész Kamara megalakulása óta célul tűzte ki, hogy a tervezői

Részletesebben

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani.

Az Önkormányzat az üresen álló ingatlant értékesítés, vagyonkezelésbe adás, vagy bérbeadás útján kívánja hasznosítani. F e l h í v á s ingatlan hasznosításra Ózd Város Önkormányzata ajánlatot kér a tulajdonában lévő 3600 Ózd, Bolyki főút 13. szám alatti, ózdi belterületi 8379 hrsz-ú, 1004 m 2 területű, egyéb ingatlan megnevezésű,

Részletesebben

építészeti ötletpályázat

építészeti ötletpályázat építészeti ötletpályázat DIGITÁLIS FÜZET 0 10 20 50 HELY A tervezési helyszín, Kisszékely egy sokszáz éves völgyi falu Tolna megyében, erdővel borított dombok és hegyek között. Az érintetlen természeti

Részletesebben

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul:

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

Alsózsolca, II.-es számú óvoda felújításának, bővítésének egyeztetési anyaga

Alsózsolca, II.-es számú óvoda felújításának, bővítésének egyeztetési anyaga Alsózsolca, II.-es számú óvoda felújításának, ővítésének egyeztetési anyaga F FŐ ŐN NI X X A AK KT TU UÁ ÁL L K KF T T, 4 0 4 4,, D DE EB R RE EC CE EN N,, M MÉ ÉL LI U US SZ Z T TÉ ÉR R 1 0.. F-01 ,58

Részletesebben

ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK

ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK VÉLEMÉNYEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE Építtető: ATALANTA 3000 Ingatlankezelő Kft. 1083 Budapest, Jázmin utca 10. Helyszín: Budapest, VIII. ker. Jázmin utca 10. Hrsz.: 36136/2

Részletesebben

JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ KONCEPCIÓ: HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS

JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ KONCEPCIÓ: HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS JÖVŐ OTTHONA PÁLYÁZAT_ 01 KONCEPCIÓ: MEGNYITÁSOK A KILÁTÁSRA TÁJOLVA SZINTVONALAKKAL PÁRHUZAMOS TELEPÍTÉS HELYSZÍNRAJZ M.1:1000 KOMPAKT TÖMEG, KICSI LEHŰLŐ FELÜLET ÁTSZELLŐZTETHETŐSÉG SZOLÁRIS NYERESÉG

Részletesebben

Lakóépületek tervezése III. gyakorlat MET.BME.HU 2011 / 2012 II. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék

Lakóépületek tervezése III. gyakorlat MET.BME.HU 2011 / 2012 II. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék Lakóépületek tervezése III. gyakorlat MET.BME.HU 2011 / 2012 II. Szemeszter BME Magasépítési Tanszék Forrás: ZSUFA és KALMÁR Építésziroda Széchenyi utcai családi ház 1 1 1. Zónák és funkciók (S.M.) 2.

Részletesebben