A múlt órán: a mőszaki infrastruktúráról általában
|
|
- Zsombor Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÖSSZEFÜGGÉSEK AZ ORSZÁG MŐSZAKI INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK ÉS GAZDASÁGÁNAK FEJLETTSÉGE KÖZÖTT, NEMZETKÖZI KITEKINTÉSSEL A múlt órán: a mőszaki infrastruktúráról általában A múlt órán: (folyt.) a mőszaki infrastruktúráról általában A szolgáltatások tevékenységek, az infrastruktúra létesítmény, Technológiaváltásból adódóan megfigyelhetı egy hosszú eszköz. periódusú eltolódás az ágazatokon belül: eddig a sőrőbb energia A szolgáltatások (tercier szektor) szerepe mind a GDP és a gyorsabb közlekedés irányába. (3.sz. átrendezıdés) elıállításában, mind a foglalkoztatási szerkezetben nı. Változó irányú viszont az átrendezıdés a magántulajdon / Fleischer Tamás (1.sz. átrendezıdés) köztulajdon tengelyen: mindenre volt már példa. MTA Világgazdasági Kutatóintézet Az infrastruktúra a forgóeszköz állóeszköz infrastruktúra A közjavak közös tulajdon klubjavak magánjavak skálán <tfleisch@vki.hu> sorban a harmadik, párhuzamos folyamatokat szolgál ki, innen több helyen is elhelyezhetık a különbözı infrastruktúrák. Nem ered meghatározó jellegzetessége: társadalmi rezsi tıke. szabad a közjószág tulajdonságot általános infrastruktúra A fejlettebb országok több infrastruktúrát halmoztak fel, és az jellemzınek tekinteni. (+Ki támogat kit? ) Infrastruktúra - második óra állomány összetétele is eltérı. A mezıgazdasághoz kötıdı Az ellátottság térbeli terjedése Magyarországon egy folytonos Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem berendezések túlsúlyával szemben a fejlett országoknál az hullám-jelenséggel modellezhetı. Ezt felismerve a fejlıdést Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar iparhoz köthetı energia és szállítás közmővei dominálnak. lehet gyorsítani, de alapvetı ugrások, gyökeresen eltérı Regionális gazdaságtan és településfejlesztés szakirány (2.sz.átrendezıdés). Várható további eltolódás az informatikai prioritások nem teljesíthetık. (Cikk a honlapon, de nem vizsgakérdés) Budapest, 2009 február 18. infrastruktúra irányában. 2 3 Összefüggések az ország mőszaki infrastruktúrájának és gazdaságának a fejlettsége között nemzetközi kitekintéssel Az infrastruktúra gazdaságra gyakorolt hatása. Az infrastruktúra nem-területi hatásai (kapcsolat az infrastruktúra mennyisége és a gazdaság teljesítménye között) Az infrastruktúra területi hatásai (a fenntarthatóság térbeli dimenziója, hálózati összefüggések). Kis kiegészítés a hálózatokról 4 Az infrastruktúra területi és nem-területi hatásairól R. Vickerman megkülönbözteti az infrastruktúra területi, és nem-területi hatásait. Az infrastruktúra nem-területi hatásai: makrogazdasági, termelékenységi, versenyképességi hatások Az infrastruktúra területi hatásai: környezeti, lokális társadalmi és -gazdasági hatások A különbség abban van, hogy a nem-területi hatáselemzések több, ill. kevesebb infrastruktúrát különböztetnek meg, vagy több, ill. kevesebb erre költött pénzt. Mindegyik esetben egy skalár számértékkel mérjük az infrastruktúrát, ettıl válik a megközelítés nem-területivé. Ha a területiséget figyelembe akarjuk venni, akkor vektor mennyiségként kell kezelnünk az infrastruktúrát: iránya, Fejlıdéssel az infrastruktúra mennyisége nı Forrás: Infrastructure for Development World Development Report 1994 World Bank Oxford University Press Az infrastruktúra nem-területi összefüggései (ism.) Ahogy nı az egyes országok jövedelmi szintje, úgy nı az infrastruktúra mennyisége 5 6 struktúrája van; hálózatokat alkot, mintázattal rendelkezik. Az infrastruktúra és a regionális fejlıdés kapcsolatának elméleti megközelítése A neoklasszikus elmélet szerint több infrastruktúra kiépülésével a régió rendelkezésére álló inputok mennyisége nı meg, ami javítja a helyi munkaerı, a tıke és a természeti erıforrások hasznosításának a hatékonyságát, ill. a termelékenységét. (Solow 1956) A további többlet-inputok hatása a csökkenı hozadék elve szerint érvényesül, ami idıvel elısegíti a regionális kiegyenlítıdést. * Kommentár: a növekedés forrása a többlet input; külsı forrás, exogén fejlıdés, behabzsolás. ( Más a helyzet, ha a belsı kapcsolatok növelésérıl van szó: hálózati hatás! ) 7 Az infrastruktúra és a regionális fejlıdés kapcsolatának elméleti megközelítése A cumulative causation (endogén növekedés) elmélete szerint több infrastruktúra kiépülése egy kezdı lökést biztosít, a régió a növekvı skálahozadék révén fejlıdik, ami növeli a privát befektetık profitját és elısegíti további termelık megtelepedését. (Hirschman 1956, Myrdal 1957) Az elmélet szerint a fejlıdés hatása a növekvı hozadék elve szerint érvényesül, ami regionális vonatkozásban a polarizálódást segíti elı. * Kommentár: a növekedés forrása a belsı produktivitás, endogén fejlıdés, a kezdeti lökés pályafüggıséget teremt. 8 Az infrastruktúra és a regionális fejlıdés kapcsolatának elméleti megközelítése Mindkét elmélet alapján az infrastruktúrának a termelıkre gyakorolt (kínálati és a keresleti oldali) elınyeit szokták kiemelni. Kínálati oldalon az infrastruktúra révén több input tényezı áll a régió rendelkezésre, ami a régió fejlıdését szolgálja. Keresleti oldalon az infrastruktúra révén megnı a külsı kereslet a régióban olcsóbban elıállítható/exportálható termékek iránt, ez szintén a régió fejlıdését szolgálja. * Kommentár: Rendre kimarad az áttekintésekbıl, hogy a szomszéd térségeknek is javul az esélyük, hogy elvigyék a régióból az input tényezıket, és ezzel éppen csökkenhet a régió saját input bázisa. ( kétirányú utca ) Ugyancsak kimarad, hogy a kapcsolat révén a külsı termékek is olcsóbban elérhetıekké válnak, ennek következtében a belsı termelı piaca el is apadhat. ( kétirányú utca ) 9
2 Az infrastruktúra nem-területi hatásairól Az infrastruktúra nem-területi hatásairól Az infrastruktúra nem-területi hatásairól Hirschman és Rostow. A 60-as években a vita elül. A gazdaság különbözı fejlıdési fázisaiban eltérı tényezık túlsúlyára van szükség. Aschauer A termelési függvény elemzése alapján Q = f (L,C pri,c pub /N/) a profitráta, a termelékenység-növekedés és a magánberuházások alacsony voltát a közületi tıkeállomány alacsony voltának tulajdonítja. (USA ) Aschauer 2000 Nem minden közberuházás növeli a teljes tényezı termelékenységet, van egy optimális szint. (a köztıke legyen a privát tıke %-a.) Az összes kormányzati kiadás meghaladta (USA ) e szintet, de az összes közberuházás nem; fıleg a nem-mag közberuházás még növelhetı lett volna A köztıke növekménye okoz változást a gazdaság növekedésében, ha a köztıke marginális hozama meghaladja a magántıke adózás utáni marginális hozamát. 10 Vitapontok: oksági irány (Blomström: az elızı öt év gazdasági fejlıdésének a csúszó-átlaga korrelál a legjobban), a mellızött tényezık, a meglévı hálózat hatása (Hulten: a fenntartásba fektetett tıke hatszoros eredményt hoz), az intézményrendszer szerepének elhanyagolása (Wang: mennyire mőködik a hálózat), hibás módszertan (a kínálati oldal szerepe nem eredmény, hanem kiindulás), mikro szinten nem követhetı hatások (Button: a tranzit mitıl hatna a térségre). További problémák: beruházási idıszak túlértékelése (másra költve is lenne hatása), fejlıdés térbeli átrendezése (Chandra-Thompson térbeli koncentráció folyik), a lehetıségek kihasználása más tényezıkön múlik (Linneker-Spence az autópálya lehetıséget nyújt); van gazdasági hatás, de fıleg területi újraelosztásból ered (Holl), a hatékonyság fı tartalékai a fenntartásban vannak (Rioja), nagyobb volt a privát szektor gazdasági fejlıdésének a Magyarország: mi még Aschauernek hiszünk. Terra, KTI, Encon-Trafficon: az elérhetıségre koncentrálnak. A meglévı utak felújítása, korszerősítése viszont általában nem jár együtt az eljutási idı érdemleges csökkenésével, és nincs térség-feltáró szerepük, ezért a tervezık szerint gazdaságélénkítı hatásuk sem bizonyítható. /accessibility/ HAVER* tanulságok: egyes adatsorokra, ország-csoportokra kimutatható hatásösszefüggés a közlekedés kiépítése és a gazdaság fejlıdése között, másokra vagy máskor nem. Ilyen éppen akkor fordulhat elı, ha a hatás esetleges: azaz más tényezıktıl függ, olyanoktól, amit a számítás nem vett figyelembe, és amely tényezık vagy jelen vannak és hatnak, vagy (más esetben) nincsenek jelen, és akkor a hatás is elmarad. * Hazai közlekedési hálózatok hatékonysága, versenyképessége növelésének lehetıségei a nemzetközi tapasztalatok alapján c. kutatás, ami 2003-ban készült a hatása az infrastruktúra építésére, mint fordítva (Wang). 11 MTA VKI-ben a GKM megrendelésére Az infrastruktúra nem-területi hatásairól Fleischer T (2003) Az infrastruktúra-hálózatok és a gazdaság versenyképessége. PM Kutatási Füzetek 2. Sorozatszerkesztı Lelkes Orsolya és Scharle Ágota.. Pénzügyminisztérium Stratégiai Elemzı Önálló Osztály, Budapest, 2003 augusztus. 50 p. A nemzetgazdaság versenyképessége, nem a közlekedésé! Versenyképesség: nem piaci részesedés, pozíció, - hanem jövıbeli jó pozíció elérésének feltétele, garanciája Összenyitás, vagy elızetesen jól megalapozott összenyitás tesz-e versenyképessé? ( Serdülı mezıny ill. VER-csatlakozás ) Az egyes alágazatok, ágazatok hozzájárulása a gazdaság versenyképességéhez, (területi hatások is) rövid ajánlásokkal. Elérhetı a kurzus honlapjáról Az infrastruktúra területi hatásairól A fenntarthatóság térbeli dimenziója Feltártság, megközelíthetıség, átszelhetıség, elkerülhetıség Közben: gyakorlati esetek, példák Kis kiegészítés a hálózatokról A fenntarthatóság térbeli dimenziója A fenntarthatóság idıbeli vonatkozásai mellett a térbeli összefüggésekre is rá kell irányítani a figyelmet ENSZ Bruntland jelentés (Közös jövınk 1987) definíció: Olyan fejlıdés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné az eljövendı generációk képességét arra, hogy ık is kielégíthessék a szükségleteiket - intergenerációs szolidaritás Az idıbeli megközelítés mellett a fenntarthatóság térbeli feltételeirıl is beszélni kell - intra-generációs szolidaritás és térségi önvédelem Az intra-generációs viszony kétirányú, hiszen mások tevékenysége is kihathat a mi lehetıségeinkre. De nekünk sem csak passzív szerep jut. Tennünk is kell azért, hogy a tevékenységünk fenntartható maradjon, változó környezetben. Itt tehát nem szolidaritási, hanem önvédelmi kérdésrıl van szó A fenntarthatóság térbeli dimenziója A fenntarthatóság idıbeli vonatkozásai mellett a térbeli összefüggésekre is rá kell irányítani a figyelmet Két kulcsfogalom: A helyek tere és az áramlások tere (Castells, Manuel 1996 The Rise of the Network Society - The Information Age) A helyek tere védelemre szorul az áramlások terével szemben. Helyek terén fizikai értelemben vett teret, a számunkra jelentéssel és jelentıséggel bíró környezetünket kell érteni, míg az áramlások tere a kívülrıl érkezı hatások erıterét jelenti. Castells ezzel nem akarja kizárni a külsı hatásokat, és nem tagadja a belsı struktúra változásának a lehetıségét, csak azt jelzi, hogy a túl gyors és túl hirtelen külsı hatások nem szolgálják, hanem felbomlasztják a belsı viszonyokat, ez ellen védelemre van szükség. 16 Fentiek lefordíthatók térségi, gazdasági és közlekedési kapcsolatokra - olyan funkciókon keresztül, mint a feltárás, (ami a helyek terének belsı kapcsolatrendszere) ill. a megközelítés, átszelés és elkerülés. (az áramlások terének a pályái) (ld. Tér és Társadalom 2001/3-4). Különbözı hálózati relációk egy régióhoz képest Egy térség összerendezett mőködésének feltétele a megfelelı hálózat rendelkezésre állása. A közlekedés feladata az, hogy a kiindulópontok és a végpontok világát prosperálóvá tegye. A kishatósugarú, szomszédsági kapcsolatok fontossága Egy térség fizikai hálózatai memóriaként ırzik a korábban kialakult kapcsolatok pályáit, és megkönnyítik, hogy a hasonló irányú kapcsolatok ismét létrejöjjenek.=> Forrás: Plogmann (1980) nyomán kiegészítésekkel
3 Lengyelország keleti és nyugati felének eltérı vasúthálózati sőrősége Source: Ray, Violette: (1991) Borders versus Networks in Eastern Central Europe. Flux, Vol.1. No A lengyel településhálózat legalacsonyabb egy fıre esı jövedelemmel rendelkezı húsz százaléka ban Source: Gorzelak G Jalowiecki B (2002) European Boundaries: Unity or Division of the Continent? Regional Studies, Vol.36. No A belsı struktúra mintázata meghatározó abban, hogy életképessé válik-e egy adott térség. A szigorúan hierarchikus felépítéső struktúrák jellemzıje, hogy a csomópontjaik megkerülhetetlenek és ezáltal kulcshelyzetőekké válnak. Következmények: merevség, sebezhetıség, rugalmatlanság. A rácsos szerkezet lényege, hogy a térség különbözı pontjait a lehetıségekhez mérten hasonló feltártsági pozíció felé közelíti - azaz valamelyest csökkenti (és nem növeli) a pontok helyzetébıl adódó különbségeket.=> 21 Centripetális és centrifugális hálózatok megkülönböztetése Egy térség fejlıdése szempontjából alapvetı fontosságú a megközelítés sokirányúsága és sokoldalúsága. A külsı kapcsolatokon belül meg kell különböztetni a nagyléptékő gerinckapcsolatokat és a szomszédsági (együttmőködési) kapcsolatokat. (A belsı feltáró kapcsolatok meghosszabbítása) => A hatások szimmetriája vagy aszimmetriája az összekapcsolt térségek fejlettségi különbségétıl függ. Fejlett és fejletlen térségek összekötése esetén mérlegelni kell, hogy mi az a mérték és ütem, amit a külsı kapcsolatok ugrásszerő változásából a fejletlenebb belsı struktúra még elvisel. Forrás: Rodrigue, J-P ( ), Dept. of Economics & Geography, Hofstra University22 24 A hazai alsóbbrendő hálózat a falvakat összekötı egykori szekérutak mintázatát ırzi /terep, tulajdonviszony, talaj/ 25 Európa keleti felében az autópályák szinte mindenütt a fıvárosok bevezetı szakaszait váltották ki A városokat összekötı fıhálózat egy egészen más struktúrát képez /töltés, kisajátítás, talajcsere/ Az 1960-as évektıl induló autópályaépítések a legforgalmasabb 29 fıvárosi bevezetı fıutakat próbálták tehermentesíteni
4 A kelet-nyugati folyosók meghosszabbítása Új útszámozás 1975-bıl: a TEN és a korridorok elıképe Forrás: A helsinki, vagy pán-európai közlekedési folyosók 37 Az EU Közös Közlekedéspolitika (1992) hatásai térségünkre: az áramlások tere dominanciája Magyar Közlekedéspolitika (1996): a kiegyensúlyozott öt stratégiai fıirány ellenére az Európai Unióhoz való csatlakozás elısegítése domináns szerepet kapott, mégpedig olyan értelmezésben, mintha ennek fı letéteményese a folyosók mielıbbi kiépítése lenne. Ezzel a többrétegő hazai közlekedési rendszerbıl indokolatlan mértékben kiemelıdik a régióközi kapcsolatok szintje (az áramlások tere hordozója) a városközi és faluközi kapcsolatok rovására (ami viszont a helyek tere kapcsolati háttere). (1) a folyosók rossz mintázata (K-Ny túlsúly); (2) a folyosók túlzott súlya a közlekedés rétegein belül; (3) hibás hazai struktúra, egyközpontúság erısítése (ld. késıbb) Csak a rend kedvéért: van újabb (2001-es, 2006-ban felülvizsgált) EU Fehér Könyv és 2004-es Magyar Közlekedéspolitika (de nem hoztak ebben fordulatot) 38 A tranzitot a belsı viszonyok minimális megzavarásával kell átbocsátani a térségen. Egy ország központi fekvése kedvezı adottság, - ahogy a nyersanyagban való gazdagság is az. A tranzit nem zárható ki, de: ( szolgalmi út ) - Le kell számolni a mennyiség mítoszával ( több tranzit-több haszon ) /ld. idegenforgalom/ - Ágazati munkamegosztás a tranzit lebonyolításában - Rendszerében el kell különíteni egymástól a tranzit- és a helyi érdekeltségő forgalmat. (Nálunk ennek az ellenkezıje történik) 39 A throughput és a belsı felszívó kapacitás elválhat egymástól Milliárd Ft A magyar feldolgozóipari termelés és -külkereskedelem közötti összefüggések Import Export Bruttó kibocsátás Bruttó hozzáadott érték Forrás: Obláth Gábor Nagy Katalin: Duális gazdaság vagy felzárkózás és európai integrálódás. KOPINT-DATORG Budapest, 2003 október. 40 Forrás: Útgazdálkodás KHVM, Közúti Fıosztály A tranzitforgalmat Magyarország a legforgalmasabb és védendı térségein keresztül tervezi átvezetni 41 Fekvésünkbıl adódóan, és csak részben elınyként, részben ugyanis hátrányként számolnunk kell a legforgalmasabb páneurópai folyosók tranzitforgalmával. A cél az, hogy az átbocsátott forgalom minimális mértékő zavarást okozzon az ország életében. Ennek érdekében a tranzitfolyosó (a) kösse össze a páneurópai folyosókon kijelölt határpontokat, (b) minimális össz-hosszban haladjon át az országon, (c) kerülje el az ökológiailag érzékeny, sőrőn lakott, forgalmilag terhelt térségeket, (d) ösztönözzön a környezetet kevésbé szennyezı eszközök és közlekedési módok használatára, (e) tegye lehetıvé az áthaladás költségeinek a megfizettetését az áthaladókkal. 42 Forrás: A 8. sz. fıút fejlesztési feladatai... UKIG Hálózatfejlesztési Fıosztálya szept. 13 A helsinki folyosók és a TINA-hálózat kiegészítı elemei 43
5 Az ökológiailag (forgalmilag, társadalmilag) érzékeny területek elkerülése egyre nagyobb hangsúlyt kap. Példa: A Fertı-tó térségét elkerülı forgalmi áramlatok kialakítása Ausztriában Ellenpélda: a Balaton partja mentén végighaladó autópályák szorgalmazása, (azóta már a megépítése) A fıváros térségén keresztül kialakított pán-európai folyosók rendszere Magyarországon. Egy téglalap négy sarokpontjának összekötése a legrövidebb 44 összes vonal segítségével. Steiner-pontok kialakulása Egy célszerő magyarországi régióközi folyosóhálózat struktúrájának a modellje Egy lehetséges magyarországi régióközi folyosó-hálózati struktúra 47 Fı elemei: három kelet-nyugati folyosó, négy észak-déli folyosó, továbbá átlós kiegészítı elemek. A modell érzékeltet két, a tranzit-folyosók szempontjából elkerülendı érzékeny térséget: a fıvárosi agglomerációt és a balatoni üdülıkörzetet. Az országot átszelı két legfontosabb páneurópai folyosó (IV-es és V-ös) javasolt átvezetését vastag vonal jelöli Egy lehetséges magyarországi régióközi folyosó-hálózati struktúra Túl- de mégis hivatalosan megtervezett hálózat Egy lehetséges magyarországi régióközi folyosó-hálózati struktúra A 2030-ra tervezett gyorsforgalmi hálózat elképzelése 1999-bıl Forrás: Fleischer Tamás Magyar Emıke Tombácz Endre Zsikla György (2001): A Széchenyi Terv autópálya-fejlesztési programjának stratégiai környezeti hatásvizsgálata. 109 p. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Környezettudományi Intézetének 52 tanulmányai, 6. szám. Sorozatszerkesztı Kerekes Sándor és Kiss Károly. Budapest, 2001 december
6 És a hivatalos autópálya-fejlesztési tervezet GKM 2003 Sztráda express A gyorsforgalmi úthálózat 2010-ben Tehát: mit tehet a közlekedési hálózat? Legyen arányos a helyi- (helyek terét kiszolgáló) és az átmenı (az áramlások terét szolgáló) forgalomra való felkészülés A fenntarthatósági korlátok figyelembevételével részben kereslet-csökkentı és nem pedig minden igényt kínálatnöveléssel kielégítı intézkedésekre van szükség. A különbözı szintő (helyi, regionális, országos, nemzetközi) forgalmat szolgáló hálózatok a saját szintjükön felmerülı funkciókat lássák el A funkciók arányát, kielégítésének módját a fenntarthatósági követelmények figyelembevételével kell megállapítani. A hálózatok egyes rétegeinek a struktúrája feleljen meg az adott szinten ellátandó követelményeknek Forrás: KHEM honlap Gyorsforgalmi úthálózat Az (utóbbi) tanulságok összefoglalása A fenntartható fejlıdés közlekedéssel kapcsolatba hozható szempontjai közül az elıadás kiragadta a közlekedés hálózati szintő összefüggéseit. A fenntarthatóság térbeli dimenziójára koncentrálva aláhúztuk a térbeli önvédelem fontosságát a kívülrıl érkezı gyors változások hatásának a tompításában. Belsı hálózatok, belsı struktúra, térségi felszívóképesség javítása - ezeket tekintjük a térbeli fenntarthatóság kulcsfogalmainak. A közlekedési hálózatoknak igen fontos szerep jut a belsı struktúra megırzésében: a fizikai hálózatok memóriaként megırzik a kialakult belsı (gazdasági, társadalmi) kapcsolatok szerkezetét és hosszú idıre konzerválják a kapcsolati viszonyokat.. Egy hosszú távra szóló új kapcsolati szint kiépülésének vagyunk a tanúi napjainkban. A jelenleg tervezett autópálya-folyosók ugyanakkor semmiben nem felelnek meg a fenntarthatóság hálózati követelményeinek: prioritásukkal a tervezık semmibe veszik a többrétegő és többfunkciós 56 rendszer többi elemét, és önmagukban is hibás struktúrában készülnek. KIS KIEGÉSZÍTÉS A GRÁFOKRÓL, HÁLÓZATOKRÓL (- AVAGY NEM CSAK HIERARCHIA ÉS RÁCSHÁLÓZAT LÉTEZIK) A közlekedésföldrajz mondanivalója a hálózatokról és a hálózati mintázatokról A gráfoktól a kis világ hálózatokig: új perspektívák 57 A hálózatokról a közlekedésföldrajzban. Forrás: Rodrigue, J-P et al. (1998) Transport geography Web Site. Bishop s University, Dep. of Geography 58 Strukturális hézag: egyetlen kapcsolat különkülön szorosan összekapcsolt csoportok között Kialakulása: természeti okok (kapu), (vagy pl. az egymás iránti érdeklıdés hiánya) Valóban kiváló logisztikai szerepkör (monopólium) Társadalmi hálózatok elmélete: bróker szerep Akkor mőködik jól, ha a közvetítı mindkét kapcsolatrendszernek beltagja. (bizalom, normák, hálózat) A jó pozíció megırzése: pl. sokáig ilyen volt a budapesti Duna-átkelés (nem épült híd) De ott aki nem épített, az is mi voltunk 63 A kelet-poroszországi Königsberg, (a mai Kalinyingrád ) az 1700-as évek közepén 64 Leonhard Euler ( ) svájci matematikus és a königsbergi hidak feladványa 65
7 1736 EULER topológia és gráfelmélet 1959 ERDİS RÉNYI a véletlen gráf 1998 Duncan WATTS Steven STROGATZ (Cornell Egyetem) Paul Baran hálózatai. Szentjánosbogarak felvillanása, (vastaps, szinkronitás). Teljes kapcsolatrendszer lehetetlen. Kisvilág hálózatok 1967 Stanley MILGRAM (Yale pszichológus) Emberi kapcsolatok: levél egy Boston-i tızsdeügynöknek. Hat lépés (100 exp 4?) The Small World Problem 1973 Mark GRANOVETTER (Stanford) A gyenge kapcsolatok ereje. Hogyan szerzett állást Csoportokból épülı társadalom 2002 BARABÁSI Albert László Linked (Behálózva) Véletlen gráf helyett hatványfüggvény. (városok, hivatkozások, élı szervezetek Központosított, decentralizált és elosztott hálózatok sémája Forrás: Albert-László Barabási (2002) Behálózva. A hálózatok új tudománya. Magyar Könyvklub, Budapest. 66 Forrás: Buchanan, Mark (2003) Nexus, avagy kicsi a világ. A hálózatok úttörı tudománya. Tipotex, Budapest. A véletlen gráf illusztrálása 67 Az Internet térképe Véletlen és skálafüggetlen hálózatok - a közlekedésben BARABÁSI Albert László Linked (Behálózva) Magyarázat: dinamikus hálózatok. Két feltétel: (1) nem adott a gráf csomópontjainak a száma, hanem Cheswick és Birch munkája nyomán (Lucent Technologies). A véletlen hálózatot az USA szövetségi autópálya-rendszere illusztrálja, a skálafüggetlen hálózatot pedig a légi összeköttetések hálózata. növekszik (2) nem véletlenszerően alakulnak a kapcsolatok, hanem preferenciálisan. Akinek van annak adatik Forrás: Buchanan, Mark (2003) Nexus, avagy kicsi a világ. A hálózatok úttörı tudománya. Tipotex, Budapest Hálózatológiai tanulságok A közlekedési földrajz árnyaltabb megközelítéssel mérhetıvé Veszélyeztetettség hibatőrı képesség. Véletlen gráf véletlen hibára -- kritikus pont, szétesés. Skálafüggetlen hálózat: nincs kritikus pont, a hálózat kisebb lesz, de mőködik. Viszont: szándékos támadásra erıs érzékenység Az erıs csomópontok gyengesége : - a nagy csomópontok veszélyben. - a forgalom maga a támadó - terrorista receptje: álcázd magad új pontnak Dualitás: a csomóponti költségek megjelenése.=> Többszintő hálózatok. Mőködés-terjedés-stabilitás és összevethetıvé teszi a centralizáltság, a kapcsolatgazdagság, az összekapcsoltság stb. megítélését. A hálózatokkal kapcsolatos legújabb kutatások rámutatnak a sőrő, jól behálózott gócok és az ezeket összekötı esetlegesebb távolsági kapcsolatok egymást kiegészítı voltára és az ilyen felépítéső hálózatok elterjedtségére. Ugyanakkor ezeket a természetben is nagyon elterjedt és stabil hálózatokat a kutatások szándékos beavatkozásra nagyon sebezhetınek találják. Ma még nehéz lenne megmondani, hogy a hálózatokkal kapcsolatos új felismeréseknek milyen folyományaik lesznek a közlekedés szervezésében. kevés átszállás? gyenge kapcsolat?" hosszú vonalak? 74 Forrás: Albert-László Barabási (2002) Behálózva. A hálózatok új tudománya. Magyar Könyvklub, Budapest. 72 ÖSSZEFÜGGÉSEK AZ INFRASTRUKTÚRA ÉS A GAZDASÁG FEJLETTSÉGE KÖZÖTT Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet <tfleisch@vki.hu> KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! Infrastruktúra - második óra Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális gazdaságtan és településfejlesztés szakirány Budapest, 2009 február 18.
A FENNTARTHATÓ FEJLİDÉS TÉRBELI KÖVETELMÉNYEI
A FENNTARTHATÓ FEJLİDÉS TÉRBELI KÖVETELMÉNYEI Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleischer@vki.hu Humánökológia szakirány ELTE Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományok
A FENNTARTHATÓ FEJLİDÉS TÉRBELI KÖVETELMÉNYEI
A FENNTARTHATÓ FEJLİDÉS TÉRBELI KÖVETELMÉNYEI Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleisch@vki.hu A fenntartható fejlıdés térbeli követelményei Van-e alátámasztása
MAGYARORSZÁG HELYZETE, SZEREPE, LEHETŐSÉGEI ÉS AZ EBBŐL ADÓDÓ KÖZLEKEDÉSI FELADATAI; HIBALEHETŐSÉGEK
MAGYARORSZÁG HELYZETE, SZEREPE, LEHETŐSÉGEI ÉS AZ EBBŐL ADÓDÓ KÖZLEKEDÉSI FELADATAI; HIBALEHETŐSÉGEK Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ GONDOLATOK,
A közlekedéspolitika és a fenntartható fejlődés dilemmái
A közlekedéspolitika és a fenntartható fejlődés dilemmái Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet ELSŐ NYUGAT-DUNÁNTÚLI NAPOK Regionális gazdasági és közlekedési kapcsolatok Nyugat-Dunántúlon
A KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS HÁLÓZATI KÉRDÉSEI
A KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS HÁLÓZATI KÉRDÉSEI Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Kutatások Intézete Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozat MMK Hálózattervezési
HALADÁS A NYOLCAS MENTÉN (A RÁBA VÖLGYÉTŐL A KÖRÖSÖK VIDÉKÉIG)
HALADÁS A NYOLCAS MENTÉN (A RÁBA VÖLGYÉTŐL A KÖRÖSÖK VIDÉKÉIG) Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Javasolt M8-M4 TINA útvonal nemzetközi konferencia Budapest, 2001. május
Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés
Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. március 28. Az EU közlekedéspolitikájának prioritásai Cél: gazdasági, társadalmi
Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató
Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban. Dr. Bernek Ágnes szeptember
Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban Dr. Bernek Ágnes 2008. szeptember A TÉR vertikális és horizontális térségi felosztás Vertikális térségi felosztás nagytérségi
Tájékoztató az M0 autóút északi szektor 11. és 10. sz. fıutak közötti szakaszáról
Tájékoztató az M0 autóút északi szektor 11. és 10. sz. fıutak közötti szakaszáról Miért van szükség az M0-ra? Budapestnek az országon belül elfoglalt helye és szerepe, továbbá a fıváros és agglomerációs
Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens
Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
A hagyományos (modern) és posztmodern regionális politikák jellemzıi
A hagyományos (modern) és posztmodern regionális politikák jellemzıi 2. elıadás Regionális politika egyetemi tanár A tradicionális regionális politika jellemzıi 1. 1. Mennyiségi növekedés, minták átültetése
Területi kohézió a fejlesztéspolitikában
Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai
regionális politika Mi a régió?
Európai Uniós ismeretek Regionális politika Mi a régió? Régió alatt egy sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzıket magába foglaló, s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet
AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON
AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén
FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI
FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2014. február 18. Vaszócsik Vilja vaszocsikvilja@lltk.hu FEJÉR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Tervezés eddigi lépései Fejér megyei területfejlesztési
2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része
Definiciók Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
Magyar tıke külföldön. Budapest 2008. nov. 6.
Magyar tıke külföldön Budapest 2008. nov. 6. A globalizáció eredménye a növekvı tıkemozgás a világgazdaságban A magyar közgondolkodás középpontjában eddig a beáramló mőködı tıke állt Ha komolyan vesszük
c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1
Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák
A problémák, amikre válaszolni kell
A problémák, amikre válaszolni kell Fenntarthatatlan gazdaság visszatérı válságok Környezeti krízis éghajlatváltozás Kimerülı erıforrások - energiafüggıség Növekvı társadalmi egyenlıtlenség - igazságtalanság
NEMZETKÖZI GAZDASÁGTAN 4. A NEMZETKÖZI KERESKEDELEM
NEMZETKÖZI GAZDASÁGTAN 4. A NEMZETKÖZI KERESKEDELEM Bacsi Nemz gazdtan 4 1 KERESKEDELMI ELMÉLETEK - A TÉMA JELENTİSÉGE A nemzetközi kereskedelem mozgatóerıi A világgazd-ban és világkeresk-ben zajló változások
Területi tervezés, programozás és monitoring
Területi tervezés, programozás és monitoring 8. elıadás Regionális politika egyetemi tanár A területi tervezés fogalma, jellemzıi Területi tervezés: a közösségi beavatkozás azon módja, amikor egy területrendszer
Mit értünk klaszterek alatt?
15. téma: Az egészségturisztikai szolgáltatók piaci pozíciójának erısítési módjai: az együttmőködés lehetıségei, szakmai szervezetek, érdekképviseleti szervek, klaszterek Magyarországon Marketing-Menedzsment
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika
Infláció, növekedés, gazdaságpolitika Makroökonómia - 9. elıadás 1 Az infláció fogalma: a pénzmennyiség megnövekedése, a mögötte álló árualap (termelés) növekedése nélkül, a belsı érték nélküli pénz elértéktelenedése:
FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉS
FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉS Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleisch@vki.hu BME Urbanisztika Tanszék, Alkotóhét 2011: A jövı pesti tömbjei Víziók a pesti belváros
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Regionális gazdaságtan 11. elıadás
1 Regionális gazdaságtan 11. elıadás Turizmus és regionális fejlesztés A TURIZMUS szerepe a regionális fejlesztésben 2 Gazdasági jelentısége: A turisztikai ágazatok GDP-je multiplikátor hatásaival együtt
A területfejlesztés intézményrendszere
A területfejlesztés intézményrendszere 10. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Törvény a területfejlesztésrıl és rendezésrıl (1996. XXI: tv. (III.20.)) Alapelvek és feladatok Alapelv: felkészülni
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, 2014. május 13. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor
Piac és tényezıi. Ár = az áru ellenértéke pénzben kifejezve..
Piac és tényezıi TÉMAKÖR TARTALMA - Piac és tényezıi - Piacok csoportosítása - Piaci verseny, versenyképesség - Nemzetgazdaság - Gazdasági élet szereplıi PIAC A piac a kereslet és a kínálat találkozási
A problémák, amikre válaszolni kell
A problémák, amikre válaszolni kell Fenntarthatatlan gazdaság visszatérı válságok Környezeti krízis éghajlatváltozás Kimerülı erıforrások - energiafüggıség Növekvı társadalmi egyenlıtlenség - igazságtalanság
A FENNTARTHATÓ FEJLDÉSRL
A FENNTARTHATÓ FEJLDÉSRL Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet BME Urbanisztika Tanszék Alkotóhét nyitó nap Erzsébet tér, Gödör Klub Budapest,
FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály
FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten KvVM Stratégiai Fıosztály Történeti áttekintés - globális szinten Fejlesztési együttmőködés 1944 Bretton Woods
A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM
REGIONÁLIS ÁTALAKULÁSI FOLYAMATOK A NYUGAT-BALKÁN ORSZÁGAIBAN, PÉCS, 2011. FEBRUÁR 24 25. A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM KÖZREMŐKÖDİ INTÉZMÉNYEK The OECD LEED Trento Centre for Local Development A KUTATÁST
AZ AGGLOMERÁCIÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA FELÉ
AZ AGGLOMERÁCIÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓJA FELÉ Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet A Világfalu vagy világváros? Phare Access 2001,
Regionális Gazdaságtan II. 1. Elıadás
Regionális Gazdaságtan II. 1. Elıadás RÉGI GIÓK VERSENYKÉPESS PESSÉGE A területi verseny és a versenyképesség fogalma, értelmezése Régiók versenyképessége az Európai Unióban - vázlat A területi verseny
A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN
MRTT XIV. Vándorgyűlés szept.15-16. A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN Kovács Csaba József doktorandusz e-mail: b.kovacs.csaba@gmail.com
Regionális gazdaságtan
1 Regionális gazdaságtan 5. Térbeli agglomerálódás, klaszterek Bevezetés Hoover: a térbeli koncentráció gazdaságossága (természeti erıforrásokból eredı gazdaságosság, szállítási és kommunikációs költségek)
Balatonföldv. szló. Az operativitás s korszaka
Balatonföldv ldvár,, 2007. május m hóh Molnár r LászlL szló Az operativitás s korszaka 1 Gyorsforgalmi úthálózat 2002 562 km 2002-2007 2007 + 543 km 1103 km 2007-2013 2013 + 1271 km 2374 km (Forrás: NIF)
Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága
Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága Dr. Pulay Gyula, az ÁSZKUT fıigazgatójának elıadása a Közpolitikai kihívások az új évtizedben
A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja
A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja 1. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Politika és fejlesztés gyakorisága (Google keresı program 2005.02.07.) regionális politika 12900
Regionális gazdaságtan I. 4. Gyakorlat Innováció
Regionális gazdaságtan I. 4. Gyakorlat Innováció Innovációs mutatók az új tag- és a tagjelölt országokban, 2003 1 Magyarország innovációs mutatói az új tag, illetve jelölt országok (NAS-13) átlagához képest,
AZ EURÓPAI UNIÓBA TÖRTÉNİ INTEGRÁLÓDÁS VÁRHATÓ HELYI ÉS REGIONÁLIS HATÁSAI: KÖZLEKEDÉS
AZ EURÓPAI UNIÓBA TÖRTÉNİ INTEGRÁLÓDÁS VÁRHATÓ HELYI ÉS REGIONÁLIS HATÁSAI: KÖZLEKEDÉS Fleischer Tamás BEVEZETÉS Ennek a fejezetnek a célja, hogy a csatlakozás kapcsán ma elképzelt infrastruktúra hálózatokat,
A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása
A Foglalkoztatási Fıigazgatóság és az Európai Szociális Alap bemutatása Miskolc, 2010. október 21. Ságodi Nóra Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlıségi Fıigazgatóság A2 Fıosztály
Regionális gazdaságtan 11. elıadás
Regionális gazdaságtan 11. elıadás Turizmus és regionális fejlesztés Miért a turizmus? Dinamikusan fejlıdı Hazai erıforrásokra épít (általában) Cél: Turizmus az életminıségért vagy fordítva? Szoros kölcsönhatás
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16.
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára Budapest, 2009. április 16. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu Készítette: TeTT Consult Kft 1023 Budapest, Gül Baba utca 2.
Elmaradott vidéki térségek fejlesztése
Elmaradott vidéki térségek fejlesztése Varga Péter 2010. november 12. Tokaj Kik és miért akarják fejleszteni az elmaradott térségeket? Mert ott élı emberek életkörülményeik javítása érdekében fejleszteni
Az európai közlekedési útvonalak fejlesztése
Az európai közlekedési útvonalak fejlesztése Dr. Lakatosné dr. Novák Éva Széchenyi István Egyetem (email: drnovake@gmail.com)} Absztrakt: Az egységes európai belsı piac létrejöttéhez, a gazdaság mőködésének
Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés
Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi
Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon. Rosta Sándor és Dani Barbara
Miért lehet a Balaton régió TDM mintarégió Magyarországon Rosta Sándor és Dani Barbara Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság TDM rendszer célja
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Zempléni Tájak HK
Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Zempléni Tájak HK Zempléni Tájak összefogása a fejlıdésért Budapest, 2008 Április 29. A dokumentumban szereplı összes szellemi termék a European Public Advisory Partners
FENNTARTHATÓSÁG????????????????????????????????
FENNTARTHATÓSÁG???????????????????????????????? Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyeit arra, hogy
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban Csermely Ágnes Államadósság és Gazdasági Növekedés A Költségvetési Tanács munkáját támogató szakmai konferencia 2012. Május 15. 2 Trend
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai
Tárgy: A KDOP 2011-2013 évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a Lemaradó régiók növekedése tárgyú projekt bemutatása
E L İ T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. február 24. ülésére Tárgy: A KDOP 2011-2013 évi Akciótervének bemutatása, várható pályázati források, valamint a Lemaradó régiók növekedése
Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények
A mikroökonómia és makroökonómia eltérése: Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények Makroökonómia:
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai Környezeti terhelések Természeti erıforrások felhasználása Tér (természetes élıhelyek) felhasználása Környezetbe történı kibocsátások A környezet állapotát
V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva
V., Projektek egyenkénti bemutatása, fejlesztési irányonként csoportosítva fejlesztési irány foglalkoztathatóság javítása, foglalkoztatás bıvítése projekt rövid címe SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ munkaerı-piaci
Regionális Gazdaságtan II 4. Elıadás. A téma vázlata
Regionális Gazdaságtan II 4. Elıadás A REGIONÁLIS VERSENYKÉPESSÉG JAVÍTÁSA A téma vázlata A regionális versenyképesség javítása alulról szervezıdı gazdaságfejlesztés területi szintjei, kompetitív regionális
Bevezetés s a piacgazdaságba
Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Bacsi, BevPiacgaz 1 Elméleti: mikroökonómia makroökonómia nemzetközi gazdaságtan világgazdaságtan komparatív gazdaságtan közg. elmélettörténet
Stratégia áttekintı vázlat
Stratégia áttekintı vázlat Megnevezés ÁLTALÁNOS - GAZDASÁG GAZDASÁG GAZDASÁG GAZDASÁG PROBLÉMA CÉL INTÉZKEDÉS JAVASLAT Törökszentmiklóson az életszínvonal egyre inkább elmarad az országos átlagtól (lásd
MTA Regionális Kutatások Központja RETESZ VAGY ÁTJÁRÓ? A NYUGAT-BALKÁN KÖZLEKEDÉSE. Erdısi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja
MTA Regionális Kutatások Központja RETESZ VAGY ÁTJÁRÓ? A NYUGAT-BALKÁN KÖZLEKEDÉSE Erdısi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja A NYUGAT-BALKÁN SZEREPE AZ EURÓPAI KÖZLEKEDÉSI TÉRBEN csomópont (hub)
Agrárgazdaságtan. Óraadók: Dr. Bánhegyi Gabriella, Weisz Miklós. Az agrárgazdaságtani tanulmányokról
Agrárgazdaságtan Az elıadások anyagát készítette:dr. Palkovics Miklós Óraadók: Dr. Bánhegyi Gabriella, Weisz Miklós Az agrárgazdaságtani tanulmányokról Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai:
Bevezetés s a piacgazdaságba. gba. Alapprobléma. Mikroökonómia: elkülönült piaci szereplık, egyéni érdekek alapvetı piaci törvények
A közgazdask zgazdaságtan gtan részei: r Bevezetés s a piacgazdaságba gba Alapfogalmak, piaci egyensúly Elméleti: mikroökonómia makroökonómia nemzetközi gazdaságtan világgazdaságtan komparatív gazdaságtan
A GDP kritikája Alternatív fejlıdési mérıszámok
A GDP kritikája Alternatív fejlıdési mérıszámok Dr. Zsóka Ágnes GDP: bruttó hazai termék Definíciója: Valamely országban egy év alatt elıállított javak és szolgáltatások összessége, függetlenül attól,
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA KÜLKERESKEDELMI FİISKOLAI KAR KÖZGAZDASÁGTAN ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA KÜLKERESKEDELMI FİISKOLAI KAR KÖZGAZDASÁGTAN ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK Vizsgatételek a Közgazdaságtan alapjai (Mikroökonómia) tárgyból a nappali tagozat I.évfolyamának
2010.10.27. Kalocsai Kornél Miskolc 2010. október 21.
21.1.27. Kalocsai Kornél Miskolc 21. október 21. 1. Célok az értékelés fıbb kérdései, elemzett pályázati struktúra 2. Pénzügyi elırehaladás értékelése 3. Szakmai elırehaladás értékelése 4. Egyéb külsı
Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében
Határon átnyúló együttmőködés a TÁMOP 2. prioritása keretében A TÁMOP 2. prioritás tartalma A gazdaság és a munkaerıpiac változása folyamatos alkalmazkodást kíván meg, melynek legfontosabb eszköze a képzés.
% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6
KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-
NEMZETKÖZI GAZDASÁGTAN 2.
NEMZETKÖZI GAZDASÁGTAN. A világgazdaság és a világrend Bacsi - Nemz gazd 1 A VILÁGGAZDASÁG Fİ JELLEMZİI A XXI. SZD. ELEJÉN Komplex rendszer - Lakosság: 6,3milliárd fı Bruttó termelés: -ben > 35 trillió
Közép-Dunántúli Régió
Az innováció-orientált társadalom és gazdaság értelmezése a Közép- Dunántúli Régióban 1 Kovács Tamás Programigazgató Közép-Dunántúli RFÜ Veszprém, 2006. május 31. 2 Terület Lakosság Népsűrűség Városi népesség
ziesedése az informáci
NKTH Innotárs program KKVENT_8 Kis- és s középvk pvállalkozások esélyei a nemzetköziesed ziesedı tudásgazdas sgazdaságok gok korában Magyar KKV-k k nemzetköziesed ziesedése az informáci ciótechnológiai
AZ ÁLLAM SZEREPE AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS
AZ ÁLLAM SZEREPE AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS DR. LADOS MIHÁLY Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék S z é c h e n y i I s t v á n E g y e t e m Közszolgálati
Közúti közlekedési politika. Gaál Bertalan
Közúti közlekedési politika Gaál Bertalan A közúti alágazat jellemzői Motorizációs fejlődés Járműállomány növekedése Infrastruktúra-kapacitás elégtelensége Társadalmi-környezeti hatások Mobilitás növekedése
Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében
Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében Fenntartható fejlıdés: a XXI. Század globális kihívásai vitasorozat 2007. október 18. Dr. Laczka Éva 1 Elızmények 1996 az ENSZ egy 134 mutatóból
6. modul. Stratégia, marketingtervezés
6. modul Stratégia, marketingtervezés Készítette: Bokányiné Boda Gyöngyi AZ ISKOLAMARKETING STRATÉGIÁJA Stratégia: adott célok érdekében módszerek és feladatok összehangolása, a megvalósítási út kidolgozása.
TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK
Balatonföldvár, 2012. február 1. Úttervezés mesteriskola 1 TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, ÖSSZEHANGOLÁS, KÖLCSÖNHATÁSOK Előadó: Kovácsházy Frigyes vezérigazgató helyettes, UVATERV Zrt.
Magyarország és az Európai Unió. A csatlakozáshoz vezetı út. 1968 - elsı hivatalos kapcsolatok (árgaranciamegállapodás)
Európai Uniós ismeretek Magyarország és az Európai Unió 1968 - elsı hivatalos kapcsolatok (árgaranciamegállapodás) 1970-es évek 3 multilaterális keret: GATT Európai Biztonsági és Együttmőködési Értekezlet
Regionális Gazdaságtan II 3. Elıadás. A téma vázlata
Regionális Gazdaságtan II 3. Elıadás A MAGYAR RÉGIÓK, MEGYÉK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK ALAPMUTATÓI ÉS ALAPTÉNYEZİI A téma vázlata Régiók sikerességének tényezıi A magyar régiók, megyék versenyképességének alapmutatói
Regionális gazdaságtan 3. A regionális mikroökonómia alapkérdései A telephelyelméletek. Dr. Bernek Ágnes 2008.
Regionális gazdaságtan 3. A regionális mikroökonómia alapkérdései A telephelyelméletek Dr. Bernek Ágnes 2008. minden kapcsolódik mindenhez, de a közelebbi dolgok erısebben kapcsolódnak egymáshoz, mint
Regionális gazdaságtan
1 Regionális gazdaságtan 4. Erıforrások szerepe a területhasználatban Tıkejavak, technológia, innováció 2 Tıkejavak A legmobilabb termelési tényezı Formái: A reáltıke nemzetközi/régióközi áramlása: közvetlen
Miért építünk autópályákat?
Miért építünk autópályákat? Uniós források magyar történetek Konferencia a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében, 2008. november 19. Németh Nándor, MTA KTI 2003. évi CXXVIII. törvény pán-európai
Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés
Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés Radisson SAS Béke Hotel Dr. Orosz Csaba Dr. Orosz Csaba ügyvezetı igazgató okleveles építımérnök TeRRaCe Kft Nemzetközi kitekintés Több jelentıs
Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink
Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tartalom 1. A feladatok és végrehajtásuk szükségessége,
Regionális politika 6. elıadás
1 Regionális politika 6. elıadás Magyarország regionális politikája a 2007-2013 idıszakban ÚMFT regionális programjai 2 A nemzeti fejlesztési tervek stratégiai tervezésének lépései Hazai dokumentumok (OFK,
MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT
NóVIA Mérnöki Iroda Kft. Nó 2727 3530 Miskolc, Rákóczi u. 13. MISKOLC HOSSZÚ TÁVÚ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KONCEPCIÓJA KORSZERŐSÉGI FELÜLVIZSGÁLAT Miskolc, 2008. II. ELİZMÉNYEK II.1.
GAZDASÁGPOLITIKA I. AJÁNLOTT IRODALOM:
GAZDASÁGPOLITIKA I. 1 AJÁNLOTT IRODALOM: Veress József (szerk.): Fejezetek a gazdaságpolitikából AULA 2004, ill. 2005. Bod Péter Ákos: Gazdaságpolitika. Intézmények, döntések, következmények AULA 2003.
A D í D jszá zá ítás á i s D o D k o u k m u en e t n um u so s r o án á, n a z a a d t a szo
A Díjszámítási Dokumentum során, az adatszolgáltatással kapcsolatban szerzett tapasztalatok, nyilvántartási rendszerekben történt változások bemutatása Dr. Hanyecz Pál MÁV Zrt. Kontrolling Igazgatóság
BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETÉNEK TURIZMUSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLETÉNEK TURIZMUSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Készítette Budapest XXII. kerület Önkormányzatának megbízásából az EconoConsult Kft. 2008. október TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire
A nemzetközi fuvarozási útvonalak vonatkozásában felmerülő főbb problémák, különös tekintettel azok jogi vetületeire Gábor Dénes Főiskola 2010. november 8. Magyar Tudomány Ünnepe 2010 Dr. Gubán Miklós
GIÓ GAZDASÁGI GI HELYZETE
ÉSZAK-ERDÉLY (ÉSZAK( SZAK-NYUGATI) RÉGIR GIÓ GAZDASÁGI GI HELYZETE Kerekes SándorS tanácsos Üzlet határok nélkül Székesfehérvár 2009. június 10-11 Románia fejlesztési régiói Az 1998/151-es és a 2004/315-ös
A Változó Világ. az ICT iparág csúcstalálkozója. 2012. szeptember 13 14. Egerszalók
A Változó Világ az ICT iparág csúcstalálkozója 2012. szeptember 13 14. Egerszalók A Változó Világ és Magyarország gazdasági folyamatai Dr. Mellár Tamás Egyetemi tanár PTE Közgazdaságtudományi Kar ivsz.hu
Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben
Befektetıbarát településekért Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben Reményi László remenyi.laszlo@mnm-nok.gov.hu Befektetıbarát településekért Gazdasági növekedése és a foglalkoztatási helyzet
TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához. (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra)
TANULMÁNYTERV Kishartyán község településrendezési tervének módosításához (Kishartyán, 073/1 hrsz.-ú ingatlanra) A tervezett fejlesztés helyszíne (Forrás: maps.google.hu) Salgótarján, 2012. június 20.
Közlekedési hálózatok. Összeállította: Sallai András
Közlekedési hálózatok Összeállította: Sallai András Korridorok Közlekedési folyosó fogalom Modális közlekedési csatorna Egy fajta közlekedési csatorna fogalom Dimodális Két fajta közlekedési csatorna Közúti
Regionális gazdaságtan. Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti
Regionális gazdaságtan Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József kaposzta.jozsef@gtk.szie.hu Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti kollar.kitti@gtk.szie.hu A regionális gazdaságtan tárgya a gazdaság általános törvényszerűség
A Duna stratégia természetvédelmi aspektusai
A Duna stratégia természetvédelmi aspektusai A magyar EU Elnökség klíma-energiaügyi és vízügyi mőhelymunka 2010. november 16. Gruber Tamás Horizontális szempontok a Duna természeti adottságainak megırzése,