A Pécs Dombóvár KÖFI létesítése, vizsgálata és üzembe helyezése
|
|
- Tivadar Fehér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Pécs Dombóvár KÖFI létesítése, vizsgálata és üzembe helyezése BALOGH BENCE BOLDIZSÁR, CSEH ATTILA, TARJÁNYI ZOLTÁN A Pécs Dombóvár KÖFI rendszer mint a leendő teljes, Pusztaszabolcs Pécs központi forgalomirányítás első eleme idén tavasszal került üzembe a MÁV-nál jól bevált rendszerként, már szinte bármilyen gyermekbetegség nélkül. A mostanra az üzemeltető teljes megelégedésére szolgáló rendszert három szempontból, az üzemeltető, a fejlesztő és a vizsgáló szempontjából mutatjuk be. 1. A feladat és megvalósítás az üzemeltető szemszögéből A MÁV Zrt. területi üzemeltetés részéről felmerült a 40-es számú Budapest Pécs vasútvonal központi irányításának gondolata. A beruházástervezési folyamat és a forrás rendelkezésre állás alapján a Dombóvár (kiz.) Pécs (kiz.) szakasz forgalomirányítási rendszerének fejlesztési igénye nyert létjogosultságot. A biztosítóberendezési, távközlési és erősáramú korszerűsítést tartalmazó tender kiírására 2016 áprilisában Pécs Dombóvár KÖFI berendezés kiépítése tárgyban, HL/S S107 04/06/ HU számon került sor. A teljesítés állomásokat, megállóhelyeket érintő helyszínei a következők: Pécs, Dombóvár, Szentlőrinc, Vásárosdombó, Sásd, Godisa, Abaliget, Bükkösd, Bicsérd és Mecsekalja-Cserkút állomások, Kaposszekcső, Szatina-Kishajmás, Hetvehely és Cserdi- Helesfa megállóhelyek. A vonalszakaszon Pécs központi munkahellyel létesített KÖFI berendezés 64 menetrendi kilométeren, 6 KÖFI, 1 KÖFE/ KÖFI, 3 KÖFE funkciókkal kiegészített állomási integrált vasúti üzemirányító rendszer valósult meg. Dombóvár, Szentlőrinc és Pécs állomások helyi kezelésben maradtak, de visszajelentésük biztosításra került a pécsi KÖFI központban. A hatósági határozat Godisa Komló vonalszakaszon ellenmenet- és utolérést kizáró berendezést írt elő. Az elvi építési engedélynek való megfelelőséget az ajánlat pénzügyi okokból nem tartalmazta, így Godisa állomáson végül KÖFE üzemmód valósult meg. A Dombóvár Pécs vonal állomásain (Dombóvár, Szentlőrinc és Pécs állomások kivételével) D55 típusú biztosítóberendezések üzemelnek; Dombóvár, Szentlőrinc és Pécs állomásokon fényjelzősített mechanikus berendezések vannak. Az (egyvágányú) állomásközöket önműködő térközbiztosító berendezés biztosítja, a nyíltvonalon térközre telepített, vonat által vezérelt automata sorompóberendezések üzemelnek. Az állomási sorompók jelzővel függésben működnek. Godisa elágazó állomás Komló irányába, de a Godisa Komló vasútvonalon előzetesen sem üzemelt utolérés- és ellenmenet-kizáró berendezés. A megvalósítandó feladatok a következők voltak: A távvezérelendő (KÖFI) állomásokon: D55 típusú biztosítóberendezéssel felszerelt Vásárosdombó, Sásd, Godisa, Abaliget, Bükkösd, Bicsérd és Mecsekalja-Cserkút állomásokon jelfogós távvezérlő illesztő kapcsolás, valamint adatgyűjtő-, vezérlőberendezés építése. A távvezérelt állomások meglévő Domino kezelő- és visszajelentő-készülékét a távvezérlés miatt szükséges mértékben át kellett alakítani. A vezérlés és visszajelentés tekintetében teljes melegtartalékot kellett beépíteni. Az állomások 40-es fővonalat keresztező biztosított útátjáróit át kellett építeni vonat által vezérelt és jelzővel ellenőrzött biztosítási módnak megfelelően. Az (A, B jelfogós) vonatérzékelő rácsok megépítésével összefüggésben az időzített kényszeroldás áramköreit is meg kellett építeni. Godisa állomás távvezérlését ki kellett építeni, de a működtetés lehetőségét meg kellett gátolni a csatlakozó mellékvonal vonali biztosítóberendezésének üzembe helyezéséig. Godisa állomás távvezérlő berendezését elő kellett készíteni a későbbiekben települő vonali biztosítóberendezés csatlakoztatására. Visszajelentésre (KÖFE-üzemre) tervezett állomásokon: Fényjelzősített mechanikus biztosítóberendezéssel felszerelt Dombóvár, Szentlőrinc és Pécs állomások biztosítóberendezéséből KÖFE adatgyűjtés megvalósítása volt a feladat, ami a berendezésből kinyerhető objektuminformációk gyűjtésében nyilvánult meg. Dombóvár elágazás D55 biztosítóberendezéséből KÖFE adatgyűjtés megvalósítása volt szükséges. Feladat volt Dombóvár, Szentlőrinc és Pécs állomások forgalmi irodájába KÖFE terminál telepítése. A KÖFE terminál (a kitekintésen kívül) a távvezérlő berendezés helyes vonatkövetése céljára esetleg szükségessé váló kezelések elvégzését is szolgálja. Bükkösd állomás KÖFI illesztés építése (Fotók: Szita Szabolcs, Tarjányi Zoltán) FET külső tér VEZETÉKVILÁG JÚNIUS
2 A KÖFI központban: Távvezérlő berendezés telepítése (két távvezérlő munkahellyel). Panorámatábla telepítése. A vezérlés és visszajelentés tekintetében teljes melegtartalékot kell beépíteni. A KÖFI központ építészeti kialakítása, valamint a központba települő berendezések elhelyezéséhez szükséges bútorok, szerkezetek kialakítása és a távvezérlő központ bebútorozása. Távközlési munkák: Feladat volt az összevont vasúti üzemirányító rendszer kiépítése, állomási diszpécserberendezések telepítése távvezérelt állomásokon. Helyi kezelésű állomási diszpécserberendezések telepítése Godisa és Szentlőrinc állomásokon. A meglévő diszpécserberendezések illesztése Dombóváron. A meglévő diszpécserberendezések cseréje Pécs személypályaudvaron. KÖFI központ Új, összevont vasútüzemi diszpécserberendezés telepítése Pécs KÖFI központban. Dombóvár villamos diszpécser munkahelyen a rendszerhez illeszkedő távközlési kapcsolat kialakítása. Hangos-vizuális utastájékoztató központi vezérlő (diszpécserrendszerhez illeszkedő gépi bemondó) berendezés telepítése. Jelentéstároló és archiválóberendezés telepítése. Forgalmi személyzet részére perontávbeszélő telepítése, kábelezésének kiépítése. Utasforgalom számára segélykérő telepítés, kábelezésének kiépítése. Adatátviteli berendezések telepítése. Adatátviteli út biztosítása: távközlés, biztosítóberendezés, váltófűtés, FET/ HETA, térvilágítás, biztonsági rendszerek kiszolgálása érdekében. KÖFE állomások visszajelentéséhez kerülő adatátviteli útvonal biztosítása. Strukturált épületkábelezés bővítése/ kialakítása. Kábelépítések. Áramellátási munkák: Biztosítóberendezés és távközlés áramellátása, valamint térvilágítási munkák. Váltófűtés: Villamos váltófűtés távvezérlésének biztosítása hét állomáson. Tűz- és vagyonvédelem: Pécs (kiz.) Dombóvár (kiz.) vasútvonalon a vasútüzemhez tartozó helyiségek összevont vagyon- és tűzvédelmi rendszerének kialakítása. FET/HETA berendezések létesítése: Pécs (kiz.) Dombóvár (kiz.) vasútvonalon a szakaszolók motoros működtetéssel való ellátása, azok távvezérlése helyi vezérlőberendezésről, illetve a Dombóvári FET diszpécserközpontból, a központ bővítésével. A közbeszerzési eljárás eredményeként a Zengő 2016 Konzorcium nyert lehetőséget a berendezés megvalósítására, amelynek két tagja az R-KORD Építőipari Kft. és a Prolan Irányítástechnikai Zrt. voltak. A munka 2016 decemberében kezdődött tervezési feladatokkal márciusában zajlottak a helyszíni bejárások; a tervek jóváhagyása májusban kezdődött, a gyártóművi átadásokra júniustól került sor. Az érdemi kialakítás, építés augusztus végén kezdődött. A távvezérlés-tervezés kapcsán felmerült néhány helyszínspecifikus kérdés, melyek kezelése a vállalkozó részéről megvalósult. A KÖFI vonalon szükséges volt a gépek között a gépi engedélykérés kialakítása. Az üzemeltető igénye azt fogalmazta meg, hogy csak egy rendszert szeretne az irányító kezelni a Prolan Elpulton keresztül, ami legyen kompatibilis a FOR-ral. Az elágazóállomásokon szükséges volt a gépi engedélykérés kialakítása. A rövid vonalszakasz ebben a tekintetben KÖFI központ építése JÚNIUS VEZETÉKVILÁG 9
3 érdekes topológiát mutat. A vonalon az elágazóállomások, szolgálati helyek a következők: Dombóvár (Dombóvár Mágocs-Alsómocsolád, Dombóvár Dombóvár alsó), Godisa (Godisa Komló), Szentlőrinc (Szentlőrinc Szigetvár, Szentlőrinc Sellye), Dombóvár elágazás (Vásárosdombóról a deltavágányon keresztül közlekednek vonatok Dombóvár alsóra). Ez utóbbi esetben jelenleg három résztvevője van az engedélykérésnek (Vásárosdombó, Dombóvár rendelkező, Dombóvár alsó forgalmi szolgálattevő). Dombóvár alsó Mágocs-Alsómocsolád között is lehetőség van közvetlen közlekedésre, így ezt is figyelembe kellett venni, mert Dombóvár elágazásnál ez a viszonylat keresztezi a KÖFI szakaszt. Az engedélykérésben Dombóvár állomásnak benne kellett lenni. De ha Dombóvár alsó és Vásárosdombó közötti vonatközlekedés van, a két állomás egymás között kér engedélyt, akkor Dombóvár mint hozzájáruló vesz részt az engedélykérésben. A KÖFI esetében Dombóvár hozzájárulóként mint kitekintő és engedélykérőként mint KÖFE állomás vesz részt a forgalomirányításban. Ez a funkció a hármas engedélykérési feladatot vetette fel. Mágocs-Alsómocsolád és Dombóvár között FOR engedélykérés van. A KÖFI irányítónak, mivel keresztezi a vonalat, tudomása kell, hogy legyen róla. A Dombóvár Dombóvár elágazáson keresztül Mágocs-Alsómocsoládra közlekedő vonatok esetében vizsgálni kellett a Dombóvár Dombóvár elágazás közötti két vonal párhuzamosan haladó szakasza által okozott forgalmi szituációkat. Emellett az A és B vágányokon az intercity vonatok esetében a vonatkeresztezés menetrendszerűen is Dombóvár elágazáson van. A vonatszámkövetéssel kapcsolatosan számos kérdés, feladat merült fel. Például, hogy az elágazóállomások irányába szükséges-e, hogy vonatszámmal lépjen ki a rendszerből a vonat? Mivel a vágányútbeállítás a FOR-ban úgy kerül naplózásra, hogy a GEN ábrán kezeli a forgalmista a vonatot, a napló a bevitt adatok alapján képződik. A KÖFE-KÖFI rendszerben kezeljük az engedélykérést, ahol FOR csatlakozás van, ott a Prolan rendszer küldi és fogadja az adatokat. A Prolan rendszerben képződött vonatszám- (állomási érkező-, indulóadat) és vágányszám-információ automatikusan és közvetlenül kerül át a FOR rendszerbe. További helyszínfüggő specialitások jelentkeztek. Dombóvár alsón D55, Dombóváron fényjelzős SH mechanikus biztosítóberendezés üzemel. Dombóvár elágazás D55, melyet Dombóvár állomás főrendelkezője távkezel. Dombóvár alsó és a 40-es vonal közötti deltavágányszakasz külön vonalként kezelendő. Godisa Komló esetében hasonlóan KÖFI FOR engedélykérő kapcsolat szükséges. Godisa műszakilag KÖFI állomás lesz, azonban az ellenmenet kizáró vonali biztosítóberendezés elkészültéig helyi üzemben kezeljük. Bükkösd Kőbánya-kiágazás Bükkösd Kőbánya sajátcélú vasúti pályahálózat felé határpont, mert a Kőbányában belső vasútüzemi engedélylyel rendelkező, a Lafarge Cement Kft. alkalmazásában álló szolgálattevő van. Figyelembe kellett venni, hogy Szentlőrinc mechanikus állomás, ahol a biztosítóberendezés kevés információt tud átadni a KÖFE rendszernek. A vonatszámkövetést, továbbítást itt is biztosítani kellett. Szentlőrincen a vonatfogadó vágányok közül kettő, a II. és a IV. jelfeladásra kiépítettek, ezért a biztosítóberendezés ezekről tud adatot szolgáltatni. A bejárati kijárati jelzők és a megálljra ejtők minden irányban megvannak. A szigetvári és a sellyei irány viszont nem látható. A szigetvári, illetve sellyei irányt engedélykérés és -adás szempontjából ugyanúgy kellett kezelni, mint Dombóvárt Döbrököz, illetve Mágocs-Alsómocsolád vonatkozásában. A vágányfoglaltságok csak korlátozottan kezelhetőek. A szolgálattevő engedélykérés, -adás alapján vágányút beállítás elrendeléssel jelöli ki a vonatok részére a használandó vágányutat az állomáson, a KÖFI irányító csak tájékoztatást kap a vágányfoglaltságról. A vonatok technológiai szintű vágányra történő beléptetése kezelhető, így a vonatszámok továbbvihetőek. (Szentlőrinc Sellye irányából, illetve Szigetvár irányából részben (kb. 50 százalékban) célállomás.) Az utastájékoztató rendszer vezérlése tekintetében Szentlőrinc és Pécs esetében a KÖFI-ből biztosítóberendezési vezérlő információk nem adhatók át, ezért előzetesen tervezett technológiai vágányszámok (menetrendjegyzék) felhasználásával változás esetén a két állomás szolgálattevője adatmódosításával valósítható meg az utasok pontos tájékoztatása. Az építési munka során számos feladat került megoldásra. A projekt lebonyolítását a MÁV Zrt. Beruházás Lebonyolító Igazgatóság, Mérnöki és Műszaki Ellenőrzési Főosztály, Műszaki Lebonyolító Osztály Pécs végezte. A kialakított szakasz nem túl hosszú, és a felsorolásszerű feladatokból minden tevékenység nem látszik, de a feladat nagysága miatt területünk szakemberei a létszámukból fakadóan, az idővel versenyt futva sem tudták volna az építési tevékenység műszaki ellenőrzését teljes keresztmetszetben maradéktalan alapossággal elvégezni. Ezért segítséget kaptunk a szombathelyi Lebonyolító Osztálytól. Munkájukat akkurátusan végezték, az építési tevékenység műszaki ellenőrzése, a folyamatok dokumentálása maradéktalanul és pontosan megtörtént. Az elszámolás a MÁV Zrt.-nél bevezetett INKA rendszerben történt, ami ilyen nagy projekt esetében szinte elsőként jelentős feladatot adott, de azt a kollégák példaértékűen végrehajtották. Az építési munka folyamatos koordinálására nagy koordináció keretében 29 alkalommal került VEZETÉKVILÁG JÚNIUS KÖFI Központ forgalomirányító munkahely
4 KÖFI központ panorámatábla Pécs KÖFE munkahely sor Pécsett. A vállalkozó, az alvállalkozók és a Vasútüzem minden érintett szakága felkészülten és konstruktívan igyekezett előrevinni a beruházási munka minden egyes fázisát. Az időszerű feladatok megbeszélése, a felmerülő akadályokra való megoldási javaslat kidolgozása minden alkalommal sikeresnek bizonyult február 12-én 10:00-kor elkezdődött a sötétüzem, miszerint a KÖFI állomásokon (Vásárosdombó, Sásd, Abaliget, Bükkösd, Bicsérd és Mecsekalja- Cserkút) üzemi próbái és a korlátozott szolgáltatási szintű forgalmi üzemi próba elindult. Ez azt jelenti, hogy az állomások távkezelhetők, de csak vonatmentes időben végeznek a központból próbakezeléseket. Két éjszaka egy-egy különvonatként közlekedő TVG szerelvényt a központból irányítva továbbítottak a két végpont között oda-vissza. A sötétüzem pozitív tartalmú kiértékelése megtörtént. Elkezdődött a Korlátozott szolgáltatási szintű forgalmi üzemi próba (Próbaüzem). A KÖFI központból kezelték az állomásokat gombutánzó üzemmódban, a különleges kezelések csak helyi üzemmódban végezhetőek el. Ez a folyamat hat napig tartott. További nyolc napig, az előzőeken felül használni kellett az intelligens és programozott üzemmódokat a próbák során. A 15. naptól a különleges kezelések is távvezérelt üzemmódban működtek. Ezt követően került sor a forgalomszabályozó próbaüzemre. A projekt műszaki átadás-átvételi eljárását április 23-án tartottuk. Az átadásra az előző időszak munkájának köszönhetően hiba- és hiánymentesen került sor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vasúti Hatóság Főosztály a helyszíni szemlét május 8-ra tűzte ki. A hatósági eljárás eredményeként a berendezés május 10-én a VHF/ /2018-NFM számon használatbavételi engedélyt kapott. A beruházás ütemterv szerint, jó minőségben valósult meg. A forgalomirányítás központosításának előnyeit a kezelőszemélyzet már érzékeli. A vonalszakasz állagmegóvására a kialakított védelmi rendszereken kívül a Vasútbiztonsági igazgatóság járőrszolgálatot vezetett be. A rövid üzemidőből nagyon nagy tapasztalat még nem szűrhető le, de elmondható, hogy alapvetően üzembiztosan bonyolítható le a vonatközlekedés. 2. Néhány technikai részlet a Prolan mint fejlesztő szemszögéből A forgalomirányító központban minden munkahelyre hét monitor került, összesen öt ilyen munkahely létesült. Az irányítók munkáját egy nyolcmonitoros panorámatábla segíti. A központ egy vonalirányító, két szakaszirányító és két tartalék munkahelyből áll, melyek egyenként teljes értékűek, bármelyik munkahely akármelyik szerepet betöltheti. A vonalszakaszon négy helyi kezelésű állomás van, melyekre helyi kezelőterminál került a kitekintési és engedélykérési funkciókkal. A forgalomirányító központ Dombóvár végponti oldalának, Dombóvár elágazásnak, Szentlőrincnek és Pécs kezdőponti oldalának forgalom-ellenőrzését is ellátja. A forgalom-ellenőrző rendszer különlegessége, hogy mechanikus biztosítóberendezéssel rendelkező állomásokon is (Dombóvár, Szentlőrinc, Pécs) tisztán szoftveres fejlesztésnek köszönhetően biztosított az automatikus vonatszámkövetés, annak ellenére, hogy ezeken az állomásokon csak kis számú foglaltság-ellenőrzéssel ellátott vágányszakasz állt rendelkezésre. Az ElpultD55 rendszer folyamatos online kapcsolatban van a MÁV Zrt. Pass2 szerverével, amely valós idejű napi menetrendi adatokat küld a központnak. Ennek segítségével a teljes vonalszakaszon biztosított az automatikus vonatszámkövetés. Ennek köszönhető a vonatvezérelt térvilágítás megvalósítása is, amely vonatok érkezésétől függően kapcsolja éjszakai időszakban az utascélú állomási terek világítását. A vonalszakasz rendszerhatárain az ElpultD55 rendszer felkészült arra, hogy majd egyszer a MÁV FOR rendszerével kapcsolatot tartva vonatszámátadást és engedélykérést biztosítson a szomszédos FOR rendszerbe vont állomásokkal. A rendszer a Prolan ElpultD55 rendszerében már több helyen alkalmazott automatikus programokkal támogatja a kezelők munkáját. A gépi engedélykérés a KÖFI kezelők számára minden irányban kiépítésre került, így a kézi naplózás már nem szükséges. Az utastájékoztatás automatizálása már alapvető követelmény a KÖFI központokban, a beállított vágányutak, vagy a betárolt programok alapján az utastájékoztató rendszer mindig a megfelelő vágányt jelzi az utasok felé. Folyamatban van a Pusztaszabolcs Dombóvár KÖFE/KÖFI berendezés kiépítése is, amelynek távvezérlő központja szintén Pécsett épül ki, és a jelenlegi rendszerrel integrálva tervezzük megvalósítani. A projekt a rendszer határát kitolja egészen Pusztaszabolcs állomásig, ami KÖFE szinten kerül bevonásra. A két projekt tehát egy helyről biztosítja majd 19 állomás távvezérlését és ezekkel együtt 24 állomás forgalom-ellenőrzését, amely így KÖFI szempontból a MÁV Zrt. legnagyobb forgalomirányító központjává növi ki magát. 3. A KÖFI-KÖFE rendszer a TK mint vizsgáló szemszögéből Az Elpult rendszer funkcionális és biztonságtechnikai felülvizsgálatát a MÁV Technológiai Központ végezte el, amely kettős felosztás szerint zajlott. A tisztán szoftveresen megvalósított funkciók mint például az intelligens vezérlési mód ellenőrzése a Prolan budakalászi telephelyén, szimulátor segítségével, laborkörülmények között történt. A távvezérlő rendszer és a biztosítóberendezések együttműködéséről, úgymint a parancskiadás, visszajelentés, illetve magának a kivitelezésnek a megfelelőségéről pedig a helyszínen, a telepített berendezéseken kezelve győződtünk meg. Mindezek mellett a D55 berendezések szükséges kiegészítéseit a területi igazgatóság szakemberei vizsgálták. Az elmúlt időszakban JÚNIUS VEZETÉKVILÁG 11
5 létesített vagy módosított Elpult rendszerek viszonylag friss emlékei alapján a munkát rutinszerűen kezdtük meg, és különösebb fennakadás nélkül, a területi kollégák és a vállalkozók, kivitelezők hathatós segítségével, együttműködésével végeztük el. Az ő megfeszített munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vizsgálatok végén egy biztonságos és funkcionálisan megfelelő működésű, korszerű felülvezérlés kezdhesse meg működését a Pécs Dombóvár vonalszakaszon. Mindazonáltal néhány érdekes tapasztalatot, nehézséget érdemesnek tartunk megosztani, leginkább annak érdekében, hogy ezekből a visszásságokból okulva a jövőbeli vizsgálataink még gördülékenyebben haladhassanak. Ütemezés 2017 őszén szokásos módon a Prolan projektmérnöke jelezte a Technológiai Központ vizsgálócsoportja felé (természetesen nem hivatalosan), hogy lassan időszerűvé válik a Pécs KÖFE-KÖFI funkcionális vizsgálata. A szokásos módon a Prolan elektronikusan megküldte részünkre az egyébként a MÁV (éppenséggel IFI TRFI néven működő részlege) által jóváhagyott előtervcsomagot, amely alapján egyáltalán elő tudtunk készülni a vizsgálatokra. A laborvizsgálat november 10-én kezdődött, ekkor találkoztunk először a késznek nevezett szoftverrel, amelynek csupán az általános jellegű, átfogó, úgynevezett szoftverátvételi vizsgálatát hajtottuk végre. A feltárt alapvető hiányosságok miatt egyébként a tételes funkcionális ellenőrzéseket ekkor még értelmetlen lett volna egyáltalán megkezdeni is, azt a javítások után vállaltuk. Ezután a szokásos módon a vállalkozó projektmérnökével telefonon egyeztetve (magyarán nem hivatalos úton) tájékozódtunk a laborvizsgálataink várható folytatásáról, amely sajnálatosan napról napra változott, és az lett a következménye, hogy a máshonnan, hasonlóképpen ad hoc módon felmerülő munkáinkkal igen nehezen lehetett összehangolni (lásd például az ezzel egy időben zajló esztergomi Elpult rendszer vizsgálataival). Hasonló helyzettel szembesültünk a január 15-én megkezdett helyszíni vizsgálatok során is, mivel az állomások távvezérlési próbáit nem tudtuk elvégezni a pécsi központból, tekintettel arra, hogy az ekkor még nem volt kész. Helyette egy külön a vizsgálat céljára telepített mobil munkaállomáson dolgoztunk, és a tesztek végén egy külön napot kellett szentelni a KÖFI központ munkahelyeire. A munkát kényszerűen így is meg kellett szakítani, mivel a vizsgálatokkal utolértük a kivitelezőket, akik még az állomáson huzalozták az illesztő áramköröket. Hozzá kell tenni, hogy nem a huzalozás ment lassan, hanem egyik-másik kiviteli terven több olyan hiba is volt, amelyek miatt aztán kényszerűen a helyszínen kellett áttervezni az áramköröket. Külön vizsgálati napokat kívánt a biztosítóberendezési áramellátás próbája is, ugyanis az áramellátás korábban tervezett modernizálása végül elmaradt, így az Elpult berendezést a régi, egyedi kialakítású áramellátó rendszer visszajelentéseihez kellett igazítani, ami a vállalkozónak is nagy kihívást jelentett. A kissé döcögősen haladó vizsgálat a többszöri (már-már szokásos ) újratervezésen, többlet időráfordításon kívül nem is okozott volna különösebb bosszúságot, ha időközben (természetesen nem hivatalosan) számunkra ki nem derül az üzemi próba (sötétüzem) megkezdésének magasabb szinten eldöntött céldátuma. Ez innentől kezdve meghatározta a hátralévő többi mérföldkő (korlátozott forgalomszabályozó próbaüzem, használatbavételi eljárás stb.) elérésének időpontját is, ami már előrevetítette a feszített ütemezést. Ennek volt köszönhető több éjszakába nyúló laborteszt is, az ezek végén megszületett vizsgálati jegyzőkönyvek birtokában lehetett másnap hajnalban útnak indulni a helyszínre, hogy ott betöltsék az új szoftververziókat, és természetesen elvégezzük azok helyszíni vizsgálatait is. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy ehhez a tempóhoz a vállalkozó hasonló, divatos szóval élve agilis hozzáállása is szükséges volt. Ezzel a folyamattal összehasonlítva nem tudjuk, hogy a beruházás jogi és gazdasági vonalon történő előkészítése és lebonyolítása is vajon ugyanilyen feszített ütemű volt-e? Persze utólag büszkén jelenthetjük ki, hogy milyen hamar sikerült műszakilag megvalósítani a projektet, kiváltképp, ha napjaink elektronikus biztosítóberendezési fejlesztéseivel hasonlítjuk össze. De ne felejtsük el, hogy itt is egy biztonságkritikus rendszer telepítéséről van szó! Nem biztos, hogy a berendezés előnyére válik az, hogy a nagy sietség miatt mind a vállalkozói, mind a vizsgálói oldalon túlhajszolt kollégák végzik a munkájukat, továbbá az ide vonatkozó biztonsági szabványok szerint szigorúan elkülönítendő szoftverfejlesztés és -ellenőrzés gyakorlatilag szinte párhuzamosan zajlik különösképpen egy-egy korábban említett, hosszúra nyúlt vizsgálati nap végén. Monitorképek A nagy sietségben olykor-olykor még a vizsgálat tárgya is megkérdőjeleződött, ugyanis a KÖFI rendszer monitorképei is különös átalakuláson mentek keresztül. A jóváhagyott előterv a szokásos állomásonkénti (lupe) képeket és a közös vonali áttekintő (létra) képet tartalmazta. A gyári átvételi teszten még ezekkel találkoztunk, majd a tételes vizsgálatok során már megjelentek az úgynevezett távvezérlő képek. Ezek gyakorlatilag az előbbiek keveréke: kezelés és visszajelentés szempontjából teljes értékű lupe képek, ugyanakkor ezeknél a monitor vagy egymás mellé rendezett monitorok vízszintesen két részre vannak osztva, és így két sorban akár egy teljes vonalszakasz állomásai is ábrázolhatóvá válnak. Praktikus elrendezés ez kisebb távvezérelt VEZETÉKVILÁG JÚNIUS Szeneskályha és Elpult Godisán
6 vonalszakaszok, mint például a szikszói vagy az esztergomi KÖFI esetében. A kezelőnek is kényelmesebb, mert nem kell a lupe képek között váltogatnia, hanem minden ki van téve elé a monitorokra. Valószínűleg e gondolatmenet mentén kerültek kialakításra a pécsi távvezérlő képek, ám mi vizsgálók sem az ötletgazdát, sem a változtatás egyéb szakmai indokait nem ismerjük a mai napig. A tesztek már javában zajlottak, amikor felvetődött annak a lehetősége, hogy a nem kis munkával megszerkesztett és részben levizsgált távvezérlő képek helyett mégiscsak a pécsi területen a fonyódi KÖFI-ből már jól ismert, klasszikus létra-lupe megjelenítés valósuljon meg. Szerencsére akkor ez a kezdeményezés végül háttérbe szorult, az idő rövidsége miatt ezt az igényt teljesíteni már amúgy is lehetetlen lett volna. Mindazonáltal jelenleg is napirenden van ennek ügye, és ez támogatható is abból a szempontból, hogy a kezelési körzetek (amelyek a távvezérlő képek alkalmazása miatt most szigorúan két részre vannak szétosztva a vonalon) rugalmasabban definiálhatók. A létra képen ugye a vonalszakasz valamennyi állomásán a leggyakoribb parancsokat ki lehet vezérelni, ha pedig részletes visszajelentésre vagy egyéb kezelésre van szükség, akkor egy kattintással előhívható a kívánt állomás lupe képe. Nem hisszük, hogy ennyi Elpult rendszerrel a hátunk mögött ne lehetne egy forgalmi szakszolgálattal közös irányelvet megalkotni a jövőbeli monitorképek kinézetére vonatkozóan, vagy legkésőbb az előterv benyújtásáig már minden érintettel egyeztetve elfogadni a véglegesnek szánt monitorképeket. KÖFE állomások Szakmailag érdekes feladat volt a KÖFE szinten visszajelentett, mechanikus biztosítóberendezésekkel felszerelt állomások vizsgálata, hiszen ilyen Elpult rendszerű megoldás mind ez idáig csak Nagyka- Szentlőrinc KÖFE munkahely nizsán működött. A fő vezérelv szerint a meglévő biztosítóberendezések módosítása nélkül, az állítóközponti vagy a forgalmi irodai berendezés Dominó jellegű pultjain elérhető visszajelentések kerültek be az új rendszerbe. Ez a megoldás esetenként igen érdekes eredményeket szült. Alapvetően a kinyerhető információk szűk köre miatt kevés objektum kerülhetett visszajelentésre, ugyanakkor a pultokon megjelenített, a helyi kezelő számára fontos, ám a KÖFI kezelő szempontjából egyáltalán nem releváns elemek (pl. mellékvonali sorompó, vágányzáró sorompó, nem biztosított tolatásjelző) fölöslegesen bekerültek a rendszerbe. Ezzel szemben viszont kijárati vágányutak rögzítettségének külön visszajelentéseit a monitorképen jól elrejtve, a BH ablakban jelenítették meg, a Pécsett kezelt TJM! és menetirány-hozzájárulás pedig nem is került beolvasásra, holott a távvezérelt vonalszakasz szempontjából ezeknek az információknak igenis van jelentősége. A vizsgálatok során fény derült arra is, hogy a három KÖFE állomás főjelzői háromféleképpen vannak visszajelentve a Dominó jellegű pultokon, ami az Elpult számára nehezen kezelhető, hiszen a rendszer alapvetően a D55 illesztő kapcsolása szerinti bemeneteket tudja helyesen értelmezni. Bár a pécsi terület biztosítóberendezési szakszolgálata példamutató mó- don vállalta az állomások egységesítését, ez egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben, a hálózat más részein is meg fog történni. Az említett nehézségek kiküszöbölését célul kitűzve az üzemeltető, vizsgáló és vállalkozó részéről egy közös irányelv létrehozása van folyamatban, amely meghatározza, hogy a mechanikus biztosítóberendezésekkel ellátott állomásokról mely objektumokat és milyen egyszerűsített módon kell visszajelenteni. A KÖFE állomásokra telepített kitekintő munkahelyek sajnos igen szerencsétlen módon kerültek kialakításra. A vállalkozó szerződés szerint helyezte el a kétmonitoros munkahelyeket a forgalmi irodákba, a szolgálattevők íróasztalain. A beruházás előkészítését minősíti az a végeredmény, hogy a két új monitor miatt Szentlőrincen a szolgálattevő már nem látja a helyi biztosítóberendezésnek a blokkelemeit, illetve az egér és billentyűzet halom mellett szinte alig van hely írni az asztalon. Eleve fölösleges a kétmonitoros kialakítás, a szomszédos állomásokra történő kitekintés egyetlen monitoron megrajzolva is megvalósítható, kiváltképpen úgy, hogy közvetlenül a kitekintőképek mellett találhatók a FOR és az emig rendszerek felületei is. Ahogy a biztosítóberendezések esetében, úgy a forgalmi irodai kitekintő munkahelyek telepítésekor sem nyúltak hozzá a meglévő adottságokhoz, így például Godisán a széntüzelésű kályhától alig egy méterre sikerült az Elpult számítógépet elhelyezni különösebb védelem nélkül. Persze feltehetnénk a kérdést, hogy egyáltalán miért lett Godisa csak KÖFE állomás, ha egyszer a távvezérelt állomások követelményeinek megfelelően alakították ki az Elpult csatlakozást? Hogyan kerülhetett ki a projektből menet közben a komlói ellenmenet-biztosítás megvalósítása? Miért tiltották meg Bükkösdön a kőbányakiágazás térközre kapcsolását, noha szintén kiépítették az Elpultban a vonatkozó funkciókat? Hol akadt el e D55-beli funkciónak a hivatalos üzembe helyezési folyamata? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása azonban sajnos már nem tisztán biztosítóberendezés szakmai hátteret igényel. Die Einrichtung des Verkehrsleitsystems zwischen Pécs und Dombóvár Die Planung und der Bau des integrierten Eisenbahnfernsteuerungssystems, das 2018 von der Ungarischen Eisenbahngesellschaft in Betrieb genommen wurde, dauerte 16 Monate, wie es zuvor geplant war. Das neue einzigartige System führt die Sicherheitskontrollgeräte in jeder Station vom Zentrum (Pécs) aus. In der kurzen Zeit nach der Aktivierung kann die Reihenfolge festgelegt werden, dass das Gerät ordnungsgemäß funktioniert und den Anforderungen des Verkehrsleitsystems entspricht. Installation of traffic control system (CTC) between Pécs and Dombóvár The planning and the construction of the integrated railway remote control system, which was activated by the Hungarian Railway Corporation in 2018, lasted 16 months as it was previously scheduled. The new unique system guides the security control devices in each station from the centre (Pécs). In the short period after the activation the consequence can be made, that the device works properly and suits the requirements of the traffic JÚNIUS VEZETÉKVILÁG 13
KÖ FE/KÖ FI ellenő rző vá lászők
KÖ FE/KÖ FI ellenő rző vá lászők 1. Sorolja föl a forgalomirányítási módok 4 lehetséges szintjét! 1) Szomszédos állomások forgalmi szolgálattevőinek közvetlen információcseréje telefonon 2) Központi menetirányító
Távközlési Szolgálat
Távközlési Szolgálat TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE a BKV Zrt. területén alkalmazott vezeték nélküli hírközlő, adatátviteli berendezések és utastájékoztató berendezések üzemeltetése, karbantartása,
Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása
Megrendelő: Mérnök: Vállalkozó: ÉB 2018 KONZORCIUM NIF Nemzeti FŐBER Nemzetközi Vasútvillamosító Infrastruktúra Ingatlanfejlesztő és R-KORD Kft. Kft. Fejlesztő Zrt. Mérnöki Zrt. 8086 Felcsút, Fő utca 1106
Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata
Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Magyar Vasút 2018 Konferencia 2018. szeptember 13. New York Palace The Dedica Anthology Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Tartalom Jelenlegi
A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.
A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút
Biztonsági rendszerek 1
Biztonsági rendszerek 1 Vasúti biztosítóberendezések Kezelı készülékek & Perifériák Villamosmérnök BSc szak Vasúti biztosítóberendezések alapvetı feladata Alapjeladó A vasúti forgalom irányításának gépesítése,
Tájékoztató az eljárás eredményéről a "Felsőzsolca-Hidasnémeti KÖFI berendezés kiépítése" tárgyban
Tájékoztató az eljárás eredményéről a "Felsőzsolca-Hidasnémeti KÖFI berendezés kiépítése" tárgyban Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
2019. február 16-tól február 28-ig
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. február 16-tl 2019. február 28-ig Kelenföld Százhalombatta állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40 Budapest Pusztaszabolcs Pécs vasútvonalon
A biztosítóberendezések fejlődése, üzemi tapasztalatok. Gadnai Mihály MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Miskolc Biztosítóberendezési Főnökség
, üzemi tapasztalatok Gadnai Mihály MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Miskolc Biztosítóberendezési Főnökség A kezdetek: Az első gőzvontatású vonat 1825-ben közlekedett (Stockton Darlington között,
Vasúti jelző- és biztosítóberendezések. Bocz Péter, egyetemi adjunktus
Vasúti jelző- és biztosítóberendezések Bocz Péter, egyetemi adjunktus Érintett témák Általános bevezetés Alapfogalmak Jelzők és jelzéseik Vonali biztosítóberendezések Állomási biztosítóberendezések Vonatbefolyásolás
2018. december 9-től február 15-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2018. december 9-től 2019. február 15-ig Kelenföld Százhalombatta vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje
Távvezérlés, KÖFE, KÖFI
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Távvezérlés, KÖFE, KÖFI Tarnai Géza 2012 Központi forgalomirányítás A forgalomirányítás feladata és funkciói KÖFI rendszerek kialakítási követelményei Európai körkép Szlovákia
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy június 17-től július 9-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2017. június 17-től 2017. július 9-ig Szabadegyháza Keszőhidegkút-Gyönk állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Pusztaszabolcs Pécs vasútvonalon
2018. JÚNIUS ÁRA: 1000 FT 2018/2 VASÚTI. Pécs Dombóvár KÖFI. LED-optikák közúti és vasúti jelzôkben. Esztergom és környéke új biztosítóberendezései
2018. JÚNIUS ÁRA: 1000 FT VEZETÉKVILÁG 2018/2 Esztergom és környéke új biztosítóberendezései Pécs Dombóvár KÖFI LED-optikák közúti és vasúti jelzôkben Tartalom Inhalt Contents Dr. Sághi Balázs CSAK EGY
Egyszerűsített forgalmi vizsga (Távközlő) Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Egyszerűsített forgalmi vizsga (Távközlő) Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes
2019. október 03-tól október 10-ig
Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. október 03-tól 2019. október 10-ig Balatonszentgyörgy és Újudvar állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40 Dombóvár Pécs vasútvonalon egyes
2018. december 9-től február 15-ig
Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 2018. december 9-től 2019. február 15-ig Kelenföld Százhalombatta vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje
EGYÜTT MŰKÖDÜNK! Újdonságok a vasúti távközlésben GSM-R. Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. TEBI Távközlési osztály II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA
EGYÜTT MŰKÖDÜNK! Újdonságok a vasúti távközlésben GSM-R II. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA Harkány, 2019. május 15. Pete Gábor osztályvezető MÁV Zrt. TEBI Távközlési osztály 1 GSM-R tervezett vonalszakaszai
Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28.
Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Dorner Lajos és Sebestyén István közlekedési szakértők Balatoni Integrációs
Tájékoztató a Budapest-Esztergom vasútvonal kiegészítő biztosítóberendezési munkái és kiegészítő tervezése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról
Tájékoztató a Budapest-Esztergom vasútvonal kiegészítő biztosítóberendezési munkái és kiegészítő tervezése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/100 Beszerzés tárgya:
A biztosítóberendezési áramellátás feladata
Áramellátás A biztosítóberendezési áramellátás feladata a villamos energia előállítása, átalakítása és továbbítása a biztosítóberendezési fogyasztók (számítógépek és egyéb vezérlő egységek, fényjelzők,
Sánta Zoltán A MÁV-HÉV Zrt. Balatonalmádi, szeptember 20.
Sánta Zoltán A MÁV-HÉV Zrt. Balatonalmádi, 2017. szeptember 20. Tartalomjegyzék MÁV-HÉV hálózat, Infrastruktúra és gördülőállomány állapota, Aktuális feladatok, Fejlesztési irányok, alapelvek, 2 3 Műszaki
NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA
NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:
Közlekedésautomatikai technikus. Közlekedésautomatikai műszerész 2/32
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Rónai Gergely. fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt.
ITS fejlesztés Budapesten Rónai Gergely fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt. A fővárosi ITS kezdetei Nemzeti Közlekedési Napok 2013 - ITS fejlesztés Budapesten 2 ITS fejlesztések szervezeti háttere Budapest
MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes
MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI Pál László általános vezérigazgatóhelyettes 1 Vasúti folyosók 2 Korridorok jelentősége 3 TERVEZETT 2014 2020. közötti üzemeltetői prioritások Kiinduló állapot 2014-ben
Vasúti jelző és biztosító berendezések. Készítette: Szűcs Tamás
Vasúti jelző és biztosító berendezések 2016 Készítette: Szűcs Tamás A MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletág Forgalmi Főosztálya által kibocsátott és a Nemzetközi Közlekedési Hatóság által jóváhagyott: - F. 1. sz.
Módosítások előjegyzése. Hatályba lépés ideje
Módosítások előjegyzése Tételszám A módosítás száma Hatályba lépés ideje A módosítás tárgya Módosította 2 Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 1.1. A Végrehajtási Utasítás hatálya... 7 1.2. A Végrehajtási
Biztosító berendezési műszerész Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Biztosító berendezési műszerész Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon
Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre
Vonalgondozó Budapest KTI 2013. április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Vonalgondozó Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:... Eredmény:...
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése
FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi
Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül
Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Győr, 2017.03.31. Tumik Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Non-Profit
Új Siemens Megoldások a Vasúti Automatizálásban
Új Siemens Megoldások a Vasúti Automatizálásban XVIII. Közlekedésfejlesztési XVIII. Közlekedésfejlesztési Beruházási Konferencia, és Beruházási Bükfürd, Konferencia, 2017. április Bükfürd, 27. Mérföldkövek
Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás
Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás Vasúti Erősáramú konferencia (Siófok, 2015. 11.17.) Béres Barna osztályvezető Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Forgalmi Üzemirányítási Osztály 1 1. sok könyv
BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés. Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07.
BKV Zrt. Távközlés és Biztosítóberendezés Kiss László Szakszolgálat-vezető kissla@bkv.hu 2012 11. 07. BKV Zrt. Tulajdonosi viszonyok Budapest Fővárosi Önkormányzat Tulajdonos Budapesti Közlekedési Központ
Jelzőőr Budapest KTI április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Jelzőőr Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:... Eredmény:...
Új forgalomirányító és utastájékoztató rendszer a Kisalföld Volán Zrt.-nél
Új forgalomirányító és utastájékoztató rendszer a Kisalföld Volán Zrt.-nél Mihályka Imre személyszállítási igazgató Bognár László forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes Az előadás felépítése A Kisalföld
Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója
Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Nemzeti Közlekedési Napok 2014 Siófok, 2014. október 29. Dorner Lajos Kronológia A térség korábbi közlekedési stratégiájának felülvizsgálata 2005 A Balaton Nagytérség
SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZEREK ALKALMAZÁSA A VASÚTI FORGALOMIRÁNYÍTÁSBAN. Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2013
SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZEREK ALKALMAZÁSA A VASÚTI FORGALOMIRÁNYÍTÁSBAN Közlekedéstudományi Konferencia Győr 2013 Pártai Gábor MÁV Zrt., Forgalomirányítási Alosztály, Pécs, Fonyód KÖFI. 1970-es évek A vasúti
ELEKTRONIKUS BIZTOSÍTÓBERENDEZÉSEK ETCS
ELEKTRONIKUS BIZTOSÍTÓBERENDEZÉSEK ETCS Az előadást a Siemens Rt. felkérésére összeállította: Dr. Tarnai Géza III. Országos Vasúti Távközlési és Biztosítóberendezési Szakmai Konferencia 2000.10.9-11. Miskolc-Lillafüred
A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből
Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség
MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése
MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km
Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása
Városi tömegközlekedés és utastájékoztatás szoftver támogatása 1. Általános célkitűzések: A kisvárosi helyi tömegközlekedés igényeit maximálisan kielégítő hardver és szoftver környezet létrehozása. A struktúra
VONALI VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁS
Pályavasúti Területi Központ Forgalmi Osztály Szeged Iktatószám: Gy.1006-679/2010.FO. VONALI VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁS a Mezőtúr (bez.) - Gyoma Csárdaszállás (kiz.) távvezérelt vonalszakasz, valamint a Mezőtúr
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/12. Közzététel dátuma: Iktatószám: 358/2018 CPV Kód:
Eredménytájékoztató; Központi forgalomirányítórendszer kiépítése, és közúti-vasúti szintbeni kereszteződések közlekedésbiztonságának javítása, biztosítóberendezési áramellátások korszerűsítése a MÁV Zrt.
Intermodális közlekedési rendszerek fejlesztése a GYSEV Zrt. Vonalain- 2014. szeptember. megvalósíthatósági tanulmány. eljárás 15.
GYSEV Zrt. 2014. évi i terve Sorszám A tárgya Tervezett eljárástípus Eljárás tervezett megindítása Uniós pályázathoz kapcsolódó beruházások, beszerzések 1. KBCS_2 - Kommunikációs feladatok végzése Kbt.122/A
Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése
Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.
Irányítástechnikai alapok. Zalotay Péter főiskolai docens KKMF
Irányítástechnikai alapok Zalotay Péter főiskolai docens KKMF Az irányítás feladatai és fajtái: Alapfogalmak Irányítás: Műszaki berendezések ( gépek, gyártó sorok, szállító eszközök, vegyi-, hő-technikai
Az EasyWayII projekt
Az EasyWayII projekt fővárosi eredményei Varga Attila forgalomtechnikai igazgató BKK Közút Zrt. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ITS Hungary Egyesület EasyWay Workshop Az EWII projekt keretei Előkészítési
A budapesti metróvonalak automatizálása, irányítása. Automatizálási célok Biztosítóberendezés Vonatvezérlés Irányítás
BME Közlekedésautomatikai Tanszék Metrók, metró biztonsága Oktatási vázlat 6. rész A budapesti metróvonalak automatizálása, irányítása Automatizálási célok Biztosítóberendezés Vonatvezérlés Irányítás Darai
Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel
Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel A MÁV Zrt. Pályavasúti üzemeltetési főigazgatóság működése napjainkban XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia BÜKFÜRDŐ 2015.04.15-17.
Módosítások előjegyzése. Hatálybalépés ideje
Módosítások előjegyzése Tételszám A módosítás száma Hatálybalépés ideje A módosítás tárgya Módosította 2 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1.1. A Végrehajtási Utasítás hatálya... 5 1.2. A
Második generációs szekunder rekonstrukciós tapasztalatok a MAVIR ZRt. alállomásain. Szedlák Róbert szakszolgálati üzemvezető
2 Második generációs szekunder rekonstrukciós tapasztalatok a MAVIR ZRt. alállomásain Szedlák Róbert szakszolgálati üzemvezető 3 A MAVIR ZRt. alállomásain a 90-es évek végen kezdődött el a primer és szekunder
A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása
A Debreceni intermodális személyszállítási központ létrehozása 2018. május 30. Patak Norbert projektiroda-vezető, NIF Zrt A fejlesztés előélete A Kormány a 1844/2015. (XI.24.) Korm. határozatával megállapította
Nyitott szemmel. Az üzemeltető lehetőségei és tennivalói a beruházási folyamatban. Veszprémi László MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettes
Hatékonyság. Ügyfélközpontúság. Modernizáció. Nyitott szemmel. Az üzemeltető lehetőségei és tennivalói Veszprémi László MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettes Az üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia
XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.
Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám
V. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP DEBRECEN
V. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP DEBRECEN A közelmúlt és közeljövő debreceni pályás fejlesztései Előadó: Pongor Csaba műszaki igazgató DKV Zrt. A közbeszerzési eljárás nyertese: ATK DEBRECEN KONZORCIUM
1.3./B. sz. Forgalmi vizsga tesztkérdések F. 1. sz. Jelzési Utasítás
1.3./B. sz. Forgalmi vizsga tesztkérdések F. 1. sz. Jelzési Utasítás 1. Mit nevezünk alakjelzőnek? a) Vonatforgalmat vagy tolatási mozgást szabályozó, a vasúti pálya mellett elhelyezett, helyhezkötött
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás, alapfogalmak Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2014/2015 II. félév
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás, alapfogalmak Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2014/2015 II. félév Lövétei István Ferenc PhD hallgató Közlekedés~ és Járműirányítási Tanszék
Áramátalakítók távvezérlésének központosítása GSM rendszer használatával BKV áramátalakító-távvezérlő központ funkcióleírás
Áramátalakítók távvezérlésének központosítása GSM rendszer használatával Áramátalakítók távvezérlésének központosítása GSM rendszer használatával BKV áramátalakító-távvezérlő központ funkcióleírás 1 Bevezetés
Szállítmánykísérő Budapest KTI 2013. április 10.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Szállítmánykísérő Budapest KTI 2013. április 10. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok száma:...
I. Fejezet Általános rendelkezések
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A Végrehajtási Utasítás hatálya, tartalma, kezelése és ismerete: Végrehajtási Utasítás (továbbiakban VU.) hatálya a Sáránd-Nagykereki vonalszakaszra terjed ki. A VU
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
XI. Határok nélküli partnerség
XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ
MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés
Fókuszban az üzemirányítás és a forgalomszervezés
Fókuszban az üzemirányítás és a forgalomszervezés Béres Barna Osztályvezető MÁV Zrt. 1 Forgalomszervezés 2 A forgalomszervezés A forgalomszervezés Állomásfajták, egyéb szolgálati helyek 3 A forgalomszervezés
Mozdonyfelvigyázó forgalmi vizsga KTI-VVK február 20.
Név: Gyakorló teszt Születési hely: Gyakorló teszt Születési idő: 1900. január 1. Aláírás:... Mozdonyfelvigyázó forgalmi vizsga KTI-VVK 2013. február 20. A dolgozat beadásának ideje:... Helyes válaszok
Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozat
Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozat 2014. május 21. 1 A VILLAMOS TERVDOKUMENTÁCIÓK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI 2 Kamarai szabályzatok 2014. május 21. Kamarai szabályzatok 3 www.mmk.hu 2014.
MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése
MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km
Új megoldások, legújabb fejlesztések a GYSEV-nél. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.
Új megoldások, legújabb fejlesztések a GYSEV-nél Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2015: Személyszállító vonat: 135.300
Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban
Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév
Az OpenTrack vasúti szimuláció Bemutató előadás Vasúti irányító és kommunikációs rendszerek II. 2015/2016 II. félév Lövétei István Ferenc PhD hallgató Közlekedés~ és Járműirányítási Tanszék ST. épület
Közlekedésautomatikai műszerész Közlekedésautomatikai műszerész
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel
Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel A Protecta intelligens EuroProt készülékei a védelem-technika és a mikroprocesszoros technológia fejlődésével párhuzamosan követik a kommunikációs
A Vizsgaközpont által készített kérdések egy pontszámmal kerülnek értékbesorolásra
Elővárosi vasúti pályahálózaton EGYSZERŰSÍTETT FORGALMI (távközlő-, villamos felsővezetéki-, biztosítóberendezési-, pálya szakszolgálat) Infrastruktúra (BKV Zrt. HÉV F.2. sz.forgalmi és kapcsolódó szabályozások)
INTELLIGENS KÖZLEKEDK
INTELLIGENS KÖZLEKEDK ZLEKEDÉSI FEJLESZTÉSEK SEK A FŐVÁROSBANF 10 év alatt az ITS alapoktól a működő szolgáltatásokig Rónai Gergely osztályvezető ITS Hungary 10 - jubileumi workshop - 2016. november 24.
Tisztelt Képviselő testület!
Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat
A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.
A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata
V Vác állomás biztosítóberendezési és távközlési munkái 4. sz. szerződésmódosítás
V070.03 Vác állomás biztosítóberendezési és távközlési munkái 4. sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/132 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa:
Épületvillamos műszaki leírás
SZEGED, KÖZÉP FASOR 52. SZ.SZTE KIS BIOLÓGIA ÉPÜLETIV. EMELET T402 SZÁMÚ LABORHELYISÉG MEGOSZTÁSAKÖZPONTI FŰTÉS-HŰTÉS ÉS MESTERSÉGES SZELLŐZÉS KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Épületvillamos műszaki leírás
A ŽSR és MÁV forgalmi szolgálattevők egymás közötti kommunikációjának típusüzenetei
MZ Slovenské Nové Mesto - Sátoraljaújhely Príloha 5 A ŽSR és MÁV forgalmi szolgálattevők egymás közötti kommunikációjának típusüzenetei 880 Sátoraljaújhely SLOVENSKÉ NOVÉ MESTO 0 881 HIDASNÉMETI Čaňa 1
Harmonikus csökkentés Danfoss AAF szűrő segítségével
Harmonikus csökkentés Danfoss AAF szűrő segítségével Egy nagy tapasztalattal rendelkező tervező- és kivitelező kecskeméti cég romániai projektje során szembesült a felharmonikusok elleni védekezés kihívásaival.
VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök
VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program
Végrehajtási Utasítás: Harkakötöny Balotaszállás - Kunfehértó-elágazás
2 3 Módosítások előjegyzése Tételszám Módosítás tárgya Iktatószám Érvényes 1. hatálybaléptetés 33948-1/2013/MAV 2013.08.26. 4 Tartalomjegyzék Módosítások előjegyzése... 4 Tartalomjegyzék... 5 1. Általános
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező
Szeged, Huszár u. 1. sz. alatti Irodaházban. NGSZ átköltöztetéssel kapcsolatos
Erősáramú átalakítási, bővítési munkák Tervező: Papp Antal teljeskörű vill. tervező V-T/06/0058 Szeged, 2016. január hó TARALOMJEGYZÉK a Erősáramú átalakítási, bővítési munkához Címlap Tartalomjegyzék
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR 30 MB Átadás-átvétel és a projekt zárása KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2018. 02. 22. MMK-Informatikai projektellenőr képzés 1 Átadás
Születési hely, idő: Budapest, 1974. június 11. Lakcím: 2000 Szentendre, Nyár u. 1. 1997 2000: PhD ösztöndíjas, BME Közlekedésautomatikai Tanszék
SZAKMAI ÉLETRAJZ DR. SÁGHI BALÁZS SZEMÉLYES ADATOK Születési hely, idő: Budapest, 1974. június 11. Családi állapot: nős Lakcím: 2000 Szentendre, Nyár u. 1. VÉGZETTSÉG, TUDOMÁNYOS FOKOZAT 1997: okleveles
Az 54 481 02 0010 54 03 azonosító számú, Internetes alkalmazásfejlesztő megnevezésű elágazás szakmai követelménymoduljainak
Az 54 481 02 0010 54 03 azonosító számú, Internetes alkalmazásfejlesztő Rendszer/alkalmazástervezés, -fejlesztés és -programozás 1147-06 Internetes alkalmazás-fejlesztés multimédiás ismeretek alkalmazása.
Vágányzári információ
4-es Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 219. április 1-tl 219. április 18-ig Nagytétény-Disd Pusztaszabolcs állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 4 Budapest Pécs vasúton egyes vonatok
A DIKOS 310 diszpécser központ rövid műszaki leírás
A DIKOS 310 diszpécser központ rövid műszaki leírás A németországi HÖRMANN FUNKWERK GmbH által gyártott DIKOS 310 digitális diszpécser rendszer a professzionális privát távközlési hálózatok univerzális
ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS
VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési
HU-Szeged: Műszaki ellenőrzési szolgáltatások 2013/S Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:200342-2013:text:hu:html HU-Szeged: Műszaki ellenőrzési szolgáltatások 2013/S 117-200342 Tájékoztató az eljárás eredményéről
MOL Nyrt. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK IRÁNYÍTÁSTECHNIKA. Kötet- és füzetjegyzék MGS-M-LOG-I-LI. Rev
MOL Nyrt. Termékelőállítás és Kereskedelem Logisztika MOL Nyrt. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK IRÁNYÍTÁSTECHNIKA Kötet- és füzetjegyzék MGS-M-LOG-I-LI Rev. 1.00.00 www.mol.hu Ez a dokumentáció a MOL Csoport tulajdona.
A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének f) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2012.
A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének f) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2012. évi tájékoztató 1. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés meghatározása
Szekunder rekonstrukció a CERN-ben
Szekunder rekonstrukció a CERN-ben Bosznay Zsolt MVM OVIT Zrt. Siófok, 2014. június 5. Tartalom CERN projekt előkészítési és elbírálási metódusának rövid ismertetése 66kV-os rekonstrukció projektfolyamatának
A magyar vasút jelenlegi helyzete
3.2.5. A magyar vasút jelenlegi helyzete A magyar vasúti pályahálózat kiépítettsége Jellemző Vasútvonalak hossza: menetrendi hossz vágányhossz állomási vágányokkal Országos törzshálózat ebből TENT hálózat
GYSEV Zrt. Pályafenntartása Ikker Tibor PVÜ vezető
GYSEV Zrt. Pályafenntartása Ikker Tibor PVÜ vezető VAMAV Vevőtalálkozó Gyöngyös 2017.01.26. A GYSEV csoport felépítése Magyarország Ausztria 65,6% 28,2% 6,1% 100% 50% Amber Rail a.s. Pozsony, SK FHÉV Zrt.