Minőségirányítási beszámoló
|
|
- Anna Orbánné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT Minőségirányítási beszámoló Pécs, június 22. Horváth Ildikó minőségirányítási vezető 1
2 INTÉZMÉNY A belső önértékelési rendszert a januárban újonnan kiadott, módosított kézikönyvek alapján átdolgoztuk és elindítottuk az általános iskolában és az óvodában a belső önértékelést az informatikai felület megnyitásával együtt. elvégzett feladatok: - több alkalommal is tapasztalatot cseréltünk szakértővel - az önértékelési a tanfelügyeleti rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokra való felkészítő továbbképzésen vettünk részt a POK szervezésében (Késmárki Tiborné, Horváth Ildikó) - belső elvárások átdolgozása az új szempontrendszer alapján az intézményre, a vezetőre és a pedagógusokra intézményegységenként - a belső önellenőrzés jegyzőkönyveinek összeállítása, módosítása - önkéntes jelentkezés alapján az értékeltek és az értékelésben részt vevő kollégák feladatainak beosztása - az intézményvezető, Késmárki Tiborné belső önértékelése megtörtént a tanfelügyeleti ellenőrzése előtt (2017. április 21.) a belső önértékelésben résztvevő pedagógusok: általános iskola Schrothné Fáy Tímea Molnárné Boda Mária Vida Tamásné Sinkó Zoltán Gyöngyiné Fülöp Judit Székely Eszter óvoda Nagyné Sellei Krisztina Demeter Ferencné Zsovánné Lak Ágnes Az intézményvezetői önértékelés keretében megtörtént szülői (általános iskola) kérdőívek értékelését vettük alapul az idei tanévben esedékes elégedettség méréséhez is: Kitöltött on-line kérdőívek száma: 131 Értékelési skála: 2
3 SZÜLŐI KÉRDŐÍVEK EREDMÉNYEI A tanulók megismerik az erkölcsi normákat, képessé válhatnak arra, hogy tudatosan vállalt értékrend szerint alakítsák életüket. 4,612 2 Gyermekem munkájának tantárgyi ellenőrzése rendszeres. 4, Az iskolával való kapcsolattartás formái megfelelőek, hatékonyan biztosítják a szülők számára, hogy hozzájussanak az iskolával és a gyermekükkel kapcsolatos információkhoz. 10 Az intézmény hangsúlyt fektet a tanórán kívüli tevékenységek (szakkörök, programok stb.) szervezésére. 4,542 4, Az intézménynek jó a hírneve, jól képzett pedagógusok magas színvonalon végzik munkájukat. 11 Az intézmény hangsúlyt fektet a tanulók környezettudatos nevelésére. 12 Az intézmény hangsúlyt fektet az egészséges életmódra való nevelésre, lehetőséget teremt a rendszeres mozgásra, sportolásra (sportkörök, versenyek stb.). 13 Az intézmény fontosnak tartja a nemzeti hagyományok megismertetését, a magyarságtudat, hazaszeretet kialakítását. 9 Az intézmény fejleszti a tanulók testi, szellemi, érzelmi képességeit. 4 Szülőként megfelelő visszajelzést kapok gyermekem előrehaladásáról. 4,523 4,516 4,508 4,476 4,469 4,466 3 Gyermekem tisztában van a követelményekkel. 4,458 8 Az intézmény ösztönzi a tanulók együttműködését. 4,394 7 Az intézmény lehetőséget teremt a tehetség kibontakoztatására. 5 Az intézmény segíti gyermekemet, hogy megismerje és fejlessze képességeit. 6 Az intézmény eredményesen segíti a tanulmányaiban lemaradó tanulókat. 1 Az intézményben a tanulók viselkedése a felnőttekkel és társaikkal kulturált, udvarias. 4,276 4,269 4,158 4,131 3
4 A minősítő vizsgán illetve eljárásban a következő pedagógusok vesznek részt ben: BELSŐ ÖNÉRTÉKELÉS TANFELÜGYELET_2017 MINŐSÍTÉS_2017 Óvoda 02-Nagyné Sellei Krisztina 03-Demeter Ferencné 04-Zsovánné Lak Ágnes Általános iskola 03-Molnárné Boda Mária Késmárki Tiborné vez. Benkovicsné Farkas Edith P2 03-Schrothné Fáy Tímea Helstáb Edit Teréz P2 03-Vida Tamásné Horváth Ildikó P2 03-Sinkó Zoltán Illésné Székely Erzsébet P2 04-Székely Eszter Kóborné Andocsi Janette P2 04-Gyöngyiné Fülöp Szilágyi Csilla P2 Judit Szücs Anita P2 Zeneiskola Dergez Zoltán P2 Lázár Zsófia P1 Kollégium Oszoli Borbála P1 4
5 1. ELSŐ OSZTÁLYOS SZÜLŐI KÉRDŐÍV ÁLTALÁNOS ISKOLA Ebben az évben is sor került az első osztályosok első szülői értekezletén az iskolaválasztási kérdőív elkészíttetésére. A kérdések az iskolaválasztás okaira, befolyásoló tényezőire vonatkoztak. 55 db kérdőívet osztottak ki a tanítók az első szülői értekezleten, ebből a visszaérkezett 37 db kérdőív kiértékelése megtörtént. A viszonylag magas válaszadási arányból (67) következően az értékelés eredményei alkalmasak következtetések levonására. A 37 kérdésre érkezett válaszok összesítése és a kérdőív értékelése: Azért választottam ezt az iskolát, mert: IGEN 1. Olvastam az iskoláról újságban, egyéb kiadványban Az óvodában ajánlották Jár/t már ide gyermekem, és meg vagyok/voltam elégedve Személyes tapasztalatokat szereztem ebben az intézményben Döntésemben csak a lakhelyhez való közelség játszott szerepet Több iskola közül ez volt számomra a legszimpatikusabb Másoktól hallottam, hogy érdemes ezt az iskolát választani Részt vettem az iskola által rendezett gyermekváró eseményeken Ismertem a tanító néniket Személyesen beszélgettem az intézmény vezetőivel Személyesen beszélgettem az intézmény pedagógusaival Az iskola helyi pedagógiai és nevelési programját ismerem Az iskolai szokásrendszert ismerem Ismerem az iskola hagyományait Láttam az iskola honlapját Csak ezt az iskolát kerestem fel Két vagy több intézményt kerestem fel A nyílt napon részt vettem. 21 Honnan értesültek a nyílt napról: 19. Mástól hallottam Óvodában láttam a plakátot Újságban olvastam Templomban hallottam Honlapon olvastam. 16 EGYÉB ISKOLAVÁLASZTÁSI OKOK - vallásos nevelés - ciszterci diák voltam - testvérek is ide járnak 5
6 Értékelés: állítások sorszáma 2007 (90) 2008 (76) 2012 (70) 2013 (44) 2014 (83) 2015 (76) 2016 (67) I , 15., ; II III. 7., 12., 13., , 8., , 16., 23. Melyek az intézménnyel szembeni elvárásai, intézményi jövőkép átlag o. szülők átlag o. szülők átlag o. szülők átlag o. szülők átlag o. szülők Az intézmény az oktatási feladatait eredményesen lássa el! 9,7 9,4 9,9 9,0 9,6 9,4 Az intézményben legyen lehetőség igény szerint a speciális 6,8 5,7 7,1 5,9 6,3 6,8 számítástechnika tanulására! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint az idegen 8,4 8,5 8,7 8,1 8,5 7,9 nyelv tanulására fakultációs keretek között is! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint szabadidős 9,7 7,5 7,7 7,2 8,1 - programokra! Az intézmény nevelési értékrendje feleljen meg a katolikus 9,6 8,8 9,4 8,4 9,2 8,3 szellemiségnek! Az intézmény folyamatos hatékony képzési módszertannal biztosítsa azt, hogy a gyerekek/tanulók sikeresen lépjenek tovább a következő oktatási szintre! 9,5 9,6 9,4 9,0 9,7 8,9 Az intézmény szervezete rugalmasan, hatékony 8,5 8,5 8,8 8,2 8,5 7,2 munkamegosztás és információáramlás mellett dolgozzon! Az intézmény állapota, felszereltsége javuljon! 7,6 7,2 8,0 7,5 7,5 7,4 Az intézmény hatékonyan és célzottan működjön együtt az intézményen belüli érdekképviseleti szervekkel, (pl.: diákönkormányzat, szülői szervezet, stb.)! 7,5 7,6 7,5 6,7 8,0 7,1 Az intézmény határozott, egyértelmű célokat és feladatokat meghatározó, igazságos vezetés mellett működjön! Az intézmény működtetése során érvényesüljenek a hatékony pénzügyi és gazdálkodási megoldások! Az intézménynek legyen több hagyományőrző és hagyományteremtő rendezvénye, programja stb.! Az intézményben legyen lehetőség a szentségekben részesülni! átlag 2007 iskola szülők 8,7 9,0 9,1 8,6 8,8 8,3 8,0 7,8 8,5 7,3 8,1 6,7 7,3 7,0 8,6 6,6 7,5 6,9 9,0 7,6 8,3 7,6 8,5 6,7 Az idén iskolánkba kerülő gyerekek szülei által súlyozott területek átlagai többségében magasabbak a tavalyihoz képest, és körülbelül egyeznek a korábbi években kapott eredményekkel. A 2016-ban tanulmányaikat nálunk megkezdő gyerekek szülei elsődlegesen az oktatási feladatok ellátását várják el hatékony módszertan alkalmazásával. Ugyanolyan fontosnak tekintik a szabadidős programokat is igény szerint. Meghatározóan kiemelkedik továbbá még a katolikus értékrend a nevelésben. EGYÉB ELVÁRÁSOK - nem volt 6
7 Az intézmény az oktatási feladatait eredményesen lássa el! 9,7 Az intézményben legyen lehetőség igény szerint szabadidős 9,7 programokra! Az intézmény nevelési értékrendje feleljen meg a katolikus 9,6 szellemiségnek! Az intézmény folyamatos hatékony képzési módszertannal biztosítsa 9,5 azt, hogy a gyerekek/tanulók sikeresen lépjenek tovább a következő oktatási szintre! Az intézményben legyen lehetőség a szentségekben részesülni! 9,0 Az intézmény határozott, egyértelmű célokat és feladatokat 8,7 meghatározó, igazságos vezetés mellett működjön! Az intézmény szervezete rugalmasan, hatékony munkamegosztás és 8,5 információáramlás mellett dolgozzon! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint az idegen nyelv 8,4 tanulására fakultációs keretek között is! Az intézmény működtetése során érvényesüljenek a hatékony 8,0 pénzügyi és gazdálkodási megoldások! Az intézmény állapota, felszereltsége javuljon! 7,6 Az intézmény hatékonyan és célzottan működjön együtt az 7,5 intézményen belüli érdekképviseleti szervekkel, (pl.: diákönkormányzat, szülői szervezet, stb.)! Az intézménynek legyen több hagyományőrző és hagyományteremtő 7,3 rendezvénye, programja stb.! Az intézményben legyen lehetőség igény szerint a speciális 6,8 számítástechnika tanulására! 2. ELÉGEDETTSÉGI MÉRÉSEK 2.1. Tanulói elégedettségi mérésre ebben a tanévben nem kerül sor A tanév során az intézményvezetői önértékelés keretében a szülői (általános iskola) kérdőívek értékelését vettük alapul az idei tanévben esedékes elégedettségi méréséhez is (ld. beszámoló 3.o.) Osztályfőnöki értékelések 4. és 8. évfolyam végén Az osztályfőnökök önértékelése: 4. évfolyam végén a szülők értékelik az osztályfőnök 4 éves tevékenységét. 8. évfolyam végén a szülők és a diákok értékelik az osztályfőnök 4 éves tevékenységét. Értékelési skála: 1. Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Egyáltalán nem elégedett Teljes mértékben elégedett 7
8 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,96 5,88 5,92 5,96 5,83 5,88 5,83 5,96 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,60 5,73 5,67 5,80 5,57 5,33 5,80 5,73 8
9 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,88 5,50 5,94 5,81 6,00 5,81 5,88 5,94 9
10 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,67 5,73 5,87 5,47 5,8 5,57 5,87 5,6 Mennyire voltál elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? 4,45 Ha probléma adódott, bizalommal fordulhattál-e az osztályfőnökhöz? 4,8 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? 4,7 Mennyire fordult az osztályfőnököd személyes törődéssel feléd? 4,95 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? 5,05 Mennyire adta át az osztályfőnököd az iskola szellemiségét? 5,05 10
11 Mennyire volt elégedett a kapcsolattartási lehetőségekkel? Mennyire volt elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? Ha probléma adódott, bizalommal fordulhatott-e az osztályfőnökhöz? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? Mennyire fordult az osztályfőnök személyes törődéssel gyermeke felé? Mennyire volt elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? Mennyire adta át az osztályfőnök az iskola szellemiségét? Összességében hogyan értékelné az osztályfőnököt alsó/felső tagozatos munkája alapján? 5,82 5,82 5,76 5,81 5,82 5,88 5,82 5,76 Mennyire voltál elégedett az átadott információk mennyiségével, aktualitásával, tartalmával? 5,42 Ha probléma adódott, bizalommal fordulhattál-e az osztályfőnökhöz? 5,68 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök osztályközösséget fejlesztő tevékenységével? 5,63 Mennyire fordult az osztályfőnököd személyes törődéssel feléd? 5,11 Mennyire voltál elégedett az osztályfőnök értékelési rendjével? 5,16 Mennyire adta át az osztályfőnököd az iskola szellemiségét? 5,42 11
12 3. MÉRÉSEK 3.1. NEMZETKÖZI MÉRÉSEK TIMSS 2015 mérés november ben a TIMSS hatodik alkalommal mérte fel a tanulók matematikai és természettudományi tudását. A TIMSS 2015 vizsgálatban összesen 57 ország tanulói vettek részt, a 4. évfolyamos mérésben 50 ország tanulói szerepeltek köztük iskolánk negyedikesei is -, a 8. évfolyamos mérés 38 ország részvételével zajlott. Magyarországon a 4. évfolyamról 144 iskola 241 osztályának 5039 tanulója vett részt, a 8. évfolyamról 144 iskola 241 osztályának 4896 tanulója írta meg a felmérést március 30. és április 27. között. A felmérés eredményei november órától nyilvánosak. A mérés főbb jellemzőit és az eredményeket az Oktatási Hivatal Köznevelés Mérési Értékelési Osztályának TIMSS 2015 Összefoglaló jelentés a tanulók eredményeiről című online kiadványa mutatja be. A mérés eredményeinek főbb nemzetközi trendjeiről az alábbi infografikákból is tájékozódhatnak: 12
13 13
14 3.2. ORSZÁGOS MÉRÉSEK DIFER MÉRÉS 1. osztályban A tanév rendjében meghatározottak alapján elvégezték a tanítók az első osztályokban a mérést. A vizsgálat anyagát dokumentáltuk és iktattuk. A mérésben résztvevő tanuló/k fejlődése a tanév folyamán nem maradt el az átlagtól, egyéb vizsgálatra nem volt szükség. 1.a Helstáb Edit (0/nem volt szükséges a vizsgálat) 1.b Benkovicsné Farkas Edith (1/) Nevelési Tanácsadóba vizsgálatra küldött első osztályos tanulók: 1 tanuló 1.a 14
15 ELSŐ IDEGEN NYELVI MÉRÉS május 17. Az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében lezajlott a Hivatal által szervezett írásbeli idegen nyelvi mérés. Az angol és német nyelv szakos kollégáknak javították és rögzítették az eredményeket az útmutató alapján az informatikai rendszerbe a kijelölt határidőig. A tavalyi mérés eredményeihez képest alacsonyabb eredményeket értek el tanulóink 6. évfolyamon németből; angolból hasonló az eredmény. 8. évfolyamon angolból az idei az eddigi legjobb eredmény, és németből is javult az előző évhez képest. 6. évfolyam ANGOL b b 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.a 96 6.c 96 6.c 93 6.a 93 6.a 93 6.c 90 6.a 90 6.b 90 6.b 90 6.c 90 6.c 86 6.a 86 6.a 86 6.a 86 6.a 86 6.c 83 6.a 83 6.b 80 6.a 80 6.a 80 6.c 80 6.c 80 6.c 76 6.a 76 6.b 15
16 73 6.a 73 6.a 73 6.c 70 6.a 70 6.b 70 6.c 66 6.b 66 6.c 63 6.a 63 6.c 60 6.c 56 6.b 56 6.c 56 6.c 43 6.b 6.a 6.a 6.b 6.c 6. évfolyam NÉMET 90 6.c 86 6.c 83 6.b 73 6.b 73 6.b 70 6.b 66 6.b 63 6.b 60 6.b 60 6.b 60 6.b 56 6.b 46 6.b 16
17 8. évfolyam ANGOL a a a b 97 8.b 97 8.b 97 8.b 95 8.a 95 8.a 95 8.a 95 8.b 95 8.b 92 8.b 87 8.b 85 8.a 85 8.b 82 8.b 80 8.a 77 8.a 75 8.a 70 8.b 62 8.b 57 8.b 42 8.b 40 8.b 35 8.a 8. évfolyam NÉMET 87 8.a 85 8.b 80 8.a 80 8.a 72 8.a 72 8.a 70 8.a 70 8.b 65 8.b 60 8.a 57 8.b 57 8.b 52 8.a 17
18 6. évfolyam angol pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs ,0 12,9 25,9 23,2 24,1 24, ,1 12,0 24, ,6 12,8 24,4 6. évfolyam átlagai angol országos egyházi Baranya Pécs összes CNK ,9 84,7 87,2 88, évfolyam német pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs ,7 11,6 23,9 21,1 22,5 21, ,2 12,2 23, ,4 12,2 20,5 6. évfolyam átlagai német országos egyházi Baranya Pécs összes CNK ,9 75,3 79,9 76, évfolyam angol pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs ,60 13,6 28,2 28,2 29,4 31, ,93 13,7 26, ,5 16,4 32,9 8. évfolyam átlagai angol országos egyházi Baranya Pécs összes CNK ,9 70,4 73,8 80,
19 8. évfolyam német pontszámok átlagai 1_rész CNK 2_rész CNK összes CNK országos Baranya Pécs ,8 13,9 28,7 23,4 26,1 26, ,8 12,5 26, ,1 12, évfolyam átlagai német országos egyházi Baranya Pécs összes CNK ,4 55,4 61,3 67,
20 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS ÉRTÉKELÉSE 2016 MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye KOMPETENCIAMÉRÉS Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság szint alatti alapszintet el nem érő tanulók száma 6 6 matematika_2014_6 matematika_2016_8 20
21 SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság szint alatti alapszintet el nem érő tanulók száma 7 5 szövegértés_2014_6 szövegértés_2016_8 21
22 MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 7 6 matematika_2014_6 matematika_2016_8 22
23 SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 3 4 szövegértés_2014_6 szövegértés_2016_8 23
24 24 évfolyam adatok_6-8 matematika
25 25 magyar
26 MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye KOMPETENCIAMÉRÉS Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 5 matematika_2016_6 matematika_2018_8 26
27 SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 3 szövegértés_2016_6 szövegértés_2018_8 27
28 MATEMATIKA A tanuló matematikai eszköztudás területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 5 matematika_2016_6 matematika_2018_8 28
29 SZÖVEGÉRTÉS A tanuló szövegértés mérési területen elért eredménye Mérési azonosító Képesség pont A évi képességpont alapján várható évi eredmény átlagos fejlődés esetén Képesség szint -os megoldottság alapszintet el nem érő tanulók száma 3 szövegértés_2016_6 szövegértés_2018_8 29
30 30 évfolyam adatok_6 matek
31 magyar
32 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZKEDÉSI TERV CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT március A köznevelésről szóló törvény 80. (1) bekezdése alapján, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: miniszteri rendelet) 79. (6) bekezdésében foglaltak szerint a tanévben országos mérés, értékelés keretében meg kell vizsgálni az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődését a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően. (10) Az általános, a középfokú iskola igazgatója az Nkt. 80. (1) bekezdése alapján a tanévben és a korábbi tanévekben megszervezett országos alapkészség, képesség mérésről a Hivatal által feldolgozott és közzétett tanulói és intézményi adatok alapján, feladatellátási helyenként elemzi az intézmény pedagógiai munkáját, különös tekintettel: - az azonos iskolatípusok országos átlagadataival való összehasonlításra, - az iskola családi háttérindexéhez mért iskolai pedagógiai teljesítményekre, - az iskola pedagógiai fejlesztő munkájának hatására, - és a mérési eredmények időbeni változásaira. Ennek keretében az iskola igazgatója azonosítja az intézményi pedagógiai munka erősségeit, gyengeségeit és intézményi intézkedési tervben határozza meg az intézményi pedagógiai munka eredményességének fejlesztése érdekében szükséges intézkedéseket. Az elemzést is tartalmazó intézményi intézkedési tervet az igazgató június 10-éig készíti el, majd a nevelőtestület véleményének figyelembevételével június 30-ig véglegesíti és megküldi a fenntartójának. A fenntartó rendszeresen ellenőrzi az intézményi intézkedési tervben foglaltak teljesítését. Intézményi célok: Az országos átlag elérése. Az alapszintet minden tanuló teljesítse. Az alapszintet nem teljesítők száma csökkenjen a 6. évfolyamot követően 8. évfolyamra mind a két területen. A szülői háttér kérdőívek kitöltésének motiválása. 32
33 AZ AZONOS ISKOLATÍPUSOK ORSZÁGOS ÁTLAGADATAIVAL VALÓ ÖSSZEHASONLÍTÁS 2016_6. évf. matematika Országosan több, megyei szinten már kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. Hasonló megfigyelés tehető a jobban teljesítő iskolák aránynál is, bár számuk jóval kevesebb. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk meghaladja a hasonló iskolák eredményét a pécsi járásban, a többi esetben is magasabb az évfolyam átlaga matematikából. Tanulóink többsége az országos átlag körül van, szint alatt teljesítő és kiemelkedő eredményt elérő diákjaink azonban nincsenek. 33
34 34
35 2016_6. évf. szövegértés Országosan több, megyei szinten már jóval kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. A jobban teljesítő iskolák száma jóval kevesebb, megyei szinten számuk 10 alatti! Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk meghaladja a hasonló iskolák eredményét a pécsi járásban, kivéve a 8 osztályos gimnáziumokat szövegértésből. Tanulóink többsége az országos átlag körül, ill. annál jobban teljesített, ugyanakkor van két kiemelkedő eredményt elérő diákunk is, csak egy tanuló teljesítménye maradt el a többiekétől (1.szint). 35
36 36
37 2016 _8. évf. matematika Jóval kevesebb a jobb teljesítményt felmutató és kevesebb a gyengébben teljesítő iskola a saját átlagunknál. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk hasonló, mint a pécsi járásban, csak a gimnáziumokétól marad el az évfolyam átlaga matematikából. Tanulóink többsége az országos átlag körül, ill. annál jobban teljesített, nem voltak kiemelkedő eredményt elérő diákjaink, és nagyon gyengén teljesítő tanulónk sem volt. 37
38 38
39 2016_8. évf. szövegértés Országosan sokkal kevesebb a jobb teljesítményt felmutató iskola, megyei szinten pedig mindössze 3 iskola ért el jobb eredményt. Országosan több, megyei szinten viszont kevesebb a gyengébben teljesítő iskolák száma a saját átlagunknál. Mint megyeszékhelyi iskola, az átlagunk magasabb a hasonló iskolák eredményétől a pécsi járásban, csak a gimnáziumokétól marad el az évfolyam átlaga szövegértésből. Tanulóink többsége az országos átlagnál jobban teljesített, volt több kiemelkedő eredményt elérő diákunk, de nagyon gyengén teljesítő tanulónk is volt néhány. 39
40 40
41 INTÉZMÉNYI ÖSSZESÍTŐ Családi háttér index nem állt rendelkezésre egyik évfolyamnál sem. 41
42 Az alapszintet el nem érő tanulók aránya MATEMATIKA 6. évfolyam 8. évfolyam 3. szint 4. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban ,0 41,7 33,0 68,8 43,6 37, ,2 39,0 29,8 53,3 41,6 34, ,4 40,0 31,6 53,8 40,1 32, ,9 39,5 32,7 25,0 42,0 37, ,3 36,8 28,9 29,4 40,4 34, ,3 40,7 32,5 29,7 45,0 38,7 A minimumszintet el nem érő tanulók aránya MATEMATIKA 6. évfolyam 8. évfolyam 2. szint 3. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban ,9 15,2 10,3 15,7 19,8 16, ,2 14,9 9,3 14,9 18,0 12, ,4 17,3 11,7 5,4 20,8 15,4 42
43 Az alapszintet el nem érő tanulók aránya SZÖVEGÉRTÉS 6. évfolyam 8. évfolyam 3. szint 4. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban ,0 27,8 18,3 25,0 31,6 24, ,0 27,7 19,5 33,3 34,7 27, ,3 25,3 17,2 15,3 35,9 28, ,8 26,3 18,2 6,2 36,3 29, ,7 25,9 18,5 14,7 34,7 28, ,8 25,1 17,5 21,6 35,0 27,4 A minimumszintet el nem érő tanulók aránya SZÖVEGÉRTÉS 6. évfolyam 8. évfolyam 2. szint 3. szint CNK országosan has. képzési/település típusban CNK országosa n has. képzési/települé s típusban ,4 9,6 5,2 3,1 15,5 10, ,9 9,5 5,5 5,9 14,6 9, ,7 9,2 5,0 8,3 14,9 9,5 43
44 8 évfolyamon az alapszintet elérők száma lényegében nem változik igazán, vagy csekély mértékben csökken, ill. stagnál, de előfordult kismértékű növekedés is. Ennek érdekében azoknak a tanulóknak, akikről 7. osztályban kiderül, hogy a 6. osztályos mérés során nem érték el az alapszintet, a következő tanévben, azaz 8. osztályban kötelező részt venniük heti 1 órában képességfejlesztésen az adott szaktárgyból. Erről határozat formájában értesítjük a szülőket és diákokat az eredmények értékelését követően! A tanulószobai foglalkozásokon is kiemelt figyelmet fordítunk ezekre a diákokra, valamint nyomon követjük tanulmányi átlagukat. A matematika tantárgy csoportbontásban történő oktatása is nagyobb lehetőséget biztosít a differenciálásra, ezáltal a képességek eredményesebb fejlesztéséhez. Az iskolai szinten osztályonként a legkiemelkedőbben teljesítő tanulókat jutalmazzuk és elismerésben részesítjük őket. INTÉZMÉNYI PEDAGÓGIAI MUNKA EREDMÉNYESSÉGÉNEK FEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK A korábbi eredményeink alapján eddig nem volt szükség a törvény által meghatározott intézkedési terv elkészítésére. Ennek ellenére a fejlesztés érdekében tettünk olyan intézkedéseket, melyek a gyengébben szereplő tanulók képességeinek megerősítését szolgálták. Ezeket a jövőben is szeretnénk folytatni és megtartani az alábbi prioritásokat: - a matematika tantárgy csoportbontásban történő oktatása - kooperatív módszerek alkalmazása a tanórákon - képességfejlesztő és tehetséggondozó foglalkozások évfolyamonként - tanulmányi átlagok nyomon követése - kiemelt figyelem a tanulószobai foglalkozáson - mentor diákok (szeretetszolgálatos tanulók bevonása) - kiemelkedő tanulók elismerése 44
45 A MÉRÉSI EREDMÉNYEK IDŐBENI VÁLTOZÁSAI KOMPETENCIAMÉRÉSEK EREDMÉNYEI Ciszterci Nevelési Központ 7621 PÉCS Apáca u. 23. OM: Szövegértési kompetencia 6. évfolyam 8. évfolyam Matematikai kompetencia Szövegértési kompetencia Matematikai kompetencia Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag Országos átlag Iskolai átlag
46 CORE2 TESZT ÉS KIEGÉSZÍTŐ KOMPETENCIAMÉRÉS Az Oktatási Hivatal Kiegészítő mérést végzett a 2017-es Országos kompetenciamérésben részt vevő diákok körében. A Kiegészítő mérés kettős célt szolgált. 1. Az évről évre változatlan, tartalmában titkos Tudásszint felmérő (CORE) teszt megíratása és elemzése azt a célt szolgálta, hogy az egymást követő évek eredményei összehasonlíthatók legyenek. 2. A Kiegészítő mérés keretében a következő évek kompetenciamérései lehetséges feladatainak kipróbálására, próbamérésére is sor került. A mintaválasztás során iskolánk 6. évfolyamán a(z) 6.a osztály kiválasztásra került. A mérés lebonyolítására május 2-án került sor A TANULÓK FIZIKAI ÁLLAPOTÁNAK ÉS EDZETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA január 9. és június 2. között NETFIT program alapján Az előző év tapasztalatait átgondolva ebben az évben több mérést is az egészségügyi szakápoló végzett el: a testösszetétel-tápláltsági profil (testtömeg, testmagasság, BMI, testzsír). NETFIT - CNK TELEPHELYI ZÓNAÖSSZESÍTŐ 2017 (pdf melléklet) TEHETSÉGPONT MÉRÉS MaTAlent2 MaTalent 2 - mérés Több mint negyedikes tanuló részvételével 816 intézményben valósult meg sikeresen a MaTalent 2 matematikai tehetségazonosító online mérés második szakasza. A március ig tartó mérési időszakot megelőzően a tanulók számára, hogy az eredményeket ne befolyásolja a feladatmegoldás újszerűsége, szokatlansága, a TehetségKapu honlapon hozzáférhetővé tettünk egy rövid gyakorló feladatsort, amelynek megoldásával a gyerekek megismerkedhettek az online feladatmegoldás technikájával, a várható feladattípusokkal. Egy-egy intézmény számára két nap állt rendelkezésre az "éles" mérés lebonyolítására. A tanulók egyedi mérési azonosító használatával belépve oldották meg a program által felkínált feladatokat, adott válaszaikat a rendszer elmentette. A lekérhető exportfájl Képességpont oszlopában szereplő értékek tekintetében a matematikai mérésben részt vevő tanulók: felső 1-a 734 pont vagy e felett teljesített: átütő tehetségfejlődésű tanuló,/nincs felső 6 -a 659,4 pont vagy e felett teljesített: kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló, 3 felső 25 -a 569,8 pont vagy e felett teljesített: tehetségígéret. 8 46
47 Képességpont 679, kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 661, kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 661, kiemelkedő tehetségfejlődésű tanuló 630, tehetségígéret 628, tehetségígéret 626, tehetségígéret 606, tehetségígéret 592, tehetségígéret 589, tehetségígéret 588, tehetségígéret 569, tehetségígéret 562, , , , , , , , , , , , , , , , , , BELSŐ MÉRÉSEK - ALSÓS TANTÁRGYI MÉRÉSEK A tanév végén készítették el ebben az évben először 2. és 4. évfolyamon a tantárgyi méréseket matematikából és szövegértésből a tanítók. MATEMATIKA 2a 2b 2c 4a 4b 4c SZÖVEGÉRTÉS 2a 2b 2c 4a 4b 4c
48 CNK_TANTÁRGYI MÉRÉSEK_2017 MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont átlagok 47 pont 79 3,85 48
49 MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont 1 55, , , , , , átlagok 51 pont 82 4,12 49
50 MATEMATIKA 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 60 pont átlagok 42,5 pont 71 3,4 50
51 MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 86 pont átlagok 64 pont 74 3,59 51
52 MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 87 pont átlagok 63,8 pont 75 3,65 52
53 MATEMATIKA 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 87 pont átlagok 61,96 pont 70,58 3,38 53
54 SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont , átlagok 22 pont 88 4,4 54
55 SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont , , , , átlagok 23 pont 88 4,37 55
56 SZÖVEGÉRTÉS 2. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 26 pont átlagok 24 pont 93 4,6 56
57 SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont átlagok 36 pont 87 4,3 57
58 SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont átlagok 35,88 pont 87,5 4,48 58
59 SZÖVEGÉRTÉS 4. elért pontszám eredmény százalékban érdemjegy összesen 41 pont átlagok 32,2 pont 82,4 4,5 59
60 4. TOVÁBBTANULÁS A tanulmányi eredmények adatai nem minden esetben érhetők el a KIR-ben. 8. tanulói azonosító Osztályfőnök: 2013/2014 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2014/2015 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola 1. 3,93 2,50 3,27 CRNL - általános G 2. 2,90 2,36 (bukás SZK 2: német, matek) 2,4 BSZ EJSZ Széchenyi autóelektronikai műszerész, autószerelő 3. 4,45 3,75 4,35 CRNL - néprajz G 4. 4,69 Leőwey K. G. angol G 5. 4,57 3,75 3,93 CRNL - angol G 6. 4,35 3,25 3,6 CRNL - angol G 7. 4,37 2,50 (bukás G 2: tesi, matek) CRNL biológia/kémia 8. 4,25 3,53 Radnóti M. SZK 9. 3,40 Kereskedelmi vendéglátásszervezővendéglős SZK 10. 4,75 4,75 4,67 CRNL - általános G 11. 4,57 4,50 4,82 CRNL - néprajz G 12. 2,77 József Nádor SZK vendéglátásszervezővendéglős 13. 3,65 Simonyi asztalos SZI 14. 4,40 3,86 ANK magyar-angol G 15. 3,11 1,86 (bukás két tannyelvű 3: irod., matek, töri) Művészeti dráma 16. 3,83 3,64 3,53 PTE Deák általános G 17. 4,46 2,50 3,73 CRNL - általános G G 60
61 8. Osztályfőnök: 2013/2014 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2014/2015 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert tanulói azonosító 1. 4,32 Somogyi Térségi - erdészeti és vadgazdálkodási technikus 2. 4,57 4,00 4,35 CRNL - néprajz G 3. 4,62 4,36 PTE Babits angol G 4. 4,92 4,75 5 CRNL - angol G G 5. 3,83 3,79 4,07 PTE Deák mozgóképkultúra és médiaismeret 6. 3,10 József Nádor vendéglátásszervezővendéglős 7. 4,18 4,00 4 CRNL - néprajz G 8. 4,42 3,25 3,93 CRNL - általános G 9. 4,25 2,63 Pannonhalmi Bencés G G. Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola 10. 4,77 4,25 5 CRNL - német G 11. 3,18 2,07 SZK (bukás 2: magyar, matek) BSZ EJSZ Széchenyi autóelektronikai műszerész, autószerelő 12. 4,78 4,50 4,67 CRNL - általános G 13. 4,90 5,00 Janus P. G. - G matematika 14. 4,72 4,25 4,67 CRNL matematikainformatika 15. 3,89 3,71 3,47 PTE Deák mozgóképkultúra és médiaismeret 16. 3,23 2,8 (bukás 2: ének, matek) ANK magyar-angol két tannyelvű 17. 4,56 3,25 4,18 CRNL - néprajz G 18. 3,65 3,14 Zipernovsky SZK elektronikai technikus 19. 2,91 József Nádor eladó SZK 20. 4,70 4,25 3,94 CRNL - néprajz G SZK SZK G G G 61
62 8. Osztályfőnök: 2014/2015 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2016/2017 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert tanulói azonosító 1 3 Kereskedelmi eladó 2 4,69 4,71 CRNL-ált. G 3 4,92 4,43 CRNL-b/k G 4 3,46 Szent Mór G 5 4,77 4,36 CRNL-a G Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola SZI 6 3,57 3,50 Kodály-spanyol 2tanny G 7 3,69 Radnóti SZK 8 4 Szent Mór-ált. G 9 4,92 Janus-a G 10 3,42 Deák-ált. G 11 4,77 4,14 CRNL-a G 12 3,38 Szent Mór-ált. G 13 3,93 3,07 CRNL-m/i G 14 4,15 Miroslavhorvát2tanny G 15 4,46 3,79 CRNL-n G 16 4,69 4,07 CRNL-ált. G 17 3,77 Tási-ált. G 18 4,92 4,57 CRNL-a G ,62 CRNL-a G 20 4,69 4,14 CRNL-a G 21 2,86 Radnóti SZK 62
63 8. Osztályfőnök: 2014/2015 tanulmányi átlaga 8. évfolyamon 2015/2016 tanulmányi átlaga 9. évfolyamon 2016/2017 tanulmányi átlaga 10. évfolyamon Továbbtanulás az intézmény neve, ahová a tanuló felvételt nyert Továbbtanulás az intézmény típusa, ahová a tanuló felvételt nyert G = Gimnázium SZK = Szakközépiskola SZI = Szakiskola tanulói azonosító 1 4,54 Művészetimagánének 2 5 Leőwey-em.a G 3 4,54 Janus-m/i G 4 4,08 3,14 CRNL-ált. G 5 4 Szent Mór-ált. G 6 3,62 3,29 Református-ált. G 7 4,54 4,27 Széchenyi-ált. G 8 3,92 Simonyiszépészeti SZK 9 4,15 3,88 CRNL-népr. G 10 4,46 4,21 CRNL-ált. G G 11 4,46 Zrínyi Szigetvárált. 12 3,83 2 bukás Széchenyi-ált. (fizika, Művészetibe matek) ment G G 13 4,08 3,86 CRNL-em.a G 14 4,5 CRNL-em.a G 15 3,45 Simonyiszépészeti SZK 16 4,54 CRNL-em.n G 17 4,15 Szent Mór-ált. G 63
64 Gimnázium Szakgimnázium (*2016 előtt Szakközépiskola) 2011/2012 *A gimnáziumban továbbtanulók közül 8-an folytatják tanulmányaikat katolikus intézményben. 8.a 16 fő 8 fő CRNL 1 fő 8.b 17fő 15 fő CRNL 3 fő összesen 33 fő 23 fő* CRNL 4 fő 2012/ o. 29 fő 21 fő CRNL 12 fő 2013/ a 17fő 12 fő CRNL 8 fő 8.b 20 fő 15 fő összesen CRNL 9 PH 1 fő 37 fő 27 fő CRNL 17 fő +PH 1 fő 2014/ a 21fő 18 fő CRNL 10 fő SZTMÓR 3 fő 8.b 17 fő 15 fő CRNL 6 fő SZTMÓR 2 fő összesen 38 fő 33 fő CRNL 16 fő SZTMÓR 5 fő 2015/ a 22fő 15 fő egyházi 14 fő CRNL 10 fő 8.b 18 fő 15 fő egyházi 10 fő CRNL 8 fő összesen 40 fő 30 fő egyházi 24 fő CRNL 18 fő 2016/ a 19fő 18 fő egyházi 15 fő CRNL 8 fő 8.b 20 fő 20 fő egyházi 15 fő CRNL 11 fő összesen 39 fő 38 fő egyházi 30 fő CRNL 19 fő Szakiskola 7 fő 44 1 fő 6 2 fő fő 27 1 fő 3 8 fő fő 24 1 fő 6 4 fő 20 1 fő 5 8 fő 22 2 fő 5 2 fő 10 1 fő 5 2 fő fő 10 1 fő 3 3 fő 14 4 fő 18 2 fő 11 1 fő 6 5 fő 12,5 5 fő 12,5 1 fő 5 0 fő 0 0 fő 0 0 fő 0 1 fő 3 0 fő 0 64
65 5. STATISZTIKA BEISKOLÁZÁS 3 első osztály indul szeptemberben 1.a 23 fő Kóborné Andocsi Jeanette Gyöngyiné Fülöp Judit 1.b 23 fő Vágner Ágnes Gadó Annamária 1.c 24 fő Tyukászné Kerekes Petra Székely Eszter SZENT MARGIT OKLEVÉL jutalomban részesültek 4. és 8. osztály végén, a több tanéven át nyújtott kitűnő teljesítményükért a következő tanulók: 4.a Bleszity Lotti Kiss Hanna Sára Keresnyei Levente Pétery Veronika Weiling Janka 4.b Hires Kincső Kutas Dorka Kata Légrádi Csaba Mayer Dávid Somoskövi Kinga 4.c Egressy Bernadett Gorsics András A CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT KIVÁLÓ TANULÓJA elismerésben (oklevél és plakett) részesültek, akik általános iskolai tanulmányaik alatt mindvégig kitűnő teljesítményt nyújtottak (és kimagasló versenyeredményeket értek el). Beöthe Katalin 8.a Vecsernyés Csenge 8.a 65
66 VIZSGÁK EREDMÉNYEI 7. évfolyamon TANÉV Jeles (5) Jó (4) Közepes (3) Elégséges (2) Elégtelen (1) ÁTLAG ,9 34 fő fő fő fő fő fő fő , ,5 1 2,5-0 4, , ,5 5 12,5-0 4, , ,3 MESTERMUNKÁK EREDMÉNYEI 8. évfolyamon TANÉV Kiváló Jól megfelelt Megfelelt Gyenge fő fő fő fő fő fő fő , , ,
67 Tantárgyi átlagok tanévek 1. tanév 5. tanév 9. tanév 10. tanév 2007/ / / /2017 félévek I. II. I. II. I. II. I. II. MAGYAR NYELV 3,7 3,9 4,1 4,0 3,98 4,06 4,15 4,20 MAGYAR IRODALOM 4,2 4,1 4,3 4,3 4,44 4,39 4,35 4,38 TÖRTÉNELEM 3,8 3,8 4 3,9 3,97 4,03 4,25 4,22 ANGOL 4,0 4,1 4,3 4,2 4,22 4,29 4,29 4,45 NÉMET 3,6 3,5 4 3,9 3,80 4,02 3,92 4,05 MATEMATIKA 3,7 3,8 4,1 4,0 4,01 4,08 4,08 4,11 INFORMATIKA 4,7 4,6 5 4,7 4,36 4,22 4,51 4,54 KÖRNYEZETISMERET - 3,7 4,4 4,4 4,47 4,53 4,27 4,32 TERMÉSZETISMERET 4,2 4,2 4,1 4,0 4,12 4,08 4,22 4,27 FIZIKA 3,4 3,4 3,8 3,6 3,87 3,80 3,80 3,63 BIOLÓGIA 3,8 3,8 4,4 4,3 4,30 4,19 4,08 4,21 KÉMIA 4,0 3,6 4,1 3,9 3,94 4,05 4,23 3,94 FÖLDRAJZ 3,6 3,6 4 3,7 3,87 4,09 3,78 3,86 ÉNEK-ZENE 4,2 4,1 4,4 4,4 4,72 4,73 4,89 4,89 RAJZ 4,5 4,6 4,8 4,7 4,61 4,61 4,57 4,61 TECHNIKA 4,5 4,6 4,8 4,7 4,77 4,81 4,75 4,76 TESTNEVELÉS 4,4 4,5 4,7 4,7 4,81 4,81 4,73 4,81 HITTAN 4,1 4,1 4,3 4,4 4,75 4,61 4,76 4,68 Hon- és népismeret ,92 4,81 4,96 4,93 SPECIÁLIS SZÁM.TC. 4,6 4,7 4,7 4,9 4,92 4,
68 Osztálylétszám normál+ szünetel /magán év végén Egy főre jutó hiányzás Igazolt hiányzás Igazolatlan hiányzás Kitűnő tanulmányi eredményű tanulók 1.félév Lemorzsol ódással veszélyezt etett tan. 1.félév SNI + BTMN 1.félév Kitűnő tanulmányi eredményű tanulók 2.félév Lemorzsol ódással veszélyezt etett tan. 2. félév SNI / BTMN 2.félév Tanulmányi átlag Magatartás átlag Szorgalom átlag I. félévben II. félévben I. félévben II. félévben I. félévben II. félévben 1.a , / - 4,5 4,62 4,54 4,65 1.b , / - 4,7 4,63 4,89 4,63 2.a , / 1 4,55 4,38 4,33 4,38 4,52 2.b , / - 4,80 4,83 4,75 4,75 4,79 2.c , / 1 4,54 4,56 4,36 4,59 4,46 3.a b a b c a b a b c a b a b iskolai átlag , , , , , , , , , , , , , , / 2 4,71 4,71 4,54 4,58 4,54 4, / 2 4,61 4,68 4,31 4,58 4,46 4, / 3 4,68 4,63 4,89 4,85 4,69 4, / 2 4,59 4,68 4,52 4,52 4,56 4, / 3 4,58 4,51 4,04 4,46 4,17 4, / 2 4,58 4,63 4,57 4,61 4,64 4, / 3 4,46 4,49 4,65 4,62 4,54 4, / 3 4,49 4,46 4,55 4,52 4,46 4, / 3 4,23 4,18 4 4,18 4,05 4, / 3 4,14 4,15 4,1 4,00 3,85 3, / 1 4,14 4,20 4,25 4,30 4,15 4, / 3 3,8 3,89 4,16 4,16 3,90 3, / 2 4,56 4,47 4,53 4,53 4,37 4, / 2 4,28 4,12 4,5 4,25 4,25 4,05 49 (11) 6 (1,3) 93 (20,7 ) 6 (1,3 ) 20 / 36 4,42 4,45 4,46 4,49 4,43 4,41 68
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)
Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü
Minőségirányítási beszámoló
CISZTERCI NEVELÉSI KÖZPONT Minőségirányítási beszámoló 2017-2018 Pécs, 2018. június 21. Horváth Ildikó minőségirányítási vezető INTÉZMÉNY ALAPDOKUMENTUMOK A munkatervben meghatározottak alapján módosultak,
Az országos átlaghoz viszonyítva: szignifikánsan nem különbözik eredményünk 6. és 8. évfolyamon sem.
Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az osztálytanítók elvégezték a DIFER mérést 2015. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett
Idegen nyelvi mérés eredményei év
Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%
A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése
A Rumi Rajki István Általános Iskola pedagógiai munkájának elemzése A 2014/2015. TANÉVBEN ÉS A KORÁBBI TANÉVEKBEN MEGSZERVEZETT ORSZÁGOS ALAPKÉSZSÉG, KÉPESSÉG MÉRÉS A HIVATAL ÁLTAL FELDOLGOZOTT ÉS KÖZZÉTETT
A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában
A 2014.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezető Vályiné Pápai Viola igazgató A mérésre 2014.
Az Országos kompetenciamérés és Idegen nyelvi méréssel kapcsolatos adatok szolgáltatása megtörtént november 17. dátummal.
Mérések-értékelések tapasztalatai Az első évfolyamon az tanítók elvégezték a DIFER mérést 2014. október 22-ig megtörtént a KIR rendszerben való lejelentése. A felmérés során az iskolában szerzett első
sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát
A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE 2015-2016. tanév Ányos Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Nagyesztergár A kompetenciamérésről A 6., a 8. és a 10. évfolyamos
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI
A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról
kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai
A 2015.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában
A 2015.évi kompetenciamérés eredményei a Létavértesi Irinyi János Általános Iskolában Összeállította: Szentmiklósi Miklós mérés-értékelés munkaközösség vezetője A mérésre 2015. május 25-én került sor a
A os tanév helyi rendje
Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2071 Páty, Bocskai utca 9. Telefon/Fax: 23/343-537 e-mail: bocskai9@freestart.hu OM azonosító: 032447 A 2015-16-os tanév helyi rendje Jogszabályi
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei
Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei 1. Az Országos Kompetenciamérés eredményeinek értékelése (2014-2017) Iskolánk tanulói
OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE
OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE 2016-2017 1 TARTALOM Kompetenciamérés 2016 Érettségik 2017 Továbbtanulás 2017 Versenyeredmények a 2016-2017. tanévben Iskolai átlagok a 2016-2017. tanévben 2 KOMPETENCIAMÉRÉS
Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI pedagógiai szakértő Békés
Készítette: Bánné Mészáros Anikó, RPI pedagógiai szakértő 2014.12.01. Békés A köznevelés minőségirányítási rendszere (PDCA ciklus) D P A ÁGAZAT Egyéni fejlesztési terv GYERMEK PEDAGÓGUS INTÉZMÉNY OKM Felvételi
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus
Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján
Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra
K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a
Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008
Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei
Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők
Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján
Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A
Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI
2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés
Elemzés és intézkedési terv - kompetenciamérés Jedlik Ányos Gimnázium 2018. június 29. 1 A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV Tartalom A KOMPETENCIAMÉRÉS ELEMZÉSE, INTÉZKEDÉSI TERV... 2 TÖRVÉNYI
Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV
ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre
FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,
Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi.
38 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele carinosamadre@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév
Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási
Palonai Magyar Bálint Általános Iskola
Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN készült INTÉZKEDÉSI TERV a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2018.06.21.
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Az Országos kompetenciamérés céljai Iskolák, fenntartók: a visszajelzés az intézmény, tanulócsoportok és a tanulók egyéni teljesítményéről saját elemzések készítése saját mérések
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján
A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján 2012 tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné
A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné Az éves munkaterv fő részei: I. Iskolai munkaterv 1. A 2014/2015. tanév kiemelt céljai
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai
Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német
Közzétételi lista A Hetvehelyi Általános Iskola a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (3) bekezdése alapján nyilvánossá teszi a törvényi előírásban meghatározott adatait: I. A pedagógusok iskolai
A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)
A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) Létszám Osztály Létszám okt.1. Évismétlő Jelenlegi létszám 9.A 35 0 35 9.B 36 0 36 9.C 37 2 36 9.D 35 0 36 9.E 36 0 35 Összesítés 9. évfolyam 179 2 178 10.A 32
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100.
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
tanév. Országos Kompetenciamérésének értékelése. 6. évfolyam matematika
OKÉV felmérés értékelése 2011-2012. tanév Országos Kompetenciamérésének értékelése 6. évfolyam matematika Országos szinten 2087 általános iskola vett részt a mérésben. Nálunk jobb teljesítményt 28 iskola
A 2016/2017. TANÉV RENDJE
A 2016/2017. TANÉV RENDJE Szorgalmi idő Az első tanítási nap 2016. szeptember 1. (csütörtök), az utolsó tanítási nap 2017. június 15. (csütörtök). Tanítási napok száma az általános iskolában száznyolcvankettő
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.
Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg):
Mérési eredmények adatai, elemzése (országos mérések, kompetenciamérés eredménye öt tanévre visszamenőleg): Országos kompetenciamérés: A Telephelyi jelentésből megállapítható, hogy az épület közepes állagú,
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
Pécs, május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető
Pécs, 2016. május 10. Dr. Klincsikné Toma Zsuzsanna munkaközösség-vezető Intézményi eink: Matematika 6. Matematika 8. Szövegértés 6. Szövegértés 8. Intézmény 1635 (1613;1658) 1702 (1685;1717) 1623 (1600;1650)
OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
3. számú melléklet Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú
Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni
Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.
Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus
BEVEZETŐ. Grúber György igazgató
BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése
A TANÉV RENDJE, FELADATAI
A TANÉV RENDJE, FELADATAI A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. A tanítási év első féléve 2017. január
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYE 2016
Z ORSZÁGOS KOMPETENCIMÉRÉS EREDMÉNYE 2016 1. Általános tudnivalók z évente megrendezésre kerülő Országos kompetenciamérésben minden intézmény minden kevés kivételtől eltekintve - 6., 8. és 10. évfolyamos
A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve
A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes
ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Márki Sándor Általános Iskola
Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény
Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév
Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).
HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,
Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók
A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés
A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP 3.1.5-16 Iskolai Lemorzsolódás Megakadályozásának Támogatása fókuszú Helyzetelemzés Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL Terület: tanulmányi versenyekkel való elégedettség a 006-007. tanévben Partnerek: versenyző tanulók (II. kör:
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
[a03t01] Lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók számának nyitóadatai
Lemorzsolodással veszélyeztetett tanulókra vonatkozó adatok 0304400 - Cserháti - szakközépiskola - szakgimnázium (szakgimnázium) - 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Cserháti - szakgimnázium (9-0) [a03t0]
Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése. 6. és 8. évfolyamokon. 6. és 8. évfolyamokon 2017
Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200232 Országos kompetenciamérés Levelezési cím: H - eredményeinek 4400 Nyíregyháza, Gomba kiértékelése utca
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve
A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,
BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
Országos kompetenciaméréshez kapcsolódó intézkedési terv a 2017/2018. évi kompetencia mérés eredményeinek javítására, a tanulók fejlesztésére. BRASSÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest, XVIII. kerület Budapest,