Konferencia a Mindennapos éneklésről Hagyomány és innováció szekció ( )

Átírás

1 Konferencia a Mindennapos éneklésről Hagyomány és innováció szekció ( ) Moderátor: Deákné Kecskés Mónika A szekció résztvevői: K. Udvari Katalin: cselló-, és szolfézs-tanár, a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület alapító elnöke Farnadi Tamara: karnagy, ének-zene tanár, a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola és a Bartók Béla Általános Iskola tanára, Kokas pedagógus Szirányi Borbála: a kecskeméti Kodály Intézet oktatója, a budapesti Kós Károly Általános Iskola ének-zene tanára Gergely-Gál Ágnes: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem módszertan tanára, a Kodály Intézet munkatársa Kovács Ágota: ének-zene tanár, Tata Református Gimnázium Kalmár Magda: az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének professor emeritája Tóth Árpád: karnagy, a Képző-, és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium ének-zene tanára Balatoni Katalin: néptánc oktató, a Károly Gáspár Református Egyetem óraadó tanára, a PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója Bánki Veronika: az ELTE-TÓK Ének-zene tanszékének oktatója Kiss Csaba: a debreceni Kodály Kórus megbízott karnagya és a tanítóképző oktatója Deákné Kecskés Mónika (moderátor): az ELTE-TÓK és a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének oktatója Lanszky Donát: az ELTE TÓK végzős tanító szakos hallgatója a lejegyzés segítője Kecskés Mónika a beszélgetés elindításához a következő kérdéseket fogalmazta meg. Napjaink köznevelési rendszere minél tökéletesebb produktumra, a kimeneti, az értékelhető és értékelendő eredményre összpontosít. Ezzel szemben a zenei nevelésnek a folyamatra, az

2 alkotás személyiségfejlesztő, gyógyító folyamatára kellene koncentrálnia. Jó tere lehetne ennek a mindennapos éneklés bármilyen formája. Vajon hogyan tudnánk a saját, rendkívül szerteágazó háttértudásunkkal hozzájárulni ehhez a folyamathoz? Hogyan tudnánk alternatív zenepedagógiai módszereket alkalmazni ebben a témakörben? Hogyan használjunk fel innovatív tanulásszervezési módszereket? Van-e tere az ének-zeneoktatásban a konstruktivista pedagógiai elképzeléseknek, és milyen formában lehet létjogosultsága a digitális tudásnak a zenepedagógia területén? Hogyan merülhet fel a differenciálás igénye a mindennapos éneklés során? Hogyan és hol valósulhat ez meg a gyakorlatban? Muszáj-e szembeállítani a hagyományt az innovatív gondolkodásmóddal? Feltétlen mindennapos éneklésről és nem inkább mindennapos zenélésről kell-e beszélnünk? K. Udvari Katalin a Psalmus Humanus Pedagógiai Egyesület képviseletében jelent meg. Kollégáival olyan integrált, művészetpedagógiai módszert állítottak össze, amely Barkóczi Ilona és Pléh Csaba professzorok pszichológiai hatástanulmánya alapján differenciáltan nyújt lehetőséget a gyerekeknek, tanároknak egyaránt. Ezt a módszert 2010 óta Tehetséggondozás Kodály szellemében néven, 30 órás továbbképzés keretében, a Magyar Géniusz Tehetséggondozó Program égisze alatt oktatják. Eljárásuk segítséget nyújt a tehetséggondozáshoz, az átlagos képességű tanulók neveléséhez, a hátrányos szociális körülmények közül érkezők felzárkóztatásához, és a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedéséhez. Az egyik, mással nem felcserélhető szempont, a komplex művészeti nevelés, amely nem minden zenész között ismert. Ez a program nem csak a gyerekek tehetségéhez, tudásához, szociális körülményeihez igazodik, hanem a tanároknak is lehetőséget ad arra, hogy a saját tehetségük, képességük és érdeklődésük szerint válasszanak. Komplex pedagógiai program: egyaránt szerepel benne ének-zene, néptánc, és zenei munkaképesség-gondozás. Az egyesület céljai között szerepel módszereik integrálása a köznevelés rendszerébe. Ennek elősegítésére szorgalmazzák egy kecskeméti székhelyű, egységes művészetpedagógiai háttérintézmény létrehozását. Tóth Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy a mindennapos éneklést számos, nem állami fenntartású intézményben gyógypedagógiai intézményekben, alternatív tantervű iskolákban már megvalósították. Javasolta, hogy az alternatív módszerekből a normál tantervű iskolák is merítsenek. Szakközépiskolai tanárként a tantárgyak közötti átjárhatóság gyakorlatát a tantervi előírások miatt csak alsó tagozaton látja megvalósíthatónak.

3 Farnadi Tamara a tanító pedagógiai tevékenységében lát lehetőséget a mindennapos éneklés megvalósítására. A tanító a hét egyéb napjain, a más tantárgyakat oktató órákon felhasznált énekes anyagokra támaszkodva tarthatja meg az ének óráit. Így kihasználva a tantárgyak közötti átjárhatóság adta kereteket, akár egy témára felfűzve összegezhetné a héten megtanultakat. A normál tantervű osztályoknál nem első sorban a szakmai ismeretek magas szintű átadását, hanem óra élményszerűségét, az emocionalitásra gyakorolt pozitív hatásait tartja fontosnak. Ebben óriási szerepet kap mozgás, az improvizáció, a fantázia. Kokas Klára komplex művészeti programján alapuló kutatás részeseként a kinesztetikus élményközpontúság mellett a tanári kisugárzás, a személyiség fontosságát emelte ki. Szirányi Borbála Farnadi Tamarához kapcsolódva hangsúlyozta az élményközpontúság, és a mozgás jelentőségét: az MTA és a Kodály Intézet által szervezett kutatás résztvevőjeként a kreatív-mozgásos megközelítést szorgalmazta. A Kós Károly mintaiskola tanáraként, már kipróbált és sikeres példákat hozott fel, és javasolt megvalósításra más intézményekben. Ezek közé tartozik, a napi rendszerességgel végzett feladatok énekes bevezetése étkezés, udvar alsó tagozaton, valamint felső tagozaton egy jól felszerelt, a mozgásos tevékenységre alkalmas, tágas zeneterem. A közösséget, ezen belül a szociális interakciókat fejlesztő lehetőséget lát a negyedéves közös órákban. Ezeken az alkalmakon minden osztály függetlenül attól, hogy emelt óraszámban tanulja-e az ének-zenét, vagy sem az éppen akkor tanult anyagból tart bemutatót, egyéni produkciókkal, közös énekléssel, énekes, népi játékokkal, akár táncházzal. Az alsó tagozatos tanító szerepe nagy arra nézve, hogy a gyermek a felső tagozatban is motivált legyen a zenei anyagok befogadására értékelésére. Ezt a lelkesedést viheti tovább a felső tagozatos oktatásban akár a drámapedagógia, amely iskolatípustól független lehetővé teszi akár egy opera-keresztmetszet előadását is. Felszólalásának végén hangzott el a megbeszélés kulcsmondata: Csak rajtunk múlik, hogy lesz-e mindennapi éneklés, nem énekóra kell, hanem éneklés. Kovács Ágota az ELTE BTK frissen végzett ének-zene hallgatójaként a drámapedagógia, és a kreatív mozgás órák felvételét szorgalmazta a felsőfokú tanárképzésbe. Gergely Gál Ágnes a felsőfokú ének-zene tanárképzés területén megemlítette, hogy a LFZE órakínálatában szerepel igaz, csak szabadon választható tárgyként a Kokas-módszer. Kiemelte az óralátogatások, hospitálások, a módszertani felkészítés és a hallgatói reflexió fontosságát. Véleménye szerint a reflektív attitűd, a reflektív gondolkodás fejlesztése, kialakítása a hallgatók felé megjelenítse a képzésben fokozott hangsúlyt kellene, hogy kapjon

4 a tanárképzésben. A hallgató így fejlesztheti leginkább a tanári mesterséghez szükséges kompetenciáit: képes lesz észrevenni a gyerek jelzését, a reakcióit az adott tevékenységre, tudja ezeket analitikusan szemlélni és megfelelő helyre tenni ezeket a jelzéseket, és ezekre megfelelő választ adni. Mindez segíti a döntésképesség, a kreativitás, az interaktivitás kialakulását és továbbfejlődését a hallgatókban, amely ismételten a tanári kompetenciaterületeket erősíti. Ennek a pedagógiai folyamatnak az egyik legfontosabb eszköze a megtartott órát követően a portfólió, valamint a reflektív esszék a megfogalmazása. Ugyanezt a célt szolgálja a Zeneakadémián a Reflektív szeminárium kurzus, ahol videó felvételeket készítenek a hallgatók, majd közösen elemezik. A szeminárium tematikája a hallgatót saját folyamatainak, tanításának, a hallgató társak folyamatainak elemzésére készteti. A hallgatónak minél professzionálisabban kell megközelítenie, elemekre bontani, és megfigyelni ezeket a jelenségeket. Hozzászólónk a mindennapos éneklés egyik lehetőségeként kiemelte az ének-zene szerepét a tantárgyak közötti átjárhatóság vonatkozásában. Reméli, hogy a jövőben a mai negatív gyakorlattól eltérően minden iskolában, ténylegesen megtartanak legalább hetente egy, 45 perces ének-órát. A mindennapos zenei törekvéseket, akár projekt szinten, akár kisebb léptékű énekes megmozdulások szintjén képzeli megvalósíthatónak. Kalmár Magda pszichológusként, Forrai Katalin egykori munkatársaként, és amatőr zenészként egészítette ki az előbb elhangzottakat. Hozzászólásában a zene egyes elemeinek, valamint a zenei-mozgásos, és befogadó tevékenységnek a kognitív képességekre gyakorolt hatását hangsúlyozta. Különösen fontosnak tartja a zenei képzést, első sorban a relatív gondolkodás fejlesztésének terén. Ennek eszköze a relatív szolmizáció, amelyhez Forrai koncepciója a óvodai nevelés területén kiváló hátteret biztosít ehhez. Forrai térben jelölte a hangmagasság különbségeket. A pszichológiai kutatás később kimutatta, hogy mindez a gyerekek térbeli gondolkodására gyakorol kedvező hatást. Az iskolás számára a szolmizáció egy fantasztikus eszköz lehet, ami a gondolkodásnak nagyon különböző területeire óriási hatást tud gyakorolni. Minden gyereket meg lehet tanítani szolmizálni. A szolmizáció olyan szimbólumrendszer, amely analóg, ezért minden neurotipikus gyermek meg tudja tanulni. A mindennapos éneklés pozitívumát abban látja, hogy ott nem kell formális módon értékelni. Mindez a sikerélmény révén jó hatással lehet egy olyan gyerekre, aki az akadémikus készségekben: írás, olvasás, nyelvtan, matematika, nem jeleskednek. Esetleg azért, mert a kibontakozását éppen szociofamiliáris adottságai nem teszik lehetővé, ugyanakkor az átlagnál jobb adottságai lehetnek a zene területén. Így akár modellé válhat más gyerekek számára. A

5 gyereknek pedig azt meg kell tanulniuk az iskolai pályafutások alatt, hogy mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei. Ugyanakkor ha az ének az erőssége, annak ugyan olyan értéket kéne kapnia, mint bármely más tantárgynak az iskolában, osztályban. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy a gyermek hogyan énekel. Balatoni Katalin néptánc-pedagógusként a népi játék, és a néprajz integrálásának lehetőségeit kutatja a mai köznevelés adta keretek közé. Az előtte felszólalókhoz hasonlóan kiemelte alsó tagozaton a tantárgyak közötti átjárhatóság, az élményközpontú oktatás szerepét. Ennek szellemében, doktori munkájának részeként egy pedagógusok számára kidolgozott programot tervez megvalósítani, és a tanítók kezébe adni. Bánki Veronika az irodalom, a képzőművészet, és a zenei vonatkozások szerves összetartozására, és a zenehallgatás jelentőségére hívta fel a figyelmet a szimbolikus gondolkodás, és a figyelem fejlesztése területén. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kismartony Katalinnal közösen készített a közelmúltban raktározási nehézségekre hivatkozva a Nemzeti Tankönyvkiadó bezúzott Zene-játék tankönyvük számos, kreatív zenei játékra ad lehetőséget. Megemlítette a kurrens ének-zene tankönyvek anyagának tartalmi, és esztétikai újragondolásának szükségszerűségét. Kecskés Mónika hozzátette, hogy a megbeszélés ezen a ponton több felsőoktatási, tantárgyi területet is érint. Van igény és kezdeményezés az újításokra, amelyekre a felsőoktatás tantárgystruktúrájában nehezen reagál, ugyanakkor a tárgyak tartalmi átgondolása, átalakítása elkerülhetetlennek látszik. Szorgalmazta a zenei szemináriumok órakeretének növelését a tanító-, és tanárképzés területén. Kiss Csaba: indítványozta a havonta történő műhelybeszélgetések, szemináriumok létrejöttét. Ez a vállalás a szekció fő célkitűzésévé vált, amelyet a jövő év folyamán igyekszünk megvalósítani Deákné dr. Kecskés Mónika ELTE TÓK (adjunktus)