VÁLLALKOZÓI PROGRAM. Programismertető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁLLALKOZÓI PROGRAM. Programismertető"

Átírás

1 VÁLLALKOZÓI PROGRAM Programismertető

2 Az új többség A 45 felettiek még pár évtizeddel ezelőtt is a kisebbséget alkották a társadalomban, ma a magyar népesség több mint 44 százaléka tartozik e korcsoportba. Még tíz év, és a 45+ lesz a magyar népesség többsége.

3 Perspektívák A szeniorok átalakuló kilátásai: A várható élettartam jelentős emelkedése, a várható egészségügyi állapot jelentős javulása, az egészségügyi ellátó- és nyugdíjrendszer már előre látható problémái, a hosszantartó, aktív öregkor lehetősége, a munkaerőpiac változásai, a 45 év feletti túlkorosak folyamatos kiszorulása a piacról, az egész életen át tartó tanulás igénye és lehetősége azt eredményezik, hogy részben kényszerből, részben lehetőségként egyre több 45 év feletti volt vagy jelenlegi közép- és felső vezető foglalkozik kisvállalkozás alapításának gondolatával. Legalább 20 tevékeny és sikeres munkával eltöltött év van már mögöttük, és még legalább 20 üzletileg aktív év előttük azonban a következő 20 év munkahelyét jó eséllyel már maguknak kell megteremteniük.

4 Félelmek A munkaerőpiacról való kiszorulás, a fiatalokkal való verseny az állásokért, a korábbi network lassú, de folyamatos elvesztése, a megtakarításokkal kapcsolatos befektetési stratégiák bizonytalanságai, és az öregkorral kapcsolatos esetleges egzisztenciális félelem külön-külön is nyomasztó hatású lehet. Ráadásul kevesen tudják és merik őszintén megbeszélni helyzetüket: problémáikkal sokan egyedül és elveszve érzik magukat. Pedig az igazság az, hogy egyáltalán nincsenek egyedül: ma Magyarországon becsülhetően több mint 10 ezer olyan, megfelelő szakmai tapasztalattal, tudással és kiváló önéletrajzzal rendelkező 45 év feletti túlkoros közép- és felsővezető van, akit foglalkoztatnak ezek a gondok.

5 Érintettek Számtalan oka lehet annak, hogy valaki 45 éves kora után kezdjen el gondolkozni egy kisvállalkozás alapításán: van, aki tapasztalt közép- vagy felsővezetőként távozott pár éve egy cégtől, ám túlkoros menedzserként akár évek óta nem talál új állást, van, aki a sorozatos álláskeresési kudarcok miatt már egyszemélyes tanácsadó cégében dolgozik a beeső projekteken, ám tudja, hogy cége valódi vállalkozás helyett csak jogi, számlázási keretet jelent, de nem adja meg a cégszerű működés biztonságát, van, aki meglévő munkahelye mellett gondol már arra, hogy a nyugdíja mellett miből fog majd megélni, van, akinek a vállalkozás alapítása már nem anyagi kényszer, de anyagi biztonsága mellett az intellektuális kíváncsisága is fontos, és van, aki csak kipróbálná magát egy másik környezetben is. Bármi is legyen az ok anyagi kényszer, hiányzó adrenalin fröccs vagy egy régi álom megvalósítása a nagy vállalatokhoz, szervezetekhez szokott vezetők számára radikálisan új helyzetet és kihívásokat hordoz egy kisvállalkozás megalapítása, működtetése.

6 Kihívások Az új 45+ -os vállalkozók eddigi szakmai életüket jól szervezett, nagy cégeknél élték le, ahol minden üzleti területnek megvolt a maga gazdája: más készítette az üzleti terveket, más foglalkozott a termék vagy szolgáltatás fejlesztésével, más gyártotta és adta el azt, és természetesen más hozta meg a stratégiai döntéseket. Most ki kell próbálniuk, hogy hogyan működtessék ugyanezt (vagy mást) kicsiben: saját kockázatukra, saját erőből, saját vállalkozásukban. Társakat kell találniuk, akik segítségükre lehetnek abban, amihez nem értenek: ehhez azonban az is kell, hogy valahol megismerhessék egymást, és maguk is elhiggyék, megtapasztalják, hogy képesek együtt valami újat létrehozni.

7 Megoldásunk Szolgáltatásunk alapvető célja, hogy ügyfeleink számára egyéni és csoportszinten segítse kialakulni a vállalkozóként való gondolkodást, megtalálni a vállalkozások fókuszát, elindítani őket, és ha szükséges, működésüket támogatni. A programra jelentkezők először egy ingyenes beszélgetésen vesznek részt tanácsadónkkal: e beszélgetés célja részint, hogy a jelentkező részletesebb információk birtokában hozhassa meg döntését a programra történő jelentkezéséről, részint, hogy tanácsadónk is felmérhesse a jelentkező alkalmasságát a részvételre. Ezt követően ügyfeleink számára a programban való részvétel három, egymásra épülő szakaszból áll: 1. Egyéni felkészítés és Csoportnapok 2. Témanapok és reality check 3. Részvétel a 45+ közösségben

8 Egyéni felkészítés Az első szakasz egy tapasztalt tanácsadóval folytatott, két egyéni konzultáció. Ezeken a személyes beszélgetéseken segítünk ügyfeleinknek saját helyzetük reális megítélésében és értékelésében. Együtt végiggondoljuk a továbblépés lehetőségeit, és amennyiben szükséges, közösen kezeljük a munkahely tartós elvesztésével járó krízishelyzetet. Leltárt készítünk, módszeresen feltárjuk a meglévő és mobilizálható képességeket, kompetenciákat, eszközöket, és ez alapján együtt elkészítjük azt a személyes profilt, amellyel a csoportba és a 45+ közösségébe ügyfelünk bejelentkezik. Együttesen megkeressük a szakmai életüket meghatározó mozgatórugókat, célokat, értékrendet. Segítünk végiggondolni alapvető kérdéseket: Mim van?, Mit tudok adni?, Mire vevő belőlem a világ? ; és nem utolsósorban segítünk kimondani a legnehezebb mondatot: Lehet, hogy nem alkalmazottként fogok dolgozni a jövőben, máson és másképp kell gondolkodnom.

9 Csoportnap Az egyéni szakaszban alaposan megismert résztvevőket csoportokba szervezzük, akik a csoportnapon már kisebb, 5-6 fős csapatokban dolgoznak tovább együtt. A csoportnapon résztvevők hasonló korú, hasonló élethelyzetben lévő, komplementer tudásokkal és tapasztalatokkal rendelkező emberekkel kerülnek egy asztalhoz, akik más-más szeletét ismerik a gazdasági életnek. Ez a szelektálás és csoportképzés szolgáltatásunk egyik legfontosabb pontja, ezzel biztosítjuk azt, hogy mindenki motivált, tenni kész, színvonalas partnerekkel kezdhessen bele egy közös munkába. Az így szervezett két, egyenként legalább 6 óra időtartamú workshop (matchmaking és irányított közös munka) során egy egyedi metodika alapján, együtt gondolhatják végig, milyen közös és egymást kiegészítő ismeretekkel, lehetőségekkel rendelkeznek, és együtt gondolkozhatnak arról, mit lehet ebből hasznosítani, ezek alapján megvalósítani, piacra vinni, azaz együtt vállalkozni. A felmerült ötletek piaci és üzleti lehetőségeinek, környezetének, szükséges erőforrásainak, és megvalósíthatóságának gyors vizsgálatával folyik tovább a közös munka, melynek végén az ötletekből a résztvevők választják ki azokat, melyeket első körben megfontolásra érdemesnek tartanak. Ezekről az ötletekről a workshopok végén egy-egy rövid ötletleírás készül el.

10 Témanapok és reality check A csoportnapok folyamán kiválasztott ötletek ötletleírásait az ötletgazda segítségünkkel véglegesíti, majd azt publikálja a teljes közösség zárt online felületén. A közösség tagjai közül, az adott üzleti ötlet iránt érdeklődők egy előre meghirdetett témanapon folytathatják az ötletgazdával közösen az ötlet kidolgozását: részben együtt, részben egyéni kutatások, elemzések, felkészülés formájában. A 4-8 fő részvételével zajló témanap(ok) eredményeként születhet meg egy-két konkrét üzleti ötlet megvalósítását előkészítő részletes ötletleírás / 2pager. A témanapok során kidolgozott üzleti ötleteket, befektetői prezentációt a csoport bemutathatja egy általunk megkeresett külső iparági szakértőnek, mentornak, gyakorló vállalkozónak, esetleg befektető jelöltnek. A tőle kapott visszajelzések egyrészt sokat segíthetnek reality check-ként, másrészt a gyakorlati megvalósításban is további előrelépést jelenthetnek. A program keretében megszülető vállalkozások esetében a 45+ program az alapítók partnereként tulajdonosként is részese maradhat a vállalkozásnak, segíteni fogja az inkubációs folyamatot, és az üzletileg sikeres vállalkozások esetén a növekedéshez szükséges finanszírozás (angyal, kockázati tőke) megszerzését is.

11 Szolgáltatásunk díjai A programba egyéni résztvevőként jelentkező ügyfeleink számára: A személyes konzultációk és a két Csoportnap díja: 140 ezer Ft. + Áfa. A Témanapok részvételi díja 50 ezer Ft. + Áfa. / nap Céges ügyfeleink részére a teljes program egy, az egyedi igények alapján összeállított vezetői képzés vagy speciális outplacement program keretében zajlik, díja résztvevőnként: 400 ezer Ft. + Áfa.

12 Mi lesz még a 45+? A 45+ nem csupán egy vállalkozásfejlesztési - képzési program lesz, hanem reményeink szerint közösség is: A személyes részvételt követően lehetőséget teremtünk arra is, hogy a csoportok, ötletek, szakértelmek ne csak az induló csoportbeosztások szerint, hanem a különböző résztvevőkből és csoportokból alakuló, folyamatosan növekvő és fejlődő nagyobb online és valóságos - közösségben is találkozhassanak egymással. Ehhez egyrészt zárt online felületet fogunk biztosítani számukra, melyen ötletgazdaként megjelenthetik ötletleírásaikat, egy adott ötlet fejlesztéséhez szükséges igényeiket, illetve mint a közösség tagja publikálhatja azon tudását, képességeit is, melyeket a többi ötletgazda számára ajánl fel üzleti ötleteinek fejlesztéséhez. A programon részt vettek számára az online közösségi szolgáltatások mellett valódi közösséget is szervezni kívánunk majd: a klub a vállalkozásindítással, fejlesztéssel kapcsolatos tematikus előadásokat, rendezvényeket szervez majd számukra.

13 Kik vagyunk? Ketten vagyunk ötletgazdák. Őszintén hiszünk benne, hogy korunknál, eddigi életutunknál és tapasztalatainknál fogva megértjük a 45+ generáció számára a vállalkozóvá válás problémáit, és segíteni tudunk számukra abban, hogy újraindítsák szakmai életútjukat ezúttal saját kisvállalkozásuk keretei között. Nagy Barbara (45+) Néhány éves tanári és szakfordítói gyakorlat után a 90-es évek elejétől fejvadászként dolgoztam a szakma egyik hazai megteremtőjével, dr. Telkes Józseffel, majd néhány év múltán tulajdonostárs lettem az akkori piacvezető fejvadász cégben tól alapító cégtársként a DS Consulting Zrt.-ben dolgozom: fejvadászattal, szervezet- és működésfejlesztéssel, felsővezetői coachinggal, outplacement projektekkel, illetve a saját cégeimen belül üzlet- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozom. Az elmúlt 20 évben ügyfeleim a gazdasági élet legkülönbözőbb szereplői voltak: multinacionális cégek, külföldi magánvállalkozások, kis és nagy magyar vállalatok, induló, fejlődő, vagy éppen a leépítésre kényszerülő szervezetek. Bízom benne, hogy tapasztalataimmal, az évek során megismert rengeteg emberi történet tanulságaival sikerrel segíthetem új, izgalmas vállalkozásunk leendő ügyfeleit, a 45+-osokat. Szenes Gábor (45+) Pályámat a Napi Gazdaság című napilapnál kezdtem újságíróként, majd a lap főmunkatársaként ig a lapot kiadó társaság résztulajdonosa voltam ben részt vettem az econet.hu Informatikai Rt. megalapításában, ahol a cég tőzsdei bevezetését követően 2003 végéig dolgoztam és 2009 között ügyvezetőként vezettem a Magyar Telekom, a Telenor és a UPC által alapított Netrekész Közhasznú Kft.-t, melynek célja a digitális írástudás népszerűsítése volt. Ekkor már működött a részint kommunikációs tanácsadással, részint saját kommunikációs és tartalomötletek fejlesztésével foglalkozó cégem, a Pressonline is. A Pressonline saját márkatartalom-fejlesztése a Start Up Guide program, mely mára a legnagyobb hazai független vállalkozásfejlesztési tartalomprojekt lett: a folyamatosan fejlesztett könyvből az elmúlt években több mint példányt juttattunk el ingyenesen a hazai mikro- és kisvállalkozások részére.

14 Elérhetőségünk Ha érdeklődne szolgáltatásunk iránt, akár mert Önt is hasonló gondok gyötrik vagy csak megtetszett Önnek a gondolat, hogy vállalkozóvá váljon, esetleg valamilyen módon Ön vagy cége partnerünkké válna a 45+ Vállalkozói programban, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken: Nagy Barbara Partner barbara.nagy@45plusz.hu tel.: (06)

Az új többség. Alig tíz év, és a 45+ lesz a magyar népesség többsége.

Az új többség. Alig tíz év, és a 45+ lesz a magyar népesség többsége. PROGRAM ISMERTETŐ Az új többség A 45 felettiek még pár évtizeddel ezelőtt is a kisebbséget alkották a társadalomban, ma a magyar népesség több mint 44 százaléka tartozik e korcsoportba. Alig tíz év, és

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

HARMADIK MISSZIÓ - GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZPONT ALPROJEKTELEM

HARMADIK MISSZIÓ - GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖZPONT ALPROJEKTELEM TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik generációs összehangolt szolgáltatási portfólió és irányítási rendszer kialakítása, valamint stratégiai jellegű optimalizálás megvalósítása közösségi típusú felsőoktatási

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK A MENÜ Vállalkozási alapok: ötlettől a vállalkozóvá

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest

Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest Fiatalok vállalkozó válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Sajtótájékoztató 2014. március 6. Budapest Horváth László Ügyvezető igazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Köszöntő

Részletesebben

A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV.

A HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV. Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az NKFI-115577 A hazai középvállalati szektor szerepe az ipar területi versenyképességében kutatási projekt támogatja. A HAZAI

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozás az EU-ban Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30. Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

Részletesebben

Bemutatkozik a. Start Up Guide. program

Bemutatkozik a. Start Up Guide. program Bemutatkozik a Start Up Guide program Start Up Guide program Üzleti, vállalkozás működtetési és fejlesztési tanácsok mikro- és kisvállalkozók számára Branded content felület a mikro- és kisvállalkozókat

Részletesebben

AVAGY: MIT ÉRDEMES ELTANULNUNK A MÉDIÁTÓL?

AVAGY: MIT ÉRDEMES ELTANULNUNK A MÉDIÁTÓL? VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSRŐL KISVÁLLALKOZÁSOKNAK AVAGY: MIT ÉRDEMES ELTANULNUNK A MÉDIÁTÓL? SZENES GÁBOR PRESSONLINE KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÓ KFT. Budapest, 2014.09.19. KIK AZOK A KKV-K? Magyarországon mintegy

Részletesebben

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL ELITE Program, együttműködésben a BÉT-tel VÉGH RICHÁRD vezérigazgató BÉT A SIKERES HAZAI VÁLLALKOZÁSOKÉRT 2016. november 16. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE STRATÉGIÁJA Főbb stratégiai célok

Részletesebben

Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban

Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban 1 Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban Kovács Endre Projekt Koordinációs Főosztály főosztályvezető / projektvezető Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság PM Fórum Budapest, 2015. április

Részletesebben

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990- ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai és pénzügyi támogatása révén elősegítse

Részletesebben

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA NAGY KÁLMÁN ügyvezető igazgató CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK KFT. Alkotás Point Irodaház 1123 Budapest Alkotás utca 50. Telefon: 06 1 489-2310

Részletesebben

Bemutatkozás. A cég története:

Bemutatkozás. A cég története: Intro 1 Bemutatkozás A cég története: Az IGC-Team jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező, széles látókörű fiatal szakértőkből álló, öt tagú üzleti tanácsadó és kockázati tőkebefektető csoport A Társaság

Részletesebben

14.15.-15:00 dr. Mészáros Tamás, Budapesti Corvinus Egyetem rektora: Miből induljon ki a stratégiai gondolkodás?

14.15.-15:00 dr. Mészáros Tamás, Budapesti Corvinus Egyetem rektora: Miből induljon ki a stratégiai gondolkodás? Program 14.00-14.15 Megnyitó 14.15.-15:00 dr. Mészáros Tamás, Budapesti Corvinus Egyetem rektora: Miből induljon ki a stratégiai gondolkodás? 15:00-15.30 Komócsin Laura International Coach Federation Magyar

Részletesebben

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely

1991 Egyetemi doktori fokozat Agrártudományi Egyetem Keszthely. 1982 Okleveles agrármérnök Agrártudományi Egyetem Keszthely BOGNÁR NÁNDOR KIEMELT SZAKTERÜLET Vezetői tréningek (együttműködés, vezetői szerepek, stb.) Coaching/szupervíziós megközelítésű fejlesztési folyamatok munkahelyi teameknek Szupervízió / üzleti szupervízió

Részletesebben

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram 2018 TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Kompetenciafejlesztő tehetségprogram 21-30 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak, frissdiplomásoknak,

Részletesebben

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből Dr. Fekete István Budapesti Corvinus Egyetem tudományos munkatárs SzigmaSzervíz Kft. ügyvezető XXIII. Magyar

Részletesebben

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása A FIVOSZ célja A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének célja, hogy segítse a következő vállalkozói generációt és megteremtse azt a vállalkozói

Részletesebben

FairShares Lab NEWSLETTER #3

FairShares Lab NEWSLETTER #3 -2018- NEWSLETTER #3 Platform -egy weboldal, de SOKKAL TÖBB annál! Az eszéki tréning során mutatta be a magyar partner a Platformot. Az E-learning és kommunikációs eszköz tulajdonképpen egy weboldal, de

Részletesebben

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása

A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása Dr. Fehér Arnold Stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó Convincive Consulting A Trimarán koncepció Egy technológiaintenzív vállalkozás indításához három

Részletesebben

www.pwc.com Panorama project

www.pwc.com Panorama project www.pwc.com Panorama Magyarország hosszú távú versenyképességének kulcsa az üzleti igények és szakemberi kínálat folyamatos, dinamikus összehangolása. A PwC kidolgozott egy nemzetközi módszertant a cégek

Részletesebben

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása 2016 1 www.glosz.hu www.innovacio-menedzsment.hu 2016 Az innováció menedzsment, MILYEN A SIKERES INNOVÁCIÓ ÜZLETI SZEMPONTBÓL? 2 2016 A MISZTIKUS 7-ES SZÁM 1. Valós piaci igényt szolgál ki 2. Igazodik

Részletesebben

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember

Program. HIPA Tőkeakadémia Budapest novemberdecember Program 2018. novemberdecember Program - 1. nap 2018. 11. 15. 08:30-09:00 Regisztráció Falk1 Rendezvényközpont 1055, Falk Miksa u. 1. 09:00-09:10 Köszöntő 09:10-09:30 Bevezetés: témakörök ismertetése,

Részletesebben

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére.

Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. HASZNÁLATI ESETEK KATALÓGUSA Használja a Yammert közösségi munkaterületként, amely lehetőséget ad az együttműködésre, az innovációra és a részvétel ösztönzésére. A Yammer használati eseteinek katalógusa

Részletesebben

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT A SEED Alapítványt 1990-ben hozta létre kilenc szervezet, közöttük minisztériumok,

Részletesebben

A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén

A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén Az egyén kapcsolódása a jövő szervezetéhez Gyenese Balázs EY, MENA HR Director Middle East and North Africa Kürti László Aon Hewitt, Szenior tanácsadó Szalay

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására Sok éves vállalkozói vagy vállalkozásokat segítő tapasztalattal rendelkezik? Szívesen használná tudását, tapasztalatát mélyszegénységben élő közösségek segítésére?

Részletesebben

NEOSYS COACHING ISKOLA

NEOSYS COACHING ISKOLA NEOSYS COACHING ISKOLA A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING SZEMÉLYES VEZETŐI COACH MESTERKÉPZÉS 2011 A NEOSYS COACHING ISKOLA A Neosys Magyarország piacvezető coaching cége, amely ma a legnagyobb coaching referenciával

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Magasan képzett erőforrások megtalálása, rendelkezére bocsátása és menedzsmentje európaszerte

Magasan képzett erőforrások megtalálása, rendelkezére bocsátása és menedzsmentje európaszerte Magasan képzett erőforrások megtalálása, rendelkezére bocsátása és menedzsmentje európaszerte AZ ÖN KIHÍVÁSA A munkaerőpiac mind az állandó mind a interim erőforrások keresletét tekintve ismét nagyon aktív

Részletesebben

Tantárgyi program Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak 2016/2017. II. félév

Tantárgyi program Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak 2016/2017. II. félév Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak 2016/2017. II. félév Tantárgy megnevezése

Részletesebben

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia?

Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? INNOVÁCIÓ MENEDZSMENT SZOLGÁLTATÁSOK Miért érdemes technológia-transzferben gondolkoznia? Glósz és Társa Kft. 1. Magunkról: Kik vagyunk, mit tudunk, miért kerültünk ide? 2018. Glósz és Társa Kft. 2. oldal

Részletesebben

Mit tegyünk, és mit ne, ha szeretnénk átörökíteni cégünket

Mit tegyünk, és mit ne, ha szeretnénk átörökíteni cégünket Mit tegyünk, és mit ne, ha szeretnénk átörökíteni cégünket Dr. Nagy Gábor Dániel, DARTKE Egyesület ngd@dartke.eu CSMKIK Innovációs és Ipari Klub 2015.11.30. Az előadás vázlata Kérdésfelvetés A magyar helyzet

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, November

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, November persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, 2018. November 23-24. persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg elismert, tudományos és gyakorlatias

Részletesebben

Elnöki beszámoló Budapest, május 24.

Elnöki beszámoló Budapest, május 24. Elnöki beszámoló - 2017 Budapest, 2017. május 24. Céljaink Projektre szerződtünk : azoknak a változtatásoknak a végrehajtására, amelyek révén a VTMSZ ismét véleményformáló szereplővé válhat a vezetési

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember

Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting Kft. 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B. Budapest, 2014. szeptember Web: www.studiumakademia.com E-mail: info@studiumakademia.com Facebook: www.facebook.com/studiumakademia Cím: 1134-Budapest, Lőportár u. 20/B Tel: 06-70-420-2700 Felelős Kiadó és fényképek: NORGER Consulting

Részletesebben

Professzionális menedzsment továbbképzés

Professzionális menedzsment továbbképzés Professzionális menedzsment továbbképzés Ismertető Nyílt továbbképzés, 2015. november 5-6. Oliver Wichtl Partner és ügyvezető Ausztria / KKE Dániel Endre Proactive Management Consulting 1. Célcsoport és

Részletesebben

Bemutatkozik a. Start Up Guide. program

Bemutatkozik a. Start Up Guide. program Bemutatkozik a Start Up Guide program Start Up Guide program Üzleti, vállalkozás működtetési és fejlesztési tanácsok mikro- és kisvállalkozók számára A megoldandó probléma A magyar mikro- és kisvállalkozások

Részletesebben

Teszteld le az Adwords kampányod!

Teszteld le az Adwords kampányod! Teszteld le az Adwords kampányod! A Te kampányod GYÉMÁNT BÁNYA vagy FEKETE LYUK??? Vigyázz! A kettő nagyon hasonlít egymásra: Egyre drágább az Adwords és egyre kevesebb az új ügyfél belőle? Úgy érzed,

Részletesebben

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) őszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan I. Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

Versenyképesség-növelő Alapcsomag

Versenyképesség-növelő Alapcsomag ÉRJEN EL hozzáadott értékkel és együttműködésekkel nagyobb profitot, több minőségi vevőt, versenyelőnyt, illetve hatékonyabb működést! Vereb István vagyok. Az én dolgom, hogy mentorként fejlődéshez és

Részletesebben

Vállalkozó leszel vagy munkavállaló? Teljesen mindegy! Igazi szakértőktől akarsz tanulni? Üzleti mentorok kísérnek végig!

Vállalkozó leszel vagy munkavállaló? Teljesen mindegy! Igazi szakértőktől akarsz tanulni? Üzleti mentorok kísérnek végig! Tudtad? Akarod tudni? Szeretnéd kipróbálni? 7x3 órában A legtöbb sikeres vállalkozási ötlet nem üzletemberek fejéből pattant ki! A legtöbb munkáltató olyan munkatársakat vár, akik képesek innovatív ötleteket

Részletesebben

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő!

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Szeretne a tervezett vállalkozását kockázatok nélkül beindítani? Jelentkezzen tervezett tevékenységével a vállalkozáskeltetőbe, a START- UP-MODEL

Részletesebben

TÁMOP 2.3.6. pályázat, tapasztalatok, jövőkép. Varga Kálmán Dél-dunántúli regionális vezető FIVOSZ

TÁMOP 2.3.6. pályázat, tapasztalatok, jövőkép. Varga Kálmán Dél-dunántúli regionális vezető FIVOSZ TÁMOP 2.3.6. pályázat, tapasztalatok, jövőkép Varga Kálmán Dél-dunántúli regionális vezető FIVOSZ Amiről szó lesz Fiatalok foglalkoztatási válsága Hazai körkép TÁMOP 2.3.6 pályázat Tartalma Folyamata Tapasztalatok

Részletesebben

RIVER projekt. A projekt bemutatása

RIVER projekt. A projekt bemutatása RIVER projekt A projekt bemutatása Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. (Hivatkozási szám: 517741-LLP-1-2011-1-AT-GRUNDTVIG-GMP) A kiadvány a szerző nézeteit tükrözi,

Részletesebben

Előadássorozat vállalkozóknak

Előadássorozat vállalkozóknak Előadássorozat vállalkozóknak Makay Mátyás Patmos Kft. makaym@t-online.hu 2. Előadás A növekedés problémái A kisvállalkozások nagyon különböznek de mégis ugyanolyanok Különböző karakterű tulajdonosok,

Részletesebben

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja

Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja www.pwc.com/hu www.retiantallpartners.hu Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja Dr. Antall György, ügyvéd

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, nov

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, nov persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, 2018. nov. 23-24 persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg elismert, tudományos és gyakorlatias

Részletesebben

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő!

Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Tisztelt leendő vállalkozó, vállalkozás iránt érdeklődő! Szeretne a tervezett vállalkozását kockázatok nélkül beindítani? Nyújtsa be jelentkezését tervezett tevékenységével A jól menő vállalkozásokért

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára A program célja Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmét az Európai Bizottság által

Részletesebben

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft.

Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Innocare Innovációs Központ Nonprofit Kft. Az Innocare Innovációs Központ tevékenységi köre Vállalkozások K+F+I tevékenységének menedzselése K+F+I tevékenység előkészítése és megvalósítása Befektetési

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem The Leader for Exceptional Client Service Pénzügyi tanácsadás Bizalom Diszkréció Szakértelem A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata.

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online augusztus (3 webinárium) Budapest november

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online augusztus (3 webinárium) Budapest november persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online - 2019. augusztus (3 webinárium) Budapest - 2019. november 22-23. persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

Üzleti tanácsok. részére

Üzleti tanácsok. részére Üzleti tanácsok fejlõdõ vállalkozások részére 2016 A Start Up Guide program A legnagyobb hazai, független vállalkozásfejlesztési tartalom projekt mikro- és kisvállalkozók számára l 8 év; l több mint 100

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban. tanulmányokhoz Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment tanszék III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI

Részletesebben

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro

A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul

Részletesebben

Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is

Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is múlik Peuker Gabriella szervezetfejlesztő, tréner, coach Thomas DISC szakértő Global Hr Partner Kft. 2015. Április 9. 18. Projektmenedzsment

Részletesebben

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok Legjobb Munkahely Felmérés 2014 Trendek és tanulságok A vállalatokat egyre gyakrabban állítják kihívás elé a következő trendek, amelyek a munkaerőpiac teljes átalakulását eredményezik Idősödő társadalom

Részletesebben

Tantárgyi program 2018/2019. tanév, 1. félév

Tantárgyi program 2018/2019. tanév, 1. félév Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék Tantárgyi program 2018/2019. tanév, 1. félév Gazdálkodási és Menedzsment Alapszak, III. év, Vállalkozásszervezés specializáció

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Részvételi és szponzorációs ajánlat

Részvételi és szponzorációs ajánlat Részvételi és szponzorációs ajánlat Elsı Önkormányzati Projektbörze és Szakmai Konzultáció Budapest, 2010. március 31. Az európai uniós fejlesztési források elnyerése érdekében készült Integrált Városfejlesztési

Részletesebben

Hogyan vonjuk be a fiatalokat önálló vállalkozás indításába? Kocsisné dr. Andrásik Ágota Széchenyi István Egyetem

Hogyan vonjuk be a fiatalokat önálló vállalkozás indításába? Kocsisné dr. Andrásik Ágota Széchenyi István Egyetem Hogyan vonjuk be a fiatalokat önálló vállalkozás indításába? Széchenyi István Egyetem Előadás felépítése Generációk, köztük a fiatalok Kutatási program a fiatalok megismerése érdekében A család és az iskola

Részletesebben

SOA Start.... és összeáll, ami összetett

SOA Start.... és összeáll, ami összetett Start... és összeáll, ami összetett Start szolgáltatások A egy olyan IT-stratégia, mely a teljes vállalat mûködésére hatással van. A stratégia támogatására már több eszköz ESB, BPM, Registry is rendelkezésre

Részletesebben

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja : a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. szeptember 11., Budapest Komplex képzés a családi vállalkozások növekedéséért, versenyképességéért

Részletesebben

A kulcs a rendszerépítésben van!

A kulcs a rendszerépítésben van! A kulcs a rendszerépítésben van! Nemrég egy nagyvárosban tartottunk Online Marketing Specialista képzést egy vállalatnak. Nagyon izgalmas és tanulságos volt egy ilyen óriás cég marketingjébe és mindennapi

Részletesebben

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA Szakmai partnerünk: Ami megkülönböztet minket Cégünk kizárólag beszerzők képzésére szakosodott, így piacvezető beszerzési képző cég () révén az évek során több száz

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása A TÁMOP-2.3.6. konstrukció célja A konstrukció alapvető célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése 1) a vállalkozói kompetenciák

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák Török L. Gábor PhD A projekt menedzsment tevékenység jelenéről és jövőjéről Vállalati/üzleti stratégia - projektszemlélet Mennyire érvényesül a projektszemlélet,

Részletesebben

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I. OTP Kockázati Tőke Alap I. BEFEKTETÉSI ELŐMINŐSÍTŐ ADATLAP I. A társaság adatai: 1. Alapadatok Teljes név: Székhely: Iparág: A fő tevékenység és TEÁOR kódja: Alapítás dátuma: Kapcsolattartó személy neve:

Részletesebben

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarország Régióban Horváth László Ügyvezető igazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Köszöntő MVA bemutatása Fiatalok vállalkozó

Részletesebben

Innovatív vállalkozásgyárak

Innovatív vállalkozásgyárak Innovatív vállalkozásgyárak megvalósításának lehetőségei Somogyi Miklós ügyvezető igazgató Közép-magyarországi Innovációs Központ 2014. november 29. Gazdaságfejlesztési cél A hazai gazdaságfejlesztés célja

Részletesebben

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság Oktatási területeink Informatika Agrárgazdaság Szak- és közigazgatás Üzleti közgazdaság Vidékfejlesztés Felvételt nyert hallgatók száma Államilag finanszírozott hallgatók száma Költségtérítéses hallgatók

Részletesebben

Oxigén 2012. Nyitott platformú szolgáltatások a helyi civil társadalomért

Oxigén 2012. Nyitott platformú szolgáltatások a helyi civil társadalomért Oxigén 2012 Nyitott platformú szolgáltatások a helyi civil társadalomért Háttér Meglévő civil szolgáltatások különböző szervezeteknél, különböző forrásokból Megváltozott jogszabályi környezet Átalakuló

Részletesebben

Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk!

Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk! Ismerd meg projektjeinket és csatlakozz hozzánk! ÜDVÖZLŐ mmsz.eu A Magyar Marketing Szövetség célja elősegíteni a marketingtevékenység gazdasági életben való hatékony alkalmazását, valamint a marketingszakma

Részletesebben

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

MEDIAKIT 2017 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE

MEDIAKIT 2017 A PORTFOLIO.HU INTERNETES LÁTOGATOTTSÁGI FELMÉRÉSE A Portfolio Csoport Magyarország vezető internetes gazdasági hír és adatszolgáltatója. A minőségi hírek, elemzések, árfolyamok mellett tőzsdei kereskedési rendszereket, döntéstámogató eszközöket, zártkörben

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Varga Éva NESsT 2011.április 9. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást

Részletesebben

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Vállalkozz itthon - fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása A FIVOSZ és a TÁMOP-2.3.6.-12/1 pályázat célja A pályázat célja a mikrovállalkozások indítását tervező fiatalok segítése. Cél a vállalkozásalapítás

Részletesebben

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti

Részletesebben