Mit tanultunk Petőtől és adtunk tovább a következő generációnak?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mit tanultunk Petőtől és adtunk tovább a következő generációnak?"

Átírás

1 Dr. Pető András egészlegesség szemlélete A gyógyulás útját Pető az egész ember személyiségében kereste. Az egészet megragadó képessége vezethette az orvos Petőt a pedagógus Petőhöz, a gyógyító neveléshez, a konduktív pedagógiához. Hangsúlyozza, hogy nem a lokális működést, hanem az egész embert kell segíteni, hiszen az ember nem csak a szájával beszél, nem csak a lábával jár, a sebész nem csak a kezével operál. A személy idegrendszerének redundánsan vannak eszközei céljainak eléréséhez. Pető nyitotta meg azt a korszakot, amely a szegregáció helyett a társadalomba való beilleszkedést tartja elsődleges feladatának. Mit tanultunk Petőtől és adtunk tovább a következő generációnak? Pető szerint az idegrendszer sérülése következtében kifejlődő rossz funkciók módosításában bármely helyesen alkalmazott módszer csak integrált programban lehet eredményes. Nem fejleszthet a nevelő egyoldalúan, csakis egy szempont szerint, majd pedig a másik szempont szerint. A program struktúrájának a fejlődés elérésében meghatározó szerepe van. Az ápolási és az aktivitást tartalmazó feladatokat egy személynek kell megoldania egy magasabb szintű struktúrában. Fontos volt, hogy bármely foglalkozás alatt, spontánnak tűnő, de valóban célszerű, értelmes aktív interkommunikációt, játékot vagy más szellemi aktivitást indukáljon a nevelő. A feladatok megoldása folyamán a célok anticipációja, az intenció fontossága, a motiváció központba állítása, a játékosság felhasználása szintén fontos elv volt. Amit megtanítunk egy szituációban, azt az egész nap folyamán alkalmazni kell, mert a legkiválóbb módszernek sincsen értelme, ha a gyermek vagy a felnőtt nem látja annak gyakorlati hasznát. Pető megtanított bennünket a minden részletre kiterjedő, alapos látásmódra. Nem volt szabad csupán diagnózist mondani, részletesen le kellett írni és el kellett mondani a problémát. Fontosnak tartotta az egész napos megfigyelést, mely a következő napok tervezéséhez volt szükséges. Mindig az egész csoport áttekintésére törekedett. A program metodikai egységet képezett, amelyet egész nap alkalmaztunk a hely és helyzetváltoztatás, a beszéd és látás, az önellátás gyakorlása során. A gyógyíthatatlan szót Pető nem ismerte, nem volt ajánlatos kimondani előtte, ez a dolgozó munkából való eltávolítását is jelenthette. Az állandó figyelmeztetést elavult pedagógiai módszernek tartotta, a negatív értékeléseknek még a gondolatát is kerülni kellett. Érdekes és erőfeszítést igénylő feladatokat kell adni a gyermeknek

2 hangoztatta folyamatosan. Sikert kellett elérni, s a siker csak akkor igazi, ha meg kell érte küzdeni. A Századfordító magyarok c. filmben tanítványai közül Vitó András költő így emlékezett rá: Tengernyi határtalan meleg szív volt a szigorúság mögött, Dr. Eke István jogász pedig így: Nagyon szigorú, de emberséges volt, mindig a mi érdekeinket nézte. Dr. Pető András és a konduktív pedagógia A konduktív nevelés kidolgozása tehát dr. Pető András, a kiváló képzettségű orvos, pedagógus nevéhez fűződik. Dr. Pető András szeptember 11-én született Szombathelyen, ahol iskoláit is végezte. Életszemléletének kialakulását jelentősen befolyásolhatta pedagógus anyjának szigorú nevelése, és Parkinson-kórban szenvedő tehetetlen apjának sorsa. Budapesten érettségizett 1911-ben, orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és budapesti egyetemen végezte, majd az első világháborúban hadikórházakban dolgozott. Később a bécsi egyetem élettani tanszékének tanársegédje lett, és több rehabilitációs intézmény vezetője volt. A központi idegrendszeri mozgássérültek terápiájával valójában 1922-ben, a semmeringi gyógyintézetben kezdett el foglalkozni ben megjelent dolgozataiban már megtalálhatók a konduktív pedagógia alapelvei ban hazatért, és ekkor alapozta meg később részletesen kifejlesztett konduktív pedagógiai rendszerét. Lányiné Engelmayer Ágnes főiskolai tanár erről az időszakról megemlékezve a 100 éves magyar gyógypedagógia emlékülésén a következőket mondta: S ekkor, a magyar gyógypedagógus-képzés valóban egyik legválságosabb pillanatában, mint mennyből az angyal, megérkezett Pető András az Alkotás utcai gyógypedagógiai nevelőintézetbe és az azzal egy épületcsoportban működő főiskolára Új szemléletű, komplex személyiségfejlesztését a mozgássérült gyermekekkel ban kezdte meg. Egy kétéves kísérleti időszak sikerének köszönhetően 1950-ben nyithatta meg Pető professzor az Országos Mozgástherápiai Intézetet a Villányi úton, mely a mai napig is üzemel, s melyet haláláig (1967-ig) maga vezetett. A módszer lényege: egy mindenoldalú, komplex személyiségfejlesztés, melynek alapja az aktív tanulás. A központi idegrendszer sérülése következtében kialakult dezintegrált funkciókat egy jól szerkesztett, lépcsőzetesen épülő és minőségében állandóan bővülő komplex program keretében alakítja helyes működéssé, céltudatosan tervezett nevelési folyamat útján. Egyidejűleg fejleszti a mozgást, a beszédet, értelmet, érzékelést, észlelést, akaratot és emóciókat is. A komplex, integrált működés létrehozásának egyik legeredményesebb útja a komplex konduktív nevelési program. Ebben a programban nincsenek speciális, fejlett technikai eszközök, hisz alapelv, hogy nem a környezetet kell igazítani a sajátos igényekhez,

3 csökkent képességekhez, hanem neveltjeinket kell alkalmassá tenni az alkalmazkodásra, az integrációra. A konduktív pedagógia, a Pető-módszer mára már hungarikum, de nem mondhatjuk, hogy valamennyi mozgássérült számára az egyedüli, célravezető csodaszer. Bizonyított azonban az a tény, hogy a központi idegrendszeri sérültek legalább harmada jobban fejleszthető konduktív neveléssel, mint más módszerekkel. Jelentkezés felvétel Az Első konduktív vizsgálat alapján mely egy pedagógiai megfigyelés az előzmények és a fejlődés figyelembevételével dől el, hogy a konduktív nevelés megfelelő módszer-e a jelentkező fejlesztésére. Az egyéni jelentkezés mellett (beutaló nélkül) fogadjuk a szakorvosok által beutalt, a kihelyezett tanácsadáson, illetve szűrésen jelentkezetteket is. Vizsgálati időpontok: 6 hónapostól kb. 2 éves gyermekeknek: szerdánként 9-16 óráig; 2 évesnél idősebb gyermekek számára: hétfőnként 9-16 óráig; felnőttek számára: keddenként óráig. Bejelentkezés: telefonon: vagy ben: elsovizsgalat@peto.hu vagy levélben: címen. A tanácsadásra, kérjük, hozza magával a sérülésre vonatkozó dokumentumok másolatát! Külföldi mozgássérültek jelentkezése írásban történik a ce@peto.hu címen. A felvételt kérő levélhez mellékelni kell a sérülésére vonatkozó dokumentumok másolatát, a fizikai, szellemi terhelhetőségre vonatkozó friss orvosi véleményt, javaslatot! Egységes Konduktív Módszertani Intézet Felnőtt Nevelési Egység Felnőtt Nevelési Egység a központi idegrendszeri sérült felnőttek rehabilitálását látja el, a konduktív pedagógia módszerével. Célunk, hogy segítségünkkel visszanyerjék elvesztett képességeiket, legyenek képesek újból az alkotó munkára a család, illetve a társadalom aktív tagjaként. A Felnőtt Nevelési Egységben a konduktív nevelés tünetspecifikus csoportokban történik, egyebek között a következőkben: hemiplégia, Parkinson-kór,

4 sclerosis multiplex, paraplépia, CP, afázia és ataxia. A csoportos komplex program magában foglalja az egyén és a csoportra szabott különféle mozgásos és kognitív feladatokat, azok gyakorlását, az újonnan /újra tanultak alkalmazását különböző szituációkban. A programban szereplő feladatokon keresztül tanítunk például mozgás-koordinációt, az alkathoz illő helyes ritmust, lazulást, lazulás után lendületet, a helyes testtartást, járásritmust, járást. Nagy hangsúlyt fektetünk az emlékezet, figyelem, kommunikáció, finommotorika (kézhasználat), ezen belül is az írás, és az önkiszolgálási tevékenységek fejlesztésére. Ennek a programnak a keretében bejáró rendszerben történik a felnőtt, 18. életévüket betöltött, központi idegrendszeri sérülésből származóan mozgássérültek konduktív nevelése, fejlesztése. Heti 2-3 alkalommal, kétórás időtartamban valósulnak meg a komplex csoportos foglalkozások. Egy-egy csoport fős létszámmal dolgozik. A napirend keretein belül speciális kiscsoportos és/vagy egyéni fejlesztést is biztosítunk az arra rászorulóknak. Külföldiek, vidékiek esetében a felvétel 2-4 heti intenzív konduktív foglalkozásra történik. Egységes Konduktív Módszertani Intézet Korai fejlesztő Pedagógiai szakszolgálat 1945-ben már dokumentálták, hogy Dr. Pető András is nyújtott komplex fejlesztést, konduktív tanácsadást, korai fejlesztést olyan csecsemők és kisgyermekek számára, akik a központi idegrendszer károsodása következtében nem életkoruknak megfelelően fejlődnek. A konduktív nevelés annál eredményesebb, minél fiatalabb életkorban veszi kezdetét. Jelentős hátrányt szenvednek, akikkel későbbi életkorban kezdünk el foglalkozni. Kb. 6 hónapos kortól az óvodába kerülés időszakáig biztosítunk lehetőséget a fejlesztésre, egyéni vagy csoportos formában. Az életkornak megfelelően az anya, illetve a család együttműködésével alakítható ki a csecsemő mozgásindítéka, tevékenység iránti kedve elsősorban emocionális hatásokkal, játékos formában, csoportos foglalkozások keretében. Ez a bejáró, rövidebb tartamú ellátási forma kb. naponta 2-3 órás elfoglaltságot jelent az anyának és gyermekének az egyéni fejlettségnek megfelelő csoportban. A Budapesttől távolabb lakó mozgássérültek nevelése szintén a szülő bevonásával történik, egyénileg meghatározott gyakoriságú megjelenéssel a Szülők Iskolájában, ahol tanácsokkal, feladatokkal látjuk el a családot az optimális feladatok, fejlesztő hatású, aktív napirend kialakításának érdekében. A Mamás bentlakó csoport 8 hónapos kortól hatéves korig, vidéken élő mozgássérült gyermekek számára szervezett konduktív bentlakó csoport, egy-egy hónapos időtartamra. Az otthon már elkezdett napirendi munkát a konduktorok közvetlen irányítása mellett végzik a szülők és gyermekek. Célja az intenzív

5 konduktív fejlesztés a szülők tanításán keresztül, valamint az óvodára való felkészítés. Az elbocsátást követő folyamatos kapcsolattartást egyénileg és csoportosan, utógondozás keretében biztosítjuk, a skoláris fordulópontoktól a pályaválasztáson át egészen a munkába állásig. A nevelési tanácsadáson a konduktív pedagógia módszerével foglalkoztatott, központi idegrendszeri sérült neveltjeinknek és szüleinek nyújtunk segítséget. Az intézetünkből elbocsátott gyerekek integrációját és a befogadó intézmény együttműködését felkérésre utazó konduktor segítheti. Főiskolai képzés A kezdeti nehézségek után 1963-ban indult el hivatalosan a konduktorképzés. Azóta és jelenleg is a világon egyedül Magyarországon folyik a klasszikus, Pető-féle konduktív nevelési rendszer számára professzionálisan felkészített, főiskolai végzettségű szakemberek, a konduktorok képzése és továbbképzése. A főiskola célja: olyan korszerű, szaktudományos műveltséggel rendelkező speciális szakemberek, konduktorok képzése, akik alkalmasak a konduktív nevelési folyamat során megvalósítani a központi idegrendszeri sérültek valamennyi korosztályának komplex személyiségfejlesztését. A képzést két intézet (a Konduktív Pedagógiai Intézet és a Humántudományi Intézet) intézeti tanszékei és szakcsoportjai, valamint két önálló tanszék 29 főállású oktatója és számos kiemelkedő kvalitású külső meghívott előadója valósítja meg a gyakorlóintézet közreműködésével.

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárbogárdi Tagintézménye. Pedagógiai Szakszolgálatok Hete március 2-9.

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárbogárdi Tagintézménye. Pedagógiai Szakszolgálatok Hete március 2-9. Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárbogárdi Tagintézménye Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2018. március 2-9. A konduktív pedagógiáról - dr. Pető András (1893-1967) orvospedagógus, a konduktív pedagógia

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag

Részletesebben

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Kovácsné Bögödi Beáta 2011. 02.28. EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Szolnok Városi Óvodák

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait Jó úton-lóháton Évmilliókkal ezelőtt, mikor még a ló kutya-nagyságú volt, ébersége miatt választotta társául az ember. Sok sok év gondoskodás után nagyobbra nőttek, teherhordókká váltak, mígnem egy napon

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált

Részletesebben

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Elérhetőségeink: 7000 Sárbogárd, József A. u. 10. E-mail: sarbogard@fejermepsz.hu Telefon, fax: +3625 462 015 2018.02.23. Szakembereink

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe

mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe A koragyermekkori intervenció, mint a cerebralis paresis komplex megközelítésének és ellátásának területe Szűcs Sándor gyógytornász A korai fejlesztés és intervenció Születéstől kezdve jogosultak rá azok,

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával

Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

Gyógypedagógiai alapismeretek témakörei

Gyógypedagógiai alapismeretek témakörei Gyógypedagógiai alapismeretek témakörei 1. A gyógypedagógia fogalma, értelmezése (tárgya, célja, feladatai, integráció, szegregáció) 2. A fogyatékosság fogalma, kritériumai és területei (normalitás, okok,

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN Táskai Erzsébet 2010 KISKÖRÖS A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szervezeti felépítése Önálló intézményegységek Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

Részletesebben

ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS

ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS 2014 Nyúlcipő Konduktív Alapítvány Székhely: 1184 Kézműves u. 1/b III.em.10. Adószám: 18263116-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 2007. november

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK 1. A gyógypedagógia alapfogalmai, elméletei, kapcsolata más tudományokkal

Részletesebben

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE

SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,

Részletesebben

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak Összeállította: Dr. Bús Imre főiskolai tanár, szakfelelős Jóváhagyta: Dr. Kurucz Rózsa, intézetigazgató Csecsemő- és kisgyermeknevelő

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea

Hasznos információk a fogyatékosságról. Összeállította: Kovács Tímea Hasznos információk a fogyatékosságról Összeállította: Kovács Tímea Mi a fogyatékosság? A fogyatékosság nem betegség, hanem egy tartós vagy véglegesült állapot. A fogyatékos ember, aki tartósan vagy véglegesen

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

ÓRAREND. időpont helyszín időtartam tananyagegység neve oktató Regisztráció Ebédszünet

ÓRAREND. időpont helyszín időtartam tananyagegység neve oktató Regisztráció Ebédszünet ÓRAREND Képzési kód: 718015-1 Továbbképzés címe: A tanácsadás szerepe, tanácsadói feladatok autista gyermekek és fiatalok inklúzív nevelésében Minősítés száma: 9/146/2018 időpont helyszín időtartam tananyagegység

Részletesebben

Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével

Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével Konzulens tanár: Dr. Szinger Veronika Készítette: Zsideiné de Jonge Kinga Mottó: Az emberiség csak akkor lesz képes problémáit

Részletesebben

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és

Részletesebben

A konduktív pedagógia

A konduktív pedagógia A konduktív pedagógia A konduktív pedagógia kialakítója Pető András (1893 1967) orvos, pedagógus a bécsi tudományegyetemen szerzett orvosdoktori oklevelet. Tanulmányai befejezése után Ausztriában több

Részletesebben

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN

TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN GEBAUER FERENC EFOP-3.2.13-17-2017-00002 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK A köznevelési intézményrendszer részei. Feladatuk a szülő

Részletesebben

NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015. november 23-25. 8.30-tól tájékoztatás, 9.25-től óralátogatás. Bejelentkezés nem szükséges.

NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015. november 23-25. 8.30-tól tájékoztatás, 9.25-től óralátogatás. Bejelentkezés nem szükséges. Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Bókay János Szakközépiskolája 1086 Budapest, Csobánc utca 1. telefon: 313-10-67 és 313-16-74 honlap: www.bokay-eu.sulinet.hu NYÍLT NAPOK 2015. november 9-11. 2015.

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Anyanyelvi nevelés a tudományos játékban. Készítette: R. Toma Kornélia főiskolai docens Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar Sárospatak, 2015

Anyanyelvi nevelés a tudományos játékban. Készítette: R. Toma Kornélia főiskolai docens Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar Sárospatak, 2015 Anyanyelvi nevelés a tudományos játékban Készítette: R. Toma Kornélia főiskolai docens Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kar Sárospatak, 2015 Comenius anyanyelvi nevelés terén megfogalmazott állításai,

Részletesebben

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében

Részletesebben

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9.

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. az útnak célja van. (Martin Buber) Az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT bemutatása Faltumné Varga Gyöngyi tagintézmény-vezető

Részletesebben

Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/

Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/ Kiskırös 2010 Önálló intézményegységek: egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény nevelési tanácsadó /iskolapszichológia,pályaválasztás/ óvoda, általános iskola, fejlesztı iskola speciális és készségfejlesztı

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában Mile Anikó Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 A SZAKSZOLGÁLAT HELYE, SZEREPE A KÖZNEVELÉS

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

Óvodapedagógus interjú MINTA

Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus interjú MINTA Óvodapedagógus neve: Óvodapedagógus oktatási azonosítója: Intézmény neve: Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Interjú időpontja: Ellenőrzést végző pedagógus: A

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A 2017/2018 TANÉVRE VONATKOZÓAN

KÉPZÉSI KÍNÁLATUNK A 2017/2018 TANÉVRE VONATKOZÓAN Feltételeket ld. alább részletezve. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ RIDENS Szakgimnázium, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Cím: 2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5. OM azonosító: 100804

Részletesebben

Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése

Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

Óvoda-iskola átmenetét segítő program

Óvoda-iskola átmenetét segítő program Óvoda-iskola átmenetét segítő program JÓ GYAKORLATOK ÉLTES EGYMI PÉCS MÁNFAI ZITA gyógypedagógus Az átlagtól eltérő fejlődésmenetű gyermek és az iskolakezdés Segédanyag az óvoda iskola átmenetének megkönnyítése

Részletesebben

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás

Részletesebben

EFOP VEKOP A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés

EFOP VEKOP A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés SNI nem SNI A különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló

Részletesebben

Pedagógiai alapfogalmak. Dr. Nyéki Lajos 2015

Pedagógiai alapfogalmak. Dr. Nyéki Lajos 2015 Pedagógiai alapfogalmak Dr. Nyéki Lajos 2015 Pedagógia Az ókori görög nevelés fogalom a) agógé - fegyelmezés b) trophé ápolás a hetedik életévig c) paideia a szabad görög fiúgyermek testi és szellemi nevelése

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI

A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI A NEVELÉSI TANÁCSADÓK TEVÉKENYSÉGE, FELADATAI Dr. Csák Annamária Gyermekpszichológiai ellátás fejlődése 1899 Ranschburg Pál vezette Pszichológiai Laboratórium 1904 Ideges Gyermekek alsó és középfokú Állami

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. melléklet a 152013. (II. 26.) EMMI rendelethez SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat? Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A lista személyes adatokat nem tartalmaz 2015/16. tanítási év Tanévkezdés: 2015. szeptember 1. A 2015/2016os tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma

Részletesebben

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az értelmi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés Az értelmi nevelés a művelődési anyagok elsajátítására, illetve azok rendszeres feldolgozásával az intellektuális képességek fejlesztésére irányul, és

Részletesebben

Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban. Dr. Lővei Csilla

Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban. Dr. Lővei Csilla Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban Dr. Lővei Csilla 2015. 10. 29. Rehabilitációt igénylő gyermekkori kórállapotok: Neurológiai kórképek (myelodysplasia, CP, neuromuscularis bet., neurotraumat.)

Részletesebben

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1. KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE

FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE FEJÉR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK HETE 2018. március 8. Mottónk: A jó szeretet ismérve az, hogy a gyermek is úgy érzi: szeretik. A jó szeretet cselekszik,

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail: Ha igen SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve:

Részletesebben

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM Cím: 2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5. OM azonosító: 100804 Telefonszám: 35/300-352 Faxszám: 35/300-585 Honlap: www.ridens.hu Email

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vinczéné Szunyogh Judit SNI gyermek ellátása

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES vevő levelező tagozatos hallgatónk a 2013/2014 tanév őszi félévében, 1 napos intézménylátogatáson vehessen részt az Ön által vezetett kórházi Csecsemő- és gyermekosztályon. Az adatgyűjtés és a megfigyelés

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben