TEMETŐ SZABÁLYZAT. Temetési hely kialakítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TEMETŐ SZABÁLYZAT. Temetési hely kialakítása"

Átírás

1 TEMETŐ SZABÁLYZAT Mohács Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (4) bekezdésében valamint a 16. (1) bekezdésében továbbá a temetőkről és a temetkezési tevékenységekről szóló évi XLIII. törvény 41. (3) bekezdésében valamint a /2009. () számú önkormányzati rendeletben foglalt felhatalmazás alapján a Mohácsi Római Katolikus temető fenntartásáról és a temetkezési tevékenységről az alábbi szabályzatot alkotja. Általános rész 1.Jelen szabályzat célja a köztemető-üzemeltetés rendjének szabályozása, az elhunyt emlékének méltó megőrzése és ápolása. 2. Mohács város közigazgatási területén elhelyezkedő Mohács belterületi 153/1 hrsz-ú, 7,7684 ha nagyságú temető kizárólagos tulajdonosa a Római Katolikus Egyházközség. Mohács Város Önkormányzata e fenti hrsz-ú temetőben látja el a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében foglalt köztemető fenntartási kötelezettségét a év hó napján kelt megállapodás (kegyeleti közszolgáltatási szerződés) alapján 3. A fenti megállapodás értelmében a köztemető üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: MVR Kft.) látja el. 4. A temető üzemeltetési és fenntartási feladatokkal kapcsolatos teendőket a tulajdonos Mohácsi Római Katolikus Egyházközség, a kötelezett Mohács Város Önkormányzata, valamint az üzemeltető az MVR-Kft. között létrejött Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés tartalmazza. Temetési hely kialakítása 1. A temetkezés célszerű biztosítása érdekében a köztemető sírhelytáblákra (parcella), a sírhelytáblák sorokra oszlanak a temető tulajdonosának egyetértésével készített parcellázási tervben rögzítve. A sorokban a temetési helyeket a köztemető üzemeltetője jelöli ki. A parcellák és a sorok is sorszámot kapnak, mely alapján a sírhelyek az egyedi számjellel beazonosíthatók. Az azonosítószámokat a sírokon fel kell tűntetni. 2. A temetési hely és a sírjel (sírkő) méretei: 1. Koporsós temetés esetén: a) szimpla felnőtt sírhely mérete: 210 cm hosszú 200 cm mély 90 cm széles b) dupla felnőtt sírhely mérete: 210 cm hosszú 200 cm mély 190cm széles c) gyermek sírhely mérete: 130 cm hosszú 160 cm mély 65 cm széles d) mélyített sírhely mérete: 220 cm mély e) koporsós rátemetés esetén. 210 cm hosszú a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélyen legyen

2 2. Hamvasztásos temetés esetén: a) urma sírhely: 130 cm hosszú 60 cm mély 70 cm széles b) urna fülke (kolumbárium): 30 cm hosszú 30 cm mély 30 cm széles c) dupla fülke: 30 cm hosszú 30 cm mély 60 cm széles 3. Sírbolt létesítése: a) sírbolt mérete: 260 cm hosszú 190 cm széles térfoglaló méret: max: 300 cm hosszú 230 cm széles b.) sírjel magassága: a keret magassága a talajszint legmagasabb pontjától mért 0,50 méter. A sírjel magasságát a helyi építési szabályzat, ennek hiányában az építésügyi hatóság korlátozhatja. c.) síremlék magassága: obeliszk vagy szobor esetén a keret felső síkjától számított legfeljebb 2 méter. Tömör tábla emlékmű esetén a magasság a keret felső síkjától számított legfeljebb 1,5 méter lehet. e.) Új parcella nyitása esetén a két sírjeltől minimum 0,60 méter, maximum 0,80 méter távolságnak kell lennie. f.) Hamvasztásos temetésnél az urnát - földbe temetés során - urnasírhely, vagy urnasírbolt földjébe lehet elhelyezni. 4.) A temető üzemeltetője a temetkezési szolgáltatást végzőkkel összehangolva határozza meg a temetések időrendbeli sorrendjét. A temetkezési napok és a temetési órák kijelölésére a temető tulajdonosa jogosult. A temető tulajdonosa jogosult az üzemeltető egyidejű tájékoztatása mellett a szokásos temetési napon kívül temetési napot kijelölni. Sírhely (temetési hely) megváltás, újraváltás 1.) Sírhelyet az üzemeltető díjfizetés ellenében biztosít. A temetkezési helyek használati/rendelkezési jogának megszerzése érdekében a Képviselő-testület temetési hely megváltási díjat állapít meg. A sírhely megváltási és újraváltási díját az önkormányzat /2009.() számú rendeletének.. számú melléklete tartalmazza. Megváltani az új parcella soron következő sírhelyét lehet. 2.) A temetési hely feletti rendelkezés joga azt a személyt halála esetén a törvényes öröklés rendje szerint soron következő közeli hozzátartozót - illeti meg, aki a temetési helyet megváltotta. A temetési hely feletti rendelkezési jog megszerzéséről (sírhely megváltása) a tulajdonos/üzemeltető igazolást ad ki. 3.) A temetési hely, a sírjel sem családtagok, sem idegenek között adásvétel, csere és egyéb jogügylet tárgyát nem képezheti.

3 4.) A sírhely előre is megváltható, ez esetben azonban a sírhely megjelölése és gondozása kötelező. Ennek elmulasztása esetén az üzemeltető a sírhelyet a használati időből hátra lévő részarányos visszatérítés mellett visszavásárolhatja. (5) A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő): a) sírbolt (kripta) esetén 60 év; b) temetési sírhely 25 év; c) urnafülke és urnasírhely esetén 10 év; d) urnasírbolt esetén 20 év; (6) A temetési hely újbóli megváltása esetén a rendelkezési jog időtartama újra kezdődik, illetve meghosszabbodik az újbóli megváltás idején érvényes időtartammal. (7) A temetési hely újraváltásában elsőbbséget élvez az eltemettető, halála esetén pedig a törvényes öröklés rendje szerinti soron következő közeli hozzátartozója. A köztemetőben végzett tevékenységek szabályozása (1) A temetőben végzendő mindennemű munkát a hozzátartozók részéről történő sírgondozás, valamint a temetési hely növénnyel való beültetését és díszítését kivéve a temető üzemeltetőjének be kell jelenteni. Üzemeltető hozzájárulása szükséges különösen: - építőanyag temetőbe való beszállításához - építési-, bontási munkálatok a temetőben való elvégzéséhez. (2) Köztemetőben síremlék valamint sírbontási, építési, javításai, felújítási munkákat és egyéb sírköves tevékenységeket a rendelkezni jogosult megbízása alapján bármely egyéni vagy társas vállalkozás végezhet, amely a tevékenység végzésére jogosult. (3) A tervezett síremlék és tartozékai valamint az emlékoszlop építése esetén a vállalkozó köteles a síremlék tervrajzát a tulajdonos egyháznak bemutatni, melyet a tulajdonos engedélyezési záradékkal lát el. A záradékkal ellátott tervrajzot a vállalkozó a munka megkezdése előtt köteles az üzemeltető megbízásából eljáró temetőgondoknak bemutatni. (4) Az engedéllyel ellátott építési terv bemutatásakor a vállalkozó a részére kiállított számla ellenében köteles az üzemeltető részére, az általa működtetett ügyfélszolgálati irodában befizetni a temető fenntartási hozzájárulást, mely tartalmazza az úthasználat és vízhasználat, továbbá az épülő sír környékén elhelyezett építőanyag területhasználati díját. (5) A munkálatok megkezdésére csak akkor kerülhet sor, ha a vállalkozó az üzemeltető által igazolt sírépítési kérelmet továbbá a temető fenntartási hozzájárulás befizetéséről szóló igazolást a temetőgondoknak átadta. (6) A temetőben munkát végző vállalkozó köteles munka közben és a munkálatok befejezését követően a törmeléket, hulladékot elszállítani vagy elszállítatni és a temetési hely környezetét rendezetten, tisztán hagyni. Amennyiben a vállalkozó a munkavégzés során más síremlékben kárt okoz, úgy azért anyagi felelősséggel tartozik.

4 (7) A befejezett síremléket a temetőgondnoknak át kell vennie és ellenőriznie kell, hogy az megfelel-e a kérelemben foglaltaknak. (8) A ravatalozó helyiséget a temetkezési szolgáltatást végzők az érvényben lévő díj befizetése ellenében vehetik igénybe. A díj befizetésének rendjét az üzemeltető saját hatáskörében állapítja meg. (9) A temetkezési szolgáltatók kivételével a köztemetőben vállalkozásszerűen munkát végző személy (kőfaragó, sírgondozást végző stb.) igénybe veheti az üzemeltető által biztosított közműveket (utakat, szeméttárolót, víz, villanyáramot, stb.) és ezek használatáért az önkormányzat /2009.() számú rendeletének számú mellékletében meghatározott temető fenntartási hozzájárulást köteles fizetni. A vállalkozó a temető fenntartási hozzájárulást minden olyan megkezdett nap után köteles az üzemeltetőnek megfizetni, amelyen vállalkozási tevékenységet folytat. (10)A temetői létesítmények, valamint az üzemeltető által biztosított szolgáltatás az önkormányzat../2009.() számú rendeletének 1. számú mellékletében meghatározott díj megfizetése ellenében vehető igénybe. (létesítmények igénybe vételi díja). (11) A köztemető területére tehergépjárművel behajtani az önkormányzat../2009.() számú rendeletének 1. számú mellékletében meghatározott díj megfizetése ellenében lehet. (12) A vállalkozó a temető területén tevékenységét nem reklámozhatja, nem hirdetheti, üzletszerzési szándékkal senkit nem zaklathat, a temető területén ilyen szándékkal nem tartózkodhat. A temető rendje, igénybevételének szabályai (1) A temetőben mindenki a hely jellegének megfelelő, a kegyeleti jogokat tiszteletben tartó magatartást köteles tanúsítani. (2)A temető nyitvatartási ideje: április 1-től október 31-ig 7.00 órától óráig november 3-tól március 31-ig 7.00 órától óráig Mindenszentek és Halottak napján meghosszabbított nyitva tartás szerint látogatható a temető óráig (3) A nyitva tartási idő alatt a temetőt bárki korlátozás nélkül látogathatja, a sírokat gondozhatja. Látogatási időn kívül a temetőben tartózkodni tilos, az ott tartózkodó a távozásra felszólítható. (4) Tíz éven aluli gyermek a temető területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat. (5) A temető területén tilos a tűzrakás. Gyertyagyújtásnál és annak égetésénél fokozott körültekintéssel kell eljárni, ügyelve arra, hogy tűz ne keletkezzen. (6) A temetőben a sírokat, az azon lévő tárgyakat, a síremlékeket, fákat, bokrokat, növényzetet, a tájékoztató táblákat, az épületeket, általában bármilyen más tárgyat megrongálni, beszennyezni, a virágokat letépni, a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelenül elvinni tilos. (7) A köztemető területén talajt és gyepet engedély nélkül felásni és a növényeket máshova elvinni tilos. A sírhely mellett padot elhelyezni lépcsőt építeni csak a

5 köztemető üzemeltető engedélyével, a megváltott sírhely területén belül lehet, az elhelyezés a sírhelyek között előírt távolságot, vagy a közlekedő út méretét nem csökkentheti. Engedély nélkül, vagy tiltott helyre terjeszkedően létesített padot az üzemeltető felszólítására a létesítő köteles elbontani, ill. az elbontás költségeit megtéríteni. A temető területéről földet kivinni tilos. (8) Köztemetőbe állatot bevinni a vakvezető kutya kivételével tilos. (9) A temetőben elhelyezett tárgyakért, növényekért valamint a sírboltok, síremlékek megrongálásáért az üzemeltető részéről tanúsított gondatlanságot kivéve az üzemeltetőt felelősség nem terheli. (10) Az üzemeltető a temető bejáratánál, jól látható helyen tájékoztató táblát köteles elhelyezni, melyen fel kell tüntetni a temető nyitva tartási idejét, a tulajdonos és az üzemeltető megnevezését, címét, ügyfélfogadási rendjét. Ki kell függeszteni továbbá a temető részletes térképét. (11) a temetőben tartózkodók kötelesek másokat nem zavarva a kegyeleti hely szellemének megfelelő magatartást tanúsítani. A temetési szertartást megzavarni nem szabad, mindennemű zajkeltés kerülendő. A rendzavaró felszólítható a temető elhagyására. (12) A temető területéről sírkövet, síremléket, fejfát vagyonvédelemi okokból csak az üzemeltetőnél tett előzetes bejelentés után szabad kivinni. A bontott sírjeleket a sírhellyel rendelkező köteles a temetőből elszállítani. (13) A temetőt látogatók és a temetőben munkát végző vállalkozók kötelesek az ott tartózkodásuk illetve tevékenységük során keletkezett hulladékot a kijelölt szemétlerakó helyre elhelyezni. A munkát végző vállalkozó az építési törmeléket köteles eltakarítani, elszállítani a munka befejezését követően. Temetkezéssel kapcsolatos feladatok (1) A temetkezési szolgáltatásokról az elhalt hozzátartozóinak megbízása alapján temetkezési szolgáltatói tevékenységet végző társaság (temetkezési szolgáltató) vagy vállalkozó gondoskodik. Temetői nyilvántartások vezetése (1) A temető üzemeltetője a sírboltokról sírbolt könyvet, az egyéb temetési helyekről nyilvántartó könyvet köteles vezetni a jogszabályban előírt tartalommal a tulajdonos által vezetett nyilvántartásokkal összhangban. (2) A nyilvántartó könyvbe minden temetést (urnaelhelyezést, urnakiadást) időrendben a következő adatokkal kell bejegyezni: - folyószám - a temetés (urnaelhelyezés) napja - az elhalt neve (leánykori neve) - születési ideje, helye - anyja neve - legutolsó ismert lakcíme

6 - foglalkozása - az elhalálozás időpontja - a halál oka - sírhelytábla - sírhelysor - temetési hely száma - az eltemettető neve és lakcíme - a temetkezési szolgáltatást végző vállalkozás neve - síremlékre vonatkozó bejegyzések (3) A sírbolt-könyv az ott elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál, és a 2.) pontban meghatározott adatokat tartalmazza. (4) A nyilvántartó könyvbe és a sírbolt könyvbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy tekinthet be. (5) A temetőről készített térképet az üzemeltető a nyilvántartó könyvvel összhangban, folyamatosan köteles vezetni. (6) A nyilvántartókönyv, illetve a sírboltkönyv adatai alapján az elhunyt személy temetési helye után érdeklődőknek a temető üzemeltetője a temető nyitvatartási ideje alatt köteles felvilágosítást adni. Egyéb rendelkezések (1) A római katolikus temető elsősorban a római katolikus vallásúak temetkezési helyéül szolgál, ezért a katolikus szertartású temetések előnyt élveznek. (2) Más felekezetű temetési szertartások a katolikus szertartással egyenlő megítélés alá esnek. (3) A temetőben katonai, társadalmi, vagy polgári megemlékezések csak a tulajdonos egyház engedélyével tarthatók. (4) A temetőkápolna csak katolikus temetésre használható akkor, ha a temetést temetési gyászmise előzi meg. A kápolnát és a kálváriát a tulajdonos egyház saját döntése szerinti időben használja. (5) A díszsírhely adományozásáról a tulajdonos dönthet. Díszsírhely adományozható azon elhunyt személynek, aki a gyülekezeti élet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. (6) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan. Záró rendelkezések (1)A temetőlátogatók esetleges panaszairól a temetőgondnok jegyzőkönyvet készít. Az üzemeltető köteles a felmerült panaszokat kivizsgálni, valamint a panasz megszüntetése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni és erről a temető tulajdonosát valamint a jegyzőt tájékoztatni. Jelen szabályzatban nem tárgyalt kérdésekben a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló évi XLIII. törvény, e jogszabály végrehajtásáról

7 rendelkező 145/1999.(X.1.) kormányrendelet valamint a /2009.() számú önkormányzati rendeletben foglaltak irányadók. (2) Jelen temetőszabályzat elfogadásához, továbbá módosításához a tulajdonos egyház jóváhagyása szükséges. A köztemetőben alkalmazandó díjak 1. számú melléklet Díjtételek 1. egyes sírhely Díjak

8 2. kettes sírhely 3. sírbolt 4. urnasírhely 5. kolumbárium egyes fülke 6. kolumbárium kettes fülke 7. ravatalozó használata 8. halott hűtő alapdíja (3 napra) 9. hullahűtés minden további megkezdett nap 10. regisztrációs díj és sírnyitás díja 11. temető-fenntartási hozzájárulás 12. temetői létesítmények használati díja 13. behajtási díj: - behatás gépkocsival - behajtás 2,5 t-ig összsúlyú gépjárművel - behajtás 2,5-3,5 t közötti összsúlyú gépjárművel 14. sírköves tevékenység - új sírkőépítés előtti szemledíj - sírkő felújítás, javítás, szétszedés - új síremlék I-es sír - új síremlék II-es sír - síremlék kriptára - kripta föld alatti létesítmény 15. egyéb munkák (öntözés, sírápolás)

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

6/2009. /V. 10./ rendelete a

6/2009. /V. 10./ rendelete a DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről

Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2013. (...) Önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról.

16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról. 16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról. Vácduka Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla

Részletesebben

Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.

Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely. Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)

Részletesebben

EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE

EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi

Részletesebben

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 25/2007. (IX. 14.) sz. önkormányzati

Részletesebben

Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)

Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról

Részletesebben

Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1

Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről

Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete továbbiakban: Önkormányzat

Részletesebben

Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről

Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL

KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL Kamond Község Önkormányzatának Képviselőtestülete A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.

Részletesebben

Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések

Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)

Részletesebben

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi

Részletesebben

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete A temetőkről és a temetkezésről [Módosítva a 18/2009. (IX.29. ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény

Részletesebben

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

temetői szabályzatot

temetői szabályzatot A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Csömöri Római Katolikus Egyházközség a tulajdonában

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének - a 18/2000./XI.30./ Ktr. számú rendelettel - egységes szerkezetbe foglalt 21/2005.(XII.22.)Ktr. rendelete a községi a temetőről és a temetkezésről Székkutas

Részletesebben

Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5 /2001. (IV. 02) valamint a 11/2009.(IX.30.), 8/2011. (VIII.31.) és 9/2012.(XI.15,)önkormányzati rendeleteivel módosított 8 /1997 (VII.1) önkormányzati

Részletesebben

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.

Részletesebben

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete

Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések

Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet (tervezet) Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2008. (X.30.) rendelete. temetőről és a temetkezésről

Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2008. (X.30.) rendelete. temetőről és a temetkezésről Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008. (X.30.) rendelete a temetőről és a temetkezésről A rendelet kihirdetve: 2008. október 30-án. Dr. Kancsal Károly körjegyző Bakonygyirót Önkormányzat

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 22/2005.(IX.15.)sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről

Kunpeszér Község Önkormányzat 22/2005.(IX.15.)sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről Kunpeszér Község Önkormányzat 22/2005.(IX.15.)sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( továbbiakban: önkormányzat ) a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kisköre Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 29.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosítással egységes szerkezetben) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5 /2006.(03.21.) SZÁMÚ, A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL RENDELETE

SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5 /2006.(03.21.) SZÁMÚ, A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL RENDELETE SZŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5 /006.(03.1.) SZÁMÚ, A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL RENDELETE Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.

Részletesebben

Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat

Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről Nyáregyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete 1 BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Buzsák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről

Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat 19/2003.(XI 12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és

Részletesebben

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)

Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és

Részletesebben

a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2011. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2013. (IX.12.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 37/2011. (XII. 15.), a 41/2012. (IV.26.), 45/2012. (V.30.) valamint az 53/2012. (IX. 27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 25/2011. (IX. 29.) önkormányzati

Részletesebben

SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA

SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.

Részletesebben

Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről

Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló 14/2005. (X.24.), 19/2005.(XII.28.), 12/2006.(VIII.14.) 7/2012.(IV.23.) rendeletekkel módosított

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: A temető rendjéről és a temetkezésről Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

I. fejezet Értelmező rendelkezések

I. fejezet Értelmező rendelkezések Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11 /2007. (IX. 28.) rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2008. (II. 27.) rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésekről

Részletesebben

IV. Temetkezési helyek

IV. Temetkezési helyek Lesencetomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről (tervezet) Lesencetomaj Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. (. ) rendelet-tervezete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről.

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. 30/2002. (XII.11.) Ök. sz. rendelet a közterületek használatáról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2000.(XI.29.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben a 11/2007.(VII. 18.), 12/2012. (VI.1.) és a 22/2014.

Részletesebben

Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15.

Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15. Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15./ önkormányzati r e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezési tevékenységről (

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2017.(X.27.) sz. rendelete. a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2017.(X.27.) sz. rendelete. a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017.(X.27.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Újrónafő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4.

Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4. Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4./ számú rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól

Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Apaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 19/2011. (XII.16.) rendelettel módosított 11/2011. (IX.12.) rendelete

Apaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 19/2011. (XII.16.) rendelettel módosított 11/2011. (IX.12.) rendelete Apaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 19/2011. (XII.16.) rendelettel módosított 11/2011. (IX.12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről A módosításokkal egységes szerkezetben. Apaj Községi

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről

Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

A rendelet 2.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A rendelet 2.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2014 (XII.19) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. A temetőkről

Részletesebben

Gyöngyösoroszi Önkormányzat Képviselő Testületének. 7/2003. (III. 30.) rendelete. A temetőről és a temetkezésről. Egységes szerkezetben

Gyöngyösoroszi Önkormányzat Képviselő Testületének. 7/2003. (III. 30.) rendelete. A temetőről és a temetkezésről. Egységes szerkezetben Gyöngyösoroszi Önkormányzat Képviselő Testületének 7/2003. (III. 30.) rendelete A temetőről és a temetkezésről. Egységes szerkezetben Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselő testülete a temetőkről

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat. Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t

Balatonederics Települési Önkormányzat. Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről

Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Részletesebben

Mucsony Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 29/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről

Mucsony Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 29/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Mucsony Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 29/2013. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Mucsony Nagyközség Önkormányzata képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Döbrököz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (V.18.) számú rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2007. (IV.19.) sz. ÖK rendelettel, a 16/2010.

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL egységes szerkezetben a módosításáról szóló 16./2005.(X.28.) rendelettel Rétság Város

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Nagymágocs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőről és a temetkezésről szóló 14/2004. (XI. 10.) Ör. (módosításokkal egységes szerkezetben) Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(X.2.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. a köztemetőről

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(X.2.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. a köztemetőről CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(X.2.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a köztemetőről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás Város Önkormányzatának

Részletesebben

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

1/2014. (II. 3.) 17/2013. (XII.

1/2014. (II. 3.) 17/2013. (XII. Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 1/2014. (II. 3.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés helyi szabályairól

Részletesebben

Rendelet-tervezet BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Rendelet-tervezet BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Rendelet-tervezet BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. (. ) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztemetők rendjének szabályozására

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. / ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. / ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.... ) rendelet-tervezete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.

Részletesebben

Domoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről. Egységes szerkezetben

Domoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről. Egységes szerkezetben Domoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a temetők használatának rendjéről 1

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a temetők használatának rendjéről 1 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (I.30.) önkormányzati rendelete a temetők használatának rendjéről 1 Mezőfalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Szakály Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről

Szakály Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Szakály Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről A Szakály Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Ivánc község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (V.15.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról.

Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (V.15.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról. Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (V.15.) önkormányzati rendelete a a temető használatáról Bakonytamási Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről

Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről Csátalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Csátalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről *

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezési tevékenységről * PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.), 5/2012.(II.8.), 34/2010.(XII.20.)

Részletesebben

DARNÓZSELI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. /V.8./ RENDELETE

DARNÓZSELI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. /V.8./ RENDELETE DARNÓZSELI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. /V.8./ RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testülete /továbbiakban: Önkormányzat / a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Temetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg.

Temetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg. Ócsa Város Képviselő-testületének../2014./.../ önkormányzati rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001./V.2./ önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22 /2006. (XI.29.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22 /2006. (XI.29.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22 /2006. (XI.29.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013.(XII.13.) önkormányzati rendelete a köztemetőről szóló 10/2011. (IV.1.) önkormányzati rendeletének módosításáról 1. A köztemetőről szóló 10/2011.(IV.1.)

Részletesebben

Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (X. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről

Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (X. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (X. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben