Öt Falu Egyesület alapszabálya

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Öt Falu Egyesület alapszabálya"

Átírás

1 Öt Falu Egyesület alapszabálya A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény, az egyesülési jogról szóló II. törvény alapján az alapító tagok egyesületet hoznak létre az alábbiak szerint (az Egyesület ): I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Öt Falu Egyesület. Az Egyesület névválasztása az Egyesület elsődleges működési területéhez kapcsolódik, tekintettel arra, hogy a XVI. kerület - Budapesthez csatolásával - a következő öt településből jött létre: Árpádföld, Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály és Sashalom. Az öt falu élete már a történelem során is összefonódott. Még ma, ötven évvel az egyesítés után is megkülönböztethetők a kerület egyes részei. Ezért nevezik ma is öt falunak ezt a városrészt. 2. Az Egyesület székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona u Az Egyesület működési területe a Magyar Köztársaság, tevékenységét elsősorban Budapest XVI. kerületében, valamint a XVI. kerületre hatást gyakorló területeken fejti ki. 4. Az Egyesület tudomásul veszi, hogy törvényességi felügyeletét az ügyészség gyakorolja. II. II.1 Az Egyesület céljai és feladatai Az Egyesület céljai 1. A XVI. kerület társadalmi és gazdasági fejlődésének előmozdítása, a kerületben élők életminőségének javítása, 2. Természet- és környezetvédelem, a természeti értékek megismerése és megismertetése, 3. Anyagi, szellemi szervezési erőforrások felkutatása és felhasználása a közélet fellendítése érdekében, 4. A környezettudatos gondolkodás, a lokálpatrióta szemlélet fejlesztése, az egészséges életmód normáinak elsajátítása és megismertetése, 5. Kulturális örökségünk védelme, gazdagítása, hagyományok, helyi sajátosságok megóvása, 6. A közösség tájékoztatásának elősegítése, kiadványok megjelentetése, kiadása II.2 Az Egyesület feladatai: E célok megvalósítása érdekében tevékenységeket végez: 1. A település és tágabb környezete műemlékeinek, természeti értékeinek megismerése és megismertetése előadások és rendezvények szervezésével 2. Önkéntes társadalmi munka 3. Akciók, előadások, rendezvények szervezése és lebonyolítása 4. Kapcsolatok keresése, együttműködés kiépítése más szervezetekkel, önkormányzatokkal a közös célok érdekében 5. Pályázatokon való részvétel 6. Ismeretterjesztés a környezettudatos nevelésért elsősorban az ifjúság körében 7. Kiállítások, bemutatók szervezése a hagyományok, helyi sajátosságok népszerűsítésére 8. Kulturális és sportrendezvények szervezése, lebonyolítása 9. Kiadványok kiadása, internetes hírportálok üzemeltetése 10. Az Egyesület céljai megvalósítása érdekében szolgáltatások nyújtása a tagok részére. 11. Céljai megvalósítása és feladatai ellátása érdekében - másodlagos jelleggel - gazdaságivállalkozási tevékenységet is folytathat.

2 II.3 Az Egyesület: 1. Jogi személy, amely önálló ügyintézői és képviseleti szervvel, továbbá költségvetéssel rendelkezik. 2. Nyilvántartott tagsága van. 3. A tevékenységben tagjain kívül más is részt vehet, szolgáltatásaiból bárki részesülhet. 4. Gazdasági-vállalkozási tevékenységet másodlagos jelleggel - csak céljai elérése érdekében végez. 5. A tevékenységéből képződő nyereségét, bevételeit nem osztja fel, azt az Alapszabályban meghatározott tevékenységre fordítja. 6. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, a szervezet pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. III. Az Egyesület tagsága 1. Az Egyesület tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki belépési nyilatkozatában az Alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja és kötelezettséget vállal az egyesületi célok megvalósítása érdekében közreműködésre és az Elnökség által meghatározott mértékű tagdíj megfizetésére, valamint tagságát az Elnökség jóváhagyja és nyilvántartásba veszi. A 18. életévüket be nem töltött tagok esetében a törvényes képviselő hozzájárulása szükséges. 2. Az Egyesület elismeri a pártoló tagság intézményét. Pártoló tag lehet az, aki az Egyesület céljaival egyetért, erkölcsileg, szakmailag és/vagy anyagilag is támogatja az Egyesületet céljai elérésében, tagságát az Elnökség jóváhagyja és nyilvántartásba veszi, de az Egyesület döntéseiben nem kíván részt venni. A pártoló tag önkéntesen vállalhatja, hogy az Egyesület részére anyagi támogatást nyújt. A pártoló tag nem választ és nem választható az Egyesület vezető tisztségviselőjévé. A közgyűlésen tanácskozási joggal vehet részt, javaslatot tehet. A pártoló tagok jogait és kötelezettségeit egyebekben a IV.2 pont szabályozza. 3. Az Egyesület elismeri a tiszteletbeli tagság intézményét. Tiszteletbeli tag lehet az, akit az Egyesület elnöksége erre felkér, a tagság ennek elfogadásával keletkezik. A tiszteletbeli tag nem választhat és nem választható vezető tisztségviselővé. A közgyűlésen tanácskozási joggal vehet részt, javaslatot tehet. A tiszteletbeli tagok jogait és kötelezettségeit egyebekben a IV.2 pont szabályozza. 4. A tagság (pártoló tagság, tiszteletbeli tagság) megszűnik kilépéssel, magánszemély halálával, kizárással, valamint a nem természetes személy tag jogutód nélküli megszűnésével. IV. IV.1 A tagok, pártoló tagok, tiszteletbeli tagok jogai és kötelességei, a kizárási eljárás rendje A Tagok jogai és kötelezettségei 1. Az Egyesület minden, az Alapszabály III.1 pont szerinti tagja (a Tag ) azonos szavazati joggal rendelkezik, és részt vehet az Egyesület döntéseinek meghozatalában. 2. Véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az Egyesületet érintő valamennyi kérdésben. 3. A Tag bármely tisztségre választható, ha nem áll közügyektől való eltiltás alatt.. A Tag jogosult részt venni az Egyesület vezető tisztségviselőinek megválasztásában. 4. Az Egyesület rendezvényein, programjain részt vehet, munkát vállalhat 5. Az Egyesület irataiba, gazdálkodásába betekinthet, bármely kérdéssel kapcsolatban információt kaphat. 6. A Tagok kötelesek az Alapszabályt betartani, és mindenkor az Egyesülethez méltó magatartást tanúsítani. 7. A Tag köteles tevékenyen közreműködni az egyesületi célok megvalósítása és a feladatok ellátása érdekében. 8. A Tag köteles az Elnökség által megállapított mértékű tagdíjat megfizetni. 9. A természetes személy tagok személyesen, nem természetes személy tagok képviselőjük útján gyakorolják tagsági jogaikat.

3 IV.2 A pártoló tagok, tiszteletbeli tagok jogai és kötelezettségei 1. Véleményt nyilváníthat, javaslatot tehet az Egyesületet érintő valamennyi kérdésben. 2. Az Egyesület rendezvényein, programjain részt vehet. 3. Az Egyesület irataiba, gazdálkodásába betekinthet, bármely kérdéssel kapcsolatban információt kaphat. 4. A pártoló tagok valamint a tiszteletbeli tagok kötelesek az Alapszabályt betartani, és mindenkor az Egyesülethez méltó magatartást tanúsítani. 5. Amennyiben pártoló tag vállalta, köteles az általa vállalt anyagi támogatás teljesítésére. IV.3 Egyesületből történő kilépés A Tag és a pártoló tag jogosult az Elnökséghez címzett írásbeli bejelentéssel az Egyesületből kilépni. A tagság / pártoló tagság ebben az esetben a írásbeli bejelentés Elnökség általi kézhezvételével szűnik meg. IV.4 A kizárás okai: 1. a tagdíj 30 napnál hosszabb ideig történő elmulasztása és az erről szóló írásbeli felszólításban szereplő 30 (harminc) napos fizetési póthatáridő eredménytelen letelte, 2. a Tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) tevékenységével, ill. magatartásával az Egyesület céljainak megvalósulását veszélyezteti és/vagy az Alapszabályt egyéb módon súlyosan megszegi, 3. a Tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) önként vállalt kötelezettség teljesítésének az elmaradása, írásbeli felszólítás ellenére. IV.4 A kizárási eljárás rendje, a védekezés és jogorvoslati lehetőségek: 1. A kizárásról az elnökség egyhangú szavazással dönt. A kizárási határozat meghozatala előtt az Elnökség köteles értesíteni a kizárás alá vont tagot a kizárási eljárás megindításáról, lehetőséget biztosít számára a védekezés előterjesztésére, és csak ezt követően kerülhet sor az Elnökség által a kizárásra vonatkozó határozat meghozatalára. 2. Az Elnökség a kizárásra vonatkozó határozatát, minden esetben indokolással, hivatkozva a kizárás okára -, a jogorvoslati lehetőségek ismertetésével írásban közli a taggal (pártoló taggal, tiszteletbeli taggal). A közlést követően a tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) 15 (tizenöt) napon belül - a közgyűlésnek címzett, az elnökségnek eljuttatott - fellebbezéssel élhet. A kizárást kimondó határozat elleni fellebbezésnek halasztó hatálya van. 3. Amennyiben a megadott határidőn belül a tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) nem fellebbez, úgy a kizárást jogerősnek kell tekinteni. Ha a tag a kizárással nem ért egyet és az elnökség határozatát írásban megfellebbezi, úgy ügyében másodfokon a közgyűlés dönt. A fellebbezés ügyében a rendkívüli közgyűlést a fellebbezés átvételét követő 15 napon belül szabályosan össze kell hívni úgy, hogy arra a kizárás előtt álló tagot (pártoló tagot, tiszteletbeli tagot) is szabályos módon meg kell hívni, és számára lehetőséget kell biztosítani a védekezésre, indokai előterjesztésére. A közgyűlés a legsúlyosabb esetben a tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) kizárásáról, enyhébb esetben a tagsági jogviszony meghatározott időre történő szüneteltetéséről, esetleg szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetésről is határozhat. A közgyűlés a tag (pártoló tag, tiszteletbeli tag) kizárása ügyében minősített többséggel határoz.

4 V. Az Egyesület legfőbb szerve, hatásköre, működése V.1 A Közgyűlés 1. Az Egyesület legfőbb szerve a közgyűlés, mely évente legalább egyszer ülésezik (a Közgyűlés ). A Közgyűlés a tagok összessége, amely az Egyesületet érintő minden kérdésben dönthet. 2. A Közgyűlést az Elnök írásban hívja össze az időpont a hely és a napirend pontos megjelölésével, amelyről értesíteni kell a Tagokat, valamint a pártoló és a tiszteletbeli tagokat. A meghívóban fel kell tűntetni a határozatképtelenség esetén megismételt közgyűlés időpontját, továbbá azt a figyelmeztetést, hogy az újból összehívandó közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében határozatképes. 3. Rendkívüli közgyűlést kell összehívni, ha a tagok legalább 1/3-a az ok és a cél megjelölésével indítványozza, a bíróság elrendeli, vagy a tagsági viszonnyal kapcsolatos elnökségi határozat ellen jogorvoslatot nyújtanak be. V.2 A Közgyűlés hatásköre: 1. Az Egyesület megalakulásának és feloszlásának, valamint más Egyesülettel való egyesülésének elhatározása, 2. Az Alapszabály elfogadása és módosítása, 3. Az elnökség és a tisztségviselők 4 (négy) évre történő megválasztása, illetve visszahívása. A visszahívásra vonatkozó szabályokat a VI.4 pont tartalmazza. 4. Másodfokon a Tag kizárásának kimondása 5. Az éves beszámoló jóváhagyása 6. Döntés minden kérdésben, amit az alapszabály a közgyűlés hatáskörébe utal Az Alapszabály módosításához, másodfokon tag kizárásához, ill. az Egyesület feloszlásához a tagok 2/3-ának szavazata (minősített többség) szükséges. V.3 A Közgyűlés működése: 1. A Közgyűlés nyilvános, de a tagok 1/3-ának kérésére zárt ülés rendelhető el. 2. A Közgyűlés határozatképességéhez a szavazati joggal rendelkező tagok több mint a felének jelenléte szükséges. 3. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében határozatképes, ha az eredeti meghívóban felhívták a tagok figyelmét a távolmaradás következményeire. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés határozatképessé válásának az eddigiek mellett az is feltétele, hogy a megismételt közgyűlés időpontját is közöljék az eredeti meghívóval. 4. A Közgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel, általában nyílt szavazással hozza. 5. A Közgyűlés a tisztségviselőket titkos szavazással választja meg. 6. Titkos szavazás rendelhető el akkor is, ha azt a Tagok legalább 1/3-a kéri. 7. A Közgyűlésről minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni. VI. Az Egyesület elnöksége Az elnökség az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerve (az Elnökség ). Két Közgyűlés közötti időben az Elnökség dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a Közgyűlés hatáskörébe, és a Közgyűlés határozatainak szellemében szervezi az Egyesület munkáját. Az Elnökség hatáskörébe tartoznak a tagsági viszony keletkezésével kapcsolatos eljárások, valamint az éves költségvetés meghatározása, és az éves költségvetés elfogadása. Első fokon dönt a tag kizárásáról.

5 VI.1 Az Elnökség összetétele és működése: 1. Az Elnökség 3 (három) tagból áll, tagja az elnök és a két alelnök. 2. Az Elnökség évente legalább kétszer tart ülést. 3. Az ülést az elnök hívja össze, de két elnökségi tag vagy a tagság 1/3-ának kérésére is össze kell hívni. Az Elnökséget az Elnök írásban, vagy elektronikus úton hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha az Elnökség tagjai az ülésről, annak helyszínéről, időpontjáról és napirendjéről legalább tíz nappal az ülés időpontját megelőzően írásban, vagy elektronikus formában értesülnek, 4. Az Elnökség ügyrendjét maga határozza meg. 5. Az Elnökség üléseit az elnök vezeti. 6. Az Elnökség határozatképes, ha legalább 2 (kettő) tagja jelen van. 7. Határozatait mindhárom elnökségi tag jelenléte esetén egyszerű szótöbbséggel, 2 (kettő) fő jelenléte esetén egyhangú szavazással hozza. Kizárási döntés meghozatalához mindhárom elnökségi tag jelenléte és egyhangú szavazata szükséges. 8. Az Elnökség üléseiről jegyzőkönyv készül, melybe a tagság betekinthet. 9. Az Elnökség tagjait 4 évre választják, és újraválaszthatók. VI.2 Az Egyesület elnökének feladatkörei: 1. Az elnök képviseli az Egyesületet külső kapcsolataiban. 2. Az elnök összehívja az Elnökséget, előkészíti és vezeti annak üléseit. 3. Az elnök a Közgyűlés és az Elnökség döntései szerint irányítja és vezeti az Egyesület munkáját. 4. Az Egyesület bankszámlája feletti rendelkezési jog az elnököt illeti. VI.3 Az Egyesület alelnökeinek feladatkörei 1. Az Elnököt távollétében mindkét alelnök jogosult önállóan helyettesíteni. Helyettesítés esetén mindkét alelnök teljes joggal képviseli az Egyesületet, és gyakorolja az Elnök jogait, tehát az Elnök helyettesítése esetén az alelnökök képviseleti joga önálló. 2 Az alelnökök részt vesznek az Elnökség ülésein, annak munkájában. VI.4 Elnökség tagjainak visszahívása 1. Ha az Egyesület szavazati joggal rendelkező tagjainak több mint egyharmada az ok megjelölésével írásban bizalmatlansági indítványt nyújt be bármely elnökségi taggal szemben, akkor az Elnök köteles 30 napon belüli időpontra a közgyűlést összehívni, és a témát napirendre tűzni. 2. Kezdeményezni lehet az Elnökség tagjának visszahívást, ha a) a magatartása az Egyesület alapszabályával ellentétes, b) a magatartása az Egyesületet vagy annak céljait veszélyezteti, c) tisztségéből adódó feladatait nem, vagy nem kellő gondossággal látta el. 3. A bizalmatlansági indítványnak tartalmaznia kell az új elnökjelölt, új alelnökjelölt megnevezését. Az indítvány elfogadása esetén egyúttal az új elnökről, alelnökről is dönteni kell. 4. A vezető tisztségviselő visszahívását napirendjére vevő közgyűlésre a visszahívni kívánt vezető tisztségviselőt a napirend ismertetésével meg kell hívni. A határozat meghozatala előtt lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az érintett vezető tisztségviselő védekezését és álláspontját a közgyűlés előtt ismertesse. 5. A bizalmatlansági indítvány akkor tekinthető elfogadottnak, ha a Közgyűlésen jelen lévő tagok több mint kétharmada egyetért azzal.

6 VII. VII.1 Az Egyesület gazdálkodása Az Egyesület bevételei: 1. Tagdíjak 2. Egyéb források: felajánlások, pártoló tagok adományai, pályázaton nyert bevételek, alapítványok támogatásai, az egyesület gazdasági-vállalkozási tevékenysége, önkormányzati támogatás stb. VII.2 Az Egyesület gazdálkodása: 1. Az Egyesület éves költségvetési terv szerint gazdálkodik. 2. Célja megvalósítása érdekében gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet is folytathat a törvény adta keretek között. 3. Tartozásaiért saját vagyonával felel. A Tagok - a tagdíj megfizetésén túl - saját vagyonukkal nem felelnek. VIII. Tagdíjfizetés határideje, módja 1. A tagdíjat átutalás útján, vagy készpénzben lehet megfizetni az Egyesület részére 2. Az egy évre szóló tagdíj a belépést követő 15 (tizenöt) napon belül esedékes. A következő évre vonatkozó tagdíj az évforduló lejárta előtti 15. napon válik esedékessé. IX. Vegyes rendelkezések 1. Az Alapszabályban nem részletezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az egyesületi jogról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 2. Jelen Alapszabályt az Egyesület alakuló közgyűlése szeptember 28. napján elfogadta. 3. Az Egyesület bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre.

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetséget.

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA Kelt, Dunaszeg, 2011. július 8. 1 Alapszabály Az egyesület az alapszabályát a 2011. július 8. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok alapján, az alábbiak szerint módosítja

Részletesebben

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven

Részletesebben

VITAL LIFE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VITAL LIFE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA VITAL LIFE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A VITAL LIFE Egyesület alapító tagjai az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény

Részletesebben

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: 1 ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A sportegyesület neve: Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa Sportegyesület 2. Székhelye:

Részletesebben

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12.

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12. Hegyhát ifjúságáért Egyesület Alapszabálya ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések: 1. A szervezet neve: Hegyhát Ifjúságáért Egyesület /a továbbiakban Egyesület/ Rövid neve: HI Egyesület Székhelye: 7370

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése ALAPSZABÁLY 1. Az egyesület neve Pozsonyi Piknik Egyesület 2. Az egyesület célja Az egyesület célja: 2.1. Az Egyesület célja a magyar kultúra megismerése és megismertetése, a hagyományok és az anyanyelv

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA LENDÜLETBEN AZ IFJÚSÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Lendületben az Ifjúság Egyesületet. A Lendületben

Részletesebben

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Rákosmente Kerékpáros Sport és Szabadidő Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alakuló Közgyűlése az Egyesülési jogról szóló 1989. évi

Részletesebben

EGYETEMI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET

EGYETEMI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET EGYETEMI KATOLIKUS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapító tagok az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták az Egyetemi Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Dunaújváros, 2006. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Sportegyesület neve: Dunaújvárosi Vitorlás Sport Egyesület Rövidített neve: DVSE 1.2. Sportegyesület

Részletesebben

ORSZÁGOS NYUGDÍJ EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y

ORSZÁGOS NYUGDÍJ EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y ORSZÁGOS NYUGDÍJ EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y - módosításokkal egységes szerkezetben - Budapest, 2014. március 12. Az ORSZÁGOS NYUGDÍJ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alapítók a 2010. március 31. napján megtartott

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR Alapszabály - tervezet I. Általános rendelkezések A szakkör neve: SZIGETMONOSTORI ÍJÁSZ KÖR A szakkör rövidített neve: SZÍK A szakkör székhelye: Szigetmonostor Faluház 2015 Szigetmonostor,

Részletesebben

VOX VOLUPTATIS KÓRUS 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium 06 (1) Ikt. sz. /2010. ALAPSZABÁLYZAT

VOX VOLUPTATIS KÓRUS 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium 06 (1) Ikt. sz. /2010. ALAPSZABÁLYZAT VOX VOLUPTATIS KÓRUS 1073 Budapest, Barcsay u. 5. Madách Imre Gimnázium 06 (1) 322-2081 Ikt. sz. /2010. ALAPSZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK Módosítások.3 1. Az egyesület adatai... 3 2. Az Egyesület célja és

Részletesebben

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2005 ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Gödi Sport Egyesület, rövidített neve: G.S.E. 2. Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya 1. A Sportegyesület neve, székhelye 1. A Sportegyesület neve: Tanítóképző Főiskola Sportklub Budapest, rövidítve: BTFSK. 2. Székhelye: 1126 Budapest,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt EGYESÜLETI ALAPSZABÁLY

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt EGYESÜLETI ALAPSZABÁLY Módosított és egységes szerkezetbe foglalt EGYESÜLETI ALAPSZABÁLY Az egyesület tagjai a Kreateam Egyesület alapszabályát, a 2012. szeptembert 1-i Közgyűlésükön fogadták el kimondva többek között az egyesület

Részletesebben

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Békatutaj Szabadidősport Egyesület (továbbiakban: egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő,

Részletesebben

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A L A P S Z A B Á L Y amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete alakuló közgyűlésén megjelentek a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai, valamint az 1989. évi II. tv. alapján egyesületet hoznak

Részletesebben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Általános rendelkezések: A Tiszaújvárosban működő társasházak, lakásszövetkezetek képviselői

Részletesebben

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya melyet az alulírott tagok az 1989. évi II. tv. 1.. szerint fogadtak el az alulírott helyen és időben.. 1. Az Egyesület adatai: (1) Az egyesület

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET - 1 - NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 2005. október 3. - 2-1. A sportegyesület neve: NK. TEKE SE ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések

Részletesebben

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az Egyesület neve: Egyesek Ifjúsági Egyesület 2. Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 4-6. I. 14. 3. Alapításának ideje: 2000.április.1. 4.

Részletesebben

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. s Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület Alapszabály A Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről

Részletesebben

Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület Alapszabálya

Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület Alapszabálya Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület Alapszabálya Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, a Sportról szóló 2004.

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja, tevékenységei

ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja, tevékenységei ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület Az egyesület rövidített elnevezése:

Részletesebben

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozták az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások

Részletesebben

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya NAGYATÁDÉRT Egyesület Alapszabálya Alapítva: 1994. 10. 18. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva: 2003. 01. 27. Nagyatád Jelen egyesület alapító tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen

Részletesebben

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják. MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület

Részletesebben

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.)

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.) Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete (Módosítva 2008. szept. 13.) I Az Egyesület neve: Az Egyesület neve: Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Az Egyesület rövidített

Részletesebben

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA *

Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * Hamahama Természetjáró Egyesület ALAPSZABÁLYA * 1. NÉV Az egyesület neve: Hamahama Természetjáró Egyesület Az egyesület rövidített neve: HATE Az egyesület a nevét ( HAMAHAMA ) - a sokéves hagyományoknak

Részletesebben

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok

Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd ALAPSZABÁLYA Általános Rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd 2. Az egyesület rövidített neve: GY.K.S.E. Szekszárd 3.

Részletesebben

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben 1./ Az Egyesület neve: Magyar Anyagtudományi Egyesület (Rövidítve: MAE) Angol nyelvű

Részletesebben

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo A PELIKÁN SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA - 1-1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo természetes személyek által kialakított közösségeknek,

Részletesebben

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A kecskeméti Puszta Német Magyar Kulturális Egyesület tevékenységébe bekapcsolódó személyek - felismerve a közös Európa megteremtése érdekében

Részletesebben

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése Cégbírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999 Alapszabály I. Az egyesület megjelölése (1) Az egyesület elnevezése: Zalai Borút Egyesület (2) Az egyesület székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Bocskai u. 1. (3)

Részletesebben

FPV Egyesület alapszabálya

FPV Egyesület alapszabálya FPV Egyesület alapszabálya Az FPV Egyesület a modellezés azon ágával foglalkozik, ahol modell irányítása az élő videó kép alapján történik és támogat minden olyan modellező tevékenységet, mely az irányításhoz

Részletesebben

A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya

A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya A Magyar Regionális Tudományi Társaság alapszabálya A 2011. november 24-i közgyűlésen módosított szöveg vastag betűvel jelölve 1. Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: Magyar Regionális Tudományi

Részletesebben

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Egyesületi Alapszabály A Törökbálinti Kamarakórus Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1 ALAPSZABÁLY I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1. Az egyesület Neve: Magyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület 2. Az egyesület rövidített neve: MOVKE 3. Az egyesület székhelye: 2000.

Részletesebben

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA 1999. május 27. Módosítva: 2004. november 19. 2009. november 30. 2017. március 07. egységes szerkezetbe foglalva 1 2 A L A P S Z A B Á L Y A társadalmi

Részletesebben

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK AZ EGYESÜLET CÉLJA 2.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK AZ EGYESÜLET CÉLJA 2. E g y e s ü l e t i A l a p s z a b á l y 1.1. Az egyesület neve, székhelye: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Neve: Szent Hubertus Szituációs Lövészklub Székhelye: 8600 Siófok, Szilfa utca 1. 1.2. Törvényességi

Részletesebben

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY Budapest, 2012. 1 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület. Alapszabály

Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület. Alapszabály Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület Alapszabály A Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület alakuló Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: I. Általános Rendelkezések 1) Az Egyesület neve:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN A MÓDOSÍTÁSOKKAL (A MÓDOSÍTÁSOK A TAGOK 2014/3., 2014/4., 2014/6. ÉS 2014/7.SZÁMÚ HATÁROZATAIN ALAPULNAK. A MÓDOSÍTÁSOKAT DŐLT BETŰS SZEDÉS JELZI.) Franciaországi Ösztöndíjasok

Részletesebben

A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya

A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület Alapszabálya I. Név Somogy Megyei Népművészeti Egyesület 7400 Kaposvár Egyenesi u. 83. Alapítási éve: 1997. Az egyesület bélyegzője: köralakban, Somogy Megyei Népművészeti

Részletesebben

A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. 2005. április 27.

A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. 2005. április 27. A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA 2005. április 27. 1. A Szövetség adatai Neve: GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Rövidített elnevezése: GOSZ Székhelye: 1054 Budapest, Akadémia u.

Részletesebben

Magyar Törpesün Tenyésztők és Tartók Egyesülete (MTTE) Alapszabály

Magyar Törpesün Tenyésztők és Tartók Egyesülete (MTTE) Alapszabály Magyar Törpesün Tenyésztők és Tartók Egyesülete (MTTE) Alapszabály 1 I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: MAGYAR TÖRPESÜN TENYÉSZTŐK ÉS TARTÓK EGYESÜLETE 2./ Az egyesület rövid neve:

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28.

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28. JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Alapítók élve a Magyar Köztársaság Alkotmányában alapvető jogként rögzített egyesülési szabadságukkal" az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV., valamint az

Részletesebben

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesület az 1912-ben alapított Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskola (később Faludi Ferenc Gimnázium)

Részletesebben

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA SALGÓTARJÁNI FORGÁCS FÉNY EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1.) Az Egyesület neve: Forgács - Fény Egyesület 2.) Székhelye: 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1. 3.) Levelezési

Részletesebben

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: 1.2. Az egyesület székhelye: 1.3. Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön

Részletesebben

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya (A módosítás szövege vastag és dőlt betűszedéssel kerül feltüntetésre) 1./ Az egyesület neve: Ceglédért Független

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

A p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y Egyesület ALAPSZABÁLYA A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA Amelyet a Polgári Törvényk6nyvröJ szóló többször módosftott 1959. évi IV.tv. 61-64. -ai, az Egyesülési Jogról szóló 1989. évi II. tv., valamint a 2007.óktóber

Részletesebben

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia.

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia. A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia Preambulum A PTE Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban. ÁJK)

Részletesebben

EDELWEISS MÓRI NÉMET NEMZETISÉGI TÁNCEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Egységes szövegű alapszabály 2011. május 13.) I. Általános rendelkezések

EDELWEISS MÓRI NÉMET NEMZETISÉGI TÁNCEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Egységes szövegű alapszabály 2011. május 13.) I. Általános rendelkezések EDELWEISS MÓRI NÉMET NEMZETISÉGI TÁNCEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Egységes szövegű alapszabály 2011. május 13.) I. Általános rendelkezések Egyesület neve: Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyesület Székhelye:

Részletesebben

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1.

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1. MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA Budapest, 2005. április 1. Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabályát célkitűzéseinek megfelelően, az egyesület működésének biztosítása, a tagok jogai és kötelezettségei

Részletesebben

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Alapszabály I. Az egyesület neve, székhelye, bélyegzője 1. a. Az egyesület neve: ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET b. Az egyesület székhelye: 1047 Budapest IV., Attila utca 150. c.

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben