PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV
|
|
- Zalán Somogyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA IGAZGATÓ P.H. Hatályos: szeptember 1.
2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezető évfolyam Tematikus egységek óraszáma Tematikus egységek tartalma A fejlesztés várt eredménye
3 1. Bevezető A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 7.3 melléklete alapján készült a TANULÁSMÓDSZERTAN tantárgy helyi tanterve. Bevezetésre került: 2013/2014-es tanévtől kezdődően. A tanulásmódszertan hagyományos értelemben nem iskolai tantárgy, hanem képességeket felmérő és fejlesztő tréning. Olyan képességek elsajátítása, amelyek a tantárgyak tanulásánál elengedhetetlenek, és ezen képességek hasznosítása a mindennapi élet során. A tanulóink eredményes tanulásához biztos alapokat nyújt. A tanár mint folyamatirányító, szervező résztvevője a tanóráknak. Előtérbe kerül a kooperatív tanítási módszer. Fontos a gyerekek motiváltságának fejlesztése és fenntartása. Első helyen szerepel a tanulás örömének, szabadságának visszaadása, a stresszmentes légkörben történő, aktív tanulás-tanítás folyamata. Ösztönözzük a tanulóinkat arra, hogy a tanulással kapcsolatos problémáikkal szembenézzenek, azokra megoldást keressenek. Hozzá kell segítenünk a tanulókat ahhoz, hogy ismereteiket a kellő szinten tudják alkalmazni, és kreativitásuk fejlődjön. A tantárgy tanításának, feladatai: Az általános iskolában tanult kommunikációs ismeretek áttekintése; a szövegolvasás és -értés felismerése, olvasási szokások és tartalmak felmérése, alakítása; a szókincs és a koncentrációképesség fejlesztése. Képességfejlesztés, az egyéni képességek kibontakoztatásának segítése. A tanuláshoz való viszony formálása. Személyiségépítés. Hatékony tanulási szokások kialakítása. A hiányok pótlása. A kreativitás és szocializáltság egyidejű, dinamikus fejlesztése, önállóság, aktivitás, tolerancia, empátia kialakítása. Alapvető feladat a kulcskompetenciák fejlesztése: anyanyelvi kommunikáció, matematikai kompetencia, természettudományos kompetencia, digitális kompetencia, természettudományos kompetencia, hatékony, önálló tanulás, szociális és állampolgári kompetencia, kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia, esztétikai- művészeti tudatosság és kifejezőkészség. A tevékenységi formákat úgy alkalmazzuk az előkészítő évfolyamon, hogy a készségek és képességek fejlesztésén legyen a hangsúly. A tanulásmódszertan kerettanterve alapozó tantárgyként szerepel. A felsorolt témakörök tartalma szabadon variálható a csoport igényeinek megfelelően. Óraszámok: Évfolyam Kerettanterv szerinti Heti óraszám Szabadon felhasználható Helyi tanterv szerinti Éves óraszám 9. 1,5 1,
4 2. 9. ÉVFOLYAM 2.1. Tematikus egységek óraszáma címe Kerettanterv szerinti Szabad sáv Szabadon felhasználható órakeret Összesen Tanulási előélet felmérése 4 4 Tanulás, tudás Az olvasás technikája Kommunikációs gyakorlatok Az emlékezés technikája Egyéni tanulást elősegítő számítógépes programok 6 6 Összesen: Tematikus egységek tartalma Előzetes tudás 1.Tanulási előélet felmérése 4 óra i, logikai képesség, szövegértés, szövegolvasás, memoriterek, szókincs, kifejezőkészség a meglévő szinten. i, logikai képesség, szövegértés, szövegolvasás, memória, szókincs, kifejezőkészség szintjének folyamatos emelése. Tájékozódás a tanulók ismereteiről. Kommunikáció, szabály, állapotfelmérés. 2. Tanulás, tudás 13 óra Előzetes tudás Beszédkészség, áttekintőképesség, térbeli és időbeli tájékozódás. A következők fejlesztése: koncentráció, megfigyelőképesség, kitartás, figyelem, összefoglaló képesség, felidézés, monotonitástűrés, eredményes ismeretszerzés, digitális eszközök használata, lényegkiemelés, megértés és megjegyzés, önismeret, összefoglaló és absztraháló képesség, tér- és idő- 4.
5 beli tájékozódás, gondolkodás, önismeret, kommunikációs és beszédkészség, logikai képesség, áttekintés, ismétlés, agytorna, pozitív önértékelés, rugalmasság. Az érdeklődés, motiváció felkeltése. A tanulási stílus Saját tanulási módszerek, önismeret, önbizalom. A tanulás technikája Mechanikus, illetve értelmes tanulás, memotechnikai eszközök. Tanulási módszerek Frakcializáló, globális és kombinatív gondolkodás, rész és az egész viszonya, új ismeretek társítása. Tanulási orientáció Külső és belső feltételek (lelki felkészülés, öröm), kíváncsiság, érdeklődés, tudásvágy, ambíció, életcélok. Megtanulni tanulni A tanulás megtervezése, szervezése, tanulási szokások, a figyelem szerepe, gondolati hangsúlyok, tanulást segítő módszerek. Tanulási nehézségek Ábrándozás, akaraterő, belső motiváció hiánya, kitartás, dekoncentráltság, fizikailag megfelelő állapot hiánya. Gondolkodási kultúra és önművelés Tanulás és gondolkodás, problémamegoldás, könyv- és könyvtárhasználat. Társadalomismeret Dráma Idegen nyelvek Informatika Tanulási módszer, önismeret, önbizalom, énkép, kommunikáció, lényegkiemelés, absztrakció, motiváció, koncentrálás, monotonitás, tér, idő. 3. Az olvasás technikája 11 óra Előzetes tudás Szövegértés, szövegolvasás, memoriter szókincs, kifejezőkészség meglévő szinten. Olvasási készség, értő olvasás, kifejezőkészség, artikuláció, figyelem és koncentrálás fejlesztése, szókincsfejlesztés. A szövegolvasás és -értés, olvasási szokások és tartalmak felmérése, alakítása; szókincs, a koncentrációképesség fejlesztése. Értő olvasás, kifejezőkészség, figyelem, szókincs. Informatika 5.
6 4. Kommunikációs gyakorlatok 10 óra Előzetes tudás Szövegértés, szövegolvasás, memoriter. A gondolkodási kultúra fejlesztése. Olvasási készség, értő olvasás, kifejezőkészség fejlesztése, szókincsfejlesztés, artikuláció, figyelem és koncentrálás fejlesztése. A jegyzetelési technika alkalmazása és annak javítása Koncentrációs gyakorlatok, lényegkiemelés (aláhúzás-kiemelés, vázlat), jegyzetelés gyakorlása, a szövegolvasás és -értés gyakorlása. Informatika Jegyzet, értő olvasás, kifejezőkészség, lényegkiemelés, figyelem. 5. Az emlékezés technikája 10 óra Olvasási készség, értő olvasás, kifejezőkészség, szókincs, tér- és időbeli tájékozódás, figyelem és koncentrálás fejlesztése, gondolkodás- és tanulásfej- Előzetes tudás Olvasási készség. lesztés. Az emlékezeti teljesítmény fejlesztése. A kommunikációs modell Az ismétlések jelentőségének megismerése a tanulásban, az eredményes bevésés feltétele és gyakorlata, a felidézés és felismerés különbsége (az emlékezet jellemzői, az emlékezés segítésének módszerei, a lényeg megragadása), memoriterek. Emlékezet, memória, analizálás, jegyzet, gondolatábra, my map. 6. Egyéni tanulást elősegítő számítógépes programok 6 óra Előzetes tudás Olvasási készség. A gyorsolvasás fogalmának, szabályainak megismerése. Az olvasási szokások tudatos alakítása. Gyorsolvasási program (dinamikus olvasás). Tanulásunk titkai (perifériás látás, fixációs szélesség növelése). A gyakorlatok pontos és türelmes végrehajtása. Olvasási készség, értő olvasás, kifejezőkészség, szókincsfejlesztés, tér és idő, figyelem és koncentrálás, gondolkodás- és tanulásfejlesztés. Értő, néma olvasás, szem, látás, dinamikus olvasás, perifériális látás. 6.
7 2.3. A fejlesztés várt eredménye A tanuló legyen képes hatékonyan tanulni, saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban egyaránt. Hatékonyan gazdálkodjon az idővel és az információval. Ismerje meg a tanulás folyamatában szükségleteit és lehetőségeit. Motivált legyen a tanulás folyamatában. Ismerjen és alkalmazzon tanulást segítő módszereket (koncentráció, relaxáció). Tudja elmondani a felolvasással való felkészülés algoritmusát. Tudja használni az értelmező szótárt. A tanuló ismerje a saját tanulási szokásait, annak hibáit. A jegyzetelési technika szabályait megfelelően alkalmazza. Tudjon az olvasott szövegről folyamatosan beszélni. Tudja alkalmazni az egyéni tanulást segítő programokat. Képes legyen a figyelem összpontosítására. Alakuljon ki absztraháló és lényegkiemelési lépessége. Rendelkezzen pozitív önértékelési képességgel. 7.
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató
HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE
HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató
Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat
Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam
Célok, feladatok: Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam Heti: 1 óra, Éves: 36 óra - Gondolkodási, tanulási, szociális kompetenciák fejlesztése. - Aktivizáló, kooperatív módszerek elsajátítása.
Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola * Pedagógiai Program III. 2004. 9. évfolyam
ÖNISMERET (VÁLASZTHATÓ) TANTÁRGY Éves óraszám: 37 óra 9. évfolyam Célok és feladatatok A tantárgy tanításával a hozzánk érkezõ tanulók legnagyobb problémájához, a tanulás megtanításához kívánunk segítséget
TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra
TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR
TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét
Tanulási technikák. Tanulás módszertan. Összeállította: Farkasné Di Giovanni Judit
Tanulási technikák Tanulás módszertan Összeállította: Farkasné Di Giovanni Judit A tanulás elmélete Eredményessége függ a tanuláshoz való viszonytól, (motiváltság) Tanuláshoz szükséges alapkészségek fejlettségétől
2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ
2017. november 13-17. Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ A jelen és a jövő KIHÍVÁSOK Kezelhető Autentikus tanulás A tanári szerep újragondolása Rövid távú Kódolás Alkotó
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Tanulástechnikai tréningtematika
I. A tanulásról Tanulástechnikai tréningtematika Modul Óra Tananyag Tartalom Tevékenység Oktatási módszer 1. Tréning célja, tartalma Bemutatkozás, ismerkedés. A tanulás mestersége című szöveg felolvasása.
Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET
Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET 60. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató 2017. március 15-18. A projekt születése
A nevelés-oktatás tervezése I.
A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai
József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek
1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra
Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program Tematikus tananyag Tanulási program / Tanulói tevékenység Produktum/teljesítmény I. Bevezetés a tanulás fejlesztésének tanulásába 1. A T.F.T. célja, témakörei
Angol nyelv. nyelvet valós célok eléréséért, valamint a készségek gyakorlására, -kutatás) ődését a többiekkel,
Angol nyelv A tantárgy célja A tanulóban alakuljon ki pozitív hozzáállás a nyelvtanulás iránt. A tanuló olyan szinten sajátítsa el az angol nyelvet, hogy a hétköznapi kommunikáció során sikeresen tudja
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)
Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak
I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:
IKT.SZ.: 34 78 / 28 1 / 2015. O R S Z Á G O S K O M P E T E N C I A M É R É S I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások
2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció
1. óra : Az európai népviseletek bemutatása
RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az
Óratípusok. Dr. Nyéki Lajos 2016
Óratípusok Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az oktatási folyamatban alkalmazott szervezeti formák legfontosabb komponense a tanítási óra. Az ismeret-elsajátítás alapegysége a témakör. A tanítási órák felosztása,
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,
1.számú melléklet. Projektleírás
1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
A szaktanácsadó lehetőségei a tantárgyi és iskolafüggetlen szövegértés fejlesztésében. Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ
A szaktanácsadó lehetőségei a tantárgyi és iskolafüggetlen szövegértés fejlesztésében Dr. Kis Szilvia Zsuzsanna főosztályvezető Kisasszondi Katalin pedagógiai referens Oktatási Hivatal Kaposvári Pedagógiai
A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann
különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként
Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:
ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Osztály: 3.-4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika
Történelem angol nyelven 5-8. évfolyam
Történelem angol nyelven 5-8. évfolyam Óraterv Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 1 37 6 1 37 7. 1 37 8. 1 37 A fejlesztés célterületei - kompetenciák kompetenciakomponensek Személyes kompetenciák fejlesztése
TANULÁSMÓDSZERTAN. Szakmai beszámoló 2010. május 12. Melykóné Tőzsér Judit
TANULÁSMÓDSZERTAN Szakmai beszámoló 2010. május 12. Melykóné Tőzsér Judit AZ ISKOLA FELADATA képességek, készségek, kompetenciák meghatározott körének tudatos, rendszeres, szervezett, intenzív fejlesztése
A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve
A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes
JÁTÉKOSLÉT 2014 KÉRDŐÍV eredmények. 4. rész Játékok POZITÍV hatásai
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd JÁTÉKOSLÉT 2014 KÉRDŐÍV eredmények 4. rész Játékok POZITÍV hatásai www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris
HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
MENTOROK. TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium
MENTOROK TÁMOP 3.4.1 Szent István Gimnázium mentor szó a következőket jelentheti: Mentór, Alkumusz fia Odüsszeia című epikus költeményben Télemakhosz atyai jóbarát A mai szóhasználatban egy olyan személyt
Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév
Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés 2014-15 tanév Aki másokat felüdít, maga is felüdül ( Példabeszédek 11.25) Amit akaratok, hogy az emberek veletek cselekedjenek,
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában
A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,
Reaching the Lost Generation
2004-1-HU01-KA-200-002376 Erasmus+ projekt (2014-2017) Reaching the Lost Generation Tempus Közalapítvány 2017. december 11. A kulcskompetenciákról szóló 2006. évi uniós ajánlásban a nyolc kulcskompetencia
Gimnázium (2015/16 - )
Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv
Az OKNT-adhoc. bizottság kerettanterve. mindenkinek 2009
Az OKNT-adhoc bizottság kerettanterve Természettudományt mindenkinek 2009 I. A kerettanterv általános jellemzıi 1. Célok és feladatok Pedagógiai rendszer A természettudományos tantárgyak önállóságának
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Modul címe: Szent Iván éj
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés
TÁMOP Munkába lépés. Zárókonferencia január 27.
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Közismereti tárgyak felzárkóztató képzése Képzési tapasztalatok; módszertani kézikönyv bemutató Zárókonferencia 2011. január 27. Célkitűzések Kulcskompetenciák fejlesztése: Anyanyelvi
Három éves szakiskolai kerettanterv. Idegen nyelv Angol
Idegen nyelv Angol Készítette: Bugyinszki Adrienn Király Endre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Forrás: Szakiskolai közismereti program Oktatáskutató és Fejlesztő Központ http://szaki.ofi.hu/tajekoztatok-a-3-eves-szakiskolai-kerettantervrol/
Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév
Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása
A víz szerepe a történelemben
Projektterv A víz szerepe a történelemben Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 7. és 8. évfolyam Készítette: Gerőcsné Berkes Judit Katalin Tiszaújváros, 2015. november 23. A projekt leírása:
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros
-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM
ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat
2012.08.31. Tartalom. Informatika. Jogszabályok. Fejlesztési alapelvek. Miniszteri rendelet
Tartalom Informatika Dancsó Tünde Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Jogszabályok Fejlesztési alapelvek Fejlesztési területek, nevelési célok Kerettantervi célok A kerettanterv felépítése Kapcsolatok a
A hatékony, önálló tanulás kompetenciájának fejleszthetősége elektronikus tananyagokban
A hatékony, önálló tanulás kompetenciájának fejleszthetősége elektronikus tananyagokban Mikóné Márton Julianna julim@de-efk.hu Multimédia az oktatásban 2009 Debrecen, 2009. június 25. Kompetencia A kompetencia
A mérés tárgya, tartalma
A mérés tárgya, tartalma 1 A TUDÁS Az oktatás elméletének egyik legősibb problémája az ismeretek és a képességek viszonyának értelmezése. A tudás részei, elemei tekintetében számos álláspont alakult ki,
KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK
5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi
Tanulásmódszertan TANULÁSMÓDSZERTAN 5-8.
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával )
BUDAPESTI ŐSZI PEDAGÓGIAI NAPOK POK (2017.11.14.) Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) Jogszabályi háttér: A tanuló joga, hogy igénybe vegye az iskolai, kollégiumi könyvtári szolgáltatásokat. 2011.évi
Osztály: Tananyag: Fejlesztési fókusz: Domináns didaktikai feladat: Hosszú távú célok:
Osztály: 5. Tananyag: Ha én felnőtt volnék - Janikovszky Éva (Mesetárban: 10p a felolvasás) Fejlesztési fókusz: Értő olvasás Domináns didaktikai feladat: Tanult ismeretek gyakorlása Hosszú távú célok:
Fejlesztő tevékenység tapasztalatai. Október: Rövid terjedelmű figyelme behatárolja az észlelés pontosságát, terjedelmét.
A fejj llesz ttő ttevékenység nap llózása Név: XY F 810, 811 4. b Fejlesztendő terület Észlelés Fejlesztő tevékenység tapasztalatai Auditív, vizuális észlelés pontatlan Hallási differenciálás gyenge Beszédészlelés,
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv
HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út
1. osztály. Készítette: Jantner Pálné
1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV
Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola
TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER. Csépe Valéria
TÚL A TANÓRÁN MŰVÉSZETEK ÉS A FEJLŐDŐ, KIBONTAKOZÓ EMBER Csépe Valéria csepe.valeria@ttk.mta.hu 1 TÉMÁK Szerep Hely Hatás Tanóra és azon túl 2 A MŰVÉSZETEK SZEREPE Világgazdasági Fórum- a tíz legfontosabb
Szerződéskötéshez szükséges adatok
Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
LOGIKA- tantárgy óratervi keretben az 1-2. évfolyamon. Az iskola egyéni arculatát meghatározó feladatok, tényezők:
LOGIKA- tantárgy tervi keretben az 1-2. évfolyamon Az iskola egyéni arculatát meghatározó feladatok, tényezők: Iskolánk vonzerejét azzal szeretnénk növelni, hogy magas szintű idegen nyelv-, informatika
Kompetenciafejlesztő földrajztanítás 1.
Kompetenciafejlesztő földrajztanítás 1. Összeállította: dr. Makádi Mariann TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT Kompetenciafejlesztési lehetőségek és kötelességek
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve
A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló
magyar nyelv és irodalom 3.o.
ÓRATERV A pedagógus neve: Kiss Andrásné Műveltségi terület: Magyar nyelv és irodalom Tantárgy: olvasás Évfolyam: 3. Résztvevők: a Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló 4. b osztályos
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,
Kulcskompetenciák fejlesztése. Körzeti Általános Iskola Bükkábrány
Kulcskompetenciák fejlesztése Körzeti Általános Iskola Bükkábrány Iskolánkról Három (évfolyamonként 1-1 osztályos) kisiskola 2005-ben társult Tagintézményenként merőben eltérő szülői háttér Tagintézményeink
Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések
Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz
A tanulás tanítása. Készítette: Répásiné Vadon Katalin Szaktanácsadó október 27.
A tanulás tanítása Készítette: Répásiné Vadon Katalin Szaktanácsadó 2016. október 27. Mi indokolja? NAT Fejlesztési területek Nevelési célok A tanulás tanítása az iskola alapvető feladata. Minden pedagógus
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,
Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok
Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM
TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.
Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.
Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei Célkitűzések Kulcskompetenciák fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció Matematikai kompetencia Digitális kompetencia A tanulás tanulása Személyközi
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 1. A számonkérés formái A tanórákon szóban és írásban számolnak be a gyerekek a tudásukról. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult,
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda
Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda Játék című moduláris program A játék című moduláris program legfontosabb célkitűzései a következők: Az óvodás korból hozott játékosság, a játékra való hajlandóság,
reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013
A Batthyány József Általános Iskola reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013 Pintér Sándor mkv. TANTÁRGYI KÖR Biológia Fizika Földrajz Kémia Matematika Technika Természetismeret MUNKAKÖZÖSSÉGÜNK TAGJAI:
A kompetencia alapú oktatás 2009.
A kompetencia alapú oktatás 2009. Kompetencia alapú okt. Hunyadi Stratégia Hunyadi János J KözoktatK zoktatási Intézm zmény Stratégi giájának ismertetése, se, prezentálása Az előzmények (1) Miért tudunk