.Az emlékezés forrásvidéke.

Átírás

1 .KIRÁLY ILDIKÓ..Az emlékezés forrásvidéke. és a tapasztalás formái Mindenki számára természetes érzés, hogy a mindennapokban átélt élmények a tapasztalóhoz, vagyis az én-hez tartoznak. Nemcsak a közvetlen tapasztalást, az érzékelést érezzük magunkénak, hanem a fenti gondolatnak természetes vonzata az az elképzelés is, hogy ezek a tapasztalások nem vesznek el a pillanatban, hanem mintegy élményazonos lenyomatokként meg is rz dnek. Érzékszerveink révén sajátos perspektívánkban látjuk mindig a külvilágot, s úgy véljük, hogy amit megjegyzünk, az következésképp ezt a néz pontot hordja magán. Ez az elgondolás, ma már naiv pszichológiánk része, rokon a tudományos pszichológia klasszikus emlékezet-felfogásával. 1 A hagyományosan elfogadott elmélet a tudatos emlékezés terén megkülönböztet két alapvet tapasztalati formát (s hozzá köt d emlékezeti rendszert), melyek mindegyike olyan érzékel felületként feltételezi az egyént, aki egyben valamiképp rögzítési felületként is szolgál. A tudatos emlékezés alapja, hogy az emlék tartalma valamilyen megélt tapasztalat eredménye; a megélés élménye viszont nem minden esetben része az emléknek. A következ példák világossá teszik a két tapasztalási forma és egyben tudástípus különbségét. Amikor beszélünk, s ehhez persze szavakat hívunk el, nem tudjuk megmondani, hol és mikor hallottuk azokat el ször, ennek ellenére biztonsággal kezeljük jelentésüket. Ahhoz, hogy személyes emlékeinket hívjuk el, ennél többre van szükségünk: ha például megpróbáljuk elmesélni, hogyan zajlott a múlt vasárnapi ebéd, el kell helyeznünk a tapasztalatainkat térben és id ben, ami csak úgy lehetséges, ha emlékszünk önmagunk és tapasztalataink kapcsolatára is. Az el bbi esetben nyilvánvaló, hogy valaha volt az életünkben egy pont, amikor tudatunk el ször fogta fel egy adott szó jelentését, így nem vitatható, hogy ez az emlék és tudás is jellemezhet a tudatosan tapasztaló én jelenlétével, akárcsak másik példánkban a személyes emlék. Amiben különböznek, az magára a tapasztaló énre vonatkozó emléknyom hiánya vagy jelenléte: az én jelenléte és megértése kulcsfontosságú, meghatározza a felidézés élményének min ségét. Az a képesség, hogy az én képes meg rizni egy tapasztalat elsajátításának forrását, téri és id i kontextusát, az emlék tartalmának, az érzések és élmények ered jének megragadását, ezen keresztül pedig az eredeti élmény újraélését, rekollekcióját teszi lehet vé. Ennek hiányában az emlék az ismer sség bizonytalanságába burkolózik. EGYEDI ÉS ÁLTALÁNOS TAPASZTALAT: AZ EPIZODIKUS ÉS A SZEMANTIKUS EMLÉK A klasszikus teoretikus modellhez fordulva, az epizodikus emlékezet olyan emlékek tárháza, amely az ismeretek elsajátításának kontextusát (személyes aspektusait) is meg rzi, s az emlékek el hívása során egy-egy egyedi emlék, a múlt egyszeri, megkülönböztetett darabjának el keresése történik. Ez az emlékezet rzi meg számunkra az id aspektusát. A szemantikus emlékezet ezzel szemben nem emlékezés, hanem tudás; nem jár azzal, hogy újraélünk egy múltbeli eseményt, hanem könnyedén támaszkodunk alkalmazása során tényszer ismeretekre. Bizonyos 95

2 Király Ildikó megközelítésben külön terület, a fogalmak, kategóriák elsajátítását szolgálja. Amikor az jár a fejünkben, hogy múlt vasárnap mit csináltunk, epizodikus emlékeinkre hagyatkozunk, amikor pedig arra a kérdésre válaszolunk, hogy mi Franciaország f városa, szemantikus emlékekre támaszkodunk. Tulving a következ módszert alkalmazta a két emlékforma elválasztására: kísérleti személyeinek szavakat kellett megtanulniuk, ezt követ en pedig vagy szabadon, segítség nélkül vagy pedig jelentésteli kulcsszavakra válaszolva kellett ezeket el hívniuk. A felidézés során azt is meg kellett határozniuk, hogy az el hívott szavakra emlékeznek, vagy valahonnan tudják azokat. A kísérleti személyek könnyedén el tudták ezt dönteni, továbbá a szabadon felidézett szavak többségére emlékeztek, míg a kulcsszavak segítségével el hívott szavak jó részét tudták. Tulving ezen eredmények nyomán a deklaratív emlékezeti rendszeren belül két emlékezeti formát feltételezett, amelyek között a különbség leginkább az el hívott tudás típusában ragadható meg. Mindkét alrendszer hozzáférhet a tudat számára, ám a noetikus tudás esetében az emlékez tudatossága a tudás tárgyára korlátozódik, addig az autonoetikus tudás esetében az emlékez tudatossága önmagára is kiterjed. Amíg a noetikus tudás esetében úgy emlékszünk valamire, hogy e tudás forrásáról, arról hogy hogyan került a birtokunkba, semmit sem tudunk, addig az autonoetikus tudás alapvet jellemz je az éntudatosság, azaz a múltbeli esemény mentális újraélése az ismeretek el hívása során. Felismerjük, hogy az el hívás tárgya olyan, amit már korábban megéltünk (Wheeler, 2000). A tudásformák természetének különbsége két alapvet jellemz mentén rajzolható fel világosan. Minden tudásra jellemz a kauzális szelf-referencia jelensége. Searle munkájára építve Perner azt állítja, hogy egy reprezentáció mindig oksági kapcsolatban áll saját eredetével, tehát az emlékreprezentáció az emlékesemény valós el fordulására vonatkozik. Az egyedi, epizodikus emlékek mellett az észlelésnek és a tudásnak a való világgal fennálló kapcsolata hátterében is ugyanezt a kauzális szelf-referenciát kell feltételeznünk, ám egy valódi emlék egyedi formája nemcsak az esemény részleteit foglalja magában, hanem azt is, hogy az emlék maga annak az eredménye, hogy ez az esemény a múltban megtörtént a kauzális szelf-referencia belátása is megtörténik. Az epizodikus (autonoetikus) emlékek ezen kívül, s ez a második esszenciális összetev, azt is megkövetelik, hogy közvetlen tapasztalatban gyökerezzen az oksági kapcsolat. Az emlék újraélése elképzelhetetlen másképp, mint els személy perspektívában, amely az én tapasztaltam élményét adja. Ahhoz pedig, hogy átéljük, hogy valamit azért tudunk, mert láttuk, az is szükséges, hogy az információ forrását meg rizzük. A múlt eseményeinek kauzális viszonyait csak akkor érhetjük meg, ha a fizikai okozáson túl (más ruha van rajtam, mert átöltöztem), azt is megértjük, hogy a tapasztaláson keresztül (a megélés okán) a múlt történései a mentális világra is hatással vannak (tudom, mert láttam). Az oksági viszonyok megértése a személyes emlékek szempontjából oly fontos egyedi emlékek meg rzésére is magyarázattal szolgál. Annak megértése, hogy a múlt eseményei engem mint észlel t mentálisan befolyásolnak, nemcsak a szelf individuációját segíti el, hanem az egyedi események koncepciójának kiépítését is. [Ugyanakkor] mivel kiemeli és összekapcsolja az eseményhez tartozó sok fontos oksági kapcsolatot er síti azokat a mentális hatásokat, amelyeket az esemény az észlel re gyakorol. ( ) Az oksági viszonylatok még inkább koherenssé teszik az esemény mindazon aspektusait, amelyeket egyébként asszociációk tartanának össze. (Perner, 2000, 304.) A klasszikus elképzelés számunkra egyik legérdekesebb eleme az, ahogyan a két tudástípus (s egyben emlékezeti rendszer) kapcsolatáról gondolkodik. A tudástípusok meghatározásánál beláthatóvá vált, hogy elsajátításuk kulcsa a tudatos tapasztaló én, aki mindig saját érzékszervei mögé zártan, saját szemszögéb l fogja fel a körülötte zajló eseményeket. Adottságainak megfelel en perspektívája egyben a tudás elsajátítását mindig egy közvetlen kontextushoz köti, amit szükségképpen szintén megél. Minden tudatos emlékképr l feltételezhet ezért, hogy egyedi (epizodikus) tapasztalatból származik, még ha bizonyos emlékek (tények, kategóriák, szemantikus tudás) esetén ennek felidézésére már nem vagyunk is képesek. Az egyedi emlék ismétl désén keresztül válik általános tudássá, gyakori el fordulása kiemeli számunkra lényegi jegyeit, egyedi (s egyben a személyes megéléseihez köt d ) elemei elhomályosulnak. Összességében a jelentés, a fogalmi ismeretek az egyszeri kontextusból emelkednek ki, az epizodikus emlék megel zi a szemantikus emlék absztrahálódását. Bármennyire vonzó is és tartható intuitíve ez az érvelés, észre kell vennünk bels problémáit: feltételrendszere er sen korlátozott elképzelést képvisel arról, hogyan tanulhatunk meg fogalmakat; a tanulást egyedi, epizodikus tapasztalattól teszi függ vé. Ennek az elgondolásnak a sz kössége pedig abban 96

3 Az emlékezés forrásvidéke és a tapasztalás formái gyökerezik, hogy összemossa a tudatos észlelés lehetséges formáit. Amikor valaki, ahogy az imént is kifejtettük, érzékszervei segítségével követi és észleli a körötte zajló eseményeket, saját szemszögéb l megtapasztalja, felfogja azokat. Ám ez nem jelenti szükségképpen azt is, hogy felfogja és rögzíti, hogy ez vele történik meg. A tudatos, önreflexív észlel ugyanis a külvilág eseményeinek felfogásával párhuzamosan önmagát is észleli a helyzetben, s erre annak belátása vezeti, hogy maga az észlelés állandó alanya. Márpedig az epizodikus emlék újraélt felfogása ezt az éntudatot is feltételezi. A megkülönböztetés pedig rámutat arra, hogy a fogalmi tapasztalások lenyomatának meg rzését nem szükségképpen el zi meg ilyen mély epizodikus tapasztalat. A személyes emlékek, az önéletrajzi emlékezet vizsgálata területén, a gyermekkori amnézia jelenségének magyarázatára irányuló, kisgyermekekkel végzett kísérletek jól megvilágítják ezt a hibát, és elvezetnek az észlelés (kódolás) és az emlékezet kapcsolatának mélyebb megértéséhez. AZ ELS EMLÉKEK FORRÁSVIDÉKE A gyermekkori amnézia kifejezés arra utal, hogy szokatlan és rendkívül ritka, hogy nagyobb gyerekek és feln ttek képesek három és fél éves koruk el tt történt eseményekre visszaemlékezni. A jelenség vizsgálata nagy kihívást jelent, hiszen a korai személyes emlékek szórványossága nem magyarázható meg egyszer fogalmakkal: az emlékek hiánya nem áll arányban a múló id vel, így nem tudható be egyszer en felejtési folyamatoknak. Els emlék az, amir l a személy úgy véli, emlékszik rá, hogy vele történt meg, és id ben a legkorábbi, amit fel tud idézni. Mindegy, milyen id s feln ttet (legyen 18 vagy 70 éves) kérdezünk ki, az els emlékeit valahonnan három és nyolc éves kora közül fogja felidézni; az átlagot tekintve a legkorábbi, úgynevezett els emlékek három és fél, négyéves korból származnak (Eacott, 1999). Természetesen a korai emlékek kikérdezése is problematikus, hiszen egyrészt nehéz megállapítani, mikori is valójában az emlék, másrészt azt sem könny ellen rizni, hogy milyen forrásból táplálkozik a beszámoló. Lehetséges, hogy valótlan dologra emlékszik valaki, vagy éppen nem saját, egyedi tapasztalataira támaszkodik, hanem hallomásból tudja az esemény részleteit. Szerencsés esetben vannak szemtanúink, akik meger síthetik a dátumot és a részletek hitelességét is. Azok a vizsgálatok, melyek körültekint en ellen rizték az említett tényez ket, meger sítették a jelenséget: igen ritka (ám nem lehetetlen), hogy három és fél éves kor el tt történt eseményekre feln ttkorban emlékszünk. Azokra az emlékekre, amelyek túlélik ezt az id szakot, jellemz, hogy id tlenek, több el hívás alkalmával sem konzisztensek, mindössze élménytöredékek, és érzelmileg túlf töttek: Piros színre emlékszem, mintha terít volna ; Nincs el ttem a t z, csak az jut eszembe, hogy féltem (Eacott és Crawley, 1998, 1999; Newcombe, Drummey, Fox, Lie és Ottinger- Alberts, 2000). A jelenség újra és újra gondolkodóba ejti a kutatókat, s ez is jelzi, hogy bár magyarázatára sok elképzelés született, nincs uralkodó megközelítés, melyet egyöntet en elfogadhatunk. A legtöbbet idézett nézet szerint a gyermekkori amnézia megsz nését az emlékezeti rendszer átalakulása eredményezi (Nelson, 1993). A korai években egyáltalán nem is formálódnak, s ez az oka annak, hogy nincsenek kés bb sem el hívható személyes, önéletrajzi emlékek. Ennek hátterében azonban a klasszikus elképzelésre építve Nelson azt feltételezi, hogy az emlékezeti rendszer életünk korai id szakában (ezt pre-autobiografikusnak nevezi, a csecsem korra és kisgyermekkorra tartja jellemz nek) két alrendszerb l áll: epizodikus és általános memóriából. Az epizodikus emlékezet rzi meg a közelmúlt eseményeit kontextuális tényez ikkel (téri és id i viszonylataikkal) együtt, viszont csak rövid id re. Maguknak az eseményeknek az ismételt megjelenése lehet vé teszi, hogy hosszabb távon is fennmaradjon az esemény emléke, egy összegzett tapasztalat, forgatókönyvszer emlék formájában, immár az általános (szemantikus) emlékezetben. Az egyedi, specifikus részletek, amelyek eltérnek a rutintól, csak kés bb, a kibontakozó autobiografikus emlékezet révén válnak el hívhatókká, amikor a gyermek már megalapozta élete eseményeinek megbízható eseményleírás-repertoárját. Ebben a megközelítésben benne rejlik, hogy a korai epizodikus tapasztalat nem feltétlenül foglalja magában Tulving azon feltételezését, mely szerint az epizodikus emlék a tapasztalat újraélését jelenti; Nelson mindössze arra utal, hogy kisgyermekek is meg rzik egy esemény id ben egymást követ lépéseit. Az önéletrajzi emlékezet kialakulásával válik lehet vé a gyerekek számára egy esemény újraélése, rekollekcója (ez az autobiografikus epizodikus emlékezés). Az autobiografikus rendszer megjelenésével emelkedik ki az önéletrajzi emléke- 97

4 Király Ildikó zet, amit akár úgy is tekinthetünk, mint az általános és az epizodikus memória integrációjának megvalósulását, amely a rendszerek együttm ködésén keresztül így lehet vé teszi egyedi emlékek meg rzését. Nelson amellett érvel, hogy egy ilyen evolváló rendszer azt jelenti, hogy a gyermek hatékonyan használja kognitív er forrásait: addig, amíg nem alapozza meg az általános ismeretek tárházát, nem képes eldönteni, mi a megszokott és mi a szokatlan, és így azt sem, milyen epizódelemeket rizzen meg emlékezetében. Nelson modellje nem ad pontos választ arra, hogyan köthet össze a fejl désben a két epizodikus forma, a korai epizodikus tapasztalat és a kés bbi önéletrajzi (egyedi) emlék. Miben áll az említett átmenet? Számos kutató osztja azt a nézetet, hogy az én tapasztaltam élménye az a nélkülözhetetlen elem, melynek révén egy emlék személyessé válik. Eszerint a szelf-fogalom kialakulása a személyes emlékek megjelenésének szükséges el feltétele. Nem nehéz belátni, hogy a tapasztaló szemszögének meg rzése feltételezi, hogy a tapasztaló egyidej leg önmagára is reflektál, így a kontextuális jegyek meg rzéséhez autonoetikus tudás formájában ugyancsak elengedhetetlen az els személy perspektíva. Tulajdonképpen erre hivatkoztunk úgy, mint az én tapasztaltam élményére. Az autonoetikus tudás egyidej leg annak ismeretét is magában foglalja, hogy honnan származik az információ, s így ez a tudásforma jellemzi leginkább az epizodikus emlékezetet, amely tulajdonképpen a múlt eseményeinek mentális újraélését teszi lehet vé (Wheeler, 2000). Perner és Ruffman kivételes munkája az egyetlen, mely az eseményemlékezet fejl désének vizsgálatába bevonta a noetikus és autonoetikus tudás megkülönböztetését. A szerz k úgy vélik, hogy az eseményemlékezet kisgyermekeknél kezdetben noetikus, énreflexiót nélkülöz tudáson alapul, s csak kés bb, körülbelül négyéves korban jelenik meg a tudás autonoetikus, énreflexív formája, amely egybeesik az önéletrajzi emlékezet kibontakozásával. Kisgyermekek számára létrehozott érdekes kísérleti helyzetekben bizonyítékokra lelhetünk a tekintetben, hogy az élet els éveiben még nem tudnak önmagukra reflektálni, legalábbis nem használják fel tudatosan saját néz pontjuk emlékét. Még négy-öt éves gyerekeknek is nehézségeik vannak a tudás eredetének, forrásának (legyen az saját vélekedésük vagy a másé) behatárolásában. Egy látványos kísérletben például szokatlan, ritka színnevekkel (okker, gesztenyeszín) ismertettek meg a kutatók négy- és ötéves gyerekeket, akik könnyedén megtanulták használni az új megnevezéseket. Röviddel ezután (alig húsz perc elteltével) kikérdezték ket, honnan tudják ezeket a színneveket. A négyévesek nagy többsége (s még néhányan az ötévesek közül is) azt válaszolta, hogy mindig is tudta a színeket, s csak néhányan válaszolták azt, hogy aznap ismerték meg ket (Taylor, Esbensen és Bennett, 1994). Ugyancsak nehézséget okoz négyéveseknek megkülönböztetni azt, hogy valamit mondtak korábban, vagy csak gondoltak rá (Foley, Johnson és Raye, 1983); vagy azt, hogy egy cselekvést valódi, vagy valamilyen helyettesít tárggyal végeztek el (Foley, Harris és Hermann, 1994). Perner és Ruffman annak alátámasztására, hogy négyéves kor el tt a gyerekek nem képesek epizodikus (azaz énreflexív) emlékezésre, Tulving (korábban már bemutatott) eredeti vizsgálatából indultak ki: minél jobb a szabad felidézési teljesítmény (az irányított, kulcsszavakra válaszoló felidézéshez képest), annál inkább elérhet az epizodikus emlékezet. A vizsgálatban képeket neveztek meg négy- és ötéves gyerekek, majd rövid késleltetést követ en szabad ( Mik voltak a képeken? ) és irányított felidézési helyzetben ( Volt néhány bútor a képeken, mik voltak azok? ) kellett az ábrákon szerepl tárgyak elnevezéseit el hívniuk. Ezzel párhuzamosan forrásismeretek letapogatását célzó feladatokat oldottak meg. A próbák lényege az volt, hogy egy cukorkát elrejtettek két doboz közül az egyikben, s azt változtatták, hogy a gyermek látta-e az elhelyezést, vagy sem. A kikérdezésnél pedig a két változó a tudod vagy tippelsz, illetve a honnan tudod kondíciók voltak. A tudod vagy tippelsz feladatnál megkérték a gyereket, mondja meg, hol van a cukorka. (Természetesen, ha látta, akkor pontosan tudta; ha nem látta, akkor csak tippelhetett, melyik doboz rejti az édességet.) A honnan tudod feladatnál azok a gyerekek, akik nem látták az elhelyezést, szóban kaptak felvilágosítást arról, hogy hol van a cukorka. A gyerekek szólista-felidézési és a forrásismeretekre vonatkozó feladatokban mutatott teljesítményét összevetették. Az eredmények világosan abba az irányba mutattak, hogy az epizodikus felidézés nagymértékben együtt járt azzal a szinttel, ahol a gyerekek a tudás eredetének megértésében tartanak. Azok a gyerekek, akik nem tudták eldönteni, tudják-e, vagy pedig csak tippelnek a cukorka helyét illet en, illetve akik nem tudták megmondani, honnan is tettek szert arra az ismeretre, hol rejt zik a cukorka, sokkal kevesebb szót idéztek fel szabadon, segít támpont nélkül. A bemutatott kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a gyermekkora jellemz tapasztalati forma és 98

5 Az emlékezés forrásvidéke és a tapasztalás formái tudástípus nélkülözi a személyes néz pontot és az információ forrására vonatkozó adatokat, azaz noetikus, de nem autonoetikus. Az önéletrajzi emlékezet kibontakozása, a személyes emlékek megjelenése egyben azt is jelenti, hogy az eseményleírásokhoz az els személy perspektíva révén hozzákapcsolhatók az egyedi jegyek. A KLASSZIKUS EMLÉKEZETELMÉLET ÚJRA- ÉRTELMEZÉSE, AVAGY AZ EPIZODIKUS SZEMANTIKUS KETT S ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBAN A gyerekkori amnézia jelenségének elemzésével megkérd jelezhet vé vált az a tézis, mely egyébként naiv képzeteinkre és a tudományos elképzelésre egyaránt jellemz : az epizodikus és a szemantikus emlékezet jól különválasztható emlékezeti rendszerei között egyirányú a kapcsolat. A nehézség feloldását a kritika alapjául szolgáló tudásformák megkülönböztetése kínálja. A szemantikus (általános) és epizodikus emlékezeti forma a tudatos emlékezet két m ködésmódjaként (nem pedig két elkülönül rendszerként) fogható fel. A noetikus (pusztán tudatos) emlék az elsajátítás körülményeire vonatkozó információk hiányában ki van téve annak, hogy összeolvadjon más, hasonló emlékekkel. A noetikus formához köthet személyes perspektíva az egyedi emlék azonosítását, megkülönböztetését, az éntudatosságot eredményezi (autonoetikus forma). Az énre való utalás (az így tapasztaltam élménye) hiányában a noetikus tapasztalat megfelel az esemény leírásának, amely hasonló események újabb és újabb el fordulása révén összemosódik ezek eseményvázaival, leírásával. Ezt a meglátást er síti, hogy esetenként feln ttkorban is emlékszünk olyan eseményekre, amelyek még az infantilis amnézia id szakába esnének: a kistestvér születése vagy a kórház ilyen élmények lehetnek (Usher és Neisser, 1993; Eacott és Crawley, 1999). Ezek olyan események, amelyek egyedülállóak és szokatlanok, mindössze egyszer fordultak el az adott id szakban, s így mivel nem olvadtak össze hasonló eseményleírásokkal, elérhet ek a feln tt számára is. (Némi kétellyel kell azonban ezeket az eredményeket kezelnünk, mivel az itt idézett korai emlékek el hívását gyakran az jellemzi, hogy az emlék el fordulásának idejét az emlékez k tudják, például családi történetekb l vagy tényszer ismeretek révén.) Ezeknek az emlékeknek a fennmaradását tehát nem az segíti, hogy egyszeri események, hanem az, hogy ezek az egyszeri események tényekhez köthet k, amelyek révén visszaállítható az emlékleírás kontextusa. A második és harmadik életévben tapasztalt emlékezeti teljesítményeknél azonban a klasszikus elképzelés szigorú terminológiáját alapul véve semmi sem támasztja alá, hogy rekollektív epizodikus emlékekr l beszélhetünk. Parkin arra hívja fel a figyelmet, hogy az éntudatos, autonetikus tudás reprezentációjának képességével nem váltás történik, hanem gazdagodás. Az események noetikus és autonoetikus formában is el hívhatók az infantilis amnézia periódusát követ en. Érvelése a következ : egy eseményemlék eredetiségének élményét az epizodikus újraélésb l nyeri. Lehetséges, hogy az epizodikus el hívás azt takarja, hogy a noetikus eseményemlékhez egyszer en hozzákapcsolódik az epizodikus tapasztalatra jellemz én tapasztaltam meger sít élménye. Ha ez a meger sítés szükséges a felidézéshez, akkor érthet, hogy a korai id szakból, amikor ez a meger sít min ség még nem áll rendelkezésre, nincsenek emlékeink. Ennél egyszer bb megfogalmazás szerint e korai id szakból noetikus formában emlékszünk eseményekre, hiszen ebben a formában továbbra is el hívhatók, azonban az autonoetikus, éntudatos (epizodikus) emlékekre jellemz, lehorgonyzó kontextuális információ hiányában nem tudjuk azonosítani, hogy ezek az eseményemlékek ebben a korai id szakban gyökereznek. Korábban Nelson modellje kapcsán már rámutattunk arra, hogy a klasszikus emlékezet-felfogásra épül elképzelésében finom ellentmondások rejlenek. Egyrészt nyíltan vállalja, hogy a korai epizodikus emlék nem marad fenn hosszú távon, azaz különbözhet az önéletrajzi emlékt l, amely egy élmény újraél el hívása. Viszont a klasszikus keretben az el fordulási gyakoriságon alapuló általános tapasztalat els dlegessége egyedi emlékek feltételezése nélkül nehezen magyarázható. Másrészt így nem látunk magyarázatot arra, mi irányítja az ismétl d események közös elemeinek kiemelését, azaz az általános eseményemlék formálását (bármi, ami közös az eseményekben, a forgatókönyvhöz kapcsolható?). Amennyiben módosítjuk a hagyományos szemantikus epizodikus emlékezeti dichotómiát, azaz az emlékezet klasszikus felfogásának alaptételét, és a tudatos emlékezet noetikus és autonoetikus m ködésmódjáról beszélünk (elfogadva a korábbi megkülönböztetésünk jelent ségét), akkor feltehetjük az általános emlék- 99

6 Király Ildikó leírás (noetikus eseményemlék) els dlegességét, amennyiben tartható magyarázattal szolgálunk megkülönböztetett elsajátításuk mikéntjét illet en. Ugyanez a kérdés másképpen: hol a híd a tapasztaló, noetikus módon tanuló én, és az önreflexív, autonoetikus módon tanuló én között? Conway azt veti fel, hogy a tapasztaló én rögzíti ugyan reflexív tapasztalatait, ám ezt egyrészt mindig alárendeli éppen aktuális céljának annak érdekében, hogy hatékonyan alkalmazkodjék a helyzet adta keretekhez, és céljai optimális kivitelezéséhez; másrészt ezeket az emlékreprezentációkat nem tartja fenn hosszútávon, csak ameddig a célok eléréséhez szüksége van rájuk. Úgy véli, az epizodikus fogalmat ezekre a jelent a folytonos jöv vel összekapcsoló emlékekre kell alkalmaznunk nem is nevezi ezeket tapasztalatinak, hanem csak tapasztalat-közelinek, és ezek szolgálnak kiinduló alapul az önéletrajzi emlékek megformálásához. Nem teljesen új kelet ez a nézet, hiszen a cselekvésértelmezés területér l kísérleti evidenciák igazolják, hogy már csecsem korban rendelkezésre áll: az úgynevezett teleológiai hozzáállás (Gergely és Csibra, 1997; Csibra és Gergely, 1998). Ez az értelmezési séma alkalmas arra, hogy akár az eseménnyel való egyszeri találkozást követ en létrehozza a cselekvések, akciósorok absztrakt vázát az események észlelése során, a célhoz vezet releváns, optimális lépések sorozataként. E mechanizmus, értelmezési keret segítségével kiépíthet k az események els dleges reprezentációi, az események általános leírásai, amelyek egyben a cselekvések alapvet formáinak beazonosítását és a cselekvések közötti eligazodást is segíthetik. A kés bbiekben pedig ezek az általános cselekvés-emlékek a személyes emlékek lényegi vázát szolgáltathatják, a reprezentációkhoz kapcsolható téri és id i kontextus révén, az így tapasztaltam élményének közvetítésével. Az a vélekedés, mely szerint amit egyszer megéltünk, az a miénk, s valahol mindenképp fellelhet, rögzítve, elraktározva, nem igazolható. Gondolati kalandozásunk alapján viszont, amellett, hogy nem tarthatjuk meg életünk minden egyes pillanatának felvételét egyediként, személyesként, gazdaságos elménk a tudás különböz formáit alkalmazva tömörítést kínál a tapasztalatok sokrét meg rzésére. Szeretném megköszönni Kónya Anikónak a bátorítást és Kéri Ritának a gondolatok megformálásában nyújtott lankadatlan segítségét. 1 A teljes emlékezeti rendszer tudományos tárgyalására itt nem vállalkozunk, az érdekl d olvasóknak Daniel L. Schacter (1998) Emlékeink nyomában cím, szakmailag alapos és olvasmányos könyvét ajánljuk. Itt a naiv modell szempontjából releváns, a tudatos emlékezéshez kapcsolódó elképzelésekre koncentrálunk. Irodalom CONWAY, M. (2001): Sensory-perceptual episodic memory and its context: autobiographical memory, Phil. Trans. Royal Sociey London o. CSIBRA, G., & GERGELY, G. (1998). The teleological origins of mentalistic action explanations: A developmental hypothesis. Developmental Science, 1, o. EACOTT, M. J. (1999): Memory for the events of early childhood, Current Directions in Psychological Science Vol.8. No.2, o. EACOTT, M. J., CRAWLEY, R. A. (1998): The offset of Childhood amnesia: Memory for events that occured before age 3, Journal of Experimental Psychology: General Vol No o. EACOTT, M. J., CRAWLEY, R. A. (1999): Childhood amnesia: On answering questions about very early life events, Memory 7 (3), o. FOLEY, M. A., HARRIS, J. F., HERMANN, S. (1994): Developmental comparisons of the ability to discriminate between memories for symbolic play enactments, Developmental Psychology, 30. (2), o. FOLEY, M. A., JOHNSON, M. K., RAYE, C. L. (1983): Age-related changes in confusion between memories for thoughts and memories for speech, Child Development, 54., o. GERGELY, G., CSIBRA, G. (1997): Teleological reasoning in infancy: The infant s naive theory of rational action. A reply to Premack and Premack. Cognition, 63, o. NELSON, K. (1993): Explaining the emergence of autobiographical memory in early childhood, in: COLLINS, A. GATHERCOLE, S. E. CONWAY, M. A. MORRIS, P. E. (eds): Theories of memory, Hove: Lawrence Erlbaum Associates NEWCOMBE, N. S., DRUMMEY, A. B., FOX, N. A., LIE, E., OTTINGER-ALBERTS, W. (2000): Remembering early childhood: How much, how, and why (or why not), Current Directions in Psychological Science, 9. (2), o. PARKIN, A. J. (1997): The development of procedural and declarative memory, IN: COWAN, N. HULME, C. (eds) The Development of Memory in Childhood, Hove: Psychology Press PERNER, J. (2000): Memory and theory of mind, IN: TULVING, E., CRAIK, F. I. M. (eds): The Oxford Handbook of Memory, New York: Oxford University Press PERNER, J., RUFFMAN, T. (1995): Episodic memory and autonoetic consciousness: Developmental evidence and a theory of childhood amnesia, Journal of Experimental Child Psychology, 59., o. SCHACTER, D. L. (1987): Emlékeink nyomában, Háttér Kiadó Budapest TAYLOR, M., ESBENSEN, B. M., BENNETT, R. T. (1994): Children s understanding of knowledge acquisition: The tendency for children to report that they have always known what they have just learned, Child Development, 65., o. SEARLE, J. (1983): Intentionality, Cambridge: Cambridge University Press TULVING, E. (1985): Hány emlékezeti rendszer létezik? In: KóNYA A. (szerk.) Az emberi emlékezet pszichológiai elméletei, Budapest: Tankönyvkiadó [1990] USHER, J. A., NEISSER, U. (1993): Childhood Amnesia and the beginnings of memory for four early life events, Journal of Experimental Psychology: General Vol No o. WHEELER, M. A. (2000): Episodic memory and autonoetic awareness, IN: TULVING, E., CRAIK, F. I. M. (eds): The Oxford Handbook of Memory, New York: Oxford University Press 100

7 101

8 Frank Aliona képe 102

9 Frank Aliona: A Hungária fürd homlokzata 103