PEDAGÓGIAI ISMERETEK MESTERVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ JEGYZET

Átírás

1 PEDAGÓGIAI ISMERETEK MESTERVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ JEGYZET Budapest, 2012

2 Szerző: Dr. Szilágyi Klára Lektorálta: Dr. Dávid László Kiadja: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A jegyzet kizárólag a TÁMOP B-13/ Dolgozva tanulj projekt keretében szervezett mesterképzésen résztvevő személyek részére, kizárólag a projekt keretében és annak befejezéséig sokszorosítható. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara köszönetét fejezi ki a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a munkához nyújtott anyagi támogatásért. 2

3 Tartalomjegyzék I. GYAKORLATI MUNKA TANULÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ALAPFOGALMAK. 5 Bevezetés A pszichikus fejlődés életkori szakaszai... 7 Fejlődés-lélektani szakaszok jellemzése Megismerő tevékenységek A tanulás pszichológiai jellemzői A tanuláshoz kapcsolódó pedagógiai feladatok A kompetencia, mint elérendő cél Szocializáció Az egyén tanulását befolyásoló tényező: a szerep A tanulói szerep Az oktató-nevelő szerep A gyakorlati oktatás főbb jellemzői ÖNELLENŐRZŐ FELADATOK MEGOLDÁSA II. A SZAKMAI TANÍTÁS-TANULÁS (PEDAGÓGIAI) FOLYAMATÁNAK JELLEMZŐI A köznevelés és a szakképzés törvényi szabályozása és kapcsolódása A szakképzés pedagógiai sajátosságai Pedagógiai célok jelentősége és a kapcsolódó feladatok A szakmai gyakorlatok pedagógiai jellemzői Szakképzés színterei, különös tekintettel a valós vállalkozói környezetre A szakmai szocializáció jellemzői Az oktató személyiségének szerepe a gyakorlati oktatásban A kommunikáció szerepe a szakoktatásban A konfliktus kezelésének jelentősége és módszertani lehetősége A speciális nevelési igényű tanulók sajátosságai A felnőttképzés jellemzői A felnőttképzés történeti megközelítése A felnőttképzés jogi szabályozása A felnőttkori tanulás jellemzői A tanulási technika jelentősége ÖNELLENŐRZŐ FELADATOK MEGOLDÁSA

4 III. A SZAKMAI GYAKORLAT MÓDSZERTANI FELADATAI A módszerek tudatos alkalmazásának általános jellemzői A gyakorlatok módszertani lehetőségei a tanulók szakmai képességeinek fejlesztésében A munkáltató foglalkozások jelentősége Célorientált munkavégzés jelentősége Hatékony erőforrás takarékos feladat végzésre való nevelés jelentősége A munkavégzés önállóságának jelentősége A szakmai problémamegoldás és kreativitás képességének jelentősége A minőségi munkavégzés és önellenőrzés képességének jelentősége Az együttműködési képesség és a nyitottság, mint személyiségtulajdonság jelentősége A gyakorlati foglalkozások szervezésének jellemzői A gyakorlati képzés helyszínének jellemzői és ellenőrzési szempontjai ÖNELLENŐRZŐ FELADATOK MEGOLDÁSA IRODALOMJEGYZÉK ÁBRÁK FORRÁSAINAK JEGYZÉKE

5 I. GYAKORLATI MUNKA TANULÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ALAPFOGALMAK Bevezetés Az ember lelki életének kialakulását hosszan tartó folyamat előzte meg, ez az előkészítő folyamat tulajdonképpen az élővilág evolúciójának (fejlődésének) útja volt. Bár fontos ismernünk a megelőző fejlődési szakaszokat, az ember pszichikuma jelentős mértékben különbözik az állatvilágban tapasztalható megnyilvánulásoktól. E különbségnek sok összetevője van, ezen belül kiemelhető az ember alkalmazkodóképessége, amelyet a megváltozott életfeltételek követeltek meg. Az ember ősének életkörülményeiben bizonyos változások, mindenekelőtt éghajlati változások álltak be az elmúlt évmilliók során. Ezek változásokat idéztek elő az ember viselkedésmódjában is, és ezek nyomán a lelki élet szervi alapjai is és maga a lelki élet is megváltozott. Az első emberek számára elengedhetetlenné vált, hogy a környezet új és nehezebb feltételeihez más módon alkalmazkodjanak, mint azt az állatok tették. Az állatokra általában az jellemző, hogy viselkedésükkel a környezet feltételeihez alkalmazkodnak. A megváltozott körülmények miatt az embernek nemcsak a viselkedését kellett megváltoztatnia, hanem magát az életfeltételeket is, tehát meg kellett változtatnia azt a környezetet, amelyben élt. Az ember számára a munka tette lehetővé a környezet megváltoztatását, ezért a munkatevékenység az emberré válás egyik meghatározó tényezője. A munka révén jött létre a mindent megelőző élőlénytől merőben különböző faj, az ember, akinek viselkedése és lelki élete minőségileg is különbözik elődei megnyilvánulásától. Az emberi pszichikum kialakulása és működése már a kifejlett idegrendszer következményeként is felfogható. Az emberi pszichikum tette lehetővé a tudatos tevékenységet, amely a környezet megváltoztatásának elengedhetetlen feltétele volt. A tudatos emberi tevékenység kialakulásához az élőlények szervezeti felépítésében bekövetkezett változások is szükségesek voltak, ezek közül a kéz szerepét kell kiemelni, amely köztudottan az emberi fejlődés eredménye. A kéz, mint a munka tevékenység végzését lehetővé tevő szerv funkcionálása, jelentős mértékben befolyásolta az egész szervezet fejlődését, de különösen a központi idegrendszer kialakulását határozta meg. (A kéz szerepének fontosságát mutatja az az anatómiai tény is, hogy az agykéreg motoros mezőjének jelentős részét a kéz és ujj mozgás központjai foglalják el.) E mellett kialakult a függőleges járásra való áttérés is, hiszen a kéz különleges, korábbitól eltérő funkciót kapott. A tudatos tevékenység következtében megváltozott az ember életének korábbi jellege is és ez azt feltételezte, hogy az ember közösségben éljen, mert ezzel enyhíteni volt képes az utógondozás és a táplálékszerzés nehézségeit. Ebből következik, hogy az emberré válás egy másik különlegesen fontos mozzanata a beszéd és a nyelv kialakulása volt. A beszéd kialakulása is kapcsolódik a munkához, hiszen a közösen végzett munka igényelte a résztvevők közötti kommunikációt, ez pedig úgy valósult meg, hogy kialakult a beszéd. Az emberi beszéd alapja már az állati ősöknél kialakult, viszonylag magasan fejlett, ösztönös hangképzésre épülő kommunikáció jellemezte, különösen igaz ez a ma élő majom fajokra. A beszéd kialakulásában a finom mozgásokat végző beszédszervek fejlettségén kívül szükség volt a hallás szervének megfelelő fejlettségére is. Ez volt a feltétele annak, hogy a hangokat egymástól megkülönböztessék. E fejlődési folyamat eredményeképpen az agy azon területeinek fejlődése valósult meg, ahol a beszédszervek mozgatóközpontjai és a beszéd-hangok felismerésének központjai helyezkedtek el. A munka jellegű tevékenység eredményes 5

6 megvalósulása érdekében kialakult a beszéd, amely az emberek egy kisebb vagy nagyobb csoportjában az egymás közötti érintkezést szolgálta. A beszéd teszi lehetővé, hogy megjelöljünk tárgyakat, történéseket vagy kifejezzük gondolataink, egyéni érzelmeinket, törekvéseinket. A beszéd révén az ember közli másokkal észleléseit, emlékképeit, gondolatait, elhatározását, de mások tapasztalatairól és élményeiről is így szerez tudomást. A beszéd az emberi kapcsolatok és a lelki élet fejlődésének kiemelkedő eszköze lett, elsősorban azért, mert az emberi beszéd különbözik az érintkezés minden más eszközétől, beleértve a magasabb állatfajok közlési eszközeit is. Ez a különbség pedig az, hogy a beszédet alkotó szavak mindig valamely jelentés hordozói, egyszerűbben fogalmazva, a szavaknak meghatározott értelmük, jelentésük van. A beszéd mindig egy meghatározott közösségben használatos hangrendszer, így meghatározott embercsoport érintkezését szolgálja. Az érintkezés tartalma és formája maga a nyelv. A beszéd és a nyelv azonban nem csupán az emberek közötti érintkezést segíti elő, hanem az emberi gondolkodást is nagymértékben befolyásolta. A beszéd tette lehetővé, hogy létrejöjjön a pszichikum az emberre jellemző formája. Az emberi pszichikum három sajátosságban különbözik a legmagasabb rendű állatok pszichikus tulajdonságaitól. Az ember valamennyi pszichikus funkciója, ezen belül különösen a gondolkodása magasabb szinten van. Az emberi pszichikum (személyiség) fontos sajátossága, hogy a fejlődés folyamán új szükségleteket alakít ki, ezzel meghaladja a biológiai motívumokat és funkcionálásával a társadalmi motiválás válik lehetővé. Az emberi pszichikum alapvető sajátossága, hogy öntudattal rendelkezik, hogy tudatában van érzelmeinek, gondolatainak, törekvéseinek és belső élményeinek, az ember viselkedését, tehát nemcsak a vele született szükségletek, hanem a társadalom szabta erkölcsi elvek is meghatározzák. Az előzőekben jeleztük, hogy az emberré válás folyamata szorosan kötődik az evolúció (fejlődés) elméletéhez, ezt idegen szóval filogenetikus (törzsfejlődés) fejlődésnek is nevezzük. Az emberi pszichikumot azonban az ontogenetikus (egyedi fejlődés) fejlődés jellemzi, amelyet meghatároznak az elődöktől öröklött tulajdonságok és a környezeti hatások egyaránt. Az egyéni fejlődést meghatározó tényezők aránya az örökletes tulajdonságok befolyása, illetve a környezeti tényezők hatása vitatott részét képezik a különböző tudományos felfogásoknak. Ismerünk olyan nézeteket, amelyek az örökletes tulajdonságok túlsúlyát hangoztatják, míg ismert az a nézet is, hogy az ember fejlődését csupán a külső környezeti hatások határozzák meg (tabula rasa vagy tisztalap lap elmélet). Jelenleg elfogadottnak tekinthetjük azt a megközelítést, ahol mind az örökletes, mind a környezeti tényezők együttes hatásaként alakul az ember, illetve pszichológiai szakszóval a személyiség. Az ember az öröklés útján nem kész tulajdonságokat, hanem adottságokat, illetve abban rejlő lehetőségeket kap. Ezek az adottságok (amelyeket gének segítségével örökítünk) meghatározzák a pszichikum működéséhez elengedhetetlen alapokat (anatómiai, fiziológiai programot). Annak érdekében, hogy a személyes tulajdonságok kialakuljanak, aktivizálni kell az adottságokat, amelyhez a megfelelő környezeti feltételek szükségesek. A környezet nemcsak az öröklés által meghatározott adottságok fejlődésére van hatással, hanem arra is, hogy az öröklött adottságok és a szerzett tulajdonságok új struktúrákká alakuljanak. Ezek az új struktúrák képezik az ember magatartási jellemzőinek, a személyiség tulajdonságainak alapját, amelyek a személyes életet meghatározzák. A fejlődés elv elfogadása széles lehetőséget biztosít a 6

7 tudomány számára, de a pszichológiai értelmezéshez szükség van az érés fogalmának megismerésére is. Az ember fejlődése két alapvető folyamaton, az érésen és a tanuláson alapszik, minthogy e két folyamat gyakorta összefügg egymással, nem mindig lehetséges a fejlődésre gyakorolt hatásokat szétválasztani. McCandless (1969) szerint: Az érés a szervezet időtől és életkortól függő fejlődése a fogamzástól a halálig terjedő neuro-fiziológiai és biokémiai változások sorozata. A tanulás csak akkor válik eredményessé, ha az azokhoz szükséges személyes funkciók érettségére támaszkodik. A tanulás definíciójából azt emeljük ki, hogy szándékosan emlékezetbe vésünk valamit, aminek tudása és ismerete általános értékű. Önellenőrző feladat: 1. Mi a helyes állásfoglalás az örökletes és a környezeti tényezők viszonyának megfogalmazásában? (Karikázza be a megfelelő választ!) a) Tulajdonságaink örökletesek. b) Tulajdonságaink környezeti hatásokon alakulnak. c) Tulajdonságaink fejlődésében szerepet játszanak az örökletes és környezeti tényezők is. 1. A pszichikus fejlődés életkori szakaszai A fejlődés értelmezése nemcsak a pszichológiában, de számos tudomány elmélet alkotásában jelentős szerepet foglal el. Ebből következően sokféle nézet ismeretes a fejlődéshez kapcsolódóan. Általánosságban azt fogalmazhatjuk meg, hogy a fejlődés egy folyamatos differenciálódásként (tovább strukturálódás) fogható fel, amelyben azonban jelen van a szintézis (összekapcsolás) is, ami a részfunkciók egységes keretben való foglalását jelenti. Azonban meg kell fogalmaznunk, hogy ez a differenciálódás (amely újabb és újabb elemek megjelenésével, a leépülés és a felépülés váltakozásával zajlik) mint a fejlődésben megjelenő eredmény nem szükségszerűen biztosít jó minőséget. A napi tapasztalat azonban a fejlődéshez a változást kapcsolja, amely lezárul egy ponton és amelyet egy újabb változás követ. Ebből következően az ember egyéni fejlődése jellemző szakaszokra osztható. Elsősorban a testi változások segítik a szakaszosság tudatosítását, azonban más szakaszolást vezetett be a fejlődéslélektan, mint tudomány, mert nemcsak elméleti, hanem gyakorlati jelentőséget is tulajdonított a különböző életszakaszok meghatározásának. A személyiség tudatos nevelése érdekében szükség van olyan keretek kialakítására, amelyeken belül meghatározhatók azok a személyiségjellemzők, amelyeknek a befolyásolása segíti azt a fejlődési folyamatot, amely a szakasz lezárulásával új minőséget hoz létre. Fontos kiemelnünk, hogy a személyiség alakulásának fejlődési szakaszokra bontása mindössze 100 évre tekint vissza, hiszen a XIX. században még élt az a felfogás, hogy a gyermek kicsinyített felnőtt. (Jól mutatják az ebben vagy a megelőző századokban létrejött festmények, ahol pl. a Habsburg uralkodó család gyermekei ugyanolyan öltözetben, testtartásban kerültek bemutatásra, mint a felnőttek.) Az első teljességre törekvő felosztást K. Bühler alkotta, aki hat szakaszt különböztetett meg: kapaszkodó, szaladó, beszélő, kócos Péter, mese és pubertás stádium. Feltűnhet ebben a 7

8 felosztásban, hogy a felnőttekre még nem fordít figyelmet a szerző. A gondolat, hogy az ifjúkor (18-22 életév) is fontos szakasz, sokára alakult ki. Újnézőpontot képvisel Nagy László (1928) aki egy kiemelkedő személyiségjellemző, az érdeklődés fejlődése alapján határozott meg szakaszokat. Véleménye szerint az érdeklődés olyan központi szerepet elfoglaló tulajdonság, amely minden fejlődési szakaszt különböző módon határoz meg. Öt szakaszt különböztetett meg, amelyekhez életkori határokat is rendel: 1. Érzéki érdeklődés szakasza (0-3 év). 2. Szubjektív érdeklődés szakasza (3-7 év). 3. Objektív érdeklődés szakasza (7-10 év). 4. Állandó objektív érdeklődés szakasza (10-15 év). 5. A logikai érdeklődés szakasza (15 évtől). E felosztás kapcsán is felvetődik az a kérdés, hogy befejezettnek tekinthető-e a fejlődés folyamata az ifjúkorral. Ch. Bühler (1912) megkíséreli ezt az ellentmondást feloldani, mert olyan periodizációt alakít ki, amely a születéstől az élet befejezéséig tart. Mindezek az előzmények után alakult ki D. E. Super (1957) életkori felosztása, amely a Bühler stádium elméletére épül. E felosztás egy-egy stádiumon belül kisebb szakaszokat is elkülönít, amelyek jellemzése segítheti az átfogó stádiumok jobb megértését. Super elméleti munkásságára az jellemző, hogy egy átfogó életpálya szemléletet megalapozó, szakmai fejlődésre vonatkozó felosztást akart kidolgozni. A Super-féle fejlődés elmélet az egyén pályafutásának alakulására kialakított összefüggéseken alapszik és ennek a szemléletnek a révén nagy segítséget nyújthat a szakma elsajátítását folytató fiatalok megismerésében. Öt stádiumot különít el a szerző: 1. Növekedés stádiuma (0-14 évig). E stádiumon belül három kisebb szakaszt különít el: a fantázia fázisát, az érdeklődés, illetve a képességek fázisát. E stádiumban a fiatalok többnyire iskolai környezetben tanulnak és a család biztosítja az iskola mellett azoknak a tevékenységeknek a lehetőségét, amelyek segíthetik a későbbi szakma-, pályaválasztást. A szakmai fejlődés szempontjából a következő stádium meghatározó lehet. 2. Felfedezés stádiuma (15-24 éves kor). Ebben az időszakban a fiatalok tapasztalatszerzése a domináns, ez az az életszakasz, amikor megismerkedhetnek a különböző szakmai képzési lehetőségekkel. Fontossá válik az önvizsgálat, az önismeret, itt alapozódik meg az önmeghatározás képessége. Önmeghatározáson vagy öndefiníción Super azt érti, hogy személynek van véleménye önmagáról, amelyet vállalni is képes és megfogalmazni, adott esetben prezentálni (bemutatni) is tud. A szerző hangsúlyozza az alfázisok áttekintése során, hogy a személyes érdeklődése, érdekek és tapasztalatok mentén ideiglenes döntések is születnek, amelyet azután a realitások egyre erősebben befolyásolnak. A tényleges döntést egy szakma vállalásának kérdése akkor dől el, ha a fiatal ellenőrzi saját öndefinícióját és a szakmai követelmények közötti kapcsolatot. Minél erősebb az önmagáról alkotott kép és a szakmai követelmények közötti megfelelés, annál jobban megszilárdulhat a döntés. Itt is három alfázist különböztet meg a szerző: a puhatolózás, az átmenet és a kipróbálás fázisát. A pedagógiai tevékenység szempontjából itt az iskolai környezetben történő 8

9 tanulási lehetőségek ugyanúgy megjelenhetnek az egyén életében, mint a felnőttképzésbe történő belépés A megállapodás stádiuma (25-44 éves kor). Erre az időszakra az jellemző, hogy ha a személy számára alkalmas szakmai tevékenységet sajátított el, akkor megkísérli, hogy ezen a területen tartós állást találjon. Ezért ezt az időszakot a pozíció tartására való törekvésnek is nevezhetjük. Meg kell fogalmaznunk, hogy azok, akik a megfelelő szakmai tevékenységükhöz kapcsolódó állást vagy más önálló tevékenység folytatására alkalmas munkavállalási formát találtak, stabilizálni kívánják ezt az állapotot. Nem jelenti azonban ez azt, hogy a szakmai tevékenység felhalmozott tapasztalatai révén nem keresnek kiegészítő lehetőségeket akár továbbképzés, akár új szakmai területeken történő munkafeladatokkal. E stádium két alfázisra bontható, ahol a szerző szerint az első szakaszban még személy számára fontos a kipróbálás élménye és csak ez után a második szakaszban történik meg a stabilizáció. Ez az életszakasz már a felnőttképzéshez kapcsolódik. 2 1 Alfázisok: a puhatolódzás fázisa (15-17 éves kor) Ezt a szakaszt kísérleti jellegűnek is definiálhatjuk, ahol nem tartós választásokra kerül sor, és ezeket kipróbálja vagy a fantáziában vagy a valóságban a fiatal. A valóságos szerepeket itt a tanfolyamok, szakkörök, edzések, alkalmi munkavállalások jelentik, illetve viták, megbeszélések. Ebben a fázisban konkrét módon megnyilvánulnak a személyes érdeklődések, képességek, a személyiség értékei, amelyek keresik a rendelkezésre álló lehetőségeket. Ideiglenes szakmai döntések születnek, és ezeket a döntéseket beszélgetések, gondolati anticipációk segítségével, vagy iskolai tanulási tapasztalatok, és szakmai tevékenységek élményei alapján kipróbálják a fiatalok. átállási vagy átmeneti fázis (18-21 éves kor) Az önmegfogalmazás kialakítására irányuló, általában aktualizáláson alapuló megfontolások és kísérletek között kialakulnak a dominánsak. Kísérletet tesz a fiatal arra, hogy önelképzelését szakmai területen realizálja. A meghatározó realitások még erősebben befolyásolják a döntési folyamatot. A fiatal munkát vállal, vagy szakmai képzésre jelentkezik, illetve törekszik. kipróbálás fázisa (22-24 éves kor) A megfelelőnek ítélt szakmai területek lokalizálódnak, és kialakul egy állapot. A fiatal itt azt próbálja ki, hogy elég teherbíró-e az általa választott szakmai életben, és elemzi, hogy megfelel-e életpályának ez a szakmai tevékenység. Ellenőrzi, hogy saját öndefiníciója és a szakmai szerep közötti egybevágóság milyen minőségű. 2 Alfázisok: kísérleti, (kipróbálási) fázis (25-30 éves kor) Az alkalmasnak tekintett tevékenységi terület egy- vagy két munkahely váltás után nem bizonyult megnyugtatónak, már világossá válik, hogy a szakmai életpálya különféle munkavállalás következménye lesz. Itt a személyiség felismeri, hogy a szakmai tevékenység megfelel számára, teherbírása is megfelelő, a konkrét munkahely választások azok, amelyek erre rávilágítanak. stabilizáció fázisa (31-44 éves kor) Ekkor már egy szakmai életpálya kirajzolódik, az egyén azon fáradozik, hogy stabilizálja magát, és a munka világában önmagának szilárd helyet biztosítson. A legtöbb kereső tevékenységet folytatók számára ezek az élet kreatív évei. Szakmai törekvése az, hogy biztos helyet keres magának a munka világában. 9

10 4. A fenntartás stádiuma (45-64 éves kor). Super az 1950-es években véglegesítette elméletét, ezért ezt az életszakaszt a már kialakult életpálya meghatározó ám állandó feladatok mentén írta le. A pozíció megtartását tartotta fő célnak és az újabb területek belépését csak a tapasztalatokhoz, szakmai tudáshoz kapcsolódóan fogalmazta meg. Bár itt meghatározott alfázisokat, ezek mind a pozíció megtartására vonatkozó összefüggéseket tartalmaztak. Az elméletalkotás után 60 évvel meg kell fogalmaznunk, hogy felgyorsuló világunk, különösen a közép-európai történések vetületében az e stádiumban élőknek is tartogat új kihívásokat. Az élethosszig tartó tanulás fogalmának elfogadása, valamint a munkaerőpiac folyamatos átstrukturálódása kevéssé teszi lehetővé e klasszikus életpálya szervezés szerinti életvezetést. E megváltozott körülmények között is hangsúlyozni kell azonban, hogy a fenntartás stádiumának jellemzője, hogy a személy az addig elért szakmai eredményeit a kapcsolódó sikereket és egzisztenciális megbecsülést az adott körülmények között is meg kívánja őrizni. E törekvéshez kapcsolódón vállalhat képzéseket, indulhat új szakmai területek felé, azonban ennek eredményessége csak akkor biztosított, ha az egyén öndefiníciója és szakmai lehetőségek, mint pl. a pályakövetelménye megfelelő módon és minőségben találkoznak. 5. A hanyatlás stádiuma (65 éves kortól). Ebben az időszakban az egyén aktivitása a munka világában csökken és lassan meg is szűnik. E folyamatban érdemes kiemelni a fizikai és szellemi terheléstől való folyamatos elfordulást, amely megjelenik a feladatok közti szelektálásban, illetve bizonyos munkatevékenységek elutasításában. A szerző véleménye szerint a fizikai és pszichikai erő gyengülése hozza el azt a pillanatot, amikor az egyén visszavonul a munka világától. E stádiumba is két alfázist fogalmaz meg a szerző, amelyben már kevés szerep jut a munkatevékenységhez kapcsolódó képzésnek és az egyén más területeken keresi az öndefinícióját meghatározó összetevőket. 3 Super elmélete kétségtelenül a fejlődés elv és a pályán tanúsított magatartás átfogó pszichológiai koncepcióját képezi. Mindenekelőtt egy szélesen megalapozott összefüggő modellt szolgáltat, amellyel a különböző életszakaszokban a személyiség szerveződése 3 Alfázisok: lelassulás fázisa (65-70 év) Itt a munka aktivitásának üteme változik, szükségessé válik a kötelességeket csökkenteni, és a munka módját a csökkenő teljesítmény képességhez kell igazítani. visszavonulás fázisa (71 éves kortól) A szakmai életből való visszavonulás az egyéni beállítottságnak megfelelően történik. Általában gyors döntés következtében hirtelen feladják a szakmai tevékenységet az ebbe az életkorba kerülők. 10

11 és a személyiség fejlődése összekapcsolható a kultúrákban jellemző szakmai fejlődési feladatokkal és magatartásformával. Fejlődés-lélektani szakaszok jellemzése A felnőttek képzése, tanulása nem érthető meg az általános fejlődés-lélektani törvényszerűségek megértése nélkül, hiszen az első 3-4 életévben alakul ki a későbbi felnőtt tevékenységeket megalapozó személyes struktúrák sora. E megalapozó szakaszoknak, amelyet a mindennapi tapasztalatban a naptári korral szoktunk jellemezni, a csecsemőkor (a születéstől az első életévig) az alkalmazkodás lehetőségét biztosítja. Ebben az időszakban az első feltételes reflexek kialakulásától a beszéd és járni tanulás folyamata zajlik. Itt alakul ki a szenzomotoros (érzékelő és mozgató) tevékenység, amely jelentős hatással van az értelmi fejlődésre. A későbbi személyes érintkezés alapformái is erre az időszakra koncentrálódnak, ahol a szülők és idegenek megkülönböztetése, a hasonló korú babák iránti érdeklődés nyilvánulhat meg. Mindezek az alapok tovább fejlődnek kisgyermekkorban, amely biológiailag 1-3 évig tartó időszakot jelenti. E korszak fő teljesítménye a beszéd, tanulás és a személytudat kialakulása. A beszédtanuláshoz kapcsolódóan igen sok elmélet kapcsolódik. A szerzők egy része az ún. autonóm beszéd vagy a kisbeszéd fogalmát használja, amely többnyire egyszavas mondatot jelent ragozás nélkül. Ezt követi a többszavas mondatok kialakulása, ragozással majd a kérdezési periódus is megjelenik. A személyi tudat az önálló én felismerését jelenti, pl. már tudja a nevét, szülei nevét stb. a gyermek. A tanulás fő formája a játék és az utánzás. Az óvodás korban a 3-6 éves korig az én-tudat megszilárdulásától az iskolához való alkalmazkodás kifejlődésére kerül sor. A gondolkodás és a beszéd igen jelentős mértékben fejlődik, amely a képszerű gondolkodástól az ok-okozati összefüggések felismerésén át halad. Vigockij fogalmazza meg a szociális beszéd, az egocentrikus beszéd és a belső beszéd elkülöníthetőségét. Itt jelennek meg a beszédhez kapcsolódó zavarok is, mint pl. a piszeség, a dadogás, a hadarás stb. A kisgyermek önálló törekvéseket mutat és kialakulnak a főbb tevékenység formák, amely a játékban csúcsosodik ki. A játék tevékenység gazdagodása az apró, alig tudatos babrálástól a szerepjátékon át a szabályjátékig fejlődik. A gyermekek játékának igen jelentős az önfejlesztő hatása és a játékos tevékenységek révén ér el a koordinált mozgások irányításához, amely szükséges az iskolába lépéshez. A kisiskolás kor pszichológiájának jellemzői (6-10 éves kor) az iskolai teljesítmények létrehozásától a pubertás korig terjed. A pszichológusok ezt a szakaszt igazi gyermekkornak tekintik, mert már a gyermeknek tudatos akarati reakciói vannak, emellett életvidám alaphangulat uralkodik érzelmi életében. A tevékenységekben a fő változást az adja, hogy a játék helyett a tanulás válik a fő formává. A tanulás révén kialakul egy elemző látásmód, amely a tárgyi világ törvényszerűségeire való ráeszméléséhez vezet. E korban a gyermekek társadalmi helyzete is megváltozik, a tanulói státus egy új esélyt jelent, pl. az iskolai közösségben elfoglalt hely. Kiemelhető az akarat fejlődésének néhány megjelenési formája, mint pl. a feladattudat, a versengésre való hajlam, kitartás a saját célok megvalósításában. Összegezve: az első tíz év az egyén életében minden a felnőtté váláshoz szükséges alapfunkció kialakulását biztosítja. A tanulás révén a gondolkodás és a beszéd megerősíti az intellektuális feladatokra való képességet, míg a testi fejlődéshez kapcsolódó mozgáskoordináció lehetőséget biztosít a meghatározott tevékenység fajták végzésére, 11

12 pl. játék, sport stb. Az időszak végére az olvasás, írás, számolás, rajz, fogalmazási készség folyamatosan fejlődik, amely mögött szükséges képességek különböző szintje is kialakul. A serdülőkor, mint a felnőtté válást meghatározó életkori szakasz viszonylag hosszú időszak 10 és 18 év közé sorolható. E viszonylag hosszú korszak majdnem annyi év, mint a megelőző időszak életéveinek összege. A serdülés átmeneti állapot, benne az egyén a gyermekség állapotából az ifjúkor állapotába érkezik. A serdülőkor kettős jellegű, hiszen bizonyos megnyilvánulásokban a gyermek énje nyilatkozik meg a serdülőnek, míg más területeken felnőtt terheket is vállalhat, pl. testi ereje alapján. A serdülőkor igen összetett korszak, hiszen e hosszú időszakot is három szakaszra bontják a kutatók: az elő-, közép- és utóserdülés szakaszára Az iskoláztatás szempontjából az általános iskola felső tagozatos tanulói és a középfokú intézmények tanulói is ide tartoznak több kutató szerint a XX. század második felében jelent meg az akceleráció a serdülőkorhoz kapcsolódóan. Ez azt jelenti, hogy a serdülés, a növekedés felgyorsult és a nemi érés korábban következik be. Az iskoláztatás időszaka alatt már a testi és biológiai érés felnőtt jellemzőket mutat. Ehhez azonban nem kapcsolódik a morális (erkölcsi) fejlődés üteme és ezért jelentős ellentmondás alakul ki a serdülők személyiség jellemzőiben. Különösen vonatkozik ez a nemi érésre, amely a serdülőkorban bekövetkezik, míg a családalapítás lehetősége sok-sok évvel kitolódhat. Más-más tempójú a lányoknál és fiúknál a serdülés és jelentősek az individuális (egyedi) eltérések is. Ebből következően a serdülő örök feszültségben él, viselkedése gyermekes, ha felnőttként kezelik, ha gyermeknek nézik, megsértődik. A felnőtt szerep kialakult, elfogadott, a serdülő státusa viszont tisztázatlan és csak kevesek számára világos. Az utóbbi évtizedekben még jelentősebbé vált a különböző személyiségjellemzők fejlődési ütemének eltérése. Az általános társadalmi jólét következtében a fiatalak biológiai fejlődése felgyorsult, fizikai jellemzőik javultak, így a serdülőkor középső szakaszában már testi érésük befejezettnek tűnik. Az iskoláztatás emelkedésével a gondolkodási jellemzők, a kommunikációs készségek is magasabb minőséget mutatnak, amelyhez kapcsolódóan azonban az érzelmi fejlődés lelassult. Ez megjelenik a felnőtt szerepek egy részének elutasításában, a párkapcsolat építés bizonytalanságaiban, sok esetben, az érzelmi differenciálatlanságban. A képzett és önálló munkavállalásra alkalmassá váló fiatal felelősségvállalása, erkölcsi, világnézeti magabiztossága még hiányzik. Vannak olyan nézetek is, amelyek a pályaválasztást és a döntést a serdülőkorból való menekülésnek értelmezik, hiszen ha a kamasz meg tudja fogalmazni pályacélját, akkor már, mint leendő mérnökként vagy autószerelőként kezelik és elhagyhatja a bizonytalan serdülő állapotot. A serdülőkor ellentmondásos, nehézségekkel megtűzdelt időszak, amelyhez a szülők, pedagógusok és a társadalom is ellentmondásosan viszonyul. A serdülőkorban a fejlődés mindent megváltoztat, az egyén biológiailag, pszichológiailag és szociálisan is átalakul. A serdülőkorhoz többnyire még az iskolai környezetben történő oktatást, képzést kapcsoljuk, azonban az ebben az időszakban fiatalok körében jelentős lehet a lemorzsolódás az iskolarendszerű képzésből. Ebben a fejlődési szakaszban a fiatalok befejezik kötelező iskolai tanulmányaikat, szakmunkásvizsgát tesznek vagy érettségiznek. A felnőttképzés szempontjából következő időszakok a jelentősek, amelyet hagyományos felosztásban ifjúkornak és felnőttkornak fogalmazhatunk. Az ifjúkort hagyományos értelmezésben 18 és 25 év közé teszik. Ez az időintervallum megegyezik a Super-féle stádium elmélet felfedezés korszakával. Mint az előzőekben 12

13 már megfogalmaztuk e korszakra a társadalomba való illeszkedés lehetőségeinek kipróbálása a jellemző. A beilleszkedés útja a tanulás vagy a munkavállalás a XXI. században. A tanulás történhet iskolarendszerben és iskolarendszeren kívül is, azonban a tanulás formája meghatározza azt, hogy a fiatal milyen életkori sajátosságait aktivizálja céljai eléréséhez. E korszakra jellemző az emocionális, vagyis érzelmi érettség kialakulása, ehhez kapcsolódik az általános társadalmi érettség kialakulása, amely nagymértékben függ attól a szociális közegtől, amelyben a fiatal él. A felsőoktatásban vagy érettségi utáni szakképzésben résztvevők számára ez a munkához kapcsolódóan alakul ki elsősorban és a korszak végén a munkavállalásban realizálódik. A személyes élettér megteremtésének igényét nagymértékben befolyásolja a párkapcsolatok intenzitása, amely párhuzamosan a barátok számának csökkenésével valósul meg. A személyes igények alakulását nagymértékben befolyásolja a felszabadulás az otthoni hatások alól, amelyhez kapcsolódik az önellenőrzés megvalósulása és a döntések következményeinek mérlegelési képessége. Ez megnyilvánul a szabadidő felhasználásában, a különböző életfilozófiák közötti összehasonlító elemzésekben és az életpálya vagy foglalkozás melletti elköteleződésben is. E folyamatokat nagymértékben segíti az intellektuális (gondolkodásbeli) érettség és biztonság kialakulása, igény az összefüggések megértésére, amelyben felértékelődik a magyarázatok, meggyőzés szerepe. Az ifjúkor fentebb áttekintett jellemzői jelennek meg Super által felfedezés stádiumának megfogalmazott leírásában is, amelynek centrumában a munka világára való felkészülés, a szakmai képzésekben való részvétel, illetve azok által elérhető végzettségek megszerzése áll. Az általános fejlődés-lélektani jellemzőket ki kell egészítenünk a munka világához kapcsolódó Superi értelmezéssel, hiszen az ifjúkorban már a felnőtt lét követelményeivel szembesülnek a fiatalok, amelynek lényege a tevékenység, amely a megelőző első két évtizeddel szemben már munkatevékenységgé válik. Ez az értelmezési keret lehetővé teszi, hogy a munka személyes jellege kipróbálás útján realizálódjék a fiatalokban, amely felértékeli a gyakorlati képzés tapasztalatait, különösen a szakmai ismeretek elsajátításának folyamatában. Önellenőrző feladatok: 1. Válassza ki a Superi életpálya-felosztás stádiumai közül azt, amelyik magába foglalja a serdülőkort! (Karikázza be a megfelelő választ!) a) Növekedés stádiuma. b) Felfedezés stádiuma. c) Megállapodás stádiuma. d) Fenntartás stádiuma. e) Hanyatlás stádiuma. 2. Válassza ki azt az állítást, amely jellemzi az ifjúkort! (Karikázza be a megfelelő választ!) a) Problémamegoldó gondolkodásmód. b) Felnőttektől való elfordulás. c) Gyors fizikai növekedés. 13

14 2. Megismerő tevékenységek A megismerés befolyásolja viselkedésünket, teljesítményünket, de a megismerő tevékenység egyes összetevői ebben különböző mértékben vesznek részt. A megismerési folyamat fő összetevői a külvilággal kapcsolatot kiépítő érzékeléstől az észlelésen át a tanulásig terjed. A tanulást segítő további megismerő tevékenység a figyelem, az emlékezés, a képzelet és a gondolkodás. 1. sz. ábra A megismerési folyamat A megismerő tevékenység jelentőségét többféleképpen is megfogalmazhatjuk. Az ábra három területet különít el: a megismerést, az érzelmi életet és a cselekvést. Ezek mindegyike a személyiség megnyilvánulása útján ismerhető meg, ezek az élmény, a viselkedés és a teljesítmény. Amilyen szoros összefüggésben van egymással a megismerés, az érzelmi élet és a cselekvés, ugyanolyan szoros kapcsolatban vannak az élmény, a viselkedés és a teljesítmény is. E kapcsolatok sokszínűek lehetnek, a megismerő tevékenységek közül a tanulás fogalmát részletezzük. A tanulást befolyásoló lelki jelenségeket röviden tekintjük át. Az érzékelés: Ahhoz, hogy a külvilág jelenségeit érzékelni legyünk képesek, szükség van egy olyan érzékelő rendszerre, amely képes a külső vagy belső 14

15 környezet fizikai-kémiai stb. hatásait felfogni és érzéklet formájában továbbítani. (Az érzéklet egy idegi aktivitás, amelyet érzékszerveinkben /receptorokban/ elhelyezkedő idegsejtek állítanak elő.) Azok a külső hatások, amelyeket az érzékszerveink felfognak, az ingerek, az ingerek idegizgalmakat váltanak ki (ingerületeket). Ez eljut az agykéreg megfelelő részébe és így létrejött az a lelki jelenség, amelyet érzékletnek nevezünk. Az ingerek négy fajtáját különböztethetjük meg, amelyek a mechanikus ingerek, fényingerek, hőingerek és kémiai ingerek. Az ingernek megfelelő erősségűnek kell lennie ahhoz, hogy érzékletet válthasson ki. A figyelem: Az ember a külső hatásoknak sohasem passzív felvevője, a legegyszerűbb érzékelésnél is tevékenységet fejt ki. Egész lelki életünket jellemzi énünk aktivitása. A figyelem testi és lelki működéseinknek meghatározott irányba való beállítása. A figyelem megnyilvánulhat önkéntelenül is, amikor a külvilágból érkező inger olyan erős, hogy a személy a figyelmét arra irányítja. A szándékos vagy akaratlagos figyelem akkor alakul ki, ha belső tényezők szükségleteink, érdeklődésünk, elvárásaink miatt fordulunk a jelenség felé. A szándékos figyelemben a tudatos beállítódás jelentős szerepet kap. A figyelő ember egész testtartásán, szemén látható a feszült figyelem, pl. visszafojtott lélegzettel hallgatunk Az emlékezet: A pszichikumot érő benyomások nem tűnnek el nyomtalanul, hanem nyomot hagynak az idegrendszerünkben és így megvan az a lehetőség, hogy felelevenítsük azokat. A megőrzésnek ez a képességét emlékezetnek nevezzük. Az emlékezés tehát olyan lelki folyamat, amely révén múltbeli tapasztalatainkat, élményeinket, tárgyakat, jelenségeket felidézünk. Az emlékezés folyamata a bevésésből, a megőrzésből és a felidézésből áll. A bevésésnek igen nagy jelentősége van a tanulás szempontjából és bevésés alapját az emlék nyom adja. Az emlék nyom azt jelenti, hogy a megelőző tapasztalat az idegrendszerünkben nyomot hagyott, változást hozott létre. A megőrzés azt a folyamatot jelöli, amikor tároljuk azokat az információkat, amelyeket megéltünk, azonban ez is aktív szakasza az emlékezetnek, mert a megőrzés alatt a megismert tények rendszereződnek, feldolgozódnak. A megőrzés és a felejtés egy azonos műveletnek két oldalát jelenti, pl. a fáradtan bevésett információk hamarabb elmosódnak. Az emlékezet harmadik jellemzője a felidézés, a bevésés erősségén és a megőrzésén kívül más tényezőktől is függ. A felidézést jellemezhetjük a szerint is, hogy mely tényezők nehezítik az emlékezést, pl. megőrzött információkat, pl. egy telefonszámot félelem miatt nem tudjuk megmondani. A felidézésben fellépő rendellenes jelenség, pl. az amnézia, amely emlékezet kiesést jelent. A képzelet: Az emlékképek felidézése és a képzelet között éles határt vonni nehéz. A képzeleti munka azt jelenti, hogy már tapasztalt képekből, élményekből új képet alkotunk. A képzelet a meglévő tapasztalati anyagot használja fel egy új jelenség kialakítására. Az elemeket, amelyekből a felépítés történik, a képzelet nem teremti meg, pl. született vakkal nem lehet a színeket elképzeltetni. Megkülönböztetünk, leíró képzeletet és alkotó képzeletet. A reproduktív képzeletnek (leíró) igen fontos szerepe van az oktatási folyamatban. A különféle tankönyvek, szavak, rajzok és ábrák formájában nyújtják az ismereteket, annak érdekében, hogy ezeknek az ismereteknek a jelentését megértsük, az olvasottakat gyakran képekké alakítva képzeljük el. A reproduktív képzeletet legjobban irodalmi művek olvasása fejleszti. A 15

16 produktív vagy alkotó képzelet új dolgoknak önálló létrehozását jelenti, tehát olyan lelki tevékenység, amelynek során a tapasztalatokból, az emlékképek anyagából önálló, eredeti, mások számára értékes eredmény jöhet létre. A mindennapi életben is nagy szerepe van az alkotó képzeletnek. A képzeletnek sajátos, de egyébként természetes és általános megnyilvánulása az álomkép. A gondolkodás: A gondolkodás kifejezést sokszor a legáltalánosabb értelemben használjuk, bármilyen megismerési folyamatot jelölünk vele. Szoros értelemben vett gondolkodás, magasabb szellemi funkciót jelent, melynek célja az érzéki megismeréssel nem feltárható összefüggések, vonatkozások megismerése. A gondolkodás tehát lehetővé teszi, hogy közvetve olyan dolgokat is megismerhessünk, ami érzékszerveink és a közvetlen megismerés számára hozzáférhetetlen, pl. gondolkodásunk segítségével fejlődött a csillagászat vagy az űrkutatás. A gondolkodás folyamatát jellemzi, hogy jelek segítségével történik, ilyen jel pl. a beszéd. A gondolkodásnak mindig iránya van, hiszen a megoldandó probléma, az előzetes tapasztalatok felhasználása mindig bizonyos irányt, célt szab. A gondolkodásra jellemző a belátás, az addig fel nem ismert kapcsolatok és összefüggések megragadása. A belátás az alapja a feladat és probléma megoldásnak. A mester és tanítványa viszonyát nagymértékben meghatározza a megismerő funkciók működtetésének sikeressége. Ezen belül a tanulás a megismerő folyamat központi témaköre, ezért ezt részletesebben kifejtjük. Önellenőrző feladatok: 1. Válassza ki azt a fogalmat, amely nem tartozik az érzéklet keletkezéséhez! a) Inger. b) Ingerület. c) Tudatosság. 2. Hová tartozik a figyelem? (Karikázza be az egyetlen helyes választ!) a) Megismerési folyamat. b) Érzelmi folyamat. c) Akarati folyamat. d) Személyiség sajátossága. e) Beállítódás. 3. Válassza ki a kakukktojást! A gondolkodáshoz szükséges a) a szimbólumok (jelek) igénybevétele. b) meghatározott irány, cél. c) a belátás. d) szabad asszociáció. 3. A tanulás pszichológiai jellemzői Tanulásnak nevezünk minden olyan tevékenységet, amely az élőlényt differenciáltabb alkalmazkodásra teszi képessé. A bevezetésben már említettük az állatok az evolúció során is alkalmazkodtak a környezetükhöz, tehát tanultak. Az ember is tanul, de pszichológiai értelemben emberi tanuláson azt a folyamatot értjük, amelynek 16

17 eredményeképpen a személyiség élményvilága gazdagodik, új viselkedéseket, mozgásokat sajátít el és teljesítménye minőségében és mennyiségileg is jobbá válik. Tanulásról beszélünk a szó legáltalánosabb értelmében, akkor, ha új ismereteket szerzünk, pl. ha fülünk hozzászokik egy zeneszámhoz, a szemünk egy szép festmény látásához stb. Tanulás szükséges az öltözködéshez, az eszközök és szerszámok kezeléséhez, számok, jelek, szavak elsajátításához. Minden tanulás változást hoz létre a személyiségben, ami élményekben, teljesítményben vagy a viselkedésben nyilvánulhat meg. Változásról beszélünk akkor, amikor pl. a tanuló nehezebb matematikai feladatokat is képes megoldani. Ez a tanulás eredménye, ugyanakkor érettebb lett a gondolkodása. Változást jelent azonban az is, hogy a tíz évesek általában nehezebb tárgyat tudnak felemelni, mint a nyolc évesek. Az ilyen változások döntő okát az életkorral járó érésben kell keresni. A személyiségfejlődésben a tanulás és az érés együttesen van jelen. A tanuláshoz a személyiség valamilyen aktív tevékenysége szükséges. (Meg kell fogalmaznunk, hogy nem minden aktivitást, személyes erőfeszítést nevezhetünk tanulásnak, pl. felnőtt ember mindennapos lépcsőn járása aktivitás ugyan, de nem tanulás.) A tanulásnál nagy szerepet játszik az ismétlés és a gyakorlás, pl. ugyanazokat a szavakat többször el kell mondani, ha meg akarjuk tanulni vagy a labda elkapását sokszor kell gyakorolni, hogy biztosan megfoghassuk. Hosszú gyakorlás eredményének tekinthetjük azt is, hogy a szakember másképp nyúl a fogóért, mint a szögért. Számunkra fontos, hogy az emberi tanulással foglalkozzunk, mert ezen ismeretek alapján segíthetünk tanulóinknak a szakma elsajátításában. A tanulás alapvető formája a kondicionálás, azaz a feltételes reflexek kialakítása. A világ számunkra ingerek formájában jelenik meg, amelyre az életképességünk alapján feltétlen reflexszel válaszolunk. (Ez azonos embernél és állatnál is.) Példaként bemutathatjuk, hogy ha egy csecsemő szájához cuclisüveggel közelítünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a csecsemő csak akkor fog nyelni, ha a cucli a szájához ér. Ha ezt műveletet elég gyakran ismétlik, akkor az tapasztalható, hogy a nyelés megkezdődik már az üveg megpillantásakor. Példánkban az üveg tej a természetes inger, erre a feltétlen válasz, a szem megfelelő mozgása. A száj ingerlése ugyancsak természetes inger volt, amelyre feltételes reflexként jött válaszként a nyelés. A gyakorlás következtében ez úgy módosult, hogy az inger (a tejes üveg látása) kiváltotta a feltételes reflexet, a nyelést. A feltételes reflexek keletkezésének alapja az, hogy minden olyan inger, amely a szervezet számára eleinte közömbös volt, bizonyos feltételek mellett reflexet kiváltó inger lehet. Ehhez az szükséges, hogy az eleinte közömbös ingert az eredeti a feltétlen reflexet kiváltó természetes ingerrel bizonyos ideig együtt szerepeltessük. Ha ez után elhagyjuk a természetes ingert, akkor a közömbös inger is képes lesz a hatást kiváltani. A kondicionálást a mindennapi életben gyakran megfigyelhetjük, pl. ha az automatából pénzt kívánunk felvenni, azonnal a kártyánkért nyúlunk. Több szerző szerint a fent ismertetett klasszikus kondicionálástól meg kell különböztetni a mechanikus tanulást, amely az információk közötti asszociációs (társítás) kapcsolatok révén valósul meg. Míg a kondicionálásnál adva van egy meghatározott öröklött reagálást a feltétlen reflexet kiváltó inger és egy új közömbös inger, addig a mechanikus tanulásban az ingerek olyan sorozata van jelen, amelyekhez nem kapcsolódik semmilyen öröklött reagálás mód. A mechanikus tanulásnál a feladat abból áll, hogy emlékezetbe kell vésni az adatokat megadott sorrendben. Az információk lehetnek szavak, számok, mozdulatok. Az embernél rendszerint verbális információk, szavak és számok fordulnak elő a tanulási folyamatban. A mechanikus tanulás többnyire 17

18 Eltöltött idő másodpercben érintkezésen alapuló asszociációra (társításra) épül. Az asszociáció folyamatát így fogalmazhatjuk meg: a térben és időben együtt vagy közvetlenül egymás után érzékelünk, észlelünk vagy vésünk emlékezetünkbe jelenségeket, illetve ezek tulajdonságait, összefüggéseit, akkor közöttük kapcsolat, társítás jön létre. Az asszociáció alapján egyik adat észlelése vagy felidézése lehetővé teszi a másik adat felidézését vagy felismerését. Nagy fontosságú a mechanikus tanulásnál az ismétlése. A tanulás sajátos formája az ún. vak próbálkozás. Ezt a tanulási formát az állatkísérletekkel bizonyították, az éhes állatok elől elzárták a ketrecben az ételt és csak ha a megfelelő pontot, gombot nyomták meg, akkor jutottak ételhez. A próbálkozások számát feljegyezték és arra a következtetésre jutottak, hogy az állatok a tévedéseikből is tanultak és egyre rövidebb idő alatt sikerült az ételhez jutniuk. Ezt a tanulási formát tapasztalhatjuk az embereknél is, pl. ha szétszedünk egy bonyolultabb szerkezetet anélkül, hogy ismernénk egyes alkatrészek funkcióját, akkor az összerakást csak vak próbálkozással kísérelhetjük meg. Ismételt összeszerelésnél egyre kevesebb próbálkozásra lesz szükségünk. 160 A vak próbálkozással történő tanulás grafikonnal szemléltetve Próbálkozások száma 2. sz. ábra A vak próbálkozással történő tanulás grafikonnal történő szemléltetése A tanulás másik formáját, az ún. belátás útján történő tanulást, ugyancsak állatkísérletek alapján vizsgálták. E tanulási formát a majmok eszközhasználatával szokták bizonyítani, pl. a csimpánzok a próbálkozások és tévedések útján szerzett lassú és fokozatos tanulás helyett egyszerre felfogják a rendelkezésükre álló lehetőségeket, pl. ha a csimpánz nem éri el a magasra függesztett eledelt, több ládát helyez egymásra. 18

19 Próbálkozások száma Ezután már hasonló helyzetekben nincs szükségük további próbálkozásra. Ezzel az állati tanulás elérte a legmagasabb fokát. Az eszközök segítségével valamilyen célt könnyebben elérhetünk. A megfelelő eszköz vagy eszközök alkalmazása a megértés jele. A belátás, a megértés az emberi tanulás egyik alapfeltétele. A gyakorlás, az ismétlés, mint a tanulást befolyásoló tényező szintén különböző kísérletekkel bizonyított. Egyszerű tanulásnál, pl. valamilyen mozgás elsajátításánál, a kapott adatokat ábrázolhatjuk, a tanulás görbe, illetve a teljesítmény görbe, általában fokozatos emelkedést mutat. Ezek az ábrázolások arra is utalnak, hogy vannak olyan szakaszok, ahol az emelkedés lassúbb. Ebből arra következtethetünk, hogy a tanulás bizonyos magasabb fokának elérése nem folyamatos lassú emelkedés révén jön létre, hanem ugrásszerű változások következnek be. Esetek száma 3. sz. ábra Belátás útján történő tanulás szemléltetése grafikonnal A tanulás összetett pszichológiai folyamat, amelynek befolyásolása igen nehéz pedagógiai feladat. A pszichológia alapja a tanulásnak a kapcsolat létrehozása, amely két emlékkép, szó vagy tevékenység összekapcsolását jelenti. Ennek bizonyítására a legegyszerűbb tanulási folyamatok elemzése szükséges, azonban igazolni egy elmélettel a tanulás folyamatát a mai napig nem sikerült. A tanulás különböző fajtáit azonban meg lehet különböztetni. Mint az előzőekben bemutattuk a tanulás módjait, ezeket is csoportosíthatjuk. A tanulás módja szerint megkülönböztetünk egyszerű tanulást, amely kondicionálásra épül (feltételes reflex útján történő tanulás) és az asszociáció útján végbemenő mechanikus tanulást. Összetett tanulási módok a próbálkozással való tanulás és a belátásos tanulás. Feloszthatjuk a tanulást a tanulandó anyag természete szerint is, így megkülönböztethetünk motoros tanulást és verbális tanulást. Már ez a felosztás is azt mutatja, hogy a szakképzésben a verbális és motorikus tanulás egyszerre van jelen, de a kompetenciák kialakulásában mind az egyszerű tanulás, mind az összetett tanulási 19

20 formák párhuzamosan egymást erősítve is jelen lehetnek. A tanulás szoros összefüggést mutat az emlékezés jellemzőivel. Az emlékezést általában úgy foghatjuk fel, mint az előző tapasztalatok felidézését. A tudatos tanulással történő elsajátításnál a tevékenység jellege emelhető ki, mert itt az ismereteket rögzítjük, megtartjuk és képesek vagyunk verbálisan vagy motorikusan felidézni. A tanulás és emlékezet viszonyára vonatkozóan megfogalmazhatjuk, hogy a tanulás bonyolultabb tevékenység, mint az egyszerű bevésés, amely az emlékezet alapja, hiszen tudatos erőfeszítést igényel az ismeretek megértése, rendszerezése. A tanulás az információ felvétel tréningjeként is felfogható, amely a konkrét eredmény mellett a gyakorlás útján jobb teljesítmény kialakulását szolgálja. A tanulás pszichikus magatartásunkban idéz elő változást, elsősorban azzal, hogy növeli viselkedésünkkel kapcsolatos tapasztalatok körét. A megértés és a tanulás kapcsolata meghatározó, mert a mechanikus tanulás rossz hatásfokú és az időráfordítás is sokkal hosszabb. Ezért a szakképzésben az emlékezeti folyamatban a bevésés és megőrzés szakaszában a megértésnek jelentős szerepe van, amely révén jelenik meg az intellektuális öröm a tanulás során. A tanulás, mint tevékenység függ meghatározott személyiség jellemzőktől, vagyis minden tanuló személyes jellemzői megismerhetőek a tanuláshoz kapcsolódóan. A hazai szakirodalomban jelentős tapasztalatok állnak rendelkezésre a tanulási stílusra vonatkozó felmérések köréből, ehhez kapcsolódóan egy egyszerű tanulási stílus kérdőív alkalmazását javasoljuk, ahhoz, hogy a tanulók és mestereik is ismerjék e sajátosságokat. (Lásd: Hogyan szeretek tanulni? című kérdőívet.) A tanulás pszichológiája arra világít rá, hogy az érdeklődés, az egyéni indítékok rendszere nagy szerepet játszik az eredményességben. A tanulást segítő tényező, ha az elért teljesítményt objektíven le tudjuk mérni és arról pontos információt kapunk, pl. verstanulás, tesztfeladatok kitöltése stb. (A tanulást befolyásoló tényező a transzfer, illetve az átvitel jelensége, ami azt jelenti, hogy ha valamilyen területen valamit megtanultunk, az megkönnyíti egy másik területen a hasonló feladatok elvégzését, pl. ismert az a mondás, csak az első idegen nyelv elsajátítása nehéz.) Az érdeklődés: Az érdeklődés a személyiség gondolatainak és szándékainak egy meghatározott tárgyára való összpontosítása. Az érdeklődés alakulása az egész személyiséget jellemzi, mert egyike a legösszetettebb lelki jelenségeknek. A környezet és az ember közötti kapcsolat fejeződik ki e pszichológiai folyamatban. Az érdeklődés során valamely meghatározott tárgyra irányítja a személy egész pszichikus tevékenységét, figyelmét, gondolkodását, érzelmi életét. E folyamat célja e tárgy messzemenő megismerése. Az érdeklődés mindig tudatos, de érzelemmel kiegészített. Vannak olyan elméletek, amelyek az érdeklődést tartják a személyiség meghatározó jellemzőinek (lásd Fejlődéslélektani szakaszok). Az érdeklődés egyik legfontosabb funkciója, hogy aktivizálja a személyiséget. Ismert tény, hogy eredményesebben tevékenykedünk akkor, ha amit csinálunk, érdekel bennünket. Jó példa erre, hogy az érdeklődéssel végzett tevékenység során kevésbé vesszük észre az idő múlását. Az érdeklődés tartalma szoros kapcsolatban áll a személy és a társadalom által meghatározott lehetőségekkel. Megkülönböztethetünk közvetlen és közvetett érdeklődési folyamatot. Közvetlen érdeklődés az, amikor tevékenységünk egy meghatározott tárgyra irányul, függetlenül attól, hogy az ezzel a tárggyal való foglalkozás előnnyel vagy hátránnyal jár-e. Közvetett érdeklődés akkor van jelen, amikor a tárggyal való foglalkozásból az egyénnek 20