KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK A KERETTANTERVBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK A KERETTANTERVBEN"

Átírás

1 KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK A KERETTANTERVBEN Az ismeretkör jellege A könyvtárhasználat oktatása során a tanulók olyan eszköztudást sajátítanak el, melyet a teljes tanulási folyamatban és azon túl is bármely ismeretszerző és -feldolgozó tevékenységük során alkalmazni tudnak. Az ismeretkör két jellegzetes szegmensből áll. Egyik eleme egy világosan elkülöníthető alapozó ismeretegyüttes, amely a könyvtárra mint információtároló és szolgáltató egységre, a dokumentumokra mint forrásokra és az elérésüket biztosító tájékoztató eszközökre vonatkozik. Olyan tartalomtudásról van itt szó, amely nélkül az önálló ismeretszerzés nem lehet hatékony. A könyvtárhasználati tananyagnak ez a része az informatika tantárgy kerettantervébe épült be oly módon, hogy az évfolyamonként megjelenő órakeretek minden esetben magukban foglalják a könyvtári informatikai ismeretek és műveletek tanítására fordítandó időt is. Megtanításukra elsősorban a könyvtárostanár vállalkozhat, hiszen ő rendelkezik az ismeretkör szakszerű átadásához nélkülözhetetlen könyvtár szakos felkészültséggel. De olyan megoldás is elképzelhető, hogy más szaktárgyat tanító pedagógus kapja meg a könyvtárhasználat oktatását feladatul, ha megfelel a szükséges képesítési követelményeknek. Az ismeretek elsajátításához és gyakorlásához nélkülözhetetlen a törvény előírásainak megfelelő iskolai könyvtár, a megfelelő összetételű, elrendezésű és feltártságú könyvtári állomány. (A könyvtár állománya napjainkban nem szorítkozik a hagyományos nyomtatott dokumentumokra, bármely formában, illetve technikával rögzített információt gyűjt, és hozzáférést biztosít a különböző funkciójú CD-ken található forrásokhoz, valamint a számítógépes hálózatok adatbázisaihoz is. A könyvtárosképzés programjaiban már szerepel a könyvtári informatika, a most végzők ismerik az új információs technológiákat, a továbbképzések pedig a korábban végzettek számára biztosítják a szükséges ismeretek megszerzését.) A másik elem a fellelt információ feldolgozása. A NAT-ban ezt az ismeretegyüttest a szellemi munka technikája elnevezés foglalja össze. A kerettantervekben a könyvtárhasználati ismeretkörnek ez a része a magyar nyelven belül jelenik meg. A kerettanterv táblázatai az adott évfolyamokra előírt teljes órakeretet közlik, nem különítik el a befogadott ismeretkörre fordítandó órákat. Tájékoztatónkban ezért a könyvtárhasználat időkereteinek tervezhetősége érdekében mindkét befogadó tantárgy táblázataiban javaslatot teszünk a könyvtári ismeretkörök elsajátításához szükséges órakeretekre. Az információ megjelenési formája általában természetes nyelvű szöveg, amelyből csak megfelelő szövegértelmező, illetve -feldolgozó képességgel tud a tanuló ismereteket szerezni. Akár grammatizáló, akár kommunikáció-központú anyanyelvi oktatás valósul meg, a szöveg mint alapvető nyelvi egység megjelenik a tananyagban. Sokoldalú vizsgálata, ismerete 1

2 vezet el az önálló információ-feldolgozáshoz, ahhoz a képességhez, hogy a szóbeli vagy írásbeli közlések valamely problémának megfeleltetett lényegét felismerjük, kiemeljük, saját szempontjaink szerint rendszerezzük és új közlést hozzunk létre, tehát az információt saját tudásunkká transzformáljuk. Ebben az értelemben oktatása során a tanulás tanítása valósul meg. A tananyag alapozó jellegű, elsajátítása során eszközzé alakul, lehetővé teszi bármely tantárgy aktív elsajátítását, ha az azokat tanító kollégák tudnak tanulóiknak erről a képességéről és alkalmazzák tantárgyuk tanítása során. Ilyen értelemben a könyvtárhasználat tanítása tantárgyközi feladat is, megvalósul benne a kommunikációs kultúra fejlesztése és a tanulás tanítása egyaránt. Az ismeretkör elhelyezése a kerettantervekben A kerettantervekben azonban már tantárgyiasul a NAT könyvtárhasználati programja. Két befogadó tárgyba épül be az ismeretkör: az első három témakör jellegénél fogva az informatikába, a negyedik az anyanyelvbe. Az a tény, hogy a könyvtárhasználati tananyag a tantárgyiasítás következtében a kerettantervek különböző pontjaira került, megnehezítette az ismeretkör alkalmazói számára a követelmények egységben látását, egységes értelmezését. Ezért került sor a két befogadó tantárgyba beépült könyvtárhasználati ismeretek és követelmények. egybeszerkesztett változatának elkészítésére. Az 1. mellékletben található táblázatok a megadott időkeretekkel együtt láthatóvá teszik a kerettantervekbe beépült teljes képzési struktúrát. A táblázatok mutatják meg azt is, hogy azokon az évfolyamokon, melyeken nincs informatika tantárgy vagy tantervi modul a kerettantervben (az általános iskola alsó tagozata, ötödik évfolyama), a szükséges könyvtárhasználati ismeretek a magyar nyelv és irodalom tantervében jelennek meg. A könyvtárismeret az informatikában Az informatika tanterv bevezetője iskolatípusonként a teljes képzési ciklusra határozza meg a célokat és a feladatokat. Az informatika/számítástechnika célmeghatározásai után következnek a könyvtárhasználat oktatásának célkitűzései, melyek a NAT általános fejlesztési követelményeit tartják szem előtt. Alkalmasak arra, hogy a különböző körülmények között különböző pedagógiai programok és célkitűzések alapján dolgozó intézmények adaptálni tudják azokat. Az általános fejlesztési követelményekben is a számítástechnika követelményrendszere jelenik meg a szövegben először, és ezt követi a könyvtárhasználaté. A NAT követelményrendszerén túl tartalmazza azokat a lényeges elemeket, amelyeket az informatikai eszközökben és rendszerben az elmúlt időszakban bekövetkezett fejlődés szükségessé tesz. (Többek között ez is indokolja, hogy a könyvtárhasználati ismereteknek az a része, amely a dokumentumhoz, a forráshoz, és a benne foglalt információhoz való eljutás folyamatát ismerteti meg a tanulókkal, az informatika tantárgy keretében kapjon helyet. A forrás ebben az esetben a legtermészetesebb módon jelenti a számítógéppel olvasható vagy a hálózaton hozzáférhető dokumentumokat, illetve adatbázisokat is.) 2

3 Az évfolyamokra bontott tantervek meghatározzák az adott évfolyamra megállapított kötelező óraszámokat, majd ismertetik a belépő tevékenységformákat, amelyek lehetővé teszik az adott oktatási szakaszra előírt tantervi követelmények teljesítését. Itt jelennek meg azok a konkrétumok, amelyek támpontot adnak az ismeretet tanítók számára, hogyan gondolják végig saját tanítási/tanulási programjukat, milyen módszereket alkalmazhatnak, mit kell a tanítási órákon gyakorolni ahhoz, hogy tanulóik az előirt követelményszintet teljesítsék. Érdemes figyelmet fordítani rá, mert kevesebb időt igényel, mint a már megszerzett, az adott körülményekhez igazodva kialakított gyakorlat végiggondolása, elemzése, kerettantervekhez igazítása. A témaköröket és a bennük foglalt tartalmakat közlő tantervi táblázatok tartalmát mindenképpen ki kell egészíteni a környezetükben található közlésekkel, hogy ténylegesen használható pedagógiai dokumentumként funkcionáljanak. A tantervben megfogalmazott tananyag ismeretelemei és művelet jellegű követelményei úgy épülnek rendszerré, hogy a tanulási folyamatban az egyszerűtől a bonyolultabb felé haladva, a szükséges elméleti ismereteket is elsajátítva önállóan alkalmazható eszköztudássá, képességgé alakuljanak át. A táblázatokat a továbbhaladás feltételeinek leírása követi. Az ismereteknek azt a körét és szintjét ismerteti, amelyek nélkül a következő évfolyam tananyagát nem lehet elsajátítani. Az átjárhatóság tekintetében ez fontos dolog, ha érvényesül, akkor az intézményváltó tanulók számára is lehetővé teszi az új körülmények közötti továbbhaladást. A könyvtárhasználati ismeretek a dokumentumokhoz és a bennük lelhető információkhoz vezető utat tartalmazzák, vagyis az önálló ismeretszerzésre készítenek fel, ezért elsősorban a könyvtárra mint információszolgáltató intézményre vonatkoznak, tehát a felhasználó szempontjait érvényesítik. Az eligazodás mikéntjének megtanítása, a könyvtár rendszerébe és az eligazodást szolgáló tájékoztató eszközök használatába való bevezetés racionálisan és viszonylag rövid idő alatt megoldható, ha pontosan meghatározzuk, illetve elfogadjuk a célt. El kell szakadni minden más elképzeléstől, ha a tanításról beszélünk vagy arra készülünk, mert a tanítási órák időkerete csak a fent említett ismeretek átadására, az önműveléshez szükséges képességek kialakítására elegendő. Az ismeretkör sajátos szakmai tartalmai miatt a használói képzést célszerű szakos képesítésű könyvtárostanárra vagy könyvtárosi képzettséggel is rendelkező szaktanárra bízni. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy ez a racionálisan kialakított tananyagstruktúra figyelmen kívül hagyja a könyvtárak hagyományos kulturmisszióját. Éppen csak különbséget kell tenni a könyvtárhasználati tanóra és az olvasószolgálati tevékenység között. Az adott tanórai keretben fel kell készíteni a tanulókat arra, hogy könyvtárhasználókká váljanak, életmódjukba természetesen illeszkedjék az önálló ismeretszerzés. Nem lenne azonban bölcs dolog mindezt kizárólag saját feladatunkként és kiváltságunkként kezelni. Amennyiben eredményes munkát akarunk végezni, kapcsolatot kell tartanunk az iskola nevelőtestületével. Meg kell ismertetnünk kollégáinkkal céljainkat és munkánkat, tudomásukra kell hoznunk, mit tudnak tanulóink a különböző évfolyamokon, hogy mindennapi munkájukban felhasználhassák, továbbfejleszthessék és elfogadják a kerettantervekben különböző tantárgyakba illesztett, könyvtárhasználatra épülő megoldásokat és módszereket. Tudnunk kell, hogy noha az alapozás a könyvtárostanár dolga, az önálló információszerzés, tanulás képességének kialakítása, a kommunikációs kultúra fejlesztése a nevelőközösség, az egész iskola feladata. A siker érdekében jól működő, hatékony munkamegosztásra kell törekednünk, és ehhez jó alap a kerettanterv. 3

4 A könyv- és könyvtárhasználati ismeretek a magyar nyelvben A magyar nyelv és irodalom kerettanterveiben a könyvtárhasználati ismeretek az első évfolyamtól a tizedikig folyamatosan jelen vannak. A könyvtárhasználati ismeretek célmeghatározásai és fejlesztési követelményei ebben a befogadó tárgyban már nem találhatók meg. Az informatikában megfogalmazott célok és követelmények ugyanis mindkét befogadó tárgyra vonatkoznak. A tantárgy építkezésének sajátossága, az ismeretek lineáris egymásra épülése és a spirális szerkezet biztosítja, hogy a tanulás mindig az adott korosztálynak megfelelő tevékenységek közben, a hozzá illő eszközökkel és módokon történjen. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk, és az útmutatóban közölt összesítő táblázat fejlesztési tevékenységeinek, tananyagának és a továbbhaladás feltételeinek értelmezésébe bele kell értenünk. Az 1 4. és az 5. évfolyam tanterveibe a teljes könyvtárhasználati tananyag beépül, mivel ebben a szakaszban nincs informatikai képzés. Fontos ezt tudni, mert mint már említettük a kerettanterv tantárgyi rendszert és óraszámokat közlő táblázataiban a magyar nyelv és irodalom magában foglalja, de nem nevezi meg a könyvtárhasználati ismereteket. A 6. évfolyamtól kezdve ebben a befogadó tantárgyban a dokumentumismeret és a szellemi munka technikája kap helyet. Az előbbiben elsősorban a tartalmi jellemzők és a használat dominál, a szellemi munka technikája pedig az önálló ismeretszerzés teljes folyamatát tartalmazza a problémafeltevéstől, a forráskereséstől, -választástól az információfeldolgozáson át az önálló szellemi termék létrehozásáig. Az utóbbi ismeretek, műveletek a kommunikációs és a tanulási képességek fejlesztésében játszanak jelentős szerepet, ezért az anyanyelvi képzés során elsajátított ismeretszerző, tanulási, könyvtárhasználati ismeretek és műveletek rendszeres alkalmazása, bővítése, rögzítése minden tantárgy közös követelménye. Az ismeretszerzésben alkalmazott kommunikációs eljárások sajátosak, általában nem interperszonálisak, olvasás-írás, illetve szövegfeldolgozás-alkotás formájában valósulnak meg. Ez teszi lehetővé a tanulói önállóságot, aktivitást. Megvalósításuk csak biztos anyanyelvi ismeretek birtokában lehetséges, az összefüggés tehát a befogadó tárggyal természetes. Az 1 4. évfolyam tanterve a könyvtárhasználatra vonatkozó követelményeket A tanulási képesség fejlesztése, ismeretfeldolgozási technikák tanítása cím alatt közli. A táblázatokban a témakört a Tanulási képesség, könyv- és könyvtárhasználat rovatban írja le, alatta részletezve a tananyagelemeket. A táblázat tartalmazza a belépő tevékenységformákat is. Az 5 8. évfolyam tanterve a fejlesztési követelményeket az alsó tagozathoz hasonlóan adja meg, a belépő tevékenységformákat azonban a táblázatból kiemelve, szöveges formában közli; a könyvtárhasználatra vonatkozókat Tanulási képesség címen. A táblázatban a témakör neve Könyv- és könyvtárhasználat, mellette a témakörhöz tartozó tartalmak szerepelnek. Az osztályfőnöki nevelés programjába építhető könyvtárpedagógiai tartalmak és alkalmazások (ajánlások) A könyvtárhasználatra, önművelésre nevelés, illetve a művelődés igényeinek felkeltése az osztályfőnöki nevelés sajátos és nagy hagyományokkal rendelkező területe. A 4

5 kerettantervek tartalmi szempontból nem kötötték meg az osztályfőnöki nevelés programját, csupán az évfolyamok összóraszámát, illetve ezen belül az egészséges életmódra nevelés témakörének feldolgozására fordítandó időkereteket (évi 10 óra) szabályozták. A tantervkészítők célja ezzel a döntéssel az volt, hogy az iskolák saját szociokulturális körülményeiknek, pedagógiai helyzetüknek, problémáiknak megfelelően maguk döntsenek a tanulók személyiségével, szocializációjával szorosan összefüggő nevelési programjukról. Mindezeket előrebocsátva és elfogadva ajánlásképpen (nem kötelező érvénnyel, mint a befogadó tárgyak esetében) fogalmaztuk meg az osztályfőnöki nevelésben a könyvtárhasználói kultúrával, a tanulók önművelésével közvetlenül, illetve közvetve összefüggésbe hozható tevékenységeket, fejlesztő és önfejlesztő pedagógiai lehetőségeket. Ajánlásaink során figyelembe vettük az osztályfőnöki programba hagyományosan beilleszthető könyvtár-pedagógiai témákat csakúgy, mint a Nemzeti alaptanterv által javasolt fejlesztési feladatokat, újszerű, modern tananyagtartalmakat. Meggyőződésünk, hogy a két nevelési terület érintkezési pontjainak feltárásával hozzájárulhatunk az oktatási intézmények helyi osztályfőnöki programjának kialakításához és megvalósításához, a tanulók személyiségének fejlesztéséhez, életvezetési, szociális esélyeik javításához. Az osztályfőnöki programba javasolt könyvtári témákat a befogadó tárgyak táblázataihoz hasonló szerkezetben foglaljuk össze az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig. A nevelési cél mellett közöljük a tananyagtartalmat, a megvalósításhoz javasolható tanulói tevékenységeket. Az osztályfőnöki óra jellegéből, nevelési meghatározottságából adódóan a javasolt tematika nem tartalmazhat követelményeket. A könyvtár-pedagógiai témák feldolgozásához főként a már elsajátított könyvtárismeret és műveletek szolgálnak alapul, csak esetenként a könyvtárhasználat elsajátítására fordítható szűkös órakeretek és az informatika felsőbb évfolyamokról való kiszorulása miatt javasolunk speciális tananyagtartalmakat (pályaorientációhoz kapcsolódó, szakirányú könyvtárismeretek). A táblázatokban kifejtett témák értelmezése előtt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a könyvtárhasználati képzés kezdeteitől az osztályfőnöki foglalkozások meghatározó szerepet töltöttek be a könyvtár megismertetésében, a használatából eredő előnyök bemutatásában, a tanulók használói magatartásának megalapozásában. Ezeknek a hagyományosan vállalt funkcióknak egy része a könyvtárismeret tantárgyiasítása következtében az anyanyelvi képzésbe került (1978-as általános iskolai tantervek), de a középiskolák többségében továbbra is a könyvtári alapismeretek tanításának nélkülözhetetlen terrénuma maradt az osztályfőnöki program. Ahogy azonban megnövekedtek a könyvtári szolgáltatások igénybevételéhez, az önálló tájékozódáshoz szükséges ismeretek, műveleti követelmények, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tantárgyi jelleggel kell megoldani a tanulók felkészítését. Ezt tükrözi a Nemzeti alaptanterv és a nyomában készült minta- és helyi tantervek követelményrendszere, és ebben a tantervi szerkezetben az osztályfőnöki nevelés a tanulók iskolai és iskolán kívüli könyvtárhasználatával mint tanulási, önművelési, információhasználati tevékenységüket segítő, olvasási, értékválasztási szokásaikat alakító tényezőkkel foglalkozik. Fontos tehát, hogy a tanulók megismerkedjenek mindazokkal a könyvtári szolgáltatásokkal és egyéb művelődési lehetőségekkel, amelyek tanulási, továbbtanulási esélyeiket növelik, segítséget nyújtanak pályaválasztásukban, állampolgári jogaik érvényesítésében, mindennapi ügyesbajos dolgaik megoldásában és szabadidős tevékenységeik megválasztásában. A táblázatokban is megjelenített könyvtári témakörök mellett az osztályfőnöki nevelés tradicionális és újszerű tartalmai különösen alkalmasak a könyvtári feldolgozásra. Például a 5

6 helytörténeti, helyismereti források felkutatása és feldolgozása, a világ globális problémáinak megértése, a felelős állampolgári léttel összefüggő tájékozódás, a munkavállalással, a társadalmi változásainkkal összefüggő, jelenismeretet igénylő aktuális témák feldolgozása stb. megoldhatatlan a könyvtár tájékoztató eszközei, hagyományos és elektronikus csatornákon hozzáférhető forrásai nélkül. Az ifjúsági és felnőtt szépirodalom értékes alkotásai, az olvasmányélmények közös megbeszélése pedig kitűnő indirekt megközelítést nyújt a személyiség belső rétegeihez közeli témák feldolgozásához, mint család, társas kapcsolatok, önismeret, konfliktuskezelés, etikai problémák, hiszen a szépirodalmi művek erről szólnak. A könyvtárhasználat beépülése a különböző tantárgyakba A kerettantervekben a könyvtárhasználat programja egyrészt a befogadó tárgyakban elkülönített tudástartalomként, másrészt a minden tantárgyban megvalósítandó tantárgyközi nevelési feladatként jelenik meg. Az informatikában és a magyar nyelvben található könyvtári célismeretek és műveletek tantervi követelményei biztosítják a minden tantárgyban közös alapvető tudás fokozatos és biztos megszerzését. Az egyszer elsajátított ismeretek azonban könnyen feledésbe merülnének, ha a különböző tantárgyak nem adnának lehetőséget sokoldalú alkalmazásukra, a tantárgyi jellegnek megfelelő folyamatos kiegészítésükre. A minden tantárgyban közös alapok és ezek folyamatos szaktárgyi kiegészítése, széles körű alkalmazása egymást feltételezve jelentik a NAT, illetve a kerettantervek könyvtárpedagógiai koncepciójának megvalósítását. A NAT könyvtár-pedagógiai követelményeinek valóra váltásához tehát az alapismeretek elsajátításán túl elengedhetetlenül szükség van a tantárgyi könyvtárhasználat megtervezésére, megszervezésére. Ebből következik, hogy a használói képzés nem egyedül és kizárólagosan a könyvtárostanár feladata; a nevelési követelmény megvalósításáért az egész nevelőtestület felelős. A közös tervező és szervező munkát azonban a könyvtárostanár irányíthatja, koordinálhatja, hiszen ő ennek a szakterületnek a felelős gazdája. Az alábbiakban közzétett egybeszerkesztett könyvtárhasználati tantervek ilyen módon nemcsak a könyvtárostanár számára jelentenek útmutatást, hanem szaktárgyak képviselői is ehhez a vezérfonalhoz kapcsolódva tudják kialakítani a tantárgyi tartalmakhoz, forrásokhoz, tanulói megismerési módszerekhez igazodó saját könyvtár-pedagógiai elképzeléseiket. Azt is látnunk kell, hogy a tanulók könyvtárban végzett szaktárgyi tevékenységeiben megjelennek azok az elemek, amelyek az ismeretcentrikus képzéshez, az egyirányú ismeretközvetítéshez képest elmozdulást jelentenek a forrásalapú tanulás, a tanulói tevékenységet központba helyező kreatív, fejlesztő jellegű tanulási formák, módszerek alkalmazása felé. A könyvtári forrásokkal, eszközökkel megvalósuló ismeretszerzés nagy hozadéka továbbá, hogy teret enged a tantárgyi témák, problémák különböző nézőpontú megközelítésének, a megszerzett ismeretek problémahelyzetben történő alkalmazásainak, az egyes tantárgyak kereteit átlépő témakörök (projektek) feldolgozásának. A könyvtári munkát igénylő tantárgyi témák feldolgozása közben a diákok megismerik az adott szaktárgy intézményes, dokumentális forrásait, és megtanulják az információk összegyűjtésének, szelekciójának, rendszerezésének és bemutatásának technikáit, módszereit. 6

7 Mindebből az következik, hogy a könyvtár eszközi felhasználása nemcsak és nem elsősorban a megtanult tantárgyi ismeretek további bővítését, hanem a tudáshoz vezető kreatív, fejlesztő célú módszerek, a szellemi munka technikai elsajátítását szolgálja. Ez a fejlesztő munka olyan tanulói tevékenységtípusok együttesében realizálódik, mint a szaktárgyi tematikus gyűjtőmunka, irodalom-, illetve forrásjegyzék összeállítása megadott témához, kiselőadás tartása vagy írásbeli beszámoló készítése egy-egy komplex, több tantárgyat érintő problémáról, egy-egy neves kutató, író, művész életútjának feldolgozása könyvtári dokumentumok segítségével, sajtófigyelés aktuális társadalmi problémákról stb. Sok esetben akkor is a könyvtár felé mutat a feladat, amikor explicite meg sem említik a tantárgyi kerettantervek a tanulói tevékenységekkel kapcsolatban eszközi használatának szükségességét. A helyi tanterveknek a kerettantervekhez igazítása során az eddigieknél is szélesebb területen kellene érvényre juttatni a könyvtárhasználat szerepét ahhoz, hogy az alapozó ciklusban megtanított, elsajátított tudás biztos készséggé válhasson, tudatos használói, információkezelői magatartássá fejlődhessen. Ehhez a helyi tantervek felülvizsgálata során érdemes gondosan elemezni a kerettantervek tantárgyi tartalmai mellett az ismeretek műveleti feldolgozásának a továbbhaladáshoz szükséges követelményeit is. Ennek alapján ugyanis pontosabban meg lehet tervezni az egyes tantárgyak könyvtárhasználati foglalkozásait, a tanulói tevékenységeket, pedagógiai eljárásokat és feldolgozandó forrásokat. Mind a könyvtárhasználat tantervezése, mind pedig a nevelési feladat intézményszintű megszervezése gondos együttműködést igényel a könyvtárostanár és más szakos kollégái között. Ebben a közös munkában egyértelműen a könyvtárostanár illetékességébe tartozik a szakterületével összefüggő alapozó foglalkozások megtartása és a használói képzéshez szükséges feltételek megteremtése. De legalább ennyire fontos feladata, hogy az intézmény összpedagógiai tevékenységén belül kezdeményezze, szakmailag támogassa, koordinálja a könyvtár szerteágazó tantárgyi beépülését, és közvetve segítséget nyújtson ennek gyakorlati megvalósításához. A könyvtárhasználati tananyag szerkezete Az ismeretek tanításának megszervezése az alapfokú nevelés-oktatás szakaszaiban egységes elvek alapján oldható meg. A tananyag évfolyamokra bontása biztosíthatja a könyvtárhasználati képzés fokozatosságát, rendszerességét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindegyik évfolyam azonos jelentőségű a folyamatban. Ezt a tényt figyelembe kell venni a tantervezésben, a pedagógiai munka megszervezésében. Kiemelt szerepe van a 5 6. évfolyam programjának, amely mintegy összefoglalja, rendszerezi az alsó tagozaton játékos tevékenységek formájában, olykor spontán módon szerzett könyvtárhasználati tapasztalatokat. E két évfolyamon jelennek meg először a könyvtárhasználat főbb ismeretköreinek fogalmai, fogalmi összefüggései. A jelzett időszakban elsajátított és kellő gyakoroltatással rögzült tudás alapozza meg a felsőbb évfolyamok könyvtárhasználati képzésének hatékonyságát. 7

8 A könyvtárhasználati tananyag megtanításának/megtanulásának órakerete A használói képzés alapozását szolgáló befogadó tárgyakba (informatika, magyar nyelv) illesztett könyvtárismereti elemek, valamint az osztályfőnöki nevelés programjába szervesen beépíthető témakörök elsajátításához szükséges időkeretek nem haladják meg az évi 8-10 tanítási órát. Az alapozó fázisban megszerzett könyvtárhasználati tudás azonban csak úgy fejleszthető készségszintre, ha alkalmazásai minden tantárgyba beépülnek, rendszeresen funkciót kapnak a tananyag elsajátítása során. A tantárgyi kerettantervek többségében megtalálhatók a fejlesztési célok, illetve a megvalósításukhoz szükséges tanulói tevékenységek között a tanulásnak, ismeretelsajátításnak azok az újszerű, hatékony formái, amelyek igénylik az iskola (és egyéb könyvtárak) eszközeinek, különböző információforrásainak rendszeres használatát. Ennek következtében szinte minden szaktárgyban számítani lehet azoknak a könyvtári szakóráknak a megtartására, amelyek a könyvtári alapismeretekre építve, azokhoz szervesen kapcsolódva bevezetik a tanulókat az adott szaktárgy sajátos könyvjellegű és egyéb ismeretforrásainak használatába, és könyvtári segítséggel megoldható tantárgyi feladatokkal ösztönöznek az önálló ismeretszerzés munkaformáinak, módszereinek elsajátítására. A befogadó tárgyakban megkezdett könyvtárhasználati képzés tehát a különböző szaktárgyakban folytatódik, teljesedik ki. A könyvtárra épülő szaktárgyi órák számát nehéz lenne pontosan meghatározni. A kerettantervi követelmények alapján csak óvatos becslésekre vállalkozhatunk. Tantárgyanként és évente átlagosan 2-3 tanítási óra megtartása látszik minimálisan szükségesnek ahhoz, hogy a tantárgyi általános fejlesztési követelmények között szereplő könyvtári tájékozódás önálló információszerzés, -feldolgozás képességének fejlesztése valóban hatékony pedagógiai gyakorlattá válhasson. Lényeges követelmény, hogy a könyvtár igénybevétele rendszeres, folyamatos elvárás legyen a tanulók tantárgyi munkájának megszervezésében, és szerepeljen az elvégzett feladatok értékelési szempontjai között is. A fentieket figyelembe véve a következőképpen alakult az egyes évfolyamokon szükséges óraszám. A könyvtárhasználati modul óraszáma az alapfokú oktatásban 1 4. és 5 8. évfolyam 1 4. évfolyam 5 6. évfolyam 7 8. évfolyam Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Informatika Informatika 0+4=4 informatika 3+3= 6 informatika = 18 magyar 5+4=9 magyar 4+4= 8 magyar 3+2=5 osztályfőnöki 2+2 =4 osztályfőnöki (javaslat) (javaslat) összesen: 18 óra Összesen: 13/5/ óra Összesen: 14/4/óra 8

9 A mi intézményünkben informatika, magyar nyelv és irodalom órákon gyarapíthatják könyvtári ismereteiket a tanulók a következő órakeretekben: évfolyam magyar informatika összesen KÖNYVTÁRHASZNÁLAT A magyar nyelvben és az informatikában megtalálható tanegységek egybeszerkesztett tanterve A könyvtárhasználat oktatásának céljai és feladatai az általános iskolában Az egyén alapvető érdeke, hogy időben hozzájusson a munkájához és élete alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljainak megfelelően feldolgozni és alkalmazni. Az iskola feladata felkészíteni a tanulókat a megfelelő információszerzési, tárolási, feldolgozási és átadási technikákra, valamint megismertetni velük az információkezelés jogi és etikai szabályait. Ennek leghatékonyabb módját a több éven keresztül tanult informatika tantárgy (számítástechnika és könyvtárhasználat) és az iskolai élet egészét átható informatikai (könyvtárhasználatra) nevelés biztosíthatja. A könyvtárhasználat oktatásának fel kell készítenie a tanulókat az információszerzés kibővülő lehetőségeinek felhasználására, az információk elérésére, kritikus szelekciójára, feldolgozására és a folyamat értékelésére. Az iskolai és más típusú könyvtárak, könyvtári források, eszközök megismertetésével, valamint a velük végzett tevékenységek gyakoroltatásával tudatos és biztos használói magatartás kialakítása a cél. A könyvtár forrásközpontként való felhasználásával meg kell alapoznia az önműveléshez szükséges attitűdöket, képességeket, tanulási technikákat. Az informatika rohamos fejlődése a társadalmat átalakítja, ezért cél, hogy a tanulók az új körülményekhez alkalmazkodni tudjanak. Tudatosítani kell a tanulókban az információszerzés, -feldolgozás és -felhasználás etikai szabályait is. 9

10 Az alapfokú nevelés-oktatás kezdő szakasza (1 4. évfolyam) Általános fejlesztési követelmények Az iskolai könyvtár rendszeres látogatásával szerezzen tapasztalatokat a könyvtárban végezhető tevékenységekről. Tudja azonosítani a könyvtár tereit és állományrészeit. Ismerje meg a könyvtár használatának módját és a könyvtárban való viselkedés szabályait. Ismerje a főbb dokumentumfajták jellemzőit, és tudjon információkat keresni az életkorának megfelelő anyagokból. Legyen képes használni az életkorának megfelelő segédkönyveket. Megadott forrásból tudjon tényeket, adatokat kiemelni. Legyen képes gyermekkönyvek és -folyóiratok szerkezetében eligazodni, a kiválasztott szövegrészek tartalmáról beszámolni. Tudja a felhasznált dokumentum főbb adatait megnevezni. Tapasztalatain keresztül ismerje fel a könyvtár szerepét a tanulásban és a szabadidős tevékenységekben. Ismerje meg a lakóhelyi gyermekkönyvtárat, és használata során tudja alkalmazni az iskolai könyvtárban szerzett tapasztalatait. Befogadó tárgy: Magyar nyelv és irodalom Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei 1. évfolyam Évi óraszám: 4 Látogatás az iskolai könyvtárban Válogatás a korosztálynak készült könyvekből: leporellók, képeskönyvek, mesekönyvek A könyvtárban elvárt viselkedési szabályok tanulása Szavak magyarázata gyermeklexikon használatával 2. évfolyam Évi óraszám: 4 Gyermekkönyvek válogatása megadott témához, egyéni érdeklődés szerint. Kölcsönzés Eligazodás a könyvekben tartalomjegyzék alapján Tájékozódás a gyermeklexikon betűrendjében A könyvtár terei, szolgáltatásai. A könyvkölcsönzés módja Olvasási szokások alakítása a könyvtárban Gyermeklexikon használata A könyvtárhasználat szabályai A könyv tartalmi és formai elemei, főbb adatai Gyermeklexikon szerkezete, használata Gyermeklapok Felismeri a könyv főbb formai és tartalmi elemeit, meg tudja állapítani szerzőjét és címét Gyermekkönyv témájának megállapítása a cím és az illusztrációk segítségével Segítséggel keresni tud a gyermeklexikon 10

11 Ismerkedés gyermeklapokkal Gyermekkönyv tartalmának megállapítása a kép és a szöveg együttes értelmezésével 3. évfolyam Évi óraszám: 4 Könyvek keresése a szabadpolcon szerző és cím szerint Szépirodalmi és ismeretterjesztő művek témájának megállapítása (cím és tartalomjegyzék alapján) és csoportosításuk a főbb állományrészek szerint Ismeretlen szavak értelmezése gyermeklexikon és értelmező szótár segítségével. A magyar helyesírási szótár használata 4. évfolyam Évi óraszám: 6 Látogatás a lakóhelyi gyermekkönyvtárban. Mesegyűjtemények, gyermekek részére készült verseskötetek válogatása a szabadpolcon Megadott szempontok alapján a könyvtár megfigyelése, a tapasztalatok feljegyzése Az iskolai és gyermekkönyvtárról szerzett tapasztalatok összehasonlítása, hasonlóság, különbség rögzítése írásban rajzban Ismeretlen fogalmak, szavak keresése lexikonban, szótár betűrendjében Fogalmak, nevek, témakörök keresése enciklopédiában a mutatók és a tartalomjegyzék alapján Azonos fogalmak keresése az alapvető segédkönyv-típusokban; hasonlóságának és A könyvtár terei és állományrészei A könyvek tartalmi csoportjai: szépirodalom, ismeretterjesztő irodalom A szótárak szerkezeti jellemzői, használata Adatok, információk gyűjtésének, célszerű elrendezésének módja A lakóhelyi gyermekkönyvtár (terek, állományrészek, szolgáltatások) Gyermekek részére készült gyermeklapok, gyermekrovat Az enciklopédia jellemzői, gyermekenciklopédiák A nem nyomtatott dokumentumok alaptípusai Szaktárgyi feladatok megoldása a megismert dokumentumokkal betűrendjében Eligazodás a könyvtár tereiben és a gyermekkönyvek között A könyv témájának megállapítása a főbb tartalmi és formai elemek segítségével Az ismeretterjesztő és szépirodalom megkülönböztetése Címszavak keresése a gyermeklexikon és szótár betűrendjében Könyvek tartalmi és formai elemeinek (pl. tartalomjegyzék, fülszöveg) felhasználása a tartalom megállapításához Tájékozódás szótárakban, gyermeklexikonokban, segítséggel enciklopédiában Gyűjtőmunka megadott segédkönyvből segítséggel, beszámoló a megtalált információról 11

12 különbségének megállapítása Tények és adatok gyűjtése segédkönyvekből tantárgyi témához. A szerzett ismeretekről jegyzet, vázlat segítségével beszámoló Az alapfokú nevelés-oktatás záró szakasza 5 8. évfolyam Általános fejlesztési követelmények Igazodjon el a könyvtár tereiben, állományrészeiben, tudja igénybe venni szolgáltatásait. Használja rendszeresen az iskolai könyvtárat. Ismerje és alkalmazza a könyvtárhasználat szabályait és kövesse a könyvtárban való viselkedés normáit. A dokumentumtípusok formai és tartalmi sajátosságainak ismeretében legyen képes önálló használatukra. Lássa, hogy a technika fejlődésével az információk folyamatosan változó ismerethordozókon jelennek meg, és szerezzen tapasztalatokat ezek használatában. Ismerje a kézikönyvtár szerepét a tájékozódásban. Iskolai feladatai megoldásához és mindennapi tájékozódásához tudja önállóan kiválasztani és használni a megfelelő segédkönyveket. Tudjon különböző szempontok szerint dokumentumokat keresni a könyvtár katalógusaiban, adatbázisaiban. Tudjon feladataihoz forrásokat választani, megadott szempontok alapján belőlük információkat szerezni, és elvégzett munkájáról beszámolni. Tudjon a dokumentumokból szabályosan idézni és a forrásokra hivatkozni. Tapasztalatai alapján lássa a könyvtárnak az ismeretszerzésben, a szabadidő tartalmas eltöltésében betöltött szerepét. Az iskolai könyvtár rendszeres igénybevételén túl ismerje meg és használja a lakóhelyi közkönyvtárat is. Szerezzen tapasztalatokat arról, hogy az új technológiákon alapuló informatikai eszközök kibővítik a hagyományos könyvtári tájékozódás kereteit. 12

13 5. évfolyam Befogadó tárgy: magyar nyelv és irodalom Évi óraszám: 5 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei A könyvtár tereinek és állományrészeinek megkülönböztetése Szöveges és képi információk értelmezése Könyvek tartalmának megállapítása és ismertetése formai és tartalmi elemeik felhasználásával Könyvek keresése különböző tantárgyak megadott témáihoz Segédkönyvek használata ismeretlen fogalmak, kifejezések, eseményekhez, személyekhez kapcsolódó adatok kereséséhez, nyelvhelyességi önellenőrzéshez A felhasznált források azonosítása a dokumentumok főbb adatainak megnevezésével A könyvtár raktári rendje Dokumentumtípusok: könyv, időszaki kiadvány, sajtótermék, évkönyv Segédkönyvek: szótár, lexikon, enciklopédia Könyvtári gyűjtőmunka különféle tantárgyak megadott témáihoz Szótárak, gyermeklexikonok használata 13

14 6. évfolyam Befogadó tárgy: informatika Évi óraszám: 4 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei Megadott művek keresése és tematikus gyűjtőmunka a könyvtár szabadpolcos állományában a feliratok és a raktári jelzet segítségével Különböző típusú és témájú dokumentumok formai, tartalmi és használati jellemzőinek megállapítása Azonos művek keresése különböző ismerethordozókon A katalóguscédula értelmezése. Tájékozódás dokumentumokról a szerző, cím és egyéb szempontok szerint a betűrendes leíró katalógus segítségével Raktári rend, raktári jelzet Szépirodalom: betűrend Ismeretközlő irodalom: szakrend Dokumentumtípusok - nyomtatott (könyv, sajtótermékek) - nem nyomtatott (audiovizuális és számítógéppel olvasható) Betűrendes leíró katalógus szerkezete, használata Tudjon eligazodni az iskolai könyvtár szabadpolcos állományában Legyen képes megkülönböztetni a főbb dokumentumtípusokat Tudjon szerző és cím szerint keresni a betűrendes leíró katalógusban Befogadó tárgy: magyar nyelv és irodalom Évi óraszám: 4 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei Különböző sajtótermékek megismerése Tematikus gyűjtőmunka folyóiratokból A gyűjtött anyag feldolgozása (jegyzetkészítés, rendszerezés, vázlatkészítés, felhasználás) Segédkönyvek használata különböző szövegtípusok feldolgozásában Segédkönyvek csoportosítása. Azonos fogalmak keresése és értelmezése szótárban, lexikonban és enciklopédiában Nem szöveges információk (képek, ábrák jelek) értelmezése Sajtótermékek jellemzői: - formai - tartalmi Nyomtatott dokumentumok információi - szövegtípusok - illusztráció Az adatfeldolgozás alapvető ismeretei Anyaggyűjtés segédkönyvekből, sajtótermékekből Jegyzet és vázlat készítése Vizuális információk szerepének megértése 14

15 7. évfolyam Befogadó tárgy: informatika Évi óraszám: 3 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei A kézikönyvtár összetételének és tájékozódásban betöltött szerepének megismerése A kézikönyvtár jellemző könyvtípusainak használata szaktárgyi feladatok megoldásában Különböző típusú könyvtárak megismerése könyvtárlátogatással, ill. közvetett forrásokból Kézikönyvtár: könyvtípusok, használati jellemzőik Könyvtártípusok: nemzeti könyvtár, szak-, köz- és iskolai könyvtár Tudja, hogy milyen könyvtípusok tartoznak a kézikönyvtárhoz Tudjon információt keresni segédkönyvekben (szótár, lexikon, enciklopédia) Szerezzen tapasztalatokat a lakóhelyi közművelődési könyvtárban Tudja, hogy hazánk nemzeti könyvtára az Országos Széchényi Könyvtár Befogadó tárgy: magyar nyelv és irodalom Évi óraszám: 4 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei Önálló tájékozódás a könyvtárban Anyaggyűjtés különböző tantárgyak témáihoz Egyszerűbb témák önálló feldolgozása a könyvtár dokumentumainak (segédkönyv, kézikönyv, ismeretterjesztő könyv, folyóirat stb.) felhasználásával A forrásfeldolgozás lépéseinek alkalmazása: a téma pontos megfogalmazása, problémafelvetés, forrásválasztás és - feldolgozás segítséggel (jegyzetelés, rendszerezés, vázlatkészítés), beszámoló (szóban vagy írásban), hivatkozás a forrásra A könyvtár dokumentumainak felhasználása különféle témák feldolgozásában A kézikönyvtár funkciójának ismerete Gyűjtőmunka segédkönyvekből Jegyzet és vázlat készítése Beszámoló megadott forrásból 15

16 8. évfolyam Befogadó tárgy: informatika Évi óraszám: 3 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei Források keresése szaktárgyi feladatokhoz tárgyi katalógusok segítségével A keresett téma kifejezése tárgyszóval, ill. szakjelzettel A tematikus keresés lépéseinek felismerése, gyakorlása Tárgyi katalógusok: szakkatalógus, tárgyszó katalógus Tudja, hogy a tárgyszó, ill. szakjelzet a könyv tartalmát fejezi ki Tudjon a szakjelzet alapján a szabadpolcon ismeretterjesztő műveket keresni Legyen képes segítséggel egyszerű keresési feladatokat megoldani a tárgyi katalógus felhasználásával Befogadó tárgy: magyar nyelv és irodalom Évi óraszám: 4 Belépő tevékenységformák Tartalom A továbbhaladás feltételei Forráskeresés tantárgyi vagy közhasznú problémák megoldásához a könyvtár tárgyi katalógusaiban A kiválasztott források lényegének rögzítése cédulázással Szóbeli vagy írásbeli beszámoló készítése többféle forrás felhasználásával Tárgyi katalógus Forrásjegyzék összeállítása Bibliográfiai hivatkozás önálló készítése Cédulázás A könyvtár tájékoztató eszközeinek használata (kézikönyvtár, katalógusok) Keresés segítséggel a könyvtár tárgyi katalógusaiban Témafeldolgozás egy-két forrással 16

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM

KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 595 KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 1 8. ÉVFOLYAM KÖNYVTÁRHASZNÁLATTAN 596 A könyvtárhasználatra nevelés alapvetően és meghatározóan tantárgyközi feladat, amelynek minden tantárgy ismeretelsajátítása

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján

Részletesebben

Az iskola és a könyvtár megnevezése és címe:

Az iskola és a könyvtár megnevezése és címe: Az iskola és a könyvtár megnevezése és címe: Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola 4523 Pátroha, Szabadság út 7. Községi és Iskolai Könyvtár 4523 Pátroha, Iskola u.9. A fenntartó és működtető megnevezése

Részletesebben

1. az informatikában ( lehetőleg tömbösített könyvtárhasználat tanórák keretében) 2. a magyar irodalomban

1. az informatikában ( lehetőleg tömbösített könyvtárhasználat tanórák keretében) 2. a magyar irodalomban A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának helye a NA T-ban A könyvtárhasználat tanításának alapvető célja, hogy oktatásának során a tanulók olyan eszköztudást sajátítsanak el, melyet a teljes tanulási

Részletesebben

Könyvtárhasználati ismeretek 1

Könyvtárhasználati ismeretek 1 Könyvtárhasználati ismeretek 1 A könyvtárhasználat oktatása során a tanulók olyan eszköztudást sajátítanak el, melyet a teljes tanulási folyamatban és azon túl is bármely ismeretszerző és -feldolgozó tevékenységük

Részletesebben

Könyvtár-pedagógiai program

Könyvtár-pedagógiai program 9. számú melléklet Könyvtár-pedagógiai program Budapest, 2013.március 20. KIEGÉSZÍTÉS, AKTUALIZÁLÁS: Budapest, 2014. szeptember 15. Strobl Imréné könyvtárostanár 1 TARTALOMJEGYZÉK A könyvtár-pedagógia

Részletesebben

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával

A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret

Részletesebben

Könyvtárhasználati tananyag A forráskiválasztás

Könyvtárhasználati tananyag A forráskiválasztás Felkészítés a könyvtárhasználati tehetségfejlesztésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny új koncepciójának tükrében Budapest, 2016.10.10. Könyvtárhasználati tananyag A forráskiválasztás Cs.

Részletesebben

A KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A könyvtár szerepe a pedagógiai, tanulási tevékenységben 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 163. (1) Az iskolai könyvtár az iskola működéséhez,

Részletesebben

Könyvtár-pedagógiai programja

Könyvtár-pedagógiai programja Jálics Ernő Általános Iskola, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Könyvtárának Könyvtár-pedagógiai programja 2014. Könyvtár-pedagógia A könyvtár-pedagógia az

Részletesebben

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam

INFORMATIKA. Kerettantervi. 2. évfolyam Az informatikai eszközök használata. órakeret évfolyam INFORMATIKA A helyi tantervünket az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet: 1. melléklet 1.3.3 Informatika 1-4. alapján készítettük. A tantárgy nevelési és fejlesztési nak megvalósításához a szabadon tervezhető

Részletesebben

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAM

KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAM TAHITÓTFALUI POLLACK MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2021 Tahitótfalu, Béke út. 14. KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAM Tahitótfalu, 2017. március 20. Kubanekné Bencze Hajnal könyvtáros Zakar

Részletesebben

Informatika évfolyam

Informatika évfolyam Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

A Gulner Gyula Általános Iskola könyvtárpedagógiai programja

A Gulner Gyula Általános Iskola könyvtárpedagógiai programja A Gulner Gyula Általános Iskola könyvtárpedagógiai programja 1. Az iskola szerkezete Az intézmény 8 évfolyamos általános iskola, évfolyamonként 2 alsó 2 felső tagozatos osztállyal. Az iskola nevelési-

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Tanulásmódszertan HELYI TANTERV 5-6. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Molnárné Kiss Éva MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 1 0,5 óraszám Összóraszám

Részletesebben

KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAMJA ORCZY ANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Németh Judit 2014.október 01 1. 1. Az iskola szerkezete Az intézmény 8 évfolyamos általános iskola, évfolyamonként 2 alsó

Részletesebben

Könyvtár-pedagógiai programja

Könyvtár-pedagógiai programja Jálics Ernő Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Könyvtárának Könyvtár-pedagógiai programja 2016. Könyvtár-pedagógia A könyvtár-pedagógia az a tudomány, amely a könyvtári nevelő hatások

Részletesebben

Moduláris informatikaoktatás 6. osztályban

Moduláris informatikaoktatás 6. osztályban Moduláris informatikaoktatás 6. osztályban Készítette. Horváth-Kovács Beáta A Könyvtárhasználat tanításának célja A Nemzeti Alaptanterv a Könyvtárhasználatot nem csupán a számítástechnika mellé rendeli,

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Előadás Tóth Viktória Forráshivatkozás online környezetben (9. évfolyam) témájú órájához Készítette: Rónyai Tünde Budapesti POK, Őszi Pedagógiai

Előadás Tóth Viktória Forráshivatkozás online környezetben (9. évfolyam) témájú órájához Készítette: Rónyai Tünde Budapesti POK, Őszi Pedagógiai * Előadás Tóth Viktória Forráshivatkozás online környezetben (9. évfolyam) témájú órájához Készítette: Rónyai Tünde Budapesti POK, Őszi Pedagógiai Napok, 2016 Miben más a könyvtári óra? Élményszerű tanulás:

Részletesebben

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával )

Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) BUDAPESTI ŐSZI PEDAGÓGIAI NAPOK POK (2017.11.14.) Intézményfejlesztés könyvtárpedagógiával ) Jogszabályi háttér: A tanuló joga, hogy igénybe vegye az iskolai, kollégiumi könyvtári szolgáltatásokat. 2011.évi

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Miskolci Magister Gimnázium OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 2013/2014-es tanév 11. osztály Készítette : Berecz Mária OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKATERV Az osztályfőnöki órák tematikája illeszkedik iskolánk nevelési koncepciójába

Részletesebben

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.

Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze. INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Könyvtárpedagógiai program Veres Pálné Gimnázium Ugrin Gáborné könyvtár

Könyvtárpedagógiai program Veres Pálné Gimnázium Ugrin Gáborné könyvtár VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM Könyvtárpedagógiai program Veres Pálné Gimnázium Ugrin Gáborné könyvtár Készítette: Hock Zsuzsanna könyvtárostanár.01.01. Mellékletként tartalmazza a könyvtárhasználati tanterveket.

Részletesebben

Az iskolai könyvtár pedagógiai programja

Az iskolai könyvtár pedagógiai programja Szentgotthárd és Térsége Iskola Széchenyi István 5-8.Évfolyamos Általános Iskolája 9970 Szentgotthárd Füzesi út 3. Az iskolai könyvtár pedagógiai programja Szentgotthárd, 2017. május 10. Virágné Farkas

Részletesebben

Informatika 6. évfolyam

Informatika 6. évfolyam Informatika 6. évfolyam Egészséges, ergonómiai szempontok ismerete. A számítógép és a legszükségesebb perifériák rendeltetésszerű használata. Helyesírás ellenőrzése. Az adat fogalmának megismerése Útvonalkeresők,

Részletesebben

Könyvtár-pedagógiai program

Könyvtár-pedagógiai program Könyvtár-pedagógiai program Könyvtárpedagógia Meghatározása információkereséssel foglalkozó pedagógiai elmélet és gyakorlat. tevékenység. Közvetlen célja a könyvtári dokumentumok és szolgáltatások sokoldalú,

Részletesebben

2014. Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

2014. Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIAI PROGRAMJA KÖNYVTÁR- PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. A könyvtár főbb adatai: Az oktatási intézmény neve:szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

TÁMOP /08/2/ A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Moduláris oktatási program:

TÁMOP /08/2/ A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Moduláris oktatási program: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Tel./Fax.: 56/514-932, 514-933, 411-820, 343-497 szentgyorgyi@szentgyorgyi-szolnok.hu www.szentgyorgyi-szolnok.sulinet.hu TÁMOP- 3.1.4/08/2/08-2008-0031

Részletesebben

2. sz. melléklet Könyvtár-pedagógiai program

2. sz. melléklet Könyvtár-pedagógiai program 2. sz. melléklet Könyvtár-pedagógiai program Küldetésnyilatkozat Iskolai unk az iskola korszerű tanulási és információs forrásközpontjaként kíván működni. Gyűjteményével és szolgáltatásaival támogatja

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLAT KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAM 1-8

KÖNYVTÁRHASZNÁLAT KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAM 1-8 BEVEZETŐ Helyzetelemzés A Vénkerti Általános Iskola 1976-ban nyitotta meg kapuit egy új, még épülő lakótelep központi helyén. Az 1999/2000-es tanévben az Önkormányzat jóváhagyásával az iskola neve és működése

Részletesebben

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben

INFORMATIKA 1 4. évfolyam

INFORMATIKA 1 4. évfolyam INFORMATIKA 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE TANULÁSMÓDSZERTAN TANTERV AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-6. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhely, 2010. március 20. Az iskolai könyvtárhasználati útmutatója

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra

TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra TANULÁSMÓDSZERTAN 5. évfolyam 36 óra A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1. Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon

Részletesebben

Iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata

Iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata Hunyadi Mátyás Általános Iskola Törökszentmiklós Iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata I. Helyzetelemzés Iskolai könyvtárunk gyűjtőköri szabályzatának alapja 8 évfolyamos általános iskolánk szerkezete

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára 5.26 Óraterv Évfolyam 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 Éves óraszám 37 37 37 Bevezetés A helyi tanterv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 2.

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLAT KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAM 1-8

KÖNYVTÁRHASZNÁLAT KÖNYVTÁRPEDAGÓGIAI PROGRAM 1-8 BEVEZETŐ Helyzetelemzés A Vénkerti Általános Iskola 1976-ban nyitotta meg kapuit egy új, még épülő lakótelep központi helyén. Az 1999/2000-es tanévben az Önkormányzat jóváhagyásával az iskola neve és működése

Részletesebben

Az iskolai könyvtár könyvtárpedagógiai programja

Az iskolai könyvtár könyvtárpedagógiai programja Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Angyalföld tér 4. Telefon: 52-446-542, Fax: 52-446-420 e-mail: vmai@vorosmarty-debr.sulinet.hu OM azonosító: 031109 Az iskolai

Részletesebben

A tartalmi szabályozás változásai

A tartalmi szabályozás változásai A tartalmi szabályozás változásai Technika, életvitel és gyakorlat Kovács Október A tanév itt kezdődik! 2012. augusztus 31. NAT Műveltségi területek 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Idegen nyelvek 3. Matematika

Részletesebben

A versennyel kapcsolatos kérdőíves felmérés tapasztalatai kutatás közben - a verseny távlati fejlesztési stratégiájának kérdései

A versennyel kapcsolatos kérdőíves felmérés tapasztalatai kutatás közben - a verseny távlati fejlesztési stratégiájának kérdései A versennyel kapcsolatos kérdőíves felmérés tapasztalatai kutatás közben - a verseny távlati fejlesztési stratégiájának kérdései Dömsödy Andrea Cs. Bogyó Katalin Savanya Ildikó iskolai könyvtári referens

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013.

Helyi tanterv Informatika. 1-8. évfolyam 2013. Helyi tanterv Informatika 1-8. évfolyam 2013. 1 4. évfolyam Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák. Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Könyvtárhasználati kurzusok és kompetenciák Kristóf Ibolya, Kristof.Ibolya@lib.szie.hu Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Tartalom Könyvtárbemutatók, használóképzés Célcsoport Tartalom

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

1. Az informatikai eszközök használata

1. Az informatikai eszközök használata 5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat I. A könyvtár általános adatai: Neve: Iskolai és Közművelődési Községi Könyvtár Székhelye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye, 4533 Sényő, Kossuth. u. 33. Fenntartó neve: Sényő

Részletesebben

Az iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata

Az iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata 11 2. sz. melléklet Az iskolai könyvtár gyűjtőköri szabályzata 1. Az iskolai könyvtár gyűjtőköri alapelvei 1.1. Általános alapelvek Követendő alapelv, hogy a gyarapítás és apasztás folyamatosságával és

Részletesebben

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó

Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és

Részletesebben

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38.

BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma 1075 Budapest, Wesselényi utca 38. Gyűjtőkörök Intézményi ügyek Intézményi alapdokumentumok Fenntartói irányítás Gazdasági Hivatal anyagai Bizonyítvány másolat, másodlat Munkaszerződés és kinevezés módosítás (Munkaügy) Megállapodások, szerződések

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK Készítette: Fenyvesi Judit 2016. Elhangzott a Felkészítés a könyvtárhasználati tehetségfejlesztésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny új koncepciójának tükrében c.

Részletesebben

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása 1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár

Részletesebben

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu

Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes

Részletesebben

Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz

Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz TARTALOMFEJLESZTŐK FELADATAI Koczor Margit Budapest, 2013. 09.

Részletesebben

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek

ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának

Részletesebben

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és

Részletesebben

GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT

GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR 6622 NAGYMÁGOCS, SZENTESI ÚT 40. GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN A NYILVÁNOS ÉS AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRI GYARAPÍTÁS) NAGYMÁGOCS, 2014. augusztus

Részletesebben

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search

http://www.physicsbox.com/indexrobotprogen.html http://www.kongregate.com/games/coolio_niato/lighbot-2-0?ref=search INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE

HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE HELYI TANTERV TANULÁSMÓDSZERTAN A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA SPORTTAGOZATOS TANTERVŰ OSZTÁLY RÉSZÉRE Tanulásmódszertan helyi tanterv alapjai A NAT 110/2012. rendelete alapján, valamint az Oktatáskutató

Részletesebben

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. 2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15.

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Informatika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./2.2.15. alapján 5-8. évfolyam 2 5-8. évfolyam Az informatika tantárgy ismeretkörei,

Részletesebben

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36

A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési

Részletesebben

Könyvtár pedagógiai program helyi tanterv

Könyvtár pedagógiai program helyi tanterv 2. sz. melléklet: Szabadhegyi Magyar - Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Könyvtára Könyvtár pedagógiai program helyi tanterv Készült: Az 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet 1.

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat

TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat TÁMOP 3.1.4/08/2 azonosítószámú Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat A pályázat célja: a sikeres munkaerő - piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök Problémafelvetés. különböző Mi a dokumentum/információhordozó?

Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök Problémafelvetés. különböző Mi a dokumentum/információhordozó? ÓRATERV A pedagógus neve Iványiné Nagy Kinga Műveltségi terület Informatika Tantárgy Könyvtárhasználat Osztály 6. évfolyam Az óra témája A dokumentumok típusai: Információhordozók a könyvtárban Az óra

Részletesebben

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban)

Könyv- és könyvtárhasználat óraterve (éves bontásban) A könyv- és könyvtárhasználat kerettantervhez igazított helyi tanterve Készítette: Seressné Barta Ibolya A tanterv specialitása, hogy a könyv- és könyvtárhasználat tanítását 7-8. osztályban kiemelten kezeli,

Részletesebben

Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban

Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban Helyzet- és jövőkép a zalai iskolai könyvtárakban Némethné Hajdu Márta projekt menedzser Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete 2011. 03. 17 Mint a csillagokat a távcsövek, úgy húztam körém, s egyre

Részletesebben

Szervezeti formák. Dr. Nyéki Lajos 2016

Szervezeti formák. Dr. Nyéki Lajos 2016 Szervezeti formák Dr. Nyéki Lajos 2016 Az osztály-, tantárgy- és tanórarendszer Az osztályrendszer az intézmény közel azonos életkorú és fejlettségű tanulóit szervezi közösséggé az évfolyamon belül. Az

Részletesebben

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2014/15 Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2014/15 INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz,

Részletesebben

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata

Informatika 9Ny. Az informatikai eszközök használata Informatika 9Ny Téma Az informatikai eszközök használata Alkalmazói ismeretek Írott és audiovizuális létrehozása - Szövegszerkesztés Tartalom A számítógépes perifériák megismerése, használatbavétele, működésük

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Tanulmányi standardok a tanulói fejlesztés szolgálatában

Tanulmányi standardok a tanulói fejlesztés szolgálatában Tanulmányi standardok a tanulói fejlesztés szolgálatában Melyik állítás jellemzi inkább a pedagógusok szemléletét? 1. A pedagógusok szerepe: a. a tudás átadása b. a segítő együttműködés 2. A tanítás elsődleges

Részletesebben