- Kézirat. Budapest,

Átírás

1 K Ö Z H I V A T A L O K ÉS T I S Z T S É G E K KOMÁROM ÉS ESZTERGOM MEGYÉKBEN A XI XX. SZÁZADBAN. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,

2 K Ö Z H I V A T A L O K ÉS T I S Z T S É G E K KOMÁROM ÉS ESZTERGOM MEGYÉKBEN A XI.-XX. SZÁZADBAN. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest,

3 - 1 - A MEGYE KIALAKULÁSA. A honfoglalást követően a társadalmi élet alapját a törzsszervezet, a közös birtoklás alkotta. A törzsek, a nemzetségek székhelyüket katonai szempontból megerősítették, várakat építettek. Ez volt a szállásrendszer. I.István királyunk a törzsszervezeteket és a törzsszállásokat feloszlatta, a törzsek hatalmát megszüntette, a várak és a várbirtokok célszerű vezetésére rendeleteket hozott. Életbe léptette a vérszerkezetet, mely lényegesen különbözött a német "Gauverfassung"-tól és a szláv "zsupánságok"-tól. A meglévő várakat királyiaknak nyilvánította. A várak az egyes királyi uradalmak központjaivá váltak /caput domini/. I.István 45 ilyen központot, várkerületet, azaz vármegyét szervezett, s ezeket a területükön domináld várról nevezte el. A vármegyék élére várispánokat /comes castri; comes provincialis;/ nevezett ki. A várispán egyben a várhoz tartozó had vezére, a várszerkezetbe tartozó néposztályok bírája, a közbiztonság őre és a várkerületből befolyt jövedelmek kezelője volt. Hatósága gyakorlásának székhelyéül a várispáni udvar /curia/ szolgált. Fontos feladatuk volt a magyarság kereszténnyé tétele idején az is, hogy a népet tömeges csoportokban elvezesse a papokhoz megkeresztelés céljából. A várispán hatalma nem csak a várnépekre, de a nem várbirtokon lakókra is kiterjedt. Kivételt képeztek a nemesek, akiken csak a királyi kincstárt érintő pénz- és tized-ügyekben volt hatalma. /1./ Az Árpádkor végén már a királyok egyes főnemeseknek egész várkerületeket kezdtek adományozni. Az ilyen - egész várkerülettel bíró - főnemesek örökös várispánok lettek, hivataluk örökösükre is átszállt. Ez az állapot legtöbbször a nép jólétének lényeges fokban történt megcsappanásával járt, mert az örökös várispánok gyakran éltek vissza hatalmukkal, a lehető legjobban kizsarolták a

4 - 2 - népet, sőt sok esetben még a nemeseket is várjobbágyokként igyekeztek kezelni. Az országgyűlések 1222-től kezdve ismételten tiltakoztak az örökös várispánok ténykedései ellen és az ellen, hogy a várispán több vármegyében is betöltse e tisztet. A tiltakozásoknak azonban nem sok eredményük volt. Sűrűn előfordult azonban az is, hogy egy várkerületnek egyidejűleg több ispánja volt. Az ik évi országgyűlés pl. a komáromi megye ispánjait is felelősségre vonta, hogy megyéjükben miképpen végezték kötelességüket. A Bottka-Pesthy-féle elmélet szerint külön katonai és külön polgári ispán működött egy-egy várkerületben. Ezt azonban a hazai jogtörténet adatai nem bizonyítják. Az évi pesti országgyűlés csorbított a várispán jogain, kimondva, hogy a várispánnal és az alispánnal, valamint a szolgabirákkal a nádor ítéljen, s ha a nádor akadályoztatva van, nem lehet jelen, úgy a várispán minden ügyben együtt bíráskodjék a többi megyei bíróval, a judices megales-ekkel. A sok panasz tette szükségessé Zsigmond határozatát, mely szerint, ha a várispán nem úgy viseli magát, mint azt a király által reábízott hivatalénak természete kívánja, ha megyéje népét sanyargatja, visszaél hatalmával, az ország színe előtt meg kell fosztani méltóságától. Ez esetben kártérítésre is volt kötelezhető. Az évi törvények is szabályozták a várispán jogkörét. Kimondták, hogy várispánt a király csak az ország báróinak meghallgatásával nevezhet ki. Ennek ellenére sokszor előfordult, hogy a királyok önhatalmúlag még idegeneket is kineveztek. Igaz, hogy arra is több adatunk van, hogy a törvényhozás elmozdított várispánokat. Érdemes megemlíteni az évi törvény azon cikkelyét, mely elrendelte : "minthogy sok fő- és alispán, kik nem a közjót, hanem csak a maguk hasznát nézik, igen sok nemessel, kiknek el kellett volna jönni az országgyűlésre, kialkudtak, s pénzfizetésért felmentették őket a megjelenéstől, az ilyen főés alispánok fosztassanak meg hivatalaiktól s büntettessenek meg annyiszor 400 Ft-ra, ahány nemest felmentettek." Az előbb szó volt a "bárók"-ról. Kik voltak a bárók? Az Árpádok alatt nálunk az ország legfőbb méltóságú hivatalnokai /veri barones : nádor, országbíró, erdélyi vajda, stb./. Később a szó értelme mindinkább kiterjedt a nagy birtokokkal rendel-

5 - 3 - kező főurakra. Később a főnemesség legalacsonyabb rangjává Örökölhető címmé csak a Habsburgok uralma idején vált. lett. Az Árpádok idejében a váriapán maga nevezte ki a helyettesét, a vár udvarbíráját : az alispánt. Ez is sok visszaélésre adott alkalmat, ezért az évi törvény elrendelte, hogy az alispánt a főispán csak a megye nemeseinek hozzájárulásával nevezheti ki. Mivel ez sem szüntette meg a visszaéléseket, az évi LXX. t.c. az alispánnak a megye nemessége által történő választását rendelte el, s egyben megszüntette az örökös főispánságot. Sajnos, ez utóbbi rendelkezést 1595-ben hatálytalanították. Így többször is előfordult, hogy kiskorú lett a főispán. Ez a visszás helyzet eredményezte azután azt, hogy a megyei kormányzati hatóság az alispánokra szállt, úgy hogy a főispánnak már csak az a kormányhatósága maradt fenn, hogy ő, mint a király képviselője, tette a kijelölést a tisztújításokon. A várrendszer a XIII. század végén hanyatlásnak indult. Sok várjobbágy is kapott nemességet, a király curiája nem győzte a sok nemes sok ügyét tárgyalni, az ön-választotta bírák tanácsában a várispán is ítélkezhetett a nemesek felett. Ekkor kezdték a várispánt "megyei ispán"-nak, comes Parochianus-nak nevezni. A köznemességnek a XIII. század derekén megindult szervezkedése a megyei önkormányzat érdekében hozta létre idővel a régi királyi vármegyének autonóm nemesi vármegyévé való átalakulását. Ekkor kezdték a "várispán" elnevezés helyett a "főispán" szót használni. A főispánok jogállása is módosult, idővel az államkormány képviselője lett a törvényhatósági közigazgatásban, akit a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzése alapján a király nevezett ki. Állása bizalmi, politikai természetű volt, s a bizalom megszűntével fegyelmi eljárás nélkül bármikor el lehetett bocsájtani. Főnöke a mindenkori belügyminiszter lett. Nagymagyarországon a főispánok száma nem haladhatta túl a hetvenet. Hatásköre az igazságszolgáltatás és a katonai hatóságok kivételével kiterjedt a törvényhatósága területén működő kormányközegek, királyi hatóságok, állami szervek irányítására illetve ellenőrzésére. Rendes hatalmi körébe tartoztak : a/ az általános felügyeleti, ellenőrzési teendők;

6 - 4 - b/ rendelkezések, rendeletek, utasítások kiadása, azok végrehajtásának ellenőrzése; c/ fegyelmi hatalom gyakorlása; d/ szervezeti - nevezetesen kinevezési, kijelölési, áthelyezési, beosztási - teendők. Volt a főispánnak rendkívüli hatalma is a törvényhatósággal szemben. Ha t.i. a törvényhatóság első tisztviselője nem teljesíti a kormányrendeletek végrehajtáséra vonatkozó kötelességét, az évi XXI. t.c. alapján a minisztérium felhatalmazhatja a főispánt, hogy a törvényhatóság mindazon tisztviselőivel szemben és mindazon közegeivel szemben kikre a rendelet végrehajtásánál szüksége van, közvetlenül rendelkezzék. A nem engedelmeskedő tisztviselőket hivatalukból felfüggesztheti, elmozdíthatja és ez esetben másokkal véglegesen helyettesitheti. Az elmozdított tisztviselőket nyugdíjigényeik szempontjából úgy tekintették, mintha fegyelmivel vesztették volna el állásukat. A legfőbb püspök, így az esztergomi érsek is örökös főispán volt. Mária Terézia csak az esztergomi érseknek és az egri püspöknek hagyta meg ezt a jogkört, de 1848 óta ezek is csak mint címet birtokolták. A mindenkori hercegprímásnak az egész országra kiterjedő nagy befolyása a Komárom és Esztergom vármegyék területén fekvő nagy birtokai révén, e két megyében fokozottabban volt érzékelhető, ezért helyénvaló megemlékeznünk e méltóság kialakulásáról, jogköréről is. A hercegprímás Örökös fejedelmi címmel kitüntetett érsek a nádor után az ország első zászlósura volt. Már a IV. századtól fogva bizonyos országok egyes érsekei nagyobb rangot és joghatóságot nyertek, mint társaik. Nyugaton /Spanyolországban, Angliában/ nevezték ezeket primás-nak. Innen vették át Magyarországon is az ország érsekei és püspökei felett felügyeleti jogot gyakorló esztergomi érsekek rangjának jelölését szolgáló "prímás" kifejezést. Keleten "exarcháknak" hívták az ilyen érsekeket. Az esztergomi érsek a birodalmi hercegi címet 1715 óta viselte. Mária Terézia idejéig a megye örökös főispáni tisztét is ellátta. II.József idejében a főispáni hivatal megszűnt, helyette

7 - 5 - a királyi biztosok ügyködtek. Volt a főispánság történetének egy ennél válságosabb időszaka is : az adminisztrátori rendszer bevezetése. Ez nem volt más, mint a közigazgatás államosításának egyik fajtája, melylyel Apponyi György gróf alkancellár Metternich elgondolása alapján az 1844-től 1847-ig terjedő időszakban kísérletezett a vármegyei ellenzék erőszakos megfékezése céljából. A rendi alkotmány felforgatásával azok mellé a főispánok mellé, akik az erőszakosság új rendszerét alkalmazni vonakodtak, helyetteseket, adminisztrátorokat, rendelt. Ezeket jó fizetéssel és az állam minden hatalmi eszközével felruházta. Így a főispánságból, mely a rendi közjog felfogása szerint akkor már inkább méltóság /nobile officium/ volt, hivatalt, a funkcionáriusokból egyszerű állami tisztviselőket csinált, s a főispáni hatalom, mely főleg egyházi és világi főrendek kiváltsága volt, a központi kormány közege lett. E rendelkezés, melyet a király 1844 november 10.-én irt alá, országos felháborodást keltett. Egymást érték a zajos vármegyei közgyűlések, a véres és botrányos tisztújítások, majd az i országgyűlésen a párizsi februári forradalom hírére az egész apparátus a vezetőkkel - Metternichel és Apponyival együtt - megbukott. A főispánok az évi VIII. t.c. életbelépése óta nem voltak a felsőháznak tagjai. Jelentős hivatal volt a főispáni titkárság is, mely a XIX. században keletkezett. A főispáni titkárokat a belügyminisztérium fogalmazó karából rendelték ki a főispán mellé, főként az irodai teendők ellátására. Állami státusban voltak. Az évi XXII. t.c a szerint külön státust alkottak óta a IX-X. fizetési osztályba, majd 1900-tól költségvetésileg a belügyminisztérium tisztviselő létszámába sorolták őket a VII-X. fizetési kategóriába. A belügyminiszter által történt kinevezésük a belügyminisztériumban töltött bizonyos szolgálati idő után történt, s hoszszabb rövidebb idő múlva - a törvényhatósági közigazgatásban szerzett gyakorlat után - visszarendelték a belügyminisztériumba.

8 - 6 - A VÁRNÉPEK ÉS AZOK IGAZGATÁSÁNAK MÓDJA. Említettük, hogy a várak az egyes királyi uradalmak központjaivá váltak /caput dominii/. A várhoz tartozó földeket a várjobbágyok /iobagines castri/, a várnépek /castrenses; civiles; populi castri/ birtokolták különféle szolgáltatások fejében, s a birtoklás fiágon történő öröklődéssel szállt utódjaikra. A várjobbágyok a honfoglalás idején meghódolt szabad őslakókból, a honfoglaló törzsek közös birtoklásból kilépett, a magángazdálkodás útjára tért szabad tagjaiból kerültek ki. A várnépek közé tartoztak a várszolgák /conditionarii/ is. /2./ I.István ezeket a királyi várakban és azok körül azzal a célzattal telepitette le, hogy ezek a vár ispánjának vezetése alatt a király hívó szavára hadra keljenek. A várjobbágyok a várhoz tartozó földeiken kívül vétel vagy örökösödés utján is gyarapíthatták földtulajdonukat. Egész katonai arisztokrácia fejlődött ki belőlük és II.András korától a köztük és a nemesség közti különbség egészen elenyészett. Nem egy várjobbágy ettől kezdve minden további katonai vagy egyéb kötelezettség nélkül, örök birtokul megvette addigi várjószágát ben IV.Béla már maga is nemeseknek címezi őket és ettől kezdve várbeli-, egyházi- és országos nemeseket kezdenek megkülönböztetni. A XIII. század végén már comesek, királyi emberek /homo regius/ is voltak közöttük. A várjobbágyaikat Nagy Lajos és utódai az országos nemesek közé emelték. A várbirtokon élők vezetése, igazgatása - mint láttuk - a várispán és az udvarbíró /alispán/ feladata volt. Az ő munkájukat segítette a hadnagy /major exercitus/. A hadnagy a hadügyi, az udvarbíró a közigazgatási és igazságügyi dolgokban volt a várispán helyettese, segítője. A várispán és helyetteseinek, valamint a várnagynak parancsait a pristaldusok és a poroszlók hajtották végre. /3./ A megyei közigazgatás fejlődése során alakult ki a vármegyei főjegyzők hivatala. A vármegyei főjegyző s vármegyének rangban az alispánt követő tisztviselője volt. Az alispán akadályoztatása, az alispáni szék üresedése esetén ő helyettesítette az alispánt.

9 - 7 - Rendes teendői közé tartozott : a megyei közgyűlés, a közigazgatási bizottság, a választmányok, szakbizottságok, küldöttségek jegyzőkönyveinek vezetése, a határozatoknak, a közgyűlési és alispáni felterjesztéseknek, jelentéseknek, rendeleteknek megfogalmazása, a vármegye nevében kiállított okmányok elkészítése. Teendőiben az aljegyzők támogatták. Állásának betöltéséhez az évi I. t.c. életbelépése óta gyakorlati és elméleti előképzettségre volt szükség. Az elméleti előképzettséghez tartozott : az ügyvédi oklevél, államtudományi vagy jogtudományi doktori cím vagy minimum az államtudományi államvizsgának sikeres letétele. Főjegyzőjük volt a rendezett tanácsú városoknak és 1886 óta némely községeknek is. A vármegyei aljegyző volt az előkészítője és előadója a központi hatósághoz beérkező ügyeknek, azoknak amelyek az alispán elintézése alá tartoztak, valamint azoknak, melyek a megyei közgyűlés, a közigazgatási bizottság és más megyei választmányok és bizottságok hatáskörébe tartoztak. Az aljegyző kezébe összpontosult úgyszólván a vármegyei közigazgatás minden tárgya. Az aljegyzőt, mint a megyei tisztviselők nagy részét, hat évre választották tól csak az volt megválasztható, aki az évi I. t.c. értelmében minősítve volt. A tiszteletbeli aljegyzőt a főispán nevezte ki. Ez csak cím volt, de alkalmat nyújtott arra, hogy fiatal emberek a választások előtt bebizonyíthassák képességeiket, munkaerejüket. A nemesi vármegye kialakulásakor - bár a régi keretek jórészt megmaradtak - az ispán és az alispán mellett megjelentek a köznemességnek maguk által választott bírái is ; a szolgabirák. Több jogtörténeti könyvünk a Fejér Codex Diplomaticus IV.2. kt lapján közölt, IV.Bélától a fehérvári egyház részére kiadott kiváltságlevelére utalva azt állítja, hogy a "iudex nobilium". a "szolgabíró" kifejezés 1254-ben tűnt fel először. /4./ Több oknál fogva azonban ennek az oklevélnek hitelessége sem tekinthető abszolút biztosnak. Az első, minden kétséget kizáróan hiteles emlék, melyben a "iudex nobilium" előfordul,

10 ból való. Ez egy birtokrendezési okirat, melyet Bodrog vármegye alispánja és két szolgabírája jelenlétében szövegeztek meg. A szolgabirák választása csak a XIII. század végén, a XIV. század elején lett az összes megyékben általánossá. Hogy a "nemesek bíráját" miért nevezték "szolgabírónak", egyszerű a magyarázata. Már a XII. században, III.Béla 1178-ban kelt oklevelében a nemesek "servientes regis", "királyi szolgák" elnevezésével találkozunk. /5./ IV.Bélának a magyarországi nemesek szabadságát és kiváltságait megerősítő, évi oklevelében már ezt olvassuk : "nobiles regni Ungarie universi, qui servientes regales dicitur." /6./ A servientes regis vagy más kifejezéssel : a regales nobilesek bírái voltak tehát kezdetben a szolgabirák /iudices nobilium/. A magyar megnevezésük /szolgabíró/ használata az Oklevél Szótár szerint 1485-ból való. /7./ Iványi Béla a Magyar Nyelv évi évfolyamában a 257. oldalon sokkal későbbi időpontra, 1404 és 1405-re teszi a "szolgabíró" szó használatba jövését. /8./ A főszolgabírói hivatal jóval később alakult ki. A főszolgabíró a vármegyei törvényhatóság köztisztviselője volt előtt "iudex nobilium"-nak /rövidítve "judlium"-nak/ nevezték. E tisztség eredetét sokáig a királyi bilocusokra vezették vissza, de Kollár kimutatta e nézet téves voltát. A főszolgabíró a járások legfőbb megyei tisztviselője volt. Feladatai közé tartozott első sorban a járásában lévő községek feletti felügyelet. Rendbírságolási joga volt a feladatukat hanyagul ellátó, a rendeleteket pontatlanul végrehajtó községi közegekkel szemben. Ő gondoskodott a községekre vonatkozó kormány- és alispáni- rendeletek végrehajtásáról. A törvény által hozzá utalt közigazgatási ügyekben határozó és intézkedő jogokkal rendelkezett. Ez utóbbi hatáskörében 1877 óta bírói hatalmat is gyakorolt a kisebb polgári perekben. Erre külön felhatalmazást kapott az évi XXII. t.c. alapján. Ítéleteit a király nevében mondta ki. Ezt megelőzően csak a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó kihágási ügyekben bíráskodhatott. Teendőinek ellátásában se-

11 - 9 - gitségére voltak a főispán által hozzá beosztott szolgabirák. a főispán által kinevezett közigazgatási gyakornokok, a járási írnokok és díjnokok. Szakértő segédszervei : a járási orvos. a m.kir. járási állatorvos; a járási számvevői teendőkben és a községek vagyonkezelésének ellenőrzésében pedig a járási számvevő. Ítéletei ellen nyolc napon belül az alispánhoz lehetett fellebbezni. Külön körpecséttel rendelkezett, melyen a törvényhatóság címere és a járás neve volt feltüntetve. A vármegye véglegesen kialakult tisztikara a XIX. század közepén a következőkből állt : főispán, alügyész, alszolgabíró, alispán, adószedő, biztos, főjegyző, számvevő, esküdtek, aljegyző, /1 esetleg 3/, levéltárnok, földmérő, főügyész, főszolgabíró, orvos, seborvosok. A PARASZTVÁRMEGYE. A parasztvármegye a törökvilág idején alakult ki a személy és vagyonbiztonság megvédése és bizonyos esetekben /elbitangolt marha, káromkodás, stb./ bíráskodási céllal. Élén a parasztkapitány állt. Őt, hivatása ellátásában több hadnagy támogatta. Alája tartoztak a tizedesek, akikből minden falura egy-egy jutott. A tizedeseket a parasztok négy jelöltje közül az alispán nevezte ki. A parasztvármegye tisztei hat forintig büntethettek és a birságon megosztoztak. A parasztvármegye nem hirdethetett gyűlést csak ha az alispán vagy a szolgabíró engedélyt adott erre. A tiszteit a falvak választották, de a megválasztottak az alispán előtt kellett letegyék az esküt. Több vármegyében, így Komárom és Esztergom vármegyékben is, a parasztvármegyék mintájára a nemesek is tartottak gyűléseket kerületekre osztva a megyét, hadnagyot vagy kapitányt és tizedeseket választva maguk közül /Zapiszhadnagy/. Feladatuk volt a

12 nemesség védelme a tolvajok és a rablók ellen. Esztergom megyében a dohányzási, káromkodási tilalmat is ellenőrizték, az ellene vétőket megbüntették. A XVIII. század közepén mindkét intézmény megszűnt, feladatukat lényegében a pusztázó, portyázó csendbiztosi intézmény váltotta fel. A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG. A közigazgatási bizottság az állami és önkormányzati tagokból felesen összeállított törvényhatósági szerv a vármegyében a főispán, Budapesten pedig a főpolgármester elnöklete alatt. Fő célja az állami és törvényhatósági közigazgatás közötti összhang fenntartása volt. A közigazgatási bizottságot az évi VI. t.c. hozta létre ben ez az alaptörvény némi módosításra szorult és a XX. t.c.-ben megszövegezett formában volt hatályban. Hatáskörét utoljára az 1929.évi XXX. t.c. szabályozta. A Bizottságnak kétféle tagjai voltak : a./ törvényhatósági közgyűlés által választott tagok, b./ akik hivataluknál fogva voltak tagok. Választható csak az volt, aki a törvényhatósági bizottságnak is tagja volt. /9./ Ennek megszűntével közigazgatási tagsága is megszűnt. A megválasztás két évre szólt, titkosan, kijelölés nélkül, szavazólappal történt. A viszonylagos többség elég volt a megválasztáshoz. Hivatal szerint a bizottság tagjai voltak : a főispán illetve a főpolgármester, az alispán illetve a polgármester, a főjegyző, a tiszti ügyész, az árvaszéki elnök, a főorvos, a kir. pénzügyigazgató, a kir. államépítészeti hivatal főnöke, aki 1882 óta a posta és távírda ügyeket is intézte, képviselte,

13 a tanfelügyelő, a kir. ügyész, 1882 óta a földművelési miniszter által kinevezett közgazdasági előadó. - A tagok egyszersmint előadók voltak. A közigazgatási bizottság hatásköre alapján eljárt a hatáskörébe utalt ügyekben 1./ mint elsőfokú közigazgatási hatőség, 2./ mint fellebbviteli közigazgatási hatóság, 3./ mint elsőfokú és fellebbviteli fegyelmi hatóság. Feladata volt a miniszteri rendeletek végrehajtása, azok végrehajtásának ellenőrzése. Ha a rendelet végrehajthatóságát illetően aggályai voltak, köteles volt a minisztert arra figyelmeztetni. Ha a miniszter az álláspontját kifejezetten, vagy hallgatag fenntartotta, azaz 14 napon belül nem válaszolt, a rendeletet azonnal végre kellett hajtania. Kivételt képeztek az országgyűlés által meg nem szavazott adók behajtására, újoncok behívására vonatkozó rendeletek. Ilyenkor további intézkedés céljából a törvényhatósági közgyűléshez kellett áttenni. /10./ A közgyűlés félévenkint részletes jelentést kellett tegyen a kormánynak. Ilyenkor javaslatot is tehetett. A TÁBLABÍRÁK. A táblabíróság tiszteletbeli cím volt, melyre a közéletben érdemeket szerzett férfiakat a megyék választották 1723 óta. A táblabíró intézményt az évi XXX. t.c.-el állították fel. A kerületi táblák bírái semmiféle javadalmazást nem kaptak. Legjobb esetben aránytalanul csekély díjazás ellenében valami megyei hivatalt töltöttek be. A táblák székhelye Nagyszombat, Eperjes, Kőszeg és Debrecen volt. Mint első folyamodású bíróság működött. Ez a négy ítélőtábla az évi LIV. t.c. értelmében megszűnt. Köztudottan a táblabírák a reformnemzedékkel szemben a megfontoltan haladó konzervativizmust képviselték. Sok történészünk szerint a táblabírák példaképe, mintaképe Deák Ferencben testesült meg.

14 AZ ESKÜDTEKRŐL. Az esküdt régi jogunkban a nemesi vármegyének autonóm hivatalnoka volt a szolgabíró mellett. Eredetileg a szolgabírónak az ítélkezésnél a nemesek által választott ítélőtársa volt. Már az évi X.t.c. elrendelte, hogy négy megbízható nemes, mint bírótárs választassák meg a vármegyei ítélőszéken a főés alispánnal és a négy szolgabíróval azok segítőtársaiul. Mátyás király évi VIII. t.c.-e is így intézkedett és felesketésüket is elrendelte. /Ezért "esküdtek", iurati nobiles; assesores; összevonva később : jurassor./ A XVI. századtól a vármegyei kormányzatnak és bíráskodásnak a szolgabíró mellett állandó közegei. Az esküdtek tagjai voltak a városi tanácsnak /magistratus/, mely a városi önkormányzatot gyakorolta. A városi tanács a városbíróból és rendszerint 12 esküdt polgárból állt. /Iurati cives./ Az esküdteket a bíróval egyidejűleg egy évre választották. AZ ESKÜDTBÍRÓSÁG. Az esküdtbíróság a közbíróságtól abban különbözött, hogy az ítéletet nem az állandó tisztet viselő szakbírák hozták egyedül, hanem a velük együttműködő esküdtekkel /polgárbírókkal/. Az esküdtbíróság két tanácsból állt : a szakbírák tanácsából és az esküdtek "padjából" /esküdtszékből/. Magyarországon az esküdtbíróság intézményét 1848-ban hozták be sajtóügyekben. Általános intézménnyé az január 1.-én érvénybe lépett bűnvádi perrendtartás /1896.XXXIII.t.c./ tette. Szervezetét az évi XXXIII. t.c., hatáskörét az évi XXXIV. t.c. állapította meg. Esküdt lehetett az a 26 éves magyar állampolgár, aki a magyar nyelvet érti, beszéli, legalább 20 korona évi egyenes állami adó fizetését igazolja, a censusnak megfelelő jövedelemmel rendelkezik, vagy köztisztviselő, lelkész, akadémikus, tudor, tanár, mérnök, építész, hajóskapitány, gazdász, gyógy-

15 szerész, vegyész, erdész, bányász, tanító, sebész, állatorvos, aki középiskolai záróvizsgát /érettségi/ tett. Nem vehetők fel az esküdtek jegyzékébe a miniszterek, a főispán, az aktív bíró, az aktív ügyész, a fegyveres erő tagjai, a rendőrök, pénzügyőrök, napszámosok és szolgák. A KÖZSÉGI ÉS VÁROSI VEZETŐK. A várnak, városnak és falunak kezdettől fogva közös vonása volt, hogy fal vette körül. A vár kültelke, a fő védőfalakon kívüli rész volt a váralja. A városok falán kívül létesült települések a külvárosok. A faluk kerítésén, árkán, esetleg falán kívül nem volt település. A város fogalma alá tartoztak azok a nagyobb lakosságú települések, melyeket a lakosság nagyobb számán kívül a fokozottabb ipari és kereskedelmi tevékenység, magasabb kultúra, fejlettebb szervezet jellemzett. A magyarországi városok közül talán Esztergom tekinthető a legősibbnek. Itt született I.István királyunk is, aki hazánkban elsőnek kezdett tervszerűen városokat alapítani. E célból idegeneket, főleg olaszokat és szászokat telepitett be és ezekből a "hospesek"-ből alakult ki a városi polgárságunk. A XIII. századtól jó ideig némileg elmosódott a városok és a falvak, községek közötti különbség. A városalapító királyok számos esetben egy-egy falusias jellegű települést a királyi városok vagy mezővárosok rangjára emeltek, hogy a kiváltságos helyekre visszacsábíthassák azokat a parasztokat, iparosokat, akiket elődeik az egyházaknak vagy földesuraknak eladományoztak. Ugyanis ezekbe a kiváltságos városokba szabadon költözhettek a környék magénföldesurainak jobbágyai, akik ez által, munkájuk és adójuk révén a király előzőleg elveszített jövedelmeit pótolták. /10/a./ A tatárjárás után IV.Béla buzgólkodott nagy erővel a városalapítás terén. A városi élet fellendítői, fejlesztői az Anjouk, Zsigmond és Mátyás király voltak, számos kiváltsággal látva el őket.

16 Ezen bevezetés után, mielőtt áttérnénk a városoknak és községeknek a XIX. század folyamán kialakult szervezetének, jogállásának tárgyalására, tartsunk seregszemlét a kezdetleges községek és városok legősibb "közhivatalnokain", tisztségviselőin. - - A családközösségből kialakult faluközösség - mivel irányitóra volt szüksége - vezetőséget választott. A község vezetője a bíró lett. Választását, hatáskörét később törvények egész sora szabályozta. A falu "füstjén" a bíró és a melléje rendelt polgárok, az esküdtek ítélkeztek. Falvakban, kisebb helységekben 2-4, a mezővárosokban - a 12 apostol mintájára - 12 esküdtet választottak. Az esküdteket általában "polgárok"-nak nevezték és az ő feladatuk volt az ítélkezésben való részvétel mellett a felek megidézése. A bírót és az esküdteket egyaránt a falu lakói választották. A falubíróság eljárásáért fizetni is kellett. A bírónak mutatták meg testisértés esetében a sértettek sebeiket, a kapott ütlegek nyomait, melyek súlyosságát a bíró az ítélethozatalnál figyelembe vette. Ha a falusi bíró nem tudott igazságot tenni, az úriszék elé került az ügy és itt a bíró mint tanúságtevő meg kellett jelenjen. Ha valaki a bíró háromszori idézésére sem jelent meg a bíró előtt, a bíró megsértésének tekintették és a pénzbirságon kívül a bírót "otthon házánál", tehát a bíró lakásában meg kellett követnie. Az ilyen esetben kiszabott pénzbírság a XVI. században 5.- Frt. volt. /11./ A bíró feladatai közé tartozott az is, hogy a falut birtokló uraságot ill. annak tiszttartóját tájékoztassa, kik vétettek a törvény vagy a közerkölcs ellen. Felelősséggel tartozott a földesúrral szemben, hogy a faluközösségben ne legyenek bujkáló bűntettesek, ne legyenek közerkölcs ellen vétők. Sok esetben a földesúr meg is eskettette a bírót, hogy minden olyan ügyet, dolgot, szóbeszédet, ami a földesurat érinti, vagy őt érdekli, jelenti a tiszttartónak. /12./

17 A falu bírája köteles volt, ha valamely bűncselekmény tudomására jutott, a tettest elfogni. Ha a földesura pallósjoggal rendelkezett, akkor a földesúrnak, ha nem rendelkezett pallósjoggal, akkor a megyei hatóságnak kellett átadnia. Olyan esetben, amikor az őrizetbe vett a bíró fogságából megszökött, a bíró kellett megfizesse a "vérdíjat". A kalodát és a pellengért rendszerint a bíró háza előtt állították fel. A kalodába főleg a verekedőket, garázdákat, részegeket, lövöldözőket volt szokásban bezárni. Magas "vérdíjjal" tüntették azt, aki a kalodát feltörte és az oda bezártat kiszabadította. A bíró a földesúr védelme, oltalma alatt állt. "Si quis iudicem inhonestis verbis vel verberibus affecerit in capite et rebus mulctabitur", írja elő az úriszék jogkörét meghatározó okirat. Azaz aki a bírót szóbelileg vagy tettleg megsértette, fej- és jószágvesztésre volt ítélhető. Kovács Márk a bíró kötelességeit a következőkben állapítja meg egy tanulmányéban : felügyelet a személyi, erkölcsi és anyagi biztonságra, rendeletek végrehajtása, bűnözők megbüntetése, s a közterhek igazságos felosztása. /13./ Kovács Márk munkájának érdekessége, hogy versben is összeállította a bírók kötelmeit. A XVII. században a bíró már félreérthetetlenül elsősorban nem a község, hanem a földesúr érdekeit képviselte, a földesúr képviselőjévé vált, "mindenütt és mindenkoron a földesúrnak képét reprezentálja és viseli." Aki rátámadt, azt úgy tekintették, mintha földesurára támadt volna és azt verte volna meg. Számos esztergomi és pannonhalmi levéltári adat áll rendelkezésre, mely szerint a bírót megtámadóra kimondták a fejvesztést, amit azonban a vádlott a földesúr javára befizetett 40 forinton megválthatott. De nem csak a bíró, a bíró házanépe is a földesúr oltalmát élvezte. A bíró családtagjait ért sérelmet is megtorolták. A sértő nem csak ünnepélyesen meg kellett kövesse a sértettet, de a földesurat illető pénzbírságot is le kellett fizesse. Ha azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a bíró visszaélt hatalmával, túlkapásokra ragadtatta magát, az úriszék elé állították és bírságot kellett fizessen - földesura javára. A bíró rendszerint a jobbmódú parasztok sorából került ki.

18 Tudnivaló, hogy sajnos, hazánkban, mint a világ legtöbb pontján, a vagyon tekintélyt adó tényező volt minden korban. A telekkönyvek bevezetése előtt a bíró feladata volt a határok megállapítása is. A legtöbb faluban a bíró hivatalos szerszáma volt az acél lap és a tapló, mert az ő feladata volt, ha valamely háznál elaludt a tűz és más megoldás nem volt, hogy tüzet csiholjon. Mivel a robotszolgáltatásnak is a bíró volt az intézője, számontartója, ezen megbízatásával sok esetben visszaélt a szegény parasztok kárára, már csak azért is, hogy a földesura kegyeit és jóindulatát elnyerje, illetve megtartsa. Ezért a falu bíróságát az úriszék ellenőrzése alá helyezték. Ha a bíró és az esküdtek ellen valaki panaszt tett, az egész bíróságot az úriszék elé idézték. Az úriszéket a földesurak a megyei elöljáróság képviselőjének jelenlétében tartották. A XVII. században a megyei küldöttnek döntő szerepe volt a perekben. /14./ A községi bíró ítélete ellen a földesúrhoz lehetett fellebbezni és ha a földesúr halogatta az ügyet, nem hozott döntést, beleavatkozott a megye. A XVII. század közepén is szabályozták a paraszt-bírák jogkörét és bírságolási jogának felső határát egy forintban állapították meg. /15./ Ebben az időben a falusi bíró már teljesen a földesúr szolgálatában állt, már legtöbbször nem is választás útján nyerte el hivatalát, hanem egyszerűen kinevezte a földesúr. /16./ A XVI. századtól kezdve az úrbéri szék bíráskodási jogát a földesurak egyre jobban pénzszerzési, jövedelmi forrásnak tekintették. Az ezt megelőző időkben a bírságpénz nem szerepelt az urbáriumokban. /17./ Echardt Ferenc szerint a bírságrendszer kiépítése, a bírságolásnak állandó jövedelmi forrássá való emelése összefügg a Dózsa-felkelés után fokozottabbá vált jobbágyelnyomással, kizsákmányolással és a földesurak részéről megindult tőkefelhalmozással. /18./ Echardt megállapítása minden valószínűség szerint helytálló. Tény az, hogy a XVI. század derekától kezdve az úrbéri összeírásokban csaknem állandóan szerepel a felsorolt jövedelmek között a bírságpénz,

19 a "mulctae" vagy "birsagia" rovatban. /19./ Ebben az időben alakult ki, vált szokásossá a fenti célt szolgáló bírságrendszer az esztergomi érsek uradalmaiban is. Az évi jövedelemösszeírásban a bírságokból befolyt összeg ezzel a megjegyzéssel szerepelt : "Megjegyzendő mindenütt a bírságokra vonatkozólag, hogy az összes bírságokat, melyek az egy forintot túlhaladták, a megboldogult tisztelendő előd, Váradi Pál, aki körülbelül huszonhat éven át viselte az érseki címet, egy forintra leengedte." /20./ A bírsággal az uradalmi tisztek tartoztak elszámolni. Szinte kivétel nélkül minden uradalmi levéltárban találhatók olyan iratok, melyek a tiszteket e kötelmükre nyomatékosan figyelmeztetik és kihangsúlyozzák, hogy a bírságok elengedésére nincs joguk. Ezt csak maga a földesúr, esetleg az erre felhatalmazott jószágkormányzó tehette meg ben Pázmány Péter - mint esztergomi érsek - levélben figyelmeztette egyik gazdatisztjét, hogy rendesen szolgáltasson igazságot és ne éljen vissza hatalmával, ne követeljen a jobbágyoktól magának vagy másnak robotmunkát, de egyben megtiltja, hogy a jobbágyokkal olyan megállapodásokat kössön, melyek az ő bírságból eredő jövedelmét csökkentenék. "Se másnak kedveskedésért - írja - se magának ne szolgáltasson az mi jobbágyunkkal, szokatlan dologgal se terhelje őket. Az jobbágyok között szolgáltassák az törvény és az ki vétekben esik vagy törvénnyel bírságoltatik semmi compositiót ne tegyen véle, ha nem az bírságot mi számunkra ki szedje. /21./ Az esztergomi érsek a felsőmuzslai és bucsui falvainak évi urbáriumában a maga részéről is megerősítette elődjének azt a rendelkezését, mely a bírságoknak legmagasabb összegét, mely azelőtt peregyezség esetén négy forint volt, egy forintban állapította meg. /22./ Hogy a bírságpénzekről ilyen részletesen emlékeztünk meg, annak oka, hogy a bírságjövedelem forrásai nem csak az úriszéki eljárások során kiszabott büntetések voltak, hanem a falusi bírák és az uradalmi tisztek által "szék tartása nélkül" kirótt bírságok is. Az esztergomi érsekség gazdatiszti konvenciós szerződéseiben sablonszerűen előfordul az a pont, mely leszögezi, hogy

20 minden bírság a jószágfelügyelőn át a prímást illeti meg, s arról a gazdatiszt a bíróval együtt elszámolni tartozik. /23./ Az uradalmi székek általában kérlelhetetlenek voltak, nagyon ritkán adtak helyt perújítási kérelemnek. Ilyen ritka eset volt, hogy gr. Esterházy Ferenc 1673-ban egy gyermekgyilkossággal vádolt és halálraítélt nő esetében maga rendelt el perújrafelvételt. Számtalan példa van rá, hogy a gazdatisztek önkényesen is vetettek ki bírságokat egészen kis ügyekben is. Pl. "az imádságot nem tudta", vagy "babonás hiedelemnek adott hitelt". Ezt egyesek a maguk haszna mellett azért is tették, mert a jövedelem növelésével földesuruk kedvébe igyekeztek járni, de voltak olyanok is szép számmal, akik a büntetések egy részét elhallgatva, maguk vágták zsebre a bírságpénzt. Ezért azután a megyei hatóságok és egyes földesurak a XVIII. században már arra igyekeztek rávenni a tiszteket és a falusi bírókat, hogy pénzbírság helyett botozást vagy elzárást rójanak ki a vétkesekre. A megyék abból indultak ki, hogy - így nem lévén a tiszteknek és bíróknak belőle hasznuk - ártatlanokat nem fognak zaklatni ben az esztergomi prímás pl. körlevélben a következő utasítást adta a tiszttartóinak : " arra is szorgalmatosan vigyázzon, hogy holmi cégéres vétkes káromkodások és szitkozódások jobbágyok között el ne áradjanak, azért is szitkos káromkodó és más kisebb vétkekben tapasztalt jobbágyokat a tiszttartó érdemek szerint veréssel, másoknak példájára, vagy tömlöcben való tartással fogja büntetni vagy bírák által büntettetni és ha az olyatén megbüntetett személy többször is azon vagy is nagyobb vétekbe esik, a büntetését érdeme szerint duplázván, triplázván nagyobbítsa." /24./ Lényeges változást hozott Mária Terézia úrbéri rendelete, melynek 8. pontjának 1. -a előírta, hogy : "bírságpénzt akár minemű kigondolható cím alatt nem egyébként, hanem csak az törvény által világosan kitett történetekben és csak azokon a jobbágyokon lehessen megvenni, akik az úr székén vármegye bizonysága úgy mint szolgabíró és esküdt jelenlétében arra törvényesen ítéltetni fognak, fönt maradván ezekben is a vármegye törvényszéke eleiben teendő appellatió..." /25./ A rendelet kihangsúlyozta, hogy olyan esetekben is, amikor a jobbágyok a büntetést valóban megérdemlik, "ne pénzben, mellyel

21 a szegény adózó nép nagyon romlik" büntessék, de testi fenyítésben se részesítsék, hanem csak három napi kézi munkára kötelezzék. Mária Terézia urbáriuma a testi fenyítést csak súlyosabb esetekben engedélyezte és férfiaknál 24 pálca, nőknél 24 korbácsütésben maximálta. Az úrbéri rendeletet minden községnek a maga anyanyelvén kinyomatták és megküldték. Ezzel megszűnt a gazdatiszteknek és falusi bíráknak bírságkivető joga, a jobbágyoknak bírság címén való kizsákmányolása. Nem szóltunk még arról, hogy a falusi bírók milyen ügyekben ítélkezhettek. Bűncselekmények általában nem tartoztak a falu bírói és esküdtjei elé, csak a kihágások, a pénzkövetelésre, tulajdonjogra vonatkozó keresetek, kisebb mezei lopások, enyhébb testi sértések, becsületsértési ügyek és végrendeleti ügyek. Tudunk ugyan 1611-ből is egy esetet, amikor gyilkosság ügyében ítélt a falusi bíróság. Vas megyében fordult ez elő, de az alperes a "füstén való törvény után" megfellebbezte az ügyet az úr székére. Hasonló eset fordult elő Komárom megyében is : Előfordult, nem is ritkán, hogy a földesúr és a község bírájának anyagi érdekei ellentétbe kerültek. Ilyen eset volt, amikor az Esterházy uradalom néhány csapó-legénye egy Ádám nevű csapólegény-társukat úgy megverte, hogy az sérüléseibe belehalt. Félve a földesúr szigorú ítéletétől, az ő megkerülésével a városi bíróhoz fordultak, akinek 12 forintot fizetve elintézettnek vélték a dolgot, mely azonban a tiszttartó tudomására jutott. A gyilkosok és a bíró az úriszék elé kerültek. Ott a csapólegények azzal védekeztek, hogy ők azért fordultak a városbíróhoz, hogy földesuruknak is "kedvét keressék, mely dolgot bíró uram őkegyelme felvállalni, azt mondotta hogy elvégzi, sőt annak utána, hogy immár elvégezte tiszttartó urammal, úgy mint 12 forintban meg is adták." Ők nem tehetnek arról, hogy a bíró a tiszttartónak nem adta át a 12 forintot, de különben is "mivel, hogy a polgári szabadság ezt tartja, hogy valaki bírója híre és akarata nélkül confugál a várban,

22 a bíró megbüntesse, ergo köllötött bírájukat megkeresni." Az ítélet ezek után így szólt : "Minthogy a három beíratott csapó-személyek az alkuvás és végzés felől, mikor a városi bíróhoz confugiáltanak, sem akkor sem az után a tiszttartónak hírt nem töttenek, azért az úr ellen való vakmerőségökért forintban marattassanak." A három csapólegény tehát társuknak agyonveréséért a bíróval 12 forintban megalkudott, de mert nem a földesuruk bíróságához fordultak, 60 forintot kellett büntetésként lefizessenek./26./ Amint az illetékesség kérdése a falusi bíróság és az úriszék között felmerült sok esetben, ugyan úgy előfordult ez két különböző falu bírája között is. Ilyen esetekben nem egyszer a "paraszt vármegye" a nemesi vármegye részéről a rend fenntartására felállított jobbágyszervezet ítélkezett. Egyébként általában az volt a jogszokás, hogy az egy helységben lakó, de más-más földesúrhoz tartozó jobbágyok között folyó perekben a közös lakóhelyül szolgáló község bírája és esküdtjei ítélkeztek. Ha a perlekedő jobbágyok más-más helységben laktak, akkor az alperes helységének bírája volt az illetékes. Egyes megyék - így Komárom és Esztergom megyék is - úgy intézkedtek, hogy ilyenkor a felek a szolgabíróhoz fellebbezhettek. Ilyen esetekben a falusi bíró /parasztbíró/ is meg kellett jelenjen a szolgabíró előtt. A legüldözöttebb vétkekközé tartozott a káromkodás, a "lélekmondás", a magzatelhajtás és a paráznaság. A XVII. századtól több olyan megyei határozat maradt fent, hogy az alispánnak a káromkodó nemest pénzbüntetéssel kellett sújtania. A pénzbüntetés az első esetben 12 forint volt, a második esetben megbotozták az illetőt, harmadik esetben idézés nélkül elfogták és ítélkeztek felette. Az ítéletek ilyen esetben igen szigorúak voltak. Esztergom megye egy 1646-ban kelt határozatában olvassuk : "Valakik az nemesek és az parasztok közöl ördög teremtettével, anyjával és egyéb szent Istent káromlásokkal szitkozódnak, kiért most Újvárban Cserni Mihálynak nyelve kivontatván felfüggesztetett, s comperiáltatik s liquidáltatik, nyelve kimetszessék, s az után feje vétessék affélének, kikre szolgabirák uraimék és esküdt uraimék vigyázzanak is. Leányok penig és gyermekek, kiknek annyira való elméjek vagyon, az pellengérbe vitessenek, s ott meg vesszőztessenek vastagon." /27./

23 Aki a káromkodót vagy a lélekmondót /28./ nem jelentette fel, 20 forint pénzbüntetésre ítélték. /29./ Néhány esztendő múlva Esztergom vármegyében is csökkentették a büntetés mértékét. Az 1700-as évek közepén már a káromkodókat, szitkozódókat - ha parasztok voltak - "tizenkét csapással csapatták meg", ha nemes volt a tettes, 12 forint büntetést fizetett. /30./ A káromkodáshoz hasonló véteknek tekintették a paráznaságot, mely alatt a házasságon kívüli szeretkezést értették. Ismételten találkozhatunk bírságjegyzékeken ilyen esetek leírásával. A nem házastársak közötti nemi érintkezés büntetéséül a bíró "paráznabírságot", a nép nyelvén "bikapénzt" rót ki a tettesekre. Az esztergomi prímásoknak a tiszttartóik számára kiadott utasításaiban gyakran megparancsolják, hogy ügyeljenek az uralmuk alá adott emberek erkölcseire. Egy 1752-ben kelt utasításban olvassuk : azokat, akiket paráználkodáson találnak "...főtiszt híre nélkül ki ne bocsássák... Ha valakire gyanú van viselős volta miatt, a bírák azonnal ahhoz értő asszonyok által megvizsgáltassák, hogy az által is gyermekvesztésnek veszedelme eltávoztassék." A vérrokonok közötti paráznaság súlyosbító körülmény volt, többnyire fejvesztéssel büntették. A nemi erőszak elkövetőinek is - tekintet nélkül azok nemes vagy nemtelen voltukra - halál volt a büntetésük. /31./ Még súlyosabb büntetés várt azokra, akik serdületlen leányokon követtek el erőszakot ben egy császári parasztot, aki házas ember volt, azzal vádoltak, hogy "az maga házánál egy más kis leánykával paráználkodott", a szemtanuk vallomása alapján "mint nyilván való sodomita és ideje előtt leánykának megszeplősítője, érdeme szerint megbüntettetik és elevenen megégettetik." /32./ Mikor a községigazgatás feladatai kiszélesedtek, a bírók hatásköreit meg kellett osztani. Az új hatáskörökkel felruházottak is bírók lettek. Így alakultak ki a következő tisztségek : Békéltető. Német falvakban gyakran : schiedsrichter. - K ö z b í r ó = első bíró, vagy mint Comenius írja : arbiter. Oklevelekben : diaeteta; sequester. - T ö r v é n y b í r ó = feladata volt kisebb perekben ítélni.

24 M á s o d i k b í r ó = feladata a közvagyon kezelése volt. - Ö r e g b í r ó = arbiter; praeter urbanus; stadtrichter. - P a r a s z t b í r ó = iudex civilis; civilrichter. - B í r á k o k vagy b í r ó k o k = a falu elöljárói. - F a l u n a g y vagy falusi bíró = gereb; bíró. Voltak közösségek, melyek a vadon erdők irtásával foglalkoztak, hogy növeljék a megművelhető és letelepedésre alkalmas helyek nagyságát és számát. Ezeknek az erdőirtóknak a vezetőjét is "falunagy"-nak, "soltész"-nek, "kenéz"-nek /Knaz/ nevezték. Nagy Lajostól 1358 aug.l4.-én 20 évi adómentességet kaptak. - H a d n a g y = így nevezték a nemes falvak bíráját. Ő volt a "nemesek vagy városi s nemes közötti határ miatt vagy szőlőgyepű felől való döntésre a nemesség által választott principális." /33./ Az elöljárók közé tartoztak : - A p a c a l b í r ó = vagy székbíró = macelli praefektus; Inhaber einer Fleischbank. Mészáros bíró. - H ú s l á t ó k. /34./ S z é k b í r á k /35./ s z é k - l á t ó k /35./ voltak a mészárszékeket és a húsokat vizsgálók. Az ő tudtuk nélkül egyetlen marhát sem lehetett levágni. Az esett marhák húsát is csak akkor volt szabad kimérni, ha a húslátó mesterek megengedték. A komáromi rendtartás szerint a hites dékán minden nap végigjárta a székeket és a rossz, vagy silány húst lefoglalta. /36./ Ha a városok maguk vágattak, akkor a székbírák feladata volt a marhák megvásárlása is. A vásárlásnál elsőbbségük volt, szükség esetén rekvirálhattak is.

25 Ezeken kívül volt még : - V á s á r b í r ó, v á s á r f e l ü g y e l ő = Marktrichter. /37./ -Városbíró = iudex fori. /A fizetése a 18.szd. idején 50 rénesforint körül volt. - M a l o m b í r ó = az őrletések körül tapasztalt visszaélések meggátlása céljából választották egyes helységekben. Fontos jövedelmi forrásuk volt a városoknak a bor. A bíró kötelessége volt a kimérendő bort megvizsgálni, ezért "látópoharat" küldtek neki. Általában a tanácsuraknak is kellett érteni a borokhoz. Komárom és Esztergom megyékből ugyan ilyen esetet nem tudok, de pl. Felsőbányán rendelet volt rá, hogy "senki szenátor nem lehet, amíg csaplárságot nem viselt."/38./ A látópohár küldése országos szokás volt és nagyságát a helyi statútumok szabályozták. Legtöbb esetben "ejteles" /fél liter nél valamivel nagyobb/ edény volt. Sok helyen a hadnagy vagy a bíró állapította meg a bor árát is. "A hadnagy vagy bíró jó lelkiismerettel úgy kezdje a sert vagy bort, az mind az időhöz képest érdemli... Ha pedig... magától el nem igazodhatnék, hivasson két hitös embert kóstolni s intézzék el." /39./ Sok helyen külön borbírót választottak /40./ A borbíróság alacsonyabb tisztség volt. Országszerte "borbírák"-nak, iudices vinorum vagy magister cauponarum urbanorum volt a titulusuk, csak Kassán hívták boriszt-nek, Szombathelyen bormester-nek. Feladatuk volt, hogy a kimérésre szánt bort limitálják. Nekik küldték az eladni szándékozók a látópoharat, s ennek alapján ők állapították meg a bor árát. Addig senki bort nem kezdhetett, míg a "cégérpénzt" meg nem fizette a borbíráknak. A XVI. században kezdett elterjedni hazánkban az "égettbor", azaz a pálinka készítése. Mivel ez csökkentette a bormérést, egyes városok tilalmazták a pálinkafőzést. Kezdetben a város borainak kimérői maguk a borbírók voltak, de csakhamar e munusukat a csaplárok vették át a szabad bormérés ideje alatt is. A csaplárokat a borbírák állították tisztségükbe, s min-

26 denben alá voltak vetve a borbíróknak, akik viszont kötelesek voltak őket csuporral, fával, gyertyával ellátni. A tisztességtelen versenyre is volt rendelkezés. Ha a csaplár különbséget tett a gazdák borai között, az egyiket dicsérte, a másikat ócsárolta, bírságot tartozott fizetni. A borbirok feladata volt az is, hogy ellenőrizzék a kádárok vagy borkötők megfelelő számú abroncsot vernek-e a hordókra, s a hordókat "idejében felkarikázzék és megkössék." /41./ A hordók pincébebocsájtása illetve onnan való felhozatala a korcsolyások feladata volt. Ezeket is a borbírók alkalmazták, irányították és ellenőrizték. A borbírókéhoz közel álló hivatal volt e törkölylátók hivatala. Erről Szendrey Ákos a következőket írja : "Feladatuk a szüret, borszűrés és bortakarítás idején kezdődött s legtöbb helyen a dézsmáló házakban gyakorolták. A törkölylátók tisztségét az teremtette meg, hogy a törköly után dézsmát nem szedtek, s így mindenki arra törekedett, hogy minél levesebben vigye haza a törkölyt, sőt eleven szőlőt is kevertek belé. Ezért a kádakat megvizsgálták, nincsen-e a maláta között eleven szőlő, nem túlságosan leves a maláta, s a csap helyén, a harmadik abroncs felől, másutt a hetedik abroncsnál megfúrták a kádat s ami must kijött, azt elvették. A dézsmálás előtt meg kellett mutatni a hites bírónak t.i. törkölylátónak /42./ hogy nincsen-e a maláta között eleven szőlő. Később azután a sok panasz alapján a fúrást az ötödik abroncsra állapították meg." /43./ A törkölylátók segédje volt a kádszúró, csepegtető, szurkáló. A törkölylátók, kádszúrók feladata a szüret után sem szűnt meg. Mint borbírák, hordómérők, akolómesterek, borvetők, korcsolyások, stb... szolgáltak tovább. A mértékhitelesítést kezdetben a borbírák, majd külön arra rendelt emberek, a hordómérők, mensuratores doliorum, vagy akolómesterek végezték akófával mérve a dordót. A komáromi XVI. és XVII. századbeli jegyzőkönyvek szerint a hordómérőket évenkint újra választották és mint "kívánatos személyek" a belső tanács tagjai voltak. /44./

27 A borral kapcsolatos hivatalok voltak még : - A c i n k u s b í r ó = pincernarum iudex; a pincebíró. - a K u l c s á r = feladata volt, hogy "havonkint látogassa a városi kocsmákat, hogy mindent tisztán tartanak-e, italuk nem hamisitott-e". Az érdekközösségbe tömörült birtokosok nevezték ki. -a h e g y b í r ó k vagy h e g y g a z d á k = a jobbágyság idején bizonyos közvetítő szerepet játszottak a hegyközség és az uraság között. A hegybíró feladata volt a szőlők után járó úrbéri járandóság összeszedése /hegyvám/, ellenőrizte továbbá, hogy senki el ne adja szőlőjét az uraság tudta nélkül. A városi tisztviselők közül mindjárt a bíró után következett a város hadnagya /sok esetben egyben bíró is/ vagy kapitánya. Ő volt a fegyvert viselő polgárok vezetője, s mint ilyen tagja a belső tanácsnak. Feladata volt gondoskodni a város rendjéről, biztonságáról. Értenie kellett a hadakozáshoz. A közbiztonság legfőbb őre volt. Tudnia kellett, kik és miért érkeztek a városba. A gyanús elemeket kihallgatta, s ha valóban vétkesek, szökevények, rablók, tolvajok voltak, elfogta ill. elfogatta. Gondoskodott arról, hogy "takarodó" után a bormérő helyeket bezárják. Az éjszakai csendháborítókra bírságot vetett ki, vagy lezáratta őket. Az éjszaka lámpa nélkül járókat megbüntette. Ellenőrizte a "tornyosok"-at /toronyőröket/, hogy helyükön vannak-e, hogy tűzesetkor vagy más veszély esetén félreverjék a harangokat. Jelen volt a városkapu reggeli nyitásánál és esti zárásánál. /45./ Azokban a városokban, ahová puszták is tartoztak, felügyelt a pusztákra is. Ő kérte el este a bírótól a jelszót és adta ki a tizedeseknek. A tizedesek rendőri feladatokat láttak el. Feladatuk kitűnik az esküformájukból is : "... E tizedesi hivatalomban szentül, híven, szorgalmatosan eljárok, azaz : minden zendülők, éjjeli csavargók, idő utáni dobzódók, lármázók, verekedők, népnyugtalanítók, rablók, egy-

28 házi vagy polgári hatalommal dacolók és nyilváni káromkodók zabolázására mindég kész leszek; - a bíró vagy hadnagy parancsára tüstént futok, sőt ha lármát hallok, s veszedelmet sejdítek, még a parancsot is megelőzöm; - végre hogy senkinek bűnét el nem titkolom, ha testvéremé legyen is : hanem az elöljáróságnak híven bejelentem." /46./ A jobbágyság idejében a községek egyes gazdasági munkák elvégzésének ellenőrzésére, egyes birtokrészek, helyesebben fajták /rét, legelő, erdő, stb/ megóvása érdekében felügyelőket neveztek ki. Ilyenek voltak : - P a j t a b í r ó = vagy pajtamester, aki a pajtákra ügyelt fel és beszámolt a gabona állományról, annak állapotáról. - S z ü r ü b í r ó vagy szürüpásztor. Nyomtatáskor, csépléskor, szóráskor a szérűre ügyelt fel /szürü/, hogy ott károsodás ne fordulhasson elő. - C s ű r b í r ó = villicus, esküdt ember volt. Ahol nem alkalmaztak külön mezei bírót a tizedszedéskor, ott a csűrbíró dolga volt a tizedkévék beszedése és felírása is. Valójában nem bíró volt, hanem "látó", s hogy "többet lásson" legtöbb helyen még esküdteket is adtak melléje. Feladata volt cséplés és vetés idején a tékozlás megakadályozása, de ügyelnie kellett arra is, hogy valaki tüzet ne okozzon. Ellenőrizte a cséplők munkáját és gondoskodott arról, hogy járandóságaikat megkapják. Sok helyen még külön m a j o r b í r ó t is alkalmaztak mellette. /47./ - S Z E K É R Ú T I b í r ó = inspector currum mundinariorum. A későbbi útmesteréhez hasonló hivatal volt. - S Z é n a b í r ó = custos foeni.