Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET"

Átírás

1 Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTTATOTT: SZIGETHALMON, MÁJUS 2. NAPJÁN

2 Az ÖSSZEFOGÁS SZIGETHALOMÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Bevezető rendelkezések 1. Az Összefogás Szigethalomért Egyesületet az alapító tagok a Polgári Törvénykönyv és az egyesülési jogról szóló évi II. törvény alapján társadalmi szervezetként, egyesületi formában alakították meg november 24. napján. Tekintettel a Pest Megyei Bíróság 14.Pk /2010/3. sorszámú végzésében foglaltakra, az egyesület tagjai a mai napon az Alapszabály rendelkezéseit módosították, és az alábbiak szerint határozták meg az egyesület Alapszabályának hatályos szövegét, dőlt betűvel jelezve a változásokat. 2. Az egyesület olyan Önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet, amely az alapszabályában meghatározott célra alakul, nyilvántartott tagsággal rendelkezik, és céljának elérésére szervezi tagjai tevékenységét. 3. Az egyesület jogi személy. Az egyesület adatai 4. Az egyesület neve: Összefogás Szigethalomért Egyesület 5. Az egyesület székhelye: 2315 Szigethalom Nagyváradi u. 8. Az egyesület céljai 6. Az egyesület fő célja a demokratikus közéleti diskurzus, a társadalmi részvétel erősítése Szigethalom társadalmi életében. Az egyesület arra törekszik, hogy minél több aktív európai állampolgár vegyen részt a mai Magyarország legnagyobb társadalmi kihívásainak megoldásában, azaz tegyen a tágabb közösség boldogulásáért, ennek érdekében az egyesület Szigethalom közösségét igyekszik segíteni az aktív társadalmi részvételben. Az egyesület - céljai elérése érdekében - vitaesteket, előadásokat, konferenciákat, kulturális és szórakoztató rendezvényeket, és egyéb figyelemfelkeltő közéleti akciókat szervez, illetve elemzéseket és állásfoglalásokat készít, továbbá kiadványokat, dokumentumokat jelentet meg. Az egyesület céljai elérése érdekében Szigethalmon szervezi tevékenységét,emellett a hasonló célokra alakult helyi illetve regionális szervezetekkel igyekszik együttműködni. Az egyesület tagjai 7. Az egyesületnek tagja lehet minden magánszemély, aki > kinyilvánítja, hogy az egyesület tagja kíván lenni, > egyetért az egyesület céljaival, > az egyesület alapszabályát magára nézve kötelezőnek ismeri el, és > a tagfelvételi kérelmét az Elnökség jóváhagyja. Az egyesületnek kiskorú személy kizárólag törvényes képviselője hozzájárulásával lehet tagja. 8. A tagfelvételi kérelmet az egyesület elnökéhez kell benyújtani, aki a kérelmet annak benyújtásától számított tizenöt napon belül az Elnökség elé terjeszti. Az Elnökség a beterjesztéstől számított tizenöt napon belül dönt a felvételről. Az Elnökség a határozatát a kérelmet benyújtó személlyel írásban közli. A döntés ellen a Közgyűléshez lehet fellebbezni a döntés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül. A Közgyűlés a kérelemről a soron 2

3 következő közgyűlési ülésen dönt. A tagsági jogviszony keletkezésének időpontja a tagfelvételről való döntés meghozatalának napja. A tagok jogai és kötelességei 9. Az egyesület tagjának joga, hogy > részt vegyen az egyesület tevékenységében, > részt vegyen az egyesület tisztségviselőinek megválasztásában, > megválasztásra kerüljön az egyesület bármely tisztségére, > a Közgyűlés minden döntésében szavazati joggal részt vegyen. Az egyesület kiskorú tagjai cselekvőképességük okán kizárólag olyan tisztségre választhatóak, amelyek képviseleti jogosultsággal nem járnak. Képviseletei jogosultsággal a kiskorú tagok nem is hatalmazhatóak meg. 10. Az egyesület tagjának kötelessége, hogy > az alapszabály rendelkezéseit betartsa, > az egyesület jó hírét megőrizze, > a Közgyűlés által (közgyűlési határozatban) megállapított tagdíjat megfizesse. A tagsági jogviszony megszűnése 11. Az egyesület tagjának tagsági jogviszonya megszűnik > kilépéssel, > kizárással, > a tag halálával, > az egyesület megszűnésével. 12. A kilépési szándékot az Elnökségnél kell írásban bejelenteni. 13. Kizárás csak fegyelmi határozattal rendelhető el. 14. Az Elnökség törli a nyilvántartásból azt á tagot, aki meghalt, aki kilépett, vagy akit kizártak. A törlésről hozott határozatot öt napon belül meg kell küldeni - a tag halálának esetét kivéve - a törölt tagnak. A pártoló tagság 15. Az egyesületnek lehetnek pártoló tagjai is. A pártoló tagokra a tagokra vonatkozó szabályok érvényesek az alábbi pontban meghatározott eltéréssel. 16. A pártoló tag > nem köteles tagdíjat fizetni, nem rendelkezik szavazati joggal a Közgyűlésen, nem vesz részt az egyesület tisztségviselőinek megválasztásában, > nem kerülhet megválasztásra az egyesület semmilyen tisztségére. Az egyesület szervei: 17. Az egyesület szervei: > Közgyűlés > Elnökség Közgyűlés 18. Az egyesület legfőbb döntéshozó szerve a Közgyűlés. A Közgyűlés a tagok összességéből áll. 19. A Közgyűlés szükség szerint, de évente legalább egyszer ül össze. 3

4 20. A Közgyűlést az Elnök hívja össze. Az Elnök köteles Összehívni a Közgyűlést, ha ezt a tagok egyharmada írásban az ok és a cél megjelölésével együtt kéri. A Közgyűlést össze kell hívni abban az esetben is, ha azt a bíróság elrendeli. 21. A Közgyűlést úgy kell összehívni, hogy a meghívó elküldése és az ülés között legalább tíz napnak el kell telnie. A meghívóban meg kell jelölni a Közgyűlés helyét, időpontját és a tervezett napirendet. 22. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazati joggal rendelkező tagok több mint fele jelen van. 23. Amennyiben az összehívott Közgyűlés nem határozatképes akkor az Elnök harminc napon belüli időpontra új Közgyűlést köteles összehívni. A megismételt Közgyűlés a jelenlévők számától függetlenül határozatképes, de csak az eredeti meghívón szereplő napirendi pontokban hozhat döntést. A tagokat erről a rendes Közgyűlés meghívójában tájékoztatni kell. A megismételt Közgyűlésre a meghívókat minden tagnak meg kell küldeni. 24. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: > az alapszabály elfogadása, módosítása, > az éves költségvetés elfogadása, > az egyesület Elnökének és az Elnökség további 2 tagjának megválasztása, > az Elnökség éves beszámolójának elfogadása, > a tagdíj megállapítása, > döntés más társadalmi szervezetekkel történő együttműködés, egyesülés, valamint a feloszlás kérdésében. 25. A Közgyűlés szótöbbséggel dönt, döntéseit általában nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén az előterjesztés elvetettnek tekintendő. Személyi kérdésekben a Közgyűlés titkos szavazással dönt. 26. Az egyesület minden rendes tagja azonos szavazati joggal rendelkezik. A szavazati jog csak személyesen gyakorolható. 27. A közgyűlésről jegyzőkönyv készül, amelynek tartalmaznia kell a közgyűlés helyszínének, időpontjának, időtartamának, valamint a jelenlévőknek a megjelölését, továbbá a napirendi pontokat, a szavazások eredményeit, továbbá az elfogadott határozatokat. A jegyzőkönyvet két tag hitelesíti. Az Elnökség 28. Az Elnökség az egyesület legfőbb operatív szerve. 29. Az Elnökség az Elnökből és további 2 tagból áll, akiket a Közgyűlés 5 évre választ meg. 30. Az Elnökség tagjainak tisztsége megszűnik > a megbízatási idejének lejártával, > lemondással, > a tag halálával, > az egyesület megszűnésével. 31. Az Elnökség bármely tagja írásban, a Közgyűléshez intézett nyilatkozattal lemondhat tisztségéről. 32. Amennyiben az Elnökség bármely tagjának tisztsége megszűnik, helyére a Közgyűlés 30 napon belül új személyt választ, akinek megbízatása a többi elnökségi tag megbízatásának lejártával együtt szűnik meg. Lemondás esetén az érintett elnökségi tag amennyiben egyesületi tagsága továbbra is fennáll- ügyvezetőként mindaddig ellátja feladatát, amíg helyére a Közgyűlés nem választ új személyt. Az egyesületből történő kilépés esetén az elnökségi tag a tisztséget a továbbiakban nem láthatja el. 33. Az Elnökség a jelen alapszabályban foglalt szabályok kiegészítésére az ügyrendjét maga határozza meg. 34. Az Elnökség szükséges szerint, de legalább évente hat alkalommal ülésezik. A meghozott döntésekről jegyzőkönyv készül. 35. Az Elnökség üléseit az Elnök hívja össze. Köteles összehívni az ülést, amennyiben ezt az ok megjelölésével bármely elnökségi tag indítványozza. Az ülés szükség esetén rövid úton telefonon, 4

5 vagy útján is összehívható. Az Elnökség üléseiről az értesítést úgy kell elküldeni, illetve azt úgy kell közölni, hogy az értesítés és az ülés között legalább öt nap teljen el. 36. Az Elnökség ülése határozatképes, ha azon a tagok többsége jelen van. 37. Az Elnökség szótöbbséggel dönt, döntéseit nyílt szavazással hozza. Szavazategyenlőség esetén az indítvány elvetettnek tekintendő. 38. Az Elnökség dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe. így különösen: > kidolgozza az éves költségvetés tervezetét, > végrehajtja a Közgyűlés által jóváhagyott költségvetést, > gondoskodik az egyesület anyagi javainak a kezeléséről, > összehívja a Közgyűlést, > gondoskodik az egyesület működés során keletkezett iratok elhelyezéséről, kezeléséről, az adminisztratív feladatok ellátásáról, > évente beszámolót készít az Elnökség munkájáról és az egyesület helyzetéről, > nyilvántartást vezet a tagságról, > 30 napon belül dönt a tagfelvétel kérdésében > első fokon eljár a fegyelmi ügyekben. Az Elnök 39. Az Elnök az Elnökség tagja, akit a Közgyűlés 5 évre választ meg. 40. Az Elnök > képviseli az egyesületet, > irányítja az Elnökség munkáját, > levezeti a Közgyűlés és az Elnökség üléseit, > gondoskodik az adminisztratív feladatok ellátásáról, > az egyesület munkavállalói felett gyakorolja a munkáltatói jogokat, > felelős az egyesület gazdálkodásáért, a pénzügyi jogszabályok és szabályzatok előírásainak megtartásáéit. 39. Az Elnök lemondása esetén amennyiben egyesületi tagsága továbbra is fennáll- köteles ügyvezetőként eljárni és ellátni az elnöki teendőket, mindaddig, amíg a Közgyűlés a tisztségre új személyt nem választ. Az egyesületből történő kilépés esetén az Elnök a tisztséget a továbbiakban nem láthatja el. Az egyesület képviselete 42. Az egyesület nevében kötelezettségvállalást tartalmazó jognyilatkozatot csak a képviselő tehet. Az Egyesület képviseletére az egyesület Elnöke önállóan jogosult. 43. Az Elnök az egyesületet akként jegyzi, hogy az egyesület kézzel, géppel írt ill. előnyomott vagy előbélyegzett teljes neve alá a nevét minden korlátozás nélkül önállóan aláírja. 44. Az egyesület bankszámlája felett rendelkezni az egyesület Elnöke önállóan jogosult. 45. Az Egyesület képviseletében a sajtó részére nyilatkozni az Elnök, az Elnökség, vagy az általuk erre kifejezetten meghatalmazott személyek jogosultak. Fegyelmi eljárás 46. Fegyelmi eljárás indítható az egyesület azon tagja ellen, aki > az alapszabályban meghatározott kötelességét megszegi, vagy > az egyesület céljával ellentétes magatartást tanúsít, vagy > veszélyezteti az egyesület céljainak megvalósulását, vagy > az egyesület tagjához méltatlan viselkedést tanúsít. 47. Fegyelmi eljárás az egyesület bármely tagjának és szervének kezdeményezésére indítható. A fegyelmi eljárás lefolytatására vonatkozó indítványt az Elnökséghez kell írásban benyújtani. 48. A fegyelmi eljárást első fokon az Elnökség folytatja le. A fegyelmi eljárás fegyelmi határozattal zárul, amely tartalmazza a tag felmentését vagy elmarasztalását. 5

6 49. Az elsőfokú határozattal szemben az eljárás kezdeményezője, valamint az eljárás alá vont tag élhet fellebbezéssel, amelyet másodfokon a Közgyűlés bírál el. 50. A fegyelmi eljárás elindításáról a fegyelmi eljárás alá vont tagot az Elnökség értesíti, az eljárás során pedig biztosítani kell számára, hogy akadálytalanul védekezhessék. Az első fokon lefolytatott vizsgálatot másodfokon a Közgyűlés nem ismétli meg, döntését a rendelkezésre álló iratok alapján hozzá. 51. A fegyelmi eljárás lefolytatására irányuló indítvány benyújtásától számított 60 napon belül az Elnökség köteles az első fokú határozatot meghozni és azt további 8 napon belül az eljárás kezdeményezőjének, valamint az eljárás alá vont személynek megküldeni. Az eljárás során az eljárás alá vont személyt eljárási jogairól, illetve jogorvoslati jogáról, valamint ezek gyakorlásának módjáról írásban tájékoztatni kell. A határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek. A másodfokú határozatot a fellebbezés kézhezvételétől számított 30 napon belül kell meghozni és azt további 8 napon belül az eljárás kezdeményezőjének, valamint az eljárás alá vont személynek megküldeni. A fellebbezési határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. 52. A fegyelmi vétség elkövetésétől, illetve annak tudomásra jutásától számított egy év eltelte után fegyelmi eljárás nem indítható. 53. Az elmarasztaló fegyelmi határozatban fegyelmi büntetést kell kiszabni. A fegyelmi büntetés lehet figyelmeztetés, megrovás vagy kizárás az egyesületből. 54. A másodfokú határozattal szemben a tag jogorvoslattal élhet, melyet az elmarasztaló határozatról való tudomásszerzéstől számított 30 napon belül bíróság előtt gyakorolhat. Az egyesület gazdálkodása 55. Az egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik, a társadalmi szervezetekre vonatkozó, továbbá a számviteli-, az adó- és a társadalombiztosítási jogszabályok, valamint szabályzatok szerint. 56. Az egyesület a vagyonával önállóan gazdálkodik. Az egyesület vagyona elsősorban a tagok által fizetett díjakból, jogi személyek és magánszemélyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból képződik. Egyesület elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatására nem alapítható, azonban célja megvalósítása gazdasági feltételeinek biztosítása érdekében gazdasági-vállalkozási tevékenységet is folytathat. 57. Az egyesület tagjai tagdíjat tartoznak fizetni. A tagdíj mértékét és fizetésének rendjét a Közgyűlés állapítja meg. 58. A tagok illetve, a tagsági jogviszonyban nem állók által tett adományokat felajánlásokat csak az adományozó által meghatározott célra lehet felhasználni. 59. A tagsági jogviszony megszűnése esetén adagot az egyesület vagyonából juttatás nem illeti meg. 60. Az egyesület a tartozásaiért vagyonával felel. A tagokat a tagdíj megfizetésén túl vagyoni felelősség nem terheli. Az egyesület megszűnése 61. Az egyesület megszűnik > feloszlással, > más társadalmi szervezettel való egyesüléssel, > feloszlatással, > megszűnésének megállapításával. 62. Az egyesület feloszlatását, valamint a megszűnésének megállapítását bíróság mondhatja ki. 63. Az egyesület megszűnése esetén, amennyiben a megszűnés saját akarat-elhatározásból történik, - a hitelezők kielégítése után - az egyesületi vagyon felosztásának kérdéseiről a Közgyűlés dönt. 64. Amennyiben az egyesület feloszlatással szűnik meg vagy megszűnését állapítják meg, és a vagyon hovafordításáról nem történt rendelkezés, vagyona a hitelezők kielégítése után állami 6

7 tulajdonba kerül, és azt közérdekű célra kell fordítani. A vagyon felhasználásának módját nyilvánosságra kell hozni. Az egyesület felügyelete 65. Az egyesület valamely szervének törvénysértő határozatát bármely tag - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. 66. Az egyesület működése felett az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol. Amennyiben a működés törvényessége másképpen nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. 67. Az egyesület tagja által, valamint az ügyész által indított perek a megyei bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság hatáskörébe tartoznak. 68. A bíróság az ügyész keresete alapján > megsemmisítheti az egyesület törvénysértő határozatát, és szükség szerint új határozat hozatalát rendelheti el, > a működés törvényességének helyreállítása céljából összehívhatja a Közgyűlést, > amennyiben az egyesület működésének törvényessége másképpen nem biztosítható, tevékenységét felfüggesztheti, ellenőrzésére felügyelőbiztost rendelhet ki, > feloszlatja az egyesületet, ha annak működése az Alkotmány 2. (3) bekezdésébe ütközik (a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására irányul), bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, valamint mások jogainak és szabadságának sérelmével jár, > megállapítja az egyesület megszűnését, ha legalább egy éve nem működik vagy tagjainak száma tartósan 10 fő alatt van. Záró rendelkezések 69. Az alapítók megállapodnak abban, hogy az egyesületet határozatlan időre hozzák létre. 70. A jelen Alapszabály az aláírása napján lép hatályba. 71. A jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról szóló évi II. törvény és a Közgyűlés határozatai az irányadók. Szigethalom, május 2. elnök A jelen Alapszabályt ellenjegyzem Szigethalmon, május 2. napján: 7

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

1989. évi II. törvény. az egyesülési jogról1

1989. évi II. törvény. az egyesülési jogról1 1. oldal 1989. évi II. törvény az egyesülési jogról1 Az Országgyűlés az egyesülési szabadság érvényesülése érdekében - összhangban az Alkotmány, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése ALAPSZABÁLY 1. Az egyesület neve Pozsonyi Piknik Egyesület 2. Az egyesület célja Az egyesület célja: 2.1. Az Egyesület célja a magyar kultúra megismerése és megismertetése, a hagyományok és az anyanyelv

Részletesebben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben

Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Alapszabály módosítás, a 2013. február 28-án tartott közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Általános rendelkezések: A Tiszaújvárosban működő társasházak, lakásszövetkezetek képviselői

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET

NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET - 1 - NK. TEKE SE SPORTEGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 2005. október 3. - 2-1. A sportegyesület neve: NK. TEKE SE ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések

Részletesebben

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12.

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12. Hegyhát ifjúságáért Egyesület Alapszabálya ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések: 1. A szervezet neve: Hegyhát Ifjúságáért Egyesület /a továbbiakban Egyesület/ Rövid neve: HI Egyesület Székhelye: 7370

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Lőrinci Város Sport Club Sportegyesület Rövidített neve: LVSC 1.2. Az egyesület székhelye: 3024

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY Az Alapszabály 1. sz. mellékletében felsoroltak az 1959. évi IV. törvény VI. fejezetének 8. pontjában és az 1989. évi II. törvényben foglalt rendelkezések

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: 1 ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A sportegyesület neve: Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa Sportegyesület 2. Székhelye:

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Békatutaj Szabadidősport Egyesület ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Békatutaj Szabadidősport Egyesület (továbbiakban: egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján működő,

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. s Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület Alapszabály A Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről

Részletesebben

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77. Alapszabály A Sopronkövesd Fejlődéséért Egyesület tagjai a mai napon a Polgári Törvénykönyv 1 és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A L A P S Z A B Á L Y amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete alakuló közgyűlésén megjelentek a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai, valamint az 1989. évi II. tv. alapján egyesületet hoznak

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA SALGÓTARJÁNI FORGÁCS FÉNY EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1.) Az Egyesület neve: Forgács - Fény Egyesület 2.) Székhelye: 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1. 3.) Levelezési

Részletesebben

A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya

A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya A Magyar Ultisok Országos Egyesülete Alapszabálya 1.Általános rendelkezések 1.1.Alapítás A jelen alapszabály (továbbiakban: Alapszabály) 1. sz. mellékletében megjelölt személyek az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A DUNAÚJVÁROSI VITORLÁS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Dunaújváros, 2006. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Sportegyesület neve: Dunaújvárosi Vitorlás Sport Egyesület Rövidített neve: DVSE 1.2. Sportegyesület

Részletesebben

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése

Cégbírósági nyilvántartási szám: /1999. Alapszabály. Az egyesület megjelölése Cégbírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999 Alapszabály I. Az egyesület megjelölése (1) Az egyesület elnevezése: Zalai Borút Egyesület (2) Az egyesület székhelye: 8790 Zalaszentgrót, Bocskai u. 1. (3)

Részletesebben

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Rákosmente Kerékpáros Sport és Szabadidő Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alakuló Közgyűlése az Egyesülési jogról szóló 1989. évi

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28.

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28. JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Alapítók élve a Magyar Köztársaság Alkotmányában alapvető jogként rögzített egyesülési szabadságukkal" az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV., valamint az

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya

NAGYATÁDÉRT. Egyesület. Alapszabálya NAGYATÁDÉRT Egyesület Alapszabálya Alapítva: 1994. 10. 18. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva: 2003. 01. 27. Nagyatád Jelen egyesület alapító tagjai kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen

Részletesebben

ORSZÁGOS EMELŐGÉPES EGYESÜLET

ORSZÁGOS EMELŐGÉPES EGYESÜLET ORSZÁGOS EMELŐGÉPES EGYESÜLET (OEME) ALAPSZABÁLYA 2006. december 18. Az Alapszabály főbb fejezetei: I. Általános rendelkezések II. Az Egyesület célkitűzései III. Az Egyesület tagsága IV. Az Egyesület szervezete

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA Készült az egyesület 2006. 11. 29-én megtartott közgyűlésén elfogadott módosításokkal. Az egyesület neve: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Az Universitas

Részletesebben

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZETPÁRTOLÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Egységes szerkezetben Budapest, 2010. január 20. 1 Színház- és Művészetpártoló Egyesület ALAPSZABÁLY Amelyet az egyesületalapító tagjai az 1999. március

Részletesebben

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1.

MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2005. április 1. MAGYAR INGATLAN TANÁCS MAGYAR INGATLAN SZAKMAI SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA Budapest, 2005. április 1. Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben (a továbbiakban:

Részletesebben

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete

Részletesebben

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Egyesületi Alapszabály A Törökbálinti Kamarakórus Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: 1.2. Az egyesület székhelye: 1.3. Az egyesület jogi személy, amely a nyilvántartásba vétellel jön

Részletesebben

Öt Falu Egyesület alapszabálya

Öt Falu Egyesület alapszabálya Öt Falu Egyesület alapszabálya A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról szóló 1989. II. törvény alapján az alapító tagok egyesületet hoznak létre az alábbiak szerint

Részletesebben

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE Alapszabály A Sopron-Fertőd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a

Részletesebben

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Egységes szerkezetbe foglalva a Csongrád Megyei Bíróság Pk.60.107/2008/2. számú végzése alapján történt módosításokkal azzal, hogy a módosításra került

Részletesebben

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetségének ALAPSZABÁLYA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve és székhelye: Az egyesület neve:

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.)

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.) Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete (Módosítva 2008. szept. 13.) I Az Egyesület neve: Az Egyesület neve: Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Az Egyesület rövidített

Részletesebben

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal

Részletesebben

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR Alapszabály - tervezet I. Általános rendelkezések A szakkör neve: SZIGETMONOSTORI ÍJÁSZ KÖR A szakkör rövidített neve: SZÍK A szakkör székhelye: Szigetmonostor Faluház 2015 Szigetmonostor,

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A L A P S Z A B Á L Y amely létrejött az egyesülési jogról szóló többször módosított 1989. évi II. törvény alapján, társadalmi szervezet (a továbbiakban: egyesület) önkéntes létrehozatala céljából az alábbiak

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Tanárok Európai Egyesülete

Tanárok Európai Egyesülete Tanárok Európai Egyesülete A Tanárok Európai Egyesületének Alapszabálya, amely készült az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv., valamint annak módosításai alapján. I. AZ EGYESÜLET NEVE ÉS CÉLJA Az

Részletesebben

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT A BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT Alapszabálya 1122 Budapest, Maros u. 31. Egységes szerkezetben az Egyesület Közgyűlése által elfogadott módosításokkal. 2013. január 12. 2 ALAPSZABÁLY

Részletesebben

A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA

A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA A Túrabotos Természetjáró Klub ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Túrabotos Természetjáró Klub 2.Rövidítése: TTK 3.Az egyesület székhelye: 9400 Sopron, Halász utca 39. 4.Működési

Részletesebben

FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG - MAGYAR EGYESÜLET -

FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG - MAGYAR EGYESÜLET - EGYESÜLETI ALAPSZABÁLY FÜGGETLEN VÁROSI SZÖVETSÉG - MAGYAR EGYESÜLET - S Z E G E D Szent-Györgyi Albert u. 2. Egységes szerkezetbe foglalva: 2006. július 6. ALAPSZABÁLY A Független Városi Szövetség Magyar

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya

A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya A Jánossomorjai Sportegyesület Alapszabálya 1./ A sportegyesület neve: Jánossomorjai Sportegyesület /rövidítve: JSE/ I. Székhelye: Jánossomorja Ibolya u. 1. Színe: Kék-fehér Zászlaja: Kék-fehér Alapításának

Részletesebben

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA

DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA DUNASZEG SE ALAPSZABÁLYA Kelt, Dunaszeg, 2011. július 8. 1 Alapszabály Az egyesület az alapszabályát a 2011. július 8. napján tartott közgyűlésen hozott határozatok alapján, az alábbiak szerint módosítja

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Alapszabály módosítását a közgyűlés 2011.01.28. napján jóváhagyta, egyben megbízza az Elnököt, hogy a módosított Alapszabályt az illetékes bírósághoz beterjessze. A módosítások

Részletesebben

A GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLYA (tervezet)

A GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK SZÖVETSÉGE. ALAPSZABÁLYA (tervezet) A GARAY JÁNOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁKJAINAK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA (tervezet) Az egyesület 2016. május napján megtartott közgyűlése módosította az alapszabályt. A módosítással egységes szerkezetű alapszabály

Részletesebben

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia.

A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY. I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia. A PTE ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁNAK BARÁTI TÁRSASÁGA ALAPSZABÁLY I. fejezet A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Baráti Társaságának célia Preambulum A PTE Állam- és Jogtudományi Kara (a továbbiakban. ÁJK)

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

Alapító okirat 2017.

Alapító okirat 2017. Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 2145 Kerepes, Gyulai Pál utca 20. Alapító okirat (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) 2017. A Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona [elnevezése

Részletesebben

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata

Részletesebben

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják. MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület

Részletesebben

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabályát célkitűzéseinek megfelelően, az egyesület működésének biztosítása, a tagok jogai és kötelezettségei

Részletesebben

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben 1./ Az Egyesület neve: Magyar Anyagtudományi Egyesület (Rövidítve: MAE) Angol nyelvű

Részletesebben

PLUS+ Egyesület. Alapszabály

PLUS+ Egyesület. Alapszabály PLUS+ Egyesület Alapszabály A PLUS Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61.

Részletesebben

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje LAKY ILONKA ÁLTALÁNOS ISKOLA KIK azonosító: 135 006 OM- azonosító: 032 496 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. Tel/Fax: 06-29- 335-164; e-mail: iskola@ecser.hu A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.)

Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.) Bull & Mastiff Sportkutyás Klub Egyesület Alapszabálya (Dőlt betűs módosításokkal, egységes szerkezetben.) Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése szerint elhatározták

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk

Részletesebben

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo A PELIKÁN SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA - 1-1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo természetes személyek által kialakított közösségeknek,

Részletesebben