Alkotmányügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a július 11-én, között, és július 12-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alkotmányügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a július 11-én, között, és július 12-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL"

Átírás

1 Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottság AFCO_PV(2016)0711_1 JEGYZŐKÖNYV a július 11-én, között, és július 12-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést július 11-én, hétfőn, kor nyitják meg Barbara Spinelli (alelnök) elnökletével. Jogi okokból (a magánélet tiszteletben tartása) a résztvevőket tájékoztatják, hogy az ülést kamerával rögzítik és élőben közvetítik az interneten. 1. A napirend elfogadása AFCO_OJ PE v01-00 A napirendet az alábbi módosítással elfogadják: a napirendtervezetben szereplő, Az alapvető jogok helyzete az Európai Unióban (2015) (2016/2009(INI)) című 10. pontot elhalasztják. Vitára kerül sor Guy Verhofstadt az Európai Unió intézményi felépítésével kapcsolatos lehetséges fejleményekről és módosításokról szóló jelentésének (2014/2248(INI)) lehetséges ütemtervéről (a napirendtervezet 8. pontja). A következő képviselők szólalnak fel: Barbara Spinelli, Schöpflin György, Mercedes Bresso, Kazimierz Michał Ujazdowski, Maite Pagazaurtundúa Ruiz. 2. Az elnök közleményei A napirenddel kapcsolatos nehézségek miatt a szlovák elnökség programjának ismertetésére az AFCO bizottság következő, szeptember 5-i ülésén kerül majd sor. A bizottság jóváhagyja a koordinátorok azon ajánlását, hogy ne kísérje külön figyelemmel Mara Bizzotto az EU Egyesült Királyság megállapodásról szóló, 133. cikk szerinti állásfoglalási indítványát (B8-0506/2016). PV\ docx PE v01-00 Egyesülve a sokféleségben

2 3. A következő ülés jegyzőkönyvének elfogadása: március PV PE v01-00 A jegyzőkönyvet elfogadják. 4. A Tanács elnöksége AFCO/8/00748 A bizottság eszmecserét tart Pieter de Gooijer nagykövettel, a Holland Királyság EU melletti állandó képviselőjével a holland elnökség eredményeiről. Barbara Spinelli alelnök felszólalásán kívül szót kapnak az alábbi képviselők: Schöpflin György, Mercedes Bresso, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Ramón Jáuregui Atondo. Kazimierz Michał Ujazdowski (alelnök) kor átveszi az elnöklést. 5. Európai védelmi unió AFCO/8/ /2052(INI) A vélemény előadója: David McAllister (PPE) PA PE v01-00 Illetékes: AFET Urmas Paet (ALDE) David McAllister, a vélemény előadója ismerteti véleménytervezetét. Az alelnök, Kazimierz Michał Ujazdowski mellett az alábbi képviselők szólalnak fel: Ramón Jáuregui Atondo, Morten Messerschmidt, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Barbara Spinelli (alelnök), Schöpflin György, Elmar Brok, Mercedes Bresso, Josep- Maria Terricabras. A módosítások benyújtásának határidejét szeptember 5., órában állapítják meg. Az ülést kor felfüggesztik és kor Kazimierz Michał Ujazdowski (alelnök) elnökletével folytatják. 6. Az Európai Unió 2017-es pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetése összes szakasz AFCO/8/ /2047(BUD) A vélemény előadója: Schöpflin György (PPE) PE v /7 PV\ docx

3 Illetékes: BUDG Jens Geier (S&D), Indrek Tarand (Verts/ALE) A bizottság eszmecserét tart Jens Geierrel, a Költségvetési Bizottság jelentésért felelős társelőadójával. A vélemény előadóján, Schöpflin Györgyön és az alelnökön, Kazimierz Michał Ujazdowskin kívül a következő képviselők szólalnak fel a vita során: Jens Geier, Mercedes Bresso, Helmut Scholz. Az alelnök bejelenti, hogy a módosítások megtárgyalására és a véleményről tartandó szavazásra szeptember 5-én, hétfőn kerül sor. Az ülést kor felfüggesztik, és július 12-én, kedden, 9.11-kor folytatják Pedro Silva Pereira (alelnök) elnökletével. 7. Az elnök közleményei Pedro Silva Pereira alelnök bejelenti, hogy az AFCO bizottság koordinátorai következő ülésükön vitát tartanak az AFCO bizottság szerepéről a Brexit következményeivel kapcsolatban (esetleges megfigyelőcsoport létrehozása). 8. Munkacsoport: AZ ELJÁRÁSI SZABÁLYZAT FELÜLVIZSGÁLATA AFCO/8/02643 A munkacsoport elnöke, Rainer Wieland ismerteti a munkacsoport által végzett munka eredményét. Pedro Silva Pereira alelnök felszólalásán kívül szót kapnak az alábbi képviselők: Mercedes Bresso, Helmut Scholz, Kazimierz Michał Ujazdowski (alelnök), Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Gerolf Annemans, Richard Corbett. Richard Corbettet nevezik ki a jelentés előadójának. 9. Az Európai Unió intézményi felépítésével kapcsolatos lehetséges fejlemények és módosítások AFCO/8/ /2248(INI) Előadó: Guy Verhofstadt (ALDE) PR PE v01-00 Vélemények: BUDG José Manuel Fernandes (PPE) CONT Petri Sarvamaa (PPE) Az előadó, Guy Verhofstadt ismerteti jelentéstervezetét. PV\ docx 3/7 PE v01-00

4 Pedro Silva Pereira alelnök felszólalásán kívül szót kapnak az alábbi képviselők: Schöpflin György, Jo Leinen, Kazimierz Michał Ujazdowski (alelnök), Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Barbara Spinelli (alelnök), Josep-Maria Terricabras, Gerolf Annemans, Mercedes Bresso, Sylvie Goulard, Max Andersson. A módosítások benyújtásának határidejét szeptember 27., órában állapítják meg. 10. Az Európai Unió működésének a Lisszaboni Szerződésben rejlő potenciál kihasználása révén történő javítása AFCO/8/02318 PR PE v /2249(INI) AM PE v01-00 AM PE v01-00 AM PE v01-00 AM PE v01-00 DT PE v02-00 Társelőadók: Mercedes Bresso (S&D), Elmar Brok (PPE) Vélemények: BUDG Jean Arthuis (ALDE) AD PE v03-00 CONT Petri Sarvamaa (PPE) AD PE v02-00 Rövid eszmecserére kerül sor. A társelőadón, Mercedes Bressón kívül az alelnökök, Pedro Silva Pereira és Barbara Spinelli szólalnak fel. 11. Egyéb kérdések Nincsenek. 12. A következő ülés időpontja és helye szeptember 5., Brüsszel Az ülést kor berekesztik. PE v /7 PV\ docx

5 ПРИСЪСТВЕН ЛИСТ/LISTA DE ASISTENCIA/PREZENČNÍ LISTINA/DELTAGERLISTE/ ANWESENHEITSLISTE/KOHALOLIJATE NIMEKIRI/ΚΑΤΑΣΤΑΣΗ ΠΑΡΟΝΤΩΝ/RECORD OF ATTENDANCE/ LISTE DE PRÉSENCE/POPIS NAZOČNIH/ELENCO DI PRESENZA/APMEKLĒJUMU REĢISTRS/DALYVIŲ SĄRAŠAS/ JELENLÉTI ÍV/REĠISTRU TA' ATTENDENZA/PRESENTIELIJST/LISTA OBECNOŚCI/LISTA DE PRESENÇAS/ LISTĂ DE PREZENŢĂ/PREZENČNÁ LISTINA/SEZNAM NAVZOČIH/LÄSNÄOLOLISTA/DELTAGARLISTA Бюро/Mesa/Předsednictvo/Formandskabet/Vorstand/Juhatus/Προεδρείο/Bureau/Predsjedništvo/Ufficio di presidenza/prezidijs/ Biuras/Elnökség/Prezydium/Birou/Predsedníctvo/Predsedstvo/Puheenjohtajisto/Presidiet (*) Barbara Spinelli (VP), Pedro Silva Pereira (VP) (2), Kazimierz Michał Ujazdowski (VP) Членове/Diputados/Poslanci/Medlemmer/Mitglieder/Parlamendiliikmed/Μέλη/Members/Députés/Zastupnici/Deputati/Deputāti/Nariai/ Képviselõk/Membri/Leden/Posłowie/Deputados/Deputaţi/Jäsenet/Ledamöter Mercedes Bresso, Elmar Brok, Richard Corbett, Ramón Jáuregui Atondo, Jo Leinen (2), Morten Messerschmidt (1), Maite Pagazaurtundúa Ruiz, György Schöpflin, Josep-Maria Terricabras, Guy Verhofstadt (2), Rainer Wieland (2) Заместници/Suplentes/Náhradníci/Stedfortrædere/Stellvertreter/Asendusliikmed/Αναπληρωτές/Substitutes/Suppléants/Zamjenici/ Supplenti/Aizstājēji/Pavaduojantysnariai/Póttagok/Sostituti/Plaatsvervangers/Zastępcy/Membros suplentes/supleanţi/náhradníci/ Namestniki/Varajäsenet/Suppleanter Isabella Adinolfi (2), Max Andersson (2), Gerolf Annemans, Charles Goerens (2), Sylvie Goulard, Sylvia-Yvonne Kaufmann (2), David McAllister (1), Helmut Scholz 200 (2) 206 (3) Josu Juaristi Abaunz (2) 53 (6) (Точка от дневния ред/punto del orden del día/bod pořadu jednání (OJ)/Punkt på dagsordenen/tagesordnungspunkt/ Päevakorra punkt/ημερήσια Διάταξη Σημείο/Agenda item/point OJ/Točka dnevnog reda/punto all'ordine del giorno/darba kārtības punkts/darbotvarkės punktas/napirendi pont/punt Aġenda/Agendapunt/Punkt porządku dziennego/ponto OD/Punct de pe ordinea de zi/bod programu schôdze/točka UL/Esityslistan kohta/föredragningslista punkt) Jens Geier (BUDG) (1) 6 Наблюдатели/Observadores/Pozorovatelé/Observatører/Beobachter/Vaatlejad/Παρατηρητές/Observers/Observateurs/Promatrači/ Osservatori/Novērotāji/Stebėtojai/Megfigyelők/Osservaturi/Waarnemers/Obserwatorzy/Observadores/Observatori/Pozorovatelia/ Opazovalci/Tarkkailijat/Observatörer Присъствал на/presente el/přítomný dne/til stede den/anwesend am/viibis(id) kohal/παρών στις/present on/présent le/nazočni dana/presente il/piedalījās/ Dalyvauja/Jelen volt/preżenti fi/aanwezig op/obecny dnia/presente em/prezent/prítomný dňa/navzoči dne/läsnä/närvarande den: (1) (2) PV\ docx 5/7 PE v01-00

6 По покана на председателя/por invitación del presidente/na pozvání předsedy/efter indbydelse fra formanden/auf Einladung des Vorsitzenden/Esimehe kutsel/με πρόσκληση του Προέδρου/At the invitation of the Chair(wo)man/Sur l'invitation du président/ Na poziv predsjednika/su invito del presidente/pēc priekšsēdētāja uzaicinājuma/pirmininkui pakvietus/az elnök meghívására/ Fuq stedina taċ-'chairman'/op uitnodiging van de voorzitter/na zaproszenie Przewodniczącego/A convite do Presidente/La invitaţia preşedintelui/na pozvanie predsedu/na povabilo predsednika/puheenjohtajan kutsusta/på ordförandens inbjudan Ambassador Pieter de Gooijer (Permanent Representative of the Kingdom of the Netherlands to the EU) Съвет/Consejo/Rada/Rådet/Rat/Nõukogu/Συμβούλιο/Council/Conseil/Vijeće/Consiglio/Padome/Taryba/Tanács/Kunsill/Raad/ Conselho/Consiliu/Svet/Neuvosto/Rådet (*) L. Jaansalu Комисия/Comisión/Komise/Kommissionen/Kommission/Euroopa Komisjon/Επιτροπή/Commission/Komisija/Commissione/Bizottság/ Kummissjoni/Commissie/Komisja/Comissão/Comisie/Komisia/Komissio/Kommissionen (*) B. de Cock Rameyen, R. Eisenberg (2), R. Pine (2) Други институции/otras instituciones/ostatní orgány a instituce/andre institutioner/andere Organe/Muud institutsioonid/ Άλλα θεσμικά όργανα/other institutions/autres institutions/druge institucije/altre istituzioni/citas iestādes/kitos institucijos/ Más intézmények/istituzzjonijiet oħra/andere instellingen/inne instytucje/outras Instituições/Alte instituţii/iné inštitúcie/muut toimielimet/andra institutioner/organ Други участници/otros participantes/ostatní účastníci/endvidere deltog/andere Teilnehmer/Muud osalejad/επίσης Παρόντες/Other participants/autres participants/drugi sudionici/altri partecipanti/citi klātesošie/kiti dalyviai/más résztvevők/parteċipanti ohra/andere aanwezigen/inni uczestnicy/outros participantes/alţi participanţi/iní účastníci/drugi udeleženci/muut osallistujat/övriga deltagare C. Thärn (Permanent Representation SV) (1), M. Van Dijk (Permanent Representation NL) (2) Секретариат на политическите групи/secretaría de los Grupos políticos/sekretariát politických skupin/gruppernes sekretariat/ Sekretariat der Fraktionen/Fraktsioonide sekretariaat/γραμματεία των Πολιτικών Ομάδων/Secretariats of political groups/secrétariat des groupes politiques/tajništva klubova zastupnika/segreteria gruppi politici/politisko grupu sekretariāts/frakcijų sekretoriai/ Képviselőcsoportok titkársága/segretarjat gruppi politiċi/fractiesecretariaten/sekretariat Grup Politycznych/Secr. dos grupos políticos/secretariate grupuri politice/sekretariát politických skupín/sekretariat političnih skupin/poliittisten ryhmien sihteeristöt/ Gruppernas sekretariat PPE S&D ECR ALDE GUE/NGL Verts/ALE EFDD ENF NI C. Gheorghiu, L. Peralta Palacios, I. Bergmann J. A. Gil de Muro Arenas, J. Wood A. Keijzer-Mackiewicz, O. Syska, C. Beaudouin S. Wijnsma M. Aslett-Rydbjerg, R. Lopriori G. Sellier (2), H. Argerich Terradas (2) S. Righi, D. Valluci (1) D. Holzfeind PE v /7 PV\ docx

7 Кабинет на председателя/gabinete del Presidente/Kancelář předsedy/formandens Kabinet/Kabinett des Präsidenten/Presidendi kantselei/γραφείο Προέδρου/President's Office/Cabinet du Président/Ured predsjednika/gabinetto del Presidente/Priekšsēdētāja kabinets/pirmininko kabinetas/elnöki hivatal/kabinett tal-president/kabinet van de Voorzitter/Gabinet Przewodniczącego/Gabinete do Presidente/Cabinet Preşedinte/Kancelária predsedu/urad predsednika/puhemiehen kabinetti/talmannens kansli E. Koekkoek Кабинет на генералния секретар/gabinete del Secretario General/Kancelář generálního tajemníka/generalsekretærens Kabinet/ Kabinett des Generalsekretärs/Peasekretäri büroo/γραφείο Γενικού Γραμματέα/Secretary-General's Office/Cabinet du Secrétaire général/ured glavnog tajnika/gabinetto del Segretario generale/ģenerālsekretāra kabinets/generalinio sekretoriaus kabinetas/ Főtitkári hivatal/kabinett tas-segretarju Ġenerali/Kabinet van de secretaris-generaal/gabinet Sekretarza Generalnego/Gabinete do Secretário-Geral/Cabinet Secretar General/Kancelária generálneho tajomníka/urad generalnega sekretarja/pääsihteerin kabinetti/ Generalsekreterarens kansli Генерална дирекция/dirección General/Generální ředitelství/generaldirektorat/generaldirektion/peadirektoraat/γενική Διεύθυνση/ Directorate-General/Direction générale/glavna uprava/direzione generale/ģenerāldirektorāts/generalinis direktoratas/főigazgatóság/ Direttorat Ġenerali/Directoraten-generaal/Dyrekcja Generalna/Direcção-Geral/Direcţii Generale/Generálne riaditeľstvo/generalni direktorat/pääosasto/generaldirektorat DG PRES DG IPOL DG EXPO DG EPRS DG COMM DG PERS DG INLO DG TRAD DG INTE DG FINS DG ITEC DG SAFE E. Eriksson, P. Novak S. Ahnborg (2) L. Hansson (2) Правна служба/servicio Jurídico/Právní služba/juridisk Tjeneste/Juristischer Dienst/Õigusteenistus/Νομική Υπηρεσία/Legal Service/ Service juridique/pravna služba/servizio giuridico/juridiskais dienests/teisės tarnyba/jogi szolgálat/servizz legali/juridische Dienst/ Wydział prawny/serviço Jurídico/Serviciu Juridic/Právny servis/oikeudellinen yksikkö/rättstjänsten E. Waldherr, N. Goerlitz Секретариат на комисията/secretaría de la comisión/sekretariát výboru/udvalgssekretariatet/ausschusssekretariat/komisjoni sekretariaat/γραμματεία επιτροπής/committee secretariat/secrétariat de la commission/tajništvo odbora/segreteria della commissione/ Komitejas sekretariāts/komiteto sekretoriatas/a bizottság titkársága/segretarjat tal-kumitat/commissiesecretariaat/sekretariat komisji/ Secretariado da comissão/secretariat comisie/sekretariat odbora/valiokunnan sihteeristö/utskottssekretariatet J. L. Pacheco, F. Némoz-Hervens (2), P. Meucci, A. Beugelink, S. Locati, C. Carvalho Сътрудник/Asistente/Asistent/Assistent/Assistenz/Βοηθός/Assistant/Assistente/Palīgs/Padėjėjas/Asszisztens/Asystent/Pomočnik/ Avustaja/Assistenter O. Arriaga e Cunha * (P) = Председател/Presidente/Předseda/Formand/Vorsitzender/Esimees/Πρόεδρος/Chair(wo)man/Président/Predsjednik/Priekšsēdētājs/ Pirmininkas/Elnök/'Chairman'/Voorzitter/Przewodniczący/Preşedinte/Predseda/Predsednik/Puheenjohtaja/Ordförande (VP) = Заместник-председател/Vicepresidente/Místopředseda/Næstformand/Stellvertretender Vorsitzender/Aseesimees/Αντιπρόεδρος/ Vice-Chair(wo)man/Potpredsjednik/Vice-Président/Potpredsjednik/Priekšsēdētāja vietnieks/pirmininko pavaduotojas/alelnök/ Viċi 'Chairman'/Ondervoorzitter/Wiceprzewodniczący/Vice-Presidente/Vicepreşedinte/Podpredseda/Podpredsednik/ Varapuheenjohtaja/Vice ordförande (M) = Член/Miembro/Člen/Medlem./Mitglied/Parlamendiliige/Μέλος/Member/Membre/Član/Membro/Deputāts/Narys/Képviselő/ Membru/Lid/Członek/Membro/Membru/Člen/Poslanec/Jäsen/Ledamot (F) = Длъжностно лице/funcionario/úředník/tjenestemand/beamter/ametnik/υπάλληλος/official/fonctionnaire/dužnosnik/ Funzionario/Ierēdnis/Pareigūnas/Tisztviselő/Uffiċjal/Ambtenaar/Urzędnik/Funcionário/Funcţionar/Úradník/Uradnik/Virkamies/ Tjänsteman PV\ docx 7/7 PE v01-00

Alkotmányügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 20-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Alkotmányügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 20-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Alkotmányügyi Bizottság AFCO_PV(2016)1020_1 JEGYZŐKÖNYV a 2016. október 20-án, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2016. október 20-án, csütörtökön, 9.10-kor,

Részletesebben

Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 30-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 30-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság SEDE_PV(2016)06_30v01-00 JEGYZŐKÖNYV a 2016. június 30-án, 9.00 12.45 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2016. Június 30-án,

Részletesebben

Alkotmányügyi Bizottság

Alkotmányügyi Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Alkotmányügyi Bizottság AFCO_PV(2015)0505_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. május 5-én, 9.30 12.30 között az AFCO és az ECON bizottság által közösen tartott meghallgatásról és a15.00 18.30

Részletesebben

Committee on Civil Liberties, Justice and Home Affairs Committee on Women's Rights and Gender Equality

Committee on Civil Liberties, Justice and Home Affairs Committee on Women's Rights and Gender Equality EUROPEAN PARLIAMT 2014-2019 Committee on Civil Liberties, Justice and Home Affairs Committee on Women's Rights and Gender Equality CJ01_PV1202_2 MINUTES Meeting of 2 December 2014, 11.00-12.30 BRUSSELS

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 20-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 20-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2014)1120_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 20-án, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. november 20-án,

Részletesebben

Committee on Foreign Affairs Committee on Development Subcommittee on Human Rights. MINUTES Meeting of 14 December 2015,

Committee on Foreign Affairs Committee on Development Subcommittee on Human Rights. MINUTES Meeting of 14 December 2015, European Parliament 2014-2019 Committee on Foreign Affairs Committee on Development Subcommittee on Human Rights AFET_PV(2015)1214_1 MINUTES Meeting of 14 December 2015, 19.05-20.30 STRASBOURG The meeting

Részletesebben

Committee on Employment and Social Affairs Committee on Culture and Education. MINUTES Meeting of 27 February 2017,

Committee on Employment and Social Affairs Committee on Culture and Education. MINUTES Meeting of 27 February 2017, European Parliament 2014-2019 Committee on Employment and Social Affairs Committee on Culture and Education CJ28_PV_CJ28(2017)0227_1 MINUTES Meeting of 27 February 2017, 15.00-16.30 BRUSSELS The meeting

Részletesebben

Committee on the Environment, Public Health and Food Safety. MINUTES Meeting of 16 April 2019, STRASBOURG

Committee on the Environment, Public Health and Food Safety. MINUTES Meeting of 16 April 2019, STRASBOURG European Parliament 2014-2019 Committee on the Environment, Public Health and Food Safety VI_PV(2019)0416_1 MINUTES Meeting of 16 April 2019, 14.00-15.00 STRASBOURG The meeting opened at 14.15 on Tuesday,

Részletesebben

Committee on Budgets Committee on Economic and Monetary Affairs. MINUTES Meeting of 25 October 2018, STRASBOURG

Committee on Budgets Committee on Economic and Monetary Affairs. MINUTES Meeting of 25 October 2018, STRASBOURG European Parliament 2014-2019 Committee on Budgets Committee on Economic and Monetary Affairs CJ16_PV(2018)1025_1 MINUTES Meeting of 25 October 2018, 8.00 9.45 STRASBOURG The meeting opened at 8.04 on

Részletesebben

Committee on Culture and Education. MINUTES of the Constitutive Meeting of 10 July 2019, BRUSSELS

Committee on Culture and Education. MINUTES of the Constitutive Meeting of 10 July 2019, BRUSSELS European Parliament 2019-2024 Committee on Culture and Education CULT_PV(2019)0710_1 MINUTES of the Constitutive Meeting of 10 July 2019, 16.00-16.30 BRUSSELS Opening of the meeting with the provisional

Részletesebben

MINUTES Meeting of 14 January 2019, STRASBOURG

MINUTES Meeting of 14 January 2019, STRASBOURG European Parliament 2014-2019 Committee on Agriculture and Rural Development Committee on the Environment, Public Health and Food Safety Committee on Industry, Research and Energy AGRI_PV(2019)0114_2 MINUTES

Részletesebben

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 24-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.00, és 2014. szeptember 25-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 24-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.00, és 2014. szeptember 25-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság JURI_PV(2014)0924 JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 24-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.00, és 2014. szeptember 25-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést

Részletesebben

Committee on Employment and Social Affairs. MINUTES Meeting of 2 April 2019, BRUSSELS

Committee on Employment and Social Affairs. MINUTES Meeting of 2 April 2019, BRUSSELS European Parliament 2014-2019 Committee on Employment and Social Affairs EMPL_PV(2019)0402_1 MINUTES Meeting of 2 April 2019, 11.30-12.30 BRUSSELS The meeting opened at 11.30 on Tuesday, 2 April 2019,

Részletesebben

Emberi Jogi Albizottság

Emberi Jogi Albizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Emberi Jogi Albizottság DROI_PV(2011)0124_1 JEGYZŐKÖNYV a 2011. január 24-én, hétfőn, 15.00 18.30 és 2011. január 25-én, kedden, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az

Részletesebben

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a szeptember 3-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a szeptember 3-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság JURI_PV(2014)0903_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 3-án, 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. szeptember 3-án, szerdán, 15.10-kor, Pavel

Részletesebben

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a február 26-án, csütörtökön, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a február 26-án, csütörtökön, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Regionális Fejlesztési Bizottság REGI_PV(2015)0226_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. február 26-án, csütörtökön, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2015.

Részletesebben

Külügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Külügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014 2019 Külügyi Bizottság AFET_PV(2014)1007_2 JEGYZŐKÖNYV a 2014. október 7-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. október 7-én, kedden, 11.04-kor, Elmar Brok

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 11-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 11-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2014)1211_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 11-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. december 11-én,

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 4-én, kedden, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 4-én, kedden, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2014)1104_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 4-én, kedden, 9.30 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. november 4-én, kedden,

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a április 16-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a április 16-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014 2019 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2015)0416_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. április 16án, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2015. április 16án, csütörtökön 9.05kor,

Részletesebben

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 5-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 5-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Emberi Jogi Albizottság DROI_PV(2014)1105_2 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 5-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. november 5-én, szerdán,

Részletesebben

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 16-án, , és június 17-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 16-án, , és június 17-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Emberi Jogi Albizottság DROI_PV(2015)0616_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 16-án, 15.00 18.30, és 2015. június 17-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2015. június

Részletesebben

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a május 6-án, és , és a május 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Emberi Jogi Albizottság. JEGYZŐKÖNYV a május 6-án, és , és a május 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Emberi Jogi Albizottság DROI_PV(2015)0506_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. május 6-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és a 2015. május 7-én, 9.00 11.00 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést

Részletesebben

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV 2014. december 3., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2014. december 4., csütörtök, 9.00 12.

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV 2014. december 3., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2014. december 4., csütörtök, 9.00 12. EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság IMCO_PV(2014)1203_1 JEGYZŐKÖNYV 2014. december 3., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2014. december 4., csütörtök, 9.00 12.30 Brüsszel

Részletesebben

A gépjárműiparban alkalmazott kibocsátásméréssel foglalkozó vizsgálóbizottság

A gépjárműiparban alkalmazott kibocsátásméréssel foglalkozó vizsgálóbizottság Európai Parlament 2014-2019 A gépjárműiparban alkalmazott kibocsátásméréssel foglalkozó vizsgálóbizottság EMIS_PV0616_1 JEGYZŐKÖNYV a 2016. június 16-án 9.00-12.30 és 15.00-18.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a február 23-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a február 23-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság EMPL_PV(2016)0223_1 JEGYZŐKÖNYV a 2016. február 23-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2016. február

Részletesebben

Jogi Bizottság. Az ülést július 13-án, hétfőn kor nyitják meg Pavel Svoboda (elnök) elnökletével.

Jogi Bizottság. Az ülést július 13-án, hétfőn kor nyitják meg Pavel Svoboda (elnök) elnökletével. Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság JURI_PV(2015)0713_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. július 13-án, 15.00 18.30 között és a 2015. július 14-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az

Részletesebben

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 3-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 3-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Regionális Fejlesztési Bizottság REGI_PV(2014)1203_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 3-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. december 3-án,

Részletesebben

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a július 13-án, , és július 14-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a július 13-án, , és július 14-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Regionális Fejlesztési Bizottság REGI_PV(2015)0713_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. július 13-án, 15.00 18.30, és 2015. július 14-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést

Részletesebben

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN_PV(2015)0316_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. március 16-án, 15.00 18.30, és 2015. március 17-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság

Gazdasági és Monetáris Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság ECON_PV(2015)0715_1 JEGYZŐKÖNYV A 2015. július 15-én, szerdán, 15.00 18.30, és 2015. július 16-án, csütörtökön, 9.00 12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Comissão do Desenvolvimento. ATA Reunião conjunta DEVE/AFET em 7 de outubro de 2014, das às BRUXELAS

Comissão do Desenvolvimento. ATA Reunião conjunta DEVE/AFET em 7 de outubro de 2014, das às BRUXELAS PARLAMENTO EUROPEU 2014-2019 Comissão do Desenvolvimento DEVE_PV(2004)1007_1 ATA Reunião conjunta DEVE/AFET em 7 de outubro de 2014, das 17.30 às 19.00 BRUXELAS A reunião tem início às 17.40 de terça-feira,

Részletesebben

Ausschuss für Beschäftigung und soziale Angelegenheiten. PROTOKOLL Sitzung vom 2. April 2019, Uhr BRÜSSEL

Ausschuss für Beschäftigung und soziale Angelegenheiten. PROTOKOLL Sitzung vom 2. April 2019, Uhr BRÜSSEL Europäisches Parlament 2014-2019 Ausschuss für Beschäftigung und soziale Angelegenheiten EMPL_PV(2019)0402_1 PROTOKOLL Sitzung vom 2. April 2019, 11.30 12.30 Uhr BRÜSSEL Die Sitzung wird am Dienstag, 2.

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság

Kulturális és Oktatási Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2011)0525_1 JEGYZŐKÖNYV a 2011. május 25-én 15.00 és 18.30 között, valamint a 2011. május 26-án 9.00 és 12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Emberi Jogi Albizottság

Emberi Jogi Albizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Emberi Jogi Albizottság DROI_PV(2011)0614_1 JEGYZŐKÖNYV a 2011. június 14-én, kedden, 15.00 18.30, és 2011. június 15-én, szerdán, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL

Részletesebben

Žemės ūkio ir kaimo plėtros komitetas. PROTOKOLAS 2014 m. spalio 2 d., val., paskirtojo Komisijos nario klausymas BRIUSELIS

Žemės ūkio ir kaimo plėtros komitetas. PROTOKOLAS 2014 m. spalio 2 d., val., paskirtojo Komisijos nario klausymas BRIUSELIS EUROPOS PARLAMENTAS 2014-2019 Žemės ūkio ir kaimo plėtros komitetas AGRI_PV(2014)1002_1 PROTOKOLAS 2014 m. spalio 2 d., 9.00 12.00 val., paskirtojo Komisijos nario klausymas BRIUSELIS Posėdis pradėtas

Részletesebben

ACP-EU JOINT PARLIAMENTARY ASSEMBLY. JEGYZŐKÖNYV a december 17-én, között tartott ülésről Nairobi (Kenya)

ACP-EU JOINT PARLIAMENTARY ASSEMBLY. JEGYZŐKÖNYV a december 17-én, között tartott ülésről Nairobi (Kenya) ACP-EU JOINT PARLIAMENTARY ASSEMBLY ASSEMBLÉE PARLEMENTAIRE PARITAIRE ACP-UE Politikai ügyek bizottsága ACP_PV(2016)1217 JEGYZŐKÖNYV a 2016. december 17-én, 15.00 18.30 között tartott ülésről Nairobi (Kenya)

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Biztonsági és Védelmi Politikai Albizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Biztonsági és Védelmi Politikai Albizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Biztonsági és Védelmi Politikai Albizottság SEDE_PV(2009)02_09-10 JEGYZŐKÖNYV a 2009. február 9-én 15.00 és18.30 között és 2009. február 10-én 09.00 és12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 17-én, szerdán, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Regionális Fejlesztési Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 17-én, szerdán, és között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 2014-2019 Regionális Fejlesztési Bizottság REGI_PV(2015)0617_01 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 17-én, szerdán, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2015. június

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság

Kulturális és Oktatási Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2010)1026 JEGYZŐKÖNYV a 2010. október 26-án, kedden, 15.00 17.45, és a 2010. október 27-én, szerdán, 09.00 12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Jogi Bizottság. Az ülést január 19-én, hétfőn, kor, Pavel Svoboda (elnök) elnökletével nyitják meg.

Jogi Bizottság. Az ülést január 19-én, hétfőn, kor, Pavel Svoboda (elnök) elnökletével nyitják meg. EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság JURI_PV(2015)0119_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. január 19-én, hétfőn, 15.00 18.30, és 2015. január 20-án, kedden, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság

Gazdasági és Monetáris Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság ECON_PV(2015)0615_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 15-én, 15.00 18.30 között, és a 2015. június 16-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott

Részletesebben

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN_PV(2015)0615_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 15-én, hétfőn, 15.00 18.15, és 2015. június 16-án, kedden, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között

Részletesebben

Committee on Foreign Affairs. MINUTES Meeting of 9 December 2013, from to STRASBOURG

Committee on Foreign Affairs. MINUTES Meeting of 9 December 2013, from to STRASBOURG EUROPEAN PARLIAMT 2009-2014 Committee on Foreign Affairs AFET_PV(2013)1209_01 MINUTES Meeting of 9 December 2013, from 18.30 to 20.00 STRASBOURG The meeting opened at 18.40 on Monday 9 December 2013, with

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság

Gazdasági és Monetáris Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság ECON_PV(2015)0323_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. március 23-án, 15.00 18.30, és 2015. március 24-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 10-én, , és november 11-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 10-én, , és november 11-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 14 Jogi Bizottság JURI_PV(14)111_1 JEGYZŐKÖNYV a 14. november 1én, 15. 18.3, és 14. november 11én, 9. 1.3 és 15. 18.3 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 14. november 1én, hétfőn,

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2014)0722_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. július 22-én, kedden, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2014. július 23-án, szerdán, 9.00

Részletesebben

Begrotingscommissie Commissie begrotingscontrole. NOTULEN Vergadering van 5 mei 2015, uur BRUSSEL

Begrotingscommissie Commissie begrotingscontrole. NOTULEN Vergadering van 5 mei 2015, uur BRUSSEL EUROPEES PARLEMENT 2014-2019 Begrotingscommissie Commissie begrotingscontrole CONT_PV(2015)0505_1 NOTULEN Vergadering van 5 mei 2015, 15.00-18.30 uur BRUSSEL De vergadering wordt op dinsdag 5 mei 2015

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság AGRI_PV(2014)0223_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. február 23-án, hétfőn, 15.00 18.30, és 2015. február 24-én, kedden, 9.00 12.30 és 15.00 18.30

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2010)0623_1 JEGYZŐKÖNYV a 2010. június 23-án, szerdán, 9.00 12.30, és 2010 június 24-én, csütörtökön, 9.00 12.30 és

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2014)1105_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 5-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2014. november 6-án, 9.00 10.30 között

Részletesebben

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 15-én, , és június 16-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Jogi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a június 15-én, , és június 16-án, és között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 214-219 Jogi Bizottság JURI_PV(215)615_1 JEGYZŐKÖNYV a 215. június 15-én, 15. 18.3, és 215. június 16-án, 9. 12.3 és 15. 18.3 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 215. június 15-én,

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság

Kulturális és Oktatási Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2015)0615_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 15-én, hétfőn, 15.00 18.30, és 2015. június 16-án, kedden, 9.00 12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság AGRI_PV(2014)1203_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 3-án, szerdán, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2014. december 4-én, csütörtökön, 10.30

Részletesebben

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 7-én, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság INTA_PV(2014)1007_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. október 7-én, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. október 7-én, kedden, 9.07-kor,

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2014)1203_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 3-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2014. december 4-én, 9.00 12.30 és 15.00

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Regionális Fejlesztési Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Regionális Fejlesztési Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 Regionális Fejlesztési Bizottság 2009 REGI_PV(2008)06-25 JEGYZŐKÖNYV a 2008. június 25-én 15.00 és 18.30 között, valamint 2008. június 26-án 09.00 és 12.30 között tartott ülésről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a március 5-én, csütörtökön, között tartott ülésről BRÜSSZEL

JEGYZŐKÖNYV a március 5-én, csütörtökön, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság FEMM_PV(2015)0305_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. március 5-én, csütörtökön, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL A parlamentközi ülést 2015.

Részletesebben

Petíciós Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 11-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Petíciós Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 11-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság PETI_PV(2014)11 11 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 11-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2014. november 11-én, kedden, 10.29-kor,

Részletesebben

Committee on Economic and Monetary Affairs Committee on the Environment, Public Health and Food Safety

Committee on Economic and Monetary Affairs Committee on the Environment, Public Health and Food Safety European Parliament 2014-2019 Committee on Economic and Monetary Affairs Committee on the Environment, Public Health and Food Safety MINUTES Meeting of 11 March 2019, 19.30-20.00 BRUSSELS CJ36(2019)0311_1

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN_PV(2009)10-02 JEGYZŐKÖNYV a 2009. február 10-én 15.00 18.15 között és 2009. február 11-én, 9.00 és 12.20 között tartott ülésről

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság INTA_PV(2014)0903_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 3-án, 9.00 11.30 és 11.30 12.30 (koordinátorok ülése) és 15.00 18.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság ITRE_PV(2014)1203_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. december 3-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között és a 2014. december 4-én, 9.00 12.30 és 15.00

Részletesebben

***I JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0373/

***I JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0373/ Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0373/2017 24.11.2017 ***I JELENTÉS az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014.

Részletesebben

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2228(INI) az Alkotmányügyi Bizottság részéről. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2228(INI) az Alkotmányügyi Bizottság részéről. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Alkotmányügyi Bizottság 16.4.2015 2014/2228(INI) VÉLEMÉNY az Alkotmányügyi Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére a transzatlanti kereskedelmi és beruházási

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE(2015)0506_1 NAPIRENDTERVEZET Ülés 2015. május 6., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2015. május 7., csütörtök, 9.00 12.30

Részletesebben

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0007/

JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0007/ Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0007/2018 26.1.2018 JELENTÉS az Európai Parlament összetételéről (2017/2054(INL) 2017/0900(NLE)) Alkotmányügyi Bizottság Előadók: Danuta Maria Hübner

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET ENVI(2016)1012_1 Ülés 2016. október 12., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2016. október

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 15-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Kulturális és Oktatási Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a október 15-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL Európai Parlament 20142019 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2015)1015_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. október 15én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2015. október 15én,

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE_PV(2013)1127_1 JEGYZŐKÖNYV a 2013. november 27-én, 9.45 12.30 és 15.00 18.00, és 2013. november 28-án, 11.00 12.00 és 14.00

Részletesebben

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a január 20-án, kedden, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a január 20-án, kedden, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 214 219 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság FEMM(215)PV12_1 JEGYZŐKÖNYV a 215. január 2án, kedden, 9. 12.3 és 15. 18.3 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 215. január 2án, kedden,

Részletesebben

Petíciós Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 16-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL

Petíciós Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a december 16-án, között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság PETI_PV(2013)1216 JEGYZŐKÖNYV a 2013. december 16-án, 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést 2013. december 16-án, hétfőn, 15.40-kor, Erminia

Részletesebben

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET IMCO(2017)0125_1 Ülés 2017. január 25., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2017. január 26., csütörtök, 9.00 12.30

Részletesebben

Commission des affaires économiques et monétaires Commission de l environnement, de la santé publique et de la sécurité alimentaire

Commission des affaires économiques et monétaires Commission de l environnement, de la santé publique et de la sécurité alimentaire Parlement européen 2014-2019 Commission des affaires économiques et monétaires Commission de l environnement, de la santé publique et de la sécurité alimentaire PROCÈS-VERBAL Réunion du 11 mars 2019, de

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság IMCO_PV0506_1 JEGYZŐKÖNYV a 2008. május 6-án, 09.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL 2008. május 6., kedd, 9.00

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET (2017)0123_1 Ülés 2017. január 23., hétfő, 15.00 15.45 (alakuló ülés) és 15.45 18.30 2017.

Részletesebben

Külügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 3-án, , és november 4-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL

Külügyi Bizottság. JEGYZŐKÖNYV a november 3-án, , és november 4-én, és között tartott ülésről BRÜSSZEL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság AFET_PV(2014)1103_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 3-án, 15.00 18.30, és 2014. november 4-én, 9.00 12.30 és 15.30 19.00 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az ülést

Részletesebben

***I JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0435/

***I JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0435/ Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0435/2018 6.12.2018 ***I JELENTÉS a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályoknak az európai parlamenti választásokkal összefüggésben történő

Részletesebben

Jogi Bizottság. Az ülést április 25-én, szerdán, kor, Klaus-Heiner Lehne (elnök) elnökletével nyitják meg.

Jogi Bizottság. Az ülést április 25-én, szerdán, kor, Klaus-Heiner Lehne (elnök) elnökletével nyitják meg. EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság JURI_PV(2012)0425 JEGYZŐKÖNYV a 2012. április 25-én, szerdán, 15.00 18.30 között, és a 2012. április 26-án, csütörtökön, 9.00 12.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL

Részletesebben

Комисия по икономически и парични въпроси. ПРОТОКОЛ Заседание от 23 ноември 2009 г., ч. СТРАСБУРГ

Комисия по икономически и парични въпроси. ПРОТОКОЛ Заседание от 23 ноември 2009 г., ч. СТРАСБУРГ ЕВРОПЕЙСКИ ПАРЛАМЕНТ 2009-2014 Комисия по икономически и парични въпроси ECON_PV(2009)1123_1 ПРОТОКОЛ Заседание от 23 ноември 2009 г., 19.00 20.30 ч. СТРАСБУРГ Заседанието беше открито на 23 ноември 2009

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET EMPL(2017)0322_1 Ülés 2017. március 22., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 16.45 és 17.00 18.30 2017. március 23., csütörtök,

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság NAPIRENDTERVEZET ENVI(2015)1221_1 Ülés 2015. december 21., hétfő, 15.00 18.30 2015. december 22., kedd,

Részletesebben

Külügyi Bizottság. Az ülést szeptember 22-én, hétfőn kor nyitják meg Elmar Brok (elnök) elnökletével.

Külügyi Bizottság. Az ülést szeptember 22-én, hétfőn kor nyitják meg Elmar Brok (elnök) elnökletével. EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság AFET_PV (2014)0922_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. szeptember 22-én, 15.00 18.30 és a 2014. szeptember 23-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság NAPIRENDTERVEZET EMPL(2017)0125_1 Ülés 2017. január 25., szerda, 9.00 9.30 (alakuló ülés) és 9.30 12.30 és 15.00 18.30 2017. január 26.,

Részletesebben

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság INTA(2017)0320_1 NAPIRENDTERVEZET Ülés 2017. március 20., hétfő, 15.00 17.30 és 17.30 18.30 (Koordinátorok ülése) 2017. március 21., kedd,

Részletesebben

Fejlesztési Bizottság

Fejlesztési Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Fejlesztési Bizottság DEVE_PV(2015)0223_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. február 23-án, 15.00 18.30, és 2015. február 24-én, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 között tartott ülésről BRÜSSZEL Az

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság

Kulturális és Oktatási Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Kulturális és Oktatási Bizottság CULT_PV(2010)0601_1 JEGYZŐKÖNYV a 2010. június 1-jén 15.00 és 18.30 között, valamint a 2010. június 2-án 9.00 és 14.30 között tartott ülésről

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (2016)0615_1 NAPIRENDTERVEZET Ülés 2016. június 15., szerda, 9.00 11.30 és 15.00 18.30 2016. június 16., csütörtök, 9.00 12.30

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN(2013)1125_1 OJ\1010074.rtf NAPIRENDTERVEZET Ülés 2013. november 25., hétfő, 15.00 18.00 és 18.00 18.30 (zárt ülés) 2013. november

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE(2015)0121_1 NAPIRENDTERVEZET Ülés 2015. január 21., szerda, 9.00 12.30 és 14.00 18.30 2015. január 22., csütörtök, 9.00

Részletesebben

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság TRAN_PV(2013)0617_1 JEGYZŐKÖNYV a 2013. június 17-én, 15.00 18.30, és 2013. június 18-án, 9.00 12.30 és 15.00 17.45 között tartott ülésről

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT. Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET ITRE(2008)0910_1 Ülés 2008. szeptember 10., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2008. szeptember 11., csütörtök, 09.00

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság AGRI_PV(2014)1105_1 JEGYZŐKÖNYV a 2014. november 5-én, szerdán, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2014. november 6-án, csütörtökön, 9.00

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság Európai Parlament 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság AGRI_PV(2015)0616_1 JEGYZŐKÖNYV a 2015. június 16-án, 15.00 18.30, és 2015. június 17-én, 9.00 12.00 és 15.00 18.30 között tartott

Részletesebben

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság ITRE_PV(2012)1128_1 JEGYZŐKÖNYV a 2012. november 28-án, 9.00 12.30 és 15.00 18.30, és 2012. november 29-én, 9.00 12.30 között tartott

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság IMCO(2013)0320_1 2013. március 20., 9.00 9.45 1. A napirend elfogadása 2. Az elnök közleményei OJ\929500.rtf NAPIRENDTERVEZET Ülés

Részletesebben

2014. október Strasbourg

2014. október Strasbourg EURÓPAI PARLAMENT 2014 2019 Ülésdokumentum NAPIREND 2014. október 20 23. Strasbourg 20/10/14 HU Egyesülve a sokféleségben HU Eljárások magyarázata Ha a Parlament nem dönt másképp, a vizsgált szövegekre

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság NAPIRENDTERVEZET. Ülés Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság LIBE(2017)0322_1 NAPIRENDTERVEZET Ülés 2017. március 22., szerda, 9.00 12.30 és 15.00 18.30 2017. március 23., csütörtök, 9.00

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Gazdasági és Monetáris Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««2009 Gazdasági és Monetáris Bizottság ECON_PV(2005)0620_1 JEGYZŐKÖNYV a 2005. június 20-án 15.00-tól 19.00-ig és a 2005. június 21-én 9.30-tól 12.30-ig tartott ülésről

Részletesebben

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE

A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE A SZAVAZÁSOK EREDMÉNYE MELLÉKLET Rövidítések és jelek magyarázata + elfogadva - elutasítva tárgytalan V visszavonva NSz (...,, ) név szerinti szavazás (mellette, ellene, tartózkodás) ESz (,., ) elektronikus

Részletesebben