Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/1998. (IV. 30.) számú rendelete. az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/1998. (IV. 30.) számú rendelete. az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról"

Átírás

1 Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/1998. (IV. 30.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról (a módosításokkal egységes szerkezetben)

2 Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 157. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján (továbbiakban: Gyvt.) az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról a következő rendeletet alkotja: A rendelet célja 1. (1) E rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa azokat az ellátási formákat, amelyek segítséget nyújtanak a gyermekek, fiatalkorúak, fiatal felnőttek és azok hozzátartozói törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséhez, illetve megszüntetéséhez. (2) E rendelet alkalmazása során mindenkor figyelembe kell venni a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló hatályos jogszabályt, melynek alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva kell eljárni. 1 Általános rendelkezések (1) A rendelet hatálya kiterjed a.) a (2) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel Zalacséb község területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik a letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező, továbbá a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleikre, b.) a munkavállalók közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. 3 (2) A rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló évi XXXIX. törvény rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó gyermekeire is. (3) A települési önkormányzat képviselő-testülete az arra rászoruló gyermekek részére a gyermek lakóhelyétől függetlenül rendkívüli gyermekvédelmi támogatást biztosít, ha ennek hiányában a késedelem a gyermek életét, testi épségét veszélyeztetné. (4) E rendelet szerint kell eljárni az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a magyar Köztársaság területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezés vagy más ideiglenes hatósági intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. 4 1 Módosította a 4/2004. (II. 24.) számú rendelet 2 Módosította a 4/2004. (II. 24.) számú rendelet 3 Módosította a 9/2004. (V. 28.) számú rendelet 4 Beiktatta a 9/2004. (V. 28.) számú rendelet

3 Értelmező rendelkezések 3. A Gyvt. 5. -ában meghatározottakon kívül e rendelet alkalmazásában: a.) jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldről vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül, ideértve a bármely ország jogszabálya alapján folyósított nyugdíjat. Nem minősül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint - a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével - a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás. 5 b.) Különös méltánylást érdemlő helyzet: a családban bekövetkezett rendkívüli esemény (pl.: haláleset vagy természeti katasztrófa miatt a család havi összjövedelmét meghaladó összegű rendkívüli kiadás.) Pénzbeli ellátások Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 6 4. Jogosultság feltételei, eljárási rendje, megállapítása, megszüntetése a Gyvt ai, és a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet ai alapján történik. Egyszeri támogatás 7 4/A. Jogosultság feltételei, eljárási rendje, megállapítása, összege, folyósítása, igénylése a Gyvt. 20/A. -a, és a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 68. -a alapján történik. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 5. Elsősorban azokat a gyermekeket, illetve családokat kell alkalmanként rendkívüli támogatásban részesíteni, akiknek az ellátásáról más módon nem lehet gondoskodni, illetve az alkalmanként jelentkező többletkiadások különösen a szociális válsághelyzetben lévő 5 Módosította a 9/2004. (V. 28.) számú rendelet 6 Beiktatta a 4/2006. (II. 15.) számú rendelet 7 Beiktatta a 4/2006. (II. 15.) számú rendelet

4 várandós anya gyermekének megtartása, a gyermek fogadásának előkészítéséhez kapcsolódó kiadások, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásnak, illetve a gyermek családba való visszakerülésének elősegítése, betegség vagy iskoláztatás miatt anyagi segítségre szorulnak. 6. A rendkívüli támogatás összege alkalmanként és gyermekenként maximum ,- Ft lehet. Természetben nyújtott ellátások 7. (1) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás részben vagy egészben természetbeni ellátás formájában is nyújtható, ha azt a gyermek családi körülményei indokolják, különösen a védelembe vett gyermekek számára. Ha a természetbeni ellátás nem éri el a kiváltott pénzbeli ellátás értékét, akkor a támogatás hiányzó részét pénzben kell kiegészíteni. 8 (2) Természetbeni ellátás különösen az általános iskolás gyermekek tankönyv és tanszerellátásának támogatása, a gyermekintézmények étkezési térítésének díjkedvezménye, tandíj, egészségügyi szolgáltatásért fizetendő térítési díj, illetve egyéb ellátás kifizetésének átvállalása. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Gyermekjóléti Szolgálat 8. (1) A képviselő-testület a Gyvt ában meghatározott szolgáltatást, mint alapellátást biztosítja. (2) A képviselő-testület a gyermekjóléti szolgáltatást a zalalövői Szociális Alapszolgáltatási Központ útján biztosítja. 9 (2) A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes. Gyermekek napközbeni ellátása 9. (1) A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított 8 Módosította a 4/2006. (II. 15.) számú rendelet 9 Módosította a 4/2006. (II. 15.) számú rendelet

5 szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik. 10 (módosította 9/2004. (V. 28.) ör.) (2) A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani a.) akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, b.) akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, vagy akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt, akire nézve eltartója gyermekgondozási díjban részesül. (módosította 9/2004. (V. 28.) ör.) c.) akinek szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. (1) A képviselő-testület a gyermekek napközbeni ellátását a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény hatálya alá tartozó óvodában (Napköziotthonos Óvoda Zalacséb) és iskolai napköziben (Salomvári Általános Iskola) biztosítja. Térítési díj (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátások intézményi térítési díját a képviselő-testület rendeletben állapítja meg. (2) A képviselő-testület gyermekétkeztetés esetén a gyermek és a tanuló nappali rendszerű oktatásban történő részvételéig a.) a bölcsődés, az óvodás, az 1-4. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek után az intézményi térítési díj 100 %-át, b.) az a.) pont alá nem tartozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50 %-át, c.) három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50 %- át, d.) tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50 %-át kedvezményként biztosítja. (normatív kedvezmény) A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. 12 (3) A képviselő-testület a (2) bekezdés a.) pontjában meghatározott óvodás gyermek után az intézményi térítési díj további 50 %-át kedvezményként biztosítja. (4) Egyéni rászorultság alapján a gyermekintézményi térítési díjból további maximum 50 % - kedvezményt biztosíthat a képviselő-testület, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagy a család létfenntartási gondokkal küzd. Eljárási szabályok Módosította a 4/2004. (II. 24.) számú rendelet 11 Módosította a 4/2004. (II. 24.) számú rendelet 12 Módosította a 4/2006. (II. 15.) számú rendelet

6 (1) A személyes gondoskodás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő kérelmére történik. A kérelmet a jegyzőnél lehet előterjeszteni. (2) A kérelmet a gyermek szülője, törvényes képviselője nyújthatja be. Ha olyan személy vagy szervezet javasolja az ellátás megállapítását, akinek az ügy körülményeiről tudomása van, az eljárást hivatalból kell lefolytatni. (3) A szóban előterjesztett kérelmet jegyzőkönyvbe kell foglalni. A kérelmezőt szóban előterjesztett kérelem esetén a kérelem előterjesztésekor, írásban benyújtott kérelem esetén 8 napon belül fel kell hívni a kérelemhez csatolandó nyilatkozatok megtételére, igazolások csatolására. (4) A jövedelemszámításnál irányadó időszak: a.) havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél a kérelem benyújtását megelőző 3 hónap, b.) egyéb jövedelmeknél egy év. Ettől eltérni akkor lehet, ha a jövedelmi viszonyokban igazolható ok miatt tartós romlás vélelmezhető. 13 (módosította 4/2004. (II. 24.) ör.) 12. (1) A kérelemben, valamint a benyújtott jövedelemnyilatkozatban és igazolásban szereplő adatok valódiságát az eljárás során szükség esetén a körjegyző környezettanulmány készítésével ellenőrizheti. A képviselő-testület a jogosultság elbírálásához előírhatja a vagyoni helyzet vizsgálatát, amennyiben az önkormányzat Gyvt (4) bekezdése szerinti eljárása nem vezetett eredményre. A vagyoni helyzet vizsgálata a Gyvt. 19. (4) bekezdésében meghatározott közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára terjed ki. (2) A pénzbeli és természetbeni ellátás jogerős megállapítása esetén a kérelem benyújtásától esedékes. (3) Ha a család, illetve a gyermek körülményei, vagy a bekövetkezett rendkívüli helyzet azt indokolja, a támogatás azonnali kifizetése is elrendelhető Az ellátásban részesülő az ellátásra való jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül értesíti az eljáró szervet A rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság feltételeit a képviselő-testület évente legalább egyszer felülvizsgálja. 13 Módosította a 9/2004. (V. 28.) számú rendelet 14 Hatályon kívül helyezte a 4/2003. (III. 12.) számú rendelet 15 Módosította a 4/2004. (II. 24.) számú rendelet

7 Záró rendelkezések 16. (1) A rendelet május 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének a 3/1997. (VI. 25.) számú rendelete 5. g.) pontja és 27. -a, 32. a.) pontja és 33. (1) bekezdése. (3) Az e rendelet hatályba lépése előtt megállapított rendszeres nevelési segélyeket a képviselő-testület a Gyvt (6) bekezdése alapján április 30-ig felülvizsgálja. A felülvizsgálat során a képviselő-testület hivatalból eljár a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság megállapítása iránt, egyidejűleg a rendszeres nevelési segély folyósítását megszünteti. (4) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. (5) A 4/2004. (II. 24.) számú rendelet március 01. napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (6) A 9/2004. (V. 28.) számú rendelet június 01. napján lép hatályba. (7) A 4/2006. (II. 15.) számú rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. 17. E rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek, valamint azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető évi I. törvény 3. -ával összhangban az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés érdekében a következő közösségi jogszabályokkal összeegyeztethető szabályozást tartalmaz: a Tanács 1612/68/EGK rendelete a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról. Pecsics Zoltán P. H. Nagy Szilvia Polgármester körjegyző

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E

1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2 1 Módosította az 5/l999.(IV.21.) és 7/2003.(VII.10.) rendelet

Részletesebben

1.. A rendelet célja 2.. Általános rendelkezések

1.. A rendelet célja 2.. Általános rendelkezések Beled Nagyközség Képviselő-testületének rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről EGYSÉGES SZERKEZETBEN {1/2004.(I.1.); 16/2004.(VII.1.); 22/2005.(XII.30.) és 15/2007.(XI.15.) rendeletekből} Beled

Részletesebben

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

3/2006. (II. 16.) rendelete

3/2006. (II. 16.) rendelete 1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi

Részletesebben

Általános rendelkezés

Általános rendelkezés Nemesszalók község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 29.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (A 6/1999 (IV.20.); 10/2003. (VII.17.); 10/2004. (IV.30.); 10/2005. (X.28.)

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2.. Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.

Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.

Részletesebben

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 7/2003. (VI. 11.) önkormányzati rendelete

Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 7/2003. (VI. 11.) önkormányzati rendelete Sárhida Község Önkormányzat Képvisel -testülete 7/2003. (VI. 11.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTOTT GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOKRÓL (A módosításokkal: 10/2004. (VI. 16.) önkormányzati

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2

A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2 A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében

Részletesebben

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (4) bekezdése június 20-ai hatállyal.

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (4) bekezdése június 20-ai hatállyal. Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról szóló 7/2007. (III.23.), 7/2006. (III.14.), 34/2004. (IV.21.), 6/2004. (II.16.) Ökt. rendeletével módosított

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról 1. Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK

A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.

Részletesebben

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),

Részletesebben

A RENDELET CÉLJA 1.. A RENDELET HATÁLYA 2..

A RENDELET CÉLJA 1.. A RENDELET HATÁLYA 2.. Tarnaméra Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2004. (IV. 01.) rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni, valamint személyes gondoskodást nyújtó ellátásáról. Tarnaméra Községi Önkormányzat

Részletesebben

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csomád község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2004. (I. 12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetbe foglalva a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 8/2004.(XI.08.)

Részletesebben

Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2004.(IV.22.) rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2004.(IV.22.) rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2004.(IV.22.) rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nagykereki Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről,

Részletesebben

Egységes szerkezetben 3.

Egységes szerkezetben 3. Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő testületének Az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról szóló 3/2011. (II.15.) sz. rendelettel, a 8/2009.(V.05.) sz. rendelettel és a 6/2008.

Részletesebben

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Úri Község Önkormányzatának Képviselõtestületének A gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló 8/2003.(X.07.), a 9/2004.(VII.05.) és a 9/2006.(IX.04.) számú rendelettel módosított 4/1998.(III.16.)

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2008.(IX.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátásokról

Részletesebben

Zalaszántó község Önkormányzati Képviselı-testülete. 6/2004. (VII. 14.) számú R E N D E L E T E

Zalaszántó község Önkormányzati Képviselı-testülete. 6/2004. (VII. 14.) számú R E N D E L E T E Zalaszántó község Önkormányzati Képviselı-testülete 6/2004. (VII. 14.) számú R E N D E L E T E az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról (Egységes szerkezetben.) Egységes szerkezetbe

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás

Részletesebben

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben a 4/2006 (II.16) és a 8/2006(V.19), 2/2009.(I.23.), a 10/2009.(III.20.)

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete

Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete

Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 8/2005. (IX.26.), 13/2005. (XII.15.) rendelettel.)

Részletesebben

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2006. (VIII.11.) számú Rendelete

PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2006. (VIII.11.) számú Rendelete PETRIVENTE KÖZSÉGI ÉS HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTOTT GYERMEKVÉDELMI GONDOSKODÁSRÓL Petrivente Községi és Horvát Kisebbségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselı-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 7/2004. (II.12.) rendelete (egységes szerkezetben) Magyarpolány Község Önkormányzatának Képviselıtestülete

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzatának 2/2006.(III.02.) számú rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Zalacsány község Önkormányzatának 2/2006.(III.02.) számú rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 Zalacsány község Önkormányzatának 2/2006.(III.02.) számú rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Zalacsány község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról (A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.) Nyékládháza Város

Részletesebben

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2011.(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2011.(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/201(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Karakószörcsök község Önkormányzati Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)

Részletesebben

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I. HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete

Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete Pusztavacs Községi Önkormányzat 16/2004.(VIII.26.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Pusztavacs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,

Részletesebben

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004. (VI. 15.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Szigliget község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a gyermekek

Részletesebben

az azt módosító 3/2006. (I. 27.), a 10/2006. (III. 31.) és a 20/2007. (XII. 27.) rendeltekkel egységes szerkezetben I. rész

az azt módosító 3/2006. (I. 27.), a 10/2006. (III. 31.) és a 20/2007. (XII. 27.) rendeltekkel egységes szerkezetben I. rész Fürged község Önkormányzati Képviselő-testülete 2/2005./III. 8./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről az azt módosító 3/2006. (I. 27.), a 10/2006. (III. 31.) és a 20/2007. (XII. 27.) rendeltekkel

Részletesebben

Jobbágyi Község Képviselő-testületének 2/2007. (I. 26.) rendelete a gyermekek védelméről. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Jobbágyi Község Képviselő-testületének 2/2007. (I. 26.) rendelete a gyermekek védelméről. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Jobbágyi Község Képviselő-testületének 2/2007. (I. 26.) rendelete a gyermekek védelméről Jobbágyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról. I. Fejezet Általános rendelkezések

Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról. I. Fejezet Általános rendelkezések Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008 (XII.23.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. E rendelet célja, hogy a többszörösen módosított

Részletesebben

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről.

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről. JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról

Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(V.1.)számú r e n d e l e t e a gyermekvédelmi ellátásokról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelmérôl

Részletesebben

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2004. (VI. 21.) sz. rendelet

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2004. (VI. 21.) sz. rendelet GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2004. (VI. 21.) sz. rendelet a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodás helyi rendszeréről. Gölle Község Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról 10/2005. (X. 8.) sz. Csibrák Községi Önkormányzat rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csibrák Község Önkormányzatának Képviselőtestülete "A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról"

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 1 /2006.(II.10.) rendelete. a gyermekvédelmi ellátás helyi szabályozásáról.

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 1 /2006.(II.10.) rendelete. a gyermekvédelmi ellátás helyi szabályozásáról. KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1 /2006.(II.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátás helyi szabályozásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányát

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

D:\munkák\város\egys\rendkívüli gyermekvédelmi támogatás szabályozásáról.doc

D:\munkák\város\egys\rendkívüli gyermekvédelmi támogatás szabályozásáról.doc 1/5 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/2006. (II.23.) önkormányzati rendelete a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás szabályozásáról a 39/2007. (XII.19.) 1 önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2006.(IV.21.) RENDELETE. A gyermekvédelem helyi szabályozásáról

ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2006.(IV.21.) RENDELETE. A gyermekvédelem helyi szabályozásáról ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2006.(IV.21.) RENDELETE A gyermekvédelem helyi szabályozásáról Újrónafő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1..

I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1.. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009.(V. 13.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól a 29/2013. (XII.19.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövege

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú

Részletesebben

Adásztevel község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IX.17.) rendelete

Adásztevel község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IX.17.) rendelete Adásztevel község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IX.17.) rendelete A gyermekvédelem helyi szintű szabályozásáról egységes szerkezetben a módosításáról szóló 10/2005.(X.28.), a 11/2005.(X.28.)

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról együttes szerkezetben az 7/2004. / VI.18./ ÖR számú, 8/2005. /IX.16/és a 8/2013.(XII.10.)számú rendeletekkel.

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról együttes szerkezetben az 7/2004. / VI.18./ ÖR számú, 8/2005. /IX.16/és a 8/2013.(XII.10.)számú rendeletekkel. Egyházashollós Község Képviselőtestületének 5/1998./IV.21./ÖR sz. rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról együttes szerkezetben az 7/2004. / VI.18./ ÖR számú, 8/2005. /IX.16/és a 8/2013.(XII.10.)számú

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosítva: Hatályba léptetve: 42/2004. (XII.15.) 2004. XII.15. 1/2005.

Részletesebben

A gyermekvédelem helyi szabályairól

A gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2004. (II. 16.) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól [Módosította a 16/2004. (V. 28.), a 4/2005. (II. 16.) 1, a 24/2005. (XII.21.),

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL

Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. (XII. 15.) ÖKT számú rendelete. A gyermekek védelmének helyi rendszeréről

Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. (XII. 15.) ÖKT számú rendelete. A gyermekek védelmének helyi rendszeréről Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. (XII. 15.) ÖKT számú rendelete A gyermekek védelmének helyi rendszeréről Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre,

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre, SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(X. 19.) számú rendelete a térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete. a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2004. (IV. 28.)sz. rendelete a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról (A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.) Nyékládháza Város

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1- jétől hatályos rendelkezései, az ott

Részletesebben