A nemzetközi integráció formái

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A nemzetközi integráció formái"

Átírás

1 A nemzetközi integráció formái

2 Az előadás vázlata Az integráció, nemzetközi (makroszintű) integráció fogalma Az integráció fő dimenziói Az EU földrajzi dimenziójának bemutatása A nemzetközi integráció formái A négy alapszabadság Kérdések

3 Az integráció definiálása A Magyar értelmező kéziszótárban a következő meghatározás található az integráció címszó alatt: Különálló részeknek valamilyen nagyobb egészbe, egységbe való beilleszkedése, beolvadása, egységesülése.

4 Nemzetek közötti integráció A szervezett nemzetközi keretek között megvalósuló integráció legfontosabb sajátossága, hogy szuverén államok vagy nemzetgazdaságok önkéntes, komplex, gazdasági és politikai összefonódásaként jön létre. Az önkéntesség hangsúlyozása azért fontos, mert az integráció az adott nemzetgazdaság feloldódásához, bizonyos mértékig azonosságának elvesztéséhez vezet.

5 Makroszintű Az integrációs folyamat globális méreteket ölt, a globalizáció a világméretű intregráció megjelenése. Az integráció regionálisan is sűrűsödik, ezek részben erősítik, részben ellensúlyozzák a globális hatásokat. A világon a WTO szerint, mintegy 130 regionális szervezet van, amely tevékenységének keretének, valamilyen integrációs alapformát (szabadkereskedelmi övezet, vámunió, gazdasági unió)

6 Példák EFTA Európai Szabadkereskedelmi Társulás (1960) APEC ÁzsiaiCsendesóceáni Gazdasági Együttműködés (1988) NAFTA Északamerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (1992) CEFTA Középeurópai Szabadkereskedelmi Társulás (1993)

7 Az integráció fő dimenziói Funkcionális (milyen területeket, vagy EU terminológiával politikákat, ölel fel) pl. közös kereskedelempolitika Intézményi (közös problémák, közös megoldása, döntés kikényszerítése) Földrajzi kiterjedés

8

9 Nemzetközi integráció formái Szabadkereskedelmi társulás Vámunió Közös piac Egységes piac Gazdasági unió Politikai unió

10 Szabadkereskedelmi társulás A terület országain belül a külkereskedelem liberalizált, a kívül állókkal szemben azonban minden tagország külön nemzeti vámpolitikát folytat.

11 Vámunió A terület országain belül a külkereskedelem liberalizált (az áruk és szolgáltatások szabadon mozognak), de kívülállókkal szemben már közös külső vámokat alkalmaznak, és közös kereskedelempolitikát folytatnak.

12 Közös Piac A vámuniónál annyiban több, hogy az áruk és szolgáltatások mozgásának szabadságán túl a termelési tényezőknek, a tőke és a munkaerő áramlást is liberalizálják.

13 Egységes (belső) piac A közös piacnak olyan tovább fejlesztett változata, ahol a vámokon és a mennyiségi korlátozásokon túl, az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását akadályozó, nem vámjellegű korlátokat is felszámolják.

14 A négy szabadság Az egységes piac alapját jelentő négy szabadság a Római Szerződés szerint: az áruk szabad mozgása, a személyek szabad mozgása, szolgáltatásnyújtás szabadsága és a tőke szabad mozgása.

15 Nem vámjellegű korlátok A nem vámjellegű korlátokat három csoportba sorolják: fizikai (pl. határformalitások) technikai (pl. előírások, standardok) pénzügyi (pl. adóharmonizálás)

16 Gazdasági unió A közös piacon túl már a gazdaságpolitikák integrációját is megvalósítják, ami a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolását, harmonizálását, végső célként pedig, azok közösségi szintű egyesítését jelenti. A gazdasági unió fontos eleme a közös valuta monetáris unió.

17 Politikai unió A kormányzat és törvényhozás fokozatos átvitele közösségi szintre. E folyamat fontos eleme a közös külpolitika kialakítása és a bel és igazságügyek közös szintre emelése.

18 Az integrációs formák jellemzői INTEGRÁCIÓ TÍPUSA Vámok, mennyiségi korlátok leépítése Áru, szolgáltatás szabad áramlása Külső fellépés Tőke, munkaerő szabad áramlása Nem vámjellegű korlátok leépítése Gazdaság politikák integrációja Közhatalom átvitele közösségi szintre Szabadkereskedelmi társulás Vámunió Közös piac Egységes piac Gazdasági unió Politikai unió

19 Kérdések Hogyan definiálható a nemzetközi integráció? Milyen integrációs formákat különít el a szakirodalom? Hogyan definiálhatók az egyes integrációs formák? Mit takar a négy alapszabadság? Mely országok alkotják ma az Európai Uniót?

Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai (Kiegészítő tananyag)

Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai (Kiegészítő tananyag) Integrációs elméleti alapok, az integrációk típusai 2018 (Kiegészítő tananyag) Integráció szó értelmezése Egyesülési folyamat Részeknek egésszé való összeolvadás Egyesülés Beilleszkedés Beolvasztás Hozzácsatolás

Részletesebben

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK.

GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. GLOBALIZÁCIÓ NINCSENEK HATÁROK. Repülőgép segítségével néhány óra alatt a Föld bármely pontjára eljuthatunk. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók a számítógépek segítségével egy-két másodpercet vesznek igénybe.

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 2 ) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM

EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM (Csíkszereda 2006. május 7.) INTEGRÁCIÓ ELMÉLETBEN PREFERENCIÁLIS VÁMÖVEZET: a résztvevők vám- és egyéb kereskedelempolitikai kedvezményeket nyújtanak. Lehet

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

EU ISMERETEK FO MFKGT600331

EU ISMERETEK FO MFKGT600331 EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy

Részletesebben

Az integráció fogalma

Az integráció fogalma Európai Unió I. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Debreceni Egyetem teperics.karoly@science.unideb.hu Az integráció fogalma egyesülési folyamat, részek

Részletesebben

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA

BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA FARKAS BEÁTA VÁRNAY ERNŐ BEVEZETÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANULMÁNYOZÁSÁBA A, Szeged 1997 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETES 1 I. BEVEZETÉS A REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓ ELMÉLETI HÁTTERÉBE... 3 1. INTEGRÁCIÓS ELMÉLETEK 3 1.1.

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA

GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA 1. Kedvezményes kereskedelmi övezet (csökkentett vámtarifák a részt vevő országok között) 2. Szabadkereskedelmi övezet (a részt vevő országok

Részletesebben

Nemzetközi. zi gazdasági gi ismeretek 4. A regionális gazdasági. gi integráci

Nemzetközi. zi gazdasági gi ismeretek 4. A regionális gazdasági. gi integráci Nemzetközi zi gazdasági gi ismeretek 4. A regionális gazdasági gi integráci ciók k elmélete lete Dr. Bernek Ágnes, fıiskolai tanár Harsányi János FıiskolaF 2008. 1 Az Uruguay-fordul forduló után Nyugtalanító

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Az integráció földrajza 2013. Mi az integráció? egyesülés összefonódás összefogás beilleszkedést, vagy beolvasztást, hozzácsatolást jelenthet

Részletesebben

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a

Globalizáció, regionalizáció és világrend. http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Globalizáció, regionalizáció és világrend http://www.youtube.com/watch?v=wqzw1v6lm0a Bevezetés Mi az a globalizáció? Mi a globalizáció? Az áru-, a tőke- és a munkaerőpiacok nemzetközi integrálódása (Bordo

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK Felkészülési segédlet

EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK Felkészülési segédlet EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK Felkészülési segédlet Melyek voltak a második világháború győztes és vesztes hatalmi tömbjei, és mely európai államok voltak ezek tagjai? Győztesek: szövetségesek Franciaország,

Részletesebben

ÜZLETI JOG I. 2013/ előad. alapszabadság

ÜZLETI JOG I. 2013/ előad. alapszabadság ÜZLETI JOG I. 2013/14 10. előad adás Az Uniós s jog jellege A négy n alapszabadság 2 Áttekintés: I. AZ EU INTÉZMÉNYEI I.1 Az Európai Bizottság A.) Fogalma, jellege B.) Kinevezése C.) Feladatai - áttekintés

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK)

A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK) A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK) Dr. György László egyetemi adjunktus BME GTK, Pénzügyek Tanszék, Gazdaságpolitika és Gazdaságtörténet Szakcsoport gyorgy@finance.bme.hu http://mono.eik.bme.hu/~gyorgy

Részletesebben

Az európai integráció gazdaságtana

Az európai integráció gazdaságtana Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás

Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás Gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás A Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott neoliberális diktátum és a Szent Korona Értékrend szabadság-őrző intézkedéseinek összehasonlítása Felépítés 1. nap

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat Bevezetés a Közgazdaságtanba Vizvári Boglárka Témák Általános gazdasági fogalmak Gazdaság és nemzetközi szervezetek Külkereskedelem Általános Gazdasági Fogalmak Mivel foglalkozik a közgazdaságtan? Hogyan

Részletesebben

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz.

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz. A globalizáció és nemzetközi pénzügyi rendszer Monetáris és fiskális politika Dr. Vigvári András tudományos tanácsadó, egyetemi docens Mi a globalizáció? Divatos kifejezés. Mit jelent? Nemzetköziesedés?

Részletesebben

A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL

A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL A PROTEKCIONIZMUS MŰKÖDÉSE A VÁMOK ESZKÖZRENDSZERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL Protekcionizmus (latin: védelmezés) Fogalma: gazdaságpolitikai irányzat, az ipar vagy egyes iparágak állami támogatásának rendszere, a

Részletesebben

dr. Vereczkey Zoltán PMKIK elnök

dr. Vereczkey Zoltán PMKIK elnök dr. Vereczkey Zoltán PMKIK elnök 1 IMF által javasolt megoldások Jövedelemadó emelés Ingatlanadó, lakás-áfa emelés Elbocsátások, bércsökkentés Nyugdíjcsökkentés Minimálbér-csökkentés Privatizáció A magyar

Részletesebben

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 )

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) 2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/361 MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 ) Az Európai Unióról szóló szerződés Korábbi számozás az Európai Unióról szóló Új számozás az Európai Unióról szóló I.

Részletesebben

A V4 EURÓPÁBAN. Tanóra az EU témájában & V4 forgatókönyv

A V4 EURÓPÁBAN. Tanóra az EU témájában & V4 forgatókönyv A V4 EURÓPÁBAN Tanóra az EU témájában & V4 forgatókönyv 1. A tanulás célja A cseh, magyar, lengyel és szlovák fiatalok tájékoztatása az Európai Unió és a Visegrádi Csoport működéséről; Az Európai Uniós

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2007 2011) 2. Az eljárások jellege (2007 2011) 3. A kereset jellege (2007 2011)

Részletesebben

1. hét. Neptun kód. Összesen. Név

1. hét. Neptun kód. Összesen. Név 1. hét 1 5 1 3 28 1 1 8 1 3 3 44 1 5 1 3 2 3 1 7 5 1 3 1 45 1 5 1 1 1 6 51 1 1 1 1 1 5 1 2 8 1 7 3 4 8 5 8 1 1 41 1 5 8 1 1 3 46 1 8 1 3 2 33 1 7 8 1 3 38 1 5 7 1 7 1 49 1 1 5 1 1 45 1 8 1 3 31 1 8 8 1

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2 26) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2 26) 3. A kereset jellege (2 26) 4. A kereset

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) február KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK EURÓPA FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2010. február 1. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Mutassa be az ESZAK által létrehozott intézményeket és azok feladatait! Mutassa

Részletesebben

A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL

A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL 2018. 12. 06 1. Mi történt eddig? A Referendumtól máig 2. Brit prioritások 3. Az Egyesült Királyság jelenlegi gazdasági kapcsolatai az EU-val 4. A jövőbeni gazdasági

Részletesebben

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19. UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2004 2008) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2004 2008) 3. Akereset jellege (2004 2008)

Részletesebben

ÁLLAMKÖZI KAPCSOLATOK KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK VÁLLALATKÖZI NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK 2010.09.12.

ÁLLAMKÖZI KAPCSOLATOK KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK VÁLLALATKÖZI NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOK 2010.09.12. KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK 1 NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK SZÜKSÉGESSÉGE Egymásra utaltság (természeti erıforrások hiánya) Méretgazdaságosság (technikaitechnológiai fejlıdés) Komparatív elınyök 2 NEMZETKÖZI GAZDASÁGI

Részletesebben

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika

Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika I. Bevezető ismeretek 1. Alapfogalmak 1.1 Mi a közgazdaságtan? 1.2 Javak, szükségletek 1.3 Termelés, termelési tényezők 1.4 Az erőforrások szűkössége

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

Az Európai Unió története a Római szerződésig szeptember 20.

Az Európai Unió története a Római szerződésig szeptember 20. Az Európai Unió története a Római szerződésig 2018. szeptember 20. http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet- 7-evfolyam/a-csaszarkor-muveszete-2/a-kesei-csaszarkor Egy-egy

Részletesebben

1. Integrációs folyamatok keletkezése a világgazdaságban*

1. Integrációs folyamatok keletkezése a világgazdaságban* II. Fejezet Az integráció gazdasági mozgatórugói 1. Integrációs folyamatok keletkezése a világgazdaságban 2. Az európai integráció kereteinek a kialakítása 108 3. Lépések a gazdasági unió megteremtésére

Részletesebben

A négy alapszabadság. Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság. Áru

A négy alapszabadság. Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság. Áru Európai Uniós ismeretek A négy alapszabadság Alapvetı jogok az Európai Közösségben a 4 alapszabadság EGK cél: a tagállamok közös piacának kiépítése közös piac: olyan terület, ahol az áruk, szolgáltatások,

Részletesebben

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban.

a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. a) A turizmus fogalma. A turizmus jelentősége napjainkban Magyarországon és nemzetközi viszonylatban. b) A menedzsment fogalma és feladata a turizmusban. c) A kultúrák különbözőségének jelentősége a turizmusban.

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE. Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere.

AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE. Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere. 1 AZ EURÓPAI UNIÓ SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE ÉS JOGRENDSZERE Az_Europai_Unio_szervezete_es_jogrendszere. TARTALOM 2 Az európai integráció fejlődése Az Európai Unió jogi keretei Uniós polgárság és alapvető jogok

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az európai integráció történeti áttekintése 137. lecke Schuman-tervezet Az

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban II. A növekedés tényezői Növekedés mennyiségi változás mérőszámokkal jellemezhető (összevont mérőszám: GD

Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban II. A növekedés tényezői Növekedés mennyiségi változás mérőszámokkal jellemezhető (összevont mérőszám: GD A termelési tényezők regionális mobilitása Regionális gazdaságtan 2007/2008. tanév Fejlődés és növekedés regionális dimenzióban I. A regionális gazdaság fejlődése minőségi feltételek változása versenyképesség

Részletesebben

(EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ

(EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ Az Európai Gazdasági Térséget (EGT) 1994-ben azzal a céllal hozták létre, hogy az EU belső piacára vonatkozó rendelkezéseket kiterjesszék az

Részletesebben

Az én Európám Hugyecz Olga

Az én Európám Hugyecz Olga Az én Európám Hugyecz Olga Az Európai Unió története Az Európai Unió azzal a céllal jön létre, hogy véget vessen a szomszédos európai országok közötti ismétlődő, véres háborúknak, melyek közül a legrettenetesebb

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK)

A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK) A NEMZETGAZDASÁGOK KÜLSŐ KÖRNYEZETE (REGIONÁLIS INTEGRÁCIÓK) Dr. György László egyetemi adjunktus BME GTK, Pénzügyek Tanszék, Gazdaságpolitika és Gazdaságtörténet Szakcsoport gyorgy@finance.bme.hu http://mono.eik.bme.hu/~gyorgy

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan 6.

Nemzetközi gazdaságtan 6. Nemzetközi gazdaságtan 6. A nemzetközi kereskedelem intézményrendszere Bacsi - Nemz gazd. 6 1 Kereskedelmi és beruházási együttmőködési rendszerek: Kereskedelmi és beruházási együttmőködései rendszerek:

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2014/0086(NLE) 5.9.2014 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére az egyrészről az Európai

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYRENDSZERE

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYRENDSZERE A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európa Terv keretében valósul meg. Fehér István Katonáné Kovács Judit Szűcs István AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYRENDSZERE - EURÓPAI UNIÓS ALAPISMERETEK -

Részletesebben

Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Az iskolával szembeni társadalmi igények A tudásközvetítő funkció A szocializációs funkció A társadalmi integrációs (ezen belül a mobilitási)

Részletesebben

Európai Gazdasági és Monetáris Unió

Európai Gazdasági és Monetáris Unió 2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)

Részletesebben

Földrajz 10. évfolyam

Földrajz 10. évfolyam A gazdasági élet szerkezete, mutatói TK. -- o Földrajz. évfolyam / tanév Papp András A társadalom működésének alapját a gazdasági tevékenység adja Természet + társadalom bonyolult kapcsolata Alapja szükséglet

Részletesebben

Magyarország Európa politikája

Magyarország Európa politikája Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március

Részletesebben

Mit tudunk az Európai Unióról? 3.rész

Mit tudunk az Európai Unióról? 3.rész 2009 július 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon

Részletesebben

Az európai integráció kialakulásának története

Az európai integráció kialakulásának története Az európai integráció kialakulásának története 1958 197319862004 19811995 Forrás: A növekedés útja, az EU gazdasága. www.europa.eu.int Forrás: A növekedés útja, az EU gazdasága. www.europa.eu.int Az EU

Részletesebben

EU közlekedéspolitika, Fehér Könyv (2011)

EU közlekedéspolitika, Fehér Könyv (2011) Esztergom, 2015. szeptember hó Molnár László EU közlekedéspolitika, Fehér Könyv (2011) A következő évtizedben az a cél, hogy a közlekedési módok és az országok között még meglevő akadályok leépítésével,

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének

Részletesebben

A Tanács (Ecofin) következtetései az Európa 2020 stratégiáról

A Tanács (Ecofin) következtetései az Európa 2020 stratégiáról AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. június 9. (11.06) (OR. en) 10881/10 CO EUR-PREP 37 ECOFIN 359 COMPET 195 ENV 404 EDUC 113 RECH 226 SOC 411 POLGEN 93 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács (Ecofin)

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI JOG RENDSZERE

A KÖZÖSSÉGI JOG RENDSZERE A KÖZÖSSÉGI JOG RENDSZERE 2006.10.11. A jogrendszer képezi az alapját minden állam működésének Az Európai Unió nem tekinthető egy államnak, de az átruházott feladatok hasonlítanak az egyes állami feladatokhoz

Részletesebben

NEMZETKÖZI KÖZSZOLGÁLATI KAPCSOLATOK MESTERKÉPZÉSI SZAK - Nemzetközi közigazgatási tanulmányok szakirány ELŐTANULMÁNYI REND

NEMZETKÖZI KÖZSZOLGÁLATI KAPCSOLATOK MESTERKÉPZÉSI SZAK - Nemzetközi közigazgatási tanulmányok szakirány ELŐTANULMÁNYI REND 2. sz. elléklet a e zetközi közszolgálati kapcsolatok esterképzés i tata tervéhez - Előta ul á yi re d NEMZETKÖZI KÖZSZOLGÁLATI KAPCSOLATOK MESTERKÉPZÉSI SZAK - Nemzetközi közigazgatási tanulmányok szakirány

Részletesebben

EU Közbeszerzési politika

EU Közbeszerzési politika EU Közbeszerzési politika 2012. szeptember 25. Jeney Petra A közbeszerzési politika célkitűzései Piaci integráció - vámjellegű kereskedelmi korlátok eltörlése közbeszerzési politika lehetséges versenykorlátozó

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2659-06 Nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok és gazdasági folyamatok irányítása 2659-06/3 A nemzetközi

Részletesebben

( ) 94/2018. (V. 22.) 3. A

( ) 94/2018. (V. 22.) 3. A Kivonat a kormány tagjainak európai uniós tárgyú feladatiról (2019. április 5.) 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről 3. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat-

Részletesebben

ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN

ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÜZLETI KÖRNYEZET AZ EURÓPAI UNIÓBAN ELÉRHETŐSÉGEK Oktató: Dr. Törzsök Éva kutató professzor D épület ll. 229 E-mail: torzsok.eva@kkk.bgf.hu Fogadóóra: csütörtök 13.00-14.30 Tanszéki titkárság: Molnárné

Részletesebben

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin Az EU közjogi alapjai 2017. 03. 13. Gombos Katalin 2017. 03. 13. 1 Csatlakozás Csatlakozások: Északi kibővülés Déli kibővülés Volt EFTA-államok Keleti kibővülés Horvátország Gombos Katalin 2017. 03. 13.

Részletesebben

Agrártermékek a GATT-ban

Agrártermékek a GATT-ban 1. I-II. 2. Válságok, A nemzetközi kereskedelem intézményrendszere Kereskedelmi és beruházási együttműködési rendszerek: Kereskedelmi és beruházási együttműködései rendszerek: Előzmények vh. közt: a nemzetközi

Részletesebben

BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG?

BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG? BREXIT: KIHÍVÁS VAGY LEHETŐSÉG? AZ EU-BÓL VALÓ KILÉPÉS AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG SZEMSZÖGÉBŐL Szilágyi Katalin 2019. MÁRCIUS 22. A politikai helyzet Mire szavazott a többség? Miért akartak kilépni? Bizonytalanságok

Részletesebben

Az Európai Unió, Rómától Budapestig

Az Európai Unió, Rómától Budapestig Losoncz Miklós Az Európai Unió, Rómától Budapestig Írta: Dr. Losoncz Miklós MTA doktora egyetemi tanár Széchenyi István Egyetem, Győr Szerkesztő lektor: Dr. Nagy Gyula Ph.D. főiskolai docens EDUTUS Főiskola

Részletesebben

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Az Európai Unió politikai intézményrendszere Az Európai Unió politikai intézményrendszere Javasolt feldolgozási idő: 50 perc 1. feladat A feladat az Európai Unió intézményeire vonatkozik. Az alábbi linkeken található információkból gyűjtsd ki a táblázatban

Részletesebben

EU céljai és a demokratikus működés elvei

EU céljai és a demokratikus működés elvei Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az

Részletesebben

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés

A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés A bevándorló kisebbségek és az őshonos nemzeti kisebbségek jogi alapvetés Globális migrációs folyamatok és Magyarország Kihívások és válaszok MTA TK 2015. november 17. Szekció: A migráció nemzetközi és

Részletesebben

(EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ

(EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ Az Európai Gazdasági Térséget (EGT) 1994-ben azzal a céllal hozták létre, hogy az EU belső piacára vonatkozó rendelkezéseket kiterjesszék az

Részletesebben

AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ

AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉG (EGT), SVÁJC ÉS AZ ÉSZAKI RÉGIÓ Az Európai Gazdasági Térséget (EGT) 1994-ben azzal a céllal hozták létre, hogy az EU belső piacára vonatkozó rendelkezéseket kiterjesszék az

Részletesebben

Szabóné Dr. Veres Tünde

Szabóné Dr. Veres Tünde Szabóné Dr. Veres Tünde 15.09.04. A transzferár rendszer, mint vállalat vezetési eszköz megítélése Kérdőíves kutatási eredmények A transzferár dokumentáció üzleti információi A dokumentáció tartalmának

Részletesebben

EU-tezaurusz Dokumentumok és testületek

EU-tezaurusz Dokumentumok és testületek EU-tezaurusz Dokumentumok és testületek EU-dokumentum EK jogi aktus kötelező közösségi jogi aktus EU-határozat EU-irányelv EU-rendelet nem kötelező közösségi jogi aktus EU-ajánlás EU-vélemény EU-alkotmány

Részletesebben

E bejelentések alapján a mellékelt táblázat pontosítja azokat az időpontokat, amikor az ilyen kumulációk alkalmazandóvá

E bejelentések alapján a mellékelt táblázat pontosítja azokat az időpontokat, amikor az ilyen kumulációk alkalmazandóvá C 67/8 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2.20. A Bizottság közleménye a pán-euromediterrán preferenciális származási szabályokról szóló regionális egyezmény vagy az ezen egyezmény szerződő felei közötti

Részletesebben

Társadalomismeret és jelenismeret

Társadalomismeret és jelenismeret Társadalomismeret és jelenismeret I. A társadalmi szabályok ( 2 ): 1. Ismertesse a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket! 2. Mutassa be a hagyomány szerepét a társadalom

Részletesebben

A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez

A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez Budapest, 2013.04.08. Dr. G. Fekete Éva A szolidáris gazdaság (SSE) háttere Munkakészlet csökkenése Tudásigény emelkedése

Részletesebben

EU jogrendszere nov. 15.

EU jogrendszere nov. 15. EU jogrendszere 2017. nov. 15. Az áruk szabad áramlása I. Belső piac II. Fogalmak III. Kimentési okok I. Belső piac EUSZ 3. cikk (2) Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a

Részletesebben

Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök. Kereskedelempolitikai alapelvek. SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi

Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök. Kereskedelempolitikai alapelvek. SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi Világgazdaságtan 4. Kereskedelempolitikai alapelvek 1 Kereskedelempolitikai alapelvek és eszközök Két alaptípus: protekcionizmus és szabadkereskedelem SZABADKERESKEDELEM: nincsenek kereskedelmi korlátozások

Részletesebben

EU céljai és a demokratikus működés elvei

EU céljai és a demokratikus működés elvei Tervezett tematika Február 12. Integrációtörténeti áttekintés Február 19. Az EU jogalanyisága, alapértékei, integrációs célkitűzések, tagság Február 26. Az EU hatáskörei Március 5. Az intézmények általános

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSE A 2007-ES PÉNZÜGYI ÉVRE. Számadatok JANUÁR

EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSE A 2007-ES PÉNZÜGYI ÉVRE. Számadatok JANUÁR EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSE A 2007-ES PÉNZÜGYI ÉVRE Számadatok 2007. JANUÁR 1. BEVEZETÉS A 2007. évi költségvetés az első, amely a 2013-ig tartó időszakra szóló új többéves

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR A HAZAI KÜLKERESKEDELMI IGAZGATÁS BEMUTATÁSA A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA TÜKRÉBEN

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR A HAZAI KÜLKERESKEDELMI IGAZGATÁS BEMUTATÁSA A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA TÜKRÉBEN Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Export-import menedzsment szakirány A HAZAI KÜLKERESKEDELMI IGAZGATÁS BEMUTATÁSA A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA

Részletesebben

Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban. Dr. Bernek Ágnes szeptember

Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban. Dr. Bernek Ágnes szeptember Regionális gazdaságtan 1-2. Regionális tudomány A tér szerepe a globális világban Dr. Bernek Ágnes 2008. szeptember A TÉR vertikális és horizontális térségi felosztás Vertikális térségi felosztás nagytérségi

Részletesebben

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra*

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra* A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE Helyi fejlesztés Veszprém, 2014. november 27 28. Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon

Részletesebben

A nemzetközi fizetési mérleg. Vigvári András vigvaria@inext.hu

A nemzetközi fizetési mérleg. Vigvári András vigvaria@inext.hu A nemzetközi fizetési mérleg Vigvári András vigvaria@inext.hu A nemzetközi pénzügyi piacok mikroökonómiája Árfolyam alakulás, árfolyam rendszer kérdései A piac szabályozottsága (kötött devizagazdálkodás-

Részletesebben

I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról. Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (a kar szeminárium és előadás termei)

I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról. Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar (a kar szeminárium és előadás termei) BABEŞ BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM KOLOZSVÁR KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR EGYETEMI ÉV 2010/2011 FÉLÉV II. FÉLÉV I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról Tantárgy neve: Kódszám:

Részletesebben

A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését

A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2014. június 11. A 2015. évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését A múlt örökségének és a válság

Részletesebben

Az áruforgalom lebonyolítása modul A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

Az áruforgalom lebonyolítása modul A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Az áruforgalom lebonyolítása modul A kereskedelmi egység szabályszerű működése modul Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása modul Kereskedelmi ismeret 4. Az írásbeli és a szóbeli vizsga témakörei 9. évfolyam

Részletesebben

E/17. Az európai integráció előzményei

E/17. Az európai integráció előzményei E/17. Az európai integráció előzményei

Részletesebben

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Az EU költségvetése Előadás vázlata Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Általános jellemzők Az országok közötti erőforrás-újraelosztási rendszer legfontosabb fóruma a közösségi költségvetés.

Részletesebben

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára:

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára: Felkészülést orientáló kérdések Európa Jog III (A belső piac joga + EU versenyjog) tárgyhoz (Nappali és levelező tagozat; új hálóterv) A felkészülést orientáló kérdéssor célja, hogy iránymutatást adjon

Részletesebben

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Mindenkinek szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát akkor, amikor napi ügyeit intézi. Az európai állampolgárok majdnem hatvan

Részletesebben

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti T 269-06/2/1A A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató

Részletesebben