A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e"

Átírás

1 Az ügy száma: Kfv.I /2016/4. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e A tanács tagjai:. Hajnal Péter tanácselnök és előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró A felperes: felperes neve (felperes címe) A felperes képviselője: Dr. Czira Enikő ügyvéd (fél címe) Az alperes: alperes neve (6000 Kecskemét, Kuruc krt. 16/C.) Az alperes képviselője: Dr. Baksa Virginia fogalmazó A per tárgya: illetékügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes A felülvizsgálni kért jogerős határozat: a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K /2015/8. számú ítélete Rendelkező rész A Kúria a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.K /2015/8. számú ítéletét, valamint az alperes számú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezi. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek (ötvenezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget. A kereseti és a felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás [1] A felperes (ráépítő) és Katonáné Szabó Teodóra (a továbbiakban: Tulajdonos) a augusztus 5-én kelt önálló épület megnevezésű szerződésében (a továbbiakban: Szerződés I.) megállapodtak egymással, amely alapján a felperes az ingatlannyilvántartásba a J., külterület 08/99. hrsz. alatt felvett kivett telephely ingatlanra (a továbbiakban: Ingatlan) jogerős használatbavételi engedély, vázrajz és okirat alapján kettő darab, külön önállóan használható

2 egyéb épület (fémszóró üzemcsarnok, festő üzemcsarnok), önálló ingatlan feltüntetését kérte. A felperesnek a felépítményekre vonatkozó tulajdonjogát - a földhasználati jog fenntartásával - a 08/99/A hrsz. és 08/99/B hrsz. ingatlanokra ráépítés jogcímén az ingatlanügyi hatóság bejegyezte az ingatlannyilvántartásba. [2] A felperes és a Tulajdonos a január 23-én kelt önálló ingatlan feltüntetéséről szóló megállapodás felbontása földrészleten lévő egyéb önálló ingatlanok megszüntetése adásvételi szerződés" elnevezésű megállapodásukkal (a továbbiakban: Szerződés II.) felbontották a Szerződésben I-ben foglaltakat, és kérték a 08/99/A hrsz. és a 08/99/B hrsz. számú épületek önálló alrészleten való feltüntetésének megszüntetését. Rögzítették továbbá, hogy a felperes adásvétel útján kizárólag az Ingatlannak a földrészletre való tulajdonjogát vásárolja meg. A felek a földrészlet ingatlan vételárát forintban határozták meg. [3] Az elsőfokú adóhatóság a ügyiratszámú fizetési meghagyásával a felperes terhére forint visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettséget állapított meg. [4] Az alperes iktatószámú határozatával az elsőfokú határozatot - az indokolás kiegészítése mellett - helybenhagyta. Határozatában kifejtette, hogy nem volt helytálló a felperes hivatkozása a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:18 (2) bekezdésére, az 5:37. -ára, valamint 5:70. -ára. Álláspontja szerint az elsőfokú adóhatóság jogszerűen szabta ki a föld és a felépítmények után a visszterhes vagyonátruházási illetéket, ugyanis a felperes az Ingatlant, mint egészet adásvétel" jogcímén szerezte meg. A kereseti kérelem [5] A felperes keresetében továbbra is arra hivatkozott, hogy a felépítmények nem képezték az adásvétel tárgyát, ugyanis a felépítmények már az ő tulajdonát képezték. E körben hangsúlyozta, hogy a felépítményekre - a fémszóró üzemcsarnokra és a festő üzemcsarnokra - használatbavételi engedélyt is ő kapott a Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjétől. Előadta még, hogy az alperes határozatával megsértette a Ptk. 5:39 -át és 5:177. (2) bekezdésben foglaltakat, mivel bizonyította, hogy a felépítmények az ő tulajdonát képezték, és ezért azoknak a tulajdonjogát a nemo plus iuris elve alapján nem ruházhatták át rá. Az elsőfokú ítélet [6] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a felperest visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terhelte, ugyanis az illetékekről szóló évi XCIII. törvény ( a továbbiakban: Itv.) 18. (1) bekezdése szerinti szerzés megtörtént, a felperes a tulajdonát korábban nem képező épület, azaz ingatlan tulajdonosává vált. Rámutatott arra is, hogy az Itv. meghatározottak szerint csak abban az esetben nincs a félnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége, amennyiben az építő a saját tulajdonát képező ingatlanon építkezik. [7] Álláspontja szerint a Szerződés II. következtében január 23-án, az adásvétel

3 időpontjában a felépítmények Tulajdonos tulajdonát képezték, ezért ezen okból - valamint a Szerződés II. 11. pontjában foglaltak miatt - egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes az adásvétel következtében az Ingatlan földterületét és az azon lévő két egyéb épületet is meg kívánta szerezni. A felülvizsgálati kérelem [8] A jogerős ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Elsődlegesen kérte az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalát akként, hogy a terhére a visszterhes vagyonátruházási illetéket az forint összegű illetékalap után forintban állapítsa meg. Másodlagosan kérte az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását. [9] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletével megsértette az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. (7) bekezdésében és a Ptk. 5:39. -ában foglaltakat. Kérelmében ismételten előadta, hogy a felépítmények nem képezték adásvétel tárgyát a Tulajdonos és közte, ugyanis a felépítmények a rendelkezésre állt bizonyítékok - a Szerződés I.-ben foglaltak, a használatbavételi engedély - alapján az ő tulajdonát képezték. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság mereven értelmezte a visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályokat. Továbbra is hangsúlyozta, hogy a saját tulajdonát képező vagyont ismételten nem szerezhette meg, és a Szerződés II. valódi tartalma pedig csak a telephely (földterület) átruházásra vonatkozott. Állításainak alátámasztására hivatkozott még az EBH eseti határozatra is. Végül megjegyezte, hogy az Itv. 26. (1) bekezdés (1a) d) pontjának január elsejétől hatályos rendelkezései szerint is illetékmentes a jelen ügy tárgyát képező építési konstrukció. [10] Az alperes a felülvizsgálati kérelemre vonatkozóan felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A Kúria döntése és jogi indokai [11] A felülvizsgálati kérelem alapos. [12] A Kúria a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 272. (2) és 275. (2) bekezdésének megfelelően a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott megjelölt jogszabályok szerint, a rendelkezésre álló iratok alapján vizsgálta felül. [13] A Kúriának abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy felépítményes ingatlan eladásakor keletkezik-e visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség a felépítmény után is, abban az esetben, ha a vagyonszerző idegen tulajdonban álló ingatlanon épületet hoz létre, azonban a rendelkezésre álló dokumentumok alapján egyértelműen kitűnik, hogy azt a vagyonszerző hozta létre. [14] A Kúria ítéletének meghozatala során - a jelen ügy tényállásbeli eltéréseire is figyelemmel - irányadónak tekintette a Kfv.I /2015/5., Kfv.I /2016/6., valamint a Kfv.I /2016/5. számú ítéletekben foglaltakat, azoktól eltérni jelen esetben sem kívánt.

4 [15] Mindenekelőtt rámutat arra a Kúria, hogy a bíróság a Pp. rendelkezései szerint a közigazgatási határozatokat a meghozatalkor alkalmazandó jogszabályok alapján vizsgálja felül, ezért nem vehette figyelembe a felperes által hivatkozott, azonban az alperesi határozat meghozatalakor még nem hatályos Itv. 26. (1a) bekezdés d) pontjában foglaltakat. [16] Ettől függetlenül azonban a Kúria osztotta a felperes azon álláspontját, hogy terhére jogszerűtlenül került visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabásra az általa felépített épületek után. [17] Az elsőfokú bíróság helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által felépített épületek vonatkozásában megtörtént volna az Itv. 18. (1) bekezdése szerinti szerzés. [18] A Kúria az alábbi indokok alapján helyezkedett arra az álláspontra, hogy jelen ügyben a felperest nem terhelte illetékfizetési kötelezettség. Egyrészt a Szerződés I.-ben foglaltak és az ügy további iratai alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a Tulajdonos sosem tekintette saját tulajdonának az Ingatlanon a felperes által felépített épületeket A felperes a Tulajdonos belegyezésével építette meg, és szerezte meg a felépítmények tulajdonjogát az Ingatlanon. Habár a Szerződés I-el létrehozott osztott tulajdont a felek a Szerződés II-vel ex tunc hatállyal felbontották, azonban ez a jelen ügylet adójogi minősítését nem érintette. A Tulajdonos és a felperes a Szerződés II.-ben - különösen annak 3. és 5. pontjában foglaltakra tekintettel - meghatározott adásvétel szerint is csupán a földrészlet adásvételéről állapodtak meg, az felépítményekéről nem. [19] Másrészt habár az Itv. 18. (1) bekezdésének alkalmazásában nemcsak a visszteher ellenében, örökléssel, vagy ajándékozással való szerzés lehet illetékköteles, hanem a más módon való szerzés is, amely kizáró rendelkezés hiányában mind ingyenesen, mind ellenérték fejében megvalósulhat (pl. osztalék címén való ingatlanszerzés az EBH eseti döntés szerint), azonban az illetékkötelezettség megállapíthatóságának minden esetben feltétele, hogy legyen szerzés. [20] Az Alkotmánybíróság az Itv. 18. (1) bekezdését érintően már megállapította, hogy az Itv. szóhasználatában a vagyonszerzés gyűjtőfogalom, mely a vagyon mozgását jelöli (112/B/2001. AB határozat). Az illeték alapja a vagyonmozgás; a más módon" történő vagyonszerzés, tehát minden esetben illetékköteles akkor, amikor vagyonmozgás is bekövetkezett, kivételt csak a törvényben meghatározott mentesség esetei jelenthetnek (207/B/2001. AB határozat). [21] A vagyonmozgás megállapíthatósága feltételezi, hogy a vagyon a megszerzése előtt is létezik, valahonnan valahová áramlik. A felperes által a jogerős ítélet szerint megszerzett felépítmények azonban a felperes általi megépítés előtt nem léteztek, más tulajdonában nem álltak, mint vagyon nem mozoghattak, azokat a felperes nem szerezhette meg. (A vagyonmozgással járó földhasználati jog utáni visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettségét sem keresetében, sem a felülvizsgálati kérelmében nem is vitatta a felperes!) [22] A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy az épületek megépítése az Ingatlanon

5 nem visszteher melletti szerzést, hanem új, korábban nem létező ingatlan létrejöttét eredményezte. Vagyonmozgás adójogi szempontból az építmények tekintetében a Szerződés II-ben foglaltak alapján sem következett be, vagyonmozgás hiányában pedig az Itv. 18. (1) bekezdés alapján nem keletkezett a felperesnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége. [23] A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp (4) bekezdése és 339. (1) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Az elsőfokú adóhatóságnak az új eljárása során döntenie kell arról - tekintettel arra, hogy a földrészlet önálló forgalmi értékét az elsőfokú határozatban nem állapította meg -, hogy a felek által a Szerződés II.-ben, a földrészletre megállapított vételár megfelel-e az Itv-ben meghatározott forgalmi értéknek. Az így meghatározott illetékalap alapján kell majd határoznia arról, hogy mekkora összegű visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség terheli a felperest. A döntés elvi tartalma [24] Az idegen földterületre saját anyagból való önálló ingatlan ráépítése - ha ez a rendelkezésre állt iratokból megállapítható volt - a ráépítőnek visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezik. Záró rész [25] A pervesztes alperest a Pp (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes felperes elsőfokú és felülvizsgálati költségének megfizetésére. [26] A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket a pervesztes alperest az Itv. 5. (1) bekezdés c/ pontja alapján megillető illetékmentességre figyelemmel a költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. -a alapján az állam viseli. [27] A Pp (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a felek bármelyike tárgyalás tartását kéri, vagy a Kúria a tárgyaláson való elbírálást szükségesnek tartja. A tárgyalás tartását a felek egyike sem kérte, a Pp (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem kiegészítését, a 275. (1) bekezdés pedig a bizonyítást zárja ki, továbbá nem merült fel a tárgyalás tartásának szükségessége, ezért a Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el. Budapest, április 21. Dr. Hajnal Péter sk. tanácselnök és előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla sk. bíró, Huszárné dr. Oláh Éva sk. bíró

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kfv.II.37.882/2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás kölcsön, hitelt érdemlő bizonyíték Kfv.I.35.496/2006/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Lampé Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.537/2012/5.szám A Kúria a Cseri Ügyvédi Iroda (6720 Szeged, Lengyel u. 11/A., ügyintéző ügyvéd: dr. Cseri András) által képviselt R. I. felperesnek a Paksiné

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.37.489/2011/6.szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Karl, Verrasztó, Bleyer Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr.karl Gábor Csaba ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr.gellérthegyi Ügyvédi

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.057/2013/13.szám A Kúria a F. P. elnök által képviselt F. D. V. Egyesület I.r., Kajtár Takács Hegymegi- Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (1051 Budapest,

Részletesebben

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.35.434/2014/4.szám A Kúria a dr. T. által képviselt Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a dr. D. jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Délalföldi

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek

Részletesebben

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 217/1998/4. s z á m A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőrszakszervezet (Budapest, Király u. 71. 1077, ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor) által képviselt

Részletesebben

Könyvek

Könyvek EH 2016.10.K29 A bejegyzési kérelmet benyújtó ügyvéd nem minősül az 1997. évi CXLI. tv. 26. (7) bekezdése szerinti jogosultnak. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogi képviselet kötelező,

Részletesebben

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.IV.35.069/2014/4.szám A Kúria a Dr. J. Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt B. J. (cím) felperesnek a Földművelésügyi Miniszter (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Kfv. III. 37. 965/2009/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a dr. Pataki András ügyvéd által

Részletesebben

A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/7. számú ítélete

A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/7. számú ítélete A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.727/2015/7. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/86 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja. A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv. II.11.058/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a Független Rendır Szakszervezet

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

7.1. Az adóköteles jövedelem megállapítása tételes költségelszámolás alkalmazásával

7.1. Az adóköteles jövedelem megállapítása tételes költségelszámolás alkalmazásával 7.1. Az adóköteles jövedelem megállapítása tételes költségelszámolás alkalmazásával Tételes költségelszámolás alkalmazása esetén az adóköteles jövedelem kiszámításához a bevételből kiindulva először az

Részletesebben

A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban

A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Dr. Szabó Linda Zsófia A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban A haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének, keletkezésétől függetlenül meghatározó jelentősége

Részletesebben

2012.05.03. Az illeték fogalma. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény. Hatálya. Célja: Illetékmentesség. Az illetékkötelezettség keletkezése

2012.05.03. Az illeték fogalma. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény. Hatálya. Célja: Illetékmentesség. Az illetékkötelezettség keletkezése Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 2011/2012 Az illeték fogalma Közvetlen állami, önkormányzati ellenszolgáltatásért, vagy annak megkezdéséért fizetendő díj Fajtái: I. Vagyonszerzési (öröklés,

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.314/2013/4.szám A Kúria a Katona és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Katona Géza ügyvéd, 1125 Budapest, Fészek u. 16.) által képviselt B. T. Zrt. felperesnek

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/16 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi

Részletesebben

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő

Részletesebben

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete Győri Törvényszék 2.Kf.20.098/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/38 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.01.

Részletesebben

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.048/2000/7. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság B. L. felperesnek Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III.37.626/2013/12. számú ítélte Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 6000 Kecskemét, Rákóczi út 17-19. 3.M.956/2001/9. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság Dr. Csányi Éva jogtanácsos (Független Rendőr Szakszervezet, 1077

Részletesebben

Az Illeték tv 2014 évi változásai. Ponyiné Oszvald Katalin NAV Nógrád Megyei Adóigazgatósága

Az Illeték tv 2014 évi változásai. Ponyiné Oszvald Katalin NAV Nógrád Megyei Adóigazgatósága Az Illeték tv 2014 évi változásai Ponyiné Oszvald Katalin NAV Nógrád Megyei Adóigazgatósága Házastársak közötti vagyonmozgások [25. (2)-(3) bekezdés, 17. (1) bekezdés p) és v) pontok, 26. (1) bekezdés

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 2.G /2015/10. számú ítélete

Szerencsi Járásbíróság 2.G /2015/10. számú ítélete Szerencsi Járásbíróság 2.G.40.005/2015/10. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.01.20.

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Cziráki és dr. Icsu Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Icsu Róbert pártfogó ügyvéd) által képviselt B. G. I.r. (Budapest) és a dr. Ócsai József ügyvéd által

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s 17.Pkf.26.787/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla az Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Neuberger Anita) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi

Részletesebben

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S :

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S : Vagyongyarapodás lakáscélú kedvezmény Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 31.800/2006/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Kövesdy Ügyvédi Iroda (..., ügyintéző: dr. Kövesdy Attila

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.38.164/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

Gyulai Törvényszék 14.G /2016/4. számú ítélete

Gyulai Törvényszék 14.G /2016/4. számú ítélete Gyulai Törvényszék 14.G.20.412/2016/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/133 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.11.18.

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

ítéletet: Kötelezi az alperest arra, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek (azaz ötvenezer) forint m ásodfokú perköltséget.

ítéletet: Kötelezi az alperest arra, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek (azaz ötvenezer) forint m ásodfokú perköltséget. Fővárosi Törvényszék 2.K f.650.161/2015/9. szám A Fővárosi Törvényszék a dr. Baksa Ügyvédi Iroda (1136 Budapest, B alzac u. 32., ügyintéző. ügyvéd) által képviselt Alveola Kft. (1143 Budapest, Gizella

Részletesebben

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása

T Á J É K O Z T A T Ó az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása T Á J É K O Z T A T Ó az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása A Magyar Közlöny 174. számában megjelent az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI törvény( a

Részletesebben

Székesfehérvári Járásbíróság 6.G /2016/6.számú ítélete

Székesfehérvári Járásbíróság 6.G /2016/6.számú ítélete Székesfehérvári Járásbíróság 6.G.40.009/2016/6.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/109 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete Fővárosi Törvényszék 3.Kf.650.068/2013/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.01.03.

Részletesebben

Az illeték általános mértéke 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21%

Az illeték általános mértéke 18 millió forintig 11% 18 millió forint feletti rész után 35 millió forintig 15% 35 millió forint feletti rész után 21% 1. Öröklési illeték Csoport I. Az örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője terhére II. Az örökhagyó testvére terhére III. Minden más örökös terhére Az illeték általános

Részletesebben

Az illetékjogi szabályozás elméleti és gyakorlati kérdései

Az illetékjogi szabályozás elméleti és gyakorlati kérdései Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Államtudományi Intézet Pénzügyi Jogi Tanszék Az illetékjogi szabályozás elméleti és gyakorlati kérdései Szerző: Kecskeméti Ágnes Neptun kód: C3H96U Konzulens:

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja. KÚRIA Kvk.V.37.198/2014/2.szám A Kúria az ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt I. rendű, Együtt a Korszakváltók Pártja II. rendű, Demokratikus Koalíció III. rendű, Párbeszéd Magyarországért Párt

Részletesebben

Fővárosi Közigzgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K /2013/6.

Fővárosi Közigzgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K /2013/6. Fővárosi Közigzgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.32.513/2013/6. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás külföldön szerzett jövedelem, egészségügyi hozzájárulás Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 30.402/2007/3. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Dr. Tatár Klára (...

Részletesebben

í t é l e t e t : I n d o k o l á s :

í t é l e t e t : I n d o k o l á s : Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai

Részletesebben

13B400 ADATLAP. Benyújtandó 1 példányban a földhivatalhoz. Az átvevő ügyintéző: darab 6/a. számú lap: darab. darab. darab. nap

13B400 ADATLAP. Benyújtandó 1 példányban a földhivatalhoz. Az átvevő ügyintéző: darab 6/a. számú lap: darab. darab. darab. nap 13B400 ADATLAP ingatlan vagyonszerzés esetén a vagyont szerző adatainak, illetékmentességének, kedvezményének, a visszterhes ingatlanátruházás esetén az ingatlant értékesítő adatainak, illetve az ingatlanhoz

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX:

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX: Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: + 36 84 504100 FAX: + 36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. március 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság

Részletesebben

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf /2014/5. számú ítélete

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf /2014/5. számú ítélete Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 3.Kf.20.515/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi

Részletesebben

Az illetéktörvény szabályainak főbb változásai

Az illetéktörvény szabályainak főbb változásai Az illetéktörvény szabályainak főbb változásai Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. számú törvény 2013. január 1-jétől jelentősen módosította

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Birósága mint felülvizsgálati á bíróság í ó á Pfv.VIII, 21.002/2011/8.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Birósága mint felülvizsgálati á bíróság í ó á Pfv.VIII, 21.002/2011/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Birósága mint felülvizsgálati á bíróság í ó á Pfv.VIII, 21.002/2011/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, ' Rippl Rónai

Részletesebben

1. Öröklési illeték. Csoport. Az illeték általános mértéke. Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke

1. Öröklési illeték. Csoport. Az illeték általános mértéke. Lakástulajdon-szerzés illetékének mértéke Illeték 2012: így változott az illeték mértéke 2012-től - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 százalék fel Illeték 2012: így változott az illeték mértéke 2012-től. A NAV összefoglalójából megtudhatja,

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K.27.064/2016/33.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/113 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2016/4 számú ítélete

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2016/4 számú ítélete Fővárosi Törvényszék 3.Kf.650.045/2016/4 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.10.14.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.794/2006/4. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Credit Center 2000 Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest., hivatkozási szám:

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság 39.P /2015/6. számú ítélete

Miskolci Járásbíróság 39.P /2015/6. számú ítélete Miskolci Járásbíróság 39.P.23.159/2015/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.06.10.

Részletesebben

A Kúria v é g z é s e. A tanács tagjai: dr. Hajnal Péter a tanács elnöke, Huszárné dr. Oláh Éva előadó bíró, dr. Heinemann Csilla bíró

A Kúria v é g z é s e. A tanács tagjai: dr. Hajnal Péter a tanács elnöke, Huszárné dr. Oláh Éva előadó bíró, dr. Heinemann Csilla bíró A Kúria v é g z é s e Az ügy száma: Kvk.I.37.888/2016/3. A tanács tagjai: dr. Hajnal Péter a tanács elnöke, Huszárné dr. Oláh Éva előadó bíró, dr. Heinemann Csilla bíró A kérelmező: Képviselője: dr. Czeglédy

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A PEST MEGYEI BÍRÓSÁG 2.K.26.030/2010/13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Bíróság dr. Landes Judit ügyvéd /1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 11./által képviselt felperesnek, dr. Takács

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.307/2007/8.szám A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Kispál Sándor ügyvéd által képviselt (I.rendő felperes neve, címe) alatti székhelyű

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s : Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.050/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (iroda címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság

Részletesebben

A jármű gyártástól számított kora hajtómotorjának 0-3 év 4-8 év 8 év felett

A jármű gyártástól számított kora hajtómotorjának 0-3 év 4-8 év 8 év felett VÁLTOZÁSOK AZ ILLETÉKSZABÁLYOZÁSBAN Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény ( őszi adócsomag ) az illetékekről szóló 1990. évi XCII. törvény

Részletesebben

Az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényének bejelentése a 09B400-as adatlap útján

Az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényének bejelentése a 09B400-as adatlap útján INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS - ADÓELJÁRÁS Dr. Huszár Eszter - dr. Keindl László Az illetékkötelezettséggel járó vagyonszerzés tényének bejelentése a 09B400-as adatlap útján Az egyes adó- és járuléktörvények

Részletesebben

PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 1.

PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 1. 2012/2013. tanév II. félév PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam PSZ szak/pü Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 1. Illeték

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! 20.K.33.725/2006/18. 1 A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság a dr. ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Balogh Edina jogtanácsos (hivatkozási szám: ) által képviselt Közép-magyarországi

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K. 32.860/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Kaposvári Munkaügyi Bíróság 2.M.733/2000/4. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőr Szakszervezet dr. Topánka Erika képviselő által képviselt K. Z. felperesnek a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

í t é l e t e t : A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. I n d o k o l á s

í t é l e t e t : A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. I n d o k o l á s A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.650.016/2013/3. A Fővárosi Tövényszék a dr. K. B. ügyvéd által képviselt MAX-IMMUN Kft. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd (1245

Részletesebben

Kaposvári Járásbíróság 6.P /2014/6/II. számú ítélete

Kaposvári Járásbíróság 6.P /2014/6/II. számú ítélete Kaposvári Járásbíróság 6.P.21.898/2014/6/II. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/55 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.05.15.

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN

VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Az olyan vállalkozási jogviszonyban, amelyekben a felek hosszabb időtartam alatt ismétlődően nyújtandó szolgáltatásokra

Részletesebben

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella

HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK. Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ ÉS ILLETÉK VÁLTOZÁSOK 2013 Dr. Gróf Gabriella HELYI ADÓ VÁLTOZÁSOK IPARŰZÉSI ADÓ 2012. Évi CLXXVIII. törvény Elábé és közvetített szolgáltatás (ksz) értékének együttes összege sávos progresszió

Részletesebben

Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám

Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához kötve van, a kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a fél által megjelölt jogcímhez is kötve lenne. A

Részletesebben

J"~ 1. " 0"0"'",.0.' .",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

J~ 1.  00',.0.' .,,, L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S ~.'-_. gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! ~ J:=I~/.a{"" A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kf.27.0 12/2004/1 O.szám ~ J"~.",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. M.lktatós~'4' A~.:. E ciiéjcletck:.. jt:}..!:-~r.,[ol 1. " 0"0"'",.0.' Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:..

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

5.P /2014/8.számú ítélete

5.P /2014/8.számú ítélete 5.P.20.009/2014/8.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.18. Iktatószám: 14037/2014

Részletesebben

Adóvilág 2009. július XIII. Évfolyam 08. szám

Adóvilág 2009. július XIII. Évfolyam 08. szám Haszonélvezeti jog és illeték Adóvilág 2009. július XIII. Évfolyam 08. szám A haszonélvezeti jog személyhez kötött dologi jog, amelynek alapján a haszonélvezô a más személy tulajdonában lévô dolgot birtokolhatja,

Részletesebben

BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER Szám: Előkészítő: dr. Lamperth Amarilla/Geiszler Éva Tárgy: Balatonfüredi Petőfi Sportkör kérelme Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22.M.384/2004/30. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22.M.384/2004/30. számú ítéletét hatályában fenntartja. MfvK.IV.10.010/2007/6.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Steiner Judit ügyvéd által képviselt felperesnek a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár alperes ellen fizetési meghagyás

Részletesebben

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság dr. Fekete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t Az NHH Hivatala Miskolci Igazgatóság HM-24-8/2005. számú határozatának rendelkező részét az indokolás kiegészítésével

h a t á r o z a t o t Az NHH Hivatala Miskolci Igazgatóság HM-24-8/2005. számú határozatának rendelkező részét az indokolás kiegészítésével Másodfokú eljárások osztály Tárgy: fellebbezés elbírálása A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanács Elnöke mint másodfokú szerv, Komlóska község Önkormányzata (3937 Komlóska, Rákóczi út 27.) Név ügyvéd, jogi

Részletesebben

Dorog Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 122/2015.(IX.02.) Képviselő-testületi határozat

Dorog Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 122/2015.(IX.02.) Képviselő-testületi határozat Dorog Város Jegyzője 2510 DOROG Bécsi u. 71. Tel:(36) 33 431-299 Fax:(36) 33 431-377 1/13/2015. KIVONAT Dorog Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 2-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

TUDNIVALÓK AZ INGATLANVÁSÁRLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ILLETÉKKÖ- TELEZETTSÉGRE VONATKOZÓAN

TUDNIVALÓK AZ INGATLANVÁSÁRLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ILLETÉKKÖ- TELEZETTSÉGRE VONATKOZÓAN udnivalók TUDNIVALÓK AZ INGATLANVÁSÁRLÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ILLETÉKKÖ- TELEZETTSÉGRE VONATKOZÓAN Mikor kell illetéket fizetni? Ingatlan tulajdonának (akár telek, akár lakástulajdon) ellenérték fejében történő

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)

Részletesebben

Pesti Központi Kerületi Bíróság 19.P /2016/8-I számú ítélete

Pesti Központi Kerületi Bíróság 19.P /2016/8-I számú ítélete Pesti Központi Kerületi Bíróság 19.P.87.684/2016/8-I számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/110 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fejér Megyei Bíróság K.20.354/2006/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fejér Megyei Bíróság a Dr. Turai Tünde ügyvéd... által képviselt... felperesnek, - a Dr. Gellérthegyi Ügyvédi Iroda... által képviselt

Részletesebben

PEST MEGYEI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

PEST MEGYEI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG PEST MEGYEI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG 3.M.719/2001/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Budapest, Pf.: 52.) által képviselt Z. Gy. felperesnek

Részletesebben

Nyilatkozat személyi adatokról

Nyilatkozat személyi adatokról Nyilatkozat személyi adatokról Kérjük, olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót! 1.Név (leánykori név is) házastársa, illetőleg eltartásáról gondoskodni köteles szülő (a családi kapcsolat megjelölésével)

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V. Markó u. 27. 1055 4.M.2875/1999/5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Budapest, Pf.: 52.) ügyintéző:

Részletesebben

í t é l e t e t: Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a felperesnek (tizenkétezer-hétszáz) forint másodfokú perköltséget.

í t é l e t e t: Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a felperesnek (tizenkétezer-hétszáz) forint másodfokú perköltséget. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Karsai Dániel András (1056 Budapest Nyári Pál utca 10.) ügyvéd által képviselt Transparency International Magyarország Alapítvány ( 1055 Budapest, Falk

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.028/2008/2. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Wéber Ágnes ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve (I.rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes

Részletesebben