A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság"

Átírás

1 A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V /2014/4.szám A Kúria a dr. T. által képviselt Ingatlanlízing Zrt. felperesnek a dr. D. jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Délalföldi Regionális Adó Főigazgatósága (6721 Szeged, Bocskai utca 14.) alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság május 7. napján kelt 3.K /2013/6. számú ítélete ellen a felperes által 7. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljárva - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K /2013/6. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - 15 napon belül (negyvennégyezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra (négyszázharminckilencezer-hétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. I n d o k o l á s A felperes december 21-én két ipartelepet vásárolt bruttó Ft-ért, a megvásárolt ingatlanok előzetesen felszámított adóját (a továbbiakban: áfa), Ft-ot a vásárlás időpontjában levonta. A felperes december 27-én az ingatlanokra egy Kft.-vel zárt végű pénzügyi lízingszerződést kötött, amely alapján december 27-i teljesítéssel számlát bocsátott ki bruttó Ft értékben és bevallásában ehhez kapcsolódóan Ft fizetendő adót vallott. A felperes december 16-án a lízingszerződést, partnere szerződésszegő 1

2 magatartása miatt, azonnali hatállyal felmondta. A szerződés felmondásakor tőkehelyesbítő számlát nem állított ki, erre december 20-án került sor. A felperes a tőkehelyesbítő számla adótartamát, Ft-ot december hónapban fizetendő adót csökkentő korrekciós tételként vette figyelembe. Az adóhatóság a felperesnél december hónapra áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére Ft adófolyószámlát nem érintő, jogosulatlan visszaigénylésnek minősülő bírságalapot képező adókülönbözetet írt elő, a felperes javára Ft adófolyószámlát nem érintő adókülönbözetet állapított meg, rögzítette a következő időszakra átvihető követelés összegét és a felperest Ft adóbírsággal sújtotta. A határozat következőket tartalmazza: A felperesnek a szerződés felmondása után 15 napon belül, december 31. napjáig kellett volna eleget tennie számla kibocsátási kötelezettségének az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 163. a) pontja értelmében. A lízingdíj fizetés szerződésbe ütköző elmaradása miatti szerződésbontás nem tartozik az Áfa tv. 77. (1) bekezdés aa) pontja alá. A felperesnek adóalap csökkentés elszámolására kizárólag önellenőrzés útján lett volna lehetősége. A Kft. részére továbbértékesített ipartelepek nem minősülnek a számvitelről szóló évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 26. (1) bekezdése szerinti tárgyi eszköznek, ezek készletek, mivel nem szolgálják tartósan a vállalkozás tevékenységét, és a beszerzés és az értékesítés között változatlan állapotban maradnak. A felperes az ingatlanokat továbbértékesítési céllal szerezte be, nyomban lízingbe adta, a lízingszerződés felmondását követően pedig adómentesen értékesítette. Az Áfa tv. 11. (2) bekezdése azonban adóköteles termékértékesítésnek minősíti a tárgyi eszköznek nem minősülő termék adómentes tevékenységhez való felhasználását. A felperes a beszerzett ingatlanokkal kereskedik, ezeket nem tárgyi eszközként adja bérbe, nem is vállalkozása keretén belül hasznosítja, az Sztv. készlet meghatározásának tehát a kérdéses ingatlanok megfelelnek, ebből következően az Áfa tv. 11. (2) bekezdés c) pontja értelmében értékesítésük adófizetési kötelezettséget von maga után. Az alperes a december 10. napján kelt számú határozatában az elsőfokú határozatot, helyes indokaira tekintettel, helybenhagyta. A felperes keresetében az alperes határozatának megváltoztatását, a terhére előírt adókülönbözet és adóbírság törlését kérte. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt: Az alperes jogszerűen állapította meg, hogy a felperes nem megfelelő időpontban bocsátotta ki a számlát, eljárása nem felelt meg az Áfa tv ainak. A felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a meghiúsult lízingügylet az Áfa tv. 77. (1) bekezdésének hatálya alá tartozott volna. A határozatokkal érintett ipartelepek nem minősíthetők az Sztv. 26. (1) bekezdése szerinti tárgyi eszköznek, 2

3 ezek a Sztv. 28. (1) és (2) bekezdése szerinti készletek, amelyeket a felperes továbbértékesítési célból szerzett be, lízingbe adott, majd a lízingszerződés felmondását követően ismételten értékesített, mégpedig adómentesen. A felperest az ingatlanok beszerezésekor adólevonási jog illette meg, az ingatlanokat maga is készletként és nem tárgyi eszközként kezelte, ezért az alperes határozata megfelel az Áfa tv. 11. (2) bekezdés c) pontjának. Az Áfa tv. 11. (2) bekezdés c) pontja szerinti termékértékesítés nem adómentes, amennyiben tárgyi eszköznek nem minősülő termék beszerzésekor jogszerűen gyakorolt adólevonási jogról utóbb megállapítható, hogy a termék adólevonásra nem jogosító tevékenységre történő felhasználása miatt még sem állt fenn. Ebben az esetben a korábban levont adót nem önellenőrzés keretében kell korrigálni, hanem egy önálló adózási pontot beiktatva termékértékesítésként térül meg az összege. Ha a felperesi érvelést elfogadva az ingatlanokra az Áfa tv pontja szerinti rendelkezést kellene alkalmazni, akkor ezt a felperesnek a számviteli nyilvántartásában is ekként kellett volna kezelnie, de nem így járt el, ezért az alperes határozata a kereset által vitatott körben nem jogszabálysértő. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy az alperes határozata és a jogerős ítélet nem felel meg az Áfa tv. 9. (1) bekezdésébe, 11. (2) bekezdés c) pontjában, 86. (1) bekezdés j) pontjában 77. (1) bekezdésében, 78. (3) bekezdésében, 163. (2) bekezdés c) pontjában foglaltaknak, az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 49. (3) bekezdésében, a közös hozzáadottértékadórendszerről szóló (XI.28.) 2006/112/EK Tanácsi Irányelv (a továbbiakban: Irányelv) 90. cikk (1) bekezdésében foglaltaknak. Azzal érvelt, hogy a megfizetett áfát a lízingügylet meghiúsulása esetén korrigálni kell, de erre a perbeli esetben önellenőrzéssel nem kerülhetett sor, ezért a korrekciót a helyesbítő bizonylat dátuma szerinti áfa bevallásban kellett elvégeznie. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. A Kúria a felülvizsgálati eljárást az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) előtt C-337/13. ügyszámon folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárás befejezéséig a Kfv.V /2013/6. számú végzésével felfüggesztette. Az eljárás felfüggesztését a Kfv.V /2013./11. számú végzésében megszüntette és a felülvizsgálati eljárást - az ügy iratainak új számra történő lajstromozását követően - Kfv.V /2014. számon folytatta tovább. A továbbfolytatott felülvizsgálati eljárásban a felperes újabb érdemi nyilatkozatot nem terjesztett elő, az alperes igen, amelyben a C-337/13. számú ügyben hozott határozatra figyelemmel is fenntartotta jogi álláspontját, mely szerint a keresettel, illetve felülvizsgálati kérelemmel támadott határozatok jogszerűek. 3

4 A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Mindenekelőtt rámutat a Kúria arra, hogy a felek által nem vitatott, jogerős ítéletben megállapított, ennél fogva a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az ügylet (zárt végű pénzügyi lízing) megkötésekor a felperes áfa bevallásában maga is szerepeltette fizetendő adóként az ügylet áfa vonzatát, mivel az ügyletet teljesítettnek tekintette. A zárt végű pénzügyi lízingszerződés ugyanis a polgári jog és az adójogi jogszabályok szerint is teljesül akkor, amikor a lízingtárgyat a lízingbevevő birtokába adják, az adófizetési kötelezettség pedig a teljesítés időpontjában keletkezik (1992. évi LXXIV. törvény 16. (1) és (2) bekezdései, Áfa tv. 55. (1) bekezdése). A perbeli esetben a zárt végű lízingszerződés a lízingbevevő nem fizetése miatt került felmondásra. Az EUB a C-337/13. számú ügyben kifejtett jogértelmezés során rámutatott arra, hogy az Irányelv 90. Cikk (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy eltérjenek a 90. Cikk (1) bekezdése szerinti szabálytól, az ügylet árának teljes vagy részleges meg nem fizetése esetén. Az adóalanyok ennél fogva nem hivatkozhatnak az Irányelv 90. Cikkének (1) bekezdése alapján adóalapjuk csökkentéséhez való jogra a vételár meg nem fizetése esetében, ha az érintett tagállam az Irányelv 90. Cikk (2) bekezdésében előírt eltéréssel kíván élni. Az olyan nemzeti rendelkezést, amely adóalapot csökkentő esetek felsorolásakor nem említi az ügylet árának meg nem fizetését, úgy kell tekinteni, hogy a tagállam élt az Irányelv 90. Cikkének (2) bekezdése szerint számára biztosított eltérési lehetőséggel. A perrel érintett esetben a vételár teljes vagy részleges meg nem fizetésére a felperes által sem vitatottan és rendelkezésre álló adatokból egyértelműen megállapíthatóan a teljesítés meghiúsulása, illetve a szerződéstől való elállás nélkül került sor. A kifejtettekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bírósággal egyezően azt állapította meg, hogy az Áfa tv. felperes által hivatkozott rendelkezései nem ellentétesek az Irányelv 90. Cikkében foglaltakkal. A felperes által hivatkozott jogcím alapján keresetnek helyt adó döntés meghozatalára, figyelemmel az Irányelv 90. Cikk (1) és (2) bekezdésére, valamint az Áfa tv. 77. (1)- (2) és (3) bekezdéseire, nincs jogszabályi lehetőség. A tagállam, azaz Magyarország élt az Irányelv 90. Cikk (2) bekezdése szerinti számára biztosított eltérési lehetőséggel. A felperes a nemzeti és a közösségi jogszabályokkal ellentétben tévesen hivatkozott arra, hogy a teljesítés meghiúsulásának fogalmába bele kellene érteni a nem fizetés miatti szerződés felmondást (Kfv.I /2014/9., Kfv. V /2014/5.). A felperes felülvizsgálati kérelmében előadottakra figyelemmel utal a Kúria arra is, hogy önmagában az a tény, hogy az adóalap csökkentést az adóhatóság a nemzeti eljárási szabályok értelmében csak önellenőrzéssel tartotta volna elfogadhatónak, az ügy érdemi 4

5 eldöntése szempontjából azért nem releváns, mert az alperes és az első fokú bíróság határozata érdemben jogszerű, megfelel a jogvita eldöntésére irányadó közösségi és nemzeti anyagi jogi jogszabályi rendelkezéseknek. A felperesnek az az érvelése, mely szerint a korrekciós bizonylatot évben kívánta elszámolni az Irányelv 90. Cikkére, az Áfa tv. 77. (1) bekezdésére, 78. -ára alapítottan, az előzőekben ismertetettek miatt nem helytálló. A Kúria az előzőekben részletezettek miatt a jogerős ítéletet a Polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pervesztes felperes a Pp (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 78. (1) bekezdése alapján köteles a felülvizsgálati perköltség megfizetésére. A felülvizsgálati eljárási illetékre vonatkozó ítéleti rendelkezés az illetékekről szóló évi XCIII. törvény 50. (1) bekezdésében és a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. (2) bekezdésében foglaltakon alapul. Budapest, december 18. Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Kurucz Krisztina sk.bíró 5

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.537/2012/5.szám A Kúria a Cseri Ügyvédi Iroda (6720 Szeged, Lengyel u. 11/A., ügyintéző ügyvéd: dr. Cseri András) által képviselt R. I. felperesnek a Paksiné

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás kölcsön, hitelt érdemlő bizonyíték Kfv.I.35.496/2006/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Lampé Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.559/2013/7.szám A Kúria a dr. L. P. irodavezető ügyvéd által képviselt L. K. és Társai Ügyvédi Iroda felperesnek a dr. Falucskai Adrienn jogtanácsos által

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és

Részletesebben

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kfv.II.37.882/2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e

A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e Az ügy száma: Kfv.I.35.076/2016/4. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság í t é l e t e A tanács tagjai:. Hajnal Péter tanácselnök és előadó bíró, Dr. Heinemann Csilla bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró A

Részletesebben

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja.

KÚRIA. v é g z é s t : A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 134/2014. számú határozatát helybenhagyja. KÚRIA Kvk.V.37.198/2014/2.szám A Kúria az ügyvéd által képviselt Magyar Szocialista Párt I. rendű, Együtt a Korszakváltók Pártja II. rendű, Demokratikus Koalíció III. rendű, Párbeszéd Magyarországért Párt

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás külföldön szerzett jövedelem, egészségügyi hozzájárulás Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 30.402/2007/3. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Dr. Tatár Klára (...

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.38.164/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 217/1998/4. s z á m A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőrszakszervezet (Budapest, Király u. 71. 1077, ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor) által képviselt

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek

Részletesebben

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete Győri Törvényszék 2.Kf.20.098/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/38 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.01.

Részletesebben

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S :

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S : Vagyongyarapodás lakáscélú kedvezmény Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 31.800/2006/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Kövesdy Ügyvédi Iroda (..., ügyintéző: dr. Kövesdy Attila

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Kfv. III. 37. 965/2009/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a dr. Pataki András ügyvéd által

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.V.35.202/2012/13.szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Oblat Péter ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Illés László jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi

Részletesebben

Könyvek

Könyvek EH 2016.10.K29 A bejegyzési kérelmet benyújtó ügyvéd nem minősül az 1997. évi CXLI. tv. 26. (7) bekezdése szerinti jogosultnak. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogi képviselet kötelező,

Részletesebben

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, a bizonyítékok hitelt érdemlősége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság

Részletesebben

í t é l e t e t : I n d o k o l á s :

í t é l e t e t : I n d o k o l á s : Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.37.489/2011/6.szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Karl, Verrasztó, Bleyer Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr.karl Gábor Csaba ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr.gellérthegyi Ügyvédi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és

Részletesebben

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, hitelt érdemlő bizonyíték Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 14.K.23.179/2005/15.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság dr. Fekete

Részletesebben

BRÜSSZELNEK KÉRDÉST TETTÜNK FEL.

BRÜSSZELNEK KÉRDÉST TETTÜNK FEL. BRÜSSZELNEK KÉRDÉST TETTÜNK FEL. Az adójogilag releváns tényállás a következő: a magyar eladó közösségen belüli értékesítést végzett egy másik tagállamban bejegyzett adóalany részére és a közösségen belül

Részletesebben

1265 2012. évi Áfa bevallás, július 1-től

1265 2012. évi Áfa bevallás, július 1-től 1265 2012. évi Áfa bevallás, július 1-től Fizetendő általános forgalmi adó Sor sz. A sor szövege magyarázat Kulcs, vagy ahol üres a cella, ott a számla teljes forgalma (összes kulcs) Definiálandó számlák

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.057/2013/13.szám A Kúria a F. P. elnök által képviselt F. D. V. Egyesület I.r., Kajtár Takács Hegymegi- Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (1051 Budapest,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete Fővárosi Törvényszék 3.Kf.650.068/2013/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.01.03.

Részletesebben

T/4124. számú. törvényjavaslat

T/4124. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4124. számú törvényjavaslat az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról és az adó-visszaigénylés különös eljárási szabályairól

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K. 32.860/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA. mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.IV.35.069/2014/4.szám A Kúria a Dr. J. Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt B. J. (cím) felperesnek a Földművelésügyi Miniszter (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, II. Gyorskocsi u. 52. 1 0 2 7 24.M.3696/2005/11. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1077 Budapest, Király

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.314/2013/4.szám A Kúria a Katona és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Katona Géza ügyvéd, 1125 Budapest, Fészek u. 16.) által képviselt B. T. Zrt. felperesnek

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.048/2000/7. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság B. L. felperesnek Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

1365 2013. évi Áfa bevallás, január 1-től

1365 2013. évi Áfa bevallás, január 1-től 1365 2013. évi Áfa bevallás, január 1-től Fizetendő általános forgalmi adó Sor sz. A sor szövege magyarázat Kulcs, vagy ahol üres a cella, ott a számla teljes forgalma (összes kulcs) Definiálandó számlák

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság 22. M. 1527/2004/5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet részéről eljáró dr. Tordai Gábor (0388 Budapest, Pf.: 52.) által

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V. Markó u. 27. 1055 4.M.2875/1999/5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Budapest, Pf.: 52.) ügyintéző:

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi

Részletesebben

Mitől függ a pernyertesség? - Naprakész esetek az adóperek gyakorlatából. Dr. Harcos Mihály

Mitől függ a pernyertesség? - Naprakész esetek az adóperek gyakorlatából. Dr. Harcos Mihály Mitől függ a pernyertesség? - Naprakész esetek az adóperek gyakorlatából Dr. Harcos Mihály 1. eset: A szokásos piaci ár Luxemburgi társaság kölcsön kamat (BUBOR + 1,95%) Magyar társaság A társaság a transzferár-nyilvántartásában

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 6000 Kecskemét, Rákóczi út 17-19. 3.M.956/2001/9. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság Dr. Csányi Éva jogtanácsos (Független Rendőr Szakszervezet, 1077

Részletesebben

Az alkalmazott jogszabályok :Ctv.44. (1) bek., 46. (1) bek.,.47. (1) és (/2) bek..

Az alkalmazott jogszabályok :Ctv.44. (1) bek., 46. (1) bek.,.47. (1) és (/2) bek.. I. A közgyűlési jegyzőkönyv részvényesi hitelesítésének meglétét a cégbíróság a változásbejegyzési eljárásban a bekezdése alapján vizsgálni köteles. Amennyiben pedig a vizsgálat nem történt meg, és a jegyzőkönyv

Részletesebben

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.

Részletesebben

A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/7. számú ítélete

A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/7. számú ítélete A KÚRIA, mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.727/2015/7. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/86 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Fővárosi Munkaügyi Bíróság 1.M.10016/1998-2. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet által képviselt A.K. felperesnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s 17.Pkf.26.787/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla az Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Neuberger Anita) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi

Részletesebben

T/6954. számú. törvényjavaslat. a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról

T/6954. számú. törvényjavaslat. a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6954. számú törvényjavaslat a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági

Részletesebben

Vadász Iván A TERMÉSZETBENI KIEGYENLÍTÉS

Vadász Iván A TERMÉSZETBENI KIEGYENLÍTÉS Vadász Iván A TERMÉSZETBENI KIEGYENLÍTÉS A Legfelsőbb Bíróság alábbiakban ismertetett ítéletei alapjaiban kérdőjelezik meg az Áfa törvénynek a termékértékesítésre vonatkozó főszabályának általában elfogadott

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása Fővárosi Bíróság 16.K.30.151/2005/13. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Bíróság Dr. Tatár Klára ügyvéd (cím) által képviselt felperes neve (cím) felperesnek,

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE

A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE A VÉGREHAJTÓI IRODA KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE A végrehajtó működése körében illetőleg az eljárása során okozott kár megtérítéséért a kártérítési felelősség minden esetben - így akkor is, ha végrehajtói iroda

Részletesebben

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám A Fővárosi Törvényszék a Dr. Illés Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. I. T. ügyvéd) által képviselt Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (Mosonmagyaróvár)

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.964/2015/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/16 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

1065 2010. évi Áfa bevallás, január 1-től

1065 2010. évi Áfa bevallás, január 1-től 1065 2010. évi Áfa bevallás, január 1-től Fizetendő általános forgalmi adó Sor sz. A sor szövege magyarázat Kulcs, vagy ahol üres a cella, ott a számla teljes forgalma (összes kulcs) Definiálandó számlák

Részletesebben

Miskolci Munkaügyi Bíróság

Miskolci Munkaügyi Bíróság Miskolci Munkaügyi Bíróság 9.M.1310/2000/4.sz. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Független Rendőr Szakszervezet Jogi Képviseleti Szolgálata által képviselt L. M. felperesnek a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

Tájékoztató. az önkormányzat peres ügyeinek állásáról

Tájékoztató. az önkormányzat peres ügyeinek állásáról Szentmiklósi és Társa Ügyvédi Iroda Budapest Szám: 1-38 / 2012. Tájékoztató az önkormányzat peres ügyeinek állásáról Készült: A Képviselő-testület 2012. márciusi ülésére Előterjesztő: Szentmiklósi és Társa

Részletesebben

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, Kfv.IV.37.661/2014/7. számú ítélete

A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, Kfv.IV.37.661/2014/7. számú ítélete A Kúria, mint felülvizsgálati bíróság, Kfv.IV.37.661/2014/7. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 18.M. 529/2001/5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet által képviselt, B. P. I. rendű és B.

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Cziráki és dr. Icsu Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Icsu Róbert pártfogó ügyvéd) által képviselt B. G. I.r. (Budapest) és a dr. Ócsai József ügyvéd által

Részletesebben

Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám

Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához kötve van, a kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a fél által megjelölt jogcímhez is kötve lenne. A

Részletesebben

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX:

Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX: Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: + 36 84 504100 FAX: + 36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. március 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások

Kapcsolt vállalkozások Kapcsolt vállalkozások Budapest, 2011. március 10. Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Art 1. (8) bekezdése: A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 10.M.2968/1999/9. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet Központi Koordinációs Iroda Jogsegély-szolgálata

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*) A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*) Adózás Héa 2006/112/EK irányelv Az adósemlegesség elve Levonási jog Megtagadás Gyanús ügyletek Korábban elkövetett csalások Bizonyítási teher A C-444/12.

Részletesebben

Általános forgalmi adó törvény 2013. évközi és 2014. évi változásai. Csehné Telek Klára

Általános forgalmi adó törvény 2013. évközi és 2014. évi változásai. Csehné Telek Klára Általános forgalmi adó törvény 2013. évközi és 2014. évi változásai Csehné Telek Klára Az Áfa tv. 2013. évközi változásai 2013.04.21-től hatályos Ingatlanok használatbavételi engedélyének változása. Engedély

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K.27.064/2016/33.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/113 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv. II.11.058/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a Független Rendır Szakszervezet

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója

ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója 5. É V FOLYAM, 2009/2. S Z ÁM ZÖLDHATÓSÁGI KÖZLEMÉNYEK Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség tájékoztatója Honlapcímünk: www.orszagoszoldhatosag.gov.hu. email-címünk:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN

VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Az olyan vállalkozási jogviszonyban, amelyekben a felek hosszabb időtartam alatt ismétlődően nyújtandó szolgáltatásokra

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 2.G /2015/10. számú ítélete

Szerencsi Járásbíróság 2.G /2015/10. számú ítélete Szerencsi Járásbíróság 2.G.40.005/2015/10. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.01.20.

Részletesebben

Az Európai Unió Bírósága által hozott két ítélet hatása a magyar jogalkotásra és. joggyakorlatra

Az Európai Unió Bírósága által hozott két ítélet hatása a magyar jogalkotásra és. joggyakorlatra Az Európai Unió Bírósága által hozott két ítélet hatása a magyar jogalkotásra és joggyakorlatra A magyar adójogi szabályok és a hatodik hozzáadott érték adó 1 irányelv együttes értelmezése magyar bírói

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! 20.K.33.725/2006/18. 1 A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság a dr. ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Balogh Edina jogtanácsos (hivatkozási szám: ) által képviselt Közép-magyarországi

Részletesebben

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Vagyongyarapodás vállalkozás veszteségének finanszírozása Kfv.I.35.482/2006/7.szám A Magyar Köztársaság Legfelsõbb Bírósága a dr. Csoba Sándor ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Horváth Mária jogtanácsos

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

EBH2016. M.25. A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás

EBH2016. M.25. A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás EBH2016. M.25. Amennyiben a közalkalmazott garantált illetményének mértéke jogszabály alapján emelkedik, és a felek között nem jött létre újabb megállapodás a kinevezés módosításával az összilletmény emeléséről,

Részletesebben

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/488-597, fax: 34/488-020 ÖNELLENŐRZÉSI LAP a/az évi helyi iparűzési adó helyesbítéséhez Adózó neve: Székhelye: Telephelye: Levelezési címe:

Részletesebben

Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT?

Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? ILYEN MÉG NEM VOLT! Az EUIPO ELŐTT FELMERÜLT KÖLTSÉGEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A MAGYAR BÍRÓSÁGOK ELŐTT? MIE Konferencia, Győr 2016. november 25. dr. Klauber Zsófia Amiről szó lesz EUIPO előtti iparjogvédelmi eljárás

Részletesebben

Pest Megyei Munkaügyi Bíróság

Pest Megyei Munkaügyi Bíróság Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 1.M.1000/2002/10. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u. 4-6.) felperesnek a Független

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015.

AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015. AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKNEK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBÓL TÖRTÉNŐ BESZERZÉSÉNEK ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK alapvető szabályai 2015. Kit terhel adókötelezettség? Új közlekedési eszköznek az Európai Közösség

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.307/2007/8.szám A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Kispál Sándor ügyvéd által képviselt (I.rendő felperes neve, címe) alatti székhelyű

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III.37.626/2013/12. számú ítélte Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A PEST MEGYEI BÍRÓSÁG 2.K.26.030/2010/13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Bíróság dr. Landes Judit ügyvéd /1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 11./által képviselt felperesnek, dr. Takács

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) önkormányzati rendelettel) a helyi adókról szóló a

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.34.267/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.721/2011/6.szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Oblat Péter ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Középmagyarországi Regionális

Részletesebben

ELTE PÉNZÜGYI JOGI KONFERENCIA 2012

ELTE PÉNZÜGYI JOGI KONFERENCIA 2012 Budapesti Ügyvédi Kamara ELTE ELTE PÉNZÜGYI JOGI KONFERENCIA 2012 Budapest, 2012. november 23. Második szekció: Belföldi ÁFA ügylettel kapcsolatos problémák elemzése Moderátor: dr. Fülöp Péter ügyvéd,

Részletesebben

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! KÖZBENSŐ ÍTÉLETET. 6000 Kecskemét. Rákóczi út 17-19. 3.M.531/2000/5.

Kecskeméti Munkaügyi Bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! KÖZBENSŐ ÍTÉLETET. 6000 Kecskemét. Rákóczi út 17-19. 3.M.531/2000/5. Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 6000 Kecskemét Rákóczi út 17-19. 3.M.531/2000/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság dr. Topánka Erika szakszervezeti képviselő /Független Rendőr

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.228/2005/30.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla a fellebbezési eljárásban a G. Ügyvédi Iroda által képviselt R. Díszlet- és Jelmeztervező Bt. felperesnek a

Részletesebben

Egy Zrt. 2008-2009-2010. üzleti évének átfogó ellenőrzése keretében tett Áfa megállapítási jogeset

Egy Zrt. 2008-2009-2010. üzleti évének átfogó ellenőrzése keretében tett Áfa megállapítási jogeset Egy Zrt. 2008-2009-2010. üzleti évének átfogó ellenőrzése keretében tett Áfa megállapítási jogeset A vállalkozás jellemzői Magyar tulajdonú vágóhíd és húsipari termékeket előállító cég, saját élősertést

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Vagyongyarapodás tagi kölcsön, banki befizetés, becslés Megyei Bíróság 9.K.20.718/2006/12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Tolna Megyei Bíróság dr. Fekete János József ügyvéd által képviselt felperes

Részletesebben

DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE

DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE Az egyoldalú kamat-, költség, díjemelés lehetőségét a pénzügyi intézmény számára lehetővé tevő szerződéses kikötés érvénytelensége

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Zalaegeszegi Munkaügyi Bíróság 1.M.107/1999/7.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Független Rendőr Szakszervezet (1388 Budapest, Pf. 52.) által képviselt Gy. Gy. felperesnek a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság,

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi

Részletesebben

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,

Részletesebben

KÖVETELÉS FEJÉBEN ÁTVETT ESZKÖZÖK ÁFA JOGI MEGÍTÉLÉSE

KÖVETELÉS FEJÉBEN ÁTVETT ESZKÖZÖK ÁFA JOGI MEGÍTÉLÉSE APEH Közép-dunántúli Regionális Fıigazgatósága Jogi, Tájékoztatási és Törvényességi Fıosztály Tájékoztatási és Koordinációs Osztály Név: KNOW-HOW AUDIT Kft Cím: 2800 Tatabánya Ifjúmunkás út 23. fsz/2.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.025/2007/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a G-Publishing Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest hivatkozási szám: Vj-55/2005.)

Részletesebben