GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ"

Átírás

1 GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A RÓMAI SZERZŐDÉS MÉG NEM SZÓLT A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓRÓL VAGY MONETÁRIS UNIÓJÁRÓL. ERRE NEM IS VOLT SZÜKSÉG: A BRETTON WOODS-I RENDSZER STABIL PÉNZPIACI HÁTTERET ADOTT A GAZDASÁGI FOLYAMATOKNAK. (A BRETTON-WOODS-I RENDSZER LÉNYEGE: A DOLLÁR A VEZETŐ VALUTA, MELY KORLÁTLANUL ARANYRA VÁLTHATÓ) A KÖZÖS PIAC KIÉPÍTÉSE SORÁN A 4 ALAPSZABADSÁG MEGVALÓSÍTÁSAKOR AKADÁLYOK MERÜLTEK FEL. A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA 1. Kedvezményes kereskedelmi övezet (csökkentett vámtarifák a részt vevő országok között) 2. Szabadkereskedelmi övezet (a részt vevő országok között megszűnnek a belső vámok néhány vagy akár minden áru tekintetében) 3. Vámunió (amikor a részt vevő országok ugyanazokat a külső vámtarifákat alkalmazzák harmadik országokkal szemben, és közös kereskedelempolitikát folytatnak) 4. Egységes piac (a termékekre vonatkozóan egységes szabályozás, és az áruk, a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása) 5. Gazdasági és monetáris unió (egységes piac, közös valutával és monetáris politikával) 6. Teljes gazdasági integráció (a fentiek összessége, valamint összehangolt költségvetési és gazdaságpolitika). 1

2 A 4 ALAPSZABADSÁGOT AKADÁLYOZÓ TÉNYEZŐK KÜLÖNBÖZŐ PÉNZÜGYI RENDSZEREKET MŰKÖDTETNEK A TAGÁLLAMOK A BELSŐ GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI FOLYAMATOK ALAPJÁN A TAGÁLLAMOKKÖZI TRANZAKCIÓK VALUTAÁTVÁLTÁSSAL JÁRTAK INGADOZÓ ÁRFOLYAMOK KISZÁMÍTHATATLAN INGADOZÁSOKKAL A TÉNYEZŐK KOCKÁZATOSSÁ TESZIK A MUNKAERŐ, AZ ÁRU, A TŐKE ILL. A SZOLGÁLTATÁSOK SZABAD ÁRAMLÁSÁT ÜZLETILEG. NEHEZEN TERVEZHETŐ A HASZON. AZ ÁRFOLYAMINGADOZÁSOK INSTABILLÁT TEHETIK A PIACOKAT, A VÁMUNIÓ ELŐNYEI MINIMÁLISAK LEHETNEK. E FELISMERÉS INDÍTOTTA EL A MONETÁRIS UNIÓ FELÉ AZ UTAT AZ EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER ELŐZMÉNYEI 1969 HÁGAI CSÚCS FELVETŐDIK AZ IGÉNY, KÜLÖNBIZOTTSÁGOT HOZNAK LÉTRE A TERV KIDOLGOZÁSÁRA 1970 WERNER TERV 1971 ÉS 1980 KÖZÖTT TÖBB SZAKASZBAN VALÓSUL MEG A MONETÁRIS UNIÓ EZ A BRETTON-WOODS-I RENDSZER SZÉTESÉSE, AZ OLAJVÁLSÁG, ÉS ANNAK KÖVETKEZMÉNYEI SÖPÖRTÉK EL MÉG A KEZDETEKBEN MEGPRÓBÁLJÁK A KÖZÖSSÉGI VALUTÁKAT EGYMÁSHOZ KÖTNI 1972 VALUTAKÍGYÓ 1973 EURÓPAI MONETÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP 1979 LÉTREJÖN AZ EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER FRANCIA-NÉMET KEZDEMÉNYEZÉSRE (AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG NÉLKÜL) 2

3 Az EU országai egy saját monetáris unió felállításának céljából úgy döntöttek, hogy a valutapiacokon történő összehangolt beavatkozásokkal megakadályozzák az európai valuták árfolyamai közötti, 2,25%-nál nagyobb ingadozásokat WERNER TERV: a közösségi valuták egymáshoz viszonyított +/- 1%-os ingadozási sávban tartásával indult volna, majd a sáv fokozatos szűkítésével jutottak volna el az árfolyamok teljes rögzítéséhez VALUTAKÍGYÓ: A rendszert még a Werner-terv szerint vezettek be A tagországok saját valutát egy szűkebb ingadozási sávban tartották egymás közötti keresztárfolyamaikat, mint a dollárral szemben EURÓPAI MONETÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP: Rövid távú hitel nyújtása a pénzpiaci intervencióra (keresztárfolyam védelem)

4 Ez vezetett az Európai Monetáris Rendszer (EMS) létrehozásához, amely 1979 márciusában kezdett működni. Három fő jellemzője volt: az ecu (ekü) nevű referenciavaluta: ez egy kosár volt, amely valamennyi tagállam valutáiból állt össze; árfolyam-mechanizmus: mindegyik valutának az ecu-höz kapcsolt árfolyama volt; a kétoldalú árfolyamok a 2,25%-os sávon belül ingadozhattak; hitelmechanizmus: minden állam egy közös alapba utalta valuta és aranytartalékainak 20%-át. Az árfolyam-mechanizmus, ERM a rendszerben részt vevő valutákra a központi bankok által megállapított ún. központi paritásrácsból indult ki. A valutákra vonatkozó lebegési sávokat a paritásrácsban az összes valutára nézve kétoldalúan határozták meg. A lebegési sávot 1979-ben +/-2,25%-ban állapították meg, így a rendszer két valuta között maximálisan 4,5%-os lebegést tett lehetővé. A mechanizmus azon alapult, hogy amennyiben a valutaárfolyamok a paritásrácsból kiléptek, a központi bankok kötelesek voltak beavatkozni. Az európai valutaegység, ECU az ECU a Közösség összes valutájából a tagállamok gazdasági erejének súlyozásával létrehozott valutakosárként funkcionált Az ECU valutakosár megteremtette a közös pénz alapjait. Az ECU kezdetekben a központi bankok közötti elszámolásokra és hitelezésekre használtak, de később a

5 pénzintézetek közti elszámolásoknál, sőt kereskedelmi ügyletek elszámolásainál is bevezették; a kötvénypiac egyik fontos szereplőjévé vált, és hitelkártyák alapvalutájaként is elterjedt; tartalékvalutaként pedig egyre népszerűbb lett, mivel valutakosár szerepéből adódóan igen stabilan őrizte értékét

6 EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER 1979 LÉTREJÖN AZ EURÓPAI MONETÁRIS RENDSZER FRANCIA-NÉMET KEZDEMÉNYEZÉSRE (AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG NÉLKÜL) FŐ CÉL: A KÖZÖSSÉGEN BELÜLI ÁRFOLYAMSTABILITÁS MEGTEREMTÉSE HÁROM ESZKÖZRE ÉPÜL ÁRFOLYAMMECHANIZMUS (EXCHANGE RATE MECHANISM) EURÓPAI VALUTAEGYSÉGRE (EUROPEAN CURRENTLY UNIT) EURÓPAI MONETÁRIS EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP ÚJ MNR JÖN LÉTRE A KÖZPONTI BANKOK HAMARABB BEAVATKOZNAK, MINT AHOGY A PARITÁS- ÉRTÉKEK MEGKÖVETELIK SZILÁRD LETT AZ ÁRFOLYAMSTABILITÁS 1990 AZ EGYESÜLT KIRLYSÁG IS CSATLAKOZOTT A 90-ES ÉVEK ELEJI PÉNZÜGYI VÁLSÁG MIATT A BRIT FONT ÉS AZ OLASZ LÍRA KILÉPETT AZ EMR ÉRTÉKELÉSE ELŐNYE TÖBB, MINT A HÁTRÁNYA FONTOS HATÁSA: MEGTEREMTETTE A KÖZÖS PÉNZ ALAPJÁT AZ ECU EGYRE TÖBB FUNKCIÓT LÁT EL SEGÍTETTE A KORMÁNYOK ANTIINFLÁCIÓS POLITIKÁJÁT MEGTEREMTETTE A GAZDASÁGI KOORDINÁCIÓ ALAPJAIT A TAGÁLLAMOK KÖZÖTT NEGATÍV HATÁSAI BÁR NEM BIZONYÍTOTTAN: LASSULÓ GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MUNKANÉLKÜLISÉG NÖVEKEDÉSE KÜLGAZDASÁGI EGYENSÚLY ROMLÁSA 3

7 A WERNER TERV BUKÁSA UTÁN SOKÁIG NEM VOLT AZ ASZTALON A MONETÁRIS UNIÓ TERVE Az EMS története igen színes. Németország újraegyesítését és az Európán belüli megújuló valutanyomásokat követően 1992-ben az olasz líra és az angol font kilépett az EMS-ből augusztusában az EMS-ben részt vevő országok úgy döntöttek, hogy a sávot időlegesen 15%-ra szélesítik. Mindeközben, az EU valutái közötti nagy árfolyamingadozások megelőzése és az egymással versengő leértékelések kiküszöbölése érdekében, az EU kormányai úgy döntöttek, hogy újra kitűzik a teljes monetáris unió célját,és egységes valutát vezetnek be júniusában az Európai Tanácson madridi ülésén az EU vezetői háromlépcsős tervet fogadtak el a v. megteremtésére. Ez a terv az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződésnek is része lett, amelyet az Európai Tanács 1991 decemberében fogadott el.

8 AZ EMR UTÁN 1987 UTÁN ISMÉT A KÖZÉPPONTBA KERÜL A MONETÁRIS UNIÓ TERVE 1989 DELORS TERV LEFEKTETTE A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ ALAPJAIT ESZKÖZEI: TŐKEFORGALOM LIBERALIZÁCIÓJA VALUTÁK KORLÁTLAN ÉS VISSZAFORDÍTHATATLAN KONVERTIBILITÁSÁVAL ÁRFOLYAM-LEBEGTATÉSI SÁVOK MEGSZŰNTETÉSÉVEL VALUTAPARITÁSOK VISSZAFORDÍTHATATLAN RÖGZÍTÉSÉVEL KÖZPONTI ELEME: A KÖZÖS PÉNZ AZ EMU LÉTREHOZÁSA ÉS GYAKORLATI TAPASZTALATAI TÖBB SZAKASZBAN: AZ EURÓPAI MONETÁRIS INTÉZET MEGALAPÍTÁSA KÖZPONTI BANKOK EURÓPAI RENDSZERE EGYSÉGES MONETÁRIS POLITIKA JOGI, INTÉZMÉNYI ÉS TECHNIKAI ELŐFELTÉTELEINEK KIALAKÍTÁSA FŐ CÉL: A KONVERGENCIA- KRITÉRIUMOK KOORDINÁCIÓJA A NEMZETI MONETÁRIS POLITIKÁK KOORDINÁCIÓJA TAGÁLLAMOK GAZDASÁGPOLITIKAI KOORDINÁCIÓJÁNAK ERŐSÍTÉSE JEGYBANKOK FÜGGETLENSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA A TAGÁLLAMOK GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK ÖSSZEHANGOLÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKÁK ÖSSZEHANGOLÁSA AZ ÁLLAMADÓSSÁG ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI HIÁNY KORLÁTOZÁSÁVAL FÜGGETLEN MONETÁRIS POLITIKA, AMELYET AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EKB) MŰKÖDTET EGYSÉGES VALUTA ÉS EURÓÖVEZET 4

9 AZOK A TAGÁLLAMOK CSATLAKOZHATNAK, AMELYEK GAZDASÁGA TELJESÍTI A MAASTRICHTI SZERZŐDÉSBEN MEGHATÁROZOTT KRITÉRIUMOKAT EZ SZERZŐDÉSI KÖTELEZETTSÉG, UGYANAKKOR NEM VON MAGA UTÁN SZANKCIÓKAT Minden ország köteles megfelelni az öt konvergenciakritériumnak ahhoz, hogy a harmadik szakaszba léphesssen: Ezek a következők: árstabilitás: az inflációs ráta legfeljebb 1,5%-kal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációval rendelkező tagállam átlagos inflációs rátáját; kamatlábak: a hosszú távú kamatlábak legfeljebb 2%-kal térhetnek el a három legalacsonyabb kamatlábbal rendelkező tagállam átlagos kamatláb-mértékétől; hiány: a nemzeti költségvetés hiányának a GDP 3%-a alatt kell, hogy legyen; államadósság: nem haladhatja meg a GDP 60%-át. átváltási árfolyam stabilitás: az átváltási árfolyamoknak az előző két év jóváhagyott ingadozási sávján belül kell maradnia.

10 A KÖZÖS PÉNZ BEVEZETÉSÉNEK KRITÉRIUMAI ÁRSTABILITÁS A FOGYASZTÓI ÁRSZINT EMELKEDÉSE A VIZSGÁLAT ÉVBEN 1.5%-NÁL JOBBAN NEM HALADHATJA MEG A HÁROM LEGALACSONYABB INFLÁCIÓJÚ ÁLLAM ÁTLAGINDEXÉT KAMATOK KONVERGENCIÁJA A HOSSZÚ LEJÁRATÚ KAMATLÁB A VIZSGÁLT ÉVBEN 2%-NÁL TÖBBEL NEM HALADHATJA MEG A HÁROM LEGALACSONYABB INFLÁCIÓJÚ TAGÁLLAM ÁTLAGÁT ÁRFOLYAMOK STABILITÁSAL AZ EURÓPAI MONETRÁTIS RENDSZER ÁRFOLYAMMECHANIZMUSÁN BELÜL A NEMZETI VALUTÁT AZ ELMÚLT 2 ÉVBEN NEM ÉRTÉKELTÉK LE STABIL KORMÁNYZATI PÉNZÜGYI POZÍCIÓK A VIZSGÁLT ÉVBEN A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY A GDP 3%-ÁT, AZ ÁLLAMADÓSSÁG PEDIG A GDP 60%-ÁT NEM HALADHATJA MEG AZ EURÓ BEVEZETÉSE AZ ÁLTALÁNOS RECESSZIÓT KÖVETŐEN A GAZDASÁGI MUTATÓK MINDEN TAGÁLLAMBAN JELENTŐSEN ROMLOTTAK VITA FOLYIK A KÖZÖS PÉNZ BEVEZETÉSÉNEK ELHALASZTÁSÁRÓL (MELY ELVBEN NEM LEHETSÉGES) 1995 A TAGÁLLAMOKBAN VERSENY FOLYIK A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNYOK LESZORÍTÁSÁRA 1995 MADRIDI CSÚCS JAN.1-TŐL VEZETIK BE A KÖZÖS PÉNZT 1998-BAN MEGHATÁROZZÁK A TAGÁLLAMOK KÖRÉT MEGHATÁROZZÁK A KÖZÖS PÉNZ NEVÉT AZ ELSŐ HÁROM ÉVBEN CSAK AZ ECU FUNKCIÓJÁT VETTE ÁT A NEMZETI VALUTÁK AZ EURÓ VÁLTÓPÉNZEI MÁRC. 1-TŐL AZ EURÓ AZ EGYETLEN FIZETŐESZKÖZ 5

11 Bankjegyek és pénzérmék formájában január 1-jén vezették be az eurót az eurózóna 12 országában. A nemzeti valutákat két hónappal később vonták ki a forgalomból. Azóta csak az euró a törvényes fizetőeszköz minden készpénzes és banki tranzakcióban az euróövezet országaiban, amelyek az EU népességének több mint kétharmadát teszik ki.

12 Görögország Szlovénia Szlovákia Lettország Bankjegyek Érmék Málta, Ciprus Észtország Litvánia Belgium, Németország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Holladia, Ausztria, Portugália, Finnország 6

13 7

14 EMU INTÉZMÉNYEI A KBER ALAPVETŐ FELADATAI A KÖZÖS MONETÁRIS POLITIKA MEGHATÁROZÁSA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA DEVIZAÜGYLETEK IRÁNYÍTÁSA A TAGÁLLAMI DEVIZATARTALÉKOK MEGŐRZÉSE ÉS KEZELÉSE FIZETEZÉSI RENDSZEREK ZAVARTALAN MŰKÖDÉSÉNEK ELŐMOZDÍTÁSA AJÁNLÁSOKAT DOLGOZHAT KI AZ EKB RÉSZÉRE HATÁSKÖRE: BANKJEGYEK KIBOCSÁTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE EKB ÉS A JEGYBANKOK BOCSÁTHATNAK KI BANKJEGYEKET ÉS PÉNZÉRMÉKET 8

15 EU NÉHÁNY SZAKPOLITIKAI TERÜLETE KULTÚRA A MAASTRICHTI SZERZŐDÉSBEN JELENT MEG ELŐSZÖR AZ EURÓPAI EGYSÉG ERŐSÍTÉSÉBEN VAN SZEREPE CÉL: A KULTURÁLIS SOKFÉLESÉG ÉS KREATIVITÁS TÁMOGATÁSA AZ EU KULTURÁLIS DIMENZIÓVAL EGÉSZÍTI KI AZ EGYÉB ÁGAZATOKAT (Pl. regionális politika művészeti iskolás fejlesztése) KREATÍV EURÓPA program 2014 és 2020 közöeutt 1,46 milliárd euró EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA (1985-től) 2010: Pécs, Isztambul 2016: Donostia-San Sebastián, Wroclaw EURÓPAI KULTURÁLIS ÁGAZATOK Filmgyártás és forgalmazás,audioviziális ágazat, Könyv- és hírlapkiadás, Zene- és kézművesipar Europa Cinemas, EUR-TEXT, Opreration Kino, Berlinare Talent, NYELVI SOKSZÍNŰSÉG 9

16 AUDIO- ÉS VIZUÁLIS POLITIKA A KULTÚRA SPECIÁLIS TERÜLETE: ELSŐDLEGES INFORMÁCIÓFORRÁS, KULTURÁLIS, ÉS JELENTŐS GAZDASÁGI TERÜLET az audiovizuális műsorok szabad áramlásának biztosítása egyenlő feltételek megteremtése a műsorszolgáltatásban a reklámok egységes szabályozása kiskorúak és a társadalom erkölcsi, szellemi és fizikai védelme a programgyártás támogatása DIGITÁLIS PIAC ÉS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIÁK PIACA PIACNYITÁS ÜTEME MÁR A KEZDETEKTŐL FOGYASZTÓVÉDELEM ROBBANÁSSZERŰ KERESLET-BŐVÜLÉS Az EU: KIALAKÍTJA AZ EURÓPAI UNIÓS TÁVKÖZLÉSI SZABÁLYOZÁST; KIÁLL A FOGYASZTÓKÉRT; MŰSZAKI SZABVÁNYOKAT VEZET BE; TÁMOGATJA A KUTATÁST ÉS AZ INNOVÁCIÓT FOGYASZTÓBARÁT DIGITÁLIS EGYSÉGES PIAC 10

17 INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM LÉPÉSEK A SZÉLES KÖRŰ ALKALMAZÁS MELLETT: A MAGAS ROOMING TARIFÁK CSÖKKENTÉSE A DIGITÁLIS SZAKADÉK KIALAKULÁSÁNAK ELKERÜLÉSE ÁTFOGÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK: Polgároknak és vállalatoknak hozzáférhető árú, színvonalas szolgáltatások és technológiák biztosítása Polgárok oktatása élethosszig tartó tanulás modell KÖZSZOLGÁLTATÁSOK EGY RÉSZÉNEK HÁLÓN KERESZTÜLI IGÉNYBEVÉTELE 11

18 OKTATÁS, KÉPZÉS ÉS IFJÚSÁG CSAK A MAASTRICHTI SZERZŐDÉSBEN JELENT MEG AZ AMSZTAMI SZERZŐDÉS HANGSÚLYOSABBÁ TETTE SZEREPÜKET ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS KÖZÖTT 14,7 milliárd (!) euró ERASMUS+ EGYÉNI TANULMÁNYI MOBILITÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS PARTNERSÉG TÁMOGATÁSA SZAKPOLITIKAI REFORM TÁMOGATÁSA + NYELVTANULÁS, E-TANULÁS, BEVÁLT MÓDSZEREK CSERÉJE 12

19 OKTATÁS, KÉPZÉS ÉS IFJÚSÁG EUROPASS DOSSZIÉ A KÖNNYEBB ÖSSZEHASONLÍTÁS ÉRDEKÉBEN EUROPASS ÖNÉLETRAJZ, EUROPASS NYELVI ÚTLEVÉL, EUROPASS MOBILITÁSI IGAZOLVÁNY KÉPESÍTÉSEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA SZAKKÉPZÉS, SZAKOKTATÁS FELSŐOKTATÁSBAN A TANULMÁNYI FOLYAMATOK ELISMERÉSE KÖZEGÉSZSÉGÜGY HOSSZÚ IDEIG NEM JELENT MEG KÖZÖSSÉGI SZINTEN A MAASTRIHTI SZERZŐDÉSBEN EMELTÉK KÖZÖSSÉGI SZINTRE DE A JOGHARMONIZÁCIÓT NEM TARTOTTÁK SZÜKSÉGESNEK EZÉRT CSAK AZ ALÁBBI TERÜLETEKRE KORLÁTOZÓDIK: TAGÁLLAMI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÖSZTÖNZÉSE STRATÉGIÁK KIALAKÍTÁSA INFORMÁCIÓÁRAMLÁS A KÖZÖSSÉGEN BELÜL AZ AMSZTERDAMI SZERZŐDÉS AZ EGÉSZSÉGVÉDELEM BIZTOSÍTÁSÁT TETTE KÖVETELMÉNNYÉ AZ EGÉSZSÉGÜGY KISEBB SÚLYÚ MARADT 13

20 KÖZEGÉSZSÉGÜGY A TAGÁLLAMOK ÖNÁLLÓAN DÖNTHETNEK A SAJÁT EGÉSZSÉGPOLITIKÁJUKRÓL. DE A HATÉKONYSÉG MIATT NÉHÁNY KÉRDÉSBEN KÖZÖSEN DÖNTENEK Járványok Bioterrorizmus A POLGÁROK BÁRHOL HOZZÁJUSSANAK AZ EÜ-I ELLÁTÁSHOZ (uniós betegbiztosítási kártya) KÖZEGÉSZSÉGÜGY között A Horizont 2020 keretében 7,5 milliárd euró egészségügyi kutatásokra Fő területek: Betegségmegelőzés Egyenlő esélyek biztosítása Egészségügyi veszélyekre felkészülés Öregkori egészség Dinamikus egészségügyi rendszerek és új techológiák 14

GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA

GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ A GAZDASÁGI INTEGRÁCIÓ FOLYAMATA 1. Kedvezményes kereskedelmi övezet (csökkentett vámtarifák a részt vevő országok között) 2. Szabadkereskedelmi övezet (a részt vevő országok

Részletesebben

EU NÉHÁNY SZAKPOLITIKAI TERÜLETE

EU NÉHÁNY SZAKPOLITIKAI TERÜLETE EU NÉHÁNY SZAKPOLITIKAI TERÜLETE AZ EU SZAKPOLITIKAI TERÜLETEI ADÓZÁS AUDIÓ- ÉS VIZUÁLISPOLITIKA BELSŐ PIAC BŐVÍTÉS CSALÁS ELLENI KÜZDELEM ÉLELMISZERBIZTONSÁG ENERGIA FEJLESZTÉS FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS

Részletesebben

Monetáris Unió.

Monetáris Unió. Monetáris Unió Ajánlott irodalom: Horváth Zoltán (2007): Kézikönyv az Európai Unióról 303-324. oldal Felhasznált irodalom: Györgyi Gábor: Magyarország: az eurokritériumok romlása a konvergencia programokban

Részletesebben

A Gazdasági- és Monetáris Unió. Elızmények. EMS Európai Monetáris Rendszer

A Gazdasági- és Monetáris Unió. Elızmények. EMS Európai Monetáris Rendszer Európai Uniós ismeretek A Gazdasági- és Monetáris Unió Elızmények Bretton-Woods kulcsvaluta: USD rögzített árfolyamrendszer 1969 Hága Werner-terv - kudarc 1971-73:Bretton-Woods-i rendszer szétesik, olajválság

Részletesebben

Az Európai Unió költségvetése. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Debreceni Egyetem

Az Európai Unió költségvetése. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Debreceni Egyetem Az Európai Unió költségvetése Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Debreceni Egyetem Az EU és a nagyvilág lakosság Lakosság millió főben, (2009) 1339

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE

Részletesebben

Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások. Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások. Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem) Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem) Kiindulási pontok I. Az eurózóna tagsági feltételeinek tekinthető maastrichti konvergencia-kritériumok

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. az euro Észtország általi, január 1-jén történő bevezetéséről

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. az euro Észtország általi, január 1-jén történő bevezetéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 12.5.2010 COM(2010) 239 végleges 2010/0135 (NLE) C7-0131/10 Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA az euro Észtország általi, 2011. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Lettország általi, január 1-jén történő bevezetéséről

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Lettország általi, január 1-jén történő bevezetéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 345 final 2013/0190 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Lettország általi, 2014. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. CONTEXT OF

Részletesebben

08/10/2015 A PÉNZÜGYI INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT

08/10/2015 A PÉNZÜGYI INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT 2 A PÉNZÜGYI INTEGRÁCIÓS FOLYAMAT ÚT A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ MEGVALÓSÍTÁSA FELÉ A GAZDASÁGI KORMÁNYZÁS MEGERŐSÍTÉSE KENGYEL ÁKOS Ph.D., Doc. Habil. EGYETEMI DOCENS BCE NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

Részletesebben

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date

RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Miért jó az euro az uniónak? Megszűnik az árfolyamkockázat az eurozóna tagországain belül. 1999.01.01. VIRTUÁLIS VALUTA 2002.01.01 BANKJEGYEK, ÉRMÉK Az EURO jele: Tudod-e, hogy mi volt az euro előtti nemzeti

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 337 final 2013/0176 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euró Lettországban való bevezetése tekintetében történő módosításáról HU

Részletesebben

Mit tudunk az Európai Unióról? 3.rész

Mit tudunk az Európai Unióról? 3.rész 2009 július 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

Gazdasági integráció gazdasági Gazdasági integráció gazdasági reformok, válságkezelés reformok, válságkezelés

Gazdasági integráció gazdasági Gazdasági integráció gazdasági reformok, válságkezelés reformok, válságkezelés Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program Gazdasági integráció gazdasági Gazdasági integráció gazdasági reformok, válságkezelés reformok, válságkezelés Nemzeti

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

PSZE SZAKMAI NAP EURÓRA VÁRVA

PSZE SZAKMAI NAP EURÓRA VÁRVA PSZE SZAKMAI NAP EURÓRA VÁRVA Szarka Imre Budapest, 2009.05.21. Tartalom Az EU kialakulásának lépései a kezdetektől Az EU közelmúltja és jelene Az euró története Felkészülés az átállásra Az EU kialakulásának

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET

Gazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 18.7.2012 2012/2150(INI) JELENTÉSTERVEZET a gazdaságpolitikai koordinációra vonatkozó európai szemeszterről: a 2012. évi prioritások végrehajtása

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

Az euro bevezetésének elınyei

Az euro bevezetésének elınyei Brüsszel, 10.11.2004 COM(2004) 748 végleges Az euro bevezetésének elınyei A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR. NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK (francia nyelven) Nappali tagozat. Külgazdasági vállalkozások szakirány

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR. NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK (francia nyelven) Nappali tagozat. Külgazdasági vállalkozások szakirány BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK (francia nyelven) Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozások szakirány A GÖRÖG ADÓSSÁGVÁLSÁG SZEREPE AZ EURÓZÓNA SZABÁLYRENDSZERÉNEK

Részletesebben

Miért jó az euro az uniónak? Megszűnik az árfolyamkockázat az eurozóna tagországain belül. 1999.01.01. VIRTUÁLIS VALUTA 2002.01.01 BANKJEGYEK, ÉRMÉK Az EURO jele: Tudod-e, hogy mi volt az euro előtti nemzeti

Részletesebben

Mit jelent számomra az Európai Unió?

Mit jelent számomra az Európai Unió? Mit jelent számomra az Európai Unió? Az Európai Unió egy 27 tagállamból álló gazdasági és politikai unió. Európa szomszédos országainak háborús kapcsolata érdekében jött létre a legsűrűbben lakott régió,

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az Európai Unió pénzügyi rendszere 140. lecke Elméleti alapok Integráció

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról 2010. október 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat a kormányzati hiány- és adósságadatokat 1 jelenleg 26 országra vonatkozóan

Részletesebben

Miért jó az euro az uniónak? Megszűnik az árfolyamkockázat az eurozóna tagországain belül. 1999.01.01. VIRTUÁLIS VALUTA 2002.01.01 BANKJEGYEK, ÉRMÉK Az EURO jele: Tudod-e, hogy mi volt az euro előtti nemzeti

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.5.2007 COM(2007) 257 végleges 2007/0091 (CNB) Javaslat: A TANÁCS RENDELETE a 974/98/EK rendeletnek az euro Cipruson való bevezetése tekintetében történő módosításáról

Részletesebben

Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika

Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika Bankrendszer fogalma: Az ország bankjainak, hitelintézeteinek összessége. Ezen belül központi bankról és pénzügyi intézményekről

Részletesebben

Költségvetési szabályok

Költségvetési szabályok Költségvetési szabályok Baksay Gergely, MNB, költségvetési elemzések igazgatója Sopron 2016. szeptember 29. Vázlat 1. A költségvetési szabályok eredete és alapelvei 2. Magyar költségvetési szabályok E

Részletesebben

Az euró bevezetése Magyarországon

Az euró bevezetése Magyarországon Debreceni Egyetem Informatika kar Az euró bevezetése Magyarországon Konzulens: Dr. Győrffy Dóra Készítette: Pálfy István Gazdaságinformatikus Debrecen, 2010 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Az Európai

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM

EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNET ÉS RÉSZBEN TÖRTÉNELEM (Csíkszereda 2006. május 7.) INTEGRÁCIÓ ELMÉLETBEN PREFERENCIÁLIS VÁMÖVEZET: a résztvevők vám- és egyéb kereskedelempolitikai kedvezményeket nyújtanak. Lehet

Részletesebben

AZ ERM II MŰKÖDÉSE ÉS TAPASZTALATAI

AZ ERM II MŰKÖDÉSE ÉS TAPASZTALATAI BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR Nemzetközi gazdálkodás szak Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány AZ ERM II MŰKÖDÉSE ÉS TAPASZTALATAI Készítette: Szakács Zsófia Budapest,

Részletesebben

Az Eurostat 67/2017. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 24. Első jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat 67/2017. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 24. Első jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat 67/217. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 217. április 24. Első jelentés a 216. évi kormányzati hiányról és adósságról Az euróövezet és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

2. ábra: A nem euróövezeti jövedelem felfelé konvergál az euróövezeti jövedelem felé

2. ábra: A nem euróövezeti jövedelem felfelé konvergál az euróövezeti jövedelem felé AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ MEGVALÓSÍTÁSA A Bizottság hozzájárulása a vezetői ütemtervhez #FutureofEurope #EURoadSibiu GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KONVERGENCIA AZ EU-BAN: A FŐBB TÉNYEK 1. ábra:

Részletesebben

Az Európai pénzügyi rendszer intézményei

Az Európai pénzügyi rendszer intézményei Az Európai pénzügyi rendszer intézményei Az Európai Beruházás Bank Az Európai Központi Bank A Központi Bankok Európai Rendszere Az Európai Beruházási Bank European Investment Bank (EIB) 1958-ban a Római

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 15. (23.05) (OR. en) 9192/08. Intézményközi referenciaszám: 2008/0096 (CNB) UEM 110 ECOFIN 166

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 15. (23.05) (OR. en) 9192/08. Intézményközi referenciaszám: 2008/0096 (CNB) UEM 110 ECOFIN 166 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. május 15. (23.05) (OR. en) 9192/08 Intézményközi referenciaszám: 2008/0096 (CNB) UEM 110 ECOFIN 166 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ INTÉZMÉNYEI

A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ INTÉZMÉNYEI A GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS UNIÓ INTÉZMÉNYEI Az európai monetáris unió intézményeinek fő feladata az európai monetáris politika meghatározása, az euró kibocsátásával kapcsolatos szabályok megalkotása és az

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

Mikor lehet horvát euró?

Mikor lehet horvát euró? Mikor lehet horvát euró? EURO ANTE PORTAS CROATIAE Scherczer Károly Róbert vezető külgazdasági attasé, Zágráb 2018. szeptember 7. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Horvát Köztársaság parlamentáris

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 213. október 21. Jelentés a 212. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 3,7, illetve

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat Bevezetés a Közgazdaságtanba Vizvári Boglárka Témák Általános gazdasági fogalmak Gazdaság és nemzetközi szervezetek Külkereskedelem Általános Gazdasági Fogalmak Mivel foglalkozik a közgazdaságtan? Hogyan

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az európai integráció történeti áttekintése 137. lecke Schuman-tervezet Az

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 214. október 21. Jelentés a 213. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 2,9, illetve

Részletesebben

Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok. 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula

Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok. 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula 3. postai irányelv (2008/6/EK) Az EU egyik legfontosabb célkitűzése az egységes belső piac megteremtése

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a 212. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-27-ek tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 3,7, illetve 4,%-a Az

Részletesebben

EU ISMERETEK FO MFKGT600331

EU ISMERETEK FO MFKGT600331 EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Az EU regionális politikája 2017. 12. 07. Mit értünk régió alatt? A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.6.2006 COM(2006) 320 végleges 2006/0109 (CNS) 2006/0110 (CNB) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK az

Részletesebben

PÉNZÜGYTAN 2015.12.03. 8. Nemzetközi pénzügyek. Valuta, deviza, árfolyamok. Fizetési mérleg jellemzői, részei

PÉNZÜGYTAN 2015.12.03. 8. Nemzetközi pénzügyek. Valuta, deviza, árfolyamok. Fizetési mérleg jellemzői, részei PÉNZÜGYTAN. Nemzetközi pénzügyek Összeállította: Naár János okl. üzemgazdász, okl. közgazdász-tanár, mesterpedagógus 1 Valuta, deviza, árfolyamok A külfölddel szembeni fizetési kötelezettség teljesítéséhez

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU27 tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 6,3%-a illetve 6,8%-a. Az

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

Európai Gazdasági és Monetáris Unió

Európai Gazdasági és Monetáris Unió 2 P122-A103-1-1 P122-A103-1-1 3 Melléklet az 1. feladatlaphoz Európai Gazdasági és Monetáris Unió 1. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió, vagy egyszerűbben Gazdasági és Monetáris Unió (EGMU vagy GMU)

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

2,8%-a volt. Az államadósság az eurózónában a GDP 70,7%-át, az EU-25-ben 63,3%-át tette ki. Vö. News Release 117/2004, szeptember 23.

2,8%-a volt. Az államadósság az eurózónában a GDP 70,7%-át, az EU-25-ben 63,3%-át tette ki. Vö. News Release 117/2004, szeptember 23. Eurostat News Release 2005. március 18. Első eredmények az EU-tagállamok 2004. évi államháztartási hiányáról és államadósságáról 2004-ben az eurózóna és az EU-25 országainak államháztartási hiánya a GDP

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

E/17. Az európai integráció előzményei

E/17. Az európai integráció előzményei E/17. Az európai integráció előzményei

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

Pénz, pénz és pénz. Szint: általános iskola

Pénz, pénz és pénz. Szint: általános iskola Pénz, pénz és pénz Rövid tartalom: ez a lecke röviden áttekinti a pénz történetét; a különbözı kultúrákban lezajlott fejıdését. Érinti a pénznek a mai társadalomban betöltött funkcióit is. Megismerteti

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Budapest, 2013. november 26. A Kbt. 2013. július 1-jei változásai nyomán felmerült egyes jogértelmezési kérdések konferencia Varga Katalin, Energiaklub

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 23. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 23. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 23. Jelentés a 211. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-27-ek tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 4,1, illetve 4,5%-a Az

Részletesebben

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13. TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 23. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 23. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 214. április 23. Jelentés a 213. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 3,, illetve

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az EU intézményei 138.lecke Az intézményrendszer általános jellemzői Az Európai

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. a Lettországra vonatkozó 2013. évi konvergenciajelentés

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. a Lettországra vonatkozó 2013. évi konvergenciajelentés EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.5. COM(2013) 341 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a Lettországra vonatkozó 2013. évi konvergenciajelentés (készült az Európai Unió működéséről

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2076(INI) az Európai Központi Bank 2012-es éves jelentéséről (2013/2076(INI))

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2076(INI) az Európai Központi Bank 2012-es éves jelentéséről (2013/2076(INI)) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 11.6.2013 2013/2076(INI) JELENTÉSTERVEZET az Európai Központi Bank 2012-es éves jelentéséről (2013/2076(INI)) Gazdasági és Monetáris Bizottság

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

Monetáris politika Dr. Csapó János

Monetáris politika Dr. Csapó János Monetáris politika Dr. Csapó János Gazdasági és monetáris unió - és az euró 2002. január r 1-je 1 óta, több, t mint 300 millió európai polgár r használja az eurót t napi rendszerességgel. Az euró olyan

Részletesebben

Európai Bizottság. Az egységes Európa közös valutája. 1957 óta

Európai Bizottság. Az egységes Európa közös valutája. 1957 óta Európai Bizottság Az egységes Európa közös valutája 1957 óta Az egységes Európa közös valutája Az egységes Európa közös valutája TARTALOM Mit jelent a gazdasági és monetáris unió?... 1 A gazdasági és monetáris

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

A nemzetközi integráció formái

A nemzetközi integráció formái A nemzetközi integráció formái Az előadás vázlata Az integráció, nemzetközi (makroszintű) integráció fogalma Az integráció fő dimenziói Az EU földrajzi dimenziójának bemutatása A nemzetközi integráció

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az euró-mutatókról április 22. Jelentés a 2008. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU27 tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 1,9%-a illetve 2,3%-a. Az

Részletesebben