2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:"

Átírás

1 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2 A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka) alpont szerinti országok listájáról (KÉ évi 149. szám, augusztus 3.) A Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka) alpont szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásában részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén. E rendelkezés alapján az ajánlatkérőnek elsődlegesen azt kell vizsgálnia, hogy a kérdéses ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő EU, EGT, OECD, GPA tagállamban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében rendelkezike adóilletőséggel. Amennyiben nem, akkor az ajánlatkérőnek ellenőriznie kell, hogy a kérdéses országgal Magyarországnak van-e hatályos kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye (lásd a Közbeszerzések Tanácsának útmutatóját azokról az államokról, amelyekkel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van). A Közbeszerzési Hatóság az alábbiakban teszi közzé a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka) alpontjában foglalt nemzetközi szervezetek, továbbá a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásában részes államok, illetve az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek listáját. 1. Az Európai Unió tagállamai Ausztria Belgium Bulgária Ciprus Csehország Dánia Egyesült Királyság

3 Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Írország Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Málta Németország Olaszország Portugália Románia Spanyolország Svédország Szlovákia Szlovénia 2. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamai az Európai Unió tagállamai Liechtenstein 3. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai Ausztrália Ausztria Belgium Chile Csehország Dánia Egyesült Államok Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország 3/5

4 Hollandia Izrael Írország Japán Kanada Korea Lengyelország Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Mexikó Németország Olaszország Portugália Spanyolország Svédország Svájc Szlovákia Szlovénia Törökország Új-Zéland 4. A Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásában (WTO Kormányzati Beszerzési Megállapodása GPA) részes államok az Európai Unió tagállamai Aruba Egyesült Államok Hong Kong (Kína) Izrael Japán Kanada Koreai Köztársaság Liechtenstein Moldovai Köztársaság Montenegró Örményország Svájc 4/5

5 Szingapúr Tajvan Új-Zéland Ukrajna 5. Az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek Anguilla Aruba Bermuda Brit antarktiszi terület Brit indiai-óceáni terület Brit Virgin-szigetek Dél-Georgia és a Déli-Sandwich-szigetek Falkland-szigetek Francia Déli és Antarktiszi Területek Francia Polinézia Grönland Holland Antillák: o Bonaire o Curaçao o Saba o Sint Eustatius o Sint Maarten Kajmán-szigetek Mayotte Montserrat Pitcairn Saint-Pierre és Miquelon Szent Ilona-sziget és a hozzátartozó területek Turks- és Caicos-szigetek Új-Kaledónia és a hozzá tartozó szigetek Wallis- és Futuna-szigetek 5/5

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

jacsa.net VOIP nemzetközi percdíjak

jacsa.net VOIP nemzetközi percdíjak Cél Telefonszám kezdete Bruttó percdíj (Ft) Afganisztán 93* 99,06 Albánia 355* 99,06 Albánia mobil 3556* 406,4 Albánia prémium 35542* 406,4 Algéria 213* 38,1 Algéria mobil 2135* 406,4 Algéria mobil 2136*

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

COMMON REPORTING STANDARD (CRS) tájékoztató. (Pénzügyi számlákkal kapcsolatos adóilletőség vizsgálata)

COMMON REPORTING STANDARD (CRS) tájékoztató. (Pénzügyi számlákkal kapcsolatos adóilletőség vizsgálata) COMMON REPORTING STANDARD (CRS) tájékoztató (Pénzügyi számlákkal kapcsolatos adóilletőség vizsgálata) JOGSZABÁLYI HÁTTÉR - 2014/107/EU Irányelv - 2013. évi XXXVII. törvény az adó- és egyéb közterhekkel

Részletesebben

2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA július 18.

2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA július 18. 2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA 2018. július 18. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzések Tanácsának útmutatója

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Budapest, 2015. október 1. Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Kibővült a Világ Napijeggyel barangolható országok köre Világ Napijegy Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6. WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatályos: december 22. Közzététel: december 22.

HIRDETMÉNY. Hatályos: december 22. Közzététel: december 22. HIRDETMÉNY Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (továbbiakban Aktv.) ügyfélátvilágítási és jelentéstételi

Részletesebben

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK EXIMBANK ZRT. 2016. OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK Hatályos 2016. október 21. 2016. október 21-től hatályos országkockázati besorolás és kockázatvállalási

Részletesebben

TRIOTEL Távközlési Kft.

TRIOTEL Távközlési Kft. TRIOTEL Távközlési Kft. helyhez kötött telefon szolgáltatásának és helytől független telefon szolgáltatásának alap és kiegészítő szolgáltatások díjai 1. Lakossági díjcsomagok leírása A lakossági díjcsomagokat

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

GDA légi export díjak 2018 /HUF/ * A GDA boríték használata esetén a fuvardíjat nem befolyásolja a csomag súlya. Érvényes 2018.

GDA légi export díjak 2018 /HUF/ * A GDA boríték használata esetén a fuvardíjat nem befolyásolja a csomag súlya. Érvényes 2018. GDA légi export díjak 2018 /HUF/ * A GDA boríték használata esetén a fuvardíjat nem befolyásolja a csomag súlya. Érvényes 2018. december 31-ig AFGANISZTÁN 17573 17573 21575 26155 30504 35352 39894 43896

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Belföldi EMS Gyorsposta

Belföldi EMS Gyorsposta Belföldi EMS Gyorsposta Az EU területére megállapított zónadíjak ÁFA-t tartalmaznak. Az EMS küldemények EU-n kívüli szállításának díja csak a belföldi szakaszra vonatkozólag tartalmaz ÁFA-t. A táblázatban

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA MEHIB ZRT. 2014. I. FÉLÉVRE ÉRVÉNYES ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA Hatályos 2014. január 1-től 2014. I. félévre vonatkozó országkockázati besorolás és biztosíthatósági szabályok (táblázatban

Részletesebben

Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R

Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 2. oldal Norvégia Olaszország (Vatikán és San Marino) Portugália R Magyar joganyagok - PSZÁF tájékoztató - a Magyarország területére belépő külföldi t 1. oldal PSZÁF tájékoztató a Magyarország területére belépő külföldi telephelyű, valamint a magyar forgalmi rendszámú

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

Külföldön sem kell spórolniuk a mobilnettel a Telenor ügyfeleinek. Írta: Telenor május 22. péntek, 12:05

Külföldön sem kell spórolniuk a mobilnettel a Telenor ügyfeleinek. Írta: Telenor május 22. péntek, 12:05 A Telenor valamennyi feltöltőkártyás és havidíjas ügyfele a korábbinál kedvezőbb áron mobilinternetezhet külföldről, akár Európán kívülről is. A május 20-tól elérhető új napi-, és hetijegyeket választva

Részletesebben

Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete

Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete Az Emberi Jogok i és a Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete Tagállam Első Afganisztán 1983.01.24.a 1983.01.24.a Albánia 1991.10.04.a 1991.10.04.a 10.04.a 10.17.a Algéria 1989.09.12. 1989.09.12. 1989.09.12.a

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Biztosítási jogviszony az EGT tagállamban végzett kereső tevékenység alapján Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2009. január 1-től hatályos 80. (5) bekezdése értelmében a Közösségi rendelet vagy a

Részletesebben

MEHIB ZRT JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

MEHIB ZRT JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA MEHIB ZRT. 2019. JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA Hatályos 2019. január 15. 2019. január 15-től hatályos országkockázati besorolás és biztosíthatósági szabályok

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG MÓDOSÍTOTT ÚTMUTATÓJA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG MÓDOSÍTOTT ÚTMUTATÓJA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG MÓDOSÍTOTT ÚTMUTATÓJA 2013. szeptember 27. 2013 114 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság módosított útmutatója

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez

ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez ÚTMUTATÓ átláthatósági nyilatkozat kitöltéséhez A nyilatkozat egy általános adatközlő részből valamint három speciális részből áll (I., II., III.), a szervezetnek csak az általános adatközlő részt valamint

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA

HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA HATÁRON ÁTLÉPŐ GÉPJÁRMŰVEK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSÉNEK IGAZOLÁSA A PSZÁF tájékoztatója a Magyar Köztársaság területére belépő külföldi telephelyű gépjárművek, valamint a magyar forgalmi rendszámú

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója. Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi szerződéseiről

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója. Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi szerződéseiről A Közbeszerzési Hatóság útmutatója Magyarországnak és az Európai Uniónak a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi szerződéseiről (KÉ 2012. évi 129. szám; 2012. november 9.) A Közbeszerzési Hatóság a

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

2004.3.31. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94.

2004.3.31. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94. A BIZOTTSÁG 592/2004/EK RENDELETE (2004. március 30.) a 998/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az országok és területek jegyzéke tekintetében történő módosításáról (EGT vonatkozású szöveg)

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

Útmutató az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek részére a pályázók átláthatóságának vizsgálatához

Útmutató az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek részére a pályázók átláthatóságának vizsgálatához Útmutató az irányító hatóságok és közreműködő szervezetek részére a pályázók átláthatóságának vizsgálatához Annak érdekében, hogy az Európai Unióból származó támogatások pályázói és kedvezményezettjei

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA július 18.

2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA július 18. 2018/137 A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK ÚTMUTATÓJA 2018. július 18. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzések Tanácsának útmutatója

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

Részletesebben

A évi nagy nemzetközi és hazai tanulói teljesítménymérések eredményei. TIMSS 2015 PISA 2015 Országos kompetenciamérés 2015

A évi nagy nemzetközi és hazai tanulói teljesítménymérések eredményei. TIMSS 2015 PISA 2015 Országos kompetenciamérés 2015 A 2015. évi nagy nemzetközi és hazai tanulói teljesítménymérések eredményei TIMSS 2015 PISA 2015 Országos kompetenciamérés 2015 A TIMSS 2015 eredményei A 4. és 8. évfolyamos tanulók matematikai és természettudományi

Részletesebben

Közlemény 2016. március 1. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról

Közlemény 2016. március 1. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról Közlemény 2016. március 1. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról A Szolgáltató tájékoztatja Tisztelt Előfizetőit, hogy Általános Szerződési Feltételei 2016. április 1- től az ÁSZF 12.1.1

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója

A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója A Közbeszerzések Tanácsa útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 63. -ának (2)-(3) bekezdéseiben hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9. A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista

M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista M2M Net EU díjcsomag szolgáltatói lista Partner Country Partner Provider Name Ausztria Hutchison 3G Austria (Ausztria) Mobilkom Austria (Ausztria) ONE GmbH (Ausztria) T-Mobile A (Ausztria) Belgium Base

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin

Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin Az EU közjogi alapjai 2017. 03. 13. Gombos Katalin 2017. 03. 13. 1 Csatlakozás Csatlakozások: Északi kibővülés Déli kibővülés Volt EFTA-államok Keleti kibővülés Horvátország Gombos Katalin 2017. 03. 13.

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9. A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, 2016. november 9. Jogszabályi háttér 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1.

A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban. Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. A rejtett gazdaság okai és következményei nemzetközi összehasonlításban Lackó Mária MTA Közgazdaságtudományi Intézet 2005. június 1. Vázlat Definíciók dimenziók Mérési problémák Szubjektív adóráta A szubjektív

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő

Részletesebben

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként Felnőttkori túlsúly és elhízás globá előfordulása régiónként Férfiak Európai Régió Albánia 2008-9 Nemzeti 10302 15-49 44.8 8.5 29.6 9.7 DHS Örményország 2005 Nemzeti 6016 15-49 26.9 15.5 DHS Ausztria 2005/6

Részletesebben

3A Takarékszövetkezet

3A Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A

Részletesebben

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint XI/810/95rev3 1.1. 1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT 1.2. 1.3. A jelentést tevő országon belül bejegyzett tenyésztő vagy beszállító létesítményből származó állatok Származás

Részletesebben

Domain név regisztrációs irányelvek

Domain név regisztrációs irányelvek Domain név regisztrációs irányelvek DEFINÍCIÓK A jelen szabályzat az Általános feltételekben és/vagy a jogvitarendezési szabályokban meghatározott fogalmakat alkalmazza TÁRGY ÉS HATÁSKÖR A Regisztrációs

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. május 17. Élıállat és Hús 2010. 18. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 16. Élıállat és Hús 2009. 45. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben