3A Takarékszövetkezet
|
|
- Petra Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A Takarékszövetkezet Hatályos: január 01. Közzététel napja: december 29.
2 Betétbiztosítás Országos Betétbiztosítási Alap A Vállalkozói Ügyfelek részére szóló Egységes Deviza Pénzforgalmi Számlatermékek keretén belül nyitott pénzforgalmi számlán a hitelkereten felül elérhető pénzösszeg - az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban OBA) által védett. Tájékoztatjuk, hogy a Hitelintézet évente egyszer díjmentesen köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót ügyfelei részére átadni, melyet a Hitelintézet postai úton, vagy a Hitelintézet internetes felületén, vagy más a szerződésben meghatározott közvetlen módon bocsát betétes rendelkezésére. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt a Hitelintézetnél, az adott időpontban nyilvántartott OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a Hitelintézet fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek). Az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott biztosításról a honlapon tájékozódhat. A betétbiztosításra vonatkozó részletes információkat a Hitelintézet Ügyféltereiben kifüggesztett - alább megjelölt - dokumentum Tájékoztató betéteseknek az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott betétbiztosításról Takarékszövetkezetek Garanciaközössége Hitelintézetünk tagja takarékszövetkezetek országos, egyetemleges felelősségen alapuló garanciaközösségének. A garanciaközösség révén a Hitelintézetnél számlát vezető, vagy betétet elhelyező ügyfelek magánszemélyek, vállalkozások és önkormányzatok kettős védelmet élveznek: az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelmén felül a takarékszövetkezeti szektor teljes vagyonával áll helyt bármely betétért, amelyet a garanciaközösség bármely tagjánál, bármely takarékszövetkezeténél helyeztek el. A Takarékszövetkezetek Garanciaközössége december 10-étől működik teljes körűen, melytől kezdődően a szövetkezeti hitelintézetek, a Takarékbank Zrt. és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete vállalt garanciát (felelősséget) egymásért. A jelen Hirdetmény a SEPA szolgáltatások kondícióit tartalmazza az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak figyelembe ével.
3 SEPA Egységes nemzetközi szabványok és szabályok alkalmazásainak feltételei: A 3A Takarékszövetkezet a papíralapú átutalási megbízásokat az Egységes Fizetési Övezetre ("Single Euro Payments Area" továbbiakban: SEPA) vonatkozó egységes nemzetközi szabványok és szabályok alkalmazásával, úgynevezett SEPA SCT (SEPA Credit Transfer) átutalásként teljesíti, amennyiben a deviza átutalási megbízás: - normál priotítású, devizaneme: EUR, a kedvezményezett bankja EGT tagállamon belüli és SEPA átutalás fogadására alkalmas (SEPA tagsággal rendelkező pénzintézet), tartalmazza a kedvezményezett helyes IBAN számát (nemzetközi bankszámlaszámát) és SWIFT másolat illetve SWIFT igazazolás igényt nem tartalmaz. (SEPA SCT típusú feldolgozás esetén SWIFT másolat illetve SWIFT igazolás nem igényelhető) A SEPA SCT átutalásként teljesített megbízások SHA költségviselés alkalmazásával kerülnek teljesítésre, ahol a megbízó fél fizeti a pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerült költségeket, a többi bank költségét a kedvezményezett viseli. EGT tagállamai (SEPA tagországok):az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia), valamint Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia, Svájc és San Marino. Amennyiben az Ügyfél által leadott deviza átutalási megbízás a fenti feltételeknek - megfelel, úgy a Takarékszövetkezet a megbízást automatikusan SEPA SCT eljárásrenddel kezeli; - nem felel meg, úgy a Takarékszövetkezet a megbízást automatikusan SWIFT elszámolási csatornán dolgozza fel, a nem SEPA deviza átutalási megbízás kondíciói és teljesítési feltételei mellett. A Takarékszövetkezet a SEPA deviza átutalási megbízás ellenértékét az át napján (T munkanap) az ügyfél számláján könyveli és az alábbi valuta napokkal teljesíti: -a konverzió nélküli EUR devizanemekben teljesítendő megbízásokat T munkanapon -a konverziós, EUR devizanemben teljesítendő megbízásokat szintén T munkanapon teljesíti. A konverziós SEPA deviza átutalási megbízások esetében az utalt összegnek a T. munkanapon érvényes Takarékszövetkezeti eladási/i árfolyamon átszámított Lakossági deviza számlák tranzakciós Átvezetés Pénzforgalmi jutalék Bankon belüli átutalás saját számlák között SEPA(papiros alapon) Alkalmazott árfolyam min: 2 EUR Átvezetés Pénzforgalmi jutalék HomeBank, Ibank tételindítás SEPA (bankon belül számlák között) min: 1 EUR 0,00% min: - max: - 0,00% min: - max: - Átvezetés Pénzforgalmi jutalék HomeBank, IBank tételindítás SEPA (bankon belül ügyfelek deviza számlái között ) min: 4 EUR 0,20% 0,30% min: - max: 20 EUR
4 Átvezetés Pénzforgalmi jutalék Bankon belüli átutalás 0,20% ügyfelek deviza számlái között SEPA (papiros alapon) min: 5 EUR max: - 0,30% min: - max: 20 EUR Deviza számla terhére indított deviza forgalmi utalás HomeBank, IBank tételindítás TKSZ-en kívül SEPA min: 15 EUR 0,30% min: - max: 20 EUR Vállalkozói deviza számlák tranzakciós Alkalmazott árfolyam Átvezetés Pénzforgalmi jutalék HomeBank, Ibank tételindítás SEPA (bankon belül számlák között) min: 1 EUR 0,00% min: 0 EUR max: 0 EUR Lakossági deviza számlák tranzakciós Alkalmazott árfolyam Deviza számla terhére indított deviza forgalmi utalás 0,250% Pénzforgalmi jutalék Bankon kívüli átutalás SEPA (papiros alapon) min: 15 EUR 0,30% min: - max: 20 EUR Devizaszámla javára érkező devizaforgalmi utalás Konverziós díj összege kerül felszámításra SEPA 0,00% min: - max: - Átvezetés Pénzforgalmi jutalék Bankon belüli átutalás saját számlák között SEPA (papiros alapon) min: 2 EUR 0,00% min: 0 EUR max: 0 EUR Átvezetés Pénzforgalmi jutalék HomeBank, IBank tételindítás SEPA (bankon belül ügyfelek deviza számlái között ) min: 4 EUR 0,30% min: - max: 20 EUR Átvezetés Pénzforgalmi jutalék Bankon belüli átutalás ügyfelek deviza számlái között SEPA (papiros alapon) min: 5 EUR 0,30% min: - max: 20 EUR Deviza számla terhére indított deviza forgalmi utalás HomeBank, IBank tételindítás TKSZ-en kívül SEPA min: 15 EUR 0,30% min: - max: 20 EUR
5 Deviza számla terhére indított deviza forgalmi utalás Pénzforgalmi jutalék Bankon kívüli átutalás SEPA (papiros alapon) 0,30% min: - max: 20 EUR Devizaszámla javára érkező devizaforgalmi utalás Konverziós díj összege kerül felszámításra SEPA 0,00% min: - max: - SEPA megbízás visszahívásának díja Lakossági forint számlák SEPA tranzakciós Forint számla javára érkező devizaforgalmi átutalás SEPA (1) Hitelintézeten belülii terhelés, saját számlára SEPA Hitelintézeten belüli terhelés, más ügyfél számlájára SEPA Hitelintézeten kívülre indított SEPA átutalás terhelése Recall díj SEPA (tévesen indított elektronikus utalás visszahívása) Vállalkozói forint számlák SEPA tranzakciós 2500,-Ft % minimum maximum fix díj Alapdíj + 0,100% min:0 Ft max: 0Ft 900,-Ft Alapdíj + 0,080% min: 900 Ft max: 0Ft 0,-Ft 0,250% min: 15 EUR 0,000% 0,000% Alapdíj + 0,100% min:3000 Ft max: 0Ft 0,-Ft 0,300% 0,-Ft 6000,-Ft Alapdíj + 0 Ft min: 4500 Ft max: 0Ft 0,-Ft 0 Ft 0,-Ft 6000,-Ft % Ft Forint számla javára érkező devizaforgalmi átutalás SEPA Forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás Hitelintézeten belül más ügyfél számlájára SEPA Fix díj: 1800 Ft. 0,00% min: 0 Ft max: 0 Ft 0,170% mininum: Ft maximum:- fix dij: 0 Ft 0,30% min: - max: Ft Forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás saját számlára SEPA 0,080% mininum: 300 Ft maximum: - fix dij: 0 Ft Forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás Hitelintézeten kívülre SEPA Recall díj SEPA (tévesen indított elektronikus utalás visszahívása) 0,00% min: - max: - 0,300% mininum: Ft maximum: - Fix díj: 0 0,30% min: - max: Ft Ft
6
Pillér Takarékszövetkezet
Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek
Pillér Takarékszövetkezet
Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére Pillér
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Deviza átutalási megbízások teljesítése során alkalmazott nemzetközi standard
H I R D E T M É N Y A
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást
SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től
2760 Nagykáta, Dózsa Gy. u. 10 SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től I. Belföldi forint fizetési ok JÓVÁÍRÁS Megbízás típusa GIRO-IG1 GIRO IG2 VIBER TERHELÉS Takarékszövetkezetünk nostro
H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2017. január 31. napján Hatályos: 2017. február 16.
Meghirdetve: december 09. napján Hatályos: december 12. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2016. december
H I R D E T M É N Y. Meghirdetve: március 14. napján Hatályos: március 19. napjától CHF 0,0100 0,0101 EUR 0,0100 0,0101 GBP 0,0100 0,0101
H I R D E T M É N Y Lakosság részére vezetett devizaszámlával és a lekötött deviza betétekkel kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról Meghirdetve: 2018. március 14. napján Hatályos:
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján
H I R D E T M É N Y. Meghirdetve: augusztus 31. napján Hatályos: szeptember 3. napjától
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett nem forgalmazott - devizaszámlák és lekötött deviza betétek kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2018.
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet TÁJÉKOZTATÓ A devizában végzett műveletek teljesítési rendjéről Hatályos: 2012. január 2-től 1 I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról Hatályos: 2017. június 1-jétől 1 I. Általános feltételek A Kisalföld Takarék Szövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) minden kirendeltségében elérhetőek
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE 1/2014. Közzététel: 2013. december 20. Hatályos: 2014. január 5-től I. BETÉTI KAMATOK 1. Devizaszámlák
3A Takarékszövetkezet
Vállalkozói Ügyfelek részére szóló Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye 3A Takarékszövetkezet www.3atakarek.hu Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Vállalkozói ügyfelek
HIRDETMÉNY. A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról Tájékoztatás Jelen Hirdetmény a Nyugat Takarék Szövetkezet (névváltozás előtt 2017. október 31-ig Kisalföld Takarékszövetkezet) által forgalmazott deviza
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a lakossági fizetési számlákról történő átutalások esetén az alapdíjat kiegészítő
3A Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye 3A Takarékszövetkezet www.3atakarek.hu Hatályos: Közzététel napja: 2018. január 01.
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
Lakossági devizabetét-számla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP
Lakossági devizaszámla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP, JPY, DKK, NOK, SEK, CZK, PLN, CAD Lakossági devizabetét-számla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP 1. KAMAT
Érvényes január 1.
HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes 2017.
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény a SEPA átutalás teljesítésének
-TÁJÉKOZTATÓ. a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
-TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. december 12-től A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény az egyéb díjak elérésének
Meghirdetve: december 09. napján Hatályos: december 12. napjától. Pénzforgalmi devizaszámla EUR, USD, GBP, CHF devizanemekben nyitható.
H I R D E T M É N Y Nem természetes személy részére külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2016.
ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE. Érvényes: január 31-ig megkötött szerződések esetében
ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE Érvényes: 2019. január 31-ig megkötött szerződések esetében 2019. február 01. után új szerződés nem köthető! A hirdetményben található valamennyi
Meghirdetve: december 28. napján Hatályos: december 29. napjától
H I R D E T M É N Y Nem természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói a
Meghirdetve: augusztus 31. napján Hatályos: szeptember 3. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve:
HIRDETMÉNY. a szövetkezeti hitelintézeti integrációba tartozó pénzintézeti munkavállalók részére számlavezetés esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY a szövetkezeti hitelintézeti integrációba tartozó pénzintézeti munkavállalók részére számlavezetés esetén alkalmazott kondíciókról SWIFT kódja: TAKBHUHB TARTALOMJEGYZÉK Tartalom 1. ÁLTALÁNOS
KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk
KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB
H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu Érvényes: 2019.01.01-től "Jelen Hirdetmény
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetményben szereplő tranzakciós
"STANDARD" pénzforgalmi számlacsomag
"STANDARD" pénzforgalmi számlacsomag 1201-0000 P10050 Új számla nyitásra nincs lehetőség. A hirdetmény a meglévő számlák kondícióit tartalmazza. Hiteltörlesztés ügyfél saját számlái között Beszedéses megbízással
ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE
ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE A hirdetményben található valamennyi számlacsomagban elhelyezett összeg az OBA által 100 000 EURO-ig biztosítva van. Közzétéve 2018. március 9-én
HIRDETMÉNY. A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A számla vezetés kondícióiról Tájékoztatás Jelen Hirdetmény a Nyugat Takarék Szövetkezet (névváltozás előtt 2017. október 31-ig Kisalföld Takarékszövetkezet) által forgalmazott számlavezetés
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetményből az EHO-ra utaló rész
1.1. Vállalati devizaszámla kamata Megnevezés Éves kamatláb % EBKM % CHF 0,0000 0,00 EUR 0,1000 0,10 GBP 0,0100 0,01 USD 0,0500 0,05
Indoklás: A Hpt 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosításának oka a tőke és pénzpiaci kamatlábak változása. A módosítás a GBP látra szóló és elkülönített számlák
EGT állam pénznemében. EGT-n kívüli konverziós SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN EGT-n kívüli nem konverziós SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN
TÁJÉKOZTATÓ Hirdetmény a számlatulajdonos pénzforgalmi/fizetési számláját érintő megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2017.február 01.-től 3. sz. függelék A Főnix Takarékszövetkezet
HIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK. Érvényes: október 1-től
HIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK Érvényes: 2017. október 1-től A hirdetmény módosításának indoka: A Hungária Takarék Takarékszövetkezet, az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár
H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére CHF EUR, GBP, és USD devizanemekben nyitható.
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek,
Érvényes: 2013. november 12-től
Hirdetmény a CSEMETE számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2013. november 12-től MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési díj 55.- Ft/hó Számlavezetési díj akciós
0,30%, max Ft TKSZ-en belüli, nem saját számlák közötti csoportos 0,30 %, min Ft és eseti átvezetés (papír alapú)
Hirdetmény Vállalkozói pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2013. szeptember 01-től MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési díj Jogi személyek
M E C S E K V I D É K E TAKARÉKSZÖVETKEZET
M E C S E K V I D É K E TAKARÉKSZÖVETKEZET Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési határidejéről, a költségviselésről és az árfolyamok alkalmazásáról Hatályos:
Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési rendjér l, a költségviselésr
Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési rendjéről, a költségviselésről és az árfolyamok alkalmazásáról Hatályos: 2010. június 01-től Értelmező rendelkezések: BIC
HIRDETMÉNY. Forint számlavezetés kondíciói Lakossági ügyfelek részére. A hirdetmény hatályos: 2010. június 01-től.
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Forint számlavezetés kondíciói Lakossági ügyfelek részére Tranzakció típus A hirdetmény hatályos: 2010. június 01-től Díj Számlanyitás díja: Kötelező elhelyezés
H I R D E T M É N Y. Lakosság részére vezetett devizaszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról
H I R D E T M É N Y Lakosság részére vezetett devizaszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról Meghirdetve: a kamatok tekintetében 2015. július 15. napján, a díjcsökkentés tekintetében
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY 1 Deviza számla Hirdetmény Érvényes: 2013. április 15-től. Bankszámla megnyitásra jogosultak köre A lakossági fizetési számla nyitható: Nagykorú belföldi, valamint külföldi természetes
Meghirdetve: január 31. napján Hatályos: január 1. illetve február 1. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói a Bóly és
Tájékoztató a devizában végzett mveletek teljesítés rendjérl
Tájékoztató a devizában végzett mveletek teljesítés rendjérl Hatályos: 2013. szeptember 16-tól A Kinizsi Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) kizárólag az alábbi nemekben fogad be megbízásokat: EUR, USD, GBP,
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
MEGNEVEZÉS. díjmentes
Hirdetmény A külföldi, konvertibilis pénznemben vezetett lakossági fizetési számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2014. március 25-től MEGNEVEZÉS DÍJ (USD) 1. Számla nyitási díj díjmentes
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu
Vállalkozói Ügyfelek részére szóló Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Vállalkozói
Forintban vezetett, MÁR NEM FORGALMAZOTT VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE
Forintban vezetett, MÁR NEM FORGALMAZOTT VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE A hirdetményben található valamennyi számlacsomagban elhelyezett összeg az OBA által 100 000 EURO-ig biztosítva van. Hatályos: 2018.
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
Látra szóló pénzforgalmi számlára, változó mértékű, éves kamat, havi tőkésítéssel 0,00% EBKM: 0,00%
I. Kamat Látra szóló pénzforgalmi számlára, változó mértékű, éves kamat, havi tőkésítéssel 0,00% EBKM: 0,00% II. Díjtételek Havi pénzforgalmi számlavezetés díja, minden megkezdett hónapra A számla nyitásához
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
0,50%, min. 20.- EUR számláról. + (0,30% max. 6.000.-Ft) Interneten benyújtott deviza utalás deviza. 0,40%, min. 16.
AKCIÓS HIRDETMÉNY a külföldi, konvertibilis pénznemben vezetett pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről (EUR nemű számla) Érvényes: 2014. július 08-tól 2014.- augusztus 31-ig.
TÁJÉKOZTATÓ. a Számlatulajdonos pénzforgalmi/lakossági számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi/lakossági számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2015. szeptember 7-től A Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet
HIRDETMÉNY. Módosítva: 2015.június 12.
Cím: 9100 Tét, Fő u. 86. Telefon: (96) 561240 Email: kozpont@tet.tksz.hu Deviza számlavezetési kondíciók: HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi
~ 1 ~ III. Díjtételek A fizetési számlanyitáshoz szükséges minimum összeg Kötelezően tartandó minimum összeg Számlanyitási díj
~ 1 ~ LAKOSSÁGI FORINTSZÁMLA VEZETÉS HIRDETMÉNY SZÁMLACSOMAGOK Érvényes: 2017.01.01-től SEPA utalások miatt I. Kamat Látra szóló, változó mértékű, éves kamat, havi tőkésítéssel 0,01 % EBKM: 0,01 % A kamat
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény az Európai Gazdasági Térség
Pillér Takarékszövetkezet
Vállalkozói Ügyfelek részére szóló Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Vállalkozói
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY Hatályos 2018. június 15. napjától Közzététel napja: 2018. április 13. A közzététel napjával meghirdetett módosítás: a Békés Takarék Szövetkezet 2018. június 15. napjával kezdődő
~ 1 ~ III. Díjtételek A fizetési számlanyitáshoz szükséges minimum összeg Kötelezően tartandó minimum összeg Számlanyitási díj
~ 1 ~ LAKOSSÁGI FORINTSZÁMLA VEZETÉS HIRDETMÉNY SZÁMLACSOMAGOK Érvényes: 2019.01.01-től "Jelen Hirdetmény hatályba lépésétől: - a lakossági fizetési számlákról történő átutalások esetén, az alapdíjat kiegészítő
VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE
VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE A hirdetményben található valamennyi számlacsomagban elhelyezett összeg az OBA által 100 000 EURO-ig biztosítva van. Közzétéve 2018. február 28-án Hatályos 2018. március
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Indoklás: Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
Devizaszámlák kamatozása
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2013. január 2-től I. Valuta, deviza és kereskedelmi
HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY DEVSZLA-1/2015/H Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2015.06.22. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 1/2014
HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói I. Valuta, deviza és vételi / közép / eladási árfolyamok a.)
HIRDETMÉNY Közzététel: Hatályos: től
Jogi személyek, vállalkozók, önkormányzatok és egyéb szervezetek részére forintban vezetett bank- és elszámolási számlák kamat, jutalék és költség kondíciói Számlavezetés Jogi személyek, Vállalkozók Egyesületek,
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Élő de már nem nyitható Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Tájékoztató A fizetési megbízások benyújtásának és
A Gyulai Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) a fizetési számlával (pénzforgalmi számla, lakossági fizetési számla) Tájékoztatóban meghatározottak szerint teljesíti. 1. Készpénzfizetés:
0,30%, max. 6.000.-Ft TKSZ-en belüli, nem saját számlák közötti csoportos 0,30 %, min. 300.- Ft és eseti átvezetés (papír alapú)
AKCIÓS HIRDETMÉNY a vállalkozói pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2015. július 22-től 2015. augusztus 31-ig. MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési
~ 1 ~ III. Díjtételek A fizetési számlanyitáshoz szükséges minimum összeg Kötelezően tartandó minimum összeg Számlanyitási díj
~ 1 ~ LAKOSSÁGI FORINTSZÁMLA VEZETÉS HIRDETMÉNY SZÁMLACSOMAGOK A hirdetményben díjtétel csökkenés történt a papíralapú InterGiró 2 papíralapú átutalás esetén Közzététel: 2016. szeptember 02. Hatályos:
TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ
HIRDETMÉNY Mohácsi Takarék Bank Zrt. TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ Meghirdetés dátuma: 2017. március 31. napján Hatályos: 2017. április 1. napjától I. Forint pénzforgalmi és elszámolási számlák kondíciói
TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ
HIRDETMÉNY Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet a kedvezményes TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ Hatályos: 2015. február1-től 1 I. Forint pénzforgalmi és elszámolási számlák kondíciói Az alábbiakban
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Élő de már nem nyitható Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ
HIRDETMÉNY Mohácsi Takarék Bank Zrt. TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ Meghirdetés dátuma: 2018. március 14. napján Hatályos: 2018. március 19. napjától I. Forint pénzforgalmi és elszámolási számlák kondíciói
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 Forint és deviza számlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Érvényes:
Pillér Takarékszövetkezet
Vállalkozói Ügyfelek részére szóló Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu Egységes Forint Pénzforgalmi Számlatermékek Hirdetménye Vállalkozói
AKCIÓS DÍJ 1 : 0.-Ft/hó 3. Pénzforgalmi jutalék Terhelések: Papír alapon benyújtott eseti megbízás, átutalás 0,40%, min. 200.
AKCIÓS HIRDETMÉNY a lakossági fizetési számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2015. július 22-től 2015. augusztus 31-ig. MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési
3A Takarékszövetkezet
3A Takarékszövetkezet www.3atakarek.hu Gyámhatósági Számla Hirdetménye Lakossági ügyfelek részére Hatályos: Közzététel napja: 2018. január 26. 2018. január 25. 1 / 9 Betétbiztosítás Országos Betétbiztosítási
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR-nak megfelelő összegű deviza lehet.
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes és nem természetes személyek részére vezetett forgalmazó devizaszámlák, alszámlák, deviza betétszámlák, devizaforgalommal
HIRDETMÉNY. Hatályos: 2013. 11. 25.
HIRDETMÉNY 1.sz.melléklet Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2013. 11.
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY Érvényes:
HIRDETMÉNY Közzététel: Hatályos: tól
Jogi személyek, vállalkozók, önkormányzatok és egyéb szervezetek részére forintban vezetett bank- és elszámolási számlák kamat, jutalék és költség kondíciói Számlavezetés Jogi személyek, Vállalkozók Egyesületek,
HIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK. Érvényes: 2016.május 09-től. Hatályos 2016.március 01-től
HIRDETMÉNY BETÉTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KAMATOK Érvényes: 2016.május 09-től Hatályos 2016.március 01-től Matrac betét I. BETÉTSZÁMLÁK, KÖNYVES ÉS OKIRATOS BETÉTEK Lekötési idő kamat EBKM 3 hónap (FIX kamatozású,
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Jelen Hirdetmény változás közzétételének
H I R D E T M É N Y. Hatályos: től
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A ép. 1/6. KSH száma 139975410-6419-122-09, cégjegyzékszáma: 09-02-000644, MNB engedély: H-EN-I-657/2016, valamint 758/1997/F és 773/1997/F,
HIRDETMÉNY Közzététel: Hatályos: tól
Természetes személyek által nyitható forint számlák kamat, jutalék és költség kondíciói Számlavezetés Lakossági bankszámla számlavezetési díja Netbankot igénybe vevők számlavezetési díja 26/hónap 19/hónap
H I R D E T M É N Y. Hatályos: től
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A ép. 1/6. KSH száma 139975410-6419-122-09, cégjegyzékszáma: 09-02-000644, MNB engedély: H-EN-I-657/2016, valamint 758/1997/F és 773/1997/F,
Hirdetmény. Zala Takarékszövetkezet. Lakossági és vállalkozói deviza számlavezetés jutalékairól, díjairól és költségeiről.
Hirdetmény Zala Takarékszövetkezet Közzétéve: 2016. november 30.. Lakossági devizaszámla vezetés (természetes személyek) Megnevezés ZALA Lakossági devizaszámla Alkalmazott árfolyam I. Számlavezetés Számlanyitási
Forgalmi jutalék minimum Forint forgalmi jutalékok Papír alapú átutalási megbízások. Saját számlára
I. Kamat Látra szóló pénzforgalmi számlára, változó mértékű, éves kamat, havi tőkésítéssel 0,00% EBKM: 0,00% A kamatadó fizetésre kötelezett ügyfelek esetében a kamat jövedelem után az adó mértéke 15 %.
HIRDETMÉNY TELJESÍTÉSI HATÁRIDŐK A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKNÁL Hatályos: október 31-től
A Pénzforgalmi üzletszabályzat és Bankkártya üzletszabályzat(ok) 2. sz. melléklete HIRDETMÉNY TELJESÍTÉSI HATÁRIDŐK A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKNÁL Hatályos: 2016. október 31-től Tájékoztatjuk tisztelt