2010. FEBRUÁR , SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
|
|
- Róbert Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2010. FEBRUÁR , SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS (EU Menu) Az EU-ban elvégzendő, az élelmiszer-fogyasztásról szóló első páneurópai felmérésre vonatkozó javaslat címe a következő: Mi szerepel az étlapon Európában? (EU Menu). A felmérés tervezését az EFSA koordinálja majd, kialakítása és végrehajtása pedig túlnyomórészt az érintett nemzeti intézményekre hárul majd. Az adatgyűjtés hozzáadott értékét annak a módszertannak az alkalmazása jelenti, amely összehasonlítható és kellően részletes, az EU valamennyi országát és régióját reprezentáló információt szolgáltat a kockázatértékelés céljaira. A felmérés a korábbi európai uniós finanszírozású kezdeményezések továbbalakulását jelenti, a gyakorlatba ültetve át az összehangolt európai erőfeszítést. Az élelmiszer-fogyasztási adatok gyűjtését a tervek szerint egy gördülő program keretében végzik, 2012-től 2017-ig, amelynek előkészítő szakasza 2010-től 2011-ig tart. A reprezentatív adatok gyűjtésének előmozdítása érdekében különös figyelmet fordítanak majd arra, hogy valamennyi országban nagy legyen a részvételi arány. A javaslatot a Tanácsadó Fórum november 25-i athéni ülésén terjesztették elő. A Tanácsadó Fórum határozottan támogatta a felvetést, és a tagállamok és az EFSA közötti, prioritást élvező együttműködési projektnek tekintette. Az Európai Unióban ahogyan a világ számos más helyén is nagy hangsúlyt fektetnek az egészségesebb és biztonságosabb életvitel előmozdítására. Ebben a tekintetben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentős szerepet játszik a szabványosított adatgyűjtési és az egységes kockázatértékelési módszerek előmozdítása és összehangolása területén, amely a biztonságos élelmiszer-ellátás és az egészséges étrendek biztosításának alapjául szolgál. Jelenleg európai uniós szinten nem állnak rendelkezésre harmonizált élelmiszer-fogyasztási információk. Az élelmiszerfogyasztásra vonatkozó, jó minőségű adatoknak az egyének szintjén való, szabványosított módszertan szerint történő, a népesség tagjaira a gyermekektől az idősekig kiterjedő, az EU egészére vonatkozó gyűjtése kiemelt fontosságú feladat. Egy ilyen vállalkozást kizárólag az e területen tevékenykedő valamennyi tagállami szervezettel szoros együttműködésben lehet végrehajtani. Az egységes élelmiszer-fogyasztási adatokhoz való, a tagállamokon átnyúló hozzáférés alapvető fontosságú a kockázatértékelésért felelős európai hatóságok és egyéb szervezetek, valamint érdekelt felek különféle funkcióinak szempontjából. A meglévő veszélyeknek az élelmiszer-biztonság szempontjából való kísérése, valamint a felmerülő kockázatok értékelése mellett a szabványosított élelmiszer-fogyasztási adatok az élelmiszer-biztonságra vonatkozó új jogszabályok alkotása, illetve a meglévők naprakésszé tétele során lehetnek nagyon hasznosak. Előmozdítják majd az élelmezési és közegészségügyi szakpolitikák tervezéséhez, végrehajtásához és értékeléséhez szükséges étrendi megfigyelést és a népbetegségek (pl. a túlsúly és elhízás, a 2-es típusú diabétesz) megállítására irányuló megelőző tevékenységek kidolgozását és értékelését, és az élelmiszer-bevitelnek és az étkezési és egészségügyi viselkedési mintáknak az akut és krónikus betegségek kockázataival való társulására vonatkozó kutatásokat. 1
2 Az élelmiszer-biztonsági kockázatértékelések pontosságának növelése, és ezzel az óvatos feltételezések korlátozása csökkentheti az élelmiszeripar részéről a megfelelőséggel kapcsolatban felmerülő költségeket, ugyanakkor továbbra is teljes védelmet biztosítana a fogyasztónak azaz olyan helyzetet eredményezne, amelyből minden fél győztesen kerül ki. Ha többet tudunk arról, hogy mit eszünk, akkor ez az ismeret alapjául szolgálhat a civilizációs betegségek kezelésével kapcsolatos, vészes ütemben növekvő kórházi kezelési költségek csökkentésére irányuló, hosszú távú egészségügyi politikáknak. Európai uniós szinten jelenleg még nincsenek az élelmiszer-fogyasztási adatoknak az egyének szintjén való, nemzetileg megvalósuló gyűjtésével kapcsolatos követelmények. Ugyanakkor nemzeti táplálkozási felméréseket már több európai országban is végeztek, és ezek a nemzeti politikában felhasználható, értékes információkat szolgáltattak, szerepük pedig meghatározó a táplálkozásmegfigyelés területén. Az alkalmazott módszertan azonban nem minden esetben szolgáltat olyan adatokat, amelyek kellőképpen pontosak volnának a veszélynek való kitettség értékeléséhez. Ráadásul a nemzeti élelmiszer-fogyasztási adatokat a Közösségben alkalmazott sokféle módszertan miatt nem lehet közvetlenül összevetni. Az élelmiszer-fogyasztási adatok szabványosításának szükségességét a 4.1 sz. tudományos együttműködési (SCOOP) feladat vetette fel, és először például a DAFNE, az EPIC, a FLAIR Eurofoods-Enfant projekt, a COST Action 99 projekt stb. foglalkozott vele. A korábbi tevékenységekre hagyatkozva az európai uniós finanszírozású EFCOSUM projekt, valamint ennek utódja, az EFCOVAL, tovább foglalkozott egy olyan, az európai élelmiszer-fogyasztási felmérés céljára szolgáló módszer kidolgozásával, amely nemzetközileg is összehasonlítható adatokat biztosít ben az EFSA Tudományos Bizottsága a kockázatértékelésről szóló véleményt tett közzé, amely a rendelkezésre álló fogyasztási adatok gyors, az összesítések szintjén való gyűjtését javasolta, amelyet kiterjedten folytatott, részletes adatgyűjtés követne. Erre válaszul az EU tagállamai először az átfogó európai élelmiszer-fogyasztási adatbázis létrehozása során működtek együtt, amely 2008 februárjának vége óta működik végén az EFSA a felnőttekre és gyermekekre vonatkozóan a részletek szintjén meglévő információkon alapuló részletes európai élelmiszer-fogyasztási adatbázis létrehozására irányuló projekteket indított el. A működését a év során megkezdő részletes adatbázistól azt várják, hogy jelentős mértékben növeli majd az EFSA által készített kockázatértékelési számítások pontosságát. Az adatokat ugyanakkor továbbra is befolyásolják majd a gyűjtésük során alkalmazott módszerek tekintetében megnyilvánuló jelentős különbségek, amelyek miatt az EU különböző országai tekintetében nem lehet majd elvégezni összevetésüket. Ennélfogva a pontos és harmonizált élelmiszer-fogyasztási adatok páneurópai szintű gyűjtése az EFSA egyik elsődleges fontosságú hosszú távú célkitűzése. Mivel felismerik az élelmiszer-fogyasztásra vonatkozó, a hatékony kockázatértékelést lehetővé tevő páneurópai adatok jelentőségét, és teljes mértékben támogatják az EU Menu ezt biztosító, átfogó jellegű célkitűzéseit, a Tanácsadó Fórum tagjai támogatják a nyilatkozatot. A Tanácsadó Fórum felkéri az EFSA-t az e munkával kapcsolatos részletes tervek során való, az EU Menu felmérésnek a nemzeti szintű táplálkozásmegfigyelés teljes keretrendszeréhez való illeszkedésének módjára is kiterjedő továbbfejlesztésére. A FENT EMLÍTETT NYILATKOZATOT A TANÁCSADÓ FÓRUM KÖVETKEZŐ TAGJAI TÁMOGATJÁK: Ausztria 2
3 Belgium Bulgária Ciprus Csehország Dánia Egyesült Királyság Észtország Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Lengyelország Lettország 3
4 Litvánia Luxemburg Magyarország Málta Németország Norvégia Olaszország _ Portugália Románia Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia 4
5 Szlovénia 5
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
Élelmiszervásárlási trendek
Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.
A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
Megvitatandó napirendi pontok (II.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága
Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében
KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben
Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel
Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai
Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -
TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.
TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.
Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság
A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Sisakné dr. Fekete Zsuzsanna Magyar Nemzeti Bank Statisztika Fizetésimérleg-statisztika
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
Zöldenergia szerepe a gazdaságban
Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető
12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:
EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő
2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia
Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek
A válaszadóra vonatkozó általános kérdések
Nyilvános konzultáció a növényvédő szerekről és a növényvédőszermaradékokról szóló uniós jogszabályok REFIT-értékeléséről A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni. A válaszadóra vonatkozó általános kérdések
A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)
MELLEARN Szeged, 2013. április 18-19. A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) Stark Gabriella Mária Babeş-Bolyai
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Lakossági OKOS MÉRÉS kommunikáció. Hackl Mónika Kommunikációs vezető MAVIR ZRt.
Lakossági OKOS MÉRÉS kommunikáció Hackl Mónika Kommunikációs vezető MAVIR ZRt. Miről lesz szó.. Kutatási eredmények Kommunikációs alapvetések OM projektek kommunikációja Európai példák MAVIR OM projekt
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában
Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.
Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás
I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3
2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
RESTREINT UE. Strasbourg, COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.7.1. COM(2014) 447 final 2014/0208 (NLE) This document was downgraded/declassified Date 23.7.2014 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2866/98/EK rendeletnek az euró litvániai
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az európai integráció történeti áttekintése 137. lecke Schuman-tervezet Az
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 10329/17 CODEC 1059 CULT 88 AELE 54 EEE 31 PE 46 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek
MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP
MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP 2014-2020 dr. Viski József Helyettes államtitkár Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Irányító Hatóság Európa
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés. Ilosvai Péter, IT Services Hungary
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés Ilosvai Péter, IT Services Hungary IT Services Hungary, a legnagyobb IT szolgáltató központ Magyarországon Tevékenységünk: Nemzetközi
Környezetvédelmi Főigazgatóság
Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem
KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE
KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak
Mennyi közpénzt költünk egészségre Magyarországon?
VI. Egészséginformációs Fórum Mennyi közpénzt költünk egészségre Magyarországon? KEREKASZTAL Bodrogi József Csaba Iván Sinkó Eszter Skultéty László Vitrai József CÉLKITŰZÉSEK Cél: a hallgatóság módszertani
Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket
Tárgyszavak: EU; innováció; kutatás-fejlesztés; nemzetgazdaság; statisztika; trend.
MAGYARORSZÁG AZ EURÓPAI UNIÓBAN Az európai országok innovációs teljesítménye 2005-ben és útmutató az innovációs teljesítmény értékeléséhez: az Innovációs Scoreboard és az Oslói Kézikönyv Az Európai Unió
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE
11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 19. (OR. en) 11129/19 PV CONS 41 ECOFIN 702 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. július 9. 11129/19 be/zv/ik 1 TARTALOM
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint
XI/810/95rev3 1.1. 1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT 1.2. 1.3. A jelentést tevő országon belül bejegyzett tenyésztő vagy beszállító létesítményből származó állatok Származás
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap
Pillér Takarékszövetkezet
Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek
EURÓPA ITT KEZDŐDIK!
EURÓPA ITT KEZDŐDIK! EURÓPA ÖNNEL KEZDŐDIK! Az Európai Örökség cím nagyszerű lehetőség arra, hogy felhívja a figyelmet közös örökségünkhöz tartozó helyszínére, és nagyobb megbecsültséget érjen el számára.
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2
Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése