ÚJ ÉV NYITÁSA A KULCS-BÉR 2009-BEN, KULCS-BÉR 2008-BAN KEZELT ÉV ALAPJÁN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJ ÉV NYITÁSA A KULCS-BÉR 2009-BEN, KULCS-BÉR 2008-BAN KEZELT ÉV ALAPJÁN"

Átírás

1 ÚJ ÉV NYITÁSA A KULCS-BÉR 2009-BEN, KULCS-BÉR 2008-BAN KEZELT ÉV ALAPJÁN Az évnyitás lehetővé teszi, hogy a Kulcs-Bér programban kezelt adatok alapján, megnyissuk a Kulcs-Bér 2009-ben kezelni kívánt cégeinket. I. ELŐKÉSZÜLETEK 1. DECEMBER HÓNAP LEZÁRÁSA A 2008-AS PROGRAMBAN Zárjuk le a év december hónapot. Erre a KARBANTARTÁS/HÓNAPOK KARBANTARTÁSA menüpontban van lehetőségünk. Ajánlott, hogy a program legfrissebb december havi verziójában dolgozzunk. A decemberi hónap lezárása azért szükséges, mert a hónapzárás lefuttat több olyan folyamatot (keresetek, szabadságok halmozása, hátralékos levonások csökkentése ), melyeket célszerű elvégezni decemberben. Bizonyosodjunk meg arról, hogy minden adat és számfejtés rendben van a 2008-as évben. Az évnyitás után a Kulcs-Bér 2008-ban végzett módosítások nem kerülnek át a Kulcs-Bér programba. (Kivételt képeznek a tárgyéven túli elszámolások, melyek 2008-ban kerültek elszámolásra, és 2009-re vonatkoznak. Az ilyen 2008-ban számfejtett tárgyéven túli elszámolásokban történő módosítások 2009-es évben történő frissítésére karbantartási funkcióval van lehetőség. Erről részletesen külön fejezetben - III.1. - olvashatunk.) 2. BIZTONSÁGI MENTÉS KÉSZÍTÉSE A 2008-AS PROGRAM ADATAIRÓL Az évnyitás előtt célszerű biztonsági mentést készíteni a 2008-as évet kezelő programban. A számítógép Start menüjéből indítva, a Minden program / Kulcs-Soft / Karbantartás / Kulcs-Bér Adatmentő és visszatöltő varázsló pontban találhatjuk a biztonsági mentések kezelésére szolgáló segédprogramot. 3. KULCS-BÉR TELEPÍTÉSE Mivel az évnyitás a Kulcs-Bér programban indítható el ezért az évnyitáshoz a Kulcs-Bér terméknek a gépen kell lenni. Ajánlott a Kulcs-Bér 2009-et arra a gépre telepíteni ahol a Kulcs-Bér található. Interneten elérhető programfrissítés telepítése: A weboldalunkon, az Ügyfélszolgálat/Programfrissítések pontban termékszámmal történő azonosítás után letölthető a Kulcs-Bér telepítője. A gépre való telepítés a szokásos módon történik. Amennyiben postázási díjat fizetett és a CD-t postai úton kapja meg, akkor CD-ről történő termék telepítése: Helyezzük be a Kulcs-Bér terméket tartalmazó CD-t a számítógép CD-olvasójába. A lemez beolvasása után megjelenik egy képernyő, melyen a <TELEPÍTÉS> gombra kattintva indítható a telepítés. Amennyiben a telepítő keretprogram nem indulna el automatikusan, a Start gomb Futtatás menüje alatt a Tallózás segítségével válasszuk ki a CD-ről a termékváltozatnak megfelelően elnevezett exe kiterjesztésű fájlt (ez PLUSZ változat esetében pl.: berplusz2009-januar.exe). A

2 telepítésben egy úgynevezett varázsló segíti munkánkat. További információk a Kulcs-Bér felhasználói dokumentációjában találhatóak. 4. BELÉPÉS A KULCS-BÉR PROGRAMBA, AZ ELSŐ CÉG LÉTREHOZÁSA A Kulcs-Bér program használatba vételéhez, be kell lépnünk a programba. Ehhez létre kell hoznunk egy céget, mely a program indításakor megjelenő Kezdeti beállítások varázslóban tehetünk meg. Az Első elszámolni kívánt cég neve mezőbe célszerű olyan nevet megadni, amely már a 2008-ban is létezett és 2009-ben is kívánunk benne dolgozni. Így az elsőként létrehozott céget is fel tudjuk használni az évnyitás során. II. AZ ÉVNYITÁS FOLYAMATA A 2009-ES PROGRAMBAN Az évnyitáshoz rendszergazdai jogosultság szükséges! Az évnyitási folyamat alatt minden egyéb alkalmazásból ki kell lépni! Javasolt, hogy amennyiben rendelkezünk víruskereső programmal, lépjünk ki, abból is az évnyitás idejére. Hálózatos használat esetén, az évnyitási folyamatot a szerver gépen kell elvégezni. Az évnyitás megtörténte után, a kliens gépeken is telepíteni kell a Kulcs-Bér programot. A kliens gépeken a évi adatokat tároló szerver gépet kell kiszolgálóként beállítani. Azon a számítógépen ahol a 2009-as év nyitását végezzük, legyen telepítve a Kulcs-Bér program legfrissebb (2008. december/3) verziója is (munkaállomásként, vagy szerverként üzemelve), különben az évnyitás nem lehetséges. Új év nyitására a Kulcs-Bér KARBANTARTÁS/ÉVNYITÁS pontjában van lehetőségünk. Ezért kell feltelepítenünk a Kulcs-Bér programunkat. Kattintsunk a KARBANTARTÁS/ÉVNYITÁS pontra. Az évnyitási folyamatot segítő varázsló nyitó képernyőjére jutunk. KAPCSOLAT LÉTREHOZÁSA

3 Ezen a képernyőn történik az adatbázis kapcsolat beállítása. Azt az SQL szervert kell kiválasztani az SQL szerver legördülő listából, ahol az évnyitás alapjául kijelölni kívánt 2008-as év adatbázisa található. A 2008-as adatbázisok beállításairól, a Kulcs-Bér 2008-ban a Karbantartás/SQL varázsló indítása menüpontban tájékozódhatunk. SPECIÁLIS BEÁLLÍTÁS Előfordulhat, hogy nincs fenn a 2008-as Kulcs-Bér program a gépen, de 2008-as adatokat tartalmazó adatbázis található rajta, akkor manuálisan megadhatóak az adatbázis eléréséhez szükséges adatok. (SQL szerver neve, az adatbázis eléréséhez szükséges felhasználónév és jelszó, illetve, ha használunk integrált hitelesítést, akkor ennek a ténynek jelzése.) Amennyiben hibásan, vagy nem kerültek megadásra az adatok, az évnyitást segítő varázsló figyelmeztető üzenetet ad és egészen addig nem lehet tovább lépni, míg a megadott adatok alapján a program nem tud csatlakozni az adatbázishoz. Ha kiválasztottuk azt az adatbázist, ahol a év adatait kezeltük, a <KAPCSOLAT LÉTREHOZÁSA ÉS TOVÁBB> gombbal léphetünk tovább a következő képernyőre.

4 CÉGEK KIVÁLASZTÁSA Ezen a képernyőn állítható be, hogy milyen cégeket/éveket hozzon létre 2008-as adatok alapján az évnyitás során a program as cég oszlop tartalma: Itt megtalálhatóak azok a cégek, melyeket az előző lapon beállított szerveren kezeltünk a 2008-as programverzióval es cég oszlop tartalma: Itt választhatóak ki azok a cégek, melyeket a Kulcs-Bér programban kívánunk kezelni az évnyitást követően. Lehetőségek a 2009-es cég oszlopban: Új (2009-es) év felvitele: Ha ezt választjuk, akkor a 2008-as cég oszlopában látható céghez létrehozza a 2009-es évet az évnyitás. Konvertálásból kihagyva: Ha ezt választjuk, akkor a 2008-as cég oszlopának cége alapján nem nyit meg új évet a program es cég megnevezése: Ha egy 2009-ben már létrehozott céget választunk, akkor a 2009-es cég adatai alapján azt nyitja meg. (Ezért javasoltuk, hogy a Kulcs-Bér 2009-be történő belépés során, egy olyan cégnevet adjunk meg, amit az évnyitás során itt kiválaszthatunk). Elérhető gombok: <ALAPHELYZET>: Az évnyitás, ha azonos névvel talál céget a 2009-es programban, akkor azt ajánlja fel a 2009-es cég oszlopban, egyébként az <Új (2009-es) év felvitele> az alapértelmezett beállítás. <MINDET KIHAGY>: Konvertálásból kihagyva megjegyzés jelenik meg minden 2009-es cég mezőben. <MIND ÚJ ÉV>: Új (2009-es) év felvitele megjegyzés jelenik meg minden 2009-es cég mezőben. Ennek megfelelően, az évnyitás, a 2008-as cég alapján létrehozza a 2009-es évet. Ha beállítottuk az átvételre jelölt cégek 2009-ben történő kezelését, a <CÉGADATOK MENTÉSE ÉS TOVÁBB> gombbal léphetünk tovább a következő képernyőre.

5 BEÁLLÍTÁSOK A Cégek szekcióban látható a Cégek kiválasztása lépésben cég oszlop tartalmával azonos lista, tehát azon cégek listája, melyeket a 2009-es évben az évnyitás során létrehozunk. A Beállítások szekcióban található Kilépett dolgozók átvétele, Megmaradt szabadságok átvétele és Jelenlét naptár feltöltése jelölőnégyzetek segítségével az átvételre kerülő adatok köre paraméterezhető. Bérprogramunkban 2008-ban kilépett dolgozónak számít az a dolgozó, akinek az összes jogviszonya december 31.-ei vagy az előtti dátummal zárult le. A KOMPAKT vagy PLUSZ terméket használó ügyfeleknél megjelenő Számfejtéskor a részletes jelenlét adatok figyelembe vétele jelölőnégyzet kiválasztása esetén, az adott cég jogviszonyainak beállításához a 2009-es évben beállítja a program a Jelenlét modul használatának tényét. Törzsbér módosítások: Itt - a programban megismert módon: + jelre kattintva - lehetőség van megváltoztatni, illetve felvinni az új törzsbéreket (besorolás szerinti alapbér). Amennyiben például, a cégünknél minimálbérrel foglalkoztattunk dolgozókat, akkor ezen opció segítségével lehetőségünk van beállítani azt, hogy a 2009-es évben milyen dátumtól milyen munkabért kapjon a minimálbérrel foglalkoztatott dolgozó. Egyéb jövedelemmódosítások: Itt - a programban megismert módon: + jelre kattintva - lehetőség van a 2009-ban alkalmazott egyéb jövedelem jogcímek közül választani és megadni a 2009-ban érvényes összeget egy adott 2009-es összeg helyett.

6 Amennyiben pl. az étkezés, melegétel-utalvány összegét Ft helyett, Ft-ra módosítjuk, az érintett dolgozók esetében az lesz érvényes 2009-ban. Előző évi túlórák felgyűjtésénél figyelembe vett egyéb jövedelmek: Amennyiben a felhasználó felvett egyedi egyéb jövedelmeket, az átvétel során az előző évből átvett túlórák számának meghatározásakor lehetőségünk van megadni, hogy mely egyéb jövedelmek növeljék ennek értékét. Alapesetben a program két egyéb jövedelmet kezel túlóraként, melyeket automatikusan létrehoz a számfejtés során (Túlmunkadíj munkanapra, Túlmunkadíj hétvégére), ezeket nem jelenítjük meg a listában. Az előző évből átvett túlórák számát az évnyitás az imént említett két egyéb jövedelem számfejtett óraszámából és a dolgozókhoz felvett egyéb jövedelmekhez (listában kijelölt) lerögzített óraszámából számítja ki. Az <ÖSSZES CÉGRE BEÁLLÍT> gomb segítségével érvényesíthetőek a beállítások a céglista valamennyi állományában. <ADATÁTVÉTEL MEGKEZDÉSE> gomb segítségével léphetünk tovább a következő lapra. ADATÁTVÉTEL

7 Az Adatátvétel lapon követhetjük figyelemmel, az adatok átvételének folyamatát. A folyamat állásáról folyamatjelző csík tájékoztat bennünket. Több cég átvétele esetén az aktuálisan feldolgozás alatt álló cég feldolgozottsági szintjét a felső folyamatjelző csíkban, a teljes adatátvételi és évnyitási folyamat készenléti állapotát pedig az alsó folyamatjelző csíkban láthatjuk. Az Adatátvételi napló tartalmazza azokat az üzeneteket, melyek az egyes feldolgozási lépésekről adnak tájékoztatást. A feldolgozási folyamat hosszabb ideig eltarthat (több perc, adatmennyiségtől függően). A feldolgozási folyamat a <LEÁLLÍTÁS> gomb segítségével bármikor megszakítható. Abban az esetben, ha az adatátvételt megszakítottunk, az évnyitás a későbbiekben megismételhető. A 2009-es adatbázisban, azaz cégekben nem lesz a leállított adatátvételi folyamatnak hatása (dupla átvétel, félig átvett adat, stb.), mivel az évnyitás minden létrehozandó cégben az alapállapotról indul. BEFEJEZÉS Az évnyitási folyamat záró képernyőjén, összefoglaló információkat találunk. Az <ADATÁTVÉTELI NAPLÓ MEGTEKINTÉSE> gomb segítségével megnyitható az évnyitási folyamat részletes naplója. Lehetőség van a napló kinyomtatására és Excel fájlba történő kiexportálására is. Kérjük, a 2009-es évben történő munka megkezdése előtt ellenőrizze az átvett adatokat. III. HASZNOS TUDNIVALÓK AZ ÉVNYITÁSRÓL ÉS ADATKEZELÉSÉRŐL 1. TÁRGYÉVEN TÚLI ELSZÁMOLÁSOK KEZELÉSE A 2008-as program a következő lehetőségeket biztosítja: A 2008-as program biztosítja a tárgyéven túli időszak jövedelmeinek, levonásainak elszámolását, a tárgyéven túl megszűnő jogviszony iratainak (kilépők listái) nyomtatását, a tárgyéven túli járulékadatok kezelését és megjelenítését a Dolgozó adatai/bérügyi alapadatok/járulékadatok pontban és a tárgyéven túli bérkarton megjelenítését. A Dolgozó adatai/jogviszonyok pontban egy adott jogviszony megnevezését kiválasztva a jobboldali szegmensben a Jogviszony megnevezése mellett, kiválasztható a Tárgyéven túli adatok megjelenítése jelölőnégyzet, amelynek kiválasztása esetén az adott jogviszonyhoz tartozó lenyíló faszerkezet kibővül a Tárgyéven túli adatok (2009) ponttal. Ebben a pontban rögzíthetőek a tárgyéven túli távolléti díj és EKHO adatok, valamint a tárgyéven túli egyéb jövedelmek és levonások. Dolgozó adatai/jogviszonyok/jelenlét adatok: Az Éves jelenlét adatok gombra kattintva megjeleníthető a tárgyévi és tárgyévet követő év, havi megbontásban, naptár és intervallum nézetben, valamint széles intervallum nézetben egyaránt. A beállított nézetnek megfelelően rögzíthetőek a jelenlét adatok is. Kiléptetés varázsló: A kiléptetés varázsló kibővült a tárgyéven túli jelenlét adatok rögzíthetőségével, valamint - KOMPAKT és PLUSZ változatok esetén a tárgyévet követő évi időarányos szabadság adatok számításával A 2009-es program a következő lehetőségeket biztosítja: A 2008-as programban rögzített 2009-re vonatkozó tárgyéven túli elszámolások számfejtési képernyőjének megtekintési lehetősége, a bérkarton és a évi járulék adatok megjelenítési lehetősége. (Maga a számfejtése és a számfejtés módosítása a évi programban történik.)

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2013-ban, a Kulcs-Bér 2012-ben kezelt év(ek) alapján

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2013-ban, a Kulcs-Bér 2012-ben kezelt év(ek) alapján Új év nyitása a Kulcs-Bér 2013-ban, a Kulcs-Bér 2012-ben kezelt év(ek) alapján Az évnyitás lehetővé teszi, hogy a Kulcs-Bér 2012. programban kezelt adatok alapján, megnyissuk a Kulcs-Bér 2013-ban kezelni

Részletesebben

WIN-TAX programrendszer frissítése

WIN-TAX programrendszer frissítése WIN-TAX programrendszer frissítése A WIN-TAX programrendszert a verzió érvényességének lejártakor illetve jelentősebb változás esetén (pl.: elkészült fejlesztések, munkahelyi hálózati szinkronitás miatt)

Részletesebben

Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.

Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás

Részletesebben

A CCL program használatbavétele

A CCL program használatbavétele A CCL program használatbavétele Tartalomjegyzék 1.1 Hardver és szoftverkövetelmények... 2 1.2 CCL program telepítése hálózatba. Telepítés szerver számítógépre... 2 1.3 Cégek... 6 1.3.1 Egy céges felhasználás....

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Nettóérték megőrző részkedvezmény érvényesítése a hónap egy részében fennálló munkaviszony alapján, ha a hónap során betegszabadság távolléti díja is elszámolásra

Részletesebben

Távolléti díj kezelése a Novitax programban

Távolléti díj kezelése a Novitax programban Mire jó a FirebirdSettings.exe Ezzel a programmal a Firebird adatbázis-kezelővel és az adatbázisokkal kapcsolatos beállításokat lehet elvégezni. Mit kell tenni a használata előtt A FirebirdSettings.exe

Részletesebben

BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év

BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év Ajánlott konfiguráció A program hardverigénye: Konfiguráció: 2800 MHz processzor 512 Mbyte memória (RAM) / Szerver gépen 1G memória (RAM) Lézernyomtató

Részletesebben

Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata. Tisztelt Partnerünk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata. KULCS BÉR 2009. MÁRCIUS A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a korábbi frissítések

Részletesebben

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján

Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Új év nyitása a Kulcs-Bér 2015-ben, a Kulcs-Bér 2014-ben kezelt év(ek) alapján Biztonsági mentés készítése a 2014-es program adatairól Az évnyitás előtt fontos biztonsági mentést készíteni a 2014-es évet

Részletesebben

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014.

BaBér. Bérügyviteli rendszer. Telepítési segédlet 2014. BaBér Bérügyviteli rendszer Telepítési segédlet 2014. Tartalom 1. Ajánlott konfiguráció... 3 2. A BaBér és az SQL2005 szerver telepítése... 5 3. A BaBér program és az SQL2005-ös adatbázis kezelő telepítése...

Részletesebben

Remek-Bér program verzió történet

Remek-Bér program verzió történet Remek-Bér program verzió történet Verzió: 5.14 2019.07.26. Bér beállítások frissítése funkció, amely a törvényi változások beállításában nyújt segítséget. Program indítás és cég megnyitás után egy Bér

Részletesebben

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban: A program telepítése A 2019-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania

Részletesebben

Telepítés, újratelepítés több számítógépre, hálózatos telepítés Kulcs-Bér program

Telepítés, újratelepítés több számítógépre, hálózatos telepítés Kulcs-Bér program Telepítés, újratelepítés több számítógépre, hálózatos telepítés Kulcs-Bér program A Kulcs-Soft programok telepítése (újratelepítése) előtt javasolt Adatmentést készíteni a számítógépen található összes

Részletesebben

Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz

Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz A 2013 évi nyomtatványok nagy része még nem jelent meg. Azonban, az esetlegesen kilépő dolgozók számfejtéséhez, bejelentéséhez már hónap közben is szükség

Részletesebben

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008.

Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Adatintegritás ellenőrzés Felhasználói dokumentáció verzió 2.0 Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2008.10.30. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 11 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ

FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ Az átalánydíjas szerződésben foglaltak alapján a programcsomagot a mindenkori jogszabályoknak megfelelően folyamatosan fejlesztjük. A program újabb verziói

Részletesebben

Bóra Adatcsere. A webes modul működésének részletesebb leírását a csatolt dokumentum tartalmazza.

Bóra Adatcsere. A webes modul működésének részletesebb leírását a csatolt dokumentum tartalmazza. Bóra Adatcsere A Bóra Adatcsere a Bóra bérprogram webes modulja, ami a http://adatcsere.globo.hu címen érhető el. Természetesen a modult szeretnénk az Önök igényei alapján tovább fejleszteni, ezért kíváncsian

Részletesebben

Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( )

Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( ) Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz (1.1.0.3) Tartalomjegyzék Bevezetés...3 1. Telepítés...3 2. Eltávolítás...4 Program használata...5 1. Kezdeti beállítások...5 2. Licenc megadása...6

Részletesebben

Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó

Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Program telepítése Az abevjava_install.jar indításával telepíthető a nyomtatványkitöltő program. A program elindítása után közvetlenül az alábbi képernyő jelenik

Részletesebben

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont Oktatás WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken SZTE Egyetemi Számítóközpont WLAN kapcsolat beállítása 1 Tartalom Windows XP... 2 Tanúsítvány telepítése... 2 WPA2 védett

Részletesebben

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát.

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. TISZTELT PARTNERÜNK! Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. KULCS BÉR 2008 MÁRCIUS/4 A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a

Részletesebben

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT:

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT: AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT: 2010.08.18. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ VÉRADÁS IDŐPONT SZERKESZTŐ (verzió: 1.2) 2013. április 1. Tartalomjegyzék 1. Telepítés és indítás... 3 2. Frissítés... 3 3. Beállítás... 4 4. Felület... 4 5. Véradó helyszínek...

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Minimálbér és szolgálati idő számító program 2015 évi program 2.0.0.29 verzió Felhasználói kézikönyv 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés, általános információk... 3 2. Tárgyévi programról... 4 3. Program telepítése...

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre:

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Főkönyv Pénzügy Pénztárkönyv Eszköz (Letölthető még frissítés a Készlet, EVA modulokra,

Részletesebben

Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot.

Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot. Telepítés Bérprogram vásárlásakor az Ügyfélnek e-mailben és levélben is megküldjük a termék letöltéséhez és aktiválásához szükséges termékszámot. A programot honlapunkról, az alábbi linkről tudják letölteni:

Részletesebben

A Szoftvert a Start menü Programok QGSM7 mappából lehet elindítani.

A Szoftvert a Start menü Programok QGSM7 mappából lehet elindítani. Telepítés A programot a letöltött telepítőprogrammal lehet telepíteni. A telepítést a mappában lévő setup.exe fájlra kattintva lehet elindítani. A telepítő a meglévő QGSM7 szoftver adatbázisát törli. Ezután

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁSOK / NYENYI ((NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI EGYÉNI NYILVÁNTARTÓ LAP))

ADATSZOLGÁLTATÁSOK / NYENYI ((NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI EGYÉNI NYILVÁNTARTÓ LAP)) ADATSZOLGÁLTATÁSOK / NYENYI ((NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI EGYÉNI NYILVÁNTARTÓ LAP)) A Kulcs-Bér 2009 programban lehetőség van az év közbeni nyugdíj adatszolgáltatáshoz szükséges, valamint az ONYF-nek beküldendő

Részletesebben

MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete

MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete I. Az adatbázis motor telepítése II. A MEDITOR 5 KLÓN program telepítése III. Adatok feltöltése a KLÓN programba I. Adatbázis motor telepítése Kérem, hogy a telepítések

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2017 hivatkozásra:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2017 hivatkozásra: A program telepítése A 2017-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2015 hivatkozásra:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2015 hivatkozásra: A program telepítése A 2015-ös év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad eltávolítania a korábbi

Részletesebben

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu Tartalomjegyzék: Első lépések:... 3 Licenc megállapodás... 3 Telepítési kulcs... 4 Felhasználói adatok... 5 Telepítő csomagok

Részletesebben

Felhasználói dokumentáció. a TávTagTár programhoz. Készítette: Nyíri Gábor, hdd@nc-studio.com GDF Abakusz regisztrációs kód: GDFAba43

Felhasználói dokumentáció. a TávTagTár programhoz. Készítette: Nyíri Gábor, hdd@nc-studio.com GDF Abakusz regisztrációs kód: GDFAba43 a TávTagTár programhoz Készítette: Nyíri Gábor, hdd@nc-studio.com GDF Abakusz regisztrációs kód: GDFAba43 Tartalomjegyzék Futási feltételek... 3 Telepítés... 3 Indítás... 3 Főablak... 4 Új személy felvétele...

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Számfejtési folyamat, és 08-as bevallás felgyűjtési idejének optimalizálása Örömmel tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a Kulcs Bér 2012-es program szeptemberi

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. omunáldata

Felhasználói kézikönyv. omunáldata Elhagyott Hulladék Nyilvántartó Program Felhasználói kézikönyv omunáldata Tartalomjegyzék Illetékes Hatóságok Adatkapcsolati Alrendszer... 3 Bejelentkezés... 4 Elfelejtett jelszó... 4 Felhasználói Központ...

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2014 hivatkozásra:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2014 hivatkozásra: A program telepítése A 2014-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drdsw.hu). A telepítés előtt nem kell eltávolítania a korábbi verziókat!

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Notebook 10.6 oktatói szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és

Részletesebben

E könyv azzal a módszertani céllal íródott, hogy hatékony segítséget nyújtson a kezdeti lépésekben a kezdő Felhasználóink számára.

E könyv azzal a módszertani céllal íródott, hogy hatékony segítséget nyújtson a kezdeti lépésekben a kezdő Felhasználóink számára. 1. Bevezetés E könyv azzal a módszertani céllal íródott, hogy hatékony segítséget nyújtson a kezdeti lépésekben a kezdő Felhasználóink számára. A könyv végigvezeti a Felhasználót a telepítéstől a számfejtésen

Részletesebben

A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra

A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra Nyomtató telepítése A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra duplán kattintva kezdeményezhetjük.

Részletesebben

Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez

Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez 1. OKM 2007 FIT-JELENTÉS ASZTALI HÁTTÉRALKALMAZÁS telepítése 2. Adobe Acrobat Reader telepítése 3. Adobe SVG Viewer plugin telepítése Internet Explorerhez

Részletesebben

Iroda++ 2010 DEMO telepítési útmutató

Iroda++ 2010 DEMO telepítési útmutató Az Iroda++ 2010 DEMO csomag telepítésének lépései Az alábbi pontok szerint telepítheti számítógépére a revolution Iroda++ 2010 program DEMO változatát. Fontos, hogy az Iroda++ rendszere SQL szerveres adatmotort

Részletesebben

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe

Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe Netlock Kft. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows XP SP3 Internet Explorer 8 böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 8-as böngészőt. (Windows XP esetén: Start menü > Internet

Részletesebben

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...

Részletesebben

ÚTMUTATÓ az RVTV portálon történő ciklus beállításhoz

ÚTMUTATÓ az RVTV portálon történő ciklus beállításhoz ÚTMUTATÓ az RVTV portálon történő ciklus beállításhoz Tartalom Felhasználói profil megnyitása... 2 Profil adatok beállítása... 3 Vezetők... 3 Nem volt előresorolása... 7 Próbaidősként került regisztrálásra...

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBA AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBŐL. Budapest, 2013. november 08.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBA AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBŐL. Budapest, 2013. november 08. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBA AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBŐL Budapest, 2013. november 08. 1. CÉLKITŰZÉS A fő cél, hogy az OL Munkaidő Rendszerből kinyert jelenlét

Részletesebben

VisualBaker Telepítési útmutató

VisualBaker Telepítési útmutató VisualBaker Telepítési útmutató Office Hungary Bt web: www.visualbaker.hu e-mail: info@visualbaker.hu Tartalomjegyzék: Telepítési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 2 Első lépések:... 3 Telepítési kulcs...

Részletesebben

Mobil Partner telepítési és használati útmutató

Mobil Partner telepítési és használati útmutató Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...

Részletesebben

A program telepítése

A program telepítése program telepítése Töltse le a telepítőt a www.kocheskochkft.hu internetes oldalról. Programjaink menü alatt válassza a Egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatos nyilvántartás programot, kattintson

Részletesebben

ACTUAL Ügyviteli Rendszer FRISSÍTÉSI ÚTMUTATÓ. Felhasználói kézikönyv - kivonat

ACTUAL Ügyviteli Rendszer FRISSÍTÉSI ÚTMUTATÓ. Felhasználói kézikönyv - kivonat ACTUAL Ügyviteli Rendszer FRISSÍTÉSI ÚTMUTATÓ Felhasználói kézikönyv - kivonat Tartalom A program frissítése 2 FRISSÍTÉS A SZERVER GÉPEN: 3 FRISSÍTÉS A KLIENS GÉPEN: 6 Hibaelhárítás: 7 Kronos Trade Kft.

Részletesebben

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató

HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató HONDA K2D webmodulok Használati útmutató Tartalomjegyzék 1. ALKATRÉSZKERESKEDELEM, SZERVIZ... 3 1.1. ALKATRÉSZ WEBSHOP... 3 1.1.1. Bejelentkezés... 3 1.1.2. Keresés... 4 1.1.3. Rendelés... 6 1.1.4. Korábbi

Részletesebben

A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan

A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Telepítés internetről A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan Új szolgáltatásunk keretén belül, olyan lehetőséget kínálunk a TERC VIP költségvetéskészítő program

Részletesebben

CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén

CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által

Részletesebben

Belépés Budapest, Ady Endre utca

Belépés Budapest, Ady Endre utca MultiSchool3 Szülő modul felhasználói útmutató A modul a szülők számára készült, használatával az alábbiakra van lehetőség: 1) Gyermek alapadatainak megtekintése 2) Gyermek korábbi tranzakcióinak megtekintése,

Részletesebben

SQL Backup and FTP. A program telepítésének menete. A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp.

SQL Backup and FTP. A program telepítésének menete. A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp. SQL Backup and FTP A szoftvert a következő weboldalról ingyenesen tölthető le: https://sqlbackupandftp.com/ A program telepítésének menete A telepítő elindítása után megjelenő képernyő a Next > gomb megnyomásával

Részletesebben

Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt

Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt segédlet A Szilipet programok az adatok tárolásához Firebird adatbázis szervert használnak. Hálózatos

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Új szerződéssablonok Részletes jelenlét adatok - intervallumra rögzítés Rendkívüli munkavégzés 2012. évi maximális óraszáma Rendkívüli munkaidő díjazása Ügyelet,

Részletesebben

Ellenőrző keretprogram (eesztconnect.exe)

Ellenőrző keretprogram (eesztconnect.exe) (eesztconnect.exe) A csatlakozás műszaki megvalósításának ellenőrzése az EESZT működtetője által rendelkezésre bocsájtott ellenőrző keretprogram (eesztconnect.exe) futtatásával, az alkalmazás sikeres futtatását

Részletesebben

Szállítói útmutató: Felhasználói profil frissítése a MOL ebidding (elektronikus ajánlatkérési) rendszerben

Szállítói útmutató: Felhasználói profil frissítése a MOL ebidding (elektronikus ajánlatkérési) rendszerben Szállítói útmutató: Felhasználói profil frissítése a MOL ebidding (elektronikus ajánlatkérési) rendszerben Bejelentkezési oldalak a felhasználói profil frissítéséhez a MOL-csoport értesítőben található

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

A The Bat levelezés beállítása

A The Bat levelezés beállítása A The Bat levelezés beállítása 1. Program megnyitása Nyissa meg a The Bat-et, mely általában a Start menü Minden program/programok listájában megtalálható. Amennyiben a telepítést követő első indításkor

Részletesebben

Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez

Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Telepítési útmutató a SMART Response 2009 szoftverhez Tisztelt Felhasználó! Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés

Részletesebben

DebitTray program Leírás

DebitTray program Leírás DebitTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés Egy-egy kintlévőséghez tartozó határidő elmulasztásának komoly következménye lehet. Éppen ezért a Kintlévőség kezelő program főmenü ablakában a program

Részletesebben

*Verziófrissítés letöltése gomb+

*Verziófrissítés letöltése gomb+ TISZTELT PARTNERÜNK! Örömmel értesítjük, hogy elkészült az Ön által használt ügyviteli szoftver legfrissebb változata és letölthető a http://www.kulcs-soft.hu oldalon az Ügyfélszolgálat / Program frissítések

Részletesebben

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát.

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. TISZTELT PARTNERÜNK! Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. KULCS BÉR 2008 ÁPRILIS/2 A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a

Részletesebben

Microsec Zrt. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows 7 (x86/x64) Internet Explorer 9 (32 bites) böngészőbe

Microsec Zrt. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows 7 (x86/x64) Internet Explorer 9 (32 bites) böngészőbe Microsec Zrt. által kibocsátott elektronikus aláírás telepítése Windows 7 (x86/x64) Internet Explorer 9 (32 bites) böngészőbe 1. Indítsa el az Internet Explorer 9 (32 bites) böngészőt. (Start menü > Internet

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról OTP BANK NYRT. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról Bankunk ügyfeleink folytonos szoftverhasználatát biztosító szempont alapján úgy döntött, hogy az új verziót (6.01-01) most nem a megszokott

Részletesebben

Ügyfélforgalom számlálás modul

Ügyfélforgalom számlálás modul Ügyfélforgalom számlálás modul 1 1. Bevezetés... 3 2. BEÁLLÍTÁSOK... 4 2.1. Új Kérdőív létrehozása... 4 o Kérdéstípusok és a hozzájuk tartozó lehetséges válaszok hozzárendelése... 4 Új Kérdéstípus felvitele...

Részletesebben

ContractTray program Leírás

ContractTray program Leírás ContractTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés Egy-egy szerződéshez tartozó határidő elmulasztásának komoly gazdasági következménye lehet. Éppen ezért a Szerződés kezelő program főmenü ablakában a

Részletesebben

ElitBÉR bérrendszer telepítése hálózatos környezetben

ElitBÉR bérrendszer telepítése hálózatos környezetben ElitBÉR bérrendszer telepítése hálózatos környezetben Figyelem! Az adatvesztés elkerülése érdekében a program telepítése előtt győződjön meg arról, hogy a számítógépen még nincs telepítve adott évi ElitBÉR

Részletesebben

1 Rendszerkövetelmények

1 Rendszerkövetelmények 1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),

Részletesebben

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy

Részletesebben

Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.

Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.01.17. A teljes dokumentáció megváltozott Kiadás: 2008.01.17.

Részletesebben

Easton420. Automata Telefon hangrögzítő. V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre

Easton420. Automata Telefon hangrögzítő. V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre Easton420 Automata Telefon hangrögzítő V 6.0 Telepítése Windows XP rendszerre A mellékelt telepítő CD-t helyezze a számítógép lemez olvasó egységbe, várja meg az automatikus indítási képernyőt. Majd válassza

Részletesebben

A Microsoft Outlook 2003 levelezés beállítása

A Microsoft Outlook 2003 levelezés beállítása A Microsoft Outlook 2003 levelezés beállítása 1. Program megnyitása Nyissa meg a Microsoft Outlook 2003-at, mely általában a Start menü Minden program/programok menü Microsoft Office menü listájában megtalálható.

Részletesebben

Telenor Webiroda. Kezdő lépések

Telenor Webiroda. Kezdő lépések Telenor Webiroda Kezdő lépések Virtuális Tárgyaló Tartalom 1. Bevezetés...2 2. A szolgáltatás elérése és a kliensprogram letöltése...3 3. A kliensprogram telepítése...6 4. A Virtuális Tárgyaló használatba

Részletesebben

Bér program gépi nyitása

Bér program gépi nyitása A vállalkozás adatainak nyitása A bér program gépi nyitása a Főmenü a Cégadatok Cégnyitások Gépi nyitás (előző évből) menüpontjának elindításával kezdeményezhető. Figyelem! A bérszámfejtési adatok gépi

Részletesebben

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója 9234594 2. kiadás A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation bejegyzett védjegyei. Copyright 2005 Nokia. Minden jog

Részletesebben

A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra.

A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra. Mivel a Windows 95, 98 és Millenium Edition operációs rendszerek még nem tartalmazzák az ún. PPPoE kapcsolathoz szükséges programot, ezért azt le kell tölteni. Az alábbi tájékoztató a http://www.raspppoe.com/

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához A WEB EDInet rendszer használatához internet kapcsolat, valamint egy internet böngésző program szükséges (Mozilla Firefox, Internet Explorer).

Részletesebben

1. DVNAV letöltése és telepítése

1. DVNAV letöltése és telepítése 1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról

Részletesebben

Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0

Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Ön letölthető fájl tartalmazza az Evolut Főkönyv 2013. program telepítőjét. A jelen leírás olyan telepítésre vonatkozik, amikor Ön

Részletesebben

Kulcs Számla frissítés

Kulcs Számla frissítés Kulcs Számla frissítés Megjelenés dátuma: 2010. március 29. Elszámolási időszakos számlák Környezetvédelmi Termékdíj változás Szerződésekből bizonylat kiállítás Automatikus adatmentési lehetőség Készpénzfizetési

Részletesebben

Parlagfű Bejelentő Rendszer

Parlagfű Bejelentő Rendszer Parlagfű Bejelentő Rendszer felhasználói útmutató A rendszer elérése: Elérési cím: www.govcenter.hu/pbr Felhasználói funkciók: 1. Regisztráció Új felhasználói fiókot az oldalsó menüben a [Regisztráció]-ra

Részletesebben

TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció

TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció 2014. második félévétől kezdődően a TERC V.I.P. költségvetés-készítő program hardverkulcsát regisztrálniuk kell a felhasználóknak azon a számítógépen, melyeken futtatni

Részletesebben

Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése

Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése A digitális aláírásból (tanúsítványból) két fajta létezik! Egyik az úgynevezett hardveres tanúsítvány, amelynél az ügyfél rendelkezik fizikailag egy

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse jogszerűen használt Armada Bér modulját!

Kedves Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse jogszerűen használt Armada Bér modulját! Kedves Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse jogszerűen használt Armada Bér modulját! Armada Bér (2.16.15) tartalma (változások, bővítések) Ezúton szeretném tájékoztatni

Részletesebben

1988 2005 ÉVI ADATSZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA. Készítette: Tóth Péter. 2013. szeptember 26.

1988 2005 ÉVI ADATSZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA. Készítette: Tóth Péter. 2013. szeptember 26. 1988 2005 ÉVI ADATSZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA Készítette: Tóth Péter 2013. szeptember 26. ÁLTALÁNOS LEÍRÁS Program verzióellenőrzése, programfrissítés ha szükséges a www.onyf.hu honlapról Adatszolgáltatás

Részletesebben

Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató

Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató Virtualoso Server Használati útmutató 1 Virtualoso Server szolgáltatás Virtuális szerver használati útmutató A következô pár oldalon

Részletesebben

A Mozilla Thunderbird levelezés beállítása

A Mozilla Thunderbird levelezés beállítása A Mozilla Thunderbird levelezés beállítása 1. Program Megnyitás Nyissa meg a Mozilla Thunderbird-öt, mely általában a Start menü Minden program/programok menü Mozilla Thunderbird menüben megtalálható.

Részletesebben

EDUROAM WI-FI beállítása

EDUROAM WI-FI beállítása EDUROAM WI-FI beállítása Az eduroam oktatási és kutatási intézmények nemzetközi szövetségének a szolgáltatása, amely lehetővé teszi a szövetség tagjainak felhasználói számára, hogy egy másik eduroam szövetségbeli

Részletesebben

ACTUAL Ügyviteli Rendszer TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ. Felhasználói kézikönyv

ACTUAL Ügyviteli Rendszer TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ. Felhasználói kézikönyv ACTUAL Ügyviteli Rendszer TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ Felhasználói kézikönyv Tartalom Tartalom A program telepítése 2 A PROGRAM HARDVER- ÉS SZOFTVERIGÉNYE: 2 Szoftverigény: 2 Hardverigény: 2 VÉGFELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉS:

Részletesebben

Hálózatos beállítás. A Novitax ügyviteli programrendszerek hálózatos beállítása a következők alapján történhet:

Hálózatos beállítás. A Novitax ügyviteli programrendszerek hálózatos beállítása a következők alapján történhet: WIN-TAX programrendszerek hálózatos beállítása A Novitax ügyviteli programrendszerek hálózatos beállítása a következők alapján történhet: Hálózatos beállítás Szerver és kliens gépre telepítendő programok

Részletesebben

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,

Részletesebben

Felhasználói leírás: STAHL Ex-Tool v1.0 rev101-2 -

Felhasználói leírás: STAHL Ex-Tool v1.0 rev101-2 - Felhasználói leírás: STAHL Ex-Tool v1.0 rev101-1 - Kezelési útmutató Tartalomjegyzék: Kezelési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 1 Szoftver feladata:... 2 Szoftver telepítése:... 2 Els használat:... 3

Részletesebben

Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014.

Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014. 2. Az Egységes Pályázati Keretrendszer használata (akadémiai könyv- és folyóiratkiadási támogatás elnyerésére a 2014. évre vonatkozóan) Bejelentkezés az EPK rendszerébe: 1) Az Akadémiai Adattárban rögzített

Részletesebben

Nyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása

Nyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása Ha ki szeretnénk nyomtatni az elkészített dokumentumainkat, akkor a nyomtató vezérlőprogramját a számítógépre kell telepítenünk. Ezáltal a számítógép irányítani tudja a nyomtatót, érzékeli üzeneteit. A

Részletesebben

Adóhátralék kezelés egyszerűen. Használati útmutató

Adóhátralék kezelés egyszerűen. Használati útmutató Használati útmutató Program indítása: A telepítés utáni első indításkor a program a szükséges alapbeállításokat elvégzi, és automatikusan újra indul. A főképernyőn a bejelentkezéshez mindig meg kell adni

Részletesebben

ÁROP 1.A.2/A-2008-0278

ÁROP 1.A.2/A-2008-0278 SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS ÉS HATÓSÁGI SZOLGÁLTATÁS Bemutató Készült az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

Jogviszony megszüntetése

Jogviszony megszüntetése 1. lépés A jogviszony megszüntetése A jogviszony megszüntetése történhet a Személyek Személyi adatok menüpontban, az adott személy adataiban, a Kiléptetés gomb használatával. Kiléptetés gomb Történhet

Részletesebben