Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Átírás

1 Állattartás I. 1

2 Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. 2

3 ÁLLATTARTÁS I. DR. GYÖRKÖS ISTVÁN DR. FORGÓ ISTVÁN Dr. VÁGVÖLGYI SÁNDOR Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza,

4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS Gazdasági állatok szaporítása Természetes és mesterséges szaporítás Ivar- és tenyészérettség Az ivarzás fogalma, elnevezései Az ivarzás jelei Az ivarzás tartama Az ivarzás rendellenességei A gazdasági állatok elhelyezési módjai Az elhelyezéssel szembeni követelmények Zárt, kötött és kötetlen tartás Nyitott, kötetlen tartásmód Szabad tartásmód Gazdasági állatfajok jellemző tartásmódjai Az ápolás és gondozás célja, követelményei Rendszeres ápolási munkák Időszakos ápolási munkák Az állatokkal való bánásmód alapelvei, az állattartás általános állatvédelmi szabályai A bánásmód célja, alapelve Az állattartás általános állatvédelmi szabályai A bánásmód alapelvei gazdasági állatfajonként Az állatok szállításának állatvédelmi követelményei Az állat környezetének fogalomköre Környezeti tényezők Az istálló mikroklímája Az istálló szellőztetése A környezetvédelem szükségessége, lehetséges módjai A környezetvédelem jelentősége A trágyakezelés módszerei Hullák és hulladékok ártalmatlanná tétele Kártevők elleni védekezés A zöldtakarmányok Általános jellemzőik Csoportosításuk A gyep növényi összetétele, hasznosítási lehetőségek Fűféle zöldtakarmányok (silókukorica, kukoricacsalamádé, rozs, zab, cirok) Szántóföldi zöldtakarmányok Pillangósvirágú zöldtakarmányok (lucerna, vöröshere, bíborhere) Őszi- és tavaszi takarmánykeverékek Leveles zöldtakarmányok (repce, napraforgó) Gyökér-, gumós- és egyéb lédús takarmányok Általános jellemzők Gyökértakarmányok (takarmányrépa, murokrépa, cukorrépa) Gumós takarmányok (burgonya) Húsos termések (takarmánytök) Erjesztett takarmányok Általános jellemzők Erjesztett (silózott) takarmányok (silókukorica szilázs, lucerna-, és fűszenázs)

5 11. Szénák Általános jellemzők Réti szénák Pillangós szénák Magvak, mint abraktakarmányok Általános jellemzők Gabonamagvak (kukorica, búza, árpa, rozs, zab) Hüvelyes magvak (borsó, szója) Olajos magvak (napraforgó, repce) Melléktermékek Szántóföldi melléktermékek (szalmák, kukoricaszár, leveles répafej) Malomipari melléktermékek (korpa, ocsú) Olajipari melléktermékek (extrahált darák) Szeszgyári melléktermékek (moslék, élesztő) Konzervgyári melléktermékek A melléktermékek jelentősége a takarmányozásban Cukoripari melléktermékek (nedves és szárított répaszelet, melasz) Az állati eredetű melléktermékek általános jellemzői A tejfeldolgozás melléktermékei (sovány tejpor, savó, savópor) A halfeldolgozás melléktermékei (halliszt) Egyéb állati eredetű melléktermékek (takarmányzsír, tojás) Ipari abrakkeverékek és takarmánykiegészítők Premixek (vitamin, ásványi anyag) Koncentrátumok Tápok Takarmánykiegészítők (fehérje, ásványi anyag, vitamin) Legeltetési módok A legelő jelentősége A legeltetési módok (szabad, pányvás, adagolt) A legelő berendezései Az állatok előkészítése a legeltetésre Szénakészítés A szénakészítés előnyei, szükségessége Természetes szénakészítési eljárások (renden szárítás, állványon szárítás) Mesterséges szénakészítési eljárások (hideglevegős vagy szellőztetéses, forrólevegős) Takarmányok silózása A silózás előnyei Az erjeszthetőséget befolyásoló tényezők A silózás gyakorlati végrehajtása Szenázs készítés Silózás adalékanyagokkal Silótípusok Takarmányelőkészítési módok A takarmányelőkészítés céljai A tömegtakarmányok előkészítése (szecskázás, szeletelés, főzés, áztatás) Abraktakarmányok előkészítése (darálás, pörkölés, pelyhesítés) Egyéb előkészítési munkák Etetési, itatási módok, rendek A takarmányfogyasztás mértékétől függő etetési módok A takarmányfogyasztás módja szerinti etetés

6 20.3. Az etetés rendje Itatás Felhasznált irodalom

7 BEVEZETÉS A gazdasági állatfajok széles köréből kiadványunkban azokkal a legfontosabb madár- és emlősfajokkal és fajtákkal foglalkozunk, amelyek hasznosítása fontos gazdálkodásunkban. Az adott állatállomány fenntartásához hozzátartozik a szaporítással kapcsolatos ismeretanyag éppen úgy, mint a legfontosabb háziállatfajok elhelyezési-tartási módszereinek áttekintése. Új elemként jelennek meg a korszerű állattartás általános elvei között az állatvédelmi és környezetvédelmi szempontok, melyeket az állatok ápolási, gondozási ismereteiben, az állatokkal való bánásmód alapelveiben, az állat környezeti tényezőinek áttekintésében, valamint az állattartás környezetének védelmével foglalkozó témakörben foglaltunk össze. Korszerű állattartás nem létezhet a megfelelő takarmányozási ismeretanyag nélkül, melynek alapja a legfontosabb takarmányfélék, mint a zöldtakarmányok, gyökérgumós- és lédús takarmányok, erjesztett takarmányok, szénafélék, abraktakarmányok (magvak), a különféle melléktermékek ismerete, az ipari abrakkeverékek és takarmány kiegészítők, a legeltetési módszerek, továbbá a legfontosabb szárításos és erjesztéses takarmánytartósítási módszerek, valamint a takarmányok előkészítési és etetési eljárásainak áttekintése. A különféle takarmányok felhasználását és értékesülését a gazdasági állatfajok számára a takarmányok összetétele, halmazállapota és az etetés módszere jelentősen befolyásolja. Alapvetően az az eljárás, hogy az állatot visszük a takarmányhoz (legeltetés), vagy a takarmányt az állathoz (istállózó tartásmódban). Ezek a meghatározó takarmányozási módszerek lényeges hatással vannak a takarmányozás költségeire is. A fenntartható állattartási technológiák alkalmazásával érvényesíteni kell az állategészségügyi és fogyasztóvédelmi követelményeket is, melyek az őshonos állatfajtáktól az intenzíven termelő hibridekig minden gazdasági állatfajtára vonatkoznak. Ezért az alkalmazott takarmányozást, az etetett jó minőségű takarmányok összetételét, adagolását az állatfajták alapvető igényeinek megfelelően kell kiválasztani, hogy a termelési cél szerint kiváló minőségű, adott esetben bio minősítésű, különböző szermaradványoktól mentes állati eredetű élelmiszer-alapanyagot tudjunk előállítani. 5

8 1. Gazdasági állatok szaporítása 1.1.Természetes és mesterséges szaporítás Gazdasági állataink tenyésztésének gazdaságosságát döntő mértékben befolyásolja az élve született, egészséges utódok száma. Egy-egy állattenyésztési ágazat termelése tehát annál gazdaságosabb lesz, minél több utód születik adott időszakon belül. A szaporítás során az állatokat termékenyíteni kell. A gazdasági állatokat mesterséges, illetve természetes úton termékenyítik, vannak fajok, melyeket mindkét módszerrel szaporítják. Egyes állatfajokat, mint a szarvasmarha és a pulyka, főként mesterségesen, a sertést, juhot, kecskét, nyulat és baromfit természetes úton és mesterségesen, míg pl. a lovat alapvetően természetes úton termékenyítik. Adott állatfaj szaporítása a tenyésztési program része, melynek keretében termékenyítés előtt kijelölik, azaz párosítják egymáshoz a megfelelő hím- és nőivarú állatokat. Ezután kerülhet sor természetes úton, párzással történő, vagy mesterséges úton végzett termékenyítésükre. A nemesítésben mindig figyelembe kell venni, hogy a szaporodási tulajdonságok általában negatív genetikai kapcsolatban vannak sok termelési tulajdonsággal, azaz minél nagyobb termelésre késztetjük gazdasági állatainkat, annál több nehézséggel kell szembenéznünk szaporításuk fejlesztési területein Ivar- és tenyészérettség Az egészen fiatal állatok párzani nem képesek, mert ivarszerveik még fejletlenek, szaporításra alkalmatlanok és csak bizonyos életkorban fejlődnek ki annyira, hogy ivarsejteket termeljenek. Ha ezt a kort elérték az állatok, akkor azokat ivarérettnek mondjuk. A növendék állatokat ezért ivar szerint korán el kell egymástól különítenünk. A korai tenyésztésbe vétel, a szaporítás a növendék állatokat fejlődésükben akadályozza, csökötté, visszamaradottá teszi, ezért háziállatainkat hátrányos következmények nélkül csak akkor vehetjük tenyésztésbe, ha kellően fejlettek és rendszerint elérték teljes fejlettségük kétharmadát. Ezt az időpontot tenyészérettségnek nevezzük. Nem ajánlatos azonban sokat várni a tenyésztésbe vétellel, mert romolhatnak a termékenységi eredmények, főként a nőivarú állatok nehezebb fogamzása miatt. Ivar-és tenyészérettségüket háziállataink általában a következő életkorban érik el: a lovak ivarérése hónaposan kezdődik, tenyészérettségüket 2 éves kor felett érik el, ami hidegvérűeknél és póniknál 2-3 éves kort jelent, melegvérű lovaknál a teljesítmény értékelés és versenyeztetés miatt ez rendszerint kitolódik és 3-4 éves életkort jelent. A szarvasmarha fajták 5-6 hónaposan ivarérettek, tenyészérettségüket fajtától függően hónapos korukban érik el. A juhok ivarérése 6-8 hónaposan kezdődik, tenyészérettségük fajtától függően 7-12 hónapos korban van. A kecske ivarérése 5-7 hónapos korra kezdődik és 7-10 hónapos korában vehető tenyésztésbe. A sertésfajták ivarérése nagyon változó, 5-17 hónapos életkorban lehet, az európai fajták kg elérésekor ivarérettek, kocasüldőik 7-8 hónaposan, a kansüldők 8 hónaposan vehetők tenyésztésbe. A baromfifajok közül a tyúkfélék 4-5 hónaposan ivarérettek és 5-6 hónaposan tenyészérettek, a lúdfajták hetesen ivarérettek és hetes korban tenyészérettek, a kacsák 18 hetes kortól ivarérettek és hetes életkortól válnak tenyészéretté, a pulykatojók ivarérése 16 hetes, a bakoké hetes korban kezdődik, de tenyészéretté hetes korban válnak, a gyöngytyúk általában 22 6

9 hetes korban válik ivaréretté és 25 hetesen veszik tenyésztésbe. Az ivar- és tenyészérettség az egyes fajoknál változó lehet fajtáktól, életkortól, súlytól és ivartól függően is Az ivarzás fogalma, elnevezései A nőivarú gazdasági állatok csak bizonyos időszakonként és rövid ideig tartó alkalommal hajlandók párzásra. Ezt a párzási hajlamot ivarzásnak nevezzük. A hímekre ez a szakaszosság nem jellemző. Az ivarzást a kancánál sárlásnak, az üszőknél és teheneknél folyatásnak, ivarzásnak, a jerkéknél és anyajuhoknál berregésnek, üzekedésnek, a kecskénél üzekedésnek, a sertésnél búgásnak, görgésnek nevezzük. A baromfifajok tojóinál külön elnevezéseknek nincs jelentősége. Az ivarzás akkor jelentkezik, amikor a petefészekből érett pete válik le. A háziállat fajok többségében az ivarzásban évszaki változások, szezonalitás is megfigyelhető, különösen tavasszal és ősszel, amikor az ivarzás tüneteit az adott állományból a szokásosnál több állat mutathatja. A szezonalitást, a genetikai képességeken túl, külső környezeti tényezők, alapvetően a nappalok hosszának változásai és a hőmérséklet változásai okozzák. Az ivarzás élettani belső és külső tünetei fokozatosan fejlődnek ki és a tetőponthoz érve bizonyos ideig tartósan ezen a szinten maradnak, majd hirtelen szűnnek meg. A megfelelő takarmányozás, a szabad mozgás, kedvező klimatikus feltételek, az állat jó egészsége, a hím állat jelenléte élénkíti, a gyenge takarmányozás, az állandó istállózás, az elhízás, betegség, vagy a bő tejelés tompítja az ivarzás tüneteit Az ivarzás jelei Az ivarzás tünetei közé tartozik az állat viselkedésének, a mindennapostól eltérő, szokatlan megváltozása, párzásra való hajlandósága, külső nemi szerveinek jellegzetes változásai kíséretében. A nőivarú állatok ilyenkor a szokásosnál izgatottabbak, társaikat gyakran ugrálják és tűrik társaik ugrálását, gyakori vizelési ingert mutatnak. A szarvasmarhák viselkedése a gondozó emberrel szemben is megváltozik, könnyen állják az ember érintését, nehezen irányíthatóak és kezelhetőségük is jóval nehezebbé válik. Tejhozamuk csökken és a tejük összetétele is megváltozik. Jellemző a külső nemi szervek, a péra duzzadása, vérbősége, pirosabb színe, a hüvelyből gyakran megfigyelhető váladékkifolyás is. Az ivarzás kezdetén lévő tehenek, üszők társaikat ugrálják, az ivarzás végén lévők, rendszerint a termékenyíthetők jobban tűrik társaik ugrálását, ezeknél a pérarésből bőséges, rendszerint víztiszta nyálka ürül. A kanca sárlásának jellemző tünetei: a csikló mutogatása az ún. villogás, a farok aljára tapadó ivarzási nyálka az ún. cérnázás, és a gyakori vizelési inger. A kanca ménnel próbáltatva nem rúg, kész a mén felvételére, megáll, farkát felemeli és félretartja, a mén felugrását tűri. A juhoknál az ivarzás tünetei gyakran nem kifejezettek, a pérarésből kevés nyálka ürül, a péra rózsaszín változást mutat, az ivarzók, főleg a tüszőrepedés közelében lévők tűrik a kereső kosok ugrálását, ami alapján kiválogathatók a nyájból a tenyészkosokkal való pároztatáshoz. A kecske üzekedése a juhokénál hosszabb ideig tart és kifejezettebb tüneteket mutat. A nőstények a bakokat rendszerint az ivarzás második felében, a tüszőrepedés körüli időben veszik fel, fogamzó képességük jó. A sertés ivarzási tünetei közé tartozik a tűrési reflex kifejezett megjelenése, a duzzadt péra és nyálka ürülés a hüvelyből. Az optimális termékenyítéshez megbízható segítséget ad az ivarzási tünetek jellegzetes megjelenése, a kocák megfigyelése és a termékenyítésre alkalmatlan, ún. kereső kanok használata. 7

10 1.5. Az ivarzás tartama Az ivarzás időtartamát, ismétlődését tekintve a kanca sárlása 2-7, legtöbbször 3-5 napig tart, 21 naponta ismétlődik és ellés után a 9. napon megfigyelhető újra. Tehénnél az ivarzás 1-2 napig tart, 21 naponta ismétlődik és ellés után rendszerint a 21. napon figyelhető meg újra. A jerkék és anyajuhok berregése átlagosan óráig tart, 17 nap múlva ismétlődhet, ellés után nappal mutatkozik ismét, de gyakran a szoptatás időtartamától függően több ciklus is kimaradhat. A kecske üzekedése a juhénál hosszabb, 1-3 napig tarthat, átlagosan 21 naponként ismétlődik és ellés után a napon az állat újra ivarzik Az ivarzás rendellenességei Az ivarzás megfelelő lefolyása csak háziállataink többségénél történik normális rend szerint, hiszen a termelésre irányuló intenzív szelekció eredményeként sokszor háttérbe szorultak a szaporodási tulajdonságok a tenyészkiválasztás során, és gyakorta rendellenes ivarzás tapasztalható az egyes fajták ivari viselkedésében. Az ivarzás normális lefolyása helyett leggyakrabban a következő rendellenességekkel találkozhatunk. Kancáknál gyakori az ivarzás elmaradása főként a téli hónapokban, vagy betegség alatt. A csendes ivarzás esetében a nemi szerveken észlelhetők a jellegzetes elváltozások, de a sárlás viselkedési jeleit nem mutatja a kanca. Az ivarzási düh fokozott ivarzási tünetekkel, főként rendellenes viselkedéssel jár, és az idegrendszer kóros elváltozása okozza. A szarvasmarha ismétlődő ivarzása (tünetmentes meddősége) is rendellenes, amennyiben szabályosan ivarzik, de ezt követően háromszor termékenyítve sem fogamzik. További rendellenességek a csendes ivarzás, amikor az állat ivarzás közben nem mutat látható tüneteket, ezért termékenyítése rendszerint elmarad. Az ivarzás kihagyása esetében a szabályosan ivarzó tehenek egy vagy több ivarzása kimarad. Az ivarzás elmaradásáról akkor beszélünk, amikor az ivarérett üszőknél, vagy ellés után teheneknél elmarad az ivarzás. A ráivarzás a vemhesség alatt következhet be, az elhúzódó ivarzás esetében az ivarzás 2-3 napig tart, a véres ivarzáskor az ivarzást követő óra múlva véres- nyálkás kifolyás észlelhető, míg a fokozott ivarzás erősödő tünetekben nyilvánul meg. Juhoknál és kecskéknél, természetszerű körülmények között tartott állományokban is, gyakrabban többnyire csendes ivarzással találkozunk. Sertéseknél előforduló ivarzási rendellenességek a tünetmentes csendes ivarzás, az ivarzás elmaradása és a kocasüldők késői ivarzása, a takarmány gombatoxinos fertőződése okozta visszaivarzás, vagy elmaradt ivarzás, továbbá az ismétlődő ivarzás, amelyet nem követ fogamzás és a szabálytalanul ismétlődő ivarzás. A gazdasági állatok szaporítási mutatóinak javítása alapvető gazdasági érdek, ezért a termékenyítés folyamatát végig figyelemmel kell kísérni, és azt a megfelelő módokon segíteni kell. Ebben a munkában a részfolyamatok időzítése meghatározó jelentőségű az optimális időben végzett termékenyítés elvégzéséhez, különben kimarad egy teljes ciklus, annak hátrányos következményeivel együtt. Az ivarzási rendellenességek felderítésére, okainak megszüntetésére mindezek fokozottan érvényesek. Egyes rendellenességek megelőzhetők, gyógyíthatók, míg több esetben meg kell fontolni a gyógyíthatatlan állat selejtezését, ami sok esetben hizlalását jelenti. Fontos szaporítási feladat az állatállomány naponta visszatérő, rendszeres ellenőrzése, melynek során az ivarzási tüneteket mutató egyedeket alaposan megfigyeljük, kiválasztjuk, azonosítjuk és megjelöljük, szükség esetén elkülönítjük. Az ellenőrzések célja, hogy egyes nőivarú állatok lehetőleg teljes ivarzási ciklusát megfigyeljük és megállapítsuk annak normális, vagy rendellenes jellegét annak érdekében, hogy az állat 8

11 optimális állapotban termékenyíthető legyen természetes, vagy mesterséges úton. Kereső bika, kos, vagy bak alkalmazásával az ivarzók nagyobb biztonsággal választhatók ki ember jelenlétében és ezek olyan festékpatronos technikával is elláthatók, amellyel az ivarzókat megjelölik. Az egy- két napig tartó festékes (zsírkrétás) megjelölést a gondozónak is el kell végeznie, amely segít az ivarzók elkülönítésében a termékenyítés (pároztatás) elvégzéséhez. Mindezzel szaporításra alkalmasnak minősítjük az állatot. A megfigyelésekről készített rendszeres és pontos feljegyzések, sok esetben számítógépes regisztrációval együtt, segítik az eredményes termékenyítéseket és a szükséges szaporodásbiológiai állatorvosi kezeléseket. 2. A gazdasági állatok elhelyezési módjai 2.1. Az elhelyezéssel szembeni követelmények Az állatok gazdaságos termelésének alapvető feltétele legfontosabb biológiai igényeik kielégítése, melynek meghatározó tényezője az elhelyezés, hiszen gazdasági állataink jelentős része korlátozott területen, szűk kifutóban, istállóban, istállórészen, vagy éppen ketrecben éli le sokszor egész életét. Minél jobban megközelíti a biológiai igények kielégítése az adott fajba, fajtába, hasznosítási csoportba tartozó állat genetikai képességeit és veszi figyelembe ivarhoz és életkorhoz kötött adottságait, az annál gazdaságosabban termel. Gazdasági állatainkat ezért úgy kell elhelyezni és tartani, hogy képességeiknek megfelelően termelhessenek, élettani igényeik és az alkalmazott tartástechnológia összhangban legyen, a tartási rendszer viszonylag olcsó legyen kialakításában és használatában, biztosítsa az állatok életszükségleteit, állat-és környezetvédelmi szempontból fenntartható legyen, feleljen meg a legfontosabb állategészségügyi és fogyasztóvédelmi, tűzbiztonsági és balesetvédelmi előírásoknak. Az elhelyezés meghatározza az állatok gondozási, táplálóanyag ellátási és a klimatikus tényezők elleni védelmének lehetőségeit, termelési életmódjának legfontosabb környezetét, ezért olyannak kell lennie, hogy használata során az állatok szervezete a lehetőségekhez képest edzett, ellenálló, egészséges legyen Zárt, kötött és kötetlen tartás A zárt tartásmódra jellemző a határoló falakkal teljesen zárt istállóépület, természetes és mesterséges megvilágítással, szellőztető- és szükség esetén fűtésrendszerrel felszerelt, kiszolgáló helyiségekkel ellátott építmény. A benne elhelyezett állatok az egész termelési időszak alatt vagy több évig is az épületben tartózkodnak, takarmányellátásuk, az almozás és trágyaeltávolítás az épülethez kötött. Az állatok ellátása lehet kézi erőre alapozott és részben, vagy esetenként teljesen gépesített. Utóbbi esetekben különösen a baromfi- és sertéstartásban egész évben folyamatos, egyenletes, programozott termelés és kiegyenlített termékminőség valósítható meg. A koncentráció és a szakosítás a gépi eszközök és berendezések optimális kihasználását teszi lehetővé, kedvező önköltséggel. A zárt kötött tartásmódban főként lovak és szarvasmarhák, ritkábban kecskék tartásában az állatokat tartósan az etetőjászol alá helyezett konzolokhoz kötik. Az állat férőhelye az ún. állás, a lekötéssel együtt megfelelő álló- és fekvőhelyet és korlátozott mozgást biztosít az állat számára. 9

12 A zárt kötetlen tartásmódban az állatok szabadon közlekedhetnek a számukra elkerített területen, annak pihenő-, etető- és itatórészein. A pihenőrész almozott, ami lehet mélyalom, amikor a kissé lemélyített, közös pihenőtéren a keletkezett trágyára naponta friss almot terítenek, melyet csak évente néhány alkalommal távolítanak el. A kötetlen pihenőboxos tartásmódban csőkorláttal határolt és almozott padozatú pihenő rekeszeket építenek be, rendszerint soros elrendezésben, főként szarvasmarhák számára, ahol az állatok napközben pihenhetnek. A trágya a közlekedő utakon és az épülethez rendszerint kapcsolódó, kerítéssel határolt kifutókban halmozódik fel, amit időszakonként gépesített módszerrel eltávolítanak. A pihenőboxos tartásmód a korszerűbb változat, mert az állatok fekvőhelye jól tisztán tartható. Tenyészlovak elhelyezésére is gyakran alkalmaznak zárt, kötetlen, boxos tartásmódot, deszkafalú boxokkal. Az egyedi elhelyezésben csak időszakosan tartózkodnak az állatok és az csak pihenésükre szolgál. Az alom nélküli tartásmódokban az állatok betonból, fából, műanyagból, vagy fémből készült, különböző kialakítású rácspadozaton tartózkodnak, pihennek, és a keletkezett trágya a padozat alatt lévő csatornába kerül, ahonnét gyakrabban gépesített megoldással, vagy vízöblítéssel gyűjtőaknába távolítják el. A rácsok kiképzését úgy kell megoldani, hogy az az állatokon ne okozzon sérüléseket. Annak ellenére, hogy a rácspadló a legtisztább tartásmód, ha megfelelően használják, az állatok számára mégsem túl kényelmes megoldás. Minden esetben kedvezőbb, ha az állatok alkalmanként tömör, rugalmas (földes) padozaton mozoghatnak, pihenhetnek, baromfi esetén még ülőrudak elhelyezése előnyös. Az alom nélküli, ketreces tartásmódok főként a kisállatok tartásában és az ún. iparszerű állattartás rendszereiben elterjedtek. Minden esetben az állatfaj, fajta, hasznosítási mód követelményeihez kell méretezni a ketreceket, az állatvédelmi szabályok fokozott figyelembevételével. A ketrecsorok több emelet magasságban is elhelyezhetők, ha kezelésük, áttekintésük megvalósítható. Fontos, hogy a bennük csoportosan elhelyezett állatok láthassák egymást és ne legyenek zsúfoltan elhelyezve. A ketreces tartásmód az istállóépület egységnyi alapterületére vetítve jó helykihasználást tesz lehetővé, jól gépesíthető, a légtér klimatizálható Nyitott, kötetlen tartásmód A nyitott, kötetlen tartásmódban az állatok rendszerint három oldalról zárt, tetővel ellátott épületben tartózkodnak, melyhez karámmal kerített kifutó csatlakozik. Az állatok pihenőhelye mélyalom, rendszeres alomterítéssel, takarmányozásuk az istálló szélén vagy a kifutóban lévő etető úton elhelyezett etető vályúkból és központi itatókból történik, amelyek többnyire fedettek. Az épületek lehetnek állandó és könnyűszerkezetes építmények, melyeknél a megfelelő tájolással biztosítják a szél és csapadék elleni védelmet. Fontos, hogy a terület csatornázva legyen és kiépített kiszolgáló úttal legyen ellátva. Ez a tartásmód főleg olyan nagy állatok elhelyezésére szolgálhat, melyek jól bírják a szélsőséges időjárás változásokat, vagy az őshonos fajták tartására, melyek jó ellenálló képességgel bírnak Szabad tartásmód Az épület nélküli kötetlen tartásmód vagy szabad tartás esetében az állatokat kerítéssel határolt, vagy szabad legelő területen helyezzük el, ahol védelmükre, pihenésükre rendszerint könnyűszerkezetes, egyszerű építmények, ólak szolgálnak. Az építmények alapterületét az állomány nagyságához kell méretezni és lehetnek időszaki, vagy állandó jellegűek. Az épületekben az állatok pihenőhelyét rendszeresen almozni kell. Ez általában mélyalom, amit 10

13 naponta frissítenek és hosszabb időszak elteltével elszállítanak, helyét fertőtlenítik és újra almozzák. Ezt a tartásmódot, mint természetszerű elhelyezést gyakran alkalmazzák az őshonos fajok és fajták tartásában, és az ökológiai állattartás rendszereiben a háziállatfajok többségénél, míg az intenzív kultúrfajták tartásában nem jellemző elhelyezési módszer. E tartásmódnak a szélsőséges formája az ún. rideg tartás, melyben egyes, olyan őshonos juh-, sertés-, vagy szarvasmarha-fajtákat tartottak minimális védelmet nyújtó környezeti viszonyok között, melyek jól és tartósan alkalmazkodtak a szélsőséges időjárási körülményekhez is. Fontos azonban, hogy a szabad tartás alkalmazása során is érvényesíteni kell a környezet védelmét és az így tartott állatokat is rendszeresen ellenőrizni kell, és el kell látni azokat kiegészítő takarmányokkal is Gazdasági állatfajok jellemző tartásmódjai Gazdasági állatfajok tartásában a legelterjedtebb és jellemző elhelyezési módok a következők. Lovak tartásában a zárt, kötött és boxos, a zárt kötetlen mélyalmos, a nyitott, kötetlen és az épület nélküli szabad tartás is elterjedt. Növendék és tenyészállatok elhelyezésére gyakran a zárt és nyitott, kötetlen elhelyezés szolgál, melyben az állatok pihenőhelyét almozzák. Az épület kifutóval, bekerített legelővel van kiegészítve. Meg kell jegyezni, hogy a lovak alapvető igénye a mozgás, ezért a felsorolt zárt tartásmódok szinte mindig kiegészítendők valamilyen mozgáslehetőséget biztosító egyéb megoldással. Tejelő szarvasmarhákat egyre kevésbé tartanak zárt, kötött tartásban, elterjedtebb a zárt, kötetlen mélyalmos és leginkább pihenőboxos tartásuk. Az állatok ebben a tartásmódban az épület közlekedő-trágyázó terein tartózkodnak, takarmányt fogyasztanak és pihenéskor a pihenőboxokban fekszenek. A pihenőhelyen álló, vagy a trágyázóhelyen fekvő tehenek a technológia hibáit jelzik. Az újszülött borjak a föcstejitatás alatt egyedi, almos ketrecben, vagy anyjukkal, almos álláson, elletőboxban kerülnek elhelyezésre. Az itatásos borjak elhelyezése részben zárt, kötetlen almos tartásban, férőhelyes, részben almos rekeszekben, részben épület nélküli, egyedi, almos ólban történik. Növendékek és tenyészüszők leggyakoribb tartásmódja a zárt, vagy félig nyitott kötetlen, mélyalmos, nagycsoportos elhelyezés, férőhelyes rekeszekben. Hízómarhák tartásában a zárt, kötött és almozott, a zárt, kötetlen, almozott és rácspadlós változatok használatosak, továbbá a nyitott, kötetlen és a legeltetéses szabad tartás is terjed, mint természetszerű, költségtakarékos módszer. Juhok elhelyezésére a zárt, kötetlen, mélyalmos és legeltetéssel kombinált tartásmód a legelterjedtebb, a növendékek, kosok és anyák, valamint a hízóbárányok esetén a nyitott, kötetlen tartásmód megfelelő. A kecskék a szabad mozgást még a juhoknál is jobban igénylik, legeltetéssel és zárt, kötetlen, mélyalmos elhelyezési lehetőséggel kiegészítve. A sertéstartásban az elletésre és malacnevelésre rendszerint zárt, kötetlen, boxos, részben almozott tartásmódot használnak. Kocák elhelyezésére zárt vagy nyitott, csoportos, almos, kifutóval kombinált tartásmódot, kanok esetében megfelelő a zárt, vagy nyitott, kötetlen, egyedi boksz, kifutóval kiegészítve. Növendékek, hízók tartására a zárt, vagy nyitott, csoportos, kifutóval kiegészített épületek alkalmasak. Kedvező feltételek esetén a sertések épület nélküli, egyszerű ólakban való szabad, természetszerű tartása is megfelelő és terjedő módszer. A baromfitartásban a csibenevelésre a zárt, csoportos, almozott, védett elhelyezés megfelelő, tojástermelésre és broiler hízlalásra részben zárt, mélyalmos, részben zárt, ketreces technológiákat alkalmaznak. Nem intenzív fajták, őshonos, kettős hasznú fajták tartásában a 11

14 zárt, csoportos, kifutós elhelyezés a leggyakoribb. Terjed ólas (vándorólas) szabad tartásuk is, esetenként elkerített szabad területen. Pulykanevelésre a zárt, csoportos, almos elhelyezés, hízlalásra a zárt, csoportos, mélyalmos, kifutós elhelyezés a megfelelő tartásmód. Ludak és kacsák nevelésére a zárt, csoportos, almos elhelyezés, hízlalására részben zárt egyedi, részben nyitott, vagy épület nélküli szabadtartás, csoportos, kifutós elhelyezés a megfelelő, lehetőleg fürdővíz biztosítása mellett. A gyöngytyúk nevelésére a zárt, csoportos, almos tartás, kifejlett állatok tartására a zárt, dróthálóval fedett kifutóval kombinált csoportos elhelyezés megfelelő. A faj alapvető élettani igénye a repülés, ezért tartásmódjában erre célszerű lehetőséget biztosítani. Nyitott, vagy szabad tartásuk tavasztól őszig tanyai viszonyok között lehetséges. 3. A gazdasági állatok ápolása, gondozása 3.1. Az ápolás és gondozás célja, követelményei A háziasítás több mint éves történelme során az ember a mintegy emlős és madárfajból csak fajt háziasított, a vadállatokból háziállattá vált fajok közül ennél is jóval kevesebb a gazdasági, haszonállatfajok száma. Ez utóbbiak tartásában elsődleges szempont a gazdasági haszon. A folyamat következtében állataink öröklött viselkedése részben megváltozott, szelíddé és kezelhetővé váltak, testnagyságuk növekedett, alkatuk és szervezetük változott, ivarszerveik mérete és aktivitása is növekedett, életképességük és ellenálló képességük csökkent. Termelő képességük viszont jelentősen megnőtt és mindezek a tulajdonságok eltérő hasznosítású fajtákban jelentek meg. A megváltozott gazdasági állatfajták az ember felelős gondoskodása nélkül tartósan nem tudnak fennmaradni, ezért a jó gazda gondosságával kell ápolni őket, rendszeres gondozást igényelnek, különben ellenálló képességük, egészségük és termelésük romlik, ami gazdasági veszteséggel is jár. A gondozónak ismernie kell a tartott állatfajhoz, fajtához és az egyedhez öröklötten kötött, arra jellemző jellegzetességeit, az adott állat és állatcsoport igényeit, hogy azok egészségesen termelhessenek és szaporodhassanak. Az egészséges állatra jellemző viselkedés, ha elevenen mozog, élénk tekintetű, környezetére figyel, megfelelő kondícióban van, kültakarója, külleme is egészséges, rendellenes elváltozások nélküli. Egészségének fenntartásához, betegségeinek megelőzéséhez állapotát napi rendszerességgel meg kell szemlélni és ellenőrizni kell (erre még külterjes, legeltetéses körülmények között is szükség van), mert csak így lehet az egészségi állapotában, küllemében bekövetkezett kisebb változásokat, rendellenességeket nyomon követni és még idejében kezelni, megelőzni. A gazdasági állatok természetes igénye tehát, hogy rendszeres ápolásra szorulnak. Adott fajtól, fajtától és hasznosítástól függően ápolási munkák lehetnek folyamatosan ismétlődőek és időszakosak Rendszeres ápolási munkák Rendszeres ápolási munkák közé tartozik: A napi általános egészségi ellenőrzés elvégzése, melynek során megszemléljük az állat teljes küllemét, viselkedését, mozgását, lehetőleg takarmány-fogyasztását, aktuális kondícióját. Szükség esetén az állatokat mozgatni, jártatni kell,védeni a szélsőséges időjárás hatásaitól. A beteg állat elkülönítve és a csoportjában is 12

15 külön gondozást igényel, pl. a bőr-, szőr- és pataápolás lovaknál a napi teendők közé tartozik, más fajoknál a kültakaró és a végtagok, valamint a lábvégek ellenőrzése indokolt, amikor a szennyeződéseket, sérüléseket, rendellenességeket figyeljük meg és szükség esetén kezeljük. Fontos az állatokkal való kapcsolat során a megfelelően jó emberi bánásmód kifejezése. Érdemes az állatokat a rendszeres és időszakos ápolási munkákhoz előzetesen is hozzászoktatni, különösen az egyes rögzítési, megfogási módokhoz, gépek zajához, stb. Előnyös, ha hozzászoknak gondozóikhoz is Időszakos ápolási munkák Minden állatfaj tartásában szükség van az állatok oltására, egyéb gyógykezelések elvégzésére, mely munkákat a lehető legkevesebb stressz okozásával, szakszerűen és gyorsan kell elvégezni. Ehhez az állatokat kézzel, vagy megfelelő eszközökkel kíméletesen rögzíteni kell, és szükség esetén gondoskodni kell a fájdalom csillapításáról és az utókezelésekről is. A szarvasmarhatartásban az újszülött borjak általános egészségügyi ellenőrzése, a köldökcsonk fertőtlenítése, a borjú felszárítása, a megfelelő klíma és száraz alom, valamint a kolosztrum itatásának biztosítása 1 órán belül a legfontosabb feladat, ami kiegészül súlyméréssel és egyedi ENAR számmal való megjelöléssel (nyakra kötött táblával és műanyag füljelzővel). A szarvtalanítás 5-7 napos korban vegyszeres, vagy 2-4 hetes korban elektromos módszerrel történhet. Borjaknál és növendékek esetében szükséges az előírt vakcinázások és a rovarok elleni védekezés elvégzése. A borjak súlymérésére választáskor és termékenyítésig 2 havonta kerül sor. Bikaborjak ivartalanítása hazánkban nem szokásos. Az üszőknél a fattyúbimbók eltávolítása állatorvosi ellenőrzéssel végzett alkalmi teendő. Tehenek szarvának kurtítására, csonkolására (a sérülésveszély elkerülésére) rendszerint késő ősztől kora tavaszig, hideg időben kerülhet sor, kalodában rögzített állaton, állatorvosi ellenőrzés mellet. A műveletet rendszerint ún. magzatdaraboló zsinórral végzik, az esetleges vérzést elsütéssel kell csillapítani és fertőtleníteni is kell. A tehenek lábvég-ápolására évente 2 alkalommal van szükség, amely megfelelő felszerelést és szakértelmet igényel. A művelethez az állatokat kalodában kell rögzíteni, amikor körmeiket szabályozzák és a szükséges végtagkezeléseket is elvégzik. Tenyészbikáknál fokozottabb gondossággal kell a körmöket ápolni, esetenként évente 3 alkalommal is, hiszen a spermavételhez szükséges ugróképességük függ tőle. Kalodában való gondos, sérülésmentes rögzítésük körültekintést kíván. Kedvező és nagyon szükséges ápolási munka a bikák napi jártatása, ami kézi- és gépi úton is végezhető, amelyhez a rendelkezésre álló berendezésbe az állatokat szakképzett módszerrel be kell vezetni. Húsmarhák kezelésére rendszerint rovarirtás, vérvétel, egészségügyi kezelések, termékenyítés, szállítás és megjelölés céljából kerülhet sor. Az ápolási munkák között legfontosabb az évente, kalodában elvégzett körömápolás, szükség esetén a szarvcsonkítás, fiatal korban a szarvtalanítás és a rovarok elleni védekezés, mely utóbbi történhet takarmány adalék etetésével, vagy az állatok testfelületére juttatott irtószerrel. A lovak bőr, szőr és pataápolása az egészségük fenntartása miatt szükséges. Ehhez a műveletsorhoz meg kell a lovat kötni. Ha ezt nem naponta végzik el, akkor is gyakran és rendszeresen szükség van rá. A bőr ápolásához szalmacsutak, kefe és vakaró használata, a hosszúszőrök ápolásához fésű szükséges. A pataápolás tisztításból, szabályozásból és zsírozásból, olajozásból tevődik ki, a patkolásra 6-8 hetenként van szükség, amely külön szakértelmet igényel. Szükség lehet alkalmanként a lovak fürdetésére és nyírására is. A juhok állományszintű csülökápolására rendszerint a tavaszi és őszi időszakban van szükség, amikor a körmök szabályozását és az esetleges lábvégbetegségek kezelését el kell 13

16 végezni. A művelet végezhető speciális kalodában és gyakorlott módszerrel, kézi erővel is, melynél a birkát megfordítva fel kell ültetni, hogy végtagjai szabaddá váljanak. A munka kiegészülhet áthajtó lábfürösztéssel fertőtlenítőszeres medencén, három hétig, heti 1 alkalommal. Legelőre hajtás előtt, március-áprilisban történik, a gyapjú nyírása kézi, vagy gépi módszerrel, száraz, napos időben. A juhok terelése, karámba szorítása, megfogása és kezelése gondos gyakorlatot kíván. Nyírás után nap múlva kerül sor a juhok paraziták elleni fertőtlenítő fürösztésére. A fürdető medencében a C -os fürdető szerben rövid időre teljesen el kell az állatoknak merülniük, hogy a fertőtlenítőszer a fejüket is érje. A kecskék ápolásában a betegségek megelőzésének, az alapos ellenőrzésnek nagy szerepe van a technikai környezet, a legelő és a takarmányozás esetleges káros hatásainak kivédésében. A szakértelmet igénylő körömápolást évente legalább 3 alkalommal el kell végezni, melyhez speciális eszközök szükségesek. Ehhez a kecskéket hozzá kell szoktatni. A sertéstartásban az újszülött malacok gondozása a köldökzsinór elroncsolásából, fertőtlenítéséből, a metsző- és szemfogak lecsípéséből, szükség esetén a farok kurtításából és a malacok felszárításából, valamint a koca alá helyezéséből áll. El kell távolítani az alomból az elhalt malacokat a magzatburkokkal együtt. A kan malacok ivartalanítására a legkedvezőbb időpont a életnap. A malacok megfogását és rögzítését biztos kézzel kell végezni. A baromfitartásban a naposcsibék kezelése különös gondosságot igényel, melynek során biztosítani kell a fajtára előírt és kívánt elhelyezést, hőmérsékletet és takarmányozást. A betegség megelőző vakcinázást az állatorvos által előírt program alapján kell végezni itatással, vagy permetezéssel. Oltások esetén ügyelni kell a stressz csökkentésére az állatok megfogásakor. Egyes cégek előírhatják a csibék csőrkurtítását az esetleg fellépő tollcsipkedés ellen. Az elektromos kauterrel a csibék alsó és felső csőrkávájának harmadát vágják le, rendszerint a élethéten. A művelet a mélyalmos tartásban kisebb, a ketreces elhelyezésben nagyobb stresszt okoz 3-4 napig az állatok takarmány felvételében. A lúdtartásban különös gonddal kell ügyelni az alomanyag tisztán tartására, különösen fiatal és hízólibák elhelyezésében. Májelőállítás és tolltermelés során a libák tömését és fosztását kíméletesen, az állatvédelmi és élettani szempontok figyelembe vételével kell elvégezni. 4. Az állatokkal való bánásmód alapelvei, az állattartás általános állatvédelmi szabályai 4.1. A bánásmód célja, alapelve Az ember sok tapasztalatot halmozott fel a gazdasági állatok tenyésztése, tartása, gondozása, ápolása, egyszóval az állatokkal való bánásmód területén, melyet a különböző tudományos eredmények tovább bővítenek. Az ember és a rábízott gazdasági állatok együttélésének eredményessége attól függ, hogy az ember, erkölcsi felelőssége alapján, tudja e biztosítani az állatok, - mint érezni, szenvedni és örülni képes élőlények - komfortérzetét, jó közérzetét, vagyis jóllétét. Ehhez jó környezeti feltételek, szakmai felkészültség és megfelelő gazdasági érdekek szükségesek. A gazdasági állatok életének környezeti feltételeit mindig valamilyen technológia határozza meg, melynek irányítója az ember. A környezeti feltételeket meghatározó technológiának lehetőleg olyannak kell lennie, hogy összhangban legyen az állatok fontosabb igényeivel, így számukra megfelelően jó létet, azaz jó ellátást, jólétet biztosítson. A jóllét tehát az állat jó közérzetét, komfort érzetét jelöli, a jólét pedig a megfelelő környezetét. Az előző nem mérhető könnyen, de a gondozó által mégis biztosan megállapítható az állat viselkedésében mutatkozó közérzete, ha az nyugodt, egészséges, természetesen viselkedik, pihen, vagy takarmányt fogyaszt, vagy éppen stressz állapotban 14

17 van, beteg. A környezet meghatározó tényezői viszont jól szabályozhatók és mérhetők. Mindkét tényezőcsoport tehát jól ellenőrizhető. Az összefoglalóan egy szóval is kifejezett állatjólét és az állatitermék-előállítás között szoros az összefüggés. Az állatokkal való bánásmód legfontosabb alapelve, hogy az embernek mindig a jó gazda felelős gondosságával kell bánnia a rábízott állatokkal és kerülnie kell azt, hogy szükségtelen szenvedésüket okozza. Az adott technológia tehát egyes elemeiben sem lehet állatkínzó hatású. Adott technológia állatvédelmi értékelésében egyetlen technológiai elem elégtelensége a teljes technológiai rendszert alkalmatlanná teheti állattartásra. A gondozó felelőssége többirányú is lehet, és többek között az előállított termékek fogyasztóival szemben is érvényesülnie kell. Az állatokkal való bánásmód alapvető elveiről útmutatást nyújt az évi XXVIII. tv., valamint végrehajtási rendeleteinek sora, valamint a 41/1997. (V.28) FM rendelet az állat-egészségügyi szabályzat kiadásáról. A jó gazda gondossága, mint az állattartóval szemben támasztott követelmény állandó felügyeletet, kíméletet, határozottságot, elővigyázatosságot, a higiéniai szabályok betartását, megfelelő szakmai jártasságot jelent. Az állat tartójának biztosítania kell az állat szükségleteinek megfelelő életfeltételeket, technológiát. Gondoskodik az állat fajának, fajtájának, hasznosításának, fejlettségének és élettani állapotának megfelelő elhelyezéséről, takarmány- és ivóvíz- ellátásáról, alapvető viselkedési igényeiről. Az állattartónak az állatkímélő technológiát kell előnyben részesítenie, gondoskodnia kell a megfelelő hőmérsékletről, páratartalomról és szellőztetésről. Védenie kell az állatokat a szélsőséges időjárás hatásaitól is legelőn, kifutókban, istállóban, ketrecben egyaránt, hogy azok megfelelő védelmet találjanak a hőség, szél, csapadék és hideg ellen. Mindez pl. klimatizált istállóban nagyon pontosan beállított környezeti tényezőket jelenthet. Az állatokkal szembeni kíméletnek nemcsak tartásukban, hanem szállításuk idején és vágásuk alkalmával is érvényesülnie kell. Az állat tartójának tartós megjelöléssel kell ellátnia jószágait, hogy azok egyedisége hivatalosan is érvényesülhessen. Ennek segítségével követhető az állat egyedisége a termékpályán is egészen a fogyasztókig. Lovat a tenyésztési szabályok szerinti egyedi jelöléssel, szarvasmarhát a 62/1997. (IX.10.) FM rendelet szerint egyedi számot tartalmazó ENAR füljelzővel, juhot és kecskét hasonló módon, sertést vagy egyedileg, vagy csoport részeként kell megjelölni, fülcsipkézéssel, számozással. Terjed az állattartásban az elektronikus mikrojelzők alkalmazása, melyeket bőr alá tartósan behelyeznek és segítségükkel az állat egyedi száma bármikor leolvasható a megfelelő érzékelő alkalmazásával Az állattartás általános állatvédelmi szabályai Az állattartás általános állatvédelmi szabályai, alapvető követelményei a következők: 1. A tartásmód legyen kényelmes és adjon védelmet az állatnak. Legyen tiszta a pihenőhelye. Legalább akkora legyen a férőhelye, hogy az állat nehézség nélkül keljen, feküdjön, magát tisztíthassa. Az állattal érintkező környezeti anyagok ártalmatlanok, könnyen tisztíthatók, fertőtleníthetők és érintésvédelmi szempontból biztonságosak legyenek. Az állattartó épület léghőmérséklete, páratartalma és pormentessége feleljen meg az állat igényeinek. Legyen lehetőség az ürülék, az el nem fogyasztott takarmány eltávolítására, a rovarok és rágcsálók elleni védekezésre. 2. A napi etetések, itatások száma feleljen meg az állat korának, súlyának megfelelő mennyiségű és minőségű takarmánnyal és ivóvízzel. Az etető- és itató berendezésekhez minden állatnak rendszeresen hozzá kell férnie, azok ne okozzanak sérülést és minden 15

18 körülmények között működniük kell. Az egy légtérben tartott állatokat egyszerre kell megetetni. 3. Az állatnak legyen bizonyos mozgási szabadsága. A mozgást tilos úgy korlátozni, hogy az szenvedést okozzon. A korlátozott helyen is lehetőséget kell adni, hogy az állat élettani- és viselkedési szükségleteit kielégíthesse. Az egyes állatfajokra vonatkozó minimális férőhely szükségleteket az állatvédelmi törvény végrehajtási utasításai előírják. 4. Az állatok legalább látás, szaglás és hallás útján társaikkal érintkezhessenek. Tehát nem választhatók el a ketrecek tömör válaszfalakkal egymástól. 5. Természetes viselkedésformáikat gyakorolhassák. Ennek legmegfelelőbb formája a szabad mozgás, vagy legeltetés rendszeres biztosítása, lovaknál a szabad mozgás, szarvasmarháknál legalább a kifutós tartás, nyugodt pihenőhely a kérődzésre, juhoknál és kecskéknél a legeltetés, sertéseknél a turkálás, dagonyázás, tisztálkodás, baromfiaknál a kapirgálás, tollászkodás, vízi szárnyasoknál a fürdés lehetősége. 6. Még zárt tartásban is fontos a naponta legalább 8 óra természetes fény biztosítása. 7. A padozatok simák, de csúszásmentesek legyenek. 8. Az állatokat naponta legalább egyszer ellenőrizni kell. 9. Az állatot nem szabad kínozni és kerülni kell azokat a beavatkozásokat, melyek szükségtelen fájdalmát okozzák. 10. A vészhelyzeteket meg kell előzni és hatékonyan elhárítani. Ilyenek a tűz, elektromos áram, természeti károk, egyéb tényezők okozta veszélyes hatások elhárítása A bánásmód alapelvei gazdasági állatfajonként Az állatvédelmi követelményeknek az állatok elhelyezésén kívül fékezésük és rögzítésük, szállításuk és vágásuk esetén is érvényesülniük kell. A ló kezelésekor szemből közelítünk, megszólítjuk és megérintjük, fontos a nyugodt és határozott bánásmód, a hirtelen mozdulatok kerülendők. Folyamatosan figyelni kell az állat viselkedését, jelzéseit. Nyugodtabb állatot kötőfékkel, az ingerlékenyebbet ajakszorító pipával fékezhetjük, ami egy cm hosszú farúd puha kötélből álló hurokkal. Az állat fektetése, kötélzet segítségével végezhető, különböző döntési módszerekkel és rögzítéssel. Az álló helyzetben végezhető beavatkozásokat különféle kalodák alkalmazásával lehet végrehajtani. Szarvasmarha kezeléséhez is érvényesek az általános bánásmódra vonatkozó szempontok, elsősorban a döfést, nekiszorítást és rúgást kell elkerülnünk. Részben a kötőfékkel való fékezés, vagy ún. orrfogó kapocs alkalmazása, részben a kezelőállásban, vagy kezelő folyosóban történő rögzítés nyújthat megfelelő biztonságot embernek és állatnak egyaránt. Bikák orrkarikába kapcsolható vezető rúddal mozgathatók biztonságosan. Sertések kezelése során a harapásuktól, feldöntéstől, rúgástól kell óvakodnunk, ezért lehetőleg nyugodtan és határozottan kell bánnunk velük, egy vagy több segédkező igénybevételével. Jó kezelési lehetőséget ad a mérlegelés. Sokszor a gondozó nyugtató hangja és az állat hátának vakarása, vagy megérintése is elegendő, rövid időre orrfogó hurok és üres, tiszta vályúba való bedöntés és rögzítés is megfelelő lehet. Juhok és kecskék fékezése során döféstől és feldöntéstől kell óvakodni. Rendszerint jó bánásmód mellett kezelhetők és szarvuknál lekötve, helyesen ültetve, vagy elfektetve rögzíthetők, esetenként kezelő állásba szoríthatók rövid időre. Mindig fontos az állattal való nyugodt és határozott bánásmód és előnyös, ha a kezelésben az állat által ismert gondozó is részt vesz. 16

19 A baromfifélékkel való bánásmód esetében is előnyös, ha az állatok ismerik a kezelést végző gondozót. Zárt és szabad tartásban egyaránt kerülendő, ha idegen személyek indokolatlanul az állatok közelébe kerülnek, mert azok stresszhelyzetbe kerülhetnek. Baromfi rögzítésekor előnyös fogás egyik kézzel a szárnytövét megfogni, másik kézzel a lábait összeszorítani Az állatok szállításának állatvédelmi követelményei Európai Uniós célkitűzés az élő állatok szállításának távolságát a lehető legrövidebbre korlátozni, mert a szállítás sok állat szenvedését okozza, és elhullásukhoz is vezethet. Ezért az élő állatok szállítási szabályai szigorúbbá váltak. Az állatokat csak tiszta és fertőtlenített szállítóeszközön lehet továbbítani, amely mentes veszélyforrásoktól és nem okozhat sérülést és szenvedést az állatoknak. A padozatnak hézag- és csúszásmentesnek kell lennie. A szállítóeszközt úgy kell kialakítani, hogy az könnyen tisztítható, szökésbiztos legyen és védje az állatokat a szélsőséges időjárástól. Kellően szellőztethető módon kell kialakítani. Az állatokat úgy kell elhelyezni, hogy azok természetes testhelyzetben mozoghassanak, vagy pihenhessenek és eközben egymást ne akadályozzák. Nagyállatokat úgy kell lekötni, hogy el ne szabadulhassanak, meg ne fulladhassanak és megfelelő mozgásuk biztosítva legyen evéshez, iváshoz és lefekvéshez. Nagyállatok esetében a 8 órás, baromfiak esetében a 12 órás szállítás után gondoskodni kell az állatok etetéséről, itatásáról és pihentetéséről. 24 órát meghaladó szállítás esetén a szarvasmarhák, lovak, juhok, kecskék és sertések mellé szakszerű gondozó kísérőt kell biztosítani, aki ellenőrzi az állatok egészségi állapotát. Az állatok szállítása alatt egészségre ártalmatlan alomanyagot kell használni. Vemhes, sérült állatok nem szállíthatók. Sérült állatot gyógykezelni kell. Az állatok ki- és berakodásakor a szükséges eszközöket kell használni és türelmesen, kíméletesen kell eljárni. Az állat-egészségügyi szabályzat 1 sz. mellékletének 11 sz. függeléke tartalmazza az egyes állatfajok számára az előírt minimális férőhely szükségleteket. Az állatok vágóhídon belüli mozgatása is kíméletet és gondosságot igényel, ahol megfelelő elkülönítésükről és szükség esetén elszállásolásukról, 12 óra elteltével itatásukról és mérsékelt etetésükről is gondoskodni kell. Mozgatásuk során kerülni kell a sérüléseket, a különböző kényszerítő eszközök okozta káros hatásokat és a szükségtelen szenvedésüket. Követelmény, hogy kábításuk és leölésük gyors és eredményes legyen, melynél csak az adott fajra engedélyezett módszereket lehet alkalmazni. Az e területen dolgozóknak megfelelő szakmai ismeretekkel és gyakorlattal kell rendelkezniük. 5. Az állat környezetének jellemzői 5.1. Az állat környezetének fogalomköre Az élő szervezet, így a gazdasági állat szervezetének működését, fennmaradását, fejlődését meghatározó tényezők összességét nevezzük környezetnek. Az állat és környezete között kölcsönhatások rendszere áll fenn. A környezetben jelen vannak a legfontosabb tényezők, mint a víz, táplálék, levegő, klimatikus elemek, napfény, növények, állatok és az ember, de egyúttal maga az állat is környezet-átalakító tényező. Ugyanakkor az állat szervezetének 17

20 egyes sejtjére a többi sejt, mint környezet is hatással van, befolyásolja működését, ezért beszélhetünk a szervezet belső környezeti tényezőiről is. A gazdasági állatok környezetét a háziasítás során a természetes viszonyok mellett mindinkább a mesterséges, ember alakította tényezők határozzák meg. Korábban az állatok környezete főleg természeti hatásoktól függött, míg napjainkban inkább a mesterséges környezeti tényezőktől. Túlnyomó részben természeti tényezőkkel való kölcsönhatások eredményeként alakultak ki a hagyományos gazdasági állatfajták, az őshonos fajták, tájfajták, melyek a szélsőséges természeti hatásokkal szemben ellenállók, azokat könnyebben túlélők, mert tartósan alkalmazkodtak azokhoz a viszonyokhoz. Gazdasági értéküket is ez jelenti. Az intenzív kultúrfajták viszont inkább a mesterséges technológia alkotta környezettel (épület, különböző berendezések, gépek, mesterséges klíma és padozatok, takarmányok, stb.) kerültek rendszeres kölcsönhatásba, melyek igényeiket jobban kiszolgálják, miközben ellenálló képességük csökkent, de gazdasági értéküket jelentő termelőképességük viszont megnőtt. Attól függően, hogy milyen típusú környezeti tényezők vannak túlsúlyban benne, az adott állattenyésztési technológia lehet külterjes (extenzív, pl. az ökológiai állattartás, szabadtartás), félintenzív, (pl. az ún. hagyományos állattartás) és intenzív, mint (pl. az iparszerű állattartás). Egyéb környezeti tényezők mellet mindegyik állattartási rendszerben mégis a legmeghatározóbb az ember tevékenysége. Az állatok termelőképességének növekedése igényli a tartási, takarmányozási környezeti feltételek optimális biztosítását. A nagyobb termelőképesség együtt jár a környezettel szemben támasztott nagyobb igényekkel, melyeket az ember törekszik kielégíteni Környezeti tényezők Az állat életterét meghatározó élettelen, külső környezeti tényezők a légkör, a talaj és a víz. A légköri változások folyamatosak, melyhez az állat tartósan képes alkalmazkodni (akklimatizáció) és a hirtelen változásokhoz is (akkomodáció). Az ilyen jellegű alkalmazkodás növeli az állatok ellenálló képességét. A légköri hatások frontátvonulások során érvényesülnek. Az időjárás a légkör alsó rétegeiben bekövetkező jelenségek (hőmérséklet, páratartalom, légnyomás) összhatásának állapota. Az éghajlat nagyobb földrajzi egység időjárása. Az éghajlat és időjárás a takarmánytermeléssel együtt meghatározó tényezői egy térség gazdasági állattartásának. A léghőmérséklet és annak ingadozása, nagyobb szélső értékei jelentősen igénybe veszik az állatok ellenálló képességét, ezekre termeléscsökkenéssel reagálnak, de ezek a klimatikus tényezők összefüggésben vannak egyes légző- és mozgásszervi betegségek, vagy fertőző betegségek kialakulásával és terjedésével is. A levegő páratartalma a hőmérséklettől függ. A levegő nagy relatív páratartalma a magas hőmérséklet káros hatásait fokozza, alacsony hőmérséklet esetén nő a szervezet hőleadása, ez meghűléshez, izületi betegséghez vezethet. A napsugárzás hatására a talajfelszín közeli levegőréteg melegebb, mint a felette lévő, ami ellentétes hőmérsékleti rétegződést jelent mint az istállókban, ahol a padozat fölötti levegő a leghidegebb, ahol az állatok tartózkodnak. A napsugárzás az istállók mikroklímáját is befolyásolja, és hatással van a szellőztetés rendszerének hatékonyságára is. Kémiai és biológiai hatása elsősorban az ibolyántúli (UV) sugárzásnak van az állati szervezetre, fokozza a bőrpigment képződését, a kevésbé pigmentált bőrfelületen gyulladásokat okozhat ( pl. világos bőrű sertéseknél). 18