A római szekér. magyar napló

Átírás

1 magyar napló A Magyar Írószövetség lapja Megjelenik havonta ISSN Szerkesztőbizottság: Jókai Anna (elnök), Báger Gusz táv, Cson tos Já nos, Fe hér Bé la, Horváth Antal, Kalász Márton, Kő Pál, Salamon Konrád, Szakály Sán dor Főszerkesztő: Oláh Já nos foszerkeszto@magyarnaplo.hu Mo bil: (70) Olvasószerkesztő, tanulmány: Rosonczy Ildikó tanulmany@magyarnaplo.hu Mo bil: (70) Vers, könyvkiadás: Szentmártoni Já nos vers@magyarnaplo.hu Mo bil: (70) Próza: Bíró Gergely proza@magyarnaplo.hu Mo bil: (70) Nyitott Műhely: Ekler And rea andrea.ekler@gmail.com Európai Figyelő, Lapszemle: Falusi Márton europeanobserver@magyarnaplo.hu Könyvszemle: Erős Kinga kritika@magyarnaplo.hu Tördelőszerkesztő: Molnár Csenge-Hajna Borító: Zách Esz ter Ügyintézők: Cech Vilmosné, Nagyné Paládi Ju dit Terjesztés: Zsiga Kristóf elofizetes@magyarnaplo.hu A szerkesztőség címe (Írott Szó Alapítvány) 1092 Bp., Ferenc krt. 14. Levelezési cím: 1450 Bu da pest, Pf. 77. Számlázási cím: 1062 Bp., Bajza u. 18. Telefon/fax: ; Szerkesztőségi mobil: (70) Elektronikus levélcímünk: info@magyarnaplo.hu Elérhetőségünk a világhálón: Ki ad ja az Írott Szó Ala pít vány (1092 Bp., Fe renc krt. 14.) és a Ma gyar Nap ló Ki adó Kft. (1062 Bp., Bajza utca 18.). Terjeszti a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hír lap Üz let ága (1080 Bp., Or czy tér 1.) Elő fi zet - hető valamennyi postán, kézbesítőknél, en (hirlapelofizetes@posta.hu), fa xon ( ) egy év re 7390 Ft, fél év re 3865 Ft. To váb bi in for - máció: Külföldi előfizetés: a szerkesztőség címén. Az előfizetési díj egy évre posta költ ség gel együtt 60 USD vagy 50 EURO, mely át utal ha tó a HVB-Bank Hun ga ry Rt. (1065 Bp., Nagy me ző ut ca 44.) számú számlára, vagy bankcsekken elküldhető a szerkesztőség címére. Nyomda: Mackensen Kft Bp., Frangepán utca Meg nem ren delt kéz ira tot nem őr zünk meg és nem kül dünk vis sza. Min den fel bé lyeg zett, vá - lasz bo rí ték kal el lá tott le vél re vá la szo lunk. Mu ta - tópéldány kérhető, megrendelés leadható a szerkesztőségben. A cím la pon a Nyitott Műhely vendége: Rába György és a Nézőpont vendége: Filip Tamás A római szekér Illyés Gyula szerint egy-egy országnak a jó haladása olyan, mint a római szekéré. Két kereke van, az egyik a közéleti, a politikai, a másik a szellemi élet. Akkor jó, ha az együtt működik ben a fiatal írók lakitelki tanácskozásán elhangzott felszólalásában Illyés joggal figyelmeztette hallgatóságát arra, hogy ha a két kerék közül valamelyik kihagy, akkor az rögtön bajt jelez, mert az egyik átveszi a másik dolgát. Azaz vagy a politika beszél úgy, mintha ő tudná jobban, mi az irodalom; vagy a szellemi élet úgy, mintha jobban tudná a politikát. Azokban az években éppen az irodalom vette át a politika, sőt a nem létező szabad sajtó dolgát, nemcsak szelepként működve, hanem valóban jelentős társadalmi-politikai feladatokat végezve el. Mára megfordult a helyzet, ma mindent a politika ural. A politikai élet aktív résztvevői nemcsak a média tereit foglalták el, hanem a szellemi élet egyre több fórumán kérnek, követelnek maguknak helyet, azt gondolván, ők tudják a legjobban, mi a szellem, mi az irodalom feladata. Az irodalom nem igazán tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, a politika pedig olyan, mint a víz, minden lehetséges résbe, repedésbe belefolyva tör magának utat, tovább mélyítve az inkább betemetendő réseket, árkokat, szakadékokat. Holott, idézzük ismét Illyést: A világot nemcsak a politika vezeti, hanem hinnünk, remélnünk kell az is, ami magát a politikát irányítja, befolyásolja. Az emberi tudat, a jó köztudat. A helyes közvélemény, arra pedig az irodalom is hat. A politika, úgy igaz, ahogy Kossuth is mondta, az egzigenciák tudománya. Úgy értve: a napi követelményeké. De az irodalom is az egzigenciákat szolgálja, épp csak hosszabb lejáratra Korunk római szekerének a működése még a diktatúra időszakában edződött szemlélődőnek is fejtörést okoz. Nem csupán a kerekek ellentétes irányú forgásáról van szó, hanem arról a döbbenetes jelenségről, hogy az értelmiség egy része minden külső kényszer és a cenzúra nyomása nélkül is feladja szellemi autonómiáját, kritikus alapállását. S a függetlenség hamis álarca mögé bújva büszke jelentős anyagi és médiasikereket hozó tevékenységére. Azok, akik a mai társadalmi körülményeket a diktatúra időszakára vetítik vissza és megfeledkeznek az elnyomó gépezet tényleges működéséről, hiába hánytorgatják fel Illyés kedélyes beszélgetéseit Aczéllal vagy Kádárral. Illyés ugyanis képes volt megőrizni a tekintélyét és a szellemi autonómiáját. Talán azért is, mert e kapcsolattartásban nem a személyes siker utáni vágy irányította. És bár mindent a politika ural, a kultúra iránti kötelességét, azaz saját feladatát egyre kevésbé vállalja: a pártpolitikának két évtizedes adósságai vannak a kultúra finanszírozása és irányítása, a kulturális élet konszolidációja és kárpótlása terén. Ezért a szellem emberei kénytelenek a kulturális intézményrendszer működtetéséhez szükséges források megteremtése mellett a kultúra igazgatásának kérdéseivel is foglalkozni. Persze azért az összeszorított fogakkal végzett érdekképviseleti munka mellett sem feledhetjük el Illyésnek a lakitelki fiatalokhoz címzett üzenetét: bármekkora is a napi eszmei torzsalkodás, művekkel, irodalmi és szellemi művekkel csak művek tudnak vitázni. L. Simon László 1

2 tartalom magyar napló L. Simon László: A római szekér LÁTHATÁR Rába György: Kezed ügyében; A greenwichi Végh Attila: Üzenet; Arzén és leopárd; Levél lányomnak Bányai Tamás: Mire minden jóra fordul L. Simon László: A prés mellett Alan Gillis: A gyászolók; Közlekedési lámpák; Idegenek (Tótfalusi István fordításai) Szentirmai Mária: Napló Molnár Krisztina Rita: Nem üzenek; Ez maradt Szirtes Gábor: A Sirató (Lovász Pál kéziratban maradt verseskötete 1949-ből) Barna T. Attila: Antikvárium; Négy sor Benne kellett lenni (A Kalef című dokumentumfilmről Kisfaludy Andrással Zalán Vince beszélget) Tamás Nándor: Doszvidányija! Böröndi Lajos: szabadság Jeszenszky Géza: Beneš és Esterházy János. Két nemzeti politikus Ács Margit: Búcsú Vajda Gábortól Oláh János: Elmulasztott szavak Zsolnai György: A padokról avagy leülünk-e egyáltalán Nyitott Mûhely Csábi Domonkos: A kor margóján (Beszélgetés Rába Györggyel) Nézõpont Filip Tamás: A kritikátlanság kritikája könyvszemle Urbán Péter: Örökké íródó regény (Temesi Ferenc: Amszterdam stb.) Vincze Ferenc: Apokrifek, avagy az újramesélt történetek (Hász Róbert: Sok vizeknek zúgása) Dobás Kata: A bölcsesség ábrándja (Király Farkas: Szósav) Szakolczay Lajos: Eklektika mint körkép (Vámbéry Antológia 2008) Szakály Sándor: Béemesek az olimpiákon (Állambiztonság és olimpia ) Lapszemle Szerzőink Számunkat Mihály Zoltán felvételeivel illusztráltuk Köszönjük Olvasóinknak, Szerzőinknek és Támogatóinknak, hogy segítségükkel (előfizetésükkel, honorá - riumokról történő lemondásukkal, szponzori hozzájárulásukkal, hirdetéseikkel) lehetővé tették a lap idei folya - matos megjelenését annak ellenére, hogy a Nemzeti Kulturális Alap ez évi döntésével jelentősen csökkentette a Magyar Napló támogatását. A szerkesztőség 2

3 október láthatár RÁBA GYÖRGY Kezed ügyében Kell hogy legyen egy elvarázsolt tündérország hol édesebb a törökméz s nem kopik el cipőd bár fénye elveszett itt a hússzelet egy falásnyi tányérról lóg le ott a bécsi gyalogost nem szapul a rendőr zebrán karon fogva kíséri nem álomlátás visz oda az a hely nem mesebeli szélességi és hosszúsági fokát mappán meglelheti az ember s akár beutazhat s időzhet noha nem is pedzi szomszédja gyámolítja-e utcán föl nem segíti senki e földi édenbe vetődve szíves szóba elegyedik s mulatságul az étteremben vígan csapják be a palit a szemhatáron ne keress kezed ügyében a varázslat fedezze föl a napi társban igézőjét ki-ki magának A greenwichi Az idők mindig olyanok nem leled bennük otthonod mert zsarnok ül fönt és ezer kis kényurat potyogtat el mert a szabadság végtelen s határt nem tud sok védtelen a másikét sem ismeri így jaj nekem és jaj neki jobb ha szűkíted körödet ilyenkor és berendezed kire fölnézel házi szent és körülötted regiment fegyverhordozód talpasod s napi győzelmed számolod basa kornak széles honában mindenki így jár el hiában és délköréről azt hiszi éppen övé a greenwichi 3

4 láthatár magyar napló VÉGH ATTILA Üzenet Három nap a Bükk-fennsíkon, egyedül, farkasboroszlánok, karvalyok, rókák között, három nap szélzúgás, naptánc, harmatfény, hajnali cserkelés az érző fűben, szemlélődés a lét hegygerinc-sziluettje előtt, és a háromnapos áhítat centrumában a végtelen önmerülés, ami nem elzárkózás, hanem épp ellenkezőleg: a tudat megnyitása a reggeli eső előtt, a könyvek szerint ez meditáció, de könyvek már nem léteznek, és a kapcsolatok, amelyek gúzsából idemenekültem, mint a széttépett pókháló, fénylő, ragacsos semmivé foszlottak, kialudtak a titkok és hazugságok, nincs irodalmi élet (ami annyit tesz: beteg lelkű, hazug kreatúrák olvasgatják beteg lelkű, hazug kreatúrák kórlapjait) nincsenek szenvedélyek, amelyek lassan, de biztosan föleszik a lelket, és amikor a bükkös fölött elvitorlázik az a parlagi sas, akkor már szeretet sincs, legalábbis az a hátsó szándékokkal, elvárásokkal, kötelezvényekkel és kicsikart ígéretekkel ólmos álszeretet, amit jövőnek hitt kényszerek toporognak ki az agyban, az idő áll, betört a fény, nincs közlekedés, halott a viszonylatról-viszonylatra élet, a szavak kicsorbulnak, gondolat kisiklik, és ami ott, a rengeteg mélyén megszületett bennem, azt is csak azért nevezem szabadságnak, mert most már mondhatok bármit, akkor is a fennsík szól belőlem, a hajnalvéres levegő, az árnyékból kihajló hóvirág, most már nincs más hátra, mint visszatérni, és hosszú, szép, elbocsátó üzenetet írni szeretteimnek, mert amikor az a parlagi sas elkanyarodott a Tar-kő szirtjei felé, megnyílt az ég, és belém vágott az utolsó mondat: szabad ember az, aki mindenkinek ugyanazt a levelet írja. Arzén és leopárd Három fehér leopárd ül egy borókafenyő alatt, jóllaktak T. S. Eliottal, szétszórt csontok közt hunyorognak lustán, de hogy egyazon versben pihennek, az megtévesztő. Mert ha leszáll az est, hárman háromfelé, viszik magukban a költőt, és nincs isten, aki összeterelje őket, az egyik leopárd fehér tó partjához ér, Eliot lábát emésztve fürdik a habokban, most láthatatlan, mint az eltelt vágyakozás, a másik leopárd szürke ködben sompolyog, Eliot máját emésztve elnyúlik a fűben, most szomorú, mint a szelencébe zárt arzén, a harmadik leopárd sötét erdőbe tér, Eliot agyát emésztve bámul a végtelenbe, most három fehér leopárd egyszerre alszik el, álmukban egy ketrec a világ negatívja, fekete párduc kering, a forgó rácsot nézi, érzi, hogy figyeli egy részvétteli szempár, Rilke bólint, az állatkertből hazafelé indul, a felrobbant, vakító csillagba ömlik a világűr. 4

5 október láthatár Levél lányomnak Látod, itt ülök, és levelet írok hozzád, persze nem látod, hiszen egyedül vagyok a kertvégi kis házban, ahol élek, és úgysem értenéd, ha most felolvasnám; nem is hozzád szól, hanem ahhoz, aki leszel, tíz-húsz év múlva akivé felnősz, persze nem tudom, jelent-e majd valamit, mert a palack gyakran eltörik a parti sziklán, csak abból indulhatok ki, hogy időtlen, amit érzek, vagy ha nem, talán majd nosztalgikusan meghat, vagy ha azt sem, hát egy pillanatra visszadöbbent a múlt, de az is lehet, hogy elolvasod majd húszévesen, és arra gondolsz, nem is volt olyan rossz fej az öreg, csak egy kicsit ripacs, egy patetikus pöcs, aki húsz évvel előre is képes volt meghatódni magán, de mindegy, vállalom, mert igazából nem is ez fáj, ez az elképzelt fájdalom, hanem hogy nincs mit írjak neked, hogy ez csak metalevél: a körülmények, az értelmezés, a reflexió ködében nincs semmi, látod, hiába tártam sarkig az ablakot, villám csap le az égből, jégfény pereg, és elvakul a nagymarosi tér, ahol lakunk. Fehér sziluett fehér ég előtt, levélfehéren reszketnek a szavak, égbe kapaszkodó, fordított gyökér a templomkerti akác, jöttök haza Anyival az óvodából, messziről integetsz, már látod a házat, megvan a biztos pont, apró emlékeid kertje, itt lakik Bubi, Ariel és a Fekete Párduc, itt kergetőzöl Apatival, aki oroszlán néha, itt zajlik minden szent rítusod, életed négyéves rímeit itt szavalod öntudatlanul, a tudásnál sokkal biztosabban, itt adtál irányt a családnak, mikor megszülettél, a harangszót te fordítod vissza, zúgjon el Visegrádnak, és látod, most már nem is levél ez, hanem ima, a csoda öröme, hogy valahonnan titokzatos módon itt termettél, élsz, növekedsz, és megtartod bennem az értelmetlen élet értelmét, akármi lesz is, ha a villámfény kihunytával mélyvörös fátyol lepi a tájat, ha a templomkerti akác röggé morzsolja az eget, ha kitépi a semmiből, és millió nyüszítő denevér képében fejemre szórja, ha elnyel végül a sátán birodalma, akkor is kitárom magamban az ablakot, és te ott jössz Anyival, kézenfogva, felém, a lassan, nyugalmasan sötetedő téren. 5

6 láthatár BÁNYAI TAMÁS Mire minden jóra fordul 1. Ökölbe szorította kezét, úgy nézte az öregembert vagy két méter távolságból, s közben arra gondolt, ütni kéne, oda sóz ni egy jó na gyot, ki ver ni még azt a két-há rom ma - radék fogát is, hogy teljesen fogatlanul tátogjon, kapkod jon le ve gő után, ha lá la előtt még mert úgy is meg - dög lik a vén sza ros is mer je meg a ma gya rok is te nét, fájdalmak árán tanulja meg becsülni azt, aki kivakarja a szar ból, pu ha pár nát tesz a fe je alá, vi zet ad ne ki, mi kor szom jas, ele delt dug a fog híjas po fá já ba, ha éhe zik; hogy ne vakogjon ellenségesen, mint a félig agyonvert kutya, amelyik legszívesebben átharapná gazdája torkát, de nem me ri, mert a gaz da ke zé ben ott van a kor bács, és ha el jár az a kor bá csos kéz, an nak csak még na gyobb fáj da lom lesz a vé ge, kí nos nyü szí tés. De ez az éle me - dett szar há zi nem is me ri a kor bá csot, nem is me ri a fé lel - met, nem is mer ez se ör dö göt, se is tent, csak krá kog ni tud, meg vak kan ta ni, ha kell ne ki va la mi. Mert vé gül is ő a gaz da. Az öreg em ber fé lig ült, fé lig fe küdt a nyers fá ból ácsolt nyug ágyon. A hegy mö gé rej tőz kö dő nap itthagy - ta melegét, a felhőket hiába kergette szét a feltámadó keleti szél, nedvüket nem tudta felszárítani. A meleg pára ra gadós volt, mint ha vé kony csi rizréteg fedte vol na be mindennek a felületét. A vénemberre mégis pokrócot kellett teríteni, mert ilyenkor, estefelé már fázott, vagy csak úgy tett, mint aki fá zik, ho lott a fák le ve lei gyön - gyöz tek az iz zadt ság tól, a korcs ku tya is a bo kor al já ban hűsölt, nyelvét lustán lógatta. Odalépett az öregemberhez, lerántotta róla a színes takarót. Ágyba raklak mondta magyarul. Valahányszor dühös volt az aggastyánra, vagy el akarta kerülni szóbeli, makogó ellenkezését, mindannyiszor magyarul szólt hoz zá. Mert at tól kus hadt ez a vén sé ges ha ra mia, nem tudott mit hörögni válaszul, mintha isten érthetetlen átkait szórta volna rá, melyeknek révén könnyen pokolba jut hat, at tól meg ret te gett, ta lán még a ha lál nál is job ban, hi szen a ha lál lal már csak-csak kibékülőfélbe ke rült. Megragadta a vénember kezét, kísérletet tett, hogy felhúzza a nyugágyból, de az öreg megmakacsolta magát, s amennyire erejéből tellett, húzódott vissza. A nya va lya tör jön be léd, Willy, ha azt hi szed, hogy ezzel mész valamire. Részlet a szerző megjelenés előtt álló regényéből, amely a Baran ko vics István Alapítvány pályázatán első díjat nyert. magyar napló Megkerülte a nyugágyat, hátulról Willy hóna alá nyúlt, és ki emel te a nyug ágy ból. A pok róc a föld re csú - szott, mire az öreg dünnyögött valamit, és tudatosan, akár egy makacskodó gyerek, beakasztotta lábát a fatákolmány végébe. Amikor Sárdi Mátyás vonszolni kezdte, a nyug ágy is meg csú szott. Láb fe jé vel, mint aki gán - csot akar vetni, kiakasztotta a vézna lábat a keretfából. A vénember felhördült. A bokor tövében lustálkodó korcs ku tya előbb mor gott, majd fel ug rott, oda sza ladt a nyugágy közelébe, és heves ugatásba kezdett. Egy szer még té ged is meg foj ta lak, te dög mond - ta a ku tyá nak. Rú gott is egyet az ál lat fe lé, ám a ku tya tisztes távolságból vicsorította fogait. Na, gye rünk! ló dí tott egyet az öreg em be ren, aki végül is feladta az ellenállást, és támogatással ugyan, de saját lábán csoszogott az ajtóig. A mo bil ház, ami ben lak tak, ugyan csak rég lá tott jobb napokat. Porréteg lepte szürke fémfalát rozsdafoltok színesítették, ajtaját, mint egy fémzászlót, lengette a szél, kilincse hiányzott, kívülről is, belülről is csak kulcsra lehe tett zár ni. Ám oda bent leg alább hű vös volt. A kin ti ra - gacsos levegőhöz viszonyítva persze, mert az ablakba szerelt ódon légkondícionáló zörögve-zúgva működött ugyan, de in kább csak ka var ta, nem hű töt te a le ve gőt. Lefektette az öreget a díványra, a kopott díszpárnával feltámasztotta fejét, hogy ne a mennyezetet bámulja, hanem az átkozott televízióját. Hi deg van itt mond ta Willy, és ös sze is ráz kó dott, mintha mellbe vágta volna a hegyek közé furakodó észa ki szél. A ta ka róm! Hozom már, vagy befektetlek a sütőbe melegedni morogta Sárdi Mátyás. Amikor visszatért a takaróval, észre sem vette, hogy a kutya is besettenkedett a lába mellett. Rádobta a vénemberre a pokrócot, aztán bekapcsolta a televíziót, majd az ab lak hoz lé pett, iga zí tott a légkondícionáló la - melláin, a fotel felé irányítva a légáramlást. Aztán letelepedett a fotelba, és felsóhajtott. Nézte a televíziót, de figyelmét nem kötötte le a műsor. Félszavakat ér tett csak a sze rep lők be szé dé ből, s bár ma - gában próbálta összeállítani, ki kicsoda és mit miért cselekszik, az elhangzott szavak értelme nélkül képtelen volt erre. Talán, ha az elejétől nézte volna. Mikor kezdődhetett? Vetett egy pillantást a karórájára. Fél kilenc múlt öt perc cel. A mű sort vagy fil met nyolc óra kor kezd het ték. Az ele jét az öreg sem lát ta. A dívány fe lé for dult. Willy mozdulatlanul feküdt, tekintetét mereven a képernyőre szegezte, ám szikár arcának egyetlen rándulása sem jelezte, hogy élvezné, amit lát. Az érdeklődésnek semmi jele nem mutatkozott rajta. 6

7 október Sárdi Mátyás felállt a fotelból, megkerülte a konyhát a nappalitól elválasztó pultot. A kutya felkapta fejét, füle az ég nek me red t, nagy bar na sze mével kö vet te Sárdi minden mozdulatát. Szokd már meg, hogy én is ide tar to zom, te bo lond ál lat mond ta a ku tyá nak. Ne hidd, hogy bár mit is el - lopok a gazdádtól. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját. Savanykás, rothadás ra val ló szag csap ta meg az or rát. Ku tat ni kez dett a hűtőszekrényben, közben fintorgott és morgott maga elé. Ez is akkor lehetett kitisztítva utoljára, amikor ez a vén trotyli még vő le gény volt. A fe le cuccot ki ké ne szór ni eb ből a kaszt ni ból. Na, majd hol nap. Az alsó fiókban megtalálta, amit keresett. Két megkezdett szendvics volt szabadon, becsomagolatlanul. A kenyeret zöldre festette a penész, a sonka feketére száradt. Két ujjal, undorodva fogta meg az ételmaradékot, s magától messze eltartva a szemeteshez vitte, magasból ejtette bele a zsákba. A zsákot kihúzta a műanyag tartóból, száját be kö töt te, szo ros ra rántva a cso mót. Egy má - sodpercig gondolkodott, mitévő legyen, aztán visszahelyezte a zsákot a műanyag tartóba, ráhajtotta a fedelet. Visszatért a hűtőszekrényhez. Kivett egy doboz Coca Colát, majd nagy lendülettel becsapta a hűtőszekrény ajtaját. Szippantott egyet, a rothadás szagát még mindig érez te, s nem tud ta el dön te ni, a bűz tény leg be jár ta az egész kony hát, vagy csak kép ze lő dik. Visszaült a fotelba, ivott a kólából. Fanyalogva helyez te a do bozt az asz tal ra. Mondd meg a fi ad nak for dult az öreg em ber fe lé, ha mindennel el akar látni bennünket, legközelebb bort is hoz zon. Mondd meg ne ki, hogy újab ban rá szok - tál. Az leg alább nem ro had meg a fridzsiderben. Willy mindössze egy szemvillanásra nézett fel, ösztönösen a hang hallatára. Nem értvén a magyar szavakat, visszafordította tekintetét a televízióra. Sárdi Má tyás nak na gyon hi ány zott a bor, meg va la - mi más is, amit nem tu dott meg ha tá roz ni, ami nek hi á - nya tehetetlen indulattal töltötte el. Odalépett a televízióhoz, és csatornát váltott. Az öregember felhorkant. Kezét a magasba emelve jelezte tiltakozását. A szájából áradó, hörgő szavak közül Sárdi Má tyás csak a több ször is el hang zó no-t értette meg. Hí re ket né zünk, az még en gem is ér de kel. No! Willy leeresztette hadonászó kezét, megtámaszkodott a dívány szélében, kísérletet tett, hogy feltornássza magát. Kaján vigyorral szemlélte az öregember erőlködését. Megvárta, míg Willy ülőhelyzetbe kerül. Nézte az eltorzult ar cot, amely re mély ba ráz dá kat vé sett a ha rag, a sö - tét, apró szemekből szikrázott a gyűlölet. láthatár Verekedni akarsz? Szétmázollak a falon, te vén szaros. Visszaváltott az előző csatornára. Nézd csak ezt a mar ha sá got! Az öreg em ber ül ve néz te to vább a mű sort, időn ként Sárdi Mátyásra sandított, mi lesz a következő mozdulata, kell-e majd tiltakozni, netán védekezni. De Sárdi Má tyás már nem tö rő dött ve le. Be ment a belső szobába, hanyatt vetette magát az ágyon, ökölbe szorította a kezét és bámulta a mennyezetet. 2. Az a hü lye kur va! Csak tud nám, mi ba ja volt? Majd húsz éven ke resz - tül sem mi. Húsz éven ke resz tül min den jó volt, elé ge - dettek voltunk, mindenünk volt, soha nem szenvedtünk szükséget semmiben. Jobban éltünk sok más családnál, megkapott mindent, amit szeme-szája kívánt. Ak kor meg? Mi a franc ütött be lé? Mi cso da? Az a hü lye báty ja trak tál ta te le a fe jét. Ha az nem her ge li fel el le nem, ak kor ma is min den a leg na gyobb rend ben, úgy, ahogy az előtt. Igaz, ke ve sebb ju tott, mint ré gen. Va la mi vel ke ve sebb. De nem is vagyunk húszévesek, nem kell már annyi mindent előteremteni, mint akkor, amikor a semmiről indultunk. Evőeszköz, lábasok, ágynemű, bútorok. Mindenünk volt, még ruhát is csak né ha kel lett vá sá rol ni. Fő leg ne ki, mert ak kor kezdett el flancolni, amikor más asszony már fekete fejken dőt köt a fe jé re. Bá li ru ha! Rongy rá zás a kö bön, ahe lyett, hogy a por - tör lő ron gyot ráz ta vol na. De az már nem smak kolt. Mert Döncikééknek is be já ró nő jük van. Hát ne ki mi - ért ne le gyen? Döncike! Egy öntelt, húsosfazék körül sündörgő fajankó, akit, akár egy ötéves gyereket, dédelgetni kell, meg babusgatni, mert Döncike aranyos. Ugye, hogy mindenkit le vesz a lá bá ról? Dön ci két nem le het nem sze ret ni. Per sze irigy lik is, mert Dön ci - kének minden sikerül. Döncike nagyon talpraesett. Döncikének az anyja keservit! Még hogy talpraesett! Egy beképzelt majom, aki burokban született. Döncike kezében minden arannyá válik. Miért nem ment akkor ékszerésznek? Te csak hall gass rá, csi náld, amit mond. Mert Dön ci - ke jót akar. Hi szen a hú ga va gyok, ő is azt akar ja, hogy boldoguljunk. Megad minden segítséget, nem is tudom, ho gyan le het va la ki olyan sze ren csét len, hogy még a fe - léje nyújtott kézbe sem képes belekapaszkodni. Melyiket kellett volna megfojtanom? Mind a kettőt? Mert az as szony is meg ér de mel te vol na, ha már így az 7

8 láthatár eszét vet ték. Ház kell ne ki, pa lo ta, meg cse lé dek, meg ki rály ság, meg a tö köm. Döncikéék Szingapúrba men tek nya ral ni. És el ső osztályon ám! Mi még a Velencei-tóra sem mehetünk most már, mert még azt a kis kulipintyót is el her dál tad. Dön ci ke men jen Timbuktuba, ha akar, le gyen ő a Nagy Fehér Király Afrika kellős közepén. Vásárolja fel az összes őserdőt, szerezzen magának rabszolgákat. Luxushajója fedélzetén süttesse a hasát, de lehetőleg úgy, hogy lángra kapjon, hordóhasának zsírja csöpögjön a kannibálok száraz kenyerére. Csak en gem hagy jon lóg va! Csak bennünket hagyott volna lógva! Azt nem! Mert annak a hülye húgának úgy kellett kapaszkodnia be lé, ahogy há roméves ko rá ban tet te, ami kor a báty - ja vonszolta magával mindenhova. Akkor az még rendjén va ló is volt. De fel nőtt ként már ne fog ja sen ki a ke - zét. Fő leg mi u tán azt már más nak nyúj tot ta oda, ami kor ki mond ta azt a boldogtalanító ro hadt igent. Az én ke ze - met meg ne fog ja se Dön ci ke, se az Atya úr is ten. Akkor kellett volna befogni az asszony száját, amikor elő ször mond ta ki: Dön ci ke majd se gít. Úgy érezte, tartozik nekem? Mert ki a fész kes fe ne pro te zsál ta őt be az ÁFORhoz, ha nem én? Ha nem lesz be lő le ben zin ku tas, még ma is bi riz gál hat ná az író gé pe it. Ha ugyan bár ki is hasz - nál még írógépet manapság. Már akkor észrevehettem volna magam. Írógépműszerész! Hogy be ne szarjak! Hányszor hallottam az asszonytól már akkor is, hogy Döncike írógépműszerész, neked meg szakmád sincs. A gépkocsivezetés nem szakma? Jó, hogy ma már mindenkinek van jogosítványa, nem művészet autót vezetni, de egy autóbuszhoz meg egy bil len tyűs Ka maz hoz még ma sem elég az úr ve ze - tői. Ah hoz csak töb bet kell tud ni, mint a KRESZ-t vagy azt, hogy hol van az au to ma ta gáz pe dál. Nem szak ma, de pénzt ho zott a ház hoz. Tíz szer töb - bet az írógépekkel való pepecselésnél. Az tán egy szer csak még sem volt olyan jó az írógépműszerészet. Nem mint ha az én szak mám hir te len felértékelődött volna, de az írógépek javítása még egy-két fusimunkával sem jövedelmezett annyit, mint amennyit Döncike szeretett volna keresni. Újdonsült felesége meg töb bet köl tött he ten te a pi a con, mint amennyi az iro dai munkából felvett havi fizetése volt. A fuvarozásból meg csak származott valami. A pénz mellett is. Döncikéék nem jut nak sem mi re, te meg an nyi em bert is mersz. Egész nap já rod a vá rost az zal a nagy dög gel, fű - vel-fá val bra tyi zol, kér dezz már meg va la kit, nem tud-e magyar napló valami jobbat Döncikének. Amivel pénzt is lehet keresni. Ne kik is ké ne egy la kás, a fő bér lő ki sze kál ja őket a vi lág - ból, de szegénykéim még annyi pénzt sem tudnak összekaparni, hogy egy szövetkezeti lakásra befizessenek. Hát nem burokban kell születni ahhoz, hogy valakinek így be jöj jön? Ép pen ak kor szólt Csa tá ri, ha aka rom, en gem is besuvaszt benzinkutasnak. Egy szavamba kerül, hiszen jó haverok vagyunk. Mi a francnak menjek én benzinkutasnak? Egy jó fekete fuvarral többet keresek minden benzinkutasnál. És még éjszakai műszakot se kell vállalnom. De itt van a só go rom, aki úgy is rá unt az író gé pe i re, ép pen most néz valami tisztességesebben fizető állás után. Ha akarsz egy szí ves sé get ten ni, hát pa te rold be őt az ÁFOR-hoz. Csatárit úgy kellett rábeszélnem: a sógor családtag, vagy mi a fe ne. Majd nem olyan, mint ha én len nék, mégiscsak a feleségem testvére. Annyit megtehetsz nekem, hogy őt pat ro ná lod he lyet tem, ha már rám gon dol tál. Igen ám, mond ta Csa tá ri, de tu dod jól, hogy ken ni is kell. Nem olyan ál lás ez, hogy csak úgy az ut cá ról fel - vegyenek valakit. A protekció sem elég, ahhoz egy kis lé re is szük ség van. Tu dod te, hogy megy ez. Már hogy ne tud nám! Ci li két is el kell hal moz ni aján - dékokkal, ha jó fuvart akarok. Szóval mennyi? Tíz rongy. És én még rö hög tem is. Dön ci ke egész éle té ben nem lá tott tíz ron gyot. Na de ezen már ne múl jék, adok én ne ki. Még az as szony is szív ta a fo gát. Bá tyus ka ide, bá - tyuska oda, a testvéri szeretetnek is van határa. Tíz rongy az na gyon nagy pénz. Nem te mond tad, hogy se gít sek raj ta? Vagy azt hi szed, a jó pozíciókat a munkaközvetítőnél osztogatják? Majd megadja a bátyád valamikor. Egy benzinkútnál jól lehet keresni. Marha fejemmel még én győzködtem az asszonyt. Az a ba rom meg még ódz ko dott. Ben zin ku tas? Éj - sza kai kút nál? Hát, nem is tu dom. Vé gül csak rá állt, Csatári meg tartotta a szavát. És most ő a nagy me nő! De bár hagy ta vol na az as szonyt bé kén, s ne akart volna hálálkodni. A tíz rongyot visszafizette, nem tartozott kö szö net tel. Nem is vár tam tő le sem mit. Vagy le het, hogy nem is ő rág ta az as szony fü lét, ha - nem fordítva? Ma tyi most pad ló ra ke rült, raj tad a sor, se gíts ne ki. Nem is ne ki, se gíts raj tam. Ha őt hoz zá jut ta tod egy jó üzlethez, nekem segítesz, a húgodnak. Nem nézheted, hogy tengődünk. Tengődünk? Ez volt a sza va já rá sa, hogy mi most már csak ten gő dünk. Mert te olyan bal fá cán vagy, de ak ko ra bal fá cán! Képtelen vagy alkalmazkodni az új körülményekhez. 8

9 október Ész re sem ve szed, hogy meg vál to zott a vi lág. Az új tu - lajdonost már nem halmozhatod el ajándékokkal. Még ha akad is jó pén zes fu var, azt a sa ját pe re put tyá nak ad - ja, nem ne ked. Ar ra meg ébe ren ügyel, hogy mit csi - nálsz a há ta mö gött. Nem vál lal hatsz fe ke te fu vart az ő zsebére. Anélkül meg felkopik az állunk. Mintha megvontam volna tőle még a betevő falatot is. Az any ja kín ke ser vit az ilyen nő nek! 3. Nyug ta la nul aludt, ko rán éb redt. Fel kelt az ágy ból, ki - bo tor kált a szűk fo lyo só ra. A für dő szo ba aj ta ja nem volt tel je sen be húz va, sár gás fény szű rő dött ki a ré sen. Be nyi tott. Willy állt a kád előtt, le haj tott fej jel, föld re tolt nad rág - ját bá mul ta, mint aki nem akar hin ni a sa ját sze mé nek. Sárdi Má tyás or rát meg csap ta a bűz. Azon nal tud ta, mi tör tént. Beszartunk? kérdezte magyarul, mintha az öreg lassan már értené a hozzá intézett idegen szavakat. Willy felkapta fejét a váratlan hangra. Kezével tett egy mozdulatot, hogy eltakarja szégyenét. Majd amikor rádöb bent, hogy a ke zé vel nem tud ja el fed ni egész tes tét, dacosan nézett az ajtóban álló Sárdi Mátyásra, akár a rosszalkodó gyerek, akit rajtakaptak tiltott csínytevésén. A nyavalya törjön beléd! Orrát csavarta a bűz, felkavarodott a gyomra. Mégis odalépett az öregemberhez. Megfogta előbb az egyik lábát, aztán a másikat, mindkettőt kiemelte a földre csúszott nad rág és a sza ros ga tya szá rá ból. Willy szót la nul tűrte az eljárást, tekintetét a mosdó feletti tükörre szegezte, saját magával nézett farkasszemet. Sárdi Mátyás félretolta lábával a gatyákat, hóna alá nyúlt az öregembernek, hogy besegítse a kádba. Megnyitotta a vízcsapot, a zuhanyrózsából áradó víz az öreg vállára folyt. Csak ekkor kapott észbe, hogy elfelejtette lehúzni Willyről az inget. Megvonta a vállát. Az al ja biz to san en nek is sza ros, a víz nem árt ne ki. Lefejtette az inget, lehajította a földre, aztán szivacsot fogott a kezébe, s hozzálátott lecsutakolni az öregembert. Ahogy végzett, Willy kezébe nyomta a törölközőt, és kiment a konyhába. Kezében plasztik zacskóval és papírtörölközővel tért vissza. A papírtörölközőt rádobta az alsónadrágra, felnyalábolta mind a kettőt, belecsúsztatta a plasz tik zacs kó ba. Addigra Willy is szárazra törölgette magát. Karját az öregember felé nyújtotta, hogy belekapaszkod jon, ami kor ki lép a kád ból. Most, hogy már tiszta lett és felfrissült a víztől, feltehetően megalázónak érezte a feléje nyújtott kart, eltolta magától. Sárdi Mátyás minden mozdulatát figyelte. láthatár Ha ki tö röd a nya kad, ad dig élsz! Még csak az hi á - nyozna, hogy engem okoljanak a halálodért. Willy megcsúszott, ösztönösen fogodzó után kapott, megmarkolta Sárdi Mátyás vállát. Megmondtam, te makacs vénember! Amint Willy visszatotyogott a szobájába, magára hagy ta. Ott ta lán csak nem esik ba ja, gon dol ta, egyéb - ként sem leshetem minden mozdulatát. A kopott farmernadrágot meg az inget behajította a kádba, vizet eresztett rájuk, hadd ázzanak. A kutya a bejárati ajtónál várta, hogy kiengedjék. Úgy lá tom, te szo ba tisz tább vagy, mint a gaz dád. Szé les re tár ta az aj tót, az ál lat csa hol va ug rott ki a szabadba. Előbb elvégezte dolgát, aztán békésen szaglász ni kez dett az út men tén. Hir te len fel kap ta a fe jét, fü - leit hegyezte, beleszimatolt a levegőbe, mintha valaki közeledtét érezné. Bolond ez a kutya, gondolta, miután tekintetével végigpásztázta az utat mindkét irányban. Köd pá ra te le pe dett a völgy re, az út nak csak egy kis szakaszát tudta belátni, a többi beleveszett a földre ereszkedett felhőbe. Az erdei állatok neszezésén kívül semmit sem hallott, határtalan és nyomasztó csend uralta a tá jat. A sű rű köd pá ra moz du lat lan volt, ahogy min - den más is, még egy gyen ge szel lő sem bor zol ta a fák és bokrok leveleit, a madarak is meghúzódtak fészkükben. Nem jár erre az égvilágon senki, állapította meg kedvet le nül. Két nap ja se nem lá tott, se nem hal lott jár mű - vet elhaladni az úton. A mobilház magányosan állt a kanyargós erdei út mentén, a hegyoldalból lehasított aprócska telken. A legközelebbi ház akár északra, akár délre is mérföldekre volt, jó val az út ka nya ru la ta in túl, ott, ahol a két, alig né - hány ház ból ál ló he gyi fa lu kez dő dött. S mint ha a két te - lepülés lakossága haragban állna egymással, vagy csak Willy lakhelyét akarnák messze elkerülni, az úton nem mu tat ko zott sen ki, még a pos tás is el vét ve járt er re. Túloldalt, az út padkájánál kezdődött az erdő. A fákra nagy levelű folyondár kúszott fel, áthatolhatatlan, sűrű há lót sző ve kö zé jük. Úgy tet szett, a mé reg zöld fo - lyon dár tart ja ös sze a fá kat, hogy együt tes erő vel job ban megkapaszkodjanak a hegyoldalban. Ugyanúgy a mobilház mögött, ahol lefaragták a hegyoldalt. A mesterségesen képzett meredek falból évszázados fák gyökerei nyúltak ki, hogy markolni készülő ujjak gyanánt visszaszerezzék a táplálékot szolgáltató, de elhódított földet. Ki az is ten nek ju tott eszé be ide rak ni ezt a vi tyil lót? kérdezte önmagától, miközben az is felmerült benne, mi keresnivalója van itt, ezen az elhagyott vidéken, amelyet még isten vigyázó szemei is elkerülnek; összezárva egy vénemberrel, akinek minden mozdulatáról, 9

10 láthatár arcának rezdüléseiről, szemének minden villanásáról már messzire látni, hogy pokolba kívánja őt, hogy gyűlöli, amiért idetolakodott áporodott világába, és ismeretlen szavakat kiabál, mint aki folyton átkozódik. A kutya visszaporoszkált a házhoz, megállt az ajtó előtt. Földre szegte fejét, mintha nem lenne bátorsága vakkantani az útjában álló emberre. Sárdi Má tyás be for dult a kony há ba, a ku tya tisz tes távolból követte. Willy a dí vá nyon ül ve me redt ma ga elé. Reggeli? kérdezte tőle ezúttal angolul. Willy nem vá la szolt. A mennykő csapjon beléd! Valamit enned kell, így is olyan vagy már, mint egy csont tá aszott mú mia. Megismételte a kérdést. Reggeli? Az öregember feje bólintásra mozdult, szája is megnyílt. To jás mond ta ki vé gül. Na vég re! Csak hogy ki nyög ted. Elkészítette a tükörtojást, szalonnát sütött mellé, majd megtálalt. Megvárta, míg Willy felkecmeredik a díványról, csak azu tán ült le ő is az asz tal hoz. Az el ső fa lat után felnézett. Willy ölbe tett kézzel bámult a tányérjára. Mi a baj? Kell még va la mi? kér dez te in ge rül ten. Willy komótosan felemelte kezét, csontos ujjával a tányér felé bökött. Grits mond ta. Micsoda? My grits. Kis idő be telt, mi re fel fog ta, mit akar az öreg em ber. Gríz? Az meg mi a franc nak? Az tán eszé be ju tott, hogy ezen a vi dé ken va la mi grí - zes masszát öntenek a tükörtojás mellé, hasonlót a tejbe gríz hez. Még jó, hogy ka ka ó val nem szór ják meg, gondolta, és megborzongott. Hát azt most nem kapsz mond ta is mét ma gya rul. Azt se tu dom, hogy kell el ké szí te ni azt a koty va lé kot. No grits! Tányérja fölé hajolt, folytatta az étkezést. Néha átnézett az asztal másik oldalára, s növekvő nyugtalansággal tapasztalta, hogy Willy nem hajlandó hozzányúlni az ételhez. Felugrott az asztaltól, villáját dühösen lecsapta a tányér mel lé, és ma gá ban do hog va ki ment a ház elé. Na még ez is! ki ál tott fel bos szú san, ami kor meg - lát ta, hogy a köd pá ra idő köz ben el osz lott ugyan, de bal - jós, fe ke te fel hők sod ród nak az égen. Eb ből vi har lesz! Willy cseszheti a napozását, gondolta, én meg egész nap be zár va le szek ve le. Jobb sze ret te, ami kor az öreg - em ber kint ült a nyug ágyá ban. Ke ve sebb gond ja volt ve le, elég volt oly kor-oly kor rá néz ni, nem kel lett ott ül - ni mellette vagy a közelében. magyar napló Visszatért a konyhába. Willy még mindig az asztalnál ült, tá nyér ján az étel érin tet le nül. Sárdi Mátyást elöntötte a méreg. Odalépett az asztalhoz, le ha jolt az öreg em ber hez, s egé szen kö zel ről mondta az arcába: Azt eszel, ami van. Ha nem eszed meg, dö gölj éhen. Ér ted? Az öregembert megszállta a rémület a másik hirtelen közelségétől. Egy darabig konokul állta Sárdi Mátyás tekintetét, aztán egy kicsit elgörbült a szája, valamiféle, dacos mosolynak is nevezhető grimaszba. De változatlanul hallgatott. 4. Ja, a Ma tyi. Hát per sze! Nem ismerem régóta, ajánlásra került ide hozzám. Egy ismerősöm hívott fel Floridából, az mondta, hogy van egy ba rát ja, akit va la mi orosz vagy mi lyen szél há - mosok több más szerencsétlennel együtt behálóztak. El akar jönni onnan, minél messzebb legyen azoktól a gengszterektől, tudnék e segíteni rajta? Miért ne segítettem volna? A segítség nem minden esetben jelent anyagi áldozatot, amire a legtöbb ember nem szívesen vállalkozik. Ná lam, há la is ten nek, min dig akad mun ka, még he lyet is tudtam biztosítani neki. Lenn a basement-ben van egy kü lön he lyi ség, vé cé vel, shower-ral, va la mi kor azt használtam office-nak. Ott el lak ha tott, nem za vart sen - kit, rent-et se szá mol tam ér te. Ne kem az ég vi lá gon sem mi ba jom nem volt ve le. Ha bármi kifogásom lett volna ellene, elhiheti, kirúgom a házam ból meg a shop-ból is. Azt azért hoz zá kell te gyem, nem ő volt a leg jobb mun ká som. Ezt per sze nem pa nasz - ként mondom, alapjában véve elégedett voltam vele. Igye ke zett a ma ga mód ján, ezt le se ta gad nám. Nem is rúg tam vol na ki so ha, mint ahogy nem is tet tem, nem azért ment el innen. Ennyivel tartozik az ember a honfitársainak. Ez persze csak addig érvényes, amíg a maguk módján tisztességesen dolgoznak, nem lopnak és nem piszkálják fel a kedélyeket. Bár ami a tisz tes sé ges mun kát vagy akár a lo pást il - le ti, azt hi szem different né ze ten va gyunk. Na, ne ért se fél re, nem Matyira cél zok, csak úgy ál ta lá ban. Hogy em lít sek egy konk rét ese tet is, amit én jel lem ző nek tar - tok, nemrég itt volt látogatóban egy helybeli magyar roko na, és hát nyil ván ke res ni is akart né hány dol lárt, fel - ajánlottam arra a két hónapra, dolgozzon nálam. Nem volt szak em ber, de egy ilyen shop-ban, mint az enyém, mindig akad valami tedd-ide, tedd-oda munka; sepregetés, csiszolás, hórukk job, olyas mi, amit bár ki ké pes el - végezni. Abban az időben kezdett eltűnni egy-két ki- 10

11 október sebb szer szám a shop-ból. Ilyes mi se előt te, se utá na nem for dult elő. Maga mire gondolna? Nem voltak értékes holmik, bizonyítani sem tudtam vol na, ha csak raj ta nem ka pom, így az tán nem is tet tem szóvá, most említem először. Csak elgondolkoztam egy kicsit. A hat va nas évek vegéig én is ott hon él tem, és tu dom, akkoriban az volt a trend, amit a gyár ban ta lá lunk és ott - hon is hasz nál ha tó, azt vi gyük ha za. Hogy is mond ták? A nép va gyo na a mi enk, ami meg a mi enk, azt ha za is vi het - jük. Majd min den ki így volt ve le. Biz tos, hogy ez is hoz zá já rult a kom - munizmus csődjéhez. A lo pás ak kor is lo pás, ha szemet hunynak fölötte. Az a ma té ria, a szer szám vagy akármi, valakinek pén zé be ke rül, s ha min - denki elvisz valamit, bármilyen kicsit vagy keveset, az összeadódik, abból olyan tetemes hiány keletkezhet, aminek ér té ke a millókat is el éri. Ná lam hat em ber dol go zik, kép zel je el, ha mind a hat hetente hazavisz egy szerszámot, márványlapot vagy valami más matériát. Mit gondol, mennyi veszteség ér? Mond hat ná, ta lán nem is olyan sok. Csak hogy ez egy kisvállalkozás, akad olyan hét, hogy a bevételből alig ma rad va la mi ne kem. És le het, hogy ép pen at tól a ke - vés től fosz ta ná nak meg. És nem csak en gem, a famíliámat is. Így kell ezt fel fog ni. Nem szóltam senkinek, de az a rokon énnálam még egyszer nem fog dolgozni, arra mérget vehet. Aztán a men ta li tá sa! Nem ál lí tom, hogy la zsált, igaz, én se haj - tot tam. Még is, kép zel jen el egy öt ven kö rü li, jó hús ban levő és szerintem egészséges embert, aki büszkén mesél te ne kem, hogy oda ha za ő már két éve nem dol go zik, leszázalékolták. Abból a pénzből ugyan nehéz megélni, pa nasz ko dott, de még min dig jobb, mint sza rért-hú gyért robotolni valakinek. Így mondta. Köz ben meg min den nap si rán ko zott ne kem, hogy ott - hon mi lyen drá ga ság van, er re se te lik, ar ra se te lik. Ma ga mit tesz, ha sze ret ne va la mit, ne tán még nagy szük sé ge is van rá, és nincs ele gen dő pén ze? Vagy ke mé nyeb ben, vagy töb bet dol go zik. Ha ne kem na gyon kell száz dol lár, és az úr - isten sem akar tíz dolláros órabért fizetni, akkor elmegyek ötért, leg fel jebb húsz órát dol go zom tíz he lyett. Nem szí ve - sen, de ha egy szer mu száj, ak kor csi ná lom. Ez ilyen szimp - la. Csak hogy ezt oda ha za még ma is ke ve sen ér tik meg. láthatár Ilyen a mentalitásuk. Egyszer visszahallottam, hogy az az alak, a ne ve nem ér de kes, meg azt a ma gyar famíliát sem aka rom meg bán ta ni, bár ők sem vol tak túl - ságosan megelégedve a rokonnal, szóval azt mondta az az alak az egyik em be rem nek, mi nek haj tod úgy ma gad, ne ked eb ből nem lesz több pén zed, csak a tu laj nak. Ez aztán végképp felháborított, mondtam is neki, sorry, nincs több mun ka, ros szul megy bolt. Anyway, aki ná - lam dolgozik, ne szítson elégedetlenséget. Különben is, ha a tu laj nem ke res töb bet, mi ből emel je meg a fi ze té - se ket. Von ja el a famíliájától? Ma tyit vi szont sze - ret tem. Ahogy mond - tam, ott la kott ná lunk a basement-ben, es - tén ként né ha jó kat be - szél get tünk. Tud ja, ide nem jár nak szá zá - val ma gya rok, mint te szem azt New York - ba vagy Los An ge les - be, és bi zony én szí - ve sen be szé lek ma - gya rul, fő leg a ré gi dol gok ról. A gye re kek kö zül saj nos egyik sem be szél, csak an go lul, a fe le sé gem ame ri kai, itt is mer tem meg, ami kor ki jöt tem ide. Szó val, jó volt a ré gi dol gok ról be szél ni, azo kat so se fe lej tem el, még ak kor sem, ha úgy tű nik, mint ha egy egé szen más, ta lán nem is lé te ző vi lág lett vol na. Sok mindenre emlékszem még, Matyi mégis tudott mesélni olyan dolgokat, amik szinte hihetetlenek. Unbelievable! Tudom, hogy mindenkinek volt valami stiklije, ha bol do gul ni akart, lát tam én ezt an nak ide jén, de tő lem ez ak kor is ide gen volt, nem az én ke nye rem. So ha se politizáltam, dolgozni akartam becsületesen, meg vinni valamire. Anyagilag is, hogy a família ne szenvedjen hi ányt. Az vi szont már nem smak kolt, hogy a mun kám nem elég, ami kor dol go zom tisz tes sé ge sen. Itt a két ke - zem munkájával teremtettem elő mindent, amit lát. A házat, a shop-ot, min dent, amink csak van. Nem csa lás - sal, nem úgy, hogy a tör vényt meg sért sem ve le. So se kellett félnem, hogy valamiért lebukok, mert sose volt mi ért. Nem úgy, mint ott hon, ahol majd min den ki lo - pott, csalt, ta lán nem is vet ték ész re, hi szen az em be rek több sé ge ott hon sem kriminál, bol do gul ni azon ban mindeki akar, úgy ahogy le het, ak kor is, ha nem en ge - dik. Ahogy ab ban az idő ben nem iga zán en ged ték, csak úgy, hogy sze met huny tak sok ügyes ke dés fe lett. 11

12 láthatár Azért jókat derültem Matyi meséin. Hogy az állami truck-kal hordták az anyagot a maszek építkezésekre, ahol munkaidőben dolgoztak, tehát az állam is fizette őket és a ma szek is. Meg ami ket me sélt a ben zin ku tas sógoráról! Hogy jön az a szerencsétlen német turista, ki se száll a ko csi já ból, csak int, tölt sék te le a tan kot, a szám lá lót fi gye li, de azt már nem ve szi ész re, hogy a gasoline egy részét marmonkannába töltik saját maguknak. Le le mé nyes nép va gyunk, tu dom, de az ilyes mi már gaz em ber ség, én eb ből nem ké rek. Sem mi ba jom nem volt te hát Matyival, nem is azért vál tam meg tő le. Az a Steve, az egyik customerem hoz ta szó ba, hogy ke res va la kit az ap ja mel lé, meg bíz ha tó sze mélyt, aki re le het szá mí ta ni, mert ele - ge volt már min den hé ten új em ber után néz ni. Ahogy mond ta, nem ne héz mun ka, meg is fi ze ti, még se min - den ki nek fű lik hoz zá a fo ga. Az öreg em ber ne héz eset le het, biz tos ri go lyás is, né ha el vi sel he tet len, de an - nak, aki bír ja, nyug dí jas ál lás. Már amed dig él az öreg. Ezért is gon dol tam rög tön Matyira. Én fi zet ni se tu dok ne ki an nyit, ott meg még el lá tást, la kást is kap, ha meg be csü li ma gát, el mond hat ja, hogy meg fog ta az is ten lá bát. Nincs is en nél ide á li sabb ál lás an nak, aki il le gá li san él itt. Bár nem ér tem iga zán, mi ért kell ezt csi nál nia, egy - általán, miért jött el otthonról a bizonytalanra, az ő korában, minimális nyelvtudással, ismeretség nélkül. Nekem az nem elég ma gya rá zat, hogy itt eset leg job ban ke res. Né ha az a gya núm, csi nált ott hon va la mi stik lit, azért kel lett el jön nie. De nem hi szem. Nem olyan em - bernek ismertem meg. Őszintén szólva, hiányzik. Szívesen venném, ha hetente egyszer meglátogatna. Jókat beszélgetnénk, de tudom, nem hagy hat ja ma gá ra azt az öreg em bert. Egy - szer, majd ha lesz időm, én haj tok ki hoz zá. 5. A viharra délutánig kellett várni. Már korábban is menny dör gött, vil lám lott, de a szél még buj kált a fák között, erőt gyűjtött, készülődött a nagy támadásra. Fekete felhők kavarogtak az égen, késő esti szürkület telepe dett a völgy re. A mo bil ház ap ró ab la kai még azt a ke vés fényt is meg - szűrték, amit a nap hagyott hátra maga után. A szobára csak a televízió képernyője árasztott csekély világosságot. Sárdi Mátyás felkapcsolta a villanyvilágítást. Willy a szemével kísérte minden mozdulatát, gyanakvóan és nyug ta la nul. Csak ak kor sza kadt fel be lő le egy alig hall - ha tó, elé ge dett só haj, ami kor lát ta, hogy Sárdi a vil lany - kapcsolóhoz és nem a televízióhoz lép, nem annak gombjain akar babrálni. magyar napló A légkondícionáló egyenletesen és hangosan zúgott, monoton háttérzajjal szolgálva a tévéből áradó rikácsolásnak. Az tán egy kop pa nás a te tőn, majd még egy. Sú lyos esőcseppek verődtek a mobilház fémfalához, mintha százan kopogtatnának türelmetlenül és egyre erősebben, beeresztésre várva. Felerősödött a szél, vadul játszott a kínjukban nyikorgó fémlapokkal. Néhány másodpercre szemkápráztató kékes fény ragyog ta be a szo bát. Úgy tűnt, a vil lám a ház mel lett fúr - ta magát a földbe. A kutya felugrott a dívány mellől, riadtan kapkodta fejét, tehetetlenül keresve a vakító fény forrását. Két mellső lábával felkapaszkodott a dívány szélére, majd a villámot követő mennydörgéssel egy időben elkezdett nyüszíteni. Willy most is a té vét néz te, mint akit nem ér de kel sem az ég zen gés, sem az is ten nyi la, vagy úgy vé li ró - luk, a műsor tartozékai. Ráhelyezte ugyan kézfejét a kutya fejére, ám az állat ezt inkább elutasításnak foghatta fel, mert levette lábait a díványról, az ajtóhoz szaladt, aztán vissza az asztal alá, onnan tekintett fel rémülettől csillogó szemekkel, védelmet keresve. Ne félj, te dög! Ma radj vesz teg, nem lesz sem mi ba jod. A kutya tovább fészkelődött az asztal alatt. Hé! meg akadt. Csak most döb bent rá, hogy még a ne vét sem tud ja a ku tyá nak. Az öreg so ha sem szó lon gat ta az ebet, aki egyéb ként sem mu tat ta, hogy engedelmeskednék. Szabadon, senkitől sem zavartatva bók lá szott a ház ban vagy csa tan golt a ház kö rül. Hogy hív ják a ku tyát? Willy za var tan for dí tot ta el fe jét a te le ví zi ó ról. Meg - lepetéssel vegyes csodálkozással nézett előbb a kutyára, aztán Sárdi Mátyásra. Mégsem válaszolt, csak szemhéját húzta fel megrökönyödése jeléül, hogy angol szavakat hallott a kötekedő magyar szájából. Mi a ne ve a ku tyád nak? Hunter bök te ki vé gül az öreg em ber. A kutya felkapta fejét, szőrét felborzolta a várakozás. Ne félj, Hunter, nem visz el az ör dög. Újabb vil lám ha sí tott a völgy be, az erős szél vi zes korbáccsal csapkodta a ház falát. Hunter fészkelődött az asz tal alatt. Rob bant az ég, és az ál lat szo ro san oda dör - gölődött Sárdi Mátyás lábához. Megsimogatta a kutya fejét, Hunter hálásan nézett fel rá. A jelenet elvonta az öregember figyelmét a televízióról. Arca elborult, sötét lett, mint odakint az erdő mé lye, de most sem szólt egy szót sem. Vég te le nül szo - mo rú nak lát szott, mint az az em ber, aki most éb redt tu - datára elveszített lehetőségeinek, s afelett bánkódik, hogy nin cse nek újabb esé lyei. 12

13 október A vihar alábbhagyott, a sűrűn ismétlődő villámok sem ra gyog ták már be a völ gyet, az ég mes sze sé gé ből kipattanó, veszélytelen szikrákká váltak. Az esővíz is békésen csordogált a tetőről, a természet vad hangjai átadták helyüket a légkondícionáló zúgásának. A szobában meg re kedt a pá rás le ve gő. Sárdi Má tyás érez te, hogy trikója nedvesen tapad a hátához. Az öregember sem nyúlt földre csúszott takarója után. Sárdi Má tyás ke ze még min dig a ku tya fe jén pi hent. Hány éves? Látta Willyn, hogy kutat az emlékezetében. Várt egy kis ideig, aztán újra megkérdezte. A ku tya. Hány éves? Öreg vá la szol ta Willy olyan han gon, mint ha nem is a kutyára, hanem sajátmagára tette volna ezt a megjegyzést. Nem lát szik raj ta mond ta, mi köz ben ma gá ban azt gondolta: vagy nem tudom megállapítani, hiszen még elég für ge jó szág. Hunter, mintha megérezte volna, hogy róla beszélnek, feltornázta magát fekvő helyzetéből, sötétlila nyelvét lógatva, mintegy fürgeségét bizonyítandó, a konyha sarkában földre helyezett ivóedényéhez szaladt. Az edény üres volt. láthatár A kutya visszaszaladt a szobába, megállt a dívány és az asz tal kö zött, s hol az öreg em ber re, hol Sárdi Má - tyásra nézett aranysárga szemével. Willy megmozdult. Sárdi Mátyásban ekkor tudatosult, mindezidáig az öreg em ber lát hat ta el a ku tyát. Még el is csodálkozott azon, hogy eddig természetesnek vette ezt, holott Hunter edé nyei nem ke rül ték el a fi gyel mét. So ha nem volt dol ga ál la tok kal, ar ra nem is gon dolt, hogy azo kat az edé nye ket időnként fel kell tölteni valakinek. Felállt a székről. Majd én mond ta ha tá ro zot tan, és oda ment a vizesedényhez. Amikor Hunter végre eloltotta szomját, ráérősen poroszkált vissza az asztal alá, ám még mielőtt elnyújtózkodhatott volna, az öregember megszólalt: Hunter! A kutya a díványhoz szaladt, nyaldosni kezdte Willy fe lé je ki nyúj tott kéz fej ét, majd mell ső lá ba i val fel ka - paszkodott a díványra, nyakát hosszan előre nyújtva megnyalta az öregember cserzett arcát. Willy lehunyta szemét, mint aki mély, kiérdemelt alvásra szenderül, annak tudatában, hogy álmát hűséges társa őrzi. L. SIMON LÁSZLÓ A prés mellett Szivárog a kék szőlő vöröslő vére, minden szorítás finom türelemjáték, illatos ösvény a hús mögötti álomhoz. Apró mozdulatokkal kínozzuk a testet: húzunk, majd eresztünk, feszítünk, majd lazítunk, kiszabadítjuk a testből a szellemet, hogy majd újra bezárhassuk egy régi palackba, amit az idő békéje érlel rubinttá hűs pincénk penészes polcain. Szivárog a kék szőlő vöröslő vére, tengerré nőnek a fájdalom kéjes könnyei a prés alatti öreg fakádban, nagyapám csákvári csalikancsóját merítem az izzó lébe: édes rejtély a titkos edényben. 13

14 láthatár magyar napló ALAN GILLIS A gyászolók Fejünk mélyen a FöldiSzeder, DumaDuma, Bármikor, Szósz & Szöveg tervekben, érzékeink mintha életfogytigot kaptak volna. És mint a tükrön át Alice, vagy a Tojás Tóbiás-katonák, illesztgetjük magunkat össze újra. Vadkacsa-kék ég acél leple alatt a városból rőt erekhez jutunk túl a hangaszakállas hantokon, hullt, ráncos, tántorgó kövek közé, kongva tolulnak, mint sohasem élt képtelen test. Nem böknek ott a csúcsok a lyukas égbe, csak tömbjüket őrzik védőn, ujjongva vagy közömbösen, ahogy a szél fúj. A klímás kocsikban izzadunk vadrózsa és bányazagy illata közt, parkolunk és bejárjuk Newcastle kába, lármás partjait: pucér hasú, darázs-döngte kölyökhad álarcosan, vámpírfogak közén át tömi magát, kagyló-telefonon ordít vagy fagylalt-tölcsért nyal körül, lányok vihogva kacérkodnak egy nagy rakás Champion futballtrikóval. Egymást érő autóinkból kimászva fenyők és tölgyek árnyékában a csend áramába lépünk, és a mélyföld mocsarát kerülgetjük Brandy Pad s Hare s Gap fölött, bámulva Lamagan, Bearnagh, Buzzard s Roost és Binnian meg a Blue Lough Buttress csodáit. Járjuk a nedves és száraz fenyért, iszapzsurlót, kálmost és kolokánt, fedett lápot a felföldön, ahol mint kiskölyök lődöztem csúzlival vadul pacsirtára meg zöldikére, bíbicre, pléhdobozra, mélyen szálló helikopterre és egy hosszú falra. Most itt könnyű patájú juh legel törpe füzet és kőtörőfüvet, hol megállunk szomjunkat oltani, és irányunkat fürkészni a szélben. Átnézünk a Csendesvölgy szirtjei, szurdokai s a lejtős Slieves fölött a hullám-nyalt, kék szélű tengerig: vontatók, jachtok, dingik s messze, már alig is látni, egy-egy delfin, és sok cirkáló, anyahajó gyűlik háborúra. Közlekedési lámpák Zöld a mehetsz, piros a sehováse, ahogy bratyóm ujjaival dobolja fejem búbján. A lámpa, mondja húgom, ő meg balra tekeri a kormányt, s áthajt egy csomó felcsigázott, tűsarkú, fényben fürdő manöken szivárványos egyletén, több kiégett ház deszkázata alatt, poszterek, fogadó irodák s bárok között, hol tizenöt évig is mulatoznék: ne hagyd magad, hát nem tudod, ki vagy? Ő meg fékez. A lámpa sárga lett. 14

15 október láthatár Idegenek Billtől vettem a házam, csupa brillantin a haja, tizenhét volt, amikor beköltözött oda hat testvérével, egymást tépték örökké, mesélte, hogy mind diliházban van, őt Harrynek képzelik, aki a legnagyobb közöttük, és Perthbe ment, és senkit meg nem ismer, mondta, ő meg csak kárpált és végül vett egy új házat találomra, mielőtt kiteszi a szűrét innen a rengeteg kísértet. Én meg kapartam le a falakat, de túl sok volt rajtuk a réteg, mérföldkövek a zavaros múltba, hagytam inkább, és a kontár munka nyomát olcsó csontfehér festékkel grízesen és rondán átkentem, a fal gödrös maradt. Ágyat vettem, de mintha koporsó lett volna, inkább a pamlagon kezdtem aludni, mert az olcsó festék mállik a törtkrumpli falról, a csoszogó nagypapa-lábak koptatta linóleum meg a padló s minden szoba vitrioljától árad múlt életeknek, melyek abban teltek, hogy kivárják, milyen ritmus terem e falak közt. Hanyatt vizsgálgatom a félhold-vásznat a mennyezeten, mily aludttej-szerű, látom, ahogy a lezuhanással kacérkodik, közben pár apró illat a semmiből elszállingózik boltos orromig, megégett pirítós és szürke tojás ázott szaga rohanja le szobám. És hallom már, hogy két dugattyú, szemölcsös lábfejek és csaláncsípte lábszárak paskolnak a közös vasárnapi fürdő vizében, kézzel sulykolt nagy törülközők terülnek a bőrre szépen. Mélyebbre fúrom fejem két bolyhos vánkosom közé, mint aki kopott szobám tompa zajában továbboson: falban csövek korgása, a huzat, az utcazaj keserve a vécétartály borzoló motyogásával elkeverve, mintha csak a szememre vetnék, amit egyszer mondtam vagy tettem, vagy nem mondtam s tettem; a sértést, mit nem lehet visszatekernem a nyelvem orsójára többé, hazugságot és baklövést, daccal sózott pástétomot és minden újabb felsülést éjjelente a csontfehér szobában. És rágódom nagyon, hogy léphetnék kapcsolatra valakivel telefonon, javallni, hogy üljünk le már, békepipára, baráti szóra. De tengernyi a dolgom, és mások lettünk már azóta. Tótfalusi István fordításai 15

16 láthatár magyar napló SZENTIRMAI MÁRIA Napló *** minden napom minden percében fogcsikorgatva gyakorolom a lemondást magamról megtagadom minden rokonom az érzések idegrendszerét gyökérkezelem legyek csak hideg vasdarab ne fájjon a sok nem a duna vizén öreg sóhajok habja egyik partról kergetik a másikra a föld amelyből nagyapám vétetett nagyot jajdult befogom fülem az újságok hasábjain a betanult butaság ólombottal üti fejét ne halljam jajgatását isten úgy szerette fiát hogy álmában halt meg a nagyapám előtte próbára tette a parasztgyereket ahogy a népmesében a legkisebbiket szülőföldje-bölcsője nem lett szemfedője a magyar szót ingóságaival marhavagonba csukták hozza csak a határon át tárt karokkal kulákká nyilvánították várt csak várt de a haza otthont nem adott középen a duna jajgatott egyik partjáról kidobták másikon létét tudni sem akarták. *** a szegénységet vállaló jézus ünnepét már hónapok óta belepte a gaz utcákon boltokban egymást tiporják a bolyongó lelkek pénztárcájuk rabláncát csörgetik minden évben többe kerül elveszett illúzióik keresése a fa alá rakják csomagjaik vissza nem váltható hulladék nem értik miért nem néz rájuk a megváltó üres tekintettel állnak a karácsony alatt *** nagyon tudom bántani magam ha bántok másokat öngyűlöletem vízfolyását zúdítom nyakukra 53-ban rajkó-gyereknek születtem csecsemőarcom azonnal elcsúfította a gépezet megdöbbenve láttam hitler végnapjait a tömeghipnózis ismerőst üdvözölt nagyon tudom bántani magam a tükör előtt vezényszóra kötöttem nyakkendőt szabad akaratom indulóra tapostam szét ünnepélyeken szavaltam díjakat nyertem s a vers tömeggyilkost dicsért hazugságokba fulladt elképzelt jövőm isten nincs nyilatkozta a szocialista materializmus az egyetem padjában a munkásmozgalom története nyögött anyám este bibliát olvasott a kálvin naptárt minden évben megvette nagy bajában istent idézte nem tudtam rendet teremteni a névsorban marxengelslenin jézusalbertschweitzer beálltam a hazugságok sorába nagyon tudom bántani magam a tükör előtt *** Kezed hanyatló tört faág emlékszem vittél a műtőbe éter álmomban karod erős most hanyatló tört faág a kórház lépcsőjén szorítottam a kezed a halálnál erősebb doktor úr szólt a nővér csak állatokat gyógyít gondoltam hajszálvékony tűvel adtad az oltást nem is éreztem biztos volt kezed most hanyatló tört faág az asztalon nyugtatod látom rajta minden napod a börtönben nem írtál naplót csontsoványságod döbbenetként ült arcomon a leves kifolyik a kanálból kezed hanyatló tört faág emlékszem egy dögöt boncoltál álltunk körbe a halál bűze csak elszállt arcodon nyugalom kívülállók voltunk kezed most hanyatló tört faág álmomban megszorítom ne félj légy bátor mondom ahogy te vérvételnél egykor aki nem sír azé a babérkoszorú vagy egy háromgombócos fagyi mert te látod meg először a balatont *** Három szó az én gyerekkorom attól félek ha kimondom közös titkunkat árulom el de annyira élni akarnak meg kell tennem duna homok kavics órákat gyalogoltam a parton néztem színük hogy változik mindig újra kell mosni dunavízzel a kirándulóhajóból néha integettek rohantam a hullámok után a napmelegben a szigetöböl iszapjában térdig süppedt lábam a csónakon nagyapa a kapitány fröccs helyett kakaót iszik már a bőre alól is elkopott a hús de csak húzza a homokban horolóját a szent szőlőben izzadt tisztaság szép a fehér szivárványos a formára mosott de legértékesebb a lapos versenyt csúsztattunk a hullámokon megállítom az időt visszatekerem a diafilmet elölről játszom az egészet a lóúsztatástól mindig féltem az oroszoktól kicsit jobban egy pici kavicsot sem hoztam a szőlőt rég kivágták a szél elfújta a homokot benőtte fű díszbokor legalább a duna ugyanolyan volna *** sírsz mint egy gyerek arcod izmain elveszett az értelem sejtjeid uralkodnak feletted erőlködve keresed a sarokköveket de lassan összedől erős várad eltemet zamárdiban kakaót ittunk minden reggel tornáztunk a parton köröket futottunk mások talán hülyének néztek te soha nem tettél kérdőjeleket egész nap a stégen a vízben piócát gyűjtöttünk csöpögött belőlünk az élet nézlek néhány részletből még felismerlek az apám vagy *** fitogtathatnám előnyömet most hogy rettegsz a haláltól nekem szorongásmentes napom talán sosem volt hogy kimentem éjjel az anyámhoz behozta a hagymás zsíros kenyeret ha betegen feküdtem ő tehát megtehet mindent 16

17 október dehogy gondoltam egyszer egyszerűen eltűnhet látod én mindig a pusztulással éltem állott virágszaggal koporsófedéllel falom a hagymás zsíros kenyeret utána fáj mindenem szemedbe nevethetek te bátor percekért könyörögsz ilyen megalázón lejátszom még ezt a darabot a zongorán mondod ritmusérzéked az nincsen aha persze tudom mikor jó kiabálni ha kell félreállok veled alkotott magányomba nincs olyan isten aki téged most eltemessen onnan is kikaparod a reggeleidet nekem szorongásmentes napom sosem volt az élet és a halál is sakkban tartott *** mielőtt megnyomom a kapucsengőt a levegőben megáll a kezem a monitoron a hullámok egyenesbe futhatnak talán a te hangod is csöndbe fullad semmi csak ne ma még igaz látom rajtad ahogy vasakaratod szétsorvad a neurológus bekapcsolhatná akár a karácsonyfaégőt a kialvó sejteket hányszor elfelejtem az a fehérköpenyes isten csak egy tünetkezelő ember egészen bekerített az agykérged akkor zár börtönébe mikor akar bevettem a gyógyszert már nem is számolom hányszor kérdezed talán soha nem mondtad így a nevem mintha megválthatnálak csak álomra hajtod fejed s a monitoron a hullámok egyenesbe futnak hányszor kértem képzeltem ezt neked óvatosan rád nézek mintha ettől összetörhetne arcod ma szomorú vagy á dehogy hazudom már nem tudom melyikünket siratom *** Hiába az álom széttört éjszakákon felkel a valóság néha gyűlöletbe fordul a szeretet odaláncol a megszokáshoz a villanykapcsoló körül piszkos kéznyomok most minden jobban bánt ha letörölhetném ezt a rám ragadt asszonyi gondoskodást tiszta fehér fal ajtó ablak minden nap újabb seb kopik a bőröm lereszeltem a tökkel együtt a körmöm csuklómon örökös égésnyom lassan kozmás leszek az odaégett ételtől ahogy kapkodok a sok vacak között csak ámítom magam hogy újra kezdeném jobban hazudj csak ha ez vigasztal a poharak ma is foltosak a főzelék sótlan napjaid tovaúsznak a lefolyóban torkodon akadt ez a falat zsírcseppek a kihűlt levesen *** A kórház előtt leparkolok felpattannak a lakatok anyám jön elő a legmélyebb rejtekből viszem a ruháit a hullaházba akarja látni kérdi az ember szépen rendbe tettem nem s odaadom a kezemtől nedves pénzt köszönöm mondom az alagsorban újabb zár pattan ott állunk hárman apámmal júlia néni veszi a vért meg se pisszenünk apánktól jobban félünk akkor meg minek sírni most te láthatár sírsz mikor a szünetekben rájössz hogy mindent elfelejtesz több zár nincs csak a jelen fojtogat mint jézust kiterítenek mindjárt jön az álom mondja az orvos jó lesz mondom minden percet köszönök amit a semmiben töltök rákon innen szövettanon túl de még az óperenciás tengeren is túl *** napok ahogy a mesében vasvillával borsót hányni szénakazalban keresni tűt napok levegőt markolni megállítani egy pillanatot uram add nekem az öröklétet akkor is ha nem hiszek benned napjaim felzabálnak kéretlenül elhagyott már férfiak mosolya építkezések füttyszava félre nem érthető tekintetek lennék pattanásos tinédzser ott feküdnék a szülőszobán kínban csak dobbanna már meg ez a langymeleg bennem vagy fáznék kínkeservesen napok elhagytatok engem *** Olyan globalizált meleg lett ez a december ha jönnek a vadlibák vében végre hozzák a hideget apám fején egy fekete sapka olyan kerek a feje így még jobban látni hogy elveszített valamit csak az étvágyát ismerem fel talán az élteti a test akkor is zavar ha csak kis gondja van elég egy kék folt én már csak tudom belereszelek a bőrömbe arcomra fröccsen a forró olaj ez a konyhacsendélet felázik a mosogatólében vérszegény körmöm hogy szebb legyen a rólam családom által festett kép vesznek egy kenyérsütőt a francba menekülnék de már késő stb pedig nekem az automata mos az én mamám is kékítőt old és apám teste meg már készül valami saját útra egyszer meglódul aztán megtorpan fogom a kezét ha felkel elindul odarohanok az első szaros pelenkára gondolok akkor még nem volt automata jaj csak ne kelljen hozzányúlni s most az apámra kerül a fiam pelenkája ez valahogy nem áll össze csak kisbabával egész úton hazafelé nem szól semmit talán alszik gondolom nem merek ránézni ez a kirendeltség kérdezi az otthon előtt igen mondom reménytelenül hát nem mindegy kirendeltség vagy otthon és átadom mint egy csomagot az ápolónőnek ezt az idegen testet a fekete sapkában *** Ez egy csütörtök van gogh lelke vonaglik ecsetvonásokon megint összetörtem egy nemlétező valóságot ellentmondás gondoltam létezik valaki és visszaránt a mélyből olyan sötét alagútféléből nincs vége se fénye de akiről azt hittem kihúz hát még jobban beletuszkol rámtapos nem szereti a domborodó öntudatot pedig már évek óta nincs mosolyom most látom fehér botjával halálra táncoltat 17

18 láthatár magyar napló MOLNÁR KRISZTINA RITA Nem üzenek A sípszó után nem üzenek már a sípszó előtt megdermedek, kígyóbűvölt mozdulatban hallom, míg a kagyló kattan, Kérlek hagyj hát hagyom, ha kéri, hogyne hagynám, bezárulok aztán, késsel sem feszít fel emberfia, csukott kagylóból üzenet el nem jut sehova. Ez maradt A kaporleves kisimít, a lengyel származásból, nagymamámból ez maradt, apró, zöld szálak nedves ujjamon, már az is jó, míg aprítom, lisztes rántásba habart kapor, illata elszántan kúszik konyhán, át előszobán, leng, a lélek új erőre kap, tejfölre szedett bársony fáradt torkomnak az első falat, szorongó gyomrom ellazul, átmelegszem, nem fázom annyira. 18

19 október SZIRTES GÁBOR A Sirató Lovász Pál kéziratban maradt verseskötete 1949-ből 1 Hajó roppant vastestét lékelő rejtett zátony szilárd paránya vagy (Lovász Pál) Lovász Pált elsősorban irodalomszervezőként, a Janus Pannonius Társaság 1931-ben történt megalapítójaként, a Sorsunk folyóirat egyik szerkesztőjeként, Várkonyi Nándor barátjaként, Weöres Sándor pályakezdésének segítőjeként, az első világháború után a Jugoszláviában megjelent első magyar nyelvű verseskötet szerzőjeként őrzi az irodalmi emlékezet. Ez azonban meglehetős leegyszerűsítés. Ami mindenekelőtt azon alapul, hogy életében viszonylag keveset publikált (többek között a Sorsunkban, a Dunántúlban, a Jelenkorban), és mindössze három önálló kötete jelent meg: 1922-ben Óbecsén a Tiszamentén, 1942-ben Pécsett a Vándorút, majd évtizedes hányattatás után 1975-ben szintén Pécsett az Arckép című válogatott kötete. Ez utóbbit már nem élhette meg a költő, a némi megkésettséggel megszülető könyv megjelenése előtt néhány hónappal elhunyt. Irodalmárok, barátok, ismerősök is úgy tudták, hogy keveset írt, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra mindenekelőtt 1945 után teljesen elhallgatott. Az a vélekedés élt vele kapcsolatban, hogy a negyvenes évek végi rendszerváltozás utáni háttérbe szorítottsága, 1951-ben történt nyugdíjaztatása (előtte az OTI megbecsült igazgatója volt Pécsett közel negyedszázadon át), majd méltatlan egzisztenciális helyzete (éveken át biztosítási ügynökként járta Baranya településeit, hogy családja eltartását, fia iskoláztatását biztosíthassa) megviselte egészségét, és mindezek következtében irodalmi teljesítménye a három kötetben lényegében összegzésre került és vele az életmű lezárult. A valóság azonban egészen más ban a családi hagyatékból az irodalomértők legnagyobb meglepetésére előkerült az 1956-os forradalom helyi és országos eseményeinek lírai reflexiójaként egy negyvenhat versből álló ciklusa. 2 Ennek alapján nyilvánvalóvá vált, 1 Részlet a szerző készülő Lovász Pál és a Janus Pannonius Társaság. A költő és az irodalomszervező című könyvéből. 2 Megjelent: Mecseki rapszódia. Pécs, 1956 őszutó Pro Pannonia Kiadó, Kosztolányi 1922 júniusában Körmöczy Annához Zomborba írt levelében a Tiszamentén megjelenése alkalmából megállapította, hogy a könyv írója finoman kezeli a magyar nyelv hangszerét, rezzenékeny lélek, s művész, ki jövőre tarthat számot. Lovász többször emlékezett jó láthatár hogy ez a Kosztolányi által rezzenékeny léleknek nevezett, 3 halk hangú poéta a diktatúra legsötétebb éveiben sem hallgatott; hogy ez a finom entellektüel, Babits Mihály és Surányi Miklós, Tolnai Vilmos és Halasy- Nagy József, Bárdosi Németh János és Csorba Győző, Váth János és Endre Károly és mások egykori barátja 4 vérbeli politikai költő is. Mekkora meglepetés írta kritikusa, hogy az impresszionista tájverseket író Lovász Pál hagyatékából a harc és a fölháborodás versei, a forradalom és a szabadságharc relikviái kerültek elő. 5 Ám hagyatéka (versek, levelek, feljegyzések, a Janus Pannonius Társaság dokumentumai stb.), melynek feldolgozása folyamatban van, további titkokat rejt. Mindenekelőtt közel hatszáz felnőttekhez szóló, továbbá néhány száz gyermekeket megszólító verset, valamint a hazai és a határon túlra szakadt (elsősorban vajdasági és erdélyi) írókkal, költőkkel folytatott levelezésének anyagait. Ezek arról tanúskodnak, hogy Lovász rendszerkritikus és a diktatúrát elutasító verseket írt, amikor a többség beállt a dicsőítő kórusba; a Vajdasággal és Erdéllyel levelezett, amikor a hivatalos kultúrpolitika igyekezett falakat emelni a szétszakadt magyarság-csoportok közé; erősítést és lelki támaszt nyújtott, az önálló hangra találást segítette az irodalmi pályájuk kezdetén állóknak, miközben ő maga is segítségre szorult volna. A 2006-ban előkerült hagyatékban több mint félszáz rendezetlenül, szétszórtan fennmaradt vers található. Ez mennyiségét tekintve csak töredéke a hagyatékban maradt teljes vers-anyagnak, ám valószínűleg a politikai szempontból kevésbé veszélyesnek, esetleg közölhe - tőnek, nyilvánosságra hozhatónak ítélt műveket tartalmazza, amit az is bizonyít, hogy közülük néhány bekerült a szerző későbbi, 1975-ben megjelent válogatott kötetébe. A hagyatékban talált, hét önálló kézirat-kötetet kitevő, önálló címekkel ellátott versgyűjtemények másoktól karakteresen megkülönböztető jellegzetessége az, hogy bennük csaknem kizárólag politikai tartalmú versek találhatóak. Ezek fontos jellemzője az új politikai viszonyokkal, az új hatalommal a költő által hol a szabadság nagy cirkuszának, hol hazugságpalotának, hol a csalódás völgyének, hol pedig bizantizmusnak nevezett rendszerrel szembeni kategorikusan elutasító, az azt kiszolgálókkal szembeni elítélő, a becsapott munkásokkal, parasztokkal és az értelmisé- szívvel e sorokra. Ezek a zöld tintával írt sorok az erőfeszítések, megpróbáltatások, csüggedések időszakában hitemet, önbizalmamat mindig visszaadták. Adataim (kézirat), 5. a Lovász család tulajdona. 4 Gazdag levelezésének anyaga megtalálható a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Helytörténeti Osztályának Lovász hagyatékában, valamint a családi hagyatékban. (Mindkettő feldolgozás alatt.) 5 Alföldy Jenő: Mecseki rapszódia. Lovász Pál posztumusz versei ötvenhat őszéről Hitel, január,

20 láthatár giekkel szemben pedig őszintén sajnálkozó, velük szolidáris hangnem. Ez már önmagában is magyarázhatja, hogy ezeknek a hagyatékban maradt, rendezett, kötetté komponált anyagoknak a borítóján szerzőként Lovász Pál helyett a (soha el nem feledett szülőföld szeretett folyójának nevéből és a valódi személynévből alkotott) Tisza Pál álnév került feltüntetésre. Mindezt motiválhatta, hogy Lovász maga is jól tudta: ezen kötetek az 1949 és 1956 közötti társadalmi, politikai, sőt társadalomlélektani történéseknek találó, pontos, szokatlanul szókimondó költői ábrázolását jelentik. Bennük kirajzolódik a nép lelki megtörettetésének, a korábbi plurális politikai szféra törvénytelen eszközökkel történő megszüntetésének, az egypártrendszer kikényszerítésének, a hatalom társadalmi kontroll nélküli diktatórikus jellege kiépülésének, a valóságos feltételekkel nem számoló, voluntarista gazdaságpolitika kialakulásának, a magyar nemzeti sajátosságok megtagadásának, az ország életének szovjet mintára történő természetellenes átalakításának, a vele szembeni erőkkel kapcsolatban a törvénytelenségek tömeges alkalmazásának szinte egész története. Pontosabban: e kötetek mindennek versekben történő elbeszélését jelentik. Sőt ez lényegében nem más, mint e tragikus történet, e drámai időszak nem kevésbé drámai erejű, ritka bátorságról tanúskodó, lírai eszközökkel történő, kendőzetlen szókimondásról tanúskodó ábrázolása. A versek nagy száma pedig arról tanúskodik, hogy Lovászt igen mélyen, traumatikusan érintették a bekövetkezett változások, időnként e versek valósággal robbanásszerűen törtek ki a költőből, azt eredményezve, hogy egyes kötetei lényegében néhány hét alatt születtek meg. Lovász Pál jól tudta, hogy nyilvánosságra kerülésük esetén e versek szerzőjét súlyos, beláthatatlan kimenetelű büntetés sújtja, mint a rendszer elleni összeesküvőt, mint a megcsalt tömegek részéről kezdetben talán őszintén, később már csak látszólag dicsőített rendszer megátalkodott ellenségét. Azt is tudta, hogy a versek ismerőire, rejtegetőire is kíméletlenül lesújtana a törvény szigora májusi már idézett feljegyzésében, miután arról szól, hogy senkinek, sem ismerősnek, sem barátnak, sem rokonnak nem mutathatja meg e verseket, a következő olvasható: Legtöbbször éjjel, sötétben, tapogatva, kuszán rovom a sorokat. A házban, ahol lakom, az AVO megbízottai, besúgói is laknak. Minden csöngetés ijedelmet kelt bennem. S ha éjjel autó áll meg a ház előtt: félelmem rettegéssé fajul. A félelem betege lettem. Nem tudom, hogy eljutnak-e verseim valaha azokhoz, akiknek valamennyit szántam: a kegyetlenül megcsalt proletárokhoz? 6 A Tisza Pál álnév alatt fennmaradt, kiadatlan kéziratok címe a következő: Sirató (47 vers, valamennyi születésének ideje: 1949), Proletár ébredj! (58 vers, ben születtek), Üzenet a népeknek (77 vers, születésük ideje: ), A proletár kérdez (100, a kötet részeként: A paraszt kérdez 30, A gyermek kérdez 50, Az asszony kérdez 20 vers, mind között íródtak), Naplórészletek (29 vers, március 6. és március 15. között születtek), Óda Sztálinhoz (50 vers, valamennyi ben született), Bálványdöntő (116 vers, születésük ideje: 1954, 1955, 1956). Egyediségük, jelentőségük mindenekelőtt abban foglalható össze, hogy ezek a diktatúrához vezető út és a Rákosi-diktatúra rendkívül találó, jellegzetességeire éles szemmel rámutató, jellemző vonásait lírai eszközökkel, de szinte politológusi pontossággal ábrázoló művek. Bennük mindezt a szerző ezzel ritka dokumentátori teljesítményt nyújtva, a történészek által is irigyelt képességről téve tanúbizonyságot a történésekkel, a rendszer eltorzulásának, elfajulásának folyamataival lényegében egyidejűleg teszi meg. Sejtelmes titok, alig felfejthető rejtély, hogy a társadalmi-politikai és a kulturálisirodalmi folyamatokon kívül állva, ám informális csatornákon gazdag kapcsolatrendszert működtető Lovász hogyan érhette el mégis azt, hogy a történések, a társadalmi-politikai változások, az élet legfontosabb eseményei és folyamatai meglehetősen pontosan rekonstruálhatóak e kiadásra váró verseskötetek alapján. Az 1949 és 1956 közti történéseknek (tsz-szervezések, Sztahanov-mozgalom, személyi kultusz, a diktátor dicsőítése, békekölcsön-jegyzések, hazug statisztikák, törvénytelenségek stb.) és a hírhedt főszereplőknek (Sztálinnak, Malenkovnak, Berijának, Rákosi Mátyásnak, Gerő Ernőnek, Farkas Mihálynak és társaiknak) valószínűleg ezek a kéziratok a legnagyobb ívű, a legpontosabb, fájdalmasan szakszerű, ritka éleslátásról tanúskodó költői ábrázolásai a magyar irodalomban. Ismerkedjünk meg közülük a legkorábban született, Lovász által megkomponált, ám mindezidáig kéziratban maradt kötettel. A Sirató magyar napló Az 1949-ben született verseket tartalmazó Sirató 7 a reményvesztettséget kifejező kötet. Azoké a viszonyoké, melyek közepette az Úgy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! -tanítás a visszájára fordult, és a Gyűlöld halálig ellenségedet! jelszóvá torzult. Az így ketté hasadt 6 Írógéppel készült feljegyzés a Lovász család tulajdona. 7 A kézirat a Lovász család tulajdona. 20