ÉRTESÍTŐ. Imádság a gyűlölködőkért. A nagyböjtöt, bűnbánatot mindig követi a feltámadás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRTESÍTŐ. Imádság a gyűlölködőkért. A nagyböjtöt, bűnbánatot mindig követi a feltámadás"

Átírás

1 ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XVI. évf. 3. sz., március Közhasznú Szervezet megjelenik havonta Internetcím: Imádság a gyűlölködőkért Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, A gyűlölködőket és köpködőket. Szeretted ezt a szomorú világot, S az embert, ezt a nyomorú virágot. Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet, És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet. Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. A megbocsátást gyakoroltad egyre, Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. Ma is elégszer hallod a magasban A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. A gyilkos ember hangját, aki részeg, S a szeretet szavát feszítené meg. Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, A gyűlölködőket és a köpködőket. Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek. Juhász Gyula A nagyböjtöt, bűnbánatot mindig követi a feltámadás A nagyböjti, bűnbánati időszakban mind több emberben felmerül a gondolat, hogy valamennyien bűnösök vagyunk. Vezekelnünk kell, meg kell bánni vétkeinket, hogy kiérdemeljük a megbocsátást. Mert, ha kiengeszteltük Istent, akkor érdemeljük meg bocsánatát, amit Krisztus kereszthalálával biztosított számunkra. A feltámadás a kiengesztelődés jele. A nagyböjt különösen alkalmas arra, hogy jobban elmélyedjünk hitünk titkaiban.

2 Készüljünk a nagy húsvéti eseményre! Ez a nagyböjti, bűnbánati idő különösen alkalmas arra, hogy önfegyelemmel és bizonyos lemondásokkal amely sokszor nehezünkre esik azonosuljunk Krisztus szenvedésével. Egy-egy káros szenvedély elhagyása, ételben, italban mértékletesség, kevesebb TV-nézés, az elesett, nélkülöző embertársak támogatása stb. mind-mind közelebb visz Jézushoz. A húsvét a legnagyobb és nem az egyik legnagyobb ünnep! (A karácsony csak a második legnagyobb ünnep, még ha külsőségekben nagyobb hangsúlyt fektetünk is rá.) Miért? Mert húsvétkor történt meg a megváltás. De mi is az a megváltás? Nos, a Krisztus előtti időkben is voltak szent életű emberek, mégsem nevezzük őket szenteknek. Krisztus halálával minden ember lehetőséget kapott arra, hogy halála után a Mennyország részesévé váljon. Jézus halálakor a pokol tornáca alá szállt. (A Hiszekegyben: Szálla alá poklokra ) Tehát Isten Jézusban leereszkedett az emberhez. (Az Úr angyalában imádkozzuk: és az Ige testé lett, és miköztünk lakozék. ) Jézus Krisztus szolgai alakot öltve kiüresítette magát, és emberekhez lett hasonló, külsejében olyan volt, mint egy ember. Sorsközösséget vállalt velünk, engedelmes lett a halálig, a kereszthalálig, ezért magasztalta fel Őt az Isten. A megváltói halál megmutatta, hogy Isten nagyobb úr, mint a sátán, és az erény nagyobb hatalom, mint a bűn. Isten művét nem teheti tönkre a sátánnak és követőinek gonoszsága, mert Ő még a rosszat is képes felhasználni jóra. Néha egy időre, úgy látszik, visszavonul és teret enged a gonoszságnak. De azután megmutatja, hogy a sátáni erő győzelme csak ideiglenes, és a teremtett világ a maga egészében nem fordulhat Teremtője ellen. Isten ura a történelemnek! Hát kell ennél több vigasztalás számunkra? Bízzunk Isten ígéretében, aki sorsközösséget vállalt velünk, hogy nem hagy a bajban magunkra. Kiváltképpen a nagyböjt, a bűnbánati időszak idején gondoljunk arra, hogy mindenkiért meghalt Jézus a kereszten. Különös jelképességet találhatunk abban, hogy a nagyböjt és húsvét ünnepét egy héttel követi a magyar parlamenti választás. Mint ahogy a húsvét ünnepét megelőzi egy negyvennapos böjt, úgy a választásokat is megelőzte Magyarországon a keserves évek hosszú sora. A keresztény tanításból megtanulhattuk, hogy Isten a történelem ura, irányítója nem hagyja népét veszni, bármilyen nehéz éveket is éltünk korábban, azt követni fogja a feltámadás, a jobb élet kezdetének reménye. Ezért sohasem szabad reményünket elveszíteni, kétségbe esni. Bízni kell Istenben! De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Isten számít az emberek együttműködésére, segítségére, cselekedeteire is! Gondolkodjunk! Akaratunk ellenére, közreműködésünk nélkül nem várhatunk Isten segítségére. A pártok összefogására, együttműködésére van szükség egy párt nem elegendő az igazi rendszerváltáshoz! Fogjunk össze mindazokkal, akik hisznek a feltámadásban. Egy sikertelen kormányváltás tragikus következményekkel járhat. Előzzük azt meg! Kiss Tibor, Pécs AZ ÉRTESÍTŐT NE DOBD EL, ADD TOVÁBB! 2 DEKA ÉRTESÍTŐ

3 Olvasói levelek In memoriam Dr. Bajnok István barátom tiszteletre méltó csökönyösséggel írja le újra és újra, hogy a KDNPnek nem a Fidesz szatellitjeként, hanem újra önálló pártként kellene indulnia. Igaza van abban, hogy a pártvezetőségtől ez lenne a tisztességes, hogy a keresztény párt vállalja saját arculatát, nem pedig bármilyen érdek mentén ne adj Isten, anyagi érdek mentén legyen a Fidesz segítő csapata. Az önálló arculat kialakítása azonban jelenleg ma nem lehetséges. Egy vallásos keresztény ember soha nem lesz jó politikus, mert a keresztény ember önzetlen, humánus, márpedig ezek a tulajdonságok rendszerint ellentétben állnak a politikai alkattal. Ugyanis a politikai gyakorlathoz feltétlenül szükséges ismeretei nagyjából hiányoznak. De ugyanakkor szükség van beleszólni a közösség, az ország, a nemzet dolgaiba. Amikor 18 évvel ezelőtt beléptem a KDNP-be és eljártam a politikai előadásokra amivel vitatkozni nem illett, csak kérdezni lehetett, kialakult bennem az a vélemény, miután egész életem keresztény körökben éltem le: ott nem politizáltak, hanem gondolkodtak. Amikor Surján Lacit mint elnököt szégyenletes taktikával a tiszteletbeli elnök a választás napján kortesbeszédet tartott ellene megbuktatták, Giczy lett 1% szavazat-többséggel az elnök, és én lettem 79%-kal a pártügyész. Gondoltam, most majd belelátok a vezetés munkájába, ami jobb lesz, mint a nagyteremben a mezei hadak munkája. Bár a pártügyész az Alapszabály szerint mindenbe beleszólhat és betekinthet, ezt nem tették nekem lehetővé, mégis annyi új adathoz jutottam, ami érzésem szerint áttekinhetővé tette a párt munkáját. A látványos hibákat kezdtem a vezetésnek szóvá tenni, teljesen eredménytelenül. Amikor ez nem használt, az elnökségnek és az elnöknek írásban jelentettem a tapasztalt hibákat. Nemcsak erkölcsi érveim voltak, azt is megírtam, hogy hamis politikája miatt a párt meg fog bukni. Csend. Azután külön írtam Surján Lacinak és apai barátomnak, Varga Laci bátyámnak. Végül megírtam, hogy a pártvezetés bolsevista irányba fordul, nem keresztény és nem demokratikus. Csend. Végül Varga Lacinak, akivel barátilag magánszemélyként is összejöttem, szóban is elmondtam mindazt a fentieknél keményebben, külön utalva a tíz megyében tapasztalt belső választási csalásokra, amelyek miatt tisztségemnél fogva kénytelen voltam a bírósághoz fordulni. Azt felelte, hogy egy párt vezetésének a legszélesebb választói réteghez kell utat találni, ők erre törekszenek. Egyébként Varga Laci nem volt kiemelkedő politikus még a KDNP-ben sem, de egy bátor, tisztességes, mélyen emberséges ember volt, kiemelkedett a politikai mezőnyben. A pártban az utóbbi években ő lett a politikusi etalon. Vajon múlt év december 18-án, születése 100. évfordulóján ugyan ki emlékezett meg erről a példamutató emberről? Miután jelzéseimre, leveleimre senki nem válaszolt (ahogy Gyurcsány őszödi beszédét is némán, tehát egyetértően hallgatta meg a párttagság), nem akartam a cinkosság látszatába sem XVI. évf. 3. szám 3

4 kerülni, ezért a közgyűlésen, indokaimat összefoglalva, lemondtam pártügyészi tisztségemből, majd amikor az egyik alelnök az én értékrendszerem szerint gyalázatos módon és felhatalmazás nélkül megvonta az Országos Választási Bizottság előtt, az utolsó ülésen képviseleti jogomat, mert szembehelyezkedtem a párt iniciatíváival, Giczynek írásban bejelentettem, hogy kilépek a pártból is. Ilyen tapasztalatok után, figyelve a közvéleményt és a népszerűségi vizsgálódások eredményeit, állítom, az én életemben a KDNP-nek nincs esélye arra, hogy önálló pártként helyezést kapjon, így szatellitként még van valami kevés lehetősége, hogy keresztény színt vigyen a Fidesz zászlajára. Dr. Reviczky Károly A diktatórikus kormányzás jellemzői A DEMOKRÁCIÁVAL ELLENTÉTES A DIKTATÓRIKUS KORMÁNYZÁS! Ezért nem helyeseljük az egy pártban vagy kétpárti szövetségében a 2/3-os választási eredményt! Ugyanis 2/3-os választási eredménnyel könnyen diktatórikus hatalom keletkezhet. Viszont több párttal az érdekek különbözősége miatt nem lesz diktatúra. A diktatórikus kormányzás főbb jellemzői, elvei: 1. Oszd meg és uralkodj! 2. Tarts mindenkit függőségben! 3. Tartsd a népet butaságban, mert akkor manipulálható! 4. Találj magadnak ellenséget, akire mutogathatsz! 1. Már az ókorban is alkalmazták ezeket az elveket a fáraók, a cézárok a plebejus, a rabszolgák, a nemesek, a jobbágyok stb. megfékezésére. Jelenleg az MSZP alkalmazza orvos beteg, aktív nyugdíjas, dolgozó eltartott, idős fiatal, kisebbség többség közötti feszültség szításával. A médiában erről tudatos gyűlöletkampányt is folytatnak. 2. A társadalom a kormánynak van kiszolgáltatva. A kormány dönt az életminőségről, a jövőről, a nyugdíjak emeléséről, a reálbérek csökkentéséről és növekedéséről, közalkalmazottak, köztisztviselők fizetéséről. A vállalkozók a mindenkori adószabályokon keresztül vannak függő viszonyban a hatalomtól. Az önkormányzatok a kötelezettségek, juttatások által vannak kiszolgáltatva. A hatalom biztosítására erősítik az APEH, a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség szervezeteit számukra külön dotációt biztosítanak. 3. Tudatosan gondoskodnak a fizikai, megélhetőségi függőség mellett a szellemi, erkölcsi kiszolgáltatottságról is. Tudatos iskolabezárással, összevonással, kerettanterv kötelezővé tételével, az alapfokú oktatást rontották le, hogy kedve se legyen senkinek továbbtanulni, csak a rendszer kedvezményezettjeinek, akik drága elitintézményekben vagy külföldön tanulhatnak tovább. Közép-felsőfokon a régen világhírű magyar oktatási rendszert lezüllesztették, sőt a tandíj bevezetésével az egyszerű szülők gyermekeinek taníttatását megnehezítették. A közerkölcs 4 DEKA ÉRTESÍTŐ

5 rombolásával ma már nem ritka a tanárverés, az iskolai italozás, drogozás, iskoláskorú lányok szülése. A bevezetett rendszerben nem ritka a funkcionális analfabetizmus. A szellemi lezüllesztéshez sorolható a család szerepének lebecsülése, a másság, a szingliség, a homoszexualitás dicsérete sőt hatósági (a felvonulások rendőrségi) védelme, a fiatalkorú bűnözés növekedése. 4. Sajnos ma már az ellenséget országon belül kell keresnünk (egyes pártokban, civil szervezetekben). Úgy látszik, nincs külső (tatár, török stb.) ellenség, a trianoni nemzetiségi ellentétekre viszont nem szabad mutogatni (megharagszik az EU!!!). A külföldi rablókapitalista, multinacionális cégek, tőkések szent tehenek azokhoz senki sem nyúlhat, mert azokra az államvezetőknek, milliárdosainknak van szüksége különben nem lehet korrumpálódni, nekik egy kis fizetéskiegészítéshez jutni. Nagy György, Szekszárd Új típusú gondolkodás Nagy örömmel olvastam az Értesítőben Bajnok úr írásait, amelyekben a kormányváltásról és a radikalizmusról értekezik. A politikában ugyanis állandó változások vannak. Kis pártból nagy párt, nagy pártból kis párt lesz. Ma is tapasztalhatjuk a változást. Megjelent egy új erő, amely tisztán alulról építkezve jutott el oda, ahol ma áll. Az új erő a Jobbik. A jelenlegi parlamenti pártgarnitúra nem fogadta lelkesedéssel, versenytársat lát benne. A jelenlegi értelmetlen parlamenti győzködéseket, egymás kritizálgatását (amelyek nem a nemzet érdekét szolgálják) megzavarná. Annál nagyobb örömmel fogadják az ezerszer becsapott és százszor megalázott magyar emberek! Azok, akik tényleg változást kívánnak, akiknek sorsa nem javult az ún. rendszerváltás során, akik utolsó mentsvárként, reménykedve tekintenek Vona Gábor pártjára. Az elmúlt húsz évben a jelenlegi parlamenti pártok mindegyike volt hatalmon, de egyik sem tudta maradéktalanul a magyar érdeket szolgálni! Ennek következtében a politikusok és az emberek közötti távolságtartás egyre csak nőtt, egyre szaporodtak a vezető politikusok lopásai, csalásai, hazudozásai. Azt is meg kellett élnünk, hogy felelős miniszterelnök bevallja, hogy hazudott, és a többi vezető politikustól is elvárta volna, hogy ők is vallják ezt be. Ebből a mély erkölcsi züllésből kell megtalálni a kibontakozás útját. Az embereknek vissza kell adni a reményt a jobbra, a méltóságot, a kiutat a biztos jövőbe. A Jobbik szerint a kiút egy új típusú gondolkozás a jelenlegi rossz magyar politikusi (liberális, öncélú) gondolkozást el kell vetni, és az évezredes hagyományokon alapuló gondolkozást, keresztényi erkölcsöt bevezetni! Hihetővé kell tenni, hogy becsületes munkából is meg lehet élni, mindenkinek küldetése van. Az állam feladata, hogy minket a bűnözőktől megvédjen, gyermekeink tisztességes nevelést kapjanak, a magyar érdek védelme a nemzetközi életben is elismerést nyerjen stb. A mai, ún. vezető politikusok nem tudják elhinni, hogy a Jobbikot nem valami fondorlatos háttérmegegyezés hozta létre mint a mai politikai megállapodásokat, ami miatt a pártveze- XVI. évf. 3. szám 5

6 tők sorra járják a külföldet, keresik meg a különböző külföldi pártokat. Meg kell mindenkinek mondani, a Jobbikot olyan magyar emberek hozták létre, akik szeretik a magyarságot és akik áldozatot is képesek hozni érte, akikben még él a remény a magyarság feltámadásában, és képesek is annak megvalósítására. Kérdezem én, a többi pártvezetők hajlandók mindent megtenni a magyarság érde ké ben? A határainkon túl élő magyarok érdekeit nem felejtették el? mint 2004-ben a népszavazáskor? Vagy csak hazudják magyarságukat? Dúró Dóra, a Jobbik szentimrevárosi képviselőjelöltje A DEKA évi közhasznúsági jelentése A DEKA közhasznú szervezetté minősítését a Fővárosi Bíróság március 23-án nyilvántartásba vette. Az Alapító Okiratában foglalt tevékenységét évben az ismeretterjesztés, emberi és állampolgári jogok védelme területén végezte. A DEKA pártoktól független szervezet országgyűlési, megyei, önkormányzati választásokon jelöltet nem állít. Ezt annál is inkább hangsúlyozzuk, mivel a évben ilyen választások lesznek. Tevékenységét az esélyegyenlőség védelmére, a figyelmét a törvények demokratikus megvalósítására irányítja. A beérkezett olvasói leveleket az Érdesítőben közzéteszi, értelmezi, megválaszolja, a szóban kapottakra külön válaszol írásban. Bevétele 2009-ben összesen Ft volt, amely támogatásból, 1% szja-juttatásból, pályázatból és kölcsönből tevődött össze. Ugyanennyi volt a kiadásunk összege, aminek legnagyobb része postai költség volt (az összes bevétel 80%-a), kisebb része papír, banki, egyéb költségekből állt. Munkatársainknak, cikkíróinknak tiszteletdíjat nem fizettünk. Teljes mértékben nonprofit szervezetként működtünk. A DEKA tevékenységét az állampolgárok igénylik, megbecsülik erről több száz elismerő levél és több száz személy anyagi támogatása is tanúskodik. Köszönjük olvasóink elismerését, támogatását reméljük, tevékenységünk, ha kis mértékben is, hozzájárul hazánkban a demokrácia megismeréséhez, gyakorlatához. Felhívás A Demokratikus Közéletért Alapítvány felhívja olvasói és szimpatizánsai figyelmét, hogy évi szja-bevallásukban lehetőségük van adójuk 1%-át az Értesítő támogatására fordítani. Nevünk, adószámunk: Demokratikus Közéletért Alapítvány, Anyagi támogatást nyújthatnak a mellékelt csekkbefizetési lapon is. Szokás szerint minden év március és október hónapban kérünk támogatást, hogy ingyen tudjuk továbbra is lapunkat Önökhoz eljuttatni. Segítségüket köszönjük. Felhívjuk figyelmüket, hogy a DEKA közhasznú 6 DEKA ÉRTESÍTŐ

7 társaság, a befizetett adományok 30%-át jóváírhatják az szja éves bevallásakor. Az adomány igazolásakor nekünk az adószámukat is közölnünk kell, ezért kérjük azt velünk közölni. A demokratikus közélet problémái Hamarosan országgyűlési választások lesznek Magyarországon. A különböző pártok sorra mutatják be programjaikat, terveiket. Véleményünk szerint ezen a választáson fontos kérdés a hatalomváltás, de ennél fontosabb, hogy a hatalom új birtokosai elsőként mit tartanak fontosnak változtatni, milyen rendeleteket, esetleg törvényeket kívánnak hozni. Ezt a kampányban világosan értésére kell adni a választóknak. Sokan úgy vélik, hogy komoly változtatásokhoz kétharmados választási siker szükséges, és ha ez nem kapják meg, akkor a választók a hibásak, hogy nem adtak elég szavazatot. Ezt nem helyes álláspont. A szavazokra a felelősséget nem lehet áthárítani. A szavazók a szerint szavaznak, hogy a pártok mit mondanak nekik, vagy korábban mit tettek. Csak a párt politikája lehet hibás, hogy ezt nem tudták megértetni a szavazókkal! Például nem volt hibátlan a program, vagy más párt jobb programmal jelentkezett, vagy a párt politikája nem, vagy helytelenül alkalmazta az összefogást más párttal. A választáson tudomásom szerint több mint húsz párt indul. Ezekkel nem lehetett volna bővíteni az összefogást? Nekünk nem feladatunk tanácsot adni ezekben a kérdésekben. Mi már korábban felhívtuk a figyelmét a pártoknak, hogy mely kérdésekben látunk problémákat, amit sürgősen meg kell oldani. Még további javaslataink is vannak de most megismételjük a már ismertetett problémákat. Eddigi javaslataink követeléseink a következők: a parlamenti frakciófegyelem módosítása, javítása, hogy ne kerüljön konfliktusba a szavazók akarata a képviselők szavazásával; a képviselők visszahívhatósága, ha nem a választók érdekeit képviselik; a kettős párttagság megtiltása egy ember két urat nem szolgálhat, ugyanis a kettős párttagságot mindig kényszerhelyzet szüli; a parlamenti Mentelmi Bizottság törlése, amely a korrupció büntetlenségét lehetővé teszi; titkosítási ügyek szigorítása, ne lehessen pártérdeket titkosítani, vagy csak a szigorúan nemzeti érdek maradjon titkos (80 év múlva kit érdekel például az olajgét ügy); állami hivatalnokok, rendőrök, katonák ne lehessenek párttagok, a pártérdek szolgálói; a médiát ellenőrizni kell nemzeti, gazdasági, nyelvi és közerkölcs szempontjából; olcsóbb, kisebb létszámú parlament legyen; állami, gazdasági vezetők összjövedelmét maximálják és a minimálbérhez viszonyítsák; álláshalmozást tiltsák meg, többféle módszerrel lehet ezt elérni, például bércsökkentéssel, egyszerű tiltással, ellenőrzéssel stb.; a határontúli magyaroknak a kettős állampolgárság megadását javasoljuk. Az ötmillió XVI. évf. 3. szám 7

8 határontúli magyar az összmagyarság egyharmadát teszi ki. Meg kell adni nekik is szavazati joggal a magyar állampolgárságot. Dr. Bajnok István Könyvszemle Marx: A Tőke Most jelent meg a Szent István Társulat kiadásában ez a könyv, természetesen nem Karl a szerző, hanem Reinhard, a kiváló gazdasági szakember, és emellett München és Freising érseke. De nemcsak a névazonosság miatt egetverő élmény a könyv elolvasása. A 270 oldalas mű nemcsak a szakemberek számára ajánlott, hanem a jókedvű irodalom kedvelőinek is. A leendő parlamenti és önkormányzati képviselőknek pedig kötelező olvasmány. A tinédzserhumort is felvillantó főpap a könyv elején, 18 oldalon foglalja össze mondanivalóját, ahol közli levelét rég elhunyt névrokonának, Karlnak. Ennek az a lényege, hogy Marx Károly diagnózisa jó a korabeli kapitalizmusról, csak az általa ajánlott gyógymód (forradalom, majd a magántulajdon megszüntetése) elvetendő. Igaz, hogy a II. világháború után Nyugat-Európában kialakult a szociális piacgazdaság, ami végleg elavultnak láttatta a klasszikus marxi tanokat, de a szovjet birodalom felbomlása után sajnos visszatért a korai ( rothadó ) kapitalizmus embertelensége, látszólag a marxizmus nagyobb dicsőségére. Szerzőnk elsősorban a mai német és nyugat-európai gazdasági viszonyokat elemzi, de mintha hazánkról írt volna, annyira ismerős fontos külkereskedelmi partnerünk helyzete. Az érsek reméli, hogy a válságba került kapitalizmus helyett sikerül a választópolgároknak olyan szociális piacgazdaságot felépíteniük az államhatalom segítségével, amelyben döntő szerepet játszik a keresztényi elveken alapuló társadalmi igazságosság. Dr. Frivaldszky Sándor TERJESZD AZ ÉRTESÍTŐT! Ha több példányt kívánsz, vagy nem kívánod további küldését ingyenes havilapunknak, kérem, jelezd kívánságod teljesítjük. Ha támogatni kívánod megjelenését, bankszámlaszámunk: OTP A Demokratikus Közéletért Alapítvány (DEKA) lapja. Felelős szerkesztő: dr. Baj nok Ist ván. Szerkesztőség: 1111 Budapest, Bartók Béla út 18. Tel./fax: DEKA ÉRTESÍTŐ

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XV. évf. 2. sz., 2009. február 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu A múlt jövője!

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: Emlékeztető Női Jogokért Felelős Tematikus Munkacsoport első üléséről Budapest, 2013. 11.14. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth tér 2-4., IV. emelet, 439/A. tárgyaló Időpont: 2013. november 14.

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Fogalomtár és Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) a Demokráciajátékhoz

Fogalomtár és Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) a Demokráciajátékhoz Fogalomtár és Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) a Demokráciajátékhoz Fogalomtár A törvényalkotás folyamata: az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016.

DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. DÉVAVÁNYA VÁROS BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2011-2016. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban. Ezen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése.

Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése. Monostorpályi Község Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának 2015. évi átfogó értékelése. Előterjesztés a 2016. május 27. -i Képviselő Testületi ülésre. Előterjesztő: Juhász

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember DEKA Tartalom Ágost: Válságokról 1 Jövő a Szent Korona jegyében 2 A nemzet népjóléti helyzete 3 A népjóléti

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz. KTB/2-7/2014. KTB/1/2014. sz. ülés (KTB/228/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról Zamárdi Város Önkormányzatának 8/2011. (IV.19.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetben) 2 I. fejezet* Bevezető rész 1..* *Az Alaptörvény 32. cikk 2.) bekezdése,

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban: közgyőlés) Szekszárd város polgárainak

Részletesebben

BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE

BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE A képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntése alapján

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

J e g y zőkönyv ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.)

J e g y zőkönyv ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.) ÖKB-7/2010. (ÖKB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. június 7-én, hétfőn, 11 óra 35 perckor a Képviselői Irodaház 512. számú tanácstermében

Részletesebben

I. F E J E Z E T AZ ÖNKORMÁNYZAT ELNEVEZÉSE, JELKÉPEI

I. F E J E Z E T AZ ÖNKORMÁNYZAT ELNEVEZÉSE, JELKÉPEI Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 19.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj

Spitzer Gyöngyi, 2008. Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Spitzer Gyöngyi, 2008 Illusztrációk: Szolnoki Rita Borzoj Szerkesztette: Borus Judit Borító: Czeizel Balázs Tipográfia és tördelés: Kerényi Attila Borítófotó: Szipál Martin ISBN 978 963 9710 41 2 Minden

Részletesebben

SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben)

SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) 2010.11.13. 1 SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ

Részletesebben

Civil hetilap 2009. 8. szám

Civil hetilap 2009. 8. szám Civil hetilap 2009. 8. szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit.

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan?

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan? II. rész Miért, mit és hogyan I. fejezet Család A család az ember életre-teremtője, vagy munkaerő-előállító műhely? Közösségi életet élő Teremtmény vagy piacra szánt áru az ember? Miért? Mit? Hogyan? Az

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2014.(XI.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési

Részletesebben

A Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület által. fenntartott iskolára vonatkozó térítési díj szabályzat

A Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület által. fenntartott iskolára vonatkozó térítési díj szabályzat A Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület által fenntartott iskolára vonatkozó térítési díj szabályzat Elfogadta az egyesület vezetősége a 9/2015.08.25. számú határozatával, módosította 1/2016.04.27.határozattal

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

Hírlevél. Változások 2014. A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások.

Hírlevél. Változások 2014. A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások. Változások 2014 vissza a hírlevélhez A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások. Bér, adójóváírás, természetbeni juttatások, egyéb változások: Minimálbér:

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére, L 343/558 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2015.12.29. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2447 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 24.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási Jelentés Az ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a felelős társaságirányítás vonatkozásában az alábbi összefoglaló jelentést és nyilatkozatot

Részletesebben

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol: Fehérváriné Welki Mária bizottsági tag.

A bizottsági ülésrıl igazoltan távol: A bizottsági ülésrıl igazolatlanul távol: Fehérváriné Welki Mária bizottsági tag. 1 Jegyzıkönyv a Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottság 2010. szeptember 20-án, 18 óra 30 perckor megkezdett, 19 óra 45 perctıl kezdıdıen megtartott nyilvános és rendes ülésérıl. Az Önkormányzat

Részletesebben

TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.

TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet. TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu HÁZIREND 2013 1 I. Jogi státusz, alapadatok... 4 II. A Házirenddel kapcsolatos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2013. augusztus 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 47/2013. (VIII. 21.) sz. Városfejlesztési,

Részletesebben

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele RefErdő Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele II. évfolyam, 3.szám 2014. szeptember Az Ige körül Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2005. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2005. április 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2005. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2004. évi költségvetés végrehajtásáról. Készítette: Tóth Lajosné mb. osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli:

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések. 2.. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Dunaföldvár Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat).

I. FEJEZET Általános rendelkezések. 2.. (1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Dunaföldvár Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat). DUNFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 20/2003.(X.05.) a 2/2004.(II.15.), az 5/2004.(II.15.), a 12/2004.(VII.01.), a 14/2004.(X.01.), a 8/2005.(IX.05.), a 7/2006.(III.05.), a 9/2006.(IV.01.)

Részletesebben

Három választás Londonban

Három választás Londonban Havas Péter Három választás Londonban Konzervatív polgármester a brit főváros élén Nagy-Britanniában 2008 májusában több szinten is választásokat tartottak, aminek következtében Londonnak új polgármestere

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX. Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság. A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója

ETIKAI KÓDEX. Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság. A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója KÓDEX ETIKAI 2015 Kiadja a Magyar Posta Zártkör en M köd Részvénytársaság A kiadásért felel: a Magyar Posta vezérigazgatója 2 Bevezet A Magyar Posta nemzeti közszolgáltatóként 1867 óta lát el postai tevékenységet.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

Közlekedéstudományi Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata

Közlekedéstudományi Egyesület. Szervezeti és Működési Szabályzata Közlekedéstudományi Egyesület 2015. december 10-i Országos Elnökségi Ülése által elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzata 2015. december 10. 1 Tartalom I.... 3 Bevezető rendelkezések... 3 II... 4

Részletesebben

XVIII Републичко такмичење фризера Чланак на 11. страни

XVIII Републичко такмичење фризера Чланак на 11. страни билтен општине чока год. VIII број 66. април 2014. www.coka.rs csóka község közlönye бесплатни примерак ingyenes példány VIII. évf. 66. szám 2014. április Општина Чока и СКГО заједничким снагама до акционог

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Hajmáskér, 1905. március 9., 1945. március 28. Nagy József összeállítása, 2013. január 30. Budapest (született Perkátán, 1944) Olvastam a Perkátai

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről 72 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről Üléselnök: Dr. Botka László polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök:

Részletesebben

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-49/2013. Tárgy: Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2 A Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 759 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 24-én - pénteken - de. 8.00 órakor megtartott ülésérıl. A képviselı-testület ülésének helye: a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2013. - 2018. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban.

Részletesebben

2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005),

2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005), 2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 33 E/425 tekintettel az EK-Szerződés 251. cikkének (2) bekezdésére, tekintettel eljárási szabályzata 62. cikkére, tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló

Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK EK 1 1.1 Az Egyesület neve: Dr. Kecskeméti

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

Ápolás Extra Egyesület

Ápolás Extra Egyesület Ápolás Extra Egyesület Az Ápolás Extra Egyesület közgyűlése alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Ápolás Extra Egyesület Az Egyesület székhelye: 6766

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-132/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE

A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE A KOMÁROMI JÓKAI MÓR GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE Készítette: dr. Mühlenkampf Erika intézményvezető Érvényes: 2015. szeptember 01-jétől Jelen házirend (annak módosításai is) az iskola igazgatójának előterjesztése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ a 12/2004. (III.24.) ÖKT. sz. és a 16/2004.(IV.07.) ÖKT. sz. 19/2004.(IV.20.) ÖKT. sz., 38/2004.(VI.24.),

Részletesebben

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról Doboz Nagyközség Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. Tv. 79. -ának (2) bekezdés b) pontja, valamint a 80. (1)

Részletesebben

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő)

ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) ADATFELDOLGOZÁSI MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a [Irányító Hatóság] ([irányítószám] Budapest,.), mint megbízó (a továbbiakban: Adatkezelő) Postacím:.. Székhely:.. Aláírásra jogosult képviselője:....

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

Az Alapforgalmazó Zrt. Összeférhetetlenségi politikája. Hatályos: 2016. március 8.

Az Alapforgalmazó Zrt. Összeférhetetlenségi politikája. Hatályos: 2016. március 8. Az Alapforgalmazó Zrt. Összeférhetetlenségi politikája Hatályos: 2016. március 8. Értelmező rendelkezések Az árfolyam befolyásolására alkalmas információ: minden olyan információ, amely a befektető által

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 16-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Loibl László Rumi László Szabó

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A szervezet neve: Magyar Kábeltelevíziós És Hírközlési Szövetség 2. A Szövetség rövidített neve: MKHSZ

Részletesebben

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról

1996. évi CXXVI. törvény. a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.)

Részletesebben

Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete

Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete Virágos vonattól a vöröskeresztesig Az első világháború emlékezete Szakmai beszámoló Forró Katalin Tragor Ignác Múzeum Vác Helyszín Görög Templom Kiállítóterem, Vác, Március 15. tér 19. Időpont 2015. augusztus.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5995-4/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK

ÖNKORMÁNYZATOK GAZDÁLKODÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK Tartalom 2006. 1. szám Tartalom: SZERKESZTŐSÉGI ROVAT JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK Jogszabályfigyelő Közösségi jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő Hazai jogszabályváltozások JOGÉRTELMEZÉS A helyi önkormányzatok

Részletesebben

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály VI. számú módosítás és egységes szerkezetbe foglalás 1. Általános rendelkezések: Az egyesület neve: PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET Rövidítése:

Részletesebben