Változtak a horgászat szabályai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Változtak a horgászat szabályai"

Átírás

1 Választás 2014 Az új választási törvény sok újdonságot tartalmaz, például a határidők tekintetében.. /3. oldal A füvesember tanácsai Szabó György, azaz Gyuri bácsi, a bükki füvesember aligha ismeretlen városunk lakói számára. /5. oldal Tükör, ami utat mutat Reisinger János irodalomtörténész, bibliakutató már több mint tíz éve tart rendszeresen előadásokat Tiszaújvárosban. /6. oldal Tiszaújváros hetilapja január 23. XXXII. évfolyam, 4. szám Kódok, tilalmak, korlátozások Változtak a horgászat szabályai Fogadóóra A Tisza Televízió folytatja sorozatát, melyben Bráz György polgármester válaszol a nézők közérdekű kérdéseire. Január 29-én, szerdán órai kezdettel válaszol Tiszaújváros polgármestere a lakossági kérdésekre. Ezeket előzetesen is föl lehet tenni a fogadoora@tiszatv.hu e- mail címen, vagy levélben, 3580, Tiszaújváros, Szent István út 16., Tisza Televízió, az adás ideje alatt pedig telefonon a 49/ , ös számon. Tél tábornok A fogási naplóba a dátumot és a víztér kódot is be kell írni. Múlt év szeptember elsején é- letbe lépett az új halvédelmi és halgazdálkodási törvény, mely érinti az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is. A szabályozás még nem teljes, hiszen az öt rendeletből mindössze egyet adtak ki, tavaly decemberben. Nem csoda hát, hogy a Zabos Géza Horgászegyesület tagjai is számos kérdéssel fordulnak a vezetőség felé. A változásokról Kiss Bélát, az egyesület elnökét kérdeztük. - A 2013 nyarán elfogadott halgazdálkodási és halvédelmi törvény értelmében állami vizekre csak horgászegyesületek pályázhatnak - mondta Kiss Béla. - A kereskedelmi célú halászatra vonatkozó szabályok egyesületünket nem érintik, a rekreációs halászatra vonatkozó passzusok pedig nem változtak, viszont az őshonos halfajok védelme jobban előtérbe kerül. A horgászat két ágra bomlott, az úgynevezett turistahorgászatra és a hobbicélú, avagy sporthorgászatra. Ez utóbbi szabályai is megváltoztak. Horgászegyesületünk meghosszabbította a as területi engedélyek érvényességi idejét január 31-ig. A tervek szerint az új állami jegyeket, az idei területi engedélyeket és az új fogási naplókat együtt adjuk majd ki mondta az elnök, aki hozzátette, e három dokumentumon kívül egy személyazonosságot igazoló okmányra és horgászigazolványra is szükség van a horgászathoz. - Milyen változásokra számíthatnak a horgászok? - Újdonság a területi engedélyeknél, hogy ezentúl minden évben újat kell kiadnunk, és szerepelnie kell rajta az árnak és a víztér kódoknak is. A fogási naplókért ezentúl fizetni kell, a horgászat dátumát és a víztér kódot is be kell írniuk a horgászoknak. A fogási naplót február 28-ig kell leadni pontosan kitöltve, illetve az állami jegy váltásával egy időben. Ennek elmulasztása esetén dupla áron lehet állami jegyet váltani. Fontos, hogy személyesen kell leadni, mert nyilatkozat ellenében vesszük át. Változott a tilalmi időszak is, javasoljuk a horgászoknak, hogy nézzék meg honlapunkon a tudnivalókat. Egyébként a március 1-jei közgyűlés előtt a közgyűlési meghívóval valamennyi tagunknak elküldjük az új szabályokat. - Melyek ezek? - Több keszegféle bekerült a méretkorlátozás alá, és van olyan halfajta is - például a kecsege, lapos kárász, bucó - amelyet egyáltalán nem lehet fogni, valamint más halfajnoknál a napi fogható darabszám is korlátozva van. Fontos tudnivaló, hogy az új szabály szerint a 30 centiméternél nagyobb halat nem szabad élve elszállítani a vízpartról. Az amur kikerült a méretkorlátozás alól, és a nem őshonos halakat nem szabad visszaengedni, hogy csak néhány változást említsek. Az új jogszabályoknak megfelelően alakítjuk át a horgászrendet, kérjük, hogy nagyon figyelmesen tanulmányozzák és tartsák be az előírásokat. A 2013-as engedély tehát január 31-ig érvényes. Az egyesület tájékoztatása szerint az idei dokumentumokat január 27-től vehetik át a horgászok. Bizonyára sokan örülnek a szokatlanul enyhe, kifejezetten tavaszias időjárásnak. Engedtessék meg mégis nekem, hogy némi kifogással éljek eme anomália ellen. Tél tábornok ugyanis mindig nagy dolgokra volt képes, olykor-olykor történelmet befolyásoló tényezőként működött. Itt van például a minket, magyarokat érintő egyik közismert esemény, amikor is oly módon fagyasztotta be a Dunát, hogy annak vastag és páncél szilárd jegén királlyá lehetett megválasztani Hunyadi Mátyást. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha annak idején ez másképp történik? Mi lett volna hazánkkal és a magyar igazsággal ez esetben? A csodálatos népmesékről már nem is szólva. És vajon, ha néhány évszázaddal később ugyanez a kemény katona nem lépett volna közbe Oroszországban Napóleon és Hitler seregei ellen, akkor vajon most milyen világban élnék? Persze tudjuk, hogy létezik és munkálkodik Ő ma is, csak talán nem jókor, és nem jó helyen. Kemény és kíméletlen leheletével fent északon befagyasztotta a Niagara-vízesést, miközben rólunk, itt Európa közepén eddig teljességgel megfeledkezett. Öregszik talán, vagy csak figyelmetlen? Ki tudja? Mindenesetre jó volna, ha kicsit errefelé is koncentrálna. No, nem kívánjuk a tábornoki keménységét elővenni, elég lenne nekünk egy szelídebb uniformisban való megjelenése is egy kis időre. Legalább annyira, hogy gyerekeink és unokáink ne maradjanak ki a hógolyózás és a hóemberépítés örömeiből. M. F. B. Pedagógus Kossuth-díj Elismerés Hok Csabának Véradás A Magyar Vöröskereszt Tiszaújvárosi Területi Szervezete február 6-án és 7- én, csütörtökön és pénteken 8.00-tól óráig véradást szervez a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. - A hosszú téli ünnepkör után, év elején különösen fontos, hogy elegendő vért tudjunk gyűjteni a biztonságos vérellátás érdekében mondta Laták Kamilla a területi szervezet vezetője. - Mind a két napon az ötvenedikként és a századikként érkező véradó külön ajándékot kap. Tragikus tűzeset Mezőcsáton Halott a romok között A tiszaújvárosi és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a Mezőcsáti Önkéntes Tűzoltó Egyesületet melléképületben keletkezett tűzhöz riasztották Mezőcsátra, a Mátyás király utcába január 16-án délelőtt. Egy családi ház 78 négyzetméteres melléképülete égett teljes terjedelmében. Az egységek az épületből két propán-bután gázpalack megolvadt maradványait, illetve egy ép hélium gázpalackot hoztak ki. A hélium gázpalack hőhatásnak volt kitéve, de visszahűtését az egységek elvégezték. A tűzoltók öt vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet. A lángok a lakóházra nem terjedtek át. A beavatkozás során az egységek egy elhunyt személyt találtak az épület romjai között. A fennálló robbanásveszély miatt száz méter sugarú körben biztonsági zónát jelöltek ki a tűzoltók, így a közeli iskolából 120 gyermeknek és 10 tanárnak, valamint a környező házakból három lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát, akik a veszélyhelyzet felszámolásáig az iskola tornatermében tartózkodtak. Az esettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indult. Csoportkép a díjátadás után. Hok Csaba, a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója kiemelkedő nevelő-oktató és vezetői munkájáért a hétvégén a Genius Apáczai Diploma Díj arany fokozata kitüntetést vehette át. A pedagógusok Kossuth-díjának is nevezett elismerést idén 11. alkalommal osztotta ki az Apáczai Kiadó. A pénzjutalommal is járó kitüntetés arany, ezüst és bronz fokozatát az országban 15 pedagógus kapta meg kiváló munkájáért. A pályázatra a nevelőtestület és az iskola vezetése terjesztette fel Hok Csabát. A pedagógusok Kossuth-díját január 17-én az Apáczai Kiadó budapesti központjának dísztermében megrendezett ünnepségen vette át kitüntetett. Az ünnepségre elkísérte családja, valamint Bozsikné Vig Marianna, a tiszaújvárosi tankerület igazgatója, Rozgonyi Erzsébet az Apáczai Kiadó szakreferense, Bozsó Gyuláné általános igazgatóhelyettes, Makrai Marianna általános igazgatóhelyettes és Tankó Lászlóné igazgatóhelyettes is.

2 Sokféle 2. oldal január 23. Hétről-hétre rendszeresen áttekintem a Krónikát. Mint sokan mások, én is ebből tájékozódnék a legfontosabb városi eseményekről. Hosszabb ideje azonban úgy tűnik, mintha fontos események szándékosan maradnának ki a lapból. Ilyenek főleg a közbiztonsághoz kapcsolódó események. Mert mik is az ide kapcsolódó hírek manapság? - elkapták az elkövetőt, aki magukra hagyta a kiskutyákat, - előállítottak egy helyi lakost, aki kidöntött egy jelzőtáblát, - elfogták a krumplitolvajt, - futva fogott rablót a kapitány (Miskolcon!!!) Minden ügy fontos, mondják. Egyetértek. De hogyan fordulhat elő, hogy ezen eseményektől nagyságrendekkel súlyosabb cselekményekről viszont hallgatnak? Azaz adott A Tiszaújvárosi Krónika szerkesztőségébe érkezett olvasói levélben foglaltak kapcsán a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság az alábbi tájékoztatást adja: A rendőrkapitányság mindenkori alapvető feladata a közrend, közbiztonság fenntartása, a bűnügyi helyzet folyamatos nyomon követése és megóvása. A szervezet a feladatellátás folyamán igyekszik olyan közrendvédelmi, bűnfelderítő, s nem utolsó sorban bűnmegelőzési tevékenységet végezni, mely során felméri az illetékességi terület sajátosságait, az itt élő állampolgárok biztonságérzetére kedvezőtlen hatást gyakorló tényezőket. A fentiek alapján elmondható, hogy a területen többnyire olyan cselekmények következnek be, amelyek tárgyi súlyukat illetően ugyan csekélynek mondhatóak, azonban a lakosság számára irritáló, s biztonságérzetüket nagyban befolyásolja. Így sokszor akár egy zsák burgonya eltulajdonítása is jelentős veszteséget okoz a sértett számára. A rendőrkapitányság minden esetben igyekszik Bűnmegelőzési felhívás Férfisors Ezzel a rejtvénnyel folytatódik januári sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén várjuk ben a kronika@tiszatv.hu címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre. A hónap végén egy 10 alkalmas uszoda-szauna bérletet sorsolunk ki a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. jóvoltából. * Az üres négyzetekbe írt betűket folyamatosan összeolvasva a címre utaló aforizmát kapják megfejtőink. Meghatározások: 1. Ecseri egykori népművészeti film. 2. Bajból kiutat kereső fogódzója. 3. Gyárat működtető. 4. Akadékoskodó, kötekedő. 5. Nem költözik vele össze. 6. Egyedül, elhagyottan. 7. Ladikozás. 8. Egyik folyónk menti település. 9. Eredménytelen próbálkozás. 10. Fejlődésnek induló, kiteljesedő. 11. Szorongatott, kiélezett helyzet. 12. Ezt a műveletet végzi, aki szobát söpör. 13. Spanyol cirkuszi látványosság. 14. Idősebbeknek is ajánlott sportos mozgás. 15. Kisgyermekek ajkai. Közbiztonság, elhallgatva esetben a városlakónak nem elsősorban a krumpliját, hanem az életét kell féltenie. Nem Miskolcon, nem a városunk peremén, hanem már a város szívében is, a Szent István út környékén. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis egy életerős fiatalembert itt ért rablótámadás, miközben hazafelé tartott. 4 fő támadta meg, brutálisan leütötték (eszméletét is elvesztette egy időre), elvették értéktárgyait (pénzét, telefonját, iratait, kulcscsomóját). A támadás után járhatta a szakrendeléseket, intézhette ellopott iratai pótlását és izgulhatott, hogy az eltulajdonított kulccsal, a zárcseréig még a lakásán is meglátogathatják. És akkor az életre szóló lelki hatásról még nem is beszéltünk. Való igaz, az ilyen hírek nem vetnek jó fényt azokra, akik feladata a közbiztonság védelme. Elhallgatása viszont hamis biztonságérzetet megadni az ügyek vonatkozásában az objektív tájékoztatást, természetesen a nyomozás érdekeinek maximális figyelembe vétele mellett. A levélben foglalt cselekmény kapcsán október 19-én sajtóközlemény jelent meg az alábbi tartalommal: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság október :58 Egy órán belül őrizetben a fiatalkorú rablók. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, mert október 19-én 1 óra 30 perckor Tiszaújvárosban a Deák tér környékén egy 26 éves férfit ismeretlenek bántalmaztak és elvették annak értékeit. A városban éjjel gyalogosan hazafelé tartó sértettet támadói az utcán leszólították és előbb megkérdezték tőle, hogy mennyi az idő, majd közrefogták. Az elkövetők egyike ekkor egy állítólagos ismerősével szemben korábban történt lehúzás ürügyén vonta kérdőre a férfit, majd megütötte őt. A földre került áldozattól kelt a városlakókban, így újabb veszélyes helyzetek kialakulásához vezethet. A tisztánlátás érdekében másfél hónappal ezelőtt bementem a Polgámesteri Hivatalba, képviselői fogadóórára. Az derült ki, hogy a képviselő sem értesült az említett eseményről, így feltehetően a testület többi tagja sem. Szerettem volna megtudni, hogyan működik a tájékoztatási lánc a rendőrség, a Krónika és az önkormányzat között. (Ad-hoc alapon, vagy szabályozottan?) Kérdéseimet jegyzőkönyvben rögzítette a képviselő és azon nyomban leadta a hivatal részére. Ennek mint írtam másfél hónapja, válasz azóta sincs. Hallgatnak. Nem kicsit, nagyon. Remélem, valaki végre meg fog szólalni. Tisztelettel: Németh Emil övtáskáját és mobiltelefonját elvéve az útonállók a helyszínről elmenekültek. A megyei rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába érkezett bejelentést követően a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a kapott személyleírás alapján egy órán belül azonosították, elfogták, majd előállították a támadókat. Az ügy három, év közötti gyanúsítottjánál a nyomozók megtalálták és lefoglalták a sértettől elvett értékek egy részét. A támadók egyike a rendőri intézkedés alatt kívánt volna megszabadulni az áldozat elorozott mp3 lejátszójától. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a fiatalkorú gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesz előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az eljárás jelenleg is folyik, a három gyanúsított előzetes letartóztatását tölti. Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság A hétvégi ingatlanok védelmében Tiszaújváros, valamint a környező települések hétvégi házas övezeteiben az elmúlt időszakban több ingatlant is feltörtek. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság továbbra is mindent megtesz az elkövetők felderítése, illetve a további bűncselekmények megelőzése érdekében, ugyanakkor számos olyan intézkedés van, amit a tulajdonosok is megtehetnek vagyontárgyaik védelme érdekében. A hétvégi házak nyílászáróit lássák el komolyabb zárszerkezetekkel, több zárral vagy lakattal, lehetőség szerint ráccsal. Az épületben ne hagyjanak jól látható helyen értéktárgyakat, mivel ha az elkövető akár az ablakon benézve nem lát olyan tárgyakat, amelyeket érdemes eltulajdonítani, könnyen lehet, hogy meg sem kísérli feltörni a hétvégi házat. Az elektromos árammal ellátott hétvégi házak esetében célravezető lehet mozgásérzékelős lámpa vagy kamera felszerelése, de akár egy álkamera is alkalmas lehet, hogy az elkövetőt eltántorítsa a betöréstől Gyógyszertári ügyelet A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása. Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot vasárnapig a Borostyán Gyógyszertár (Széchenyi u. 11., Tel.: 49/ ), majd hétfőtől az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen G. u. 17, Tel.: 49/ ) látja el. - A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. - Ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-20 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitva tartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár Borostyán Gyógyszertár Remény Gyógyszertár Tisza Gyógyszertár Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/ Egyházi hírek Római katolikus A plébános betegsége miatt a felépüléséig /kb. 2 hónap/ templomunkban igeliturgiák lesznek. Ezért csak szombaton és vasárnap lesznek szentmisék a megszokott időben. A szentségek felvételére felkészítő kurzus folytatásáról a hirdetésben értesítik a híveket. Minden hónap harmadik vasárnapján ifjúsági mise. Ehhez énekpróbák minden hétfőn 18:30-tól a közösségi teremben, és minden harmadik vasárnap a mise előtt 15 perccel. Zarándokutat szervezünk a csiksomlyói pünkösdi búcsúra jún.6-8- ra. Jelentkezni a plébánián és Magyaryné Kis Katalinnál / 49/ / lehet. Útiköltség forint. Az első részletfizetés február 14-én lesz a plébánián. Görög katolikus Megkezdődött a keresztények egységéért felajánlott ökumenikus imahét: csütörtökön kor a görög katolikus templomban ökumenikus istentisztelet lesz. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk a közös imádságra. Pénteken és szombaton 8.00 Szt. Liturgia. Szombaton vecsernye. Vasárnap 8.30 Szt. Liturgia Nagycsécsen, 9.30 Sajószögeden, Tiszaújvárosban vecsernye. Szerdán 8.00 Szt. Liturgia. A vallásnál, éppúgy, mint a háborúban vagy bárhol, a vigasz az a valami, amit nem kaphatunk meg annak révén, hogy keressük. Ha az igazságot keressük, végül találhatunk vigaszt; ha a vigaszt keressük, nem fogjuk megtalálni sem a vigaszt, sem az igazságot, hanem először csak a hízelgést és a vágyálmokat, s a végén a kétségbeesést. (C. S. Lewis) Református Pénteken kor a református templomban ökumenikus istentisztelet lesz. Vasárnap Sajóörösön 08:00 órakor, Sajószögeden 09:00 órakor, 10:00 és 15:00 órakor Tiszaszederkényben, 11:00 és 16:00 órától Tiszaújvárosban lesz istentisztelet. Ezen a napon 16:30 órától konfirmáció előkészítő foglalkozás lesz Tiszaújvárosban. Képviselői fogadóóra Tiszaújvárosban Dr. Mengyi Roland, a térség országgyűlési képviselője január 29-én, 18 órától fogadóórát tart Tiszaújvárosban, melynek helyszíne: Bartók Béla út 5. földszint. Időpontfoglalás január 24-ig. Tel.: 70/ , fuz.andras@fidesz.hu Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik ENGI JÁNOSNÉ SZ. MÉSZÁROS ERZSÉBET temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, vagy együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed, Nem tekint már ránk aggódó szemed. Marad a csend, mindent köszönünk Neked. Fájó szívvel emlékezünk szeretett férjem, édesapánk OROSZ ISTVÁN halálának első évfordulóján. Felesége és gyermekei Tiszaújvárosi Krónika Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa Olvasószerkesztő: Ferenczi László Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. Telefon: 49/ , Fax: 49/ kronika@tiszatv.hu Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége Terjesztés: Inform Média Kft. Helyi elosztó: 70/ Felelős kiadó: dr. Molnár Tamás jegyző Nyomdai munkák: Inform Média Kft. Debrecen Felelős vezető: Dubóczki Tibor ISSN

3 2014. január 23. Aktuális Félévi értesítő Továbbtanulás, pályaválasztás Választás 2014 Kampánymenetrend, határidők Az országgyűlési választások kitűzésével gyakorlatilag megkezdődött a politikai kampány. Hivatalosan azonban csak február közepétől. Az új választási törvény sok újdonságot tartalmaz, például a határidők tekintetében. Kampányrajt, reklámok 3. oldal Bazsó Anna (a képen elöl) számára fontos, hogy milyen a félévi bizonyítvány. Hamarosan itt az oktatási félév. A diákok számára fontos időszak ez, hiszen képet kaphatnak tudásukról, a végzősök pedig eldönthetik, merre és hogyan tovább. Nagyon régen, amikor még általános iskolába jártam, azt mondták, a félévi bizonyítvány fontos ugyan, de inkább csak azért, mert a tanulónak felhívja a figyelmét, hogy melyek azok a tantárgyak amelyekben javítani kell. Mára ez a kép némileg változott. Az általános iskolában a végzős évfolyamon kiemelt szerepet kap a félévi bizonyítvány. Eldöntheti, hogy a diák merre is folytatja tanulmányait. - Számomra nagyon fontos a félévi bizonyítvány, mert a legtöbb iskolában ezt figyelembe veszik mondta Bazsó Anna, a Széchenyi iskola végzős diákja. - Nem csak a nyolcadikost, hanem elsőtől nézik. Ráadásul én olyan iskolába jelentkeztem, ahol a felvételibe ez hatvan százalékban számít bele. A pedagógusok is pontosan tudják, hogy a mennyire fontos a félévi bizonyítvány. - Az értesítő egy visszajelzés, de nem szabad alábecsülni ennek a jelentőségét mondta Réthi Zoltánné, osztályfőnök - Sokan egy-két héttel ezelőtt eszméltek. Ám nem minden esetben elegendő ez az idő arra, hogy az áhított tanulmányi javítást elérjék. Az általános iskolások közel nyolcvan százaléka itt, a városban folytatja tanulmányait. Van, aki szakmát, van, aki szakmát és érettségit és van olyan is, aki csak érettségit szeretne szerezni középiskolás évei alatt. Az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban mindhárom lehetőség elérhető. - Akik érettségit is szereznek a szakma mellé, azok többségében tovább akarnak tanulni mondta Takácsné Pelles Erika, végzős osztályfőnök. - Számukra a félévi bizonyítvány fontos. Felmérhetik, hogy a továbbtanuláshoz szükséges tárgyakkal hogy állnak, és érettségiig, év végéig javíthatnak ha kell. - A továbbtanulás nagyon fontos, de sokan még most sem tudják, hogy milyen irányba induljanak el mondta a továbbtanulás előtt álló Nagy Szabina. De szerencsére mind a család, mind a tanárok segítenek nekünk. A gimnáziumi képzésben a diákok túlnyomó többsége továbbtanul a felsőoktatásban. Választásukban az is közrejátszik, hogy az iskolák után hogy tudnak majd elhelyezkedni. - A mai világban nagyon sokat számít az, hogy a későbbiekben találunke majd munkahelyet mondta Kákóczki Fanni, aki formatervező szeretne lenni. Én szerencsés helyzetben vagyok, azt választottam, amit szeretek csinálni, de van olyan is, akit nem vonz az a szakirány, ahová jelentkezni akar, csak a későbbi elhelyezkedés miatt választja. - Tizenhat sláger szakirány van jelenleg tudtuk meg Molnár Róbertnétől, aki a középiskolában a továbbtanulásért felelős pedagógus. - Közgazdasági területkörben több szakirány, és a nemzetközi tanulmányok vezetik a listát, de a jogászképzés, a pénzügy, számvitel és a kereskedelem, turizmus is köztük van. Ezek már nem csak úgynevezett tucatdiplomát adnak. A képzés elvégzése esetén valószínűleg jól fizető állást talál majd a hallgató. De általában is elmondható, hogy nem csak a papírra megy a diák. Mindenhol egyre fontosabb a piacképes tudás megszerzése. Ám, hogy melyik képzés és melyik szakirány tartozik ezek közé, annak eldöntése nem könnyű. A diákokat azonban nem hagyják magukra. A pedagógusok a tanulók érdeklődési körét és felkészültségét ismerve adnak tanácsot a továbbtanulást illetően. borza Szakma, érettségi, illetve együtt mindkettő szerezhető városunk középiskolájában. Áder János köztársasági elnök április 6-ra tűzte ki az országgyűlési választásokat. Ez azt jelenti, hogy még több mint 70 nap van hátra a voksolásig. A választási törvény alapján azonban hiába ismert a választás napja, a hivatalos kampány csak az azt megelőző 50. napon, február 15-én kezdődik el. Ettől a naptól kezdve láthatók majd a politikai reklámok a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákon, és azokon a kereskedelmi csatornákon, amelyek vállalják, hogy ingyen biztosítanak reklámidőt a kampány céljaira. Értesítők, ajánlások, listák A választást megelőző 48. napra, vagyis február 17-re több fontos határidő is esik. A helyi választási irodáknak eddig a napig kell kiküldeniük az értesítőket azoknak a választópolgároknak, akik a választást megelőző 58. napon már benne voltak a szavazóköri névjegyzékben, azaz helyben laktak már február 7-én is. Ugyancsak február 17-ig kell átadniuk a választási bizottságoknak a jelölő szervezetek részére az ajánlóíveket. A kopogtatócédulák helyébe lépő íveken 500, a választókerületben lakó választópolgár aláírását kell összegyűjteni ahhoz, hogy valaki egyéni jelöltként indulhasson. Egy választópolgár a korábbiakkal ellentétben több jelöltet is támogathat. Az egyéni jelölteket a választást megelőző 34. napig, vagyis március 3-án délután 16 óráig kell bejelenteni, tehát legkevesebb 14 nap alatt kell összeszedni az 500 aláírást. Az országos listák bejelentésének határideje március 4-én délután jár le. Országos listát az a párt állíthat, amelynek sikerült - legalább kilenc megyében és a fővárosban elosztva - legalább 27 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állítania. Szavazás levélben, külképviseleteken A választást megelőző 15. napon, március 22- ig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező - határon túli - magyar állampolgárok. Aki levélben kíván szavazni - vagyis nem külképviseleten - annak szintén legkésőbb Egyéni jelöltek és országos pártlisták közül választhatunk. ezen a napon kell bejelentenie igényét. A határon túli szavazók március 22-től kezdhetik el beküldeni az úgynevezett levélcsomagokat. Ha postán küldik, akkor arra kell ügyelniük, hogy április 5-én éjfélig megérkezzen a levél a Nemzeti Választási Irodához. A szavazás napján már csak a külképviseleteken, vagy valamelyik magyarországi választási irodában lehet leadni. A Nemzeti Választási Irodán március 31-én kezdik meg az iratok ellenőrzését, de a szavazatokat tartalmazó kisebb borítékokat még nem nyitják ki. A választást megelőző 8. napig, március 29-ig kell beérkeznie azok kérelmének, akik külföldön, valamelyik magyar külképviseleten kívánnak voksolni. Átjelentkezés, mozgóurna Azoknak, akik a szavazás napján Magyarországon lesznek, de nem a bejelentett lakóhelyükön, a választást megelőző 2. napig, tehát április 4-én délután 16 óráig van lehetőségük átjelentkezni. Az átjelentkező választók az eredeti lakcímük szerinti választókerület jelöltjeire voksolhatnak. Szintén április 4-ig lehet előzetesen mozgó urnát kérni az idős, beteg, vagy fogyatékkal élő választópolgárok számára. Ez azonban nem a végső határidő, a szavazókörben április 6-án 15 óráig is lehet kérni, hogy a szavazatszámláló bizottság két tagja menjen ki a választójogával élni kívánó, de mozgásában erősen korlátozott állampolgárhoz. Szavazatszámlálás, eredmény A szavazóhelyiségeket április 6-án 19 órakor zárják, de a 2010-es tumultus miatt kialakult bizonytalanság miatt bekerült a törvénybe, hogy a 19 órakor sorban álló választópolgárok még szavazhatnak. Előzetes adatokat már késő este is közölni fognak, a végeredmény megállapítására azonban több okból is napokig várni kell. A levélben beérkező, akár százezernyi szavazatot ugyanis csak a magyarországi szavazás lezárását követően kezdik el megszámolni. Ugyanakkor minden választókerületben lesz egy szavazókör, melynek eredményét eleve nem számolják meg vasárnap, hanem ahhoz keverik hozzá a külképviseleteken leadott, illetve a belföldön átjelentkezett polgároktól származó szavazatokat. Ezeket a szavazást követő 6. napon számolják meg. F.L. Előzetesen április 4-ig lehet mozgóurnát kérni. Tavasz a télben Virágzó növények, túlélő kártevők A bulvársajtó és a híradók naponta tálalnak szenzációs híreket virágzó szilvafákról, allergiát okozó mogyoró pollenekről és kullancsinvázióval fenyegetnek minket. Olybá tűnik, mintha a szokatlanul enyhe január nagy különlegesség lenne. Egyes éghajlatkutatók rögtön előhozzák kedvenc témájukat, a globális felmelegedést, pedig az időjárás már sokszor megtréfálta az emberiséget, amikor még nem volt ipari mértékű környezetszenynyezés és az ózonlyukat sem ismerték. Krónikások beszámoltak például arról, hogy 1182-ben olyan enyhe volt a tél, hogy a gyümölcsfák mind kivirágoztak. Március elején az almák már dió nagyságúak voltak, 1327 januárjában is virágba borultak a fák, abban az évben már pünkösdkor arattak, Jakab napja (július 25.) táján szüreteltek. De nem kell ilyan messzire visszamenni az időben első felének tele is szokatlanul enyhe volt, plusz 4,14 0C fokkal haladta meg a százéves átlagot, idén januárban ez plusz 5,7 0C fokra emelkedett, de mint a népi mondás tartja, a kutya még nem ette meg a telet. A Dunántúlon jóval melegebbek voltak az elmúlt napok, Keszthely környékén én is megcsodáltam a teljes virágdíszbe öltözött téli jázmint, amely február végén szokott virágozni és a boglárkafélék családjába tartozó ugyancsak sárga virágot hozó téltemető télikét. Nálunk a téli jázminon, csak néhány virág nyílt A Sajó áruház előtt is virágzik a téli jázmin. ki, de a gyep között virágzik már a vad százszorszép. Sokan kérdezik, találgatják, hogy egy beköszönő kemény fagy milyen károkat okozhat. Ez országrészenként változhat. A kajszi (sárgabarack) már átesett a téli mélynyugalmi időszakán, kemény fagy esetén komoly károkra lehet számítani, hasonlóan az őszibarackhoz. Tavaszi kártevő invázióval is riogat minket a média. Tény, hogy a tartós hideg megritkítja a kártevőket, de az őshonos kártevők már előre felkészülnek a nagy hidegre, olyan helyekre bújnak el, ahol a fagy nem okoz veszélyt, testnedvük besűrűsödik és így vészelik át a telet. Komoly problémát, az Ázsiából, a mediterrán országokból behurcolt, úgynevezett invazív kártevők okozhatnak, ezeknek kifejezetten előnyös lehet az enyhe tél az elszaporodáshoz. Aki teheti, várjon még a gyümölcsfák metszésével, a fagyok elmúltával beindul nedvkeringésük, a metszési sebek is hamarabb gyógyulnak. Kerékgyártó István kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök

4 4. oldal Önkormányzat/Közlemények január 23. Tiszaújváros önkormányzatának képviselő-testülete január 30-án, csütörtökön 9 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében. Napirendi javaslat: Nyilvános ülés: 1. Javaslat az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztására 2. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti terveinek főbb célkitűzéseire 3. Javaslat a Tisza Média Kft., a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. és a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. felügyelő bizottságai ügyrendjének elfogadására 4. Javaslat a évi Egészségfejlesztési Intézkedési Tervre 5. Javaslat a Tiszaújvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum évi drogprevenciós tevékenységével összefüggő elvárások megfogalmazására 6. Javaslat a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására 7. Javaslat a Derkovits Kulturális Központ Ülésezik az önkormányzat Napirenden lesz a közmeghallgatásokon elhangzottak nyomán tett intézkedésekről szóló tájékoztató is. Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására 8. Javaslat a Hungária Társasház évi energiatakarékossági pályázata során megítélt támogatásának évben történő biztosítására 9. Beszámoló az állandó bizottságok évi munkájáról 10. Tájékoztató az őszi közmeghallgatásokon elhangzott közérdekű bejelentésekre tett intézkedésekről, valamint a évi végre nem hajtott feladatokról Kérdések Pályázati felhívás Civil szervezetek, egyesületek önkormányzati támogatása Tiszaújváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala tájékoztatja az egyesületeket, civil szervezeteket, hogy Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselőtestülete pályázatot hirdet az egyesületek, civil szervezetek számára. Pályázat célja: A pályázat az egyesületek, civil szervezetek január 1. és december 31. közötti rendezvényeit támogatja, valamint az érintett szervezetek évi működési költségeihez kíván hozzájárulni. Pályázhatnak: - egyesületek, vagy más civil szervezetek, amelyeket az illetékes törvényszék által tiszaújvárosi székhellyel bejegyeztek, és Tiszaújvárosban működnek, - országos, regionális, megyei civil szervezetek helyi szervezetei. Támogatott célok: önszerveződő közösségek alakulása, működése, amelyek tevékenységi köre segíti bizonyos önkormányzati feladatok átvállalását, olyan rendezvények megvalósítása, amelyek szakmai célokon túl a város hírnevének erősítését szolgálják, művészeti értékű városi kiadványok támogatása, közművelődés területén alkotó folyamatok támogatása, nemzetközi együttműködés támogatása, külföldi tanulmányutak, szakmai konferenciák támogatása, egészséges életmód elterjesztésére ösztönző akciók, életesélyek növelésének támogatása. A képviselő-testület / /Ökth. 3./pontjának döntése alapján a pályázatban megjelölt cél módosítására nincs lehetőség. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje: A benyújtás módja: A pályázatok kizárólag a Tiszaújváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala által erre a célra kiadott pályázati adatlapon, papíralapon nyújthatók be. Pályázati dokumentáció beszerzése: A pályázati kiírás, pályázati adatlap, illetve a pályázó szervezet bemutatását tartalmazó formanyomtatvány (civil adatlap) letölthető a honlapról, illetve személyesen átvehető ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint az Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán. A benyújtás helye: A pályázatokat postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.), vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztatóján, valamint az Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán lehet benyújtani ügyfélfogadási időben. A benyújtás határideje: február 7. A pályázat elbírálása: A benyújtott pályázatokról a képviselő-testület márciusi ülésén dönt. A pályázókkal Tiszaújváros önkormányzata támogatási megállapodást köt, melyben meghatározza a támogatásra biztosított összeget, a felhasználás célját és határidejét, az elszámolás módját és határidejét. A pályázattal kapcsolatban az alábbi telefonszámokon kérhető információ: - Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztály: , A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2014/2015. tanévre Az intézmény OM azonosítója: Felvételi írásbeli vizsga csak az emelt szintű informatika osztályban van. A többi osztályban a felvételi rangsor kialakítása az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi, a hat évfolyamos gimnázium esetében az 5. év végi és a 6. félévi eredmények átlaga alapján történik. Eötvös épület - Gimnázium Hat évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: Négy évfolyamos, 1,5 osztály, 51 fő. Tagozatkód: Négy évfolyamos, emelt szintű informatika, 0,5 osztály, 17 fő. Tagozatkód: 04 A felvételi pontszámba 50% - ban a tanulmányi eredmények átlaga, valamint 50%-ban a központi matematika írásbeli eredménye számít évfolyamos angol nyelvi előkészítő osztály, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 05 Eötvös épület Szakközépiskola Gépészet szakmacsoport, 4 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 12 Tervezett kimenet: gépgyártástechnológiai technikus. (OKJ-szám: ). 2. Közgazdasági szakmacsoport, 4 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 13 Tervezett kimenet: pénzügyi-számviteli ügyintéző. (OKJ-szám: ). Brassai épület Szakközépiskola Elektrotechnika-elektronika szakmacsoport, 4 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tervezett kimenet: elektronikai technikus. (OKJ-szám: ). Tagozatkód: Ügyvitel szakmacsoport, 4 évfolyamos, 1 osztály, 34 fő., Tagozatkód: 14 Tervezett kimenet: ügyviteli titkár. (OKJ-szám: ). Brassai épület Szakiskola Villanyszerelő szakképesítés, 3 évfolyamos képzés, 1 osztály, 24 fő. Tagozatkód: 21 (OKJ-szám: ) 2.Ipari gépész szakképesítés, 3 évfolyamos képzés, 1 osztály, 24 fő. Tagozatkód: 22 (OKJ-szám: ) 3. Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakképesítés Tagozatkód: 23 3 évfolyamos képzés, 0,5 osztály, 12 fő. (OKJ-szám: ) 4. Hegesztő szakképesítés, 3 évfolyamos képzés, 0,5 osztály, 12 fő. Tagozatkód: 24 (OKJ-szám: ) Tisztelt Szülők! A Továbbtanulási tájékoztatóban és a KIFIR rendszerben a szakközépiskolai képzések (gépész, közgazdasági, elektrotechnika, ügyvitel) a 003-as feladatellátási helyen kerültek meghirdetésre, így a jelentkezési lap kitöltésekor is ezt a kódot kell beírni! Tájékoztatom Önöket, hogy ettől függetlenül a gépész és közgazdasági szakközépiskolai osztályok a 2014/2015. tanévben is a gimnázium épületében indulnak. Pogonyi-Simon Edit igazgató Január Helye Ideje 27. hétfő 28. kedd 29. szerda 30. csütörtök 31. péntek Étkezési térítési díjak szedése és ebédjegy-osztás Széchenyi Iskola Éltes, Mérei részére is Tiszaszederkényi Művelődési Ház Gyerek és felnőtt Katica Óvoda Gyerek és felnőtt Szivárvány Óvoda Gyerek és felnőtt "Tiszavirág" Idősek Klubja Pót Hunyadi Iskola Gyerek és felnőtt (OTP, MKB és K&H Szép Kártya és bankkártya lefogadóhely) Központi étterem Ebédjegyosztás Széchenyi Iskola Felnőttek (OTP, MKB és K&H Szép Kátya és bankkártya elfogadóhely) Tündérkert Óvoda Pót Szivárvány Óvoda Pót Tiszaszederkényi Művelődési Ház Pót Bóbita Óvoda Pót Gimnázium Minden étkező Gimnázium Minden étkező és és és és és és Közterületi SOS hívószám A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/ as Közterületi SOS hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Zöld szám A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy VENDLERNÉ POLYÁK ILONA az 5. sz. választókerület képviselője január 29-én (szerdán) órától óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Polgármesteri Hivatal

5 2014. január 23. Egészség Fűben-fában orvosság A füvesember tanácsai A 86 éves Gyuri bácsi remek egészségnek örvend. Szabó György, azaz Gyuri bácsi, a bükki füvesember aligha ismeretlen városunk lakói számára. A népszerű és elismert természetgyógyász már harmadik alkalommal tartott előadást a kulturális központban, az Alapítvány Tiszaújváros Gyermekeinek Egészségéért meghívására. Mint Dr. Pető Gabriella, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, orvosként is úgy látja, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a természetgyógyászat, illetve a gyógynövényekben, gyógyteákban rejlő egészségmegőrző lehetőségek. Az alapítvány fontosnak tartja, hogy bővítse az ismereteket a helyes életmóddal kapcsolatban. Gyuri bácsi gyógyteáinak jótékony hatását már sokan tapasztalhatták, tanácsaira ez alkalommal is több százan voltak kíváncsiak. Méregtelenítés teával A gyógyítás az orvosok dolga, az egészség megtartása a mi kötelességünk hangsúlyozta az előadó, aki azt is hozzátette, sajnos mi, magyarok még mindig nem járunk élen az egészségtudatosságban. Hajlamosak vagyunk azt várni, hogy mások tegyenek helyettünk az egészségünkért, és sajnáljuk az időt a gyógyteák elkészítésére, amelyek pedig bizonyítottan igen hatékonyak a betegségek megelőzésében. Hazánkban három egyetemen folyik kutatás a népi gyógyászattal kapcsolatban, s minden felmérés azt igazolja, hogy a gyógynövények hatóanyaga bizonyos esetekben vetekszik a gyógyszerekével. Németországban a lakosság fele rendszeresen fogyaszt gyógyteákat, Magyarországon csupán a negyede. Pedig 173 féle gyógynövényünk van, ezek nagy részét már nagyanyáink is ismerték, és használták. Gyuri bácsi több betegségre is felhívta a figyelmet, közöttük a cukorbetegség megelőzésére és kezelésére használt, általa kifejlesztett teára. Mint mondta, három méregtelenítő szervünk van, a máj, a vese és a verejtékmirigyek. Kiváló gyógynövények vannak, amelyek segítik a máj és a vese működését, vagyis a szervezet méregtelenítésének folyamatát. A gyógyteák fogyasztása előtt azonban érdemes tanácsot kérni, vagy könyvekből tájékozódni az adagolást illetően. Általánosságban már heti egy csésze tea is segíthet az egészség megőrzésében, de a javasolt menynyiség függ az egyéni állapottól. Ebben az időszakban, amikor az influenzajárvány fenyeget, érdemes naponta csipketeát fogyasztani, illetve segít a mentatea is. Azt issza, amit prédikál Szabó Györgyről semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy bort iszik, és vizet prédikál. Elárulta, ő naponta nyolcféle gyógyteát készít magának, ezek hatásának köszönhetően 86 évesen is remek egészségnek örvend, és nem utolsó sorban biztosítja a szervezete számára a napi két liter folyadékot, amire nagy szükség van. Sokan arra hivatkozva nem isznak eleget, hogy nem szomjasak mondta. Az idősebb embereknek általában nincs is szomjúságérzetük, de a megfelelő folyadékbevitelt akkor is biztosítani kell, akár tudatosan is. A legtöbb orvos már keresi az alternatív gyógymódokat, de helyettünk nem tudják elkészíteni a teákat. Ne legyünk lusták rászánni a napi 5-10 percet arra, hogy a nekünk megfelelő teát elkészítsük, és rendszeresen fogyasszuk szólította fel a hallgatóságot a füvesember, aki számos elismerése, kitüntetése mellett nemrég a magyar népi gyógyászat képviselőjeként a Magyar Tudományos Akadémia által adományozott Magyar Örökség Díjat is megkapta. Tokaji Edit A közönség vásárolhatott is a gyógynövényekből. Figyelem minden percben Cukorbeteg a gyermek Miskolcon rendezték meg a IX. Országos Gyermek Diabétesz Napot, ahová az ország minden tájáról érkeztek gyermekek, szülők, családok. A tiszaújvárosi Baracsi Marianna és kislánya, Kovács Hagyó Dorina is ott volt a rendezvényen. Míg a gyerekek a jégpályán élvezték a téli sport szépségeit és egymás társaságát, szüleik kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, ahol országos szaktekintélyű orvosok osztották meg nézeteiket, véleményüket a mozgás, a sport életmódbeli szerepéről a diabéteszes gyermekek esetében. A gyermekek diabétesze terén sokat fejlődött a társadalmi hozzáállás az elmúlt évtizedekben, de még mindig sok a tájékozatlan ember, aki nem ismeri fel idejében a tüneteket, vagy nem igazán tudja, mikor mi a teendő. Mariannal és kislányával arról beszélgettünk, mennyire változtatta meg az életüket a diabétesz, le kell-e valamiről mondaniuk miatta, és kapnak-e segítséget a környezetüktől. Együtt lehet vele élni - Hogyan derült ki a kislányról, hogy beteg? Volt a családban valakinél már cukorbetegség? - A rokonságban még időskori cukorbetegség sem volt soha, Dorinánál kilenc évvel ezelőtt, 16 hónapos korában állapították meg, miután nagyon sok folyadékot ivott, sok volt a vizelete, és állandóan nyűgösködött. Abban az időszakban sokat betegeskedett, állandóan meg volt fázva, begyulladt a torka. - Hogyan fogadja egy szülő, amikor kiderül, hogy olyan betegsége van a gyermekének, amihez egész életében alkalmazkodni kell? - Akkor még Egerben laktunk, beutaltak bennünket a miskolci kórházba. Ott aztán rögtön kapott inzulint. Én elfordítottam a fejem, hogy ne lássam, ahogy megszúrják, de rám szóltak, hogy nézzem, mert ezentúl nekem kell majd szúrni. Ez a szituáció jól szemlélteti, mennyire nem voltam tisztában a cukorbetegséggel és annak következményeivel. Akkor, ott döbbentem rá, hogy ezután mindig ez lesz. A kórházban találkoztam más szülőkkel, akiknek cukorbeteg a gyermekük, velük beszélgettem, ez segített a kezdetekben, hogy fel tudjam az egészet dolgozni. Aztán később arra gondoltam, hogy nagyon sok más betegség van, ami sokkal rosszabb, mint a diabétesz. Ezzel együtt lehet élni, talán még egészségesebben is, mint a hasonló korú társai, hiszen jobban odafigyel az étkezésekre, a testmozgásra. - A kortársaival szemben érzi, hogy neki valamennyire más életmódot kell folytatnia? - Ő nagyon pici volt, amikor mindez kiderült, tehát neki ez a természetes, ezt szokta meg. A kortársai sokkal elfogadóbbak, mint a felnőttek, odafigyelnek rá, nem cukkolják, tehát teljesen be tudott illeszkedni a közösségbe. Ha valakinek például születésnapja van, külön készülnek neki diabetikus édességgel, mert tudják, hogy ő nem ehet bármit. Ügyelnek a részletekre Gomba, parlagfű, és társaik Téli allergiaszezon A számlakímélő időjárásnak is van hátulütője. Az enyhe idő ugyanis jótékony hatással van a növényvilágra is. Több növény rügybe borult, esetleg ki is virágzott a téli tavaszban. Az országos híradásokban is szerepel, délen a mogyoró szórja pollenjeit, az erősen allergén növény számos embernél okoz megfázásszerű tüneteket. Városunkban még nemigen találunk ilyen mogyoróbokrot, de ez nem jelenti azt, hogy a levegő ne lenne tele allergiát okozó anyagokkal. - Gomba pollenek vannak igen magas koncentrációban a levegőben, de találni parlagfüvet is - mondta Dr. Svéda Anita, tüdőgyógyász, allergológus. - Láthatjuk, hogy nyílik a hóvirág és általában olyan bokrok virítanak melyek nem szoktak ebben az időszakban. Különlegessége a helyzetnek, hogy a közelgő influenzaszezon és az általános téli megfázások miatt sok esetben még az allergiások is arra gondolnak, hogy bizonyára ezen betegségek egyike támadta meg szervezetüket. Pedig ha a Baracsi Marianna és kislánya, Dorina minden részletre ügyel. náthás tünetek láz nélkül jelentkeznek, akkor valószínűleg allergiás reakcióról van szó. - Tiszaújvárosban nem nőtt ugrásszerűen a betegek száma, de látszik, hogy több az allergiás 5. oldal - Az intézmények - óvoda, iskola fel vannak készülve a cukorbeteg gyerekekre? - Úgy látom, hogy jelentős szemléletváltás zajlott, és még ma is zajlik ezen a téren. Az óvodakezdés nálunk nem volt zökkenőmentes, de a második óvodában nagyon segítőkészen fogadták, odafigyeltek az étkezésére, mérték a kenyeret. Az iskolában is pozitívan álltak hozzá, nem találkoztunk elutasítással, kiközösítéssel. - A családnak mennyit kellett változtatni az életmódján? - Alapvetően csak a cukorról mondtunk le, édesítővel sütök-főzök, plusz kezdetben állandóan számoltam, milyen étel miből mennyit tartalmaz, de ma már elég, ha ránézek egy ételre, meg tudom mondani mennyi a szénhidrát tartalma. Igazából annyi a változás, hogy az apró részletekre is odafigyelünk. A legelején Dorinának nehéz volt alkalmazkodnia ahhoz, hogy három óránként akkor is enni kell, ha nem éhes. Ezt egy másfél éves gyereknek nehéz elmagyarázni, de hamar hozzászokott. Előfordult, hogy éppen nem volt evésidő, de ő éhes volt. Szerencsére nem válogatós típus, s ilyen esetekre ott voltak a gyümölcsök, párolt zöldségek, ezeket pici korától szívesen fogyasztja. - Az iskolában megoldható, hogy más ételeket kapjon, mint a többiek? - Volt ilyen próbálkozásunk, de nem tartott sokáig, mert vagy olyan ételt kapott, ami roszszabb volt, mintha a normál menzai ételt kapta volna, vagy neki esett rosszul, hogy mást kell ennie. Így aztán ugyanazt eszi, mint a többiek, de a hét elején átbeszéljük az egész heti étrendet, miből mennyit ehet, esetleg van-e olyan, amit egyáltalán nem kellene. Ebéd előtt mindig mér vércukorszintet, és már tudja, hogy mire figyeljen, többet vagy kevesebbet egyen, mennyi inzulint adjon. Hat éve inzulinpumpája van, ez nagy segítséget jelent. - Rendszeresen járnak hasonló rendezvényekre, ahol találkoznak más szülőkkel, akiknek szintén cukorbeteg a gyerekük? - Országos rendezvényen még nem voltunk, ez az első, de voltunk már táborban, vagy helyi rendezvényeken, egész napos túrákon, ahol tapasztalatot cserélhetünk a sorstársakkal. Ilyen helyekre szívesen elengedem akár egyedül is, nem aggódom miatta, de például a barátnős-ottalvós buliktól egyelőre még óvom, mert félek, hogy nem minden esetben tudnák, mit kell tenni, ha valami gond adódik. Egészséges életmód - A mozgás minden gyermek életének fontos eleme, a cukorbetegeknek viszont különösen fontos. Dorina sportol valamit? - Kisebb korában táncolt egy rocky csoportban, mióta iskolás, azóta kosárlabdázik. Hetente négy edzése van, de imád mindenféle mozgást. - Ilyenkor magától tudja, hogyan kell változtatnia az inzulin adagolását? - Edzés előtt vércukorszintet mér, és ha alacsony, akkor leveszi a pumpát, vagy eszik, ha nagyon magas, akkor el sem megy edzésre, sajnos ilyenre is volt már egyszer-kétszer példa. - Dorina, te másnak érzed magad, mint a kortársaid, amiatt, hogy cukorbeteg vagy? - Nekem ez a természetes állapot, ezt szoktam meg, persze látom, hogy másoknak nem kell azon gondolkodniuk, mit ehetnek és mikor, de nekem ez is természetes. Az iskolatársaim nagyon kedvesek, nem bánnak másképp velem ezért, de az jólesik, amikor nekem külön hoznak édességet, ha valamilyen névnapot vagy születésnapot tartanak. - Előfordult, hogy valamit szívesen ettél volna, de nem lehetett, és nagyon rosszul esett? - Igen, néha előfordul. Egyszer például aranygaluska volt az ebéd, nekem meg éppen magas volt a cukrom, azt nehéz volt megállnom, hogy ne egyek belőle. - Azt hallottam anyukádtól, hogy nagyon szeretsz kosárlabdázni. Nem túlságosan megterhelőek az edzések? - Nem, mert annyira szeretem, hogy az edzéseken kívül sokszor a testvéremmel is lemegyünk kosarazni, sőt még a szobánkban is van egy kosárpalánk. Én úgy gondolom, hogy cukorbeteg vagyok ugyan, de attól ugyanúgy sportolhatok, ugyanúgy élhetek, mint bárki más. Talán még egészségesebb is az életmódom, mert a nap minden percében odafigyelek magamra. Kavisánszki Mária Nálunk a mogyoró nem szórja pollenjeit, de a levegő tele van allergén anyagokkal. tünet - mondta a doktornő. - Az allergiás, asztmás betegek is érzékelik, hogy rosszabbodik az állapotuk. b.k.

6 Kultúra 6. oldal január 23. Újévi koncert tizenkettedszer Meghitt percek a színpadon Hagyomány már, hogy az Énekszó Baráti Kör újévi hangversenyre invitálja barátait, közönségét. Az idén 39 éves kórus a hétvégén 12. alkalommal lépett a Derkovits Kulturális Központ színpadára. Meghitt percek, e címet viselte az idei hangverseny. - Meghitt, de nem csak azért, mert Tiszaújvárosban élünk, ahol szinte mindenki ismeri egymást, és nem csak azért, mert az Énekszó Baráti Kör törzsközönségét köszönthetjük ma mondta Slezák István karnagy -, hanem a dalok miatt is, amelyek finom hangzásúak, csendesek és elgondolkodtatóak. Keljen dalra minden ember! Stílusosan ezzel a művel nyitotta meg a hangversenyt az Énekszó Baráti Körön belül összeállt új formáció. A kórus minden évben törekszik újdonságokkal színesíteni a koncertet, idén a kórus egy fiatal tagja, Hunyadi Denise az Angyalok városa című musicalből énekelt részletet, Bakos Zsuzsa tangóharmonikán, míg Vörös Béla gitáron játszott. Középkori skóciai dallamok, romantikus és kortárs szerzők művei is felcsendültek a színpadon, a magyar kultúra napja alkalmából pedig magyar népdalokat és magyar zeneszerzők népdalfeldolgozásait is előadta a kórus. - Én minden évben elcsodálkozom azon, hogy lehet mindig megújulni és mindig ilyen remek hangulatot teremteni mondta a koncert végén Bráz György polgármester. Nagyon köszönöm Tiszaújváros önkormányzata nevében azt, hogy ez a kórus 39 éve mindig teszi a dolgát, mindig megörvendeztetnek bennünket előadásaikkal és nem csak ilyen alkalmakkor, hiszen ott vannak nagyon sok jeles ünnepünkön tette hozzá a polgármester. Hagyomány már, hogy az újévi hangversenyen köszöntik a baráti kör jubiláló tagjait. Idén Kiss Józsefné vehetett át ajándékot, aki 35 éve tagja a kórusnak. - Mindamellett, hogy ez egy közösség, a kóruspróbák olyan koncentrációt igényelnek, hogy ilyenkor másra nem is tud az ember gondolni, ez egy olyan kikapcsolódás, felemelő érzés, hogy testileg és lelkileg is felüdít mondta Kiss Józsefné. Aki szeretne csatlakozni az Énekszó Baráti Körhöz, megteheti, hiszen folyamatosan várják új tagok jelentkezését. A kórus ott van sok jeles ünnepünkön. Lantosné Grubits Gizella búcsútárlata Egy boldog, elégedett ember Búcsúkiállításával köszön el Tiszaújvárostól, a régi barátoktól, ismerősöktől Lantosné Grubits Gizella festőművész. Településünk egykori pedagógusa, művésze, önkormányzati képviselője a Városi Kiállítóterembe hozta el azt a gyűjteményét, amely akvarelleken és táblaképeken mutatja be életútját. A tárlatmegnyitóra érkező vendégek régi barátként üdvözölték a Tiszaújvárosból elszármazott művészt. Egykori pedagógustársak, szomszédok, önkormányzati képviselők, - akikkel évtizedekkel ezelőtt együtt döntöttek a város életéről, ügyeiről - mind örömmel, ölelésekkel fogadták a rég nem látott vendéget. - Már lassan 14 éve lakunk Óbudán, eleinte kissé tétovák voltunk, de ahogy telt az idő egyre inkább otthonunknak éreztük ezt a helyet, ahová a sors vezérelt bennünket idős korunkra. A költözésnek egyszerű oka volt, mindkét gyermekem Budapestre költözött és szerettünk volna a közelükben lenni. Azt hiszem, nagyon szomorúak lettünk volna itt magunkban, nem azért mert nem szerettem itt lakni, de muszáj volt menni a gyerekeink után, ha látni szerettük volna őket és az unokánkat. - Gizike mindig is híres volt lokálpatriotizmusáról, mélyen kötődött a városhoz tanárként, művészként és a város dolgait egyengető helyi politikusként is. A közéletben való tevékeny részvétel máig is megmaradt, csak Óbudára költöztette? - Az 50-es éveimtől kezdve bizony erőteljesen a politika vezérelte az életemet, mindamellett, hogy végeztem a pedagógiai és a művészi munkát is. Nem tudom, hogy mennyire bűn manapság kimondani, hogy ős SZDSZ-es voltam Tiszaújvárosban. Amikor ideköltöztünk Óbudára nem messze volt tőlünk az SZDSZ székháza, én odamentem és mondtam, hogy itt vagyok Tiszaújvárosból és kérdeztem, hogy ismerik-e Farkas Zoltán polgármestert. Hogyne ismernénk, persze - hangzott a válasz, és akkor én ott meg is találtam a helyemet. Onnantól kezdve kurátor lettem az Óbudai Múzeumban, külső tag lettem a bizottságban, ebből kifolyólag mindenfelé ismeretségeket kötöttem. Így találtam fel magam, ebből a sokat átkozott politikából kifolyólag, amitől aztán folyamatosan el is szakadtam, ahogy teltek- múltak az évek, de a helyemet ennek köszönhetően találtam meg ott is. - A politika, politizálás még ma is jelen van az életében vagy már csak kívülállóként szemléli és marad a művészetnél? - Már csak kívülállóként és a véleményemet - Azért is szeretnénk többet mutatni magunkból, hátha vonzóvá tesszük a kórusmuzsikát mások számára is - Vörös Béla elnök. - Mindenki azzal védekezik ilyenkor, ahogy én is tettem, hogy nincs hangom. Viszont nem az az érdekes, hogy milyen hangja van az embernek, hiszen nem operaénekesnek készülünk, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy átlagos emberi hangból, hangokból mit lehet összehozni. A Meghitt percek nem értek véget az újévi hangversennyel, a tervek szerint az egész éven végigvonul majd ez a hangulat, a sorozatnak a tervek szerint még három állomása lesz. FP Ezzel a tárlattal köszönt el Tiszaújvárostól, a régi barátoktól, ismerősöktől Lantosné Grubits Gizella (képünkön jobbra). belül megtartva tartom a politikával a kapcsolatot, de azért figyelek nagyon. - Milyen most hazajönni, hiszen 29 évig ez a város volt az otthonuk? - Nagyon jó érzés, végül is életem zömét itt töltöttem el. Szegeden tanultam, Zalában születtem, ott nőttem fel, és itt Tiszaújvárosban értem igazán felnőtté, itt bontakoztam ki. Az ember 30 éves kora körül érik be, legalábbis rám ez jellemző. Valaki hamarabb, valaki később, valószínű, hogy én későn érő típus vagyok, de lehet ennek köszönhetem, hogy nem is öregszem meg majd annyira hamar. - Régen járt itt. Nagy a változás a városban? - Egy kicsit szétnéztünk a férjemmel, ahogy megérkeztünk. A város nagyon sokat változott. Előnyére. Város lett a lakótelepből, emberségesebb, barátságosabb a kép, már amennyire ezt az ember így télvíz idején átélheti. - A gyűjteményének a Búcsúkiállítás címet adta, gondolom ez nem véletlen? - Valóban. Lehet, hogy kisebb tárlatokat még elvállalok Óbudán, vagy a közelben, de ilyen nagy gyűjteményt, amit ide is elhoztam, már nem valószínű, hogy csinálok. Persze amíg tudok mozogni, szervezni, amíg van bennem ambíció, addig dolgozom, de Tiszaújvárostól ezzel búcsúzom most el. Azt hiszem 70 év felett, már nem biztos, hogy lesz lehetőségem egy újabb 14 év anyagát megfesteni. Elég sokat dolgoztam minden vonalon az életben, gyereket neveltem, tanítottam, politizáltam, festettem, és máig is tartom a kapcsolatot a családommal. Mater familias, családanya vagyok, van egy tündéri 3 éves fiú unokám, aki lányom, Ágnes gyermeke, akivel tudom tartani a kapcsolatot, hiszen nincs nagyon messze tőlem, az édesanyjának, a kislányomnak segítünk ahogy tudunk, a férjemmel. A fiam meg istápol minket, úgyhogy jól megvagyunk. - Az életútját bemutató gyűjteményben a Tiszaújvárosban töltött 29 évnek is van nyoma? - Igen, ezekkel az ártéri képekkel kezdődött minden. 21 évesen kiültem a Tisza-partra és 45 perc alatt úgy sorozatban megcsináltam azt a szép alkonyt. Életemnek az a 29 éve, amit itt Tiszaújvárosban töltöttem az is itt van a kiállítóteremben. Amikor még nem épült be a családi házas övezet, volt egy gát talán még most is megvan és a gáton túl csodálatos dolgok voltak a művészszemnek. Ahogy elöntötte az ár a területet, a tönkrement, agyongyötört fák között bolyongtam és megfestettem őket. Ahogy Óbudára költöztünk, szinte öntudatlanul, de megváltozott a stílusom is. A férjemmel sorra jártuk az utcákat, és én egyre többször fedeztem fel magamnak olyan emblematikus épületeket, utcarészleteket, melyek megmozgatták a fantáziámat, és végül olajfestményeim témáivá váltak. Életem utolsó szakaszába érve úgy éreztem, hogy most már nem törődve semmi elvárással csak a saját örömömre festhetek. Öreg koromra boldog és elégedett ember lettem, azt gondolom ez a képeimen is látszik. Berta Judit A könyvek könyve Tükör, ami utat mutat Reisinger János településen tart előadásokat. Reisinger János irodalomtörténész, bibliakutató már több mint tíz éve tart rendszeresen előadásokat Tiszaújvárosban. A szokásos szerdai időpont idén megváltozott, így legutóbb a múlt héten pénteken, Az igaz ember hitből él címmel folytatta művelődéstörténeti sorozatát, a Hamvas Béla Városi Könyvtár előadótermében. Tanuljunk gondolkodni - Úgy hírlik, manapság nem egyszerű az embereket kivonni a televízió rabságából. Ön minek tulajdonítja előadásai sikerét? - Az embereknek legelemibb vágyuk a gondolkodásra van, csak az a kérdés, hogy milyen gondolkodásra. Ötletelő, okkult, szenzációhajhász, vagy pedig az élet alapvető tényeivel szembesülő gondolkodásra. Gondolatai mindenkinek vannak, de jó gondolkodása már kevesebbeknek, és ami a legritkább, az a végiggondolás. Ha van egy probléma, élethelyzet, vajon mindenki végig tudja-e azt gondolni az októl a következményig? S ha igen, még mindig van egy fontos lépés, a szembesítés. Mi ugyanazokba a problémákba ütközünk, mint az elmúlt évszázadok emberei, csak megváltozott díszletek között. Én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy a könyvek könyvéből tanuljak gondolkodni. Ha a bibliával kapcsolatban a legjellemzőbb szót kellene kiválasztanom, az magyarra fordítva úgy hangzik: változtassátok meg a gondolkodásotokat. Ne legyen önző, énközpontú, hisz az ember semmire sem megy azzal, ha saját maga jelenti a mértéket a gondolkodásában. Olyan mértéket kell választani, ami nagyobb, mint az ember. A biblia szerelmeslevél - Ön az előadásaival utat mutat, vagy tükröt tart? - A biblia olyan tükör, ami utat mutat. Én felmutatom a bibliai történeteket, példákat, főként a fiataloknak, hisz az idősebbeknek már ok-okozati gondolkodással is le lehet vezetni dolgokat. Kierkegaard dán bölcselő mondta, hogy a kereszténység egy része a bibliát tükörnek tartja, de a szoba legfelső sarkába helyezi. Így mindig lehet rá hivatkozni, hogy van nekem egy szép tükröm, de nem lehet belenézni. A kereszténység másik része kiteszi a tükröt az ajtó mellé, hogy bele lehessen nézni, de olyan díszes cirádával veszi körül, hogy az emberek nem a tükörbe néznek, hanem a cirádát csodálják. Az az igazi keresztény, aki a bibliát szerelmeslevélként veszi. Bezárkózik vele egy szobába, többször elolvassa minden szavát, mert fontosnak érzi, hogy aki szereti őt, mit üzen neki. - Ki tud ragadni egyet az ön számára fontos üzenetekből? - A biblia soha nem szid, soha nem ócsárol, még az Isten ellenségeit sem. Ez engem megtanított arra, hogy az embereket soha nem szabad azonosítani azzal, amit mondanak vagy tesznek, és azokból megmásíthatatlan következtetéseket, ítéleteket levonni. Mindig meg kell adni azt a lehetőséget, hogy az ember lehet más, lehet jobb, és fölébe kerekedhet a tegnapi önmagának. A béke küzdő állapot - Ha valaki sokat csalódik, az nem vezet törvényszerűen a hite megingásához? - A csalódásról sok ember nem tudja, hogy az nem annak a tünete, hogy az emberek nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeinket, hanem annak tünete, hogy velünk van a baj, mert túl sokat feltételezünk az emberekről. Szinte annyit várunk el tőlük, amennyit csak a Jóistentől lehet. Aki Istent megismeri, benne soha nem fog csalódni. De ha nem ismeri meg, és mindig azt várja, hogy az ő igényeit kielégítse, akkor benne is csalódni fog. De az nem Isten, hanem az embernek egy önmaga által kivetített istenképe. - Ön egy kiegyensúlyozott ember benyomását kelti, akinek sikerült megtalálnia a lelki békét. Ezt saját maga is így érzi? - A béke mindig egy küzdő állapot egyik pontja. Én nem térek ki az ütközések elől, a legnagyobb elől sem, amely mindig önmagunkkal van. A legnagyobb ellenségünk mindig a bőrünkön belül van, a rossz természetünk. A biblia szerint zárkában vagyunk, melynek három rácsa van. A rossz természetünk, amit öröklünk, így nem vagyunk érte felelősek. A rossz szokásaink, amiért már felelősségünk van, és a rossz látásmód. Ez utóbbi a legrosszabb. A béke, amit az ember megszerez, mindig egy nemes harcnak a gyümölcse, amelyet lehet, hogy önmagával kell megvívnia. - Hogyan választja ki az előadásai témáját? - Mindig a hallgatóságra bízom a választást. Felvetek néhány gondolatot, s ami őket érdekli, abból készülök a következő alkalomra. Régebben helyen tartottam rendszeresen előadásokat, most településre járok, országhatárokon kívül is. Érdekes, és sokszor tanulságos számomra az embereket figyelni, a mentalitásuk, érdeklődésük hasonlóságait és eltéréseit. Tiszaújvárosba mindig szívesen jövök, bízom benne, hogy az előadásaim időpontjának változása kedvező lesz a hallgatóság számára. Tokaji Edit

7 2014. január 23. Kultúra/Oktatás A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ Papp Edit grafikái láthatók január 31-ig. Hamvas Béla Városi Könyvtár Január 23. (csütörtök) óra: Úton a tudatosságban - a Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele a könyvtár előadótermében. Január 28. (kedd) óra: Családi játszóház a Gyermekkönyvtárban. Újévi malacka papírgömbből, csipeszhóember készítése. Belépődíj: 200 Ft. Városi Kiállítóterem Lantosné Grubits Gizella festőművész Búcsúkiállítás. Látogatható: február 21-ig, hétfőtől péntekig óra között. Segítség a könyvtárban Üdülés Erzsébettel Idén is meghirdette üdülési és táboroztatási pályázatait a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az Erzsébet-program keretében többféle szociális üdülési pályázatot lehet beadni, többek között a nagycsaládosok, fogyatékkal élők juthatnak el nyaralni, kedvező feltételekkel. Az adatlapokat és mellékleteket csak digitalizálva lehet feltölteni, de akinek internet- hozzáférés vagy számítógépes ismeretek hiánya miatt ez nehézséget okoz, annak sem kell lemondania a lehetőségről. A Hamvas Béla Városi Könyvtárban készséggel segítenek a pályázatok elkészítésében. - Idén ismét felkérte az alapítvány az emagyarország pontokat, hogy vállalják a segítségnyújtást a pályázati jelentkezésben mondta Tompáné Mészáros Hedvig könyvtárvezető. Mivel az adatlapok kitöltésének és továbbításának technikai feltételei is vannak, mint például az internet elérhetőség, szkennelés, PDF-formátumú űrlapok megfelelő fájlokban való feltöltése, ez egyeseket akadályozhat az egyébként igen kedvező üdülési lehetőségek elérésében. Mivel intézményünk már régóta emagyarország pontként is működik, már nem először segítünk az érdeklődőknek, hogy csatlakozni tudjanak az Erzsébet-programhoz. - Feltétel-e a könyvtári tagság? - Nem. Mint lakossági szolgáltatást biztosítjuk ezt a lehetőséget, tehát bárki bejöhet, és kérheti a segítségünket, függetlenül attól, hogy könyvtári tag, vagy nem. - A pályázati határidő lassan a végéhez közeleg. Mit kell tennie annak, aki még csatlakozni szeretne? - Azt javaslom, minél hamarabb keressen fel minket, hiszen bizonyos pályázatokat telítettség miatt már le is zártak. Keddtől már nem fogadják a nyugdíjasok szociális üdülésére és fürdőbelépő iránti kérelmére benyújtott pályázatokat. Jelenleg a nagycsaládosok és fogyatékossággal élők még pályázhatnak, de célszerű minél előbb benyújtani az igényeket. A könyvtárban összesen négy kolléga foglalkozik az Erzsébet-programmal, ők e-tanácsadóként minden informatikai segítséget megadnak a pályázóknak. te Amikor 2007-ben ideérkeztem a városba, próbáltam tájékozódni, melyek a legfontosabb dolgok, melyek a városlakókat érdeklik. Az egyik ilyen volt a városban található köztéri órák pontossága, azaz inkább azok pontatlansága. Akkoriban azt hitem, ez egyedi eset, ám most, a 45 évvel ezelőtti sajtóorgánumokat lapozgatva rá kell jönnöm, tévedtem. Ugyanis már 1969-ben is téma volt a pontos idő a Borsodi Vegyész Szederkényi jegyzetek rovata szerint. Mint ismeretes, az üzletsor előtti parkban felállították a város első és egyetlen villanyóráját. Az is ismeretes, hogy a villanyóra számlapjai égtájanként más-más időt mutatnak. Kíváncsiak lennénk arra, hogy az illetékesek be akarják-e vezetni városunkban a szederkényi időszámítást, amolyan égtájas rendszerben, vagy csupán felületességről van szó. Óráról órára 45 éve történt kronika@tiszatv.hu Székelyföldi legendárium Nagyon kedves, még soha nem látott, de sokszor hallott és hallgatott vendég látogatott el a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolába. A Székelyföldi legendárium című könyv és a hozzá kapcsolódó programok ötletgazdája, Fazakas Szabolcs Székelyudvarhelyről érkezett Tiszaújvárosba. Éppen Budapestre tartott, hogy széles körben népszerűsítse a Duna Televízió Kárpát expressz című műsorában a Székelyföldi legendárium kapcsán készülő új rajzfilmet. Ez az animáció elmondása szerint sokkal szebb és igényesebb lesz majd, mint az előző változat, ezért is tölti el elégedettséggel, hogy még ebben az évben befejezik, és már alig várja, hogy minél hamarabb bemutathassák a mesefilmet. Hozott még kifestőt, ami szintén új elem a palettán, könyveket, térképeket, társasjátékokat. Ahogy a szerző a gyerekek között sétált, kiteregette a térképet és köré sereglettek A szerző autója egyúttal a rajzfilm reklámja. Mozi, mozi, mozi Novemberben kísérleti jelleggel indult újra a mozi Tiszaújvárosban. A Derkovits Filmszínházban egy szabolcsi vállalkozó vetíti hétfőnként a legújabb filmeket, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Bár a közönség kezdeti lelkesedése némileg csökkent, a 3D-s mozi előadásain szép számmal vannak nézők. - Az első vetítéseken volt olyan nap, hogy 200 fölötti nézőszám volt a színházteremben, de sajnos olyan vetítés is volt, amelyre csak néző ült be. Az, hogy újra van mozi, nekünk is öröm, hiszen ez is egyfajta közművelődési feladata az intézménynek. Kísérleti jelleggel indult, ám egyelőre úgy tűnik marad a mozi, mindaddig, amíg vannak érdeklődők az előadások iránt - nyilatkozta lapunknak Mátyás Zoltán a Derkovits Kulturális Központ igazgatója. berta Ugyanebben a cikkben szóltak arról is, hogy a TVK elhatározta, 5 millió forintból - akkoriban ez igencsak nagy összeg volt -, hétvégi üdülőt épít a Tisza-parton. Aztán a terv módosult, előbb Hajdúnánásra, majd a Bükkre. Az eredetileg vízi sportolásra, horgászatra kempingezésre szolgáló létesítmény nem csak a dolgozókat, de családtagjaikat is vendégül látta volna. Bár ez ügyben már akadt némi bizonytalanság. Ha van a Tisza-parti hétvégi üdülő ellenzőinek ellenérvük, mint például az, hogy közel van, akkor a korábbi terv pártfogóinak is van (különösen azoknak akik busszal vagy kerékpárral járnak még beláthatatlan időig!) Hajdúnánás és Bükk tekintetében. Mégpedig az, hogy messze van. A jövő héten ismét szemlézgetünk. borza A film pereg tovább Népszerű a 3D-s mozi. A Tisza TV műsora 7. oldal Fazakas Szabolcs a gyermekek körében. a tanulók, csak úgy ömlött belőlük a szó: Nézzétek, itt van Szent Anna tava ; Itt van a feneketlen tó, ahová a lusta harangozó háza süllyedt el, amikor azt hazudta, hogy nem is látta a harangnyelvet! ; Ez meg itt Kászonjakabfalva, ahol Tolcson és Buda vezérek a párbaj hevében megölték egymást egy szép lány miatt! Nem győzte hallgatni a csillogó szemekkel mesélő palántákat! Később az interjúban, fel is idézte ezeket a pillanatokat. Tegnap Tiszaújváros egyik iskolájában jártam, és a gyerekek elkezdték mesélni, mi mindent olvastak a könyvből, mi tetszett nekik benne, milyen jó volt az óriás társasjátékkal játszani. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy érdemes volt elkezdeni, és érdemes lesz folytatni is. Ez adja az erőt a folytatáshoz. Innen kívánunk sok sikert Fazakas Szabolcsnak és munkatársainak a további munkához, és reméljük, sokszor jár még errefelé, hogy betérhessen hozzánk, ahol mindig szívesen látják, és mindig erőt csepegtetnek a szívébe. Dorony Attiláné igazgató Január 23., csütörtök A szerdai adás ismétlése 09:00 Héthatár, a Tisza TV hírműsora: Halgazdálkodás - Marad a mozi? - Félévi bizonyítvány - Tavasz a télben - A Magyar Kultúra Napja 09:15 Hétről-hétre, a Tisza TV magazinműsora. A bükki füvesember - Reisinger tanár úr -Énekszó Baráti Kör koncert, - Lantosné Grubits Gizella kiállítás - Beszélgetés Orosz Csaba művésztanárral - Sport Január 29., szerda 18:00 Héthatár, a Tisza TV hírműsora: - Kánya Kata Tiszaújvárosban Hamvas Béla kiállítás Ökumenikus imahét Középiskolai felvételi - Sport 18:15 Hétről-hétre: - Ösztöndíj a diákoknak - Fogadóóra: Bráz György polgármester válaszol a nézők közérdekű kérdéseire Január 30., csütörtök 9:00: A képviselő-testületi ülés közvetítése Utána a szerdai adás ismétlése, majd a testületi ülés ismétlése.

8 8. oldal Hirdetés/Rendezvények január 23. Tiszaújvárosban 130 m2-es, 10 éve épült sorházi lakás eladó. (3+félszobás, 2 fürdő, konyha, terasz, garázs.) Ára: Ft. Eladó továbbá alig használt Hajdú típusú kéményes, gázüzemű vízmelegítő. Ára: Ft. Telefon: +3620/ Tiszaújvárosban a termálfürdővel szemben I. emeleti, nagykonyhás, 2 szobás 51 m2-es panellakás eladó. Ugyanitt garázs eladó. Tel.: +3620/

9 2014. január 23. Sport Asztalitenisz Taroltak a hazaiak A sportcentrum asztalitenisz csarnokában fogadták ellenfeleiket a TSC NB III-as és megyei I. osztályú asztalitenisz csapatai. A vendéggárdáknak nem sikerült maradandót alkotniuk, mindkét találkozón magabiztos hazai siker született. NB III TSC I. MEAFC 16-2 A győzelmeket szerezték: Temesvári 4, Bodnár 4, Hajdú 4, Gulyás 2, a Temesvári-Gulyás és a Bodnár-Hajdú párosok. Megyei I.o. TSC II. Sátoraljaújhelyi TK 12-6 A győzelmeket szerezték: Kavicsánszki 3, Mag 3, Fóti 3, Molnár 2, Kavicsánszki-Mag páros. Kosárlabda Olajozottabbak voltunk a végjátékban Az NB I/A csoportos Szolnoki Olaj fiataljai ellen sikerült a visszavágás. Az ősszel a szolnokiak bizonyultak 6 ponttal (81-87) jobbnak Tiszaújvárosban, most sikerült a visszavágás. A különbség ismét 6 pont volt, de fordított előjellel. Szolnoki Olaj KK U23 Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK (11-17, 11-13, 19-17, 25-25) Szolnok, 100 néző. V.: Gyuris, Bagi, Győrki. Szolnoki Olaj KK U23: Csaba (19/3), Tóth Z. (17/9), Élő (10/3), Tóth A. (-), Hajdu (-). Csere: Zsíros (5/3), Hegedűs (8/3), Gyurcsány (7/3), Orosz (-), Pavlovic (-), Csákvári (-). Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK: Pöstényi (8), Varga Á. (14/3), Kóthay (17/6), Benőcs (16), Béres (4). Csere: Sitku (8), Tóth T. (-), Fejes (-), Lajsz (5/3), Markó (-), Kovács Z. (-), Szűcs (-). A hazaiak kezdtek jobban, de a lendület csak a második perc végéig tartott, ekkor még 7-4-re ők vezettek. A Phoenix egyre jobban belemelegedett és az ötödik pecrben már átvette a vezetést (10-9), majd beindult a verkli, és 6 pontos tiszaújvárosi előnnyel zárták az első tíz percet. A folytatásban is a vendégek diktálták a tempót, a 17. percben már 11 ponttal is vezettek Kóthay hárompontosai után. A hazaiaknak ezen a különbségen csak kozmetikázniuk sikerült a második negyed végére, azaz as állással vonultak az öltözőbe a csapatok. A fordulás után úgy tűnt, a Phoenix könnyedén nyeri meg a találkozót, 3 perccel a negyed vége előtt re vezetett. A negyedik játékrészben sokáig felváltva estek a kosarak, ekkor nem úgy nézett ki, hogy óriási csata várható a végjátékban. Az Olaj fiataljai felpörögtek és egy perccel a vége előtt re fordítottak. A Phoenix is mindent bevetett, Pöstényi döntő érdemeket szerzett a győzelemben két labdaszerzésével. Végül az utolsó másodpercekben dobott tiszaújvárosi kosarak meghozták a várva várt első idegenbeli győzelmet. Brunyánszky István, vezetőedző: 35 percig kézben tartottuk a mérkőzést, a végjátékban az erőnlétünk, a rutinunk és a szerencse döntött a javunkra. Örülök, hogy ebben az évadban végre sikerült nyernünk idegenben is. Gratulálok a nagy szívvel küzdő Phoenix játékosainak. Zoran Kmezics, vezetőedző: A hajrában nem volt szerencsénk. Változás történt a Tiszaújvárosi Tisza TV-Phoenix KK bajnoki programjában. A január 24-re (péntek, 18 óra) kisorsolt Phoenix KK-Nagykőrösi SKE mérkőzést a hazaiak kérésére elhalasztották. Az ok: az együttes több játékosa a paksi diákolimpiai országos döntőben szerepel az Eötvös Gimnázium csapatával. Az új időpont március 7-e péntek, 18 óra. NB I/B Keleti csoport állása 1. Mercedes-Benz Gyár KA MAFC EKF-Eger-HÉSZ SE Salgótarjáni KSE EnterHód Vásárhelyi KS Budapesti Honvéd SE MKB-Euroleasing Vasas DEAC Szolnoki Olaj KK U Nagykőrösi SKE Phoenix KK Óbudai Kaszások A Sportcentrum eseményei Január 20.-február 1. A Békéscsaba NB II-es felnőtt labdarúgó csapatának edzőtábora Január 25. szombat Labdarúgás Termálfürdő FC Tiszaújváros - Hajdúnánás felkészülési mérkőzés Műfüves pálya U17 Termálfürdő FC Tiszaújváros - U21 Tiszakeszi felkészülési mérkőzés Műfüves pálya Január 26. vasárnap Teremlabdarúgás Bozsik torna U9., U11. Edzőterem Január 29. szerda Labdarúgás Termálfürdő FC Tiszaújváros - Békéscsaba felkészülési mérkőzés Műfüves pálya Labdarúgás Edzőmérkőzések zsinórban A tavaszi felkészülés második hetébe lépett a Termálfürdő FC Tiszaújváros felnőtt csapata. - Az első hét a ráhangolódás jegyében telt - summázta az eddig elvégzett munkát Koleszár György vezetőedző. A keretben változás eddig nincs, viszont örvendetes, hogy Gaál Gergő a hosszú kihagyás után elkezdte az edzéseket. Hogy érkeznek-e új játékosok, ez még a jövő zenéje. Februárig kaptak haladékot azok, akik egy kis súlyfölösleggel érkeztek, hogy elérjék ismét a versenysúlyukat. Az edzéslátogatás elég foghíjas, mert a keret tagjai dolgoznak. Az idő és a feltételek kiválóak a minőségi munkavégzéshez. A második héten elkezdődnek az edzőmérkőzések is, a bajnoki rajtig nyolc csapattal mérkőzünk meg, valamennyivel hazai környezetben. Nem lesz sétagalopp a tavaszi szezon, remélem sikerül hasonlóan jól szerepelnünk, mint az ősszel vázolta a jövőt a mester. Újra Borosi teremtorna A Dr. Borosi Teremlabdarúgó Emléktornán címvédőként ott lesz a Termálfürdő FC Tiszaújváros csapata. Az elmúlt évek gyakorlata szerint nem kellett volna a selejtezőben indulnia a tavalyi győztes csapatnak, de most a szervezőbizottság döntése alapján mégis kell selejtezőt játszania a tiszaújvárosi csoportban. Ezen kívül a további selejtezők helyszínei: Alsózsolca, Bőcs, Cigánd, Encs, Felsőzsolca, Mezőkövesd, Miskolc, Ózd, Putnok, Sátor-aljaújhely, Sárospatak. Időpont: február A középdöntőket, elődöntőket, a döntőt egy héttel később, február 8-9-én rendezi meg a B-A-Z megyei Labdarúgó Szövetség. A tiszaújvárosi csoport mérkőzéseit a városi sportcentrumban bonyolítják le február 1-jén 9 órától. A résztvevő csapatok: Tiszakeszi (M. II.), Nyékládháza (M. II.), Emőd (M. II.), Mezőcsát (M. II.), Tiszaújváros (NB III.). Befejeződött a tavaly ősz óta tartó Sport- Park teremlabdarúgó bajnokság. A csapatok minden héten hétfőn és kedden este játszották a mérkőzéseiket. Az izgalmas, küzdelmes fordulókat követően a győzelmet az FC Konako csapata szerezte meg. Ergotlon A sárga mezes FC Joro ellen nem volt orvossága egyik csapatnak sem. A Joro volt a befutó Immáron 17. alkalommal rendezték meg a Sport-Park Teremlabdarúgó Tornát. Ezúttal hat csapat két csoportban rúgta a bőrt az edzőteremben és a játékcsarnokban. Csoportonként az első két csapat jutott az elődöntőbe, míg a két harmadik az ötödik-hatodik helyért szállt harcba. Végül a miskolci FC Joro bizonyult a legjobbnak, valamennyi mérkőzését megnyerve végzett az élen. Ötödik helyért: Tiszaújvárosi RK Jack Daniels 8-2 Elődöntő: FC Konako Violák 7-5 FC Joro Bundeswehr 5-4 Harmadik helyért: Violák Bundeswehr 8-6 Első helyért: FC Joro FC Konako 6-4 A torna díjazottjai: Részvételi csúcs a bajnokságon Részvételi rekordot hozott a városi sportcentrumban megrendezett, téli alapozást színesítő IV. ergotlon bajnokság. Ezúttal 118 versenyző fogadta el a TVK- Mali Triatlon Klub meghívását Tiszaújvárosba. Az ország minden részéből verbuválódott triatlonosokat, evezősöket, kajakosokat, kenusokat felvonultató mezőnyben szép számmal képviseltették magukat a fővárosi klubok sportolói, a magyar evezős utánpótlás válogatottból is jó néhányan eljöttek. A helyiek mellett Salgótarjánból, Mezőkövesdről is sokan érkeztek a sportcentrum edzőtermében kijelölt versenyközpontba. A Nagy Alpár ötletgazda-főszervező és Lehmann Tibor klubelnök által levezényelt speciális viadal első futamaiban az utánpótlás korcsoportok tagjai tízes csoportokba sorolva mérték össze tudásukat. A gyermek és serdülő korosztály képviselőire a spotcentrum területén 800 méter futás, majd a terembe érve 4 km kerékpáros görgőzés és 500 méter ergométerezés várt. A folytatásban rajthoz álló ifjúságiak, juniorok, felnőttek és szeniorok penzuma 2,8 km, 8 km és 1500 méter volt. A verseny a futás kezdetétől az ergométer végéig tartott. Már a fiataloknál sejteni lehetett, hogy a vizes sportok képviselői méltó ellenfélre találtak a triatlonosokban, akik többen is elvitték a kategóriák pálmáit. Ezt a tendenciát erősítette meg, hogy a női abszolútban Vizi Viktória, a házigazdák egyenletes, dinamikus teljesítményt nyújtó junior korú triatlonosa végzett az élen, maga mögé utasítva többek között a címvédő, sokszoros evezős magyar bajnok és válogatott dr. Szabó Katalint. A férfi abszolút verseny legnagyobb kérdése az volt, hogy az eddigi háromszoros győztes, Galambos Péter, sokszoros vb-dobogós, főiskolai világbajnok evezős be tudja-e gyűjteni sorozatban negyedik aranyérmét is Tiszaújvárosban? Nos, a rendkívül kiélezett, izgalmas küzdelem végén Tamás Bence leszorította a dobogó legfelső fokáról sporttársát, míg a bronzérem a hazai környezetben versenyző triatlonosnak, Hankó Dávidnak jutott. 9. oldal Legjobb mezőnyjátékos: Kovács Péter (FC Konako) Gólkirály: Szabó Viktor (FC Joro), Tar Gergő (Bundeswehr) 7 góllal. Legjobb kapus: Serki Attila (Bundeswehr) Putnokon nem termett babér A Termálfürdő FC Tiszaújváros U14-es együttese vasárnap Putnokon részt vett a Sajóvölgye-kupán, ahol végül egyetlen egy győzelmet sem sikerült begyűjtenie, így az 5. helyet szerezte meg. Eredmények: Termálfürdő FC Tiszaújváros Sajóvölgye FSE 1-2 LPS Oradea (román) Termálfürdő FC Tiszaújváros 1-0 Termálfürdő FC Tiszaújváros KBSC FC 3-1 Az ötödik helyért: Borsod Volán Termálfürdő FC Tiszaújváros 3-1 Sport-Park teremlabdarúgó bajnokság A bajnokság végeredménye (2013/2014) 1. FC Konako Bundeswehr B Előre SE Diego Sport Fárosz hajtói Sörösök Garázs FC Felbőszült bikák FC Grund Műesés Special J Kutyaütők Revans FC Sajó Fenyő A TVK-Mali TK triatlonistája, Vizi Viktória az ergométeren is kiváló teljesítményt nyújtott. Eredmények: Női - abszolút 1. Vizi Viktória (TVK Mali Triatlon Klub) 0:29:58 2. Horváth Kitti (Ferencvárosi Evezős Club) 0:31:13 3. Dr. Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) 0:32:58 Férfi - abszolút 1. Tamás Bence (Műegyetemi Evezős Club) 0:23:45 2. Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) 0:23:53 3. Hankó Dávid (TVK Mali Triatlon Klub) 0:24:12

10 10. oldal Hirdetés január 23.

Első olvasatban jó költségvetés

Első olvasatban jó költségvetés Készülnek a kártyák /7. oldal Első olvasatban jó költségvetés /3. oldal Farsang farka /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 18. XXXIV. évfolyam, 7. szám Egyre több megbetegedés Hozzánk is betört

Részletesebben

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Téli közlekedés /8. oldal Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Megkezdődött az alapozás /11. oldal Kinek öröm, kinek bosszúság Megmutatta havas arcát a tél Tiszaújváros hetilapja 2016. január 7.

Részletesebben

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg.

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg. Új helyen a központ /3. oldal A kultúra napján /3., 8., 9. oldal Veszélyes hulladék /3. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. január 28. XXXIV. évfolyam, 4. szám Az újraindításkor gyulladt ki Kemencetűz az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Nyolcmilliárd közelében

Nyolcmilliárd közelében Konzultációs fórum A város költségvetéséről, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok helyzetéről tájékozódhattak a Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum múlt heti ülésén a fórum tagjai és az érdeklődők.

Részletesebben

Omegára várva. Nyári diákmunka, dolgos vakáció. Színészkedő polgármester. Viharos Buliszombat

Omegára várva. Nyári diákmunka, dolgos vakáció. Színészkedő polgármester. Viharos Buliszombat Viharos Buliszombat /8. oldal Nyári diákmunka, dolgos vakáció /3. oldal Színészkedő polgármester /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 16. XXXIV. évfolyam, 24. szám Hunyadi, Széchenyi, Szent István

Részletesebben

Húsvéti hajrá a háztartásokban

Húsvéti hajrá a háztartásokban Három tálentum /9. oldal Katolikus középiskola? /3. oldal Régi forma, új edző /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 24. XXXIV. évfolyam, 12. szám Bevásárlás, tojásírás, kirándulás Húsvéti hajrá

Részletesebben

Elöntött árterek, lezárt utak

Elöntött árterek, lezárt utak Jubiláló Hunyadi /11. oldal Mindenki érdeke /3. oldal Kemény meccs /15. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 25. XXXIV. évfolyam, 8. szám Apad a Sajó, árad a Tisza Elöntött árterek, lezárt utak Fogadóóra

Részletesebben

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók Ösztöndíjas tanulók /8. oldal Húszcentis légpárna /9. oldal Kocsonyabál vetélkedővel /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 11. XXXIV. évfolyam, 6. szám Mecénás támogatás Tanulmányi ösztöndíj a

Részletesebben

Rendeletek, támogatások

Rendeletek, támogatások Csodákra emlékezve /7. oldal Rendeletek, támogatások /3. oldal Tiszaújváros szolgálatáért /2. oldal Tiszaújváros hetilapja 2015. szeptember 3. XXXIII. évfolyam, 36. szám Utak, járdák, játszóterek, vezetékek

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Nem a kiválásra, igen az átvételre

Nem a kiválásra, igen az átvételre Az öntörvényű kispataki /8. oldal Nem a kiválásra, igen az átvételre /3. oldal Vertük a Somost, na most...! /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. május 12. XXXIV. évfolyam, 19. szám Egységben él a város

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében

Újra iskolapadban. település hulladékszállítása. A törvény értelmében Stabil költségvetés December 19-én tartotta tavalyi utolsó ülését Tiszaújváros képviselő-testülete. A grémium elfogadta az önkormányzat középtávú fejlesztési tervét, módosította a 2013. évi pénzügyi tervet.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Zöld világítás /3. oldal Új esztendő, új okmány /3. oldal Dorkát díjazták /8. oldal A hétvégén ismét havazhat Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Az utak, járdák csúszásmentesítését nehezítette a mínusz

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

6. OLDAL. Zárva a hivatal

6. OLDAL. Zárva a hivatal Nyári étkeztetés Jubileum Szünidős gondok 3. oldal Korszerűsítés 8. OLDAL 3. OLDAL Fogadóóra Tisza-part városrészben Juniális 3.oldal 6. OLDAL Fesztivál Még 37 nap 8. OLDAL Értesítjük a Tisztelt Lakosságot,

Részletesebben

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a 2015. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról A gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2015. évi beszámoló elkészítésre került,

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S A Központi Ügyfélszolgálati Iroda 2013. szeptember 2. 2013. december 31. között végzett munkájáról és tapasztalatairól A

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza-

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza- Búcsú 20 év után /9. oldal Támogatások, beszámoltatások /3. oldal Egészséges szórakozás /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 2. XXXIV. évfolyam, 22. szám Már nem kell aggódni Angyali találat:

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség 2007. évi I. elnökségi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség 2007. évi I. elnökségi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség 2007. évi I. elnökségi üléséről Az ülés helye: Vonatkerti Gyakorló Általános Iskola, Baja Az ülés ideje: 2007. február 26. hétfő 14.00 Jelenlévők:

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések.

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések. Honvéd Klub Civiltársaság 2400.Dunaújváros, Köztársaság út 2. TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések. 1. A társaság neve: Honvéd Klub Civiltársaság (a továbbiakban: klub) Rövidítve: Honvéd

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2014. 12. 17. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 284-65/2014. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

BESZÁMOLÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL MISKOLC

BESZÁMOLÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL MISKOLC II. Határozati javaslat melléklete BESZÁMOLÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL MISKOLC 1. Bevezetés A gyermekek védelméről és a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi beszámoló Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi szakmai beszámoló Szociális étkeztetés I. A szociális étkeztetés bemutatása Budapest

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Fogházbüntetés a két bandatagnak

Fogházbüntetés a két bandatagnak Virágosítás előtt Javában zajlanak a tavaszi virágosítást megelőző előkészítő munkálatok. /3. oldal Bőven lesz jelölt Választókerületünkben eddig két jelöltet vettek nyilvántartásba, további nyolc ajánlóívét

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

VMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

KMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 451 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. szeptember 2-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/6. szám (14. hét) 2016. április 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Költségvetés, közbiztonság

Költségvetés, közbiztonság Szederkényi Ki mit tud? /9. oldal Költségvetés, közbiztonság /3. oldal Eger vert serege /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 3. XXXIV. évfolyam, 9. szám Kettő - öt - száz Háborgó horgászok Rendkívüli

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Mikulástól karácsonyig

Mikulástól karácsonyig Sikeres év Tiszaújváros pénzügyi helyzete stabil, már most látszik, hogy sikeres, jó évet fogunk zárni. Év végi értékelő interjú Bráz György polgármesterrel. /3. oldal Mikulástól karácsonyig Ismét benépesült

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 72-76. N A P I R E N

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Makó Város Egyesített Népjóléti Intézmény Makó Városi Gyámhivatal J e g y z ő j é t ő l vezetőjétől vezetőjétől I. 2-213/2006. T á j é k o z t a t ó az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623

JEGYZŐKÖNYV. Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 384-3/2014. JEGYZŐKÖNYV Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő - testületének 2014. március

Részletesebben

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés

KIVONAT. A Megyei Közgyűlés KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/328-148 www.szombathely.hu

Telefon : 06 94/520-100 Fax : 06 94/328-148 www.szombathely.hu - FELJEGYZÉS Kapcsolatok Bizottságának ülése Helyszín: Városháza földszinti tanácskozója -én 13.30 óra Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS Horváth György elnök Ágh Péter Eck-Varga Zsuzsanna

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése. 9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/ 1637/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Szám: 362/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Remitzky Zoltán polgármester dr. Holocsi Krisztián

Részletesebben

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON Továbbra sem indult meg a kilábalás a rendezvényes szakma válságából, a 2009 és 2010-es súlyos visszaesés után a gödör mélyén vegetál

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 10-én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

Jöhet hó, jöhet fagy. De biza! Elkötelezettséggel, odaadással. Színház határok nélkül. Négyből négy. Téli gépszemle. TV-szilveszter Átváltoztatjuk!

Jöhet hó, jöhet fagy. De biza! Elkötelezettséggel, odaadással. Színház határok nélkül. Négyből négy. Téli gépszemle. TV-szilveszter Átváltoztatjuk! Elkötelezettséggel, odaadással A közösség, a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a szociális munka napját. Tiszaújvárosban is több éve tartanak ünnepséget ebből az alkalomból.

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése Kutatási beszámoló a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése 2015. május Tartalomjegyzék I. A kutatás háttere... 3 II. Az empirikus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

HMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

HMÖT alap-, osztatlan, mesterképzés 2011/2012. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2012. január 31-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2012. január 31-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 248 / 1 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. január 31-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1/2012.(I.31.) sz. Képviselő-testületi határozat Vagyonnyilatkozatokat kezelő ad-hoc

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László SzakközépiskolÁJA és SzakiskolÁJA

budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László SzakközépiskolÁJA és SzakiskolÁJA budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László SzakközépiskolÁJA és SzakiskolÁJA Felvételi tájékoztató füzet 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051411 Cím: 1139 Budapest, Üteg utca 15. Tel.:

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/152-53/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27-én

Részletesebben

BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA. Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben

BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA. Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben BORSODCHEM RT. ALAPSZABÁLYA Az időközi módosításokkal egységes szerkezetben amely a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. - a továbbiakban: Gtv. - alapján készült. A BorsodChem Rt. - a továbbiakban:

Részletesebben

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak Közszolgáltatói fórum 3. oldal Szúnyogok Táncosok Mecénás ösztöndíj 4. oldal Látogatók Gólvágók 3. OLDAL 5. OLDAL 5. OLDAL 9. OLDAL Városi majális 10.oldal Biztonság napja 10.oldal Április 26-27 Forgalomkorlátozások,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 28-ai ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 28-ai ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság utca 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám: 87-60/2015.

Részletesebben

A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata

A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A Faludi Ferenc Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A körmendi Faludi Ferenc Könyvtár nyilvános közkönyvtár. A könyvtár nyilvános szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

A gyakorlati képzés a szakképzésben

A gyakorlati képzés a szakképzésben MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben